SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VIII. FEJEZET.
Halics elfoglalása. III. Keresztes hadjárat.

Halicsi viszonyok. Endre Halicsban. Az oroszok felkelése. A jeruzsálemi királyság bukása. Szaladin. Frigyes császár keresztes hadjárata. Tartózkodása Esztergomban és Etele városában. Ajándékok. Magyarok is csatlakoznak seregéhez. Halála. Béla viszonya a pápasághoz. Czisztercziták és premontreiek meghonositása. László szentté avatása. III. Béla positiója Európában. Halála, sirja

A Mánuel császár halála óta tartó békés állapot, melyet csak néha zavart egy-egy kisebb háború a tengerparton és a horvát-német határszélen, módot és alkalmat nyujtott a magyar királyok hatalmának a Kárpátok északi lejtőjén való megalapitására.

Jaroszláv Vladimir fia Halics fejedelme, 1186-ban hosszú, békés uralom után meghalt. Fia Vladimir már ifju korában nagyon kicsapongónak és iszákosnak mutatta magát, ezért atyja csak Przemysl városát hagyta reá, örököséül pedig törvénytelen fiát, Oleget rendelte. Hanem a bojárok ezt nem hagyták helyben, Oleget elüzték és Vladimirt iktatták be a fejedelemségbe. Nem sokára alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy Vladimir nem javult meg. A nép lázongott ellene és Román, a szomszéd Ladomér fejedelme, könnyü szerrel a maga részére nyerte az országot és elüzte Vladimirt, a közgyülölet tárgyát (1187).1

Az elüzött fejedelem a magyar királyhoz fordult segitségért. Béla eljött nagy sereggel, elüzte Románt, de Vladimirnak nem adta vissza a fejedelemséget. Ennek tulajdonságai nagyon is megmagyarázzák ezt a mellőzést. A bojárokat megnyerte azon tervének, hogy az ő második fia, Endre, legyen Halics ura. Román egyre ujabb kisérleteket tett az ország megszerzésére, de kudarczot vallott. Egy más trónkövetelő, Rosztiszláv, Jaroszláv unokaöcscse, legyőzetett és a magyarok fogságába esett, hol, mint az oroszok beszélték, méreg által nem sokára meghalt. A harmadik trónkövetelőt, Vladimirt Béla hazavitte Magyarországba és ott ágyasával, „egy orosz pap nejével” és két gyermekével együtt kemény fogságban tartotta. Fia uralmának biztositására a magyar király szerződésre lépett az öreg Szvjatoszlávval, Kiev fejedelmével. Csak hogy ennek már nem volt semmi hatalma; a többi orosz fejedelem pedig egyetértett abban a törekvésben, hogy a magyarokat nem szabad meghagyni Halics birtokában. Különösen a kievi metropolita, Oroszország primása izgatott a magyarok ellen.2 Ez a tény is mutatja, hogy a magyaroknak ott nemcsak a ruthének függetlenségi törekvései ellen kellett küzdeniök, hanem nagyon kifejlett vallásos érzületök ellen is. Igen természetes volt a föltevés, hogy a magyar uralomnak a katholikus térités jár majd a nyomába.

III. Béla, ki már életében Horvátország herczegének rendelte idősebb fiát, Halicsban mintegy secundo-geniturát akart szerezni a másodiknak. A halicsi fejedelemség termékenysége, népessége, virágzása által akkor tán legkiválóbb volt az orosz részherczegségek közt, és igy nagyon is megérdemelte a reá forditott fáradságot és költséget. Csakhogy e terület kiszakitása azon nemzetiségi és egyházi kötelékből, melyhez századokon át tartozott, nem volt könnyü feladat. A sok felkelés és támadás csakhamar gyanakvóvá, erőszakossá tette Endrét és kiséretét. Az elnyomás viszont ujabb erőfeszitésre, elszakadásra késztette a halicsiakat. Midőn Vladimirnak sikerült kimenekülnie magyar fogságából, Barbarossa Fridrikhez fordult, ki IV. Kázmér lengyel herczegre bizta ügyét. Az „igazságos” (szpraviedlivi) herczeg eddig is nagyon rossz szemmel nézte a magyarok uralmát szomszédságában, hol nem voltak tőle nagy hegységek által elválasztva. Nagy sereget küldött Endre ellen, ki a nép haragjától tartva, kivonult az országból.3 (1189.) Vladimir aztán nyugton birta az országot 1198-ban történt haláláig.

