SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IV. FEJEZET.
Az egyház. Irodalom. Épitészet.

Az egyház és a királyság. Az egyház a tatárjárás után. A katholikus egyház ereje. Uralma az egész ember fölött. A »magyarországi mester.« A flagellánsok. A hierarchia kifejlése és uralma. A régi és az új szerzetek. A kolduló szerzetek jelentősége. Összeköttetésük a városi élettel. Magyarország külön állása. A püspökségek és az egyház democraticus iránya. Timotheus zágrábi püspök. IV. Béla ellenzése. IV. Kelemen levele. Jób pécsi püspök ellen emelt vádak. A perek költsége. Pápai adóztatás. Olasz papok kinevezése, A pápai befolyás jótékony hatása. Guido bibornok rendelkezései. A papok házassága. Ágyasok. Budai zsinat. A főpapok élete és viselkedése. A papok viselkedése. A világi investitura eltiltása. A világi törvényszékek. Házassági ügyek. Az egyház birtokainak védelme. A papok adómentessége. Az excommunicatio. A végrehajtás nehézségei. A zsidók. A püspökök III. Endre mellé állanak a pápa ellen. Az egyház és az irodalom. Felső iskolák. A veszprémi főiskola. Romlása. A névtelen jegyző. A tatárjárás befolyása müvére. Korának viszonyait helyezi át a honfoglalás korába. Hún rokonság. Etymologiák. Nemzeti büszkesége. Kézai krónikája. A magyar dicsőség ápolása. Függeléke. Épitkezés. A várak. Egyházi épitészet. Román és átmeneti stilus. A jáki templom. Külső befolyás és nemzeti hatás. A müvészek

Magyarországon úgy, mint más keresztény országokban, az egyházi rend volt az első, kiváltságokkal, szabadalmakkal felruházott, önönmagát kormányzó osztály. A mellett, hogy saját szabadságait fentartotta és kiterjesztette, a mellett, hogy példája által az ország többi rendeit is hasonló privilegiumok megszerzésére serkentette, nem szünt meg jogát, befolyását a királyság és az ország összes ügyeiben a leghatározottabban érvényesiteni. Történetünk minden lapján találkozott az olvasó e befolyásnak, az országos ügyekben való részvétnek nyomaival. Itt inkább a rendnek belső szervezkedésével, műveltségével, erkölcsével kell foglalkoznunk.

Lassan-lassan vivta ki nálunk a nemzeti egyház szabadságát a királyoknak túlnyomó hatalmával szemben. A XIII. században, II. Endre óta egészen más irányok felől fenyegeti veszély. Egy részt az a hatalom, melynek nemcsak felszabaditását, hanem úgy szólva létét köszönheté: a római egyház: a pápaság igyekszik mindazon korlátokat lebontani, melyek a nemzeti egyházakat teljes suprematiája, sőt elnyomása ellenében megvédik. Másrészt a királyi hatalom hanyatlása következtében az ország egyes vidékeinek urai hajtják az egyházakat, ha nem is törvényes, de annál erőszakosabb hatalmuk alá.

A tatárjárás a királysággal együtt az egyházat is az enyészet szélére juttatta. Alig lehet fogalmunk arról, milyen pusztulásra, szegénységre jutottak a leggazdagabb püspökségek. A kalocsai érsek és a bácsi káptalan éveken át nem birtak kifizetni 15 márkát „azon sok szükség miatt, mely a tatárok gyilkolása folytán elnyomott minket.”1

Ujabb erőre jutását a vallásos érzés feléledésének köszönheté. Egyrészt a még folyton tartó tatár veszély, a pogányokkal és eretnekekkel való szüntelen ellenséges érintkezés, másrészt a szoros kapcsolat a vallásos élet központjával, Olaszországgal és Francziaországgal, nem engedték, hogy az a mag, melyet Szent-István és utódai itt elvetettek, elveszszen, vagy elcsenevészszen. A ferenczrendiek izzó képzelő ereje, a domokosok lelkiismeretes, szinte pedans kutatása mindig ujabb kötelékeket találtak, melyekkel a halandót odafüzzék teremtőjéhez. A vallás már nemcsak külső elismerést követelt: uralkodni akart, egyedül uralkodni az egész emberen, annak minden érzésén, minden gondolatán. Margitnak, IV. Béla leányának példája és története bizonyitja, hogy ezen minden világitól eltekintő, minden földit megvető rajongás Magyarországon ép oly termékeny talajra talált, mint más katholikus országokban.

Világos és szembetünő, hogy minden országban, minden korban, a közömbösök, a hitben, cselekedetben langyosak lesznek számra, tömegre túlnyomók, akárminő erkölcsös vagy vallásos mozgalomról van szó. Egész lényüket mindig csak egyes kiváló egyéniségek adják át egészen, osztatlanul egy eszmének. Ezért az eszme hatalmát nem a hozzá csatlakozóknak száma bizonyitja, hanem azoknak lelki ereje, a kik vezetik. És Margitnak és hű társainak műve, hogy hazánk a vallásos ihlet malasztjában egy sorban haladt akkor a kereszténység más hű országaival.

Néha egyes emberek példája, lelkesedésük elementáris ereje csodás erővel ragadja magával a követők ezreit. A vallásos érzés már nem kifelé hat, nem a szentföldre törekszik, hanem a belső embert ragadja meg, azt akarja Krisztushoz közelébb hozni. Még föllépnek ugyan egyes rajongók, kik a pásztorokhoz és a gyermekekhez igy szólnak: ti, kedves gyermekek, fogjátok felszabadítani a szentföldet, és a kit a gyermekek és az egyszerű emberek vakon követtek. Ilyen rajongó lépett föl 1251-ben Francziaországban, mint „magyarországi mester,” és 40,000-nyi hadat gyüjtött maga körül Amiens vidékén. Még Blanche királyné, Szent-Lajos anyja is hitt benne és nagy ajándékokkal halmozta őt el. De a mint érezte hatalmát, rabolni, garázdálkodni kezdett, úgy hogy még Francziaországban elfogták, felakasztották.2 A magyar mester, öreg, sovány, nagy szakállú ember, valószinüleg maga is hitte a mit mondott: nehéz megvonni a határt a fanatizmusban tudatos és öntudatlan ámitás közt.

A vallásos tulbuzgóságnak egy más nyilatkozása, mely Lombardiában vette kezdetét, Ausztrián és Németországon át 1261-ben elhatolt hazánkba is. „Nyilvános bünbocsánat történt sok országban, mely csoda számba ment. Sok ember, gazdag és szegény, lovag és paraszt, öreg és ifjú, az övön felül meztelen járt, fejét bekötötte egy kendővel, kezében zászlót, égő gyertyát és korbácsot tartott, melyekkel vérig korbácsolták magokat. Igy jártak ájtatos dalokat énekelve, városról városra, templomból templomba, minek láttára sokan bünbánókká lettek és sirtak. Meztelenül le szoktak térdelni a földre, hóban, sárban. És ez a bünbánat 33 napon át tartott, kétszer napjában, reggel és este.”3 Magyarországba is eljutottak a flagellansok, de mivel maga a papság állást foglalt ellenök, e rajongás nem sokára megszünt.4

A hierarchia, a Hohenstaufok legyőzése, a hatalmas albigensis eretnekség megsemmisitése után Európaszerte diadalát üli. A popularis vallásos mozgalmakat, melyek a polczra emelték, már nem nézi jó szemmel: inquisitorai vizsga szemmel fürkészik, nem rejlik-e bennök az eretnekség valami csirája, és ha ezt észre veszik, az egyházi és a világi kar minden eszközével utjokat állják. Szent-Ferenczczel és Szent-Domokossal a középkori katholicismus elérte delelőjét: nemcsak uralkodó, hanem conservativ hatalommá vált.

Magyarországon is ekkor éri el az egyház teljes kifejlését. Ebben a században alapitják a boszniai és a szerémi püspökségeket, ott, hol az eretnekség és a görög egyház elleni küzdelem szükségessé tette a nagyobb erőkifejtést. A kúnok püspökségét a tatárjárás csakhamar elseperte. Azóta hazánk területén, egy fél ezred éven át nem alapitottak új római katholikus püspöki megyét.

