[1818. november 11.]

Ma 7.30-kor nyugodt esős időben indultunk el; mindjárt a helység mellett átkeltünk egy vízfolyáson, alighanem a Susugerlik derén, amelyet korábban már említettem. Nem egészen egy óra alatt elég jó úton Asselhanba, egy jelentéktelen faluba értünk. Innen kezdve az út hegyvidékbe veszett, és az eső meg a szél erősen gátolták előrehaladásunkat. A lovak folyton megcsúsztak. Valamivel 10 óra előtt Csalisba érkeztünk, amely egy bájos, bokros domb lábánál fekszik, és szép időben kellemes pihenőhely az utazóknak, és üde forrásvizet kínál nekik. Landschulz itt nyergestül lefordult a lóról, mert fel akart emelni egy tartószíjat! - Ettől a helytől kezdve erősen nyugati irányba és csaknem egyfolytában hegynek fel kell lovagolni. Az eső és a szél mind kellemetlenebb és hevesebb lett, málháslovaink állandóan megbotlottak; az egyik, amelyik a konyhaedénnyel volt megrakva, egy árokba csúszott és felbukott, és a pátriárka a farkánál fogva emelte föl. Ibrahimét, egy chirugisét, egy poroszkálót, amely beszorult két szikla közé, és nem tudott felállni, csak nagynehezen sikerült kihúzni. Menetünk egy vesztett csata után visszavonuló generális udvartartásához hasonlított. Csaknem bőrig áztunk. 1 órakor az úttól jobbra, amely 1 láb szélesen és 2 láb mélyen volt a kőbe vájva, egy felülcsapott malmot láttam, és egy kis dombot, amely olyan volt, mint egy tumulus, és mintha emberkezek hordták volna össze. 2 óra tájban jobboldalt Balok Hissar-t[298] láttuk. Ezen a falun visz át azoknak az útja, akik postalovakkal utaznak. Csak a dohányfüstöt és néhány minaretet láttam. 2.30-kor Bradics[299] magasságába értünk, amely balra fekszik 1 órányira. Ez jelentős hely, egy aga állomáshelye. Egy erdei patak, amely sohasem szárad ki teljesen, folyik el a helység közelében, és magába fogadja a tőle jobbra és balra fekvő völgyek összes zuhatagát. Az a völgy, amelyben maga folyik végig, szélesen és hosszan nyúlik el. 3.15-kor végre Gyülgyükbe érkeztünk. Ez a 8 óra, amit ma úton voltunk, a legkellemetlenebb volt egész eddigi utazásunkon. A vidék félig-meddig hegyes - erdők, szántók nincsenek. Ostoba táj: nincs semmi karaktere. - Gyülgyükben egy olyan házban szállásoltak el bennünket, amelyben a frankok szoktak mindig lakni. Alapjában véve pocsék, mi azonban bájosnak találjuk, és megszárítkozunk a kandallótűznél, miután piláfot ettünk és vizet ittunk pálinkával. Bort 3 napja nem iszunk, nekem igen jót tesz.

Minél rosszabb dolgom van, annál elégedettebb vagyok, mert csakis nélkülözések és áldozatok után lehet újból némi becse életemnek. Holnap Akissárba[300] megyünk, amely 12 órányira van, 4 órakor kell hozzá felkelnünk. Mivel azonban esik, és a lovaink kutyául vannak, valószínűleg keserves lesz az út.

[1818. november 12.]

12-én. Ma reggel 4-kor akartunk elindulni. Egész éjszaka fújt a viharos szél, és gyakran eleredt az eső. 2 törököm úgy vélte, várjuk meg a nappalt az indulással; szívesen beleegyeztem ebbe, mert a léghuzattól, az ajtók zörgésétől és a törökök folytonos mászkálásától, ugyanis át kellett menniük a mi lakásunkon, hogy az istállóba jussanak, egy percet sem tudtam aludni. Napkeltekor felpakoltunk, és 8.30-kor gyalázatos időben távoztunk szállásunkról.

A falun túl egy kis darabon lapályon visz az út. De csakhamar folyamatosan emelkedni kezd. Egy lovasezred is megemlegetné, ha olyan rossz idő évszakában kellene átvonulnia ezen a hegyen, mint nekünk. 11.30 tájban értük el a legnagyobb magaslatot, amelyen átvisz az útunk, és miután tegnap már sokat mentünk hegynek fölfelé, és Gyülgyük maga is magasan fekhet, a gerinc, amelyen ma átkeltünk, jó magasan lehet a tenger színe fölött, és a Kondag[301] hegy egyik nyúlványa. - A vegetáció is arra vallott, hogy magasan vagyunk: mivel fák nem voltak odafenn, csak hitvány bokrok, és az egész vidék kövekkel van teleszórva, mint a tenger feneke. Sűrű köd volt, s az utazás hosszadalmas és keserves. 11.30 után gyalogosan ereszkedtünk le a hegyről, több, mint egy óra hosszat mentünk meredeken lefelé. A köd kissé feloszlott, és unalmas hegyek hosszú sorát láttuk, amelyek semmit sem mutatnak, csak állnak ott csupaszon és kopáran, mint amilyeneket Firenze és Róma között látni. - Lenn található néhány kőhíd, amelyek mély patakokon ívelnek át, és ősziesen vörösre színeződött platánok vetnek árnyékot rájuk. Nyáron biztosan kellemes árnyékot nyújtanak az utasnak, minket azonban szomorúra hangoltak, mert beláttuk, hogy ebben évszakban nehéz dolgunk lesz utazásunkkal, és még sok hideg óra vár ránk, mielőtt a hazai kályháknál megmelegedhetünk. Boldogok az útitársaim, akik örvendezve készülhetnek vissza Bécsbe, énrám ott sem várnak örömteli órák! A völgy, amelyet lassanként elérünk, barátságosabb, és jó időben itt jó hangulatra derülhetne az ember. A talaj termékeny, és szorgalmasan művelik. Sokfelé termesztenek gyapotot. - Gelembe,[302] ahová 1.15-kor érkeztünk, nem mutat rosszul. Biztosra azonban ezt nem lehet venni, mert rossz időben minden kunyhó csinosnak és kényelmesnek mutatkozik, amelyben legalább tűz fénylik. - A tűz mégiscsak az élet, és a hideg a halál! - Úgy fázom folyton! - Gelembében görögök is laknak - ez már a földeken látható; én és a többiek elcsigázottak voltunk, a lovak siralmas állapotban, újabb felhők tornyosultak, szörnyű nedves széltől hajtva, gondoltam, ennyi élvezet jár még nekem, úgy döntöttem tehát, hogy itt maradunk. Nem kis örömünkre egy újonnan épített török kávéházban szállásoltak el. Az első szoba a szalon maga, ahol elég sok embert találtunk, a második, amelynek ugyan nincs külön kijárata, lett a szállásunk. Nem volt benne semmi bútor, kivéve a szőnyeget, amely a helyiség 2 felét borította, középen ugyanis, ahol jön-megy az ember, csak a négyzetalakú téglából kirakott kőpadló volt. Mivel e szobában van ugyan sok ablaknyílás, de nincs bennük üveg, és nincsen kandalló sem, egy félszemű török hozott egy tandírt,[303] amely csakhamar megmelegített bennünket. Török kávét ittunk, és hármasban megettünk csaknem egy teljes, kitűnően elkészített, hideg pulykát. Nem kis meglepetésünkre Gabriel bort hozott, amelyet kitűnőnek találtunk, bár más alkalommal bizonyára félretolnánk. Házunk tövében egy patak folyik, amelyet Gelembe Derének neveznek az emberek. - Azt a megállapítást szűrtem le ezen az utazáson, hogy ha megkérdezne valaki, lebeszélném arról, hogy Brussából szárazföldön utazzon Szmirnába, mert ez merő idővesztegetés, és még én is el tudom tölteni hasznosabb dologgal az időmet.

Az előző postán több mélázó tevét láttam, amelyek szelíden várták, hogy megszabadítsák őket terhüktől.

Vajon miért éppen én akadtam olyan bérszolgára, akit Gabrielnek hívnak? Már soha nem felejthetem el ezt a nevet?

Szeretném tudni, mit gondolhatnak a törökök a szomszéd szobában, mikor, mint ma, a legkomiszabb időben frankokat látnak érkezni, akik egy szót sem váltanak velük, előbb esznek, isznak, és mint ők, szívják a dohányt és a nargilét, de aztán több órán át egy szót se szólva csak írnak, olvasnak és mindenfélét tanulmányoznak, miközben ők semmit sem csináltak egész életükben? - Vajon akad-e köztük olyan, aki arra gondol, hogy a frankok állandó tanulása, hiszen mást sem látnak tőlük, egyszer majd mégiscsak hatással lesz rájuk?

Reggel Akissarba megyünk, 7 órányi távolságra. Nincs jó lámpásunk, abba kell hagynom az írást.

[1818. november 13.]

Ma épp négy hónapja, hogy elhagytam Bécset. Mi minden változott azóta bennem! Elmúlt életem eseményei álomképekben követik egymást előttem, és elevenen látom, ami egykor kedves volt számomra, vagy amit gyűlöltem, és legjelentéktelenebb gondolatom, óhajtásom is ott mered előttem gonosz kép gyanánt túlságosan is élénk emlékezetemben! Azt a keveset, aminek örvendeztem, teljesen elfeledtem. Ó, mily sok az, amit csak sirathatok, hiszen a megbánás már hiábavaló és késő lenne, és úgysem tudom többé elnyomni emlékezetemben.

8 óra után indultunk, 9.30-kor, egy furcsa hegytől jobbra fekszik Kerkats.[304] 12-kor a Gürdük Csair partja mentén lovagoltunk, és jobbra a gyalogúttól, amelyen lovagoltunk, egészen közel egy öreg várkastélyt láttunk, amelyet vezetőink Cappinak neveztek. Középkori és jelentéktelen. 1-kor megérkeztünk, és Akissar legfontosabb hánjában lakunk. Nagy és teljesen zárt épület: közepén egy nagy medencével, amely olyan szép és tiszta, hogy furcsa kontrasztot képez az összes többi létesítménnyel szemben, amely az utasok fogadására szolgál, mert az jobb, mint nálunk szokott lenni, minden egyéb viszont annyival rosszabb és ostobább, hogy a fenségest és a közönségest szorosan egymás mellett véli látni az ember. Ha az ember megérkezik egy török khánba, amelyről általában görögök vagy örmények gondoskodnak, de hogy ez miben áll, azt nem tudom igazán, maga keres magának lakást, amely rendszerint egy négyszögletes szobából áll, amelynek csak akkor van világítása, ha nyitva az ajtaja. A szobát ekkor rendelkezésére bocsátják, és ő olyan kényelmesen elterpeszkedhet benne, ahogy csak akar. A földszinten vannak a hánok, a kereskedők rendes raktárai, és Akissarban ezek gyapotnak valók, mely árucikknek, amely a levantei kereskedelem fő ágát képezi, központja pedig Szmirnában van, Akissar is egyik fiókgyűjtőhelye. - A gyapotot, úgy, ahogy leszedik a növényről, tisztítatlanul ilyen fiókhelyekre hozzák, ott megtisztítják, 2-3 mázsás zsákokba tömik, és tevékkel küldik Szmirnába, egy-egy teve 2 ilyen zsákot bír el - nagyjából ez a dolog menete. Mulatságos látni ezeket a tevéket, mikor megpakolják őket, mert ahogy ott térdepelnek kérődzve, miközben kötik fel rájuk a zsákot, annak minden egyes mozdulatára az elképzelhető legfájdalmasabb hangokat bocsátják ki magukból, és roppant zord képet vágnak hozzá.

Ender lerajzolt egy törököt, aki nagyon hasonlít Littára.[305] Kiültem egy török, a szomszédom szobája elé olvasni. Landschulz a kezébe vett egy virágcserepet, amelyet ez az oszmán valószínűleg tulajdona ékességéül rakott ki tömlöce elé, mire a fickó parancsolóan intett neki, hogy ne nyúljon hozzá. Dühbe gurultam, és értésére adtam, hogy emberem nem fogja megenni, és meg tudtam volna ölni a fickót, ha komolyan berzenkedett volna. - Egyáltalán, nem ismerek nevetségesebb dolgot a világon, mint a törökök ostoba gőgjét - és a frankok még együgyűbb türelmét, amivel azt nyugodtan eltűrik.

[1818. november 14.]

14-én. 5.30-kor indultunk el Akissarból, az idő kellemetlen és hideg volt, a szél nagyos heves. Mindjárt a helységen kívül leszálltam a lovamról, és egy hosszú darabon gyalog mentem, mivel Akissar előtt és után az út olyan borzalmas, hogy elképzelni sem lehet. A lónak valóságos kötéltáncosnak kell lennie, hogy le ne essen lovasával az útról, amely egykor kőút volt, és magasan a talaj fölé emelkedik. 11-kor megérkeztünk a Mohallu Chiflikbe,[306] és egy kicsit kipihentük magunkat. Előzőleg átkeltünk egy folyón, amelyet az emberek Saranninak neveznek, és amely valószínűleg Chandler[307] Hyllusának vagy Phrygiusának[308] felel meg. Valószínűleg az a síkság ez, ahol Scipio megverte Antiochust,[309] ezt nevezik a magnesiai csatának. A Sypilos-hegy,[310] amely a Niobe-sziklaformájáról híres, a legkarakteresebb magaslatok egyike, amely csak látható. Komoran kiemelkedő, dacos hegy, csipkézett csúcsát sűrű felhők takarták el. - Még messze vagyunk Magnesiától, de mintha már ott lennénk. Különösen ha már átkelt az ember a Hermoson, amelyen több híd van, és eső után nem lehet lóval sem átgázolni rajta. - A magnesiai táj a brussaira emlékeztetett, de az utóbbi város völgyét, valamint a hegyeit, nyúlványait ect. ect. nagyobbnak és üdébbnek vélem. - Olyan érdekes jellegű heggyel, mint a Sypilos, mindenesetre egyetlen tájon sem találkoztam, és nem kell hozzá különösebb képzelőerő, hogy a napsütés és az árnyék járása közben Niobét lássa az ember sokféle tartásban, amint Chandler ígéri az erre járó utazónak.

NB. Mindig úgy tűnik, hogy tévedek, és a Hylluson még nem keltünk át, csak a Hermoson,[311] mert mindvégig az előbbi folyó jobbpartján maradtunk.

Magnesiában több hán is van, közülük 2-3 elég tisztának és lakhatónak látszik. A törökjeinknek azonban úgy tetszett, valószínűleg a lovaik miatt, és a kereskedés miatt, amelyet a Nagyúr nyugalmazott tatárja űz mindenfelé, hogy egy jelentéktelen kis házba vigyenek bennünket, ahol szó szerint heringek módjára kellett egymáson feküdnünk. Krebs a kapu alatt főzött meg egy levest, és ízlésem szerint nagyjából ez volt a legkellemetlenebb éjszaka, amelyet utazásaimon, úgyszólván Landschulz-cal és Enderrel egy ládába pakolva, töltöttem...[312]

[1818. november 26.]

