Lippay György aláirása 1644 augusztus 24-iki levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Zrinyi Miklós halálának jelentősége a nemzetre. Az elégületlenek csoportjai. Lippay érsek. A franczia tárgyalások megújulása. Gremonville érintkezései a magyarokkal. Vitnyédy István. Rákóczy Ferencz és Zrinyi Ilona házassága. Lippay György halála. Szelepcsényi György. Jellemzése. Kollonics Lipót fellépése a magyar történelemben. Gremonville Bécsben. Diplomatiai tevékenysége a magyar kérdésben. Gróf Thököly István. Wesselényi csatlakozása az elégületlenekhez. Wesselényi és Zrinyi Péter stubnyai szövetkezése. Tárgyalások a franczia követtel. A magyar-franczia szövetség tervezete. Wesselény-i törökbarát politikája. Apafy Mihály beavatkozása az összeesküvésbe. A murányi értekezlet. A török szövetség tervének győzelme. Apafy portai követsége. Nádasdy Ferencz csatlakozása a nemzeti mozgalomhoz. Egyéni politikája. Aspiratioi a nádori méltóságra. Kalandos tervek Lipót elfogatására. Wesselényi közeledése a franczia udvarhoz. Gremonville találkozása Nádasdyval. Wesselényi vezérszerepe. A trencséni értekezlet. A dunántúli nemesség óvatossága. A felsőmagyarországi protestánsok. Báthory Zsófia. A pozsonyi értekezlet. A beszterczebányai nádori szék. Wesselényi halála.
Zrinyi Miklós halála pótolhatatlan veszteség volt a magyarságra, különösen pedig a mozgalomra, mely akkor keletkezőben volt. Nemcsak első katonáját, hires iróját és legnépszerűbb emberét siratta nemzete. Sirba szállt vele az az egyetlen férfiú, ki a társadalmi, felekezeti, gazdasági ellentétektől szétszaggatott magyarságnak legalább tekintélyes részét egyesíthette volna. Halálával a nemzeti mozgalom tragoediájának első felvonása valóban véget ért. Az elégedetlenség megmaradt ugyan, de a mozgalom elvesztette természetes központját s elemeire bomlott szét. Zrinyi Miklós helyett más urak léptek előtérbe, de egy ideig egészen önállóan dolgoztak. Mindegyikük sok szép erénynyel dicsekedett, mindegyiket erős magyar érzés s törhetetlen rendi hazaszeretet hevítette. Az egyik a harczmezőn vitézkedett, a másik a tanácsban volt jeles. De össze nem illettek, közös működésre nem termettek. Lippay érsek, Wesselényi nádor, Zrinyi Péter, csakhamar horvát bán, Nádasdy Ferencz országbiró között a mult annyi barázdát vont, annyi sokat gyűlölködtek, fondorkodtak egymás ellen, hogy közös czélra való egyesülésük töméntelen akadályba ütközött, s midőn megtörtént, sem válhatott állandóvá, szilárddá. Általános volt ugyan az elkeseredés országszerte, de a mint különböző forrásokból fakadt, akképen különbözö, egymással kapcsolatban nem álló, sőt részben ellenséges csoportokra oszlott az elégedetlenek tábora. Egészben kettős áramlat különböztethető meg. Az egyik a nagy urak elégedetlensége; a másik a protestáns felvidék elkeseredése. A kettő közt éveken át nemcsak közelebbi kapocs nem volt, hanem a protestáns tömegek bizalmatlanúl, ellenségesen álltak szemben a katholikus urakkal. De mig a tömegek csak forrongtak s habár morogva, de ellenállás nélkül viselték az igát, a katholikus urak cselekedni kezdtek s előbb külön-külön, azután többen egyesülve a franczia királynál kerestek támaszt.