A régi szerzetek: benczések és czisztereziták, gazdagsághoz, nagy földbirtokhoz jutva, némileg elernyednek. Csak a prémontreiek mutatnak még a tatárjárás után is haladást. Számukra alapitják a sághi, móriczhidai, türjei és turóczi klastromokat. Helyüket, mint az egyház szellemi vezetői, a dominikanusok és minoriták foglalják el. Nemcsak a kúnok téritésének nagy feladata hárul reájok, hanem a belső missio műve is, a vallásos lelkesedés tüzének folytonos élesztése, és, ha szükség, fellobbantása. A dominikánusok mint tudósok, tanitók, mint a hitelvek sértetlenségének féltékeny és avatott őrei tünnek ki, Szent-Ferencz kolduló követői inkább mint a szegényebb néposztályok egyszerü, igénytelen, de annál befolyásosabb és népszerübb hitszónokai és gyóntatói. E két rend érdeme, hogy már a nőket is, nemük egész lelkesedésével és odaadásával, beviszik a vallásos életbe. Voltak ugyan régebben is apáczák, még István alapitotta klastromukat a veszprémi völgyben, de igazi hatást elérni nem birtak, talán azért, mert görögök voltak. A magyar előkelő női osztály nevelése a domokosrendü apáczáknak és Szent-Klára szüzeinek – assisi Ferencz követőinek – műve. A magyar vallásos szellem e korban abban a klastromban, melyet később a boldog Margit után neveztek, termette legszebb virágait.

Hazánk sajátos viszonyai okozták, hogy a franciskánusok és dominikánusok nevéhez füződő nagy vallásos és erkölcsi mozgalom e földön még sem ért el olyan nagy hatást, mint Európa nyugati országaiban. Nevezetes, hogy a pápáknak meg kellett védeni a két rendet a püspökök ellen. E két szerzet, hivatásánál fogva, nem a magányt kereste, hanem az emberek sokaságát. Italiának, Francziaországnak, Belgiumnak, Németországnak élettől, forgalomtól pezsgő, szük utczájú, magas házú kulcsos városaiban találták meg a nekik legjobban megfelelő talajt. Magyarországon is a városokban telepednek meg: Pesten, Esztergomban, Győrött, Pozsonyban. Hanem a magyar soha sem volt városalapitó nép, és most a tatárjárás után még meglevő városaiba is leginkább idegen nyelvű lakosok szállottak meg. Talán ennek volt következése az az egész fejlődésünkre nézve rendkivül fontos tény, hogy nálunk nem észleljük a vallásos érzésnek azt a mélyitését, azt az általánositását, mely a nyugati országokban főczélja és eredménye volt a kolduló szerzetek tevékenységének.


Assisi Szent-Ferencz.
A subiacoi apátság XIII. századi falfestménye. Felirata: FR(ater) FRA(n)CISCV(s), és a szent baljában tartott irattekercsen: PAX HVIC DOMVI

E hiány még politikai téren is észlelhető. A kolduló szerzetekben, különösen Szent-Ferencz követőinél, szembetünő a törekvés a keresztény vallás demokratikus tartalmának érvényesitésére. Szemükben alapitójuk, a koldus, minden vagyonáról, családjáról lemondó, minden élő lényt szeretettel ölelő assisi Ferencz, Krisztus legigazabb tanitványa. Ez az eltérés a kolduló barátok hite és tana és a főpapság gazdagsága és tékozlása közt nem sokára erős forrongást, összeütközést okozott az egyházban. Maguk a pápák sem menekedhettek az apostoli szegénység előharczosainak támadásától. De a mozgalom nem állott meg az egyházi téren. A keresztény nép világiakban is érvényre akarta juttatni az egyenlőséget. A középkori városi alkotmányoknak, a czéhek diadalának a patriciusok fölött a franciskánusok tanitása adta meg az erkölcsi alapját.

Magyarországon még nem voltak annyira. Itt az egyház még nagyon is megsinylette a királyoknak, a nagyuri családoknak befolyását. E befolyás zárta ki törvényesen a szolgák fiait a kiváltságos papi rendből. E befolyás összeütközése az egyháznak demokratikusabb felfogásával IV. Béla korában igen érdekes és jellemző vitát idézett elő a pápa és a király közt.


Vancsa István bibornok.
A chartresi Notre Dame du Pilier egyház számára általa készittetett üvegfestményen. A főpapot a Szűz-Mária előtt térdelő helyzetben ábrázolja. Felirata; STEPH(anus) CARDINALIS DEDIT HA(n)C VITREAM.
Az Archaeologiai Értesitő reproductioja után

Zágrábban 1262-ben Timotheus zalai főesperes lett a püspök.5 Már IV. Incze ideje óta Rómában élt Vancsa (másként Báncza) István bibornok volt esztergomi érsek, ki jámborsága és belátása miatt a pápai udvarnál nagy tekintélyben állott. Timotheus kinevezését ő vitte ott keresztül IV. Orbán pápánál, bár a zágrábi káptalan az ő tulajdon unokaöcscsét, István pozsonyi prépostot ajánlotta. A pápa a rendes eljárást követve ajánlotta őt a káptalannak, a megye papságának és népének és a zágrábi egyház vazallusainak, de azért az új püspököt káptalanja még sem akarta elismerni. Ekkor IV. Orbán egy időre, a mig Timotheus elfoglalhatja székét, Walter minorita barátot bizta meg a püspökség ügyeinek igazgatásával. A pápa halála után IV. Béla Demeter esztergomi esperest küldte követül utódjához, a franczia IV. Kelemenhez, hogy a zágrábi ügyben magára nézve kedvező végzést eszközöljön A király kivánságát a magyar urak is támogatták levelükkel. Sem a király, sem ők nem akarták, hogy nem nemes születésű, sőt, a mint mondták, a szolgaság fekélyében fetrengő ember emelkedjék fel az ország egyik első egyházi méltóságára.

IV. Kelemen nemcsak kiváló politikus volt, hanem a kornak első rangú jogtudósa, ki csak későn, mint érett férfiú, lépett az egyházi pályára és érdemei által emelkedett ott a legfelső polczra. Ő provencei ember épen Sainte-Gilles-ben született – és az ő műve volt szülőföldje fejedelmének, Anjou Károlynak a siciliai koronával való felruházása és a Hohenstaufok megbuktatása. Mint legistát és mint papot egyaránt bántotta őt a magyar urak dölyfe. A magyar király levelét felolvastatta a bibornokok gyülésében, de a magyar urakét nem: abban úgy sem volt szerinte más, mint csupa igaztalanság. IV. Bélához 1266 január 21-én intézett válasza egyike a pápaság legfontosabb és legdicsőbb nyilatkozatainak.6

„A mindenségnek bölcs rendezője úgy akarta, hogy az emberek egyforma módon szaporodjanak, egyformán szülessenek, hogy egy égboltozat fedje őket és hogy egyformán örvendjenek az életnek. Úgy rendelte, hogy meztelenül lépjenek a világba és meztelenül hagyják azt el. Mindezekben nem tett semmi különbséget szabad és szolga, gazdag és szegény, király és plebeius közt. A mint azonban az emberek elsokasodtak a földön, némelyek közülök féktelen akaratuk indulatait követték, mások ellenben, az okosabbak, akaratukat alárendelték az ész uralmának és igy a tisztesség és a közügy érdeke kivánta, hogy emezek előbbrevalók legyenek amazoknál, mert a kik saját lelkükön jobban birtak uralkodni, még a várak megvivóinál is különbek és mások fölött is uralkodhatnak, azért, hogy a gonoszok kihágásait megfékezzék és az emberi társadalom szilárdságát a nyugalom védelme alá helyezzék.”

„Nem tagadjuk, édes fiam, hogy néhol a bitorlott hatalom jutott, Isten engedelméből, a fejedelmi trónra. De az az ok, a melyet emlitettünk, volt az igazi, a miért a természettől egyenlők közt uralkodók és alávetettek támadtak. Az állapotoknak e különbözősége nem igazságtalan, ha az alávetett elismeri, hogy érdemetlenebb, az előljáró pedig magát természettől egyenlőnek vallja. Igy adta meg az egymásután következő örökölt előljáróság, az atyáktól örökölt dicső erkölcs, melyet számos év szokása tett szilárddá és a nép hozzájárulása erősitett meg, a nemességnek dicséretes és mindenkitől becsülendő eredetét. Ez által a nemesektől ismét nemesek származnak és nem a természet, hanem a szokás szerezte meg az emberi nemnek ezt a nem csekély kiváltságot.”

