SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IX. FEJEZET.
Az 1707-iki hadjárat. Az ónodi gyűlés.

A hadjárat megújulása. Starhemberg Guidó fővezér. A császári sereg haditerve. Rákóczi kiáltványa. Pálffy kiszorítása az országból. Esztergom elfoglalása és elvesztése. A győrvári győzelem. Forgách Simon betörése Morvába. Rabutin hadjárata. A kuruczok sikerei Erdélyben. Bercsényi a helyzetről. A négy évi háború következményei. A gazdasági válság. A hadi fegyelem bomlása. Az 1707-iki hadjárat. A dunántúli harcztér. Kecskemét kirablása. Rabutin Erdélyben. A franczia politika diadala. Az elszakadás eszméje. Hollandia békítő kisérlete. A rozsnyói tanácskozások. A marosvásárhelyi országgyűlés. Rákóczi beiktatása az erdélyi fejedelemségbe. A túróczi emlékirat. Rákóczi bevonulása az ónodi országgyűlésre. A gyűlés megnyitása. A két első ülés. Az adóügy. A turóczi eset a gyűlés előtt. A megtorlás. A Habsburg-ház detronisatiója. A gyűlés törvénykönyve.

Az udvar nyomban a nagyszombati értekezlet befejeztével megindította a hadműveleteket, melyekre jó eleve készűlt. A magyar hadak fővezérévé gróf Starhemberg Guido, a legjelesebb tábornokok egyike, neveztetett ki. Az volt megbizása, hogy együtt működjék Rabutinnel, kit a császár még június 23-ikán utasított, kezdje meg az előnyomúlást, mihelyt a fegyverszünet lejár, még pedig oly nyomatékkal, hogy a magyarok végre megérezzék, mi a háború. Starhembergnek nyugatról, Rabutinnek keletről kellett Felső-Magyarországba nyomúlnia, hogy két tűz közé szorítsák s agyon nyomják a fölkelést.

Csakhogy ezt a tervet Rákóczi meg tudta hiúsítani. A fejedelem kiáltványban jelenté az országgal a békealkú sikertelenségét s az udvarra háritva a felelősséget a háború folytatásáért, áldozatkész kitartásra buzditotta a népet. Maga meg teljes erővel vette föl a harczot. Bottyán kiszorította az országból Pálffyt, kinek Starhemberggel kellett volna egyesülnie s a kuruczok ismét Bécs alatt portyáztak. Rákóczi véres küzdelem után megvette Esztergom várát s ezzel megszakította a császáriak összeköttetését a Dunán. Első sorban Esztergomot kellett tehát Starhembergnek visszafoglalnia, a mi október 19-ikén sikerült ugyan, de az előnyomúlást nem folytathatta s a Csallóközbe kellett húzódnia. Bezerédy, noha kevéssel azelőtt még a németekkel alkudozott átpártolása iránt1 s Rákóczi azon parancsát, hogy összeköttetéseiket háborgassa, nem teljesíté, Győrvárnál (Vasmegye) november 6-ikán és 7-ikén gróf Heister Hannibalt, a volt fővezér testvérét, ki Stiriából 5000 emberrel nyomult be, béri Balogh Ádám s mások segélyével szétverte.2 A kuruczok az ellenség nagy részét levágták, egy osztályát meg, mely Egervárra menekült, megadásra kényszerítették. Maga Heister elfogatott. Rákóczi a dunáninneni részekben is erélyesen folytatta a műveleteket s Forgáchot utasította, támadja meg Pozsony városát. Ez azonban nem engedelmeskedett, hanem inkább Morvába tört be. Mindazáltal Starhemberg azon igyekezete, hogy kezet fogjon Rabutinnel, teljesen meghiúsult, minek következtében Rabutin sem boldogult, ki hivatalos jelentések szerint 12,000 emberrel indult el július 25-ikén, a fegyverszünet lejárta utáni napon Kolozsvárról. Péterváradról Nehem tábornok 4000 ráczczal s nagyobb német csapattal volt hozzá csatlakozandó. Közeledtére a kuruczok elvonultak Várad alól, melyet Rabutin 14 hóra való eleséggel látott el. Innen augusztus 14-ikén Szolnoknak indult, de nem az egyenes úton, hanem, hogy Nehemmel egyesülhessen, Szentesnek. Csongrád és Szolnok közt Károlyi Sándor a lakosságot elköltöztette s a vidéket pusztává tette, hogy az ellenség ne élelmezhesse magát. Kiüríttette s felégette Szolnokot is, melyet Rabutin szeptember elején megszállt és újra megerősített. Itt várta Starhemberg értesítését a további teendőkre nézve. De minthogy semmiféle hirt nem kapott, Károlyi visszavonuló seregét követve, Mező-Kövesden, Miskolczon át Kassának nyomult. Károlyi itt is mindenünnen elköltöztette a népet s Rabutin – mint irja – három hónapig tartó menetele közben „egy élő lelket sem talált a lakosságból”. Ezen annyira felbőszült, hogy az üres községek közül sokat, igy Miskolcz városát is, fölperzselte. Károlyinak nem volt hada, hogy Rabutint megverje, de legalább lehetetlenné akarta tenni, hogy a németek e vidéken maradjanak téli szálláson. Nem is maradtak. Október 1-jén Rabutin vívni kezdte Kassát, de már 13-kán Tokajon át a Tiszán túlra huzódott vissza, hová Erdélyből Tige báró 2000 lovassal sietett eléje. A rendkivül megviselt sereg november elején Szolnokon pihente ki fáradalmait.

