SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VII. FEJEZET.
Bem és Csányi Edélyben.

Bem első sikerei. A szászok és románok mozgolódásai. Nagy-Enyed pusztulása. Az oláhok pusztitásai a Jára völgyében. A magyarság szorongatott helyzete. Bem és a székelyek. Bem utja Nagy-Szeben felé. A nagyszebeni csata. Petőfi Bem táborában. Az oroszok behivatása. Engelhardt és Skariatin seregei Erdélyben. Az orosz beavatkozás jelentősége. Az első összeütközés az oroszokkal. A vizaknai csata. Bem visszavonulása a Maros völgyébe. Csányi László Erdély helyzetéről. Bem tervei. Négy napi harcz Vizakna és Déva között. Petőfi Sándor Bemről. A piskii győzelem. Urbán benyomulása. A szeredfalvi csata. Bem Beszterczén. A magyar sereg győzelme Nagy-Szeben alatt. Nagy-Szeben bevétele. A feketehalmi csata. Bem bevonulása Brassóba. Az orosz és osztrák sereg kiszoritása Erdélyből

Bem lengyel volt, mint Dembinszky, de siker kisérte lépteit s Erdélyben, melyen két hét alatt győztesen haladt végig, senki sem tekintette idegennek. Deczember 27-ikén Erdélynek mind a három nyelvén kihirdette, hogy ismét életbe lép a szabadság, melyet a magyar állam alkotmánya biztosit. Fátyolt vetett a multakra s kegyelmes bűnbocsánatot adott. Ó-esztendő napján épen akkor vonúlt be Beszterczére, mikor Mikes Kelemen gróf kivégeztette Berthleff tácsi szász tanitót, ki Urbánhoz folyamodást irt egy magyar asszony nevében. „Fejével felel – rivalt reá a nyilt utczán – hogyan bánik a polgársággal!” A magyarok lengyel vezére testvériséget kinált szásznak, románnak. A szászok valóban fátyolt vetettek a múltra; január 6-ikán, midőn már az oroszokat behítták s midőn báró Puchner a birodalom egységével és a nemzetek egyenjogositásával kecsegtette őket, osztozni kezdtek a magyarok örökségén; Besztercze vidékéhez tartozóknak nyilvánitották a kolozs-, torda- és dobokamegyei szász falvakat, Segesvár és Medgyes székeihez csatolták a küküllőmegyei 13 szász és román falut.

A románok is újból mozgolódtak. Január 5-ikén Popovics Dénes prefekt Szászvárosra hadisarczot vetett s már 9000 forintot szedett össze, mikor megérkezett a szebeni főhadparancsnokság tilalma;1 Tordán Czetz alezredes másnap már részletes javaslatot dolgozott ki a föllázadt románok ellen követendő eljárásról,2 de parancs nélkül még sem merte megsegitni a segélykérő nagyenyedieket, s midőn mégis küldött félszázad honvédet, a szerencsétlen várost már elérte végzete. Axente Szevér január 8-ikán meghagyta az enyedieknek, hogy gondoskodjanak 1000 vadász és 5000 lándzsás befogadásáról; egyúttal átkutattatta a házakat, mert hire járt, hogy Torda felől magyarok érkeztek. A hir valótlannak bizonyúlt, de Axente elállotta a Felvincz és Torda felé vezető országútat. A toroczkai úton Prodanu alprefekt, a szomszédos Muzsina papja őrködött s megnyugtatta a polgárokat, kik a város felgyujtása ellen oltalmat kértek. Éjjel 11 órakor azonban csapatával ő maga rohanta meg és gyujtotta fel a várost. A 15 foknyi hidegben az utczákra menekűlt magyarokat ölette, vágatta s még a templomokba tódúlókat sem kimélte. Axente,3 ki a tüzet a csombordi hegyről nézte, Sálka Simon tribunt 150 vadászszal, saját állitása szerint, oltani küldte ugyan s a városhoz csak másfélórányira álló Losenau császári ezredest is segitségűl szólitotta; de saját embereit is elkapta a rablás vágya, Losenau pedig részvétlen maradt. Leégett az egész város, a Bethlen-kollégium nagy részével, a gazdag könyvtárral és gyűjteményekkel együtt. Néhány száz lakos vérben, fagyban Torda, Felenyed, Újfalú és Csombord felé menekültek, valami 1200-an napokon át farügyekkel táplálkozva tengették életüket a szomszéd erdőségekben.4

Czetz alezredes, ki Tordát a XI. zászlóaljjal5, négy ágyúval s némi lovassággal tartotta megszállva, január 9-ikén csak félszázad honvédet küldhetett segitségükre; a lángtenger láttára ez is visszafordúlt.6 Harmadnap érkezett oda Inczédy László őrnagy vezetése alatt egy csak egy nappal előbb alakúlt 230 főnyi honvédszázad néhány lovassal és nemzetőrrel,7 kik a még füstölgő romok közűl előhitták az elrejtőzötteket, az erdőkből haza vezették a bújdosókat, kiknek némi fölsegitésére az országgyűlés január 26-ikán Szász Károly államtitkár és Nagy-Enyed hirneves tanára beszéde után százezer forintot szavazott meg.8 De a szerencsétlenek többé nem akartak ott maradni. A mint összeszedte őket Inczédy, továbbá Pereczi és Alsó Sándor százados,9 kiket néhány lelkes főúr (báró Kemény István, gróf Toldy Lajos, Paget János, báró Wesselényi Ferencz, Szilvásy Miklós stb.) támogatott, a védettebb Tordára és Kolozsvárra húzódtak. Ez utóbbi helyen még február 2-ikán is 2500 menekűlt tartózkodott. A sanyargatott Bánffy-Hunyad szivesen látta őket vendégekűl; ellenben a jómódú Szamosújvár csak hivatalos sürgetésekre fogadott be százat.10 A bujdosók csupán júniusban tértek hazá, hogy feldúlt házaikat újraépitsék.11


Bem.
Barabás Miklós egykorú, Petőfi után készült rajza, ugyanott

Puchner altábornagy elfogatta és becsukatta ugyan Prodanut, ennyi romlás okozóját, a többi prefekt és tribun azonban folytatta a dúlást és pusztitást. Bálint Szimion12 az aklosi táborból13 január 14-ikén az Aranyosba nyiló Jára völgyébe csapott le, a felgyújtott Jára faluban 121 magyart levágott, feldúlta Szent-Lászlót és Kisbánya magyar lakosait is gyilkolta.14 Január 18-ikán már Szamosújvár kért segitséget az oláhok ellen, s ugyanaznap Beöthy főkormánybiztos figyelmét Szászváros tanácsa felhitta a falvanként gyülekező oláhságra, mely Kolozsvárt akarja meglepni15 Aranyosszék is fegyveres erőt és rögtönitélő biróságot sürgetett a havasi móczok ellen, kik Felvinczet kirabolták és felgyújtották, azonban tiz nap múlva a statárium kihirdetése után, (január 25-ikén) a székben lakó oláhokat már lefegyverezte.16 A Körös és Szamos vonalán a magyarok egész januárban aggodalomba éltek; Kolozsmegyében 29-ikén a kapusiak és bánffy-hunyadiak egész éjjel talpon voltak, sőt némelyek már az erdőkbe húzódtak, mert egy nagyobb oláh csapat betörését várták.17

„Szegény Erdély! – sóhajtott Csányi László, ki mint főkormánybiztos január 31-én váltotta fel a beteges Beöthyt. – Én nem hiszem, hogy ennél most szerencsétlenebb ország legyen. Elborzad az ember a hallottakon, tapasztalván, mily vadálattá tud aljasúlni az úgynevezett Isten nemes teremtménye; és mindez az osztrák lovagias tisztek vezérlete alatt!” Fegyveres erő alig lévén Erdély nyugati részén, a lázadók ellen egyelőre csak úgy lehetett kűzdeni, hogy betiltották a vásárokat, a hol eleséget vásárolhattak volna.18 Csányi meg volt ugyan győződve róla, hogy egy zászlóalj jól fölszerelt vadász „képes lenne az oláhoknak ezrekre gyűlt csordáit is eloszlatni,” de egyelőre mégis óvatos vigyázattal akarta kisérni a szerencsétlen belviszonyokat, mert tüzesebb működéssel könnyen megszaporithatnák a havasokban tartozkodó „oláh csordák” számát. Szerinte „Szeben bevétele leend Erdélyre nézve a kellő intézkedéseknek tengelye.”19

Bem, ki január 12-ikén még Beszterczén táborozott, valóban Szeben bevételét tűzte ki czélúl és január 21-ikén már ott is állt Szeben alatt. Ezt a gyorsaságot a székelyek ügyében beállott fordulat teszi érthetővé.

