SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Salamon bukása. I. Géza király.

Hadi készületek. Fegyverszünet. Salamon támadása. Bátor Opos. Mogyoródi csata. Eltérés az előbbi felkelések jellemétől. Salamon megtartja az ország egy részét. IV. Henrik és a szászok. VII. Gergely és Géza. Német hadjárat. Csetepaték. A németek viszszavonulása. VII. Gergely igényei. Jogos volt-e követelése? Közeledik Gézához. Géza Görögországból kap koronát. Alkudozás Salamonnal. Géza halála

Először a herczegek készültek. László elment Oroszországba sereget fogadni. Már szemben állott egymással a két sereg, de még egyszer sikerült a kibékités. „A király és a herczeg Esztergomban összejöttek. Aztán mindegyikök 8-8 főemberével, kik közt volt egyházi is, elhajózott a Dunának közeli szigetére, hogy beszélgessenek. Sokáig kölcsönösen vádolták egymást és védték magokat. Végre is megkötötték a békeszerződését, és a király elment Fejérvárra, Géza pedig herczegségébe.” Túszokat is adtak egymásnak: a király „a gaz, isten előtt gyűlöletes Vid-ot, és a szelid Erneit, Géza pedig a váradi püspököt és a gaz Vathát.” A krónikás, ki nyilván a herczegnek fogja pártját, elég objectiv megdicsérni a királypárti Erneit, és nem huny szemet az előtt, hogy egy Vatha, bizonyára a pogány vezérnek valami közel rokona, Gézának megbízott híve.1 Géza aztán visszaküldte túszait és fegyverszünetet kötött Szent-Márton napjától Szent-György napjáig (1073 november 10 – 1074 április 24.), mire a király is visszaküldte a püspököt és Vathát.


Géza herczeg ezüst denára.
Körirata előlapján: + DVX MA(g)NVS; a hátsó lapon: + PANNONIA
A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányáról

Mindegyik fél azt remélte, hogy tavaszig külföldi segitő hadakkal is erősödhetik. László ugyan hiába járt Oroszországban, hol éppen 1073-ban Szvjatoszláv lett nagyherczeg, ki IV. Henriknek kereste szövetségét,2 hanem a harmadik testvér, Lambert, ki ekkor szerepel először, a lengyel Boleszlóban a régi megbízható szövetségre talált. Annál is inkább, mert IV. Henrik éppen ekkor hadjárattal akarta elriasztani a vitéz lengyelt hűbéresének, a cseh Vratiszlávnak nyugtalanitásától. Másrészt meg Salamon Németországból várt sereget és hogy ezt közelebb érje, a nyugoti határ felé vonult.

„A karácsonyt Ikerváron ülte meg a király. Aztán Zalába ment, hol Vid és Markvard, a német vezér3 egyre rábeszélték őt, vívjon meg a herczeggel. Most könnyen legyőzheti, mert sehonnét sem várhat segélyt, ha pedig a fegyverszünet leteltéig vár, addig meg is szökhet. Aztán Szekszárdba ment a király és Kesztölcznél táborozva elment oda misére a megváltó monostorába.” Az esteli ima után ott Vid és mások tanácskoztak a királylyal. Arra akarták bírni, hogy most rögtön fogassa el és vakittassa meg a herczeget, ki Igfon erdejében, Bihar körül vadászik és ne várja meg, míg László és Lambert sereget hoznak. A király gondolkodási időt kért reggelig. De az apát, az olasz Vilmos, rejtekhelyéről hallotta a tanácskozást, és azonnal levelet küldött a herczegnek: őrizkedjék a királytól. A levél meg is érkezett, de a Géza hűtlen jobbágyai, Petrud, Bikás és Zounuk csak azt hajtották: részeg az apát, azt sem tudja, mit beszél. Géza gyanútlanul folytatta a vadászatot, hanem Lászlót, ki eredmény nélkül tért haza Oroszországból, elküldte sógorukhoz, Ottó olmützi herczeghez.


A szekszárdi apát Gézát menekülésre inti.
Miniature a bécsi képes krónika 81. lapján

Reggel, hajnali misénél az apát elrejtőzött a klastromban, hogy hallja a tanácskozást, mert híve volt a herczegnek, a klastrom alapitója fiának. Salamon beleegyezett Vid tervébe. Ekkor az apát levetette papi ruháját, kardot kötött, lóra kapott és oda vágtatott Gézához. Még az ágyban találta és figyelmeztette a veszélyre. Géza ekkor hadával László elébe indult, de a király utját állja. „Vid úgy uralkodott a királyon, mint a mester a deákokon.” Midőn a két sereg a Tisza mellékén, Kemej vidékén, Egyek felé, közel volt már egymáshoz, a herczeg áruló jobbágyai azt üzenték a királynak, hogy készek elpártolni uroktól, ha méltóságukban megmaradhatnak. Salamon erre esküt is tett és teljes bizalommal átkelt a befagyott Tiszán, aztán Nagyfia egyházánál4 fegyvert öltött és megtámadta a herczeget. A csatában a három áruló főúr el is pártolt, dandárával együtt. Gézának csak egy csapata maradt, azzal küzdött hősiesen harmincz ellen. Az árulók futásukban jeladásul fölemelték paizsaikat, de Salamon katonái nem ismerték ezt a jelet és üldözték őket, mig majdnem mindnyájukat le nem kaszabolták (1074. február 26). Végre Géza nagy veszteséggel abbanhagyta a csatát, Tokajnál átment a Tiszán és káplánját, a fekete Györgyöt elküldte Lászlóért, íródeákját Ivánkát pedig Lambertért. Maga nyugotnak tartott és Vácznál szerencsésen csatlakozott Lászlóhoz és Ottóhoz, kik erős haddal jöttek segítségére.

