Tamási Áron
Csalóka szivárvány
DRÁMAI SZÍNJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN
ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
SZEREPLŐ SZEMÉLYEK
CZINTOS BÁLINT, kurtanemes falusi gazda
Történik a két világháború közötti időben
ELSŐ FELVONÁS
Szín: szoba a Czintos Bálint házában, mely jómódra valló falusi kőház. Három szoba van ebben a kőházban. Ez, amelyik szín gyanánt szolgál, a három közül a középső szoba. Ebben folynak télen az étkezések, itt ültetik le a vendégeket, s úgy napjában itt tartózkodnak a háziak is. A szoba fala kékesbe hajló fehérre van meszelve; magas és felül gerendás. A szemben levő hátsó fal közepén nehéz cserefaajtó nyílik, nehéz vasas ajtó, de nem nagy. A fal külső szélére szerelték az ajtót, s így, belülről nézve, látszik a vastag fal. Kívülről, a fás és kertes udvaron keresztül, ez a főbejárat a házba. Az ajtó mellett, kicsit magasan, jobbra és balra, egy-egy ablak: szintén vasas kicsi ablakok, a vastag kőfal széles párkányt ad nekik, amelyen szerszámokat s kisebb tárgyakat igen jól lehet tartani. Az ablakok fölött két berámázott kép: az egyik valami oklevél, száraz búzakoszorú csüng a tetején; a másik magának Czintosnak a képe. A bal és a jobb falon, a fal túlsó vagy innenső negyedén, egy-egy ajtó nyílik a ház másik két szobájába. A bal ajtó a Czintos hálóházába vezet, a jobb ajtón át pedig a Czintos érettségizett fiának a szobájába lehet jutni. Ezek az ajtók is hasonlók a főbejárat vasas ajtajához, de annál még kisebbek, felnőtt ember csak fejét lehajtva tud átmenni azokon. A bal falnak mentén beépített cserepes tűzhely áll, előtte tölgyfa padkával. A jobb fal mentén nehéz szekrény, melynek az alsó része fiókos, három hosszú fiókkal, a felső része pedig polcos, függönnyel eltakarva. Ezeken a polcokon tányérok, üvegek s poharak állanak, de egy-egy könyv is, papiros és írószerszám. A szoba közepén nehéz tölgyfaasztal, legalább négy faragott székkel. Ilyen asztal, kicsiben és törpében, áll egy a tűzhely előtt is: rajta cigaretta, szivar, néhány kurta szárú pipa és egy hatalmas öngyújtó. A nagy asztal fölött módos lámpa, melyet láncon alább lehet húzni vagy feljebb ereszteni. Az egész szoba úgy hat, kicsi ablakaival és világító falaival, bútoraival és a sok vasalással, mintha egy kemény, öntudatos, de színes kedélyű medveférfiúnak volna a "barlangja".
A kékesfehér és a tölgyfa színe uralkodik.
Nyári vasárnap, késő délután.
SAMU BÁCSI hatvanéves falusi ember; nyugalmas, de éber; önmagának s másnak gondját viselő természet. Falusi ruhában, csizmában és kigombolt mellénybundácskában hajadonfőtt áll a főajtó és a jobb ajtó között, a fal mellett; mellette üvegek a földön s egy nagy fonott korsó tölcsérrel. Amikor a függöny fölmegy, éppen bugyogtatva iszik egy literes üvegből, nagy élvezettel.
ABA tizenkét éves falusi fiú, székely ruhában; virgonc, de tudóskodó, kellemesen vidító természet. Kezében és a hóna alatt literes üvegekkel bejön a főajtón; mindjárt megáll, s mint aki rajtacsípte a nagyapját. Bugy!... Bugy!... Bugy!...
SAMU BÁCSI abbahagyja az ivást. A többit is hozd bé! Ne bugyogtass.
ABA. Több nincs odaki. Mind megitták a vendégek. Pedig huszonöt literrel vót!
SAMU BÁCSI. Ne a bort sajnáld, hanem őket. Mert a részegség nagy betegség... Töltögesd ide belé, né: az egész maradványt, ebbe a nagy fonott kossóba!
ABA odakuporodva, a tölcséren keresztül tölti a bort, egyik üvegből a másik után. Duka úrnak fel is akadt volt a sok bortól a szeme. Virág úr pedig mozgósítani akart.
SAMU BÁCSI közben ismét inni kezdett az üvegből, most egy pillanatra abbahagyja. Ferenc Józseftől tanulta a mozgósítást. Iszik tovább.
ABA. Zsuzsánna kisasszony is pengett már a vége felé. Azt gondoltam, hogy baj lesz.
SAMU BÁCSI. Baj?
ABA. Baj, mert Kálmán úrfi úgy nézte a kisasszonyt, mint a farkas.
SAMU BÁCSI. Hát a farkas hogy néz?
ABA. Úgy, hogy a vérit nézi.
SAMU BÁCSI leereszti az üveget. Ejnye, miket tudsz te, Aba fiam!... Mit gondolsz, más ekkora legényke felelget ilyeneket a nagyapjának?
ABA. Férfiúk vagyunk mind a ketten.
RÓZSA NÉNI olyan ötvenes, még jó mozgású falusi asszony; ünnepire öltözve bejön a bal ajtón. Samu, én egy kicsit megyek a táncba.
SAMU BÁCSI leteszi az üveget az ablak talpára. Gyere, én megforgatlak! Indul feléje, s nyújtja a karját. Húzz nekünk egy nótát, Aba!
ABA énekli nekik.
Kiment a ház az ablakon,
Benne maradt a vénasszony...
SAMU BÁCSI forgatja a feleségét, s tánc közben folytatja a verset.
Zsúpot kötött a hátára,
Úgy ballagott a vásárra. Hipp!
Hirtelen megáll.
RÓZSA NÉNI igazgatja a fejkendőjét. Jaj, vén sárkány! Kitennének ezek ketten egy egész veszedelmet!...
SAMU BÁCSI. Ki mü ketten még egy királyt is! Igaz-e, Aba?
ABA. Igaz, mert én vagyok Aba, s nagyapám Sámuel, vegyis ketten Aba Sámuel... Aki volt a harmadik magyar király, Szent István sógora; s a németek által meghalt ezer után a negyvennegyedik esztendőben! Tanultuk az iskolában.
RÓZSA NÉNI elgyönyörködve. Hogy tudja!
SAMU BÁCSI. Jő szeptember, s bétesszük a gimnáziomba.
RÓZSA NÉNI. Miből? Ki fizeti?
SAMU BÁCSI. Az akarat. Ugye, Aba? Gyeride!
ABA odamegy a nagyapjához. A világot is akaratból teremtötte az Isten.
SAMU BÁCSI átöleli Abát. Nagy úr lesz még ebből! Generális, vagy miniszter... Vagy mind a kettő.
ABA. Hadügyminiszter!
CZINTOS mielőtt éppen Aba szólott volna, a bal ajtón belép a szobába. Falusi ruhába, de módosan van öltözve. Látszik, hogy délutáni heverészés után van. Haja oldalt fésülve, nyírott bajusza. Negyvenöt éves, kemény és afféle kurtanemes gazda; sokra becsüli magát, de nem dicsekvő természet. Hadügyminiszter?! Micsoda nemzetgyűlés van itt?
SAMU BÁCSI. Csupán a Czintosok népe gyűle össze, s várák az ő családjok fejedelmit, hogy neki tudomására adnának egy rügyező gondolatot.
CZINTOS. Itt vagyok. Halljuk a rügyező gondolatot!
SAMU BÁCSI. Mint a bujkáló szellő, a mi eszünköt is az a gondolat járja, hogy ezt az Aba onokámat, aki neked is onokaöcséd, őszre bé kéne szerezni a gimnáziomba.
CZINTOS. Kálmán végezze, s Aba kezdje?
SAMU BÁCSI. Olyanformán.
CZINTOS. Ezt a rügyet még bétakarjuk. Ugye, Rózsa ángyó?
RÓZSA NÉNI. Aki bétakarja, kedvező időben ki is bontja.
CZINTOS. Igaz.
SAMU BÁCSI a felesége felé. Kiment a ház... Hipp-hipp!
RÓZSA NÉNI. Jaj, a tánc!... Gyorsan a főajtón kimegy.
CZINTOS. Hát te, Aba?
ABA. Nagyapámmal egybetöltögetők a maradvány bort.
CZINTOS. No, jól van. Eredj, s vesd meg az almot is a lovak alá, jó habosan, ügyesen!
ABA. Mint a török szultán udvarában, ugye?
CZINTOS. Mint a Szulejmán udvarában!
ABA összefont karral meghajlik. Szálem álejkum! Kimegy.
SAMU BÁCSI. Még töröknek is megfelelő volna.
CZINTOS. Magánál bizonyosan megfelelőbb. Elgondolkozva lépeget; mikor fontosat mond, megáll.
SAMU BÁCSI. A sok feleség miatt-e?
CZINTOS. Húsz, harminc van azoknak... Nekem egy sincs!... Úgy magamra vagyok!...
SAMU BÁCSI részvéttel közeledik feléje. No, tám nincs valami baj?
CZINTOS. Üljön le egy kicsit. Csak ketten vagyunk... Üljön le.
SAMU BÁCSI leül az asztal mellé. Beteg vagy, Bálint?
CZINTOS. Beteg? Nem fáj nekem semmim. A lelkem talán, az nincsen nyugton... Ha medve volnék, most meghántanám a fákat, ahol elmegyek mindenütt... Ha szarvasbika volnék, ég felé nyújtanám a fejemet, s nagyokat bődülnék... De így micsinájjak, hogy sem medve nem vagyok, sem szarvasbika, hanem csak Czintos Bálint?!... Lázadva áll.
SAMU BÁCSI. Várni kell egy kicsit. A felhő elmegy, a víz letisztul. Most felzavarodtál, ezen az ünnepségen. A fiad letette az érettségit: az is nagy dolog. A vendégek is ittak, s azzal a sok beszéddel felbolygatták benned a világot. S a tetejiben itt volt a kisasszony is!
CZINTOS Samu bácsira kapja a fejét. Zsuzsanna?!
SAMU BÁCSI. Ő.
CZINTOS. Kálmán hítta meg, a fiam.
SAMU BÁCSI. Akárki hítta meg, itt volt.
CZINTOS beszéd alatt leül az asztal mellé. Nem szeretem magamot, úgy vagyok én most... Űzött vagyok, nem lelöm a helyemet... Azért mentem bé a hálóházba is, amikor eltávoztak a vendégek, hogy egy kicsit hátha tudnék csendesedni. Leheveredtem. Nem aludtam, nem tudtam. Gondolkoztam.
SAMU BÁCSI. Uraknak kell azt hagyni!
CZINTOS. S ahogy ott gondolkoztam, egy folyót kezdtem látni.
SAMU BÁCSI. Az élet, a te életed: azt jelenti a folyó.
CZINTOS. Először kicsi volt a folyó, vidáman csörgedezett, mint Aba. Aztán elkanyarodott a város felé.
SAMU BÁCSI. Elment a gimnáziumba.
CZINTOS. Onnét megint visszatért, nőtt, s a vize sötétedett, de unalomban folyt. Aztán jöttek nagy ritkán a gátak: a házasság, a gyermek, a feleségem halála. Belészakadt egy másik ág is, amikor magát Rózsa nénivel együtt idevettem. Attól kezdve hullám sem volt a folyón, csak ment laposan és lassan a víz... Annyi ha történt, hogy néhanapján a víz tükrit meglegyintette a szárnyával a fecske... A gondolat-fecske! Vagy pillangó szállt el fölötte; s ritka napon nagy szitakötő, zöld fényben suhanó, mint a titkosan égő vágyakozás... Hirtelen feláll s tűzzel. De az is volt: vágy volt és titkos!... Lehajtja a fejét. Azonban nem történt semmi, csak folyt a víz unalomban, laposan... Egészen mostanáig... Ismét felkapja a fejét. De most ismét láttam egy gátat! Nagy gát volt, habos rajta a víz, ahogy porozva rontott az akadályokon keresztül! S a gáton ott állott a fiam, Kálmán, kit mikor láttam, hogy ott áll a gát tetején... Fülledten bennereked a szó.
SAMU BÁCSI. No, akkor?!
CZINTOS restelkedve. Akkor a helyibe kívánkoztam, én az ő helyibe!...
SAMU BÁCSI. S azután?
CZINTOS. Azután? Fülledten, elvágyakozó tűzben. A gát fölött, mint az Isten kifestett kardja, ott tündöklött egy szivárvány!
SAMU BÁCSI. Szivárvány?!
CZINTOS. Szivárvány!
FECSKE kopogtat a főajtón, s rögtön belép. Adjon az Isten! Hozék egy nagy ajánlott levelet s az újságot.
SAMU BÁCSI. Adjon Isten, Fecske.
CZINTOS. Add ide! Leül, hogy aláírjon.
FECSKE odaadja Czintosnak a levelet; az újságot ledobja az asztalra, s a kézbesítőkönyvet, hasában a ceruzával, kiteríti Czintos elé. Írja alá!
CZINTOS Fecskéhez. Hova írjam, te tolvaj?
FECSKE mutatja. Oda, ahova a becsületes emberek is. Hadd legyen egyenlőség, legalább ebben.
CZINTOS odakanyarítja a nevét. Viheted!
FECSKE hóna alá csapja a könyvet. Isten segíjje meg Kálmán úrfit további föltett szándékában!
CZINTOS. Köszönjük, Fecske. Nézi a borítékot s olvassa. "A főgimnáziomtól." De mivel Fecske még ott áll, Samu bácsihoz. Samu bátyám, adjon neki egy pohár bort!
SAMU BÁCSI az újságot közben kibontotta volt, s olvasott belőle; most ahogy Czintos szólt, leereszti az asztalra, az ablakhoz megy, melynek a talpán pohár és borosüveg; s tölt.
FECSKE. Amikor teli lesz, osztán tovább ne töltse, Samu bácsi!
SAMU BÁCSI már a kezében a teli pohár. Rossz ember volnék, ha akkor is ütnélek téged, amikor végre meghótál.
FECSKE elveszi a pohár bort. Ne fáradjon, mert halottat hoztam én magának: kilencet! Ott vannak az újságban, az asztalon. Megissza a bort.
CZINTOS lesöpri az asztalról az újságot. Vidámságot hozzál, ne ilyen halottas újságot!
FECSKE indulóban. Hoztam azt is.
CZINTOS. Vidámságot?
FECSKE. Azt. Egy vidám és egy daliás urat. Czintos Bálintot kereste s idevezetém.
CZINTOS. Hol van?
FECSKE. Azt mondta, hogy nem akarna béjőni, amíg nem híják; s leült a diófa alá, hogy ne lássa senki.
SAMU BÁCSI. Ritkán hazudik ez a Fecske!
FECSKE. Ritkán, mert nem Samu bácsinak hívják! Kimegy.
SAMU BÁCSI. Jó utat Áfrikába! Felveszi az újságot a földről.
CZINTOS közben a levélborítékból kihúz egy iratot, s olvassa. "Érettségi bizonyítvány. Czintos Kálmán." Samu bácsihoz. Szólj a fiamnak, hogy jöjjön bé!
SAMU BÁCSI odamegy a jobb ajtóhoz. Kálmán!
KÁLMÁN bentről. Tessék.
SAMU BÁCSI. Gyere egy kicsit!
CZINTOS közben olvassa. Földrajz: jó; matematika: jó; torna: jeles; vallás- és erkölcstan: elégséges. Samu bácsi felé, felmutatva a bizonyítványt. Nekem is ilyen érettségi bizonyítvány kellett volna, Samu bácsi! Egy ilyen!
SAMU BÁCSI éppen leül ismét az asztalhoz. Tudom. Azért kívánkoztál a fiad helyire, amikor ott állott a gáton.
CZINTOS. S a szivárvány?
SAMU BÁCSI. Tündér, ki a keblit mutatja.
KÁLMÁN belép a jobb ajtón; csinos úrifiú, nyáriasan öltözve; magabízó s kicsit tiszteletlen. Tessék!
CZINTOS. Megjött az érettségi bizonyítványod. Torna jeles, vallástan elégséges. Belőled sem lesz püspök soha. Nesze! Átnyújtja a bizonyítványt.
KÁLMÁN. Ki mondta, hogy püspök akarok lenni? A külső zsebébe teszi a bizonyítványt, mint egy jelentéktelen papirost.
CZINTOS, Nem mondta senki. Csak úgy említém. Nem szabad?
KÁLMÁN. Szabad, csak nem esik jól.
CZINTOS. Hova indulsz?
KÁLMÁN. Megyek Tibád úrékhoz.
CZINTOS. Zsuzsannához?
KÁLMÁN. A leánya.
CZINTOS. A vacsoránál s utána nem volt elég Zsuzsannából?
SAMU BÁCSI jóindulattal. Hadd el. Fiatalok...
CZINTOS. Jól van, eredj. S mutasd meg neki az érettségi bizonyítványt.
KÁLMÁN boldogra enyhülve indul, s majd kimegy.
SAMU BÁCSI miközben Kálmán kifelé megy. A tornát! A tornát mutassad neki!
CZINTOS kezébe veszi az asztalról az üres borítékot. Ennyi maradt nekem, ez az üres kóperta!
SAMU BÁCSI. Tedd belé te is a bizonyítványodat, amit a negyedik gimnáziomról kaptál.
CZINTOS. Mit érek azzal?! Semmit! Vagy végig kellett volna tanulni, vagy semmit... Mert így csak megkóstoltam, hogy mi lehettem volna! Hogy az embereken mit tudtam volna javítani s magamon!... De a gazdaság! - mondta apám. Feláll, négybe szakítja a borítékot, s asztalra veti; s közben. A kicsi birtok! Hát itt van a kicsi birtok! Megtartottam, szaporítottam is. De mit értem véle?! Kutya maradtam, mert a falusi gazdát mindenütt úgy veszik! Ha bémenyen egy vendéglőbe, minden nadrágosnak feljebb csúszik az orra; ha szól valamit megye vagy ország dolgába, hát mindjárt: ki maga?! De bezzeg, ha valakin ott lóg egy jobbacska nadrág: már rögtön: kérlek szépen s parancsolj!... Nem igaz?
SAMU BÁCSI. Csak úgy tesznek.
CZINTOS. Ne féljen, másképpen lenne, ha én állhatnék ott a gáton!
SAMU BÁCSI. Tűz a lélek, fiam... Ha szélben járunk, a lángja csapkod; le-lefojtjuk, a füstjiben kell ülnünk... Azért jó okosan élni: tiszta, száraz helyen, elhúzódva a szelek elől.
CZINTOS. S ha a szél maga jön el az ember után?!
SAMU BÁCSI. A hívatlan vendég hamar elmenyen.
TIBÁD ÚR ötvenéves, száraz ember és beteges; mindegyre köhécsel; úri viselkedésű és rokonszenves; öltözetében olyanszerű, mint egy falusi tanító. Bottal lép be, kopogtatás után, s a kalapját mindjárt leveszi. Jó napot adjon az Isten! A Samu bácsi és a Czintos szeme csodálkozva rebben össze.
CZINTOS készségesen elejébe megy Tibád úrnak. Jó napot kívánok, Tibád úr! Kezet fog véle.
SAMU BÁCSI szintén feléje lép. Adjon Isten! Elveszi Tibád úrtól a kalapot; a botot is el akarja, de Tibád úr nem adja. A pálcát nem adja ide, Tibád úr?
TIBÁD ÚR. Avval inkább támaszkodom, Samu bácsi. Hát hogy van?
SAMU BÁCSI. Mint a piros tojás pünkösdkor. Hát Tibád úr?
TIBÁD ÚR. Rólam is kopik a festék.
CZINTOS közben az asztalig vezette Tibád urat. Tessék helyet foglalni nálunk, Tibád úr!
TIBÁD ÚR leül az asztal mellé, jólesik neki. Úgy, na... Köszönöm...
Czintos és Samu bácsi is leülnek kétfelől, s nagyon lesik a szót.