Utazás Szmirnából Scióba.[313] 1818. november 26-án. Szmirnából Scióba szárazon és vízen is eljuthat az ember. Ha az előbbi módot választja az ember, első napon Vourláig,[314] a régi Clazomenéig szokás elmenni. Ez lóháton 8 óra járás - a második napon Csesméig[315] lovagol az ember, mely helység onnan 10 óra járásnyira van. A lovak, amelyeket erre az expedícióra bérel az ember, Szmirnában napi nyolc-tíz piaszterbe kerülnek. Csesmében óránként akadnak hajók, amelyekkel át lehet vitorlázni Scióba. - De ha jó és kedvező időt remél az ember, akkor egy sakolevit[316] fogad Szmirnában, és útjára ezen a frêle embarcationon (törékeny vízialkotmányon) indul el, amely egy caique-ból és négy matrózból áll. Ezek a járművek nagyon hasonlítanak a Prinkipo szigetekiekhez, de szélesebbek és biztonságosabbak. A görögök elismerten sokkal jobbak és ügyesebbek tengerész is, mint a törökök, akik mindig hajba kapnak, ha a tenger kezd kicsit veszélyessé válni. De ha valaki nem szereti a tengert, és nem akarja magát a véletlenre vagy szerencséjére bízni, akkor, ha látni szeretné a régi Clazomenét, Vourláig vízen is elvitetheti magát, hogy aztán ott béreljen lovat Csesméig, annál is inkább, mert ez a víziút sosem jár veszéllyel, és egészen biztosan ki lehet számítani, míg a másik úton csak ritkán sikerült 2 nap alatt eljutni Scióig, és kizárólag attól függ, se dio lo vuol (hogy akarja-e Isten). Vourlában nem valami könnyű lovakat kapni, és arról se feledkezzék meg az ember, hogy Szmirnából valami ismert ottani embernek levelet vigyen magával, aki segít lovakat szerezni. Mivel egész utazásomon megfigyeltem, hogy lennie kell köztünk valakinek, aki nagyon szerencsés, úgy döntöttem, hogy víziúton megyek Scióba. Jobban is szeretek a tengeren ide-oda utazgatni, mint azokon az agyonterhelt, félig döglött lovakon mászkálni Törökországban. Tehát egy sakolevit béreltettünk szállítóhajó gyanánt a szmirnai konzulátus titkárjával 150 piaszterért, és november 26-án pazar kék égbolt alatt, kedvező széllel elvitorláztunk Szmirnából: reggel 8 óra volt. - A szél elég hamar olyan messzire vitt bennünket, ahonnan Szmirnát szabad szemmel már nem lehetett látni: ott alábbhagyott. Minél inkább kiér az ember az öbölből, annál fenségesebben emelkednek a hegyek, amelyek körülfogják. A Tachtarli[317] (Plinius Pagusa), amely a szmirnaiakat egész éven át jéggel látja el, sötéten és zordul tornyosul Szmirna fölé. A sok kúpos Testvérek[318] az öböl balpartján a Karaburnu[319] hegyfokkal függnek össze, és az öböl déli részét a lehető legszebben fogják körül. Vourlát nem láthattuk tisztán. A Jeni Kalesi[320] nevű várkastély, amely Szmirnától mintegy 20 (török) mérföldnyire lehet, az egyetlen építmény, amely a nagy kikötőt védelmezi. Én jelentéktelennek és veszélytelennek tartom, bár Mr. Grivel,[321] az Espérance parancsnoka azt állítja, que personne n'entrerait dans ce port, si j'avais des français là dedans, pour diriger mes bouches à feux (hogy senki sem juthatna be ebbe az öbölbe, ha franciákkal volnék odabent, hogy irányítsák lövegeimet). - Urla 35 mérföldnyire van Szmirnától. Sció állítólag 100-ra, a Karabourne-fok pedig félúton. Hogy Scióra eljusson az ember, mondhatni kétféle szélre van szükség. A miénk, amely teljesen elült, lökésszerűen rákezdett megint, és napnyugtakor az öböl északi oldalán voltunk, a tényleges parttól távol ugyan, de azért mégis elég közel ahhoz, hogy hajósaink óvatosságból minduntalan megmérjék a víz mélységét, nehogy homokzátonyra fussunk. Az öbölnek ez az oldala, mint köztudott, tele van homokpadokkal és sekély részekkel, ami gyakorlatlan hajósok számára veszélyessé teszi. De a szakadatlan gyakorlatnak köszönhetően most már olyan jól ismeri mindenki, hogy a szmirnait a jó és biztonságos kikötők között lehet említeni. Szinte nincs is olyan szél, amellyel az ember ne vitorlázhatna ki-be bordeggiando (szél ellen). Éjjel egyetlen hajónak sem szabad Jeni Kalesi mellett elvitorlázni.[322] Balra több sziget terül el, a legnagyobbikat Isola dei Inglesinek (Angolok szigetének) nevezik. Körülbelül 40 mérföldnyire lehettünk Szmirnától, mikor egy az egyik hajós, aki folyvást a mélységet szondázta, jelentette, hogy nincs szelünk, a legénység pihenésre szorul, és horgonyt akarnak vetni.

A caique-ot nem napokra, hanem távolságra fogadtuk fel. A legénység érdeke azt követelte, hogy ne vesztegessék az időt, tehát beleegyeztem ebbe a tervbe, és ismét tapasztaltam, milyen keveset kockáztatnak ezek az emberek, és tulajdonképpen milyen biztonságban lehetünk a társaságukban. - Ezen a napon annyi vadkacsát és vízityúkot láttam, mint még soha életemben, olyannyira, hogy nem lett volna bolondság, ágyúval vagy kartáccsal lőni közéjük, mert nem vártak be puskalövésnyi távolságban. A sósforrásokat is érdemes szemügyre venni, amelyek itt a tengerfenéken fakadnak fel, mivel több van belőlük, mint képzelhetné az ember. - 8 óra tájban megvetették ágyainkat, és már több órája aludtunk nagy nyugalomban, mikor felszedték a horgonyt, amelyet a kormányos lárma és más mechanikai előkészületek nélkül, fél kézzel szokott kiemelni. A szél elég erős volt, az ég tiszta, a csillagok szikrázók, az éjszaka hűvös. Reggel felé elértük Phocaea[323] magasságát. E város hajdani lakói alapították Marseille-t, miután Cyrus[324] elűzte őket. - Elhaladtunk a Caraburnu-fok előtt, a szél kedvezett nekünk, és frissen vitorláztunk tovább. Tompán, mint valami kék árnyék, látszott meglehetős távolságban Mythilene[325] (Leszbosz) szigete. A sakolevi egészen arra az oldalára dőlt, ahol a fejünk volt, úgyhogy 2 társammal ezt az éjszakát fejen állva töltöttük, mint 3 kötéltáncos. Landschulz, aki a legzavarosabb kérdéseket szokta feltenni, és elönti a pulykaméreg, ha az emberek nem értik meg azonnal, éjjel 1 órakor, mikor a tenger nyugtalanul és vadul hánykolódott hullámaival, egészen megtörte kérdezte: dove siamo? (hol vagyunk?) - mire a sakolevi kormányosa csúfondárosan ezt válaszolta: in mezzo del mare! (a tenger közepén!) Ez az ostoba testhelyzet alapos megfájdította a fejem: a többiek viszont mind tengeribetegek lettek. - 9 óra tájban megláttuk Sciót, mint valami magas, elnyúló, kopár sziklát, a Spalmadori[326] szigetek - az előbbi és ez - állítólag szépségükről híres szigetek. - Ezen az utazáson tudtam meg, hogy a legjobb úgy beutazni a szigetvilágot, ha az ember egy ilyen kis caique-ot bérel megbízható emberekkel egy egész évadra, (NB. ennek nem szabad télen történnie), és így ugrándozik egyik szigetről a másikra. Az Athénba való utazást ebben az évszakban csupán a Csatorna miatt tartják veszélyesnek, ahol sok a zátony, bár a szigetek közt van egy szélesebb sáv, amely a nyílt tengerhez hasonló. A caique-ot mindenesetre azért tartom biztonságosabbnak, mint a nagy hajót, sőt akár egy hadihajót, mert a kis bárkák mindenütt lelnek kikötőt, s akárhol partra lehet szállni róluk, a nagyok viszont csak ritkán találhatnak olyan mély feneket, ahol veszély nélkül horgonyt vethetnek. - Egyébként a görögök olyan nyúlszívűek a vizen, hogy jobb gondviselőkre nem is bízhatná életét az ember. Fél tizenkettő körül épp hogy átjutottunk a két Spalmadori sziget között - a többit mind el kell kerülni jobbra vagy balra a sekély víz miatt -, és 2 óra körül Sciót kikötőjében voltunk, amely jelentéktelen és nagy hajók számára alig használható. - Korábban láttuk Ipsara és Antiipsara[327] szigetét, melyek kicsinyek ugyan, de 80-nál is több kereskedelmi hajójuk van. Az alacsony előhegyet és Csesme városát balra előttünk láttuk, és Csesme és Sció között a Csatorna olyan tekintélyes, mint a Balaton, ahol a legszélesebb. Sció egy kopasz szikla: az alsó keskeny sáv, amely messziről megműveltnek és fában gazdagnak látszik, oly kicsiny, hogy az embernek kacagnia kell arra a gondolatra, hogy ez a sokat dicsért, áldott és termékeny Sció szigete. A sziklák világosak, és úgy festenek, mint nálunk a terméketlen hegyek, amikor télen, sok eső után, megfagynak. Olyan kopárak, hogy felfoghatatlan, miként élhet meg itt egy fa. Meg is vagyok győződve róla, hogy ha ez a sziget, akár az összes többi, amelyet eddig láttam, valamelyik északi tengerben lenne, 10 embernek sem teremne elegendő táplálékot. - Számos villa, kőfalú kerttel, amelyek Sciótól északra húzódnak a sziklás lejtőn, kellemes látványt nyújt messziről; de a sötétzöld narancsfákat a vöröslő gyümölcseikkel ilyen messzeségből nem lehet felfedezni és megcsodálni; hogy élvezhessük a gyümölcs illatát, ott kell lennünk a kertekben magukban. A város viszont rather dirty (elég piszkos), és Genuára (Genovára)[328] emlékeztet, kicsiben. Igazat adok Hammer úrnak, miszerint a villák és kőfalak, amelyek Sciótól északra és délre sorakoznak a tengerparton, hosszan elnyúló városhoz hasonlítanak, amelynek közepén van a kikötő. Amikor megérkeztünk, nem szálltunk ki, mert Scióban mindig valamiféle vesztegzárat tartanak fenn, és mivel Szmirnában néhány nappal ezelőtt egy pap meghalt pestisben, ezt a rendszabályt megszigorították ránk nézve. Még a törökök alacsonyabb osztálya sem mentesülhet emez egészségügyi rendszabály alól, ilyen jól értenek hozzá e boldog sziget görög lakói, hogy fölényt biztosítsanak maguknak elnyomóikkal szemben. Lám, a pénz, ha jól használják és jól fektetik be, csodákat tehet ezen a világon. Partra küldtek tehát egy embert, hogy megszerezzék az engedélyt a kiszálláshoz. Megvallom, titokban féltem, hogy ezt az engedélyt, ha meg nem is tagadják tőlünk, de úgy megnehezítik, hogy veszendőbe megy néhány óránk a szép napból, mert amig a konzult megtalálják, és ő közbenjárhat érdekünkben, biztosan beesteledik. Szerencsére nem akadékoskodtak, annál kevésbé, mivel a szmirnai pestis-eset állítólag nem igazolódott be teljesen. Sció abban különbözik leginkább az összes többi várostól, amelyet Törökországban láttam, hogy a házak mind kőből vannak. Az ember azt hihetné, hogy Genuának valami utánzatát látja az utcákon. Ezek mind nagyon szűkek. Hajóskapitányunk bizonykodott ugyan, hogy Scióban van egy vendégfogadó, én mégis át akartam adni előbb az alkonzulnak Bertrand[329] ajánlólevelét; arra gondoltam, hogy néhány napra házat bérlek, és abban húzom ki a november végét, és elhatároztam, hogy a december első napjait is itt fogom tölteni a nyájas kék égbolt alatt. Egy olasz kereskedő, aki Szmirnában látott, volt szíves elkísérni Bouliaque úrhoz,[330] az osztrák alkonzulhoz. Áthaladtunk egy nagy nyílt téren, amely engem nem kevéssé Korfura emlékeztetett. Mókás kövér kis emberke nyargalt elénk, sárga, nyírott farkú török lovon, és bemutattak annak a férfinak, akit kerestünk. Bouliaque tüstént leugrott a lóról, és elhalmozott bókjaival, egyébként már értesítették, hogy jönni fogok - hogyan és ki által, nem tudom, de mindenütt észreveszem, hogy a levantei emberek megfogadták, mindenképpen nagy úrként bánnak velem. - Ez a tréfa és tévedés legalábbis Konstantinápoly óta egészen idáig követ. Talán nagy udvartartásom miatt van ilyen hitelem? vagy Metternich herceg írásainak, amelyeket egyébként sehol sem mutatok fel, vagy talán a nagyhatalmú internuncius ajánló leveleinek? Bouliaque felkínálta házát, melyben teljes a rendetlenség, ugyanis ez a jó ízlésű olasz itt mindenféle változtatásokat eszközöl. Elfogadtam, és egy fél órán belül embereim és összes málhám a consulo doctor házában volt, aki korábban nagyjából minden volt már a világon, és jóságos, fecsegő fickó, vendégszeretetét nem dicsérhetem eléggé: legjobban az tetszik nekem ebben az alkonzulban, hogy nem olyan, mint az összes többi frank, aki bizonyos ideje Törökországban tartózkodik, és az utasoknak mindenféle akadékoskodással és a lassú török tapintattal örökös időveszteséget okoz, és velük minden eligazítást, amit csak ki lehet préselni belőle magából, pokoli unalommal fizettet meg. 2 órája sem voltunk még Bouliaque kőházában, amikor máris a kapu előtt állt a sárga számomra, 4 másik öszvér pedig a két kellemetlen alak, 1 a konzul és 1 a janicsár számára, hogy Homér[331] iskolájához vigyenek bennünket. Hogy eljusson oda az ember, észak felé halad a tengerpart mentén, majd miután jó félórányit lovagolt és érintett több villát és kertet, amelyeket túlméretezett falak vesznek körül, egy forráshoz és egy facsoporthoz érkezik. A sziklafal, amely alig hagy valami teret a tenger felé, lenyűgöző szakadékot alkot, amelyből egy erecske csörgedezik alá. Ha az ember a fallal körülvett kis kert mentén, amelynek északi oldalán található az említett török forrás, egyenest a sziklafal felé tart, nemsokára odaér Homér úgynevezett iskolájához, amely egy felül lecsiszolt, tojásdad alakú sziklából áll, a kerülete éppen akkora, mintha ülésre teremtették volna. Középen, kissé a keleti oldal felé eltolódva, egy pajkos szikla áll - így lehetne most nevezni. Chandler még látta, hogy az a szobor, amelyet ez a kolonc ábrázolt, felismerhetően emberi alakot formált, és csak a fej meg az egyik kéz hiányzott róla. Ő ezt a helyet, mert épület itt nem volt, nagyon réginek tartja, és Cybele[332] szabad oltárának véli. 2 oroszlánbőrt is említ, amelyek az istennő székén voltak kiformázva, és a mancsokat némi eleven képzelőerővel még most is fel lehet ismerni. Hammer véleménye szerint áldozóasztal volt itt. Én ezt azonban tévedésnek tartom. Sokan mások viszont úgy vélik, hogy Homér maga ült ezen a széken, és innen oktatta és tanította 12 tanítványát, akik kis területen szorongtak körülötte. Akárhogyan is volt, annyi bizonyos, hogy ez a hely valami szokatlan szépséget egyesít, és a sziklák nyugalma, melyek vad rendetlenségben veszik körül, a kék tenger, amely színeit váltogatva hol simán, hol viharosan terül el a lábánál, szemben Miletus hegye, mely a csúcsát gyakran felhők közé rejti, vagy egészen tisztán veri vissza a nap ragyogását, egy forrás csörgedezése, a zöld fák és a pirosló narancsok, melyek közel s távol megszelídítik a tájat: mindez egy pillanatra a legprózaibb lélekből is a költészet szikráját csiholhatja. Homér bora, amelyet a rómaiak fölöttébb dícsértek és nagyra tartottak, a tengerparttól egy negyedórányira északabbra, meglehetős magasan terem, tudatták velem. E bor állítólag egészséges, zamatos és igen könnyű. Némelyek éppenséggel azt állítják, hogy elősegíti az emésztést. Ha körülbelül 400 lépésnyit tovább halad az ember az említett szakadékban, a költő forrásához érkezik. Ez közvetlenül és elég bővízűen a sziklafalból buzog elő. Vászonholmit és fehérneműt találtunk egy kinyúló sziklára aggatva, így szárították, miután kimosták a forrásvízben. A pohárral, amelyet magammal hoztam, mindegyikünk ivott a langyos vízből egy jókora adagot. Úgy rémlik, én magam egymás után több pohárral is felhajtottam, anélkül, hogy egyetlen verssor is eszembe jutott volna. Nagyon jónak tartják ezt a vizet. Azt hiszem, ez igaz is, mert a törökök találják jónak, holott ők nem tesznek semmit Homér iránti hódolatból, mégpedig olyan jónak, hogy Scióban sokan nem is isznak mást, és a Sciósziak, a szultánnak szánt más ajándékok között, palackokba töltött vizet is küldenek neki e forrásból Konstantinápolyba. Mondják, hogy egy nem messzi faluban a lakosok sok kifejezést őriztek meg, amelyeket kizárólag csak Homér használt. - Itt volt az iskolája, a bora, a forrása, a közelben még mindig ugyanazt a nyelvet beszélik, nem megannyi bizonyíték ez arra, hogy hajdan csakugyan itt élt? És élhet-e költő nyugalmasabb helyen, derűsebb égbolt alatt? - Visszafelé kertek közt mentünk, amelyeket, mint Itáliában, magas falak választanak el egymástól. Késő volt, hideg és sötét, és a nőtlen konzulnál igencsak nélkülöztem a jó kályhát, a meleg tandírt, mely Szmirnában néha oly jólesett. Szakácsom átvette a konyhát, bevásárol, és gondoskodik reggeliről, ebédről, vacsoráról. Én vendég vagyok a konzul házában, és ő az én vendégem, ami az evést és ivást illeti. Nagyon elégedettnek látszik ezzel az egyezséggel. - Egészen kiválónak találom a nyergeket, amelyeket e szigeten az öszvérekre raknak. Ha valaha hegyvidéken kellene laknom, biztosan hozatnék magamnak néhány ilyen nyerget. - A konzul ezekben a napokban útnak indít nekem 100 butéliát a bien bonne fleur d'orange double de Scioból (az igen jó Sciói kettős narancsvirágból), palackonként 30 paráért! Kaphatni itt rózsavizet is. A narancsok, amelyeket eddig láttam, a máltaiakkal vagy a Candia-szigetbeliekkel[333] össze sem hasonlíthatók. Nyugtalan, álmatlan éjszaka után