Zrinyi Miklós halála után Lippay György esztergomi érsek tett ez irányban újabb kisérletet. Az a meggyőződés hatotta át, hogy hazaárulás lenne bele törődni a vasvári békébe, mert a király koronázó esküjének megszegésével magyar tanácsosai tudta nélkül kötötte. E béke az érsekre is súlyos áldozatokat rótt. Jószágai egy részét elvette a török, megmaradt részét a német zsoldosok dúlták, kik raboltak, gyilkoltak; sőt lehetetlenné tették a földmivelést, az aratást, a szüretet. Hasztalan kért, rimánkodott az érsek; az udvar nemcsak nem segített bajain, hanem örökös panaszai miatt neheztelésével sújtotta. Magyarország primása a katholikus Lipót birodalmában rosszul kezdte magát érezni s a Rómába költözés eszméjével foglalkozott. E hangulatban; a nélkül hogy a Zrinyiek hasonló lépéséről tájékozva lett volna, 1664 végén1 érintkezésbe lépett Gremonville-el, s hajlandónak nyilatkozott a francziák érdekében pártot alakitani. Ugyanez időben a nádor is érintkezett a franczia követtel, de még csak panaszkodott neki s nem támogatását kereste. 1665 január elején Zrinyi Péter járt Bécsben s tárgyalt Gremonville-el, újra felajánlva a magyar koronát a franczia királynak. De a követ figyelmeztette, hogy a nemzetközi helyzet jelen alkulatában e terv kivihetetlen. Várni kell tehát, miben Zrinyi is megnyugodott s csak hadfogadásra kért pénzt, de nem kapott. Lippaynak nem volt bizalma Zrinyihez s mikor meghallota, hogy ő is járt a követnél, ez utóbbit levélben kérte föl, hogy saját érintkezéseikről semmit se szóljon a bánnak. De 1665 folyamán a franczia követtel való érintkezések mindinkább megélénkültek s Gremonville nagy figyelemmel kisérte a magyar ügyeket. Fentartotta összeköttetéseit Bethlen Miklóssal is, kinek 2000 frankot adott. Májusban értekezett Bánffy Dénessel, Apafy követével, az év végén meg a fogoly Balassa Imrével lépett titkos összeköttetésbe. De különösen Vitnyédy Istvánnal, a nagyeszű, keresett ügyvéddel, a Zrinyiek és Nádasdy Ferencz bizalmasával, a magyar protestantismus egyik vezéralakjával érintkezett. Vitnyédy alacsony viszonyokból emelkedett tekintélyes állásba s nemcsak ügyédi tudományával, hanem kereskedéssel is gyarapította vagyonát, melyet nemes czélokra használt. Pártolta az irodalmat, az iskolaügyet s bőkezüen segítette a szegény sorsú, külföldön tanuló ifjakat. Maga is tanult ember, jó iró2 volt éles itélő tehetséggel. Abban a körben, melyben eddig mozgott, azon törekvéseiben, melyeknek eddig szentelte képességeit, kitünöen megállta helyét. De a nagy politikához nem értett s vele a mozgalomban a megbizhatatlan, kalandos irány lépett előtérbe. Azon ábrándos politikusok közé tartozott, kik a legképtelenebb terveket kovácsolják s dicsvágyból vagy pénzért végrehajtásukra is vállalkoznak. Alig hogy megismerkedett Gremonville-al, ajánlkozott neki, hogy elteszi láb alól Lubomirszkyt, a legkiválóbb lengyel főurak egyikét, ki hazájában a franczia befolyás felülkerekedését fegyverrel igyekezett akadályozni. Pénzt kért és kapott is e czélra s e nem épen tiszta ügy árnyékot vetett az egész nemzeti mozgalomra s vezetőinek erkölcsiségére is. Tényleg azonban 1665 folyamán a magyar elégedetlenek mozgalmainak szétfutó szálai mindinkább a franczia követ kezében folytak össze s még Zrinyi Péterné is fölkereste Gremonville-t, ki férjének csakhamar évdijat eszközölt ki XIV. Lajostól. A követ mindinkább világos képet nyert a helyzetről s belátta, hogy egész Magyarország elégedetlen ugyan, de a különböző elégedetlen elemek közt nincs meg a kellő kapcsolat. Hogy a mozgalom országossá válhassék, első sorban kivánatosnak tartotta, hogy a nyugati és keleti vármegyék közt szorosabb viszony létesüljün. Rábeszélte tehát Zrinyit, hogy leányát, Ilonát3 az ifjú Rákóczy Ferenczhez adja feleségűl. Ilonának más kérője is volt, a többek közt gróf Rottal János cseh-morva nagybirtokos, magyar és magyarúl tudó indigena, az udvar egyik bizalmasa s magyar ügyekben főtanácsadója. Zrinyi egy ideig, Gremonville állitása szerint, ki akarta Rákóczyt kosarazni s csak magyar barátai és a franczia követ ismételt rábeszélésére egyezett bele, hogy leánya Rákóczy neje legyen. A lakodalmat 1666 márczius 1-én Makoviczán, a vőlegény birtokán nagy fénynyel és érdeklődés mellett ülték meg.4
Lippay György aláirása 1644 augusztus 24-iki levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban
De minél több új összeköttetéseket kötött Gremonville a magyarokkal, annál inkább visszavonult Lippay érsek. Nem bizott Zrinyiben s különben is betegeskedett. A halál csakugyan már 1666 január 3-ikán megváltotta testi-lelki bajaitól. Noha Lippay szereplése a mozgalomban soha sem volt jelentékeny, halála mégis súlyos csapást mért a nemzeti ügyre. Az udvar ez időben is hallott egyet-mást a magyarok külföldi érintkezéseiről. De nem sokat gondolt velük, mert tudta, hogy hasztalan csörgetik bilincseiket, mert a maguk erejéből úgy sem birják azokat széttörni, török segélyre meg egyáltalán nem számíthatnak. Nem sokat törődött tehát velük s csak arra forditott gondot, hogy az időnként megüresedő legfőbb egyházi vagy világi méltóságok föltétlenül megbizható emberek kezébe jussanak. Ilyennek tekintette Szelepcsényi Györgyöt s sietett Lippay helyére az érseki székbe ültetni. Szelepcsényi huszonkét év óta szolgálta mint cancellár s legutóbb mint kalocsai érsek az udvart. Immár a magyar katholikus egyház főpapja lett. A nemzeti történet legválságosabb két évtizedében viselte e kimagasló méltóságot, melyhez csakhamar a nádori szék megüresedése után a királyi helytartói állás járult. Igy összpontosult személyében az egyházi és világi hatalom, melyet az udvar és a vallásüldözés szolgálatába helyezett s gyakorolt kiméletlenül, kegyetlen önkénynyel. A magyar protestánsok évlapjaira vérrel van emlékezete beirva. De a magyar katholikusok talán még jobban gyűlölték, mint a protestánsok. Éles eszű, az ügyekben járatos, tevékeny, de erőszakos ember volt, súlyos jellembeli fogyatkozásokkal. Kortársai magyarnak sem akarták elismerni, hanem tótnak, csehnek csúfolták. De különösen mértéktelen ivását s a még mértéktelenebb pénzszomját gúnyolták. Azt mondották, hogy minden ebédnél holt részeggé issza le magát s pénzért kaphatni nála mindent: világi és egyházi állást, igazságot, sőt vallási türelmességet is. Már II. Rákóczy György, kivel bizalmas összeköttetésben állt, ismérte5 telhetetlen kapzsiságát. Az udvarban épen úgy tudták ezt, mint az országban s akármit akartak tőle, első sorban pénzvágyát vették számba és elégítették ki.6 A primási méltóság „újabb alkalmakat adott neki rablásokra”.7 Két évi érseki működése után a buzgó katholikus Nádasdy Ferencz8 epébe mártott tollal rajzolta meg képét. „Ordit, visit – irta – a hamis mammonára. Nincs oly hamisság, a ki nála pénzen nem árus. Édes mézet nyal ajkain, midőn ocsmányul hazud.” Fösvény, rendetlen életű, oktalanúl részeges, soha sem adott még legközelebbi rokonainak sem a maga erszényéből; hanem a királyt, az egyházi rendet, atyafiait mind azzal ámítja, hogy őket teszi javainak örökösévé. Csakugyan rengeteg kincset halmozott össze hosszú életében s hogyan jutott hozzá, arról tájékozást ad a magyar katholikus egyház egy másik főpapja, a ki utóda lett a primási széken, Széchenyi György, kalocsai érsek. „Nem kellene megvizsgálni – irta Széchenyi 1683 november 7-ikén – honnan származott ez a kincs? Nem más módon, mint akképen, hogy ez az ember sokféle erőszakossággal és zsarolással tőlem s az egész országtól harácsolta össze.”9 Egy igen szellemes asszony, a protestáns Osztrositsné Révay Kata, kivel egy ideig nagy barátságot tartott, hogy utóbb annál többet agyarkodjék ellene, azt a közmondást alkalmazta reá, hogy „a farkas néha változtatja szőrét, de természetét sohasem”.10
Meghivólevél I. Rákóczy Ferencz és Zrinyi Ilona esküvőjére.
Eredetije az országos levéltárban.
Sp(ectabi)lis ac mag(nifi)ce | d(omi)ne ob(servanti)ssime. | Salutem et servitior(um) meor(um) paratissima(m) c(ommendati)onem. Az anya | szent egyháznak réghi bevöt szokassaból, és I(ste)n eö szent felse- | ghe beölcs rendelésséből eörök házas társul az én | szerelmes Leányomat Zrini Ilonat az méltossagos Rakoczy | Ferencz u(ra)mnak Erdély orszaghnak valasztott fejedelmé- | nek etc(etera): Kinek hazaadassara valo lakadalmanak napyat | az Méltossagos fejedelem aszonnyal eö N(agys)agaval, megh | egyezet akaratból és értelemból rendelteök, jüvendő Mar | tius havanak elseö napyara Anni 1666. ugya(n) az eö | N(agys)aga Zbóró névő kastellyab(an), az melly Saáros varmegye- | ben vagyon megh lenni. Minek okaért nagy fzeretet- | tel kérem Keg(e)lmedet, hogy az megh nevezet hellyen és | napon maga jelen léte altal szép gyeölekezetünket fel tisz | telni ne neheztellyen. Melly Keg(e)lmed ebbeli, hozzank | valo faratsagos jo akarattyat minden alkalmatossaggal | nagy fzeretettel megh igyekezem szolgalno(m). Ezzel tar | cza és éltesse I(ste)n Keg(e)l(me)det sok esztendeig kedves jo | egessegb(en). Datum in Ozaly die 28 Decemb(ris) 1665. | Sp(ectabi)lis ac mag(nifi)cae d(ominatio)nis | v(est)rae | s(ervi)tor paratissimus | C(omes) Petrus a Zrin | m. p.
Csakugyan egész hosszú, kilenczven évig elnyúló életében megtartotta farkas természetét, habár néha-néha változtatta szőrét. Mikor hiúságában, anyagi érdekeiben, pénzvágyában sértették, még az udvarral is szembe mert szállani. Ilyenkor eszébe jutott, hogy magyar s hogy Magyarországnak törvényei is vannak, ámbár megsértésükben ő szokott legelől járni. Húsz esztendeig, mig az esztergomi érseki székben ült, ő volt az udvar minden törvénytelenségének kész végrehajtója, a polgárháború szítója, az idegen uralom úttörője és megalkotója; sőt farkastermészetével gyakran tovább ment, mint maga az udvar óhajtotta volna s nem egyszer idegeneknek kellett vakbuzgalmát mérsékelni.