A kemeji csata felől is szállott a lovagi erényt dicsőitő ének. A herczegnek volt egy Péter nevű bátor vitéze, ki sárga lován, ragyogó vértben és aranyos sisakban párbajra hívta a lovagokat. Oda ugratott fakó lován, csuklyás pánczélban Opos, Márton fia, Vecellin nemzetségéből és villámként reá csapva, lándzsájával átdöfve vértjét, szíven szúrta Pétert. „Azt mondják, hogy Opos ebben a csatában annyira vagdalkozott kardjával, hogy jobb karja egészen elzsibbadt és oda tapadt kardja markolatához.

Salamon király, de különösen a németek elbámultak Opos bátorságán és hatalmán.”

A csata után a király is visszamegy a Tiszán és Péter fiának udvarán meghallja, hogy Géza már ismét nagy seregnek áll az élén. Úgy látszik, ez a körülmény újra hajlandóvá tette őt az alkudozásra, de Vid, ki nem akart elállani terveitől, minden módon azon volt, hogy kicsinyítse az ellenséget. Java hadát tönkre tettük, mondá, most szolgákkal, aratókkal vette körül magát. Ne féljünk, egyszerre felfaljuk őket. Magát a bácsiakkal együtt elégnek tartotta teljes legyőzésökre. Ernei ezek hallatára sírt, úgy hogy a király gyanúba fogta őt, hogy a herczeg híve, és csak színlelésből marad nála. Nem, uram, válaszolt a becsületes ősz, de nem akarom, hogy a testvéreiddel harczolj és hogy az atya megölje fiát, vagy a fiú az atyját. Készek vagyunk meghalni a királyért, de jobb volna, ha jó tanács után indulnánk.


Petrud, Bikás és Zounuk árulása.
Miniature ugyanott

Hanem az ily szavak és érzelmek már nem hatottak Salamonra. Tovább ment a Rákos felé. Akkorra már Géza a magyar és morva sereggel elindult Váczról. Ugy mondják, hogy még ott tartottak hadi tanácsot. László lelki szemeivel előre látta a csata kimenetelét, mely bátyját királylyá fogja tenni, és Géza fogadalmat tett, hogy győzelem esetén templomot épit ott a boldogságos szűznek.

Géza hada Czinkota felé tartott, a Duna völgyét szegélyező dombsornak a folyó felé néző oldalán. Salamon ellenben Péczel, Gödöllő felől jöhetett, mert a két hadsereget az a meglehetős meredek hegyhát választotta el, amely Fóth és Mogyoród határai között terül. Már egy csütörtöki napon harczra került volna a dolog, de a sűrűn leereszkedő köd megakadályozott minden mozdulatot. Az éjjelre mindegyik rész meglepetéstől félt; paripájukat zabolán tartva virrasztottak a vitézek. Pénteken, 1074 márczius 14-én reggel, a király átnyargalt a mogyoródi hegy gerinczén, megparancsolva, hogy a podgyász őrizete a hegyoldalon maradjon. Igy nagyobbnak látszik, majd a serege, mert az ellenség tartaléknak nézheti a podgyász őrizetét.5 A megoszlás a király tanácsában még a döntés pillanatában sem ért véget. Vid azt hitte, hogy az ellenség azonnal megszalad; Ernei ellenben figyelmeztette őt, hogy a Géza serege háttal van a Dunának, a mi arra mutat, hogy győzni vagy halni akarnak. A túlsó részen is készültek. László, a mint fegyverkezett, földre borulva kérte az isten segítségét, és megfogadta, ha győznek, azon a helyen egyházat épittet Szent-Márton tiszteletére. Azután magas lovára pattanva körben ügetett, hogy szóval buzdítsa vitézeit. Kedvező előjelnek vették, hogy a mint lándzsája egy bokorhoz ért, onnét egy hófehér hölgymenyét felszaladt a lándzsán és a herczeg ruhájába rejtőzött. Középen Géza állott a nyitraiakkal, balra László a bihariakkal, jobbra meg Ottó a morvákkal. A meglehetősen emelkedett, fensikhoz hasonló mogyoródi völgyben ütköztek meg, úgy hogy Salamon hada állott annak alacsonyabb, délkeleti részén.


Szent-László látománya.
Miniature ugyanott, a 83. lapon

A mint a csata megkezdődött, először Ottó verte szét Vid hadát, a bácsiakat. László hadijeleket cserélt bátyjával, hogy Salamon inkább őt támadja meg, abban a hiszemben, hogy Gézának már egyszer legyőzött dandára áll vele szemben. De amint a király közelebb ért, és őt megismerte, megfordította csatarendjét, mert ő Gézában látta fő ellenségét.6 Igy aztán két tűz közé szorult, mert Lászlónak hada hátulról támadta meg Salamonnak ide-oda tekintgető, mintegy hálóba szorult népét, előlről meg Géza vitézei osztogatták a halál keserű poharát. „Levágják a németeket, az olaszok megszaladnak, de nem találnak helyet a futásra és elesnek a magyarok előtt, mint az ökrök a mészárszéken. De nemcsak olaszok és németek hullottak el, hanem a magyar katonaság java része is ott veszett. Markvard, a németek vezére és Szvatopluk nevű cseh vezér, miután katonáik elestek, fogságra jutottak.”

