SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IV. FEJEZET.
A nápolyi párt ujjáéledése.

A csatavesztés következményei. A Laczkfiak lázadása. Török szövetség eszméje. Zsigmond hazatér. A körös-udvarhelyi gyülés. Ujabb háború terve a török ellen. A temesvári országgyülés. Kisebb hadviselések a délvidéken. A csehországi események. Venczel király. Bukása Németországban. Zsigmond és IX. Bonifácz. Zsigmond házassági tervei. Az elégületlenség kitör. Zsigmond elfogatása. A trón betöltésének kérdése. Dalmáczia nápolyi László pártján. A többi trónjelöltek. Zsigmond Siklóson. Alkudozások az országos rendekkel. Zsigmond kiszabadulása. Eljegyzése Cillei Borbálával.

Bajazid nem sietett a nagy győzelem kizsákmányolásával. Seregének egy része átkelt ugyan a Dunán, üldözőbe vette a menekülőket s betört a magyar területre, de ő maga visszavonult és tovább folytatta Konstantinápoly lassu ostromát. A nikápolyi ütközet mindazonáltal forduló pontot képez Zsigmond uralkodásának történetében. Az első nagy vereség, melyet a magyar politika a Balkán-félszigeten szenvedett, elég volt, hogy új lángra lobbantsa a nápolyi párt forradalmának titkon lappangó tüzét. S bárha Zsigmondnak ezentul is sikerült diadalmaskodni a lázadók felett, egy nem sikerült neki: áthidalni a szakadékot, melyet nem csupán ellenségeinek fondorlatai, de saját magatartásának hibái is támasztottak közte és a nemzet tényezői között. A titkos palotaforradalmak és nyilt felkelések új korszaka következett be, a melynek zavaraiban Zsigmond első sorban szivósságának és szerencséjének köszönhette koronájának megtartását.

Az elégületlenek nem hagyhatták kiaknázatlanul azt a tényt, hogy a király nem tért vissza a vesztes ütközetből, hanem hosszu utra indult, mely előreláthatólag több hónapig fogja távol tartani az országtól. Jó alkalom volt ez kezdetben a király halálhirének terjesztésére, s midőn ezt az alsó Dunáról érkező tudósitások megczáfolták, nyiltan felhangzott a panasz, hogy a király nehéz időben külföldön tölti idejét, a helyett, hogy haza sietne országa védelmére.

A nádor a törökök fogságában sinylődött, az esztergomi érsek és főkanczellár a királylyal volt. Semmi nyomát nem találjuk annak, hogy Zsigmond a kormány vezetéséről helytartók kinevezése által gondoskodott volna. A fejetlenségben a két Laczkfi István nyiltan kilépett eddigi óvatos, tartózkodó álláspontjából, levetette álarczát és meghivta a nápolyi királyt az ország elfoglalására. De László még mindig nem gondolhatott országának elhagyására, hiszen fővárosát sem volt képes az ellenkirály, Anjou Lajos kezei közűl visszafoglalni. Megelégedett tehát azzal, hogy a Laczkfiakat helytartóivá nevezte Magyarországban, s egyidejüleg megujitotta kisérleteit, hogy Bajazidot szövetkezésre birja. A lázadó főurak nem rettentek vissza attól a gondolattól, hogy török segitséggel juttassák diadalra László ügyét. A tárgyalásokba, hogy László vegye nőül Bajazid leányát, ők is befolytak; hivásukra török sereg jelent meg a határszélen, mely a Dráva és Száva közti vidéken nagy pusztitást vitt véghez.1 De a török szövetség kisérletével túl lőttek a czélon. A közvélemény megütközéssel fogadta azt a gondolatot, hogy egy török szultán-leány legyen Magyarország koronás királynéja; a törökök által lemészárolt vitézek vére, az özvegyek és árvák sirása, a rablánczra füzött nép jajgatása a hazaárulás vádját kiáltották Laczkfiék fejére s a jobb érzésüeket egy nagy táborba egyesiték Zsigmond királyságának s általa a törvényes rendnek védelmére.


Knin vára.
Természet után rajzolta Spányi Béla

Zsigmond, a ki kelleténél tovább időzött Konstantinápolyban, e hirek hallatára meggyorsitá utját, deczember 2-án már Mothon partjait érintette, s deczember 21-én velenczei gályán Ragusába érkezett, hol a polgárok nagy pompával fogadták s öt napi időzés után gazdagon megajándékozva, saját hajóikon szállitották Spalatoba.2 A lázadás akkor már nagy arányokat öltött a délvidéken. Zára városa érsekével Jánossal a nápolyi párt mellett foglalt állást s Szlavóniában Szepesi János, a zágrábi püspök készitette a hangulatot László király mellett, kinek támogatása a nápolyi érsekség elnyerését helyezte számára kilátásba.3

Laczkfiéknak sikerült Boszniában is barátokat szerezni ügyüknek. Osztója személyében, a ki a Dabisa halála után megürült trónra már ekkor az ország egy nagy pártjának jelöltje volt.4 Zsigmond mindazonáltal nem esett kétségbe a helyzet fölött. Biztató hireket kapva a kormány s a többség hüsége felől, első fellépésében teljes szigorral fenyegette a lázadókat. Kninből magához rendelte a dalmát városok követeit, s biróságot küldött ki Leonárd zenggi püspök elnöklete alatt, hogy itéletet mondasson mind azok felett, a kik a királynék elfogatásától kezdve a délvidéki lázadásokban résztvettek.5 Ez alatt Zsigmond hivei: Bebek Detre, a ki a török fogságban raboskodó Ilsvainak a nádorságban utódjává választatott, Bebek Ferencz mácsói bán, Kanizsai Miklós és István, Garai János, Maróti János, Szécsi Miklós stb. bandériumaikkal sietve jöttek királyuk segitségére; Maróti megtisztitotta a töröktől a Drávaközt s a többiek szétverték Prodaviczi Ördög István csapatait, melyekkel ez a Drávánál a király átkelését meg akarta akadályozni. Ördög István Szentgyörgy várába menekült, a Laczkfiak pedig a tulnyomó erő láttára alkudozni kezdtek Zsigmonddal. A király szerencsésen áthatolva a horvát részeken, a dunántuli megyékben felkelést hirdetett,6 s a főurakat Körösudvarhelyre gyülésre hivta össze, melyre salvus conductust küldött a Laczkfiaknak.

