IX.
Tudományos érdeklődés

Az orientalista tendencia nemcsak szépirodalmi és művészeti téren nyilvánul meg, hanem a kor tudományos érdeklődését is kelet felé tereli. Ennek a tudományos érdeklődésnek nálunk három iránya volt: az egyik a keleti népek művészetét, irodalmát, néprajzi érdekességeit, társadalmi és politikai helyzetét tanulmányozta; a második irány a hazai török vonatkozások kutatását tűzte ki célul, vagyis a romantika történeti tendenciájával olvadt össze; a harmadik irányzat pedig a magyarság őshazáját kutatva irányította keletre tekintetét s át volt hatva a Kelet népe gondolatától, amely képzet a szépirodalmi törekvésekre is rányomta bélyegét.

Az első csoportba tartozó művek főleg német és francia orientalisták után készültek, s így anyagukat másod- és harmadkézből kapták. Vannak ugyan kivételek, elsősorban a hivatásos orientalisták között, akik eredeti források után dolgoztak. A másik csoportra, a történeti kutatásra vonatkozólag megjegyezhető, hogy a honfoglaláson kívül egy kort sem kutattak a romantikusok annyi érdeklődéssel, mint éppen a törökvilágot Magyarországon. A harmadik csoportban találjuk a legtöbb dilettáns munkát, amelyekben a legfantasztikusabb állítások is helyet foglaltak. Ezekben hajmeresztő nyelvészkedés mellett hazafias szólamokat és hihetetlen meséket találunk elferdített történeti tényekkel vegyesen.

Egész sereg magyar orientalistát mutathatunk fel ebből az időből, akik egész életüket keleti tanulmányoknak szentelték.[1] Még nagyobb azonban azoknak a műveknek és tanulmányoknak a száma, amelyek nem hivatásos orientalisták tollából kerültek ki s az általános érdeklődés keleti törekvéseiről számolnak be.

Az orientalisták tudományos előképzettségüket legnagyobb részt a Mária Terézia által alapított bécsi Keleti Akadémián nyerték (Reviczky Károly Imre gróf, Dombay Ferenc, Repiczky János stb.). Munkáik legnagyobb részét latinul, vagy németül írták, csak a népszerűbb munkák jelentek meg magyar nyelven.

Történeti és nyelvészeti kutatásokat végzett Kollár Ádám Ferenc (1718-1783). Főleg arab és héber témákkal foglalkozott s valamennyi munkáját latinul írta.[2] A Tudományos Gyűjteményben részletesen foglalkozik vele Gyurikovics György: Keresztényi Kollár Ádámnak élete, munkái s kéziratok Gyűjteménye. (1823. X., V. ö. Még Tud. Gyűjt. 1836. III.)

Reviczky Károly Imre revisnyei gróf (1736-1793), aki latin Hafiz-fordítása révén kapcsolódik irodalmunkba, egy német nyelvű tudományos értekezésével is propagálta a keleti költészetet: Fragmente über die Litteratur der Perser. 1783.

Dombay Ferenc (1758-1810) kitűnően tudott arabul, járt Marokkóban is, majd a marokkói követségen nyert alkalmazást.[3] Főleg arab és perzsa nyelvészettel és történelemmel foglalkozott. Irodalmi vonatkozású művei: De grammatica linguae persicae. Accedunt dialogi, historiae, sententiae, narrationes persicae. Vindob, 1804. Ebn Medini Mauri Fessani Sententiae quaedam arabica nunc primum edidit et Latine vertit F. de D. Vindob, 1805. Lefordította Hafiz néhány ódáját is latinra. Történelmi művei is latinul jelentek meg.

Gévay Antal (1798-1845) bécsi cs. és kir. Áll. Levéltárnok volt s a perzsa és török nyelvet hasonlítgatta a magyarral. Rendkívül sokat tett a török korra vonatkozó diplomáciai adatok és követségek emlékeinek kiadásával. (L. Tud. Gyűjt. és Tud. Tár.)

A legkiválóbb magyar orientalisták egyike volt Repiczky János, akiről már a műfordításokkal kapcsolatban megemlékeztünk. Ő is sokat foglalkozott magyar vonatkozású török oklevelekkel és többet kiadott belőlük. Az említett műfordításokkal kapcsolatban tanulmányokat is közölt: Arab költészet rövid ismertetése (Társ. 1846.I.). Arab költészet fő vonásai. Pest, 1846. Ali mondataiból egy fogás (Új M. Múz. I. 1850.). Az arab rímes próza és Hariri (Új M. Múz. V. 1855.).

Az orientalista tudósok működésén kívül számos Kelettel foglalkozó tudományos munkával találkozunk, amelyeket igen kiváló férfiak írtak, akik azonban nem voltak Kelet specialistái. A legtöbb népszerű stílusban az általános érdeklődés kielégítésére készült.

Legjelentősebb Decsy Sámuel tudományos munkássága. Fő műve: Osmanografia, azaz a Török Birodalom természeti, erkölcsi, egyházi, polgári és hadi állapotjának és a magyar királyok ellen viselt nevezetesebb hadakozásainak summás leírása. Bécs, 1788-89. Második kiadása 1799. Bevezetésében említi, hogy senki ilyen szempontból nem tárgyalta még nálunk a törököket, ami elég sajnálatos, mert másfél évszázadig egy sót és egy kenyeret ettünk velük.

Másik munkája: Egyiptom ország rövid históriája. Bécs, 1803. A kettő közül az első a fontosabb, mert állandó forrása lesz a romantikus íróknak. Még Jókai is használja török tárgyú regényeihez.

Ismeretlen magyar fordítótól van egy másik tudományos munkánk is a XVIII. századból: A Török Birodalomról való legújabb tudósítások. A közönségnek javára magyar nyelvre fordíttattak. N. Szeben, 1790. A fordítót az indította munkájának megírására, hogy most a magyarok "majd minden tudományokba beiktatni kívánják magukat", legyen tehát ez a tudományág is képviselve.

Néhány év múlva ismét egy Kelettel foglalkozó munkával találkozunk: Mohammed élete és históriája. Fordította Kováts Sámuel. Pesten, 1811 Bevezetésében megnevezi forrását: "Ezt a Mohammed életét s Históriáját 1788-ban Bétsben és Lipsiában nyomtatták ki németül." Azt mondja a kiadó Előbeszédjében, "hogy mivel a Mohammed neve vallása zászlója, s. a. t. említése nélkül egygy Ujság Levél sem jelent meg akkor, s nem volt Európának ollyan zege zuga, hol arról ne beszéllettek volna az emberek, pedig sokan voltak olyanok, kik Mohammedtól tsak annyit tudtak, mint Brámáról, a Napkeleti Indusok fő Istenéről, vagy, mint Vitziputzliról a Mexikóbéliek Istenéről, vagy, mint a persák vallása Fundálójáról Zoroaszterről és tsak azt tudták róla, hogy Teve Pásztor s egygy hamis vallás fel állítója volt - talán tehát az illyekre s másokra is nem leszsz haszontalan és kedvetlen, ha a Guthrie és Gray által Anglusul kiadott és sok német országi Tudósok által megjobbíttatott Világ közönséges historiájának nagy munkájából kihúzatott Históriájáról Mohammednek Esméretet formálnak maguknak." A német fordítók Heyne és Reiske.

Nemsokára újabb nagy munka lát napvilágot Törökországról. A török birodalom statisztikai geografiai és históriai leírása, kidolgozta Lassu István. Pest, 1828. Második kiadása 1829. Lassu István másik, bennünket érdeklő munkája egy évvel később hagyja el a nyomdát: Algirnak statisztikai geografiai és históriai leírása Pesten, 1830.

Ezután Mohammed az Arabsok prófétája címen jelenik meg egy munka Szilágyi Kliójában (1836). Munkájának elején a szerző felsorolja forrásait is, amelyek mind a romantikus kor termékei.

Rendkívül népszerű lehetett Sábel Boldizsár Dzsingisz kánról szóló munkája, mert megjelenésétől kezdve (1816) állandóan szerepel a könyvlajstromokban. Trattner és Károlyi Nemzeti Kalendáriomának könyvhirdetései között egész 1837-ig, Heckenast jegyzékeiben pedig 1824-ig, követhetjük. Címe Dsengischán, Khámok Khámja és karizmei Szultán Mehemet történetei. Mellyeket a Vitézi és Politikai nagy Tettek olvasásában gyönyörködők kedvéért Örmény nyelvből fordított Sábel Boldizsár. Pesten 1816. Báró Bánffí Györgynek Ajánlva. Sábel idegen származású volt és Erdélyben telepedett meg, mint kereskedő. 1812 máj. 5-én kelt előszavában említi, hogy új Hazájában, honfitársainak oly munkával akar kedveskedni "melly olyan Birodalombéli uralkodás és országlás módjával ismerteti meg őket, melyeket eddig csak idegen utazók rövid rajzolatjaiból ismerhettek". "A Napkeleti Birodalom két nevezetes uralkodók alatt való Történeteit csalhatatlan kútfőkből összeszedvén tulajdon tapasztalása szerént való esetekkel igyekeztem megvilágosítani." Sábel tehát valószínűleg utazott is Keleten. Bevezetése elején is említi, hogy számtalan országot bejárt. Könyvét ő már nem adhatta kim mert 1813-ban meghalt. Fia Sábel Menyhárd apjának örökségül hagyott parancsolatját teljesítve, adta ki 1816-ban. A munka forrásait nem ismerjük.

Ezeken kívül még számtalan munkát és tanulmányt találunk, amelyek a Kelet népeivel, irodalmával és nyelvével foglalkoznak. Felsorolásunkban csak a jelentősebbekre szorítkozunk. Kis János: Természet tsudái, országok nevezetességei és nemzetek szokásai, mellyek különbféle munkákból összeszedegettettek. Pozsony, 1808. Kis János: Nemzeteket és országokat esmértető gyűjtemény. Pest, 1809. Szendy Kálmán: Nemzetek képtára, melyben az egész föld minden ismeretes lakosai hív rajzolatokban terjesztetnek elő. Pest, 1833.

Igen sok keleti vonatkozású közleményt találunk Sándor István Sokféléjében, Molnár János Magyar könyvházában és Benkő Parnasszusi időtöltésében. Megemlékezik a Keletről az Uránia egyik névtelen cikkírója is: A nemzetek különféle szokása a házasodáskor (1. és 2.). Az Erdélyi Múzeumba Szász Mózes ír egy értekezést: Egyiptomiak, perzsák, görögök és rómaiak nevelési módja (V. és VI.). Bírálata ugyanott Döbrenteitől: Ezen nevelések módjaira tett némely megjegyzések (VI.).

A Tud. Gyűjt. Keleti vonatkozású tanulmányai: Beregszászi N. Pál: A szanszkrit nyelvről (1821. VIII.), Szabó József: A szanszkrit (1826. XI.), Kováts Sámuel: A magyarokról és törökökről (1822. VI.), Kováts Sámuel: A Mohamedánusok Theológiájáról (1827. XII.), Szokolay Dániel: Értekezés az Ulemákról (1830. III.), M-y-a: A marokkói császárság és az afrikai Algir, Tunis, Tripolis és Barca Státusok leírása (1830. XI., XII. és 1831. II.), Szokolay Dániel: Izlamiták butsu járása (1831. IV.), Lovász Imre: Észrevételek az éghajlatnak s más természeti viszonyoknak a népek karakterére való befolyásáról (1835. XII.), N. Takácsi Horváth János: A törökökről és arabokról (1836. III.), U. a.: Irán, vagyis Perzsa ország történeteiből (1832. XII.).

Az Athenaeumban Petrichevich Horváth Lázár: Adatok új Aegyptus és Mohamed Ali történetéhez (1837. I..), Pulszky Ferenc: Irán és Turán (1839. II.), Henszlmann: Általános nézetek az egyiptusi művészetről (1840. I.).

A Tudománytárban közölt cikkek legnagyobb része fordítás. Petrovics Fridrik: Az arábiai beduinok és wahabiak (1834. I., franciából), Bajza Széplaki Erneszt néven: A Japán birodalom, Klaprothtól (1834. III.), Csató Pál: Laborde után kelet és középkor (1834. IV.), Réső Ensel Sándor: A szanszkrit nyelv ismerete (1837. II.), Vajda Péter: China történeteinek filozófiája (1839. VI.).

A keleti irodalomról írt tanulmányok közül Csokonai tanulmányán kívül[4] megemlíthetjük Döbrenteinek Hafizról írt kis tanulmányát (Erd. Múz. VI.), Fábián Gábornak Hafiz kötetéhez írt bevezetését, Kazinczy Gábor: Arab költészet Mohamed előtt c. értekezését (F. M. M. 1834. III.) és Hunfalvynak Lokman meséihez írt bevezető sorait (Ath. 1840. I.).

Nagyobb tanulmányt fordít le németből Toldy Ferenc: Kelet népei és literaturája (Tud. Tár 1835. IV.), folytatja Mód Károly ugyanezen a címen (Tud. Tár 1839. VI.), V-s németből: Jelen állapotja s általányos áttekintése a török litteraturának (Tud. Tár 1836. IV.), Bloch Móric, aki a zsidókról írt egy nagy munkát (1840), itt irodalmukkal foglalkozik: A héber költészet rövid rajzolatja, némi tekintettel a hellen és hindú költészetre (Tud. Tár 1841. IX.).