Teljes, tökéletes volt a győzelem. Ugy látszik, nemcsak a vezérek nagyobb tehetségének, hanem seregök túlnyomó számának volt köszönhető. Géza és László a holttestek halmai közt földre borulva adtak hálát az istennek. „László pedig, amint hogy mindig kiváló jámborságú vala, látva az elhullottak ezreit, ámbár ellenségei voltak, mégis megrendült belé a szíve és keservesen sirt, tépve orczáját és haját, mint a hogy az anya sir fiai halálán. A hullák közt járva megismerte Ernei ispán tetemét. Leugrott lováról, megölette és igy szólt: siratlak, mint testvéremet, mert szived és tanácsod békét lehellt. Fölemelte, megcsókolta és meghagyta, hogy temessék el Váczott nagy tisztességgel. Meglátta aztán Vid tetemét is. Téged is sajnállak, mondá, bár mindig ellenségünk valál. Bárcsak élhetnél, jobb útra térhetnél és megerősithetnéd a békét. De hisz nem voltál herczegi vérből, minek is kivántad a herczegséget, nem voltál királyi sarj, minek akartad a koronát. Ime szivedet, mely herczegségre áhitozott, átdöfte a lándzsa, fejedet, mely koronára gondolt, ketté hasitotta a kard.” Azért azonban tőle sem tagadta meg a temetést. Hanem katonáit, kik Vid tanácsát okolták testvéreik vagy fiaik haláláért, nem engesztelte ki a halál sem. Mellét késsel szabdalták, szemeibe homokot szórtak és gúnyolva mondták: „szemed, szived sohasem elégedett meg birtokkal, nemességgel, most hadd teljenek meg földdel.”7


Mogyoród.
Természet után rajzolta Demjén Zoltán

Első pillanatra úgy látszik, mintha ez a hadjárat megfelelne az előbbieknek, melyek által Péter és Endre vesztették el trónjukat. De a hasonlóság csak annyira terjed, hogy mind a három esetben sikerült a királyt hatalmától megfosztani. Minden egyébben nagy az eltérés. Először is, most először ilyen alkalommal, teljesen hiányzik a pogány elem részvéte. A vezérek részén még sokkal inkább szembetünő a vallásos lelkesedés momentuma, mint a királyén. Másodszor addig mindig nemzetinek lehetett tekinteni a mozgalmat a király ellenében, ki idegen hatalomra, a németre támaszkodik. Most a dunai részek bizonyára a király mellett foglaltak állást. Igaz, Hogy Salamonnak voltak német és olasz zsoldos hadai, de a vezérek is nagy hálával tartoznak a morva Ottónak, „ki lelkét tette föl értök.” Salamon pedig, minden barátsága mellett, egészen független volt IV. Henriktől, ki őt, akkori szorult helyzetében, nem is nagyon segithette volna. Ne feledjük, hogy épen a mogyoródi csata napjaiban történt a szász nép borzasztó lázadása, és Harzbungnak, a király kedves várának szétrombolása. Az a külföldi tudositás, a mely szerint Salamont „gonosz tetteinek szemtelensége és rútsága miatt fosztották meg méltóságától unokatestvére és az országnagyok, mert nem hallgatott tanácsukra,”8 magában áll, és krónikáinkban, bár azok erősen Géza-pártiak, nem nyer megerősítést. Mindent összevéve: ez a harcz az Árpádháznak volt testvérharcza, melyben a nagyobb politikai előrelátás és katonai erő döntött Géza mellett. Krónikánk igyekszik ugyan nemzeti szinezetet adni a háborúnak – hisz Salamonnal tartottak a németek, – de midőn eldicsekszik, mint ölték rakásra a magyarok az olaszokat és németeket, kénytelen hozzátenni, hogy elpusztult a magyar vitézeknek is a nagyobb része.


A mogyoródi csata.
Miniature a bécsi képes krónika 85. lapján

Salamonnak tehát Magyarországon is volt pártja, amivel hasonló sorsra jutott elődei nem dicsekedhettek. Ehhez képest bukása sem volt teljes. A csatából sikerült elmenekülnie, Szigetfőnél, a Csepel sziget déli végén kelve át a Dunán,9 és Mosonyban biztos helyre jutott. Ott hagyta nejét és anyját, derék őrséggel. Anyja, ki mindig szószólója volt a békének – tanult férje, Endre sorsából – erős szemrehányásokkal fogadta szerencsétlen fiát, mire ez, mint mondják, dühében arra vetemedett, hogy kezével meg akarta ütni szülőjét. Ettől még visszatartotta neje. Fő dolga az volt, hogy jó karba hozza a kezében maradt két hatalmas várat, Mosonyt és Pozsonyt, mindaddig, mig Németországból uj segítség nem érkezik. E két vár birtokában őt a vezérek egyelőre nem háborgatták. Megelégedtek azzal, hogy ők is megerősitették a Duna jobbparti várakat, Kapuvárt, Babóthot, magát Fejérvárt is, aztán elbocsátották seregöket. Azt hitték, egyelőre nem kell támadástól tartaniok.


Az egykori vödriczi kapu Pozsonyban.
(Állitólag Salamon király korából.)
Fuhrmann Mátyás reproductiója után

*

A magyar viszonyok további fejlődésének megértéséhez szükséges a német római birodalom helyzetének áttekintése.

IV. Henrik férfiúvá nevekedett, de ledérsége, kicsapongása, zsarnoksághoz való hajlama által nagyon aláásta az atyjától öröklött tekintélyt. A szászok, kiket ministerialisai, sváb katonái által egészen el akart nyomni és kiknek herczegeit üldözte és elfogatta, már nyilt lázadásban voltak ellene. És a szász bonyodalom szoros összeköttetésben állott a magyarral. A fogoly Magnus herczeg, kinek felszabaditásáért küzdött népe, sógora volt Gézának és Lászlónak. Ő vette nőül az özvegy Zsófiát, előbb a thüringiai Vilmos jegyesét, aztán a karantán Udalrikh nejét.10

Kezdetét vette tehát egyik leghatalmasabb német törzsnek az az ellenzéke a királyi hatalom, a nemzet politikai egysége ellen, mely azután századokon át nem szűnt meg, túlélte a római császárság fénykorát, és ujabb meg ujabb alakot öltve, egészen időnkig egyik fontos eleme lett Közép-Európa történeti fejlődésének. Első megnyilatkozásában összefüggésben állott azon törekvésekkel, melyek Magyarországot teljes függetlenségben akarták megtartani a császárságtól.

