SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

II. FEJEZET.
A husziták betörései.

A huszita mozgalom nemzetközi jellege. Társadalmi jelentősége. A táboriták támadó politikája. Az első rabló-hadjárat Magyarországon. Lengyelország és a husziták. Zsigmond féltékenysége Ulászló irányában. Látogatása Vitoldnál. A litván királyság terve. Prokóp Pozsonyban. A kiegyezés nem sikerül. Kudelnik és Prokupek betörése. Zsigmond elhagyja Magyarországot. A szentszék és a huszitizmus. A litván koronázás ügye. Vitold halála. Az utolsó keresztes hadjárat a husziták ellen. A tausi ütközet. Ziska árváinak veresége Illavánál. A baseli zsinat. Alkudozások a huszitákkal. A rabló-hadjáratok folytatása. Az országos tanács védelmi intézkedései. A Szepesség elpusztitása. Az 1433-iki országos tanácskozások. A lengyelek mentegetőzései. A prágai compactatumok.

A vallás-forradalom, mely Csehország belső békéjét feldulta, lefolyásának első időszakában a magyar nemzetre csak az uralkodó közösségéből kifolyólag viselt hadjáratok által birt jelentőséggel. A magyar király első sorban Magyarország hadi erejére támaszkodott öröksége elfoglalásában, a magyar fegyverek támogatták a zavarok megszüntetésére irányuló törekvéseit.

A mozgalom azonban kezdettől fogva nemzetközi jelleggel birt; tanai az egész társadalom intézményeinek felforgatását tüzték ki feladatukká s e törekvés nem ismerte a nemzetiség és országhatár korlátalt. Az egyszerű hitujitási mozgalom megelégszik azzal, hogy tanitás utján terjeszti az új eszméket s csak védelméül nyul fegyverhez; a társadalmi revolutio, a mely Husz tanainak csiráiból kikelt, néhány év alatt fejlődésének azt a fokát érte el, a melyen a békés terjeszkedés nem elégiti ki hiveinek aspiratióit s a fegyvert, melyet az önvédelem szüksége adott kezükbe, arra használják fel, hogy erőszakkal juttassák diadalra törekvéseiket.

Mikor Koribut és a prágai kelyhesek kibékülési törekvési kudarczot szenvedtek s a mozgalom vezetése Prokóp és a táboriták kezeibe ment át, Csehország nagy része, néhány város kivételével, az új tanok hiveit uralta. De az egykor oly virágzó és hatalmas országot a tiz éves belháború a pusztulás szélére juttatta; a földmivelés szünetelt, a városok polgárai felhagytak iparágaik folytatásával s a kereskedelem azon volt, hogy biztos helyre vigye áruit. Az általános pangás és elszegényedés közepette az ország rettegett urai, a husziták nem találtak segélyforrást maguk és csapataik ellátására: az önfentartási ösztön is hozzájárult tehát ahhoz, hogy a védelmi harczok teréről a támadó politikára menjenek át s a vallásháborut átvigyék a szomszédos országok területeire. Erre buzditotta őket az a lanyhaság is, mely Zsigmond és a német birodalom harczias kedvében beállott s a husziták ellen tervezett nagy nemzetközi vállalatot a szenvedett kudarczok után hosszú időre leszoritotta a napirendről.

Magyarország északnyugati határa az első mozgalmaktól kezdve igen sokat szenvedett a husziták fegyvereitől. Különösen Trencsén vidéke volt a veszedelmes szomszédok betöréseinek kitéve. Zsigmond már 1421-ben zászlósurai egyikére, Perényi Miklós főlovászmesterre bizta a trencséni vár védelmét és különös intézkedésekkel igyekezett a város polgárait a csehektől szenvedett veszteségekért kárpótolni.1

Több apró becsapás után 1428 elején rendezték a husziták első nagyobb hadi vállalatukat hazánk területére. Február havában Prokóp a táboriták nagy seregével Morvaország felől betörve, Pozsonyig és Szakolczáig nyomult, közben a Vág völgyét végig dulta és Pozsony külvárosát, a falakon kivül emelkedő templomokat és kolostorokat – köztük a keresztes vitézek hospitaleját – felégették.2 A sereg innen észak felé fordulva, Sziléziában folytatta rablásait, májusban pedig Alsó-Ausztriába törve, a Morva folyó vidékén pusztitott és zsákmánynyal gazdagon megrakodva tért vissza hazájába.

