Előszó

A közép- és kelet-európai irodalmakban, még a történelem mostoha körülményei között is, erős volt a törekvés egymás irodalmi alkotásainak a megismerésére és tanulmányozására, összefüggések, hasonlóságok keresésére. Jó példa erre József Attila, aki a harmincas évek elején antológia kiadását tervezte a szomszéd népekkel való irodalmi és baráti kapcsolatok elmélyítése céljából. Nagyszerű tervét nem valósíthatta meg, de a román költők verseiből egy csokorra valót lefordított, s ezekből többet a Korunkban és a Szép Szóban közölt. Szemlér Ferenc pedig 1942-ben - a világháború kellős közepén - Budapesten a Mai román költők című antológiában (a Vajda János Társaság kiadása) közölte műfordításait a legjelentősebb kortárs román költők: Tudor Arghezi, Lucian Blaga, Ion Barbu, Octavian Goga, Aron Cotruş, Ion Minulescu, Camil Petrescu, Alexandru Filipide, Ion Pillat, Alexandru O. Teodoreanu, Tudor Vianu verseiből.

S ehhez hasonló törekvés több is volt az elmúlt évtizedekben. Nekik köszönhető, hogy az utóbbi évtizedek alatt jelentős eredményt értünk el mind a szomszéd népek irodalmának magyar közvetítésében, mind pedig azok tanulmányozásában; összefüggések és egymáshoz hasonló tartalmi és formai elemek feltárásában.

Múltbeli irodalmi és történelmi kapcsolataink könyvekben közölt eredményeit gyűjtötte össze Veress Endre háromkötetes kézikönyve, a Bibliografia română-ungară (1931).1 Értékes mű Kemény G. Gábor: A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből (1962)2 közel ezeroldalas hiánypótló szöveggyűjteménye, amely hét évszázad közép-kelet-európai irodalmi kapcsolatainak dokumentumaiból közöl szemelvényeket: prózai és verses művekből, valamint a román-magyar együttélés feledésbe merülő történetéből. E mű egyes kapcsolattörténeti jegyzetei kisebb tanulmányokkal felérnek.

Veress Endre és Kemény G. Gábor nagy jelentőségű művét mintegy kiegészíti és tovább folytatja Domokos Sámuel kétkötetes, közel ezerkilencszáz oldalas irodalmi bibliográfiája: A román irodalom magyar bibliográfiája 1831-1970 (1966, 1978),3 amely mintegy ezer román író művéből és publicisztikájából készített tolmácsolásokat tartalmazza.

Jelentőségében, és tegyük hozzá, adatainak bőségében ehhez a műhöz hasonló a magyar irodalom román fogadtatását feldolgozó, több mint ezeroldalas kézikönyv: a Magyar irodalom románul (1830-1970)4 című kötet, Réthy Andor és Váczy Leona műve.

A magyar és a román bibliográfiában párhuzamos irodalmi jelenségek figyelhetők meg, s ezek többnyire tükrözik a tárgyalt korszakok történelmi, társadalmi és művelődési viszonyaiból származó jelenségeket.

Mind nálunk, mind pedig a románoknál a felvilágosodás eszméi teremtették meg az irodalmi kapcsolatok megindulásának lehetőségét a múlt század közepén. A románoknál 1830-ban jelentek meg az első fordítások irodalmunkból, az első magyar tolmácsolások a román irodalomból pedig 1831-ből valók.

Az is közös jelenség, hogy mind nálunk, mind a románoknál e korban megnőtt az érdeklődés a népköltészeti alkotások iránt, s az első fordítások, irodalmi kapcsolataink kezdeti szakaszában, a folklórból valók.

Párhuzamos jelenségek és törekvések továbbra is megfigyelhetők irodalmi kapcsolatainkban. Így a folklór prioritása, elsőbbsége megszűnt mind a magyar, mind pedig a román fordításokban a múlt század végén, amikor a románoknál megnőtt az érdeklődés Petőfi költészete, nálunk pedig Eminescu lírája iránt. Hogy a románoknál az érdeklődés milyen nagy volt Petőfi iránt, arra jellemző, hogy verseiből Ştefan O. Iosif, az erdélyi származású neves román költő, két kötetben adta ki fordításait Bukarestben; az egyik kötet Az apostol tolmácsolását is közli.

További fellendülés tapasztalható irodalmunk román recepciójában a század elején, amikor Ady Endre költészete6 került az érdeklődés középpontjába, s a költészetéből készült fordítások száma még a Petőfi-tolmácsolásokéit is meghaladja.

A két világháború közötti időszakban irodalmi kapcsolataink nem fejlődtek jelentősen; s az igazi fellendülés a felszabadulás utáni időszakban következett be. Ma már elmondható, hogy klasszikusainkon kívül (Petőfi, Arany, Ady, Jókai, Mikszáth stb.); XX. századi íróink közül Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Németh László, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes és mások műveiből a legjelentősebbek román fordításokban is megjelentek, s a mai írók legértékesebb alkotásai sem ismeretlenek a román olvasók körében.

A felszabadulás után fejlődésnek indult mind a magyar, mind pedig a román kritikai irodalom is, s főleg irodalmi kapcsolatainknak az összehasonlító módszerrel való vizsgálatában értünk el jelentős eredményeket.

Folklorisztikai kutatásaink azt bizonyítják, hogy egyes balladamotívumok elterjedtek a szomszéd népeknél is, bizonyítva, hogy a népek folklórja nem fejlődött egymástól függetlenül, s számos tartalmi és díszítőelem található meg bennük részben közös motívumként, de legtöbbször megváltozott nemzeti vonással gazdagodva, aminthogy ez mind a román, mind a magyar (vagy más) balladavariánsokban megfigyelhető. S ez a jelenség nyomon követhető Vasile Gurzău magyarországi román nemzetiségű mesemondó gazdag repertoárjában is.

Napjainkban ezeknek a közös irodalmi és folklór elemeknek a vizsgálatára jó lehetőséget biztosít az összehasonlító irodalomtörténeti módszer.

E kötet írásai többségükben irodalmi kapcsolataink köréből valók, mert e témakör munkásságunk gerincét képezte. A tanulmányok lényegén nem változtattunk; két tanulmányunkat kibővítettük, s tömörítés céljából kisebb részeket kihagytunk, egyes jegyzeteinket kiegészítettük. Reméljük, hogy a tanulmányokban tárgyalt kapcsolattörténeti és folklorisztikai kérdések érdeklődést váltanak ki, s buzdítólag hatnak további kutatások végzésére.

Domokos Sámuel