Szelepcsényivel az esztergomi érseki székbe olyan férfiú ült; kire az udvar föltétlenűl számithatott. Néhány hónappal később Lipót egy másik egyházi kinevezést eszközölt, mely még nyomatékosabb hatást gyakorolt Magyarország sorsának további alakulatára. Augusztusban nyitrai püspökké nevezte ki Kollonics Lipótot,11 ki ezzel hazánk történetének szinpadára lépett, hol valami négy évtizeden át végzetes szerepet játszott. Kollonics magyar földön született s minthogy családja indigenatust nyert, az udvar magyar számba vette. Atyja visszatért ugyan a katholikus egyházba, de atyjának testvérei protestánsok maradtak. Ifjúságában „evangelikus nagybátyái úgyszólván alamizsnából” nevelték fel.12 Ezt azonban hamar elfeledte s egyházi pályáját, valamint a befolyást, melyet szerzett, a protestánsok kegyetlen üldözésének szentelte. Ifjú korában nem papnak, hanem katonának készült; a máltai lovagrendbe lépett s vitézül harczolt a hitetlenekkel. E rend tagja volt, mikor Lipót nyitrai püspökké tette. Pappá sem volt még szentelve, hittudományi ismeretei meg egyáltalán hiányzottak. De hogy a magyarok versenyének elejét vegyék, betöltötték a püspökséget, ámbár egyházi fogyatkozás következtében Kollonics csak két év mulva foglalhatta el székét. A „vörös katona” – igy nevezte Szelepcsényi – főpapi székében is vérengző, kegyetlen ember maradt, a ki nemcsak boszorkányokat égettetett,13 hanem vas kezét a lutheránusokkal, kálvinistákkal, anabaptistákkal, zsidókkal, részben a görög nem egyesültekkel is éreztette. Ő ez időszak magyarellenes politikájának legkiméletlenebb képviselője. Noha végűl a magyar katholikus egyház primási székébe emelkedett, magyar katholikus kortársai nem azonosították magukat vele s tudták, hogy hitbuzgalma mögött a magyarság elleni olthatatlan gyűlölete lappang. Csakugyan Kollonics még az eretnekek iránt is kiméletes tudott lenni, ha nem magyarokról volt szó. Az erdélyi szászokat nem bántotta vallásukban s később ismételve mondotta nekik, hogy noha eretnekek, szereti őket, jótevőjük lesz, mert németek.14
Mintha Granvella bibornokot akarta volna utánozni, a ki Belgiumban született, de spanyollá, népének esküdt ellenségévé lett s politikájának féktelenségével egyenesen belehajtotta a felkelésbe. Kollonics szintén magyar földön látott napvilágot, de német volt, kérlelhetetlen a magyarok iránt; ő a bújdosók mozgalmainak egyik fő okozója, a Rákóczi-fölkelés tulajdonképeni felidézője.
Már 1670-ben a német-újhelyi püspökségre tétette ugyan magát át, de ott még közelebb volt az udvarhoz s még közvetlenebb befolyást gyakorolt reá. Lipót királylyal sok tekintetben lelki rokonságban állt. Egyformán gyűlölték a nem katholikusokat, a rendiséget s az önkényuralommal akarták mindkettőt megsemmisíteni. Nemcsak befolyásolta, hanem külsőségekben majmolta is a császárt s azon hajtó-erők között, melyek az udvart a következő években a végletekbe vitték, Kollonics állt legelől.
Gremonville Bécsből a legéberebb figyelemmel kisérte ugyan a magyar ügyeket, de fő feladata nem ez volt. Lajos király azért küldte a császári udvarba, hogy annak bizalmát megnyerje s tévedésben tartsa a franczia politika tulajdonképeni czéljaira nézve. Mig Gremonville folyton arról biztosította Lipótot és minisztereit, hogy Francziaország békét akar, Lajos király Belgium, a spanyol Habsburgok birtoka ellen készült támadó hadjáratra. A követ azonban oly ügyesen dolgozott, hogy Bécsben föltétlen hitelt adtak békebiztosításainak s a spanyol Habsburgok elleni támadásról csak akkor értesültek, mikor az már tényleg megtörtént s maga Gremonville tett róla a császárnak jelentést. Lipótot a hir teljesen készületlenűl találta; az első pillanatban azt mondta, hogy becsülete és lelkiismerete kötelezik a spanyolok megsegítésére. Ez eshetőséggel szemben szította Gremonville a magyarok elégedetlenségét, de addig nem akarta a mozgalmat kitörésre juttatni, mig Francziaország érdeke nem kivánja. Sem őt, sem királyát rokonszenv nem vezette, erkölcsi szempont nem korlátolta. Eszközűl használták a magyarokat a maguk czéljaira, s a politikai helyzet alakulatához képest hol tettre, hol várakozásra, nyugalomra intették őket. Ugyanakkor, mikor Lajos utasította Gremonvillet, hogy Belgium elleni támadását közölje a császárral, egyszersmind meghagyta neki, hogy ha Lipót kilépne semlegességéből, hozza mozgásba a magyarokat s segélyével biztassa őket. Minthogy azonban a császár tétlenűl nézte spanyol rokonsága veszedelmét, Gremonville szintén mérsékelte a magyarok harczi kedvét. Csakhogy készen akart lenni minden eshetőségre s mivel mégis rájuk szorulhatott, nemcsak nem szakított velük, hanem olyan irányban