A rabló vállalatoknak annál kedvezőbb tér nyilt Magyarország felé, mivel a havasalföldi és szerbiai hadviselés a kormány figyelmét teljesen elterelték a cseh határszéltől. Csak a Galambócz alatt szenvedett vereség után kezdett Zsigmond a cseh kérdéssel ismét komolyabban foglalkozni. De mostsem fegyverrel, hanem diplomatiai műveletekkel igyekezett befolyását annak menetére ujból érvényesiteni.


Huszita nemes fegyverzete.
A czarskoje-zeloi múzeumban

Ezt a befolyást ujabban nagy veszély fenyegette. Miután az utolsó időben oly keveset törődött cseh királyságával, attól lehetett félnie, hogy a felszinre kerekedett ujabb irányzat a kérdés megoldásánál az ő legitim jogait teljesen figyelmen kivül fogja hagyni. Mióta a huszita háború kizárólag a birodalmi gyűlés ügyévé lőn, annak vezetését Frigyes, a brandenburgi választófejedelem, vette kezébe, és ez épen nem volt megnyugtató Zsigmondra, a kit azóta nagy ellentétek választottak el egykori bizalmas, hű tanácsadójától. Hohenzollern Frigyes a lengyel királylyal szövetkezett a husziták ellen való támadás megujitására, és a ligába belevonta a sziléziai herczegeket is. Zsigmondról, királyi jogairól szó sem volt a szövetségben, mely a huszitizmus kiirtását tüzte ki feladatává; és a magyar királyban teljes joggal támadhatott fel az aggodalom, hogy a ki ezt a nagy feladatot véghez viszi, az fogja maga részére követelni Csehország koronáját. Hogy magát a dolgok állásáról tájékoztassa, beváltotta Vitoldnak tett régi igéretét s a litván nagyfejedelmet Luczkban, 1429 január 22-én, meglátogatta. Ide jött a lengyel király is és Vitold a szomszédos orosz fejedelmek társaságában fogadta magas vendégeit. Ulászló Zsigmondnak mindjárt első kivánságát, hogy Sándor moldvai vajdán a török háboru alatt tanusitott közönyös magatartásáért hajtassék végre a lublói békében megszabott büntetés, visszautasitotta s a lengyel király ez eljárása eléggé megvilágitotta előtte a helyzetet. A nélkül, hogy a nyilt ellenségeskedésig vitte volna a dolgot – erre az általános helyzet épen nem volt kedvező – Vitoldnal. egész határozott alakban felajánlotta a már annyiszor megigért litván királyi koronát. Ezáltal az agg litván nagyfejedelmet teljesen magához vonta, és másrészt sikerült közte és Ulászló között az egyetértést megbontani s ezzel a lengyel király vállalkozási kedvét a huszita kérdéssel szemben megbénitani.3

Litvániából Halicson keresztül hazatérve, magával az ellenséggel szemben tett kisérletet diplomatiai ügyességének érvényesitésére. Husvét hétfőjén (márczius 29-én) a királynéval Pozsonyba ment s ugyanaz nap érkezett a város alá, táboritái élén, Prokóp, a félelmes huszita vezér. Zsigmond udvarában voltak Albert, a király veje hitvesével, Vilmos bajor herczeg, négy sziléziai herczeg, a magyar katholikus egyháznagyok majdnem teljes számmal,4 továbbá a Rosenbergek s a királypárti cseh főnemesség többi vezérei; Prokóp táborában a kelyhesek, a táboriták és Ziska árvái főembereik által voltak képviselve. Zsigmond személyes tanácskozásra hivta meg Prokópot, ki helyett Miklós troppaui herczeg és atyja Psemek herczeg két előkelő pozsonyi polgárral mentek át kezesekül a husziták táborába. Ápril 4-én vonult be Prokóp nagy kisérettel a városba. A tárgyalásoknak azonban nem lett semmi eredménye. Zsigmondnak azt a kivánságát, hogy a husziták bocsássák tanaikat az összehivandó zsinat itélete alá, mindenik árnyalat visszautasitotta; Prokóp azzal a merész kijelentéssel vetett véget a további tárgyalásoknak, hogy addig nem teszik le fegyvereiket, míg az egész világot meg nem téritik a maguk hitére.5

