A KIRÁLYOKHOZ

 

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,
Ti királyok, nyílt őszinte szót,
Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Büntessétek a felszólalót;
Áll még Munkács, áll az akasztófa,
De szivemben félelem nem áll...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Szeretet... hah, ezt a szép virágot
Tövestül kitéptétek ti rég,
S kidobtátok azt az országutra,
S ott átment rajt a szekérkerék,
Amely megtört esküvésitekkel
Megterhelten világszerte jár...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Csak tűrnek már titeket a népek,
Csak tűrnek, mint szükséges roszat,
S nem szeretnek... odafönn az égben
Megszámlálták napjaitokat.
Majd halljátok a nagy ítéletszót
Attól, aki mindenkit birál...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Föllázítsam a kerek világot,
Föllázítsam-e ellenetek,
Hogy a dühnek Sámson-erejével
Milliónként nektek essenek?
Megkondítsam a halálharangot,
Hogy borzadjatok hangjainál?...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Nem lázítok, mert nincs erre szükség;
Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba' van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magátul a földre hull alá...
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Pest, 1848. március 27-30.


VAN-E MOSTAN OLYAN LEGÉNY...

 

Van-e mostan olyan legény,
Aki fél,
Ha a mennykő jár is ott a
Fejénél?
Takarodjék el közülünk
A gyáva,
Bújjék bele a kemence
Lyukába!

Testvéreim a szabadság
Nevében,
Álljuk meg a helyet amúgy
Keményen,
Mutassuk meg, hogy mik vagyunk?
Olyanok,
Akiken a veszedelem
Ki nem fog!

A legelső jeladásra
Kiállunk,
Ha elesünk, új sor áll föl
Utánunk;
Ha két magyar marad is a
Világon:
(Csak e kettő szabad legyen)
Nem bánom!

Háromszinű magyar zászló,
Dicső jel!
Védelmezünk megfeszített
Erővel,
Kiemeltük a porból szent
Szárnyadat,
Röpűlj előttünk a magas
Ég alatt!

Háromszinű magyar zászló,
Vezérelj,
Egyikünk sem fösvénykedik
Vérével!
Ellenséged előbb meg nem
Taposhat,
Míg vérünkkel be nem festett
Pirosra!

Pest, 1848. április


KÉSZÜLJ, HAZÁM!

 

Készülj, hazám,
Készülj, boldog haza!
Oly ünnep vár reád, amilyet
Még nem pipázott magyar ember,
Amely majd hét országra szól,
Mint a lőcsei kalendáriom.
Készülj hazám!

A bécsi német
Egytől-egyig mind megveszett,
Istentül elrugaszkodott, az
Ördögnek adta lelkét,
És mostan e bélpoklosok
Ezt kurjogatják:
"Minékünk a szabadság
Árnyéka nem kell,
Maga a szabadság kell minékünk,
Teljes szabadság minden áron!"
Igy kurjogatnak
E sátán cimborái,
S mi lesz a vége e históriának?
Az lesz a vége, hogy császárjokat,
Kegyelmes jó császárjokat,
Elkergetik,
Családostúl elkergetik,
Isten Jehova ugyse'
Elkergetik!

De ez lesz a magyarra nézve a
Szerencse napja,
A boldogságnak égi ünnepe!
Közénk fog jőni
A császár és családja,
A fölséges család!
Igy fognak hozzánk szólani:
"Hű magyarok,
Mi mindig bíztunk bennetek,
Mindig szerettünk titeket,
Legjobban, legatyaiabban
Szerettünk népeink között;
Im kebletekre borulunk,
Öleljetek meg,
Kedves hű fiaink!"
És kell-e több minékünk,
Nékünk hű magyaroknak?
Letérdelünk előttök,
Vándorsarúikról a port
Lenyalják csókjaink
S a hála és öröm könyűi,
Melyek majd, mint egy második Duna,
Fognak keresztülfolyni a hazán,
És egy kiáltás lesz a nemzet:
(Egy olyan óriás kiáltás,
Melytől a csillagok potyognak)
"Vitam et sangvinem
Pro rege nostro!"
Mint hajdanában
Bőgtek dicső apáink. -
S ha lesz közöttünk olyan vakmerő,
Kinek eszébe jut,
Hogy három század óta úr
Hazánkon a Habsburg-család,
S azóta a hazának
Nem volt egy gondolatja,
Nem volt egy érzeménye,
Mely édesebb a kárhozatnál,
Az ilyen vakmerőt,
Az ilyen szemtelent,
Az ilyen háladatlant
Honárulónak deklaráljuk
És nyársra húzzuk!

