1 Budapest, 1848. március 27.

A Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány felszólítja a budai főhadparancsnokságot, hogy szolgáltasson ki a nemzetőrség számára 1000 darab puskát, adjon tájékoztatást a raktárakban levő fegyver mennyiségéről, és szerezzen be további fegyvereket.

2 Nagykanizsa, 1848. július 15.

Csány László királyi biztos Magyarok! című felhívása Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye lakosságához és nemzetőrségéhez, hogy fogjanak fegyvert a haza védelmére.

3 Óbecse, 1848. július 24.

Bechtold altábornagy másolatban megküldi a budai főhadparancsnokság elnökségének a magyar hadügyminisztériumhoz intézett jelentését, amelyben ismerteti hadteste helyzetét, további személyi és anyagi szükségleteit, valamint támadási tervét.

4 Verbász, 1848. szeptember 3.

Bechtold altábornagy csatoltan megküldi a budai főhadparancsnokság elnökségének az augusztus 27-i és a szeptember 3-i beadványai másolatait, amelyekben a magyar hadügyminisztériumtól a délvidéki hadtest parancsnoksága alóli felmentését kéri. Augusztus 27-i levelében a támadás vagy a védekezés eldöntésére összehívott haditanács működéséről is ír.

5 Martonvásár, 1848. október 1.

Móga János altábornagy másolatban megküldi a magyarországi főhadparancsnokság elnökségének az augusztus 29-én és 30-án Batthyány Lajoshoz és a magyar hadügyminisztériumhoz felterjesztett jelentéseit a sukorói ütközetről, illetőleg visszavonulásáról Martonvásárra, valamint a háromnapos fegyverszünetről.

6 Budapest, 1848. október 10.

A magyar képviselőház 1848. október 10-i határozata a külföldön levő magyar katonaság hazajöveteléről.

7 Budapest, 1848. október 11.

A magyar képviselőház elismerése Perczel Mór honvéd ezredesnek Roth és Philippovics cs. kir. tábornokok csapatai elfogásáért.

8 Bohuszlavic, 1848. október 28?*

Simunich cs. kir. altábornagy jelentése Windisch-Grätz tábornagynak a közte és Ordódy honvédőrnagy serege közötti kosztolnai összecsapásról.

9 Pozsony, 1848. november 2.

Kun Dániel őrnagy levele feleségéhez a schwechati csatáról és az azt megelőző eseményekről.

10 Kapuvár, 1848. december 1.

Lukinich Mihály kormánybiztos jelentése Kossuth Lajosnak Kapuvár központtal a Rábaköz védelmi állapotba helyezéséről egy ellenséges támadás esetére.

11 Nagyvárad, 1848. december 6.

Bem József honvéd tábornok kiáltványa Erdély népéhez a személyes jogegyenlőségről és a nemzetiségek szabad nyelvhasználatáról belső ügyeikben.

12 Schönbrunn, 1848. december 10.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy értesíti Simunich altábornagyot, hogy 16-án megkezdi Pozsony irányába a hadműveleteket, és 18-ára tervezi odaérkezését. Utasítja, hogy támadja meg a vele szemben álló magyar erőket, majd teremtsen összeköttetést a Pozsonyba bevonuló 2. hadtesttel.

13 Nádas, 1848. december 14.

Simunich cs. kir. altábornagy jelenti Windisch-Grätz tábornagynak, hogy 14-én Jablonicnál legyőzte a magyarokat, akik Nagyszombat felé vonultak vissza.

14 Versec, 1848. december 17.

A verseci állomásparancsnokságról Krausz 61. honvéd gyalogezredbeli százados jelenti Nagybecskerekre a hadtestparancsnokságnak*, hogy 17-én három honvéd zászlóalj segítségül megy Bogsánba. Versecen lovasságra és lőszerre van szükség. Tájékoztatást kér a jarkováci és a tomasováci eseményekről.

15 Miskolc, 1848. december 20.

Az északi mozgó hadsereg főparancsnokságának utasítása az alárendelt alakulatok számára a katonák - különösen az előőrsök - begyakorlására és kiképzésére. Vizsgálják meg a fegyverzetet, a töltényeket és a ruházatot.

16 Csaba, 1848. december 20.

A 26. honvédzászlóalj jelentése az északi mozgó hadsereg főparancsnokságának a zászlóalj létszámáról, elhelyezéséről és felszereléséről.

17 Miskolc, 1848. december 21.

A lengyel légió főparancsnoksága felterjeszti Szemere Bertalannak a lövészezred jelentését a budaméri csatáról. A lengyelek az utolsó csepp vérükig harcolnak Magyarországért, mert közös az ügy.

18 Gesztely, 1848. december 21.

A 43. honvédzászlóalj jelentése az északi mozgó hadsereg főparancsnokának a zászlóalj összetételéről őrnagytól honvédig. Fegyvere teljesen hiányzik a zászlóaljnak, és ruházata sincs minden honvédnak.

19 Trencsén, 1848. december 22.

Kriskó kormánybiztos jelenti Kossuth Lajosnak, hogy Simunich elfoglalta Vágújhelyet, a magyarok pedig Trencsénbe vonultak vissza. Ha nem történik kellő intézkedés, a legjobb szellemű városok és helységek kénytelenek lesznek meghódolni.

20 Szikszó, 1848. december 25.

Pulszky Sándor ezredes jelentése Mészáros Lázár hadügyminiszternek dandára összevonásáról, zsoldjáról és Schlik erődítési munkálatairól Kassán.

21 Miskolc, 1848. december 25.

Flór Ferenc őrnagy, a kassai tábor igazgató főorvosának irata a tábor főparancsnokságának a zászlóalj- és csapatorvosok feladatairól.

22 Nagyenyed, 1848. december 26.

Wardener cs. kir. vezérőrnagy jelenti Puchner altábornagynak, hogy Bem tábornok 23-án megtámadta Dést, és előle Jablonsky ezredes visszavonult Beszterce felé, ő pedig - a beállt helyzet hatására - 24-én kénytelen volt kivonulni Kolozsvárról. Ha Nagyenyedről vissza kell vonulnia, akkor Gyulafehérvár felé veszi útját.

23 Sátoraljaújhely, 1848. december 27. reggel 3 óra.

Besze János őrnagy jelenti Mészáros Lázár hadügyminiszternek, hogy a nép hangulata miatt nem tud Zemplén megyében Szemere Bertalan kormánybiztos rendelete szerint három nap alatt 3000 nemzetőrt kiállítani.

24 Főhadiszállás Győr, 1848. december 27.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy tudósítása a cs. kir. hadügyminisztériumnak Győr elfoglalásáról.

25 Bicske, 1848. december 29.

Görgei Artúr Kossuth Lajoshoz intézett levelében igazolja tetteinek helyességét. Kéri, hogy serege felett ő rendelkezhessék, vagy ha a kormány kíván vele rendelkezni, akkor mentsék fel őt a felelősség alól.

26 Lőcse, 1848. december 30.

Driska Szilárd honvéd százados jelenti az északi mozgó hadsereg parancsnokságának, hogy Rapaich őrnaggyal együttműködve január 1-jén megtámadja Eperjest.

27 Szikszó, 1848. december 30.

Gróf Csáky László főispán és kormánybiztos tájékoztatja Mészáros Lázárt az Eperjesen levő ellenség erejéről.

28 Bicske, 1848. december 31.

Görgei Artúr jelentése Kossuth Lajosnak. Seregét meggyőződése ellenére Budára vezeti. A csoportosan vonuló menekült katonákat a főváros előtt meg kell állítani és soraikat rendezni.

29 Szikszó, 1848. december 31.

Az északi mozgó hadsereg főparancsnokságának napiparancsa: azok a katonák, akik eladják fegyverüket vagy egyéb felszerelési tárgyaikat, halállal bűnhődnek.

30 Edelény, 1848. december 31.

Perczel Sándor őrnagy jelentése az északi mozgó hadsereg főparancsnokságának az ellenség erejéről, felszereléséről és mozgásáról.

31 Pancsova, 1848. december 31.

Mayerhofer cs. kir. ezredes jelentése a bánáti haditanácsnak a Pancsova környékén levő csapatok erejéről.

32 [ ? 1848. december]

Szemere Bertalan Ki védi a magyar hazát? című röpirata a magyar néphez.

33 [ ? 1849. január ?]

Leiningen cs. kir. vezérőrnagy jelentése az aradi vár 1848. december 14-i felmentéséről és élelmiszerrel ellátásáról.

34 Mocsa, 1849. január 1.

Ramberg cs. kir. altábornagy felszólítja báró Majthényi István honvéd tábornokot Komárom vára, a hídfők és a nádorvonal átadására.

35 Garadna, 1849. január 1.

Dessewffy honvéd alezredes jelenti Mészáros Lázár hadügyminiszternek bevonulását Garadnára, és ismerteti elővéd-dandára elhelyezését. Az ellenség Hidasnémetiben van. Állását ki fogja puhatolni.

36 [ ? 1849. január 1.]*

A magyar hadseregparancsnokság napiparancsa január 2-ára, és rendelkezés a dandárok diszlokációjáról.

37 Zimony, 1849. január 2.

Rajačić szerb pátriárka értesíti Rukavina altábornagy, bánáti vezénylő tábornokot, hogy a magyarok kiverték csapataikat Újfaluról és Franzfeldről. Lehetséges, hogy Pancsovát is megtámadják, ahol nagy lőszerkészletek vannak felhalmozva.

38 Pancsova, 1849. január 2.

Mayerhofer cs. kir. ezredes értesíti Rajačić pátriárkát, hogy a magyarok Jabuka és Crepaja felől megtámadták Pancsovát, azonban visszaverték őket. A visszavonuló magyarokat Knićanin Franzfeld felé üldözi.

39 [ ? 1849. január 4. után]

Mészáros Lázár honvéd altábornagy felhívása a kassai csorba kiköszörülésére.

40 Buda, 1849. január 5.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy értesíti Welden altábornagyot, hogy kardcsapás nélkül bevonult Budára és Pestre. A bábolnai, a móri és a tétényi részleges vereségek a jelek szerint teljesen elcsüggesztették a magyarokat, ezért hagyták el oly gyorsan a fővárost.

41 Főhadiszállás Buda, 1849. január 5.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy leirata Ramberg altábornagy számára. Értesíti, hogy a Téténynél vívott ütközet után bevonult Budára és Pestre, valamint a budai várba. A főváros kardcsapás nélküli feladása biztos jele a forradalmi párt összeomlásának. Az újabb eseményekre hivatkozva ismételten szólítsa fel Majthényit a komáromi vár átadására.

42 Pancsova, 1849. január 5.

Mayerhofer cs. kir. ezredes megküldi az erdélyi főhadparancsnokság számára a bánáti haditanácshoz felterjesztett jelentésének másolatát, amelyben számot adott Kiss Ernő honvéd tábornok január 1-jei Neudorf, illetőleg a Pancsova ellen intézett 3-i sikertelen támadásáról.