A keleti rokonság következtében kezdik hasonlítgatni a magyar nyelvet a törökkel és egyéb keleti nyelvekkel, pedig Sajnovics és Gyarmathy ekkor már régen megmutatták a nyelvkutatás helyes irányát. A keleti őshaza gondolata és a török nyelvrokonság összefüggenek és egész Vámbériig uralkodó eszméi a magyar tudományos világnak.

Az őshazáról szóló és nyelvészeti vonatkozású művek: Beregszászi N. Pál[5] Über die Aehnlichkeit der Hungarischen Sprache mit den Morgenländischen. 1796. Másik hasonló szellemű munkája: Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einer Hinsicht auf die Türkische und andere morgenländischen Sprachen. Erlangen 1797. A morva származású Dankovszky Gergely munkája:

A Magyar Nemzet Maradéki az ősi lakóhelyeken. Poson, 1826. "A magyarok maradékát Kaukázus vidékén általa szerencsésen felfedezettnek hirdette", mondja róla Jerney.[6] Egyébként jól tudott arabul és feljegyezték róla, hogy egy Rudolf főherceg tiszteletére rendezett estélyen, mint arab jelent meg és arab dalokat énekelt. Állításait "a Kaukázusi népek magyar hangzatú szavainak öszve szedésével erősen támogatni törekedett". Erdélyi József [7] Munkája: Sprache der Stamverwandten der Hungern im Kaukasus in 490 Wörtern dargestellt und mit hungarischen verglichen. Pressburg, 1826.

Értekezések: Derecskei Fodor Gábor: A magyarok ősi eredetéről. (Tud. Gy. 1825. IX., X.), Pecz Leopold: A Szanszkrit és Török nyelvnek a Magyarral vélt rokonságáról (Tud. Gy. 1823. III.), Vajda: A magyar és ozmán török nyelv összehasonlítva (Ath. 1840. II.), Kállay Ferenc: A keleti nyelvek magyar történeti fontossága (Tud. Tár. 1839. VI.).

Megtaláljuk a folyóiratokban híres orientalisták munkáinak ismertetését is (Hammer Purgstall, Stieglitz, Bohlen stb.). Különösen a Tud. Gyűjt. és a Tudománytár könyvismertetései jönnek itt számításba, mert kimerítően közölték a munkák tartalmát is.

A tudományos cikkek bibliografiájának nagy része össze van állítva Havass Rezső munkájában, a Magyar földrajzi könyvtárban. Ezen kívül azonban végtelen nagy azon kisebb közleményeknek a száma, amelyek a különböző hírlapokban és folyóiratokban Keletről megjelentek. Kelet, amint az újságok mutatják, állandóan az érdeklődés középpontjában állt és csak a szabadságharcot megelőző politikai irányzat szorítja ki helyéről.


[1] Bibliográfia: Goldzieher Ignác: Adalékok a keleti tanulmányok magyar bibliografikájához. E. Ph. K. 1880. - Goldzieher I.: A keleti tanulmányok történetéhez hazánkban a XVIII. században. E. Ph. K. 1883. - Zenker: Bibliotheca orientalis I. Lipsiae. 1846. - Szinnyei József: Magyar írók.

[2] L. A keleti művek fordítása c. fejezetet.

[3] Edelspacher Antal: Egy ismeretlen magyar orientalista. Nyelvtud. Közl. XII.

[4] Lásd a Csokonai c. fejezetet.

[5] Imre S.: Beregszászi N. Pál élete és munkái. Bp. 1880. Ért. a nyelv- és szépt. kör. VIII.

[6] Világosítás. 1829.

[7] Jerney: Világosítás.


 

X.
Utazók és utazások

A romantikus léleknek egészen sajátos megnyilvánulása az utazás. Az embereket valami különös nyugtalanság fogja el, sejtelmes vágyódás ébred bennük távoli vidékek után és egyszerre felkerekednek a világ négy tája felé. A romantikus kor tele van világot járó vándorokkal, Lamartine-okkal és Kőrösi Csomákkal, akik az utazás nyugtalan változatosságában keresnek nyugalmat lelkük számára. Ha pszichológiai rugóját keressük ennek az utazási nosztalgiának, megint csak a romantikus életforma expanzivitásához érkezünk, amely az egyéniség érvényesülését s így az élet teljességét a formai szempontok mellőzésével minél több tartalom átélésében keresi. Az élmények tartalmi változatosságát megtalálják az emberek az utazásban, midőn vidékről vidékre járnak és mindig új kép tárul a szemük elé. A klasszikus embernek kevésbé életszükséglete az utazás, mert élménye formai élmény és a legszürkébb benyomást is százféleképpen tudja átélni. A romantikus embernek azonban nincs nyugovása. Nem elégíti ki őt az otthon egyforma nyugalma, mert lelkének nincs formai gazdagsága. Különös, színes, változatos élményt keres, minél többet és minél különösebbet, és az élmények tartalmi változatossága már magában kielégíti őt.

A legkülönösebb és legváltozatosabb utazási élményt a keleti utazások nyújtották, ahol az egzotikumok iránti érdeklődés is kielégítést nyert. Ezért az utazásban éppen úgy megtalálhatjuk az orientalista tendenciát, mint a szellemi élmények más területein.

"Néhány évtizeddel ezelőtt - mondja egy magyar utazó - egész Európát az utazás viszketegsége futotta be, s annak szüksége divatmániává, s szenvedéllyé vált." Ázsiát és Afrikát addig ritkán utazták be. "Egyszer azonban Lamartine és Chateaubriand jövének azon gondolatra, hogy e mellőzött világrészeket beutazzák". (F.: Vándorpálya Afrikában és Ázsiában, Pesti Divatlap, 1846.)

A romantikus kor előtt is voltak Kelet-utazóink, de ezeknek az utazásoknak mások az indítékai, mint a romantikusoknál. "Ha vizsgáljuk az okokat, - mondja Vámbéry - melyek honfitársainkat a külföldi országokba és a tengerentúli világrészekbe eljuttatták, úgy találjuk, hogy azok igen különfélék: Követség, zarándoklás, fogságba jutás, hittérítés, stb."[1]

Zalánkeményi Kakas István utazásának (1602,1603) célja a török elleni szövetség létrehozása. Ezért megy Rudolf királytól küldve Oroszországon keresztül Perzsiába. Borsos Tamás[2] Báthori Gábor portai követe volt (1613), Sebesi Ferenc pedig Rákóczi Györgyé és ilyen minőségben járt többek közt Kis-Ázsiában is (1652 és 1657). Rozsnyai Dávid Apafi Mihály követeként utazott többször Keletre (1665-1670). Sándor Pál szintén portai követ volt, Komáromi János Teleki Mihály, majd Thököly titkára pedig elkíséri urát Konstantinápolyba, ahonnan Kis-Ázsiába indul. Törökországi Diáriuma (1697-1703) kéziratban maradt (Nemz. Múz.). Harsányi Nagy Jakab ügyvivő volt a török portánál s többek közt II. Rákóczi György szolgálatában is állott. Hat évig élt Konstantinápolyban. Munkája: Colloquia familiaria Turcico latina, 1672. Bay Mihály és Pápay Gáspár, mint II. Rákóczi Ferenc követei mennek a krimi tatár kánhoz.[3] Rákóczi és Mikes Kelemen a számkivetés keserű éveit töltik el a Márványtenger partján. Sok magyar vitézt sorolhatnánk még ide, akik török fogságba kerülve járták meg a padisah országát, és sok hívő lelket is, akik a szent sírhoz zarándokoltak.[4]

A XVIII. század második felében utazik a Szentföldre Kiss István franciskánus szerzetes (1766-68). Utazását kéziratban maradt munkájában írta le.[5] Kiss Istvánt a vallásos áhítat vitte a Szentföldre.

Báró Tóth Ferenc, mint katonai attasé ment Konstantinápolyba 1755 körül.[6] Innen beutazza Kis-Ázsiát és meglátogatja Egyiptomot is. Az ő fejében születik meg először a szuezi csatorna építésének gondolata, amit elő is ad a szultánnak, de terve mégsem valósulhatott meg. Mikor Keletről hazatért, magával hozta Mikes Kelemen Törökországi leveleinek kéziratát és személyesen adta át Kulcsár Istvánnak, aki 1794-ben ki is adta őket. Emlékiratai franciául jelentek meg: Memoires du Baron de Tóth sur les Turcs et les Tartares. Amsterdam, 1785.

Mindezeket többnyire külső körülmények, tőlük független tényezők viszik Keletre. Nem így a romantikus utazót. A romantikus embernek lelki szükséglete az utazás, magáért az utazásért utazik, hogy világot lásson, élményeket gyűjtsön és e sokszínű élmények által felszabadulhasson és tárgyat találhasson érzelmi zsúfoltsága. A romantikus keleti utazás tehát éppen olyan érzelmi ürügy, kiélési alkalom, mint az irodalom keleties témái.

Két rendkívül kalandos utazásról vannak irodalmi emlékeink a XVIII. század végén. Az egyik Jelky András[7] Robinzonádnak is beillő története, amelyet Jelky elbeszélése nyomán többször leírtak németül. Az egyik német kiadás Budán és Pesten jelent meg 1784-ben: Geschichte des Herrn A. Jelky eines gebornen Ungarn. Magyarra Sándor István fordította: Jelky Andrásnak, egy született magyarnak történetei, aki minekutánna sok szerentsétlen eseteken, hajó töréseken, raboskodáson és a vad emberek között életének különféle veszedelmein által ment volna, végtére Batáviában nevezetes tisztségre hágott. Győr, 1791. Kivonatosan közölve van Kölesy és Melczer Magyar Plutarchjában is (1816). (V. ö. még Haszn. Mul. 1822. II. 30-31. és 1832. II. 29-32)

A bajai Jelky Andrást Hollandiában katonának fogták és egy kelet-indiai hajóra ültették. Török kalózok rabságába kerül, bekalandozza Kínát, Jávát, Ceylont, sok kalandon megy keresztül, végre meglepi a honvágy és hazatér. Budán hal meg 1783-ban.

A másik kalandos életű magyar Jetting Károly[8] Londonba utazik és ott egy Szenegálba induló hajóra ül. Útközben hajótörést szenved, elfogják a mórok, majd újabb kalandokon keresztül rablók közé kerül, ezek rabszolgának adják el egy Szelim nevű töröknek. Hányatott évek után végre hazakerül Pozsonyba, s itt hal meg 1790-ben. Kalandos útjáról egy német munka tudósít bennünket: Der ungarische Robinson oder Schiksale und wunderbare Abentheuer Karls Jettig eines geborenen Ungars. Wien, 1797. E két utazás rendkívül nagy érdeklődést keltett a kalandok és egzotikus élmények iránt amúgy is fogékony korban. Kétségtelen, hogy a magyar regényírásra és pedig elsősorban Szekér Joakim Magyar Robinzonára erős hatást gyakoroltak.

E két utazáshoz csatlakoztak Benyovszky Móricnak általánosan ismert kalandjai: kamcsatkai száműzetése, menekülése, Madagaszkár-szigeti élményei (1773), királlyá választása és halála. Ez a nyugtalan lelkű ember már minden idegszálával a romantikus korba tartozik.

Benyovszky Móric utazásaival sokat foglalkozik a kor irodalma. Először angolul jelennek meg kalandjai: Benyovszky Mauritius, Memoirs and Travels consisting of his Military operations in Holand, his exil into Kamchatka, London, 1790. Német fordítása C. D. Ebeling és J. P. Ebelig által Hamburgban jelent meg 1791-ben. Ugyanebben az évben Tübingában egy kivonatos fordítása jelent meg németül.[9] Magyarul Sándor István Sokféléjében találunk részleteket és később a Közhasznú Esm. Tárában (1831. II.). Kotzebue drámát írt belőle, Gvadányi József pedig Rontó Páljában (1793) dolgozta fel Benyovszky kalandos életét. Forrásul Benyovszky németül megjelent emlékiratait használta. A magyar folyóiratok is megemlékeznek róla. M. Kurir 1790, 1273. Hadi és Más Nev. Tört. 1790, 831. Kölesy és Melczer Magyar Plutarchos II. Edvi Illés Pál: Benyovszky Móric (Tud. Gy. 1830. XI.).

A konstantinápolyi követségen teljesített szolgálatot Reviczky Károly Imre, a magyar származású kiváló orientalista, aki keleti tartózkodása alatt hatolt be mélyebben a keleti költészet szellemébe. Keleti tartózkodásának eredménye Hafiz fordítása is, amelyről már megemlékeztünk a műfordításokkal kapcsolatban. Ő egyik legfontosabb közvetítője a keleti költészetnek nyugaton és a magyar irodalomban is.

1783-ban Marokkóban járt Dombay Ferenc, mint a József császár által küldött követség egyik tagja. Jól tudott arabul s ezért a marokkói követségen nyert alkalmazást. Kiképzését, akárcsak Reviczky, ő is a bécsi Keleti Akadémián nyerte. Főleg arab és perzsa történelemmel foglalkozott.[10]

A század elején utazik a Balkán félszigetre és Konstantinápolyba Batthyány Vince gróf. Munkái német nyelven jelentek meg Pesten: Reisen durch einen Theil Ungarns. Siebenbürgens, der Moldau und Bukovina im Jahre 1805. Pesth, 1811. Magyar fordítása: Batthyány Vince Gróf utazása Magyarországnak, Erdélynek, Moldáviának és Bukovinának egy részén által 1805. eszt. Magyarra fordítva egy hazafi által. Pesten, 1818. eszt. Konstantinápolyi utazása csak németül jelent meg: Reise nach Konstantinopel. In Briefen Pest, 1810. 2. Auflage. Első kiadása a Zeitschrift von und für Ungarn-ban jelent meg.