Ugyanazon időben már másfelé, a világtörténetnek akkor legfontosabb szinhelyére, Rómába is elért Gézának összeköttetése. Az apostoli széken 1073 április 22 óta az a férfiú ült, ki minden pápa közt legerősebben fejezte ki azt a belső kapcsolatot egyházi fegyelem, vallásos buzgalom és világuralmi törekvés közt, mely az ő ideje óta legbelsőbb tartalma lett a pápaságnak: VII. Gergely. Úgy látszik, hogy Géza még 1073-ban, midőn a király őt jogtalan megtámadással fenyegette, kikérte a szentszék támogatását és bevádolta ellenségeit, a király tanácsosait. Erre mutat az a válasz, melyet a pápa a bőjti zsinatról 1074 márczius 17-én, a mogyoródi csata napjaiban küldött, a midőn még mitsem tudhatott a harcz kitöréséről és az abban beállott döntő fordulatról.


IV. Henrik császár pecsétje.
A császár trónszéken ülő alakja: + HEINRICVS D(e)I GRA(tia) REX körirattal.
Heffner Károly reproductiója után

Dicséri „Geusát a magyarok herczegét”, azon tiszteletért, melylyel az ő szive és lelke az apostoli szék iránt, mintegy isteni tűzzel lángol. Ezért méltán számíthat védelmére és segitségére. Csak forduljon hozzá, mindenben, mi üdvét és becsületét illeti, biztositja támogatásáról. Ha pedig ellenségei ellene törnek, nemcsak hogy meghallgatást nem nyernek nála, hanem meg fogják érezni az apostoli méltatlankodást. Utasitja végre Gézát, hogy a további levelezést legjobb lesz Azzo estei őrgrófnak kezén át küldeni, kit ő az olasz fejedelmek közt különösen kedvel.11 Igy kezdődik a pápai szék beavatkozása Magyarország politikai ügyeibe, mely csakhamar a pápai széknek uj, nagy következésű igényeit vonta maga után. Azzo őrgrófnak megjelölése azért fontos, mert ő atyja volt Welfnek, 1075 óta Bajorország herczegének, ki nemsokára egyik vezére lett a IV. Henrik elleni fejedelmi oppositiónak. Látjuk tehát mindenfelé, Németországban, Itáliában és hazánkban azon elemek sorakozását, melyeknek élére a pápa készül állani, mint a császári hatalomnak természetes ellenfele.

Henrik király, azonnal, még tavaszszal készült sógorát fegyveres hatalommal visszahelyezni trónjába, és amily gyorsan lehetett, szedett-vedett katonasággal elindult Bajorország felé. Nemcsak a rokoni szeretet ösztönözte, befolyással volt reá Salamonnak az az igérete is, hogy győzelem esetén átengedi neki birodalma egy jelentékeny részét.12 De alig ért Regensburgba, azt a hirt vette, hogy hóditó Vilmos angol király Aachen és Köln vidékére készül becsapni. Azonnal a Rajna felé sietett. Az a hir hamisnak bizonyult, de elég volt a magyar hadjárat megakasztására. Juliusban, midőn Wormsban időzött, ujra megjelentek előtte Salamon követei. Emlékezzék rokonságukra, emlékezzék meg az együtt töltött gyermekévekre. „És mivel a kérés nem igen hajlitotta meg a saját ügyeivel elfoglalt uralkodót, 12 kezest állitva esküt tettek, hogy Salamon, ha viszszahelyezi a királyságba, adófizetője, hűbérese leend, és a szerződés biztositására átenged neki hat erős várat.”13 Ez hatott, Henrik gyorsan követeket küldött a fejedelmekhez, hogy jőjjenek hadaikkal. De mindegyik más-más kifogást, mentséget talált. Henrik csak a saját embereikkel és zsoldos csapatokkal indulhatott meg Magyarország ellen. Igy is elég nagy serege volt ahhoz, hogy Géza a nyilt ütközetet kerülje, és azon a módon harczoljon ellene, melylyel huszonhárom évvel azelőtt Béla meghiusitotta III. Henrik támadását. A németek a Duna bal partján próbáltak szerencsét, hol Pozsonytól kezdve, mely Salamont uralta, nem állhatta nagyobb vár utjokat. Amint előbbre hatoltak, elfogyott az eleség, az emberek meghaltak éhen, a lovak is majdnem mind elpusztultak. Váczig eljutottak, de aztán vissza kelle fordulniok14 eredmény nélkül. Már szeptember végén ismét Wormsban volt a német király. Géza az egész idő alatt a Dunának egy nehezen hozzáférhető szigetén tartózkodott, valószinűleg Csepelen.