TIBÁD ÚR. Szeptemberben egy esztendeje lesz, hogy ki sem tettem a lábamot a házból... De hát most kijöttem, mivel a leányom sorsáról van szó... Milyen a szülő!... Hazahívtam a tavasszal Budapestről, hogy éltem alkonyán legyen mellettem... Otthagyta a szép várost, a kellemet s a csillogást; s itthon biza csak falun vagyunk... Ej lehet gondolni tehát, mily szívesen vette, amikor ismeretséget kötött a kedves Bálint öcsém fiával, ha szabad kedves öcsémnek titulálni.
CZINTOS. Tartom szerencsémnek, Tibád úr.
TIBÁD ÚR. Köszönöm, kedves öcsém... Így már megmondani is könnyebb nekem, hogy a hirtelen halált és a hirtelen házasságot nem tartom szerencsésnek.
CZINTOS. Egyik sem fenyeget jelenleg minket.
TIBÁD ÚR feljebb emeli a fejét, s csodálkozva. Bálint öcsém nem tud róla?!
CZINTOS. Nem. Miről?
TIBÁD ÚR. Kálmán megkérte a leányom kezit. A tegnap este. Nincs itthon a fiatal úr?
CZINTOS. Éppen Tibád úrékhoz ment, kicsivel ezelőtt.
TIBÁD ÚR rögtön feláll, s veszi a kalapot, ami Samu bácsi előtt hever az asztalon. Akkor megyek, mert kívánatos szemmel tartani őket... Milyen a szülő!... Közben kezet fog Czintossal és Samu bácsival, s indul kifelé. Az ajtóból. Maga mit csinálna ilyenkor, Samu bácsi?
SAMU BÁCSI. Régi szokás, hogy a jég s a tűz ellen harangoznak.
TIBÁD ÚR köhécselve nevet. Így lesz a jó apa harangozó... Kimegy.
CZINTOS Samu bácsira veti a szemét. Most micsinájjunk, Samu bátyám?! Üssem agyon, vagy maradjon ez is félbe, mint én?!
SAMU BÁCSI. Le kéne ütni a keziről.
CZINTOS felkapja a fejét. Micsoda?!
SAMU BÁCSI. A Kálmán keziről a leányt. Elhódítani tőle. Ez volna a legbiztosabb.
CZINTOS megdöbbenve. Én?! Én hódítsam el?!
SAMU BÁCSI. Nem te! Micsoda beszéd!?
CZINTOS. Hát ki?
ABA vidáman bejön. Készen van a lovaknak a szőnyeg! Senki sem figyel rá.
SAMU BÁCSI. Valami úr volna alkalmas. Hozatni kéne egyet, pénzzel.
CZINTOS eszébe jut hirtelen. Samu bátyám! Hátha nem hazudott az a tolvaj levélhordó! Mindjárt Abához. Aba fiam! Eredj hamar, s nézd meg, hogy nincs-e valaki a nagy diófa alatt, az áléban? Fuss, hamar!
ABA kiszalad.
SAMU BÁCSI. Pénzt érne most egy olyan dalia.
CZINTOS. Kálmán is félbemaradna, mint én, ha el találná Zsuzsannát venni... Bótos lenne! Én inkább agyonütöm!...
SAMU BÁCSI. Nem lesz semmi baj. Beléteszünk egy hirdetést az újságba, hogy két hétre keresünk egy szegény bárót.
ABA örömmel beszalad. Van!
CZINTOS. Mi van?
ABA. Az áléban valaki.
CZINTOS. Úr?
ABA. Ül.
CZINTOS. Azt kérdem, hogy úri ember-e?
ABA. Olyanforma, mint egy mezei próféta.
SAMU BÁCSI. Hinnye, te! Éppen olyant keresünk! Eredj, s hozd bé hamar! Mondjad neki, hogy a házigazda kéreti szépen.
ABA vonakodik.
CZINTOS. No, mi lesz? Még itt vagy?
ABA. Én vonakodom tőle...
CZINTOS. Vonakodol tőle!... Hát ki az ánti lehet, akitől te vonakodol?!... Samu bácsihoz. Menjen, s nézze meg! S hozza bé!
SAMU BÁCSI tenyerébe fú. Itt lesz, vagy mind a ketten meghalunk!... Bátran kimegy.
CZINTOS néhány pillanatig elgondolkozva tekinget; aztán Aba felé fordulva. Olyanforma, mint egy mezei próféta?!... S micsinál?
ABA. Ül a padon, mint egy sündisznó... Mutatja. Úgy magába bújva, úgy ül.
CZINTOS. S csakugyan tövisei is vadnak, mint a sündisznónak?
ABA nevet. Tövisei nincsenek, de annyit láttam, hogy az egész arcáján szakálla van.
SAMU BÁCSI az ajtón kívül hallatszik a hangja. Csak tessék bátron! Előre!
ABA. Jőnek! Olyan mozdulatot tesz a jobb ajtó felé, mintha el akarna futni.
CZINTOS. A Kálmán bátyád szobájába! Ott várj.
ABA beugrik az ajtón.
KUND ugyanakkor nyílik az ajtó s belép. Hasonló termetű, mint Czintos; a haja színe is olyan s a hangja is hasonlít a Czintoséhoz, csak lassabban és meggondoltan beszél. Negyvenhárom éves, de többnek látszik. Bokáig érő és bő porköpönyeg van rajta. Kissé gondozatlan, de még egészen ki nem fejlődött "krisztus-szakállat" visel; s nagy, fekete keretes szemüveget. Poros cipő és a köpönyeg alatt kopott fekete ruha. Lassan, szelíden, de komikus merevséggel lép be a szobába, tesz néhány lépést előre, s Czintos előtt némán megáll.
SAMU BÁCSI a Kund háta mögött áll, nagy várakozással.
KUND. Nem ismersz, Bálint?
CZINTOS vizsgálja a szemével, megrázza a fejét. Nem.
KUND leveszi a fejéről a sapkát, s egy-két önkéntelen mozdulattal rendezi a haját, ami oldalt van választva, mint a Czintosé. Most sem ismersz?...
CZINTOS zavartan. Nem... Most sem...
KUND. Nem ismered Kund Ottót?!
CZINTOS egyszerre mind a két karjával a Kund vállához kap, s örömben kitörve. Ottó!... Elérzékenyedve megöleli. Ottó!... Kedves Ottó!... Hirtelen hátrahúzódik egy lépést. Hát ezt nem gondoltam vóna... ezt az egyet...
KUND palástolva megindultságát. Bocsáss meg... Látni akartalak... Búcsúzni akarok...
CZINTOS átöleli Kundnak a nyakát, és Samu bácsi felé fordítja. Négy esztendeig a gimnáziomban osztálytársak voltunk... A legjobb barátok. Testvérek, valósággal ikertestvérek: úgy hasonlítottunk egymáshoz.
SAMU BÁCSI. Két hétig el sem engedjük az ilyen vendéget.
CZINTOS rámutat Samu bácsira. Ez az én nagybátyám.
SAMU BÁCSI. Czintos Sámuel.
KUND. Nagyon örvendek. Kezet fog Samu bácsival.
CZINTOS viszi Kundot az asztal felé. Nem hát... Legalább két hétig... Azt csinálsz, amit akarsz... Samu bátyám, egy kicsi bort az asztalra!
SAMU BÁCSI bort s három poharat rak az asztalra.
KUND a padkára ül, a tűzhely mellett. Nem iszom bort, nyolc éve már.
CZINTOS. Bort sem iszol, a köpönyeget sem veted le... Miféle ember vagy te?!
KUND:
"Hol volt, hol nem volt, szakálla volt kender...
Ezen a földön csak vendég az ember..."
Czintos és Samu bácsi összenéznek, hogy ez milyen bolondul beszél.
CZINTOS az asztal mellett a széket Kund felé fordítja, s leül. Éppen azért, mert csak vendégek vagyunk ezen a földön, szomorúság nincs, bánat nincs! Itt maradsz két hétig, az ábrázatodat egy kicsit rendbeszedjük, megüsmerködöl egy gyönyörű leánnyal, s a lakodalmat is megtartjuk. Samu bácsi lesz a vőfély!
SAMU BÁCSI szintén leül az asztal mellé. Virágot kötök még a fülemre is!
KUND.
"Esküvő és temetés:
Ugyanegy az a kettő,
Mint kétszer egy az kettő..."
CZINTOS Samu bácsival megint összenéz; s aztán. Ottó, te költő lettél?
KUND. Először doktor juris, azután költő, azután filozófus.
SAMU BÁCSI. Ha nem sérteném meg, mennyi fizetéssel jár az a foglalkozás?
KUND. Ráfizetéssel!
CZINTOS Samu bácsinak magyaráz. A filozófus: az annyi, mint bölcselő. Vagyis aki gondolkozik az élet értelmén, s nem jön rá. Kundhoz. Nem igaz, Ottó?
KUND.
"Egyszer egy almafa, leveles ágakkal,
Élete értelmét bolyongva kereste.
Amikor visszatért, fekete ágakkal:
Más fákról az alma pirosan nevette."
SAMU BÁCSI örömmel, mint a gyermek. Igen, mert bolyongás helyett teremni kellett volna neki!
KUND. Úgy van, ahogy mondja! Ez a törvény. Aki vétkezik ellene, annak nincs kegyelem! Én mondom ezt, aki elindultam valamikor, leveles ágakkal, és mostan fekete ágakkal tértem vissza... Mialatt Bálint az ő gyümölcsét termette!
CZINTOS. Keserű lenne a nyálad, ha beléharapnál abba a gyümölcsbe, amit én termettem!
KUND hirtelen felállva, mint ítéletet. Nincs kegyelem!... Kivágjuk a fát!... Kund Ottó meghal. Leül.
CZINTOS. Elég a szomorú beszédből! Kiált az ajtó felé. Aba! Kundhoz. Egyéb bajunk van nekünk, nem a meghalás. Az ajtó felé. Aba!
ABA már ott áll a szobában. Tessék.
CZINTOS. Vidámítsd fel ezt az urat! Kundra mutat. De úgy, hogy holnap vőlegény legyen belőle!
ABA behúzott nyakkal elkuncogja magát. Mit csináljak neki?
CZINTOS. Vakarjad a talpát! Vagy mondj neki verset!
ABA. "A tücsök s a légy lakodalma" jó lesz-e?
CZINTOS. Jó is, talál is. Állj oda, s mondjad ügyesen!
ABA odaáll Kund elé a középre, meghajtja magát, s mondja.
A TÜCSÖK S A LÉGY LAKODALMA
Megunta már a tücsök egyedül cirpelni,
Ölelgette a legyet: el akarta venni.
Meg is lett a vigalom, órjás lakodalom.
Odaugrott a hörcsög: násznagy akart lenni,
Mellé ugrott az egér: társa akart lenni.
Gólya volt a pirimás, szunyog a kontorás;
Büdösbogár a bőgős, zöldbéka a flótás,
Dudázott a denevér, farkas fújt egy nótát;
Eléugrott a majom, s forgatta a pulykát.
Dühbe jött a cinege: megfogta a sörkét,
Cibálta az üstökét, pofozta szegénykét.
A dongó a darázzsal földön verekedtek,
Sohse láttam fullánkot még olyan mérgesnek.
Odaugrott a varjú: bíró akart lenni,
Úgy megvágta egy vén tyúk: föl sem tudott kelni!
Meghajtja magát Kund előtt. Nevetnek, kivált Czintos.
KUND mosolyogva. Köszönöm, kedves fiam...
CZINTOS. Jól van, Aba!... Szeptemberben méssz a gimnáziomba: én fizetem! Most pedig elfutsz Tibád úrékhoz! S megmondod Kálmán bátyádnak, hogy jöjjön haza. Szigorúan! S főleg mondd meg Zsuzsanna kisasszonynak, hogy szerencséltessen a házamban, mert egy kiszáradt fa érkezett, aminek az ágait rügybe kell fakasztani!
KUND feláll. Senkivel sem akarok találkozni!
CZINTOS.
Hol volt, hol nem volt, szakálla volt kender;
Ebben a házban csak vendég az ember!
Abához. Eredj, Aba!
ABA kimegy.
CZINTOS még Aba ki sem ment, rögtön feláll, odamegy Kundhoz, és kedvesen a vállára teszi a kezét. Csak tréfálok, te... Jókedvem van, mert örvendek, hogy eljöttél hozzám... Rég nem találkoztunk... Mennyi ideje is?
KUND. Huszonkilenc éve.
CZINTOS. Akkor te is vidám voltál még, s nem volt szakállad! Ragaszkodol te ehhez az ékes szakálladhoz?
KUND. Aki az élethez nem ragaszkodik, miért ragaszkodnék a szakállához!?
CZINTOS. Úgy is van... Le kell vágni szegényt!
ABA visszadugja a fejét az ajtón. Vigyázat, mert Dukáék sírva jőnek!
KUND. Senkivel nem akarok találkozni!
CZINTOS gyorsan rendez. Samu bátyám! Vezesse bé a barátomat a szobába! Oda az enyimbe! Mutatja. S adja keze alá a borotvát! Hamar!
Samu bácsi és Kund indulnak a bal ajtó felé.
CZINTOS. Samu bátyám!
SAMU BÁCSI tuszkolja előre Kundot, az ajtóból visszafordul, s nagy szájmozgással. Mi az?...
CZINTOS. A bajuszát ne!... De a haját egy kicsit... Mutatja, hogy le kell egy kicsit a Kund hajából vágni.
VIOLA negyven év körüli iparosasszony, de modorával és öltözetével előkelőbbre törekszik. Ebben az igyekezetében egy kissé komikus: beszédjében választékos akar lenni, de csak fellengzős; modorában előkelő, de csak mesterkélt. Szalmakalap van a fején. Kopogtatás után mindjárt belép. Jó napot kívánok, kedves Bálint! Szabad?
CZINTOS. Jó napot. Hogyne. Foglaljon helyet!
IBOLYKA a Viola tizenhét éves leánya; sovány, félénk és gyámoltalan. Pityeregve jön be az anyja után, kis zsebkendővel törölgeti a szemét.
VIOLA. Köszönöm, hogy olyan kedves. Leül az asztal mellé.
CZINTOS. Mért sír a leányka?
VIOLA. Borzasztó... Kedves Bálint... Ibolykához. Na elég, Ibolyka! Most már ne sírj többet! Itt vagyunk: ülj le, és ne sírj többet!
IBOLYKA még keservesebben szipog, és leül az anyja mellé.
CZINTOS leül a tűzhely mellé a padkára. Tán nem történt valami baj?
VIOLA. Nem tudom, kedves Bálint, magának van-e tudomása arról, hogy az én leányom a tiszta szerelem hálójában vergődik?
IBOLYKA sír, a zsebkendővel.
CZINTOS. Borzalom, kéröm szépön!...
VIOLA. Bizony borzalom, mert ha egy ártatlan leányt elcsábítnak...
IBOLYKA szipogva tiltakozik. Nem csábított el!
VIOLA. Jobban mondva, ha egy ártatlan leányt hitegetnek.
IBOLYKA. Az igaz!...
CZINTOS. Ki az a csalfa, aki hitegette?
VIOLA. A maga fia, kedves Bálint!
CZINTOS feláll. Kálmán?!
VIOLA. Igen, Kálmán úrfi! Aki most megkérte azt a... bótos Zsuzsikát!...
DUKA negyvenöt éves, vasműves-kovács. Zord, amikor kopogtatás nélkül belép. Előre jön, nyári sapkában, mérgesen megnézi a feleségét és a leányát; aztán Czintos felé. Szervusz, Bálint! Leveszi a sapkáját, kezet fog Czintossal.
CZINTOS. Szervusz. Ülj le!
DUKA nem ül le. Mért bőg ez a kisasszony?!
VIOLA. Nem bőg, hanem sír. És azért sír, mert indíttatva érzi magát. Egyébként pedig az apja éppen olyan jól tudja az ő szerencsétlenségének az okát, mint az édesanyja!
DUKA. Tudom, de azért ne bőgjön! Eleget papoltam, hogy öntudatra kell nevelni!
VIOLA. Papoltad azt is, hogy neveljem a Czintos-fiú számára. Igaz, vagy nem igaz?!
DUKA. Nem tagadom, mert úgy fogtam fel a dolgot, hogy a gazda- és az iparostársadalom tartson össze. Persze azt nem gondoltam, hogy a gazda fia mindjárt hűtlen lesz, mihelyt megérez valami bárószagot...
VIOLA. Bárószagot?... Szobalány volt!
CZINTOS. Ki volt szobalány? Feláll.
VIOLA. Tibád Zsuzsika! Ha akarja tudni!
CZINTOS. Hol volt szobalány?!
VIOLA. A pesti báróéknál, lelkem!
CZINTOS meggyőződéssel Zsuzsanna mellett. Hazugság! Titkár volt a gyárban.
VIOLA. A báró titkára!... Úgy hívják, lelkem, az ilyen szobalányt.
CZINTOS. Érettségi bizonyítványa van, láttam!
VIOLA feláll; remegve az indulattól. Kedves Bálint, ma idejött vendégségbe magához egy koldus, akinek egyetemi végzettsége van!
CZINTOS. Az a "koldus", aki ma hozzám jött vendégségbe, az az én testi-lelki jó barátom! Zsuzsannát pedig én venném el feleségül, ha egyetemet végeztem volna!
VIRÁG ÚR Ötvenéves nagybajuszú férfi. Vagy hórihorgas, vagy nagyon kicsi ember: olyan "Háryjános" figura. Kurta csizmában, buggyos nadrágban és zubbonyszerű kabátkában. Kicsi kalapja van, vagy katonasapkához hasonló fejbelije. Titokzatosan jön be, mutatóujját a száján tarja. Virág tud egy titkot!... Egyszerre ünnepélyesre fordulva, nyújtja Czintosnak a kezét. Fogadd legőszintébb szerencsekívánatomat, kedves barátom!
CZINTOS. Mely ajkalomból?
VIRÁG ÚR mint egy óriási titkot, miközben hordozza az embereken a szemét. Senki sem tudja még, amit Virág tud... Ismét ünnepélyesre fordulva, Czintos felé. Kedves barátom, fogadd legőszintébb szerencsekívánatomat abból az alkalomból, hogy a fiad Tibád Zsuzsikát eljegyezte!
DUKA a nagy várakozás után. Csapjon beléd valami a felhőből!
ZSUZSANNA kopogtat a főajtón, s nyáriasan, úri ízléssel öltözve, rögtön belép. Huszonhárom éves, érdekes és értelmes úrilány. Egyénisége nemes, inkább érzéki hatást tesz. Anélkül hogy megállna, előrejön. Jó estét!
CZINTOS. Jó estét kívánok! Az asztal mellől egy széket rögtön és nagy készséggel oldalt és előbbre tesz. Tessék, Zsuzsanna!
VIRÁG ÚR rögtön, ahogy Zsuzsanna köszönt. Kezét csókolja Virág!
DUKA. Jó napot!
VIOLA némán elfordítja a fejét.
IBOLYKA feláll a székről, s mint aki Zsuzsannát csodálja. Kezit csókolom!
ZSUZSANNA éppen akkor ül le. Jó estét, Ibolyka.
VIOLA Ibolykához. Nem kezit csókolom, hanem jó napot!
ZSUZSANNA. Ez a helyes és öntudatos nevelés.
VIOLA. A nevelésből nem veszünk leckét! Indulj, Ibolyka! Dukához. Vendel! Indul a lányával együtt kifelé.
DUKA. Jó napot! Indul a felesége s a lánya után.
VIRÁG ÚR. Virág is kézcsókkal búcsúzik. Indulni készül.
CZINTOS Virág úrhoz. Te maradj még, Virág! Beszélni akarok veled. Elkíséri az ajtóig Dukáékat, beteszi az ajtót utánuk, azután visszajön.
VIRÁG ÚR közben Zsuzsannához. Szabad Virágnak boldogságot kívánni?
ZSUZSANNA. Vajon mi a boldogság, Virág úr?
VIRÁG ÚR. Ha két ifjú szív szereti egymást.
ZSUZSANNA. Kár, hogy másfél nem elég.
CZINTOS néhány pillanat óta már ott áll Zsuzsannával szemben. Azt a hiányzó felet majd én kipótolom.