Egy magyar Kelet-utazóról számol be a Hazai Tudósítások 1808. Évfolyama (31. és 32. sz.), anélkül azonban, hogy megnevezné: Egy magyar utazónak levele Czirkassziából. A levél 1807. dec.-éről való. Először leírja Czirkasszia hercegséget, majd az orosz nyelvben található sok magyar szó (!) alapján azt állítja, hogy a magyarok egy időben Kelet-Oroszországban laktak és ott érintkeztek az oroszokkal. Bizonyságul felhozza azt is, hogy vannak ott népek, amelyeket az oroszok Masari és Kuni névvel illetnek. Egy angol utazó, akivel ott találkozik, azt állítja, hogy látta is ezeket a magyarokat és kunokat, de nyelvük felől nem tud felvilágosítást adni.

Széchenyi István kétszer is járt Konstantinápolyban. Először 1818-ban, midőn Olaszországból hajón indul el Görögországba, meglátogatja a Boszporuszt, a kisázsiai partvidéket, majd Máltát érintve 1819-ben visszatér Olaszországba.[11] Másodszor 1830-ban jut el Konstantinápolyba, amikor a Duna folyását tanulmányozva lehajózik a Fekete-tengerig.

A legtöbb magyar Kelet-utazó azonban nemcsak élményeket megy keresni, hanem határozott célt tűz ki magának: felkutatni a magyarok őshazáját. Ez a motívum egészen magyar s ez különbözteti meg a romantikus magyar utazási mozgalmat minden nyugati utazástól.

Az őshaza-kutatásnak vannak történeti előzményei is. Elsősorban az az évszázadokon keresztül élő tudat, hogy Keletről származunk, valahonnan a Volga tájáról. Ezt a gondolatot legerősebben a krónikában megörökített eredetmondák képviselték, amelyeknek pedig a romantikus kor történeti hitelességet tulajdonított.

De nemcsak az őshaza gondolata inspirálta Kelet-utazóinkat, hanem az a tény is, hogy a XIII. század folyamán már jártak magyar szerzetesek az őshazában és megtalálták keleti testvéreinket. Erről Julianus domonkosrendi szerzetes két latin jelentése tudósít bennünket. Ezt a kéziratot a vatikáni könyvtárban őrzik (De facto Ungariae Magnae). Juliánus kétszer volt az őshazában ugyancsak a krónikák elbeszélésein felbuzdulva: először 1235-ben és másodszor 1237-ben. Az első út történetét Ricardus nevű rendtársának mondta tollba, a másodikról pedig maga számol be a perugiai püspökhöz írt levelében.[12]

A legnevezetesebb magyar keleti utazás, amely nemzetközi vonatkozásban is a legjelentősebbek közé tartozik, Kőrösi Csoma Sándor utazása. Kőrösi életével és munkásságával már részletesen foglalkoztak s így nem lehet célunk, hogy mi is behatóan tárgyaljuk. Utalunk kimerítő bibliográfiájára.[13]

Kőrösi Csoma Sándor Eötvös József szerint már 18 éves korában elhatározta, hogy beutazza Ázsiát és fölkeresi a magyarok őshazáját. Göttingában tanult keleti nyelveket, s itt nagy hatással volt rá Eichhorn, a keleti nyelvek tanára. Hazatérése után, 1820-ban indul el keleti útjára s Konstantinápolyon, Bagdadon, s Teheránon keresztül eljut a Himalájáig, bekalandozza Tibetet, rengeteg anyagot gyűjt, amelyet Kalkuttában fel is dolgoz. Tibeti szótára és nyelvtana világhírt biztosít neki.

Utazása a magyar szellemi életre is nagy hatással volt, mert haláláig (1842) folyóirataink és újságjaink állandóan figyelemmel kísérik útját és működését.[14] Későbbi Kelet-utazóink is állandóan az ő példáját tartják szem előtt. A magyarországi keleti tanulmányokra is befolyással volt. Lugossy József Kőrösi példáján lelkesedve tanult meg arab, tibeti és perzsa nyelven és egész haláláig foglalkozott keleti nyelvekkel.

Kőrösi leveleit a korabeli folyóiratok állandóan közölték, angolul megjelent tibeti szótárát és nyelvtanát pedig Horvát István ismertette a Tudományos Gyűjteményben (1835 - XII.).

Julianus úti jelentését, amelyet először Desericzky Ince adott ki 1748-ban (De initiis et maioribus Hungarorum commentaria. I. köt. Buda és Pest) a magyar romantika kora újabb kiadásokban is ismerhette: Pray György 1753-ban, Fejér György pedig 1829-ben adták ki. A romantikus magyar Kelet-utazók innen merítik az ihletet és Julianus nyomdokain indulnak felkeresni Nagy-Magyarországot.

A századeleji lapokban számtalan megjegyzést találunk az őshazára vonatkozólag. Igen gyakran fejezik ki óhajukat, hogy fel kellene keresni keleti testvéreinket. E felszólalások közül csak egyet említünk: K. D. Javallat a magyarok régi lakhelyeinek felkeresésére Ázsiába küldendő utazókról (Tud. Gy. 1821. IV.), amelyben a szerző részletes tervet ad az őshaza felkutatásához. A jegyzetben megemlíti, hogy most szerzett tudomást Kőrösi Csoma elindulásáról is.

A Felsőmagyarországi Minerva 1825. II. negyedében Perecsényi Nagy László két magyar Kelet-utazóról számol be: Két nevezetes Hazafiaknak Napkeleti utazásokról c. közleményében. Mindkét utazóval személyes ismeretségben lévén, szóbeli közlésük után írja meg útjukat. Az első Nagylaki Jaksics (helyesebben Lefter) Gergely, aki 1804-ben indult el a magyarok eredetének kutatására. Bécsi menedéklevéllel Szentpétervárra megy, ahol megismerkedik Orlay és Palugyánszky Oroszrországba szakadt magyarokkal. Innen Orlayval együtt bejárja Szibériát és a Kaukázust. Itt Jaksics szerint perzsákkal és mongolokkal keverve 7 millió magyar lakik, akik nyelvükben, szokásaikban és viseletükben teljesen egyeznek az itthoniakkal. Láttak "Pártás és főkötős sudar magyar tündéreket" is. Az ottani magyar fejedelemnél, Irrédinél megjelentek ketten, Jaksics és Orlay, s ez magyarul társalgott velük. 1820-ban hazatér Jaksics, de 1824-ben újra útnak indul, nem tudni hová. Percsényi Nagy László közli még azt a Kaukázusi Miatyánkot is, amelyet Jaksics állítólag a keleti magyaroknál jegyzett le és saját szavai szerint "a Kaukázus vidéki keresztény tatár nyelven van": "Minink Atye ki da tegeken. Volgaltess tinin lemet" stb. első pillanatra is látható, hogy elferdített magyar szavakkal állunk szemben. Amikor Perecsényi híradása a Minervában megjelent, Jaksics már megint úton volt s így nem lehetett felelősségre vonni. Egy Szentpétervárról érkezett osztrák követségi jelentés szerint pedig 1824. augusztusában már meg is halt a Kaukázusban, Sukari, vagy Lukaszi fürdőkben (Nota Cancellariae Status Intim. Aul. Austr. 1825. No 1063-).[15]

De Jerneyt, a fiatal magyar orientalistát nem hagyták nyugodni Jaksics szélhámosságra valló állításai. Gyanúját táplálta az a körülmény, hogy Orlaynak, Jaksics társának Bécsbe írt levelei és később megküldött utazási vázlata egy szóban sem említette a kaukázusi magyarokat, és Irrédi Mirzáról sem emlékezett meg. Mivel pedig Jaksicsot felelősségre nem vonhatta már, levelet küldött Odesszába, Orlay őexcellenciájához és felvilágosítást kért tőle ebben az ügyben (1827). Orlay válaszolt is (1828) és hazugságnak bélyegezte Jaksics állításait.[16]

Jaksics Gergely nevével az Athenaeum hasábjain újra találkozunk több, mint egy évtized múlva (1841. II.). Tudósítások a Kaukázusból címen Szkalka Kandid Jaksics egy kéziratos munkájáról emlékezik meg és tartalmi kivonatát is adja. "Odesszában elhunyt hazánk fia Jaksics Gergely, ki a Kaukázust több ízben megjárta, illy című kéziratából: "A Kaukázus hegyi rab, orosz versben csinálta és azután orosz nyelvből fordította, s tulajdon oda tett utazásából kiszedett sok jegyzeteivel bővítette Jaksics Gergely, a jeruzsálemi Szent János rendjének keresztes vitéze és több tanult társaságoknak tagja. Orosz Szt. Pétervárában. 1824. Magyar hazámban lakozó hazámfiainak." E kézirat 2 részből áll, az első 147 rímelt strófa, a második csak 43 (Szkalka jegyzete).

Jaksics itt ugyanazt állítja a kaukázusi magyarokról, amit Perecsényi is közölt a Minervában. Ezek a magyarul beszélő népek szerinte ebedieknek nevezik magukat. Felsorol egy sereg szót is: lán, asszon, gönge, gatám, luk stb. és azt akarja bizonyítani, hogy az y hiányzott a régi magyaroknál.

Hasonlóképpen Jerney leplezi le Szabó Nazáriust is, akiről Perecsényi Nagy László közleményének második részében szól. Szabó Nazárius kőrösbányai ferencrendi gvárdián, 1805-ben a Szt. Ferenc rend bulgáriai provinciája részéről, mint misszionárius küldetett török földre. Sokat vándorolt Moldvában, Havasalföldön, Bulgáriában és a dunai török tartományokban, majd Egyiptomba vetődött és onnan Kairón, Kaffán keresztül Bagdadig jutott. Itt Perecsényinél közölt elbeszélése szerint a "Mogoli nagy követ" elé bocsáttatott, aki magyarul szólt vele és megvetőleg nyilatkozott a nyugati magyarokról, mert annyira elkorcsosultak, hogy elfeledték keleti testvéreiket. Szabó Nazárius itt azt is megtudta egy tolmácstól, hogy a Nagy Mogor, vagyis Mogol birodalmában még számos magyar él. Szabó Nazárius 1822-ben tért haza és Perecsényi Nagy Lászlónak elmondta meseszerű élményeit.

Jerney mesének bélyegzi mindezen állításokat, éppen úgy, mint Keserű István elbeszélését, akiről Obernyik László emlékezett meg a Tud. Gyűjt.-ben (1821. IV. 117. lap). Obernyik elmondja, hogy egy napon levelet kapott Simontsits János Pest megyei szolgabírótól (1821. márc. 10), amelyben az magához hívja őt, hogy bemutasson neki egy Keserű István nevű ázsiai magyart. Kéri őt, hogy kérdezze ki és hozza nyilvánosságra e mindenkit érdeklő adatokat. Obernyik átmegy Etyekre és kikérdezi Korav Ivánt, illetőleg Keserű Jánost, aki Jekatyerinoszlávból való. És elmondja, hogy a jekatyerinoszlávi guberniumban sok magyar község van: Hamburg, Josephsthal, Ratiz stb. A magyarok itt baskirokkal, kalmükökkel és tatárokkal keveredve élnek, de ruházatukban és szokásaikban megegyeznek az itthoniakkal. Jerney erről is megemlékezik Világosítása jegyzetében. "A színlelt Jekatyerinoszlávi s egy ideig Tétényben tartózkodott Keserü István nevű Magyar (l. Tudom. Gyűjt. 1821. K. 117., 118. l.) Esztergomi származású szökött katona volt. Egy Schmidt nevezetű Odesszai lakos és Besszarábiai földesúr, kivel 1826. Párizsba utaztakor Bécsben megösmerkedék, bizonyossá tett engem arról, hogy sem Jekaterinoszlávban, sem Odesszában, valamint Keserü hazudta, magyar lakosok nincsenek egynéhány Magyar Országi katonaszökevényen kívül, kik közül nyelvünk megtanulása végett egy kettőt ő maga is tartott házi szolgálatban. Megjegyzésre méltó ezen Schmidt úrról, hogy önnön elő adása szerint még nagyattya, egy Erdélyi Nemes költözött ki Hunyad vármegyéből. Attya, hadi érdemeiért birtokkal ajándékoztatott meg az Orosz fejedelem által. Nemzetünk iránt való tiszteletből több nyelvek ösmérete mellett a magyart is megtanulván, azt értelmesen beszéli."