43 Miskolc, 1849. január 6.

Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos jelentése a január 4-i, kedvezőtlen kimenetelű kassai csatáról. Elismerően sorolja fel a csatában helytálló zászlóaljakat és egyéb alakulatokat, majd "eldöntő diadalra" szólít fel.

44 Cegléd, 1849. január 8.

Perczel Mór honvéd tábornok seregének új hadrendi beosztása.

45 Temesvár, 1849. január 8.

A temesvári haditanács címzés nélküli értesítése. Mayerhofer cs. kir. ezredes jelentése szerint a felkelő magyarok 2-án 1/2 12 órakor Jabuka és Crepaja felől megtámadták Pancsovát, a jól irányzott ágyútűz hatására azonban visszavonultak. Veszteségük jelentős.

46 Újverbász, 1849. január 10.

Gróf Esterházi Sándor honvéd tábornok jelenti Mészáros Lázár hadügyminiszternek, hogy a tüzérség a lázadók* ellen hajlandó harcolni, a császári csapatokkal szemben azonban nem.

47 Budapest, 1849. január 10.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy utasítja Simunich altábornagyot, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket Lipótvár lövetéséhez és a vár elleni ostromhoz. Hívja fel a várparancsnok figyelmét, ha nem adja fel a várat, felségárulóként felakasztják.

48 Budapest, 1849. január 12.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy 14. hadijelentése Schlik január 4-i kassai győzelméről.

49 Miskolc, 1849. január 13.

Dessewffy Arisztid honvéd alezredes jelenti a felső-magyarországi hadsereg főparancsnokságának, hogy a 19. honvéd zászlóalj Szentpéteren maradt Miskolc északi részének felügyeletére. A fősereggel való összeköttetés biztosítására Gesztelyre egy őrcsapatot rendelt ki. Jelentés a dandárhoz csatlakozott négy 6fontos ágyú állapotáról és szükségleteiről.

50 Tokaj, 1849. január 13.

A felső-magyarországi mozgó hadsereg főparancsnokságának utasítása Dessewffy Arisztid honvéd alezredes számára. Értesítse Farkassányi kormánybiztost, hogy a Miskolcon lévő 500 köpenyt szállíttassa Tokajra, és vásároljon a lehető legnagyobb mennyiségben ruházati felszerelést. Tájékozódjék az ellenség mozdulatairól, és tegyen róla jelentést.

51 Tokaj, 1849. január 14.

Klapka György honvéd ezredes értesíti Görgei Artúr, Perczel Mór és Répásy Mihály honvéd tábornokokat, hogy a 6000 főből álló északi mozgó hadsereg parancsnokságát 13-án átvette Mészáros Lázártól, és a főhadiszállást - a kormány székhelyének fedezése céljából - Tokajra tette át. Támadólag nem léphet fel, az ellenség előrenyomulását azonban meg tudja akadályozni. Abban az esetben, ha Görgei egy dandárt küldene Losonc, Torna és Szepes felé, Schliket két irányból lehetne megtámadni. Tájékoztatást kér nevezett tábornokok hadseregeinek állásáról.

52 Tokaj, 1849. január 14.

Klapka György honvéd ezredes jelentése az OHB-nak. A Sárospatak ellenséges elfoglalásáról szóló hírek alaptalanok. Tokaj megszállásával biztosítva van serege számára a Tiszán való átkelés és visszavonulás. Erősítést kér, hogy megtámadhassa Kassát. Ha Görgei Losoncon keresztül Torna felé egy dandárt küld, akkor kombinált támadás által visszakényszeríthetik Schliket Galíciába.

53 Miskolc, 1849. január 14.

Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos leirata Klapka György honvéd ezredesnek. A hadügyminiszter értesítette, hogy a sereg vezérletét neki adta át. Nem helyesli a főhadiszállás áthelyezését Tokajba, sem a hadműveleteket, mivel ez hat vármegye feladását jelenti. A sereg fegyelmezetlensége fellázítja a népet, ami megnehezíti és hiányossá teszi az ellátást.

54 Tokaj, 1849. január 14.

Klapka György honvéd ezredes értesíti Szemere Bertalan, Farkassányi és Boronkay kormánybiztosokat, hogy 13-án átvette Mészáros Lázár hadügyminisztertől a felső-magyarországi tábor főparancsnokságát.

55 Tokaj, 1849. január 14.

Klapka György honvéd ezredes javasolja az OHB-nak, hogy serege biztonságos ellátása céljából létesítsen Böszörményben, Rakamazon, Tokajban, Nyíregyházán és Nánáson élelemraktárakat.

56 Tokaj, 1849. január 15.

Klapka György honvéd ezredes szózata a felső-tiszai hadsereghez a parancsnokság átvételéről.

57 Miskolc, 1849. január 15.

Dessewffy Arisztid honvéd alezredes jelentése a felső-magyarországi hadsereg főparancsnokságának a Göncön, Göncruszkán és Hidasnémetiben levő ellenségről, valamint a gömöri ágyúk és újoncok megérkezéséről.

58 Miskolc, 1849. január 15.

Dessewffy Arisztid honvéd alezredes jelentése a felső-magyarországi hadsereg főparancsnokságának csapatai elhelyezéséről a kapott parancs szerint, szolgálatuk nehezebbé válásáról és az ellenség egy részének tartózkodási helyéről.

59 Szikszó, 1849. január 16.

Dessewffy Arisztid honvéd alezredes jelentése a felső-magyarországi mozgó hadsereg főparancsnokságának a mozgó felvigyázó dandár elhelyezéséről.

60 Felsődobsza, 1849. január 18.

Gedeon honvéd őrnagy jelenti a felső-magyarországi hadsereg főparancsnokságának, hogy csapatával megérkezett Felsődobszára. A Szántón, Forrón és Gibárdon levő magyar erőkkel cirkálók által felvette az összeköttetést. Hírek szerint Schlik 18-án indul ki minden erejével Kassáról. Számot ad a parancsnoksága alatt álló csapat erejéről és kiképzetlenségéről. További rendeleteket és erősítést kér.

61 Mocsa, 1849. január 20.

Ramberg cs. kir. altábornagy felszólítása a komáromi vár átadására.

62 Szerencs, 1849. január 20.

Csermelyi Lajos honvéd őrnagynak, a felső-tiszai hadtest vezérkari főnökének jelentése Klapka György honvéd ezredesnek Tállyára Monok, Bodrogkeresztúr és Tarcal megszállásáról, valamint járőrök kiküldéséről Tállyára és Megyaszóra.

63 Hernádnémeti, 1849. január 20.

Dessewffy Arisztid honvéd alezredes jelentése az északi mozgó hadsereg főparancsnokságának Tokajba. Mivel a felderítésre kiküldött járőrök messzire elmentek, csak éjfélkor indulhatott el dandárával Szikszóról Hernádnémetibe. A kijelölt útvonalat nem tartotta tanácsosnak követni, mert az ellenség elvághatta volna a főerőtől. A Tiszán Lucnál átkelve folytatja menetét Tokaj felé.

64 Körmöcbánya, 1849. január 21.

Görgei Artúr honvéd tábornok utasítása Pusztelnik Alfréd honvéd alezredes és dandárparancsnoknak Zsarnóca felderítéséről és visszafoglalásáról.

65 Debrecen, 1849. január 23.

A Honvédelmi Bizottmány értesítése Perczel Mór honvéd tábornok január 22-i szolnoki győzelméről.

66 Debrecen, 1849. január 23.

A Honvédelmi Bizottmány közleménye a felső-tiszai hadsereg január 22-ei tarcali győzelméről Schlik felett.

67 Nagyszeben, 1849. január 24.

Puchner Antal cs. kir. altábornagy jelenti Windisch-Grätz tábornagynak, hogy Bem 35 000 fővel és 40 ágyúval döntő csapást kíván rá mérni. Ha a főseregtől nem érkezik gyors segítség, helyzete tarthatatlanná válik.

68 Szolnok, 1849. január 24.

Perczel Mór honvéd tábornok utasítása Hertelendy Miklós alezredesnek. Hadi intézkedés Cegléd január 25-i elfoglalására.

69 Tokaj, 1849. január 24.

Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos kiáltványa a január 22-23-i Schlik feletti győzelemről.

70 Újarad, 1849. január 25. este 7 óra.

Gaál Miklós honvéd tábornok átirata Damjanich János honvéd tábornoknak Fénylakra. Megkezdte 24-én reggel Arad vára bombázását. Mivel az ellenség Temesvárról felmentő hadat vár, kéri, hogy háta fedezése céljából Arad helyett Vingára menjen. Ez a felállás ezúttal azt is lehetővé teszi, hogy Arad elfoglalása után rajtaüssenek Temesváron és körülzárják.

71 Debrecen, 1849. január 25.

Mészáros Lázár hadügyminiszter utasítja Klapka György honvéd ezredest, hogy küldjön egy megerősített zászlóaljat Tiszafüredre, majd ezt követően egy huszárkülönítményt is, mivel az ellenség még Dembiński odaérkezése előtt Poroszló irányába nyomul előre.

72 Debrecen, 1849. január 28.

Mészáros Lázár hadügyminiszter rendelkezése hadi rögtönítélő törvényszékek felállítására.

73 Tiszafüred, 1849. január 28.

Asbóth Lajos honvéd alezredes jelenti Klapka György honvéd ezredesnek, hogy az 1300 főből álló előcsapata Tiszafüreden áll. Jelentés a Mezőkövesden, Poroszlón, Valkón, Csegén és Polgáron lévő csapatokról. Dembiński Jászapátiról Poroszlóra érkezik és Miskolc felé vonul.

74 Tiszafüred, 1849. január 28.

Az északi mozgó hadsereg január 28-i napiparancsa. Az 1. dandár Nagyfalura vonul, a 2. és a 3. Rakamazon állomásozik, a 4. pedig Timáron és Szabolcson.

75 Szabolcs, 1849. január 29. este 1/4 8 óra

Sulcz Bódog honvéd őrnagy jelentése az északi mozgó sereg parancsnokságának Rakamazra Schlik cs. kir. altábornagy főhadiszállása helyéről és valószínű támadásáról. Kétli, hogy a bizonytalan jégtakaró miatt megkísérli az átkelést a Tiszán.

76 Debrecen, 1849. január 31.

Mészáros Lázár hadügyminiszter utasítása Répásy Mihály tábornoknak a Tisza Szeged és Szolnok közötti őrzésére, a jobb part felderítésére, valamint a 6., a 7. és a 8. hadosztály összetételére, parancsnokaira és feladataira. Nem engedélyezik a hadtest Erdélybe vonulását.

77 Rakamaz, 1849. február 1.

A felső-tiszai hadsereg főparancsnoksága jelenti Szemere Bertalan kormánybiztosnak, hogy az ellenséget kiszorították Tokajból, és saját előőrsük szállta meg a várost. Dembiński tábora Dadára érkezett, ami lehetővé teszi a két tábor egyesülését.