A háromszéki székelyek békekövetei újesztendő napján báró Heydte császári meghatalmazottal megállapitották a béke pontjait,20 másnap Árapatakán a felek a szerződést kölcsönösen kicserélték, 3-ikán elfogadta azt Háromszék állandó választmánya, 5-ikén megesküdött rá – vagy, Csányi szerint,21 „megbolondúlt” – Sombory Sándor – ezredessel a határőrség egy része, 6-ikán Puchner, mint erdélyi fővezér, megdicsérte és állhatatosságra intette a székelyeket, 7-ikén hűséget fogadott 86 falú 2-2 képviselője, 10-ikén a törvényhatósági bizottság némely része; 15-ikén megjött a két hirmondó,22 a hozta Bem sikereinek hirét, kolozsvári kiáltványát és azt a rendeletet, mely Dorschner helyett Gál Sándor ezredest teszi Csikszék parancsnokává, s Gál Sándor 16-ikán Kézdi-Mártonfalváról néhányad magával bement Kézdi-Vásárhelyre,23 a hol már a piaczon várta a XII. zászlóalj, a Kossuth-huszárokkal, önkéntesekkel, néhány a rejtekből előkeresett ágyúval, fölzendűlt a Rákóczi-induló, kibontották a nemzeti zászlókat s újra fölesküdtek a szabadság oltalmára. Csikban, Háromszékben pár nap alatt 10,000 székely állott fegyveresen, követni készen a védelemnek, sőt a támadásnak azt a módját, melyben vezérei báró Rauber Károlynak, az orláti határőrök volt ezredesének szentiványi kastélyában úgy szólván napról napra, a harczban edzett, de nyiltan nem szereplő házigazda tanácsai szerint megállapodtak.24 Hiába vágyott Heydte és Gedeon az árapataki szerződésben a Gábor Áron ágyúira; hiába kivánták, hogy megint harangot öntsenek belőlük; sőt újabb harangok vándoroltak Kézdi-Vásárhelyre, hogy több legyen az ágyú. A székelyek is azt hitték, a mit egy esztendő múlva a sziléziai lengyelek hittek, kiket a poroszok Schleswig-Holsteinba küldtek. „Hiába erőlködnek, Bem mindnyájukat le fogja győzni. A harangok ezer év óta hirdetik megjelenését. Hallják csak! Nem mondják-e folytonosan: Bem! Bem! Bem! … Nevét hangoztatják és fogják hangoztatni mindörökké!”25


Csányi László.
Pollák testvérek kőnyomata Grimm 1861-iki rajza után. Az országos képtár gyűjteményének 8190. számú példányáról

Bem január 12-ikén indúlt el Beszterczéről s harmadnap már megszállta Maros-Vásárhelyt, honnan az osztrákok kardcsapás nélkül távoztak.26 2850 gyaloggal, 640 huszárral és 28 ágyúval merte megkisérleni a székelyek és szászok földének visszahóditását.27 Forró Elek ezredes,28 kit Maros-Vásárhely főparancsnokává tett, gróf Teleki Elek és Biró Mihály marosszéki kormánybiztosokkal azonnal ujonczozni kezdett s január 21-ikén Jeney József őrnagy már föl is eskette az első vadászzászlóaljat; Kossuth pedig intézkedett az erdélyi sereg jobb élelmezéséről s megrendelte, hogy Erdélyből minden kardot, puskát, pisztolyt, nyerget Bem táborába vigyenek;29 Bem azonban nem várta be mindezt. Már 16-ikán megkezdte előnyomúlását s másfélórai ágyúzás után Vámos-Gálfalvánál, másnap pedig Szőkefalvánál visszanyomván Puchner hadait, éjjel Balázstelkén hált. 18-ikán bevonúlt Medgyesbe, mely hódoló küldöttséggel fogadta, minek hirére Schurter tábornok Brassóból a törcsvári szoros felé vonúlt vissza, s maga Puchner Szebenből a pénztárakat a vöröstoronyi szorosban helyeztette biztosságba. Szebenből, Brassóból a román bizottság tagjai is menekűltek.

Bem 19-ikén egy napot pihent Nagy-Selyken s másnap Nagy-Csűrre érkezett. A Tordáról oda rendelt Czetzet azonban nem találta ott, mert ez naponkint 18–20 órát haladva is, a balázsfalvi csatározás következtében némileg megkésett s ez este a közelben ugyan, de Vizaknán állott. Bem és Czetz együttvéve is csak 3200 gyalogost, 6 század lovast és 28 ágyút állithatott szembe Puchner 7000 gyalogjával, 1200 lovasával, 4000 nemzetőrével s 30 tábori és számos vár-ágyújával. Január 21-ikén reggel 7 órakor mégis Nagy-Szeben vára alá nyomúlt. Az első ágyúlövés megölte gróf Mikes Kelemen ezredest, kit Bem a maga utódának szánt,30 mire Bem kissé hátrább vonúlt s heves ágyúzást kezdett. 11 órakor, midőn öt ágyúját az ellenség már elhallgattatta s az osztrákok balszárnya előnybe jutott,31 Bem épen elrendelte a visszavonulást, midőn végre megérkezett Czetz Vizakna alól s a balszárnyat visszaszoritotta. Az osztrákok erős ágyú- és puskatüze elől azonban Bem 1 órakor újból elrendelte a visszavonulást, egy huszárszázaddal s ismételt kartácstüzeléssel igyekezvén visszatartani Losenau ezredest a hevesebb üldözésben. Szelindek alól Losenau valóban vissza is fordult s este 8 óra után a magyar sereg Szelindeken pihenhette ki fáradalmait.32 Másnap, 24-ikén, az osztrákok három oldalról támadták ugyan, de visszaverte őket s egy hétig ezután nem is háborgatták. Petőfi, ki 25-ikén érkezett a táborba, irigyelte azt a dicsőséget, melyet a maroknyi hős sereg még szerencsétlenségében is „növelt s rajongva tekintett a „búsuló lengyel”-re, a forradalmi vezérek eszményképére. A mi Kosciuskonak volt Niemczevicz, az lett Bemnek Petőfi: segédtisztje,33 költője, bizalmasa. Keblén viselte arczképét, melyet maga rajzolt és szivében a hőst, úgy ahogy látta az első csatában (január 30.), melyben vérkeresztségét nyerte.34