Készülj hazám, ez ünnepélyre,
Készülj, és örvend, oh boldog haza!

S ti elcsapott királyok
Itt Európában valamennyien,
Jertek mihozzánk,
A jó magyar nép szívesen lát,
Dicsőségének tartja, ha
Hizlalhat bennetek,
Jertek mihozzánk!
Kosztot, kvártélyt adunk,
S az elveszett királyi címek
Kárpótlása végett
Majd táblabírákká teszünk!

Pest, 1848. április


MEGINT BESZÉLÜNK S CSAK BESZÉLÜNK...

 

Megint beszélünk s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.

Dicsőségünknek kardja! csak most
Készültél s már a rozsda esz.
Meglássátok, maholnap minden
Az ó kerékvágásba' lesz.

Ugy állok itt, mint a tüzes ló,
Mely föl vagyon nyergelve már,
S prüsszögve és tombolva ott benn
Fecsegő gazdájára vár.

Nem a tettek terén fogok hát,
Mint egy csillag, lehullani?
Megfojtanak majd a tétlenség
Lomhán ölelő karjai?

S nem lenne baj, ha magam volnék,
Hisz egy ember nem a világ,
De ezer és ezer van, aki
A zablán tépelődve rág.

Óh ifjaink, óh én barátim,
Ti megkötött szárnyú sasok,
Láng a fejem, jég a szivem, ha
Végigtekintek rajtatok!...

Föl, föl, hazám, előre gyorsan,
Megállni féluton kivánsz?
Csupán meg van tágítva rajtad,
De nincs eltörve még a lánc!

Pest, 1848. április


A KIRÁLY ÉS A HÓHÉR

 

Űl a király nagy kevélyen
A fényes királyi széken,
Magas urak (aljas szolgák!)
Körülveszik, kezét nyalják.

De a trónus inogni kezd...
Földindulás okozza ezt?
Földindulás: néplázadás!
Gyarapodik szemlátomást.

Mint a folyóvíz a gátot,
Eltépte a nép a láncot,
S békójának töredéke
Fegyver mostan a kezébe'!

Ing a trónus egyre jobban,
Sompolyognak alattomban,
Sompolyognak el az urak.
A királynál csak egy marad.

Tudjátok-e, ki ez az egy,
Aki maradt, aki nem megy?
Orcája hó, ruhája vér,
Keze halál, neve hóhér.

Szól a király: "Mind elhagyott!
Csak másodmagammal vagyok.
Te vagy tehát, te vagy nekem
Egyetlenegy hű emberem!"

"Azért, hogy én itt maradok,
Híved, király, én sem vagyok,"
Szólt a hóhér előlépve,
"Királyoknak nincsen híve.

Kik a trónus körül járnak,
Nem egyebek ők, mint árnyak,
Tart az árnyék, míg süt a nap,
Ha ez elmegy, vége annak.

Itt maradtam én teveled,
Mert nekem te adsz kenyeret,
Együtt lenni kell minekünk,
Egymás nélkül nem élhetünk."

Pest, 1848. április


RÁKÓCZI

 

Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!

Az ügy, melynek katonája voltál,
Nemsokára diadalmat űl,
De te nem lész itt a diadalnál,
Nem jöhetsz el a sír mélyibűl.

Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sirod? nem tudja senki sem!

Számkiűztek nemzeted körébül,
Számkiűzve volt még neved is,
S bedőlt sírod a század terhétül,
Mely fölötte fekszik, mint paizs.

Oh de lelked, lelked nem veszett el,
Ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.

Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,
S vidd előttünk, mint hajdan vivéd,
S másvilági hangon lelkesitve
Erősítsd meg seregünk szivét.

S rohanunk az ellenség elébe,
S ha utánunk nyúl száz drága kéz,
S lesz előttünk száz halálnak képe:
Nem lesz köztünk, aki visszanéz.

S majd ha eljön győzedelmünk napja,
A szabadság dicső ünnepe,
Igy kiált föl millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!