[1818. november 28.]

28-án ismét kora hajnalban keltem. Ender elment egy öszvérrel, hogy lerajzolja Homérosz iskoláját. Én magam a konzullal és Landschulz-cal indultam el - per fare un giro nella citta (hogy bejárjam a várost). Az utcák szűkek, de tiszták. A tűztől nem félnek. Ennivalót mindenféle változatban, minden mennyiségben olcsón lehet kapni. A házak vörös és fehér, vagy inkább szürke kövekből épültek, melyeket szimmetrikusan illesztettek egymáshoz, és ez nem kevéssé járul hozzá az olasz ízléssel épült lakások ékességéhez. Miután a 2 üres termet és a kastélyt, amelyben csak törökök laknak, és frankokat oda ürügy nélkül be nem engednek, futólag megnéztük, és egy katolikus templomban, amely a görögkeletiekhez nagyon hasonló, és engem tisztaságával meglepett, néhány Miatyánkot elimádkoztunk, vagyis én, és arra gondoltam, hogy kedves szüleimet látom-e még valaha az életben. Elmentünk az egyik leggazdagabb görög kereskedőhöz, hogy megnézzük a házát belülről, és így világos képet nyerjünk arról, milyen az összes többi, ugyanis egyik a másikhoz hajszálnyira hasonlatos. A doktor megengedte magának azt a tréfát, hogy engem mint un principe d'Ungheria (magyar herceg) mutasson be. A görög, aki azelőtt keresztény környezetben is élt, és jól beszél olaszul, eléggé járatos a frank életmódban, és udvarias és készséges volt. - Igen csinos lépcső vezet egy nagy négyszögletes terembe, amely igen magas, és azáltal még magasabbnak hat, hogy a tető voltaképp a ház egyedüli mennyezete. Ilyen jó klímában, ahol az ember minden fűtőalkalmatosságot nélkülözhet, ezt a megoldást nagyon jónak vélem, mert a lakás magassága nem kis mértékben szokott hozzájárulni az egészséghez és a meghittséghez. A terem egyik sarkában egy kis török létesítmény volt, megemelve karzattal. A másik sarokban egy frank divány állt, és arra tessékeltek le bennünket. Pipákat kínáltak, és valami méz- és rózsavízkeveréket, amelyet egy nagy csészében szolgálnak fel, és kávéskanállal kell kimeregetni, ezt mindenkinek le kell nyalnia, aki meg akarja kóstolni. Olykor nagy létszámú társaságban egyetlen kanál jár szájról szájra, ami nem éppen étvágygerjesztő. Ezután kitűnő török kávét szolgáltak fel. Mint ismeretes, a Scióiaknak minden más görögnél több jogaik vannak, amelyek fokról fokra szilárdultak meg, és a törökök, akik még hívebben kitartanak minden régi mellett, mint az én derék honfitársaim, sok más okból nem is akarnak változtatni rajtuk. Látszik is a törökök viselkedésén, hogy nagyon jól érzik, mennyire a görög pénz hatalma alatt élnek közvetve, amellyel a Scióiak mindig is igen jól tudtak bánni. Egyenesen azt állítják, hogy e sziget lakói agyafúrtan kijárták Konstantinápolyban, ha nem elég rendes velük a török agájuk, akár le is válthatják. - Miután a földi javakat ily módon elég sokáig élveztük, a Sciói iskolába mentünk, amely már régóta megvan ugyan, de új igazgatója, Bamba, aki egész kiképzését Párizsban nyerte el, kibővítette és szilárdabb alapokra helyezte. Egyéb intézkedések mellett egészen új létesítmény épült egy induló könyvtárnak, valamint kémiai és fizikai kísérleti készülékeket szereztek be. 13 tanárt fizetnek egy közalapból, amelyre évi 50 ezer piasztert szánnak. Új könyveket szereznek be, eszközöket rendelnek Párizsból és Londonból, ifjakat tanulmányutakra és külföldi iskolákba küldenek. Mindez titokban történik, nem annyira a törökök miatt, akik a Levantén minden tanítást és tanulást idővesztegetésnek nyilvánítanak, hanem a görög püspök miatt, aki azt hiszi, hogy egyfajta tökéletesedés által a görög egyház régi formája megsemmisül. Nekem jólesett végre valahára olyan intézményt látni, amely reményt ad arra nézve, hogy az emberek a világnak ebben a részében is közelebb kerülnek egy lépéssel a földi tökéletességhez. De hogy ez az intézet sikeresebb lesz-e, mint az athéni, mely iránt, más hatalmas urak mellett, az orosz cár és különösen a bajor trónörökös oly nagy érdeklődést tanúsít, nem tudom, de úgy vélem, hogy a közeli jövőben nagy változásoknak nézünk elébe, melyek révén ezeket a kis intézményeket nemsokára nagyobbak és jelentősebbek fogják kioltani és eltörölni, vagy ha mégsem, akkor azok ismét a korábbi semmibe süllyednek vissza. Mindez attól függ, mi van a jövő szőttesébe írva. - A görög ifjak, akik bámulatos precizitással és hévvel oldottak meg előttünk több trigonometriai feladatot, általában sápadt és satnya teremtések, és valószínűleg több szellemi, mint fizikai képességgel bírnak. - Az öszvérek a kapuban álltak, és Landschulz meg én 1 óra előtt felültünk rájuk, hogy elmenjünk a Neamoni,[334] vagy mások által Jamoninak is nevezett kolostorba. A sziget belseje felé, csaknem nyugatnak lovagol az ember. - Amikor kiérünk a városból, egy hegyipatakhoz érünk, amelyet Pardeninek nevez a nép. Ennek a forrásnak és zuhatagos pataknak a bal partján jódarabig sziklákon és köveken, enyhén hegynek föl halad az ember. Azt hiszem, Sció város valamennyi mosónőjét itt láttam összegyűlve, akik a kimosott fehérneműt jobbra-balra a sziklákra teregették, és a töméntelen szappannal, amit elhasználtak, hosszú szakaszon olyan zavarossá tették a vizet, hogy eleinte csupa meleg víznek véltem. - Egy vízvezeték mellett is elhalad az ember, mely a földbe ágyazva fut tova, és csak imitt-amott emelik át boltívek egyik dombról a másikra. Később átkelünk ezen a kis vízfolyáson, és szikláról sziklára hágva kaptatunk fölfelé. A falusi házak, amelyekből többet látni erre-arra, olasz módon, tető nélkül épültek, és nem teszik szebbé a tájat. Fa kevés van, de sok gyümölcs van rajtuk, az ember azt hihetné, hogy nemesítetlen növény nincs is az egész szigeten. - Ahogy így lovagoltunk előre, többször kerültünk olyan sziklafalak közé, hogy inkább Szent Ilona szigetén hittük magunkat, mint az Archipelagus[335] legtermékenyebb szigetén. Nem is látni többé fát, még apró cserjét, füvet sem. Feljebb aztán sok fa látható elszórtan a sziklákon, és a rendetlenül odavetett zöld színfoltok az ezüstszürke, napsütötte sziklákon bizarr tájképet adnak. Minden csupa fény, csupa derű. Hogy ezt csinosnak találja az ember, hozzá kell szoknia, és ha hideg volna, és a fák, amelyek láthatók, nem nemes törzsek volnának, azt képzelhetné az ember, ha útközben letelepedne, hogy valami magas régióba került, ahol a növényzet már nem él meg. - Közben a legkisebb fa is csupa gyümölcs, és a lég oly derűs és meleg, hogy az ember kockázat nélkül indulhat sétára frakkban is. Az asszonyok, akik mostak, s akik között egyetlen középszerűt sem vettem észre, november 28-án egy szál ingben voltak! Jó egy és egynegyed óra alatt derék öszvérem hátán Neamoni kolostorának kapuja elé értem, amelynek küszöbét asszony vagy leány még soha nem lépte át. Ebből a szent intézményből, amelynek korántsincs olyan méltósága és vonzereje, mint a mi karmelita és trappista kolostorainknak, szép kilátás nyílik Jónia partjai felé. Kár, hogy erősen összeszűkítik azok a sziklabércek, amelyek Sció felé széles szurdokot alkotnak. Éppen Sció előtt egy kicsiny szikla fénylik fehéren a kék tengerben! - E kolostort Constantinos Basile Monomatos[336] építette. Pár üvegmozaik díszíti a jelentéktelen kis templom kupoláját, egyik oldalon a császár és felesége, Zoé képe látható. Néhány új harangot mutattak nekünk, amelyeket a görög papok szerettek volna réginek feltüntetni. A templomot egyébként Szűzmáriának szentelték. Miután megnéztem a templomot és terjedelmes épületet, amelynek számomra semmi vonzereje nincs - mivelhogy a görög szerzetes papok bennem semmi tiszteletet és szeretetet nem ébresztenek, piszkosak, érdekhajhászók és olyan tolakodóak, hogy gyűlölni tudnám őket -, a perjelük elé vezettek, aki egy török társaságában dohányozott egy parányi szobában, mikor beléptem hozzá. Mindenféle nyalánksággal kínáltak, amelyeket nem találtam rossznak, és épp jókor jöttek, hogy oltsák szomjamat. A török, aki erejével és pazar arcvonásaival bámulatot keltett bennem, kávés Scióban. 20 ember megölésére is elegendő fegyver volt nála, és engem Malek Adelre[337] emlékeztetett. Micsoda szerencse, ha ily erős és egészséges valaki.

A perjel és a török megígérte, hogy 29-én Scióban eljön hozzám reggelire. Ender le fogja festeni a törököt és a perjel szolgáját, akinek a legszebb ógörög arca van, amelyet a Levantén eddig láttam. Barátságosan elbúcsúztam, miután a papok és szolgák között szétosztottam néhány rúpiát, és a templomnak 30 piasztert ajándékoztam. A templom mellett mutattak egy öregembert, aki állítólag 150 éves. - E kolostorban a szerzetesek, akiknek a száma a papokkal és a világiakkal együtt 300-ra tehető, gazdagok ugyan, de mégis érdekhajhászók, és még bőkezűek is - ezek a tulajdonságok mind egyesülnek bennük. Az utasoktól, akik intézményüket meglátogatják, szívesen fogadnak el, de viszonzásul ingyen szállást és táplálékot adnak nekik. Alighogy megérkeztem, ott akartak marasztalni éjszakára, és gyorsan levágtak több tyúkot. Bosszúságukra mindent visszautasítottam, mivel inkább Krebs főztjét akartam megenni, és vendégszerető konzulunk mellett még egy német orvost is meg kellett vendégelnem, aki néhány hónapja Scióban ütötte fel rezidenciáját, és a 15. orvos most ott. - A törökök igen gyakran ellátogatnak ebbe a kolostorba, hogy a szerzetesek megvendégeljék őket, és mert náluk még zavartalanabbul ihatnak bort, amelynek fogyasztásában különben egyáltalán nem zavartatják magukat Scióban sem. - Este békésen otthon maradtam, és a két doktorral arról meséltettem magamnak, hogy aljasságaikkal a hajóskapitányok mi módon tudnak pénzt szerezni. Vízzel töltenek meg hordókat, amelyeket olaj gyanánt biztosítottak etc. etc. - Újabb bizonyság rá, mennyire szükséges ilyen viszonyok között a kereskedelem fejlődése érdekében, hogy tisztességes, derék konzuljaink legyenek. Ilyeneket azonban még a jó Ferenc császár[338] sem kaphat, ha nem fizeti meg őket, márpedig ez az úr erre nem hajlandó, miközben minden más hatalom egymáson túltéve fizeti meg őket. Mi azonban, akik mindenben elmaradunk, ami nem hoz biztos kamatot, még a legbiztosabb nyereségnél is elalszunk? Ki fogja egyszer felébreszteni az államot? Angyala, mely majd megmenti? vagy netán a halála - ha egy állam is meghalhat?

[1818. november 29.]