Zsigmond erre a háború meginditásával fenyegetőzött. Megsürgette a pápa által az egyházakra kivetett huszita-adót,6 s általános felkelést hirdetett, Nagy-Szombatba, szeptember 19-ére tüzve ki a sereg indulásának határnapját. Nehány főur banderiuma el is ment Csehországba, de maga Zsigmond még az 1430-ik év tavaszán is csak a készülődésnél volt.7 A husziták pedig a pozsonyi tárgyalások megszakitása után tovább folytatták rabló-hadjárataikat. 1429 őszén Sziléziát, a téli hónapokban Szászországot keresték fel s a brandenburgi őrgrófnak 1430 februárban 40,000 forint hadi sarcz fizetésével kellett tartománya békéjét tőlük megvásárolni. Morvaországban több várat elfoglalva, tavasz elején az árvák 10,000 főnyi serege Kudelnik és Prokupek (a kis Prokóp, így nevezték egyik fanatikus vezérüket megkülönböztetésül a hasonnevü fővezértől) vezérlete alatt betört Magyarországba s a Vágvölgy falvait pusztitotta. Zsigmond Stiboriczot, az egykori erdélyi vajda fiát küldé ellenük, a ki már az első hadjáratokban is harczolt ellenük és a Vág vidékének védelmében állandóan nagy buzgalmat fejtett ki. Stiboricz Nagy-Szombat alatt megtámadta a husziták szekértáborát; állitólag egyik vezértársának, – kit a huszita források Matik Jánosnak neveznek – hanyagsága vagy szándékos késedelme állotta utját a magyar fegyverek győzelmének. A magyar sereg 6000 embert vesztett, de a husziták is 2000 halott árán jutottak a diadalhoz s az elesettek között volt egyik legjobb vezérük, Kudelnik Velek is.8 Zsigmond néhány héttel később, május végén bucsut vett az országtól és Bécsen keresztül Nürnbergbe ment. Mielőtt a határt átlépte volna, pénzverési joggal ajándékozta meg Pozsony városát, melynek falai közt, – mint maga mondja: a határ védelme okáért – egy évnél tovább tartózkodott nejével és országa nagyjaival együtt; egyuttal azonban úgy intézkedett, hogy az ebből várható jövedelem egy része a város megerősitésére fordittassék.9

Mint első külföldi nagy utjánál, a király utrakelésének egyik főczélját koronái gyarapitása mellett most is az képezte, hogy az egyház fejével az egyetemes zsinat tárgyában egyetértésre jusson. A zsinat összehivását ezuttal főleg a huszitizmus terjedése tette szükségessé. Mindenki ettől remélte a vallási forradalom megszüntetését, a békés egyezkedés utján, ha lehetséges, és ha nem, a végletekig menő irtóháború proklamálásával. V. Márton ez utóbbi felfogás mellett foglalt el állást; hallani sem akart afelől, hogy az egyházi hatalom képviselői egyenjogú ellenfelek gyanánt tárgyaljanak az eretnekekkel s a zsinat összehivásának eszméjével csakis azért barátkozott meg, mert ebben látta a legbiztosabb eszközt arra, hogy a birodalom és az egész keresztény világ hanyatló támadási kedvét a husziták ellen új életre keltse. Ezzel a gondolattal küldte a férfikora virágjában levő Cesarini Julián bibornokot pápai legatusul Németországba, 1431 január 1-én kelt bullájában nyiltan kötelességévé téve, hogy az eretnekek ellen keresztes háborut hirdessen; küldetéséhez füzött reményeiről még világosabb bizonyságot tett, midőn a zsinat helyét és idejét kihirdetve, őt nevezte ki annak elnökévé.10