Zsigmond pártjának legfőbb támaszai gyültek együvé Körösudvarhelyen. A már megnevezett főurakon és Zsigmond külföldi utjának társain: Kanizsai János érseken, Garai Miklóson, Cillei Hermann grófon kivül ott voltak Treutel Miklós, Szécsényi Simon, Garai Pál fia László, Debrői István, a corbaviai grófok s a szlavóniai és dunántuli nemesség nagy része. A Laczkfiak és társaik is megjelentek, bizva a királyi hitlevél erejében, s azzal a reménynyel, hogy sikerül magukat kitisztázni s tovább folytatni kétszinü politikájokat. De a király véres megtorlásra készült ellenök, s minthogy a hitlevél következtében nem indithatta meg a törvényes eljárást, hivei vállalkoztak a boszu müvének végrehajtására. A tanácskozások folyamán február 27-én, egy kedvező alkalommal, midőn a megtért pártosok fegyveres kiséret nélkül jelentek meg a király szine előtt, a Zsigmondhoz hü magyar urak, köztük maga a nádor, Garai Miklós és Cillei, kardot ragadtak és megtámadták őket. A két Laczkfi István elvérzett a főurak kardcsapásai alatt; Laczkfi András több társával fogságba vettetett. A kik megmenekülhettek, – neveiket nem ismerjük, – Boszniában kerestek menedéket.7 Ide futott Ördög István is, a kit az esztergomi érsek, Szécsi Miklós és Kanizsai István nehány nappal azelőtt vertek ki szentgyörgyi várából.8

A főurak a véres tett szinhelyén azonnal törvényszéket tartottak s kimondották a lázadás összes részeseire a fej- és jószágvesztés büntetését. Zsigmond az ifjabb Laczkfi István birtokai közül a simontornyai és lékai uradalmakat a három Kanizsai testvérnek adományozta a trónra léptétől kezdve annyi viszontagságon keresztül tanusitott törhetetlen hüségük jutalmául,9 a többi jószágok egy részére pedig zálogot vett fel egyes uraktól,10 s az így nyert pénzt a török ellen inditandó ujabb háboru költségeire szánta. A velenczei köztársaságot már február elején követek küldésére szólitá fel, azt remélve, hogy a szövetségbe, melyet Konstantinápolyban jártakor Manuel császárral kötött a török ellen, sikerülni fog a signoriát belevonni. Velencze tényleg küldött követeket a magyar udvarhoz és egyidejüleg a görög császárt is biztatta, nehogy ez reménytelen helyzetében egyezkedést kezdjen a szultánnal.11 A Budán összegyült főrendek ekkor már kimondták a háboru szükségét és Zsigmond május havában a hadviselés idejére általános törvénykezési szünetet rendelt el.12 Mielőtt azonban a háborut meginditotta volna, szükségesnek látta minden kivülről jövő támadás ellen biztositani országát. E tekintetben főleg a lengyel király részéről fenyegette veszély, a ki nem adta fel teljesen trónkövetelési terveit s közvetlenül a nikápolyi hadjárat előtt maga és neje, mint a magyar korona törvényes örököse részére hüségesküt erőszakolt ki Vlad besszarábiai vajdától, Mircse vajda törvénytelen fiától. A hűtlen Vladot akkor maga Mircse szolgáltatta ki Zsigmondnak, a ki őt egyuttal mint a havasalföldi vajda hüségének kezesét is őriztette Budán. Laczkfiék lázadásakor azonban Mircse is elpártolt ujból Zsigmond hüségéről s Ulászlóhoz szegődött, Vlad pedig megszökött Budáról s Lengyelország felé vette utját. Szökése nem sikerült; Thurzó Márton, a szepesi lándzsások kapitánya a Szepesség hegyei közt utolérte és elfogta. De Zsigmond nagyobb actiót sejtvén a háttérben Lengyelország részéről, személyesen ment ez év nyarán Ulászlóhoz a helyzet tisztázására és sikerült odáig vinni a dolgokat, hogy Iglón, július 14-én, 16 évi béke jött létre közte és a lengyel királyi pár között.13

A török háboru terve ez évben nem került kivitelre, de a folytonos veszély, mely az alvidéket a törökök részéről fenyegette, a honvédelem intézményeinek jelentékeny fejlesztését tette szükségessé. Zsigmond e czélból épen a fenyegetett részek legjelentősebb városába, Temesvárra országgyülésbe hivta össze a főrendeket, a vármegyei nemességet és – a mi egészen uj országgyüléseink történetében – a városokat. A meghivók az országgyülés megnyitását szeptember 24-ére tüzték ki, de annyira elkésve küldettek szét, hogy Trau városa a hozzá czimzettet csak egy héttel a megnyitás előtt kapta meg.14

Az országgyülés egy hónapig tartott. Az egybegyült országos rendeknek hosszu idő óta először volt alkalmuk törvényhozási jogaik gyakorlására. Első dolguk volt megujitni nemesi szabadságaik forrását, az aranybullát, abban az alakban, a mint azt Nagy-Lajos 1351-ben s Mária 1384-ben megerősitették. A szabadságlevél egyik nevezetes pontjának, a mely a nemesek hadviselési kötelezettségéről szól, keretébe foglalták aztán be azokat az intézkedéseket, melyek a fejlődés új stadiumát jelölik honvédelmünk történetében.

„Ha az ország határain tul megyünk seregünkkel, – így szól a király az aranybullában, – mindnyájan, a kik ispánságot birnak, a mi költségükön tartoznak velünk jönni; ha pedig az ellenség serege jön az országra, az egész nemesség egyetemlegesen tartozik elmenni.”

Az uj törvény ezt oly értelemben bővitette ki, hogy a jelenlegi háborus idő alatt, ha az ország határát ellenséges invasio fenyegeti s a határt az ott hivataloskodó zászlósur nem képes megvédeni, minden zászlósur és birtokos nemes, a közös kurián lakozók közül egy-egy, a többiek fejenként, személyesen tartoznak fegyvert fogni s a királylyal vagy ennek akadályoztatása esetén a nádorral a fenyegetett részekre vonulni; a jobbágyos nemesek azonkivül kötelesek minden 20 jobbágy után egy ijjal felfegyverzett katonát kiállitani. A ki elmarad, ha jobbágyai vannak, ezeket küldje maga helyett vagy fizessen minden jobbágya után egy arany forintot; a jobbágy nélküli nemes, ha betegséggel nem igazolja elmaradását, 3 márka dénárt fizet birságul. Ezt az erélyes hangu intézkedést egy másik pont egészítette ki, mely – ugyancsak a jelen háborus idők tartamára – az összes egyházi javak jövedelmének felét hadi czélokra foglalja le s a király és az országgyülés által kiküldendő tiszteket bizza meg annak közvetlen behajtásával, kimondva egyuttal azt is, hogy ezt az adót az eddigi törvények ellenére nem természetben, hanem készpénzben tartoznak a felek beszolgáltatni.


