Eredeti kép

PIERRE DE RONSARD
(1524-1585)

A Ronsard nemzetség, oklevelekkel igazolhatóan a XIV. század óta volt feudális birtokos Franciaországban. Élt egy bizonyíthatatlan mendemonda a családban, hogy még régebbi elődeik a Duna tájáról, talán Magyarországról kerültek errefelé és álltak a francia király szolgálatába. Fiaik egykor középkori lovagok, később, amikor a történelem és a kultúra reneszánszba fordult, vezérlő főtisztek kerültek ki soraikból. Pierre-re is ez az életút várt volna, ha személyes életkörülményei és a költészet új lendülete nem fordítja a szépség szolgálata és a költészet új feladatai felé.

A reneszánsz második fele, a XVI. század történelmileg is, ízlésbelileg is különbözött az előző évszázad friss lendületű kora reneszánszától. A XV. században Jeanne d'Arc diadalmas harcai, a száz éve nyomasztó angol fennhatóság megszűnte a piacokon kitárta az utat a polgári fejlődés előtt, a feudális világkép és tudatvilág értékrendjében mozgatóerővé vált a nemzettudat, a reformáció politikai magatartássá változtatta a vallást. Társadalmi erővé vált a gazdagodás is, a züllöttség is. Villon költészete szemléletes példa a középkor újkorivá válására. Clement Marot, aki katolikusként izgalmas erotikus költő, protestánsként áhítatos zsoltárfordító, látványosan példázza, hogy a tudatok és szándékok a világi és vallásos tudatban elváltak a középkortól. Rabelais prózája már az újkori regényt készíti elő. - A következő, a XVI. században, Amerika felfedezése után a francia kalózt is elfogja a hódítás mámora. A spanyol, portugál, angol, hollandi, gyarmatra éhes hajósok mellé a francia kalóz is rabolni, hódítani, aranyat zsákmányolni akar. A francia kalózkapitány, Levasseur sokáig vetélytársa Francis Drake-nek, a "Hét tenger ördögé"-nek, aki tengeri rablóvezérből lett nemzeti hőssé. A gazdagodás pedig növeli az igényt, hogy az iskolák minél műveltebbé, az ókori görög és latin kultúra minél alaposabb ismerőivé neveljék az ifjúságot. Ebben a korban mindemellett a hugonottáknak nevezett kálvinisták és az uralkodó katolicizmus ellentéte gyilkos háborúvá erősödik. Tömeggyilkosságok és vallásháborúk jellemzik az egész évszázadot. Ebben a korban és ebben a körben nő fel és lesz a francia reneszánsz legnagyobb költője és irodalomszervezője Pierre de Ronsard.

Kezdetben a vitézi élet lehetősége ugyanúgy izgatja, mint az iskolában lelkesen megtanult antik - görög és latin - kultúra, főleg az irodalom. Először azonban a vitézkedést próbálja ki. Királyi apródként törekszik lovagi sikerekre. Sihederkorában háborúban is kitűnik bátorságával, leleményességével. Egy hadjáratban azonban valami betegséget szerez, talán valami hűlésfélét, amelytől egész életére megromlik a hallása. Nem lett süket, de annyira nagyothalló, hogy soha többé nem alkalmas a vitézkedő életre. De a bajvívásnál is jobban kedveli az olvasást, a versírást. És a változatos szerelmekben sem zavarja, hogy a kedves nőktől elvárja a hangos beszédet. A nagyurak fiától sok mindent remélnek, a szép szonettek és a boldog éjszakák megérik, hogy a hódító férfival fennhangon beszéljenek.

Költői életművéből név szerint három szeretett nőt ismerünk, de ezekből is bizonyosak lehetünk, hogy számosan voltak és széppé tették az egyre nagyobbnak elismert költő életét. Bölcs meggondolással úgy lép a királyi szolgálat mellett egyházi szolgálatba is, hogy nem lesz pap, de felszentelik. Ezért kap számos egyházi javadalmat, viszont nem nősülhet. Ez is előnyös a számára, hiszen így egyik nőt se veheti feleségül. Gondtalanul váltogathatja őket. Az első névről ismert szerelmét Kasszandrának nevezi: ő egy gazdag bankár szépséges és csapodár leánya. Már itt kiderül, hogy szerelem ügyében nem ragaszkodik a hölgy nemességéhez, s ezt még csak nem is titkolja. Ilyen irányú nagyvonalúsága még nyilvánvalóbban derül ki a következő, talán legnagyobb szerelménél. Őt Marie-nak hívják, s valódi parasztlány. Legkedvesebb szerelmi dalait róla és hozzá írja. Az a tény, hogy a nemes vagy éppen főnemes úrnak a szolgálói, cselédei rendelkezésére állnak, ez mindig minden korban természetes volt. Még a leánynak sem volt szégyen, hiszen természetes és kötelező volt. Erről azonban az úr nem beszélt, a költő versben sem vallotta be. Ronsard tüntető vallomása szerelméről a szép parasztlány iránt már olyan humanista érzés- és gondolatvilágra vall, amely ebben a korban felettébb ritka.