Pest, 1848. április 21.


FELESÉGEM ÉS KARDOM

 

Galamb van a házon,
Csillag van az égen,
Az én ölemben van
Kedves feleségem;
Ugy tartják szelíden
Ringató karjaim,
Mint a harmatot a
Rezgő fa lombjai.

Ha már megöleltem,
Mért meg ne csókolnám?
Csókokban nem szegény,
Nem is fösvény a szám.
Beszélgetünk is, de
Az csak félig beszéd,
A másik fele már
Csókokba olvad szét.

Nagy a mi örömünk,
Nagy a mulatságunk,
Gyöngynek is beillik
Fényes boldogságunk!
De az én kardomnak
Ez sehogysem tetszik,
Ránk szemét a falról
Mogorván mereszti.

Mit nézesz, öreg kard,
Olyan mérgesen ránk?
Vén golyhó, talán a
Szerelemféltés bánt?
Hagyd el ezt te, bajtárs,
Nem való ez néked,
Ha férfi vagy, ne űzz
Asszonymesterséget.

De meg nincs is okod
Engemet féltened,
Hiszen ismerhetnéd
Már feleségemet,
Ismerheted lelkét,
Ezt a ritka lelket,
Aminőt az isten
Nem sokat teremtett;

Ha szüksége van a
Hazának karomra,
Téged saját keze
Köt fel oldalamra,
Oldalamra köt, és
Búcsuját így veszi:
Menjetek, legyetek
Egymásnak hívei!

Pest, 1848. április


A TAVASZHOZ

 

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!

Pest, 1848 április


A MAGYAROK ISTENE

 

Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.

Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.

Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utósó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gunyos játékot gyermekeivel!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
És boldogság lészen a te életed...
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!

Pest, 1848. április


A KONZERVATÍVOK

 

Mentünk az ellenség elé,
Mentünk előre bátran,
Ti ott hátul kullogtatok
Az előhad nyomában,
Árnyékával takarta be
Seregünk lomha testetek,
Nagy volt az út, nagy a meleg,
Az árnyék persze jól esett.

Midőn az ellenség előtt
Kiálltunk a csatára,
Ruhánkba kapaszkodtatok
És rángattatok hátra,
Szűköltetek kegyetlenűl,
És óbégattatok rutul:
"Ne lőjjetek, ne lőjjetek,
Félünk a puskaporszagtul!

Még van idő, még van idő,
Forduljunk vissza szépen,
Jobb otthon, sokkal jobb leszen
Kemence közelében;
Inkább hátunkra kancsukát,
Mint kezeinkbe kardokat,
Jertek haza, a kancsuka
Csak sebesít, de öl a kard."

Ilyen vitézi csatadalt
Dudáltatok mögöttünk,
De isten segedelmivel
Mi megütköztünk s győztünk,
S ti drágalátos madarak,
Kibujtok most hátunk mögűl,
És orditoztok diadalt,
Hűhóztok istentelenűl.

Hohó, lassabban egy kicsit
És hátrább, hallják kendtek!
Jobban becsüljük kendteket,
Ha nem szemtelenkednek.
Csak magatokat teszitek
Bolondokká, ha vélitek,
Hogy e Judásörömmel itt
Minket bolonddá tettetek.

Pest, 1848. április


ILYEN ASSZONY VALÓ NÉKEM...

 

Ilyen asszony való nékem,
Mint az én kis feleségem.
Eszemadta kis barnája,
Te vagy a világ rózsája.

Nem vagyok az, aki voltam,
Aki annyit szomorkodtam;
Csillagos ég az életem,
Ezt is neked köszönhetem.

Édes szemed mosolygása
Örömemnek kútforrása,
Többet ér egy tekinteted,
Mint a tavasz, mikor legszebb.

Meg is érem minél előbb,
Megérem én azt az időt,
Hogy ahová lépsz, kedvesem,
Lábad nyomán virág terem.

Ha dicsérni akarnálak,
Sokfélének mondhatnálak,
Nem mondalak én egyébnek,
Csak az isten remekének!

Pest, 1848. április


A LEDŐLT SZOBOR

 

Állt egy szobor magas hegy tetején.
Olyan magas volt e hegy, hogy neki
A fellegek szolgáltak öv gyanánt,
S vállán pihent meg nyári délben a nap.