78 Debrecen, 1849. február 2.

Hatvani József honvéd hadnagy jelentése a debreceni térparancsnokságnak a nem magyar nyelvű máramarosi újoncokkal szembeni rossz bánásmódról.

79 Mád, 1849. február 6.

Klapka György honvéd ezredes értesíti Schlik cs. kir. altábornagyot, ha a cs. kir. fogságban lévő magyar hadifoglyokkal továbbra is embertelenül bánnak, akkor a magyar hadügyminisztérium is hasonló bánásmódban fogja részesíteni az osztrák hadifoglyokat. Javaslatot tesz hadifoglyok cseréjére.

80 Mád, 1849. február 7.

Klapka György honvéd ezredes menetutasítása Sulcz Bódog őrnagy dandárparancsnoknak. A Máriássy-hadosztály, amelyhez csatlakozik, része lesz annak a nagy tiszai seregnek, amely Dembiński tábornok parancsnoksága alatt Miskolc környékén koncentrálódik.

81 Mád, 1849. február 7.

A felső-tiszai hadtest átirata Farkassányi kormánybiztosnak a hadtest új felosztásáról.

82 Kiskér, 1849. február 7.

Földváry Károly honvéd őrnagy jelentése a hadügyminisztérium katonai osztályának a 43. honvéd zászlóalj átvételéről, annak fegyverzetéről, felszereléséről és állapotáról.

83 Eperjes, 1849. február 8.

Görgei honvéd tábornok napiparancsa a 33. honvéd zászlóaljnak a branyiszkói szoros bevételekor tanúsított bátor magatartása alkalmából.

84 Debrecen, 1849. február 8.

Mészáros Lázár hadügyminiszter a felső-tiszai hadsereg parancsnokához intézett leiratban ismerteti az érdemjelre való felterjesztés módját.

85 Debrecen, 1849. február 10.

Mészáros Lázár hadügyminiszter leirata Klapka György honvéd ezredesnek. A hadsereg számára szükséges ruhaneműek és egyéb felszerelési cikkek gyorsabb elkészítése végett az erőket a nagyváradi állami ruházati bizottmányban vonják össze. Tájékoztatja arról, hogy a hiányzó ruhaneműeket és felszerelési cikkeket mivel pótolják.

86 Csécse, 1849. február 10.

Deym cs. kir. vezérőrnagy jelentése a február 5-én vívott branyiszkói ütközetről.

87 [ ? 1849. február 4-11.]

Puchner Antal cs. kir. altábornagy értesíti Szkarjatyin cári orosz ezredest, hogy február 4-én kiszorította a magyarokat Medgyesről, 9-én pedig Segesvárról. Tájékoztatást kér címzett helyzetéről és állásáról, illetőleg arról, hogy Nagyszeben megtámadásánál részéről milyen támogatásra számíthat.

88 Főhadiszállás Nagyszeben, 1849. február 13.

Puchner cs. kir. altábornagy jelentése a temesvári főhadparancsnokságnak a február 4-i vízaknai ütközetről, valamint a január 9-i piski csatáról, továbbá Bem azon törekvéséről, hogy csapatait összevonja Medgyes és Marosvásárhely között.

89 Debrecen, 1849. február 13.

Flór Ferencnek, a magyar hadügyminisztérium egészségügyi osztályfőnökének leirata a munkácsi várparancsnokság számára. Pfeiffer János, a 21. honvéd zászlóalj főorvosa sebészeti műszerek küldését kérte. Mivel az osztály nincs ilyen műszerek birtokában, és beszerzésük oly nehézséggel jár, hogy a harcoló zászlóaljak ebbeli szükségleteit sem tudják fedezni, ezért a várparancsnokság adja át használatra a maga műszereit, vagy ha ő maga sem rendelkezik ilyenekkel, akkor valamely polgári hatóságtól szerezze be azokat ideiglenesen.

90 Rakamaz, 1849. február 13.

Szép honvéd hadnagy jelentése Klapka György honvéd ezredesnek a rakamazi lőszerraktár készleteiről.

91 Debrecen, 1849. február 14.

Mészáros Lázár magyar hadügyminiszter utasítása Jocksmann Károly honvéd tüzérszázadosnak Munkácsra. Sürgeti, hogy legfőképpen 3 és 6fontos űrgolyókat gyártasson a felállítandó röppentyű ütegek számára. A különböző vasgyáraknál található vas lőszerkészleteket szállíttassa azonnal Nagyváradra.

92 Kolozsvár, 1849. február 15.

Csány László kormánybiztos értesíti a lakosságot Bem február 9-i piski győzelméről, valamint arról, hogy Stutterheim dandárát 10-én a gyulafehérvári várba kergette.

93 Eger, 1849. február 17.

K. Dani Kállay Ödönhöz intézett levelében beszámol az osztrákok szolnoki helyzetéről.

94 Kerecsend, 1849. február 20.

Földváry Károly honvéd őrnagy, a 43. zászlóalj parancsnoka jelenti a Dessewffy-dandár parancsnokságának Maklárra, hogy lovas előőrse Kápolnán van. A vidék népe értesíti az ellenség minden mozdulatáról. Hír szerint az osztrákok Hatvanban állást akarnak foglalni és ott vonják össze az erőiket.

95 Debrecen, 1849. február 23.

A magyar hadügyminisztérium leirata a debreceni térparancsnokságnak, amelyben Petőfi Sándor 28. zászlóaljbeli honvéd százados lemondását elfogadták. Az elbocsátó oklevelet azzal a meghagyással küldik meg, hogy adják azt át neki.

96 Eger, 1849. február 23.

A felső-tiszai hadtest parancsnoksága javasolja a magyar hadügyminisztériumnak, hogy a Zanini ezred zászlóalja vegye fel az olasz légió elnevezést.

97 Tiszafüred, 1849. február 23.

Dembiński Henrik honvéd altábornagy levele Répásy Mihály honvéd tábornoknak, melyben megmagyarázza, mi idézte elő, hogy a február 17-i és 19-i parancsai nincsenek egymással összhangban. Hogy a jövőben ne kételkedjék tervei helyességében, szokásától eltérően, ismerteti a kápolnai csatát megelőző hadműveleti terveit és a csapatösszevonásokat.

98 Eger, 1849. február 27.

Beőthy György őrnagy, a 26. honvédzászlóalj parancsnoka jelenti Klapka György honvéd ezredesnek Szalókra, hogy a szalóki völgyben háromszor visszaverték. Egerbe vonult.

99 Kápolnai főhadiszállás, 1849. február 27.

Herceg Windisch-Grätz tábornagy jelentése az uralkodónak a kápolnai csatáról.

100 Nagyszeben, 1849. február 28.

Puchner cs. kir. altábornagy értesíti Rukavina altábornagyot: március 1-jén elhagyja Nagyszebent, 3-án Medgyesnél megtámadja Bemet, majd Marosvásárhelyre vonul. Kéri a Maros-völgy Zaránd megye felőli bejáratainak elzárását.

101 Debrecen, 1849. március 1.

A magyar hadügyminisztérium eljárási rendszabálya a hadsereg fegyelmi ügyeiben.

102 Tiszafüred, 1849. március 2. este 1/2 10 óra

Dembiński Henrik honvéd altábornagy leirata Répásy Mihály tábornoknak Poroszló feltétlen megtartásáról.

103 Főhadiszállás Medgyes, 1849. március 4.

Puchner cs. kir. altábornagy jelentése Windisch-Grätz tábornagynak Budára a március 2-3-i, Bem elleni medgyesi csatájáról, valamint a további hadműveleti terveiről.

104 Tiszafüred, 1849. március 5.

Mészáros Lázár leirata Görgei Artúr honvéd tábornoknak. A fővezérségről lemondott Dembiński altábornagy helyett vegye át a saját hadosztályán túl a Klapka György és a Répásy Mihály parancsa alatt álló hadosztályok parancsnokságát.

105 Nagyvárad, 1849. március 6.

Simonffy honvéd őrnagy utasítása a 63. honvéd zászlóalj parancsnokságának. A főtisztektől meg kell követelni, hogy pontosan vegyenek részt a legénység gyakorlatain. A kiképzés a legénység saját anyanyelvén történjék. Néhány főtiszt jelenjék meg Lahner tábornoknál, aki bemutatja nekik az újonnan érkezett fegyverek szétszedését és összerakását.

106 Törökszentmiklós, 1849. március 12.

Albrecht Frigyes honvéd őrnagy jelentése Vetter Antal altábornagy hadsereg-főparancsnoknak az osztrákok csapatösszevonásáról, létszámáról és szolnoki veszteségéről. Ottinger cs. kir. vezérőrnagy csodálkozását fejezte ki a szolnoki kórházakban lévő osztrák betegek ápolásáért, továbbá azért, hogy Damjanich visszaküldte az osztrákoknak a lefoglalt pénztárakban talált magánpénzeket és letéteket.

107 Törökszentmiklós, 1849. március 12. este 10 óra

Damjanich János honvéd tábornok értesíti Klapka György honvéd ezredest az ellenség erejéről és vélhető szándékáról. Ő maga Cibakházánál vonja össze az erejét. Kéri Klapkát, hogy megbeszélés céljából jöjjön Törökszentmiklósra.

108 Törökszentmiklós, 1849. március 13.

Damjanich János honvéd tábornok utasítása Nagy-Sándor József ezredesnek Kecskemét, valamint Nagykőrös felderítésére, és tájékoztatja őt a Görgeit támogatni kívánó szándékáról.

109 Főhadiszállás Buda, 1849. március 14.

Windisch-Grätz cs. kir. tábornagy értesíti Ramberg altábornagyot, hogy az 1. és a 3. hadtest Alpárnál és Cibakháza környékén átkel a Tiszán. Az ő feladata, hogy Hevesről csapatokat küldjön a Tiszafüredről Poroszlóra vezető átkelőhely megfigyelésére, kémek révén pedig Tokajig derítse fel a magyarok tevékenységét.

110 [Törökszentmiklós?] 1849. március 14.

Damjanich János honvéd tábornok a közeljövőben sorra kerülő hadműveletekre való tekintettel elrendeli a hadtest összevonását március 16-ig Cibakházán. Erre az időre a táborban lesz Kossuth Lajos kormányelnök és Vetter Antal altábornagy hadsereg-főparancsnok is.

111 Törökszentmiklós, 1849. március 14.

Vetter Antal hadsereg-főparancsnok megküldi Klapka Györgynek a hadsereghez intézett kiáltványát. Fővezérré való kinevezése alkalmából felhívja a figyelmet a hadsereg egységének fontosságára, és kéri tisztjei támogatását a haza felszabadításához. A hősöket megjutalmazza, a gyávákat megbünteti.

112 Kolozsvár, 1849. március 15.

Csány László erdélyi teljhatalmú főkormánybiztos közleménye arról, hogy Bem március 11-én elfoglalta Szebent.

113 Miskolc, 1849. március 16.

Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos felhívása a lakossághoz egy 4000 fős gerillasereg felállítására.