A pápa azonban csak hosszas diplomatiai tárgyalások után szánta el magát erre az elhatározásra.11 Zsigmond majdnem egy évet töltött a birodalomban, a míg a dolgok idáig fejlődtek. Ez idő alatt a birodalom ügyein kivül főleg a litván királyi korona ügye foglalkoztatta. Litvánia királysággá emelése hovatovább kedvencz eszméjévé vált és szivós következetességgel munkálkodott annak keresztülvitelén. A keresztény világban nagyon eltérő érzelmekkel fogadták Zsigmond e legujabb tervét s a pápa nyiltan feltárta a veszélyt, mely e katholikus egyházat északon fenyegeti, hogyha Lengyelország a litvánok felszabaditása által elveszti az északi szláv népek között eddig birt hegemoniáját. Hasztalan igyekezett azonban Zsigmondot e terv elejtésére birni12 és hasztalan fordult a lengyel király a birodalom fejével szemközt a brandenburgi őrgrófhoz s más német fejedelmekhez támogatásért; a huszita kérdésben elfoglalt álláspontja Zsigmondot teljesen elszakitotta a lengyel királytól és épen az, a mitől a pápa félt, Ulászló hatalmának meggyöngitése, képezte a legfőbb okot arra, hogy siessen tervének végrehajtásával. Az a szándéka, hogy a lengyel királyt és litván nagyfejedelmet elidegenitse egymástól, tényleg sikerült. 1430 nyarán Nürnbergben utrakészen állott a német, magyar és cseh főurakból álló fényes követség, hogy megvigyék Vitoldnak a királyság jelvényeit. Vilnában, Litvánia fővárosában a litván nemzet főurai s a Vitolddal szövetséges orosz és tatár fejedelmek fényes gyülekezete várta a koronázásra kitüzött nap, szeptember 8-ika felvirradását. De a Neumark határát lengyel és huszita csapatok szállották meg, azzal a szándékkal, hogy a koronát és a királyi jelvényeket elrabolják a követektől, és Günther magdeburgi érsek, a kit Zsigmond a koronázás tisztjének végzésére kijelölt, kénytelen volt a határszélről visszafordulva, Frankfurtban, az Odera mellett várni be a dolgok fejlődését. A követség nem jutott tovább Berlinnél s már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a tengeren keresztül teszi meg a hátralevő utat. Zsigmond magánkivül volt a kudarcz miatt s megtorlásra készült Ulászló ellen. A felső-magyarországi városokhoz kibocsátott rendeletében megparancsolta a lengyelekkel való kereskedés megszakitását13 s azon a ponton állott, hogy megüzeni a hadat Lengyelországnak, midőn a 80 éves agg királyjelöltnek egy szerencsétlen esés következtében, október 27-én bekövetkezett halála váratlanul ketté vágta a bonyodalmakat.14

1431 februárban megnyilt a birodalmi gyülés Nürnbergben, és Cesarini bibornok fellépésének hatása alatt kimondta a husziták ellen a hadjárat megujitását.15 A birodalmi haderő szervezése alatt Zsigmond új kisérletet tett az egyezkedésre s Egerben találkozót adott Prokópnak. A huszita vezér el is ment, de eredmény nélkül távozott, és Zsigmond Nürnbergbe visszatérve Hohenzollern Frigyest, kivel a pozsonyi birodalmi gyülésen kibékült, az indulóban levő birodalmi sereg fővezérévé nevezte ki.16 100,000-nyi sereg lépte át augusztus 1-én Tachaunál a cseh határt; a birodalmi fejedelmeket Cesarini bibornok is elkisérte a nagy vállalatra. Ez volt az utolsó kisérlet a katholikus fegyvereket keresztes hadjáratban egyesiteni az eretnekség kiirtására. A közelgő veszélylyel szemben a husziták is a végletekig megfeszitették erejüket. Mintegy 50,000 főből álló sereg állott talpra, Prokóp vezérlete alatt, hitük védelmére. A mérkőzés Tausnál, augusztus 14-én a birodalmi sereg teljes szétveretésével végződött.17 A győztesek erre féket vesztve rohantak a Csehországgal szomszédos országok pusztitására. Albert osztrák herczeg kénytelen volt előlük Morvából kivonulni. A szabaddá tett uton nagy csapatuk tört be Magyarországba, Likava várát szeptember 27-én elfoglalta, majd két részre szakadva folytatta dúlásait; a táboriták Prokóp és Kolowrat Hanus vezérlete alatt a Vág mentén lefelé haladva, Galgócz, Nyitra és Nagy-Szombat környékén pusztitottak; egy másik csapatban Ziska árvái Léva vidékéig hatoltak és a bányavárosokat fenyegették támadásaikkal. Az egész észak-nyugati országrész nyugalmát feldulták a rablócsapatok; megfékezésükre a királyné és a helytartók Rozgonyi Miklóst és Berzeviczi Pohárnok Istvánt küldték, és Borbála a kassai polgárokat is felszólitotta, hogy csatlakozzanak a Likava visszavételére induló királyi hadakhoz. A táboriták Rozgonyi elől visszavonultak a morva határra, s így a magyar sereg egész erővel támadhatta meg az árvák csapatait. Illava táján, november 9-én történt az összeütközés, melyben az árvák 7000-nyi seregéből majdnem 5000 maradt a csatatéren és csataszekereik nagy része ágyuikkal együtt a magyarok hatalmába esett.18