Zsigmond második kettős pecsétje.
A király menyezetes trónon ülő alakja, melyet hat arányosan elhelyezett pajzsban Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Brandenburg és Luxemburg czimerei köritnek. Körirata: † SIGISMVNDVS • DEI • GRATIA • HVNGARIE • DALMATIE • CR[OACIE] R[AME † SERVIE • GA]LICIE • LODOMERIE • CUMANIE • BVLGARIEQVE REX • AC MARCHIO • (belül folytatva:) BRANDEMBVRGENSIS SACRI • ROMANI • IMPERII • ARCHICAMERARIVS • BOHEMIE • ET • LVICEMBVRGENSIS • HERES * A hátsó lapon hatos karámban, háromszögü pajzsban, hármas halmon a kettős kereszt; a karám iveiben elhelyezett hat kisebb pajzsban az előlapon látható czimerek ismétlődnek. Körirata: † S(igillum) • SECVNDVM • SIGISMVNDI • DEI • GRATIA • REGIS • HVNGARIE • ET ALIORVM • REGNORVM • IN • ALIO • PARII • SIGILLI • EXPRESSORVM.
A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában levő galvanoplasztikus lenyomatról rajzolta Mühlbeck Károly

Ezek a végzések félre nem érthető módon értelmezték az általános védelmi kötelezettség elvét, mely eddig csak categoricus rövidséggel levén formulázva, tág teret nyitott a törvény kijátszásának. Az egyházi vagyon megadóztatása által pedig új elvek jutottak érvényre a kormányzatban, melynek horderejét igazában csak a következő századok fejleményei igazolták. Az anyagi eszközök óriási forrása nyilt meg ily módon s jött az állam segitségére, mely a maga erejéből nem vállalkozhatott volna a védelem nagy feladatára. Egyházi férfiaink áldozatkészségéről tesz tanuságot, hogy minden nagyobb rázkódás nélkül válhatott törvénynyé ily gyökeres intézkedés, mely homlokegyenest ellenkezett a papság évszázados kiváltságaival.

Az országgyülés más ügyekben is nevezetes intézkedéseket hozott. Majdnem szóról szóra felvevén az uj törvénykönyvbe az aranybulla és Nagy-Lajos 1351-iki decretumának szövegét, ujból érvényre emelte az országgyülés évenkénti összehivásának kötelezettségét; szabályozta a biráskodás menetét s kimondta azt a nevezetes elvet, hogy a királynak nem szabad a biróságok által elmarasztalt főurakat pártfogásába venni. Ez a tilalom már szemrehányásként hangzik a kegyenczei iránt részrehajló Zsigmond ellen. Még határozottabban fordul ellene a törvény az a pontja, a mely kimondja, hogy a király környezetében levő külföldiek tartoznak karácsonyig az országot elhagyni, s csak Stibor vajdát s Eberhard és Maternus püspököket veszi ki a törvény szigora alól, a jövőre pedig megtiltotta a királynak, hogy idegeneket nevezzen ki egyházi és világi méltóságokra. Némi enyhítéseül hangzik e szigornak az a törvényczikk, a mely érvénytelennek nyilvánit minden olyan adományt, a mit a király a lefolyt lázadások alatt a helyzet nyomása folytán azok részeseinek vagy olyanoknak tett, a kik közte és a lázadók között a békéltető szerepére tolták fel magukat. A törvény ezzel erős fegyvert adott Zsigmond kezébe mindazon főurak ellen, kiket oka volt nem tartania igaz barátainak. S végül az ország és a király szorult pénzügyi helyzetén kivánt segiteni az az intézkedés, a mely királyi várak és birtokok elzálogositásait megsemmisitette s elrendelte, hogy az elzálogositott állami javak a zálogigények kielégitése nélkül adassanak vissza a koronának.15

*

A temesvári országgyülés törvényeiben, mint tükörben látjuk e kor közállapotainak képét, s e kép elénk tárja Zsigmond kormánya ez időszakának legnagyobb hibáit s érthetővé teszi előttünk a bekövetkező eseményeket, a melyek Zsigmond alatt megingatták a 10 év óta elfoglalva tartott trónt. Idegenek pártolása, kegyencz-politika, az ország javainak könnyelmü elfecsérlése, ezek azok a sulyos vádak, melyek e törvények sorai közül Zsigmond feje felett elhangzottak. Legsulyosabb közülök az első, mert a nemzetet büszkeségében és féltékenységében támadta meg. A magyar soha sem nézte jó szemmel, ha királyát idegenek környezték; a féltékenység, mely e miatt szivében életre kelt, már a nemzeti dynastia alatt is nem egyszer véres catastrophára vezetett. Annál nagyobb hiba volt annak felköltése Zsigmond részéről, a ki maga se származására, se gondolkozására nem volt magyar s így kezdettől fogva sokkal távolabb állott a nemzet szivétől, hogy sem veszély nélkül növelhette volna, idegen szellemü környezet. befolyása által, még nagyobbra ezt a távolságot. Míg Mária élt, ez a hibája Zsigmondnak nem lépett annyira előtérbe, ellensulyozta azt a királynő magyar udvartartása, s a Zsigmondot környező idegenek között is olyan férfiak vitték a vezérszerepet, kik, mint Stibor vajda, már az Anjouk alatt hiven szolgálták az országot s a királyt, tetteikkel feledtették jövevény voltukat. Mária halála után azonban semmi se volt, a mi a király kedvteléseinek határt szabjon; s minél jobban hajlott természete a kalandos felé, annál jobban érezte magát a külső országokból összesereglett idegenek között. Udvara ezek gyülekező helyévé lett. Voltak közöttük előkelő származásu gazdag főurak, mint a Cillei grófok, az Albenek, kik közül Eberhard a kalocsai érsekké lett Szepesi János utódává neveztetett ki a zágrábi püspökségben; az olasz származásu Scolari Fülöp, kit nálunk Ozorai Pipónak hivtak; ezek befolyása a magyar főurakéval vetekedett, s nemsokára háttérbe is szoritá azokét; voltak szerencselovagok, kalandhajhászó vitézek: lengyelek, csehek, németek, svábok, frankok, rajnaiak,16 kiket jobbára a jó szerencse reménye hozott Zsigmond udvarába. Ezek környezetében tölté Zsigmond legtöbb idejét, s főleg ezek befolyásának tulajdonitotta mindenki a király pazarlásait s az ezek következtében az ország pénzügyeiben beálló zavarokat, melyeken Zsigmond egyes koronajavak elzálogositásával igyekezett segiteni. Jellemzi a hangulatot, hogy mikor a temesvári országgyülés radicalis eszközzel: az idegenek kiüzetésével akar segiteni a bajon, a lehető legrövidebb határidőt, három hónapot szabott (télviz idején) kiköltözésükre. Elmult azonban több idő is, eltelt a következő év, s a törvény ez a pontja nem hajtatott végre, valamint hogy az is csak irott malaszt maradt, a mit az elzálogositott javakra hoztak az ország rendei. Zsigmond nem csak hogy nem gondoskodott azok visszaszerzéséről, de ujabb elzálógositásokkal s adományokkal csökkentette az állam birtokait. Igy a már előbb elzálogositott Ozol várára 17,000 arany frtot vett fel Frangepán Miklóstól, Varasd városát Orbaz és Vinicze várakkal, s utóbb az egész zagorjei grófságot Cillei Hermannak, Medve várát, mely a zágrábi püspökségé volt, Eberhard püspök rokonainak, Alben Hermannak és Petermannak adományozta. E birtokadományok nagy része is tehát épen a gyülölt idegenek vagyonát szaporitotta. Annál nagyobb volt a visszatetszés, melyet Zsigmondnak e törvénybe ütköző cselekedetei országszerte támasztottak. A mit nagy catastrophák nem voltak képesek előidézni, a törvénysértések hosszu sorozata lassanként aláásta Zsigmond trónja alatt a talajt s elidegenité a királytól az ország legjobbjait. A kiket haszonlesésük a király oldala mellé vonzott, azok épen azért, hogy érdeküket kielégithessék, lelkiismereti furdalás nélkül hagyták Zsigmondot a lejtőn haladni; az igazi hivek hasztalanul iparkodtak visszatartani a királyt attól az uttól, mely mind távolabb vitte őt a nemzet becsülésétől.