ZSUZSANNA. A család összeadja... Czintoshoz. Ha jól mondta kicsi Aba, maga beszélni szeretne velem.
CZINTOS. Jól mondta kicsi Aba. De ha lehetne, előbb ezzel a Virág barátommal akarnék néhány szót.
ZSUZSANNA feláll. Hát tessék. Határozott lépésekkel bemegy a jobb szobába.
CZINTOS. Ülj le, Virág!
VIRÁG ÚR nagy várakozással leül.
CZINTOS Virág úrral szemben áll: érzik, hogy egyre jobban forr valami benne. Te világi ember vagy: sokat jártál s tapasztaltál. Abban is bízom, hogy amit mondasz, abban nincs pártolás, sem erre, sem arra. Csak az igaz vélemény.
VIRÁG ÚR. Megmondom én az Atyának is, hogy jobbja felől ül a Fia!
CZINTOS. Az történt, hogy a fiam megkérte ennek a lánynak a kezit. Az apjától, Tibád úrtól. Én ebbe a házasságba nem egyezem belé! Nem akarom, hogy a fiam is félbemaradjon, mint én! Azt akarom, hogy egyetemet végezzen, s úr legyen belőle! Olyan úr, aki hatalmat is tud szerezni a világban s magának jómódot.
VIRÁG ÚR. Emmá beszéd!
CZINTOS. Egyszóval meg kéne akadályozni ezt a dolgot. De hogyan? Samu bátyám azt mondja, hogy keresni kéne valakit, aki a leányt elüti a Kálmán kezitől. Volna itt nekem egy bölcselő vendégem, de azt csüggedtnek nézem erre. Mit csináljak?! Honnét szerezzünk egy ilyen hódítót?
VIRÁG ÚR feláll. Én megmondom.
CZINTOS. No!?
VIRÁG ÚR. Te, csakis te!
CZINTOS. Én hódítsam el?!
VIRÁG ÚR. Azt mondja Virág. Szent hittel! Ma is többet érsz, mint a fiad! Erős vagy, eszes! Van szép birtokod! S ebben a nyári özvegységben úgyis örökké fújsz és prüszkölsz, mint egy paripa. Rajta hát! Horkanj egyet, és szökjél által ezen a virágos bokron is!
CZINTOS legtitkosabb vágyát érintette Virág úr; s kövéren. Távozz tőlem, cukros sátán!
VIRÁG ÚR. Egyebet nem mondhat Virág; és ezzel elköszön: Üdv az összes fegyvernemnek! Kimegy.
SAMU BÁCSI az utolsó szóra a bal ajtón belép. Ki vala, aki kiment?
CZINTOS. Virág. Hát nem üsmeri? Gondolkozva sétál: látszik, hogy másfelé jár az esze.
SAMU BÁCSI. Nem látám jól ebben a szürkülésben.
CZINTOS. Ha nem lát jól, gyújtsa meg a lámpát!
SAMU BÁCSI lámpagyújtás közben. Hanem ez a mü bölcselő-csitkónk gyenge lesz a terűhöz.
CZINTOS. Csendesebben! Itt van. A jobb ajtóra mutat.
SAMU BÁCSI a lámpa meggyúlt; közelebb lépik Czintoshoz. A kisasszony van itt?
CZINTOS. Ő.
SAMU BÁCSI. Most akarod összeismertetni őket?
CZINTOS. Nem akarom. Megváltozott a szándékom.
SAMU BÁCSI. Jobb is. Nem olyan bölcselő ez, ki vőlegénységre vágyik. Részvéttel és szeretettel. Falusi ruhát kér, mint a gyermek.
CZINTOS. Hát adjon neki, az enyimből.
SAMU BÁCSI. Olyan lett, mint egy véndiák, így a szakálla nélkül.
CZINTOS. Mindent adjon neki!
SAMU BÁCSI. Én igen, még barackot is. A bal ajtón kimegy.
CZINTOS olyan tartást és arckifejezést vesz fel, mely mutatja, hogy a fiánál csakugyan még különbnek érzi magát. Odamegy a jobb ajtóhoz, és beszól. Kérem szépen, Zsuzsanna!
ZSUZSANNA kilép az ajtón. Már ilyen késő van, hogy ég a lámpa?... Közben előrejön, s majd leül arra a székre, amelyen korábban is ült.
CZINTOS. Itt hamarább alkonyodik, ebben a szobában... Régi a ház, s nem nagyok az ablakok.
ZSUZSANNA. Úgy érzi magát benne az ember, mint egy barlangban.
CZINTOS. Medve barlangjában?
ZSUZSANNA nevet. Nem hiszem, hogy ez a Czintos-medve afféle vészmedve lenne... De hát miről van szó?
CZINTOS szembefordít Zsuzsannával egy széket, s arra lassan leül; s közben, de nehezen indul. Hát kérem szépen... Itt volt a maga édesapja, aki azt mondta nekem, hogy a hirtelen házasságot nem tartja szerencsésnek.
ZSUZSANNA. S maga?
CZINTOS. Én sem.
ZSUZSANNA. Óvatos a medve... Kötődve mosolyog Czintosra.
CZINTOS. Óvatos, de veszedelmes!
ZSUZSANNA kacag. Megeszi az embert?
CZINTOS. Ha ingerkedik véle, akkor csak borzolja magát. De ha megsebzi... Akkor mindenképpen megeszi!
ZSUZSANNA dévajkodva. S a bocsnak, aki olyan éhes szegény, annak nem ad?
CZINTOS. Nem, mert a bocsnak csalétek az ilyen csemege! Csak nyalakodik belőle, s elpocsékolja, ami kár... De még a kárnál is nagyobb baj, hogy nyalakodás közben megfelejti a szülőt, és gondba borítja! Megfeledkezik a világról s a veszedelmekről is, úgyhogy bárki megfoghatja közben, s rabságba viheti!...
ZSUZSANNA. Hát akkor mit egyék szegény bocs?
CZINTOS. Egyék gyökeret, amiben benne szunnyad még a fa és a virág. Egyék gyümölcsöt, ami régi és nagy fákon termett... Tanuljon! Figyelje a világot, és ismerje meg az életet!
ZSUZSANNA. Igaz.
CZINTOS. S ne járjon úgy, mint én, aki egy másik csalétek miatt nem tudtam közel férkőzni a világ gyökeréhez, és nem tudtam enni a tudomány gyümölcseiből... Hanem megrekedtem ebben a puszta zugban, ahol sárban kell cammogni! Mindig sárban... S abba belérekedve, úgy vágyakozni a gátra: magosabbra, mint más! S úgy látni a szivárványt, ami csalogat, mint a tündér...
ZSUZSANNA. Kár magáért.
CZINTOS. Kár, mert ha nem így történik vala, tán én is lehettem volna, künn a világban is, valaki... S akkor borzoló szavak helyett maga is bizonyosan egyebet hozott volna nekem.
ZSUZSANNA. Mit, például?
CZINTOS. Mézet, például!
ZSUZSANNA beszéd közben, ami tényleg "csaléteknek" hangzik, feláll. Azt mondják, hogy az ember a halála után új életet kezd. Abban az új életben majd férkőzzék közel a világ gyökeréhez, és egyék a tudomány gyümölcseiből. Én pedig addig tartogatni fogom a maga számára a mézet, s akkor megkapja. Jó lesz?
CZINTOS mindjárt feláll; s tényleg, mint egy sértett medve. Nem kértem előleget!
ZSUZSANNA. Pedig szokás... Nem szokás?...
CZINTOS. Lehet, hogy szokás, de szokatlan lesz a folytatása!
ZSUZSANNA. Medve dolga, hogy jut a mézhez...
KÁLMÁN belép a főajtón. Hívatott? Itt vagyok!
CZINTOS a fiához határozottan. A házasságból nem lesz semmi. Szeptemberben méssz az egyetemre!
KÁLMÁN. Nemzeti követelmény, hogy a tanult magyar fiúknak az üzletet kell művelni!
CZINTOS. Nemzeti követelmény, hogy mindjárt egy pofot kapj! Kísérd haza Zsuzsanna kisasszonyt!
KÁLMÁN. Velem egy hölgy jelenlétében még az apám se gorombáskodjék!
CZINTOS közelebb lép Kálmánhoz és komolyan. Veled az apád nem gorombáskodik, hanem neked parancsol. Te bocs!
ZSUZSANNA. Teljesen igaz. Jöjjön, Kálmán, s kísérjen haza!
KÁLMÁN. Jól van. Folytatása majd következik!
ZSUZSANNA kezet fog Czintossal; s melegen, igazán lélekből. A viszontlátásra! Nem fogom elfelejteni ezt a rövid beszélgetést. Jó éjszakát!
CZINTOS. Én sem. Jó éjszakát!
KÁLMÁN az apjához. Mi még találkozunk!
CZINTOS. Sokszor.
Zsuzsanna és Kálmán kimennek.
CZINTOS odamegy a székhez, amelyen Zsuzsanna ült; annak a támlájára teszi két tenyerét, meghajolva néhány pillanatig gondolkozik. Aztán a helyére teszi az asztal mellé a széket; s a magáét is. Rögtön odamegy a bal ajtóhoz, és halkan kopogtat. Ottó! Kissé megnyitja az ajtót. Ottó!! Jobban benéz, a szobában sötét van. Samu bátyám! Az ajtót visszahúzza, nyomban kinyitja a főajtót és kiált. Samu bátyám!!
SAMU BÁCSI még künt, de közel. Itt vagyok. Belép.
CZINTOS. A bölcselő hol van?
SAMU BÁCSI. Nyilván a szobában.
CZINTOS. Oda bészólék, de nincs ott.
SAMU BÁCSI a bal szoba ajtaján behajolva. Bölcselő úr! Megnyugtatólag Czintosnak. Biztosan csak kiment egy kicsit. A bölcselő sem tündér...
CZINTOS miközben leül a tűzhely mellé a padkára. Sok volt ebből a napból...
SAMU BÁCSI. Még nincs vége. Mit végeztél a jegyesekkel?
CZINTOS. Kálmánnak megmondtam, hogy nem házasodunk. A kisasszonynak pedig... Rajongva. Micsoda lány az, Samu bátyám! Kacag és lüktet, mint egy csillag!...
SAMU BÁCSI. Gondoltam is, hogy összeállunk négyen, s mégis elvesszük.
CZINTOS. Négyen? Kik négyen?
SAMU BÁCSI. Hát én s te; Kálmán s Aba.
CZINTOS. Könnyű magának tréfálni, de engemet megsebzett! Neki is csak falusi gazda voltam! Aki kívül van a kerítésen! S ők bent, az urak... De tűrtem, hogy sebezzen. Tűrtem, de egyszer eljön az idő, s akkor felrúgom a kerítést! S tűzre vetem!...
SAMU BÁCSI. Szivárványból van az a kerítés.
CZINTOS. Majd kitudódik, hogy miből van. Csak annyit mondok... Tenyerébe hajtja a fejét. Annyit csak... Most... Hirtelen eszébe jut. A bölcselő nem jött még vissza?
SAMU BÁCSI csak a nyitott ajtó felé fordul, Bölcselő úr! Csepp szünet után. Nem jöve még.
CZINTOS. Mit beszélt magával?
SAMU BÁCSI. Kedvesen beszélgetett. Gyermekes, kedves ember szegény. Eléadta nekem, hogy a lélek nem hal meg, csak a test. Mert a lélek tovább vándorol a földön, s más testi alakot veszen fel mindjárt. Aki érdemesen élt, az felfelé menyen; s a hitvány lélek lefelé.
CZINTOS. Nagy forgalom van akkor!
SAMU BÁCSI. Nagy.
CZINTOS. S felvette a falusi ruhát?
SAMU BÁCSI. A fel! Azt mondta, hogy felkészíti, s gyakorolja magát a jövő életre. Nem akarja többet a lelkét úri emberbe tenni, mert az urak elhitványodtak, s nem tudnak segíteni a világon. Inkább falusi ember kívánkozik lenni, mert a világ megjavítását csak az egyszerű dolgos emberektől lehet várni.
CZINTOS. S már előre nekiöltözködött!?
SAMU BÁCSI. Hittel tette!
CZINTOS. Egyebet nem beszélt?
SAMU BÁCSI. A környéket kérdezgette; s különösen a folyót, hogy hol milyen mély.
CZINTOS felemeli a fejét s gyanakvással. A folyót? Azt, hogy hol milyen mély?
SAMU BÁCSI. De tüzetesen!
CZINTOS. Nézze meg még egyszer azt a szobát, lám!
SAMU BÁCSI indul. Eddig csakugyan visszajöhetett volna... Belép a bal szobába, s meggyújt egy gyufát. Nincs az itt! Csak a ruhája s a köpönyege; s itt a sapka s azon a szemüveg... S né: itt egy levél!
CZINTOS rögtön feláll. Levél?!
SAMU BÁCSI már hozza egyik kezében a levelet, a másikban a sapkát s a szemüveget. Neked szól a levél, né!
CZINTOS mohón, rossz sejtelemmel átveszi a levelet. "Czintos Bálintnak..." Felnyitja és átfutja a levelet; s zavart, döbbent arccal. Nem értem!... Halljon ide, mit írt! Olvassa. "Gát alatt örvény, abban van a törvény. Kund az örvényben, megújul a törvényben."
SAMU BÁCSI. Jaj, te: az belészökött a vízbe!
CZINTOS. A vízbe?! Miket beszél maga?!
SAMU BÁCSI. Hogy van írva ott az örvényben?
CZINTOS olvasva. "Kund az örvényben, megújul a törvényben."
SAMU BÁCSI. No! Hát ezt magyarázta nekem, hogy ő a halálban megújul. S a gát alatt, azt kikérdezte... Néznek egymásra. Ó, szegény... Istenem, milyen a hit!... Ott mély a víz, a gát alatt az örvényben! De hátha... Hirtelen iramodni akar kifelé.
CZINTOS rákiált. Hova megy?!
SAMU BÁCSI. Hátha még elérném.
CZINTOS. Ne menjem Úgyis késő. S így akarta, megfontolt szándékkal. Meg fogja Samu bácsinak a karját, s vezeti visszafelé.
SAMU BÁCSI. Eressz! Hátha még elérném!
CZINTOS ingerülten. Mondtam, hogy itt marad! Elveszi Samu bácsitól a szemüveget. Ezt itt hagyta... Nézi s felteszi magának.
SAMU BÁCSI. A sapkát is itt, s minden ruháját.
CZINTOS. Inget is mást vett?
SAMU BÁCSI. Mást. S alsót is. A félünnepi ruhádot s a kurta csizmát. Csak kalapot nem tett, de az ujjast felvette.
CZINTOS. Az ujjast? Annak a zsebiben volt a vágatási engedély!
SAMU BÁCSI. Azt hiszik, hogy te vagy, amikor napvilágra kerül! Minden a tiéd rajta s az ujjas zsebiben a vágatási engedély! Hamar jelenteni kéne!
CZINTOS. Jelenteni?... Felteszi a sapkát is.
SAMU BÁCSI. Ezzel a végzőlevéllel együtt.
CZINTOS. A levéllel együtt?! Nézi a levelet. Igen, ezt a levelet jelenteni fogjuk. De nem idegennek, hanem az Istennek!... Gyufával meggyújtja a levelet, s úgy égve a szabad tűzhelyre veti. Nézze, Samu bácsi! Nem olyan az égése, mint egy szivárvány-tojás?
RÓZSA NÉNI táncból jövet belép a főajtón. Ismét verekedés vala a táncban.
CZINTOS amint észreveszi; hogy nyílik az ajtó, lekapja a sapkát és a szemüveget; s gyorsan Samu bácsihoz. Egy szót se, hogy mi történt! Rózsa nénihez. Rózsa ángyó! Mint a sebes szél, Duka s Virág úr jöjjenek ide! Hamar!
RÓZSA NÉNI. Jó, fiam, jó. Gyorsan kimegy.
CZINTOS elfojtott izgalomban sétál néhány lépést, nyugtalan, a szeme rebeg. Samu bátyám! Volt nekünk szakállunk is, ugye?
SAMU BÁCSI. Szakállunk?!
CZINTOS. Nézze meg! Kell legyen valahol. Amiben Kálmán a szerecsen királyt játszotta, karácsonykor!
SAMU BÁCSI. Az akkor a Kálmán dobozában lesz.
CZINTOS. Nézze meg!
SAMU BÁCSI bemegy a jobb szobába, nyitva hagyja az ajtót. A dobozban kell legyen... Mert csakugyan volt... Matat a szobában. No, itt van! Fekete szakállt és bajuszt hoz: színe, mind a Kund szakálla volt, csak hosszabb a szőre.
CZINTOS azalatt felteszi ismét a sapkát és a szemüveget. Tartásban és mozdulatokban is Kundot utánozza. Ahogy meglátja a Samu bácsi kezében a szakállat, mohón. Adja ide! Rálehel, nyálazza: s izgatottan felteszi a szakállat s a bajuszt.
SAMU BÁCSI borzongva. Kísértet vagy, Bálint! Éppen olyan lettél, mint a bölcselő! Jaj, borzalom!...
CZINTOS. Nem hosszabb egy kicsit a szakáll?
SAMU BÁCSI. Egy kicsit. De borzalom!
CZINTOS már a szekrény függönye mögül elővett egy ollót, s odaadja Samu bácsinak. Egy kicsit vágjon le belőle. De ne sokat!
SAMU BÁCSI vágja.
CZINTOS közben. Samu bátyám! Maga, ugye hűséges emberem nekem?
SAMU BÁCSI. Tudod, mért kérdezed!
CZINTOS. Hát ezt a játékot megcsináljuk! Érti? Ezt a nagy játékot! Mindenkinek megadom, amivel tartozom! Érti?! Zsuzsanna is megkapja a leckét, azt az egyet mondom! Csak maga olyan legyen, mint a sír! A bölcselő elutazik, de én az örvényben halott leszek!
SAMU BÁCSI az olló megáll a kezében, megdöbbenve. Mit beszélsz?
CZINTOS. Én az örvényben halott leszek. De csak hetek múlva szabad engemet ott megtalálni! Minél későbben! S akkor szépen eltemetnek! Rezesbandával! Megértette?
SAMU BÁCSI még jobban megdöbbenve. Átal akarsz menni a szivárvány alatt?!
CZINTOS. Átal! De visszajövök!
SAMU BÁCSI. Ne menjen el az eszed, Bálint!
CZINTOS. Maga itt a gazda vagy én?!
SAMU BÁCSI. Te vagy.
CZINTOS. Akkor úgy lesz, ahogy mondom! Megértette?!
SAMU BÁCSI megadással. Jó.
Künn jövés zaja, majd kopogtatnak.
CZINTOS lekapja a szakállát, a bajuszát, a sapkát és a szemüveget: azokat a zsebébe gyúrja.
Rózsa néni, Duka és Virág úr belépnek.
RÓZSA NÉNI. Éppen hozta őket ide a hír, hogy a jegyesség elromlott.
CZINTOS. Üljetek le! Rózsa nénihez. Rózsa ángyó! Fogja bé János a lovakot, a kocsiszekérbe! A bölcselő vendéget el kell vinni az állomásra! Hamar! S álljon a szekér ide az ajtó elé!
RÓZSA NÉNI. Jó, fiam, jó. Gyorsan kimegy.
CZINTOS elszántan, mint aki szerelmi bánat miatt egy kicsit meg van zavarodva. Üljetek le! Látja, hogy már ülnek. Úgy. Jól látsz azon a helyen, Duka?
DUKA. Jól.
CZINTOS közben a szekrény függönye mögül tintát, tollat és papírt vesz elő, s odateszi Duka elé az asztalra. Írjad! Végrendelet!
DUKA. Mi a fenének kell neked végrendelet?!
CZINTOS. Arra kértelek, hogy írjad!
DUKA. Jó. Írja. "Végrendelet."