befolyásolta őket, hogy szorosabban tömörüljenek. Eddig az elégedetlen urak egymással nem is érintkeztek s Gremonville volt az, kinek mindegyik a másiknak tudta nélkül panaszait, óhajait, terveit előadta. Bármi kevéssé tartotta kivihetőknek politikai tervezgetéseiket, titokban annál inkább buzdította őket, hogy egyesüljenek s azon volt, hogy minél többeket nyerjen meg. E czélra nagyon alkalmasnak látszott Vitnyédy, ki többé-kevésbbé élénk érintkezésben állt mindazokkal a főurakkal, akik számba jöhettek, Zrinyivel,15 a nádorral, Nádasdyval, gróf Thököly Istvánnal s másokkal. Ezek egyesítése azonban eleinte komoly nehézségbe ütközött. Nádasdy gyűlölte a nádort; jószágai különben is a határszélen vagy Ausztriában feküdtek, s így könnyen utólérhette az udvar bosszuló keze. Thököly nagyon jóindulatú, hazafias érzésű, művelt főúr volt, de Árva vármegye örökös főispánságát igyekezett – nem sikertelenűl – megszerezni, erdélyi jószágai miatt pedig állandóan rá volt utalva az udvar jóakaratára. Különben sem termett közpályára. Törekvéseit roppant vagyona gyarapítására összpontosította, miben hűségesen és sikerrel segítette becsületes, derék jószágigazgatója, Keczer Menyhért.16 Maga Thököly jó apa és buzgó lutheránus, de eszem-iszom, részeges ember volt s nagyon pórias élvezetek közt töltötte idejét; s minthogy jószágigazgatója ebben is hű társává szegődött, öngyilkos életmódjuk hamar megtörte mindkettejük életerejét. Örökösen betegeskedtek, de mértéktelenségükről leszokni nem tudtak s nem egyszer megtörtént, hogy mikor Löcséről elhozatták az orvost, még „a doctor is valóban jól ivék”, azaz őt is leitatták a sárga földig. Ily emberek fájlalhatták ugyan az ország gyászos sorsát, de arra nem voltak valók, hogy helyzete javításában tevékeny szerepet játszanak. Annál nagyobb jelentőséget nyert a mozgalom gróf Wesselényi Ferencz nádorispán, az ország első főméltósága csatlakozásával. A nádor typikus alakja volt annak a XVII. század második felében már kihaló félben levő magyar főúri világnak, mely az igaz királypártiságot az igaz magyarsággal össze tudta egyeztetni. Hű Habsburg-párti, buzgó katholikus volt, de nemzete minden érdekét is melegen felkarolta. Távol maradt az udvari párt, valamint a protestánsok szélsőségeitől s békíteni, közvetíteni igyekezett. De a szenvedélyek már sokkal inkább elvadultak, sem hogy a békitő kisérletek eredményre vezethettek volna. Végre a nádor is belefáradt a háládatlan munkába s mikor az udvarnál boldogulni nem birt, engedett a közvélemény erős áramlatának s Zrinyihez csatlakozott. Még ebben az időben is azt mondotta: nem a király rossz, hanem tanácsosai azok. A nádor tudatában volt elhatározása rendkivüli jelentőségének. Egyéni érdek, hiúság, hírvágy nem vezette. Eljutott már a legmagasabb polczra s mint óriási jószágok ura, csak veszthetett, midőn a nemzeti mozgalom útvesztőjébe lépett. De kész volt koczkáztatni mindenét, hogy hazáját a végromlástól megmentse. Zrinyi Pétert, noha már franczia évdijat húzott, szintén nemesebb érzések vezették s méltán mondhatták mindketten, hogy cselekvésüknek az a mozgató oka, hogy az utóvilág „haláluk után őket, a haza oszlopait, a haza romlásával ne vádolja.”
Thököly István aláirása 1664 február 15-iki levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban
Mikor Zrinyi leánya lakodalmáról hazatért, 1666 április elején a stubnyai hévvizben találkozott a nádorral, kinek körében voltak neje, Nagy Ferencz, Bory Mihály s néhány más nemes híve. Ekkor a nádor és a bán szövetségre léptek, mely szerint oda akarnak törekedni, hogy az „ország törvényei s a királyi diplomák értelmében” egyesült erővel hárítsák el hazájukról a fenyegető veszélyeket. Egyszersmind megfogadták, hogy az ország jelen szomorú helyzetében mindhalálig megsegítik egymást. A szövetséglevél a törvényekre hivatkozik s nem is ütközik beléjük. Azon eszközökre nézve is megállapodtak, melyeket czéljuk érdekében alkalmazni óhajtanak. Zrinyi természetesen a franczia érdekkörbe igyekezett vonni Wesselényit. Abban állapodtak meg, hogy 100,000 forintot kérnek Gremonvilletől a mozgalom előkészitésére s a nádor április 5-ikén a magyar nemzet nevében külön meghatalmazást adott a bánnak, hogy a franczia követtel a tárgyalásokat megindíthassa. Zrinyi ez alapon csakugyan Gremonvillehez fordult, ki azonban azt felelte; hogy most semmit sem tehet a magyarokért, mert királya békében él a császárral. Mindazáltal Zrinyi élénk érintkezésben maradt a franczia követtel s magyar-franczia szövetség kötése ügyében szerződés-tervezetet nyujtott át neki, melyet Vitnyédy készített. Vitnyédy jeles prókátor, de nagyon kezdetleges diplomata