A harmadik, névről ismert szerelme valódi hölgy, udvarhölgy. Helénának hívják, mint a görög mondavilág legszebb asszonyát. Szép, olykor ódai pátosszal fogalmazott szonetteket írt hozzá. Ekkor a szerelmes férfi már idős embernek számít, ötvenes éveinél tart. Az akkori táplálkozási és egészségügyi viszonyok mellett ezt a kort is kevés férfi érte el. A viszonylag hosszú életű Ronsard 61 éves korában halt meg. Heléna talán utolsó szerelme volt. A Heléna-versek eléggé rejtelmesek, nem derül ki belőlük, hogy beteljesült szerelem volt-e vagy szakadatlan vágyakozás. Fejlettebb, csiszoltabb költemények a korábbiaknál. Legszebb - és legismertebb - közülük a "Ha már öreg lesz Ön..." kezdetű, amely arról szól, hogy a hölgy majd öregkorában visszaemlékszik az akkor már halott költőre, aki egykor szerelmes volt belé. - Az ismert nevűek mellett különböző asszonyokhoz írt vágyódó vagy játékos, esetleg bánatos költeményeket. Hangütésük rendkívül változatos. A méltatók akkor is, utóbb is mindenekelőtt szerelmes költőnek mondották. Valóban ennél többhangú volt életműve. Ugyanúgy otthon volt az udvari életben, mint a nép között, az irodalmi világnak pedig vezéralakja volt. Megszervezte a tekintélyes és nagy hatású költőszövetséget, amelynek egyszerre volt feladata az érdekvédelem és a közös írói program kidolgozása és népszerűsítése. Tehát afféle igen korai írószövetség volt. Ronsard kezdetben a legjobbaknak tartott költőket gyűjtötte maga köré. Szövetkezésüket kezdetben "Brigade"-nak, azaz "csapat"-nak nevezték. Amikor már heten voltak, akkor adta Ronsard ókori irodalmi példa alapján a "Pléiade" nevet. Tudniillik az ókori görög irodalomban, a hellenizmus korában Alexandriában volt egy hét tagból álló költőszövetség, amely magát "Pleiász"-nak nevezte. (Ennek franciás formája a Pléiade.) Ezt a szót irodalmi-költői értelemben képtelenség magyarra fordítani, ugyanis "Fiastyúk"-ot jelent. Ez egy hét tagból álló csillagzat (akárcsak a "Nagymedve", amelyet mi "Göncölszekér"-nek nevezünk). Az első csatlakozó társ, Ronsard rokona, legjobb barátja volt, Joachim du Bellay, akit sokan az egész XVI. század legnagyobb francia költőjének és irodalomtudósának mondanak. Fiatalon halt meg, diplomata is volt, nyelvtudós is, de mindenekelőtt költő, halhatatlan szonettek alkotója. A Pléiade alapvető programnyilatkozatát, "A francia nyelv védelmében" címmel ő fogalmazta. Ennek legfőbb célja a nemzeti nyelvű irodalom elsődleges fontosságának a hangsúlyozása volt. A reneszánsz idején nemzetközileg divatos latin irodalom és költészet művelése helyett arra buzdította az írás művészeit, hogy franciául írjanak. Három évszázaddal utóbb a diadalmas romantika Ronsard-t legfontosabb elődjének vallotta, s az ő, valamint Du Bellay irodalmi programjában fedezte fel saját legfontosabb hagyományát. - A Pléiade-nak idővel még több tagja is volt, így Étienne Jodelle, aki megalkotta azt a verses tragédiaformát, amelyet hamarosan a XVII. század nagy klasszikusai a magukénak fogadtak el. Közöttük lett igazán népszerű Remy de Belleau, aki könnyed, csevegő hangú társasági szerelmes szonettek népszerű költője volt.