CZINTOS járkálva, elszánt izgalommal diktálja, néha sóhajt, "Czintos Bálint, negyvenöt éves községünkbéli birtokos, saját akaratából és józan megfontolással, a mai napon, a következőképpen végrendelkezett, előttünk. Minden ingó és ingatlan vagyonát, azoknak tulajdonjogát és haszonélvezetét, az ő egyetlen testi-lelki barátjára hagyja: név szerint Kund Ottó doktor költőre és bölcselőre, kinek előneve Kundi. Ennek az elhatározásnak indoka gyanánt szolgáljon az a körülmény, hogy a fentnevezett Kund Ottó nemcsak szeretett osztályos társa volt a gimnáziomban a végrendelkezőnek, hanem úgyszólván ikertestvére, lévén testben és lélekben ők egészen hasonlatosak egymáshoz." Csend, nagyot sóhajt.
DUKA nagy körmölés után mondja az utolsó szót. - "egymáshoz."
CZINTOS. Vége. Odahajlik a papír fölé, s miközben ráírja, hangosan mondja. "Fenti végrendelkezést a saját írásommal is megerősítem. Czintos Bálint." Máshova írja s mondja. "Dátum. Előttünk, tanúk előtt." Rászól Dukára és Virágra. Írjátok alá!
Előbb Duka, azután Virág úr aláírja.
DUKA. Ezt komolyan gondoltad, Bálint?
CZINTOS. Ahogy mondám, s te írád.
VIRÁG ÚR. Nem szeretem, ezt a dógot.
CZINTOS miközben a levegőben lobogtatva szárítja, s majd összehajtogatja a végrendeletet. Egyik szereti, másik nem szereti... Sóhajt. Ilyen az élet... Főleg a. szerelemben s a halálban... Átnyújtja a végrendeletet Samu bácsinak. Adja átal a bölcselőnek, utazás előtt! Amikor kijön a szobájából. A bal szobára mutat. Tőlem esetleg el sem fogadná... S mondja meg neki, hogy el kellett hirtelen mennem, Tibád úrékhoz... Bocsásson meg... Kezet fog Dukával. Köszönöm, Duka! Kezet fog Virág úrral. Köszönöm, Virág! Gyorsan, zilált állapotban kimegy.
Mind döbbenve, kérdő szemekkel néznek utána s majd össze.
VIRÁG ÚR. Ne eressze el, Samu bácsi! Ilyen felindult lélekkel! Vissza kell hívni!
Duka s Virág úr egyszerre felállnak, mintha Czintos után akarnának menni.
SAMU BÁCSI Duka s Virág elejébe áll. Egyet se lépjetek! Haragszik Czintosra. Menjen, ha bolond!... Úgysem lehetne, még szólani sem neki... Ti nem ismeritek: még ölni is képes volna, ilyenkor!
DUKA. Tulajdonképpen mi baja van?
SAMU BÁCSI. Mi baja van?!... Mi baja van a vasnak, amikor megtüzesedik?!
VIRÁG ÚR. Szamár vagy, Duka!... Virágot kell kérdezni, csak Virágot! Minden ilyen dologban!... Mert csak a Virág szeme látja, úgy veszem észre, hogy a szerelem ütött Bálintba belé... De mint a villám!
SAMU BÁCSI. Meglehet, hogy az dúlá fel, a szerelem... Azt mondom, hogy adjunk hálát az Istennek, akik már öregecskék vagyunk...
VIRÁG ÚR. Ezt a hálaadást én még nem tudnám tiszta lélekkel végezni.
Künn szekérzörgés, lovak csengetnek.
DUKA. Itt a szekér! Szólni kell a bölcselőnek, Samu bácsi!
SAMU BÁCSI odamegy a bal ajtóhoz és kopogtat. Bölcselő úr, itt a szekér!
CZINTOS szakállban és szemüveggel, s a hosszú köpönyegben kilép a szobából; beszédben és mozdulatokban is utánozza Kundot.
VIRÁG ÚR amint "Kund" kilép, összecsapja a bokáját. Virág János vagyok, nyugalmazott őrmester!
DUKA meghajlik. Duka Vendel, vasműves.
CZINTOS. Kund Ottó, doktor juris, költő és filozófus.
VIRÁG ÚR. Bálint barátomnak el kelle szaladnia hirtelen, de itt hagyott a filozófus úrnak egy fontos írást.
SAMU BÁCSI átnyújtja a végrendeletet Czintosnak. Tessék vigyázni rá, s még jobban saját magára! S imádkozzék minden reggel!
CZINTOS meg sem nézi az írást, zsebébe teszi; utána egy cédulát nyújt át Samu bácsinak. Itt az én címem! Hőn üdvözlöm szeretett Czintos barátomat!
JÁNOS kezében ostorral az ajtóban megjelenik. Mehetünk, nagyságos úr!
CZINTOS indul. Az ég legyen önökkel!
Függöny
MÁSODIK FELVONÁS
Szín: a Czintos féle házban ugyanaz a szoba, mint az első felvonásban. A bútorok is ugyanazok. Nem rendetlenül, de kissé mégis "megbomolva" állanak most ezek a bútorok. Sivár a szoba. Valahogy érezteti, hogy aki benne lakott, már nincs. Különben a gyászt látható jelek is mutatják. Így például a Czintos Bálint képe és a búzakoszorús oklevél gyászszalagos keretben csüng a falon. A tükör gyászlepellel van letakarva. A főajtóra pedig, kívül, nagy szomorú-jelentést szegeztek ki, amely igen feltűnően látszik, ha nyitva van az ajtó vagy amikor kinyitják.
Az asztal fehér abrosszal van letakarva, de az abrosz hímzése és szegélye fekete.
Öt hét múlva az első felvonás után. Vasárnap, délután öt és hat óra között. Őszre járó szomorkás idő van. A szél felhőket hajt, s a felhők vonulása szerint a fény és a ború váltakozik; a messzi hang és a zaj pedig a szél járása szerint, néha behullámzik a szobába s máskor elhal.
Mielőtt a függöny felmegy, messziről és hullámosan temetésre szól a falusi fúvós zenekar. Kicsi idő múlva a zene szava mellett, szintén messziről és hullámosan, fel-felmerülve hallatszik a halottkísérő gyülekezet gyászéneke.
Ki ragyogni látod élted csillagát,
Halljad a természet hathatós szavát!
A gyenge és erős, féltékeny és a hős
Meghal egyaránt...
Az ének végén lassan szétmegy a függöny, de a fúvós zenekar még szól. A színen, ebben a pillanatban, nincsen senki; és látszik a nyitott ajtón keresztül, hogy a szél felhőhajtása szerint a fény és a ború váltakozik.
BERTA csinos és eleven fiatal falusi menyecske; a ruhája nem gyászos, hanem inkább vidám; a fejkendője menyecskésre van kötve. Bejön a bal szobából: metszett szép üvegben italt hoz, egy hosszúra sütött kalácsot és poharakat. Egyenesen az asztalhoz megy, hogy ott elrendezze, amit hozott.
Abban a pillanatban, amikor Berta az asztalhoz érkezik, elhallgatnak a fúvós zeneszerszámok. De utána, s mialatt rendezi az asztalt, a nagy csöndben az a dübörgés hallatszik, amikor göröngyök hullanak a koporsóra. Felszakad egy síró hang is, s nyomban utána több.
FECSKE belép a nyitott főajtón, hóna alatt a kézbesítő könyvvel; s láthatólag ijesztési szándékkal, hivatalos hangon kikiáltva. Sürgöny!
BERTA a hangra nagyon megrebben és hátrafordul. Nem szégyelled magad?!
FECSKE ártatlan arccal. Csak sürgönyt hoztam!
BERTA. Kinek?
FECSKE. Egyet a Kund-örökösnek. Egyet pedig az egész Czintos-családnak. Körülnéz. De egyet sem látok Czintos-félit.
BERTA. Most temetik a család fejit.
FECSKE. János is temeti? Ártatlan kedvesed!
BERTA. Neki is gazdája volt Czintos Bálint.
FECSKE beteszi az ajtót. Akkor hát, ha nem csal vidám eszem, te most egyedül vagy az egész házban.
BERTA. Még ebben a percben egyedül.
FECSKE közben hízelegve megközelíti Bertát, s hirtelen lekapja fejéről a kendőt. Zálog! Ki kell váltani!
BERTA. Ne ízetlenkedjél egy halottas háznál! Add ide a kendőt! S távozz!
FECSKE. Ügyelj, mert hivatalos emberrel beszélsz! Kiváltod-e a zálogot vagy nem? Felelj!
BERTA. A kendőt add ide! A sürgönyöket pedig tedd le az asztalra! S eredj! Bármelyik percben itt lehetnek, s főleg János!
FECSKE. Jánosnak is marad. Gyere! Mint a szellő, csak olyan legyen a csók... Hamar, no! Erőszakkal akarja megszerezni a csókot.
BERTA. Ülj szépen! Védekezik. Halottas háznál!... Pogány!...
JÁNOS temetésről érkezve, belép. Ti itt micsináltok?!
BERTA. Fecske sürgönyt hozott.
JÁNOS. S oda van címezve, a te szádra?!
FECSKE a kézbesítőkönyvből, serény igazolásul, mind a két sürgönyt felmutatja Jánosnak. "Czintos-család!" "Ottó Kund." Látod-e, kettőt is hoztam, szeretett barátom! Hangot váltva, kedveskedve. Ha nem sértenélek meg, a temetésnek vége van?
JÁNOS. Vége. S neked is!
FECSKE. Minő hang ez egy hivatalos emberrel szemben?!
JÁNOS miközben gyorsan kiveszi s kinyitja a nagy bicskáját. Nem hang, hanem bicska!
FECSKE abban a pillanatban a szívéhez kap, s elvágódik a földön; estében a kendő kirepül a kezéből.
BERTA megijedve szörnyen. Jaj, Istenem!... Jaj, Istenem!...
JÁNOS megdöbbent arccal visszateszi a bicskát, és odahajolva vizsgálni kezdi Fecskét. Nem tudtam, hogy szívbajos... Sohasem mondta... Te, Berta, ez nem is szuszog!... Jézus Mária!...
BERTA kétségbeesve. Rázzad, János!
JÁNOS mozgatja Fecskét. Fecske! Hallod?!... Ezt heába rázom...
Felegyenesedik, olyan arccal, hogy Fecske meghalt.
Temetésről jövet, nagy gyászos szomorúsággal egymás után jönnek be: elöl Samu bácsi egedül, utána Duka és Virág úr; s hátul Aba támogatja Rózsa nénit, aki gyászos zsebkendővel a szeme előtt, nagy fájdalmában sír. Ahogy bevezeti Aba, az ajtó is nyitva marad.
SAMU BÁCSI nagy csodálkozással. Hát itt mi van?!
JÁNOS. Szerencsétlenség történt.
BERTA arcát a fejkendőbe temeti, amit felvett volt a földről; és szipog.
Duka és Virág úr ámulva állanak meg. Rózsa néni azonban, az Aba vezetése mellett, a padkához megy a tűzhely mellé; s ott Abával együtt leül.
SAMU BÁCSI. Szerencsétlenség?! Hogy?! Ki csinálta?!
JÁNOS. Berta miatt... Nem tudtam, hogy ez a szerencsétlen Fecske szívbajos... Mikor a bicskát meglátta, egyszerre így járt... De hirtelen!
VIRÁG ÚR odalép Fecskéhez, s a szíve dobogását és az érverését vizsgálja lehajolva; aztán felállva, mint egy orvos. Bizony, ez meghót.
FECSKE abban a pillanatban, a kézbesítőkönyvvel a hóna alatt, villámgyorsan felugrik, és a nyitott ajtón úgy kiszalad, mint a nyúl.
Mindenki ámulva néz Fecske után.
ABA az ugrásra előrefutamodott, ártatlan örömmel a nagy mulatságban. Csak játszott!...
RÓZSA NÉNI. Ki játszott, Aba fiam?
ABA miközben megy vissza Rózsa nénihez, hagy ismét leüljön melléje. Fecske tette magát, hogy meghót: osztán úgy kifutott, mint a nyúl!
RÓZSA NÉNI keservesen. Bezzeg Czintos Bálint nem tette magát, hanem véglegösön meghót...
SAMU BÁCSI. János, János... Nem szégyelled, vén szolga létedre!?
JÁNOS. Én? Hát én mit hibáztam?!
SAMU BÁCSI. Ne kérdezd, hanem menjetek.
]JÁNOS. Gyere, Berta! Menjünk innét, ahol más vétkezik, s nekünk kell szenvedni... Miközben indulnak kifelé ketten. De hadd el, Fecske, mert másodszor nem szököl fel... Bertával együtt kimegy, behúzzák maguk után az ajtót.
SAMU BÁCSI a vendégekhez. Üljenek le!
DUKA. No, Virág! Ülj le, úgy is, mint halottkém. Leül az asztal mellé.
VIRÁG ÚR miközben szintén leül az asztal mellé. Kutya legyek, ha ez a tolvaj Fecske nem volt meghalva! Én már láttam egyszer ilyent!
SAMU BÁCSI. Tölts, Aba! A gyászos vendégeknek! Ő is leül. S nekem is.
ABA tölt; s hol a vendégekhez figyelmes, hol Rózsa nénihez.
VIRÁG ÚR. De sőt olyan eset is történt az én ifjú koromban, hogy egy hegyi tóban nagy szőrös tetemet találtak. A körorvos ügyesen megvizsgálta, azt mondta: ebbiza senki más, mint az a szerencsétlen koldus, aki néhanapján szokott arrafelé járogatni. A község muszájból eltemette a koldust, aki harmadnap megjelent a faluban, s kéregetni kezdett.
SAMU BÁCSI. Bizonyosan mást temettek el helyette!
VIRÁG ÚR. Egészen mást, mert egy nagy szőrös medvét.
DUKA. Kutya légy?!
VIRÁG ÚR. Mikor hazudtam én, Samu bácsi?
SAMU BÁCSI nagy szomorúsággal. Mindig tartózkodtál a hazugságtól. Azért szeretett szegény Bálint öcsém.
RÓZSA NÉNI keservesen. Jaj, be rettenetös!...
SAMU BÁCSI. Ne sírj, Rózsa!
RÓZSA NÉNI. Nem sírok.
VIRÁG ÚR gyászosan meredezve s nagy sóhajtással. Bizony ilyen az élet... Mindnyájunknak eljön egyszer az óra... Bálint már megtette az utat, amivel tartozott... Felemeli a poharat. Nyugodjék békességben!
SAMU BÁCSI. Isten állítsa jobbja felől!
DUKA. Tisztelet s becsület emlékének.
Mind felhajtják az italt.
SAMU BÁCSI Rózsa nénihez az ivás után. Immár ne sírj, Rózsa!
RÓZSA NÉNI. Nem sírok. Sír.
FECSKE belép, s hivatalos hangon. Sürgöny!
SAMU BÁCSI. Ne is lássalak!
FECSKE. Bizonyisten sürgöny jött, Samu bácsi. Két darab!
SAMU BÁCSI. Hozd ide!
FECSKE a kézbesítőkönyvet az asztalra teszi, s belőle kiveszi egymás után mind a két sürgönyt. Czintos-család: ez az egyik. Ottó Kund: ez a másik.
SAMU BÁCSI. A nagyságos Kund Ottó még nem jött meg, de várjuk. Ezt a másikat pedig éppen ő küldhette, a Czintos-családnak. Most érkezett, ez a másik?
FECSKE. Nem éppen most.
SAMU BÁCSI. Hát?
FECSKE. A tegnap este.
SAMU BÁCSI. Te tolvaj tetszhalott! Hát most hozod ide?! Hol kell alája írni?
FECSKE mutatja. Itt kéne, de baj van.
SAMU BÁCSI. Mit beszélsz?
FECSKE. Baj van, mert a sürgöny nem magának szól, hanem a Czintos-családnak. A késedelmet is ez okozta, mert tanácskozni kellett, hogy kinek adjuk oda.
SAMU BÁCSI. S hogy végeztetek?
FECSKE. Úgy, hogy akinek szól. A Czintos-családnak! De hol a család? Körülnéz és számol. Samu bácsi, Rózsa néni, Aba. Hol van Kálmán úrfi?
DUKA. S ha az egyik családtag Amerikában volna, véletlenül!?
FECSKE. Akkor haza kéne hívni, ha fontos a sürgöny.
SAMU BÁCSI. Ne bolhászd, hanem add ide! Hol kell alája írni?
FECSKE a sürgönyöket a könyvbe csapja, s a könyvet a hónya alá. Nem adhatom! Szabálytalanságot nem csinálok, inkább még egyszer meghalok!
SAMU BÁCSI. Eredj, Aba! S hívd bé Jánost!
FECSKE gyorsan a könyvet kinyitva Samu bácsi elé teszi, s a ceruzát megnyálazva a kezibe adja. Itt írja alá! Hamar!
SAMU BÁCSI aláírja.
FECSKE a sürgönyöket odadobja Samu bácsinak, s gyorsan kimegy.
VIRÁG ÚR. Hamar itt hagyá a sürgönyöket!
SAMU BÁCSI kibontotta az egyiket s olvassa. "Vasárnap déli vonattal érkezem. Állomásra kocsit kérek. Temetéssel okvetlen várjanak meg. Kundi Kund."
DUKA. Ma van vasárnap!
VIRÁG ÚR kivette a nagy óráját, s nézi. Mégpedig nem dél, hanem délután félhat!
SAMU BÁCSI feláll. Jaj, azt a nemjóját!... Ez melléje ment, ez a sürgöny... Ott várhatott szegény az állomáson, déltől fogva...
DUKA. Hat kilométer ide.
VIRÁG ÚR. Ott van az még most is!
SAMU BÁCSI. Aba, fuss hamar, s mondjad Jánosnak hogy fogja bé a lovakat, s induljon az állomásra!
ABA kifut.
VIRÁG ÚR. Micsoda bánata lesz szegénynek, hogy sürgönyözött nekünk, s a temetéssel mégsem vártuk meg!
DUKA. Küldött volna névre szóló sürgönyt, egy tanult ember!
ABA beszalad. Jön!
SAMU BÁCSI. Kicsoda?
ABA. Az úr!
RÓZSA NÉNI sírni kezd.
SAMU BÁCSI. Osztán ne sírj, Rózsa!
RÓZSA NÉNI. Nem sírok. Sír.
KUNDI KUND kopogtat az ajtón.
SAMU BÁCSI. Szabad, kéröm szépen.
KUNDI KUND tempósan, rettentő porosan belép. Jó napot kívánok! Az ajtón belül megáll, hogy letegye a kezéből a rossz kuffert; s hogy lerakja az óriási gyászkoszorút is, melyet a nyakába akasztva vállon hozott, s amelyen két szárnyban széles fekete szalag lóg, arany írással. Szakálla van; nagy fekete keretes szemüvege, porköpönyege s alatta fekete ruhája: éppen, mint Kundnak, amikor az első felvonásban megérkezett. Csokorra kötött fekete nyakkendőt visel. Mozgásban, hangban, viselkedésben is meglepő természetességgel játssza Kundot.
Mindenki feláll, amikor Kundi Kund belép. Aba a padka mellett marad állva. Duka pedig az asztal mellett. Virág úr menne is, nem is a vendég felé, aztán egy kicsit oldalra húzódva vár.
SAMU BÁCSI. Isten hozta nálunk! Rögtön, de a gyászhoz illő tempóval megindul Kundi Kund felé.
VIRÁG ÚR. Isten hozta, uram!
RÓZSA NÉNI pityeregve siet Kundi Kund el elejébe, még Samu bácsi előtt hozzá érkezik, s szorongatni kezdi a bal kezét, mintha csókolgatni akarná. Jaj, ez a gyász... Jaj, ez a fájdalom...
SAMU BÁCSI. Tegyük le ide ezt a kuffert! A fal mellé teszi. Ezt a koszorút is... No, a fejit is egy kicsit! Ügyeskedik, hogy a Kundi Kund fején keresztül levegye a koszorút, s mivel nem megy egészen könnyen, Rózsa nénihez. Szakadj el már a karjától, Rózsa, hogy tudjuk megszabadítani ettől a gyászkarikától! Sikerül. Úgy, no... Ezt is ide letesszük... Porolja a koszorú szalagját. Egészen bélepte az írást a por... A kuffer mellé támasztja a koszorút.