„Hanem ez nem szab határt az isteni kegyelemnek abban, hogy kicsinyt, nagyot, szolgát és szabadot tetszése szerint felemeljen, vagy letaszitson, saját nem csalatkozó akarata szerint, melynek titkos okát ember be nem láthatja. Ezért hiába emlegeted a személyek rendjét, mert az úr azt részesiti kegyelmében, kit akar, mert előtte nincs személyes tekintet. Neki nem áll utjában a szolgai származás, még ha bizonyos is; különben is megváltja, megsemmisiti azt a püspöki méltóság. Nem is gyaláz meg téged a szegény ember, ha jobb- vagy baloldalodon foglal helyet, ha nem eredetét nézed, hanem papi méltóságát, ha megemlékezel a legfőbb királyról, ki asztalának társaiul, helyetteseiül, és a mi még több, birodalma örököseiül szegény halászokat választott.”

„Végre, – igy fejezi be a királyhoz fordulva – ha dicsőségedet nézed, mi becsület vár egy ily kiváló királyra, ha egy szegény ember ellen küzd? Száraz fűszált tépsz, midőn hatalmadat egy egyszerű emberen mutogatod. Tudjuk, hogy az oroszlán nem küzd férgekkel és a sas nem támad verebekre. És te, nagyságos fejedelem, mégis annyira fáradsz abban, hogy egy püspöködet letaszitsd? A miket szemére hánysz, föltéve, hogy mind igaz, nem számithatók be neki, mert nem maga teremtette magát, hanem az Isten; nem is választhatott magának nemes szülőket, nem is az ő büne, hogy olyanok voltak, minőket Isten adott neki.”

Mintha a pápa félne attól, hogy a király hiuságát legyező e mondatok által engedett méltóságából, befejezésül a leghatározottabban emeli ki elvi álláspontját. „Tudd meg, hogy annak nyomában lépve, a mennyire tőlünk telik, ki övéit megvédve, nem engedi, hogy az emberek bántsák őket, sőt még királyokat is megfenyitett miattok, nem mulaszthatjuk el, hogy ne öleljük fel a szegény ember ügyét, ki Istentől reánk van bizva.”

Ez a valóban apostoli szó nem hangzott el hiába. Timotheus zágrábi püspök maradt és Béla király 1269-ben az ő kérésére megerősiti a zágrábi egyház régi jogait.7

A zágrábi püspök esete azonban kivételes. Legtöbb érsekünk és püspökünk ez időszakban előkelő vagy legalább nemesi család fia volt. Származásuk és nevelésük ily módon képessé tette őket arra, hogy teljesen megfelelhessenek az egyházi méltóságukkal együtt járó országos feladatuknak. Igaz, hogy a belső zavarok e korában ők sem maradtak mentek a pártviszályoktól, de másrészt meg családi összeköttetéseik képesekké tették őket egyházaik jobb karban tartására és az erőszakosak elleni megvédésére. Lodomér esztergomi érsek (monoszlói nemes), János kalocsai érsek (Huntpázmán nemzetség) és Tódor győri püspök III. Endre alkanczellárja e korszak legkiválóbb államférfiaihoz tartoznak.

Nem volt azonban hiány olyan praelatusokban sem, kik egyházi hatóságukkal rutul visszaéltek. Különösen szomorú nevezetességre jutott Jób pécsi püspök a Záh nemzetségből.8 Viselt dolgait szintén IV. Kelemennek egy leveléből ismerjük.

E szerint a püspök ellen, ki 1252 óta töltötte be Szent Mór székét, már Sándor és Orbán pápák idejében számos vádat emeltek. Ilyenek a bujaság, „paráznaság, házasságtörés, vérfertőzés anyjával, leányával és két nővérével, néha az egyház czintermében”, a kapzsiság, mely őt a javadalmak eladására, simoniára vitte, végre a szentségek profanálása. Erőszakos, vad ember volt, inkább katonának, mint püspöknek való. Szegény somogyi apátot hátra kötött kezekkel, a ló hátához kötött lábakkal, szájában zabolával vitette, és azon felül még be is csukatta. Midőn emberölés és más gonosz tettek miatt bevádolták őt a királynál, egészen lovagi módon, párbajjal tisztázta magát.9 Pöre soká huzódott, mindig sikerült az itélet alól kibuvnia. Nevezetes emléke annak, hogy a pápák informatioi sem voltak mindig hibátlanok, hogy X. Gergely pápa épen őt bizta meg a zágrábi püspök mellett a megromlott egyházi élet javitásával, reformácziójával!10

Az ilyen perek, melyekben épen nem volt hiány, jelentékeny jövedelmi forrást képeztek a pápai udvarra nézve. Egyetlen egy ily pörnek 15,000 márkára, azaz 360,000 forintra tették a költségét. Még másként is meg volt terhelve a magyar egyház. 1250-ben egyszerüen meghagyja IV. Incze a kalocsai érseknek, hogy ő és püspöktársai évenkint 2000 márkával segitsék az aquilejai patriarchát, „mig a háború tart”.11 IV. Orbán az elüzött aquinoi püspöknek utalványoz évenkint 150 toursi fontot Magyarországban.12 1216 óta már állandó adót is szednek a pápa emberei a szent föld felszabaditása érdekében. X. Gergely pápa a modenai Gellértet küldte ide, ki öt év alatt nem kevesebb mint 66,000 márkát (másfél millió forintot) gyüjtött össze a magyar birodalomban.13 Ez az adószedés akkor sem szünt meg, midőn a szentföld utolsó vára, Akko is a törökök hatalmába jutott. (1291). V. Kelemenről, VIII. Bonifácz utódáról, jegyezte föl a budai krónika, hogy a tengerentuli hadjáratra „nagy bölcsen roppant pénzösszeget gyüjtetett, de nem láttuk, hogy valami valóban történt volna annyi kincsen”.


Pápai tizedlajstrom.
Eredetije a vatikáni levéltárban

Ezen pénzbeli függéshez járult még a pápák azon törekvése, hogy hű embereiknek, udvari káplánjaiknak és más olasz papoknak javadalmakat adjanak Magyarországban. A magyar király kinevezési jogának és a magyar egyházak választásának ez a korlátozása II. Endre óta folyton tart és egyre növekedik. Minduntalan jönnek a pápai levelek a főpapokhoz, hogy ennek vagy annak az érdemes papnak adjanak beneficiumot. Midőn III. Miklós pápa hazánkba küldi Fülöp fermoi püspököt, felhatalmazza őt arra, hogy 15 papját nevezze ki a székesegyházakhoz praebendával biró kanonokokká.14 Igy aztán nem volt csuda, ha IV. Béla jegyzője elkeseredetten felkiált: és most is legelnek a rómaiak Magyarország javain!15

Lehetetlen el nem ismerni, hogy e függés és e financialis terhek fejében a magyar egyház nagy jótéteményeket is élvezett. Csak a római egyházhoz tartozásának köszönheté, hogy oly hamar kiheverheté a tatár pusztitást. Csak az tette győztessé az izmaeliták, kúnok és eretnekek ellen szünet nélkül folyó küzdelmében, Végre csak a pápai igazgatás és ellenőrzés edzette annyira, hogy erkölcsi, fegyelmi tekintetben is mindjobban megfelelhetett magasztos hivatásának.

A szentszék eszközei a vezetésben és ellenőrzésben rendes viszonyok közt levelei voltak, ha azonban oly bajok merültek fel, melyek szorosabb utánjárást és erélyes intézkedést követeltek, nagy hatáskörrel felruházott követet, legatust küldött az országba. A magyar egyház két zsinati határozatát ez időben pápai legatusok elnöklete alatt szövegezték.

1267-ben Guido bibornok jött Bécsbe és onnét bocsátotta ki a magyar egyházra vonatkozó rendelkezéseit.16 Ezek egy része a püspökségek betöltésére, a másik a papok házasságára és családi életére vonatkozik.


VIII. Bonifácz bronzszobra.
Manno munkája 1301-ből, a bolognai Museo Civicoban. Fénykép után

Csak nőtelen papot vagy diaconust szabad püspökké megválasztani. Olyat, kinek két felesége volt, vagy ki ágyasát, elvált nőt, kéjhölgyet, vagy mást mint szüzet vett nőül, nem szabad azzá megválasztani. Azt sem szabad, a kit a kánonok a rend felvételétől eltiltanak. A választás ne történjék a király titkos megnyerése utján, vagy zendülés, vesztegetés és részrehajlás által, hanem közös tanácscsal, egy értelemmel. Püspököt semmilyen okból sem szabad áthelyezni más székbe a római pápa engedelme nélkül. Épen úgy nem szabad őt ily engedély nélkül letenni vagy elfogni hacsak a hűtlenség büne nem bizonyul reá.