Bécsben Rabutintól szeptember 12-ike óta nem kaptak hírt s nem is sejtették, mi történt vele. November 26-ikán utasították tehát, ürítse ki Szolnokot, szaporítsa Arad, Várad és Szeged őrségét, Erdélybe Tiget 2000 jó lovassal küldje vissza, serege maradványaival pedig Budára tartson. E parancs azonban Rabutint nem találta többé Szolnokon, mert november végén visszaindult Erdélybe. Debreczenben hosszasan pihent s onnan Váradra igyekezett. Útközben, deczember 30-ikán kapta az említett rendeletet, mire csapatai egy részével Budára indult: Rákóczi küldött ugyan eléje nagyobb hadat, hogy Pesttől elzárja. De a kuruczok „szokás szerint – mondja a fejedelem – semmit sem tettek”. Igy Rabutin hada 1707 január 23-ikán Pestre juthatott, de a legnyomorúságosabb állapotban, éhesen, rongyosan, betegen. Itt igyekezett magát némileg rendezni. De mivel épen ez időben állt be a Dunán a jégzajlás, a budai raktárakból nem fedezhette szükségleteit, a kis Pest pedig nem birta ellátni. A lovak nagy része éhen is veszett s a város utczáit, tereit, udvarait ellepte a sok dög. Kenyér érkezett ugyan Budáról, de csakhamar az is elfogyott. Február elején azonban a jégzajlás megszünt s a sereg Budára költözhetett át.3


Gróf Starhemberg Guidó.
Egykorú metszet után. A kép alján: Chr(istianus). Weigel excud(it). Norimb(ergae). Bubics püspök gyűjteményének példányáról

E közben Rabutin távollétében Károlyi és Pekry visszafoglalták Erdély nagy részét s a németek ismét Szeben, Brassó, Fogaras, Déva és Szamosújvár birtokára szoritkoztak. Ekképen 1706 végén a császáriak minden igyekezete kudarczot vallott s magas szárnyalású tervük, hogy Felső-Magyarországba nyomuljanak, roppant erőlködéseik és áldozataik daczára meghiúsult. Ezt a kurucz vezérek kevésbbé katonai erejükkel, karddal, mint inkább egy más, szintén heroikus, de még sem fegyveres eszközzel érték el. Nem a katonaság, hanem a nép tömegei vitték benne a főszerepet. Megszámlálhatatlan ezerek ott hagyták házikójukat, tűzhelyüket s a hosszú vonalon, melyen az ellenség haladt, puszta sivatag lett száz mértföldnyire a Tisza mindkét partja fel egész Kassáig. Hogy a nép engedelmeskedett vezéreinek, kik e szörnyű áldozatot rótták reá, abban a személyükhöz és az általuk képviselt ügyhöz való szent ragaszkodása nyilvánult. Mindazáltal az eszköz, mely az ellenség igyekezetét meghiúsította, ártalmas, romboló volt magára a magyar népre s csaknem végkép kimerítette úgy is megfogyott anyagi erejét.

