Eredeti kép

JAKOB WASSERMANN
(1873-1934)

Alig magyarázhatóak az irodalmi divat szeszélyes hullámzásai. Alig észrevett vagy észre sem vett költők egyszerre nagyra értékeltek, sőt divatosan lettek. Máskor közismert, széles körben népszerű írók olykor még életükben, vagy nem sokkal haláluk után közfeledésbe merülnek. Az sem ritkaság, hogy olyan szerzők, akiket a kritika és az irodalomtudomány egybehangzóan silánynak ítél, széles körökben keresettek lesznek. De az is elég gyakran előfordul, hogy egy-egy írásművész, akit a szakértelem nagyra becsül, klasszikusnak nyilvánít, egy ideig kifejezetten népszerű, majd magyarázhatatlanul általános közömbösséggel találkozik, méghozzá úgy, hogy változatlanul megmarad a tekintélye, csak éppen alig olvassák. Holott talán néhány évvel korábban a legkeresettebbek közé tartozott.

Az utóbbi évtizedekben erre a sorsra jutott Jakob Wassermann. A húszas években, a harmincasok első felében, körülbelül a második világháború kitöréséig néhány könyve német eredetiben is, különböző nyelvű fordításokban is a legkeresettebb művek közé tartozott. Aki tud róla, ma is a század német irodalmának legjobbjai közt tartja számon. De évek óta alig adták ki újra, hiszen az olvasók nem keresik a könyvesboltokban, tehát a könyvkereskedők nem igénylik a könyvkiadóktól. - Persze az is lehetséges - van erre is példa-, hogy néhány évtizedes közömbösség után egyszerre megint csak magyarázhatatlanul fellángol iránta az érdeklődés. Hiszen szinte képtelenség, hogy például "A Maurizius-ügy", amelyet 1928-as megjelenése után legalább egy évtizedig az egész irodalmi szakma a század egyik legjobb, legértékesebb műalkotásának vallott, manapság a legszűkebb értelmiségi körökön kívül szinte merőben ismeretlen. Akik azonban ismerik, tudják, hogy Wassermann kihagyhatatlan a világirodalom arcképcsarnokából.

Zsidó vallású német polgári családból származott. Irodalmi otthonosság és nagy történelmi ismeretanyag birtokában, korán megnyilvánuló elbeszélőkészséggel az irodalom volt számára az egyetlen lehetséges életút.

Szerette németségét, a német kultúrát, és szerette a zsidóság vallási hagyományait. Mindkettő nyomot is hagyott történetein és hősein. Eleve regényírónak született, de iskolái végeztével újságírónak állt. A híres kulturális-humoros folyóiratnak, a "Simplicissimus"-nak a munkatársa lett. Később - még fiatalon - egy ideig a szerkesztője is volt. De 27 éves korában megjelent magyar fordításban "Fuchs Renáta" című regénye, amely előbb a német olvasók körében, majd nemsokára már Európa nagy részén is irodalmi siker lett. Házassága gondtalan életet biztosított számára. Egy gazdag bécsi kereskedő leányát vette feleségül. Az apósék úgy vélték, hogy felemelték a tehetséges fiatalembert a gondtalan világba, de néhány év múlva már azt kellett tapasztalniuk, hogy az egyre sikeresebb író regényeivel többet keres, mint ők az üzleteikkel.

