Eredeti kép

JACK LONDON
(1876-1916)

Jack Londont John Griffith Chaneynek hívták. Élete születésétől haláláig olyan kalandos, mintha ő írta volna valamelyik világsikerű regényében. Az amerikai társadalomnak csavargótól milliomosig nem volt olyan rétege, amelyiknek időről időre ne lett volna tagja. - Anyja jó nevű zenetanárnő és még nevezetesebb spiritiszta, közben vállalkozó kedvű üzletasszony is volt. Apja hol újságíró, hol városról városra járó vándorügyvéd, de leginkább asztrológus, azaz csillagjós, áltudományából élő művelt szélhámos. A két túl változatos életet élő fiatal, szerelmet hajszoló lény meglátta, megszerette egymást, s a leány szüleinek tiltakozása ellenére összeházasodtak. Hamarosan közeledett is gyermekük, de mire megszületett, az ifjú apa elhagyta az ifjú anyát. A fiúgyermeket még apja után Chaneyként írták az anyakönyvbe. Anyja azonban hamar kerített magának másik férjet: egy London nevű szolid özvegyembert, akinek két lánya volt. Ezek a mostohanővérek sokkal jobbak és gondosabbak voltak így szerzett öccsükhöz, mint a túl könnyelmű anya. A mostohaapa derék, családjával törődő férfi volt, a fiút iskolába járatta, rászoktatta az olvasásra, ami a leendő írónak mindhalálig szenvedélye volt. Az iskolában lett mostohaapja után London a családneve. A Jack keresztnevet később maga választotta magának. A kalandok kora azután korán elkezdődött. London úr beteg lett, nem folytathatta üzleti ügyeit. Felesége túl nagy vállalkozásba kezdett, hogy eltartsa a beteg férjet és a családot. Egy nagy panziót vásárolt összegyűjtött pénzén. Ez hamarosan tönkrement. A beteg férj meghalt. Koldusszegényen maradtak. A fiú 15 éves volt. Ő lett a családeltartó.

Iskolába többé nem járhatott. Az olvasás azonban kedvtelése és szenvedélye volt. Ahol éppen éltek, ott a helyi vagy a közeli kölcsönkönyvtár állandó látogatója lett. A Bibliától kalandregényekig, ami csak kezébe került, elolvasta. Kitűnő emlékezőtehetségével egyre tágította ismereteit, miközben ott keresett pénzt, ahol talált. Kisvárosokban és falvakban éltek, ahol valami munka adódott. Izmos, semmitől vissza nem riadó legény volt. 15 és 18 éves kora között volt újságkihordó, konzervgyári munkás. Felfedezte az osztrigatenyésztők telepeit, és leleményesen rájött, hogy lehet dézsmálni a drága kagylókat. Lopta és eladta az osztrigákat. Majd beállt a halászati őrséghez. Azután elment hajósinasnak, matróznak egy fókavadász hajóra. Eljutott Koreáig, majd japán kikötőkbe is. Átélt egy tájfunt. Ez az élmény indította az írás mestersége, hamarosan művészete felé. Amikor megint szárazföldön volt, egy újságban olvasta, hogy pályázatot tűztek ki úti élmények leírására. Még nem volt 19 éves, maga se tudta, milyen istenáldotta íróművész. A pályázatra megírta és beküldte "Tájfun Japán partjainál" című élményleírását. Első díjat nyert vele. El is határozta, hogy író lesz. Egy ideig azonban sehol se fogadták el újabb írásait.

Ez nem ejtette kétségbe. Írt szorgalmasan tovább. Az egyik kisvárosban, ahol munkát keresett, nagy volt a munkanélküliség. Ő az utcán összebarátkozott a munkanélküliekkel és a hozzájuk csatlakozó vagányokkal. Megszervezte őket, hogy együtt vonuljanak fel Washingtonba, együtt követeljék a főhatóságoktól, hogy segítsenek rajtuk. Így is történt. Nagy feltűnést keltett a tüntető felvonulás, és némi eredménnyel is járt. Hoztak néhány intézkedést a munkaalkalmak gyarapítására. A még nagyon kezdeti állapotban lévő szocialista mozgalom vezetői azt hitték, hogy a sikeres tüntetés szervezője szocialista népvezér. Keresték is, és döbbenten vették tudomásul, hogy a szokatlanul nagy irodalmi műveltségű csavargó szegényember még csak nem is hallott a szociológiai irodalomról. Ő tehát elkezdett az utópiáktól marxizmusig, a polgári társadalomtudománytól az anarchistákig mindent összeolvasni.