E hegytetőn állott az ércszobor,
Egy méltóságos óriás-alak,
Egyik kezében háborúi kard,
Másik kezében győzedelmi zászló.

Mikép jutott e hegyre e szobor?
A földrül vitték őt oda, vagy az
Égből esett le?... így szentebb, de úgy
Magasztosabb, ha emberkéz emelte.

Az ég s a föld közös munkája volt,
Isten segített, ember fáradott;
Sok száz esztendő múlt el, mialatt
Sok miljom kéz bevégezé a munkát.

De végre meglett. Fönn állt a szobor.
Európa látta s nézte, s mindenik
Térd meghajolt, lenyomta őket a
Fél-tisztelet, fél-rettegés előtte.

Áll még a hegy, de orma bús rideg.
Hol a szobor, mely koronája volt?
Tán megirigylé a földtől e díszt
Az ég, s magához fölragadta?... oh nem!

Földindulás jött, mely lerombolá,
Megingatá alapján őt e vész,
A magasból a mélybe dőlt alá,
S alant a völgyben elnyelé a posvány.

Hazám, hazám, te szent dicső szobor,
E posványban kellett fetrengened,
Ott henteregtél három századig
A sárrá rothadt zöld hullámok alján.

S fejed, mit egykor koszorú gyanánt
Öveztek fönn a szomszédcsillagok,
Az ingoványnak undok férgei
Borították el ronda testeikkel.

Oh én hazám, oh én szegény hazám!
Minek nevezzem azt az érzeményt,
Mely mint egy sötét felhőszakadás
Omlik szivembül multad emlékére?

De félre, bú, de félre, gyász, el, el!
Nincs a mocsárban már a szent szobor,
Fertő-ágyábul kiemeltük őt,
Kihoztuk őt a tiszta levegőre.

Oh jertek, jertek, mossuk tagjait,
Legyen, mint volt, olyan szeplőtelen,
Jőjön, segítsen mosni mindenik,
Az asszony könnyel és a férfi vérrel.

Ha régi fényében ragyogni fog,
Akkor menjünk, pihenni, társaim...
Akkor se még, nem! még azonkivűl
Uj kötelesség fáradalma vár ránk.

Föl kell emelnünk a szobrot megint
A hegyre, melyen egykor tündökölt,
Amelyrül olyan méltóságosan
Nézett alá a bámuló világra.

Föl, nemzetemnek apraja, nagya,
Szégyen reá, ki lomhán vesztegel,
Dicsőség arra, aki dolgozik...
Válasszatok most: szégyen vagy dicsőség!

Pest, 1848. április


MÁR MINÉKÜNK ELLENSÉGÜNK...

 

Már minékünk ellenségünk
Egész világ, látom én;
Szegény magyar, be magad vagy
Ezen a föld kerekén!

Akivel mi megosztottuk
Asztalunknak ételét,
Ruháinkat, hajlékunkat:
Éhenkórász volt elég.

Aki hozzánk jőne mostan
Bajainkat osztani,
Aki velünk kezet fogna:
Nincs barát, nincs atyafi.

No de semmi, jó az isten,
Ugy lesz, ahogy lenni kell:
Hagyjanak el! csak magunkat
Mi magunk ne hagyjuk el.

És mi nem hagyjuk magunkat,
Míg lesz egy kéz és egy kard;
Fogadom azt, hogy megbánja,
Aki bántja a magyart!

Hosszu a mi türelmünk, de
Ha egyszer kifakadunk,
Akkor aztán hosszu ám és
Rettentő a haragunk.

Tudhatják az ellenségink,
Mint viselünk háborut,
Ha pedig már elfeledték,
Jól van, majd eszökbe jut.

Úgy elütjük-verjük őket,
Ha türelmünk megszakad,
Hogy magunk is megsajnáljuk
Szegény nyomorultakat!

Pest, 1848. április


KISFIÚ HALÁLÁRA

 

Alig hogy kivettek a bölcsőbül,
Kis fiúcska, koporsóba tettek;
Volt-e méltó a világra jőnöd?
Mi haszna volt rövid életednek?

Balga kérdés! te eleget éltél,
Bármi hamar végezéd be pályád;
Hány nem érte meg, amit te? ámbár
Késő vénség görbitette vállát.