Már e pontok is mutatják, hogy a papok házassága épen nem tartozott a ritkaságok közé. Még jobban megerősitik ezt a következő czikkelyek.

Házas embert nem szabad pappá vagy diaconussá avatni, hacsak neje beleegyezésével nem fogad önmegtartóztatást, nejétől külön nem lakik és nem gondoskodik annak eltartásáról.

Papok fiait csak monostorba vagy klastromba szabad befogadni. Épen úgy nem szabad szolgát fölvenni a papi rendbe, hacsak ura őt teljesen szabadon nem bocsátotta.

Második házasságban élő papok megfosztatnak minden javadalmuktól. Szintugy özvegyek, elváltak, stb. férjei.

Kik nyilvános ágyastartók, hivatalukból letétetnek. De ha kellő penitencziát állottak ki, ismét szolgálhatnak az oltárnál.

Ki a rend felvétele előtt nősült, megtarthatja javadalmát, ha a fölebb megirt módon külön él nejétől, mert e házasság törvényes.

De ha a rend felvétele után nősül valaki, az az egybekelés törvénytelen és nem házasság. Ezért megtarthatja javadalmát, ha önmegtartóztatást fogad és többé a szennybe nem merül. De ha magát megfertőzteti, eltiltják az oltártól és csak a kanonokok közé vagy a szerzetesek monostoraiba vehető fel. Nevezetes, hogy mennyivel szigorúbban bánnak azokkal, kik a papság előtt házasodtak, mint azokkal, kik a rend fölvétele után keltek egybe. Ez a megkülönböztetés a papok élete tisztaságának nem válhatott javára.

Sokkal fontosabbak és kimeritőbbek a budai zsinatnak fermoi Fülöp alatt hozott végzései. Ezek a papi élet és fegyelem minden részletére kiterjeszkednek és azon vannak, hogy a magyar egyház úgy külsőleg, mint szellemben lehetőleg a nyugaton már uralomra jutott szigorú felfogáshoz simuljon.17

„Mivel a főpapok méltóságban és tekintélyben annyira fölötte állanak alattvalóiknak, kell, hogy tisztességes erkölcsben, életben, viseletben, maguktartásában is fölülmulják azokat, mert ők szolgálnak például, ha jók, és még inkább, ha roszak.” Ebből következik aztán hajuk viseletének és ruházatuknak igen aprólékos előirása. Gyűrüt csak praelatusnak szabad viselni.

Egyházi személynek házában korcsmát tartani, a hol a bort kicsiben mérik, vagy a hol hitvány, könnyelmü, gyanus személyek fordulnak meg, nem szabad.

Pap ne viseljen más hivatalt, ne kereskedjék, ne törődjék komédiásokkal és igriczekkel, kerülje a kocsmákat, hacsak az utazás szüksége nem viszi oda. Ne játsszék koczkán és ne is legyen jelen, ha ezt játsszák.18 Ellenben szorgalmasan járjon el egyházi tisztében és más jó tanulmányokban.

Meg van tiltva, hogy a papok zendülésbe, harczba, rablásba, gyújtogatásba és más kegyetlen tettekbe ártsák magukat. Harczolniok csak egyházuk és hazájuk védelmében szabad; akkor sem vehetnek részt személyesen az öldöklésben. Még kardot vagy kést sem viselhetnek.

Papnak nem szabad halálos büntetést kimondani, vagy végrehajtásánál jelen lennie. Nem szabad a chirurgia azon részével foglalkoznia, mely égetéssel és vágással jár. Még a viz vagy tüz próbáját sem szabad megáldani.19

Tilos, hogy a pap magánál tartson oly gyermeket, kit azután nemzett, miután felvette a rendet. Az ily gyermekek azon egyház cselédségéhez tartoznak, melynek az illető pap alá van rendelve.

Papnak nem szabad nőt házában vagy lakásában tartani. A ki tart, három hónap alatt taszitsa el, különben kiátkozzák. E kiátkozás alól azonban, ha megjavul, felmenthető.


A csécsi templom falfestménye a XIII. századból.
Az első alak hihetőleg Szent-Lászlót ábrázolja, fején sisakkal, jobbjában lándzsával; balkeze vörös-ezüst pólyákat viselő czimerpajzson nyugszik. Középen három szent alakja; tőlük balra sisakos férfialak vehető ki, a mint két kezével pallosát suhintásra emeli.
Myskovszky Viktor rajza után

Magyarországon nagyon divik az a visszaélés, hogy a püspökök, ha megyéjöket bejárják, súlyos és szinte elviselhetetlen terhekkel sanyargatják a népet. Ez pedig nemcsak papoknál, hanem még világiaknál is elitélendő.20 A püspök és kisérete ily esetekben tisztességesen és szerényen viselkedjenek.

Senki se fogadjon el apátságot, prépostságot, perjelséget, plébániát, káplánságot vagy más javadalmat világiak kezéből. A püspök csak olyat erősitsen meg, a ki a kánonoknak megfelel. A kegyurak is megtartják kánonilag biztositott jogaikat.

Egyházi személynek tilos összeesküvésben és titkos szövetkezésben részt venni.

A chrismát, a szent olajat és az Úr testét szoros őrizet alatt kell tartani.21

Pap csak oly ügyekben lépjen világi törvényszék elé, melyek oda, és nem egyházi biróság elé tartoznak. Személyes sértés, vagy egyháza alamizsnájának ügyében csak püspöke engedelmével fordulhat oda.

Számos határozat védi az egyház birtokait netalán hűtelen vagy könnyelmű kezelés és a világiak kapzsisága ellen.

Mivel a házassági ügyek úgy Magyarországon, mint Lengyelországban az esperesek elé tartoznak, e tisztségre csak olyanokat neveznek ki, a kik a kánoni jogban járatosak. A kik már e tisztségben vannak és eddig nem tették, tanulják három éven át.

Minden plébániának legyen meg a Manuale nevü könyve, mely magában foglalja a keresztelés, a katekizmus, az utolsó szentség rendjét, továbbá azon könyvek, a melyek szerint a nappali és éjjeli isteni tiszteletet végezik.

Magyarországban az a szokás, hogy az esperesnek egy márka ezüstöt kellett fizetni, hogy megengedje a fegyverrel megöltek vagy megmérgezettek holttesteinek temetését. Ezt azonban azokra, a kik baleset által haltak meg, kiterjeszteni nem szabad.

A papok tiltsák meg, hogy a világiak nyilvánosan ágyasokat tartsanak. Az ilyen bünösöket tiltsák ki a templomból, és ha az által sem javulnak, a püspök erősebben büntesse őket.

Hitvány nőknek és különösen szabadszemélyeknek, „kik testöket hitvány bérért eladják,” szomszédsága sok alkalmat nyújt a vétkezésre. Ezért sem egyházi, sem világi személy vagy társaság ne engedjen ilyen roszhirű és gyalázatos személyeknek lakást, semmi módon. A ki ez ellen vét, a templom látogatásától eltiltatik. Ugyanez a rendelet áll a nyilvános házasságtörésben vagy vérfertőzésben élő férfiakra és nőkre nézve, kik különben is kiátkozás alá vettetnek.

Magyarországon nagyon elharapódzott az a pestis, hogy világi emberek elfoglalták az egyházakat, monostorokat és bitorolják a kegyuri jogokat, az épületeket világi czélokra forditják, vagy épen istállónak használják, az oltárokat pedig lerontják. Ezen szentségtörők kiátkozás alá vettetnek, ha 6 hónap alatt mindent vissza nem adnak. E kiátkozást vasárnapokon és ünnepeken kihirdetik, megkonditva a harangokat, meggyújtva a gyertyákat. Ha szükséges, a világi kar erejéhez is fordulnak ellenük.

Az egyházaknak és monostoroknak az a rendeltetésük, hogy imaházak legyenek, nem pedig rablóbarlangok, zsiványok erősségei. Magyarországon pedig sok templomot és klastromot várrá alakittattak át, és ott, hol az Istent kellene szolgálni, zsarnok fosztogatók tanyáznak: a prédáknak ez a rejtekhelye és az Istennek szentelt helyek gyakran megfertőztetnek emberi vérrel. A kik e bünt tovább is folytatják, anathema alá vettetnek.