Salamon segitséget kér IV. Henriktől.
Miniature a bécsi képes krónika 89. lapján

Krónikánk azt a hadjáratot is kidísziti. Bár nincs nagy ütközet, melyben a magyar vitézséget ragyogtathatja, még sem feledkezik meg Bátor Oposnak, ki Salamont most is híven kisérte, páratlan hőstetteiről. „Midőn a Vág folyóhoz értek, Salamon, három dandárt víve magával, Semptétől elnyargalt Nyitra felé. Ott aztán gyakran összecsaptak az ifjak. Opos, a lovagok virága, paripáján ellovagolt a város kapujáig és egy harczost levágott. A nyitraiakat bántotta társuk halála, mind Oposra szórták dárdáikat és lovát meg is ölték, de ő sértetlenül elmenekült. Az innen visszatérő németek elbeszélték aztán a császárnak Opos hősiességét és hihetetlen bátorságát. A császár maga elé hivatta, nagyon megdicsérte őt, édes szavakkal elhalmozta, aztán kérdezte Salamontól: van-e Gézának és Lászlónak sok ily lovagja? A szerencsétlen királyban, ki nemzete ellen harczolt, nem halt ki a nemzeti büszkeség. „Meggondolatlanul azt válaszolta: van bizony még külömb is. Erre a császár: nem is nyered vissza a királyságot, ha ily vitézek küzdenek ellened.” A krónika különben arról is megemlékezik, hogy Géza nagy igéretekkel és ajándékokkal birta reá a német fejedelmeket, különösen az aquilejai patriarchát, Sighardot a visszatérésre.

A nyugoti várak még Salamon kezében maradtak. De Henrik úgy bánt azzal a határszéli területtel mint tulajdonával. A Lajtha és a Fertő tava közti vidéken 100 telket adományozott a freisingi püspöknek, azon feltétellel, hogy hozzájáruljon az ottani váraknak, különösen Mosonynak (Miesenburc) védelméhez. Jellemző, hogy a vadászati jogot azon a területen magának tartotta fenn.15 Ott a Rábánál és Sopron tájékán tovább folyt a határszéli háború, és Salamon vitézül küzdött megmaradt birtokáért. „A besenyők kérték Gézát, hogy adjon nekik szabadságot, úgy körülveszik Salamont, hogy ki sem mer mozdulni Pozsonyból és Mosonyból. Géza teljesitette kérésöket, és ők, Zoltán vezérök alatt, Salamon ellen lovagoltak. A király ellenök Ernő osztrák őrgrófot hivta segitségre, pénzt igérve neki. Mikor aztán együtt eléje mentek a besenyőknek, az őrgróf, látva, mily rettenetesek és félelmesek, megijedt. Eszébe jutott Vilmosnak, Póthnak és Markvardnak sorsa, és szinlelésből azt mondta a királynak, hogy ő bőjti időben nem harczol, de ha Salamon úgy akarja, ütközzék meg, és ha nem bir velök, majd ő segitségére siet. Fel is ment a bácsi hegyre, hogy onnét nézze, mi történik.16 A csatában a besenyők elszaladtak Salamon elől, mint a hogy a viasz elolvad a tűztől, sokan elestek, mások a Fertő mocsarába merültek, csak kevesen menekültek meg vezérökkel Zoltánnal együtt. Az őrgróf megkövetelte mindazonáltal a bérét, de Salamon a császárral ijesztette, és igy békén maradt.”17


Nyitra vára, Vazul állitólagos börtönével.
Természet után rajzolta Dörre Tivadar

Ezek az apró csetepaték nem változtattak Salamon helyzetén. Azért mégis csak az ország szélére volt száműzve és bármint dicsekedtek a németek, hogy Henrik király egész Magyarország hódolatát fogadta,18 a tény az volt, hogy kivéve Mosonyt és Pozsonyt, az egész nemzet Gézát ismerte el urának. Sőt Gézát csakis ezen idő óta nevezték királynak, és herczegségét is akkor, a németek kudarcza után, adja át Lászlónak.19 Ebben a szomorú helyzetében Salamon mindjárt Henrik távozása után VII. Gergelyhez fordult segítségért. Megvan a nagy pápának válasza, mely ismét egy hatalmas lépést jelöl a pápai követelések egyre haladó útjában.

Későn kapta levelét, így szól, és sokkal szívesebben fogadta volna, ha a király nem sérti meggondolatlanul Szent-Pétert. „Mert amint hazád öregeitől megtudhatod, a magyar királyság a római szentegyháznak tulajdona, melyet egykor István király minden jogával s hatalmával együtt felajánlott és áhitatosan át is adott Szent-Péternek. Azután meg a boldog emlékezetű III. Henrik császár, midőn Szent-Péter tiszteletére meghóditotta azt az országot, legyőzvén annak királyát, Szent-Péter testéhez küldte lándzsáját és koronáját, és triumphusa dicsőségére arra a helyre küldte a királyság jelvényeit, amelyet, mint tudta, annak fő méltósága megilletett.” Szemére veti, hogy így Szent-Péter jogát és a királyi erényt sértette meg, midőn birodalmát a német királytól vette hűbérbe. Nem is teheti ezt máskép jóvá, nem is birhatja máskép soká, „hacsak a királyi pálczát, melyet kezében tart, kijavitva hibáját, nem királyi, hanem apostoli hűbérnek ismeri el.” Így aztán számithat a római egyház anyai szeretetére és a pápa barátságára.20


I. Géza.
Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából

VII. Gergely követelése a történeti tényeket illetőleg igen gyönge lábon áll. Mert hisz a korona küldése István részére – melyet külömben a pápa nem is emlit – még nem állapithatott meg hübéri igényt, és 1000-ben még oly nagyravágyó pápa, minő II. Szilveszter volt, sem gondolhatott ilyen igényre. Még kevésbbé lehet jogot alapitó egy idegen hóditónak, III. Henriknek adománya, hisz még ő maga is kénytelen volt elismerni Magyarország függetlenségét. De azért a pápa hatalmas egyénisége súlyt adott minden betűjének. Az ájtatos kor Krisztus akaratának megnyilatkozását tisztelte helytartója szavában. Most már a trónviszály következtében nem is egy, hanem két külföldi hatalom jelentkezett, mely a magyar koronát legszebb gyöngyétől akarta megfosztani: függetlenségétől.