Te megérted kurta életedben
A magyar nemzet föltámadását,
Te hallottad e szent zajt, s magad is
Kiáltottad: éljen a szabadság!

Pest, 1848. április


BÁNK BÁN

 

Ügyefogyott király volt az
A második Endre,
Papucs alatt szuszogott az
Isten-teremtette;
Felesége tartotta az
Ország gyeplőszárát,
Őgyelgett is ám a szekér
Majd tüled, majd hozzád.

Gyönge kéz az asszony keze,
Nem való kormányra,
Hát ha még a gyöngeségnek
Gonoszság a párja!
Endre király, gonosz asszony
A te feleséged,
Szíve gonosz, neve Gertrúd,
Születése német.

Gertrúd a jó magyarokat
Kutyába se vette,
Hívatalrul, méltóságrul
Le-letevegette,
A helyökbe meg a maga
Perepútyát rakta,
Maradtak vón, vesztek vóna
Ott a hazájokba'!

Ilyen sértés szenvedtenek
A nagy uraságok,
A szegény nép meg szenvedett
Húzzavonjaságot,
Szenvedett az istenadta
Árva magyar népe,
Mint a Krisztus a keresztfán,
Olyan volt a képe;

Ugy fizette a sok adót,
Hogy a szeme dűledt,
Nem volt irgalom számára,
Nem volt könyörűlet.
A királyi udvarból ily
Nyájas szavak jöttek:
"Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess,
Azután dögölj meg!"

Néhányan az efféléket
Megsokalták végre,
Szövetkeztek rettenetes
Összeesküvésre,
Azt mondották: "Söpörjük ki
A királyi házat,
Annyi benne a szemét, hogy
Igazán gyalázat!"

Csak Bánk bán, a nádorispán
Tartóztatta őket,
Nem remélt-e sikert? vagy tán
Remélt jobb időket?
De mikor a feleségét...
Iszonyú történet!...
Hogyan kezdjem? hogy végezzem?...
No jaj neked, német!

Bánk bánnak a feleségét
A királyné öccse
Erőszakos lator móddal
Megszeplősitette.
Szép az asszony, ifju és jó,
Asszonyok virága!
S eltiporva, beledobva
Fertőzet sarába!

"Föl, barátim!" ordít a férj
Kínja nagy voltában,
"Lelkemen a bosszuállás,
Kardomon halál van;
Föl, barátim, egyenesen
A királyi házba...
Királyi ház? bordélyház és
Zsiványok tanyája!"

És bementek egy csoportban
A királyi lakba,
Ott a német urak épen
Dőzsöltek kacagva,
Akkor is, míg a magyarnak
Borát, étkét falták,
A szegény magyar nemzetet
Veszettül csufolták.

Megálltak ám a magyarok
A ház közepében,
Mindeniknek egy-egy mennykő
Villogott szemében;
Meg is hökkent a németség
Egy keveset ekkor,
Aki ivott, gégéjében
Ecetté vált a bor.

Kezdte pedig a beszédet
Mag' a nádor, Bánk bán,
Királynénak s udvarának
Jó estét kivánván:
"Jó estét, jó mulatságot,
Fölséges személyek..."
A királyné: "Mit akartok,
Hivatlan vendégek?"

"Azt azonnal tudni fogod,
Nem soká váratlak",
Felelt Bánk bán, "elbeszélem
Neked s ez uraknak.
Tiszteletet parancsolok!
Mert nemzet áll itten,
Egy megbántott nemzet és a
Bosszuálló isten.

Mi vagyunk a vendégek itt?
És nem ti lennétek?
Ti vagytok itt a hivatlan
S hálátlan vendégek!
Befogadtunk titeket s ti
Kivertetek minket,
És eszitek és isszátok
Testünket, vérünket.

De csak ettétek... mert ez az
Utósó falattok.
Ami most van szájatokban,
Ettül megfuladtok!
Először is te halsz meg, te
Gertrúd, német szajha!
Te királyné s kerítőné
Egy személyben!... rajta!"

Bánk bán kardja a királynét
Át meg átaljárta,
S magyarság a németséget
Hányta mind kardjára.
Aki bírta, megszökéssel
Életét elorzá;
Meghalt, aki nem szökhetett...
Kitisztult az ország!

Pest, 1848. május


MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...