KUNDI KUND mozdulatokkal rendezi a fejét, a vállát s derekát, miután megszabadult a terhektől. Por van az úton... Fújja a szél a port... Rá az emberre...
SAMU BÁCSI. Tessék az asztal felé! Egyengeti Kundi Kundot az asztal felé.
VIRÁG ÚR végre elérkezettnek látja az időt: összeüti a bokáját. Virág János vagyok, nyugalmazott őrmester.
KUNDI KUND Csak mutatja a kezét Virág úrnak. Találkoztunk már.
VIRÁG ÚR. Futólag.
SAMU BÁCSI rámutat Dukára. Ez a derék ember Duka Vendel, helybéli kovács és vasműves.
KUNDI KUND kezet nyújt Dukának, de feleútjáról visszahúzza. Kundi Kund, doktor juris, költő és filozófus.
DUKA. Örvendek, hogy van szerencsém. Sután lóg a keze.
KUNDI KUND Abára néz. S ez a fiúcska? Odalép Abához.
SAMU BÁCSI. Az onokám, kérem szépen. Abához. Mondd meg ügyesen, hogy hínak?
ABA. Czintos Aba, a nagyapó szolgálatára.
KUNDI KUND. Nem az enyémre?
ABA. Nem, mert Aba odatartozik Sámuelhez.
KUNDI KUND. Igaz. A harmadik magyar király.
SAMU BÁCSI. No, Sámuelnek futárja: eredj hamar, s jelentsed Kálmán bátyádnak, hogy az örökös megérkezett. Ott van az úrfi bátyád Tibád úréknál!
ABA. Jó. Indul kifelé.
SAMU BÁCSI. Fecskének is megmondhatod, hogy a "Kund Ottó" sürgönyt visszahozhatja, mert a címzett körünkbe érkezett. Rózsa nénihez. S te Rózsa, készíts hamar az úrnak valami üdeséget! Teát neki!
Aba és Rózsa néni kimennek.
SAMU BÁCSI Kundi Kundhoz. Tessék leülni szerény asztalunkhoz!
VIRÁG ÚR. Akár a sajátjának is mondhatja.
SAMU BÁCSI. Azt a köpönyeget... Leveszi Kundi Kundról a köpenyeget, s a padkára dobja.
KUNDI KUND. Köszönöm szépen. Leül. Az urak is, tessék leülni!
VIRÁG ÚR. Köszönjük szépen.
Mind leülnek, de tisztességgel vigyázva, nehogy előbb üljenek le, mint Kundi.
SAMU BÁCSI. Immár szíves engedelmet kérünk, igen tisztelt bölcselő úr; hogy a szekér idejében nem lehetett ott. De hát nem mü vagyunk a hibások, mivel a sürgönyt csak az előbb vevők kézhez, akkor is cselvetéssel.
VIRÁG ÚR kiveszi az óráját. Öt perce; vagy hat, hogy ne hazudjak.
KUNDI KUND. Drága barátomra gondolva, a poros országúton tűnődve baktattam.
DUKA. Baktat itt, kérem, az égvilágon minden. Legfőbb ideje, hogy a helybéli közállapot megjavíttassék! Ezt tekintve, azt reméljük, hogy a doktor úrban fegyvertársat találunk.
KUNDI KUND. Fegyvertársat? Hát erről eszembe jut a mesebeli "bűvös vadász", aki hét golyót hordott a fegyverében. A hét golyó közül hat biztosan talált, a hetediket pedig az ördög irányította.
VIRÁG ÚR büszkén ráint Dukára, hogy ehhez szóljon hozzá. No, Duka, elé most az ésszel!
DUKA. A bűvös vadász legyen ráint Virág úrra ennek a Virág Háry Jánosnak a barátja, de én a doktor úrban igenis fegyvertársat szeretnék!
KUNDI KUND. Bizonyos, hogy a társadalom testében itt is vannak "baktériumok".
DUKA most ő int rá Virág úrra. No, Virág, elé most az ésszel!
VIRÁG ÚR. Azt mü helybéli szóval Dukának hívjuk, a baktériumot. Mind nevetnek.
SAMU BÁCSI magyarázza Kundi Kundnak. Hát ez van itt, uram: viaskodás, nyomorúság s ismét viaskodás.
KUNDI KUND. Jövet az úton én is viaskodtam magamban. Azon gondolkoztam, hogy vajon tenyésszek-e "belga nyulat" és "burgundi répát".
SAMU BÁCSI. Ilyent utoljára Urunk színeváltozása napján hallottam.
VIRÁG ÚR. Ritka dolog volt eddig nálunk a műveltség, uram! Azért nem tudjuk hirtelenjében az ilyen szavakot.
SAMU BÁCSI. Nem is nekünk valók, hacsak nem leszünk mi is bölcselők.
FECSKE a kézbesítőkönyvvel a hóna alatt bejön. Ottó Kund!
KUNDI KUND. Mi tetszik?
FECSKE megy Kundi Kundhoz. Az úr Ottó Kund?
SAMU BÁCSI. Hát nem látod, hogy tiszta Kund!?
KUNDI KUND. Én vagyok, én.
FECSKE. Sürgöny Amerikából. Kundiburgba érkezett. Utáncímzés községünkbe. Eléje teszi a könyvet. Egy aláírást ide! Odaadja a sürgönyt. Köszönöm. Megváltozott, hízelgő hangon. Ha meg tetszik engedni, élnék az alkalommal, hogy a szerencsekívánatomat kifejezzem.
KUNDI KUND. Köszönöm. Kiveszi a pénztárcáját.
FECSKE. Egyben a jegyző úr is bátorkodik üdvözletét küldeni; valamint arra kéri, hogy ide kalózolhassa a főszolgabíró urat, aki szeretné tiszteletét tenni.
KUNDI KUND. Czintos barátom húsz évig várta az urakot. Hiába!
FECSKE. Csakhogy a nadrág nadrágot kíván, uram!
KUNDI KUND. Mondja meg nekik, hogy ezt a látogatást csak filozófiával lehet megrendezni, ami időbe telik. Pénzt ad Fecskének, úgy látszik elegendőt. Tessék!
FECSKE mozdulatban is úri utánzattal. Mindig tisztelő híve: Fecske!
KUNDI KUND. Ég vele! Vizsgálódva nézi a sürgönyt, de felbontatlanul a zsebébe teszi.
FECSKE elmegy.
VIRÁG ÚR. No, Duka, hát ilyen a magyar úr! Látád, ugye?
DUKA nincs kedvére a dolog; feláll. Úr, vagy fegyvertárs: majd elválik. Ezzel búcsúzom is. A remélt viszontlátásra! Nyújtja a kezét.
KUNDI RUND. Kedves Duka úr! Felállva fogja a Duka kezét, s mintha így delejesség útján érezné meg, mondja. Ön negyvenhét éves, apja vasúti pályamunkás volt, az édesanyja árva lány, öten voltak testvérek... A felesége kicsit ádáz, verset is ír.
SAMU BÁCSI kuncogva hallgatja.
DUKA egyre jobban ámul. Minden szó igaz!
KUNDI KUND elengedi a Duka kezét. A tudomány előtt nincsen titok!
VIRÁG ÚR. Sok mindent láttam, de ilyent még nem! Becsületistenemre!
KUNDI KUND nyújtja Virág úr felé a kezét. Szabad a kezét, Virág úr!
VIRÁG ÚR kínosan nevetve dugja el a kezét. Hogyisne!...
SAMU BÁCSI. Titkolja, hogy mi van a zsákban. Nagyon élvezi a "huncut játékot".
VIRÁG ÚR. Abban nincs macska. Bátran odanyújtja a kezét Kundi Kundnak.
KUNDI KUND fogja Virág úrnak a kezét, és nézi a szemét; aztán elengedi a kezét és közli az eredményt. Mint a legjobb kutya: jó szimat, hű barát. Duka felé fordulva. Csak hát, kedves Duka úr, egy kicsit jobban vigyázzon a feleségére!
DUKA. Azért kötöm magamhoz ezt a Virágot. Gyere, Virág!
VIRÁG ÚR meghatva. Lelkembe látott, bölcselő úr! Köszönöm...
Duka és Virág úr kimennek.
Abban a pillanatban Samu bácsi és Kundi Kund egymásnak esve boldogan ölelgetik egymást.
KUNDI KUND. Samu bátyám! Hogy van?!
SAMU BÁCSI. Rosszul, Bálint. Folyton sírhatnám, hogy így látlak.
KUNDI KUND abbahagyja az ölelgetést, hamar leveszi a szemüveget, s a portól törölgeti. Ne búsuljon, mert most már mindent jóra viszünk.
SAMU BÁCSI. De micsoda komédiás lettél volna, te, Bálint! Jobb Kundi, mint az igazi!
KUNDI KUND. Öt hétig eleget szenvedtem érte, Samu bátyám!
RÓZSA NÉNI a bal ajtón bejön.
KUNDI KUND gyorsan felteszi a szemüveget, nehogy Rózsa néni megismerje.
RÓZSA NÉNI. Rendbe tettem a szobát, s az ágyat frissbe húztam. Az uzsonnát hova készítsem elé?
KUNDI KUND. Bé a szobába.
RÓZSA NÉNI. Lelkem uram, mintha szegény Bálintot hallanám.
SAMU BÁCSI int Rózsa néninek, hogy távozzék. Osztán ne sírj, Rózsa!
RÓZSA NÉNI. Jaj, be rettenetös!... A bal ajtón kimegy.
KUNDI KUND. Az út is hosszú volt, kivált amikor mentem Kundiburgba. Erősen néztek az utasok, hogy miféle ember lehetek. Osztán elmentem egyenesen a Kund lakására, a cím után, s a kulccsal, ami a zsebemben volt. Kicsi rossz szobája volt szegénynek, de könyvet eleget hordott volt össze. Öt hétig ott laktam. Sétáltam, gondolkoztam, s olvastam a könyveket. Ott szereztem ezt a tudományt is, amivel Dukáékot az előbb meglegyintettem. A kufferból kivesz egy "Kis lexikon"- t. Egy kicsi legszikonból. Ebből, né! Mutatja. Ebben az égvilágon minden benne van, sorjában, ábécé szerint... Az asztalra tette a könyvet, s ott forgatva, magyarázza. Először azt gondoltam, hogy megtanulom az egészet, hadd legyek fene művelt.
SAMU BÁCSI. Éhes voltál, s azt gondoltad, hogy az egész ökröt meg tudnád enni...
KUNDI KUND. Éppen úgy! De a "bé" betűnél már válogatni kezdtem, tudja! Csak a javát! De a javát, azt mind listára vettem, hogy el ne felejtsem. Erre a hosszú papirosra, né! Kivesz a könyvből egy hosszú papiros nyelvet; olvassa róla. "Babilon, Bacchus"...
SAMU BÁCSI. Akki, Bakhusz?
KUNDI KUND. "A bor és tobzódás istene." Olvassa tovább. "Baktérium, barrikád, bátyuska, baziliszkus, bázis, banzáj"...
SAMU BÁCSI. Ajjó, te: Banzáj! Mi lehet?
KUNDI KUND. Japán köszöntés: azt jelenti, hogy éljen tízezer évig... De várjon, mert itt van ez is, né! Olvassa. "Belterjes gazdálkodás, Belzebub, beneficium, berlini kék, bevett vallásfelekezet, bíbor tetű, bifurkáció"...
SAMU BÁCSI. Az nem alagút, te? Az a bifurkáció?
KUNDI KUND. Éppen nem, mert kétfelé ágazás. Amilyen itt az országúton van, ahol Szász Mihályt megölték. Olvassa. "Billió, blöff, bojkott, bolygó ideg, botanika, bölcsek köve, bukolika, bungáló, büntető novella, bűvös vadász."
SAMU BÁCSI. Úgy szökdösnek a nyelvedről, mint kutyáról a bolha.
KUNDI KUND beteszi a könyvet, ráüt a tenyerével. Hát ez az úri nadrág, Samu bátyám!
SAMU BÁCSI. Nem szeretem ezt a viseletet!
KÁLMÁN a főajtón kopogtatás nélkül belép, nem is köszön.
SAMU BÁCSI. Hát úrfi! Nem tudsz köszönni?
KÁLMÁN Kundi Kundhoz inkább éretlen ízetlenséggel, mint határozottan. Maga az örökös, az a bizonyos Kund Ottó?
KUNDI KUND. Én vagyok. Kihez van szerencsém?
KÁLMÁN. Én a megboldogultnak a fia vagyok, Czintos Kálmán.
KUNDI KUND. Tessék helyet foglalni, szerény házamban.
KÁLMÁN. A ház az enyém, csak a végrendelet a magáé.
KUNDI KUND. Így tiszteli az édesapja végső akaratát?
KÁLMÁN. Apám haragjában csinálta ezt a végrendeletet. Erős felindulásban és szerelmi féltékenységben.
SAMU BÁCSI. Ne gyanúsítsd szegény apádat!
KÁLMÁN. Mindenki tudja, hogy Zsuzsanna miatt lett öngyilkos.
KUNDI KUND. Zsuzsanna? Az ki?
KÁLMÁN. Az én menyasszonyom.
KUNDI KUND. "Blöff" ez, vagy "bukolika"?
KÁLMÁN kissé zavarba jön. Ez, amit mondtam?... Apám negyvenöt éves volt és falusi ember; a leány pedig huszonhárom éves és valódi úrilány. Sem korban, sem társadalmilag nem lett volna lehetséges... Ezért öngyilkosságot követett el.
KUNDI KUND. S magának, ilyen eset után, mi a szándéka?
KÁLMÁN. Én elveszem a lányt feleségül.
KUNDI KUND. Így tiszteli meg halott apját, kinek a vagyonát akarja?!
KÁLMÁN. Az én dolgom, hogy halott apámat miképpen tisztelem meg. A vagyon pedig engemet illet, erkölcsileg és törvény szerint is.
KUNDI KUND. A "büntető novella" nem így intézkedik.
KÁLMÁN. Majd meglátjuk. El akar menni.
SAMU BÁCSI. Érvényes végrendelet dönt, még "Babilonban" is!
KÁLMÁN visszafordulva. Majd meglátjuk, vén bukólikus! Kimegy.
SAMU BÁCSI Kálmán után. Bánzáj!... Kundi felé. Hát ez kiviselte magát...
KUNDI KUND. Hagyja csak el, mert most emberire akadt! Mert én odaállítom most őkelmét egy meredek útra, hogy menjen azon előre és fölfelé! Úgy tán ember lesz belőle... Közben elővett egy kis fűsüt a zsebéből, s fésülgeti a szakállát és a bajuszát.
SAMU BÁCSI. Látom, jól tartott a szerecsen király szakálla!
KUNDI KUND. Ez már a sajátom. Nem veszi észre, hogy fémlik?
SAMU BÁCSI. Ha Zsuzsanna meglát, gondol valamit.
KUNDI KUND. Amikor falusi gazda voltam, ő is csak koncot vetett nekem, mint a kutyának! S előleget ígért, mint valami bellérnek! A halál utánra, a jövő életre! Hát most itt van a jövő élet: meghaltam, s más alakban visszajöttem! Úr vagyok! Művelt ember! Filozófus!...
SAMU BÁCSI. Minden úgy lett, ahogy te akartad. De ne felejtsd el, hogy én nem javallottam! Sem a bölcselő! Mert ő azt tanította szegény, hogy ne bolyongjon a fa, hanem álljon a maga helyén, s teremjen gyümölcsöt!... De minek is a bolygás?! Úgyis leszáll egyszer a hóharmat, úrnak s falusinak egyaránt...
KUNDI KUND. Az igaz... Csakhogy a hóharmatig még élet van! Élet, Samu bátyám! S én azt nem hagyom, aki Isten fenn van az égben!...
SAMU BÁCSI. Jó. Én megmondtam, amit gondoltam.
KUNDI KUND. Csakhogy maga még nem üsmeri Czintos Bálintot! Mert Czintos Bálint végigcsinálja, amibe egyszer belékezdett! A játékot is, mint az életet!... Zsuzsannát leigázom, Kálmán az egyetemre fog menni! Ez a cél! Gyerünk hát, egy-kettő! Mikor lesz a temetésem?
SAMU BÁCSI. Megvolt, ma délután.
KUNDI KUND. Megvolt? Hát sürgönyt küldtem, hogy várjanak meg véle!
SAMU BÁCSI. Mondtam, hogy elkésett a sürgöny.
KUNDI KUND hirtelen eszébe jut. Hó, sürgöny! Kiveszi a zsebéből a sürgönyt. Egészen elfelejtettem. Olvassa a címet. "Otto Kund." Ez most már nekem szól.
SAMU BÁCSI. Ha jó, ha rossz.
KUNDI KUND felbontja a sürgönyt, s próbálja betűzni. Mindent értek, csak egyet nem.
SAMU BÁCSI. Mit?
KUNDI KUND. Ami benne van, azt. Valami idegen nyelven írták, így kezdődik, né "Gra-tu-late".
SAMU BÁCSI. Nem baj, mert megnézzük a tudós könyvben.
KUNDI KUND. Igaz. Gyorsan a lexikonban keresi. Gragra-tuláte-tuláte... Nincs! Beteszi a könyvet. Nincs benne.
SAMU BÁCSI. Ennek a könyvnek is megvan minden kereke, csak éppen nem jár.
VIOLA kopogtat az ajtón s Ibolykával együtt, aki erősen ki van öltöztetve. Belép. Jó napot kívánok!
KUNDI KUND. Jó napot, Dukáné! Észreveszi, hogy nem kellett volna megismernie. Ugye, Dukáné tekintetes asszonyhoz van szerencsém?
VIOLA nyújtja a kezét. Az vagyok, kérem. Duka Vendelvé. És melegen gratulálok!
KUNDI KUND. Csak tessék.
VIOLA. És azonkívül elhoztam a lányomat, hogy a doktor úrnak bemutassam.
IBOLYKA betanított meghajlással. Ibolyka.
KUNDI KUND. Örvendek. Tessenek helyet foglalni.
VIOLA. Köszönöm. Leül.
IBOLYKA az anyja után, mint az árnyék. Köszönöm. Leül.
KUNDI KUND szintén leül. Meghalt szegény Czintos Bálint!
VIOLA. Mit szól hozzá! De annyi hasznunk legalább van belőle, hogy kaptunk helyette egy tanult és érdekes embert. Hozzá egy bölcselőt! Ugyebár nőtlen ember?
KUNDI KUND. Igen, kérem: "bűvös vadász" vagyok.
VIOLA dicsérettel a lányára mutat. Nem olyan Ibolyka, mint egy őzike?
KUNDI KUND. "Bukolika", tisztán.
VIOLA. Már volt szerelmes is, kérem!
SAMU BÁCSI. Rendes kislány, "bifurkációval".
IBOLYKA. Anyuka, kérem, az mi?
VIOLA feláll. Majd megtudod, édes kicsikém, amikor férjhez mész. Kundi Kundhoz. Hát még egyszer, kérem, ehhez a szép örökséghez gratulálok.
SAMU BÁCSI. A "gratulátét" köszönjük szépen.
KUNDI KUND. Csupán "beneficium", kedves tekintetes asszony.
VIOLA feláll. Mingyárt gondoltam. Kezet nyújt. A viszontlátásra!
KUNDI KUND. A remélt viszontlátásra!
Viola és Ibolyka kimegy.
SAMU BÁCSI. No, ezen a gratulátén keresztülestünk.
KUNDI KUND miközben előveszi megint a sürgönyt. Keresztül, de a másik még itt van. Nézi a sürgönyt, próbálja betűzni. Gratuláte... first... prize... dollars... Felüti a fejét. Dollár, Samu bátyám! Nézze itt van, né: dollárs! Látja! Csak "bázis" kell és "blöff", s már jön a dollár!... Mit vegyünk rajta?
SAMU BÁCSI. Jegyet a gyorsvonatra, ami visszahozzon téged a szivárvány alatt.
RÓZSA NÉNI a bal ajtón bedugja a fejét. Kihűl a téa! El is tűnik.
KUNDI KUND. Megyek, megyek. Már a kilincsen a keze.
ZSUZSANNA kopogtat a főajtón, és belép: gyászol és sápadt is. Jó napot kívánok!
