Vajda Péter (24921 bytes)

VAJDA PÉTER
(1808-1846)

A magyar irodalmi múltban valamelyest járatos olvasó talán egyetlen írónkkal-költőnkkel szemben sem áll olyan tanácstalanul, mint ha Vajda Pétert kell jellemeznie. Emberi nagysága, politikai magatartása, erkölcsi rendíthetetlensége, rendkívül vonzó egyénisége, óriási műveltsége, publicisztikai ereje, kétségtelen hatása a negyvennyolcas nemzedékre, elsősorban éppen Petőfire, pedagógiai és népművelő jelentősége valahol a legelsők sorában biztosíthatnák nevét és életművét... ha csak valamivel jobb író lett volna, mint amilyen volt. A furcsán tragikus helyzet azonban az, hogy ez a néha egyenest zseniálisnak mondható ember, akinek rövid életét betöltötte a jól látott irodalmi feladat - nem volt tehetséges író. Publicisztikája - ha túltesszük magunkat szenvelgő nyelvén és a nyelvújítás hamar kikopott szavain, amelyek elárasztják mondatait - ma is elragad: tisztelettel olvassuk azokat az igéket, amelyek egész Petőfiig a leghaladóbb politikai magatartást fejezik ki a magyar irodalomban. De versei prózaian kopogó közhelyek, olyan gyatra verseléssel, amely Vörösmarty (és mellette Bajza, Czuczor, Garay) korában, Petőfi, Tompa megjelenése idején, Arany János fellépésének előestjén már dilettantizmusnak is gyenge. Nagyszabású (háromkötetes!) történelmi, illetve áltörténelmi regénye, a Tárcsai Bende (1837) nemcsak nyelve miatt olvashatatlan, de se szerkeszteni, se embert formálni nem tud, és bár kifejezetten romantikus, kalandos regénynek készült, elcsüggesztően érdektelen, noha közben olyan izgalmas problémák rejtőznek benne, amelyek eszmeileg tovább mutatnak, mint mondjuk Jósika Miklós Abafija, amely egy évvel előbb jelent meg. Csakhogy Jósika tudott regényt írni, Vajda Péter nem tudott. Keleti tárgyú, mesés cselekményű novellái döntő hatással voltak az induló Jókaira is, de Jókainál a nemlétezőt is élettel tölti meg az elbeszélő tehetség, Vajda Péternél a valóság is érzékelhetetlenné haloványul. Nem egy mondatát Petőfi szinte szó szerint veszi át, de ez a "szinte" döntő különbség. Hiszen még ez a szatirikus kép is, hogy a magyar nemes őseinek kardja fogason rozsdásodik, Vajda Péternél olvasható először, ott olvasta Petőfi is, de ami Vajdánál legföljebb találó publicisztikai fordulat, Petőfinél a szatíra remekműve lesz. Modern pedagógiánknak pedig ő volt az egyenes ági elődje, amikor kifejtette a mindenkire kötelező általános iskola programját, amelyben a humanisztikus ismeretekkel egyenrangú helyet kell kapnia a természettudományos oktatásnak. És irodalmi helyének megállapításánál még azt sem feledhetjük el, hogy Kazinczy kísérletező tapogatódzásai után valójában Vajda Péterrel kezdődik nálunk a szabadvers, vagy ahogy ő nevezi, a "prózaköltemény". És ezek a lírai prózák jobbak is, mint igazi versei, csak túl korán jöttek, nem találhattak követőkre, még ha Petőfi írt is néhány remekművet szabadversekben. (De hiszen a több mint fél századdal később a magyar szabadverset újra kezdeményező és Vajda Péternél sokkal jobb költő, Czóbel Minka is visszhangtalan maradt: a szabadvers csak Füst Milán és Kassák költészetével nyert a hagyományos formaversekkel egyenrangú polgárjogot irodalmunkban.)

Vajda Péter tehát, ha csupán beszélünk róla, a reformkor irodalmának főalakjai közé tartozik, de ha műveit szembesítjük egyéniségével, bánatosan kell megállapítanunk, hogy mint író, mint költő még a másodrendűek közé sem sorolható, és igazán maradandót csak terveivel és újságírói tevékenységével, mint hatásos publicista alkotott.