A benyomásnak, melyet a béketárgyalások meghiúsulta s az 1706-iki év katonai mozgalmai a magyarokban keltettek, hű kifejezést adott Bercsényi Miklós, midőn azt irta a fejedelemnek: „Fegyverrel kezdtük: a nélkül ki nem tractáljuk a békességet.” „Nagyságod semmiben másban reménységét ne vesse, egyedül a fegyverben; sem correspondentia, sem mediatio, sem protectio bennünket nem boldogít, ha fegyverünk csonkul. Nagyságod, valamint kezdette, fegyverrel continuálja.”4 Ekképen a nagyszombati értekezlet eredménytelensége a szélső irányba terelte a mozgalom vezéreit, kik eddig mind őszintén óhajtották a kiegyezést.

Ismét oda jutott immár a közvélemény, a hol Lipót idejében volt s ép oly kevéssé várta József királytól bajai békés orvoslását. A fegyverbe helyezte egyedüli reményét, csakhogy ez a fegyver a legutóbbi hónapok sikerei után még inkább elgyöngült, mert a négy esztendei háború szertelenűl kimerítette a nemzet anyagi erejét, hadviselő képességét. A műveletek sikere érdekében messze föld tétetett pusztává s olyan nagy városok, mint Debreczen, Kecskemét, Kőrös, Miskolcz s más népes községek lakosainak habár csak ideiglenesen történő elköltözése, a ráczok, németek, kuruczok szertelen dúlásai az anyagi életet alapjaiban megrázkodtatták. Ehhez járult a veres pénz elértéktelenedése által támadt sulyos gazdasági válság, mely már 1705-ben kezdődött, noha akkor még aránylag kevés volt forgalomban. De minthogy a fejedelem adót nem akart a népre vetni, a senatus felhatalmazásával tovább is egyre több veres pénzt veretett s fordított a hadi költségek fedezésére. Ezzel a pénz annyira elvesztette értékét, hogy néhol egy köböl zab ára 5, egy szekér szénáé 20 frtra szökött,5 másutt meg egyáltalán nem akarták elfogadni s a kényszerárfolyamot a legszigorúbb rendedetek sem tudták fentartani.

Egyes vidékeken a termés is igen rossz volt s főleg Zemplén „nagy pusztulását és gabona szűkit, majd éhen halásra jutását”6 panaszolják az egykorú emlékek. Másrészt a hadszervezet sem sokat javult az évek folyamán. Az egykori tudatlan, részeges, de embereikre nagy befolyást gyakorló tisztek helyét lassankint műveltebbek foglalták el, kik legalább számadást birtak vezetni. „De a mi a hadviselést illeti, – irja a fejedelem – ezek sem voltak amazoknál kevésbbé tudatlanok,” a katonák meg nem szerették őket. Az idősebb tisztek, a kényelemszeretők, a „politikusok” mindinkább elvesztették harczkedvüket. Másrészt – mondja a fejedelem – „a nemesség napról-napra mindjobban visszanyeré vala hatalmát jobbágyai felett, s igyekezett őket a háborútól elidegeníteni, hogy saját hasznára dolgoztasson velök.”

Szomorú kilátások közt indult meg tehát az 1707. évi hadjárat. Mindazáltal ez sem hozta meg az eldöntést, noha a császár mindent elkövetett, hogy megsemmisítő csapást mérhessen a magyarokra. Még az előző november 9-ikén azt irta Eugen herczegnek, hogy erős hadat fog beküldeni, mely „a magyar féktelenségnek minden lehető komolysággal véget vessen.73 Ennek megfelelően tétettek a tél folyamán az intézkedések, s a megszaporított sereg magyarországi fővezére ismét Starhemherg Guido lett. Országszerte folyt a harcz s különösen a Dunántúlt igyekeztek a császáriak birtokba venni. E czélból Rabutin pihent serege Budáról még februárban megkezdte a hadműveleteket, mig gróf Starhemberg Miksa, a fővezér testvére s Ebergényi László tábornokok az osztrák határról nyomultak oda. De Bottyán, Bezerédy, béri Balogh Ádám meghiúsította erőködéseiket.8 A kuruczok urai maradtak a Dunántúlnak, benyomúltak Stiriába, Ausztriába, a Dráván túlra s Rabutin serege a határra Sopronba, szorult.