Cillei Hermann gróf nagyobb pecsétje.
Jobbra dőlt pajzsban három (2. 1.) csillag, a pajzs bal szögletére strucztollas forgóval diszitett sisak támaszkodik. Körirata: † S(igillum) † † HERMA(n)NI † † COMITIS † CILIE † †
A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában levő galvanoplasztikus lenyomatról rajzolta Malachovsky Nándor

Zsigmond nem vette észre a közhangulat megváltozását. Eleinte a török ellen inditandó háboru terve foglalkoztatta, de buzgalma nem sokáig tartott. A törökkel szövetkező Hervoja ellen 1398 folyamán két izben, júniusban és novemberben inditott hadat Boszniába,17 harmadszor az év őszén arra a hirre, hogy a török sereg Havasalföldön van, maga is táborba szállott az ellenség ellen. De kellő előkészület hiányában egyik vállalata sem sikerült; a legutolsónál az volt a szerencse, hogy a törökök közeledése vak lármának bizonyult; különben a magyar fegyvereket semmi sem mentette volna meg a kudarcztól.18 Zsigmond boszusan tért vissza az alvidékről s biztosokat küldött a vármegyékbe, kik a temesvári országgyülésnek a nemesi fölkelésre vonatkozó törvényeit végrehajtsák,19 majd elrendelte a jobbágyok összeirását s a lajstromokat minden vármegyétől magához kérette, egyuttal számadásra szólitva fel az adó beszedőit.20 Ez intézkedések nem maradtak eredmény nélkül, és midőn 1399 tavaszán Mircse vajda hirt adott arról, hogy Bajazid nagy sereggel Drinápoly alatt van s öt nap alatt Havasalföldre ér, Zsigmond az általános felkelést elrendelve, haladéktalanul siethetett a vajda segitségére.21 El is indult, de rövid idő mulva visszatért, s oly események, melyek Magyarország sorsára kevés befolyással birtak, de őt családi kötelékeinél fogva érdekelték, csakhamar teljesen elterelték figyelmét az ország védelmének nagy fontosságu kérdéséről.

Csehországban a viszály Venczel és a főurak között mind élesebb lőn s a király helyzetét még sulyosabbá tette az, hogy trónját tulajdon családjának tagjai ellen is kellett védelmezni. Venczelben a Luxemburg-ház jellemző tulajdonságai közül az állhatatlanság volt az uralkodó, párosulva nagy foku önzéssel, és hirtelen haraggal, mely a királyt nem egyszer kegyetlenségekre ragadta. Főleg ez utóbbi tulajdonsága volt az, a mivel cseh alattvalóit maga ellen lázitá, míg állhatatlansága unottá tette előtte a német birodalom ügyeit. Tíz éven át nem volt Németországban, nem törődött annak érdekeivel. S most, midőn helyzete Csehországban válságossá lőn, a német fejedelmek is feltámadtak ellene és követelték, hogy a birodalomban helytartót nevezzen ki maga helyett. Zsigmond, mint láttuk, már 1396 óta viseli a birodalmi vicariusi méltóságot, de az nem volt egyéb reá nézve üres czimnél; a fejedelmeknek olyan helytartó kellett, ki a birodalomban lakik s minden erejét annak szentelheti. A közhangulat által kényszeritve, Venczel elhatározta magát, hogy személyesen indul Németországba. Távolléte idejére unokaöcscsére Prokóp morva őrgrófra bizta Csehország kormányát. Ebben az intézkedésében Zsigmond, Venczel után a Luxemburg-ház legidősb tagja, a saját jogai sérelmét látta és sértve volt általa Józsa őrgróf is, a kit Venczel kevéssel előbb fosztott meg Lausitz birtokától. Prokóp ellen Zsigmondnak már előbbi időről volt panasza, mert 1397 elején, Laczkfiék lázadása idején, László oppelni herczeggel megrohanta a felvidéket, Liptóban, Turóczban s a Szepességen pusztitott s a Vág mentén nehány erősséget, köztük Nagyvárt és Likavát azóta is elfoglalva tartotta.22 Józsa tehát jól számitott, midőn a leitomischli püspökkel Budára utazva, Prokóp ellen szövetségre szólitá fel őt. Zsigmond a török elleni védelmet a bánokra bizva, már 1394 novemberben jelentékeny sereget inditott a morva határra. Nagyvárat hosszú ostrom után, melynél Perényi Imre lábán sulyos sebet kapott s Rozgonyi Simon majdnem elvérzett, bevette.23 1400 január 18-án forma szerint is szövetséget kötött Józsával s a cseh főurakkal, s márcziusban Zsófia királyné koronázására Prágába ment, hogy ott bátyja távollétét felhasználva, saját érdekei biztositásán fáradozzék.24

Venczel ez alatt a birodalomban igyekezve visszaszerezni a királyi trón elveszett tekintélyét, arra a szerencsétlen gondolatra jött, hogy beleavatkozik a nyugati nagy egyházszakadás kérdésébe, melynek megoldására római királyi méltóságánál fogva magát érezte első sorban hivatva.

A franczia királylyal, kivel már évek óta tárgyalt ez ügyben, 1398-ban Reimsban találkozott, s arra a megállapodásra jöttek, hogy mindenikük lemondásra birja azt a pápát, a kinek eddig a pártján állottak: a franczia király az avignoni XIII. Benedeket, Venczel a Rómában székelő IX. Bonifáczot. De mind a kettő olyasmire vállalkozott, a mit nem volt képes végrehajtani, s Venczelre azonkivül ez a merész beavatkozás végzetes következményekkel járt. Bonifácznak nagy pártja volt Németországban, mely visszatetszéssel vett tudomást a király tervéről. Ellenségeinek számát ekkép tetemesen szaporitva, a király nem volt képes tekintélyét a birodalomban visszaszerezni. A három egyházi választó: a mainzi, trieri és kölni érsekek és a rajnai pfalzgróf elérkezettnek látták az időt, hogy végleg leszámoljanak vele; 1400 augusztus 20-án megfosztották a királyságtól s a következő napon maguk közül Ruprecht rajnai választófejedelmet választották római királylyá.