A világi birák egész hatalmukkal segitsék végrehajtani az egyháziaknak itéletét, viszont az egyháziak is támogassák a világiakat, ha erre felszólitják őket. Ez még viszonosságon alapul, de az adó dolgában az egyház már egyenesen parancsolólag lép fel és rendelkezik tisztári világi ügyekben. „Elhatározzuk és kijelentjük, hogy az egyházi személyek és az egyházak szabadok legyenek minden néven nevezendő adótól és kirovástól, a világiak piszkos terheitől és ajándékaitól, adó, út és hidvám alól úgy magukra, mint birtokaikra nézve, vizen és szárazon, kivéve, ha kereskedés czéljából szállitják ezeket.” E czikkelyből nem az Isten szolgáinak erkölcstudata szól, hanem egy kiváltságos osztálynak gőgös önzése. Az az interdictum, mely az e czikkely ellen vétőt fenyegeti, szükségkép rontja a többinek is hatását.22

Minden rendű szerzetesek tartózkodjanak a húsevéstől, a négy koronázottak napjától (november 8.) karácsonyig, épen úgy a nagybőjt előtti 3. vasárnaptól (septuagesima) husvétig. Szerzetesnek előljárója engedelme nélkül nem szabad a klastromból kimenni és még ez esetben sem mehet ki gyalog, társ nélkül.

Meg van tiltva a szerzeteseknek, hogy bérbe vegyék az egyházakat, vagy hogy a püspök engedelme nélkül káplánkodjanak. A monostorban a helyük. Ha szerzetest vadászkutyával vagy sólyommal találnak, mindenki elveheti tőle.

Úgy hallottuk, sőt láttuk, hogy Magyarországon az egyházi személyek, úgy szerzetesek, mint világi papok, sőt még főpapok sem tartják meg az egyes személyek, társulatok, községek és helységek ellen kimondott kiátkozást és interdictumot. Nem kerülik az igy kiközösitetteket, mint ezt az apostol és a szent kánonok előirják, hanem érintkeznek velök üdvözletben, csókkal, az asztalnál és a templomban az egyházi fegyelemnek és tekintélynek nagy kárára és az egyházi szabadság sértésével.” Különben sem volt már nagyon hatásos az egyházi fegyelem: maguk az egyháziak sem vették sokba.

Excommunicatio fenyegeti a szőlők és mezők pusztitóit, akár éjjel teszik, akár nappal, akár titkon, akár nyilvánosan. Ez az excommunicatio az akkori viszonyok közt igen sokat sujtott volna, csakhogy az egyházi fenyitéknek, mint a legatus panaszkodik, már csak igen kevésre volt hatása.

Excommunicatio sújtja mindazokat a világiakat, kik egyházak vagy papi személyek és jószágok fölött rendelkeznek, „melyeknek nem szabad a laikusok törvénye és birósága alatt állaniok.” Minden ide vonatkozó határozat teljesen érvénytelen. A világi hatalomnak szóló hadüzenet nem sokat veszit élességéből az által, hogy ki vannak véve a kiátkozás alól a királyi palotában tartózkodók.

Kiátkozás sújtja azokat, a kik nem plébánia-templomuknál vagy családi sirboltjukban temettetik el a holtakat.

Ki vannak átkozva azok, a kik erőszakosan bánnak egyházi személyekkel, a kik a pápa levelét hamisitják, a kik jóslásra vagy más gonoszságra használják fel az egyház szentségeit, a kik házassági ügyekben hamisan tanúskodnak, vagy a kik idő előtti szülést idéznek elő.

A papok szólitsák fel a népet, hogy úgy adományaiban, mint végrendeletében emlékezzék meg a szentföldről. Ezt a jövedelmet a plébánosok havonkint küldjék be a püspökhöz és ezek évenkint a pápához.

Vigyázzanak a papok arra, hogy a világiak ne sokat vitatkozzanak a hit dolgairól, hanem egyszerüen higyjenek.

A szentségeket a papoknak ingyen kell kiszolgáltatniok.

Az utolsó pontok arról intézkednek, hogy a zsidók, kiknek kegyelemből megengedik, hogy a keresztények közt lakjanak, megkülömböztetésül jelet tartoznak viselni. Ez a jel egy vörös posztódarab felső ruhájukon. Az izmaelitáknál sárga, sáfrányszinű legyen ez a folt. Sem zsidóra, sem izmaelitára nem szabad bizni az adók és vámok beszedését, vagy bármily más nyilvános tisztséget.23

A Kálmán idejében tartott zsinat az egyház önkormányzatát tartotta szeme előtt, a király patronatusa alatt; az, a melyet a pápai legatus vezetett, már az egyházi hatóságot tette törvényhozóvá tisztán világi ügyekben is. Nem csoda, ha a király nem engedhette meg e zsinat befejezését. Ha e határozatokat végrehajtják, Magyarországnak legnagyobb része, és nem csupán az, a ki igazán bünös, örökösen az interdictum járma alatt nyög. Arra a legatus épen nem volt tekintettel, hogy a magyar papság nemcsak az általános egyháznak tagja, hanem rendje az államnak és alkotó része a nemzeti társadalomnak. E czikkelyek még akkor is végrehajtatlanok maradtak volna, ha világi részről nem találkoznak ellenmondásra. A magyar papságnak akkori állapota tette képtelenséggé, hogy ezt az országot tisztán egyházi tekintetek szerint kormányozzák.

Legjobban kitünt ez akkor, a midőn a legfontosabb politikai kérdésben: a király elismerését illetőleg, ellentétbe jut a pápaság az ország közvéleményével. A pápa nem ismeri el III. Endrét, pápai hűbérnek mondja Magyarországot. A püspöki kar Lodomérnak, majd János kalocsai érseknek vezetése alatt mint egy ember sorakozik az utolsó Árpád trónja körül.

Soha nemzeti egyház nem vállalt magára nagyobb és nehezebb feladatot, mint a magyar püspökök 1298-ban. Az ország felbomlása, a törvénytelenség ellenében ők tüzik ki az egységnek, a törvényes rendnek zászlaját. Az 1298-iki országos törvény éppen oly bőven fenyeget kiátkozással, kiközösitéssel, mint az 1279-iki zsinat, csakhogy az egyház fegyvereit a trónnak és a belső nyugalomnak megvédésére forditja. A magyar püspökök azon meggyőződésből, azon igazságból indulnak ki, hogy a királyság bukása, a birodalomnak feldarabolása az egyházra nézve is vészes következéseket vont maga után. Már nemcsak a király, hanem a magyar egyház is át van hatva azon eszmétől, hogy a római vallást és hierarchiáját veszély fenyegeti, mihelyt a törvényes hatalom elernyed és megdől.

Még nehezebbnek tünik fel a püspökök által elvállalt feladat, ha meggondoljuk, hogy nemcsak a zavargó, rabló urakkal állanak szemben, hanem az egyház fejével: a pápával is. Lodomér halála után az új esztergomi érsek, Gergely, különválik társaitól, a pápához, az Anjoukhoz szit a nemzeti király ellenében. És a magyar püspökökben megvan az az energia, hogy nélküle, ellene is folytassák a küzdelmet. Diadalt nem arathattak, mert az Árpád-ház kihalása hosszú időre eltemette azt az eszmét, melynek oly lelkes előharczosai voltak.

A római egyház meghóditotta, magáévá tette a magyarságot, előbb erőszakkal, majd a téritésnek fegyverével, a magasabb müveltségnek, a tisztább erkölcsnek túlsúlyával. De a mint itt meggyökerezett, országos állásra jutott, viszont ő sem maradt ment a nemzeti közszellemnek hatásától. Ez a közszellem nem engedte, hogy az egyházi fegyelem itt oly szigorúan és kizárólag érvényesülhessen, mint a nyugati és déli országokban. A magyar egyház papjai vallásos hivatásuk teljesitésében arról sem feledkeztek meg, hogy e hazának hü, e nemzetnek büszke fiai.

*

Mi sem mutatja jobban az egyháznak belső viszonyát a nemzeti eszméhez, mint a kor irodalma.

Más, mint egyházi ember, még nem volt irástudó. Csak idővel kényszeritette a mindjobban kifejlő országos, megyei és városi igazgatás a laicus elemet is a deák nyelv megtanulására, a jog elemeinek elsajátitására, a régi római irók ismeretére. Az igriczek, regösök a király udvarnokai közt külön rendet képeztek, de énekeiket csak a szóhagyomány tartotta fenn és füzte tovább. Általában szomorú, de igaz tény, hogy az Árpád-korból a halotti beszéd a magyar nyelv használatának egyetlen összefüggő megmaradt emléke.24 Az egyházban úgy, mint az államban, hivatalosan kizárólag a latin nyelv uralkodott. Okleveleinket, törvényeinket csakis ebben adták ki.