A Dunántúli események gróf Starhemberg Guido, a fővezér kezét is megbénították, s így a dunáninneni harcztéren sem történt döntő esemény. A Duna-Tisza közén a ráczok folytatták kegyetlen pusztításaikat s kirabolták (április 8-ikán) Kecskemétet, mit Károlyi Sándor a Maros vidékén igyekezett nekik megfizetni, mig Erdély, noha Tige báró 2000 lovasa Biharból a Maros völgyén eljutott Szebenbe, nagyrészt ismét kurucz kézbe került. Az udvar a nyáron behatóan tárgyalta Erdély megtartásának kérdését s a császár ez ügyben Rabutint is Bécsbe hivta. Augusztus 2-ikán 9 minister és tábornok (köztük gróf Starhemberg fővezér), a császárhoz emlékiratot intézett s azt ajánlotta, hogy Erdélyről egyelőre vagy mondjon le, vagy legalább sorsának engedje át9 s ne küldjön oda több katonát.

Ezzel ellentétben Rabutin Erdély megtartását sürgette s összes ministereivel szemben a császár az ő nézetét fogadta el. A legsürgetőbbnek Erdély megsegítését tartotta s Rabutint valami 6000 főnyi haddal küldte oda. E sereg nagyobb baj nélkül tette meg a hosszú útat s októberben már Erdélyben állt, mely csakhamar ismét német uralom alá jutott. Rákóczi erdélyi hivei, „felső, közép és alsó feles számu rendek,” ujra tömegesen adták magokat bujdosásra s Magyarországba húzódtak.


Csatajelenet a kurucz világból.
Rugendas György Fülöp egykorú metszete után. A Lanfranconi-gyűjteménynek az országos képtárban levő példányáról

A nagyszombati tárgyalások eredménytelenségének az volt legvégzetesebb következménye, hogy végkép a franczia politika karjaiba hajtotta Rákóczit, ki eljárását, noha az angol és hollandi követek jelentéseiből minden kétségen kivül kiviláglik, hogy kész volt megbékülni, természetesen úgy tüntette föl Lajos király előtt, mintha ő szakította volna félbe a tárgyalásokat. Úgy beszélt,10 mintha a franczia érdek lenne egyedüli vezéreszméje. Tényleg azonban olyan követeléseket emelt, melyek világosan bizonyítják, hogy a francziákat ez után is Magyarország érdekében akarta felhasználni. Immár még határozottabban sürgette Lajos királyt, hogy vele és a magyarokkal formaszerűen szövetkezzék s ezzel kezességet nyújtson, hogy a magyar kérdés, melyet közvetlenűl az uralkodóházzal megoldani nem birt, mint nemzetközi ügy az általános európai békében nyerjen rendezést. Nemcsak kérte, hanem egyenesen követelte a szövetség megkötését, sőt fenyegetésektől sem riadt vissza. De egyre azt a választ kapta, hogy Lajos király mindaddig nem szövetkezhetik Magyarországgal, mig az a Habsburgok örökös országa. Ezzel fölmerült az elszakadás, a Habsburgok a tróntól való megfosztásának kérdése. A franczia politika, hogy a kibékülést végleg meghiusítsa, már 1706-ban azt kivánta, nyilvánítsák a magyarok trónvesztettnek I. Józsefet, mert csak ez esetre számíthatnak Francziaország szövetségére, melynek előföltétele az, hogy Rákóczi tényleg elfoglalja az erdélyi fejedelmi széket, Magyarország meg függetlenné nyilvánítsa magát. A mig csak némi remény nyilt a békés megegyezésre, a magyarok ellenálltak a franczia ösztönzésnek. De a nagyszombati tárgyalások meghiúsulta után Rákóczinak nem maradt más választása. Minthogy egyedül Francziaország támogatta, teljesítenie kellett az előföltételeket, melyekhez Lajos király a franczia szövetséget kötötte. Anglia és Hollandia jól tudta, mi készül Magyarországon s megint megkezdte békítő kisérleteit Bécsben, de Hamel-Bruyninx 1707 január 2-ikán maga volt kénytelen értesiteni a fejedelmet, hogy új kisérletei is meghiúsultak.