29.-e vasárnap volt. Hosszabb sétára gondolni sem lehetett, mert a konzulnak exempli grazia (kegyességet példázva) templomba kell mennie. Én sem menthettem fel magam, mert mindenki tud a városban ittlétemről, és nem akartam megbántani a kevés katolikust, aki a szigeten lakik, és vasárnaponként a falvakból ide sereglik. Egyébként sem akartam elmulasztani a templomba menést, bár nem sokat adok arra, hogy hol könyörög az ember Isten kegyelméért és könyörületességéért -, de ha az ember már régóta nem volt a hitvallása szerint templomban, legfőbb bizalmát azonban Istenbe helyezi, jólesik neki, ha végre egyszer vallása formáit is megtarthatja. A misét a kapucinusok Szent Antal-templomában tartották. A templom kicsi, de kedves, a kolostor 2 szerzetesnek túlontúl nagy. Ha utasok érkeznek ide, és nem találnak szállást a konzuljuknál, ami nem valószínű, ennél a két kapucinus barátnál találhatnak néhány szép tiszta szobát. Egy szolgával utazgatni Törökországban és a Levantén igazán élvezet, mert kevés személy számára mindenütt találni szállást és ennivalót. A konzulok többnyire adnak rá ebben az országban, hogy az utazókat elhalmozzák szívességekkel, ezt törvényüknek tekintik. Alkonzulom, aki különben nápolyi konzul is, és rövidesen kinevezik Svédország és Dánia konzuljának is, egyéb avisók[339] között az én magas személyemről is kapott írást Szmirnából, amelyben tudatják vele, che il principe d'Ungheria e arrivato! (hogy megérkezett a magyar herceg!) Ha a maga nevén utazik az ember, és tudóst, művészt, szakácsot cipel magával, természetesen olyan kiadásai támadnak, amelyeket egy egyszerű mylord vagy pittore elkerülhet. Mindenesetre bármilyen rendű-rangú utazónak, aki felkeresi ezeket a tájakat, kellemes lehet, hogy többnek tartják, mint ami. Erre pedig egészen biztosan számíthat mindenki. Elutazásomkor 200 piasztert kell majd ajándékoznom a konzulnak, más utazók egyáltalán nem kötelesek borravalót adni az ügyvivőknek, hacsak nem a házban és a dragománoknak. - A templomban egyetlen csinos lányt sem láttam, kivéve egy kis szőkét, aki Caroline Kaunitzra[340] emlékeztetett és bájos volt. A szentmise után bámészkodtunk, görög szépségek után kutatva, akik elismerten csinosabbnak számítanak, mint a katolikusok. Kevesebbet találtunk, mint reméltem, mert nagyon erős, ezen a tájon szokatlanul hideg északi szél fújt. Ennek nem örültünk, mert így Endernek és nekem nem volt alkalmunk kikeresni a környék legszebb lányait, hogy arckép készülhessen róluk. A környék híres szépségei, azok, akiket annak kiáltottak ki, általában nem a legcsinosabbak, hanem egy kissé már mind hervadtak. Gondoljuk csak meg, szükségük van néhány évre, hogy elismerést arassanak - és néhány év az itteni éghajlat alatt már elég, hogy duzzadó ifjú bájaikat az öregedés leheletnyi árnya vonja be. A természet édes, zsenge gyermekeit, akik még tisztán, üdén, erejük és virágjuk teljében állnak előttünk, a fészkükben kell felkeresni. Az ilyen kísérleteket kivihetetlennek tartják a frankok ebben az országban: amint általában mindent, ami nem egyezik pontosan a törökök és görögök szokásaival. Én azonban, aki a szokásaimtól sehol sem akarok eltérni, és bizonyos célzatossággal igyekszem mindenütt az elgondolásom és akaratom szerint eljárni, ha az keresztülvihető, nem törődöm vele, ha valamiről lebeszélnek, és eddig ezt nem is bántam meg. A konzulunk például nem tudta, mihez lehetne kezdeni, hogy felleljük a környék szépségeit, és elkészítsük arcuk és viseletük mását. Mi nem sokat teketóriáztunk, és egyenesen azokba a házakba mentünk, ahol ezek a lányok laknak, és megkértük őket, hogy kicsit maradjanak csendben és veszteg. Bamba igazgató házával szemközt, akinél látogatóban voltunk, megláttunk két felékesített és kipiperézett fekete szépséget - nyomban beszélgetésbe elegyedtünk velük, és engedélyt kértünk, hogy rajzónnal és festékkel tüstént átmehessünk hozzájuk. A szépségek kissé zavarba jöttek, és az ablakban nyomban megjelent szigorú arccal a mama, a továbbiakban vele tárgyaltunk. Ő mindenféle kifogásokat keresett, de annyira levettük a lábáról, hogy végül beleegyezett. A konzult, akinek állandóan arra jár a szája, hogy attendez, mais ayez un peu de patience (várjanak, legyenek már egy kis türelemmel), tolmácsként cipeltük magunkkal. Nem bókoltam, a kalapomat sem vettem le, hanem nyájas, szelíd ábrázattal, angolos magabiztossággal leültem a kanapéra. Ender kiválasztotta a csinosabbikat, és megkezdte a műtétet. - Ezen a módon több arckép készült. - E nők többsége szalmaözvegy, rendszerint 20 éves fiatalemberekhez mennek férjhez, akik azután mindjárt elutaznak, hogy tapasztalatokat és pénzt gyűjtsenek. Néha megtörténik, hogy egy fiatalasszony unatkozni kezd, és megenged magának egy szeretőt, ez azonban ritka, mert az anyák ügyelnek, csábítók nincsenek, vagy legfeljebb a szerencsétlen, ostoba fajtából valók, egyszóval ez a baj itt még nem terjedt el úgy, mint minálunk Bécsben. A nők egyike, akit Ender lefestett, 30 hónapja nem látta a férjét! Az Archipelaguson könnyebb megkapni a lányokat, mint gondolná az ember. Az okos emberek szerint, akikkel társalogtam erről a témáról, mind megkaphatók, ha házasságot ígér nekik vagy megveszi őket az ember. Az utóbbi ellen a szülőknek nincs is kifogásuk. De drágák - személyenként körülbelül 40-50 ezer piaszterbe kerülnek. Az ígérgetéssel azonban csínján kell bánni, mert minden tökfej ezzel próbálkozik, már csak olyan a gyenge emberi természet, hogy szívesebben ígér meg valamit, amit esze ágában sincs megtartani, semmint hogy mindjárt kidobjon 1000 aranyat. Egy nős fiatal francia kereskedővel, monsieur Escalons-nal különös eset történt. Elutazott Nasciára,[341] hogy citromot és narancsot vásároljon, de közben megfeledkezett ügyeiről, és belebolondult egy szép szigetlakó lányba, aki állítólag HBH (?) volt. Megígérte neki, hogy feleségül veszi, a lány hitt neki (2 sor törlés). Végül (néhány szó törölve) és komoly tárgyakról kezdett beszélni (1/2 sor törölve). - A lány házasságról beszélt, a frank, akinek otthon a meleg Szmirnában is volt egy galambocskája, megijedt erre, egyik napról a másikra halogatta, amit megígért, de végül az egész család beleavatkozott az ügybe (1/2 sor törölve), és annyi töltött és felhúzott pisztolyt, annyi handzsárt és damaszkuszi pengét szegezett a kereskedő mellének, hogy az jobbnak látta, hogy elmenjen a Szent Spiridon templomba, és oltár előtt örök hűséget esküdjön szerelmesének. Volt tehát egy görög és egy francia felesége. Itt tartottak a dolgok, amikor az ügyes Eskalon-atya - vagy hogy is hívják - megneszelte, hogy van egy új menye. A fia segítségére siet, sikerül is kimentenie, az elvarázsolt lány anyja azonban utána vitorlázik, és illedelmesen bemutatkozik az öreg kereskedőnek. Elégtételt követel. - Dehát van már neki egy felesége, - mondja a kereskedő -, hogyan vehetné el a másikat? - Azt én tudom, - feleli az anya -, nem is azt akarom, hogy vegye feleségül, kap az én lányom olyan férjet, aki felér az ön fiával tulajdonságok dolgában, én 30 ezer piasztert akarok. - Lett nagy ámulat, a fiatalúr a fejét vakargatta, de aztán fizetett, és a felesége állítólag jól kinevette - nagyjából ez a legszebb az egész történetben, amelyből igen helyes komédiát lehetne írni, ha a fizetés helyett valami más bonyodalmat lehetne színre vinni. 3 óra tájban az összes sciói szépség összegyűlik a várkastély és a város közötti szabad térségen. Az északi szél, amely nagyon erős volt, és magasra tornyosuló hullámokat csapott a partnak, kellemetlen hideget árasztva a tengerhez közeli promenádra, megakadályozta, hogy tömegesen megjelenjenek itt a szépségek. De azért sokan összegyűltek, alaposan az arcába néztünk mindegyiknek, és kijelöltük azokat, akiket le akartunk rajzolni. Nálam volt Ender vázlatkönyve, és néhány hölgynek megmutattam azokat a portrékat, amelyek már benne voltak. Csakhamar az egész népség körénk gyűlt, és egész kavarodás támadt. Engem ez roppantul mulattatott, a konzult ellenben, aki illetlenségnek tartotta ezt a csődületet, nagyon bosszantotta, hogy nem volt vele a janicsárja, akivel szétzavartathatta volna a felénk tolongó sok kölyköt. - Mindenkitől, akivel találkoztam, megkérdeztem, ma chi è la più bella donna di Scio, per fare il suo ritratto - non vogliamo altro (ki a legszebb sciói lány, hogy arcképet készíttethessek éppen róla, és nem másról). Egy alexandriai kereskedő, aki itt sok üzletet szokott kötni, és műkedvelő és szakértő hírében áll, másnap reggelre megígérte, hogy beszámol nekem és felvilágosít erről a fontos kérdésről, perchè bisogna pensare un poco - per non gli mostrare signor principe, una donna, che forsa non sarebbe degna della sua attenzione (?). [... mert meg kell fontolni, hogy nehogy olyan nőt mutassunk a herceg úrnak, aki nem lenne méltó a figyelmére...]

Úgy találtam, hogy a sciói nők nagyrésze hasonlít egymásra. Többnyire rossz növésűek, kendőzik magukat -, de szép szemük van. Nem kedvelem ezt a fajta szépséget, mert mintha támadni akarna a pillantásával, átfúrni az embert a szemével, nekem pedig jobban tetszenek a befogadó szemek, amelyek fölfogják és szelíden, szemérmesen visszasugározzák pillantásunkat. Ez is a rendjénvaló. - A hajuk ziláltan lebeg, de hogy is tetszhetne, mikor sehol semmi nyoma az angol patent hajkeféknek, és olyan tisztátalan, mint Scióban mindenkié. A viseletet egyébként, amelyet Hammer leír, nem találtam. Lehet, hogy más volt a divat, amikor erre járt: ez különben nagyonis valószínű, mert néhány éve csak, hogy a scióiak kezdenek mindinkább frank szokásokat fölvenni. Egyébként a keblükkel bánnak a nők a legmostohábban. A telt kebelnek nem szabad fölmerednie, erőnek erejével leszorítják.

Este sokat beszélgettem a konzul kancellistájával.[342] Nagyhatalmú katolikus pap, Scióban született, jó nevelést kapott, nagyon jól beszél olaszul, bajusza és szép vonzó lénye van. Van egy háza a városban és a vidéken is. Jól áll. Úgy fest, mint valami zarándok.

Scióban évente átlagosan 80 millió lemoni, citroni, naranci, portogalli, limonchini[343] ect. ect. terem. Egy fa 15.000 gyümölcsöt is hozhat. Rendesen 3-4 ezret, ezrét 30 piaszterért adják el. - Februárra érnek meg, de már most leszedik őket, hogy megelőzzék a többieket. Azt hiszem, ez nem mindegy. Szedéskor van egy módszerük a rothadás megakadályozására. A zöld, azaz éretlen gyümölcsöket papírba burkolva ládákba rakják, hogy ott érjenek és sárguljanak meg. Azt hiszem, a máltai és krétai portogallik nagyobbak és szebbek. A kis kerek, savanyú citroncini szerintem jól és elegánsan illik az osztriga mellé. - Vásároltam 100 butélia narancsvirágot 50 para. Lerázzák a fa virágait, lepárolják, a keletkező olajat, amely a felszínre száll, lemerik, és a vizet butéliákba töltik. Általában 100:100 arányban keverik kútvízzel. Így aztán szállítható. Üledék képződik benne, egy év múlva le kell fejteni. A rózsával hasonlóan járnak el. A rózsavíz valamivel drágább. Sció sokat jövedelmez, mert jól és szorgalmasan dolgozzák fel. Az emberek kosarakban földet hordanak a sziklákra, hogy olajfákat ültessenek. A narancsfák sok munkát igényelnek, növésüket trágyával serkentik.

Ma megtudtam, hogy Homéro iskolájának környékén néhány falu lakói sok olyan kifejezést használnak, amelyek csak Homérnál fordulnak elő. Voulissos[344] lakói állítólag különleges könnyedséggel verselnek. A régi rapszódiák formájában énekelnek meg mindent, ami a körülöttük történik, és a muzsikálásban is tehetségesek. Sajnos, e mutatványok egyikét sem élvezhettem. lehetséges volna, hogy Homér kora óta megőrzött volna valamit a nyelvük?

Meglepett, hogy miközben Napóleon a szeszélyeivel traktálta a világot, e környék legegyszerűbb emberei is érdeklődtek a politika iránt, és akik tudtak olvasni, kiváncsian kérdezték, mi van az újságokban. Azzal a könnyedséggel, amellyel Napóleon elbánt a vallásunkkal, rengeteget ártott magának ezen a vidéken. Az oroszok sokkal bölcsebben fognak ehhez a kérdéshez nyúlni, ebben biztos vagyok.

Véleményem szerint ez a vidék erjed-forrong, és minél jobban szorongatják, annál hevesebb és hamaribb lesz a robbanás!

Az orosz konzulnak, Mr. de Roubeau-nak volt itt valami csúf afférja - azt mondják, qu'il a eu le malheur de voler (hogy lopásba keveredett). Általában az a szerencsétlen helyzet itt, hogy az emberek csalnak és lopnak, és e tekintetben nem örülnék, ha változás történnék életem során a Levantén, mert az nekünk, frankoknak afféle szemétlerakó helyül szolgál - car c'est absolument la lie de la Chrétiennité (ez itt mindenestül a kereszténység szemetje). Volt-e valaha ország, ahol több mihaszna és kalandor gyűlt volna össze, mint ezen a vidéken? Olyan embereknek, akik mindent kipróbáltak, akiket mindenhonnan kidobtak és elkergettek, itt esélyük van rá, hogy rendes, becsületes, derék embereknek tartsák őket. Azt tanácsolom minden tudatlan tökfilkónak és minden csirkefogónak, hogy csak telepedjen le pereputtyostul a Levantén, és meg fogja találni a boldogulását, csak svádája legyen, mert ez minden, ami itt kell. A legjobban mindenesetre a konzulunkon kell csodálkoznom, aki nyíltan megmondja, hány palack narancsvirágos vizet hígított fel vízzel és adott el drága áron.