KUNDI KUND úgy áll, mintha varázslat történnék véle. Kezét csókolom!...
ZSUZSANNA. Bocsánatot kérek, hogy hívatlanul és hír nélkül... Közben Kundi Kund felé lépett, és nyújtja a kezét. Tibád Zsuzsanna.
KUNDI KUND. Kundi...
ZSUZSANNA. Kund Ottó?
KUNDI KUND. Kundi Kund Ottó, doktor.
SAMU BÁCSI. Tessék helyet foglalni, Zsuzsanna kisasszony!
ZSUZSANNA. Köszönöm, Samu bácsi. Indul is az asztal felé.
KUNDI KUND hogy Zsuzsanna ne vegye észre, int Samu bácsinak hogy menjen. Aztán megelőzi Zsuzsannát: az asztal mellől egy széket kissé oldalt és előbbre tesz, mint az első felvonásban tette volt; s int Zsuzsannának, hogy oda üljön le.
SAMU BÁCSI kimegy.
ZSUZSANNA. Köszönöm. Leül. Bocsánat, hogy hívatlanul és hír nélkül...
KUNDI KUND közben ő is leül a tűzhely melletti padkára. Kérem szépen.
ZSUZSANNA zsebkendőt vesz elő. Akkor is itt ültem éppen, öt héttel ezelőtt... Ő pedig pontosan ott ült...
KUNDI KUND... ahol most én.
ZSUZSANNA. Igen... A fia dolgáról akartunk beszélni, négyszem között... De már az első mondatnál, valahogy az történt, hogy önmagunkról kezdtünk beszélni... Neki furcsán csillogott a szeme, és hőség feszítette minden szavát. Először azt hittem, hogy játszik... hogy csak meg akarja mutatni nekem az eszét és az erejét, falusi gazda létére... De amikor kiléptem a házból, akkor már éreztem, hogy ami ott csillogott a szemében, az nem játék volt, hanem...
KUNDI KUND. Szerelem.
ZSUZSANNA. Igen, szerelem.
KUNDI KUND. Jobb lett volna akkor boldoggá tenni őt, mint most gyászolni őt.
ZSUZSANNA a zsebkendővel mintha könnyét törülné. Jobb lett volna... Ezt én is tudom... De akkor még gondolatban sem jutottam odáig. Csak azt láttam, hogy egy zsíros gazda... S egy szerencsétlen percben ezt éreztettem is véle... S utána, talán egy félóra múlva, már halott volt.
KUNDI KUND. Az ember nem hal meg.
ZSUZSANNA. Milyen jólesik most, hogy ezt mondja!
KUNDI KUND. Csak átalmegy a Szivárvány alatt.
ZSUZSANNA. Én is mondtam neki, hogy az ember új életet kezd a halál után. S elég kegyetlenül azzal biztattam őt, hogy abban az új életben majd megtaláljuk egymást.
KUNDI KUND. "Babilonban" úgy tartják, hogy aki nagyon szeretett valakit, az sem helyet, sem szívet nem cserél, hanem csak alakot. Leveszi a szemüvegét és törölgeti.
ZSUZSANNA nyugtalanul nézte eddig is Kundi Kundot; most ámulat-félelemmel nézi.
KUNDI KUND. Nálunk azonban nem akarják ezt hinni, mert minden "bevett vallásfelekezet" tagadja.
ZSUZSANNA csak néz.
KUNDI KUND. Pedig "Babilonban" is tudnak valamit, hiszen már jóval Krisztus előtt igen nagy város volt, míglen az "asszírok" le nem rombolták.
ZSUZSANNA lassan feláll, remegni látszik.
KUNDI KUND. De lerombolták, mert az a hír járta, hogy a "babiloni" tudósok megtalálták a "bölcsek kövét", amit nem akartak az asszíroknak kiszolgáltatni. De azt nem is lehetett, mert a "bölcsek köve" az a hit volt, hogy az ember a halál után új életet kezd, más alakban. Az utolsó szavak alatt feltette a szemüveget, s mintha csak most látná meg, hogy Zsuzsanna felállt. Bocsánat. El akar menni?
ZSUZSANNA. Kérem, vegye le a szemüveget!
KUNDI KUND leveszi a szemüveget.
ZSUZSANNA. Kísérteties! Mintha őt látnám!...
KUNDI KUND feláll. Mintha?...
ZSUZSANNA. A szeme, a hangja... Már amikor bejöttem... Mintha ő állott volna itt, egy másik alakban, ugyanabban a házban... Azt hittem, hogy csak én képzelődöm, ebben az őt gyászoló, érzékeny lelkiállapotban... De így, szemüveg nélkül, így egészen kísérteties!...
KUNDI KUND. Már a gimnáziomban egyformák voltunk. Testben s lélekben egyaránt. Gyakori volt, hogy összevétettek minket, olyan egyformák voltunk. Felteszi a szemüveget.
ZSUZSANNA. De ennyire!?
KUNDI KUND. Csakhogy ő falusi gazda lett; én pedig doktor juris, költő és filozófus.
ZSUZSANNA. Ő is valami ilyen szeretett volna lenni... Azért mondtam én neki, abban a szerencsétlen percben, hogy igyekezzék a jövendő életében: tanuljon, legyen úr, s akkor majd én is: izé, hát igen.
KUNDI KUND. Hátha bekövetkezett!
ZSUZSANNA. Bekövetkezett?! Úgy néz, hogy nem tudja: valóság, ami van, vagy káprázat.
KUNDI KUND. Nyilván, mert én úgy járok itt az első pillantástól kezdve, mintha máshol nem is éltem volna soha... Mintha mindenkit ismernék... Mintha a végrendelettel együtt nemcsak a birtokot és a házat vettem volna átal, hanem az ő sorsát is, minden bánatát és szerető szívét.
ZSUZSANNA meginogva, zsebkendővel a szeme előtt. Szerető szívét...
KUNDI KUND gyöngéden megfogja Zsuzsannának vállban a karját. Mintha ő volnék, abban a következő életében!... Volnék?... Talán vagyok!
ZSUZSANNA. Megtörténhetik ilyen csoda?...
KUNDI KUND. Hinni kell benne!
Zsuzsanna a Kundi Kund karját megfogja; Kundi Kund pedig megsimogatja a Zsuzsanna arcát.
KUNDI KUND. Hinni kell a csodában... És a szerelemben!...
ZSUZSANNA boldog bizalommal. És abban, hogy ez a kettő ugyanegy... Ugye?!
KUNDI KUND mosolyogva, elégedetten. Jobban tudja, mint én! Odamegy a bal ajtóhoz, kicsit megnyitja és beszól. Sámuel bácsii
SAMU BÁCSI kijön a szobából. Tessék, doktor úr!
KUNDI KUND. Hívjon egybe mindenkit, aki a házhoz tartozik! A Czintos-családot, a cselédséget! Mindenkit!
SAMU BÁCSI. A sürgönyt tetszett mutatni a kisasszonynak?
KUNDI KUND. Még nem. A sürgönyt odaadja Zsuzsannának. Olvassa ezt el, Zsuzsanna!
ZSUZSANNA ahogy átfutja a sürgönyt. Angolul van.
KUNDI KUND. Olvassa csak el.
SAMU BÁCSI. Megérdemli!...
ZSUZSANNA egyre jobban ámul, ahogy olvassa; aztán. Első díjat nyert a tervezetével, amit az öngyilkosság leküzdéséről készített. Megkapta az "Emberiség barátja" címet és évenként annyi dollárt, amennyivel munkája folytán apadni fog az öngyilkosok száma.
SAMU BÁCSI. Most már gondolkozhatunk, hogy melyik bankba tegyük.
KUNDI KUND Samu bácsihoz. Gyűljön össze mindenki, aki a házhoz tartozik!
KÁLMÁN kopogtatás nélkül bejön. Zsuzsanna kérem, jöjjön haza! Ez nem illik!
ZSUZSANNA. Mi nem illik? Leteszi a sürgönyt az asztalra.
KÁLMÁN. Egy idegen férfi lakásán ülni, ilyen tartósan.
ZSUZSANNA. Azt hiszem, hogy én eléggé jól tudom, hogy mi illik s mi nem. Különben is nem az én dolgomban jöttem, hanem a maga dolgában! Kundi Kundhoz. Kérem, arról van szó, hogy Kálmán minden anyagi támogatást megkapjon a tanuláshoz, amíg elvégzi az egyetemet.
KÁLMÁN. Már mondtam, hogy én a birtokot akarom!
KUNDI RUND. A támogatást bőségesen megkapja.
KÁLMÁN. Süsse meg! Tudja!
,ZSUZSANNA Kálmánhoz. Ne szamárkodjék, Kálmán... Mondtam, hogy bízza rám a dolgot. Megfogja a Kálmán karját, s miközben viszi be a jobb szobába. Jöjjön egy percre! Hozza azt a makacs fejét! Jöjjön! Kimennek.
KUNDI KUND ahogy Zsuzsannáék eltűnnek az ajtó mögött, nagy boldogsággal megöleli Samu bácsit. Samu bátyám! Ölelje meg az "Emberiség barátját"! Elengedi Samu bácsit. Hiába: az úr, az mégis úr!
SAMU BÁCSI. S a visszajövetel mikor lesz?
KUNDI KUND. Micsoda visszajövetel?
SAMU RÁCSI. Hát a szivárvány alatt!
KUNDI KUND. Várjon! Ne legyen olyan mohó! Hadd legyek úr egy kicsit, Samu bácsi! Jó az!... Megszereti az ember, s maga is hiszi!...
SAMU BÁCSI. Azt gondolja, hogy minden igaz, amit hazudik.
KUNDI KUND. Igen, mert az emberek elhitetik véle.
KÁLMÁN még indulatosabban jön ki a szobából, mint ahogy bement. Mindenben, de ebben nem! Az Istennek sem! Nem mondok le a jussomról! Én vagyok a fia!...
ZSUZSANNA Kálmán után szintén kijön a szobából. Kundi Kundhoz. Nem lehet a fejével beszélni.
KUNDI KUND mérgében keményen Samu bácsihoz, mintha csakugyan Kund Ottó lenne. Még mindig itt van?! Mit parancsoltam?!
SAMU BÁCSI. Gyülekezetet, doktor úr.
KUNDI KUND. Nahát!
SAMU BÁCSI a bal ajtón bekiált. Rózsa! Kihallgatásra! Aztán a főajtón kimegy és hallatszik. Aba! János! Gyertek!
KUNDI KUND miközben bosszúsan járkálni kezdett a szobában. Hát jó... Ha nem kellett a jóindulat... Az úrfinak...
KÁLMÁN. Nem vagyok úrfi. Czintos Kálmán vagyok!
KUNDI KUND. Csak lesz!
Megszeppenve jönnek be: Rózsa néni a bal ajtón; János, Aba és Samu bácsi a főajtón.
SAMU BÁCSI jelenti. Mind itt vagyunk, nagyságos úr.
KUNDI KUND Rámutat Jánosra. Te ki vagy?
JÁNOS. Mihály János.
KUNDI KUND. De mi?! Főispán?!
JÁNOS. Fogadott szolgalegény.
KUNDI KUND körülnéz; majd kedvesen. Zsuzsanna, üljön le.
ZSUZSANNA. Köszönöm. Leül a külön székre, ahol ült volt.
KUNDI KUND az egészhez. Úgy határoztam, hogy ki-ki megmarad a maga helyén. De aztán mindenki elégedett legyen a sorsával, s ne akarjon egyéb lenni, mint aminek Isten teremtette! Sorjában, személy szerint. Sámuel bácsi, maga lesz a háznak s a gazdaságnak az igazgatója; mindenki engedelmeskedni tartozik magának, maga pedig nekem... Rózsa néni, maga lesz a házvezető... Aba, te méssz a gimnáziomba tanulni... János, itt maradsz tovább is felemelt fizetéssel... Kálmánhoz. Az úrfinak pedig...
KÁLMÁN: Nem vagyok úrfi!
KUNDI KUND.... neki pedig minden támogatást bőségesen megadok ahhoz, hogy az egyetemet el tudja végezni.
KÁLMÁN. Támogassa a saját fiát, ne engemet!
KUNDI KUND. Zsuzsanna kisasszonyt pedig, őt a gyász után el fogom venni feleségül.
KÁLMÁN mintha nem hallotta volna jól. Micsoda?!
KUNDI KUND. Úgy, ahogy mondtam!
KÁLMÁN kínlódó arccal. Ez igaz?! Zsuzsanna?!
ZSUZSANNA: Hinni kell benne. Feláll.
KÁLMÁN egyet előbbre lép, kínlódik, szédül. És... maga... hozzámegy?!
ZSUZSANNA. Mondtam, hogy hinni kell benne. Menjen tehát szépen, és tanuljon tovább, az egyetemen!
KÁLMÁN néhány pillanatig tétovázik; aztán minden erejét megfeszítve, hirtelen megfordul és keményen indul kifelé. De mint a vak, nehezen találja meg az ajtót. Végre mégis kimegy, és nyitva hagyja maga után az ajtót.
Mindenki Kálmán után néz a dermedt csendben.
KUNDI KUND megindultan néz Kálmán után, majd kiszakadó, nagy örömben. Előremegy és fölfelé!... Bánzáj!...
Függöny
HARMADIK FELVONÁS
Szín: a Czintos-házban ugyanaz a szoba, mint az előző felvonásokban. Hamarjában mégis nehéz ráismerni erre a szobára, idő folyamán olyan sokat változott. Csak a vastag falak, az ablakok, az ajtók és a beépített tűzhely a padkával: csak ezek régiek. Különben teljesen megváltozott a szoba képe; s főleg a benyomás, amit nyer az ember, ha megpillantja. Mert ha az első felvonásban egy kemény és mégis színes kedélyű férfiú hajlékának tűnt ez a szoba; a másodikban pedig elárvultnak: most egy meghasonlott és a világtól elmenekült vidéki "tudós" otthonának tetszik. A főbejárat fölött, kétoldalt, a feltámadó Krisztus és az alamuszi ördög képe csüng. A jobb fal mellett, ahol a függönyös szekrény állott, most könyvespolcok állanak, rendetlenül elhelyezett könyvekkel. A polcok oldalain távcsövek, szakállak csüngenek; s egy álarc is, mely a Kund Ottóé, ahogy az első felvonásban megjelent volt. A polcok fölött a falon valami nagy csillagtérkép. A bal fal mentén, a tűzhely előtt, a régi dohányzóasztalka helyett most drága fekete asztalka áll, melyen pipák és dohányos skatulyák között koponya üldögél. Az asztal is új a szoba közepén és a hozzávaló hat szék. Mind fekete színűek. Az asztalon különböző üvegek, kancsóban bor és poharak. Különbölő nagyságú öt könyv is hever az asztalon, s néhány kinyitva. A padlón szőnyeg. A régi kékesbe hajló fehér mellett uralkodó szín a fekete.
A második felvonás után öt esztendővel. Nyári szombati napon, délután.
KUNDI KUND ül az asztal mellett és rábújva egy nagy könyvre, szemüveggel és mohón olvas. Kis szünetekkel tölt egy keveset magának, és kis kortyokat iszik. Mindig más-más üvegből tölt, s úgy iszik, mint az iszákos. A haja és a szakálla már szürkül, és nagyobb is, mint volt. Az arca megviselt, nyugtalan. A pillantása s a mozdulata is néha nyugtalan és nyugtalanító; máskor pedig merengő és ernyedt. Fekete félcipője van, sötétszürke vagy pepitás nadrágja; és könnyű fekete otthoni kabátja, mely a rendesnél bővebb és valamivel hosszabb. Úri fehér inge a nyakán nincs begombolva, sem a kabátja.
HOMÁLY rongyos, fogatlan öreg csavargó; sem szakálla, sem bajusza nincs, de borostás. Lopakodva bedugja a fejét a főajtón, s vizsgálódva úgy néz körül, hogy sajnálkozni és derülni egyformán lehet rajta. Mégis rászánja magát, és "hős" mozdulatokkal ő jön a házigazdához, aki háttal ül feléje. Jó napot kívánok...
KUNDI KUND nem veszi észre, a szót sem hallja.
HOMÁLY egészen előre jön. Jó napot kívánok, nagyságos úr!
KUNDI KUND felriadva. Ki az? Mit akar? Ki maga?!
HOMÁLY. Homály Szilveszter vagyok, uram. Mindent megjátszik; komikus mozdulatokkal és nagy szavakkal.
KUNDI KUND. Homály? Akkor vonuljon tovább! Újból olvasni kezd, és iszik is egy-egy kortyot, mintha nem volna ott senki.
HOMÁLY. Uram! Öt éve hallom híredet, s most végre eljöttem. Úgy látom azonban, hogy nekem jó szívet nem adsz, csupán alkalmat arra, hogy keménységeden gondolkozzam. Kegyetlen volnál, ülvén már ötéves birtokodon és pénzeden? Ó, ezt nem hihetem! Tudósnak látszol inkább, kinek figyelmén a szavak táplálkoznak. De vigyázz a szavakra, uram, mert a lényeget eltakarják, s közben figyelmeddel együtt megeszik egész éltedet. Tekints példának engemet, kit csavargóvá tettek a szavak, melyeket ifjú koromban oly hévvel szerettem!... Vándorszínész voltam, uram!
KUNDI KUND feltekint s nagy érdeklődéssel. Vándorszínész volt?
HOMÁLY. Becsületszavamra!
KUNDI KUND megnézi jobban Homályt. S idejutott?
HOMÁLY. Ez leve sorsom, uram!
KUNDI KUND feláll; látszik, hogy valami szeget ütött a fejébe. Pénzt akar?
HOMÁLY. Kevéske pénzt, melyre bot helyett támaszkodhatom.
KUNDI KUND. Komédiás volt?
HOMÁLY. Esküszöm, uram!
KUNDI KUND. Kell egy arany?
HOMÁLY szívre tett kézzel meghajlik. Kegyes vagy, uram!
KUNDI KUND körülnéz, izgatott. De el kell játszani valamit! Egy bölcselőt! Ahogy én mondom! Úgy!
HOMÁLY. Boldogan! Bármilyen bölcselőt.
KUNDI KUND hamar leakasztja a Kund Ottó álarcát, és odaadja Homálynak. Ezt majd tegye fel! Ezt az álarcot!... A bal ajtón belép, onnét kihozza a Kund porköpönyegét; közben. Jól tegye fel! Velem fog játszani... Úgy, ahogy mondom... Várjon csak! Vegye fel ezt a porköpönyeget is! Ráadja Homályra a köpönyeget. Így... Most jó lesz....
HOMÁLY. Az én bizalmam óriási, de a bölcselő szeretné látni a pénzt.
KUNDI KUND kiveszi az aranyat, és Homálynak odaadja. Itt van, tegye el.
HOMÁLY. És milyen legyen a játék?
KUNDI KUND. Magát Kund Ottónak hívják. A foglalkozása bölcselő. Egészen hitét vesztette a világban, s öngyilkos akar lenni. De utolsó látogatásra még eljön ebbe a házba. Itt lakik Czintos Bálint, a barátja, akit utoljára még látni akar. Amikor bejön az ajtón, a barátja nem ismeri meg, mert huszonkilenc éve nem látták egymást. De aztán megmondja, hogy Kund Ottónak hívják, mire nagy lesz az öröm. Czintos leülteti magát oda a padkára, s beszélgetnek. Maga hamarosan megmondja, hogy öngyilkos akar lenni. Egyszeriben fel is áll ülőhelyiből, hogy most indul s öngyilkos lesz. Czintos azonban nem engedi. Ezen igen viaskodnak, de Czintosnak győzni kell! Érti?!
HOMÁLY. Értem.
KUNDI KUND. Maga lesz tehát Kund Ottó, a bölcselő; én pedig Czintos. Jöjjön! Odavezeti a főajtóhoz s azon kiengedi. S aztán úgy, ahogy mondtam! De az álarccal! Érti? Ő maga bent marad, s várakozó állást vesz.
HOMÁLY kopogtat künn az ajtón.
KUNDI KUND. Szabad!