Mindazáltal a hollandi rendek, hogy Rákóczit a szélső elhatározásoktól eltereljék, 1707 elején olyan titkos határozatot hoztak, melyben megigérték neki, hogy az általános békébe őt is be fogják venni.11 Hamel-Bruyninx meg újra a császárhoz fordult s kérve kérte, engedje át Erdélyt Rákóczinak.12


Rákóczi erdélyi fejedelmi előterjesztéseinek czímlapja.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának eredeti példányáról

A fejedelem tényleg igen nehezen határozta el magát a végletekre. Rozsnyón két izben13 is tanácskozott senatoraival s csak midőn Bruyninx értesítését vette, hogy nincs remény a békére, terjeszté elő (január 22-ikén) a franczia szövetség és feltételei dolgát. Fölvetve a kérdést: „a haza securitására mit kellene tenni?” egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy teljesíteni kell a franczia kivánatokat s az ausztriai házat trónvesztettnek kell nyilvánítani, mely czélra február 24-ikére Rozsnyóra országgyűlés hivandó össze. A gyűlés később május 16-ikára „Ónod mezővárosa tájéka mezeire” halasztatott, a hol minden nemes ember személyesen megjelenni tartozik. Addig a senatorok az ügy titokban tartását határozták el. A senatorok hiven megőrizték ugyan a titkot, de az udvar épen úgy sejthette, mint a külföld, mit terveznek a magyarok. És ha még kételyei voltak, az erdélyi események hamar felvilágosíthatták. Rákóczi 1707 márcziusban Erdélybe indult, hogy beigtattassa magát fejedelmi székébe. E czélból Maros-Vásárhelyre hivta össze a rendeket, kik számosan jelentek meg. Április 5-ikén – a rossz időjárás miatt maradt e napra – fényes ünnepélyek közt14 ment végbe a beigtatás a marosvásárhelyi mezőn, mely alkalommal nemcsak a felséges, hanem „az egész magyar haza képében” a haza atyja czímével is megtisztelték Rákóczit, kit Des Alleurs franczia követ még az nap ünnepélyes kihallgatáson királya nevében elismert Erdély fejedelmének. Azután meghozattak a törvények. A rendek II. Apafy Mihály választását megsemmisítették, s a „belgiumi és helvécziai respublicáknak példájok szerint” maguk és utódaik nevében örökre elszakadtak (III. t.-cz.) a Habsburgháztól. Egy másik czikkben a Habsburgok hiveit, első sorban gróf Bánffy Györgyöt, ki „hazánk romlásának főbb oka”, perbe idézték.15 Alakítottak kormánytanácsot, betöltötték a fő tisztségeket s megerősítették a magyar rendekkel kötött szövetséget.


Az ónodi országgyűlés.
Dudits Andor eredeti festménye a művész tulajdonában

Erdély formaszerű elszakadása után az udvar nagyon jól tudhatta tehát, mit várhat az ónodi gyűléstől s hogy tudta, bizonyítja az, hogy eltiltott mindenkit a gyűlésen való megjelenéstől. E mellett egyenetlenséget igyekezett kelteni a magyarok sorában. Már 1706 végén hire járt, hogy négy megye „scissiót” tervez, vagyis el akar a szövetkezett rendektől szakadni. A kisérlet Turócztól indult ki, melynek alispánja, Okolicsányi Kristóf 1707 január 27-ikére a nemességet gyűlésre hivta össze. Az egész vármegye sógorság-komaság levén, nagyon patriarchalisan szokta dolgait végezni. Senki sem hallgatta meg az előterjesztéseket, hanem egyszerűen elfogadta őket. Ezuttal is igy történt. Az alispán felolvasott valami iratot, melyről azt állitotta, hogy Trencsén vármegye intézte a fejedelemhez, mire Rakovszky Menyhért azt inditványozta, fogadja el a gyűlés a feliratot, de ne a fejedelemhez, hanem a többi vármegyékhez küldje, hogy azok is csatlakozzanak hozzá. Igy is történt; a körirat január 31-ikén szétküldetett, még pedig valami emlékirat kiséretében, mely a legsértőbb vádakat emelte a szövetséges rendek élén álló kormányzat ellen.16 A vármegyék, melyek a köriratot megkapták, nagyon megütköztek Turócz e föllépésén s nyomban észrevették azon czélzatát, hogy az egyezséget akarja megbontani közöttük. Azzal küldték meg tehát a fejedelemnek, tegye meg a pártütő Turócz ellen a törvényes lépéseket. Rákóczi azonban akkor Erdélyben volt; csak visszatértekor értesült a dologról s elhatározta, hogy a kezdeményezőket törvényes úton felelősségre vonja, mert a turóczí köriratban saját személye és becsülete elleni támadást is látott.