 

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Pest, 1848. május


FEKETE-PIROS DAL

 

Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,
Lejárt az ideje!
Más szín illeti most a magyar nemzetet:
Piros és fekete.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,
Erős vihar támad,
Mindenfelől jőnek és megostromolják
A habok hazámat,
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
Mit csinál a kormány?
Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik
Fönn a haza tornyán.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant
Vígadunk, dőzsölünk,
Mintha mind a három isten nem gondolna
Mással, csak mivelünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!
Akkor is így tettünk,
Terített asztalnál telt poharak körül
Bút és bajt feledtünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság
Röpködött előttünk,
Azt űztük, pedig már a török oroszlán
Elbődült mögöttünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer
Magyar vitéz vész el,
Mérföldekre nyúló rónát borítva el
Kiomló vérével.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy
Majd a haza napja,
S háromszáz évig vagy talán soha többé
Arcát nem mutatja!
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Pest, 1848. május


MIÉRT KISÉRSZ...

 

Miért kisérsz minden lépten-nyomon,
Te munkás hazaszeretet?
Éjjel-nappal mért mutatod nekem
Gonddal borított képedet?
Örökké itt vagy, itt vagy énvelem,
Ugy is látlak, ha behunyom szemem.

Tudom, kevés, mit a honért tevék,
De megtevém, amennyi telt,
Van, akinek nagyobb az ereje,
S mégis kevesebbet mivelt;
Kérlek, fordítsd el tőlem képedet
Csak egy időre, hazaszeretet!

Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok!
Itt a tavasz, virít a föld,
Virágillat s a zengő madarak
Dala eget-földet betölt,
Arany felhők, e nyájas szellemek,
Fejem fölött vidáman lengenek.

Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok!
A költészetnek istene
Olyan kegyes hozzám; iránta én
Hálátlanságba essem-e?
Ott vesztegelni hagyjam lantomat,
Míg a bútól majd húrja szétszakad?

Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok!
Van ifjuságom s kedvesem,
Gyöngyökbe foglalt órákkal kinál
Az ifjuság s a szerelem,
És minden óra, mit el nem vevék,
Egy elpazarlott örök üdvösség.

Hah, mennyi tündér együtt: ifjuság,
Tavasz, költészet, szerelem!
El hagyjam őket tőlem szállani?
Utánok vágyva nyúl kezem...
Jertek hozzám... nyujtsátok karotok...
Öleljetek meg, tietek vagyok!

Pest, 1848. május


A KIRÁLY ESKÜJE

 

Megesküdt a király
Hunyadi Lászlónak:
"Esküszöm az égre,
Az ég istenére,
Bántani nem foglak."

Készül föl Budára
Jó Hunyadi László.
Ne menj fel, ne menj fel,
Ne légy életeddel
Könnyelműen játszó!

Vermed lesz Budavár,
Beleesel, ha mégysz,
Maradj lenn Belgrádban,
Vagy bujdoss hazátlan,
Szép fiatal vitéz.

Kora még tenéked
Sírba fekünnöd le,
Éktelen halotti
Szemfedőt borítni
Ékes szemeidre.

Hazám szép vitéze,
Ne menj föl Budára!
Látod, mi villog ott?
Nem a te csillagod...
Hóhérbárd sugára!

"Balga aggódástok
Nem ijeszt el engem;
Köszönöm tanácstok,
De reá nem állok,
Megyek, föl kell mennem.

Vén Budavárban van
Ifju menyasszonyom;
Érted száz halálba
Mennék meg sem állva,
Szerelmes angyalom!

De halálrul ottan
Szó sincs, nem is lehet,
Megesküdtél nekem,
Királyom, s én hiszem
Szent esküvésedet."

Nemes bizalommal
László Budán termett,
Ássák a zsiványok,
Ássátok, ássátok
Alája a vermet!

Menyasszonya keblén
Meg sem pihenhetett,
Szerelme egébül
Mély pokolba szédül:
Tömlöcbe vettetett.

"Miért dobtok engem
Fekete tömlöcbe?"
- "Mert királyod ellen
Van szándék szivedben;
Hüséged megszegve."

- "Én királyom ellen!
Én hüséget szegő!
Emelj szót ellenem,
Lelkiisméretem,
Légy bíróm, lépj elő.