HOMÁLY álarcosan belép. Hátam mögött a világ hadd forogjon keserű levében... Nem ismersz meg, kedves barátom? Nagy mozdulatokkal és szavalva, komikusan játszik.
KUNDI KUND. Nem.
HOMÁLY. Ó, emlékezet, miképpen gondolám rólad, hogy tüzes paripa vagy, aki átugrik oly rengeteg időt! Nevem Kund Ottó.
KUNDI KUND Ölelgeti Homályt. Barátom!... Ottó!... Szinte sír örömében. Kedves... Legkedvesebb barátom... Gyere, ülj le! Vezeti Homályt a padka felé.
HOMÁLY. Kutattam a lét értelmét, keresvén boldogságomat. Bensőm szavára mindazt megvetém, ami aljassá tenni szándékozott.
KUNDI KUND. Ülj le, és keseregj tovább.
HOMÁLY leül a padkára és folytatja. Pénzt és gyönyört hajszolni nem vélém nemes dolognak.
KUNDI KUND Homály után, kicsit távol s szembe, szintén leül.
HOMÁLY. Szerettem a szót, melyből koszorút fontam az öröm homlokára; vagy örvényt sodortam véle a szenvedély tengerén. Érzik, hogy már magáról beszél; egyre nagyobb megindultsággal. Boldog voltam, érezvén hivatásomat, sőt gyakran mámoros!... S mialatt így éltem, jó bolond, pályatársaim utamra mérget öntöttek. Hölgyem hűtelen lett, és meghalt gyermekem... S mire észrevettem, babér helyett útszéli burjánból fonhattam koszorút... Sírásban tör ki.
KUNDI KUND. Emeld fel fejedet, mert jobb a nyomorúság, mint a kín.
HOMÁLY. Igazad van: gyáva, ki lehajtott fejjel búcsúzik.
KUNDI KUND. Tőlem?
HOMÁLY. Nemcsak tőled, hanem e földi élettől, barátom!
KUNDI KUND. Nem szeretem az efféle beszédet.
HOMÁLY feláll. Isten veled, tehát!
KUNDI KUND szintén feláll. Hova indulsz?
HOMÁLY. Öngyilkos leszek!
KUNDI KUND. Többet ne halljak effélit!
HOMÁLY. Öngyilkos leszek!
KUNDI KUND rákiált Homályra. Ülj le!
HOMÁLY nagyon határozottan megindul. Elhatároztam, s megteszem!
KUNDI KUND megfogja Homályt. Azt te nem!
Küzdenek egymással.
HOMÁLY. Eressz!
KUNDI KUND. Öngyilkos akarsz lenni?!... Hát azért jöttél ide?!... Hogy te meghalj, s én szenvedjek miattad!... Egyre vadabbul, majd átfogja Homálynak a derekát, borzasztó erővel. Poklot akarsz nekem, míg te vidáman megújulsz?!... Inkább itt ütlek agyon, a keserves mindenit!! Kutya bölcselő!...
HOMÁLY a szorításban s félelmében lerogy a földre, s felfogott kézzel, esedezve néz Kundi Kundra.
ZSUZSANNA a zajra és az indulatos szavakra a jobb ajtón belép. Mi van itt, Ottó!
KUNDI KUND hirtelen, hogy Zsuzsanna ne lássa, a Homály arcáról leszakítja az álarcot. Játszottunk... Csak... Egyéb semmi...
HOMÁLY tápászkodik a földről.
ZSUZSANNA nagyon furcsának és érthetetlennek látja az egészet; Homályhoz. Kicsoda maga?
HOMÁLY. Homály Szilveszter vagyok. Volt vándorszínész. Gyanakodva, nehogy megint megfogják, indul kifelé, közben leveti a köpönyeget, ledobja a földre. Utolsó jelenésem volt... Kezit csókolom! Kimegy.
ZSUZSANNA. Hát ez mi volt?
KUNDI KUND ingerülten. Mondtam, hogy játszottunk!
ZSUZSANNA. S ott a kezedben mi van?
KUNDI KUND. Lehúztam a pofáját! A könyvszekrény felé elveti az álarcot.
ZSUZSANNA figyelmesen s aggodalommal vizsgálja Kundi Kundot, majd oda is megy hozzá, s az állát gyöngéden megfogva, úgy néz a szemébe. Olyan különös vagy, Ottó... Ezzel a játékkal... S a szemed!... Nézz ide, rám!
KUNDI KUND elkapja a fejét. Mit vizsgálsz engem?! Nem vagy orvos, sem halottkém! S még én sem hótam meg, úgy tudom... Közben visszaül az asztalhoz és iszik.
ZSUZSANNA. Mi bajod van, Ottó?
KUNDI KUND teszi magát, hogy olvas; morogva s csendesen. Mi bajod van, mi bajod van... Semmi!
ZSUZSANNA leül az asztal mellé, szembe Kundi Kunddal. Ne légy olyan, mint egy öreg medve... Morcos vagy és gyanakodó... S bújsz magadba, mindig csak magadba... Böngészed ezeket a bolond könyveket!
KUNDI KUND. Nem szophatom az ujjamból, ha valamit tudni akarok!
ZSUZSANNA. De mit tudsz meg ezekből? Fecsegnek! Lélekvándorlás, szellemvilág! Hát lehet ezeket tudni? Egy oldalon tíz elmélet! Mire az egyiket hinnéd, már ott a másik! Soha sincs vége, soha sincs megállás. Összezavar, elveszi az akaratodat, s a végén megbolondulsz. Ezt akarod?
KUNDI KUND. Hát mit csináljak? Iszik.
ZSUZSANNA. Mindent, csak ezt ne, s ne igyál! Tönkreteszed magadat, már félig tönkre is tetted. Nézz a tükörbe! Amikor hozzád mentem, ezelőtt öt esztendővel; vidám és kemény férfi voltál. Most pedig szürke a szakállad, beteges a színed, s a tekinteted bizonytalan. Lehet ilyen egy okos férfi?! Itt, az egészség és az élet kellős közepén?! Kelj fel korán, menj ki a gazdaságba, verjen az eső, fújjon a szél! Vagy menj vadászni, medvét lőj, vagy vaddisznót! Ez is élet, nemcsak a könyvek!
KUNDI KUND. Tudni akarok! Nem érted?!
ZSUZSANNA feláll, nagyon határozott. Tanuld meg hát, és tudd: akarsz, ott van a kicsi fiad! Akiért felelősséggel tartozol! Ha akarod, ha nem!
KUNDI KUND szintén feláll, rebegve villog a szeme, de mégis igyekezik uralkodni magán. Előbb a magam dolgát akarom elintézni! Nem érted?!
ZSUZSANNA. A magad dolgát már elintézted: az urak gyűlölnek, mert azt hiszik, hogy ellenük fegyverkezel a könyveiddel; a falusiak pedig bolondnak tartanak!
KUNDI KUND. Vesszenek meg! Az urak is, a falusiak is!
ZSUZSANNA. S a kicsi fiad?!
KUNDI KUND. Nekem nincsen senkim!
ZSUZSANNA. Így még nem beszéltél soha... Mi bajod van neked?
KUNDI KUND mutatja a mellén. Itt belül!... Itt van a baj... Ha szeretnél, akkor te azt éreznéd... S tudnád, hogy kínlódom! Tudnád, hogy küszködöm! Az Istennel s az ördögökkel! Azok után futok, hogy megfogjam őket, két kézzel, a fogaimmal, mind!... Vadászom őket! Az ördögöket! Nem érted?!
ZSUZSANNA megrémülve, hogy ez kezd meghibbanni, egyszerre aggodalmas gyöngéden. Igazad van, édes uram... Vadászni kell őket, az ördögöket... Megyek én is veled, s megfogjuk ketten... S akkor azt csinálsz vélők, amit akarsz... Csak most pihenj egy kicsit. Pihenj, édes Ottó...
KUNDI KUND. Ne félj, tudom én, hogy ki küldi az ördögöket! A gát alól! Az örvény közepéből! Tudom én...
SAMU BÁCSI belép a főajtón; bajusza s haja már fehér, kedélye is immár szomorkás. No, meglesz a cséplés.
KUNDI KUND. Konkoly van a búzában, Samu bácsi!
ZSUZSANNA a Kundi Kund háta mögött int Samu bácsinak, hogy most el kell hallgatni a szót.
SAMU BÁCSI. Hetfün reggel itt lesz a cséplőgép.
KUNDI KUND. Csakhogy mi megyünk vadászni!
SAMU BÁCSI. Urak vagyunk, vadászunk.
KUNDI KUND. Nem urak, hanem tisztességes emberek!
SAMU BÁCSI. Helyes, helyes.
KUNDI KUND Samu bácsihoz. Üljön le! Beszélni akarok magával. Zsuzsannához. Vidd a legénykét sétálni addig!
ZSUZSANNA. Beszéljétek meg a cséplést. A jobb ajtón kimegy.
KUNDI KUND látja, hogy Samu bácsi még áll. Mondtam, hogy üljön le!
SAMU BÁCSI. Igenis. Az asztaltól elhúz egy széket és leül.
KUNDI KUND néhány pillanat múlva, elhatározással. Hát előbb a vadászatot, az ördögök ellen! Azt beszéljük meg.
SAMU BÁCSI. Ahogy a doktor úr akarja.
KUNDI KUND. Doktor úr?!... Hát így négyszemközt nem Bálint öcsém vagyok én magának, hanem doktor úr?! Samu bátyám!
SAMU BÁCSI. Álomnak tűnik az egész Czintos-világ.
KUNDI KUND. Megtagad?!
SAMU BÁCSI. Nem tagadlak meg. De sokallottam, hogy egy emberben két személy legyen, mint Istenben három. Ezért a "Bálint öcsémet" álomba tettem, s maradt a doktor úr. S immár meg is szoktam, öt hosszú esztendő alatt... Neked is jó vót eddig: s most nem jó?
KUNDI KUND.
Czintos Bálint és Kund Ottó:
Nem lehet egy a kettő,
Mert kétszer egy az kettő.
SAMU BÁCSI. Hát ennyire vagy, hogy te is költő lettél?!
KUNDI KUND. Magamot keresem, Samu bácsi.
FECSKE belép a főajtón. Sürgöny!
KUNDI KUND. Honnét? Asztalhoz ül, hogy aláírjon. Add ide!
FECSKE. Gyulafehérvárról. Béhívó papnak.
SAMU BÁCSI. Élőnek gyarló vagy, Fecske fiam.
FECSKE közben Kundi Kund elé tette a kézbesítőkönyvet, s mutatja. Ide egy Kundot!
SAMU BÁCSI. De halottnak tökéletes leszel.
FECSKE. Azt maga ilyen pontosan honnét tudja?
SAMU BÁCSI. Én onnét, hogy benned egy lélek sincs, nemhogy kettő.
FECSKE. Egy van, Samu bácsi! De otthon hagytam, mert irtózik magától. Kimegy.
KUNDI KUND közben aláírta, s türelmetlenül nézegeti a felbontott sürgönyt.
SAMU BÁCSI feszült várakozás után. Ki küldte?
KUNDI KUND. Kálmán.
SAMU BÁCSI. Ne beszélj! Kálmán?!
KUNDI KUND. Érkezik... Kundi Kundhoz... Nagy lelki megindultságban nyújtja Samu bácsinak a sürgönyt.
SAMU BÁCSI elveszi a sürgönyt, lassan és hangosan olvassa. "Hálát adok Istennek. Tegnap pappá szenteltek. Első misémet szülőfalumban szeretném mondani, boldogult apám lelkiért. Hálásan megköszönném, ha Kund doktor úr házában vendég lehetnék. Szombaton délután érkezem. Czintos Kálmán." Leteszi a sürgönyt; boldog. Hát ebből ember lett... Csakugyan...
KUNDI KUND maga elé mondja. "Első misémet szülőfalumban szeretném mondani, boldogult apám lelkiért..."
SAMU BÁCSI. Hát nem boldogult?!
KUNDI KUND lassan feláll, egy pillanatig gondolkozik, aztán a nyitott könyveket az asztalon becsukja, s a többi asztali könyvvel együtt a karjára rakja; így az egészet odaviszi a könyves szekrényhez, s egyenként, mint a göröngyöket a sírba, ledobja a földre. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt!... Öt esztendő!... Visszafordul Samu bácsi felé; s megnyugodott, sugárzó arccal. Samu bátyám! Elérkezett a nagy nap!
SAMU BÁCSI. El, Kálmán hazajő.
KUNDI KUND. S én is haza!
SAMU BÁCSI. Hogy értsem ezt?
KUNDI KUND. Úgy értse, hogy ezelőtt öt esztendővel átalmentem a szivárvány alatt. Most megfordulok, s a mai napon visszajövök alatta! Így értse! Gondolja el, hogy micsoda ajándék lesz ez Kálmán fiamnak! Mindjárt látni fog egy eleven feltámadást! Rögtön, ahogy pap lett!
SAMU BÁCSI. S a másik fiad, a kicsi?!
KUNDI KUND zavarban van, de mint a boldog gyermek, most olyan. Hát talál ilyent mondani, Samu bátyám?! Inkább örvendjen, s szökjék jó nagyokat, fel a gerendáig! Ismét Czintos Bálint leszek! Nem érti?!
SAMU BÁCSI. Én értem... De vajon te emlékszel-e, hogy mit mondott volt a bölcselő? Idézi.
Egyszer egy almafa, leveles ágakkal,
Élete értelmét bolyongva kereste.
Amikor visszatért, fekete ágakkal:
Más fákról az alma pirosan nevette.
KUNDI KUND fellázadva a bölcselő és a sok szenvedés ellen. A bölcselőt emlegeti nekem?! Most is a bölcselőt emlegeti, amikor meg akarok térni magamhoz?! Azt a városi beteg szamarat?! Aki szerezte nekem az alkalmat a Kundisághoz?! Akinek ezt az öt fekete esztendőt köszönhetem! A gyötrelmeket, a kétszínűséget, az ördögöket! A szakállat, a nadrágot, az úri ruhát! A kabátjának a hajtókáját egyetlen rándítással leszakítja. S a pápaszemet! Földhöz vágja a szemüveget. Czintos Bálint vagyok én, nem Kundi Kund.
SAMU BÁCSI feláll, lép egyet Kundi Kund felé; határozott, de nyugodt. Mondtam én neked, hogy Kundi légy?
KUNDI KUND nem felel.
SAMU BÁCSI. Helyeseltem én, hogy átalmenj a szivárvány alatt?
KUNDI KUND. De engedte, hogy átalmenjek!
SAMU BÁCSI. Nem csinálhattam lövészárkot a szivárvány alá! Amikor hódítani mentél!
KUNDI KUND. De megfoghatta volna a kezemet, hogy né, ember: ne légy bolond! Vagy a nyakamot is, hogy nem méssz! Nem méssz, mert nem vagy te komédiás, hanem Czintos Bálint! De nem fogta meg! Most se fogjon meg, hogy jöhessek vissza!
SAMU BÁCSI. Magadtól mentél, magadtól gyere.
KUNDI KUND. Maga tanúskodjék mellettem!
SAMU BÁCSI. Én nem tanúskodom.
KUNDI KUND villámlik a szeme. Nem?! S mért nem?!
SAMU BÁCSI. Azért, mert az "Emberiség barátja" lettél! Azért, mert Kundi gyanánt megházasodtál! Azért, mert van egy fiad, akit Kundi Bálintnak hívnak! Nem akarom az ártatlanok szerencsétlenségit, sem a tiédet! Ezért hallgatok.
KUNDI KUND kicsit gondolkozik; aztán elszántan, valahova indulva. Majd beszélek én!
SAMU BÁCSI elejébe áll Kundi Kundnak. Hova indulsz?!
KUNDI KUND. Eresszen!
SAMU BÁCSI. Hová mész?!
KUNDI KUND. Isten maga, hogy az utamba áll?! Félrelöki Samu bácsit, és a jobb ajtón kimegy.
SAMU BÁCSI egy pillanatig lesújtva, gondolkozva áll; aztán odamegy a bal ajtóhoz, és azon bekiált. Rózsa! Rózsa!!
RÓZSA NÉNI bejön. Mi az, Samu?
SAMU BÁCSI. Baj van, fiam.
RÓZSA NÉNI. Szent Isten! Mi baj van?!
SAMU BÁCSI. Az úr azt állítja magáról, hogy ő nem Kundi Kund, hanem Czintos Bálint.
RÓZSA NÉNI. A doktor úr?!
SAMU BÁCSI. Ő!
RÓZSA NÉNI ámulatában egyszerre leül a földre.
SAMU BÁCSI. Te is megbolondultál?
RÓZSA NÉNI. S most mi lesz?
SAMU BÁCSI. Mi lesz? Hát Czintos Bálint lesz!
RÓZSA NÉNI felugrik. Akkor én nem maradok! Szent Isten! Én nem maradok!
SAMU BÁCSI. Mért nem maradsz?
RÓZSA NÉNI. Megbolondulnék egy hét alatt... Egy nap alatt!... Ha látnám, hogy kijött a sírból, vissza a másvilágról!
SAMU BÁCSI. Te azt csak gondolnád.
RÓZSA NÉNI. Az elég!... Az elég!...
SAMU BÁCSI. Egy kicsi kísértet pedig nem ártana neked.
RÓZSA NÉNI. Jaj, nekem nem kell!
JÁNOS a főajtón bejön, dolgos ruhában. A cséplőgépet mikor húzassuk ide?
SAMU BÁCSI. Gyeride, János!
JÁNOS odamegy. Tessék.
SAMU BÁCSI. Mindjárt, csak mondjak Rózsa nénédnek valamit. Rózsa nénihez. Nagy szükségit látnám, hogy Virág úr s Duka itt legyenek. De Rózsa, hó! Úgy menj, ha lehetséges, mint a lélek: gyorsan, s néma légy.
RÓZSA NÉNI. Jó, fiam, jó. Gyorsan kimegy.
SAMU BÁCSI. János, te hazudni szoktál-e?
JÁNOS. Nem mondom, Bertának egyet-egyet szoktam.
SAMU BÁCSI. De nekem?
JÁNOS. Másnak nemigen.
SAMU BÁCSI. Emlékszel-e arra, amikor a bölcselő urat, ezelőtt öt esztendővel, az állomásra vitted volt?
JÁNOS. Hát hogyne emlékezném!
SAMU BÁCSI. Azonos volt-e ezzel a mostani gazdánkkal?
JÁNOS. Maga bolond, vagy belőlem akar csinálni egyet?!
SAMU BÁCSI. Mondd csak meg: azonos volt-e?
JÁNOS. Ő volt. ő! Hát ki lett volna más?!
SAMU BÁCSI. Gondoltál-e te arra, hogy ez a doktor úr túljántúl hasonlít Czintos Bálintra?
JÁNOS. Muszáj neki, mert azért kapta meg a birtokot.
SAMU BÁCSI. De nem sok, ilyen valóságosan hasonlítani?
JÁNOS. Csak az elejin tűnik úgy, később nem. Mert Czintos erőszakos ember volt s kevély, s nem félt senkitől. Ez a dobtor úr pedig olyan, mint egy óbarát, a szakállával!...
SAMU BÁCSI. S mégis azt mondja, hogy ő nem Kundi Kund, hanem Czintos Bálint.
JÁNOS. Ki mondja azt?
SAMU BÁCSI. A doktor úr!
JÁNOS. Akkor odakerül, a bolondok házába!
SAMU BÁCSI. Úgy hát te megesküdnél, hogy ő nem Czintos Bálint?
JÁNOS a világosság felé fordítja Samu bácsit, mert a szobában már esteledik; gyanakodva a szemébe néz, s úgy mondja. Ketten kerülnek a bolondok házába, Samu bácsi!...
Gyorsan kimegy.
ZSUZSANNA a jobb szobából kijön; az arca kutató, aggodalmas. Mi történt az urammal, Samu bácsi?
SAMU BÁCSI. Nem tudom. Látszik, hogy kerüli a szót és a tekintetet; s szinte jól jön, hogy közben meggyújthatja a lámpát. Itt volt... Osztán kiment... Szokott így alkonyatkor, midőn az ég alja szivárványba szövődik...
ZSUZSANNA. Nem tudja, mi történt véle?