Az ónodi vár romjai.
Rajzolta Cserna Károly

Rákóczi Erdélyből május 12-ikén érkezett Szerencsre. Az országgyűlést azonban az árvizek miatt nem az ónodi, hanem a sajókörömi mezőn tartották. Május 24-ikén vonult be a fejedelem, „nagy fénynyel, egy szép pompás török pejparipán, királyszinű bársonyköntösben, tigrisbőrben és fekete kolcsagtollassan”.17 Mint annak idején Szécsényben, itt is sátrakban táboroztak a megjelentek. A rendek lassan gyülekeztek, ámbár ama vármegyék, melyek tehették, el akarták küldeni követeiket. Igy Vasmegye ugyanakkor, mikor területe s maga Szombathely német kézen volt, e városban tartotta követválasztó gyűlését18 Május 31-ikén végre megtörténhetett a gyűlés ünnepélyes megnyitása19 Istentisztelet után délelőtt 11 órakor jelent meg a fejedelem az ország sátrában, s foglalta el helyét a trónon, melytől jobbra és balra a senatorok s más előkelők csoportosultak. Telekessy István egri püspök üdvözölte, mire Rákóczi megköszönte a rendeknek, hogy felhivására megjelentek, de sajnálattal említé, hogy sokan még mindig nem jöttek el. Másnap (június 1-én) benyujtá előterjesztéseit, melyekben adót kért a katonaság eltartására. Azután a nagyszombati békekövetek tettek jelentést a tárgyalásokról. A két első űlés minden izgatottság nélkül folyt le, mire a rendek napokon át az adó ügyét tárgyalták s 2.691,640 frt helyett csak két milliót akartak megajánlani. Szóba került a 12 milliónyi névleges értékben keringő vörös pénz devalvatiója s a pénzkérdés, mint rendesen, most is izgatottabbá tette a hangulatot.


Telekessy István aláírása 1708 február 2-iki levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban

A fejedelem zokon vette a rendek szűkmarkúságát s azt, hogy húzzák-halasztják a határozatot. A június 6-iki ülésen türelmetlenűl „isten törvényszéke eleiben való számadására” idézte azokat, kik a vitát elnyujtják. De bármint imádták a rendek Rákóczit, pénz dolgában ez úttal is egyre akadékoskodtak. Heves vita támadt, melyben Berkess András váczi prépost kijelentette, hogy 13 vármegye nevében beszél. Bercsényi azzal vágott vissza, hogy némelyek, „a mit egy nehányan akarják, mondatják egy nehány nemes vármegye nevével egy-két emberrel”, s példáúl idézte a turóczi esetet. Ezzel valósággal tüzet vetett a puskaporos levegőbe. Váratlanúl, előkészítés nélkül merült föl a kinos ügy, melyet a fejedelem mindenesetre szóvá akart tenni, de csak alkalom adtán és szenvedélyesség nélkül. Mikor azonban Bercsényi hirtelen napirendre hozta, Rákóczi felhivta Turócz követeit, igazolják magukat ama vádak miatt, melyeket köriratukban ellene is emeltek. Erre óriási zaj támadt, mely elnyelte Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf szavait, kik védekezni kezdtek. Rákóczi azt mondta nekik, jöjjenek közelebb, hogy hallhassa őket. A trónhoz közeledtek tehát, de a helyett, hogy az izgatott hangulatra való tekintetből enyhítették volna a körirat állításait, azt kezdték bizonyítani, hogy mind megfelelnek az igazságnak. Ezen a fejedelem fölöttébb megütközött s újra hangsúlyozta, hogy a támadásnak személyes éle van s Turócz őt is bűnrészesnek, vagy legalább részrehajlónak, tartja. „Édes nemzetem, – kiáltá elkeseredésében – hát ezt érdemlettem sok szenvedés, hazám ügye mellett való fáradságom után? Vagy öljetek meg, avagy nyeljen el a föld, készebb vagyok az ország egyik szegletiben megvonnom magamat, mintsem remélett köszönet helyett tirannusnak mondatnom.”20 Erre Sennyey István kanczellár azt inditványozta, inditsák meg a rendes, törvényes eljárást. De Rakovszky és Okolicsányi, mintha eszüket vesztették volna, kifogást emeltek az eljárás megindítása ellen. Rákóczi azt kivánta tehát, hogy maguk a rendek adjanak neki elégtételt. Kétségkivül csak annyit akart, hogy a rendek jelentsék ki, hogy elitélik a turóczi köriratot és szerkesztőit. De a szörnyű izgatottságban senki sem tudta, mihez fogjon s a félreértések egész lánczolata véres jeleneteket idézett föl. Rákóczi beszéde után siri csend állt be. A fejedelem és a senatus azt várták, hogy a gyűlés azonnal kimondja a peres eljárás megindítását, a rendek meg azt, hogy ez ügyben valamelyik előkelő úr fog indítványt tenni. Igy azután semmi sem történt. Rákóczi másodizben is szót emelt ugyan, de beszédét ismét csönd követte. Ezt a fejedelem oda magyarázta, hogy a gyűlés Turóczot pártolja. „Ezt érdemeltem tőled, ó haza”, kiáltá, s távozni készült. Erre elemi erővel tört ki a zivatar. Ketten is ajánlották ugyan a törvényes eljárás megindítását, mások meg visszaültették székébe a fejedelmet. De a pokoli zajban fejét vesztette mindenki. Végre Bercsényi, túlharsogva a vihart, azt kiáltá: semhogy a fejedelem távozzék, „haljanak inkább a gazok”! Nyomban kardot rántott s ráütött Rakovszkyra, Károlyi ugyanezt tette s fején sebezte meg. De a seb nem volt súlyos, s Rakovszky Okolicsányival kiszaladhatott a sátorból. A szabadban azonban sokan rávetették magukat s mint nyilvánvaló árulót megölték, Okolicsányit pedig súlyosan megsebesítették. Mindez egy pillanat műve volt, s a váratlan fordulat a legnagyobb mértékben Rákóczit lepte meg. Mégis ő nyerte vissza hidegvérét legelőször s nyomban intézkedett, hogy a többi turóczi nemeseket a katonaság megoltalmazza, sőt az egyiket, ki trónja elé borúlt, maga mentette meg. A véres jelenet után a rendek visszatértek a sátorba s kimondották, hogy Okolicsányi ellen a pör megindittassék, s Turócz megye összes nemesei elfogattassanak. Okolicsányit csakhamar halálra itélték s kivégezték, Turóczmegyét pedig megfosztották önállóságától s a többi vármegyék közt osztották fel, mely büntetés azonban nem hajtatott végre.


Az ónodi vár romjai és Rákóczi-ereklyék Erdődy grófné ónodi kastélyában.
Rajzolta Cserna Károly

A rendek tanácskozásai csakhamar ismét szabályos folyamot vettek. Június 13-ikán végre szóba került az ország viszonya az uralkodóházhoz. Maga a fejedelem21 vetette föl az abrenuntiatio, I. József király letétele eszméjét.