Ez hallgat, ez alszik,
Mint csecsemő-gyermek
Anyja lágy ölében,
S engemet, oh szégyen!
Itt bilincsre vernek.

Vegyétek le rólam
Ezt a rozsdás vasat,
S adjátok helyébe
Hazám védelmére
Tündöklő kardomat!"

Beszélhetsz, jó vitéz,
Senki sem hallgat rád,
Tömlöcöd becsukták,
Halld fordulni kulcsát,
Csikorogni a zárt.

Nem sokáig hagyták,
Hogy magát eméssze
Nagy Magyarországnak
Legszebbik virága,
Legnagyobb vitéze.

"Kelj föl, és jöszte ki!"
- "Szabad vagyok tehát?"
- "Szabad lész, oly szabad,
Hogy egy óra alatt
Ott vagy, ahol apád."

- "Mit? megöltök engem?
Apám szent nevére,
Ez őrült merészség!...
Ki sem hallgatva még,
És már elitélve.

Hunyadi Jánosnak
Vagyok én gyermeke;
Velem így tennetek
Nem rettent bennetek
E félisten neve?

De volnék akárki,
Én ártatlan vagyok,
S a király végtére
Esküvel igérte,
Hogy bántani nem fog!

Halld meg, egész világ,
Tehozzád kiáltok:
Igy add rá hitedet,
Ha esküvéseket
Tesznek a királyok!"

Szép vitéz Hunyadit
Föl Szent-György terére
Hurcolták a latrok...
Többet is akartok
Tudni? kifolyt vére!

Háromszor csapott a
Hóhér a fejéhez,
S László vitéz még él,
Él, s halljátok, beszél,
Ekkép szól a néphez:

"Én ártatlan vagyok;
Ha volna is vétkem,
Bünhödtem már érte,
S törvény értelmébe'
Szabad már személyem!"

S föláll László vitéz,
De megbotlik lába,
S estében negyedszer
Sujt hozzá a mester
És fejét levágja!

Lemenőben volt a
Nap, piros volt arca,
Vad haraggal vetett
Végső tekintetet
A véres piacra.

Azért volt a nap oly
Haragos kedvében,
Hogy a nép csak állt ott,
S merőn szájat tátott
Tehetetlenségben.

Mért nem éltem akkor!
Mért nem voltam ottan!
Kiáltottam vón a
Gyáva bámulókra
Veszett fájdalmamban:

"Föl, ha istened van,
Föl magyar nép, és e
Gaz királyt legottan
Fojtsuk az ártatlan
Áldozat vérébe!"

Pest, 1848. május


 

errno: 2|errstr: mysqli::mysqli(): (HY000/2002): No such file or directory|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 117|

name: DB_OSZKfw_Exception|message: MySQL_Error(connection): No such file or directory|trace: Array| Stack Trace: #0 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(186): OSZKfw_DB->connect() #1 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(259): OSZKfw_DB->preparedQuery(Array) #2 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(374): OSZKfw_DB->_fetchSpecial('one', Array) #3 /var/www/mek2/oszkfw/application/controllers/ItemController.php(483): OSZKfw_DB->fetchRow('SELECT `status`...', '01006') #4 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(302): ItemController->IndexAction() #5 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(170): OSZKfw_ControllerFront->dispatch('../application') #6 /var/www/mek2/oszkfw/html/index.php(206): OSZKfw_ControllerFront::run('../application') #7 {main}|

errno: 2|errstr: mysqli::prepare(): Couldn't fetch mysqli|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 191|

errno: 2|errstr: OSZKfw_DB::preparedQuery(): Couldn't fetch mysqli|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 209|

name: DB_OSZKfw_Exception|message: MySQL_Error(stmt): |trace: Array| Stack Trace: #0 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(259): OSZKfw_DB->preparedQuery(Array) #1 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(374): OSZKfw_DB->_fetchSpecial('one', Array) #2 /var/www/mek2/oszkfw/application/controllers/ItemController.php(483): OSZKfw_DB->fetchRow('SELECT `status`...', '01006') #3 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(302): ItemController->IndexAction() #4 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(170): OSZKfw_ControllerFront->dispatch('../application') #5 /var/www/mek2/oszkfw/html/index.php(206): OSZKfw_ControllerFront::run('../application') #6 {main}|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 291|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 291|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 329|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 329|