volt. Olyan államszervezetről ábrándozott, minő a korunkban fölmerült dunai confoederatio. Nagy népszövetséget akart, melyben a magyarok mellett horvátok, tótok, dalmaták, erdélyiek, moldvaiak és havasalföldiek, sőt esetleg a lengyelek is részt vegyenek, s mely tagja legyen a római szent birodalomnak, de a magyar alkotmány sérelme nélkül. A tervezet készítője is elismerte, hogy eszméi háború nélkül nem valósithatók. E háborút – mondotta – a magyarok készek megkezdeni még az esetre is, ha maga Lajos király nem üzen hadat a császárnak, hanem csak 100,000 tallért ad az előkészületekre, továbbá alkalmas tiszteket és lőszert küld s a magyar hadsereg zsoldjának fizetését elvállalja. E segély fejében a magyarok a franczia király fiát, vagy valamelyik rokonát királyukká választják. Erről a fellengző tervről a nádornak nem volt tudomása, s mikor utólag értesült róla, nem titkolta el visszatetszését különösen a felett, hogy franczia herczeget akarnak trónrajuttatni. Személyesen ismerte ugyan Gremonvillet, de nem sokat várt a távoli Francziaországtól. A nádor a felvidéki közvélemény befolyása alatt állt, mely a segélyt a közelben, a töröknél kereste, még pedig Apafy Mihály fejedelem közvetítésével. Apafy ez időben eleget hallott a magyarok elégületlenségéről s minthogy attól tartott, hogy a mozgalom Rákóczy Ferenczet léptetheti előtérbe, két ügyes emberét, Teleki Mihályt és Bethlen Miklóst a felvidékre küldötte, hogy a viszonyokról kellő tájékozást szerezzenek. A követek felkeresték Késmárkon Thökölyt, kinek örökké részegeskedő társaságában keveset tudtak meg. Onnan Murányba mentek, hová a nádor augusztus 23-ikára, azon ürügy alatt, hogy családi pörpatvarát fiával, Lászlóval akarja rendezni, a felvidék számos kiválóbb emberét meghivta. Eljöttek olyanok is, kik a nemzeti mozgalomban való részvételre fel nem szólíttattak. De mig ezek fenn a várban a nádornál vig poharazással mulattak, Bory és Nagy Ferencz titokban a beavatottakkal tanácskozott. Jelen voltak az értekezleteken Vitnyédy, nagyidai Székely András, Keczer Menyhért, Fáy László, Kende Gábor, Ispán Ferencz, fügedi Nagy András, Szuhay Mátyás, Szepessy Pál. A többség abban állapodott meg, hogy a törökhöz kell fordulni segélyért. Mindnyájan hűséget esküdtek egymásnak, s szövetségre lépve, „interessatusok”-nak nevezték magukat. A nádor már előbb értesítette Zrinyit, hogy Apafy útján a törökhöz akar fordulni, mi ellen akkor a bánnak sem volt kifogása. Igy Murányban az elégületlenek megtették a döntő lépést. Az ország nádorának vezetése alatt határozatba ment, hogy felkérik Apafyt, küldjön követséget a portára s nyerje meg a szultán támogatását a magyarok részére. A követség utasítását17 a nádor irta alá. Ebben elmondja, hogy a magyar nemzet kész a szultán védnöksége alá helyezkedni s a körülmények szerint évi 50–100,000 tallér tiszteletdijat fizetni. Ennek fejében kérik a szultánt, hogy a magyarokat megvédje, belügyeikbe ne avatkozzék s engedje meg, hogy szabadon választhassák királyukat. „Be kell hódolnunk”, mondá a nádor leverten, midőn az iratot Bethlennek átadta.
Wesselényi és Zrinyi Péter szövetséglevele.
Eredetije a bécsi állami levéltárban.
Nos Comes Franciscus Wesseleny de Hadad, regni Hungariae palatinus, et iudex Cumanoru(m), aurei | velleris eques. Fatemur et recognoscimus per praesentes. Quod considerato et bene pensitato | praesenti istius regni Hungariae, patriae n(ost)rae charissimae, et eidem annexoru(m) Regnoru(m), peri- | culosissimo statu, ultimumq(ue) minante calamitosissimu(m) excidium, pro auertendis istiusmodi ma- | lis, cum excellmt(issi)mo d(omí)no comite Petro perpetuo à Zrinio, regnoru(m) Dalmatiae, Croatiae et Sclavo- | niae bano, filio nostro charissimo contulimus, quibusnam viis et medijs, iuxta leges et con- | stitutiones regni, conditionesq(ue) dipplomatu(m) regioru(m), remedium adhiberi possit. Post longas | ultro citroq(ue) factas collationes, tandem convenimus, et solenniter, stipulatis manibus praestito | in vicem iuramento, alter alteri promisimus, quod in hocce calamitoso regni statu, tam in | prosperis, quam aduersis, alter alterum non deseremus, sed mutuis nosmet auxiliis ad ulti- | mam usq(ue) sanguinis guttam defendemus, sic nos DEVS adiuvet, sic animae nostrae sit | propitius. Et in p(rae)missorum maius robur et firmitatem, p(rae)sentes nostras, sigillis nostris, et | manuu(m) n(ost)rar(um) subscriptionibus firmatas, alter alteri dedimus literas. Datum in thermis | Stubnensibus, die qvinta mensis Aprilis, anno d(omi)ni millesimo sexcentesimo sexagesimo | sexto. | Comes F.(ranciscus) Wesselenÿ m. p. | (P. H.) | Comes Petrus | à Zrin m. p. | (P. H.)
