Előszó

Kedves Olvasó!

Új évezred küszöbén állunk. Kötetünk egy olyan jelenség, az Internet vizsgálatával foglalkozik, amely teljesen átalakítja világunkat, mire beköszönt az új évezred. Ezért fontosnak tartjuk, hogy kísérletet tegyünk a legkülönbözőbb nézőpontokból ennek az új jelenségnek a leírására és megértésére. A feladat nem könnyű, bár egyre több írás születik az Internetről, és magyarul is egyre több cikk foglalkozik ezzel a problémával, mégis messze vagyunk attól a ponttól, hogy világos képünk lenne arról, hogy mit is jelent számunkra ez az új technológia és szemlélet, amelyet az Internet megjelenése hozott. Jelentőségét és súlyát talán azzal érzékeltethetjük, hogy egyre több hazai és nemzetközi politikai és társadalmi hetilap külön rovatban számol be az Internet területén hétről hétre lezajlott eseményekről. És bár a magyar lapokban is egyre nagyobb teret szentelnek ennek a kérdésnek, mégsem szembesült eléggé a magyar társadalom azzal a felismeréssel, hogy ennek a jelenségnek milyen hihetetlen sorsfordító jelentősége van a jövő szempontjából. Bár a hazai értelmiség egy kis része az első pillanattól figyelemmel követte, és lehetőségeihez mérten részt vett az Internet születésében, és ennek igyekezett minél nagyobb hangot adni, mégis mostanára világossá vált, hogy ezen a területen már most komoly lemaradásban vagyunk - elsősorban a felhasználó háztartások számát tekintve - a nemzetközi mezőnyhöz viszonyítva. Ezért kötetünket részben azzal a céllal is tárjuk az olvasó elé, hogy segítsünk felhívni mi is a figyelmet arra, hogy ezen a téren minden erőfeszítést meg kell tegyünk a minél gyorsabb fejlesztésben ahhoz, hogy lépést tarthassunk a világ vezető országaival. Hiszen az olyan céloknak a megvalósulása, mint az Európai Unióhoz, a világ élvonalához való csatlakozás, nem érheti el valódi eredményét a magyar társadalom felzárkózása tekintetében, ha pusztán egy klubtagsági igazolványt jelent a csatlakozás, mert nem rendelkezünk azokkal az eszközökkel, melyek segítségével ki lehet használni az új tagság kínálta lehetőségeket.

Kötetünk írásaival arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy jó néhány olyan kérdést vet fel az Internet megjelenése, amelyekre nekünk is előbb vagy utóbb válaszokat kell találnunk. A válaszokat csak a társadalmi együttgondolkodás keretében adhatjuk meg. Ennek a párbeszédnek a részeként nyújtjuk most kötetünket az olvasónak, jó szórakozást kívánva.

a kötet szerkesztői


Csanády Márton

Az Internet dimenziói

Az Internet a tudományos forradalmak láncolatának legújabb kiemelkedő állomása. Egy csomópont a tudományos forradalmak történetében. Csomópont, mert a legkülönbözőbb irányait, dimenzióit egyesíti a tudományos és technikai változásnak. Forradalom, mert nem pusztán egy technikatörténeti újítás, hanem egy thomas kuhni értelemben vett paradigmatikus váltás megtestesítője, lényegi komponense egy új világállapotnak.

Az Internet által fémjelzett paradigmaváltás az életet a legkülönbözőbb területeken alakítja, könyörtelenül beavatkozva mindennapjainkba. És persze eközben az élet zavartalanul megy tovább, hiszen alapvető elemei éppen olyan változatlanok, mint Ptolemaiosz, Galilei, Kopernikusz, Newton, Wattson, Einstein paradigmatikus újításai után. Az Internet okozta változás éppen úgy, mint az elődök esetében, elsősorban az aktuális világgazdasági, politikai értelemben vett centrum országokban fejti ki szemlélet-, életmód- és társadalomformáló hatását. De ezekben az országokban is elsősorban az elitek és a középosztály körében érezteti a leginkább átalakító erejét. Ez azt is jelenti, hogy a félperiféria és a periféria országaiban[1], ahol ezek a társadalmi rétegek fokozatosan vékonyabbak és kisebb létszámúak, még tovább csökken az átalakító hatás, és nő a társadalmi csoportok közötti kulturális, élet- és szemlélet-módbeli, de különösen a gazdasági szakadék ez által is.