VII. Gergely ólom-pecsétje.
Előlapján Szent-Péter és Szent-Pál apostolok mellképei, + S(anctus) PETRVS + S(anctus) PAVLVS körirattal. A hátsó lapon + GREGORII PAPAE VII. felirat.
Pflugk-Harttung reproductioja után

Salamon nem igen hajthatott a pápa szavára. Sokkal szorosabb volt összeköttetése IV. Henrikkel, sokkal nagyobb volt bizalma annak hatalmában, és meggyőződése, hogy sógora, mihelyt lehet, már a saját érdekében is, visszaszerzi neki országát, semhogy hűbéres viszonyától elállhatott volna. Ezért aztán Gergely, bár még elismerte királynak, nem tett érdekében semmit. Midőn neje, Judith királyné szintén hozzá fordult, biztositja őt szeretetéről, magasztalja nemét, atyját, anyját, őt magát, „ki egy durva és ismeretlen nemzet körében már zsönge korától fogva dicsőséget szerzett,” de bár szavaiban az igaz atyai érzelem hangja érezhető, nem igen biztatja, hanem a vallás vigasztalására utalja.21 Később aztán végkép elejti Salamon ügyét és kizárólag Gézával tárgyal.

Maga a pápa kezdi meg a levelezést. Időközben, habár tényleges hatalma még magában Rómában is számos megtámadásnak volt kitéve, levonta már világuralmi eszméinek utolsó consequentiáit. 1075 január 25-én már így írt Szvén dán királynak: „Tudd meg, hogy nemcsak a királyok és fejedelmeknek, hanem valamennyi kereszténynek gondja súlyosodik reánk, annál is inkább, mert a reánk bizott egyetemes kormányból következik, hogy mindenkinek ügye egyenesen érint.”22 Ez az önérzet hatja át az 1075 márcziusban kelt hires dictatumát, melyben a római pápaság hatalmi körének összefoglalásában előfordulnak azok a mondatok is: minden fejedelem lábát csókolja a pápának; neki szabad a császárokat is letenni. Gézával szemben azonban igen kegyesnek mutatkozik. Igaz, hogy ismét csak herczegnek nevezi, de „kegyességből” újra ír neki, mert, mint Géza állitja, előbbi levelét nem kapta meg.23 Minden jót kiván neki, és méltán, mert sok jót hallott felőle.

„Ezért szeretünk és azt kivánjuk, hogy híred, magának a dolognak valóságával, egyre nőjjön. Azt hiszem, tudod, hogy a magyar birodalom, úgy mint más előkelő birodalmak, kell hogy szabad legyen, és nem lehet alávetve más királynak, mint a szent és egyetemes római anyaegyháznak, mely alattvalóival nem úgy bánik mint szolgáival, hanem valamennyit úgy fogadja, mint fiait. Mivel pedig rokonod (Salamon) azt nem a római pápától nyerte, hanem a német királytól bitorolja, az ő uralmát, mint hisszük, Isten ítélete akadályozza meg. Mivel pedig most a te kezedben van a hatalom, arra intünk, viseld nagyon gondját az egyháznak, és oly engedelmességet tanusíts a római egyház legátusai iránt, ha hozzád jönnek, amennyire javadra válik Szent-Péter közbenjárása ebben és a másik világban.”24 Ebben a levélben tehát Gézával szemben is azt a követelést támasztja mint előbb Salamonnal szemben, sőt egyenesen engedelmességre obedientiára tart számot. Másrészt annyiban számol a magyar nemzet függetlenségi érzésével és Gézának politikai helyzetével, amennyiben a Róma iránti hódolatot szabadságnak nevezi, ellentétben a németek által bitorolt hűbéres viszonynyal. Szinte reámutat arra: hogy Magyarország a IV. Henrik felsőségétől szabadul meg, ha magát neki veti alá.


Dukas Mihály által küldött korona.
(A magyar szent korona alsó része.)
Az 1880-iki felvétel után

A kilátásba helyezett követek már 1075 áprilisban útnak is indultak.25 Ekkor már, tán IV. Henrik felszólitására, közben akar járni a pápa a herczeg és a király közt. Azt kívánja, hogy Magyarországon béke legyen, és ott ne királyka, hanem király legyen. Mert Salamon, az által hogy a németnek vetette magát alá, királyból királyka lett. „A te bölcseséged tudja, hogy az a királyság Szent-Péteré. Az Úr pedig, a rajta elkövetett sérelmet megtorolva, az ő itéletével reád ruházta a királyság hatalmát. És ha rokonodnak volt is valami joga a királysághoz, azt szentségtörő bitorlásával elvesztette.” Látjuk, hogy a pápa most már egészen elismeri Géza uralmát. De aztán el is várja tőle, hogy „tettekkel mutassa engedelmességét és tiszteletét az egyetemes anya iránt.”26

Gézának igen nehéz volt a helyzete. Tényleg ő a király, de nem ismeri el annak sem a német király, sem a pápa. Az ország függetlensége, biztositása Salamonnak és IV. Henriknek igényeivel szemben egyenesen követelik, hogy fölkent királya legyen. A pápa kész volna őt annak elismerni, de nagy árt szab: a római felsőség elismerését. IV. Henrik egészen Salamonhoz van kötve, ki nem akar lemondani méltóságáról és ki valószinüleg birtokában őrzi a királyi jelvényeket.