Az ónodi gyűlés törvénykönyvének bevezetése.
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának eredeti példányáról

Az indítvány a marosvásárhelyi gyűlés határozata után nem lephetett meg senkit. Bercsényi lelkesülten ajánlotta elfogadását a régi közmondással végezve beszédét: eb ura fakó! Az egész gyűlés ismételte e mondását s azt kiáltotta: mától fogva József nem királyunk! Ezzel a rendek a százados viszonyt a Habsburg uralkodó családdal megszakították s nyomban fogalmazták az ide vonatkozó törvényczikket. Egyuttal kimondották, hogy mindazok, kik két hónap alatt a határozathoz nem csatlakoznak, vagyonukat és állásukat elvesztik. Az új király választását azonban a legközelebbi országgyűlésre halasztották, s addig Rákóczira bizták a fejedelmi hatalom gyakorlását, Erdélyben való távolléte idejére meg helyettesévé Bercsényit tették. A rendek még napokig folytatták tanácskozásaikat, megszavazták az adót, ünnepélyesen fogadták Erdély követeit s törvénybe igtatták a két ország szövetségét. A fejedelem június 22-ikén rekesztette be a gyűlést s jóváhagyta a 24 czikkből álló törvénykönyvet, melynek második czikke „Josephus királyságának lemondása, az interregnumnak, vagy király nem létének bekövetkezett ideje és az austriai ház akármi módon praetendált mindennemű jussának eltörlésé” czímmel foglalja össze a gyűlés legkimagaslóbb határozatát.


Az ónodi gyűlés törvényczikke I. József letételéről.
Ugyanonnan


  1. Feldzüge des Prinzen Eugen, VIII. 436.[VISSZA]
  2. A csatáról Thaly „Nagyszombati harcz” cz. művében és a Hadtört. Közleményekben.[VISSZA]
  3. Némethy, id. m. 228–34.[VISSZA]
  4. Thaly, Arch. Rakoczianum, V. 53–58.[VISSZA]
  5. Zweig naplója 1707-ből. Tud. Gyüjt. 1835.[VISSZA]
  6. Szaniszló Zs. naplója: Tört. Tár, 1890. 768.[VISSZA]
  7. Feldzüge des Prinzen Eugen, IX. 53.[VISSZA]
  8. Az itteni küzdelmek menetét Thaly Kálmán „A Dunántúli hadjárat 1707-ben” czimű önálló munkában irta meg.[VISSZA]
  9. Feldzüge des Prinzen Eugen, IX. 306.[VISSZA]
  10. Klopp Onno (id. m. XII.) azt állítja, hogy Rákóczi franczia érdekből nem békült ki, mert Lajos király 100,000 frankon megvette számára a jaroszlavi uradalmat Lengyelországban. Rákóczinak itthon 120 mértföldnyi terjedelmű jószága volt s ha bármi önérdek vezeti, inkább magyar javai megtartására gondol. Ezek talán ötvenszer annyi értéket képviseltek, mint a jaroszlavi uradalom, mely igazán csak nyele volt a veszett fejszének.[VISSZA]
  11. 1707 márczius 8-iki diplomatiai jelentés alapján Noorden, id. m. II. 574.[VISSZA]
  12. Április 20-iki jelentés u. ott.[VISSZA]
  13. A rozsnyói 1706 deczember és 1707 január-február havi tanácskozásokról Thaly Kálmán: Századok, 1896. 8.[VISSZA]
  14. Gróf Károlyi cs. okltára, V. 615–616.[VISSZA]
  15. A 26 pontból álló törvénykönyvet közli Thaly: Tört. Tár, 1897.[VISSZA]
  16. A turóczi esetről fontos okiratokat közöl Thaly: Századok, 1896.[VISSZA]
  17. Thaly: Hadt. Közl. 1889. 157.[VISSZA]
  18. Kuncz, Szombathely tört. 13.[VISSZA]
  19. Áldásy Antal, Az 1707. éve ónodi országgyűlés története. Ugyanő, Kiadatlan napló: Tört. Tár, 1895. Van jelentés az Engelhardféle Frankfurter Relationen 1708. őszi füzetében. Fiedler (Sitzungsber. der phil. hist. Klasse der Wiener Akademie IX.) a Vetésyféle utólag koholt jelentés alapján szintén irt az ónodi gyűlésről.[VISSZA]
  20. Áldásy, id. m. 56.[VISSZA]
  21. Áldásy, id. m. 86.[VISSZA]