Ronsard és vele a Pléiade költői távol tartották magukat a napi politikától. Az egyre erősödő katolikus-hugenotta ellentéttől nagyon is indokoltan féltek. Ronsard ugyan vallásosan volt katolikus, de gyűlölni képtelen volt a más hiten, más véleményen lévőket. Amikor Szent Bertalan éjszakáján a szervezett tömeggyilkosság számlálatlan ezreket gyilkolt halomra magának az anyakirálynénak, Medici Katalinnak az irányításával, ő riadtan visszavonult. Korábban még írt néhány hugenottákat kritizáló vagy gúnyoló verset, de ettől kezdve a témát is kerülte. A király, IX. Károly - Medici Katalin fia - szinte erőszakkal akarta visszatéríteni a közérdekű költészethez. És minthogy az egész francia irodalomban régóta hiányát érezték a nemzet dicsőségét hangsúlyozó hőskölteménynek, ráparancsolt a legnagyobb tekintélyű költőre, Ronsard-ra, hogy írja meg a nagy eposzt a franciák mitikus őstörténetéről. Ennek egy mitológiába vesző honfoglalás-történetnek kellett volna lennie, mint Vergilius példaszerű mitikus honfoglaláseposza, az Aeneis, vagy még előbbről az Ótestamentumból Józsué könyve, vagy minálunk sokkal később a Zalán futása. - Az egész költői alkatával lírikus Ronsard-nak már eleve sem volt kedve a témához, de ráadásul a király azt is megparancsolta, hogy ne a népszerű és divatos alexandrinusokban készüljön a mű, hanem, mint az ófrancia vitézi énekek, "decasillabe"-okban, azaz párrímes tíz szótagos versekben. - Királyi parancs volt, és a fegyelmezett udvari költő a legfőbb hatalommal sem akart ujjat húzni. Bele is kezdett a "Franciade"-nak elnevezett nemzeti eposzba. Amikor négy énekkel nagy keservesen elkészült, nyomdába adta, hadd vegye tudomásul az udvar, hogy lám ő írja. Ebből az előre elkészített töredékből is kiderül, hogy költőjének semmi kedve és hajlama nincs az elbeszélő költészethez. A nagyon szép lírai részletek mint betétek külön-külön is szavalhatók. A későbbi hazafias költészet, főleg a romantika korában méltán tekintette ezeket elődjének és hagyományának. Az igazi epikus részletek azonban fakók, érdektelenek, még unalmasak is. De a királynak jó volt, és parancsba adta folytatását. Ronsard kínlódva írt a következő két évben még másfél éneket. De két év múlva a király meghalt. A költő örömmel közölte, hogy kísérlete kudarcba fulladt. Az irodalomtörténet azóta is egyetért vele, javára is írják, hogy volt lelkiereje bevallani a kudarcot.

Az új király, III. Henrik jobban kedvelte a könnyű, a vidám költészetet. A kétségbe nem vont köztisztelet és udvari megbecsülés tovább is kísérte, magas udvari méltóságokat is kapott. Csak éppen nem volt már érdekes az úri körök számára. Ez nem is bántotta, ez időben volt szerelmes Helénába és írta legszebb szerelmes szonettjeit. Majd a végső években egyre többet betegeskedett. Volt, ahol nyugodtan, gondos kezek közt pihenhetett. Egyházi javadalmai közt volt egy apátság is. Nyáron annak kertjében nyugodtan pihenhetett, olvashatott, barátok is látogatták. Négy évvel halála előtt még megjelent verseinek leggazdagabb gyűjteménye. - De ezután még írt hat szonettet. Mostanában ezeket tartják legszebb, legnagyszerűbb költeményeinek. Ez a hat kis vers, összesen 84 sor merőben más hangvételű, mint minden előző műve. Az elmúlás tudata, a szorongás, a már csak emlékek közötti élet elégikus hangja talál mindegyikben tökéletes megfogalmazást. Azután 61 éves korában csöndesen meghalt. Továbbra is nagy tekintély volt az irodalomtörténetben, de közel két és fél évszázadon át csak tisztelt emlék maradt, emlegették, olykor még idézték is, de sokáig nem szavalták. XIV. Lajos klasszicizáló kora, majd a felvilágosodás világraszóló dicsősége mellett, illetve előtt ő volt a nagyra becsült elavult, hogy a XIX. század első felében a diadalmas romantika felfedezze mint legfontosabb elődjét. A vezéralakok, elsősorban Victor Hugo, de mellette a legfőbb kritikus, Saint-Beuve is az egész francia múlt legnagyobb költőjének hirdette. Villon költői nagyságát is csak később fedezte fel az irodalmi élet. Amit pedig a romantika főszereplői dicsőítettek, az új életre kelve jött át minden újabb stílusirányon. Ma sokkal élőbb alakja a francia múltnak Pierre de Ronsard, mint az előbbi évszázadok bármelyikében. És aki ennyire fel tudott támadni, annak már nyitva az útja a jövendők felé is.


TARTALOM