Jaksics, Szabó és Keserü valótlan állításait, amelyek azonban a nemzeti hiúságnak hízelegtek, megtoldja még egy másik utazónk is, Rencz József. Ő is egy hasonló Miatyánkot közöl, mint Jaksics, s így nála a hazugság még az eredeti ötlet mentségével sem enyhíthető. Rencz József szintén Kelet-utazó volt. Moszkván keresztül egészen a Kaspi-tengerig jutott, majd Asztrakánból visszafordult és 1827-ben hazajött. Útjáról a Hasznos Mulatságok értesít (1829. II. 23.): "Egy utazó hazánkfia jegyzőkönyvéből" címen. Rencz naplótöredéke ez északi Kaukáziáról, amely Jaksicséhoz hasonló, fantasztikus mesékkel van tele. A Kaukázusban egy Tupis nevű helységben hat nap alatt megtanulta a bennlakók nyelvét, akik ugyan nem voltak magyarok, de nyelvük hasonlított a miénkre. Leírja nyelvükön a Miatyánkot is: "Tatanénk, ki szöklesz a tönnben, Szenta álda Nedenben" stb. Nyilvánvaló, hogy hasonló hamisított szöveggel állunk szemben, mint Jaksics Gergelynél, ő is eltorzított magyar szavakkal akarta a rokonságot bizonyítani. Rencz megjegyzi azt is, hogy ezek a lakosok delibb termetűek az ottani muszka és tatár népeknél. Ezután még egy csomó nevetséges szóegyeztetés következik, amelyekben természetesen arra törekszik, hogy a magyar és az állítólagos kaukázusi szavak minél jobban hasonlítsanak egymáshoz.[17]

Nehéz eldönteni, hogy Jaksics, Szabó és Rencz honnan vették a keleti magyarokról szóló meséket. Fel kell tennünk róluk, bár az adatok ellenük szólnak, hogy nem volt rosszakaratú megtévesztés a céljuk. Talán ott messze Keleten egy Fekete Ivánhoz hasonló szökött katonával találkoztak, aki érdekessé akarta magát tenni e mesékkel és hiszékeny utazóink minden szavát bizonyság számba vették. Lehetséges azonban az is, hogy ők maguk költötték e történeteket, hogy eleget tegyenek az itthoniak kíváncsiságának, akik minden keleti utazótól az őshaza felfedezését várták.

Orlay János fiatal korában szakadt el Magyarországról és Szentpétervárott telepedett le, ahol magas pozíciót ért el. 1819-ben bejárta a Kaukázust és Jaksics Gergelyt, mint titkárt vitte magával. Bécsi barátaival állandóan fenntartotta a kapcsolatot levél útján. Kaukázusi utazása közben azonban magyar ismerőseiről sem feledkezik meg és egy "Magyar" nevű faluból való üveg bort küld nekik egy levél kíséretében, amelyet Odesszából írt 1828. jún. 18-án. (Magyar Kurir 1828. II. 37. sz., újra Haszn. Mul. 1828. II. 38., v. ö. Még Haszn. Mul. 1828. II. 29 és 33.)

Jerney tanúsága szerint utazását le is írta és el is küldötte Magyarországra,[18] de írása azóta nem került elő. Edvi Illés Pál megemlékezik Orlayról a Tud. Gyűjt. 1835. Évfolyamában: Összveírása Hazánkból származott néhány jeles férfiaknak és familiáknak a Külföldön (1835. X. 103.). Meghalt 1828-ban Oroszországban.

A Hazai Tudósítások Orlayval kapcsolatban megemlít két magyar orvost is, akik Szibériában mentek: Csérszky Antal (Munkácsról) és Polyánkai Ignác (Pestről). (Magyarok Muszka országban. Haz. Tud. 1807. X.)

Ógyallai Besse János egészen tudományos alapokra helyezi utazását. 1824-ig állandóan külföldön tartózkodott. Ekkor hazajött és néhány évi itthon tartózkodás után 1829. május 20-án ismét útra kelt (Hazai Tud. 1829. 41. sz. máj. 23.). Metternich ajánlatával Bécsbe ment, majd Humbolthoz csatlakozott, hogy együtt utazzák be a Kaukázust. Járt Kelet-Indiában és Madagaszkárban is. Kaukázusi utazásáról állandóan jelentéséket küld: Ógyallai Besse Jánosnak 1-3 utazási jelentése Kaukáz hegyek vidékéről, Konstantinogorszkból (1829. aug. 8. és még egyszer aug. 8.), vagyis a Meleg Fürdőkből és Mozdokból (aug. 20.). Ismerteti és közli őket J. a Tud. Gyűjt.-ben (1829. X.). Besse János 4. Jelentése a Kerymi félsziget Kaffa városából (dec. 15.). Ismerteti J. a Tud. Gyűjt.-ben 1830. II.) Besse János 5. Jelentése a török birodalom fővárosából, Sztambulból (1830. Júl. 5.). (Tud. Gyűjt. 1830. VIII.)

E jelentéseken kívül, amelyeket eredetileg József főherceg nádorhoz küldött, néhány levele megtalálható a korabeli folyóiratokban is. Besse Jánosnak Odessából és az Ebbrus hegyaljából kelt levelei (Haszn. Mul. 1829. II. 3. és 28.). Ógyallai Besse János utazásairól (Haszn. Mul. 1830. II. 8.). Utazását egy nagy munkában adta ki francia nyelven. Kiadásra készen állt már 1831-ben, de pénz híján csak 1838-ban jelenhetett meg. Címe: Voyage en Crimée, au Caucase, en Georgie, en Arménie, en Asie Mineure et à Constantinople, pour servir à l'Histoire de Hongrie, par Jean Charles de Besse, Paris, 1838. Ismertette Jerney János (Figyelmező 1840.). Szemelvényeket közölt belőle a Századunk (1840 és 45.). Ponori Thewrewk József fordításában pedig a Jahrb. Der Lit. Wien (1831. LII. És LXXXVII.). Még a negyvenes években is találkozunk nevével: Besse János utazása és tudósítása Madzsar romjairól (Tud. Tár. 1843. Értek. VIII.).

Horvát István a Tud. Gyűjt. 1833. III. számában figyelmeztet arra, hogy Besse ötödik jelentésében (Tud. Gyűjt. 1830. VIII.) azt írja, hogy "egy tudós Erzerumban lakozó örménynek vagyon egy magyarok történeit magába foglaló kézirata örmény nyelven", amelyet az le fog írni és el fog küldeni. Kéri egyúttal Besse ismerőseit, hogy kérjenek levélben bővebb felvilágosítást Bessétől.

Olaszországban és Görögországban utazott Nemes Ludwigh Sámuel ügyvéd. Munkáinak legnagyobb részét németül írta. Első útleírása is németül jelent meg: Theon, oder poetische Anklänge des Geistes und des Herzens auf einer Reise nach Syrakus im Jahre 1827. 1822 (1). Előfizetési felhívása a H. és K. Tudósítások 1831. II. 50. számában. Ez a versben írt munka olaszországi utazását tartalmazza.

Görögországi utazása már magyarul jelent meg: Theon utazása Görögországban 1835-ben. Pozsony, 1836. Ezt a prózai munkát Ludwigh Schwarzenberg Frigyes hercegnek ajánlotta: "Nem rendszeres statisztikáját Görögországnak, sem históriáját, tudományos forrásokból összvehalmozva, hanem oly munkát akarok írni - mondja az előszóban -, mely ezekről sem feledkezvén meg ugyan, azt közli honom miveltebb közönségével, mit utazván láttam, hallottam, éreztem!" Ludwigh 1835. májusában indul el Triesztből hajón. Útiránya Korfu, Ithaka, Patrász, Morea, Livádia, a Cikládok és Szíria. Sajnálja, hogy nem mehetett Misszolungiba, ahol Byron járt. Hazatérése után nemsokára (1837) Amerikába vándorolt és végleg ott telepedett le. Munkájának második kiadása nevének kezdőbetűivel jelent meg. L. S. utazása Görögországban 1835-ben. Pesten, 1848.

Szőllősi Ferenc Törökországba vándorolt, mint tiszt részt vett 1829-ben az orosz-török háborúban, majd a kis-ázsiai bányák megvizsgálására küldték ki. 1835-ben Albániában járt, utána hazajött és Kossuth titkára lett. A szabadságharc leveretése után Kossuthtal együtt menekült Törökországba.[19] Szőllősi több keleti nyelven beszélt, de amint könyvének idézeteiből kitűnik, nem kifogástalanul. Munkájának címe: Napkeleti képek. Kolozsvár, 1838. "Ezen munka - írja bevezetésében - nem utazás, nem történet, avagy életleírás, legkevésbé pedig politikai syntagma. Vizsga olvasóm, ha külső egybefüggéssel párosult, időszámítási rendet benne nem találand, legyen tudtára először az, hogy az albániai utolsó lázadáskor minden írásaim elvesztek, másodszor pedig az miszerént engyöngeségemet érezve, írói pályára épen nem törekszem." A könyv tartalma vegyes. Szőllősi utazásai közben tapasztalt dolgokat ír le: politikai eseményeket, török szokásokat, népviseletet stb. Bírálója Szontagh Gusztáv elismerőleg nyilatkozott róla (Figyelmező, 1839.).

Petrózai Trattner Károly cs. és kir. őrnagy, Kis-Ázsiában tesz nagyobb utazást. Útleírását a Társalkodó közli: Konstantinápolyi és szyriai utam emlékezete (1841.48-52, 100, 102-104. sz.). 1840. okt. 27-én indul el Pestről hajóval Konstantinápolyba, majd onnan Szíriába folytatja útját. Útleírása élvezetes stílusban adja egy nyitott szemű ember élményeit. Városokat, népszokásokat és népviseletet ír le különös szeretettel.

Gróf Andrássy Manó a negyvenes években járta be Európát és Marokkót (Levelei: Honderű, 1843.). Buda elfoglalása után, 1849-ben ismét útra kél Kelet felé és bejárja Bengáliát, Ceylont, Jávát és Kína partvidékeit. Utazását könyvben is kiadta: Utazás Kelet Indiákon, Pest, 1853. Második kiadása 1854. Ismertette a Pesti Napló 1037. Száma.

A negyvenes évekből néhány magyar Afrika-utazóról is vannak adataink. A Pesti Divatlap két levelet közöl egy F. L. jel alatt rejtőzködő utazóról: Töredék egy Afrikában utazó magyar leveléből (1845. I. 14. és 20. sz.). Ez az utazó Athénből indul el és Alexandrián keresztül megy Jeruzsálem felé. Alexandriából ezt írja: "Elindulásom előtt itt egy magyar emberre akadtam, ki Mehemed Ali basánál huzamosb ideig kocsiskodott, míg végre őt a basa zsarnok szeszélye szolgálaton kívüli állapotba helyezé. Ez ember 7 nyelvet ért és beszél, azért tolmácsul Jeruzsálembe vittem" (1 levél).

Jeruzsálemből Beirútba, Damaszkuszba és Baalbekbe megy. Közben több magyar utazóról tesz említést. "Beiruthba érkezett Csernovics hazánkfia, mult országgy. aradmegyei követ is, ki Magyarországból gróf Batthyány L., báró Wenkheim B. és gróf Almásy Györggyel indult ki e viszontagságos vándorpályára. Mint mondá, a nagy melegség miatt hagyá el társait, kik Jaffából Egyiptom felé vevék útjokat." A cikk írója azután elmondja, hogy Cipruson és Szmirnán keresztül Konstantinápolyba érkezett. Elbeszéléséből kitűnik, hogy egy, vagy két magyar útitársa is volt, ezeket azonban nem nevezi meg.

Valószínűleg ugyanez az utazó írta azokat a cikkeket is, amelyek Vándorpálya Afrikában és Ázsiában címen jelentek meg a Pesti Divatlapban, F. betű alatt (1846. I.). Az útirány itt is Athén, Egyiptom, Kairó stb. Jeruzsálem azonban már nincsen benne, mert a közlemény egyszer csak hirtelen megszakad és többet nem folytatódik. Egy magyar útitársról is szó van, mint a fentebb említett két levélben. Úgy tűnik fel a dolog, hogy az ismeretlen utazó először csak két levelet küldött a Pesti Divatlap számára, majd egy év múlva rendbe szedve írásait, egy csinosabb, kerekebb útleírással akart a közönség elé lépni. Valamely oknál fogva azonban abba kellett hagynia az első néhány közlemény után. Jellemző az a kijelentése, amellyel utazásának okát említi. Lamartine és Chateaubriand fölfedezik Keletet az utazók számára. "Engemet is - mondja a magyar utazó - az ázsiai és afrikai térekre vonzott bizonyos nevezhetetlen vágy, s le nem csillapíthatott inger." Tehát nem külső indítékok, hanem belső kényszer viszik őt Keletre. Ez a romantikus utazó jellemző vallomása.

Az afrikai utazók között legkalandosabb élete Magyar Lászlónak volt.[20] 1843-ban indul el hazájából, bebarangolja Brazíliát, Nyugat-Indiát, Kubát, innen áthajózik Kelet, Indiába, majd Szumatrán és Jáván keresztül Madagaszkár szigetre ér. Nemsokára ismét Brazília felé hajózik. Onnan visszatérve Nyugat-Afrikában a kalabari néger fejedelem szolgálatába lép. Két évig tartózkodik itt, majd egy karavánnal Dél-Afrika kutatására indul.[21] Biké országban végre letelepedett és feleségül vette Kajája Kajángula néger fejedelem tizennégy éves leányát. Innen kisebb-nagyobb felfedező utakat tett. Meghalt 1864-ben Afrikában.

Magyar László első levelei a Magyar Hírlapban jelentek meg 1852-ben (753. és köv. számok). Ezeket Autunovics József juttatta el a szerkesztőhöz. Leveleit és naplóját Hunfalvy János adta ki. Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. Pest, 1857. Hunfalvy felszólítására összeállította és elküldte utazásainak részletes kéziratát is: Magyar László délafrikai utazásai 1849-57. években. Sajtó alá egyengette és jegyzésekkel ellátta Hunfalvy János. Pest, 1859. Németre is Hunfalvy fordította le (1859.).