Venczel király nagy pecsétje.
A király trónon ülő alakja a királyi jelvényekkel; a tróntól jobbra a római birodalmi sast, balra a cseh oroszlánt viselő czimerpajzsok. Körirata: † WENZESL(aus) • DEI • GRACIA • ROMANORVM • REX • SEMPER • AVGVSTVS • ET • BOEMIE • R[EX] •
A bécsi állami levéltár eredeti példányáról

Zsigmond a testvérét ért gyalázatban nem a Luxemburgok szégyenét látta, hanem a kedvező alkalmat arra, hogy Csehország kormányát magához ragadja. A haza siető Venczellel október 6-án Kuttenbergben találkozva, késznek nyilatkozott segitségére Németországba sereget vezetni, de a költségek fedezésén kivül Lausitzot és Sziléziát követelte jutalmul s annak ünnepélyes kijelentését, hogy Venczel halála után Csehország koronája reá fog szállani. Venczel erre szó nélkül távozott Kuttenbergből, s Zsigmond ujult hévvel folytatta hadviselését a Venczellel jó viszonyban maradt Prokóp morvaországi birtokai ellen.25

A magyar király e magatartása következtében Venczel ügye jóformán veszve volt Németországban. Zsigmond joggal számithatott arra, hogy a birodalmi ügyek Venczel uralmát Csehországban is alá fogják ásni s egész diplomatiáját oda irányitotta, hogy ő üljön majdan bátyja örökébe. De egyről megfeledkezett. Venczelnek az egyházszakadás megszüntetésére irányuló tervéről neki is volt tudomása, s a római király Rheimsban nem csak saját maga, hanem Zsigmond nevében is nyilatkozott IX. Bonifácz letétele mellett. Természetes, hogy a pápa, a ki elég hatalmas volt, hogy Venczel letételét – bár közvetve is, – siettesse, a magyar királylyal sem mulasztotta el hatalmát éreztetni.

Bonifácz a nápolyi párt küzdelmeiben kezdetben egész határozottan Zsigmond mellett foglalt állást, annál is inkább, mert a nápolyi Anjouk, – előde, VI. Orbán pápa által kiátkozva, – az ellenpápa hivei közé tartoztak. Lászlónak később sikerült a nápolyi származásu pápát kibékülésre birni, s a mi sikereket vetélytársa ellen Nápolyban kivivott, azt főleg Bonifácz támogatásának köszönhette. Hogy ezt a támogatást a pápa a magyar ügyben sem tagadta meg védenczétől, azt sejtetni engedi az a bizalom, a melylyel őt László, mint láttuk, a nápolyi székre ajánlott zágrábi püspök müködésének jelentőségébe beavatta.

Mindazonáltal óvakodott ebben a kényes kérdésben nyiltan szakitani eddigi politikájával. Meleg érdeklődéssel támogatta Zsigmondot a török ellen inditott hadjárataiban, s Magyarország iránt érzett különös jóindulatának akart kifejezést adni, midőn Zsigmond leghivebb emberét, Kanizsai Jánost előbb az esztergomi főegyházmegye, majd egész Magyarország primásává s az apostoli szentszék követévé nevezte ki. Zsigmond csatlakozása Venczel és a franczia király tervéhez azonban rögtönös fordulatot idézett elő magatartásában. Nem lépett fel most sem nyiltan a király ellen, a mint hogy Zsigmond sem foglalt nyiltan állást a rheimsi határozat mellett; de rokonszenvével most már teljesen nápolyi király felé fordult, s befolyását a főpapság utján érvényesitve, lassan oda törekedett, hogy Zsigmond hiveit uruktól elidegenitse s ez által előkészitse László trónrajutását.

A talaj már akkor erősen ingadozott Zsigmond lábai alatt. Zsigmond magaviseletével egészen elidegenitette magától azokat is, a kik eddig leghívebb támaszai voltak trónjának. Hogy az ország védelmét a törökök ellen elhanyagolta s idejét idegen korona megszerzésére forditotta, igen kedvezőtlen világitásba helyezték az uralkodás kötelességei felől birt fogalmait s erős fegyvert adtak ellenségei kezébe. De ez nem volna képes megmagyarázni a helyzetet, ha nem kellene felismernünk a pápa és a nápolyi udvar titkosan müködő kezét az eseményekben, melyek a vihar rögtöni kitörését előidézték. IX. Bonifácz befolyását az 1401 év eseményeire, ha okleveles adat nem is igazolná,26 kétségtelenné teszi a főpapság gyors elidegenedése Zsigmondtól s az a tény, hogy maga a hű Kanizsai János, a primás állott az országszerte növekvő ellenzék élére.