Ily viszonyok közt jutott Géza azon elhatározásra, hogy a keleti császárságtól, melynek befolyása akkor sem egyházi, sem világi tekintetben nem látszhatott aggasztónak, kérjen elismerést és koronát. Neje, Synnadena előkelő görög nő volt, Botaniatesnek, a későbbi császárnak unokahuga. Ő maga már Belgrád ostroma óta barátságos összeköttetésben állott Dukas Mihály császárral. Tőle nyerte azt a koronát, melyen megvan Dukas Mihálynak és fiának Konstantinosnak képe mellett magának Gézának képe is ezzel a felirattal: „Géza fejedelem, Turkia igazhitű királya.” Ez a korona szent koronánk alsó része.27 A koronázásnak 1075 április után – mert Gergely akkor még nem tudott felőle – de még abban az évben kellett megtörténni, mert a szent-benedeki oklevelet már mint király állitja ki.


Dukas Mihály, Géza és Konstantinos Porphyrogennetos képei a korona alsó részén.
1. Dukas Mihály mellképe, a korona hátsó részének középső lemezén. Fénykörrel díszitett fejét korona fedi; biborszinű királyi öltönyét keresztbe tett stola övezi; jobbjában labarumot tart, balja ezüst kardmarkolaton nyugszik. A felirat: X MI(cahl) (ε)N X(rist)W PICTOC BACILE¡(V) RWMLIWN O DO¡K(aV) azaz: Mihály Krisztusban hivő császára a rómaiaknak, a Dukas. 2. Géza magyar király mellképe a korona karimájának hátulsó oldalán. A király fejét zománczos nyilt koronával körített biborszínű föveg fedi. Vörös és kék szinű öltönye, mely nyakát szabadon hagyja, gyöngyökkel és drágakövekkel van ékitve. Jobbjában kétágú szigonyban és keresztben végződő pálczát, balja kardmarkolaton nyugszik. A felirat: GEWBITZ D(espoth)C PICTOC KRALHC TO¡RKIAC azaz: Geobitz (=Géza) úr, hivő királya Turkiának. 3. Konstantinos Porphyrogennetos mellképe a korona karimájának hátulsó oldalán. Szakáltalan ifju, sárga és kék alapon gyöngyökkel és drágakövekkel ékitett öltönyben; fénykörrel övezett fejét korona fedi, jobbjában labarumot tart, balja kardmarkolaton nyugszik. A felirat: KWN(stantinoV) BACILE¡C RWMLIWN O PORF¡ROGENHTOC azaz: Konstantinos a rómaiak császára a biborban született.
Az 1880-iki felvétel után

Salamon ezalatt búsan ült Pozsonyban. IV. Henriktől, ki 1075-ben a szászokkal hadakozott, már nem várhatott segitséget, és még e menedékhelyén is ostromolta őt László herczeg. Mindkét fejedelem személyesen is részt vett e harczokon, és megmaradt annak hagyománya, hogy Salamon, ki különben 2–3 vitéztől sem ijedt meg egymaga, Lászlóval nem mert összetűzni, mert azt felső hatalom oltalmazza tüzes karddal. Abban az évben nagy volt az inség az egész országban, annál inkább sínylette azt az ostromlott vár. De László nem akart ily eszközzel győzni. Ha Salamon lovagjai szükséget látva eljöttek hozzá, gazdagon megvendégelte őket és bántatlanul engedte vissza urukkoz.

Ez a helyzet Salamont természetesen hajlandóvá tette a megegyezésre. Ettől Géza sem idegenkedett. Vallásos és lelkiismereti okaihoz egy politikai is járult. Salamon tényleg bírta az országnak egy, ha nem is nagy, de fontos részét. Ha ez az ellenségeskedés tovább is tart, ez a rész előbb-utóbb német uralom alá jut és egészen elszakad az országtól, mig ha vele megegyeznek, a németnek többé semmi oka sem lehet a beavatkozásra. Ezt a békés hajlamot még fokozta Henriknek a szászok fölött kivivott győzelme, mely után ismét lehetségesnek látszhatott erélyesebb beavatkozása a magyar ügyekbe.


László Pozsonyt ostromolja.
Miniature a bécsi képes krónika 91. lapján

„Ebben az időben Magnus király28 Szekszárdon ülte meg karácsony ünnepét. Dezső érsek végezte az ő kértére az ünnepi misét, és fényes beszédével megenyhitette és a békére hajlitotta a király lelkét. A mise befejezése után a király meghagyta, hogy távozzék mindenki, csak a püspökök és apátok maradjanak. Ekkor a király könyezve az érsek és a püspökök elé borúlt és kijelentette, hogy vétkezett, midőn a törvényes király birodalmát elfoglalta. Kész, mint koronás király, az ország harmadával megelégedni, Salamon király pedig birja két harmadát. A püspökök pedig örvendezve adtak hálát az istennek, mert látták, hogy a szent lélek menynyire felvilágositotta és megillette a királyt. Magnus király aztán levélben is tudatta Salamonnal a béke feltételeit. De bár a követek ide-oda jártak, a sok bonyodalom nem volt egyhamar elintézhető és így a kibékülés nem jött létre. Ez alatt Géza súlyos betegségbe esett és 1077 április 25-én meghalt.” Még alig lehetett több 40–42 évesnél. Az a görög művész, ki őt a koronán levő arczképen ábrázolni akarta, barna férfiúnak képzelte, ketté vált, ápolt körszakállal és lehajló bajuszszal. Váczon temették el, melynek egyházát, némelyek szerint magát a püspökséget is, ő alapitotta.