A magyar művészek között különösen sok Kelet-utazót találunk ebben az időben. Schöfft (v. Schoefft) Ágoston festő bejárta Törökországot és Indiát és gazdag keleti gyűjteménnyel ért haza. Itthon később tönkrement és tébolydában halt meg. Egyik Keletről írott levelét közölte a Jelenkor (1842. 45. sz.): Schöfft Ágost pesti hazánkfia levele Agrából, Kelet-Indiából. Levelét a Jelenkor után a Századunk (1842. 45. sz.) és a Pesti Divatlap (1842. I. 47.) is közli. Levele 1845. márc. 16-áról való Agrából. Megemlékezik benne Kőrösi Csoma Sándorról is, akivel ott megismerkedett. (V. ö. még Pester Tageblatt 1845. Ein deutscher Maler.)

Schöfftel kapcsolatban megemlékezik a Pesti Divatlap (1842. I. 45. és 47.) egy Honigberger nevű erdélyi emberről, aki Indiába került és a lahorei király háziorvosa lett.

Keleten utazó művészeink még: Schöfft Tivadar (építész), Petrovits Pál (festő), Róth Imre (festő) és Ligeti Antal (festő). Az utóbbinak utazási naplója kéziratban maradt.[22] Gegő Elek ferencrendi szerzetes az Akadémia megbízásából indul el a moldvai magyar telepek fölkeresésére. Kutatásának eredményét összefoglalta munkájában: A moldvai magyar telepek. A Magyar Tudományos Akadémia elibe terjesztve 1838. Adatokat találunk még a M. T. T. Évkönyveiben is (III., IV. és VII. kötet).

Bizonyos fokig a magyar Kelet-utazók közé sorolhatjuk Reguly Antalt is, aki körülbelül ugyanazt a típust képviseli az utazók között, mint a Dugonics- és Perecsényi-féle orientalizmus a magyar irodalomban. Reguly utazásának végső sarkpontja Sajnovics Demonstratiója volt.[23] Utazásának elsősorban nyelvészeti szempontból van értéke. Első útja a nyugati finnek közé vezet (1839-41.), második útjában pedig az Ural népeit keresi fel (1843-45.). Sok nélkülözés után tér haza hatalmas nyelvészeti és etnográfiai anyagot hozva magával, ezt azonban már nem bírta feldolgozni.[24] Regulyval meglehetősen sokat foglalkoztak s így nekünk nem lehet célunk, hogy e felsorolásban részletesen tárgyaljuk, annál kevésbé, mert bennünket csak az utazás ténye érdekel.

Eötvös József rámutatott arra,[25] hogy Reguly utazási vágya kezdetben határozott cél nélkül való volt. Csak az északi népek regényes mitológiája vonzotta őt akkor s a magyar nyelv eredetének kérdése még nem gyakorolt befolyást elhatározására. Ez a gondolat Arvidson finn tudós közvetítésével jut el hozzá, aki a stockholmi könyvtárban a magyar-finn nyelvrokonságra emlékeztette őt. Ezzel Reguly vándorlási kedve egyszerre határozott irányt kap, léptei ettől kezdve állandóan egy cél felé haladnak, amelyhez haláláig hű marad. Így határozza meg egy magyar történeti adottság, a finn-magyar rokonság gondolata, egy romantikus megmozdulás útirányát, amely által az speciálisan magyar színezetet kap.

A legnevezetesebb magyar utazások egyike Jerney János keleti útja a század közepén. Jerney első munkája: Világosítás, Ázsiában a Kaukázus hegyén lakozó Avarok és Kunságiak nyelvének magyartalansága eránt, a kaukázusi népek rövid által-nézésével. Szegeden, 1829. Megemlékezik az addigi kutatásokról és erősen kikel azon laikus vélemény ellen, amely a kelet-oroszországi népeket a magyarokkal azonosítja. Jaksics Gergely, Szabó Nazárius és Keserű István meséiről is elítélőleg nyilatkozik.

Forrásai Klaproth munkái: Reise in den Kaukasus und nach Georgien. (1807-8.) Halle und Berlin. 1812-14., - Kaukasische Sprachen. U. o. 1814. - Asia Polyglotta, Paris, 1823. Idézi még: Pallas: Sammlungen Historischer Nachrichten über die Mongolische Völkerschaften. St. Peterburg. 1776. Beregszászi Paul: Ueber die Aenlichkeit der hungarischen Sprache mit den Morgenländischen. Leipzig. 1796. Dankovszky Gergely: A Magyar Nemzet Maradéki az ősi lakó helyeken, Poson 1826. Erdélyi József: Sprache der Stammverwandten der Ungarn in Kaukasus in 490 Wörtern dargestellt und mit hungarischen verglichen. Pressburg. 1826. Végül felhasználja Orlay János leveleit és kéziratban levő útleírását, amely tulajdonában volt. Ezután még több cikket közöl a Tud. Tárban, amelyek keleti útja előtanulmányainak tekinthetők. A kubecsi népség (Tud. Tár. 1839. VI.).

Való-e, hogy az Orosz birodalom alapítói magyarok voltak (Tud. Tár. 1840. VIII.). A Kuma melléki magyar városról (Tud. Tár. 1843.).

Keleti útját már 1842-re tervezi, de csak 1844-ben indulhat el, az Akadémia költségén. Utazását a szabadságharc után adják ki: Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett. (1844-45.) Pest, 1851. 2 k. Bevezetésében elmondja, hogy erősödött lelkében az utazásnak akkor még céltalan vágya: "Messzire, minél távolabb menendek, ha majd egykor független állást érlelend nekem is az idő. Ez volt gyermekkoromban irány nélküli vágyam, ez ringatá éretlen képzelgésimet." Olvasmányait is e szerint válogatja meg. "Útleírásokra fordítám figyelmem, azok lettek olvasmányaim legkedveltebb tárgyai." Utazási vágya egyszerre megkapja irányát, mihelyt az őshaza problémája hozzá is elérkezik. "Iskolai pályám befejezésének ideje épen azon korral találkozék, midőn a nemzetiség eszméje hosszas apathia után új életre vergődni törekedett." Ez a nemzeti individualizálódás áramlata juttatja el hozzá az őshaza képzetét, és ő érezte, hogy Keletre kell utaznia, felkutatni az ősi lakóhelyet.

Műve három részre oszlik: 1. Etelközi út. 2. Lebediai út. 3. Parthiai kutatás. Legfontosabb forrásai: Klaproth munkái, Besse: Voyage en Crimée, Gegő Elek: A moldvai magyar telepekről, Buda, 1838. (Ebben ki van adva Bandin Márk moldvai püspök értékes tudósítása a moldvai magyarokról 1646. és 47-ből.) Zöld Péter székely papnak a moldvai és besszarábiai magyarokról tudósítása. 1776-ban. (Kiadva: Ungar. Magazin, III. Bd. I. Poson, 1783, Molnár J. Magy. könyvház, Sándor I.: Sokféle és Budai Ezsaiás Magyarországi Históriájában kivonatok.) Benkő Jós.: Milkovia. Viennae. 1781.

1844. ápr. 23-án hagyja el Pestet. Első tudósítását Odesszából írja, a másodikat Taganrogból, a harmadikat a Krimi Kercsből. Itt kénytelen félbeszakítani útját és kutatásait Moldvában folytatja. Azután újra Krímiába megy és 1845-ben hazatér. Jelentései keleti útjáról megtalálhatók az Akad. Ért. 1847. évfolyamában, de fel vannak dolgozva nagy munkájában is.

Sokat utazik Petrichevich Horváth Lázár is, a magyar byronizmus jeles képviselője. Már régóta vágyott Keletre, míg 1846-ban végre elindul Triesztből. Konstantinápolyban a szultán egy briliánsgyűrűvel tünteti ki. Meglátogatja Görögországot, Szmirnát, Ciprust, Beirútot, bejárja egész Szíriát, hosszabb időt tölt Jeruzsálemben, végül Egyiptomon és Olaszországon keresztül hazatér. Keleti útjának emlékét őrzik: P. H. L. Keleti levelek Emiliához, Konstantinápolyból írt sorai. (Életképek, 1847. I.)

Külön csoportot képeznek a természetrajzi utazások. A kor természettudósai is előszeretettel keresik fel a Balkánt és Törökországot. Ezek közül megemlíthetjük Frivaldszky Imrét[26], Füle Andrást, Frivaldszky Jánost, Zach Ferencet, Terren Andrást és végül Nogel Istvánt, akinek utazása könyv alakban is megjelent: Nogel István utazása Keleten. Átdolgozta s függelékkel bővítve kiadta Schultz testvérpár. Pest, 1847. Szemelvényeket közöl belőle a Társalkodó (1847.: Mutatványok Nogel István utazása Keleten c. munkájából. Inkább szépirodalmi, mint tudományos munka.

Befejezésül megemlíthetjük Egressy Gábor Törökországi Naplóját. Pest, 1851. Ez Egressy törökországi tartózkodásáról szól, ahova a szabadságharc idején Bemmel együtt menekült.

A politikai okok azonban itt már nagyon erősen belejátszanak az utazásba s így Egressyt nem sorolhatjuk már a romantikus utazók közé. Külső körülmények és nem belső kényszerűség viszik őt Konstantinápolyba. A szabadságharc utáni utazásoknak 1867-ig ez lesz a karakterük, mert majdnem kivétel nélkül politikai üldözések elől való menekülés az indítóokuk.

A kor irodalma azonban nemcsak hazai utazókról számol be, hanem majdnem minden nevesebb külföldi Kelet-utazó működését is figyelemmel kíséri. Útleírásaik vagy fordításban, vagy ismertetés alakjában kerülnek a magyar közönség elé.

Benkő Ferenc Esztendőként kiadott Parnasszusi időtöltés (1793-1800, 7 kötet) c. munkájában szemelvényekben több utazásról számol be. III. darab. 1794. Napkeleti utazók: Nibur arábiai utazása és Tavernier utazása. Majd Olasz utazók cím alatt egy huszonhét kötetes olasz munka egyes részeit ismerteti: Storia Generale de Viaggi per mare et per terra. A Venetia Anno 1773. tom 27.

Lamartine utazásából töredékeket közölnek a folyóiratok. Jeruzsálem és Libanon, Lamartine keleti utazásaiból Tud. Tár. (1834.). Jeruzsálem és Libanon, L. keleti utazása után (Rajz. 1835. II.). Emberpiac. L. keleti utazásából E.-től (Reg. P. Div. 1842.I.). Lamartine utazásából (Magy. Házibarát, 1843. X.).

Chateaubriand utazásának fordítását megtaláljuk a Kis János által szerkesztett Nevezetes utazások tárháza VII. kötetében: Chateaubriandnak Görögországban tett utazása ezen ország történeteivel és mostani állapotjának egyéb írókból vett leírásával együtt. Készítette Matskásy Ferentz. 1819.

"A görög történetnek ezen rövid summáját - mondja Matskásy az előszóban - melly az utazás leírásának elébe van ragasztva Bartelémy, Müller J., Chandler és Chateaubriand könyveiből szedtem ki, tsak azért, mivel Ifju Anacharsis utazását mind ekkorig nem olvashatják magyarul azok, kik azt másként olvasni nem tudják." (A Matskásy által említett Ifju Anacharsis utazása már a következő évben megjelent magyarul.)

Kotzebue Móritz perzsiai utazásának kivonatait közli Lassu István (Tud. Gy. 1827. IV.) a német eredeti Reise nach Persien im J. 1817. után.

Cook utazása könyv alakban jelent meg magyarul. Cooknak ama híres hajós kapitánynak a Föld körül utazása, mellyet Bauks és Solander tudósok társaságában tett 1768-71. eszt.-ben. Németből fordította Horváth Zsigmond. Kiad. Kis János, pest, 1810.

Maundrell Henrik Palesztináról szóló munkáját Szrógh Sámuel fordította le. Miskolcz, 1817. Ismertetése a Tud. Gy.-ben. (1817. V.) Campe Joachim Jelesebb utazások gyűjteménye pedig Bodosy Mihály fordításában jelent meg. Pest, 1819-21. A Szentföldről egy nagyobb munka tudósít bennünket Dóczy József fordításában: A Szentföldre vándorló, azaz Leeb Robert apát Úr utazása. Pest, 1832.

Keleti utazások fordításait találjuk a Kis János által szerkesztett Nevezetes utazások Tárházában is: I. k. Park utazása Afrika belső tartományaiban, Bourbon Frantzia, s Javan szigetekről és Dahom Országáról szólló némely tudósításokkal együtt. Pest, 1816. - II. k. Kapitány Marchand Istvánnak rövid summába foglalt utazása a világ körül, 1790, 91, 92. esztendőkben. Drake utazásának velejével együtt, amazt frantziából, ezt németből készítette Matskási Ferenc. 1816. - III. k. La Perousenak 1785, 86, 87, 88. Esztendőben tett utazásának veleje. Ford. Halasy Mihály, 1817. - V. k. Gróf Macartnaynek Chinába tett követségbeli utazása. Németből Magyarra fordította s némelly felvilágosító észrevételekkel megtoldotta Horváth Zsigmond. (1816.) 1818. Toldalék Barrow Chinai utazásából, melly 1803.-dik esztendőben adattatott ki. A legtöbb munka első lapját egy keleties illusztráció is díszíti. A fordításokon kívül ismertetések alapján is tudomást szerzett a magyar közönség külföldi utazókról. Különösen Molnár János Magyar Könyvháza, a Tudományos Gyűjtemény, Tudománytár és a Hon és Külföld közöltek számtalan ilyen ismertetést. Bibliográfiájuk nagyjában össze van állítva Havass Rezső: Magyar földrajzi könyvtár c. munkájában.