Az Internet, a világháló igen nehezen meghatározható valami. A köznyelvben ez a kifejezés vonatkozik minden számítógépes adatátvitelre. Az Internet fémjelezte technikai világban hihetetlenül sokféle megoldás született, születik és még fog is születni a felhasználók igényeinek minél tökéletesebb kielégítésére. Hogy egy hasonlattal érzékeltessük a probléma mivoltát, gondoljunk a kerékpár születésére és fejlődésére, mely még napjainkban is zajlik a több mint százhúsz éves története ellenére is. Az általunk ma is használt, és mint egy száz éve standardizálódott kerékpártípus csak egyike volt a kezdeti modellek tucatjainak. Szinte mindenki ismeri a Mark Twain által is megörökített, elöl óriási, hátul kicsi kerekű típust, a velocipédet, mely kezdetben sikeres vetélytársnak mutatkozott éppúgy, mint a ma is néhol még felfedezhető, de elsősorban a gyerekek világába száműzött tricikli típus. De a sokféle technikai megoldás közül valószínűleg egy vagy kettő kiemelkedik, és szinte egyeduralkodóvá válik a felhasználók igényeinek kiszolgálásában. Az, hogy ez melyik modell legyen, igen bonyolult folyamat eredményeként dől el. A folyamatot pedig sokszor nem csak a racionális megfontolások, hanem legalább annyira a pénzügyi és gazdasági küzdelmek is befolyásolják. Természetesen a domináns tömegmodell mellett a legtöbb technikai eszköz esetében fennmaradnak a speciális igények kielégítését szolgáló perifériális modellek is, mint például a biciklik esetében a tandem, vagy a mostanában modernizált változatban ismét az ínyencek körében megint hódító fekvő kerékpár, melyeknek - bár valószínűleg nem tökéletes hasonlattal, de - megfeleltethető az Apple Macintosh számítógépes rendszer a számítástechnika világában.

Az Internet, mint a tudományos-technikai forradalmak mérföldkövei minden esetben, egy innovációs folyamat szerves része, a valóság elemei egy szemléletmód által strukturált elrendezésének kicsúcsosodása. Igen nehéz ma már egy ilyen innovációs szakasz kezdő- és végpontjait kijelölni. Az Internet természettudományos gondolkodásbeli gyökereit valahol Heizenbergnél, a kvantumelméletnél lehet keresni, míg technikai értelemben az első lökést nyilvánvalóan Neumann János számítógép konstrukciója adta. De mindezen előzmények valahol a hatvanas évek nyugat-európai és amerikai társadalmi átalakulásában kezdtek egy olyan szemléleti paradigmává válni a tudomány, a technika, a társadalom és a politika kölcsönhatásában, hogy végül az 1980-as és 1990-es évtizedek fordulóján lezajlott nagy történelmi, politikai és társadalmi átalakulásokkal párhuzamosan megszületett egy olyan új komplex kommunikációs és információs rendszer, mely filozófiáját, technikai struktúráját és hatását tekintve gyökeresen új. Hiszen az Internet technikai eszközzé materializálódása az egyén és közösség viszonyában a hatvanas években kezdődött el. A Hair, Bob Dylan, Johan Baez, Leonard Cohen, Donovan dalai Alain Ginsberg és Ferlinghetti versei, Kerouack Az úton című regénye, a polgárjogi mozgalmak és Martin Luther King jr., Berger és Luckman fenomenológiája, az 1968-as párizsi diáklázadás, az 1968-as prágai tavasz és a környezetvédő zöld mozgalmak eszméi mind annak a folyamatnak a fémjelei, aminek technikai performálódása és szintézise az Internet. Az Internet új helyzetet teremt az egyéni szabadságjogok, a szólásszabadság, a fölé- és alárendeltség és a bármilyen dimenzió mentén történő megkülönböztetés kérdésében. Az Internet-felhasználók lehetséges anonimitása, szabadon választható biográfiája vagy annak elemeinek szelektálása egy teljesen új interpretációs helyzetet teremt. Ahogy szintén radikális fordulat a tömegkommunikációban az azonnali és tömeges interaktivitás Internet által nyújtott lehetősége. Az Internet kiszélesíti és koncentrálja a gadameri[2] végtelen beszélgetést. És ahogy kiszélesíti és koncentrálja a végtelen gondolatcsere lehetőségét szóban, hangban és képben, úgy szoríthatja vissza a titok és nyilvános információ között húzódó határt a titok rovására. Ez pedig csökkentheti mindazon társadalmi és politikai struktúrák mozgásterét, melyek létalapját jelentették és jelentik az információáramlás kontrollja és szelekciója, feltéve, hogy senkinek nem sikerül az egész háló irányítását és ellenőrzését a saját uralma alá hajtani. Természetesen a másik oldalon alapvető kihívás a polgári magánszféra viktoriánus gondolatiságára is.

Az idő

"Ma már nem kell Albert Einsteinnek[3] lenni ahhoz, hogy az ember tudja: a tér és az idő egymástól függő és elválaszthatatlan dolgok: a fizikai világ egyetlen jelenségének két aspektusa van. És nem kell hozzá Kenneth Burke[4], Harold Innis[5] vagy Edward T. Hall[6], hogy felismerjük: ugyanez igaz a társadalomra is."[7]

Az Internet újabb ugrást jelent az embernek az idővel való küzdelmében. Az Internet létét jelenti az idő, hiszen a számítógép működési elve az órajel. Az Internet megjelenése többféleképpen is átalakította az időt. Miközben minden kis porcikája, eleme maga az idő, eközben az információ megszerzését, a világ legkülönbözőbb részén élő emberek közti kommunikáció megindításának idejévé a mostot, a jelent tette. A cyberidő furcsasága, hogy bár fizikai, objektív értelemben létezik benne kronologikus történés, hiszen a levelek, adatok átvitele időt igényel, még ha rövidet is, mégis szubjektív értelemben a folyamatos jelen érzetét kelti. Bár az e-mailek, melyeket olvasunk, lehet, hogy régóta pihennek postaládánkban, mégis a gép bekapcsolásakor az azonnaliság érzését keltik. A honlapokon olvasott információk elképzelhető, hogy évekkel ezelőtt készültek, de az olvasó számára a jelen információ képzetét adják. Ez talán azzal is összefügg, hogy a nyomtatott szöveg esetében mindig jelen van a szöveget hordozó anyag fizikai öregedésének érzékelése. A könyv és folyóirat papírja megsárgul, a lapok porossá válnak még akkor is, ha soha, senki előttünk nem nyitotta ki az adott kiadványt[8].