Két feje levén a mozgalomnak, csakhamar bekövetkezett a nézeteltérés, a kétfelé húzás. A nádornak nem tetszettek Zrinyi franczia tervei, ez meg utólag a törökkel való szövetkezés ellen emelt kifogást. Családjának százados hagyományai, ifjú kora óta a törökkel vivott harczai visszataszították a gondolattól, hogy most a török szövetségese legyen. De kifogásai megkéstek, a koczka el volt vetve s Apafy beküldte követét, Baló Lászlót a portára. Küldetése mód nélkül kényes volt. A nádor tudta, hogy Panajotti, a porta főtolmácsa, a császári udvar fizetett kéme, ki nyomban értesíti a császári követet mindenről, miről fontos állásában értesülhet. Balónak a magyarok nevében kellett tehát szólania, de nem volt szabad neveket említenie, hogy Bécsben meg ne tudják, kik részesei a mozgalomnak. Nem is végezett semmit s hónapok multán a nagyvezér azon üzenetével tért vissza, hogy a magyarokat nem segiti s Erdélynek is semlegességet parancsol.
Gróf Wesselényi Ferencz nádor.
Marastoni kőnyomata, egykorú festmény után; a „Magyar ősök képcsarnoka” czímű kiadványból. Az országos képtár gyűjteményének 4486. számú példányáról
Már ez időben történt, hogy Nádasdy Ferencz országbiró, közös hiveik ösztönzésére, közeledni kezdett a nádorhoz. Még 1666 júliusban szövetséglevelet küldött neki, melyet Wesselényi, bizva az országbiró érzéseinek tisztaságában, készségesen aláirt. Mikor pedig a nádor, a bán s az országbiró az év végén, a király esküvője alkalmából, Bécsben személyesen találkoztak, újabb szövetségre léptek (deczember 19-ikén) s arról kölcsönösen kiadták egymásnak a biztosító levelet. Nádasdy az ország leggazdagabb és egyik legeszesebb embere volt. Csatlakozása erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt igen értékes lett volna, ha csakugyan abból a czélból történik, hogy a nádor és a bán segélyével „ezen megmaradott kevés nemzetet a kereszténységben és az ő maga nemében, az országot meg ezen szorult határaiban is megtarthassuk”.18
Nádasdy azonban nem e végből csatlakozott a mozgalomhoz, őt kizárólag egyéni érdek vezette. Tudta, hogy Wesselényi a sir szélén áll s a nádori méltóság nem sokára megüresedik. Összeköttetésbe igyekezett tehát lépni a nemzeti mozgalommal, hogy segélyével majdan a nádori székbe ülhessen. Nádasdy sajátszerű helyzetben volt. A protestánsok halálosan gyűlölték s az udvarnál is voltak ellenségei. A protestánsokat azzal igyekezett tehát megnyerni, hogy hozzájuk csatlakozik, az udvart meg azzal; hogy titkaikat elárulja neki. Még hónapok multán is kizárólag e czélt tartotta szem előtt s nyiltan megmondotta, hogy azért lépett az interessatusok sorába, hogy „rájuk vigyázhassunk, – velük összeköttetésben maradván, tetteikről az udvart értesíthessük s igy mind az udvarnak, mind a vármegyéknek kedvébe járván, a nádorság dolgában mindkét tényezőre számithassunk.”19
Széchy Mária Nádasdynak adott hitlevele.
Eredetije ugyanott.
En Grof, Anna Maria Szechi, üdvö | zülendö keresztieni hitemre fogadom | hogi megh niugodvan Meltos(á)gos iudex curie | Grof Nadasdi Ferenc uram ő kigieme io akar | atiaban, azert enn is ö kigiemenek holtigh | vallo igaz jo akaroia maradok, titkait | hiven es igazan megh tartom, az ö kigieme | elölmeneteliben tehecegem szerint minde | neket hiven el követek, egi szoval valla | mi tökeletes szivü emberhez kivantatik, mindenek (igy) hiven igazan el követek ö kigi | emehez, az kit fogadok megis üdvözülendö kereszteni hitemre, Pozonban 29 7-ber. 1666 | G. Anna Maria Szechi m. p.