A tábori élet vigságai közt azonban Bem ép úgy gondolt helyzetének javitására, mint a mennyire Puchner törekedett azt rontani. Puchner Gedeon dandárával erősödött ugyan, de most már, midőn szemtől-szemben állott az oroszgyűlölő lengyel vezérrel, kinek elkobzott javait a czár épen ekkor tájban adta Szobotevinszki tábornoknak, komolyan dolgozott az orosz segitség megnyerésén. Erre az első lépést újabban Brassó tette. Midőn január 20-ikán ennek tanácsa nevében Albrichsfeld János főbiró és Roth Ágost főjegyző a segítséget szorgalmazta, Schurter tábornok, „Ha körűlmények nyomása alatt,” azt „a legsürgetőbben” ajánlta ugyan Lüders orosz tábornok figyelmébe, Puchnerhez intézett fölterjesztésében azonban a „szép és dicséretes” határozat foganatos voltában nem bízott. Puchner a kérelmet (január 23-ikán), valóban ad acta tétette.35 Azonban csaknem egyidőben vette Schwarzenberg hg. osztrák ministerelnök levelét (január 20-ról), melyben óvja ugyan az oroszok behivásától, de ha már behítta, a felelősség végleges elvállalása mellett fogadja őket barátságosan, minden egyebet a két udvar diplomatiájára bizván; s most kapta meg Timoni oláhországi osztrák ügyvivőnek Bukarestből január 22-ikéről kelt értesitését is,36 hogy Szent-Pétervárról futár érkezett. A czár helyeselte, hogy Lüders Brassó és Szeben felhivására nem adta meg a kért segélyt; de utasitotta, hogy megadja, ha azt maga a hadparancsnok kérné. Lüders, ki seregével január 12-ike óta különben is a déli határok közelében tartózkodott, Puchnernek a városoktól kért segitség ügyében január 27-ikén valóban kijelentette, hogy a segitséget a saját nevében kell kérnie. Európa – szerinte – nem magyarázhatja félre a czárnak azt a jóakaratát, hogy a már-már elnyomottaknak pártoló karját nyújtja, mert ez nem politikai okokból s nem is azért történik, hogy egy független állam belügyeibe avatkozzék. Egyedűl emberies jóindulatból s önként határozta el, hogy egy nép védelmére küldje seregeit, a fegyveres haramiák ellen.

Puchner altábornagy időközben Pfersmann tábornokot bizta meg, hogy míg ő a csatatéren vezérkedik, vezesse a főhadparancsnokságot. Tehát Pfersmannak kellett magára vállalnia a felelősséget37 s irásban behivnia a segitséget, mit azonnal meg is tett. Skariatin orosz ezredes január 28-ikán figyelmeztette ugyan, hogy a megigért 11 gyalogzászlóaljból, 8 kozák századból és 24 ágyúból álló segitségnél többet nem küldhetnek, ha tehát többre volna szüksége, ne koczkáztassa az orosz fegyverek becsületét; arra a hirre azonban, hogy a székelyek 15,000 emberrel közelednek, február 1-jén a haditanácsból maga Puchner ismételte a kérelmet. Február 2-ikán a dunai fejedelemségekből Engelhardt tábornok már bevonúlt Brassóba,38 Skariatin pedig február 4-ikén Szebenbe.39

Megtörtént tehát, amit a magyar politikusok nemcsak az országgyűlésen és a lapokban, hanem még a vármegyékben is előre láttak: az oroszok valóban beavatkoztak. Már a márcziusi napokban gyanitották, hogy a Magyarország és Ausztria közt vitás kérdés, magának az ország alkotmányának és függetlenségének kérdése is, Oroszország magatartásán fordúl meg.

Egy, az aldunai határszélről október 11-ikén kelt levél már figyelmeztetett, hogy Oláhország nem végső czélja az orosz hóditásnak; az oroszoknak az a czéljuk, hogy Magyarországba és Ausztriába nyomúljanak s hogy a rácz rablókkal és az osztrák reactionariusokkal Magyarországban és Ausztriában az ifjú szabadság megsemmisitésére egyesűljenek. Október 18-ikán Bécsben már az oroszok beavatkozásának tulajdonitották, hogy előtte való nap a magyar sereg Bécs alól a magyar parlament parancsára visszafordúlt. Ez utóbbinak október 24-iki ülésén Riskó Ignácz inditványt is tett, hogy az orosz beavatkozás megakadályozására diplomatiai lépéseket tegyenek; a mire Nyáry Pál azt felelte, hogy az angoloknál, francziáknál s más népeknél már tett lépéseket, de ilyesmivel nem jó s nem is akar lármát ütni.40 Az angol diplomatia, mint azt a magyar szabadságügyről 1850-ben közzétett levelezése tanúsitja,41 valóban érdeklődött a kérdés iránt, mely különösen Ferencz Károly főherczegnek 1848 deczember elején Szent-Pétervárra tett utazásával s a szászoknak és románoknak deczember 31-iki segitségkérése után öltött fenyegető jelleget, mert, mint ismeretes, januárban a czár megadta a részben való segitséget s február elején hadai már Erdély legnagyobb két szász városában állottak.

Február 4-ikén, midőn Gál Sándor a székely sereggel Dobolynál átkelt az Olton, Szentpéter és Hermány közt egy ismeretlen ellenséggel találkozott. A Kossuth-huszárok kapitánya, Horváth Ignácz volt az első, ki kardot emelt Engelhardt oroszaira, kikkel a székelyek, első sikertelen rohamuk után, öt órahosszat vitézűl harczoltak, a kitűnően működő ágyúk fedezete alatt azonban a nagyobb erő elől végre is vissza kellett vonúlniok; s 5000 emberrel és négy ágyúval Hidvég, Barót, Kőhalom, Udvarhely és Segesvár irányában, csak február I1-ikén indulhattak újból Bemhez, kit (február 15-ikén) már Mledgyesnél csataközben találtak.

Ugyanaznap (február 4-ikén), melyen a székelyek először mérkőztek meg a kozákokkal, Puchner is szorongatta Bemet, ki február 1-jén Szelindekről Vizaknára ment át42 s ott megerősitett állást foglalt el. Február 4-ikén itt 7387 gyaloggal, 772 lovassal. s 30 ágyúval támadta meg őt, ki csak 1930 gyalogost, 375 lovast és 24 ágyút állithatott vele szembe. Négy órai ágyúzás után, Zsurmay huszárőrnagy, hogy megelőzze a balszárny megkerülését, lovasrohammal és szuronyszegezve vetette vissza az osztrákok derékhadát, melynek üldözésére most a derékhaddal Bem is elhagyta a biztos sánczokat, sőt ágyúit is előbbre tolta.43 Puchner azonban, ki csak most látta, mily maroknyi sereggel van dolga, szuronyszegezve fogadta és vissza is verte támadását s a balszárnyat is megszalasztotta. Bemet Simonyi Simon őrnagy néhány honvéddel és a bécsi legióval kivágta ugyan az ellenség szuronyai közül, de most már általános lett a futás, melyet a Vizakna utczáin megtorlódott ágyúk és társzekerek gátoltak. A csatában s üldözés közben 349 magyar esett el és 132 sebesűlt meg. Másnap mintegy 300 halottat (köztük nehány sebesültet még élve) az osztrákok behányattak a 300 méternél mélyebb sóaknába, honnan hatnak a holttestét egy felhőszakadás (1890 július 3-ikán) teljesen ép állapotban hozta felszinre, meztelenűl, a hogy a győzők a mélységbe dobták őket. Több mint négy évtized múlva magyar költők lelkesedtek, hazai és külföldi tudósok érdeklődtek a hősök iránt, kik ágyúdörgés közt szálltak alá, égdörgés közt kerültek vissza. Ma két kis emlék örökiti a vesztett csata 300 áldozatának honszeretetét.44 Az osztrákok már akkor katonai diszszel temették el halottjukat.

Bem, ki irat- és pénztárán kivül 13 ágyút és 11 töltény-szekeret is elvesztett, február 4-ikén este csupán 1500 emberrel és 8 ágyúval vergődhetett el Szerdahelyre, hol a gúlákba rakott fegyverek körül csupán pár órát pihenvén, éjfél után 2 órakor indult Szászsebesre. Oda arra a hirre érkezett, hogy Adorján tűzérfőhadnagy vezetése alatt 2 ágyú és 150 ember födözetével előre küldött betegeit és sebesültjeit, Bartels ezredes vezetése alatt, a gyulafejérvári osztrákok s maguk a városiak részben legyilkolták.45 Bem kiverte ugyan Bartelst, a hűtelen várost azonban nem engedte kirabolni. Ebéd után már Losenau ezredes ellen kellett védenie a keritett várost. Február 6-ikán, midőn Puchnernek egész serege a vár alá érkezett, a megadásra szólitó békekövetséget azzal utasitotta vissza, hogy nem alkuszik oly sereggel, mely a magyar békekövetet46 elfogatta. Az e közben eltelt órát azonban a Szászváros felé való visszavonulás megkezdésére használta, s nagyobb baj nélkül elérte Szászvárost, honnan az oláh lázadókat kikergette.