[1] Előszó, Szamota: Régi magyar utazók Európában. Budapest, 1892.

[2] Dekáni Kálmán: Egyiptom legrégibb magyar leírása. Földr. Közl, 1908.

[3] Szamota István id. m.

[4] Márki Sándor dr.: Magyarok a Szentföldön. Földr. Közl. 1881. és Magyar utazók a középkorban. Földr. Közl. 1890.

[5] Sebes Gyula: Szentföldi magyar utazás a XVIII. században. Földr. Közl. 1913.

[6] Ifj. Jankó János: Báró Tóth Ferenc utazása Egyiptomban 1771-ben. Földr. Közl. 1885.

[7] Beőthy: Szekér Joakim és a magyar Robinzon. Századok, 1887. A magy. szépprózai elb. II.

[8] Szinnyei József. M. I.

[9] Gaál József: Gróf Benyovszky Móricz élete. Vasárnapi Könyvt. Pest, 1857. III. Jókai Mór 1888-ban az angol kiadást fordította magyarra. - Jankó János: A gróf Benyovszky irodalom anyagáról. Századok, 1891.

[10] Edelspacher Antal: Egy ismeretlen magyar orientalista. Nyelv. Közl. XII.

[11] Berzeviczy: Magyar utazók Olaszországban. Földr. Közl. 1903.

[12] Knauz Nándor: Magyar hittérítők a magyaroknál. Religio, 1857. - Vámbéry Ármin: A magyarok eredete. 1882. - Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténet. 1930. I. 283. l.

[13] Bibliográfia: Dr. Duka Tivadar: Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai. Bpest, 1885. - Dr. Duka Tivadar: Life and works of Alexander Csoma de Kőrös. London, 1885. - Báró Eötvös József: Emlékbeszéd Kőrösi Csoma Sándor felett. Ö. M. VIII. Beszédek. - Dr. Duka Tivadar: Kőrösi Csoma Sándor. Bp. Szemle, 1898. - Schmidt József: Kőrösi Csoma Sándor. Kőrösi Csoma Arch. 1921. I. - Schmidt József: Kőrösi Csoma Sándor, mint nyelvkutató. M. Nyö. 50. 1921. - Kárffy Ö.: Levéltári kutatások Kőrösi Csoma életéhez. Akad. Ért. 25. 1914. - Bitay A.: Kőrösi Csoma Sándor hagyatékáról. Erd. Irod. Szemle. I. 1924. - Kőrösi Csoma Archivum. Szerkeszti Németh Gyula, Bp. 1921-től. - Szinnyei József: Magyar írók. II. kötet.

[14] A róla szóló cikkek bibliográfiáját l. Duka Tuvadar és Szinnyei József munkáiban.

[15] Jerney János: Világosítás. Szeged, 1829. 12. Lap.

[16] Jerney: Világosítás.

[17] Staud Géza: Magyar utazók a XIX. Sz. elején. (Szabó, Jaksics, Rencz) Élet. 1931. febr. 1.

[18] L. Világosítás

[19] Szinnyei M. I.

[20] Szinnyei M. I.

[21] Sámi Lajos: Délafrikai utazások és felfedezések. Pest, 1872.

[22] Lyka Károly: A táblabíró világ művészete. 1922.

[23] Toldy F.: Reguly s a finn-magyar kérdés. Reguly album, 1850.

[24] Reguly Hagyományai. A M. T. A. megbízásából kiad. Hunfalvy Pál. I. A vogul föld és népe. 1864

[25] Báró Eötvös József: Reguly Antal. Akad. Emlékbeszéd. B. E. J. Ö. M. VIII. L. még Pápay József: Reguly emlékezete. Magyar nyelv. 1905.

[26] Nendtvich Károly: Frivaldszky Imre életrajza. Pest, 1872. Értek. a term. tud. köréből


 

XI.
Csokonai

A nagy egyéniségek soha sem mérhetők átlag szempontokkal s így az orientalizmust illetőleg is külön kell megvizsgálnunk őket.

Csokonai a preromantika reprezentatív költője s orientalizmusa is preromantikus eszmekörből magyarázható. A preromantika korában a klasszikus latin-görög mitológiát (képanyagot) kezdi felváltani a keresztény, nemzeti és keleti mitológia. A racionalisztikus latin szellem, amely a klasszikus mitológiát létrehozta, megfosztotta azt minden érzelmi színezettől és absztrakt fogalmakként kezelte képzeteit, amelyeknek így lezárt, racionális jelentésük volt. Így kezelték a reneszánsz óta élő klasszikus korok, a barokk, a rokokó és a klasszicizmus is s a hosszú változatlan használat folytán racionalisztikus színezetük csak megerősödött.

A romantika érzelmi túltengése azonban nem tudott mit kezdeni e fogalmi képzetekkel. Az érzés expanzív ereje szétfeszíti a racionális korlátokat, s csak olyan képzeteket tűr meg, amelyeket irradiálhat érzéseinek színes szálaival, s amelyeknél az érzelmi velejáró fontosabb, mint a fogalmi jelentés. Ezért indul meg a küzdelem a klasszikus mitológia ellen egy új mitológiáért, amely a keresztény, a nemzeti és keleti mitológiák alakjában jelentkezik is. Preromantika korának éppen azt a kort nevezzük, mikor a tartalom már új, gazdag, romantikus, a vele szemben heterogén klasszikus formakészletet és kifejezésmódot azonban még nem tudta levetni magáról. Régi kifejezési eszközök és új tartalom küzdelme jellemzi a preromantikus költőket, leginkább Csokonait és Berzsenyit.

Amikor Csokonai Daphnisról, Cloeéról, Echóról beszél, már sokkal tágabb asszociációi vannak és sokkal többet érez mögéjük, mint klasszikus elődei. Mindazonáltal Csokonainál nem olyan egyszerű a probléma. Nála határozottan találunk egy klasszikus réteget s ez a rokokó szellemisége.[1] Ő egyik képviselője a csonkán maradt magyar rokokónak, de egyúttal a romantikus lélek is ébredezik benne. Itt csak utalunk rá, hogy tévedés a rokokóban (akár irodalmi, festészeti, vagy építészeti) tisztán ornamentális törekvést látni,[2] mert éppen úgy megvannak konstrukciós problémái, mint a gótikának, vagy barokknak.

Csokonainak sokszor sikerül már megszabadulnia rokokó kifinomult racionalizmusától és ilyenkor egész miszticizmusával ragadja őt magával a természet. Titokzatos romantikus kép tárul elénk A Magánossághoz c. versében:

"A lenge hold halkkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát."

A magánosság, a homály és a titokzatos csend képzeteit kelti fel benne, erdőt lát, ahol "a csonka gyertyának mohos tövében csergedez a forrás."

Ő maga már eldöntötte hovatartozását és nyíltan csatlakozik Rousseau-hoz. Erről egy sereg nyilatkozata tanúskodik, csak gróf Festetics Györgyhöz írt levéltöredékére (1799), Kazinczyhoz írt levelére (1802. X. 26.) és A lélek halhatatlanságára hivatkozunk.

Megvannak már benne a romantika antitézisei: így a szélsőséges életforma is, amelynek egyik pólusa a Bacchushoz és a Szerelemdal a Csikóbőrös Kulacshoz gazdag életkedve, a másik pedig a Tihanyi Echóhoz írt költemény elégikus halálhangulata.

Romantikus végül százoldalú érdeklődése, amely Ariostótól Kleistig, Horatiustól a népköltészetig bekalandozza az egész irodalmat. Érdekli a politika, az utazók (A lélek halhatatlansága), foglalkoztatja a szabadság gondolata (u. o.), amelyet életében meg is valósított. Ő már a romantikus végtelent keresi, amelyet Goethe mondása szerint a végesbe száz oldalról hatolva igyekszik megközelíteni. És itt érkeztünk el Csokonai orientalizmusához, amely az ő sokirányú érdeklődésének egyik ága. A Kelet felé hajlás nála még meglehetősen intellektualisztikus, s nem annyira érzelmi, mint a romantikusoknál, de már nagy megértéssel közeledik a keleti költészet felé. (Hafiz.)

Költeményeiben sok nyomát találjuk a keletieskedésnek. Felvidulás c. költeményét (Diétai M. M. VIII. 1796.) török nótára írja, de csak a forma miatt. A Keseredés alapjául szolgáló hasonlatot egy török mondásból vette. (Anakreoni dalok. Bécs, 1803.) A Jegyzések közt megemlíti: "Azt mondja Jonesnél egy török poeta: az életnek rózsáját körül néztem, s egy rózsát sem találtam, melyen tövis ne lett volna, melynek sértése szinte a lélekig hat; hány esztendő óta forgok e korcsmákon! s még nem ittam olyan bort, ami után mámor ne következett volna. - Ezt a mondást felteszi Jones az Ali Chelebi folyó beszédje szerint is." (Jones: Poesos... Libri VI. 1777. pag. 283.) A rózsa és tövis, bor és mámor hasonlatot felhasználja Csokonai a vers első részében, a második részben pedig (4 sor) Lillára alkalmazza: Szép vagy, de kín is gyötör miattad.

Ugyancsak az Anakreoni dalok közt jelent meg legszebb keleties költeménye: Hafiz sírhalma. Hafizt Reviczky Specimenjéből és Jones munkájából ismerte. Ezekkel Az ázsiai poézisről írt tanulmányával kapcsolatban is alaposan megismerkedett. Hafizzal foglalkozott a legtöbbet. Kazinczyhoz írt levelében (1803. febr. 2.) írja, hogy gyűjtögeti Hafiz életét. Költeményében Hafiz sírja körül éneklő leányokat szerepeltet és a kórus az egyesekkel felváltva énekel. Anakreoni dalai közt azért közli, mert a sírhalom körül éneklők is a borról és szerelemről dalolnak, mint Hafiz életében, s így a tárgyi rokonság megvan az anakreoni dalokkal. Húsz évvel később Fábián Gábor is anakreoni versformában írja le Hafizt, ugyancsak a tárgyi hasonlóság miatt.

A Hafiz sírhalmának van egy utánzata is: Kovács József Egy kedves sírdombnál című verse (Versei, 1835.), amelyben Hafizt is emlegeti: "Hafizt nyilván Csokonaiból ismeri," "A keleti narancslugasok alól sugárzó szent fény" hozzá Csokonai líráján keresztül jut el, nem is tudja a helyét megtalálni és úgy beszél a madarakhoz, méhekhez, stb., mintha legmegindultabb szerelmes ellágyulásában kedvesét szólongatná."[3]

Szelim török császárt dicsőíti Csokonai többek között Az igazság diadalmában. (Alkalmatosságra írt versek. Nagyvárad, 1805.), amelyet Mantua visszavételének örömnapjára írt. (1799. szept. 24.)

Izis és Oziris c. versében, amely "szereztetett nagyméltóságú Sárvári Felső Vidéki gróf Széchenyi Ferencné, született Tolnai gróf Festetics Julianna asszonynak ő ex.ja udvarlására (Alk. írt versek.), a grófnét és férjét Izisz és Ozirisz, két jótevő egyiptomi istenhez hasonlítja. Az egyik a nap, a másik a hold istene. Az egyiptomi istenségeket Plutarchoszból (De Iside et Osiride), vagy az általa magyarra fordított Varázsfuvolából (Schikaneder-Mozart) ismerhette Csokonai. A verset 1798. júl. 7-én mutatta be a címzettnek.

A nap innepe (Ódák) c. versében egy napimát találunk, a természetimádó vadak mintájára. Hálálkodás és kérés a napistenhez. "Az inkák így énekelnek, Igy a nap leányai." Itt aztán egyszerre megszakad a gondolat, az egész egy hasonlattá válik: Hát mi miként innepeljünk Néked, óh keszthelyi nap? (Festetics.)

A szélhez c. versben (Ódák II.) újra felmerül Izisz és Ozirisz képe. Az álomban (Hátrah. elegy. versek I. 1795-ig)[4] egy helyen azonos gondolatokat fejteget A lélek halhatatlansága Konfuciusz tanairól szóló verseivel. Konstancinápoly (Hátrahagyott elegyes versek) c. versében pedig végig jár a sok gazdagságon, színes pompán a török fővárosban, s ez alkalmat ad neki filozófiai reflexiókra.

A Marosvásárhelyi Gondolatokban (u. o.) megkérdi a keleti széltől: "Mondd meg nékem komoly fuvallat! Látád-é az a Volga síkját, mely volt Árpádé?" Emlegeti a vad tatárokat, a mandzsuk fiait, a mongolokat, ezeket "a még boldogtalan félig embereket." Ő még nem látja Keleten a szabadság és a rousseau-i értelemben kiteljesedett ösztönös ember szimbólumát. De ahányszor nagy átfogó gondolatok foglalkoztatják, mindig belekapcsolja Kelet képeit is.

A zarándok c. szatirikus versében (Kiad. Dr. Illésy J. Abafi: Figyelő XXIII. 1887.) egy zarándok a Szentföldre utazik a vad arabsokon keresztül Sináig. Egy város leírásában pedig (Kiadatlan versek. Harsányi-Gulyás: Cs. Ö. M. II. 231.) Achmed Szultánról szól, aki kevélyen trónol a Fekete-tengerparti városban.