Magyarországot és királyát akkor a keresztes hadjárat ügye foglalkoztatta.


I. Frigyes keresztes hadjárata.
A »De passagiis in terram sanctam« czimü kézirat miniatureje

Jeruzsálem keresztény királysága Mánuel halálával elvesztette utolsó hatalmas támaszát, Rövid vonaglás után, melyet a királyságban kitört viszályok tettek még kinosabbá, Szaladin 1187 július 4-én, Hittinnél, Tiberiás és Jeruzsálem közt, legyőzte és elfogta lusignani Guidót, Jeruzsálem királyát, és megsemmisitette a johanniták és templáriusok hadait. Nemsokára, október 2-án, a szent város is megnyitotta előtte kapuit. E hirek megrémitették, felrázták a keresztény Európát, mely belső harczokban emésztve erejét, már több mint egy emberöltő óta nem hozott nagyobb áldozatot a szent föld birtokáért. Mindenki isten boszuló kezét látta a nagy keleti gyarmatot érő végzetben, mindenütt lobbot vetett az egyházi és lovagi lelkesedés. III. Orbán pápának azon időben történt halála (1187 október 20.) megengedte, hogy a császárság és a szentszék közt helyreálljon a béke. Utóda VIII. Gergely, előbb, mint bibornok, Frigyes császárnak jó embere, szigoru életü, erkölcsös férfiu, jellemének teljes erejével hirdette a keresztes háborut. A makkabeusok szavaival buzditotta hiveit: „Kössétek fel a kardot, mert jobb nekünk meghalni a háborúban, mint látni nemzetségünknek és a szenteknek baját.”4 Még ugyanazon évben történt halála nem akasztotta meg a vállalatot. A pápai legatusok bejártak minden országot, hirdetve a belső békét és azon igyekezve, hogy a volt ellenségek, mint a kereszt vitézei, fogjanak kezet. Igy tettek a franczia és az angol király, kik megfogadták, hogy együtt, egyszerre mennek a szent földre. Igy tett Frigyes császár, ki ily módon akarta méltóan befejezni fényes pályáját. Igy tett nyugati és közép Európának legtöbb fejedelme, püspöke és lovagja.

A természetes utnak ismét a Magyarországon át vezetőt tartották. II. Henrik angol király már 1188-ban levéllel és követséggel megkérte Bélát, engedjen majd neki és hadának biztos átkelést és szabad vásárt országában. Béla nagy készséggel ajánlotta fel mindkettőt, de Henriknek 1189-ben történt halála és fiának Rikárdnak ujabb viszálya a franczia királylyal késleltették az angol-franczia expeditiót.5 Frigyes császár nem akart tovább várni: őt is magával ragadta népének buzgalma, mely már nem is nézte vitéznek azt, ki nem tüzte fel a kereszt jelét. Aztán meg attól is kellett tartania, hogy hosszabb késése esetén az előre siető csoportok elfogyasztják majd hada elől az élelmet. 1189. május 11-én indult el Regensburgból és két hét mulva elért a magyar határszélre, a Virveltre, Pozsonnyal szemben, hol negyvenhárom évvel azelőtt II. Géza megütközött az osztrákokkal. Magyarország kapujánál volt a sereg találkozója, ott hozták a szigorú hadi törvényeket, ott ülték meg a pünkösd napját, ott fogadta a császár a magyar követeket. A magyar keresztesek közt, kik ott csatlakoztak a hadsereghez, különösen a győri püspök emlittetik.6 A magyar király nemcsak átkelést és szabad vásárt engedett országában, hanem arról is gondoskodott, hogy a seregnek útját egyengesse a folyók, patakok, lápok áthidalásával.7 Mert a németeknek csak egy része ment hajón, a nagyobb rész a Duna két partján haladt előre.8