Csányi ugyanaznap (február 6-ikán) kiáltványban figyelmeztette a közönséget, hogy Bem Szeben alól csak azért vonul vissza, hogy a Maros völgyében segédcsapatokat vonván magához, nagyobb erővel térhessen vissza. Álhireknek tehát ne adjon hitelt s bizalommal nézzen egy jobb jövő elé. Az álhirek terjesztőit különben, mint az ellenség czimboráit, haditörvényszék elé állitással fenyegette.47

Attól tartva, hogy a székelyek azonnal szétfutnak, a mint meghallják Bem veresége hirét, azonnal futárt küldött parancsnokukhoz, Kiss Sándor alezredeshez, hogy fegyelmet tartson, embereit szétmenni ne engedje, költséget nem kimélve, kerestesse föl Bem tábornokot s ha lehet, csatlakozzék hozzá.48 Bemnek pedig megirta, barátságosan ugyan, de határozottan, hogy ignoráltatni nem engedi magát, ha elismerte is, hogy Bemnek, a nagyon bizonytalan útak miatt, idáig még alig is lehetett alkalma érintkeznie vele. Egyúttal megküldte neki a szász pénztárak jegyzékét, hogy szerencsés győzelem esetében tudja magát mihez tartani a hadisarcz kivetésében és „ne keressen egyhelytt bornyút a bika alatt, máshelytt pedig a tehénfejést is elmúlaszsza”.

Saját vallomása szerint ezer szép tervet készitett agyában Erdélyt illetőleg; „de ha az öreget továbbá is paszorgatja Puchner, úgy eloszlanak azok, mint álmok.” Nagy fordulatot csak Arad bevételétől, vagy inkább az ott elfoglalt Gaal Miklósnak ideküldésétől várt, a mi „Isten-áldása lenne”.49

„Igen tisztelt barátom – irta Csányi február 6-ikán Kossuthnak a vizaknai csata hirére,50 – már magamnak is bosszúságomra szolgálnak Kasszándra sajátságai. Alig olvastad el levelemet, melyben Bem szelessége felett aggodalmamat nyilvánitottam, már is azt kell irnom, hogy ő megveretett és Déva felé visszavonulásban van … Azonban elég ügyes lesz ő ismét összeszedni táborát és valahol olyan positiót foglalni, melyben részére a mozgásban levő segédseregeket bevárhatja és már ekkor okulva két pofoncsapáson, Szebent, hiszem, hogy nagyobb erővel támadandja meg. Csak az a baj, hogy itt minden kicsiség a kétségbeesésig hangolja le az embereket; Kolozsvár már ma ismét bolond.” „Ha elárult hazánkon irta másnap Szatmármegyéhez – és kiirtással fenyegetett fajunkon kölcsönös erőfeszitéssel. nem segitünk, úgy elvesztünk.” „A magyar haza veszélyben van – irta február 11-ikén a székelyekhez. – A magyar faj kiirtása ellenségünknek czélja.” Török, tatár sohasem dúlta oly kegyetlenül Erdélyt, mint most a szász és a tőle felbujtatott oláh. Még a Basta korabeli nyomoruságot sem hasonlithatni a mostanihoz, miden császári katonaság segiti a rablókat. Midőn az erdőkből összeszedett menekült enyedieket elfagyva, megdermedve Kolozsvár felé hozták, szászok, oláhok, császári katonák a félholtakra ütöttek s életüket csak a kiséret vitézsége menté meg. Ebből láthatja, olvashatja minden magyar, mi vár reá. A székelyeket sem kimélik meg. „Ne higyjetek a kigyónak. Most még nem bánt; de ha sikerül urává lenni Erdélynek, a sor elkövetkezik a székelyekre is.” Urává azonban csak úgy lehet, ha az erős székelyek, Attila óta az ország lakói összetett kezekkel nézik, testvéreiket mint gyilkolja a szász, oláh, német katona. A székelyeknél jobban senki sem érezheti a németek zsarnokságát; ismerik a mádéfalvi esetet, a mely ismétlődhetik Erdély elfoglalása után. „Várhattok-e pártolást a német vagy oláh országgyűléstől? – – – Tán eddig is elkéstetek. – Egyes embereknek, de nemzeteknek sorsa is sokszor egyes időpontoktól függ; egy napi késedelem örökös szolgaságot hozhat egy nemzetre.”51 Biztatta őket, keljenek föl és csatlakozzanak Bemhez, kivel Arad felől 7500 magyar katona 16 ágyú kiséretében kiván egyesülni.

Bem nem számitott ugyan ekkora segitségre, de mégis bizott benne, hogy Arad felől erősitést kap. Türelme azonban most sem volt ennek a bevárására. A mint arról értesült, hogy a Vizakna alól, a Maros felől várható segitség fölkeresésére más úton előre küldött báró Kemény Farkas Dévát megszállta, a február 5-ikéről 6-ikára menő éjjel rajtaütő Solomon tribunt visszaverte, s Beke őrnagy csapatával előörseit a piskii hidig tolta előre, magához rendelte ugyan őket Szászvárosra, február 7-ikén reggel azonban nélkülök is elfogadta a csatát. Maroknyi népével s két ágyúval órákig tartotta magát s lovagló-ostorával vágta szembe az osztrák katonát, ki oda mert menni ahhoz az ágyúhoz, melyet ő maga kezelt. Középujjának ellövetése után visszavonult ugyan, de megmentette ágyúit és csapatával, melyet Dobay és Makray őrnagyok52 időközben rendeztek, jó rendben vonult Déva felé. Itt egyesült vele az aradi táborból Hrabovszky őrnagy vezetése alatt 12 ágyúval küldött 4500 ember; s épen jókor. A kicsiny sereget kimeritette az a küzdelem, melyben „négy nap dörgött az ágyú Vizakna és Déva között”.53 Vér öntözött ott minden talpalattnyi földet. Négy hosszú nap alatt olyan rettentő vad csatát csatáztak, „minőt a messzelátó nap csak nagynéha lát”. Megtettek mindent, a mit a becsület kivánt; tizannyi ellenségen azonban győzniök nem lehetett. Elpártolt tőlük az Isten és a szerencse; de velük maradt Bem, a vitéz vezér, a dicső tábornok, kinek lelke nagyságát54 könnyes szemekkel bámulta Pindarosa, néma áhitattal szemlélte a sereg.

Bemnek valóban nem kellett Pindaros után sóhajtoznia, mint Nagy-Sándornak; a forradalom költője, ki már két hónapja akasztatni kivánta a királyokat, előtte kész volt meghajtani térdét, ha volna ember, kit mint Istent imádhatna. Bemnek olyanforma szerencséje volt, mint Augustusnak, kit Horatius és Virgilius dicsőitett, Tacitus nem gondolt reá, Plutarchostól irt életrajza pedig elveszett. Bemet az oknyomozó történetirás elhanyagolta, a rideg hadtudomány elitélte; a nép lelkébe azonban úgy ment át, a hogy dicsőségét Petőfi belélehelte s a hogy a forradalmi szellem az első pillanattól fogva rajongott a hősért, kinek szabadság és dicsőség kellett, nem hatalom és elsőség. Egy Tacitus hallgatása, vagy egy Plutarchos könyvének lappangása még mindig kevesebb veszteség, mint elveszteni olyan történelmi eszményt, melyet maga a nép teremtett magának. Hogyne győzne? Bem a vezére, a szabadság régi bajnoka; Osztrolenka véres csillaga bosszúálló fénynyel jár előtte. Az ősz vezér fehér szakálla mint fehér zászló lengedez: a kivivott diadal után a békeség jelképe. Utána a hazának ifjúsága, mint a hogy a tenger hullámai kisérik a vén zivatart. hét nemzet egyesült bennük: a lengyel és magyar, egy czélra törve hatalmasabb minden nemzetnél. Az a czéljuk, hogy összezúzzák a közös bilincset; s összezúzzák, ha a koronás haramia légiónként küldi is eléjük bérszolgáit. Számára a pokolba azoknak a holttestéből épitenek hidat.55