A környékbeli orvosok is különös természetű emberek. A beteg iránti szeretetteljes részvétnek, amely mifelénk annyi doktort jellemez, nyoma sincs errefelé, a betegekkel itt, a megbocsáthatatlan tudatlanság mellett, aszerint is bánnak, hogy milyen üzletet kötöttek vele. A kúra árának felét készpénzben ki kell fizetni a doktornak, mielőtt az még a beteg érverését kitapintaná - ennek tanúja voltam a mi jó konzulunknál. De mondják még azt is, és el is hiszem annak alapján, amit láttam, hogy némely kuruzslók kéretik magukat, és szegény, nincstelen embereket a lehető legtöbbre taksálják, mielőtt hajlandóak lennének gyógyításukhoz látni. Az is különös, hogy az itteni orvosoknak olyan kalandjaik vannak, amilyeneket mi Európában nem is ismerünk. A brussai orvos például megment egy akasztott embert, és feltámaszt 300 talpraveréssel egy vízbefúltat. A Sciói konzul már 200 törököt kiherélt a szigeten, és ha így halad tovább, csakhamar kiirtja ezt a törzset (1 1/2 sor törölve). Mr. Leonardo, a német orvos, egy cseh, két hetente megment egy asszonyt, aki megmérgezte magát, és így tovább.

[1818. november 30.]

30-án reggel a Neumoni-i kolostor perjelét várom a szolgájával együtt, akit Ender lerajzolni készül, és Ali Cselebi török kávést, akit meghívtam reggelire. A szerzetes a komornyikjával elmarad (3 1/2 sor törlés), Alim azonban eljön. Lángoló szilvapuddinggal és hasonló csodálatos dolgokkal vendégeltem meg, és ő nem győzött ámulni. Evett-ivott mindenből jó étvággyal - csak a puddingot nem akarta egyedül megenni, hanem a mellette ülő keresztény dragománra is ráerőltette, aki nem sokat kérette magát. Micsoda pazar férfi a török! Ha ilyen erős és természetes, mint emez, és a jól nevelt ember pallérozottságával is bír (4 sor törölve). Nem gondoltam volna, hogy így tudok ragaszkodni egy kávéshoz, egy törökhöz, egy olyan emberhez, akivel egy szót sem tudok váltani. Annyira vagyok vele, hogy mindent odaadnék neki, amit csak kér, és társaságában az idő mintha gyorsabban telnék, mint a legműveltebb, legtanultabb emberekében. És mennyivel többet ér a természetes kedvesség és mennyivel hatalmasabb az a vonzerő, amely az isteni fluidummal töltött emberekből árad, mint azoké, akik módszeresen, könyvekből akarják ellesni azt a varázst, amely a világon mindent képes elérni, és akik, mint Landschulz, a zenét szabályok és tercek, hármashangzatok és szeptimák alapján ítélik meg, nem pedig kövér, húsos szívük verése szerint! Hiszen a lány is jobban szereti a panaszos ifjú hangját, aki művészet nélkül énekli el dalát, mint azét a professzorét, aki a generálbasszus szabályai szerint adja elő a magáét. És vajon nem a harmónián múlik-e minden világon? És ismerünk-e szebbet, mint a lélek harmóniáját? Ismer-e Landschulz szebb kettős hangot? Ali viszonozza is barátságomat, őszintén, és én kitüntetve érzem magam általa, mert mióta őt ismerem, tartalmasabbnak vélem magam, mint annak előtte. Nekem magamnak is nevetnem kell rajta, de igaz, hogy férfi ily kedves még nem volt nekem. Az ilyen fickó nem hazudik - és ma azt mondja nekem: mikor első ízben megláttam önt a kolostorban, és kezet fogott velem, úgy véltem, a szívemet érinti meg, pedig még nem is ismertem önt! és azóta szinte jobban szeretem önt, mint amennyire szeretni tudok. Ez a természet fia többek közt azt mondja, hogy míg az összes nemzet tudatlanságban élt, a törökök fölényben lehettek a többiek felett, mert a vallásuk derék emberekké teszi őket -, de mivel időközben az összes többi nép előrehaladt műveltség terén, az oszmánok viszont egyhelyben maradtak, mihez kezdhetnének most azokkal szemben, akiket korábban legyőztek, hiszen azóta eldőlt, hogy nem a bátorság, hanem a hadművészet biztosítja a győzelmet.

Miután vége lett a reggelimnek, sétalovaglást tettünk dél felé a tengerparton. Egyik villa a másikat éri, egyik kert a másikat.

A sétaút maga nem szép, mert az ember folyton köveken és magas falak között lovagol, amelyek fölött nem lehet ellátni, és az ilyen útszakaszok minden vonzereje az újdonságban és a pazar klímában rejlik. Az egész telet jól ki lehet bírni egy szál kabátban, mellénnyel alatta, mert az egész évben nincs soha hidegebb, mint ma volt. Abban az esztendőben, amikor Napóleont elűzte Oroszországból a hó, elfagyott az összes narancsfa. Idáig kellett elérnie az Igazságos büntető kezének, hogy megsemmisítsen egy embert! Vannak emberek, akik egymagukban nem tudnak elpusztulni, hanem egész néptörzseket rántanak magukkal a szakadékba, mások csendben kialszanak, mint a mécses. - A város közelében egy omladozó villa mellett egy híd alatt lovagol el az ember, ez a génuaiak idejéből származik. Nem érdemel különösebb figyelmet. A szigetlakók házai nagyjából mind egyforma jellegűek, és ha látott egyet az ember, az összes többiről fogalmat alkothat. Az olasz zsánert képviselik. Kőből vannak, rendetlenek, összefüggéstelenek és nem a kellemes vidéki életre vannak berendezve, ehhez a meleg országok lakói általában nem értenek, és még kevésbé a derék görögök a szigeteken. - Voltam többek között Hassan pasa egykori házában, amelyet egy görög ajándékozott neki önkéntesen és örömmel, nehogy elveszítse a fejét, amelyről úgy vélte, hogy veszélyben forog. Ez a ház most már egyszer s mindenkorra a kaptan pasáé, aki itt szokott lakni, mikor adóbeszedő körútján erre jár. A ház nem túl nagy kertjében tavaly 300 ezer narancs termett. - E házak udvarában, amely szép kövekkel van kirakva és szőlővenyigékkel befuttatva, mindenütt föl van szerelve egy vízszivattyú, hogy a szükséges időben öntözni lehessen a fákat. Voltunk a kancellista házában is, és kitűnő St. Urinó-i aszúbort ittunk nála. Azután a kapucinusok kertjéhez lovagoltunk, amely rossz karban van, mert a barátok csak pestis idején laknak ebben a vidéki házukban. Nagyon szépnek tartják az itteni kilátást, és valóban szép is, hiszen végig lehet innen tekinteni az összes Sciói villán, amelyek egy hosszan elnyúló város képét nyújtják, sok kis kerttel tarkítva. A sziget egyik leggazdagabb kereskedőjének, Rodokanakinak a háza a legszebbek egyike. Ali a szürkéjén mindvégig velünk lovagolt, sok ilyen fickó, ha akarja, az ördögöt is kiűzi házából! Nem szeretnék csatában egy ilyennel sem találkozni.

Másnap a városban jöttünk-mentünk. Ender lefestette Alit, akinek egy kaleidoszkópot ajándékoztam, de ő nem nagyon lelkesedett érte. Estefelé egy magánházba mentünk néhány viseletért: amelyeket eddig kaptunk, annyit se érnek, hogy utánozzák őket valami maskarádéhoz, mert a frank divat miatt, amely mindinkább terjed, elveszítették eredetiségüket, és réginek meg újnak valami keverékéből állnak; de az a különös, hogy a régi viseletből nagyjából a legcsúfabbat tartották meg, és az újból is a legrútabbat vették át. - Látogatást tettem Rodokanakinál, aki épp Michaud "Biographie"[345]-ját olvasta. Igényli a műveltséget, és fivéreivel együtt szakasztott orosz. Feltűnő volt, hogy egy művelt ember házában török berendezést és márványlábú ágyakat látok. A ház lánya pipákat hozott, az anya kávét szolgált fel, édes bort, rózsalevéllel készített mézet és kitűnő puncsot. Bőségesen fogyasztottam mindenből, és alaposan el is rontottam a gyomromat, mert számomra még jócskán délelőtt volt, mi ugyanis naplementekor, a munka végeztével szoktunk ebédelni, és a tyúkokkal együtt térünk nyugovóra, az enyémek azért, hogy 9 órán át boldogan horkoljanak, én azért, hogy álmatlanul töltsem az éjszakát. A művelt férfiúval[346] a törökökhöz fűződő viszonyaikról és reményeikről beszélgettem. Szóba került Ipsera, Hydra,[347] Sebastopol és Trebisonde.[348] A jelenlévő Bamba megjegyezte, qu'il y avoit un moment ou les Grecs auroient presque été éffacés du nombre des nations! - pauvre homme! comme si elle pouvoit étre comté parmis les peuples qui ont un nom? - Cette nation sera toujours esclave, car la terre ne sera plus dominé que par la force, et elle ne pourra jamais avoir un autre ascendant sur les autres, si non par sa vivacité, sa finesse, et son bon gout. Nous ne sommes plus dans les temps, où une jeune beauté reussiroit de toucher une armé toute entière. Nos soldats sont gâtés par la discipline et l'eau de vie. (hogy volt egy pillanat, midőn a görögöket csaknem törölték a nemzetek sorából! - Szegény ember! mintha még számíthatnának ama népek közt, amelyeknek nevük van? Ez a nemzet örökre rabszolgaságban marad, mert a világon már csak az erőszak uralkodik, és ez a nép mással nem fog hatást gyakorolni a többire, csak elevenségével, ravaszságával és jó ízlésével. Nem élünk már olyan időket, mikor egy szépséges ifjú nő egy egész hadsereget magával ragadhatna. Katonáinkat megrontotta a fegyelem és a pálinka.)

[1818. december 2.]

2-án a St. Maria kolostorba mentem, amely körülbelül 2 órányira van Sciótól dél felé. A papok mind odakinn voltak mezei munkán, amelyet sajátkezűleg végeznek. Páratlanul szép a kilátás ettől a kolostortól, Samosz, Nikaria, Forni és Pathmos[349] szigete fényesen emelkedik a sötét tengerből, amelyen az északi szél tajtékos hullámokat gyűr. Egy világi férfi szárított fügét, kitűnő apró mandulát hozott, és friss datolyát, amelyet ilyen frissen nem ettem még. - Innen a neo Corion nevű helyre mentem, hogy megnézzem a mézgafa-ültetvényeket. Érdekeltek, mert még nem láttam ilyet. 24 falu foglalkozik ilyen fák nevelésével, és évente 24 ezer okát[350] adnak át ingyen a szultánnak. Az elcsapott vezír, aki 6 hónapja ide van száműzve, nyugdíjként élvezi ezt az adót. 14 piaszterért adja el okáját. Amit ezenfölül gyűjt össze a 24 falu, tehát ami a 24 ezren fölül terem, azt kötelesek a Sciói agának beszolgáltatni. Sokféle csalásra van mód, és a török főnököt az őt illető rész nagyrészétől megfosztják. A mostaninak volt annyi esze, hogy szerződjék egy kereskedővel, miszerint egy bizonyos árért átengedi neki az egész termést, a kereskedő pedig maga egyezzék meg a falvakkal, mert ő csak nagy nehézségek és költségek árán tudna a 24 falu lakóira felügyelni, ugyanis a mézgafa-ültetvények szétszórtan terülnek el, és nincsenek úgy körülkerítve falakkal, mint a narancsfák.

Marini doktor, egy Cerigo-szigeti[351] hencegő volt a kísérőnk. Ez a férfi nagyon a terhemre volt, mert ő is a törökös modort képviseli. Szerettem volna beljebb menni a szigeten, és még további falvakat is megnézni, de lemondtam róla, mert nem bírtam elviselni ennek az embernek a társaságát. Bementünk egy apácakolostorba, amely Szűzmária tiszteletére épült, és 100 hajadon szenteli benne magát az áhítatnak és a szüzességnek. Bouliaque olyan volt köztük, mint egy kövér kakas az ártatlanok között: akik azonban korántsem tűntek szégyenlősnek vagy félénknek. Mandulával és kaviárral kínáltak, s hozzá finom édes borral. 25 piasztert ajándékoztam a kolostornak.

Sción 65 vagy 75 falu van, és 130 ezer lakos. Függetlenségük és kormányformájuk közismert. Annyira vitték, hogy rendszeres vesztegzárt tartanak, sajnos, néha csak 24 órásat. Jobb a semminél, de nem sokat ér, ha meggondoljuk, hogy a pestis egy gyapjúzsákban 30 évnél tovább is vígan elél!

A görögök átérzik megaláztatásaikat, szenvednek a rabigától, és lassanként felemelik a fejüket. Levelezőik vannak mindenütt, még Angliában is, de mint hallom, ezek ott nem szerencsések. Az angolok nem szeretik, ha más nemzetiségű kereskedők vetik meg a lábukat az országukban.

Ígéretünk van minden rendű és rangú fiatal legényre és leányra, a legifjabbaktól kezdve. Ender ma lefestett egy igen tisztességes, 19 éves görög lányt, aki 3 éve nem látta szerelmesét, valószínűleg egy olyan prémsapkás, félmeztelen fickót, amilyeneket látni szoktunk, de még mindig szereti gyengéden. Szorgalmasan írogatnak egymásnak, és a legény 6 hónap múlva feleségül fogja venni, aztán, ha sikerül, csinál neki egy gyereket, majd pedig 6 évre megint elutazik. Questo si deve fare, per guadagnare il nostro pane (...?). [Ezt azért kell tenni, hogy megkeressük a kenyerünket...]

Az érsek művelt ember, és többen, akikkel megismerkedtem, áhítoznak a műveltségre. Ifjaikat egyetemre küldik. Nemsokára lesz könyvnyomdájuk is; ez akkor a harmadik lesz Törökországban: van egy Konstantinápolyban, 1 Sidóniában.[352]

Mind hellénisták. Egyikük a 2 fiának az Epaminondas és a Pelopides nevet adta. Van egy kórházuk a bélpoklosok számára.

Többféle vélemény van arra nézve, hol terem Homéro bora. Van, aki szerint Kardamiliben, mások szerint Arragában.[353]

Szeretnék elmenni Samosra, és onnan Scalán át Ephesusba,[354] de le fogok tenni szándékomról, mert az utóbbi helyen erős a járvány, és Samoson, Pythagoras[355] hazájában 3 napig vesztegzár alatt tartanának, mivel Sción egy faluban több pestises eset fordult elő. Ali nem szereti az angolokat. Megjegyzem, hogy a hajózásban mégiscsak bátrak és ügyesek, igen, válaszolja, de az amerikaiak most felül fogják múlni őket. Kell-e és lehet-e többet várni egy muzulmántól?

Landschulz lemásolt egy feliratot egy börtönben, Bamba másokat adott neki, amelyeket az errefelé megnyitott sírokban találtak. Az érseknek több kis jón vázája van. Ma elkezdtem az újgörögök módja szerint egy ógörög szöveget betűzni.

[1818. december 4.]

December 4-én. Ma reggel a konzul valami Valeriana China és narancshéj keveréket adott, amelyet clandestinement (titokban) a reterátba öntöttem, idegeim erősítésére akarta e szert alkalmazni! - Később rábírt, hogy menjek el a katolikus püspökhöz, aki, bölcs véleménye szerint, összeveszne a görögkeleti érsekkel, ha nem tisztelném meg őt is egy vizittel! Szegény ország, szegény püspökök, gondoltam magamban, ahol még egy lovaskapitány látogatása miatt is ennyire aggódtok.

Marini doktor, akinek azt mondták, hogy csak 5-én utazom el Scióról, mindenáron portrét akart festetni magáról és gyermekéről, és hogy mesterkedéseinek elébe vágjak, hagytam, hogy eljöjjön, és sértődötten vett búcsút tőlem. Bogliaco azzal mentegetőzött, hogy Konstantinápolyból levelet kaptam, ez kényszerít sürgősen Szmirnába és onnan Nápolyba mennem.

