Eredeti kép

PAVEL HVIEZDOSLAV
(1849-1921)

Őseitől örökölt neve szerint Országh Pálnak hívták. Ez az Országh nemzetség a feudális régmúltak óta a legősibb magyar nemesi világ előkelőségei közé tartozott. Hosszú nemzedékek alatt sokfelé tagozódtak, felemelkedtek, alászálltak. Volt közöttük nagybirtokos arisztokrata, nem is egy országnagy. Voltak vármegyei köznemesek, idővel szerény birtokú falusi ténsurak is. Ilyen volt a szlovákok nagy költőjének apja, aki a hajdani Magyarország messze északi Árva vármegyéjének Felsőkubin nevű falujában élt, gazdálkodott, és szlovák leányt vett feleségül.

Árva vármegye többségében szlovákok lakta vidék volt. Székhelye, Alsókubin már kinőtt a falusi keretekből, ez már kisvárosnak számított. De a kis megye többi nagyobb helysége - Turdosin, Tresztena, Námesztó - szegény szlovák falu volt. - A kisfiú, akit otthon is, az ismerősök is hol Palinak, hol Pavelnek neveztek, egyszerre volt magyar és szlovák anyanyelvű, játszótársai javarészt szlovák gyerekek voltak. És minthogy 1867-ig, a kiegyezésig a felserdülő fiú gyerekkora és serdülőévei idején az osztrák császár fennhatósága alatt élt az 1849-ben legyőzött egész Magyarország, tehát aki iskolába járhatott, az hamarosan második, a szlovákok esetében harmadik anyanyelvként megtanult németül is. Hátha még úgy nevelték, hogy jogász legyen, akiből bíró is, ügyvéd is válhat, tehát szükséges értelmiségi a lassan-lassan mégis polgárosodó világban. Amit később elemi iskolának neveztek, az magyarul is, németül is "normál" volt. A hamar értelmesnek bizonyuló fiú a négy normált otthon, Felsőkubinban végezhette. Utána azonban gimnáziumba kellett járnia, hogy majd egyetemre iratkozzék be, értelmiségi lehessen. Ez akkor elképzelhetetlen volt a latin nyelv elsajátítása nélkül. A magyar nemességnek - akár az arisztokrácia magasságában éltek, akár a köznemesi hétköznapok sorsosai voltak - a latin nyelv a magyar anyanyelv mellett apanyelv volt. S a fiatalember egyébként is könnyen tanult nyelveket. És aki jól tud szlovákul, annak - ha igazán érdeklődik, igen könnyű megtanulni oroszul is. Amikor Országhék Pali fia Miskolcon gimnáziumba került, számára mindegy volt, hogy magyarul, szlovákul vagy németül olvas. Harmad-negyedosztályos korában már gyönyörűséggel olvasta Puskint, és mire leérettségizett, otthonos volt Shakespeare angolságában is.

Miskolc volt a legközelebbi város, ahol magyar nyelven oktató gimnázium is akadt. Pozsonyban vagy Kassán csak németül oktattak középfokon, szlovákul pedig sehol sem. Az Országh szülők pedig ragaszkodtak hozzá, hogy fiuk magyarul vagy szlovákul művelődjék. Miskolcon pedig még magyar színház is volt, latinos iskolája magyar maradt az elnyomás évei alatt is. Az 1849-ben született fiú pedig éppen akkor érkezett el az érettségihez, amikor bekövetkezett a kiegyezés. Magyarország újra Magyarország lehetett. Hanem az, amit már Kossuth is el tudott képzelni, hogy Szlovákia Magyarországon belül önálló állami egység legyen (Zólyom fővárossal), nem következett be. Ez ugyanolyan szlovák sérelem maradt, mint a cseheknek, hogy a kiegyezéssel Osztrák-Magyar, és nem Osztrák-Magyar-Cseh Monarchia következett. Az érettségiző és egyetemre igyekvő ifjú Országh Pál egyszerre tudta magát magyarnak és szlováknak. Egyelőre magyarul írt verseket, lelkesedett Petőfiért, de az igazi nagy hatást Arany János jelentette. Egész életében, amikor már kizárólag szlovákul verselt, magát már írói néven Hviezdoslávnak nevezte, saját vallomása szerint költői fejlődésére három lángelme volt döntő hatással: Arany János, Puskin és Shakespeare.

A kiegyezés után még néhány évig felváltva írt magyarul és szlovákul. A magyar nyelvtől nem szakadhatott el, mivel magyar jogász, idővel magyar közhivatalnok akart lenni. És mint már ifjan ismertté váló költő, Arany János költészetének varázsában élt. Tőle tanulta a magyar költészetben a XVIII. század óta otthonos nyugat-európai (rímes-időmértékes) formagyakorlatát. Ezt a szlovák költészetben ő honosította meg. A szlovák irodalomban már jogász korában azzal vált ismertté, hogy formahíven fordította Arany balladáit, Az ember tragédiáját, Puskin elbeszélő költeményeit, és néhány Shakespeare-drámát.