Fuchs Renáta, a hős lelkű zsidólány vállalja a szegénységet, a megvetettséget, hogy példát adjon az erkölcsi magatartásra az egyre erkölcstelenebb polgári világban. Következő híres regénye, a "Christian Wahnschaffe" egy hasonlóképpen önzetlen, a tisztességért harcosan kiálló és minden hátrányt vállaló, kemény akaratú férfiról szól. - Ez 1919-ben, az első világháború befejezése után jelenik meg. Ettől kezdve az egész német irodalom jelentős alakjai közt tartja számon. Ausztria büszke rá, hiszen már jó ideje Bécsben él, osztrák állampolgár. Legfontosabb regényei azonban a németországi polgárság világát tükrözik. Mindig érdekesen és szemléletesen. Az erkölcsi szempont mindvégig jellemző gondolkodására. A régi, hagyományos német polgári tisztesség a társadalmi eszményképe. Ehhez magába olvasztja a buddhizmus és Tolsztoj tanainak morális igényeit. Amikor 1928-ban, - harmincnyolc éves korában - megjelenik talán legfőbb műve, "A Maurizius-ügy" az irodalmi köztudatban a legjelentékenyebb élő német írók közé emelkedik. - Ezt a regényt egyesek a legjobb bűnügyi regénynek tartották. Mások lélektani remekműnek. Még többen az igazságszolgáltatás kritikájának. - Hőse, Etzel Andergast egy nagy tekintélyű ügyész fia, maga is jogásznak készül. Apja biztatására azoknak a régi ügyeknek az aktáit kezdi tanulmányozni, amelyekben apjának vádlói szerepe volt. Egy évekkel korábban elítélt, azóta is börtönben ülő vádlottnak Mauriziusnak a bírósági iratait nézi át. És úgy találja, hogy tévedéseken alapult apja vádbeszéde is, az ítélet is. Maurizius évek óta ártatlanul szenvedi börtönéveit. - Maga akar utánanézni, mi is volt Maurizius tette, és miféle tévedések okozták az ártatlan ember elítéltetését. Nyomozó hevülettel jár végére az ügynek, kideríti, hol tévedett apja és az egész igazságügyi apparátus. Eléri a per újrafelvételét és Maurizius felmentését, rehabilitálását. Ez ugyan a részéről nagy erkölcsi győzelem, de nem teheti jóvá az igazságtalanságot: Maurizius élete egészségével együtt végzetesen elromlott a börtönévek alatt.

A jogászi életben is világszenzáció volt a könyv. A szerző rákényszerült, hogy folytassa Etzel Andergast életútját. Hamarosan trilógiává - három regénnyé - bővült az erkölcs hősének életútja. Kétségtelen, hogy a két világháború közti évek egyik legfontosabb és leghatásosabb irodalmi művei közé tartozik. Itt már jól érezhető Freud lélektani tanításainak és Dosztojevszkij lélektani regényeinek hatása.

Az olvasóközönség - és ennek folytán a könyvkiadói igény - elvárta az újabb és újabb Wassermann-regényeket. Elbeszélőkészsége pedig kimeríthetetlen volt. Igazi népszerű regény volt a magyar fordításban "A lángész" címet kapott művészregény. Eredeti címe "A libás emberke" volt. Ez egy közismert weimari utcai szobor, amelyen egy férfi két hóna közt egy-egy libával fut valahonnét valahová. Ennek a regénynek a hősét nevezik ismerősei "Libásemberkének", mivel élete két asszony közt ingadozik. Egy ideig divatos olvasmány volt. De ennél is fontosabbak azok a viszonylag kisebb terjedelmű történelmi regényei, amelyek a történelem nagy igazságtalanságairól szólnak. Ilyen mindenekelőtt a "Caxamalca aranya", amely a spanyol kalandorok indiánok elleni harcait idézi fel az Amerika felfedezése utáni évtizedekben. Mintha a közeljövő népirtásának a látomása volna. A hódító és a meghódított nép viszonyát mesterien ábrázoló "Nagy Sándor Babilonban" című regényében meséli el, hogy a megaláztatás akkor is rettenetes, ha egy nagy uralkodó, az emberiség egyik nagy alakja a hódító.

Wassermann jól érezte, sejtette az eljövendő világveszedelmeket. A horogkeresztes mozgalom eleve gyűlölte őt. Az 1933-ban bekövetkezett hatalomátvétel még nem érintette Ausztriát, de kétségtelen volt, hogy az osztrákok sem menekülhetnek. Wassermann ezt már nem érte meg. 1934-ben, 61 éves korában meghalt. A következő évek német világában Wassermann neve is tilos volt. Otthonában feledésre ítéltetett, de a német világon kívül is feledésbe homályosodott a kor egyik legjelentékenyebb német írója.

Mégis, a divatok szeszélye talán hamarosan, vagy későbbi időben majd úgy hozza magával, hogy művei - elsősorban "A Maurizius-ügy" - újra elfoglalják helyüket a nemcsak tisztelt, hanem olvasott klasszikus művek sorában.


TARTALOM