Sajátos vonása a magyar szellemi életnek, kezdetétől fogva, hogy a történelem iránt nagyobb hajlamot érzett, mint az irodalomnak bármi más ága iránt. Első iróink a XI. és XII. században idegenek voltak nemcsak születésre, hanem gondolkodásra is. Szent-Gellért az ő theologiai elmélkedéseit ép úgy megirhatta volna bármely olasz vagy német klastromban, mint Maros várában. Szent-István legendáiban csak a tárgy magyar, de a felfogás, az egész gondolkodás és érzés idegen. Csak a XII. század közepén létrejött krónikában érezhető először a nemzeti szellemnek hatalmas fuvallata. Azóta ez a nemzeti érzés mindjobban tért foglal, behatol még a legendairásba is, mint Szent-László legendája mutatja, kiszoritja a scholasticus tudományt, – a mint hogy magyar szerzőtől e kiválóan theologicus korból egyetlen egy irat sem maradt, – és teljes uralomra jut a XIII. század műveiben.

Nem azért, mintha az akkori tanultabb magyar papnak nevelése és tudománya valami nagyon különbözött volna többi rendtársaiétól. Az iskolázás rendszere egy volt Európaszerte, és arra a nemzeti különösségeknek nem igen volt érezhető befolyása.

A theologia és a kánoni jog tanulásának szüksége a külföldi főiskolákba vonta a nagyratörőbb magyar papokat. Lukács, a hires esztergomi érsek, Párisban tanult, János kalocsai érsek, Váncsa István esztergomi érsek unokaöcscse Bolognában. Kellett azonban, hogy már Magyarországban is létezzenek oly iskolák, a melyek a magasabb képzést megadták.

Midőn IV. Incze pápa a világi, különösen a római jognak nyujtott kedvezések miatt panaszkodik, és e tanulmányok helyett inkább a philosophiának és az egyházi jognak felkarolását, müvelőiknek alkalmazását ajánlja, ezt a rendeletét Francziaország, Anglia, Skóczia, Hispánia és Magyarország főpapjaihoz intézi.25 Mivel ez országokban különben sem a császári vagyis a római törvények, hanem a „világiak szokásai” vagyis nemzeti tőrvények szerint itélnek a világi ügyekben, iskoláikban a római jog tanitását egyenesen eltiltja, kivéve ha azt maguk a királyok rendelték el.

Még egyenesebb adatunk is van főiskola létezéséről. „Mindenki tudja”, mondja Kún-Lászlónak egy 1276. évi oklevele, „hogy Veszprém városában azon időtől fogva, melyben Magyarország isten adományából katholikus lett, virágzott a szabad mesterségek tanulmánya, mely leginkább világositja fel Isten rendelkezéseit, úgy mint Párisban: Francziaországban, kitünve úgy az oktatók tudományának kiválósága, mint a tanulók bő sokasága által.”26 Még világosabban szól épen a világi jognak tanitásáról az a mondat, hogy ugyanott „a királyság jogainak fenntartására szolgáló igazság müvelése állott első helyen”. Ezt a főiskolát maga a nádor, Csák Péter dúlta fel a Németujváriak ellen viselt háboruban. Nagy kárt vallott akkor a tudomány. Háromezer márkát érő könyv pusztult el, azonfelül Pál mesternek, a törvények doctorának ezer márkát érő könyve, és még a káptalan tizenöt tagjának, kik az egyházi és polgári jog doctorai voltak, könyvei és egyéb értékes holmija 10,000 márka értékben.27 A király több adománynyal igyekezett ugyan a káptalant kárpótolni, de azért a főiskola régi fényét többé nem nyerte vissza, és azontúl nem is igen emlitik. Első szomorú példája annak, mily könnyen elfonnyadnak hazánkban a müvelődésnek sokat igérő ültetvényei, ha nem részesülhetnek folytonos ápolásban. Kevés az ilyen központ, és ha catastropha éri, gyökerestől ujra kell kezdeni az ültetést.


Sixtus scholasticus pecsétje.
A pecsétrajz Sixtust cathedrán ülve ábrázolja, előtte nyitott könyvvel. Körirata: † S(igillum) MAG(ist)RI • SIXTI • SCOLASTICI • STRIGON(iensis.)
Egyetlen példánya az 1272. évben kelt oklevelen, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában. Rajzolta Cserna Károly

A tudós czimekkel – doctor, magister – felruházott egyházi emberek növekedő száma egyenesen bizonyitja, hogy Magyarország is igyekezett kivenni részét azon kor tudományából. Természetes központokúl a nagyobb káptalanok és monostorok kinálkoztak. Esztergomban nagy szerepet játszik a tudós Sixtus kanonok, ki scholastikus, iskolamester.28 A tatár pusztitásról szóló ének szerzője, úgy látszik, szerzetes volt. De igazi irodalmi, különösen históriai tevékenység mégis csak ott fejlődött, hol az ország ügyei összefolytak, hol legerősebb volt a nemzeti élet lüktetése, legelevenebb a régi hagyományok tisztelete: a királyi udvarban. A XIII. századnak egyik történetirója IV. Bélának volt jegyzője, a másik Kún-Lászlónak káplánja.


A Névtelen Jegyző krónikájának 21. lapja.
A codex eredetije a bécsi udvari könyvtárban.

A szöveg olvasásával

A szöveg forditásával

Régi latin iróink közt senki sem örvend nagyobb népszerüségnek, mint a „névtelen” jegyző. Nem nevezi meg magát, csak azt mondja, hogy a „jó emlékü” Béla királyt szolgálta. Ez megengedte azt a feltevést, hogy akár I. Bélának lehetett a jegyzője. Mostanában már ezt a nézetet elejtették és még azok is, kik legrégibb időre helyezik, III. Béla jegyzőjének mondják. Mi, tartalma s felfogása után indulva, mert más alapunk megitélésére nincs, egész bizvást teszszük a XIII. század második felébe. Erre mutat nem csupán az a tény, hogy Árpádot azon az úton vezeti, melyen Batu az országra hozta a tatárokat, nemcsak a régibb iróknál sokkal nagyobb olvasottsága, hanem mindenek fölött a nemzetnek és az országnak képe, úgy, mint azt ő a honfoglalás utáni időkre nézve megalkotja. Árpád már ispánságokat, megyéket, jószágokat osztogat hiveinek, „mert jó urak szokása hiveiket megjutalmazni”. Körülbelől olyannak képzeli a viszonyt a fejedelem és vezérei közt, mint a minő tényleg fennállott a tatárjárás után a király és az urak közt. Az akkori leghatalmasabb családnak, a Csákoknak, mondai őse, Szabolcs, nemcsak hogy a hét magyar egyikének fia, hanem épen azé, a ki mindjárt Árpád után következik. Az Abák családfáját is visszaviszi a honfoglalásig és nem mulasztja el megemliteni, hogy e család már királyt is adott a hazának. A nála előforduló hely- és személynév közt igen sok fordul elő a XIII. század második feléből kelt királyi oklevelekben. (Salankemen, Torzol.) Még fontosabb az a szerep, melyet szerinte már Árpád idejében a kúnok játszanak. Az sehogy sem felel meg más korszaknak, mint a tatárjárás után következőnek.


A Névtelen Jegyző krónikájának befejező sorai.
Olvasásuk: Regis Stephani nepotis ducis Tocsun. Et du(m) beat(us) rex Stephanus ver- | ba vite p(re)dicaret et Hungaros baptizaret, tunc Thonuzoba in fide | vanus noluit e(ss)e Chr(ist)ian(us); sed cu(m) uxore Uiuvs29 ad portu(m) Obad e(st) sepult(us), | ut ne baptizando ipse et uxor sua viverent cu(m) Chr(ist)o in et(er)num; | sed Vrcacn filius suus Chr(ist)ian(us) fact(us), vivit cum Chr(ist)o iu perpetuum

Jellemző vonása a hún rokonságnak, örökségnek erős hangsulyozása. Általában jól ismeri korának mondai irodalmát: a trójai háboruról már az iskolában irt egy kis müvecskét, személyei leirásában pedig az egyes vonásokat különösen Dares Phrygiusnak korában nagyon elterjedt könyvéből veszi, a mely könyv azzal a koholással akart a naiv olvasóknál tekintélyt szerezni, hogy szerzője személyesen résztvett abban a háboruban. Más helyeken, p. o. Álmos beszédében, melyet a kievi csata előtt intéz hadához, szóról szóra a Nagy-Sándorról szóló mondának egy részletét másolja le. Nagyon szereti a neveket magyarázni, értelmezni, és históriájának nagy része ilyen etymologizálásból áll. (Álmos – álom; Munkács – munka; Lopunsu – lop stb.) Szörnyen nagyra van tudományával, megveti „a hegedősök csacska énekét, a parasztok meséjét”, és boldognak mondja Magyarországot, hogy az ő művének örvendhet.