Ekkor, a kiegyezés után Eperjesen már volt magyar nyelvű jogakadémia. Jogász évei alatt még felváltva verselt magyarul és szlovákul. De mint szlovák költő tűnt fel. Egy szlovák antológiában olyan versei jelentek meg, amelyekből kiderült lelkesedése a forradalmakért, utópisztikus ábrándokkal a szocialista jövő képe is felderengett. Ezt a kötetet magyarok alig-alig olvasták, de a szlovák polgári, a Habsburg-házhoz hű olvasók és kritikusok olyan indulatosan utasították el, hogy közel tíz évig, ha írt is, semmilyen irodalmi művet nem jelentetett meg. - Ez az évtized jogászsággal és jogászi érvényesüléssel telt el. Eperjesi diplomája után ügyvédjelölt lett. Majd 1875-ben - 26 éves korában - a már Budapestté egyesült fővárosban tette le az ügyvédi vizsgát. Ezzel ment haza Árva megyébe, ahol kapóra jött jogképzettsége és az, hogy egyformán jól tudott magyarul és szlovákul. Nagy szükség volt ilyen járásbírókra. Tehát néhány évig bíró volt, igen jó hírű, aki tárgyilagos és igazságos ember hírében állt. Végül ügyvédi irodát nyitott Alsókubinban. Ez a tevékenység biztos megélhetést jelentett. Főleg szlovák ügyfelei voltak, akik nagyon hasznosnak találták, ha ügyvédjük otthonos a magyar nyelvű hivatalokban és bíróságokon. - Ez időben nősült. Felesége, Novák Ilonka szlovák volt, mint édesanyja, egy evangélikus esperes leánya. Az irodalmi életbe műfordítóként jött vissza: formahűen, tartalomhíven, művészi nyelv- és formagazdagsággal teremtett újra szlovák változatban magyar, orosz, francia költeményeket, angolból néhány Shakespeare-drámát is. Legszámosabban Arany János és Puskin verseit fordította. Átültette Arany János legtöbb balladáját, és legnagyobb teljesítményeként Madách nagy alkotását, "Az ember tragédiájá"-t. Ezekért Budapesten a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta.

A magyar és az orosz költészetből tanulta meg a rímes-időmértékes nyugat-európai verselést. Ez ismeretlen volt a szlovák költészetben, amely addig kizárólag a népdalok ütemes-hangsúlyos verselését ismerte. - A műfordítói gyakorlat tette otthonossá a sokkal modernebb verssor-építkezésben. E téren hatása döntő az egész szlovák költészetre, amely a XIX. és XX. század fordulóján csaknem általánosan áttért - egyértelműen Hviezdoslav hatására - az ütemes verselésről a skandálható, időmértékes verselésre.

Ő maga is hátat fordított ifjúkori verselő gyakorlatának. Ezek a korai, általában lírai költemények, nem is emlékeztetnek az érett műveire. Habár korábban is érezhető volt rokonszenve az elbeszélő költészet iránt, ez azonban akkor teljesedik ki, amikor már kialakította saját, hamarosan klasszikussá váló költői arculatát. A döntő példaadók Arany János és Puskin. Az Arany formálta ballada és Puskin verses regényei - elsősorban az Anyegin - eszményi minták. Nem utánozza ezeket, hanem folytatja epikus kezdeményeiket. Leghíresebb és otthonában legnépszerűbb verses regénye "A csősz felesége". Cselekménye szerint a földesúrnak és a csősz szép feleségének bonyodalmakkal teljes szerelmi-társadalmi kapcsolata. Hviezdoslav nagyon jól látja a kor társadalmi problémáit, ellentéteit, de az osztálybéke idilljéről ábrándozik. Mindenkihez közel áll, bár igazán senki sem azonosul vele. Az újrakezdéstől mindvégig tisztelt költő, de irodalomban is, társadalomban is magányos lélek. Házassága nyugodt otthont ad, de gyermektelenek, a kettős magányt élik. Az idős költők túl modernnek érzik, idővel a fiatalok már életében a klasszikus régit látják benne. Idős korában, az első világháború éveiben hangja egyre forradalmibb lesz, várja a nemzeti törekvések megvalósulását. A háború végeztével a megalakuló Csehszlovák Köztársaságban örömmel üdvözli a megvalósult szlovák államot. Ábrándvilága azonban a kölcsönös szeretet szlovákok és magyarok között. Hát ez Trianon után se itt, se ott nem érzékelhető. Talán ezért nem alkot már jelentékeny művet. Hamarosan, 1921-ben 72 éves korában meg is hal. Azonnal és azóta is nemzete legfőbb klasszikusai közé tartozik.


TARTALOM