Béla Esztergomban tartotta udvarát. A császár közeledése a magyar főváros felé bő alkalmat nyujtott a vendégszerető királynak pompája, gazdagsága kifejtésére, a kereszténység hatalmas előljárójának megtisztelésére. A mint Fridrik Párkány közelébe ért, Margit királyné egy nagy sátort küldött eléje ajándékul, akkorát, hogy alig fért el három szekéren. A sátor négy kamarára volt osztva és skárlát posztóval fedve. Belől egész hosszában, széltében gyönyörü szőnyeg boritotta, és különös csoda gyanánt följegyezték, hogy azon egy kis fejér vadászkutya alakja volt meg, a mint szaladgál. Az egyik kamarában diszes himzett ágy, aztán még ébenfából esztergályozott trón nagyszerü vánkossal. „Ennek leirásába nem is foghat ez a szegényes irás.” A két nemzet közti régi harag, mely az első és második keresztes háború idején még oly erősen nyilatkozott, teljesen el volt temetve. A staufeniek dinastiája a legszorosabb összeköttetésbe lépett az Árpádokkal: a császár második fia, Frigyes sváb herczeg akkor jegyezte el Béla leányát. Az általános örömben és vigasságban megemlékezett a királyné, kinek szelidségét, jóságát, jámborságát nagyon dicsérik, férje szerencsétlen öcscséről, Gézáról. A pártütő herczeg már több mint tiz éve sinylődött a fogságban, midőn a királyné násza, a császár közbenjárását kérte ki férjénél, sógora érdekében. Ily szószólóknak Béla akkor nem tagadhatott meg semmit. Szabadon bocsátotta öcscsét, de kikötötte, hogy az a császárral együtt menjen a szentföldre. Egyuttal 2000-nyi csapatot rendelt melléje az út egyengetésére. Mindezekben a király, a lübecki krónikás feljegyzése szerint, „nemcsak vendégszeretőnek, hanem szolgálatkésznek mutatta magát”.


I. Frigyes császár.
Miniature a vatikáni könyvtár XIII. századi codexében. A feliratok olvasása: 1. A lap tetején: Sic e(st) d(e) pict(us) rome cesar Frideric(us) signifer invirt(us) celor(um) regis amic(us). 2. A keret mentén kivül: CESAR MAGNIFIC(us) PIVS AVGVSTVS FRIDERICVS DE TERRA D(omi)NI PELLAT GENTEM SALADINI. 3. A keret szegélyében: NVLLI PACIFICVM SARRACENO FRIDERICVM + DIRIGAT • ISTE • LIBER • VBI • SIT • LOC(us) A NECE LIBER. 4. A császár feje felett: FRIDERIC(us) ROMAN(orum). IMPERATOR. 5. A császár balján lebegő alak mellett, mely a könyv iróját s Henrik schäftlarni prépostot ábrázolja Henric(us) p(re) pos(itus).
Hefner-Alteneck után

Még nagyobb pompát és bőkezüséget fejthetett ki a király, midőn Esztergom várában fogadta vendégeül a császárt. Nagy ünnepélylyel, diszszel és pompával mentek a püspökök és országnagyok Frigyes elé. A királyt 1000 vitéze kisérte, midőn vendége elé sietett, Esztergomban két nagy raktárt ajándékozott a császárnak, mindegyik tele volt tiszta buzaliszttel. A császár a szegény kereszteseknek ajándékozta az egész készletet és oly nagy volt ott a tolongás, hogy három ember bele fúlt az isten áldásába.9 Azonfelül ajándékozott még egy nagy raktárt tele zabbal, sok teherhajót, sok kenyérrel, borral, árpával, abrakkal megrakott társzekeret, gulyákat és nyájakat, sőt még három tevét is.10 Elvitte aztán vendégét vadászatra a Pilis erdőségébe, egész addig, a hol a régi római épületek még romjaikban is fényesen állottak, Ó-Budáig. Ezt a helyet a németek, kiknél a költészet nem engedte elenyészni a nagy hún király emlékét, Etele városának nevezték. Még tovább is elmentek, a királynak nagy szigetére, mely különösen gazdag volt vadakban: Csepelre, és ott is hét napon át időztek. Még akkor sem szünt meg a király gondoskodása, midőn a vendég és serege, tovább menve, elértek az ország határához. Branizovánál, a meddig hajók jártak a Dunán, és a honnét kezdve a szárazföldi úton kellett tovább haladni Nissa és Szófia felé, már ott várták a császárt a király követei számos liszttel megrakott társzekérrel – mindegyiket két ökör vonta – négy tevével és sok más ajándékkal, melyek értékét 5000 márkára, azaz 120,000 frtra becsülték. A császár viszont a királynak adta át összes hajóit, melyek ott feleslegessé váltak, úgy hogy tartalmukat ott szekerekre kellett átrakni. Azt mesélték ugyanis, hogy ott szárazon maradnak a hajók, mert a Dunát ott elnyeli a föld, úgy hogy csak igen csekély viz marad meg belőle. Csak nagy távolságban tör ki elő ismét zúgva a földből, a Szávába ömölve.11 Nem más e monda, mint a Vaskapu szorosainak és kataraktáinak népszerü magyarázata.12