Leginkább jellemzi mégis az egyházi szellemnek teljes összeolvadása a nemzeti érzéssel, büszkeséggel. Jól tudja, hogy az ősök pogányok voltak; de azért Álmost mégis a szentlélek vezeti és annak adománya van vele. A pogány korszak iránt mutatott jóakarat már magában véve is mutatja, hogy a szerző korában a kereszténység már teljesen szilárd alapon nyugodott. Jól tudja, hogy minő vad, pusztitó, kemény nép volt a régi magyar, „akár a piócza,” de hát különben hogy szerezte volna meg ezt a szép földet? „Azt, hogy kemény nép volt, meg lehet ösmerni gyümölcséről.” De aztán minő büszkeséggel sorolja el az ősök hőstetteit, diadalait, kalandozásait, nem sokat törődve azzal, mit irtak előtte, hanem annál többet azzal, hogy a magyar dicsőséget kellő világitásba helyezze!30


Részlet Kézai krónikájának XV. századi codexéből.
Olvasása: Incipit prinza Cronica Hungaroru(m). Porro cum per cladem diluvii preter Noe et | tres filios eius ac uxores eorum delecta es- | set omnis caro, tandem31 ex Sem Cam et Japhet | septuaginta due tribus post dilivium sunt | progresse. Ex Se(m) viginti due, ex Cam triginta | tres, ex Japhet decem et septem. Dum aut(em) tribus iste, sicut re- | fert Josephus, lingua ebrayca uterentur, ducenteximo primo |
A codex eredetije a bécsi udvari könyvtárban

Sokkal kevesebb az eredetisége Kézai Simon mesternek, Kún-László udvari káplánjának. Művét magának a királynak ajánlja, kinek azt kivánja, hogy ahhoz tekintsen fel, „kinek szépségét bámulja a nap és a hold” Egyházi állapota kitünik abból az okoskodásából is, hogy a magyarok nem származhatnak, mint Orosius állitja, varázsló nőktől és rosz szellemektől, „mert az evangelium szerint a szellemeknek nincs husuk, se csontjuk, tehát a magyarok csak úgy férfitől és nőtől származtak, mint a világ többi nemzetei”. Bár azt mondja magáról, hogy ő igazában ismeri a magyarok történetét, melynek tudása szivén fekszik a királynak, voltakép csak kiirja és röviditi a régebbi nemzeti krónikát. A húnok történeteit ellenben, melyeket valószinüleg a XIII. század elején illesztettek a magyar krónikához, teljes bőséggel közli. A hol a maga lábán áll, a legkiáltóbb tudatlanságot árulja el. Igy a midőn Orosiusról, az V. század elején élő hispaniai papról azt irja, hogy Nagy-Ottó császár kedveért, ki több mint 500 évvel későbben élt, feketitette be a magyarok ős eleinek származását.

Munkájának határozott tendentiája a magyar dicsőség ápolása és helyreállitása. Szerinte Orosius a magyaroknak csak veszteségeit mondja el, győzelmeiket pedig elhallgatja. Ebből az irányából lehet magyarázni, hogy aránylag csekély terjedelmü müvében annyi hely jut a húnoknak, különösen Attilának, a vezérek korabeli portyázásoknak és a III. Henrik korában viselt háboruknak. Ezeken kivül csak magának urának dicső hadjáratait adja elő bővebben: a morvamezei csatát és a kúnokon nyert diadalt.



Kézai krónikájának első lapja.
A XV. századi codex eredetije a bécsi udvari könyvtárban.
A szöveget átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos

Művének függelékében külön sorolja el a külföldről bevándorló nemeseket és az azoktól származó magyar uri családokat. Ez az összefoglalás többi krónikánkban is megvan, csakhogy a szövegbe beillesztve, mindjárt a hét vezérnek elsorolása után. Kézainál szembeötlő az aragoniai Simon és Mihály családjának, mely később Nagy-Martont birta, kimeritő és szerettetteljes tárgyalása.

Egészen sajátja Kézainak a magyarországi szolgáló népeknek: az udvarnokoknak, várnépeknek, szabad cselédeknek, szabadosoknak és rabszolgáknak ismertetése. E rajza rövidsége mellett is művének legbecsesebb része. Magyarországon ez a belső állapotok leirásának első kisérlete.

*

Az egyházzal összefügg a kornak nemcsak tudománya, hanem művészete is. A templomok és tornyok épitése, belső berendezése és diszitése által az egyház egyre nagyobbodó és szaporodó feladatokkal látta el a művészeket. A világi épitkezés még jelentéktelen. Királyi palotánk, mely e nevet megérdemelte volna, még nincs, és a váraknál a tisztán gyakorlati, védelmi szempont volt még teljesen a mértékadó.

Birjuk még a gimesi vár leirását, melyen 1295-ben Tamás nyitrai ispán megosztozott testvéreivel. „Nagy palotájuknak kisebb része, a kisebb toronynyal, mely Tamás ispánnak a palotában levő háza keleti sarkán emelkedik, aztán az emlitett várban azon fal felé térve, mely a régi viztartó (cisterna) és a kisebb magtár közt van, a mely saroktól az emlitett ház a külső bástya felé nyulik, melyet párkánynak neveznek, azon uttal, melyen a várba ki és be járnak, Ivánka mesteré lesz. A nagy palota más része a nyugati részen kiszögellő nagyobb toronynyal Endre és Miklós mesterek tulajdonába megy át.” A vár az egész körülbástyázott területet jelöli; a palota az abban levő lakott épületet; a domus (ház) annyi mint szoba.32 Még egyszerübb Moys nádor kuriája, Köröshegyen, Somogyban, melyet az ábrányi cziszterczita klastromnak ad. „Fal, és a falon belől palota és a hozzá tartozó épitmények.”33

Annál nevezetesebb és gyümölcsözőbb feladatok vártak a művészetre az egyházi épitészet terén. A szerzetek és a királyok vetekedtek abban, hogy alapitásaikat lehető izlésesen, gazdagon épitsék. Az országban III. Béla alatt nagyon felkapott épitkezés azóta sem szünetelt. A külfölddel való folytonos érintkezés, melyet a szerzetesek közvetitettek, a külföldön létrejött haladtabb épitészi stilusok gyors átvételét vonta magával. Ha igaz, hogy a topuszkói (topliczai) cziszterczita templom, II. Endre alapitása, már 1220 körül épült, Magyarországon jóval régibb a franczia eredetü csúcsives, az u. n. góth épitkezés felkarolása, mint Németországban. Általánosabb elterjedése e stilusnak azonban csak a XIII. század második felében mutatható ki. Egy franczia mesternek, Villard de Honnecourtnak, a cambrayi egyház épitészének reánk maradt rajzkönyvében számos hivatkozás történik magyarországi tartózkodására és itt szerzett tapasztalataira.34 A század végén épült soproni, pozsonyi és gyulafejérvári templomok már tisztán a csúcsives stilusban készültek.