Géza régi történetünknek egy nemes, kiváló alakja. A nemzeti szellemnek az az iránya testesült meg benne, mely a külföldi befolyást az ország ügyeinek igazgatásából, még annak legenyhébb alakjában is, ki akarta küszöbölni. Vitéz, de óvatos, saját jogát szilárdan fenntartó és erélyesen megvédő, de a másét is tiszteletben tartó, amint hogy csak kénytelenségből fogadja el a koronát, és még akkor is kész lemondani róla, hogy az ország egységét megmentse. István ideje óta első királyunk, kiben a római egyházhoz való hűség többnek mutatkozik szokásnál és politikai eszköznél, de azért a pápa követeléseit, amennyiben azok nemzete függetlenségét érintik, sehogy sem ismeri el. Ennyiben mintegy symbolikus az a tény, hogy koronánk egy alkotó része nem római eredetű. Ő az Árpádház későbbi uralkodóinak méltán tisztelt őse.


Dukas Mihály aranypénze.
Előlapján a császár mellképe; a körirata: C MICAHA BACIL(euV) O D(oukaV). A hátsó lapon a megváltó trónon ülő alakja, IC–XC monogrammal.
Sabatier után


  1. Nehezen ő maga. Hisz I. Béla korában már nem ő, hanem fia János a pogány vezér.[VISSZA]
  2. Strahl i. m. I. 180–181.[VISSZA]
  3. Tán az eppensteini családból. Szerepel akkor egy ilynevű főúr. Karinthiának leghatalmasabb grófja. Meyer von Knonau II. 195–96.[VISSZA]
  4. „Apud ecclesiam filii Nog.” Képes krónika. 58.[VISSZA]
  5. V. ö. a régi magyarok hadakozását és hadi cselét, melyet Leo emlit.[VISSZA]
  6. A krónika ugyan Lászlótól való félelmét mondja e mozdulat okának, de világos, hogy ez Salamonnál nem döntött. Aztán meg maga is kiemeli, hogy László Gézát meg akarta védeni a király rohamától.[VISSZA]
  7. Képes krónika. 58.[VISSZA]
  8. Bertholdi Ann. 1079. Mon. Germ. Scr. V. 277. Ez a pápa-párti iró, Hermann sanct-blasieni folytatója, a IV. Henrik iránti gyűlöletet átviszi sógorára is.[VISSZA]
  9. Pauler Gy. i. m. 258.[VISSZA]
  10. Annalista Saxo. Mon. Germ. Scr. VI. 728 és 744. az 1095. és 1106. évnél.[VISSZA]
  11. Jaffé, Monumenta Gregoriana. Registrum 58. 77–78. 1. Meyer von Kronau (i. h. 387. l.) azt hiszi, hogy Géza csak ezután fogott fegyvert! Ide vezet a magyar kutfők ignorálása, miben különben Huber jár elől.[VISSZA]
  12. Lambertus 1074. V. 216.[VISSZA]
  13. U. o. 217.[VISSZA]
  14. Lambert. i. h. Váczot (Wazenburg) az Annales Patherbrunnenses nevezik meg. Krónikáink is emlitik.[VISSZA]
  15. Büdinger i. m. 47. 1. jegyzet.[VISSZA]
  16. Pauler szerint, i. m. 258. j. a parndorfi hegyhát.[VISSZA]
  17. Ez az esemény nem tehető 1074-re, mert akkor már a mogyoródi csata is a bőjtbe esett, azután pedig április 12-ig, a bőjt végeig csak négy hét telt el, mialatt bajos lett volna a besenyők odaküldése, másrészt az osztrák segélykérés stb., hanem 1075-re. Ez a besenyő telepités és vezéröknek Zoltánnak neve vitte reá Anonymust, hogy a soproni besenyő gyarmat alapitását Zoltán fejedelemnek tulajdonitsa. Történeti magva van az elbeszélésnek, mert akkor csakugyan Ernő volt az őrgróf, ki 1075 juniusban esett el a szászok ellen. Csakhogy ő igen vitéz férfiú hirében állott.[VISSZA]
  18. Ann. S. Rudberti Salisburgensis. 1074. Mon. Germ. Scr. IX. 773.[VISSZA]
  19. Képes krónia. 61.[VISSZA]
  20. Registrum. 127–128. 1074. október 28.[VISSZA]
  21. Registrum. II. 44. 1075. január 10. Jaffénál, 157–158.[VISSZA]
  22. U. o. 167.[VISSZA]
  23. Talán az 1074 márczius 17-iki levelet érti.[VISSZA]
  24. 1075 márczius 23. Registr. II. 63. i. h. 183–184.[VISSZA]
  25. Ezt abból következtetem, hogy hat nappal a Gézának szóló levél után kelt a Boleszláv lengyel herczeghez intézett, melyben egyenesen említve vannak a hozzá küldött legatusok (Reg. II. 73.). Már pedig ez a két ország egy útba esik, és még később is rendesen egy legátus működik Magyar- és Lengyelországban. De magában a Gézához szóló levélben is csak úgy, mint a másikban, szó van a levél vivőiről, kik egyebekről is szólhatnak, mint a mi az irásban foglaltatik.[VISSZA]
  26. 1075. április 14. Reg. II. 70. 192–93.[VISSZA]
  27. E fontos kérdés tisztázása kizárólag Büdinger érdeme. Ő volt az, ki a koronának feliratából és az akkori politikai helyzetből levonta a megfelelő consequentiát. Azt régebben is tudták, hogy a szent korona alsó része görög eredetű, de azt hitték, hogy Géza még herczeg korában kapta, elismerésül a görög foglyokkal való nemes bánásmódjáért. De a fölirat kétségtelenné teszi, hogy nem herczegnek, hanem királynak küldték. Gewbitz despothoV pistoV kralhV TourkiaV.[VISSZA]
  28. Ez nem mellékneve, hanem másik neve volt Gézának. Magnus volt sógora, a szász herczeg is.[VISSZA]