A keresztesek nagyon meg voltak elégedve magyarországi útjokkal, mely épen négy hétig tartott – május 27-től Szent-Iván napjáig (június 24.). Még az éghajlatot is jobbnak, enyhébbnek találták, – mint máskor. Följegyezték, hogy még a legyek, szunyogok, bőgölyök és kigyók sem bántották őket és lovaikat, pedig azok nyáridőben nagyon szoktak alkalmatlankodni embernek, lónak.13 A Magyarországon való átkelésnek annál kellemesebb emlékét őrizték meg, mert mihelyt a görög birodalomba léptek, ármánynyal és nyilt erőszakkal kellett megküzdeniök. Frigyes császár már 1188-ban kijelentette ugyan, hogy a görög birodalom ellen nem viseltetik ellenséges szándékkal és visszautasitotta a görögnek ez iránt táplált gyanuját, de Angelos Izsák császárt ez nem elégitette ki. Épen gyöngesége érzetében annál nagyobb igényekkel lépett fel, hűségi esküt, hódolatot követelt a nálánál annyival hatalmasabb Barbarossától, ki 50,000 lovag és 100,000 más fegyveres fölött tartott szemlét a Szávánál. Nyilt ellenállást nem kisérelt meg, hanem apró ravaszkodással iparkodott gyengiteni, fárasztani túlerős ellenfelét. Ily viszonyok közt a németek nagy hasznát vették magyar keresztes társaiknak, kik elől jártak, mint utmutatók és megnyitották előttük a Branizovából Bolgárországba vezető útat. Nisszában Nemanja István, Rascia és Szerbia nagyzsupánja járult a császár elé, azon reményben, hogy az majd nyilt harczba elegyedik a görögökkel és igy a szerb nép szabadon terjesztheti majd határait. De Frigyes, nagyon ügyesen, kerülte még látszatát is annak, mintha keresztény hatalmasság ellen akarna hadakozni. Szivesen fogadott mindenkit, szerbet, oláht és görögöt, ki neki hódolt és ajándékokat hozott, de Konstantinápoly ellen nem indult mint ellenség. Az teljesen reménytelenné tette volna vállalatát. Aztán még tekintettel tartozott, nem annyira Angelos császár, mint annak ipja, Béla király iránt. Mihelyt a két császár közt feszültnek látszott a viszony és a németek, kik Filippopolyban töltötték az őszt, erőszakoskodással kezdték megtorolni a görögök ármányát, a magyar király, ki folytonos élénk üzenetváltásban volt mindkét uralkodóval, megkérte Frigyest, bocsássa haza a magyar kereszteseket. Ez nagy elkeseredést szült a németek táborában, de azért a magyarok, még pedig a győri püspök és hat ispán hadi népökkel Drinápoly közeléből haza indultak. Csak három ispán vett tovább is részt a hadjáratban. Tudjuk, hogy Frigyes 1190-ben átkelt Ázsiába, a szeldzsukok ellen nagy csatát nyert, de Jeruzsálemet még sem érte el. Midőn a Szálef folyón, Ciliciában át akart usztatni, az ár elragadta; csak holttestét húzhatták ki a vizből (július 10.) Bús seregét aztán fia Frigyes vezette tovább, de már a következő évben az is meghalt, a nélkül hogy látta volna Jeruzsálemet.


I. Angelos Izsák arany pénze.
Előlapján a császár és Szent-Mihály arkangyal alakjai, ICAAKIOC DECP(othV) és O C M(i) C(ahl) felirattal. A hátsó lapon Szüz-Mária trónon ülve, M(hth)R Q(eo)¡ felirattal.
Sabatier után