A piskii harcztér.
Rajzolta Székely Árpád

Ez Bem. Semmiféle kritika, semmiféle történelem nem teszi mássá, mint a milyennek ismerte az a sereg, a mely követte. Február 9-ikén Piski alá érkezett, hol a Sztrigyen átvezető hidat Kemény Farkas csapatai már harmadnapja tartották megszállva s most reggel 8 órától védelmezte Herle cs. tűzérkapitány 18 ágyúja ellen. Kalliány tábornok, a beteg Puchner helyettese és Stutterheim báró dandárai s az oláh fölkelők Pád és Répás irányában a dombokon várták az ágyúk feleselésének eredményét. Kalliány a gyalogság egy részével 10 órakor rohamot intéztetett a hid ellen, melyről Bem Czetz tábornoknak már tegnap megmondta, hogy, ha az elvész, Erdély is elvész. Az első rohamot a XI. s részben az LV. honvédzászlóalj nemcsak visszavetette, hanem, a hidon s a jégtől zajló Sztrigyen előretörve, Bemnek Nagy-Szebennél elvesztett két ágyúját is visszafoglalta. Egy másik roham azonban visszavetette a honvédeket, az osztrák sereg zöme pedig közelebb nyomúlt a hidhoz, melyet Herle közelebb vágtató ágyúi most kétfelől kartácsoltak. Gyilkos tüzök elől a hidon át rohamra vezetett Mátyás huszároknak vissza is kellett fordulniok. Magyarok és osztrákok tolongtak a hidon, midőn Dédács felől Czetz 1 lovas- és 1 gyalogzászlóaljjal s egy üteggel megérkezett. A Bianchiak fehér kendőt lobogtattak, mit a magyarok arra magyaráztak, hogy át akarnak állni; csak akkor látták a cselt, midőn az osztrákok körülvették Czetzet és Keményt s kardjukat követelték. Czetz néhány perczig tartó tüzelés után az ellenséget szuronynyal a tulsó partra kergette át s a jobbparti hidfőnél foglalt állást. Ez az egyetlen roham több mint 200 osztrák életébe került; maga a vitéz Losenau ezredes is halálosan megsebesült. Bem, ki sebláza miatt kissé elkésve érkezett, egész (most már mintegy 8000 főnyi) erejét a tulsó parton állitotta fel, s igy körülbelül egyenlő erők küzdöttek egymással.56 A visszavonuló osztrákokat a magyarok nyomon követték, a visszavonulást fedező báró Buseck cs. alezredes azonban és maga a Szászváros felől betegen is megjelent Puchner zavarba hozta a bihari lovas-nemzetőröket s velük az egész sereget, melynek erős tűzben kellett visszavonulnia a hidon. „Ne fuss magyar, ne fuss! – kiáltott Bem a futókra. – Ha nincs hid, nincs haza!” A futókat azonban Czetz és Bethlen Gergely gróf a Szent-Andrásnál álló székelyekkel és huszárokkal visszaforditották. Bem csakhamar teljes rendben fogadta üldözőit, kik heves ágyúzás után megkezdték visszavonulásukat, mely a magyarok rohama következtében csakhamar futássá fajult. A tulsó parton a Bianchiak utolsó állomását, a félnapig tartó harczban annyiszor szereplő fogadót is elfoglalván,57 Pádig kergették az ellenséget, mely 129 halotton kivül 555 embert vesztett sebesültekben és eltüntekben; azonban a magyarok vesztesége sem igen volt kevesebb; az elesettek közt volt a hős Horváth Miklós százados is.58 Az osztrákoknak Gyula-Fejérvárott, a magyaroknak sokkal utóbb azon a helyen emeltek emléket, ahol Bem ágyúi állottak.

Bem, a helyett, hogy Szebennek indult volna, mint azt az osztrákok is gondolták, a székelyekkel igyekezett egyesülni s Maros-Vásárhely felé vette útját. Szász-Sebesnél oldalt hagyta Puchnert, ki csatát remélt s Alvinczról elkergetvén az ellenséget, Gyula-Fejérvár őrségének szemeláttára északkelet felé fordult s a 400-500 méter magas emelkedéseken át roppant erőfeszitéssel már 11-ikén este Bervére ért, hol Czetzet ezredessé nevezte ki, Keményt pedig a betegekkel és társzekerekkel Kolozsvárra küldte. Ő maga 15-ikén vonult be Medgyesre, melyet üresen talált. Zsurmay és Pereczi őrnagyok ugyanis, kik Vizaknáról – Bemtől elszakadva – a székelyekhez igyekeztek, február 9-ikén kiűzték onnan báró Heydte őrnagyot,59 ki most Segesvárra vonult; arra a hirre azonban, hogy Gál Sándor székelyei 15-ikén este megszállták Udvarhelyt, onnan is megfutott.60

Forró Elek ezredes, ki a mult hónap végén Maros-Vásárhelyt vadászcsapatot alakitott,61 a székelyek élőcsapatával már 16-ikán megszállta és megerősitette Segesvárt, hová most már Kiss Sándor alezredes, márczius 5-ikén pedig Gál Sándor ezredes egész székely hadereje is megérkezett és egyesült Bemmel.

Bem február közepén, a székelyekkel való összeköttetést biztositva látván, Szeben ostromára akart sietni, a Besztercze felől érkező hirek azonban tervének elhalasztására kényszerítették. Csányi főkormánybiztos február 3-ikán még arra utasitotta Riczkó beszterczei ezredest, szedje össze azokat a fegyvereket, melyeket az Urbán táborából megszökött több száz oláh határőr Radna, Borgó és Csikszék havasaiban az esztinákban rejteget. Miközben azonban Riczkó egy kitörhető ujabb lázadás megelőzése végett pár nap alatt csakugyan 1300 katona- és 500 vadászfegyvert szedett össze,62 Urbán a helyett, hogy Bukovinából a borgói szoroson, a Tihucza völgyén ereszkedett volna alá, 22 fok hidegben, rettenetes hóban megkerülte az 1607 méter magas Miroszlávát, s február 5-ikén hajnalban Borgó-Marosényban meglepte s 11 tiszttel, három század Sándor-gyaloggal, 44 Koburg-huszárral, 74 lóval és két ágyúval együtt elfogta s Bukovinába vitte át Koffler honvédőrnagyot. Kitünően sikerült csinyje után Malkavszky altábornagy most már nagyobb erővel ismételte a támadást s mielőtt Majthényi András Feketetóról a határok megerősitésére oda érkezhetett volna,63 február 12-ikén Borgóig nyomult. A csekély számú székelyek visszavonultak s nem hitték el, hogy azok az oroszok, a kiket láttak, voltakép muszka ruhába bujtatott szászok, és oláhok.64 Riczkó ezredes azonnal odahagyta Beszterczét és Szamos-Újvár felé igyekezett menekülni; már február 10-ikén oda kérte küldeni a segitő sereget, Urbán azonban február 18-ikán Beszterczétől délnyugatra Szeredfalvánál meglepte a beteg65 Riczkót, ki a harczban 3 tiszttel együtt elesett, 250 embere és 3 ágyúja pedig az ellenség kezére került.66 A futók egy részét Baudessin gróf főhadnagy huszárai vágták le, 55-öt pedig a szépnyiri, sajókereszturi és kajlácsi szászok adtak át Urbánnak.67 A futókat a Kolozsvárról elősiető Tóth Ágoston ezredes szedte össze, Urbán azonban eltünt előle. Tóth mégis folytatta előnyomulását s február 23-ikán maga Bem is megindult Besztercze felé, hova már előbb 3500 gyalogot, 350 székely huszárt és 14 ágyút küldött előre.68 Besztercze február 26-ikán ellenállás nélkül hódolt s másnap, mindamellett, hogy az osztrák haderő egy lovasezreddel gyarapodott,69 Borgó-Prund irányában Urbánt és Malkovszkyt is Bukovinába szoritotta vissza.70 Urbán megérdemelte a Lipót-rendet, melyet merész guerilla-hadjáratáért kapott, fáradalmakban és betegségekben kimerült seregével azonban ujabb kisérleteket négy egész hónapig többé nem tehetett.71 Mindamellett Gál Sándor márczius 8-ikán már sürgette az ország határainak megerősitését, harmadnap pedig Majthényi báró Bukovinába való72 betörést javasolt.