Szent-Anna temploma Vilnában.
Fénykép után

A tausi vereség hire Zsigmondot nem volt képes visszatartani olaszországi koronázó utjáról, de annál mélyebb benyomást tett a Baselben összegyült zsinati atyákra. A birodalmi sereg kudarcza a szentszék harczias politikájának bukását jelentette; Cesarini október 15-én meghivta a huszitákat a zsinatra, hogy békés tárgyalások utján kisértsék meg az ellentéteket köztük és az egyház között megszüntetni és a cseh nemzetet az egyház kebelébe visszavezetni. A radikális törekvések, melyeket a zsinat atyái az egyházi reformok kérdésében elárultak, a szentszéket oly aggodalommal tölték el, hogy IV. Eugen pápa a zsinatot már deczember 18-diki bullájával feloszlatta s Bolognába 1433 közepére új zsinatot hirdetett ki. Az egybegyült egyháznagyok erre válaszul kimondták, hogy a pápának nincs hatalma a zsinatot feloszlatni, tovább folytatták tanácskozásaikat s a helyzet bizonytalanságának nyomasztó érzetében kétszeres buzgalommal igyekeztek a huszitizmus ügyében a békés megoldás utját megtalálni. Míg a szentszék a cseh eretnekekkel minden érintkezést egyházi átok alatt megtiltott és őket kiirtással fenyegette, a zsinat barátságos meghivást intézett hozzájok, szabad utlevelet állitott ki a zsinatra küldendő követeik részére és biztositotta őket a felől, hogy küldötteik akadály nélkül adhatják elő tanácskozásaikban hitelveik védelmét.19


Basel középkori képe.
Schedel világkrónikájából

A husziták bizalmatlanul fogadták a zsinat közeledési kisérleteit, azt az ajánlatot pedig, hogy az alkudozások folyamata alatt a birodalommal és többi szomszédjaikkal fegyverszünetre lépjenek, egész határozottan visszautasitották. Rablócsapataik 1432-ben is bejárták a szomszédos országokat, sőt betöréseik az eddigi arányokat is messze túlhaladták. Kalandozásaikban észak felé Szilézián és Brandenburgon át eljutottak egész a Balti-tengerig, és Magyarországban sem elégedtek meg az annyiszor kifosztott vágvölgyi szegény lakosság nyomorgatásával. A bányavárosok aranytermő vidékét szemelték ki rablásaik áldozatául és sikerült a leggazdagabb bányavárost, Körmöczbányát, pénzverő kamrájával, annak készletével hatalmukba keriteni. Egyik csapatjuk pedig Strasnicz Péter, Berwensky és Borota Blaskó vezérlete alatt elfoglalta Nagy-Szombatot és Szakolczát, s rémületbe ejtve az egész osztrák határszélt, vakmerőségében odáig ment, hogy Pozsonyt is ostrom alá vette. Az országnagyok Budára hivták össze a nemességet és a gyülésből elrendelték, hogy minden birtokos nemes személyesen s minden 20 jobbágy után egy lovas katonával szeptember 15-én Semptében táborba szálljon. Albert osztrák herczeg is sietve gyüjtötte össze hadait Magyarország védelmére. Szeptember első hetében az esztergomi érsek, a győri püspök, a nádor, az országbiró és a tárnokmester zászlóaljai Buda alá gyülekeztek.20 A Morva vizének áradása azonban megakadályozta a magyar és osztrák seregek egyesülését és Albertnek magának elég dolga akadt, hogy a maga országát védje a betörő csapatok pusztitásaitól. Rozgonyi Istvánnak és Györgynek minden erejüket meg kellett fesziteni, hogy Pozsony falait megvédjék s a lankadni kezdő városi polgárokba lelket öntsenek a védelem kitartó folytatására. A főurak Budáról kiindultak Nagy-Szombat visszafoglalására, de eredmény nélkül tértek vissza. A huszita seregek őszszel visszatértek hazájukba, de az elfoglalt városokba erős őrséget helyeztek, melyek kitöréseikkel a vidéket állandó nyugtalanságban tartották.21