Az új eszmékről új témák jutottak eszébe. Közben egyre inkább alkoholista lett, és ez végig is kísérte egész életében. Több ízben volt szerelmes. Volt szerelem nélkül házasodó nyugalomkereső, és el is vált, hogy kalandokat keressen. Változatos foglalkozásaiból, változatos szerelmeiből, a vagánytársaságok alakjaiból újabb és újabb elbeszélések születtek. A különböző újságok kezdték is elfogadni írásait. Azután jött a fordulat, pontosan a századfordulón, 1900-ban. 24 éves volt, és megírta első regényét, azonnal remekművet: "A vadon szavá"-t. Egy nehéz életű kutya élettörténetén át vonultatja fel a társadalom sokféle figuráját. Világsiker lett. Az amerikai népszerűséget követte az európai, a regényt minden nagyobb nyelvre lefordították. Már meg is élhetett volna a tiszteletdíjból, de elragadta a gazdagodás vágya. Éppen divat és szenvedély volt az aranyláz. Alaszkában keresték a vállalkozók és kalandorok a könnyű meggazdagodást. Tódultak Alaszkába aranyat ásni. Ő is nekivágott az északi vidéknek. Egy gramm aranyat se talált. De teméntelen témát a kalandokra és a megpróbáltatásokra. Hazament, újra megnősült, és egymás után írta regényeit az északi tájak zordonságáról. Mániákusan írt. Minden reggel leült a papír elé, és napi ezer szót írt. A kiadók lelkesen várták. A fordítók lelkesen fordították. Az a hír terjedt el világszerte, hogy minden író közt ő keresi a legtöbbet, és ő herdál legtöbb pénzt minden író közül.

Minden új élmény, minden új olvasmány új témákat adott. Izgatta például Darwin elmélete az ember származásáról. Veszélyes olvasmány volt ez sokáig Amerikában. Még a mi emberöltőnkben is, hát még a századfordulón. Őt azonban regényre ihlette. "Ádám előtt" című könyvterjedelmű elbeszélése talán a legkülönösebb műve, az emberré válás korában játszódik, amikor egy emberszabású majomtörzs éppen majomemberré, vagyis a legősibb ősemberré válik. A kutyák, farkasok és egyéb állatok természetének alapos ismerője szemléletes képzelettel ábrázolja azt az átmeneti lényt, amely ugyan még állat, de már kezd emberré válni. Európában már divatos olvasmány volt, amikor Amerikában még tiltották az iskolákban. Talán már ekkor érlelődött benne a terv, hogy ha megírta a mérhetetlen múltat, megírja a csak képzelettel megközelíthető jövőt is. De csak több év és több tapasztalat múltán került sor a jövendő küzdelmeit ábrázoló "Vaspata" című félelmetes utópiára, a végső harcra elnyomók és elnyomottak között. Ezt akkor gondolta el és fogalmazta meg, amikor már szocialistának vallotta magát. A mai értelemben soha nem volt szocialista, de Amerikában már volt "szocialista" nevű, valójában utópista elképzelésű mozgalom. London előbb ennek volt a tagja, és hamarosan ebből ábrándult ki. - Ez a korszaka 1905-ben kezdődött, a chicagói nagy sztrájk hatására. - Ezt Chicagóban a nagy vágóhidak munkásai kezdték el, majd hamarosan átterjedt a nagyváros környékére is. Az oroszországi első forradalom hírei buzdították a szervezőket és vezetőket. Talán küszöbön is volt egy amerikai munkásfelkelés, de amikor Oroszországban vérbe fojtották a forradalmat, Chicagóban is ellankadt a lendület. Addig azonban nagy izgalmakat keltett az egész Egyesült Államokban. Jack London is a helyszínre sietett. Az ottani tapasztalatok formálták úgy tudatát, hogy szocialistának vallja magát, és be is lépjen a magát szocialistának mondó pártba. A "Vaspata" és még néhány forradalmi tárgyú regénye ebben a korszakban íródott. - A "Vaspata" ijesztő látomás arról a rémuralomról, amely sok évvel később a fasizmusban valósult meg, így a regény az európai szocialista mozgalmak sokáig népszerű olvasmánya lett. Első francia fordításához Anatole France írt előszót.