Láthatjuk, hogy a keleti népek már rendszeresen fellépnek képzetei között. Különösen sok keleti vonatkozást találunk A lélek halhatatlansága első részében, amely független az alkalmi vonatkozásoktól.[5] A Népek között (III. rész.) felsorakoztatja a szkítákat, tatárokat, lappokat, négereket, majd Kínát és Indiát, melyek földünk legszelídebb nemzetei. Ezeket mind bizonyságul hozza arra, hogy a lélek halhatatlanságának hite nálunk is megvan. A Bölcselkedők közt (IV. r.) külön részt szentel Konfuciusznak és részletesen ismerteti a halálról szóló tanait.

De Csokonainak nemcsak verseiben találunk keleti nyomokat. A Magyar Hírmondó Toldalékában (1794. nov. 7. számhoz) ezt olvassuk felsorolt munkái között: "19./ Sok áriák, Menuetto, Stajer, Lengyel, Magyar, Török s. a. t. Nóták muzsikái kottákkal." Toldy szerint írt egy értekezést A török muzsikáról.[6] Lefordítja az egyiptomi tárgyú Varázsfuvolát is és végül ő az első a magyar irodalomban, aki részletesen foglalkozik a keleti költészettel. Értekezésének címe: Az ázsiai poézisről.

Leveleiben többször megemlékezik készülő értekezéséről: "Hafiznak az életét gyűjtögetem most, ki a tenerumban legelső Napkeleti Poéta: de nem tudom hol kaphatnék a Revitzky Specimen Poeseos Persicaet? A mi Bibliothecánkban nem találtatik." (Cs. levele Kazinczyhoz. 1803. febr. 2. K. L. III. 202.1.) Ugyanitt még több más művet is kér Kazinczytól "hogy az Anakreon és Hafiz Életéről s az Anakreoni és Persa poézisről való Értekezésemet annál tökéletesebbé tehessem." Reviczky Specimenjét azonban semmiképpen sem tudta megszerezni. "Az Anakreoni ódáimra legbővebb Commentáriust írtam, hogy Massájok legyen: de Hafiz és a persiai dolgok miatt azt mind ez ideig el nem végezhettem, mert tökéletes a Revitzky Specimen Poesos Persicaeje miatt nem lehet, ezt pedig se kölcsön nem kaphattam, sem pénzemért, noha mind a Bétsi könyves és antikvárius boltokat összekerestettem" - írja Kazinczynak. (1804. jún. 14. - K. L. III. 200. l.)

Az ázsiai poézis elején megemlékezik a zsidók költészetéről és utal Lowth de S. Poesi Hebraeorum c. művére. De nem ezekről akar szólani, hanem "azon nemzetségekről akarok beszélni, akiknek poézisétől undorodnak a finnyás európaiaknak füleik." "Akik az ázsiaiak versezetit olvassák, tudni kell azoknak históriáját, meg kell tanulni nyelveket, amelynek kiválogatottabb ékességeit fel kell nyomozni, meg kell ismerni erkölcseiket, tudományaikat, vélekedéseiket, meséiket, példabeszédeiket; végezetre a perzsáknak s araboknak versezetjeiket, hogy úgy szóljak, ázsiai szemekkel és eszekkel szükség, hogy olvassák."

Kiemeli a keleti költészet derültségét. A keletiek "a legvígabb képekkel bővelkednek, mert a szerelmeknek élnek csupán, a leggyönyörűbb vidékeket látják." A kínaiaknál beszél a Si Kingről, amely háromszáz ódát tartalmaz. Egyet ezen ódák közül, amely neki "felette tetszett", közöl is latinul Jones szabad fordítása szerint. Az indusoknál megemlékezik a Calila wa Dimnaról, a tatárokat Jones és Hebrelot Bibl. Orient. alapján tárgyalja, a szerecsenekkel kapcsolatban megemlíti a Ludolfus által gyakran citált szerecsen verset (Ludolfus: Aethiop.). Majd az arabok, perzsák és törökök költészetét veszi sorra. Casiri Bibl. Arab., Clerici Prosod. Arab. és Procockius Specimen Hist. Arab. alapján. Említi Hafizt, Ferdusiust, Montanábit, egy-egy sort lefordít magyarra a latin nyelvű források után és ritmikailag is behatóan tanulmányozza őket.

A keleti képanyag és mitológia mellett az ősi nemzeti mitológia is érdekli Csokonait. Erről tanúskodik töredékben maradt értekezése A magyarok ősi vallásáról. Őt elsősorban természetérzéke vitte e misztikusabb, a természettel szorosabb viszonyban álló világok felé, de romantikus polihisztorsága is. Nyugtalan lelkét nem elégíti ki az élet egyoldalú képe, neki már az egész világ kell, kelettől nyugatig, mert csak erőinek százoldalú megpróbálása által érzi érvényesülni egyéniségét.


[1] Oláh Gábor: Csokonai és a rokokó. Bpesti Szemle, 1917.

[2] Oláh Gábor: U. o.

[3] Alszeghy Zsolt: Epigon lírikusaink a XIX. századig. Irod. tört. 1917.

[4] Toldy kiad. 1844.

[5] Teveli Mihály: Csokonai a lélek halhatatlanságáról írt költeménye. Körmöcbányai áll. főreál ért. 1900.

[6] Toldy: A magy. költ. története.


 

XII.
Vörösmarty

Vörösmarty orientalizmusát csak külön tanulmányban lehetne alapos vizsgálat tárgyává tenni, itt munkánk teljessé tétele kedvéért csak vázlatosan jellemezzük.

Orientalizmusa nem külsőségek halmozásában, nevek és etnográfiai adatok tömegében jelentkezik, hanem egész látásában, alakjainak lelkében. Vörösmarty költészetében Kelet nem érzelmi ürügy, hanem lelki forma, amely Vörösmarty és Kelet fantáziájának rokonságán alapszik. Elszórva már régebben találhatunk utalást Vörösmarty keletiességére. Riedl Frigyes említi, hogy milyen keleties színben tűnnek fel nőalakjai.[1] "Az ez időben megjelent női illusztrációkon bizonyos keleties képzettel vannak felfogva a nők. Így fogja fel őket Vörösmarty is, valódi almanach-figurák az ő női alakjai, de lelki sajátságaik közül keveset említ; bűbájos hárem-alakok, de fejletlen lelki élettel."

Ezt a keleties benyomást a női alakok határozatlan, légies elképzelése, s a szerelmi érzésnek kizárólagos karakter-meghatározó szerepe adja. A romantikus női ideál e vonásai önkéntelenül is Keletre emlékeztetnek, még ha az írónak nem volt is célja keleti alakot rajzolni.

Ez a keleties női típus először a Zalán futásában tűnik fel. Deli Hajna keleties illúzióját még erősítik azok a tündéri elemek is, amelyek az eposzban vannak. Ez a keleties női típus, amely csak a szerelemben és szerelem által él, némi módosulással későbbi műveiben is feltűnik.

Eger nagyrészt külső okoknak köszönheti keletkezését. Az Aurórának ugyanis szüksége volt kéziratra és így Vörösmarty kénytelen volt a lehető leggyorsabban elkészíteni munkáját. (1827. aug.-tól november 11-ig.) Az eposz forrása, amint arra Vörösmarty is utal, Teleki József egyik munkája volt. A keletieskedés szempontjából azért jellemző, mert a hangsúlyozottabb rész itt a török tábor. Már Vértessy Jenő is említi,[2] milyen részletességgel dolgozta ki Vörösmarty a török alakokat. Riedl Frigyes pedig[3] azt világítja meg, hogy miért hagyta ki Vörösmarty eposzából az egri nők hősi várvédelmét: azért, mert ez nem felelt meg női ideáljának, amelyet itt Leila és Ida alakjában rajzolt meg. A két nő közül Leila van részletesebben jellemezve s különösen érzéki természete kiemelve. Leila meglátja Zoltait: "s a némberi hűség fája ledér vágynak termette fajulva gyümölcsét."

S ettől fogva "félve és ohajtva" gondol a fiatal magyar hősre, míg az magával nem viszi a várba.

Vörösmarty feldolgozza a szendrei névtelennek a Csomakodexben fennmaradt balladáját: a Szilágyi és Hajmásit. A balladát 1828-ban írta és 1829-ben megjelent az Aurórában. A feldolgozás indítékát valószínűleg az a körülmény szolgáltatta, hogy Toldy 1828-ban adta ki először ezt az emléket a Magyar költői régiségekben. Leila, a szultán leánya határozatlan, sóhajtozó szerelmi lény, aki könnyen sír és "remeg, mint parton a nyárlevél."

A keletiesség azonban Vörösmarty fantáziájában is megnyilvánul. Azt a szertelenséget, színt, bonyolult meseszövést, amelyet némely eposzában találunk, joggal hasonlíthatjuk a keleti népek fantáziájához. Ezt a diszpozíciót csak erősíti benne az Ezeregyéjszakával való megismerkedés (1828.). Először a Tündérvölgyben (készül 1825-26. megjelent az Aurórában 1827.) száll a mese országába Vörösmarty. Itt a tündérvilágban szabadjára engedhette képzeletét és már majdnem érintette a keleti mesevilágot. A tündérromantika és keleti mesevilág szoros rokonságban állottak egymással, erre Wieland elbeszélései és a német színpadokon elterjedt számtalan tündérbohózat (pl. A jótevő szarándok, A tündéralma stb.) a bizonyság. Vörösmarty tehát a mesén keresztül közeledik a Kelethez, amelyet el is ér az Ezeregyéj fordításában.

A fantasztikumok iránti érzéke még jobban megnyilvánul a Délsziget c. töredékben. (Kezdte 1826., megjelent: Auróra, 1831.) Ebben már az Ezeregyéj nyomaira is rátalálunk, amelyet Vörösmarty 1828-ban kezdett fordítani. Erre vall a színes és bonyolult meseszövés, az eposz különös szimbolizmusa, s egyes kellékek, mint például a varázssíp (keleti mesék mindenkori kelléke), amellyel Hadadur megtáncoltatja az állatokat.

Mási két fantasztikus eposza 1830-ból való: A rom és a Magyarvár (töredék), amelyek valószínűleg összefüggenek egy mással. Mindkettő az őshazában játszódik, az Aral-tó, a Kaszpi-tenger és a Kuma folyó mellékén.

A romban megemlékezik a parthus népről, amely a perzsa hatalom alatt nyög. A Magyarvárban szintén a parthusokról szól s így közel jár ahhoz a keletiséghez, amelyet Garay Utolsó magyar Khánjából ismerünk.

Vörösmarty orientalizmusának legjelentősebb mozzanata az Ezeregyéj fordítása. A kérdés az, hogy mi vitte Vörösmartyt a híres keleti mesegyűjtemény fordítására. Gyulai azt állítja, hogy nyomasztó pénzviszonyain akart könnyíteni, amikor a fordítást elvállalta.[4] Hogy éppen az Ezeregyéj fordítását választotta, annak úgy látszik egyéb okai is voltak.

Vörösmarty, miután 1828-ban átvette a Tudományos Gyűjtemény szerkesztését, állandó figyelemmel tartotta a német folyóiratokat és a szerkesztésben is utánuk igazodott. A Kunstblattból (1827. No. 72.) lefordítja James Edward Alexandriai utazásainak ismertetését (Tud. Gy. 1828.), a Blätter für litterarische Unterhaltungból (1827. No. 246.) pedig Pillanat a Sandwich szigetekre c. cikket (Tud. Gy. 1828. IV. és V.). Legtöbbet forgatta az 1828-ban megindult német folyóiratot, az Auslandot. Ez a folyóirat rendkívül sok keleti hírt és tanulmányt közölt és Vörösmarty többet lefordított belőlük a Tud. Gyűjt. számára.

A persa literatura c. értekezést (Tud. Gyűjt. 1829. II.) az Ausland 1828. évfolyamából fordította, ugyaninnen (1828. No. 162.) Mese a macskáról, parabola Száditól címen ültet át egy cikket a Tud. Gy.-be (1829. IV.). Az Auslandból fordítja a Hinduk drámai literaturájáról szóló tanulmányt is. (Tud. Gyűjt. 1831-32.). És végül ugyanebben a folyóiratban olvasta Vörösmarty az Ezeregyéj hirdetését is, amely Habicht, von der Hagen és Schall 1825-ben megjelent teljes Ezeregyéj fordítását ismerteti a közönséggel.[5] Valószínűleg ez a hirdetés hívta fel a figyelmét az Ezeregyéjre és a Trattner cég megbízásából még 1828-ban belekezd a fordításba.

E külső motívumok mellett azonban belső indítéka is van az Ezeregyéj fordításának s ez az a kétségtelen lelki rokonság, amelyet Vörösmarty fantáziája és a keleti képzelet alkotásai között találunk. Vörösmartyt Kelet színes, mesés világa vonzotta. Keleti képeket, hasonlatokat gyakran találunk írásaiban s az Ezeregyéjjel való kapcsolatok kimutathatók a fordítással egyidőben készült munkáiból is.