Igazán jellemző e korra nézve a romántól a góthoz való átmenetnek virágzása. Ez átmeneti stilusnak legszebb, az egyetemes műtörténetben diszes helyet elfoglaló emléke a jáki templom. Ezt 1256-ban szentelték fel: alapitója a magát Wencellintől, Kupa legyőzőjétől származtató Ják nemzetség volt. Alaprajza még egészen román, kereszthajója nincs. Rövid és aránylag magas épület, mely a XVI. században török pusztitás által sokat szenvedett. Aránylag épen maradt nyugati főkapuja a két torony alatt. „Bár ez a kapu bővelkedik egymásba font román diszitésekben, melyek közt csodás alkotású állatok és madarak jelennek, oszlopfői közt, már megjelennek a XIII. századi franczia gotikára nézve annyira jellemző oszlopfők. Kerek ivek váltakoznak csucsos ivekkel, és a nyugati kapun egy kerek ivet csúcsiv zár be és azt ismét egy még csúcsosabb. Fölöttük lóhere diszitésekkel fedett fülkék vannak, melyek már egészen gót stilust mutatnak és valószinüleg franczia eredetüek.”35 Ez a kapú sok tekintetben megegyezik a bécsi Szent-István templomnak kapujával. A Magyarországon müködő művésziskola nagy elterjedését tanusitja, hogy ugyanazon templom hátulsó része meg a traui (dalmácziai) székesegyházban találja mását. Hasonló diszités található még San Crisogono zárai templomában.36

A kapunak gazdag diszitése és számos fülkéje alkalmat, munkát adott a szobrászoknak is. A sok templomépités szükségessé tette, hogy Magyarországon is alakuljanak kőfaragó iskolák. Csakis ez magyarázza meg, hogy a XIII. század templomai jobbára közös mintára vezethetők vissza. Műtörténészeink különösen a mosonmegyei lébenyi román egyházat tekintik ilyennek. És ha művészeink az alaprajz és épitkezés terén nem is igen térnek el a külföldi stilustól és példától, – magyar épitészeti stilus hogy is jöhetett volna létre! – a diszités és különösen a szobrászat terén már szabadabban mozogtak. Nem hanyagolhatták el az úton-útfélen kinálkozó hazai motivumokat. Legjobban meglátszik ez a hazai hatás a ruházatokon. Még szabadabban nyilatkozhatott volna a hazai befolyás a festészet terén, csakhogy ennek nem igen maradt e korból emléke.


A jáki apátság egyháza.
Fénykép után

Az épitéshez szolgáló már feldolgozott anyagot azonban részben a külföldről hozták he. Benedek mester, esztergomi prépost 1291-ben Bécsből hozatta a fanemüeket háza épitéséhez.37

Hogy kik voltak e művészek? Annak nem igen maradt nyoma. Villard de Honnecourton kivül még egy Ravegu nevü kőfaragó emlékét tartotta fenn a kalocsai templom egy felirata. Fennmaradt továbbá Péter erdélyi püspök szerződése János kőfaragómesterrel, Tyno fiával. A kőfaragó elvállalja a templom falának felemelését faragott kövekből, úgy hogy az mindenütt elérje a régi magasságot. Ezért, különböző terminusokban, 50 márkát = 1200 frtot kap. Úgy számitja, hogy mindenszentek napjától (november 1.) a jövő Szent-Jakab napjáig (július 25.) befejezi a munkát. Köteles egy társával azonnal a kövek faragásához fogni és egész télen át szünet nélkül dolgozni. A köveket, vakolatot, homokot, vizet és fát a püspök viteti az alkalmas helyre. Ha a munka elkészül, a püspök úr magára vállalja, hogy rangja szerint felruházza János mestert.38

Nem igen lehetett másként, mint hogy a müvészet megkezdői, az iskolák megalapitói, származásra nézve idegenek voltak e földön. De akár olaszok voltak, akár németek, abban a mértékben, a mint itt meggyökeresedtek, fel kellett használniok azon elemeket, melyeket e föld nyujtott. Mesterségük gyakorlásában, azon pontokban, melyekben nem kötötte őket az örökölt, változhatatlannak tartott mérték és szabály, nem vonhatták ki magukat azon hatás alól, melyet az a nemzet, a melynek körében éltek, reájuk gyakorolt.39


  1. 1252. Fejér, Codex Dipl. IV/II. 157.[VISSZA]
  2. Grandes Chroniques de France. Ed. Paulin, Paris. IV. 326–330.[VISSZA]
  3. Continuatio II. Mon. Germ. IX. 645.[VISSZA]
  4. Reimchronik, 9422–9477. sor. Budai krónika 202.[VISSZA]
  5. Theiner, Monum. I. 245.[VISSZA]
  6. Theiner, Monum. I. 281–82.[VISSZA]
  7. Fejér, Codex Dipl. IV/VII. 503.[VISSZA]
  8. Záh Feliczián nagybátyja.[VISSZA]
  9. IV. Kelemen Eneko kanonoknak. 1266. szeptember 24. Theiner, Monum. 587.[VISSZA]
  10. 1272. U. ott, 294.[VISSZA]
  11. U. ott, 217.[VISSZA]
  12. U. ott, 252.[VISSZA]
  13. Összesen 73,000 volna, de le kell számitani, a mit Lengyelországban gyüjtött. Monumenta Vaticana Hungariae I. 1. Pápai tizedszedők számadásai 1–12.[VISSZA]
  14. Theiner, Monumenta I. 332.[VISSZA]
  15. Anonymus, 9. fejezet.[VISSZA]
  16. Endlicher, Monum. Arpad. 515.[VISSZA]
  17. Egy 1265-iki oklevélben előfordul: Marcus sacerdos de Paul, filius sacerdotis, azaz Pap fia, ki szintén pap. Fejér, Codex Dipl. IV/III. 303.[VISSZA]
  18. „Ad aleas et taxillos non ludant.” (7. pont.) Ezt Pauler Gyula (id. m. II. 462.) kártyával, koczkával forditja. Az egész czikk az 1215. lateráni zsinatból (16. pont) van átvéve. Akkor még nem kártyáztak, még Olaszországba is csak a XIV. század elején jutott el e játék. Mégsem valószinü, hogy a magyar papok e pontban annyira megelőzték volna korukat.[VISSZA]
  19. Lateráni zsinat, 18. pont.[VISSZA]
  20. IV. Orbán pápa 1263-ban meghagyta, hogy az esztergomi érsek 16 lovas emberrel és 25 más kisérővel járjon és ennyiről tartoznak gondoskodni, a hol megszáll. IV. Incze 1250-ben eltiltotta a magyar főurakat attól, hogy megszállással tönkre tegyék az egyházak népeit. Theiner, Monum. I. 246.[VISSZA]
  21. Lateráni zsinat, 20. pont.[VISSZA]
  22. A legatus 1280-ban elrendeli azok kiátkozását, kik az egyházi tizedet visszatartják. E rendelet alapján a csázmai káptalan interdictum alá helyezi az anyakirályné egész birtokát. Fejér, Codex Dipl. V/III. 14–17.[VISSZA]
  23. E zsinat utolsó határozatait, melyek Endlicher kiadásában nincsenek meg, kiadta Romualdus Hube, Antiquissimae Constitutiones synodales provinciae Gnesnensis. E zsinati határozatok ugyanis Lengyelországra ép úgy szóltak, mint hazánkra.[VISSZA]
  24. Német nyelven fennmaradt Selmeczbánya jogkönyve és a szepesi papok társaságának szabályzata; horvát nyelven a vinodoli statutum.[VISSZA]
  25. Matthaeus Paris, Chronica Maiora. ed. Watts. Additamenta, 1111.[VISSZA]
  26. Fejér, Codex Dipl. 2. 347.[VISSZA]
  27. Kún-László 1276-iki oklevele. Id. m. VII/II. 46–48.[VISSZA]
  28. Lásd továbbá László prépost 1277. évi végrendeletét, Knauz. Monum. II. 71., melyben könyveit sorolja el.[VISSZA]
  29. A kéziratban Uiuos áll, a kitörült o felett v betüvel.[VISSZA]
  30. IV. Bélának több jegyzője fordul elő. Közülök Pous, ki 1267-ben donatiót kap követségeken szerzett érdemeiért, a mely donatiót Kun-László 1275-ben megerősit, volt tán a „Gesta Hungarorum” irója.[VISSZA]
  31. A kéziratban tamen áll, kitörülve, s felébe irva: tandem.[VISSZA]
  32. Fejér, Codex Dipl. VI/I. 354.[VISSZA]
  33. 1263-ból. Id. m. V/II. 90.[VISSZA]
  34. Villard de Honnecourt 1265 körül járt Magyarországban. Jegyzőkönyvének 19. és 29-ik lapjain emliti magyarországi utazását.[VISSZA]
  35. Jackson, Dalmatia, the Quarnero and Istria, II. 155–157.[VISSZA]
  36. U. ott, I. 290.[VISSZA]
  37. Bécsi codex, 1062. sz. 117 és 119.[VISSZA]
  38. Wenzel, Árpádk. új Okmt. V. 301–302.[VISSZA]
  39. Ez eszmét szépen fejtegeti Hampel József „Mütörténetünk és az ötvösmütárlat” czimü czikkében. Budapesti Szemle 1884. 302.[VISSZA]