Bem azonban nem foglalkozott most ilyen kalandos tervekkel. A magával hozott segitő-hadat is a határok védelmével megbizott Tóth Ágoston alezredes alá rendelvén, a hadiszerek dolgában személyesen járt Dézsen, Nagybányán és Kolozsvárt. A székelyek iránt már eléggé nyugodt lehetett. Csányinak még február 12-ikén oda beküldött 12 biztosa folyton lelkesitette a népet s Marosszékben Dósa Elek, Udvarhelyszékben pedig Horváth János kormánybiztosok, Csányinak az udvarhelyszékiekhez (február 15-ikén) intézett kemény felhivása után, rövid időn helyreállitotta a törvényes kormány tekintélyét. Mindamellett is csupán Háromszékben nyilvánult oly erőkifejtés, kitartás és hazafiság, melynél többet kivánni már nem lehetett.73 Pedig Erdély sorsa a piski győzelem után attól függött, a székelyek mikor s milyen erővel csatlakoznak Bemhez. Ha Erdélyből kivethetik az ellenséget, a vérmesebbek hite szerint Bem seregével Magyarországban is a legrövidebb idő alatt bevégezhetnék az osztrák háborút.74

Márczius elsején esteli 10 órakor már meg is érkezett Bem Medgyesre, hogy Szeben ellen nyomuljon, mikor – nem csekély meglepetésére – arról értesült, hogy Puchner támadólag készül föllépni. Vezérkari új főnökének, Maroicsics őrnagynak ösztönzésére Puchner 7750 gyaloggal, 926 lovassal és 36 ágyúval kerete az összeköttetést Urbánnal, kinek vereségéről még nem értesült. Bem egész ereje 7560 gyalogra, 1420 lovasra és szintén 36 ágyúra rugott, mintegy 1300 emberét azonban Segesvár őrzésére és más feladatokra kellett fenntartania. Van der Nüll ezredesnek Kis-Kapus és Medgyes közt márczius 2-ikán kezdett támadását tizennégy órai csatában visszaverte ugyan, másnap azonban, midőn Kalliany tábornok egész erejével támadt, heves csata után Medgyes falai közt kellett oltalmat keresnie. Bem, ki a sebesülteket s foglyokat nem számitva, a két napos csatában 400-nál több vitézét vesztette el,75 még az éjjel kivonult a városból, melyet másnap az üldözésre nem gondoló osztrákok szálltak meg. Bem márczius 5-ikén reggel ért Segesvárra, hol csatára készült.76 Midőn azonban Puchner, attól tartva, hogy az ujabb orosz segitséggel erősitett Brassóra veti magát,77 délnek, Szent-Ágota felé nagyot kerülve akarta őt Brassótól s a Székelyföldtöl elvágni, – Bem márczius 9-ikén rögtön ismét délnyugatnak fordult s oly gyorsan haladt, hogy Medgyesen át, melyet 4 ágyúval Pereczi alezredes 1500 emberére bizott, már márczius 11-ikén délután 3 órakor Nagy-Csűr alatt állt. „Segélje Isten Szeben bevételére Erdélyben elszórt seregeinket irta aznap Csányi78 – tizennégy nap alatt megalapithatnók Magyarország jövőjét.” Az osztrákok, kik 9-ikén üresen találták Segesvárt, csak most látták be végzetes tévedésüket, melyet azonban többé a legnagyobb sietség mellett sem tehettek jóvá.

Pfersmann osztrák tábornok két gyalogzászlóaljjal s némi lovassággal és Skariatin orosz ezredes 1960 gyaloggal, 120 kozákkal és 6 ágyúval Szebentől északra csatarendben várták Bemet. Magában a városban Alberti kapitánynak Medgyesről ide vonult katonaságán kivül 2 zászlóalj nemzetőr állt. A magyarok fáradtan és rongyosan érkeztek meg,79 tűzérségük azonban rögtön megkezdte a csatát, majd a gyalogság vette át a támadást. Kiss Sándor huszáraitól támogatva, este 7 óra tájban az ellenséget a várat védő sánczok mögé szoritották s Bem magát a várost és a várat kezdte lövetni. A sötétség s hadai kimerültsége következtében azonban már-már lemondott a rohamról,80 midőn Bethlen Gergely egy különitménynyel hirtelen megjelent és székelyei, a XI. zászlóaljjal együtt, forradalmi dalok éneklése közt nyomultak előre. Este 10 órakor Bem serege már a piaczon állt; az ellenség a lakosok egy részével a vöröstoronyi szoros felé menekült. A győzelem 40 magyarnak életébe került. Elesett 200 orosz, foglyul esett 129 osztrák s a magyarok kezébe kerültek a kórházak 850 sebesülttel, továbbá 21 ágyú, egy millió puskatöltény, 6000 ágyúgolyó, 5000 kisebb fegyver, sok puskapor, élelmi- és ruhakészlet. S a mi fő, Szebennel elbukott az erdélyi ellenforradalomnak, a szász és román lázadásnak középpontja. A polgárok közül csupán Benigni József, a Siebenbürger Bote izgató szerkesztője esett el. A győztesek kiszabaditották elfogott bajtársaikat, de nem tettek kárt a szebeniek személyében és vagyonában.81 Szólt a zene, gyújtott a Rákóczi és csufolódott a gúnydal.

Most már „ebünk sánta se bajunk”, mint Csányi irta, midőn Bem márczius 10-ikén tudatta vele szándékát: 11-ikén az ellenséget megtámadni, 12-ikén Szebent bevenni, a viszonyokat ott rendezni, az Erdély biztositására szükségkép itt maradandó sereg vezényletét Czetznek átadni, a többivel Magyarországba vonulni. Csányi lehetetlennek tartotta Szeben ily rögtön való bevételét;82 Bem azonban előbb bevette, mint ahogy igérte.

Kalliany tábornok, ki 12-ikén az Oláhországba siető Puchnertől átvette a vezérletet, meg akarta ugyan kisérleni Szeben visszavételét, arra a hirre azonban, hogy Engelhardt orosz tábornok Brassót odahagyni szándékozik, Skariatin pedig az osztrákokkal együtt a vöröstoronyi szoroson át tényleg Oláhországba vonult vissza, Brassó körül készült összevonni az osztrák haderőt. Bem Szeben védelmét 2000 emberrel Bánffy János ezredesre bizta, s javára forditván az ellenség újabb hibáját, Czetz ezredest azonnal Brassó ellen küldte. Czetz márczius 16-ikán Fenyőfalva és Felek közt az Olt hidját őrző osztrákokat elkergetvén, másnap megszállta Fogaras várát, melyet Strava kapitány odahagyott, s itt egyesült az utána siető Bemmel.83 A 7200 gyalogból és 1050 lovasból álló sereg 26 ágyúval a Perzsányi-hegység s a Keresztény-havasok közt 18-ikán Vledényig nyomult előre. Az 1294 méter magas Nagy-Feketehegy (Zeidner-Berg) északkeleti oldalán leereszkedvén a Bárczaságra, 19-ikén, nevenapján, Feketehalomnál visszaverte az osztrákok előhadát, mely 267 halottat és sebesültet vesztett, mire 20-ikán hajnalban az oroszok, az osztrákok fedezete alatt; odahagyták Brassót, hová Bem, a tanács hódolatának fogadása után, este négy órakor, zeneszóval vonult be.84 Másnap Szabó Nándor alezredes a tömösi szorosban az osztrákoknak Van der Nüll vezetése alatt álló utóhadát megverte, 186 emberét levágta és visszanyomta Oláhországba, hova a törcsvári szoroson át Heydte is menekült. Azután Kiss ezredesre bizván a tömösi- és törcsvári szorosok szemmeltartását, 23-ikán Bem visszafordult Szebennek, ott a vöröstoronyi szorosban Skariatint, ki Bánffy seregét gyakran háborgatta, márczius 26-ikán megverte s egy darabon még Oláhországban is üldözte, mire a szoros védelmét Ihász Dániel alezredesre bizta.85

Bem tehát egy negyed év alatt, Déva és Gyula-Fejérvár erősségeit kivéve, Erdélyt megtisztitotta két hatalmas császárnak, az osztráknak és az orosznak hadaitól, melyek négy hónapon át magukra hagyták a fölbujtatott oláh lázadókat. Mint hajdanában annyiszor, Erdély ismét készen állt, hogy sereget küldjön az anyaország szabadságának védelmére.