A kitörés minden külső, látható ok közbejötte. nélkül, egészen váratlanul következett be. A király 1400 végén azzal a szándékkal tért vissza a morvaországi harcztérről, hogy véget vet özvegyi állapotának, megnősül és családalapitással sietteti dynastiája megszilárditását. Mária királynő halála óta már többször foglalkozott házassági tervekkel. A legelső, mely még 1395 végén merült fel, magának a nápolyi vetélytársnak nővérét, Johannát szemelte ki menyasszonyául. Bárkitől eredt az az eszme, hogy Zsigmond Kis-Károly leányát vegye nőül, geniális mesterfogás rejtőzött benne az Anjou és a Luxemburg házak örökösödési jogainak egyesitésére, mi által László igényeit teljesen háttérbe lehetett volna szoritani. A terv azonban éppen a nápolyi párt ellenségeinek ellenzésén tört meg.27 A következő év elején, midőn Zsigmond bátyja ügyei rendezése érdekében Csehországban időzött, alkalma nyilt megismerkedni Henrik briegi herczeg leányával, Margittal; az ekkor mintegy 15 éves herczegnőt szemelte ki nejéül, s úgy látszik, a jegyváltás is megtörtént. Az ilyes szertartásnak ugyan, mely az uralkodóházak tagjai között a középkorban nagyon gyakori volt, ide haza senki sem tulajdonitott nagyobb jelentőséget s Magyarországon alig tudtak valamit a király jövendőbeli hitvese felől. Briegben azonban már 1396-ban készitették a menyasszony kelengyéjét, a ki 1398-ban atyját elveszitve, teljes árvaságra jutott. Mikor Margit 1401-ben elérte a házasságra alkalmas kort, Zsigmond elérkezettnek látta az egybekelés idejét. Husvét ünnepe előtt Stibor erdélyi vajdát nagy kisérettel utnak inditá Szilézia felé, hogy „ő fenségét, Margit briegi herczegnőt, legkedvesebb hitvestársát” Magyarországba hozza.28 Az események váratlan fejleménye azonban elébe vágott a házasság létrejöttének. Husvét után az országnagyok, élükön Kanizsai érsekkel s a nádorral, szokatlan számban jelentek meg Budán, hogy a szentgyörgynapi nyolczados törvényszékek alkalmából a szokásos országos tanácskozásokat megtartsák. Ezek folyamán a királynak szemrehányást tettek könnyelmü magaviseleteért, a temesvári országgyülés törvényeinek ingorálásáért s követelték, hogy a kiket minden bajok okozóiul tartottak, az idegenek azonnal hagyják el az országot. Zsigmond hosszu idő óta érezve az elégületlenséget, úgy szólván teljesen elszigetelte magát országa nagyjaitól, s most midőn ezek nyiltan felléptek, oly határozott ellenszegülést tanusitott, mely a békés megoldást lehetetlenné tette. A főurak Ó-Budán összeesküdtek a király letételére: maguk a Garaiak és Zsigmond többi hivei sem merték kivonni magukat az általános mozgalom alul; csatlakoztak ők is az összeesküvőkhöz, már csak abból a tekintetből is, hogy jelenlétükkel mérsékeljék annak lefolyását. Ápril 28-án az országnagyok megszállották fegyvereseikkel Budát s behatoltak a királyi palotába. A meglepett király hivei a tulnyomó erő láttára lemondtak urok védelméről, ki, ha a krónikás szavainak hitelt adhatunk, diszruhát öltve, teljes királyi pompájában lépett megtámadói elé. „Én vagyok – úgymond – királyotok, hüséget esküdtetek nekem, miért jöttök így reám?” A főurak helyett Szécsényi Simon válaszolt: „Nagyságos urunk, azért jöttünk, hogy a cseheket, lengyeleket és a többi idegeneket kiüzzük az országból. Ha ebbe beleegyezel, szivesen elfogadunk királyunknak; ha nem, akkor nem vagy többé a királyunk, foglyunk vagy.” A kivont kardokkal betódult nemesség fegyvercsörtetése kisérte e szavakat. Zsigmond erre így kiáltott fel: „Királyotok vagyok, ha megöltök, nem maradok megboszulatlanul, ezt tudjátok meg!” s tőrét kihuzva: „Rajta! – így folytatta – a legelsőnek, a ki hozzám nyul, torkába ütöm ezt a tőrt.” Erre a jelenetre Tar Lőrincz, az egyedüli, a ki uráért a veszélybe rohanni kész, kihuzta kardját és megtámadta a király előtt álló országnagyokat. Dulakodás támadt, melyben a bátor védő öt nehéz sebet kapott. De nem védhette meg a királyt, kit az országnagyok siettek eltávolitni a küzdelem szinhelyéről s még az nap erős őrizet alatt Visegrádra szállitottak.29

Mialatt a fékevesztett nemesség szabadon elégitette ki haragját Zsigmond kegyenczein s ezek futásban kényszerültek menedéket keresni,30 a kormány vezetését a főurak kebeléből alakitott országos tanács vette át, melynek élén Bebek Detre nádor, Kanizsai János érsek és Szécsényi Frank országbiró állottak. A tanács első üléseit Budán, majd a szomszédos Ó-Budán tartotta,31 végül Esztergomba helyezte át székhelyét, Kanizsai János székvárosába, a ki a király elfogatása óta a szent korona kanczellárjának nevezte magát, s mint ilyen itélkezett a király személyes birósága alá tartozó perekben. S az ország törvényes hatóságai egyértelmüleg vették tudomásul a történteket és a királyi széket megüresedettnek tekintvén, az országos tanácsot ellenmondás nélkül ismerték el a kormány törvényes vezetőjeül.

A váratlan trónüresedés, melyet Zsigmond merev ellenszegülése által maga idézett elő, a király legnagyobb ellenségeit is készületlenül találta. Igy magyarázható meg, hogy nem siettek levonni a helyzet következményeit. A többség megegyezett abban, hogy Zsigmondot nem helyezik vissza trónjára, hanem számkivetésbe küldik, mihelyt utódja felől megállapodásra jutnak.32 De épen ez volt a legnehezebb kérdés. Míg a nápolyi párt Dalmácziában királyként üdvözölte Lászlót s bosnyák segitséggel ostrom alá vette a Zsigmondhoz hű várakat,33 a felvidéki nemesség június 11-én Tapolcsányban gyülést tartott s azon Jagello Ulászlót hivta meg Magyarország trónjára.34 A lengyel király még mindig erős jelölt volt a magyar trónra, annak daczára hogy Hedvig, a magyar Anjou ház utolsó sarja, 1399 július 17-én szerencsétlen szülés következtében meghalt, s így megszünt a jogalap Nagy-Lajos örökségére. A meghivást el is fogadta, és az ország határán sereget vont össze, mely a Szepességet megrohanással fenyegette. Az északnyugati határszélen viszont Józsa őrgróf tört be az országba, hogy trónigényeinek, miket egy Zsigmonddal fennálló szerződésre alapitott, érvényt szerezzen, s Pozsonyt, Szent-Györgyöt és Nagy-Szombatot hatalmába keritette, úgy hogy az országos tanács a nádort, az országbirót és Marczali Miklóst volt kénytelen a csehek és lengyelek által fenyegetett felvidék védelmére küldeni.35 Hogy a zavar teljes legyen, a dunántuli vármegyék egy része Vilmos osztrák herczeg trónjelöltsége mellett nyilatkozott, a ki szintén bejött az országba s nehány határszéli erősséget elfoglalt.

A pártok e szétszakadása lőn Zsigmond szerencséje. Garai Miklós bán, Cillei Hermann, Stibor, Maróti János, Eberhard zágrábi püspök s még nehányan a hozzá hű főurak közül, a kik csak szinből csatlakoztak az összeesküvéshez, siettek felhasználni a helyzetet a fogoly király érdekében. Leghatározottabban lépett fel Stibor, ki az erdélyi vajdai tisztet letéve, Csehországból fegyveres segitséget kért a király kiszabaditására és seregével visszaszoritotta Józsa hadait a morvai határszélről; majd Nyitrát melyet a pártütők tartottak megszállva, ostrom alá vette. A várat Péter püspök várnagya makacsul védte, míg végre Stibor maga vezette fel az ostromlétrán embereit annak falaira. Erre egymás után foglalta el a lázadóktól Skatsán nyitrai püspöki várat és Surányt, melyet saját várnagya, Turóczi Benedek játszott Zsigmond ellenei kezébe.36 Ezalatt Eberhard megszállotta Szlavóniát s hogy hadainak költségét fedezhesse, reá tette kezét a zágrábi káptalan jövedelmének egyik jelentékeny forrására, a bortizedre; Maróti János a délkeleti részeken, Cillei Hermann a stájer határszélen gyüjtött nagy hadat Zsigmond védelmére.37 Ez utóbbi unokahuga, Cillei Anna utján, a ki ez év februárban ment nőül Ulászló lengyel királyhoz, Krakóban is sikerrel érvényesité befolyását, s ennek lehet első sorban betudni, hogy Ulászló a magyarországi események további lefolyásával szemközt teljesen tartózkodó álláspontot foglalt el. Legnagyobb eredménynyel járt el azonban Garai Miklós, a ki megtartotta a felkelőkkel az összeköttetést s befolyásával, rábeszélésével, igéreteivel oly engedékeny hangulatot idézett elő egy részüknél, hogy Velenczében június végén bizalommal tekintettek a kérdés békés megoldása elé s visszautasitották László és Vilmos osztrák herczeg szövetkezési kisérleteit.38 A helyzetben tényleg lényeges fordulat állott be, midőn Garainak sikerült oda vinni a dolgokat, hogy a főurak, testvére János és fia Miklós kezessége mellett, az ő kezébe adták a fogoly királyt, s megengedték, hogy Visegrád helyett saját nem rég szerzett várában, Siklóson helyezze tisztes őrizet alá.