114 Tiszaföldvár, 1849. március 21.

A 8. honvéd huszárezred 1. őrnagyi osztályának jelentése Cibakházára a lovasság főparancsnoksága számára az osztály elhelyezéséről, a december óta folyó csatározásokban szerzett veszteségéről, az öltözetek hiányosságáról, valamint a lovak kimerültségéről.

115 Miskolc, 1849. március 21.

Csaplovics Lajos tábori főhadbíró és honvéd százados jelentése Görgei Artúr tábornoknak a hadügyminisztérium rendelkezése alapján az egyes hadtestektől a főhadiszálláshoz rendelt hadbírók ügyében, illetőleg a centralizált igazságszolgáltatás hátrányairól.

116 Dormánd, 1849. március 21.

Görgei Artúr honvéd tábornok megküldi Kmety György alezredesnek a VII. magyar hadtest március 22-i rendelkezését az alárendelt hadosztályok menetelésére és feladatára vonatkozóan.

117 Törökszentmiklós, 1849. március 22.

Vetter Antal honvéd altábornagy leirata Klapka György ezredesnek. A magyar hadsereg vitézeihez intézett lelkesítő felhívásban közli, hogy Bem Nagyszeben elfoglalása után megtisztította Erdélyt az orosz és az osztrák csapatoktól. Közeleg a győzelem napja. Kossuth rövidesen a hadsereghez érkezik.

118 Nagyszeben, 1849. március 24.

Csány László erdélyi teljhatalmú főkormánybiztos közleménye a szászok árulásáról, az ostromállapot kihirdetéséről, valamint rögtönítélő törvényszékek felállításáról Szeben és környékén.

119 Főhadiszállás Tiszafüred, 1849. március 29.

A magyar hadsereg-főparancsnokság parancsa a Görgei-, az Aulich-, a Damjanich- és a Klapka-hadtest március 30-i módosított elhelyezésére, valamint ugyanezek számára menetintézkedés március 31-re.

120 Pétervárad, 1849. március 30.

Csuha Antal honvéd tábornok másolatban megküldi Tóth, Hollán alezredes és mások számára Batthyány Kázmérnak és Perczel Mórnak a péterváradi vár biztosítására hozott nyílt rendeletét.

121 Debrecen, 1849. március 31.

Mészáros Lázár hadügyminiszter rendelete a hadi özvegyeknek kifizetendő nyugdíj, illetve pénztámogatás tárgyában.

122 Gyöngyös, 1849. április 1.

Görgei Artúr honvéd tábornok parancsa a hadsereg rendjének és fegyelmének biztosítására, s kihirdeti a rögtönítélő bírósági eljárást.

123 Főhadiszállás Gyöngyös, 1849. április 1.

A magyar hadsereg-főparancsnokság ismerteti Klapka György honvéd tábornokkal a hadsereg menetirányát április 2-tól 6-ig.

124 Gyöngyös, 1849. április 2. 1 óra

A magyar hadsereg-főparancsnokság értesíti Klapka György honvéd tábornokot az ellenség Hort elleni tevékenységéről és Hort megtartásának fontosságáról. Valamennyi hadtest Jászberénybe vonul.

125 Hatvan, 1849. április 2. este 1/2 10 óra

Gáspár András honvéd ezredes jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak Gyöngyösre hadteste részvételéről és tevékenységéről a hatvani csatában.

126 Dalja, 1849. április 4.

Nugent cs. kir. táborszernagy jelentése Windisch-Grätz tábornagynak Szenttamás elestéről és Pétervárad ostromának folytatásáról.

127 Debrecen, 1849. április 5.

A Honvédelmi Bizottmány közleménye Szenttamás Perczel általi bevételéről április 3-án.

128 Gödöllő, 1849. április 7.

A Poeltenberg-hadosztály vezérkari főnöke, Leutsch Albert honvéd százados jelentése az április 1-jei és 2-i hatvani csatáról.

129 Főhadiszállás [Gödöllő ?], 1849. április 9.*

Görgei Artúr honvéd tábornok a magyar kormány nevében felszólítja Windisch-Grätzet, hogy bánjon emberségesen a magyar hadifoglyokkal, ellenkező esetben a magyar kormány megtorlást alkalmaz az osztrák hadifoglyokkal szemben.

130 Üllő, 1849. április 10.

Asbóth honvéd alezredes kiáltványban szólítja fel Kiskunfélegyháza népét, hogy Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét lakosaihoz hasonlóan keljenek fel és támogassák a Rákoson álló magyar hadsereget.

131 [ ? 1849. április 10. után]

Damjanich János honvéd tábornok jelentése Vác április 10-i megtámadásáról és elfoglalásáról Klapka György tábornok segítségével.

132 Pécel, 1849. április 12.

Asbóth Lajos honvéd alezredes jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a kőbányai ütközetről.

133 Ipolyság, 1849. április 13.

Klapka György honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak hadteste elhelyezkedéséről és az ellenség visszavonulásáról Esztergomba a Garamon keresztül.

134 Szabadka, 1849. április 13.

Noszlopy Gáspár kormánybiztos a dunántúliakhoz intézett felhívásában ismerteti a magyar hadsereg sikereit, és felszólítja a népet a nemzetőrség felállítására, vezérei megválasztására és az ellenség akadályozására hadi működésében.

135 Bécs, 1849. április 15.

Welden cs. kir. táborszernagy a Jellačić táborszernagyhoz intézett levelében egyetért azzal, hogy Esztergom fontos átkelőhely, de manőverezési pont szempontjából nem tartja megfelelőnek. Vác elvesztése sorsdöntő. A Duna bal partján álló dandárok parancsnokát arra utasította, hogy a balszárny tüntetést hajtson végre Ipolyság felé, a jobbszárny pedig Vác felé nyomuljon előre. Nem világos, hogy a magyarok hol terveznek támadást indítani Komárom felszabadítására. Kifejti nézetét a harcoló hadsereg növelésének lehetetlenségéről és a tábornokok képzetlenségéről.

136 Füzesgyarmat, 1849. április 17.

Pongrácz István és Leutsch Albert honvéd őrnagyok jelentése a 7. hadtest parancsnokságának a Szentgyörgy és Zsemlér közötti felderítéséről és hídverés nehézségeiről a Garamon.

137 Főhadiszállás Léva, 1849. április 17.

A magyar hadsereg-főparancsnokság leirata Kmety György honvéd ezredesnek Vác feltétlen tartásáról, valamint a nagymarosi és a verőcei út megfigyeléséről.

138 Lök, 1849. április 18.

Klapka György honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy hadtestével átkelt a Garamon, az ellenségnek még nincs híre.

139 [Lök?]*, 1849. április 18.

Klapka György honvéd tábornok közli Kazinczy Lajos alezredessel az április 18-i menetparancsot.

140 Lök, 1849. április 18. 1/4 11 óra

Klapka György honvéd tábornok jelenti Görgei Artúr tábornoknak, hogy a Komárom várából érkező Kováts százados szerint ott semmit sem tudnak a magyar hadsereg közeledéséről. Nevezettet azzal az üzenettel küldte vissza, hogy a felmentő sereg három napon belül felszabadítja a várat.

141 Főhadiszállás Nagykálna, 1849. április 19. reggel 2 óra

Damjanich János honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy két ellenséges dandár közeledik Esztergom felől azzal a feltehető szándékkal, hogy megakadályozza a Gáspár-hadtest átkelését Veszelénél. Ismerteti az ezzel kapcsolatban hozott intézkedéseit.

142 Nagysalló, 1849. április 19.

Nagy-Sándor József honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a nagysallói ütközetről.

143 Főhadiszállás Fajkürt, 1849. április 20.

Klapka György honvéd tábornok napiparancsában köszönetét nyilvánítja ki seregének a nagysallói csatában tanúsított vitézségéért.

144 Nagybény, 1849. április 20.

Gáspár András honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy Kéméndre vonulva Párkány felől ellenség közeledett. Ismerteti az összecsapás kimenetelét.

145 Főhadiszállás Nagyendréd, 1849. április 20.

A magyar hadsereg-főparancsnokság utasítása Kmety honvéd ezredesnek, hogy mit tegyen egy ellenséges támadás esetén és tájékoztatja őt a nagysallói csata döntő jellegéről.

146 Jászfalu, 1849. április 21.

Klapka György honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a nagysallói csatáról.

147 Cinkotai tábor, 1849. április 24. délelőtt 10 óra

Aulich Lajos honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy az ellenség kiürítette Pestet, és feltehetően Budát is kiüríti. Nem vonul be Pestre, nehogy ürügyet adjon az ellenségnek a város és a Lánchíd elpusztítására.

148 Temesvár, 1849. április 25.

Pfrogner cs. kir. lovassági százados jelentése cs. kir. Leiningen vezérőrnagynak Bem 16-i vaiszlovai támadásáról.

149 Sz[en]tmárton, 1849. április 26.

Görgei Ármin honvéd őrnagy jelenti Görgei Artúrnak, hogy Turóc megyét megtisztították az ellenségtől. Ha Trenkkel végez, a Szepességbe siet Beniczky Lajos segítségére. Kormánybiztos kiküldését kéri a felszabadított megyékbe.

150 Komárom, 1849. április 27.

Molnár Ferdinánd honvéd alezredes előterjesztése Görgei Artúrnak, amelyben kifejti, hogy minden áron békét kell teremteni, még abban az esetben is, ha a márciusi alkotmány nem biztosítható teljes egészében. Felszólítja, hogy kezdje meg a titkos tárgyalásokat, és tegye ártalmatlanná a kormányt, amely a hadsereg nélkül összeomlik.

151 Debrecen, 1849. április 27.

A táborkari osztály jelenti a magyar hadsereg-főparancsnokságnak, hogy az északi határ biztosítására megalakult Dembiński altábornagy parancsnoksága alatt a IX. hadtest, egyúttal ismerteti annak összetételét.

152 Komárom, 1849. április 28.

A komáromi várparancsnokság jelentése Görgei Artúr hadsereg-főparancsnoknak a vár helyőrségének csökkentéséről, a különböző objektumokban szolgálatot adó csapatokról és a vár létszámszükségletéről.

153 Esztergom, 1849. április 29. délután 3 óra

Kmety György honvéd ezredes jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy elhagyta Vácot és bevonult Esztergomba, ahol hidat veret.

154 Gyarmat, 1849. április 29.

Bem József honvéd tábornok átirata Vécsey Károly tábornoknak, amelyben kéri, hogy működjék együtt vele , és értesíti, hogy Temesvárra futárt küld azzal a felszólítással, hogy adják fel a várat.

155 Főhadiszállás Komárom, 1849. április 30.

Görgei Artúr hadügyminiszter és hadsereg-főparancsnok ismerteti Nagy-Sándor tábornokkal a hadsereg május 1-jei menetparancsát, és közli, hogy a hadműveletek legközelebbi célja Buda.

156 Pesti tábor, 1849. április 30. este 1/2 10 óra

Aulich Lajos honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak az adonyi hídverési hely felderítésének későbbi tájékoztatásáról és a budai helyőrség erejéről.