  1. * Báró Bémer Károly bánffy-hunyadi térparancsnok jelentése a hunyadmegyei lázadókról, január 6. Csányi-ltár, 3494. sz.[VISSZA]
  2. * U. ott, 3492. sz.[VISSZA]
  3. * Szerepléséről ő maga Moldovánnál, A románság, I. 485–7., s Ki dúlta fel Enyedet? czimű röpiratában (1890.) Ezzel szemben l. különösen Báró Kemény Gábor, N.-Enyednek és vidékének veszedelme, (Pest, 1863.) 153., Gyalui Farkas az Erdélyi Hiradóban 1890. 216. sz., Tört. Lapok, 1896. 48–9. és 62. l. és Turgyán Adorjántól Jancu, Budapesti Hirlap, 1897. 357. sz. 37. l.[VISSZA]
  4. * Nagy-Enyed pusztulására nézve. l. b. Kemény Gábor és Szilágyi Farkas (Nagy-Enyed, 1891.) külön monographiáit s b. Kemény Istvántól a Fekete könyvet. (Tört. Lapok, III. 707–9., 713–6., 721–5., 729–734.) Bodola Sámuel egyh. főjegyző tudósitása a Csányi-levéltárban 1424/1907. sz. a. Axente, Ki dúlta föl Enyedet? (1890.) Laureani, Die Romanen (Bécs, 1890.) bevallja, hogy az oláh gyilkosokat Grazzi cs. kapitány s Winkler és Novák hadnagyok vezették.[VISSZA]
  5. * A XI. zászlóalj története a Tört. Lapokban, III. 503. s köv.[VISSZA]
  6. * Tört. Lapok, 1892, 102.[VISSZA]
  7. * Ez ügyben kelt jelentései január 10–13. a Csányi-levéltárban 3507., 3509., 3510. és 3513. sz. a.[VISSZA]
  8. * Közlöny, 46–47. l. Kossuth február 4-ikén rendelte el az első segély szétosztását. Csányi-ltár, 103–116. sz. Magát az országgyűlési határozatot Duschek február 10-ikén küldte meg. U. ott, 239. sz.[VISSZA]
  9. * Ez utóbbinak jelentése január 18-ról u. ott, 3523. sz.[VISSZA]
  10. * Csányi leveleskönyve, 13. és 116. sz. Csányi-ltár, 560/606. sz.[VISSZA]
  11. * Csányi-ltár, 3925., 4900., 5101., 5104. sz.[VISSZA]
  12. * Saját jelentése Moldovánnál: A románság, I. 527–9.[VISSZA]
  13. * Kiss János főhadnagy január 16-án kelt jelentése a Csányi-ltárban, 3518–9. sz. Schönecker Ferencz őrnagy január 17. és 20. U. ott, 3523. és 3531. sz. Biró Pál M.-Létáról január 18. U. ott, 3595. sz. Ugron István a járai menekültek ügyében. U. ott, 4389. sz.[VISSZA]
  14. * Itt magyar jelentés szerént is 800 embere volt. Csányi-ltár, 3724. sz.[VISSZA]
  15. * Csányi-ltár, 3597. és 3661. sz.[VISSZA]
  16. * U. ott, 3699., 3714., 3718–9., 3721., 3723. sz.[VISSZA]
  17. * Csányi Kossuthhoz január 31-én. Csányi leveleskönyve, 4. sz.[VISSZA]
  18. * Ezt először Matskásy Pál kolozsmegyei főispán javasolta január 31-én, utóbb Kemény Ignácz február 15-én. Csányi-ltár, 55/66., 207/232. sz. Leveleskönyv, 45. sz.[VISSZA]
  19. * Csányi leveleskönyve, 32–33. sz.[VISSZA]
  20. * Közli Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harcza, 53–56.[VISSZA]
  21. * „Zombory ezredes megbolondúlt, Dorschner megszökött a pénztárral – irta február 2-án; – ezek rossz emberek voltak; szerencse, hogy tőlük a, székelyek menekűltek.”[VISSZA]
  22. * Matskásy Antal, Gyárfás Károly.[VISSZA]
  23. * Orbán Balázs, Székelyföld, III. 190.[VISSZA]
  24. * Kővári László szíves közlése.[VISSZA]
  25. * Michelet, Lengyel- és Oroszország. Ford. De Gerando Antonina. 32.[VISSZA]
  26. * Tört. Lapok, 1892. 74. l.[VISSZA]
  27. * Besztercze-nagyszebeni útjának naplója, Kurz Antaltól: Hazánk, I. 258–260. Jakab Elek, Bem tábornok irataiból, u. ott, 253–266.[VISSZA]
  28. * Életrajza: Tört. Lapok, 1893. 27., 31., 37. l.[VISSZA]
  29. * Január 17-ikén 3625., 18-ikán 3593. sz. a. a Csányi-ltárban.[VISSZA]
  30. * Tört. Lapok, 1892., 23.[VISSZA]
  31. * Gr. Esterházy Kálmán, történetiró, jelenleg orsz. képviselő, ekkor vesztette el jobb karját. L. erről Ellenzék, 1898. 53. sz.[VISSZA]
  32. * Vesztesége 57, az osztrákoké 94 halott. Az osztrákok 1020 ágyúlövést tettek.[VISSZA]
  33. * Az elesett Térey helyett.[VISSZA]
  34. * Ferenczy, Petőfi. III. 313–6. Mezei, Visszaemlékezés a szabadságharczra: Vasárn. Ujság, 1880. 15. sz.[VISSZA]
  35. * Agricola (Jakab Elek), Az első orosz betörés Erdélybe: Pesti Hirlap, 1883. 89–91. sz.[VISSZA]
  36. * Levele a Csányi-levéltárban, 4614. sz.[VISSZA]
  37. * Salmen Ferencz, szász comes, január 23-ikán még a behivás mellett volt; a románok azt a január 21-iki győzelem után nem tartották szükségesnek. (A román bizottság márczius 4-iki nyilatkozata.)[VISSZA]
  38. * Hireket közöl róla Vida százados K.-Vásárhelyről február 11-én. Csányi-ltár, 4387. sz.[VISSZA]
  39. * Brassóba 2680 gyalog, 450 uhlánus és 190 kozák, 8 ágyúval, Szebenbe 1690 gyalog és 160 kozák, 6 ágyúval. (Hundert Jahre, 200.)[VISSZA]
  40. * Pesti Hirlap, 758–9., 980., 997. és 1000. l.[VISSZA]
  41. * Correspondence relative of the Affairs of Hungary 1848–9. A parlament elé terjesztve, 1850 aug. 15. és 1851. febr. 28. (Ismerteti a Magyar Hirlap, 1851. 444–5. sz.)[VISSZA]
  42. * A felső erdélyi hadsereg napiparancsainak jegyzőkönyvét február 1-től július 4-éig egész terjedelmében közli Szabó Sámuel. (Nagy, Háromszék önvédelmi harcza, V–LXXVI. lap.)[VISSZA]
  43. * „Száz lépéssel előbbre!” parancsolta már előbb egy tűzérkapitánynak, kinek elfogyott a tölténye. S az üres ágyúk előrobogása a meglepett ellenséges szakaszt golyó nélkül is megszalasztotta.[VISSZA]