Stibor vajda pecsétje.
Négyelt karajjal határolt pecsétmezőben négyelt pajzs 1. és 4. mezejében két holdsarló közül kiemelkedő tüzokádó sárkányfej; a 2. és 3. mezőben telő és fogyó holdsarló között lebegő kereszt. A pajzsra támasztott sisak oromdíszében a sárkányfej ismétlődik. Körirata: S(igillum) • STIBOR • VAY(vode) • IN • P(ar)TI(bu)S T(ra)NSILVAN(is) • COM(es) • IN • SOLNAK • ET • DO(minus) • IN • FLVVI(o) • WAG.
A gróf Teleki család marosvásárhelyi levéltárának eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar

Siklóson jó barátok környezték Zsigmondot; maga Garai Miklós édesanyja és Eberhard zágrábi püspök segitettek elviselhetővé tenni szabadsága hiányát. A királyi fogoly magaviselete, mit fogságában tanusitott, arról tett bizonyságot, hogy belátta hibáit; ez megkönnyitette azok munkáját, kik a kibékülés létrehozását tüzték ki feladatukul.39 A helyzet ura Garai Miklós volt; Venczel cseh király is belé helyezte egyedüli bizalmát s még a nyár folyamán rendjellel és 1000 frtnyi évi járadékkal jutalmazta hűségét.40 Fáradozásai bár lassan, de mégis czélt értek. Az augusztus végén Patán összegyült főrendek: Alsáni bibornok, az esztergomi és kalocsai érsekek, a váradi, győri, veszprémi, egri püspökök, a nádor, az országbiró, Szécsényi Simon, Bebek Imre, a két erdélyi vajda: Csáki Miklós és Marczali Miklós, Kanizsai Miklós a volt tárnokmester és utóda Kusalyi Jakcs György, Perényi Péter, Debrői István, Szécsi János az egykori nádor fia tényleg tárgyalásokba bocsátkoztak vele Zsigmond szabadon bocsátása kérdésében. Feltételük egy volt: az idegenek kezein levő összes várak átadása, kivéve Stibor vajda várait. Ha ez megtörténik, akkor a bán visszaadhatja Zsigmond szabadságát s ők is kiadják kezükből az ifju Garai Miklóst; ha nem, akkor más királyt választanak, kinek megkoronázása után 15 napig tartozik Garai Zsigmondot fogva tartani.41


Siklós vára.
Természet után rajzolta Cserna Károly

Mi történt a további alkudozások folyamán, nem tudjuk; de László mozdulatlansága, melyre az otthoni viszonyok kényszeritették, s más alkalmas jelölt hiánya lassankint leszoritotta a királyválasztás eszméjét a szőnyegről. Az egész mozgalom elposványosodott. A főurak mindinkább megbarátkoztak Zsigmond visszahelyezésének eszméjével; s viszont ez is hajlandó lett az idegenek kezén levő várak ügyében engedni előbbi merevségéből. Az ősz derekán Marczali Miklós Kapronczán találkozott Garaival és Maróti Jánossal s folytatta a tárgyalásokat. E békülékeny hangulat jeléül az országos rendek is a Dunántulra helyezték át székhelyüket, hogy közelebb legyenek Zsigmond fogsága szinhelyéhez. Mire október 24-én Zákányba értek,42 Garaiék műve sikerült. Zsigmond külföldi kegyenczei, élükön Eberhard püspökkel, meghozták az országnagyok által követelt áldozatot s kiadták kezeikből a király adományából birt várakat.43 Ez megtörténvén, semmi sem gátolta többé Zsigmond kibocsátását. A király szabadságával együtt trónját is visszanyerte. Október 26-án Pápán találkozott országa főrendeivel s a kiket egy félév előtt ellenségekként látott maga ellen feltámadni, azok most feledve a történteket, ujból elismerték őt királyuknak. Zsigmond esküvel fogadta, hogy fogsága okozóin nem áll boszut, s bizalma jeléűl a Kanizsaiakat bizta meg azzal, hogy a Vilmos herczeg által fenyegetett nyugati határszélt megvédelmezzék.44

A kibékülés után Zsigmond Garai által kisértetve Hermann, a cillei gróf látogatására indult, hogy azok társaságában élvezze visszanyert szabadsága első napjait, a kiknek kiszabadulását köszönhette. A látogatásnak komoly háttere volt. Házassági tervét a sziléziai herczegnővel, az ügy előhaladott stadiuma daczára, feladta és Cillei Hermannak, a dúsgazdag és hatalmas stájer főurnak legifjabb leányát, a 9 éves Borbálát választá nejéül. Az eljegyzést Cilliben kiszabadulása után nem sokára meg is tartotta.45 Úgy látszik, ez volt az ára a buzgólkodásnak, melyet Cillei és Garaiak Zsigmond érdekében kifejtettek. Cillei középső leánya Anna Garai Miklóssal volt eljegyezve; s így e házasság Zsigmondot a legszorosabb családi kapocsban lőn hivatva egyesiteni azokkal, a kiknek legtöbb részük volt trónja visszaszerzésében.