157 Komárom, 1849. április 30.

Klapka György honvéd tábornok elbúcsúzik az I. hadtesttől, és közli, hogy annak parancsnokságát Nagy-Sándor József tábornok vette át. Méltatja a hadtest tevékenységét, és további harcra buzdít.

158 [Komárom]*, 1849. április 30.

Az 1. magyar hadtest menetparancsa hadosztályai számára április 30-ára.

159 Pesti tábor, 1849. május 1.

Aulich Lajos honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a ráckevei és az ercsi hídverésről, illetőleg átvonulásának megkezdéséről a Duna jobb partján.

160 Debrecen, 1849. [május]* 1.

Tervezet a magyar hadsereg új beosztására.

161 Főhadiszállás Tata, 1849. május 2.

Görgei Artúr honvéd tábornok megküldi a május 3-ára szóló parancsot, amely szerint az I., a III. hadtest és a Kmety-hadosztály Budakeszire, Budaőrsre, Hidegkútra, Solymárra és Ürömre vonul.

162 Gáta*, 1849. május 2. délelőtt 11 óra

Csorich cs. kir. altábornagy értesítése Colloredo-Mannsfeld vezérőrnagynak Győr kiürítéséről és Welden csatavállalási szándékáról Óváron.

163 Szigetújfalui tábor, 1849. május 3. délelőtt 11 óra

Aulich Lajos honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak Budafokra vonulásáról az Ercsinél épített hídon keresztül.

164 Főhadiszállás Budakeszi, 1849. május 4.

Nagy-Sándor József honvéd tábornok megküldi a Kazinczy-hadosztálynak a budai vár körülzárására és lövetésére kiadott parancsot.

165 Buda, 1849. május 4.

Üchtritz Emil honvéd őrnagy jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy Kmety ezredes a 10. honvédzászlóaljjal megtámadta a Vízivárost, azonban eredménytelenül.

166 Nagybecskerek, 1849. május 5.

Perczel Mór honvéd tábornok jelentése Kossuth Lajos kormányzónak. Jelentések szerint az ellenség elhagyta a határőrvidéket, Zimonynál átkelt a Dunán, és Titelből is elfutott. Néhány napon belül a határőrvidék mindenképpen tiszta lesz.

167 Rácváros-Naphegy, Hasmann-féle ház, 1849. május 7. reggel 1/2 6 óra

Nagy-Sándor József honvéd tábornok jelentése Görgei Artúr hadügyminiszter és hadsereg-főparancsnoknak a budai vár ostromelőkészületi munkálatairól.

168 Budai tábor, 1849. május 7. hajnali 3/4 1 óra

Nagy-Sándor József honvéd tábornok utasítja Kazinczy Lajos alezredest, hogy hadosztálya szállja meg a vár székesfehérvári kapujától a Bicskére vezető utat, és akadályozza meg, hogy a várból bárki ki- vagy oda bevonuljon.

169 Rózsahegy, 1849. május 7.

Görgei Ármin honvéd őrnagy jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a Liptó, Zólyom és Turóc megyei helyzetről.

170 Uzdin, 1849. május 8.

Perczel Mór honvéd tábornok jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak a tomasováci, jarkováci, uzdini és orlováci hadműveleteiről, a csatában magukat kitüntetett személyekről. Ismerteti a Jellačić ellen hozott intézkedéseket.

171 Frajtok*, 1849. május 10.

Bem József honvéd tábornok értesíti Vécsey Károly tábornokot, hogy Fehértemplomba megy a dél-bánáti hadműveletek irányítására.

172 Újlak, 1849. május 11. délelőtt 1/2 11 óra

Kmety György honvéd ezredes jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy az ellenség kitört a várból a Vízivárosba.

173 Főhadiszállás Győr, 1849. május 12. déli 12 óra

Poeltenberg Ernő honvéd ezredes jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy az ellenség Csornáig vonult vissza, és 13-án valószínűleg támadás várható Győr ellen.

174 Temesvár, 1849. május 14.

Leiningen cs. kir. vezérőrnagy jelentése a bánáti főhadparancsnokságnak a május 12-i freidorfi ütközetről.

175 Bukarest, 1849. május 15.

Dorsner cs. kir. ezredes jelenti Puchner lovassági tábornoknak, hogy egy 8-9000 főből álló orosz dandár Podolinból kiindulva 22-én Csernovicba érkezik, és az erdélyi cs. kir. csapatok tartalékát fogja képezni.

176 Budai tábor, 1849. május 18. délután 4 óra

Albrecht Frigyesnek, a 3. hadtest törzskari őrnagyának jelentése a budai vár május 18-i ostromáról.

177 Újlak, 1849. május 18-án reggel 5 órakor

Kmety György honvéd ezredes jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy négy oszlopban támadást indított, kénytelen volt azonban a csapatait visszavonni.

178 Gellértfürdő-kaszárnya*, 1849. május 18. reggel 1/2 7 óra

Aulich Lajos honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy a várkapunál támadást hajtott végre, az ellenség azonban visszaverte. A további támadást beszüntette.

179 Zsablya, 1849. május 21.

Perczel Mór honvéd tábornok jelentése Görgei Artúr tábornoknak a Bánát és a Bácska megtisztításának befejezéséről, valamint az összeköttetés megteremtéséről Törökországgal. Ismerteti hadteste erejét és összetételét. Bízik abban, hogy még Jellačić támadása előtt meg tudja szállni Titelt. Kifejti nézeteit, hogy az orosz invázió milyen intézkedéseket tesz szükségessé. Ha Európa nem lép fel az invázió ellen, akkor csak a dicső halál vagy a kitörés között lehet választani egy utolsó ütközettel.

180 [Buda, 1849. május 22.]

A budai vár bevétele után kiadott 19 pontból álló csonka utasítás fegyverek, lőszer, salétrom, kénpor összegyűjtésére és felhasználására, népfelkelők kaszával való ellátására, házak átkutatására ellenséges fegyverek összeszedése céljából ..

181 Főhadiszállás Vadászerdő a temesvári táborban, 1849. május 24.

Vécsey Károly honvéd tábornok mozsarak és lövedékek Temesvárra küldését kéri Görgeitől. Ezek megérkezése után három hétre, szerencsés esetben három napra elfoglalják a várat.

182 Megyer, 1849. május 24.

Kazinczy Lajos honvéd alezredes jelentése Görgei Artúrnak az ellenség csallóközi erejéről és az ellenség ellen tervezett éjszakai rajtaütéséről.

183 Főhadiszállás Buda, 1849. május 25.

Görgei Artúr hadügyminiszter és hadsereg-főparancsnok menetutasítása a Nagy-Sándor-hadtest számára május 27-től június 1-jéig, egyúttal értesíti a Táborkari Központi Iroda felállításáról.

184 Buda, 1849. május 28.

Az 1. magyar hadtest parancsnokságának kimutatása a budai vár bevételekor elesett, megsebesült és eltűnt tisztekről és katonákról őrmestertől lefelé.

185 Pozsony, 1849. május 30.

Haynau cs. kir. táborszernagy csatoltan megküldi Benedek vezérőrnagynak a cs. kir. hadsereg és a 8. orosz hadosztály általános védelmi diszpozícióját Zsolnától, a Vág mentén, Pozsonyon, Magyaróváron, Mosonon keresztül Sopronig.

186 Debrecen, 1849. május 30.

Felhívás a néphez az országba törő orosz hadsereg ellen.

187 Komárom, 1849. május 31.

Klapka György honvéd tábornok levele Nagy-Sándor József tábornoknak Bátorkeszibe. A kormány őt nevezte ki a komáromi vár és az egyesített 1., 7. és 8. hadtest parancsnokává. Reméli, hogy részéről minden támogatást meg fog kapni.

188 Gyurgyevó, 1849. május 31.

Perczel Mór honvéd tábornok levele Görgei Artúr tábornoknak. Három hadosztályból álló hadserege Bajától Kovilig, illetőleg Szurdoktól Orsováig ellenőrzi a Dunát, a Tiszát pedig Aradáctól és Csurogtól a Dunába ömléséig. Jellačić és Puchner 140-160 ágyúval, 14-15 lovasosztállyal és 50-60 000 gyalogossal rendelkezik. Az ő három hadosztálya - Vécsey, Kohlmann és Gaál - összesen 1800-2000 lovasból, 17-18 000 gyalogosból, 6-7000 lándzsásból és 140-150 ágyúból áll. Úgy véli, hogy az ellenséges hadműveletek a Tisza két partján felfelé fognak irányulni.

189 [ ? 1849. június ? ]

Görgei Artúr fővezér és hadügyminiszter rendelete a hadsereg felosztásáról.

190 Komárom, 1849. június 2.

Klapka György honvéd tábornok jelentése Görgei Artúr fővezér és hadügyminiszternek a komáromi vár védelmi állapotára tett intézkedésekről, élelemmel, pénzzel és ruházattal való ellátottságáról. Intézkedéseket tett egy puska-, csappantyú- és gyutacsgyár, illetőleg lőpormalom felállítására.

191 Pétervárad, 1849. június 4.

Vukovics Sebő miniszter a kormány megbízásából utasítja Perczel Mór honvéd tábornokot, hogy a Bácskában és a Bánátban lévő hadseregből egy 12 000 fős egységet indítson el a Duna felső részéhez. Pétervárad biztosítása, Arad és Temesvár ostroma változatlan feladat.

192 Esztergom, 1849. június 8.

Ludvigh János kormánybiztos jelentése Kossuth Lajos kormányzónak. Közli Perczel Mór levelével kapcsolatos észrevételeit, továbbá ismerteti az ellenséges és a magyar erők állását. Helyteleníti a tábori vésztörvényszék feloszlatását. Híreket közöl Nyitra megyéből. Az oroszok között nagy a halálozás.

193 Győr, 1849. június 9.

Zámbelly Lajos honvéd ezredes - Klapka és Poeltenberg tábornokok megbízásából - értesíti Kmety ezredest, hogy az osztrákok Sopron felől 23 000 emberrel, Öttevény és a Szigetköz felől pedig 18 000 emberrel támadnak Győr ellen.

194 Szabadka, 1849. június 9.

Haczell Márton kormánybiztos jelenti Kossuth Lajos kormányzónak, hogy az ellenség Újvidéknél körülzárta Perczel Mór seregét. Rendelkezett a népfelkelés kihirdetéséről. Az ellenség ereje mintegy 30 000 emberből áll.

195 Győr, 1849. június 10.

Klapka György honvéd tábornok jelentése Görgei Artúrnak az ellenség erejének összevonásáról a Duna jobb oldalán, és átkeléséről a Rábán. Javasolja, hogy ne hajtson végre nagyobb hadműveletet a Csallóközben.