E közben a heveskedő, szélsőségekre hajló elemek a legképtelenebb terveket kovácsolták. Vitnyédy fölvetette az eszmét, hogy Lipót királyt, mikor a magyar határ közelében vadászik, lesből meg kellene lepni s vagy megölni vagy elfogni; ez utóbbi esetben a Vág-menti Kasza várába, báró Petrőczy István birtokára akarta vitetni s ott tőle Magyarország minden sérelmének orvoslását kicsikarni. E hóbortos terven a nádor szörnyen megütközött s Vitnyédyt meg akarta öletni: Zrinyi szintén felháborodott rajta s a dolgot senki sem vette komolyan, ámbár utóbb komoly következménye lett; mert a bécsi miniszterek felhasználták s úgy tüntették fel a magyarokat a király előtt, mint a kik életére törtek. Másrészt Zrinyi, a ki folytatta érintkezéseit Gremonville-al, rávette a nádort, hogy 1666 deczember elején titokban fölkeresse a franczia követet. Ez biztatta s arra ösztönözte, hogy XIV. Lajoshoz Zrinyivel együtt levelet intézzen s óhajait és terveit előadja neki. A levél még deczember második felében Párisba küldetett. A nádor csakhamar alaposabb betekintést nyerve a nemzetközi viszonyokba, megtudta, hogy ez idő szerint a franczia s a török segély egyenesen kizárja egymást s ha a magyarok a francziával alkudoznak, semmi esetre sem remélhetik óhajaik teljesítését a szultántól, mert a párisi s a konstantinápolyi cabinetek viszonya a lehető legrosszabb. De a levél már Párisba ment s a hibát jóvá tenni többé nem lehetett. Gremonville a nádortól és a bántól azt is megtudta, hogy Nádasdy hozzájuk csatlakozott. Személyes érintkezésbe igyekezett tehát vele lépni s még január (1667) közepén titokban össze is jöttek. Tőle szintén irásbeli nyilatkozatot kért és kapott: Az okos franczia nyomban megismerte, hogy nagy eszű és itélőtehetségű emberrel van dolga, ki jobban ismeri a világot és a nemzetközi viszonyokat, mint a nádor és a bán. Mindazáltal az interessatusok ügye állandóan a nádor kezében összpontosult, ki már előbb Lengyelországra is kiterjeszté figyelmét. Ottani nagybirtokos volt s előkelő állásánál fogva összeköttetésben állt a lengyel főurakkal s bennük, első sorban magában a királynéban igyekezett a magyarok ügye iránt érdeklődést kelteni. De itt ép oly hasztalan kopogtatott, mint a portán.
Gróf Nádasdy Ferencz.
Egykorú rézmetszet után. Ernst Lajos gyűjteményének példányáról
Sőt itthon az ujább hivek toborzására tett kisérletek is meghiusultak, mert a dunáninneni megyék tekintélyesebb embereivel Trencsénben tartott értekezlet nem vezetett czélra. A megjelentek azt is megtagadták, hogy esküvel kötelezzék magukat a tanácskozás tárgyának titokban tartására. Ennek következtében be sem avatták őket a titokba.
Annál nagyobb súlyt kellett tehát a felsőmagyarországi protestánsok csatlakozására fektetni, kik nagyon el voltak ugyan keseredve, mert Báthory Zsófia egyre kiméletlenebbűl folytatta az üldözést, de még eddig távol maradtak az urak mozgalmától. Még az udvar is szükségesnek találta, hogy némi engedménynyel csillapítsa a protestánsok elkeseredését. Ez ügyben a nádor 1667 január 4-ikén értekezletet tartott Pozsonyban az ország egyházi és világi fejeivel. A megjelentek többsége, köztük néhány katholikus főpap, a protestánsok sérelmeinek orvoslását ajánlotta. Abban állapodtak meg, hogy Wesselényi, ki márcziusban Beszterczebányán nádori széket akart tartani, maga elé idézze Báthory Zsófiát s a felvidéki protestánsokat s vagy kibékíti őket, vagy, ha ez nem sikerül, hivatalos hatalmával adja vissza a protestánsoknak az elvett egyházi jövedelmeket. A kibontakozás e módját az udvar sem ellenezte, mert az ifjú királyné megkoronázása czéljából országgyűlést akart tartani. A protestánsok azonban okulva az 1662-iki keserű tapasztalatokon, a vallásügyet nem akarták többé az országgyűlés elé vinni. Most ők mondották azt, mit előbb a király, hogy ugyanis a vallásügyben vannak világos törvények; végre kell tehát azokat hajtani. Hogy az országgyűlést lehetővé tegyék, Bécsben nem bánták tehát, ha a vallásviszály előzetesen elintéztetik.
Vitnyédy István aláirása 1665 szeptember 26-iki levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban
E végből Nádasdyt azon utasitással küldötték Beszterczebányára, hogy ott a felvidékieket az országgyűlésen való megjelenésre birja. Az országbiró, ki erőszakos térítéseivel oly gyűlöletessé tette magát a protestánsok előtt, e küldetésre a legkevésbbé alkalmas ember lett volna, ha már előbb a mozgalomhoz nem csatlakozik. De az interessatusok igy sem igen biztak benne s Beszterczebányán külön biztosító levelet kivántak tőle, melyet márczius 9-ikén ki is állított. Nézetei különben az új viszonyok közt gyökeresen módosulni kezdtek. Ő, a ki évtizedeken át réme volt a protestánsoknak, immár azt hirdette, hogy a religióbeli kérdéseket a pokolbeli ördög gyujtotta a magyarok közzé, pedig ha elveszti őket a német, oda lesz az ország is, a vallás is”.20 A beszterczebányai gyűlésen az interressatusok már tudták, hogy Baló hasztalan járt a portán. De nem vesztették el kedvüket, hanem folytatták tanácskozásaikat. Csakhogy a nádor nem vett bennük többé részt. Még februárban megbetegedett, s állapota mindinkább súlyosabbra fordult. Halála21 márczius 27-ikén következett be, mely szomorú fordulat hirtelen véget vetet a beszterczebányai gyűlésnek.
Wesselényi elhunytával a mozgalom további súlyos csapást szenvedett. Elvesztette legtekintélyesebb, leghiggadtabb vezérét. Másrészt a nádori szék megüresedése új alkalmat adott az egyéni dicsvágy olyan irányú érvényesülésének, mely a nemzeti ügynek csak ártalmára lehetett.