Magyarországnak a harmadik keresztes hadjárattal szemben már lényegesen más a helyzete, mint az előzőkkel szemben. Most már a nyugati közösség tagjának tekintették, és királya mindent megtett a vállalat sikerének előmozditására. De azért a nemzetet a szentföldért való küzdelemnek eszméje nem ragadta még magával, úgy mint nyugati szomszédjait. Maga a király, bár letette a zarándoklás fogadalmát, nem siet azt leróni, nem csatlakozik sem Frigyeshez, sem a később induló franczia és angol királyokhoz. Mi több: a pápák, III. Kelemen és III. Coelestin, kik külömben teljes tekintélyöket vetették latba, kértek és fenyegetődztek, hogy a királyokat fogadalmuk teljesitésére kényszeritsék, III. Béla iránt mindvégig nagy elnézést tanusitanak. Midőn később VI. Henrik császár, Frigyes fia, uj keresztes hadjáratot készitett elő (1195), több magyar főur is jelentkezett, de Béla csak azoknak engedte meg a részvételt, kik egyenesen a pápa meghagyásából vették fel a keresztet.14 A pápák meg a király is tudták, hogy a nemzet erejére itthon van szükség, oly nemzeti feladatok megoldására, melyek egyuttal az egyházat is érdeklik. Az erő szétforgácsolása a nyugati világ e koczkáztatott határszélén nem látszott tanácsosnak.

Külömben Béla egész uralkodása alatt fenntartotta a szoros viszonyt a pápasággal. Ezt senki sem ismerte el melegebben, mint III. Incze pápa, ki Béla halála után lett ugyancsak az egyház feje, de ki már előbb is jelleméhez és tehetségéhez mért befolyást gyakorolt annak ügyeire. „Atyád, irja 1204-ben Imre királynak, a boldog emlékü Béla király, egész életében azon volt, hogy tisztelje az apostoli széket.” Viszont „az apostoli szék teljes törekvéssel előmozditotta nagyhirü atyádat minden dolgában.”15

Ez összeköttetésnek egyik külső jele a cziszterczitáknak és premontreieknek, azon rendeknek, melyek a XII. században a pápaság és egyház leghivebb zászlótartói valának – meghonositása hazánkban. Voltak ugyan már régebben is Bernát és Norbert tanitványainak egyes telepei Magyarországon. Czikádort II. Géza alapitotta a czisztercziták részére.16 Garábon, Nógrádmegyében pedig ugyanazon időben jött létre az első premontrei klastrom, mint egy fejérvári prépost alapitása. Francavillában is volt premontrei zárda, valószinüleg a milanoinak egyenes utóda. Hanem nagyobb jelentőségre és számra csak akkor jutottak e szerzetek, különösen a cziszterczita, midőn a pápaság és császárság közti küzdelem korában Frigyes, ki leghevesebb ellenségeit látta bennük, számüzte őket Németországból. III. Béla egyenesen Francziaországból, a rend szülőföldjéről hozott szerzeteseket. Pontignyból jöttek akkor 1179-ben az egresi szürkebarátok. Aceybő, Burgundiából a pilisiek. Trois Fontainesből, a lotharingiai határról, a szentgotthárdiak. De legfontosabb az a telep, mely 1182-ben egyenesen Clairvauxból, Szent-Bernát klastromából jött a Bakony közepébe, Zirczbe. „1182. Claravallisból conventus küldetett a bakonyi apátság alapitása végett Magyarországba.”17 A premontrei rend klastromai közt az ország keleti részén alakultak: a váradi, a leleszi és a jászói prépostságok. Itt az uj rendek a Benedek-rend egyenes utódai gyanánt léptek fel, mint a föld müvelésének és a culturának megkezdői. Mindezekben a római egyház hű és odaadó harczosokat nyert, kik a nemzet lelkét a vallás ideáival eltöltötték és sikerrel megküzdöttek a mindenfelé elterjedt görög és eretnek tanokkal.

Mennél kisebb bizalommal fogadta a római egyház III. Béla trónra jutását, annál inkább azon kellett lennie, hogy magaviseletével azt ne csak kibékitse, hanem szövetségesévé tegye. Ez magyarázza meg nagy előzékenységét a keresztes háborúk vitézei iránt, keresztes fogadalmát, és miután ezt nem teljesithette, fogadalmának második fiára, Endrére való átruházását, kire e czélból nagy kincset hagyott.

Itthon, miután Lukács ellenében sikerült elnyernie a koronát, teljes mértékben gyakorolta az egyház fölötti felségjogokat, miben a pápa őt egyáltalában nem gátolta. Hogy mást ne emlitsünk, Kozma kalocsai érseket, „mert – mint az érsek maga mondja – méltatlanul megharagudott reá” – megfosztotta minden egyházi jövedelmétől.18 Egyáltalában mindezekben a régi királyoknak, Kálmánnak, II. Gézának lép nyomába, az 1169-iki egyességnek lehető tiszteletben tartásával.