SAMU BÁCSI. Nem tudom, hogy történt volna.
ZSUZSANNA. De látom, hogy valami történt!
SAMU BÁCSI. Miből tetszik látni?
ZSUZSANNA. Arra léptem be a szobába, visszajövet a sétából, hogy ott áll a tükör előtt; s borotválja a szakállát. Felkapta a legénykét mindjárt, s úgy fél szakállal táncolni kezdett véle. Nekem nem szólt semmit, csak táncolt a gyermekkel s énekelt.
SAMU BÁCSI. Hát nem az a jó?
ZSUZSANNA. Nézzen a szemembe, Samu bácsi!
SAMU BÁCSI tréfával akarja elütni. Ilyen vénember létemre?
ZSUZSANNA. Maga tud valamit!
SAMU BÁCSI. Jót nem.
ZSUZSANNA. Az Istenre kérem, rögtön mondja meg!
SAMU BÁCSI. Azt állítja a doktor úr, hogy ő nem Kundi Kund, hanem Czintos Bálint!
ZSUZSANNA. Micsoda beszéd, hogy azt állítja?! Hogyan, mivel?!
SAMU BÁCSI. Hát szóval.
ZSUZSANNA. De mit mond? Azt mondja, hogy feltámadott?! Vagy kimászott a sírból, öt esztendő múlva?!
SAMU BÁCSI. Azt hiszem, ő úgy gondolja, hogy nem is halt meg.
ZSUZSANNA. Hát?!
SAMU BÁCSI. Hanem a bölcselő halt meg, aki itt járt nála vendégségben. Ő pedig a bölcselő képiben élt, mostanáig. De most le akarja leplezni magát. Valahogy ilyenformán gondolja a doktor úr, ha nem tévedek. Azonban lehet, hogy én sem mondom igazságosan, mert az én fejem sem egészen az enyim, úgy meg vagyok zavarodva.
ZSUZSANNA pillanatnyi gondolkozás után, mintha egyszerre megtalálná a magyarázatot. Ez hát a rögeszméje!... Leül az asztal mellé, a Kundi Kund szokott helyére.
SAMU BÁCSI. A fejibe vette, egészen.
ZSUZSANNA. Borzasztó!...
SAMU BÁCSI. Engemet is úgy megborzasztott, hogy immár nem tudom: Samu vagyok-e vagy Vilmos császár. Ő is leül.
ZSUZSANNA. Már rég látom, hogy küszködik valamivel... Folyton gyötrődött, képzelődött... Bújta azt a sok ostoba könyvet! Mert azok bolondították meg, higgye el, Samu bácsi!
SAMU BÁCSI. Képezte magát, mint bölcselő.
ZSUZSANNA. Sohasem tudta úgy venni az életet, ahogy van. Képzelődött... Kutatott... Vesződött a szellemekkel... S ez lett a vége... De rettenetes! Samu bácsi, rettenetes!
SAMU BÁCSI. Ha az Isten ránk mérte, töltjük valahogy.
ZSUZSANNA. Vagy orvost sürgönyzünk ide, vagy őt elvisszük.
SAMU BÁCSI. Ő nem fog menni!
ZSUZSANNA. Hát azt majd meglátjuk. Véle azonban nem szabad ellenkezni, senkinek! Hanem úgy kell tenni, mintha csakugyan hinnők, hogy ő Czintos Bálint. Érti, Samu bácsi?
SAMU BÁCSI. Agyonütöm, aki nem tesz úgy.
TIBÁD ÚR ő egyedül öt év alatt megfiatalodott; bot nélkül és vidáman lép be a főajtón. Szervusz, fiacskám! Jó estét, Samu bácsi.
ZSUZSANNA rögtön feláll, s az apja felé lép. Jaj, drága jó édesapám...
TIBÁD ÚR. Mi baj van, fiam?
ZSUZSANNA. Szegény Ottó megzavarodott.
TIBÁD ÚR. Mit beszélsz, fiam?!
ZSUZSANNA. Megzavarodott. Azt állítja magáról, hogy ő Czintos Bálint!
KUNDI KUND a jobb ajtón kidugja a fejét; szakálla már nincs, csak bajusza; s nagy haja fésületlen. Zsuzsanna, hol van a falusi ruhánk? Az enyim s a kicsi Bálinté?
TIBÁD ÚR. Szervusz, Ottó fiam!
KUNDI KUND. Mindjárt; Tibád úr. Mindjárt!
ZSUZSANNA. Ott van a szekrényben, a többi ruhák alatt.
KUNDI KUND. No jó. Visszahúzódik, az ajtót beteszi.
SAMU BÁCSI. Most már leülhet, Tibád úr.
TIBÁD ÚR leül az asztad mellé. Hát ez borzasztó... Meghűlt bennem a vér... Ide orvos kell, fiam! Sürgősem S addig nem szabad ellenkezni véle.
ZSUZSANNA. Mekkora szerencsétlenség!
TIBÁD ÚR. Múló dolog lesz, fiam, úgy vélem. Mert ebben a szakmában csak az olyan beteg kitartó, aki valami nagynak képzeli magát: muszka cárnak vagy Csaba vezérnek! Falusi ember még betegségből sem sokáig lesz senki!
Kopogtatnak az ajtón.
VIRÁG ÚR Dukával együtt bejön. Kezit csókolom! Jó estét kívánok!
DUKA. Jó estét!
SAMU BÁCSI. Adjon Isten! Üljetek csak le!
VIRÁG ÚR Zsuzsanna elé áll és kedvesen, de hivatalos súllyal. Nagyságos asszony! Ne tessék búsulni, bárminek képzeli is magát a doktor úr. Az a fontos, hogy egészséges legyen!
ZSUZSANNA. Üljön le, Virág úr.
DUKA. S hol van a képzelt beteg?
SAMU BÁCSI. Éppen az átváltozással van elfoglalva. Virág úr és Duka úr leülnek az asztal mellé.
VIRÁG ÚR. Kicsi meglobbanás lesz csak az egész, s osztán minden helyrebillen. Még jobb lesz minden, mint ahogy volt. Nem kell félni, nagyságos asszony!
TIBÁD ÚR Zsuzsannához, aki ott áll elmélázva, szomorúan. Gyere, ülj le, fiacskám! Beszéljük meg, ami a legszükségesebb, ha már itt vannak ezek a jó emberek.
VIRÁG ÚR. Meg hát! Fogjunk össze!
ZSUZSANNA leül az asztal mellé, a Kundi Kund helyére. Kedvesek, hogy eljöttek.
VIRÁG ÚR. Több ízben volt alkalmam hasonló tünetet látni, amikor még ténylegesen szolgáltam. Üsmertem egy csizmadiát, aki azt gondolta, hogy a földgolyót tatarozza, amikor dikicselte a lábbeliket. S láttam egy papot is, egy bizonyos faluban, aki azt a lehetetlent képzelte magáról, hogy ő utolsó gonosz ember.
DUKA. Te megfordítva képzeled magadról.
SAMU BÁCSI. Az igazság, az a legveszedelmesebb!
VIRÁG ÚR. Az igaz, mert a legtöbb ember abba hal belé. Teszem azt, itt van Tibád úr: ő is abba fog beléhalni, hogy Tibád úrnak képzeli magát.
ZSUZSANNA. Rettenetesen félek... Hogy mi lesz...
TIBÁD ÚR. Nem ellenkezünk véle, hanem mindent ráhagyunk. Ebben már megegyeztünk, ugye Samu bácsi?
SAMU BÁCSI. Úgy, úgy: ráhagyunk mindent, mint a nagy emberekre.
DUKA. Ha elvünk az igazság, akkor azt mégsem lehet egészen feladni!
VIRÁG ÚR. Hogy értsük ezt?
DUKA. Értsd úgy, ahogy mondom! Vagyis: ha az igazság az, hogy ő doktor Kundi Kund, akkor mi nem támogathatjuk abban a képzelődésiben, hogy Czintos Bálint!
VIRÁG ÚR ránéz Dukára, hogy az milyen bolond; s aztán a többihez. Dukával sem szabad ellenkezni!
KUNDI KUND a jobboldali szobából kilép, Bálintkával együtt, akit kézen fogva vezet. Bajusza és nagy haja egészen szürke, borotvált arcán is úriszín, s a szenvedés nyomai. Czintosnak öltözve egészen falusi ruhában van, de most rosszul és szokatlanul áll rajta a ruha, mely bő és kotyog is. Kicsi Bálint is falusi ruhába van öltöztetve; négyéves, buksi kedves fiúcska. Jó estét!
Ahogy Kundi Kund kilép, egyszerre mindenki feláll; erőltetett természetességgel, de mint egy kísértetet, úgy nézik őt.
KUNDI KUND a fiához. Köszönj, buksi, a vendégeknek!
BÁLINTKA. Jó estét adjon Isten!
ZSUZSANNA kitárt karral a gyermek felé. Gyere, madaram! Gyere!
BÁLINTKA odafut az anyja ölébe.
KUNDI KUND. Üljenek le, Tibád úr!
TIBÁD ÚR. Köszönöm, kedves fiam. Leül.
KUNDI KUND Virág úrhoz. Hogy vagy, Virág? Dukához. S hát ez a Duka baktérium?... Üljetek le! Zsuzsannához. Asszony, hát nem adsz valamit a vendégeknek? Különben maradj csak! Odamegy a bal ajtóhoz és kiált. Rózsa ángyó! A főajtón is kikiált. János!
RÓZSA NÉNI bejön a bal ajtón, s remegve a Kundi Kund kezére veti magát. Kegyelem!... Kegyelem!...
KUNDI KUND. A kegyelem megvan, csak ennivaló s innivaló nincs a vendégeknek.
RÓZSA NÉNI. Mindent, lelkem uram, mindent! Kimegy.
KUNDI KUND látja, hogy még mindig nem ültek le, csupán Tibád úr. Mit álltok itt?! Nem vagyok én muszka cár! Sem Csaba vezér! Üljetek le, mondtam!
Mindenki nagy engedelmességgel leül.
SAMU BÁCSI. Öt esztendeje nem láttunk: azért felejtkeztünk reád egy kicsit.
KUNDI KUND közben odament a tűzhely előtti padkához, s ott leül. Most látnak!
VIRÁG ÚR. Hála legyen az Istennek.
JÁNOS bejön a főajtón. Tessék, nagyságos úr! Meghökken, visszahúzódik.
KUNDI KUND. Gyeride!
JÁNOS. Igenis. Láthatólag fél s húzódik.
KUNDI KUND. Ne félj, te Isten hatalmas bogara! Ki vagyok én, hogy úgy óvakodol tőlem? No, ki vagyok én?
JÁNOS. A gazdám. Már ott áll előtte.
KUNDI KUND. Hát a nevem?
JÁNOS nem mer nevet mondani.
KUNDI KUND. Én Czintos Bálint vagyok! Megértetted?
JÁNOS. Igenis, nagyságos úr, de akkor én nem szolgálok tovább, csak holnap reggelig. Mert én nem akarok megbolondulni, kéröm szépön.
KUNDI KUND első bizonyítékát érzi, hogy mily szerencsétlen dologba fogott; s szomorúan int. Akkor menj el, fiam... Egyszerre magába esik.
ZSUZSANNA sírással küzd.
JÁNOS. Köszönni még eljövök, kéröm szépön. Kimegy.
VIRÁG ÚR. Kedves barátom, Bálint! Igen jóféle szolgalegény ez a János, de hát úgyannyira egyszerű teremtmény, hogy egy ilyen hirtelen változást nem tud hamarjában felfogni.
DUKA. Nem is olyan egyszerű!
KUNDI KUND. Változást?! Ki változott?! Én az vagyok, aki voltam! Csak letettem az idegen nevet s az idegen ruhát.
VIRÁG ÚR. Mi ezt értjük.
DUKA. Az csak olyan könnyelmű beszéd, hogy értjük! Hogyne, mindent meg tud érteni az ember, ha okszerű magyarázattal felvilágosítják! De én eddig ilyenféle magyarázatot egyáltalában nem hallottam.
KUNDI KUND. Kedves Duka barátom! A magyarázat csak annyi, hogy ezelőtt öt esztendővel nem én haltam meg, hanem az én Kund Ottó nevezetű barátom, aki itt volt nálam vendégségben. Ő szökött belé a vízbe, hogy öngyilkos legyen. Az én ruhámot titokban felvette, s úgy.
VIRÁG ÚR. Tiszta beszéd!
DUKA. Hamis tanú vagy, Virág!
KUNDI KUND. Isten a tanúm, hogy úgy volt! Közben felállt, remegve és utolsó erőfeszítéssel. A bölcselő szökött belé a vízbe, én pedig az ő ruhájában elutaztam. Amikor osztán megtalálták a bölcselőt, az én ruhámban, s eltemették, mint Czintos Bálintot: akkor én bölcselőnek hazajöttem, s egészen mostanáig az ő képét viseltem.
BÁLINTKA. Édesapámnak szakálla volt!...
ZSUZSANNA küzdve a sírással. Hallgass, kicsi madaram!
DUKA. Ki diktálta nekem a végrendeletet?
KUNDI KUND. Én!
DUKA. S utána kimentél az egyik ajtón, s a másikon béjött a bölcselő. Szinte egyidőben! Virág is ott volt!
KUNDI KUND. Az egyik ajtón kimentem, s a másikon békerültem: igen, de közben felvettem a szakállat s a köpönyeget!
DUKA. S azt hiszed, hogy mi a köpönyegben s a szakállal nem ismertünk volna meg téged?!
KUNDI KUND. Hát nem!
DUKA. No, Virág!
VIRÁG ÚR. A jó Isten látott ilyen Dukát! Hogy ez mindent firtat! Dukához. Vaknak gondolsz te engemet, vagy döglött szamárnak, hogy én ne ismertem volna meg a barátomat?! Ha a feje, az hiányzik; vagy az eleje hátul van, akkor is megismertem volna! Nemcsak szakállasan s köpönyegben! Hülye!
DUKA. Hát akkor mért jár a szád?!
VIRÁG ÚR. Emberség is van, nemcsak igazság, te szűk Vendel! Ezért jár a szám, magasabb célból!
KUNDI KUND összeesve ül vissza, s réveteg szemmel maga elé. Ezek nem hiszik...
ZSUZSANNA. Hisszük, drágám!... Hisszük...
KUNDI KUND mintha az őrületnek egy-egy szikrája villanna fel a megsemmisülés mélyéből. Nem hiszitek!... Hallom a szavakból!... Látom a szemekből!... Bolond vagyok, úgy néztek rám!... Nem vagyok az! Nem vagyok bolond! De bűnös... Magam miatt... s miattatok is, akik most nem hiszitek az igazat! De vigyázzatok! Magába roskad.
ZSUZSANNA. sír.
SAMU BÁCSI odamegy Kundi Kundhoz, és megindultan, ügyetlenül simogatja. Bálint öcsém!... Minden úgy van, fiam, ahogy mondod... Én tanúskodom róla, hogy minden úgy van...
KUNDI KUND rá sem néz Samu bácsira, csak fáradtan a kezével elhárítja.
SAMU BÁCSI kicsit tanácstalanul áll, aztán Bálintka felé lép, s közben mondja. Gyere, Bálintka! Gyere ide!
BÁLINTKA eleven mozgással de komolyan odamegy Samu bácsihoz.
SAMU BÁCSI. Eredj, vigasztald meg édesapádot! Eredj, hamar!
BÁLINTKA odamegy az édesapjához, átöleli a nyakát s úgy mondja. Édös kicsidöm!...
KUNDI KUND erre sem emeli fel a fejét, csak úgy tesz, mintha fáradt karjával megölelné a gyermeket.
SAMU BÁCSI. Mondd el neki a "Tücsök és a légy lakodalmát"
BÁLINTKA hátralép, s Kundi Kunddal szemben megáll, meghajtja magát; s mondja.
A TÜCSÖK S A LÉGY LAKODALMA
Megunta már a tücsök egyedül cirpelni,
Ölelgette a legyet: el akarta venni.
Meg is lett a vigalom, órjás lakodalom!
Odaugrott a hörcsög: násznagy akart lenni,
Mellé ugrott az egér: társa akart lenni.
Gólya volt a pirimás, szúnyog a kontorás;
Büdösbogár a bőgős, zöldbéka a flótás,
Dudázott a denevér, farkas fújt egy nótát;
Eléugrott a majom, s forgatta a pulykát.
Dühbe jött a cinege: megfogta a sörkét,
Cibálta az üstökét, pofozta szegénykét.
A dongó a darázzsal földön verekedtek,
Sohse láttam fullánkot még olyan mérgesnek!
Odaugrott a varjú: bíró akart lenni,
Úgy megvágta egy vén tyúk: föl sem tudott kelni!
Meghajtja magát Kundi Kund előtt.
KUNDI KUND ránéz könnyes szemmel a gyermekre, s ölelőleg int neki a jobb karjával. Gyeride!
BÁLINTKA odamegy örömmel.
KUNDI KUND a két térde közé veszi a gyermeket s tenyerébe az arcát. Köszönöm a verset, fiam... Mindig vidám legyél, s mindig Bálint legyél... Hűséges magadhoz, s az egyenes úthoz... Úgy leszel ember, csak úgy...
BÁLINTKA. Csak úgy!
KUNDI KUND megcsókolja a gyermeket, feláll, s lassan indul kifelé.
KÁLMÁN abban a percben, mint fiatal katolikus pap, egy kis kofferrel belép a főajtón. Dicsértessék a Jézus Krisztus!
KUNDI KUND megállva nézi Kálmánt.
Mindenki feláll, de nem köszönnek, hanem várják, hogy mi lesz.
KUNDI KUND. Isten hozott, Kálmán fiam!
KÁLMÁN elváltozott arccal, mintha kísértetet látna, úgy áll; lassan a földre engedi a koffert.
KUNDI KUND. No, nem jössz ide apádhoz?
KÁLMÁN hősiesen odamegy Kundi Kundhoz.
KUNDI KUND megöleli Kálmánt. Isten hozott!... Megcsókolja és a bal ajtón kimegy.
KÁLMÁN. Hát ez ki volt?! Mindenki lesújtva áll.
VIRÁG ÚR odamegy Kálmánhoz. Isten hozta, főtisztelendő öcsémuram! Virág János vagyok, nyugalmazott őrmester, ha még tetszik emlékezni reám.
KÁLMÁN. Ki volt ez az ember?!
VIRÁG ÚR. Ha szabad úgy mondanom, azonos Kundi Kund doktor úrral. Azonban megzavarodott a mai napon, és azt állítja magáról, hogy ő Czintos Bálint.
KÁLMÁN. Istenem, milyen szerencsétlenség!
BÁLINTKA. Édesapám hova ment?!
TIBÁD ÚR Zsuzsannához. Nézd meg, fiacskám!
ZSUZSANNA bemegy a bal szobába, az ajtót nyitva hagyja. Ottó!... Zavart, megdöbbent arccal mindjárt kilép, kezében egy papírlap. Eltűnt! Ezt találtam! Nem tudom... Nem tudom... Olvassa. "Czintos Bálint az örvényben, meg volt írva a törvényben."
SAMU BÁCSI felkiált. Vízbe szökik, a gát alatt!! Rohan kifelé a főajtón. Bálint! Bálint!...
Mindenki rohan Samu bácsi után, kifelé a főajtón, s mindenki kiált. Zsuzsanna és Tibád úr "Ottót" kiált; Duka, Virág úr és Kálmán "doktor urat"; s csak Samu bácsi "Bálintot".
BÁLINTKA egyedül marad a színen, rémült arccal; majd amikor mind kifutottak, félelmében rettenetesen kezd sírni; s ordít. Mindenki elfutott! Jaj, Istenem!... Jaj, Istenem!...
JÁNOS bejön a nagy sírásra. Mi az, te? Mért bőgsz olyan erősen?
BÁLINTKA. Egyedül hagytak!... Nagyon sír.
JÁNOS felveszi az ölébe Bálintkát. Egyedül hagytak?
BÁLINTKA. Egyedül!...
JÁNOS. Azért ne sírj, fiam... Nézd meg, az Isten is egyedül van, s mégis milyen szépen hallgat!...
Függöny