A cseh követek csak 1433 január 4-én jelentek meg Baselben. A négy hónapig tartó tanácskozás semmivel sem hozta közelebb egymáshoz a feleket. Áprilban, mikor a télire összegyüjtött élelmi szerek elfogytak, megujultak a betörések; a zsákmányra sóvárgó hadak az elzálogositott szepesi városok lengyel őrsége által támogatva, ezuttal a Szepesség virágzó városait rohanták meg. A rablók elfoglalták és felégették Késmárkot, elfogták és magas váltságdij lefizetésére kényszeritették a városi tanácsot és elvonulásukkor a várost teljesen kizsákmányolva és felégetve hagyták hátra. A Szepességben több várost is elfoglaltak, a szepesi prépostságot feldulták, György prépostot foglyul ejtették s oly nagy nyugtalanságot idéztek elő az egész vidéken, hogy a szepesi városok le akarták rontani Késmárk falait, nehogy a husziták a várost újból elfoglalva, a vidéken megfészkeljék magokat; az eperjesiek pedig azzal a kéréssel fordultak a baseli zsinathoz, engedtessék meg polgáraiknak, hogy ünnepnapokon is hadakozhassanak a szomszéd városokban tanyázó huszita csapatok ellen. Egy másik csapat – valószinüleg Blaskó nagyszombati őrsége – június elején Pozsony környékén pusztitott és Szent-Györgyön a templomokba menekült lakosságot kiostromolva, minden vagyonukat elrabolta.22 Az országnak ugyanekkor az Erdélybe és Szörény vidékére betört törökök ellen is kellett védekezni s azért a huszitákkal alkudozásra fogta a dolgot. A nyár elején Budán tartott gyülésre, Blaskót is meghivták, hogy reábirják Nagy-Szombat és Szakolcza visszaadására. A gyülésre Ulászló lengyel király is elküldte követeit. Az aggastyán lengyel király már az előző évben tekintélyes urakból álló követség utján jelentette be, hogy a német rend ellen a csehekkel szövetségre lépett. Mint akkor, úgy most is komolyan biztositotta a főurakat a felől, hogy e szövetség nincs Magyarország ellen irányozva. A lengyel követek készséggel ajánlkoztak a Blaskóval folyó tárgyalások közvetitésére, hogy ez által is elháritsák a huszita-szövetség odiumát királyuk fejéről; de a magyar urak hidegen fogadták a követséget és magatartásukban érthető jelét adták annak a gyanunak, hogy a szepességi pusztitásokban a lengyeleknek is volt részök. A feszültség a magyar és lengyel nemzet között ismét növekedett és Ulászló, mialatt a német renddel hadakozott, erős csapattal őriztette a lengyel határt a magyarok támadása ellen.23


Pozsony XV, századi térképe.
A Reider-féle bambergi térképgyüjteményben.
Rényi József másolata után