Egyrészt a király és nemzet egyházi érzületének ujabb föllendülését, másrészt a pápaságnak elismerését és jóakaratát III. Béla iránt fejezi ki László királynak szentté avatása.


III. Coelestin pápa ólom-pecsétje.
Előlapján az apostol-fejedelmek fejei, + S(anctus) Pa(ulus) S(anctus) PE(trus) • felirattal; a hátsó lap felirata: CELESTINVS • P(a)P(a). III •
Pflugk-Harttung után

A nagy király egyházi politikájának részleteiről megfeledkeztek. Annál élénkebb volt a nemzet bámulata és ragaszkodása hatalmas hőse iránt, kinek sirjánál enyhülést talál, csodát tapasztal a hivő. A pápai legatusok ebben az időben sürün járják az országot. Gergely, a szent apostol egyházáról nevezett bibornok, külön is részletesen tudakozódott a király életéről és csodatételeiről. Ezek alapján rendelte el III. Coelestin pápa László tetemeinek ünnepélyes felvételét és vette fel őt a szentek sorába. Tisztán népies kanonizáczióról már nem lehetett szó. Ennek utolsó hires esete az volt, midőn Barbarossa Frigyes császár 1165 deczember 29-én felkerestette Nagy-Károlynak tetemét, és császári diplomával nyilvánitotta őt szentnek, noha vértanú nem volt. Az 1179-iki lateráni zsinat a kanonizáczió jogát kizárólag a pápának tartotta fenn. Nem a nemzeti egyház, melynek László oly hatalmas előharczosa volt, hanem a római, az általános vette őt be szentjeinek sorába. Annak csillaga tündöklött teljes fényben a monostor és az egész nyugati kereszténység fölött, midőn a nép nagy sokadalma közt fölvették boldog testét. (1192 június 28.)


Szent-László ereklyetartó mellszobra.
A XV. század elejéről származó ötvösmű, aranyozott ezüstből, a győri székesegyházban. A szakállas, bajuszos, hosszu hajat viselő fej karok nélküli csonka felső testen nyugszik, mely négyszögü ezüst lemezekkel van boritva; e lemezeket violaszinü alapon virágok diszitik, a középső lemezt kivéve, melyen e díszítés helyét Magyarország czimere (két csatabárdra támasztott koronás pajzsban a fehér-vörös csíkok, jobbról és balról kisebb pajzs vörös mezejében hármas halmon a kettős kereszt) foglalja el. A fejet fedő liliomos koronát a belevésett felirás szerint Napragy Demeter erdélyi püspök 1600-ban renováltatta.
Morelli F. G. fametszete

Béla sok tekintetben méltó utóda, egyenes követője volt annak a nagy uralkodónak, kinek hire, elismerése annyira szivén feküdt. Hosszú zavarok után ő szerzett a nemzetnek ujra nyugalmat, biztosságot, hatalmat. A kelet és nyugat nagy hatalmasságai közt teljes fényben fenntartotta függetlenségét. Mi sem bizonyitja azt jobban, mint az a tény, hogy VI. Henrik császár, ki óriási energiával és nem csekély szerencsével ujitotta meg elődjeinek hatalmi igényeit, ki első uralkodott égész Németország és egész Italia fölött, egyesitve a normann királyságot a császársággal, hűbéresének tekintette ugyan a görög császárt, a franczia és angol királyokat, sőt még a castiliait is – de a magyart soha. Törekvéseinek egyik főellenesét éppen III. Bélában kell látnunk. Ő segiti a roskadozó görög császárságot, ő áll összeköttetésben azokkal a normannokkal; kik Henrik ellen küzdenek, végre fiának épen Aragoniában keres feleséget, melynek királya egyedül mer nyiltan szembe szállani a császárral.19 Igy dynasticus és politikai helyzete egyaránt kiváló, tiszteletet parancsoló. És ha az egyház fölötti hatalmát nem tudta oly tisztán fenntartani mint hatalmas mintaképe, ennek a kornak, századnak minden egyesnél és nemzetnél hatalmasabb szelleme volt az oka. Nem kellett-e Lászlót a keresztes had vitéze, vezére gyanánt bemutatni, hogy száz évvel halála után megértsék?