Az Ezeregyéj legerősebb hatását a Csongor és Tündében láthatjuk. A mesefantáziának ez a csapongása, amely Argirus historiáját ilyen ragyogó mesévé varázsolta, az Ezeregyéjből merített bátorságot magának. Külön tanulmányt érdemelne ez a probléma, hogyan hatott az Ezeregyéj a Csongor és Tündére. Valószínűleg az Ezeregyéj fordítja Vörösmarty figyelmét a korabeli tündéri játékokra, amelyeket Pesten is sokat játszottak. Ezek közül kettőre már utaltunk: Schikaneder A jó tévő zarándok c. darabjára és Ernyi Mihály fordítására, A tündéralmára. Mindkettőben a Csongorral megegyező szerepmegoszlás van: a két főszereplő és a két kísérő szerepe. Csak a kalandok mások, amelyeken keresztülmennek. Az Ezeregyéjből vette Vörösmarty a kalmár, a fejedelem és a tudós három alakját is.[6]

Az Ezeregyéjnek Vörösmartyra tett hatása azonban nem külsőleges. Ő teljesen feldolgozza, átgyúrja erős líraiságával és csak transzportált formában jelenik meg előttünk. A Csongor és Tündével bevégződik keleties korszaka, későbbi munkái már egészen másfelé viszik. Vörösmarty képviseli a keletieskedésnek azt a típusát, midőn Kelet nem mint tartalom és ürügy, hanem mint a teljes átélés által létrejött forma jelenik meg előttünk.


[1] Vörösmarty M. Egyetemi előadás. 1905.

[2] A magyar romantikus dráma. 1913.

[3] Vörösmarty M. Egyetemi előadás. 1905

[4] Gyulai Pál. V. M. Ö. M. VIII. Jegyzetek 401. l.

[5] Dr. Brisits Frigyes szíves közlése.

[6] Dr. Brisits Frigyes szíves közlése.


 

XIII.
Vajda Péter

Az orientalizmusnak legteljesebb formáját Vajda Péter munkásságában találjuk meg. A vele kapcsolatos problémákkal meglehetős gazdag irodalom foglalkozik,[1] amelynek alapján bekapcsolhatjuk munkáit a magyarországi orientalizmus fejlődési vonalába.

Vajda kétségkívül ismerte azon keleties termékeket, amelyek a magyar irodalomban az ő fellépését (1834) megelőzték. Az ösztönzést azonban nem innen kapta, hanem a német orientalizmustól. Kelet iránti érdeklődésének első nyomait A Garasos Tár és Fillér Tár című folyóiratokban találjuk, amelyeket 1834-ben Lipcsében szerkesztett külföldi, hasonló szellemmű lapok mintájára. Ezekben rengeteg keletről szóló cikket fordít angolból és németből, úgyhogy e két lapnak legjellemzőbb vonását éppen a keleti vonatkozású cikkek tömegében kell találnunk. E vállalatok azonban hamarosan megbuktak s ezután Vajda orientalizmusa elsősorban keleties novelláiban nyilatkozik meg. A német romantikusok hatása mellett némi francia befolyást is találunk munkásságában. Különösen Voltaire keleties novellái hatottak rá.

Első keleties novellája, A legszebb leány, külön kötetben jelent meg (1834.). Utána sorra következnek keleties novellái, amelyek közül három török tárgyú: Othman ünnepe Eskiudarban (Bajza: Auróra, 1834.). Melly gyönge a leghatalmasabb is (Rajz. 1835. I.), Mirmah (Dalhon. I. 1839.), négy indiai tárgyú: Vajkoontala (Bajza: Auróra, 1835.), Manahor, a rabszolga (Emlény, 1837.), A két bramin (Ath. 1838. I.), Akbár szultán (Nemzeti Almanach, 1841.), egy perzsa: A mágusz lány (Hajnal, 1838.), egy egyiptomi: Memnon szobor (Bajza: Auróra, 1836.), egy tibeti: A csapodár (Hajnal, 1837.), egy görög: Az athinai sírásó (Hajnal, 1837.), egy japán: Yoridala (Bajza: Auróra, 1837.) s egy kínai: Kon-fu-cse (Ath. 1839. II.). Ezek közül három megjelent Dalhonában is. (Mirmah és Vajkoontala az 1. füzetben.

A mágusz leány a 2.-ban.) Még két keleties novelláját említhetjük meg 1835-ből, amelyek egymás folytatásai: Renyhe Jankó, A kísértet. (Mindkettő a Rajz.-ban.)

Novellái közül, amint azt Szinnyei Ferenc kiemelte, különösen Vajkoontala, Yoridala és Kon-fu-cse érdemlik meg figyelmünket. Novelláin kívül azonban névtelenül megjelent regényében is vannak keleti jelenetek. Címe. Tárcsai Bende. Román. Pest, 1837. Tárcsai Bende a Szentföldön vitézkedik s itt kerül török fogságba, majd a kairói szultán tulajdonába. a szultán háremébe kerül Bende magyar kedvese is. Hosszú kalandok után mindketten megszöknek és végül egymáséi lesznek.

A regény legérdekesebb része, amint azt már Szontagh Gusztáv, a regény bírálója is kiemelte (Karácson Tivadar néven. Figy. 1837. II.), a Szelaheddin epizód (I. 13. fej.), amely egyébként külön is megjelent a Regélőben (1836. I.). "Szelaheddin epizódja - mondja Szontagh[2] - egy gyönyörű kerekdedre dolgozott novella, mely minket, nyugat lakosait egészen kielégít, mivel a kelet reánk nézve egészen a képzelődés földje."

A Szelaheddin epizód forrása J. A. Christoph Hildebrandt, népszerű német írónak (1763-1846.) Saladin, Sultan von Aegypten, oder die deutschen Kreuzritter in der Gefangenschaft der Sarazenen. Quedlinburg, 1828. c. munkája. Hildebrandt forrása pedig a Bohadinnak tulajdonított latin életrajz: Vita et res gestae a. a. Saladini, auctore Bohadino edidit ac latine verit Albertus Schultheis. 1755.

Trostler József Novalis Heinrich von Ofterdingenjében keresi Tárcsai Bende mintáját, de, mint Szinnyei Ferenc megállapította, érvei nem meggyőzőek.

Novellái kivétel nélkül hasonló német termékek után készültek. Tárgyválasztásában semmi magyar motívum nincsen, semmiféle szál sem csatolja őket magyar földhöz. A Tárcsai Bende azonban már magyar történeti milieu-ből nő ki, Joguz című drámája pedig az őshaza felé forduló orientális érdeklődés terméke.

A Dalhon IV. kötetében három keleties verset is találunk, amelyek azonban jelentéktelenek: Othman ünnepe, Török fiú és Chínai torony.

Ha Vajda orientalizmusát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az éppen olyan felszínes, csak külsőségekben élő törekvés, mint korának többi hasonló megmozdulása. Azonban két pontban tér el kortársaitól: 1. sokkal jobban ismerte Keletet náluk és igen gazdag keleti kelléktárral rendelkezett, 2. stílusában is igyekezett a keleti szellemet utánozni, s ez a keleties stílus nála őszintébben hat. Hiányzott azonban belőle is az igazi keleti szellem, amely csakis a tárgy művészi átéléséből származhatott volna. A romantikus ember semmiféle korral szemben sem tudja megtagadni önmagát s az író szubjektív valósága mindig túlnő a tárgy objektív adottságain. Vajda keleten is csak a romantikus író marad, aki szentimentálisan elérzékenyül a páriák nyomorúságán, emberi egyenlőséget hirdet a kasztok által széttagolt társadalomban, felvilágosult eszméket hirdet a megcsontosodott hagyományok és évezredes tradíciók hazájában és vallási vitákba keveredik fanatikus hívőkkel.

Történetei romantikus sablonok, csak keleti ruhába öltöztetett emberek játsszák. Még a dekoráció is, amely körülveszi őket, csak halványan van megvilágítva és így határozatlan. Kelet ürügy volta nála is nyilvánvaló, de míg kortársai csak egy-egy alkalommal keresik fel a romantikus lehetőségeknek ezt a hazáját, ő hű marad hozzá s munkásságának túlnyomó részét keleti novellái teszik. A legerősebb rugó, amely a keleti világot felpattantotta Vajda szemei előtt, írónk természetimádata volt. Ennek schellingi gyökereire Bálint Aranka mutatott rá. A természet mély vallásos élménye volt Vajdának s ennek az érzésnek keresett keretet a Kelet titokzatos őserdeiben és a keleti ember mélyen vallásos lelkében. Ez a természetimádat, amely szellemi örökösének, Czakónak is fő jellemvonása, prózai költeményeiben is megnyilatkozik. "Természeti költeményei annyi keleties színgazdagsággal és oly vallásos, mély érzéssel ünneplik a nagy természetet, miként Kelet igaz természetimádói" - mondja róla Széchy Károly.

Vajda Péter írói egyénisége képviseli legjobban a magyarországi orientalizmust. Novellái a németes befolyást mutatják. Tárcsai Bendéje a magyar történeti tárgyakkal kapcsolatos keleti tartalmakat, Joguza pedig az őshazának keleties képzetekkel átszőtt képét tárják elénk. Kelet felszínes látása, romantikus ürügy volta azonban nála is éppen olyan nyilvánvaló, mint az egész európai romantikában.


[1] Bibliográfia: Garay J.: Emlékbeszéd Vajda Péter felett. Kisf. Társ. 1847. - Erdélyi János: Kisebb prózái. II. 52-53. 1865. - Kereszty István: Vajda Péter. Figyelő. 1883-84. XV. - Széchy Károly: Vajda Péter élete és művei. Budapest. 1892. - Bálint Aranka: Vajda Péter romanticizmusa. Budapest, 1906. - Trostler József: Vajda Péter és a német romanticizmus. E. Ph. K. 1913. - Bartha Károly: Vajda Péter nyelvújítása. Dés. 1913. - Szinnyei Ferenc: Vajda Péter. Irodalomtört. 1922. - U. az: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Budapest. 1925.

[2] Szontagh G. irodalmi bírálatai. Bevezetéssel ellátta és kiadta Dékány Andor. 1929.


 

XIV.
Befejezés

Végig kísértük a magyar orientalizmus jelenségeit a szabadságharcig, rámutattunk azokra a különbségekre, amelyek a magyar orientalizmust hasonló külföldi jelenségektől megkülönböztetik, kerestük e módosulások okait, s arra a konklúzióra jutottunk, hogy a keletieskedés megindulását ugyanazok a romantikus diszpozíciók idézték elő nálunk is, mint külföldön, csakhogy ezek a diszpozíciók módosulást szenvedtek a magyar kulturális tényezők következtében. Így aztán a magyar keletieskedés jelenségei is eltértek a nyugatiaktól. Rámutattunk arra is, hogy a keletieskedő divat nálunk kevésbé felszínes, mint nyugaton, mert minden naivsága ellenére is áthatja az egész magyar romantikán uralkodó nemzeti törekvés, s még ezt az irányt is a nemzetivé válás nagy gondolatának szolgálatába állítja. A legjellemzőbb eltérést a nyugati orientalizmustól a magyarság keleti származásának tudata idézte elő, amely a magyar közönséget erősen diszponálta a keletieskedés befogadására. A keleti őshaza a magyar orientalizmusnak uralkodó képzete.

A szabadságharccal azonban nem szűnik meg a magyar orientalizmus. Folytatódik, csak racionálisabb és reálisabb színezetet kap. A tudományos érdeklődés éppenúgy, mint a művészi, leszáll a fikciók világából a realitás síkjára, s Kelet mindjobban a maga valóságával kezd hatni. Az utazókat sem romantikus lelkesedés viszi már keletre, hanem vagy a politikai viszonyok elől való menekülés, vagy tudományos anyagkeresés vágya. Az őshaza képe szertefoszlik, poézise elmúlik és nem marad belőle más, mint egy tudományos megállapítás. A romantikus szemmel látott Kelet kihúnyt azokkal a szemekkel, amelyek látták.



Rövidítések

Akad. ért. - Akadémiai Értesítő
Ath. - Athenaeum
Bp. Szemle - Budapesti Szemle
Diétai M. M. - Diétai Magyar Múzsa
E. Ph. K. - Egyetemes Philológiai Közlöny
Erd. Irod. Szemle - Erdélyi Irodalmi Szemle
Erd. Muz. - Erdélyi Múzeum
Erd. Tud. Füz. - Erdélyi Tudományos Füzetek
Életk. - Életképek
Értek. a term. tud. köréből - Értekezések a természettudomány köréből
F. M. M. - Felső Magyar Országi Minerva
Figy. - Figyelő
Hadi és Más Nev. Tört. - Hadi és Más Nevezetes Történetek
Haszn. Mul. - Hasznos Mulatságok
Hazai Tud. - Hazai Tudósítások
H. és K. Tud. - Hazai és Külföldi Tudósítások
Hond. - Honderű
Irod. tört. közl. - Irodalomtörténeti Közlemények
Kisf. Társ. É. - A Kisfaludy Társaság Évlapjai
Közl. - Közlemények az Élet és Tudományok köréből
Közhasznú Esm. Tár - Közhasznú Esmeretek Tára
Magy. Házibarát - Magyar Házibarát
Magy. K. - Magyar Könyvtár
M. M. - Magyar Minerva
Magy. Muz. - Magyar Museum
Nyelv. Közl. - Nyelvtudományi Közlemények
Pesti Div. - Pesti Divatlap
Rajz. - Rajzolatok a Társas Élet- és Divatvilágból
Reg. - Regélő
Reg. P. Div. - Regélő Pesti Divatlap
R. M. K. - Régi Magyar Könyvtár
Rel. Nev. - Religio és Nevelés
Társ. - Társalkodó
Tud. Gy. (Gyüjt.) - Tudományos Gyűjtemény
Tud. Tár - Tudománytár
Uj M. Muz. - Új Magyar Múzeum
Ungar. Magazin - Ungarisches Magazin