  44. * Szentkatolnai Bakk Endre, Az 1848–9. szabadságharcz alatti események Vizaknán. Budapest, 1880. (A tárgyra vonatkozó irodalommal.) Ugyanő, A vizaknai honvédsir és emlékoszlop: Tört. Lapok, 1892. 7. és 1894. 3. sz. Szőts Géza, A vizaknai honvédek, 1890. Imreh Sándor, A vizaknai csata és visszavonúlásunk Piskiig: Vasárn. Ujság, 1891. Petőfi Vizaknán: Petőfi-Muzeum, I. P. Szathmáry Károly, A vizaknai csata: Vasárn. Ujság, 1890.[VISSZA]
  45. * Utóbb Péterfalva alatt a sebesültek kisérőit is elfogták. Kádár József a Tört. Lapokban, 1893. 1–2. sz.[VISSZA]
  46. * Ivánka Imrét Schwechatnál.[VISSZA]
  47. * Leveleskönyve, 81. sz.[VISSZA]
  48. * U. ott, 83. sz. Egy székely tiszt Forró alezredes táborán át vitte Kisshez.[VISSZA]
  49. * Kossuthhoz, február 6-ikán, 84. sz. A Bemhez irt levél tartalma csak ebben maradt fenn.[VISSZA]
  50. * U. ott, 84. sz.[VISSZA]
  51. * Leveleskönyve, 77., 147. sz.[VISSZA]
  52. * Ugyanaz, ki kiadta Bemnek Kossuthtal váltott leveleit.[VISSZA]
  53. * Petőfi költeménye a Márczius Tizenötödike február 19-iki számában. A Közlöny február 17-iki számában prózában is leirta e négy nap történetét.[VISSZA]
  54. * Miközben Déván összeroncsolt hüvelykujját levágatta, a sereg dolgában a legnagyobb hidegvérrel intézkedett.[VISSZA]
  55. * Petőfi, Az erdélyi hadsereg.[VISSZA]
  56. * Bemnek 6700 gyalogja, 1000 lovasa és 28 ágyúja, Puchnernek (a különitmények nélkül) 7357 gyalogja, 772 lovasa és 30 ágyúja volt. (Gelich, id. m. III. 76.)[VISSZA]
  57. * Falában most is sok golyó látható. (A vasútállomástól félórára van.)[VISSZA]
  58. * Báró Eglofstein jelentése a piski csatáról február 14., b. Kemény alezredes részletes jelentése február 15. (két melléklettel) Tordáról. Csányi-ltár, 205. és 208. sz. Könyvekben és folyóiratokban számos czikk jelent meg e csatáról. Horváthról néhány érdekes adat Mártonffy Ignácztól: Bem-album, 244–254.[VISSZA]
  59. * Ezt Csányi február 14-ikén még nem tudta. Leveleskönyv, 192.[VISSZA]
  60. * A népdal szerint: „Három alma, meg egy fél: Úgy fut Heydte, mint a szél!”[VISSZA]
  61. * Csányi-ltár, 15. sz. (Január 30-ikán).[VISSZA]
  62. * Csányi leveleskönyve, 31. és 131. sz.[VISSZA]
  63. * Csányi-ltár, 146/165. és 153/173. sz.[VISSZA]
  64. * Tört. Lapok, I. 220.[VISSZA]
  65. * Február 16-án betegséget jelentett. Csányi-ltár, 264/292. sz.[VISSZA]
  66. * U. ott, 385/422, és 654/711. sz. Veér Farkas főispán és Jeney őrnagy jelentései Riczkó vereségéről és haláláról. Riczkó végrendelete u. ott, 394/431. sz.[VISSZA]
  67. * U. ott, 334/369. sz.[VISSZA]
  68. * Csányi Bethlenben Asztalos Pálhoz február 25-ikén éjjel 11 órakor irt levelében remélte, hogy közelebb valószinüleg összeütköznek Urbánnal. U. ott, 4641. sz.[VISSZA]
  69. * Tóth Ágoston jelentése Beszterczéről márczius 1. Csányi-ltár, 445. sz.[VISSZA]
  70. * Márczius 3. Csányi tudósitása Kolozsvárról. Leveleskönyv, 325. sz. Márczius 5. Tóth ezredes tudósitása, Csányi-ltár, 477/522. sz. Mike Sándor Kolozsvárt márczius 10-én irta le e csaták történetét. U. ott, 556/601. sz.[VISSZA]
  71. * Mikó Mihály és Gál Dániel jelentései ugyanott 903/1028. és 1367/1806. sz.[VISSZA]
  72. * U. ott, 588/635. és 665/722. sz.[VISSZA]
  73. * Leveleskönyv, 158., 166., 204. és 224. sz. V. ö. Csányi-lt. 455., 507., 557. sz.[VISSZA]
  74. * Csányi Gaal ezredeshez, február 17. 230. sz.[VISSZA]
  75. * Az osztrákok vesztesége, saját adataik szerint, 50 halott (!), 221 sebesült, 248 eltünt, összesen 519. Magyar adatok szerint majdnem ennyit vesztettek csupán halottakban.[VISSZA]
  76. * Saját tudósitása márczius 6-ikáról Csányi-ltár, 529/574. sz. Előterjesztése onnan a sereg élelmezése és fölszerelése tekintetében márczius 8-ikán 595, 643. sz.[VISSZA]
  77. * Viva marosvásárhelyi térparancsnok márczius 7-ikén jelentette, hogy Bukarestből Brassóba egy orosz hadosztály érkezett. U. ott, 1218/1545. sz.[VISSZA]
  78. * Tóth Ágostonhoz. Leveleskönyv, 438. sz.[VISSZA]
  79. * Kivált a Koburg-huszárok voltak rongyosak. U. ott, 543 1/2. sz.[VISSZA]
  80. * Bem levele Szeben bevételéről s az oroszok visszavonulásáról, márczius 13. és márczius 16. Csányi-ltár, 4323. s 3416. sz.[VISSZA]
  81. * Márczius 17-ikén figyelmeztette is Kossuth Bemet, hogy a szent ügy érdekében ne bánjék igen nagylelkűen a hazaáruló szászokkal. (Hundert Jahre sächsischer Kämpfe, 192.) Csányi márczius 24-ikén meghagyta a szebeni térparancsnokságnak, hogy a Puchner szállásán talált taktikai könyveket és térképeket jegyzék kiséretében Kolozsvárra küldje (Leveleskönyv, 628. sz.), a rendjeleket azonban Bem udvarias levél kiséretében egy tiszt által visszaküldte magának Puchnernek. (Asbóth emlékiratai, II. 25–26.) Bem Szebenben Ziegler polgármesterhez szállt, ki azelőtt 6000 frtot tűzött ki az ő fejére. „Lássa, szólt, én most magam szolgáltatom át önnek magamat; fizesse ki tehát nekem a pénzt.” (U. ott, 24.)[VISSZA]
  82. * Leveleskönyv, 496. sz.[VISSZA]
  83. * Bem jelentése Fogarasból, márczius 17. U. ott, 3417. sz.[VISSZA]
  84. * Németh László kormánybiztos jelentése a brassói győzelemről. Csányi-lt. 3472. sz. Pacz József tudósitása Csányihoz ápril 4. U. ott, 1191/1493. sz. Gál Sándor Csik-Szeredán ápril 7-ikén leirja a márcz. 11-iki és 20-iki győzelem megünneplését, U. ott, 1270/1639. sz.[VISSZA]
  85. * Ihász jelentése márczius 28-án. U. ott, 4374. sz.[VISSZA]