Málhámat apránként az 50 piaszterért bérelt sakolevire vitték, borravalót osztogattam, elhangzottak a szíves emlékezés és barátság lelkesült bizonygatásai, végre vízre szálltunk. A konzul egy perkál inget kapott emlékül, melyet NB ő könyörgött ki magának, a janicsárja, a dragomán, egy szakácsnő és két kehes olasz, akik egyelőre a konzul szolgáiként működnek, mert asztalosmunkát végeznek a házában, együttvéve összesen 200 piasztert kaptak. Különben a janicsárnál semmi sem drágább, kivéve egy francia szeretőt. Sakolevink kis árboccal és latin vitorlákkal ellátott bárka, legénysége 4 ügyetlen olaszból áll. Nem volt szelünk, és így egész széltében evezni kellett. Hiányoztak ez alkalommal a törökök, akik vitathatatlanul a létező legjobb evezősök. Egyik ruhájukat a másik után vetik le, és végül már egy szál ingben vannak. Úgy kimelegednek, hogy nem is érti az ember, hogyan lehet ilyen soká bírni ezt az erőfeszítést.

Olyan járműveket, mint a sakolevi, a mastigane ect. ect. per il giorno (naponta) 18 piaszterért lehet kapni, talán még kevesebbért is. Azt hiszem, mégis kellemesebb és gazdaságosabb módja az Archipelagus beutazásának, ha minden szolga nélkül szállunk hajóra a mi országunkban, itt fogadunk fel egyet, és aztán egyik szigetről a másikra vitetjük magunkat. Kis hajókkal ez teljesen veszélytelen, mert ezek kivárják a jó időt, et perche vanno sempre terra a terra [mert mindig földtől földig mennek azaz rövid utakat tesznek meg]. A szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy egész jól ki lehet venni egyiket a másikról; az angolok ezért is hívják az Archipelágust a Lady tengerének. Tutti porti sono ai picoli bastimenti. [A kikötők csak kis teherhajók számára alkalmasak...] A nagy kereskedelmi hajók csak ritkán találnak biztos kikötőre, a hadihajók még ritkábban. Sció kikötője maga sem alkalmas nagy hajók fogadására, Portofino viszont, a sziget északi oldalán, és Porto dei Mastichi[356] kiváló menedéket nyújtanak. Szükség esetén egy hadihajó Sció és Csesme között magában a csatornában is lehorgonyozhat, mert a Spalmadore-szigetek[357] falként fogják fel a tramontanát.

Pompás idő volt, a lég tiszta és meleg, és számos, messziről valósággal flottaként ható kereskedőhajó kereste erre is, arra is a kedvező szelet. Ez különben nagyobb művészet, mint gondolná az ember. Ha a csatorna közepére ér az ember, két szikla között, amelyek közt épp hogy csak át lehet jutni, ha az ember à la burina della tramontana[358] vitorlázik, Sció szigetének legszélső fokánál, Nikária[359] felé feltűnik egy kis sziget, nevezetesen Scolio Veneto. Sció hegyei ezüstösen tisztán tündököltek, és lassanként szem elől vesztettük a zöld narancsfákat aranyló gyümölcseikkel, és ez az oly termékeny sziget úgy terült el előttünk, mint valami kopár, rideg sziklatáj. - Ha más emberek laknának téged, gondoltam magamban, ahogy meg is érdemelnéd, vajon tovább bolyonganék-e rajtad, nem zárkóznék-e be örökre nálad?! Hazámat, amelyet szeretek, amely azonban túlságosan határozott nézeteimmel engem nem használhat, elfeledhetném-e tán a te kertjeidben? Ilyen gondolatok közt hagytam el ezt a helyet, amelyet úgy megkedveltem, és amelyet vagy viszontlátok jövő nyáron, vagy soha többé. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet, és álmodozásomból csak Landschulz úr hangjaira riadtam fel, aki hevesen vitatkozott Enderrel azon, hogy Sció vörös, a szemközti part pedig sárga. Szeretném tudni, hogy a szigetek színét följegyzi-e a naplójába. A nap és a felhők hol fehérre, hol feketére festik a szigeteket - a táj végtelen sokféle képet mutat a megvilágítás, a fény és az árnyék változásai következtében! Az olaszok elfáradtak, és örvendeztek, mikor 5 órai kemény munka után végre Csesmébe értek velünk. E város egyik része az oszmánoké, a másik a görögöké - frank itt egy sincs, kivéve egy kaputos görögöt, akit Kurtowichnak hívnak, olaszul beszél, gazdag kereskedő. Volt hozzá egy ajánlólevelem a sciói konzultól, nála is szálltam meg éjszakára. Csesme a tenger által képzett öböl mentén, színházat formálva helyezkedik el. Megmutatták nekünk a kis öblöt, ahol körülbelül 50 éve Orlov[360] gróf felgyújtotta a török admirális hajóhadát. Az oroszok körbehajózták az egész Sció szigetét, mert északi szél volt, hogy előnyös helyzetből manőverezhessenek 3 hajójukkal a beszorult törökök felé. Az akkor még ifjú Hassan pasának jobb terve volt az öböl elhagyására, de miután az admirális elvetette a tervét, egy sorhajóval a levegőbe repült. Később úszva menekült meg.

A kikötőben, amely nem valami jó, cölöpök jelzik, hol milyen mély a víz. Láttuk a Fönix nevű angol fregatt maradványait, amely 2 éve hajótörést szenvedett itt. Austin kapitány horgonyt vetett, és volt alatta kellő mélység bőven. Nagy erővel megjött hirtelen a tramontana, a révkalauz azt tanácsolta, hogy kösse ki a fregattot a parthoz, mert a kikötő feneke sima. A kapitány azonban ezt elvetette, a hajó egyszercsak vonszolni kezdte horgonyát. Kivetették az összes többit, de már hiába, és 3 órányi keserves vesződség után a partnak ütköztek és megfeneklettek! - A felszerelés megmenekült.

Sötét volt már, mikor megérkeztünk, mégsem állhattam ellen a kiváncsiságnak, hogy belülről lássak egy színtiszta golletát,[361] amelyet a kikötőben pillantottam meg, és egy passerán,[362] miközben Kurtowich úr kétszer is átölelt, átegyensúlyoztam az Artemise fedélzetére. A golettának árboca és bounja[363] van, következésképp a lehető legjobban és legegyszerűbben lehet széltében manőverezni. E jármű kapitánya egy megtört kalóz volt, a Cattarói öböl[364] kapitánya, valaha nagyon gazdag ember, akitől reszketett Trieszt. - Idővel mindent elvesztett, és most ezen a golettán, amelyet 4 ezer dukátért vásárolt, szállítások üzleti haszna által próbálja fenntartani magát. Az ilyen hajók akkor jók az utasnak, ha az elég gazdag, hogy saját személyzete és legénysége legyen; ez utóbbi 9 emberből áll. Ez az öreg kapitány soha nem visz magával utasokat a golettáján, perchè gli danno fastidio. Un viaggiatore vuol avere la sua comodità, e questo in Mare non si può [mert zavarják. Az utazó kényelmet akar, ám ez a tengeren nem lehetséges]. A mi osztrák kereskedelmünkről nagyon bölcseket mondott; hogy a mi gyárainkat az angolok meg fogják verni, és hogy mi a készpénzünket Törökországba hordjuk, és mandulát meg mazsolát veszünk rajta, ami az ő véleménye szerint mégiscsak luxuscikk, és nélküle igazán jól ellehet az ember. A diákok[365] mindenesetre nem örülnének ennek. Való igaz, hogy a nemzetek, az okos angolok kivételével, mind Törökországba viszik a pénzüket, és ebben a vonatkozásban legalábbis passzív a viszonyuk ehhez az együgyű néphez. A kereskedésben csak a fejletlen nemzetnek vagy a kézművességben és gyáriparban igen fejlett és előrehaladt nemzetnek van esélye másokkal szemben. Az előbbiek ugyanis azt állítják elő, ami az élethez a legfontosabb, és nincs szükségük semmire - az utóbbiak ellenben mindazt, amit gépekkel lehet gyártani, sokkal olcsóbban hozzák létre, mint a többiek, és ezáltal megverik és tönkreteszik őket. Tehát mindenkinek, aki szereti a hazáját és hallatni tudja a hangját honfitársai előtt, jó alaposan meg kell fontolnia, melyik fajtához tartozik, a gyártóhoz vagy a kézműveshez, amerre inkább hajlik az ország, arrafelé kell terelni. Magyarországon például kétszer annyi gyümölcsöt, kétszer annyi bort, gyapjút, húst ect. ect. kell termelni, a szükségleteket korlátozni, és gyárakra nem is gondolni. Azok a nemzetek, akiknek az életet adjuk, vonzani fognak bennünket, és áldoznak majd valamit a kényelmünkre és mulatságunkra is, mellesleg pedig teli lesznek a zsebeink. Egy kenyérország úgy viszonylik egy kerékországhoz, mint egy gazdag úr, akinek van szakácsa és pincemestere, a házában eltartott művészhez. - Amiképpen az emberek mindig arról az oldalukról akarnak a legelőnyösebben mutatkozni, amely a legkevésbé ragyog, és eltakarják azt, amivel észrevétethetnék magukat, azonképpen tesznek a nemzetek is, vagyis azok, akik egy-egy országot mozgatnak. Alattvalóik, azaz a nép gazdagságának és erejének a hangsúlyait oda helyezik, ahol hiányzanak. Nevetséges az olyan angol, aki bort és gyümölcsöt termeszt, de még komikusabb az a magyar, aki angol acélt akar gyártani. Egy nemzet lehet jó földművelő - és ugyanakkor a legműveltebb! A gépek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy nép módszeres és pedáns legyen, a műveltségéhez azonban nem. Miután az öreg kalóz rummal és bornak, lisztnek és ópiumnak egy bizonyos keverékével, amelyet mindenütt kapni Törökországban, megvendégelt bennünket, a passerán visszahajóztunk a szárazföldre, és az éjszakára Kurtowich úrnál telepedtünk le, aki egy magas, unalmas alak. Ő, a fivére és a háznép annyit sürgött-forgott a szobában, amelyben minket elhelyeztek, hogy nem értünk rá, és nem volt rá alkalmunk, hogy kinyissuk a naplónkat. Krebs bevette magát a közeli konyhába, és készített nekünk egy kis levest. Ízlett mindnyájunknak a jó kaviár, csesmei borral öntözve. Újra meg újra eszembe jutott a csesmei csatorna, és a Balatonra emlékeztetett. A Mimas[366] a Badacsonyra hasonlít. De minden nagyobb, és az egészet mintha más színek világítanák meg. Szegény kis hazám, gondoltam, bizony csúnyácska vagy. Persze nem ismerlek eléggé, de majd megnézlek, mert gyengéden szeretlek, földed és beképzelt lakóid ellenére. És te, jó Fertő tavam, téged is szeretlek, de szép aztán igazán nem vagy, csak maradj meg nekem, arra kérlek, hiszen nincs is partod, és igazán szép tőled, ha el nem szaladsz. Mégiscsak az a legkedvesebb, ami a miénk. És mégiscsak annak az országnak a levegője a legjobb, amelybe beleszülettünk, ahol gyermekkorunkat töltöttük, és legdrágább az a nő, akit ifjan szerettünk. Utazunk szerte a világban, megkedvelünk mindent, amivel találkozunk, de végül mégis mind visszatérünk a régi hazába, a régi kedveshez.

Sok országot bejártam, sok népet láttam, szívemet mégis egyre marja a bánat. - Ó, naponta hányszor ismétlem magamban e sorokat!

Miután a leves, a jó mandula és a pompás szárított szőlő megerősített bennünket, áttértünk annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy mi történjék velünk. Ephesusba csak Vourlán át lehet eljutni, ha az ember nem akar a szabad ég alatt táborozni és úttalan utakon masírozni. Elhalasztottuk tehát a döntést Vourláig, amelyen át az út Szmirnába vezet. Maradjunk még egy napig Csesmében, hogy megnézzük a Mimas hegyet és Erythrai[367] régi városát!

Erythrae, most Litri, Sciótól vagyis inkább Csesmétől északra fekszik a tengerparton. Themistokles[368] a közelben mért megsemmisítő vereséget a perzsa hadra! Nagy kőtömbökön és elszórt, jelentéktelen feliratokon kívül más romok nem láthatók. Jelentéktelenek a fellelhető érmek is; Kurtowich adott nekem párat, amelyet csak nemrég ástak ki. Az idő jó volt. Litri csak 4 jó órányira van. Mintha minden hívogatott volna, hogy egy napot a jó levegő, a mennyeien szép táj és a régiségkutatás boldog élvezetének szenteljünk. Litrinek most csak néhány lakosa van, mert a fekvését nagyon egészségtelennek tartják: ugyanis a tenger itt-ott mocsarakba fúl. A döntés függőben maradt, az ellene szóló okok a következők voltak: ebben az évszakban az időjárás változékony, és tartós nagy esőzések akadályozzák az utast, hogy akarata szerint menjen vagy maradjon. Az út Csesmétől Vourláig, ahol az első szállás található, még a legjobb időben és úton is bajos és hosszú. Heves erdei zuhatagok szaggatják a gyalogösvényt, amelyen az utasnak haladnia kell. - A pestisről szóló hírek, miszerint eléggé terjed, és különösen Scala Novában végzett jelentős pusztítást, napról napra nyugtalanítóbbak. A kis cserekereskedelem, amelyet a tengeri kikötők között a lakók legszegényebb osztálya folytat gyapottal és hasonlóval, túlságosan élénk, semhogy ne kellene állandóan félni attól, hogy egy ilyen ember behurcolja ezt a nyavalyát egyik nap egy olyan városba, amelyet a pestis eddig még megkímélt. Persze vannak itt-ott vesztegzárak. De hogy ezeknek milyen elenyésző lehet a haszna, kiderül, ha meggondoljuk, hogy magánszemélyek tartják fenn őket, a kormány pedig egyáltalán nem törődik velük, és úgy véli, már azzal is sokat tett, ha nem ellenzi őket. Különben ezek a szigetek olyan közel vannak egymáshoz, hogy a legéberebb kormány sem tudná megakadályozni a csempészet útján történő érintkezést. Ha a pestis ebben az évszakban kezdődik, tudniillik a leghidegebb hónapokban, amelyekben e derék és boldog embereknek részük van, amelyek azonban maguk is melegek, akkor a frankok jókedve lassanként oda, mert régi tapasztalat szerint bizonyos, hogy mikor az idő kienged, tavasz felé szörnyen el fog harapózni. Állítólag a nagy hideg és a nagy meleg állít sorompót e csapás elé. Hogy ne kompromittáljuk magunkat, leginkább egyenesen visszatérnénk Szmirnába, mert ha az ottani ismerőseink megtudják, hogy pestises falvakon jöttünk át, aggodalmasan és nagy ellenkezéssel fognak házukban fogadni bennünket. Erythraei romjai túlságosan jelentéktelenek is, hogy az ember ennyi kellemetlenséget kockáztasson értük egyszerre. Végezetül nagyon számítottunk az Espérance kapitányának, Monsieur de Grivelle-nek az ígéretére, miszerint elszállít bennünket Athénba a korvettjén, amely december 14-én készült indulni. Mindezeket az érveket félálomban, nargiléval a szájunkban vettük fontolóra, és végül úgy döntöttünk, hogy másnap reggel szürkületkor felkerekedünk, és Vourláig biztosan elmegyünk, de talán egészen Szmirnáig. Egy kamrából kirámolták a borsót és a mazsolát, és itt akartak altatni, én azonban inkább az ebédlőt választottam, és a kabátomba burkolózva behúzódtam egy nagy és mély török pamlag sarkába, amelynél jobb bútordarabot a fáradt ember pihenésére bizonyosan nem találták ki még. Kacagtam a Kurtowich-család álmélkodásán, akik la sua Excellenzát [Őkegyelmességét] látták ott disznóként elterülve, és semmi módon nem tudták a nyirkos éléskamrába telepíteni.