Siklós vára.
Természet után rajzolta Cserna Károly


  1. Mindezt Zsigmond beszéli el utóbb a Laczkfiak és a többi pártütők javairól tett adományai alkalmával. Fejér, Codex Dipl. X/II. 557. Orsz. ltár, Dipl 8312.[VISSZA]
  2. Mon. Slav. Merid. IV. 397–399. XIV. 50.[VISSZA]
  3. Az érsekség 1397 elején Minutoli Henrik bibornok halála által megüresedett, s László tényleg a zágrábi püspököt ajánlotta a pápának kinevezésre, de már augusztus 24-én arra kérte a pápát, hagyja meg őt egyuttal a zágrábi püspöki szék birtokában, mert eltávozása nagyon káros hatással lenne a párt ügyére. Bécsi áll. levéltár. V. ö. Farlati, Ilyricum sacrum. V. 448.[VISSZA]
  4. Dabisa 1395 szeptember 7-én halt meg. Utána kiskoru fia helyett neje Gruba Ilona igyekezett a kormányt kezében tartani.[VISSZA]
  5. Paulus de Paulo, Schwandtnernél, i. h. 723.[VISSZA]
  6. A Szentgyörgy várát ostromló Szécsi Miklós, Kanizsai János és Miklós levele Sopron városához, év n. febr. 26. sopron vs ltára.[VISSZA]
  7. 1397. márcz. 4-iki adománylevél a Kanizsaiak részére, a hg Esterházy cs. kismartoni ltárában. 1398 május 5-iki adománylevél Marczali Miklós részére s 1398 decz. 27-iki adlev. Kővágóőrsi György részére a hg Batthyány cs. körmendi ltárában. Orsz. ltár, Dipl. 8312. 1403 nov. 5-iki adlev. Maróti János részére, a müncheni áll. ltárban. V. ö. Zala vm. Okltára II. 300. A gyülésen résztvevő főurak neveit a pécsi káptalan 1398 június 9-iki oklevele sorolja föl, melyben az ez alkalommal fogságba került Fáncsi testvérek a királytól kegyelmet nyerve, megigérik, hogy a két Laczkfi megöletéseért sem a királyon, sem az abban részes főurakon nem fognak boszut állani. Orsz. ltár, Dipl. 8333.[VISSZA]
  8. Id. levél Sopron vs ltárában.[VISSZA]
  9. Az 1397 márcz. 4-én kelt adománylevél i. h.[VISSZA]
  10. Igy zálogositotta el 5800 frton Csabin, Batthyán és Polgár falvakat Kővágóőrsi György esztergomi várnagynál. 1397 ápril 26. és június 3. Hg Batthyány cs. körmendi ltára.[VISSZA]
  11. Monum. Slav. Merid. IV. 402. 407.[VISSZA]
  12. Gr. Zichy cs. Okmt. V. 37.[VISSZA]
  13. E napon értesiti a német lovagrend nagymesterét a békekötésről. Codex Epistolaris Ducis Vitoldi. 47. V. ö. Caro, Geschichte Plens. II. 160. Vlad szökésére l. Fejér, Cod. Dipl X/VII. 217. 240. X/VIII. 404.[VISSZA]
  14. Fejér, X/II. 435.[VISSZA]
  15. Ez országgyülés végzéseit kiadta Knauz Nándor, M. Történelmi Tár. III. 189–242.[VISSZA]
  16. „Polant, Behem und Dutschen, Swoben, Franken, Rinlut.” Windecke’s Denkwürdigkeiten zur Gesch. des Zeitalters Kaiser Sigmunds. Herausg. v. dr. Wilh. Altmann. (Berlin, 1893.) 14.[VISSZA]
  17. Fejér, Codex Dipl. X/II. 563. és 618. v. ö. Klaiæ, i. m. 278.[VISSZA]
  18. Zsigmond id. levele Pásztai János országbiróhoz. 1394 márczius 23. M. Nemz. Muzeum levéltára.[VISSZA]
  19. November 13-án Zeremlyénben Pozsony megyéhez intézett rendelete az orsz. ltárban Dipl. 8384.[VISSZA]
  20. 1399 január 27. Leleszi konvent ltára.[VISSZA]
  21. Pásztaihoz irt levele id. h.[VISSZA]
  22. Fejér, Codex Dipl. X/II. 504.[VISSZA]
  23. Orsz. ltár, Dipl. 9431. és 9601.[VISSZA]
  24. Palacky, Geschichte der Böhmen. III/I. 116–121.[VISSZA]
  25. Fejér, Codex Dipl. X/IV. 65. X/VI. 120.[VISSZA]
  26. L. fentebb, a 436. l. 2. jegyzetét. Az ott közlött adat Szalay Józsefnek (Nápolyi László trónkövetelése és Velencze. Századok, 1882. 560.) ad igazat azok ellenében, kik tagadjk Bonifácz pápa befolyását az 1401 év eseményeire.[VISSZA]
  27. A mantuai követ jelentése 1395 deczember 10-éről, a M. Tud. Akadémia történeti bizottságának másolatai között. 131. sz.[VISSZA]
  28. Gr. Zichy cs. Okmt. V. 142. V. ö. Grotefend, Stammtafel der schlesischen Fürsten. 54. Wertner, Zsigmond király egy ismeretlen házassági összeköttetéséről. (Századok, 1889. 772.) Pfotenhauer, Eine schlesische Princessin als ung. Königsbraut. (Zeitschrift des Vereins für Gesch. u. Alterth. Schlesiens. XXV. 331.)[VISSZA]
  29. A Cardauns-féle krónika elbeszélése. Archif für ältere deutsche Gesch. 1. 347–349. Tar Lőrincz közbelépését Zsigmond beszéli el 1405 november 22-én kelt oklevelében. Fejér, Codex Dipl. X/IV. 330.[VISSZA]
  30. Windeck, Altmann i. h.[VISSZA]
  31. Innen van keltezve, május 8-ról, első ismert kiadványa. Forgách cs. levéltára a Magyar Nemzeti Múzeumban. V. ö. Nagy Imre megjegyzését a Zichy család Okmtárában V. 255.[VISSZA]
  32. Hogy számüzetéséről tényleg szó volt, Zsigmond mondja a Garaiak összes birtokai felől adott oklevelében. Fejér, Codex Dipl. X/IV. 660.[VISSZA]
  33. Knint Somkereki Antal vitézsége védte meg az ostrom ellen. Gr. Teleki cs. oklt. I. 292. és 299.[VISSZA]
  34. Fejér, X/IV. 79.[VISSZA]
  35. Hazai Okmt. II. 167.[VISSZA]
  36. Wenzel Gusztáv Stibor vajda cz. értekezésében (Akad. Értekezések a történettud. köréből. IV. 2. sz.) tévesen teszi e várak elfoglalásának idejét 1403-ra; Zsigmond adománylevele Fejérnél, X/III. 140. világosan megmondja, hogy az események fogsága idején történtek.[VISSZA]
  37. Zala vm. Oklt. II. 300. Fejér, Cod. Dipl. X/VI. 344.[VISSZA]
  38. Monum. Slav. Merid. IV. 431 s köv.[VISSZA]
  39. Windeck, i. h.[VISSZA]
  40. Orsz. ltár. Dipl. 8664.[VISSZA]
  41. Az augusztus 31-én kelt 13 pecséttel ellátott levő oklevél erősen megrongálva, az országos levéltárban, Dipl. 8666.[VISSZA]
  42. Gróf Zichy cs. Okmt. V. 255.[VISSZA]
  43. Zsigmond 1406 nov. 19-iki adománylevele Eberhard püspök részére a veszprémi káptalan ltárában.[VISSZA]
  44. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 75. 77 és Sopron vm. Oklt. I. 555.[VISSZA]
  45. Windeck, id. h. 21. V. ö. Krones, Die Freien von Saneck u. ihre Chronik. 74–75.[VISSZA]