196 Verbász, 1849. június 12.

Perczel Mór honvéd tábornok levele Görgei Artúr tábornoknak. Újvidéket az ellenség körülzárta, Pétervárad a legnagyobb veszélyben van. Ha nem sikerül az ellenséget megvernie, Pétervárad, a Bácska és a Bánát elvész. Elért sikerei és eredményei ellenére a kormány újból áskálódik ellene. A neki szánt erősítést Szegedről nem hozzá, hanem Görgeihez küldik.

197 Győr, 1849. június 12.

Poeltenberg Ernő honvéd tábornok jelentése a Táborkari Központi Irodának az ellenség helyzetéről és létszámáról Pozsonyban, Sopronban, Mosonban, Horvátkémlén, Óváron, Rajkán és Héderváron.

198 Győr, 1849. június 12.

A 7. magyar hadtesttől Zámbelly ezredes értesíti Kmety György honvéd ezredest, hogy 13-án támadást várnak a Szigetközben. Ennek megelőzésére Moson felé nyomulnak előre. Jó lenne az ő közelében is riadóztatni az ellenséget.

199 Esztergom, 1849. június 15. délben

Bayer József honvéd ezredes jelenti Görgei Artúr tábornoknak, hogy Klapka hadműveletei nem egyeznek a Táborkari Központi Iroda hadműveleti terveivel, aminek hátrányos következményei lehetnek a Duna jobb partján tervezett hadműveletekre nézve. Kéri az egyes parancsnokok és a Központi Iroda közötti viszony tisztázását.

200 Tét, 1849. június 16.

Kmety György honvéd ezredes jelentése Görgei Artúr hadügyminiszternek és hadsereg-főparancsnoknak a június 13-i csornai ütközetről.

201 Zsigárd, 1849. június 16.

Pott cs. kir. vezérőrnagy jelentése Colloredo-Mannsfeld altábornagynak a zsigárdi ütközetről.

202 Zsigárd, 1849. június 17.

Pott cs. kir. vezérőrnagy jelentése Colloredo-Mannsfeld altábornagynak dandára veszteségéről a zsigárdi csatában, a magyarok veszteségéről és a lakosság magatartásáról. Közli, hogy csapatai másnapra már nincsenek ellátva kenyérrel és abrakkal.

203 Pusztaaszódi tábor, 1849. június 18. reggel 6 óra

Asbóth Lajos honvéd ezredes jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak Negyed megszállásáról, az aszódi híd fedezéséről, a Zsigárdon levő ellenség erejéről, valamint hídverés lehetőségéről Farkasdon vagy Negyeden.

204 Komárom, 1849. június 19-21.

Részletek a 7-8. hadtest hadműveleti naplójából az Aszód és Nyárasd közötti ütközetről.

205 Főhadiszállás Eperjes, 1849. június 19.

Wysocki József honvéd tábornok jelentése Görgei Artúrnak a felső-magyarországi hadtest parancsnokságának átvételéről, a Duklánál levő orosz hadsereg erejéről, valamint a saját hadteste elhelyezéséről és felszereléséről. Fegyvert és erősítést kér.

206 Taksony, 1849. június 20.

Pott cs. kir. vezérőrnagy jelentése Colloredo-Mannsfeld altábornagynak a peredi csatáról, az annak során elszenvedett veszteségekről, továbbá az élelemhiányról.

207 Sellye, 1849. június 24.

Pott cs. kir. vezérőrnagy jelentése Wohlgemuth altábornagynak Zsigárd, Farkasd és Negyed elfoglalásáról.

208 Törökbecse, 1849. június 25.

Tóth Ágoston honvéd ezredes jelentése Kossuth Lajos kormányzónak. Az ellenség megtámadta Óbecsét. A várost fel kellett adniuk. Veszteségük jelentős. Mivel a magyar sereg a Tisza vonalán szét van szórva, ezért Zsombolyánál összevonják azt Vetter altábornagy parancsnoksága alatt.

209 Forró, 1849. június 25.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok jelentése Kossuth Lajos kormányzónak az oroszokkal vívott 23-i somosi ütközetről.

210 Munkács*, 1849. június 26.

Kazinczy Lajos honvéd ezredes jelenti Görgei Artúr hadügyminiszternek, hogy megérkezett rendeltetési helyére. Fegyvert és embert kér, hogy az ország számára stratégiailag oly fontos pozíciót - különösen a bányái és az ágyúöntő műhelye miatt jelentős Munkácsot - meg tudja tartani.

211 Miskolc, 1849. június 26.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok értesíti Luzsénszky Pál kormánybiztost, hogy Wysocky tábornok csekély ereje miatt nem tudja feltartani az ellenséget és fedezni a fővárost, hanem a fősereggel kíván egyesülni.

212 Győr, 1849. június 27. este 1/4 11 óra

Poeltenberg Ernő honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy 28-án támadást indít azzal a céllal, hogy a Szemeréig előnyomuló ellenséget Mórichidán keresztül visszaverje.

213 Miskolc, 1849. június 27.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok jelentése Kossuth Lajos kormányzónak. Seregét az ellenség túlereje és saját csapatai vegyes összetétele miatt először Harsányig, majd Pest felé vonja vissza.

214 Arad, 1849. június 28.

Az aradi vár cs. kir. helyőrségének kapitulációja.

215 Tata, 1849. június 28.

Ludvigh János kormánybiztos levele Kossuth Lajos kormányzónak Győr elestéről. A magyar csapatok Ácsig hátráltak vissza. Ha itt nem sikerül az ellenség megfutamítása, akkor alkudozni kell egy II. Sándor-féle alkotmányért.

216 Tata, 1849. június 28. éjjel 1/2 12 óra

A Táborkari Központi Iroda jelentése Kossuth Lajosnak Győr feladásáról és Kmety visszavonulásáról Tapolcafőre. A továbbiakban ismerteti a 29-i diszpozíciókat, és azt tanácsolja, hogy a kormány költözzék Nagyváradra.

217 Tata, 1849. június 29.

Ludvigh János tábori kormánybiztos levele Kossuth Lajos kormányzónak. Sürgeti a főváros elhagyását, mert az ellenség három nap alatt ott lehet. A hadsereg ellene van a köztársaságnak. Ha az ellenség a Tiszának tart, ők Bécs felé mennek.

218 Főhadiszállás Sóvé, 1849. június 29.

Báró Jellačić cs. kir. táborszernagy másodszor szólítja fel Pétervárad helyőrségét a vár átadására és ismerteti a megadási feltételeket.

219 Bőny, 1849. június 30.

Benedek cs. kir. vezérőrnagy jelentése a június 28-i győri ütközetről.

220 Komárom, 1849. június 30.

Görgei Artúr honvéd tábornok levele Kossuth Lajos kormányzónak. A Kossuth által hibásnak minősített hadviselési rendszerért nem Bayer a hibás, hanem őt terheli a felelősség, a hibáknak azonban nem ő az oka, hanem maga Kossuth. Terve: Komárom oltalma alatt összpontosít minden erőt és döntőleg megtámadja az osztrákokat. Nem a kormányért, hanem a népért harcolt, és ha a nép érdeke úgy kívánná, ő lenne az első, aki leteszi a fegyvert.

221 Komárom, 1849. június 30.

Ludvigh János kormánybiztos levele Kossuth Lajos kormányzónak. Bár sose adta volna ki a Szegedre vonulás parancsát, mert ez a nemzet szabadságának a temetése lesz. Kéri, vesse el a tervet, és olvassa el Bayer ezzel kapcsolatos feljegyzéseit.

222 Budapest, 1849. június 30.

A magyar hadsereg hadrendje.*

223 Dunaalmás, 1849. július 2.

Mészáros Lázár honvéd altábornagy levele Görgei Artúr tábornoknak. Mivel nem tudta az útját folytatni, visszatért Pestre. A kormány rendeleteit Hankovics őrnagy fogja kézbesíteni. Nagy felelősséget vállal magára, ha a haza legnagyobb erejével elzárja magát a többitől, mivel ettől a jövő sorsa dőlhet el. Felszólítja, hogy küldjön sereget déli irányba.

224 Beszterce, 1849. július 3.

Bem József honvéd altábornagy kihirdeti az ostromállapotot Erdélyben - Aranyosszék kivételével.

225 Főhadiszállás Bábolna, 1849. július 3.

Haynau cs. kir. táborszernagy 4. hadijelentése a magyar hadsereg visszavonulásáról Komárom felé, valamint az ószőnyi és az újszőnyi harcokról.

226 Pest, 1849, július 4.

Mészáros Lázár altábornagy utasítása Vetter Antal altábornagynak, hogy küldjön jelentős számú csapatot Temesvárra és Aradra, mivel az oroszok azzal a szándékkal vonulnak Polgáriból Debrecen felé, hogy elvágják Erdélyt.

227 Szeged, 1849. július 6.

Monti Alessandro honvéd ezredes jelentése a magyar hadügyminisztériumnak az olasz légió szelleméről, valamint arról, hogy milyen feltételek mellett vette át a légió parancsnokságát, és ezek milyen mértékben valósultak meg.

228 Budapest, 1849. július 6.

"Kossuth és a kormány utasítása Klapka tábornokhoz: hajtsa végre erélyesen az előző napi minisztertanácsi határozatot, kezdje meg a sereg levonulását Szegedhez, és akadályozza meg, hogy a haditanácsban a kormány rendeletei fölött vitatkozzanak".

229 Komárom, 1849. július 6.

Klapka György honvéd tábornok jelentése a hadügyminisztériumnak a Duna bal partján lévő ellenségről, a vár pénzellátásáról és a hadseregnek a kormány parancsa szerinti elvonulásáról július 7-én.

230 Főhadiszállás Pest, 1849. július 6.

Mészáros Lázár honvéd altábornagy utasítása Kmety György tábornoknak: Pécs megtámadása helyett igyekezzen Jankovácra, hogy Vetterrel egyesülve megsemmisítsék Jellačićot.

231 Pest, 1849. július 8. reggel 8 óra

Dembiński Henrik honvéd altábornagy Kossuth Lajoshoz intézett levelében szemrehányást tesz terve megváltoztatásáért.

232 Marosvásárhely, 1849. július 10.

Bem József honvéd altábornagy fegyverbe szólítja a székelyeket a betörő orosz csapatok ellen.

233 Nagyigmánd, 1849. július 11. délelőtt 10 óra

Haynau cs. kir. táborszernagy megküldi Bechtold altábornagynak hadműveleti utasításait arra az esetre, ha a magyarok komáromi táborukból éjszakai kitörést kísérelnének meg.

234 Nagyigmánd, 1849. július 12.

Haynau cs. kir. táborszernagy Bechtold altábornagyhoz intézett leiratában helyteleníti, hogy nevezett hadosztálya a július 11-i komáromi csatában nem a kiadott utasítás szerint működött, és nem támadta meg lovasságával a magyarok szárnyát.

235 Hódmezővásárhely, 1849. július 13.

Ormai Norbert honvéd ezredes jelentése a magyar főhadparancsnokságnak Szegedre négy vadászezred szervezéséről és beosztásáról.