Csesme és környéke sok szőlőt terem, és a szőlőhegyek messzire elnyúlnak a tengerpart mentén. A szemnek nem nyújtanak olyan édes látványt a távolban, mint a mi zöld szőlőskertjeink, mert a tőkék öregek, kicsik és egy levél sincs rajtuk, távolabb is állnak egymástól, mint nálunk, és minden tőke körül mélyedés van a földben. A talaj a tengerparton mindenütt ki van égve és sárga.

Az Archipelagus szigetei mind hasonlítanak egymásra, a távolból nézve könnyedén és ragyogva emelkednek ki a sötét tengerből. Közelebbről hatalmas terméketlen sziklacsoportokat alkotnak, amelyek ritkaságukkal tetszhetnek a szemnek - egészen közel, illetve magukról a sziklákról a terméketlenség és a termékenység kellemes és érdekes ellentéteit nyújtják! Sokkal szebbnek is képzelheti őket az ember, mert a sziklák és az elszórt kövek rendetlen összevisszaságát, amelyben csak itt-ott tenyésznek szomjazni és pusztulni látszó, apró, csökött fák, tetszetős, bájoló, üde tájnak is vélhetné. Olyanok, mint az öregedő, sápadt asszonyarc, amelyet gyémántok és gyöngyök díszítenek. Én azonban a leányok dísztelen, friss ifjúságát szeretem. Ami e tájaknak, szigeteknek hírét-nevét adja, az a nap, amely itt napról napra szabályszerűen, felhőtlenül körbejárja útját, és a fáradt munkás gonddal és fáradsággal nevelt növényeit jótékony sugaraival vonja be, mindent beragyog, mindent megifjít és életre kelt, a kék levegőég, amelyet zavartalanul lehet látni egész éven át, a meleg éjszakák, amelyeket tiszta fényben ragyogtat a csillagok miriádja, az édes szellők, amelyek enyhítik a perzselő hőséget, a mindenfelé csörgedező hűs források és a dolgok barátságos szemlélete, amelyet az ember mindeme jótétemények révén, öntudatlanul törvényévé tesz meg - ez az Archipelagus szigetvilága.

A mazsola, mint ismeretes, vörös és fekete. A vöröst olajjal készítik el - a többit a nap érleli meg egymaga. A fügét utálatos módon összepréselik. Öregasszonyok hajtják végre ezt a műveletet, és közben, munkájuk megkönnyítéséül, szorgalmasan köpködik a tenyerüket.

Hogy a nagy tengereknek áramlásaik vannak, tudtam jól, de hogy az egész Adriai-tengert áramlatok szelik át, nem igazán tudtam elképzelni. Sció felől hevesen tódul a víz Nicária és Pathmos[369] felé, ezért Konstantinápolyból igen kellemes és könnyű Alexandriába utazni. Visszafelé fáradságosabb, különösen azért, mert az áramlatokon kívül a 8 hónapon át fújó tramontana is nehezíti a haladást.

Mivel elhatároztuk, hogy Vourlába és onnan Szmirnába megyünk, félálomban egy görögöt hivattam, akinek az a mestersége, hogy utasokat szállítson öszvéreken. Szmirnáig 30 piasztert kért, Vourláig 13-at. Az utóbbit fogadtuk el, és miután macskák, valamint okádó gyermekek kellemetlen környezetében töltöttük el az éjszakát, másnap kora reggel meghozták ezeket a derék állatokat, és felpakoltunk rájuk. Reggeli után Kurtowich úr megkért, hogy írjak egy Lützow grófnak címzett ajánlólevelet, amelyet a tréfa kedvéért angol nyelven mindjárt ki is állítottam neki. Ennek a boldog kereskedőnek a házában minden a legrosszabbul és legkényelmetlenebbül volt berendezve. Egy falmélyedésben elhelyezett vízcsap volt az egyedüli jó, amit észrevettem.

Hét óra felé indultunk el. Kora reggel sűrű felhők borították az eget, de nemsokára jóra fordult az idő, és kristálytiszta, egészséges levegőt lélegeztünk. Az út többé-kevésbé megműveletlen, zord vidéken halad előre: az egész tájékot kerek kövek és leszakadt sziklák öntik el és szabdalják föl, úgyhogy a legnagyobb buzgalommal és erőfeszítéssel sem lehetne soha használhatóvá tenni. Láttunk néhány szőlőskertet a közelben, óriási munka lehet a megművelésük. A csesmei és környékbeli lakosoknak ez a szőlőművelés az egyetlen bevételi forrásuk, de még ez is elég, hogy aktív legyen a kereskedésük mérlege mifelénk, ugyanis a lakosoknak semmire sincs szükségük, mi viszont nem élhetünk mandula és mazsola nélkül.

4 óra múltán láttunk egy szegényes falut jobbfelé, és jókora idő után egy másikat balfelé. Egy omladozó várkastély is feltűnik, nincs neve és nem is érdemelne, a genuaiak idejéből való lehet. Az út köves és rossz, bizonyos évszakokban, mikor gyakoriak a felhőszakadások, használhatatlan lehet. Lovainkon aligha lehetne végigmenni ezen az úton, mert néha mintha sima sziklafalon kellene fölkaptatni, még gyakrabban pedig szakadékok peremén egyensúlyozunk. Az öszvérek kiválóan alkalmasak az ilyen expedícióra, és nem fáradnak el egy hosszú, meleg napon át tartó út során sem, úgyhogy a végén ugyanolyan biztos lehet benne a hátukon ülő, mint az elején, hogy hegyen-völgyön, árkon-bokron, veszélyek nélkül elviszik őt a céljáig. A török lovaknak is igazságot kell szolgáltatnom ez alkalommal, és azt hiszem, hogy ha sziklamászásról van szó, a világ minden más lován túltesznek. Minden más teljesítmény, így gyorsaság és kitartás dolgában messze az angol telivér lovak mögé sorolom őket. - Hosszú és egyhangú, hét órai lovaglás után végre megpihentünk, és ősöreg olajfák szűkös árnyékában jó étvággyal elfogyasztottuk egy pulyka, valamint a Scióból magunkkal hozott, kitűnő kenyér maradékát. A málhánkat hordozó öszvérek elé közben szentjánoskenyeret szórtunk - azok, amelyek bennünket cipeltek, nem kaptak semmit, és elgondolkozva álldogáltak. A pulykacsontokat Ender odaadta egy előoldalgó, szerencsétlen kutyának, amely vén volt ugyan, de ilyen jó napja még biztos nem volt. - Útunk délutánja gyorsabban eltelt. Óriási sasok lebegtek fölöttünk a levegőégben. Rengeteg foglyot láttunk, és itt-ott törököket, akik a köves talajon szántottak-vetettek. Úgy tűnik, e félsziget lakói kis mennyiségben mindent termesztenek, amire szükségük van. - Mihelyt elhagyja az ember Csesmét, szorosan egy tengeröböl mentén lovagol, és a Mimast a tövétől látja. Hét órányi út után elér egy másik öblöt, amely kis tóhoz hasonlít, és mintha több sziget fogná közre, köztük az angolokról elnevezett. Chandler szerint azért nevezték el az angolokról, mert sok-sok évvel ezelőtt több brit nemzetiségű utast megöltek itt. - Mielőtt Vourlába értünk, átkeltünk egy nyergen, amelyet Nagy Sándor töltéssel kötött össze egy szigettel, és így félsziget jött létre. Chandler több napot töltött itt, hogy meglelje Clasomene és az Agamemnón-féle fürdő romjait. Közvetlenül Vourla előtt jó darabon egy sűrű olajerdőn kell átlovagolni. Sötétben érkeztünk meg, de a törököket még ébren és a kávéházaikban találtuk. Semmilyen ajánlólevelet nem vittünk magunkkal, mert csak rövid ideig szándékoztam Vourlában időzni, ugyanis azt hittem, hogy a helység egészen közel van a tengerhez, vagyis a tengerparton van. Valójában egy magaslaton helyezkedik el, és a kis kikötő jó félórányira van tőle. Öszvéreink fáradtak voltak, a dögök gazdái pedig makacskodtak, nagy komolysággal bizonyosságként állítva, hogy a kikötő két órányira van. Rögvest helyben más öszvéreket találni, hogy éjszaka újabb 8 órás útra vállalkozzunk - ez nem lett volna jó ötlet, tehát az én javaslatomra úgy döntöttünk, hogy itt maradunk. Hol, ez volt az egyetlen kérdés, ekkor előállott egyik hajtónk (mert ezeken az öszvéreken meg sem kell mozdulni, hiszen szó szerint hajtják az embert), és azzal a tervvel rukkolt ki, hogy egy elkísér bennünket egy frankhoz. Elfogadtuk, és egy ideig hegynek föl, hegynek le lovagoltunk a sötétben, míg menetoszlopunk 2 szép nagy ház között meg nem akadt. Türelmesen vártam negyedóráig, míg végre tudatták vele, hogy a házigazda nincs otthon, de elmentek érte. Tovább kellett várnunk. Leszálltam, és bementem a házba, ahol a nők barátságosan fogadtak, és amennyire görög nyelven megértettem, hívtak, hogy csak jöjjünk be lovastul. Így is tettünk, és lerakodtunk az öszvérekről. Közben megjött a házigazda, egy orosz, aki csak görögül tudott. Valahogyan megértettem magam vele, és a mandulából, dióból, szőlőből és gránátalmából való vacsora után, meglehetősen éhesen és szomjasan végre a legtisztább és legtakarosabb házak egyikében szálltunk meg eddigi útunk során. Másnap reggelre újabb öszvéreket rendeltünk 12 piaszterével, és kora reggel jókedvűen folytattuk útunkat e gyönyörű vidék kék égboltja alatt. A ház urát egy kézszorítással, a személyzetet 4 rupiával intéztem el.

Clasomene romjait, amelyek mindössze néhány kőből és néhány törött oszlopból állnak, nem értem rá megnézni, mert Ephesusra és Sardesra[370] kellett tartalékolnom az időt. Néhány órával Vourla előtt jól láttuk a mólót, amelyről Chandler részletesen szól, és a tulajdonképpeni szmirnai öböl partjára értünk. Nehéz leírni ezt az utat, amely a legszebb sétautak egyike, amelyet valaha megtettem. Szmirna kicsinek látszik a tengerparton, és fenségesen emelkednek a hegyek a háttérben.

Épp hogy elmentünk a Két Testvér-hegy mellett, amelyet itt Mamellének neveznek, amikor egy nagyon szép török létesítmény mellett haladtunk el, majd 7 órai lovaglás után, 2 óra tájban megérkeztünk Szmirnába.

Felkeresett Monsieur Bertrand,[371] hogy átadja nekem kedves jó atyám levelét, amelynek szívből megörültem, valamint barátom, Brant,[372] hogy meghívjon ebédre.

Így végződött a kis sciói utazás, és így múlik el lassan minden a világon. Alla cherim![373]

Szmirna, 1818. december 7-én.


Utazás Ephesusba

[1818. december 8.]

A két Brant-testvérrel, James-szel és Richarddal,[374] és két kísérőmmel, Zimmermannal és Gabriellel[375] december 7-én Sediköig[376] mentem. A lovakat ehhez a sétához határozatlan időre, napi 7 piaszterért béreltük Szmirnában. 2 török, hét lovunk 2 tulajdonosa voltak még kísérőink, de közülük csak az egyiket fizettük meg, a másik csak mint lovak tulajdonosa jött velünk. - Sedikö jó két órára van Szmirnától. Sok franknak van itt villája, akik itt töltik a nyár egy részét, mert az imbatto hatása itt nem annyira érezhető, mint Szmirnában magában. Igaz, most ritka élvezetet nyújt, de később nagy bajokkal járhat. Olyankor, amikor pusztít a pestis a közeli városban, a frankok mindaddig házukba zárkóznak a világ elől, amig a dögvész erejét nem veszti. De mivel csaknem évről évre tanúi ennek a csapásnak, megszokták, és fokról fokra merészebbek lesznek. Már soha nem lehet olyan heves a vész, ha naponta akár 200 ember hal is bele, hogy ők ne látogassák egymást. De azért közben megtartanak minden óvatossági rendszabályt. A különös az, hogy mindazokban a falvakban, ahová a frankok pestis idején menekülnek, ilyenkor éppen úgy, mint az egészség időszakaiban, ugyanazért az összegért találhatók emberek, akik bemerészkednek a városba élelmiszerért, és akármit mondanak is a törökök ostobaságáról, az Isten akaratába való együgyű belenyugvásukért én sokkal többre tartom őket, mint a magunkfajtát, aki minden eszközzel ragaszkodik az életéhez, és rettegve néz szembe az alapjában véve nyomorúságos lét végével! - G. Hauchpied holland konzulnak bájos háza van itt. Két órakor indultunk el, miután helyes kis tengerparti lakásomban déjeuner dinatoire-t (nagy reggelit) költöttünk el. Sediköig kellemes sétalovaglás az út, és a Tartali-hegy,[377] amely Szmirna hátterében emelkedik, a maga teljes nagyságában látható innen. Ebből a hegyből egész évben jut jég Szmirnának. - Sediköben jót nevettünk a tudósok félelmén, akik nem mernek kilépni a házból, mert néhány éve egy hiénát és 3 napja egy fiatal tigrist lőttek le itt. Én azonban biztos vagyok benne, hogy egy tigris jobban megijedne egy olyan professzortól, aki fekete frakkban közeledik feléje, mint amennyire egy doctor philosophiae-nak oka volna tartania tőle, mert Istenemre mondom, én semmitől sem félek úgy, mint a professzorok karától, mióta megismertem Landschulz urat. Brant azzal mulatott, hogy fésűket és hajkeféket ajándékozott nekik, hogy zavarba hozza őket, mert eddig ők ezeket a holmikat csak a nevükről, nem pedig a használatból ismerték. - Hazafelé menet bájos kis házat láttunk, amely egy töröké volt, akit néhány éve megfosztottak fontos vámszedői állásától, és egy dunai szigetre helyezték át. Elegáns, minden oldalról ablakokkal ellátott épület. Egy kis patak, amelynek vizét ügyes vízvezetéken juttatják oda, felüdíti a kis udvart, amelyre narancsfák vetnek árnyékot. A hárem hozzá van építve. Egy ilyen kis villa roppant kedves, és nem kerülhet sokba, mert fából van és kicsiny, nálunk még olcsóbb lenne, mert nekünk csak egy feleségünk van, vagy egy sem.

[1818. december 9.]

December 9-én szép időben 2 társammal és a 2 Branttal egy nyugtalan szürkén, minden málha nélkül Sedikőbe. Zimmermann és Gabriel a legszemesebb kísérők. Hajnali 3 órakor indulás Ephesusba.[378]

7 órakor Devely kő[379] faluba. A török erőlteti a menetet. [olvashatatlan helyiség] inkább lejtőn, benőtt hegyoldal egy ciszterna mellett, félúton a hegyek között, ahol egykor valószínűleg tó volt.