E közben a zsinat követeket küldött Prágába és ezeknek sikerült a nemesség soraiban a kibékülés eszméjének barátokat toborzani. A cseh nemesek belátták, hogy az ellenségeskedés folytatása teljes pusztulást hoz az országra. A 15 év óta szakadatlanul folyó hadviselés következményei ijesztő képet tártak a hazafiak szemei elé. A főurak, élükön Neuhaus Menyhérttel, örömmel fogadták a zsinat küldötteinek azt a kijelentését, hogy a zsinat kész a cseh egyháznak a kehely használatát megengedni. Összehivták Prágába az országgyülést, mely november 30-án a zsinati követekkel egyetértésben összeállitatta a cseh nemzet kivánalmait s azokat a béketárgyalások alapjául a zsinat elé terjesztette. S miután a úgynevezett prágai compactatumok a négy prágai czikkelyen olyan módositásokat eszközöltek, a melyek lehetővé tették az egyháznak azok elfogadását, a husziták ezzel maguk tették meg az első nagy lépést a béke létrejöttéhez.


  1. 1421 márczius 11-iki levele Perényihez Trencsén város ltárában.[VISSZA]
  2. Bartos egykoru huszita krónikás feljegyzései Dobnernél, Monum Hist. Boemiae, I. 157. V. ö. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 141.[VISSZA]
  3. Codex Epist. Vitoldi 812. s köv. V. ö. Caro, id. m. III. 612–615.[VISSZA]
  4. A pozsonyi biró levele kelet nélkül, a soproni városi ltárban.[VISSZA]
  5. V. ö. Bezold, Kg Sigmund u. die Reichskriege gegen die Hussiten, III. 7.[VISSZA]
  6. Erre vonatkozik 1430 január 25-én a győri káptalanhoz intézett rendelete a káptalan ltárában.[VISSZA]
  7. Gr. Zichy cs. Okmt. VIII. 364. 487.[VISSZA]
  8. Bartos id. krónikája Dobnernél, I. 164. V. ö. Bezold, id. m. 61.[VISSZA]
  9. Fejér, Codex Dipl. X/VIII. 624–626.[VISSZA]
  10. Theiner, Monum. Hist. Hung. II. 206–209.[VISSZA]
  11. V. ö. a II. könyv VI. fejezetével.[VISSZA]
  12. 1429 november 13-iki levelét l. Fejérnél, X/VII. 138.[VISSZA]
  13. Bártfa városához intézett parancsát közli Fejér, Codex Dipl. X/VII. 215.[VISSZA]
  14. V. ö. Caro, id. m. III. 619–624. Bezold, id. m. III. 72–83. Codex Epist. Vitoldi 941. s köv.[VISSZA]
  15. Deutsche Reichstagsakten. IX. 493. s köv.[VISSZA]
  16. Fejér, id. h. 347.[VISSZA]
  17. V. ö. Bezold, id. m. III. 132–158.[VISSZA]
  18. Bartos krónikája Dobnernél, id. m. I. 171. Aeneas Sylvius, Historia Bohemica. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 350. Pozsony város október 19-iki levele Sopron vs ltárában. A nádor perhalasztása nov. 19-ről a pannonhalmi főapátság házi levéltárában.[VISSZA]
  19. V. ö. Pastor, Geschichte, 2. kiad. I. 236–238. és Aschbach, i. m. IV. 139. s köv.[VISSZA]
  20. Gr. Zichy cs. Okmt. VIII. 482.[VISSZA]
  21. Bartos krónikája Dobnernél, i. m. I. 174. Benes krónikája, u. o. IV. 73. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 642. X/VIII. 633. Pozsony város 1432 deczember 8-án kelt levele Zsigmondhoz, Fraknói Vilmos gyüjteményében.[VISSZA]
  22. Bartos krónikája Dobnernél, i. m. I. 180. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 453. 460. 493. 528. 632. 667. 822. Wagner, Analecta Scepusiensia, II. 48. 105. 346. Pozsony város június 11-iki levele Sopron vs. ltárában. Június 4-iki perhalasztás a pannonhalmi főapátság házi ltárában.[VISSZA]
  23. 1433 július 25. Básznai János esztergomi érseki titkár levele Pozsony városához. Fraknói Vilmos gyüjteménye. Az 1432-iki lengyel követségre l. Fejér, id. m. X/VII. 439. és Palacky, Urkundl. Beiträge, II. 818. V. ö. Caro, id. m. IV. 47. s köv.[VISSZA]