236 Szeghegyi tábor, 1849. július 13.

Guyon Richárd honvéd tábornok értesíti Kmety György tábornokot, hogy a különböző helységeket milyen erővel szállta meg az ellenség.

237 Huszt, 1849. július 15.

Kazinczy Lajos honvéd ezredes levele Perczel Mór tábornok hadteste összpontosításának nehézségeiről és hiányos felszereléséről. A határ védelméhez szükségtelen csapatok Munkács-Ungvár-Eperjes vagy Tokaj felé indítja. A visszavonulási pont Namény. 8000 fős hadtestét 18-19-én Munkácson vonja össze. Kéri, hogy tájékoztassa a hadműveleteiről.

238 Szeged, 1849. július 15.

Szabó Imre államtitkár tájékoztatja Görgei tábornokot a többi hadtest helyzetéről és tevékenységéről, továbbá híreket kér a felső hadsereg felől.

239 [ ? 1849. július 16.]

Stuller Ferenc kormánytanácsos a kormányzóhoz felterjesztett eredeti jelentés alapján kivonatos tájékoztatást küld egy meg nem nevezett szervnek Perczel Mór tudósításáról, amelyben az beszámol a Tisza-vonal védelméről, az ellenség mozdulatairól és Szeged megvédéséről.

240 Komárom, 1849. július 18.

Klapka György honvéd tábornok jelenti Görgei Artúr hadsereg-főparancsnoknak, hogy egy őrjárata elfogta az ellenség három levelét, amelyben Csorich cs. kir. altábornagy felszólítja Pott vezérőrnagyot és Grabbe altábornagyot, hogy vonuljanak a Szentpéter és Hetény közötti fennsíkra. Híreket kér a hadsereg felől.

241 Főhadiszállás Nagykáta, 1849. július 19.

Mészáros Lázár honvéd altábornagy jelentése a hadügyminisztériumnak Görgei megsegítéséről, a hadsereg egyesítéséről és Szeged megvédéséről.

242 Szeged, 1849. július 20.

Aulich Lajos honvéd tábornok és hadügyminiszter értesíti Mészáros Lázár altábornagyot, hogy Vetter altábornagy július 21-én megkísérli Titel elfoglalását. A továbbiakban Knezić Tokaj elleni tüntetéséről, a szegedi sáncok építéséről és Kazinczy hadtestének a tiszai hadsereghez történt csatolásáról ad tájékoztatást.

243 Dubicsány, 1849. július 21.

Poeltenberg Ernő honvéd tábornok jelenti Görgei Artúr tábornoknak, hogy a 7. hadtest tisztikara nem fogadta el az orosz parlamenterek által átadott békeajánlatot.

244 Abony, 1849. július 23.

Mészáros Lázár fővezér levele Aulich Lajos hadügyminiszternek az alvezérek közötti egyenetlenségekről, valamint a kormánynak a főparancsnok megkerülésével hozott intézkedéseiről. Olyan főparancsnokra lenne szükség, aki mindenki bizalmát élvezi.

245 Sepsiszentgyörgy, 1849. július 23.

Gál Sándor honvéd ezredes értesíti Beke József ezredest, hogy Bem tábornok átlépte a moldvai határt, ő pedig a Szemeriáig előrenyomult ellenséget visszaszorította Előpatakra.

246 Szolnok, 1849. július 23.

Mészáros Lázár honvéd tábornok jelenti a hadügyminisztériumnak, hogy Perczel elindult Kőrösre, Lenkey pedig azt kapta feladatul, hogy egy-egy zászlóaljjal szállja meg Tiszafüredet és Szolnokot. Kéri a fővezérség alóli felmentését.

247 Szeged, 1849. július 23.*

Aulich Lajos honvéd tábornok és hadügyminiszter levele Görgei Artúr tábornoknak a hadsereg erői egyesítésének szükségességéről, valamint Mészáros Lázár altábornagy hadseregének erejéről és helyzetéről.

248 Szeged, 1849. július 24. este 1/2 12 óra

Szabó Imre honvéd ezredes, államtitkár értesíti Görgei Artúr honvéd tábornokot, hogy Kossuth és Aulich a felső-magyarországi hadsereghez megy. Kossuth ki akar békülni vele. Óvatosságra inti.

249 Debrecen, 1849. július 26.

A debreceni városi tanács jelenti Görgei Artúr tábornoknak, hogy reggel 4 és 5 óra között mintegy 8000 orosz gyalogság és ismeretlen számú lovas Tiszafürednél átkelt a Tiszán.

250 Szeged, 1849. július 26.

Kiss Ernő honvéd altábornagy és főhadparancsnok a hadügyminisztériumhoz intézett jelentésében ismerteti a szegedi táborban elhelyezett csapatok erejét, feladatát és az erődítési munkálatokat.

251 Kiskunfélegyháza, 1849. július 26.

Perczel Mór honvéd tábornok jelentése Aulich Lajos hadügyminiszternek. Az ellenség Pestet elhagyva három oszlopban nyomul előre. Egy 6000 fős oszlop Abonyig nyomult előre, egy 10-12 ezer fős Kecskemétig, egy 15 ezer fős pedig Kalocsáig és Akasztóig. Ma - Izsák, Kőrös és Örkény felől - megtámadta az ellenség Kecskemétet. Csapataival 28-án vonul be Szegedre.

252 Szerencs, 1849. július 27-én este 6 órakor.

A Táborkari Központi Iroda utasítja Nagy-Sándor József honvéd tábornokot, hogy ameddig lehetséges, védelmezze a hernádi állásokat. Támadás esetén Szerencsre vonuljon vissza, Megyaszón azonban újból foglaljon állást, hogy a többi hadtest is vissza tudjon vonulni.

253 Tokaj, 1849. július 27. reggel 1/4 10 óra*

Knezić Károly honvéd tábornok jelenti a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy Korponay ezredes a csekély erejével nem tudta megakadályozni az oroszok átkelését Tiszafürednél a Tiszán. A hadtestnek Debrecen felé kellene sietnie, hogy lelassítsa az ellenség előnyomulását.

254 Főhadiszállás Hódmezővásárhely, 1849. július 27.

Mészáros Lázár honvéd altábornagy jelentése Aulich Lajos hadügyminiszternek az algyői híd meghagyásáról, és javaslata a szegedi összevonással, valamint a Görgei-hadtestnek adandó feladatokkal kapcsolatban.

255 Szerencs, 1849. július 28.

A hadsereg-főparancsnokság utasítása az 1., a 3. és a 7. hadtest parancsnokságának a Tiszán való átkelésre, mivel az ellenség Tiszafürednél átlépte a Tiszát. Menetparancs a fenti hadtestek számára július 30-tól augusztus 4-ig.

256 Debrecen, 1849. július 28.

Korponay János honvéd ezredes jelenti Knezić Károly tábornoknak, hogy az ellenség seregének egy része valószínűleg Debrecen ellen fog támadni, másik része pedig a Kunságba vonult.

257 Szeged, 1849. július 29.

A magyar hadügyminisztérium vezérkari osztályának jelentése Aulich hadügyminiszter számára az általános helyzetről, a szegedi lőszerrobbanásról, a sáncok állapotáról, Mészáros főhadiszállásának Szegedre helyezéséről és Perczel csapatainak bevonulásáról a szegedi táborba.

258 Érsekújvár, 1849. július 30-31.

Pott cs. kir. vezérőrnagy jelenti Csorich altábornagynak [?], hogy a Komáromból kitörő magyarok Szentpéternél megtámadták, és visszavonult előlük Érsekújvárra.

259 Szeged, 1849. július 30.

A magyar hadügyminisztérium értesíti Mészáros Lázár altábornagyot, hogy a Szeged környékén összegyűlt csapatok parancsnokává Dembińskit nevezték ki. A leváltott Perczel Mór helyett Gál László ezredes lett a hadtest parancsnoka.

260 Nyíregyháza, 1849. július 30.

Görgei Artúr honvéd tábornok jelentése Aulich Lajos hadügyminiszternek a parancsnoksága alatt álló sereg hadműveleteiről július 23-a óta, valamint a magyar hadsereghez való csatlakozás érdekében tett intézkedésekről.

261 Főhadiszállás Beodra, 1849. július 30. este 11 1/2 óra

Vetter Antal honvéd altábornagy elővigyázatosságra hívja fel Kmety György tábornokot a Titel felé irányuló hadműveletek során, és utal egy döntő csata lehetőségére Szegednél.

262 Dorozsmai tábor, 1849. július 30.

A Guyon-hadtest tisztjeinek nyilatkozata: a hazát csak az mentheti meg, ha a kormányzó tábornagyként átveszi a főparancsnokságot és Dembińskit nevezi ki vezérkari főnökévé.

263 Szeged, 1849. július 31.

Aulich Lajos hadügyminiszter értesíti Görgei Artúr tábornokot hadügyminiszteri kinevezéséről, Perczel Mór leváltásáról, Mészáros Lázár lemondásáról, Dembiński ideiglenes fővezéri kinevezéséről, és latolgatja a szegedi összeütközés lehetőségét és kimenetelét.

264 Nyíradony, 1849. augusztus 1.

A magyar hadsereg-főparancsnokság utasítja az 1. hadtest parancsnokságát, hogy vonuljon Debrecenbe és Újváros felé foglaljon állást. Ha az ellenség támad, akkor a csatát el kell fogadni.

265 [1849. augusztus 1. ?]

Berg orosz tábornok jelentése Paszkevics tábornagynak. Haynau szerint, ha Görgei csata nélkül megadná magát, azzal oly mértékben züllesztené széjjel a magyar hadsereget, hogy e tettéért biztosítani kellene az életét. A többi átállt honvédtiszt életét is biztosítani lehetne azzal a feltétellel, hogy kötelesek igazoló bizottság előtt megjelenni.

266 Debrecen, 1849. augusztus 2. délelőtt 8 óra

Az 1. magyar hadtest parancsnoksága jelenti a Táborkari Központi Irodának, hogy a 32 000 főre becsült ellenséges erőből 15 000 működik ellenük, és mindent megtettek fogadásukra.

267 Makó, 1849. augusztus 2. délután 4 óra

Aulich hadügyminiszter jelentése a kormánynak a mezőhegyesi méntelep biztosításáról, a lőszertartalék Nagyváradra rendeléséről és Görgei Berettyóújfalura és Kismarjára érkezéséről augusztus 4-én.

268 Kelementelke, 1849. július 23. - augusztus 3.

Lüdersz orosz tábornok levele Clam-Gallas cs. kir. altábornagyhoz a segesvári csatáról és az ezt követően hozott hadműveleti intézkedésekről.

269 [Berettyóújfalu, 1849. augusztus 2. vagy 3. ? ]

Pongrácz István honvéd őrnagy, az 1. hadtest vezérkari főnöke jelenti a vezérkar központi irodájának, hogy az ellenség túlerővel megtámadta a hadtestet, amely a visszavonulás során kettészakadt. A veszteség rendkívül jelentős.