Mellette van Balamut Kassö.[380]

Csúszós, köves hegyi utak. - Kígyózó tevék. Alaman[381] - Cave - 11.30-kor érkeztünk és megreggeliztünk. A lovam egész oda volt, de jól bírta.

Rossz utakon és szorosokon megyünk másfél órát, a romok előtt ér ki az ember a hegyek közül, és végiglát az egész síkságon Ajalukig,[382] amely kelet felé hegyeknek támaszkodik. Samos világoskéken emelkedik ki a tengerből. Az egykori Ephesusi-öböl sekély mocsár, amelyen egy gyalogösvény visz végig. Nyáron jóformán lovagolni lehet a Carysus[383] folyó medrében - ebben az évszakban egészen közel a tengerhez sok forrás, tevék, rengeteg. Azt hiszem, látni Nikáriát[384] is.

Coryssus[385] hegy, mint egy szivacs a padlón, amely nincs felmosva.

A Prion-hegy[386] a centrum, meg van hasadva - nincs semmi a közepén. - Szent Pál sírja[387] a másik hegyen, és sok vízvezeték. Mocsár - egészségtelen, pestis. Félelem.

A török nem várt. Éjszakai szállás egy pocsék kávézóban. A szájhősöket kihoztam a sodrukból.

Reggel megnéztük Ephesust.

Ajaluk egész közel a 14 [olvashatatlan szó] Sok mecset, egy nagy egy görög templomból, amelyben több oszlop, balra egy kis fülkében [olvashatatlan szó] La porte de la persecution (az üldözés kapuja) egy domborművel, amelynek egyik [olvashatatlan szó] ellopták. - Otthon.


Utazás Szmirnából Athénbe

[1818. december 25.]

Ramsden kapitánnyal, a 18 ágyús Scouts[388] brig parancsnokával Szmirnában, Brant úr házában ismerkedtem meg. Mikor ezt a nemes úrhoz hasonló tisztet először láttam, nem gondoltam, hogy ő fog engem Athénbe szállítani, még kevésbé, hogy ő lesz az okozója annak, hogy mindkét tudós társamtól elválok. - Szmirnában két héttel tovább akartam még maradni, részben, hogy lássam Sardest, részben hogy folytathassam megkezdett vasas fürdőimet. Mister Brant, akik Máltában akarta kitölteni a vesztegzárt, és biztos volt benne, hogy régi iskolatársa, Ramsden kapitány elszállítja oda, rábeszélésével rendkívülien megkedveltette velem azt a gondolatot, hogy egyedül Zimmermann társaságában merészkedjem a brigre. Megromlott egészségem, és ingerült idegeim kellő mentségemül szolgáltak volna, hogy megváljak útitársaimtól, annál inkább, mert a parancsnok 2 személynél többet nem tudott elhelyezni, és az én jelenlétem azon a hajón, amelyet a hátramaradottak később majd igénybe vehetnének, semmiféle veszélytől nem oltalmazná meg őket. Ez bizonyos, valamint az is, hogy tartoztam magamnak és egészségemnek azzal, hogy megragadjam az első adandó alkalmat a Kis-ázsiából Görögországba való átszállíttatásomra. Egy angol hadihajónál kényelmesebb alkalmatosságot nem is találhattam volna, ez pedig, lám, szolgálatomra kínálkozott! Én mégis visszautasítottam, mert tudtam, hogy Landschulz és Ender nélkülem elveszettnek fogja érezni magát.[389] Nagyobb áldozatot már nem is hozhattam volna! Egy tudóstól és egy festőtől azonban nem lehet köszönetet elvárni. Ramsden még soha nem látta Athént, és el volt szánva rá, hogy egy pillanatra elkíséri oda barátját és iskolatársát, Brantot, és azután folytatja útját Máltába. December 18-ára volt kitűzve az indulás. Nem mindjárt végleg el, de a kikötőből félig-meddig mégis ki - Vourláig vagy Foglieriig,[390] és onnan aztán neki a nyílt víznek. Olyan helyen, mint Szmirna, könnyen szerez az ember ismeretségeket, és nemigen tudom elképzelni, hogy ha találkozik itt két utazó, hamarosan ne ismerkednének meg jól egymással, és ne maradnának a jövőben barátok. Én így jártam Ramsdennel és Grivelle-lel,[391] és végül, álmatlan éjszakáimat kivéve, már egy pillanatig sem tudtam meglenni nélkülük. - 18-án tehát reggeli adatott a Scouts fedélzetén, hogy lehetőleg még az utolsó pillanatban is együtt legyünk. Rendeltem egy török vitorlás csónakot, hogy Ramsdent elkísérhessem a régi török erődig, amely a kikötő védelmére szolgálhatna, és onnan aztán visszavitorlázzam. A lakmározás közben sokat ittunk, és a jó Cap Madeira olyan hangulatba hozta a nemzeteket, amelyben nem szívesen válik meg az ember a másiktól. Ismét szóba került, hogy utazzam el velük, holott ezt az ajánlatot a két tudor miatt már többször elhárítottam. Én viszont még egyszer el akartam menni Bunarbad,[392] Homér barlangját és Tantalus kicsiny tavát megnézni, és ezt a kirándulást a 2 hajóskapitány társaságában akartam megtenni, mivel a 2 tudósom társasága egyáltalán nincs ínyemre. Rávettem tehát a brit parancsnokot, hogy maradjon még egy napig, egyébként szélcsend volt, de a kabinban ezt nem tudtam. E kitüntetés és kegy fejében, mert hiszen kivihetetlennek tartottam, hogy az ember csak úgy megállítson egy hadihajót, mint egy szekeret, felajánlottam neki, hogy vele tartok Athénba, ha marad még egy napig. Úgysem tudott volna elindulni, mert mint mondtam, nem volt semmi szél, és a szükségből erényt csinálva némi baráti kacérkodással horgonyt vettetett. Mister Brant, akinek barátsága feledhetetlen számomra, elégedetten nyugtázta, hogy útitársuk leszek, a legkellemesebb módon úgy adva kifejezést ennek, hogy nyomban partra szállt és intézkedett, hogy az Egyesült Nemzetek[393] számára nagy ebédet adjon. Közben a brig végleges távozását az öbölből 21-re tűzték ki, mert nagyjából ennyi időre volt szükség a menetkész állapothoz, közbeesett tudniillik egy vasárnap is, amikor az angolok, a rendkívüli szükség eseteitől eltekintve, nem szoktak semmi nehéz munkát végezni. Elintéztem minden dolgomat, és 21-én lóháton mentem az vourlai kikötőbe. Egy lóért 20 piasztert fizettem. Ezt az ügyletet Brant, a dandy rendezte el. Az vourlai kikötőben sok hajó van, néhány ház és egy egészen kicsiny mecset. Azt hiszem, itt sosem ütközik nehézségbe, hogy sakolevit találjon az ember, amellyel a szigetekre és az öböl túlsó partjára hajózhat. A brig egy kúttal szemben volt, egy kis öbölben a kikötő mögött. Erős szél fújt, és tiszta volt a lég. Ügetésben haladtunk, és 5 óra alatt helyben voltunk. A két görög, akiket a briggel szemközt találtunk, semmi áron nem akartak a csónakjukkal kivinni a hajóhoz. Heves szél fújt, és óvatosak ezek az emberek. Vártunk, nemsokára észrevettük, hogy leeresztettük egy csónakot a hadihajóról, és 6 angol matróz szállt bele, hogy értünk jöjjenek. Én voltam a kormányos, 2 kis kötéllel a kormányrúdhoz kötve, mi is meg a málháink is csuromvizesek lettek. - A fedélzeten Ramsden a boudoirjában várt rám, egyszerű, egészséges ebédet ettünk, és jó vizet ittunk hozzá, mert van szűrőberendezésük a hajón. Angol marhasült és füstölthering londoni kétszersülttel a legjobb, amit hajón kaphatni. Mister Gower, első hadnagy átadta nekem a kabinját, és ő a gunroomban[394] (ágyútér) feküdt le éjszakára egy függőágyba. Olyan keskeny volt az ágyam, hogy egész éjjel egyensúlyoznom kellett a hátamon. Másnap reggel, 22-én a szél egy pillanatra lecsendesedett, és akkor felszedtük a horgonyt. Veszélyes volt, mert a szél egyenesen a part felé sodorta a hajót. Keményen dolgozott a legénység, és 6 kanyarodással a Karabornu[395] csúcsához értünk. E szakaszon jól láthattam Clazomene fekvését, a gátat, amelyet Nagy Sándor csináltatott, hogy a szigetet, amelyre a város épült, a szárazfölddel védelmezze. A szél kedvező volt, de olyan erős, hogy a felső fedélzeten, amellyel békeidőben a kormányrúd fedezése végett, and to make it comfortable (és hogy kényelmesebb legyen) a brigek el vannak látva, nem tudtam megállni a lábamon. Az összes manővert precízen hajtották végre - et il n'y a absolument rien à comparez à l'habilité des anglais quand ils sont dans leurs sabords! (és hasonlítani sem lehet semmit az angolok ügyességéhez, ha elemükben vannak!) 6-szor kiáltották ki a helms álee-t.[396] A tenger háborgott, a hullámok gyakran fölcsaptak a hajóra, amely erősen himbálózott, és rosszul éreztem magam. Mytilene[397] sziklás szigetéhez egészen közel hajóztunk el: sötét volt, mikor elhagytuk a Spalmadore-szigeteket. Egyre hevesebb lett a szél, sötétebb az éjszaka. Nem volt elég helyünk, hogy az egész hosszú éjszakán át akkora utat megtegyünk, amekkorát vitorlákkal megtehettünk volna, ezért kifeszítették az összes vitorlát, és 7-8 mérföldet tettünk meg egy óra alatt. Hosszú volt az éjszaka, és én nagyon beteg. Reggel felé kitántorogtam a felső fedélzetre, és ott láttuk közel magunk előtt Tine, Andri és Kea[398] szigeteit - nemsokára elhagytuk a Cap d'Orót, és 1 óra körül horgonyt vetettünk Mandri kikötőjében - nem messze a Cap Colonnától,[399] Makro-Nisi szigetével szemközt. A legközelebb eső helység e kikötőhöz Keratea - 2 órányira van: ide küldtük el szolgáinkat, hogy másnap kora reggelre lovakat hozzanak, amelyeken Athénba lovagolhatunk. A brigen töltött harmadik napom gyorsan telt el, és elég egy fél óra, hogy az ember elfelejtse, mi mindent állott ki a tengeren, és máris új utazásra induljon. Sintat doktor és Barker[400] Titus-Livius-fordítása gyorsan múlatta időnket. Fel kellett olvasnom belőle. - A kis Ipsera[401] szigetét, amely mellett este 11 óra körül haladhattunk el, sajnos, nem láttam. Ez és Hydrauoz a két legnevezetesebb sziget az Archipelagus kereskedelmi útvonalán. Az előbbinek állítólag 70, az utóbbinak 300 nagy kereskedelmi hajója van. Több hydrai[402] hajó már az Egyesült Államokban is járt; hajóikat kiváló felépítésűnek tartják. Az angol brigen az ágyútalpakat sokkal jobbnak tartottam, mint más hadihajókon, amelyeket eddig láttam, mert belülről lehet őket tölteni. A kerekes kormányrúd is sokkal jobb, és a kerek patentüvegek a fedélzeten nagy mértékben hozzájárulnak a kényelemhez.

A vasból való francia brigen, amelyet Szmirnában láttam, vasba foglalt iránytűt láttam, nagyszerű találmány. A dupla homokóra gyermekjáték - az iránytű megvilágítása elsőrangú.

Szmirnában egy francia hadihajóról kényelmesen át lehetett menni egy angolra. Micsoda különbség e két nemzet között! A franciáknak ugyanolyan kevés esélyük van tengeren az angolokkal szemben, mint nekünk szárazföldön az oroszokkal szemben. Ezen a téren ne legyenek illúziói senkinek!

December 24-én távoztunk a Scouts fedélzetéről, miután Vourla és Porto Mandri között 26 óra alatt tettük meg az utat. 4 lovat hoztak és 5 öszvért - mind hitvány, éhes állat volt. Kerateában 2 óra hosszat maradtunk, hogy felfrissítsük a kimerült állatokat. A falu nyomorúságos, elnyomott görögök lakják.

Athénig egy állatért 15 piasztert fizettünk, Porto Mandritől Athénig lépésben 12 órásra becsülik a távolságot. Mi kicsit gyorsabban haladtunk, miután poggyászunk többször leesett, öszvéreink nekivadulva eliramodtak, és egyikük Monsieur Antoniót, egyik szolgánkat levetette hátáról, és 20 lépésen át vonszolta maga után. Jónéhány zúzódással úszta csak meg, és bár ijesztő volt az eset, ugyanúgy nevetséges is; mikor szerencsésen elmúlt, jót nevettem rajta. - Havazott, és cudar hideg volt. A síkságon olajligetek közt kanyargó út legnagyobb részét gyalog tettük meg - az úttól jobbra láttuk Marcopolót,[403] és még előbb Doglana török falut egy chiflikkel.[404] Este 11 óra volt, amikor messziről megpillantottam az Acropolist. Kis idő múlva Athén kapujához értünk. Ez a város fallal van körülvéve és éjszakára az összes kaput bezárják, és azokat kettőzött őrség őrzi. Nem akartak beereszteni bennünket - gorombáskodásunkra és a kapu erős zörgetésére a török urak végre észhez tértek, és beengedtek bennünket. Sötét utcákon és bazárokon át érkeztünk meg Logatheti angol konzul házához. Éjszakára nála maradtunk.

December 25-én a görögök régi fővárosában ébredtem.[405]

[1818. december 31-én kelt levele apjához]

Micsoda szépséges városban élek én most, micsoda jó levegő, micsoda pompás nyugalom és békesség. Nagyon jól érzem magam itt, és görögországi tartózkodásomat meg fogom hosszabbítani, amennyire csak lehet. Aki volt egyszer Konstantinápolyban, az bizonyára nem fog többé visszakívánkozni oda. Athén viszont olyan hely, ahol az ember szívesen maradna egész életére. - Jól szórakozom, életmódom különben nagyon egyszerű, egész délelőtt jövök-megyek, és az estéket otthon töltöm. - Egyetlen ismerősöm sincs itt, Landschulz és Ender még nem érkeztek meg. A szél valószínűleg kisodorta őket egy szigetre. Mihelyt megjönnek, elutazom Thermopylébe és Negropontba,[406] ahol körülbelül két hétig szándékozom maradni. Feltűnő a különbség az itteni és a szmirnai éghajlat között, itt a tél a maga teljes szigorával mutatkozik, és az összes hegyet hó borítja. Ami a görögöktől még megmaradt Athénban, az nem figyelmünkre, hanem csodálatunkra érdemes: én, aki a műalkotások profán szemlélője vagyok, mindannyiszor megrendülök, valahányszor a hajdani műveltség és tökéletesedés újabb tárgyait van szerencsém láthatni. Nem is képzeltem, hogy ez ilyen. Több, mint 2000 év múltán ilyen maradványok! És milyen kicsinyek még ezek a templomok, ezek az épületek is, bár a maguk nemében utánozhatatlanok, ha a helyükről kitekint az ember a tengerre, a szépséges, kéklő hullámokra. Milyen parányinak, milyen dőrének érzi magát ilyenkor az ember!...


Előző Tartalom Következő