Legjelentékenyebb regényei azonban csak a következő korszak termékei voltak. Ezek közt alighanem legfontosabb az 1908-ban írt "Martin Eden". Sokan mondták-írták, hogy szerzőjének ez a legjobb, legszebb műve. Önéletrajzi elemek vegyülnek itt felismeréseivel és válnak művészi kor- és jellemrajzzá. Formáját tekintve a regény karriertörténet. Martin Eden okos, tehetséges matrózfiú. A társadalom mélyrétegeiből érkezik, szakadatlanul felfelé tör. Tanul, próbálkozik, minden sikerül. Szerelmes egy szép, gazdag leányba, aki természetesen nem viszonozza szerelmét. Hanem amikor Martin előbb egyre műveltebb lesz, majd egyre gazdagabb, amikor már látványosan a magasságba tört fel - akkor a leány hirtelen beleszeret. Ő azonban már kiábrándult a hiú és üres gazdag hölgyből. Hamarosan ugyanígy ábrándul ki az addig tisztelt gazdag és tekintélyes urakból. A politikusokban is csalódott. Osztályától, a szegényektől azonban már úgy elszakadt, hogy idegennek érzi magát közöttük. Pályafutása csúcsán, a várható nagy jövő előtt értelmetlennek lát mindent, és öngyilkos lesz.

Itt bukkan fel először a szerzőben az öngyilkosság lehetősége, mint megoldás a kiábrándulások ellen. 34 éves, írói dicsősége csúcsán van. "A vadon szava" óta híres író, de a "Martin Eden" igen hamar világhíressé teszi. Kedélyállapota azonban megváltozott. A nagy társaságkedvelő ember egyre jobban keresi a magányt. Kevesebbet és elmélyültebben ír. Ezek után következik csak a "Kóbor Csillag", amelyet a kritika világszerte a legjobb, legszebb csavargóregénynek állít. Az is igaz, hogy egykori lázas nőhajszolása után egyre jobban vágyódik a hűségesen kitartó szerelemre. De az is igaz, hogy a mindig ivó ember egyre iszákosabb lesz. Egészsége is romlik. Van azonban még ereje és képzelete két remekműre. Valamikor a kezdetek idején megmutatta, milyen bámulatosan tud kutyatörténettel embereket és emberi társadalmat ábrázolni. Most egymás után két kutyatörténet következik: "Az éneklő kutya" és "A beszélő kutya". Természetesen ezekben valójában nem a kutyákról, hanem váltakozó gazdáikról van szó. Az élet reményeinek és sivár valóságának izgalmas körképe mind a két regény. A dicsőség és a csalódások közepette érlelődik a legkomorabb kiábrándulás. Magát régóta szocialistának vallotta, az Amerikai Szocialista Pártnak is régóta tagja. Valójában ábrándos utópista volt. Úgy tapasztalja, hogy a szocialista párt nem küzd igazán a szegények érdekében. Összevész velük, kilép a pártból, de azokkal is összevész, akik örülnek ennek. 40 éves korában méreggel öngyilkos lesz.

Az írók és az olvasók értetlenül döbbennek meg a hírre, hiszen világszerte ünnepelt, sikeres, nagy jövedelmű író volt már. Az amerikai írók is példaképüknek és mesterüknek tartották. Az ez időben feltűnő legjelentékenyebb szocialistának számító amerikai írók - Theodor Dreiser, Upton Sinclair - példaképüknek tekintik. Annyi bizonyos, hogy az amerikai irodalomban a költészet már az előbbi, a XIX. század első felében indulókkal világirodalmi színvonalra emelkedett. Szépprózája azonban sokáig a Cooper jellegű kalandregényeknél tartott. A világirodalmi értékrend Amerikában Jack Londonnal kezdődik. Így vélik maguk az amerikaiak is.


TARTALOM