270 Főhadiszállás Szőreg, 1849. augusztus* 3. este 7 óra

A hadsereg-főparancsnokság értesíti Vetter Antal altábornagyot, hogy a magyar hadsereg elhagyta Újszegedet és 5-én Nagykikindára vonul, hogy egyesüljön Kmety György hadtestével. A magyar hadsereg létszáma így 50 000 fő lesz.

271 Arad, 1849. augusztus 3.

Aulich Lajos hadügyminiszter levele Görgei Artúr tábornoknak: Bem kombinált hadműveletet szándékozik végrehajtani a Besztercén levő ellenséges oszlop ellen, ehhez azonban szüksége lenne a Kazinczy-hadtest Nagybánya felőli támogatására.

272 Főhadiszállás szőregi tábor, 1849. augusztus 3.

Dembiński Henrik altábornagy jelentése Aulich Lajos hadügyminiszternek Nagykanizsa osztrák, Törökkanizsa magyar megszállásáról, az osztrákok hídverési szándékáról Újszegednél és Kmety csapatainak óbecsei összevonásáról.

273 Főhadiszállás szőregi tábor, 1849. augusztus 4. 3 óra

Dembiński Henrik honvéd altábornagy arra utasítja Nemegyei Bódog őrnagyot, hogy harc által akadályozza meg az ellenség átkelését a Maroson.

274 [ ? 1849. augusztus 3-4.]

Colloredo-Mannsfeld cs. kir. altábornagy jelentése Csorich altábornagynak az augusztus 3-i ácsi és pusztaharkályi csatáról (komáromi ütközet).

275 Főhadiszállás Temesvár előtti Vadászerdő, 1849. augusztus 5.

Vécsey Károly honvéd tábornok jelentése a hadügyminisztériumnak a vár ellen intézett 4-i támadásról.

276 Arad, 1849. augusztus 5.

Aulich Lajos hadügyminiszter levele Görgei Artúr tábornoknak a Dembiński veresége esetén várható következményekről és a kormány meneküléséről Lugosra.

277 Komárom, 1849. augusztus 5.

Klapka György honvéd tábornok nyílt rendelete népfelkelés szervezésére.

278 Aradi vár, 1849. augusztus 6. délután 4 1/2 óra

A hadügyminisztérium utasítása Vécsey Károly honvéd tábornoknak: ha abba kell hagynia Temesvár ostromát, akkor értesítse erről a pénzügyminisztériumot, vonuljon Aradra, és szállíttassa oda az ostromágyúkat, valamint a lőszert.

279 Arad, 1849. augusztus 6. délután 4 óra

A magyar hadügyminisztérium utasítása Dembiński Henrik altábornagynak, hogy vonuljon Aradra, ahol valamennyi magyar sereg döntő csatára gyülekezik. Görgei is utasítást kapott, hogy gyorsított menetben jöjjön Aradra.

280 Arad, 1849. augusztus 6. délután 4 óra

Aulich Lajos hadügyminiszter utasítása Görgei Artúr honvéd tábornoknak. Ha két napon belül nem tudja legyőzni az oroszokat, akkor vonuljon azonnal gyorsított menetben Aradra, a csucsai szoros őrizetére pedig hagyjon 5000 embert.

281 Főhadiszállás Csatád, 1849. augusztus 7. este 7 1/2 óra

Dembiński Henrik honvéd altábornagy kéri Kmety György tábornokot, hogy az ellenség jobb szárnyának megtámadásához nyújtson segítséget azzal, hogy Zsombolya és Csatád között állást foglal. Különben Temesvár felé indul.

282 Újarad, 1849. augusztus 7.

Török Ignác honvéd tábornok jelentése a hadügyminisztériumnak az aradi vár védelmi állapotának növelésére hozott intézkedésekről és a pénzszükségletekről.

283 Arad, 1849. augusztus 7.

A magyar hadügyminisztérium értesíti Stein Miksa ezredest, a Kolozsvári katonai parancsnokságot és Inczédi László alezredest, hogy a kormány tárgyalást folytatott Balcescuval, ez azonban az oroszok előnyomulása miatt megszakadt. Csak az oroszok ellen harcoljanak, a románokat kíméljék.

284 Arad, 1849. augusztus 8-án reggel 9 1/2 órakor.

Aulich Lajos hadügyminiszter Görgei Artúr tábornokhoz intézett iratában azt fejtegeti, hogy Nagy-Sándor, Dembiński és Kmety hadteste együttes erővel legyőzheti a Maros bal partján lévő ellenséget.

285 Aradi vár, 1849. augusztus 8.

A hadügyminisztérium értesíti Kmety György honvéd tábornokot, hogy a parancsnokságáról lemondott Vetter altábornagy helyett Dembiński veszi át a déli hadsereg és valamennyi különítménye feletti parancsnokságot.

286 [ ? 1849. augusztus 8-9.]*.

Simbschen cs. kir. vezérőrnagy jelentése az augusztus 8-i csatádi ütközetről.

287 Nagyvárad, 1849. július 28/augusztus 9.

Rüdiger cári orosz tábornok levele Haynau cs. kir. táborszernagyhoz. Ismerteti hadteste helyzetét s tevékenységét és hasonló helyzetjelentést kér a cs. kir. hadsereg felől. Egyúttal közli, hogy Poeltenberg Ernő honvéd tábornok békeajánlattal jelent meg a táborában, Paszkevics azonban nem fogadta őt.

288 Arad, 1849. augusztus 11.

Görgei Artúr honvéd tábornok jelentése a hadügyminisztériumnak hadtestei elhelyezéséről Óaradon, Simándon, Tornyán és Pécskán.

289 Kisjenő, 1849. augusztus 1/13.

Rüdiger orosz tábornok levele Haynau táborszernagynak, melyben értesíti, hogy Görgei augusztus 13-án feltétel nélkül megadta magát és letette a fegyvert az orosz hadsereg előtt. Az aradi várparancsnokság is felajánlotta a vár átadását, de csak azzal a feltétellel, hogy ez az orosz csapatok előtt történjék.

290 Temesvár, 1849. augusztus 13.

Haynau cs. kir. táborszernagy levele Rüdiger cári orosz tábornoknak. Kéri, hogy vonuljon a hadtestével Lippa felé, hogy azután Lugos irányában folytathassa a hadműveleteit. Egyesülésük után együttesen támadhatják meg a feltehetően ott tömörülni szándékozó magyar hadsereget.

291 Szászváros, 1849. augusztus 2/14.

Lüdersz cári tábornok értesíti Clam-Gallas cs.kir. altábornagyot a július 31/augusztus 12-ei szászsebesi ütközetről. A magyarok 500 halottat veszítettek, 10 ágyút és 1400 foglyot. Az ütközet következménye volt Gyulafehérvár felszabadítása. Értesülése szerint augusztus 1/13-án Déva vára a levegőbe repült. Bem Szászvároson keresztül Arad vagy Szeged felé ment. Kéri Clam-Gallast, hogy tartson fenn szoros összeköttetést Grotenhjelm tábornokkal.

292 Karánsebes, 1849. augusztus 15.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok levele Bem József altábornagynak. Csatoltan megküldi Bem futár által küldött írására Kossuth Lajos kormányzó válaszlevelét, hogy miért nem veheti újból kezébe a főhatalmat. Futár által küldött levelét ő adta át Kossuthnak, ugyanis az nem találta meg a kormányzót. Ő személy szerint a 9. hadtestnél marad, ahova a kormány állította, függetlenül attól, hogy Bem önkényesen megfosztotta a parancsnokságtól.

293 [Nagyvárad], 1849. augusztus 16.

Görgei Artúr honvéd tábornok értesíti Kazinczy Lajos ezredest, hogy Világosnál letette a fegyvert, mert a további harc értelmetlenné vált. Ítélőképességére bízva a döntést, a harc folytatása vagy befejezése kérdésében.

294 Temesvár, 1849. augusztus 18.

Haynau cs. kir. táborszernagy 9. számú haditudósítása a temesvári csatáról, a Görgei-hadsereg körülzárásáról, a világosi fegyverletételről és a véres dráma befejeződéséről.

295 Lucska, 1849. augusztus 7/19.

Karlovics cári orosz tábornok engedélyezi, hogy a munkácsi vár három tisztje Görgeihez mehessen.

296 Temesvár, 1849. augusztus 21.

Haynau cs. kir. táborszernagy 10. számú haditudósítása a különböző magyar csapatok augusztus 19-21-e közötti fegyverletételéről.

297 Keltezés nélkül*

Kimutatás Simbschen cs. kir. vezérőrnagynak a 9. hadtesthez tartozó, fegyvert letevő hadosztály létszámáról.

298 Mehádia előtti tábor, 1849. augusztus 24-én este 1/2 9 órakor.

Demel cs. kir. főhadnagy jelentés Dobner százados megbízásából Wallmoden altábornagynak az augusztus 23-i mehádiai összecsapásról.

299 Nagyvárad, 1849. augusztus 24.

Görgei Artúr honvéd tábornok levele Mezősy Pál őrnagynak. Kazinczy hadteste, Komárom és Pétervárad helyőrsége kivételével nincs fegyveres magyar erő. Leghelyesebb, ha átadja a munkácsi várat az oroszoknak.

300 Pusztaszentmihály, 1849. augusztus 25.

Clamm-Gallas cs. kir. altábornagy jelentése az erdélyi polgári - és katonai kormányzóságnak a Kazinczy-hadtest zsibói fegyverletételéről és Kolozsvár megsarcolásáról.

301 Orsova, 1849. augusztus 25.

Jop cs. kir. őrnagy jelenti Siegenthal vezérőrnagynak, hogy a magyarok 2000 emberrel és 200 löveggel átkeltek a Dunán és török védelem alá helyezték magukat. Orsován csak beteg honvédek vannak a kórházban.

302 Tata, 1849. augusztus 29.

Csorich cs. kir. altábornagy megküldi Colloredo-Mannsfeld altábornagy rendelkezéseit arra az esetre, ha a komáromi helyőrség a fegyverszünet idején kitörést kísérelne meg.

303 Pest, 1849. szeptember 3.

Haynau cs. kir. táborszernagy utasítása Nugen táborszernagynak. Komárom várának formális ostromára csak végső esetben kerülhet sor. Ezért küldje meg neki a helyőrség várátadási feltételeit.

304 Komárom, 1849. augusztus 21-szeptember 4.

A komáromi vár haditanácsa által megfogalmazott megadási feltételek és a honvéd csapatok hadrendje.

305 Pétervárad, 1849. szeptember 5.

A péterváradi vár parancsnoksága közli Kriegern cs. ki. altábornaggyal, hogy a parancsnokság és a helyőrség a kiküldött deputáció visszaérkezése után hajlandó átadni a várat.

306 Pozsony, 1849. szeptember 9.

A komáromi hadifogságból elbocsátott Bazanella cs. kir. lovassági kapitány jelentése Csorich altábornagynak a komáromi vár helyzetéről.

Damjanich János imája Arad, 1849. október 6.