III. Béla nagy pecsétje.
A király trónon ülő alakja, fején liliomos nyilt koronával, jobbjában liliomos kormánypálczával, baljában országalmával. Körirata + BELA DEI GRACIA [GEV]SE REGIS FILIVS HVNGARIE DALMACIE CRHOACIE RAME [REX.] A király alakja mellett jobbról és balról ellenpecsét nyomai. Egyetlen példánya az országos levéltárban.
Rajzolta Mühlbeck Károly

Görögország és Magyarország egyesitéséből nem lett semmi, sem általa, sem más által. Ellenkezőleg: ő egyike azon királyainknak, kik legtöbbet tettek ahhoz, hogy országunk, nemzetünk a nyugathoz tartozzék. Nagy, fáradságos munkát fejezett be, mire 1196 ápril 23-án meghalt. Azt beszélték, hogy Calanus pécsi püspök mérgeztette meg.20 Sirját 1848-ban megtalálták Székes-Fejérvárott. Hatalmas férfira valló öles csontvázat találtak benne. Fején kis ezüst korona, egyik ujján arab felirásu keleti gyürü – talizmán – kezében a bot, a Jeruzsálembe való zarándoklás jele.21 Neje, Margit, halála után el is ment a szent földre, és ott hunyt el Ptolemaisban, a keresztények utolsó várában.22


III. Béla és hitvese sirjában talált királyi jelvények.
(A király és királyné négy kereszttel ékitett koronája, a király rövid nyelü kardja, markolata végén gombbal, kormánypálczája, sarkantyúi, ezüst kösöntyüje, egy nagyobb és egy kisebb gyürü, egy négyes karaj alaku ékszer és egy román stilusu feszület.)
Találtattak 1848-ban, a budavári Nagy-Boldogasszony-templom alapjának ásásakor s jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetnek. Rajzolta Ipoly Sándor


III. Béla sirjában talált zománczos ékszer.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Rajzolta Mühlbeck Károly


  1. Strahl, Gesch. Russlands I. 306–307.[VISSZA]
  2. Szaraniewicz, Die Hypatios Chronik, a kievi krónika alapján, 20.[VISSZA]
  3. Roepell, Gesch. von Polen. I. 380.[VISSZA]
  4. Bullája Fejérnél, Codex Dipl. II. 234–240.[VISSZA]
  5. Henrik levele és Béla válasza közölve Fejérnél, Cod. Dipl. II. 245–247.[VISSZA]
  6. „Episcopus Jazarensis.” Ansberti Hist. de exped. Frid. Imp. 15. Valószinüleg Javarensis helyett. Győri püspök akkor Ugrin volt.[VISSZA]
  7. Arnoldi Chron. Slavorum. 129. l.[VISSZA]
  8. Ansbert, Arnold és a kölni évkönyvek. Mon. Germ. Scr. XVII. 797. Legbővebb Arnold.[VISSZA]
  9. Arnold. i. h. 130.[VISSZA]
  10. Ansbert. 19.[VISSZA]
  11. Arnold. I. 3.[VISSZA]
  12. Frigyes fogadtatását Béla által az a kor a legnagyszerübb és legpompásabb jelenetek közé sorozta. Midőn VI. Henrik császár palermoi palotájában megfestette apja életének főjeleneteit, azok közt az esztergomi fogadtatás is szerepelt. Toeche, Heinrich VI. 503.[VISSZA]
  13. Ansbert. 20.[VISSZA]
  14. Ansbert, i. h. 88.[VISSZA]
  15. Fejér, Cod. Dipl. II. 436. l.[VISSZA]
  16. Békefi Remig, A czikádori apátság története.[VISSZA]
  17. Chronicon Clarevallense. Mignè Patrologia Latina. CLXXXV. 1270.[VISSZA]
  18. Cosmas érsek levele Marquard szent-kereszti (heiligenkreuzi) apáthoz 1185–1187 körül. Jaffé, Bibl. Germ. V. 465.[VISSZA]
  19. Jellemző ezen összeköttetésre nézve, hogy az a Gergely, ki Magyarországon járt mint pápai legatus, volt később Siciliában Tankréd ellenkirálynak legbuzgóbb pártolója.[VISSZA]
  20. Albericus Trium Fontium a 1196. évhez.[VISSZA]
  21. Török Aurél, Jelentés III. Béla és neje testereklyéiről. Akad. székfoglaló. 1893.[VISSZA]
  22. Robert. Canon. S. Mariani Autissiodor. Chronicon. 1197. Mon. Germ. Scr. XXVI. 257.[VISSZA]