Jobbágyfiú volt, ugyanabból a dunántúli Vajda nevű törekvő parasztcsaládból származott, amely később Vajda Jánost adta a magyar irodalomnak (Vajda János büszke is volt erre az atyafiságra). Hihetetlenül könnyű felfogásával és lankadatlan szorgalmával iskolába kerülhetett, és habár öntudatos magatartása miatt nem egy tanárával szembekerült, s kénytelen volt váltogatni iskoláit - hol Sopronban, hol Győrött tanult -, nemcsak sikerült egyetemig felverekedni magát, de közben mint ifjabb nemesfiúk házitanítója még külföldi utakat is tehetett tanítványaival. Mire felserdült, a magyar és latin nyelven kívül tudott már németül, olaszul, franciául és angolul. Vörösmarty, Petőfi és Arany előtt ő volt Shakespeare legjobb magyar fordítója, a Hamletet, Othellót, III. Richárdot és Lear királyt kezdetben az ő fordításában játszották a Nemzetiben.

Két hatás döntően befolyásolta szellemét: a francia felvilágosodás, elsősorban Voltaire, és a szentimentalizmussal teljes német romantika, elsősorban Novalis. Ez a csillogóan világos francia és ömlengően ködös német befolyás azonban sehogyan sem tudott ötvöződni nála. Nagyon is hajlamos volt a Voltaire-típusú társadalomkritikai szatírára, de az érzelmes, mindent ellirizáló szóáradatban elhomályosult a humor. Novellái egzotikus tájakon játszódnak, indiai páriák, néger rabszolgák, nem létező trópusi népek körében, s túl érzelmes szerelmi történetek példázzák bennük az elnyomatás társadalmi igazságtalanságát. Vajda Péter a magyar jobbágyról akar beszélni, de az egzotikus allegóriák áradatában még a cenzúra sem vette észre, miről van szó. Ezért jelenhettek meg szépirodalmi művei. Pedig nem is volt rossz az az elgondolás, ahogy történelmet, egzotikumot, aktuális eszméket, mulatságos anakronizmusokat kevert össze. Ez Voltaire módszere... de a német romantika stílusmegoldásaival.

Az egyik hibaforrás az volt, hogy Vajda Péter igazi mestere volt az élőszónak. Szónoklatai is, baráti csevegései is elragadták a hallgatókat. Amint ugyanezeket a szavakat leírta, illetve irodalommá stilizálta át, menthetetlenül elhalványultak, keserves csinálmányokká lettek. Csak a kifejezett újságírás vagy pedagógiai programkészítés esetén mondott le az "irodalmiasság"-ról, ezért ezek sikerültek, ha nem is irodalmi alkotásokká, de maradandó dokumentumokká.

Az egyetemet egyébként nem végezhette be. Orvosnak indult Pesten, de 1831-ben, amikor az ún. "koleralázadás"-sal egy időben egyetemi diákmozgolódások is kezdődtek a haladás nevében, a hatóságok gyanakodni kezdtek, hogy Vajda Péter a lázongó egyetemi diákság egyik vezére, ezért fegyelmi úton eltanácsolták. Ekkor lett hivatásos újságíró, s habár a maga szerkesztette - és kitűnően szerkesztett - Világ című lapot haladó szelleme miatt hamarosan betiltották, bármely magyar lap, amely nem volt egyértelműen reakciós, szívesen látta cikkeit. Főleg útiriportjai váltak igen népszerűekké, ezek idővel két kis kötetben is megjelentek (Utazás a hazában, 1843, Úti Philosophia, 1845). Kétségtelenül ezek a legjobb, ma is legélvezetesebb művei, és hatásuk igen nagy volt Petőfire is, Jókaira is, és egész nemzedékükre. Ezeken kívül pedagógiai tanulmányai keltettek közfeltűnést. Ezeknek köszönhette, hogy noha nem volt pedagógiai képesítése, mégis meghívták a híres, Tessedik alapította szarvasi mezőgazdasági iskolába tanárnak. Ott a diákságnak és a tanároknak egy egész sorozatnyi ismeretterjesztő előadást tartott igen nagy hatással. Haladó szellemük miatt nemcsak fegyelmi, de büntetőeljárás is indult ellene. Az eljárás közben, talán az izgalmak folytán halt meg harmincnyolc éves korában. Petőfi versben siratta el, az egész haladó ifjúság a maga nagy halottjának tudta.

Csak éppen életműve maradt ki az irodalomból: nemhogy a nagy mű, de még a valamennyire maradandó irodalmi mű sem sikerült soha. Lírai műveinek gyűjteményéből, a Dalhonból egy-két szabadvers mondható valamennyire irodalmi értékűnek, egy-két novellája érdekes dokumentum, de a túl nagy kortársak és az óriás utódok mellett irodalmilag nem számít. És igazán csak publicisztikai művei igazolják történelmi-morális nagyságát, és hogy egészen Petőfiig ő az egyik leghaladóbb magyar író.

A kései olvasó, még ha elragadja is ez a nagyon nagy, nagyon vonzó alak - nehezen birkózik meg a szövegével. Szinte olvashatatlan.


TARTALOM