Az Internet teljesen új időkezdést hoz létre, illetve rákényszeríti az embereket egy új időkezelés, egy új időszemlélet megalkotására. Ez az idő már nem az algériai parasztok[9] időkezelési attitűdje, de nem is az ipari kapitalizmus időfelhasználásának világa. Az Internet egy posztmodern időszemlélet kialakításának irányába kényszerít bennünket. Ahogy az is elég valószínűnek látszik, hogy az Internet tovább rombolja a szakrális világot, és ezáltal egyre jobban eltünteti a szent és a profán idő Eliade[10] által elemzett megkülönböztetését. Sőt, az Internet az idő egész tradicionális tagolását, az idő ciklikusságát is megtámadja, hiszen a háló bármikor használható, és a rajta található információk egyre inkább végtelen láncokba kapcsolódnak. Nincsen reggel és este, nappal vagy éjszaka (csak a telefonhívási díjzónák számítanak néhol), nincsen hétköznap vagy ünnepnap. A természet, majd később a polgári életvezetés által bennünk kiépített időérzékelés teljesen felborul. Néhány másodperces várakozás egy file letöltésére végtelen hosszúnak tűnik, míg a többórás surfölés a hálón röpke percek érzését kelti. A lineáris időnek az emberiség történelme során oly szívós munkával kidolgozott ciklikussá és hierarchikussá tétele a másodperc tört része alatt hullik vissza a Kronosztól ismét Káosz[11] ölébe, hacsak... Hacsak nem rendelkezünk azzal a polgári önfegyelemmel, mely képes úrrá lenni külső referencia, kontroll nélkül is a káoszon. A magányos tömeg emberét könnyen magával sodorják a káosz hullámai. Csak egy megfelelő szocializáció segíthet rendet tartani a szinte korlátlan szabadságban.

Szocializáció és életciklus

Claude Lévi-Strauss[12] a 70. születésnapja alkalmából adott interjúban, 1988-ban nagy megrendüléssel állapítja meg, hogy milyen radikális változást idézett elő a világban néhány évtized alatt a repülőgép megjelenése. Míg a Szomorú Trópusokon elbeszélt expedíciók idejében (1935) Franciaországból elindulva több hetes hajóút után befutva valamelyik dél-amerikai kikötőbe egy teljesen más világba érkezett meg, addig a 80-as években néhány óra repülőút után egy pontosan ugyanolyan repülőtéren landol a gép, mint ahonnan nem sokkal hamarabb elindult, egy többé-kevésbé ugyanolyan városban. De Lévi-Strauss egy másik furcsa tapasztalatáról is beszámol az interjúban. Arról, hogy néhány évtized alatt hogyan lassul le a fiatal generációk érése, egyre jobban kitolódik az önállóság kora.

Az Internet kapcsán igen sokszor felmerül a kérdés: nem befolyásolja-e károsan a felnövekvő generációk szellemi, lelki és morális fejlődését? Az Internet, mely az ismeretszerzésre, a kommunikációra és a játékra egyaránt alkalmas, nyilván nem hagyja érintetlenül a szocializáció dimenzióját sem, ahogy a televízió megjelenése is igen radikális változást idézett elő. Az alapdilemma azonos, és ezért sokkal rövidebb idő alatt született döntés (pl. Sulinet). Vagy teljesen elzárjuk a gyerekeket és a fiatalokat az új eszköz kínálta lehetőségekről, vagy kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy az általunk nem csak építő jellegűnek és időszerűnek ítélt információhoz is hozzájutnak, és idejük jelentős részét adott esetben nem a megítélésünk szerint kívánatos tevékenységgel fogják eltölteni. Természetesen az elzárás kísérlete eleve kudarcra van ítélve, mint minden abuzus. Tehát kénytelenek vagyunk szélesre tárni a kaput. A lehető legszélesebbre, hiszen a világ vezető országaihoz történő felzárkózás egyik alapvető feltételéről van szó. De előre számolnunk kell ennek következményeivel is. Hiszen egy igen más tudásanyag kerül előtérbe, mint amit eddig megszoktunk. Átstrukturálódik a világról való tudás fogalma. Olyan mennyiségű információ válik elérhetővé, hogy nem tartható a 19. századi pozitivizmus alapvetése, az összes lehetséges információ igazságának ellenőrzése. Tarthatatlanná válik a 19. század koncepciója az abszolút tudásról, a klasszikus műveltségről is. A tudás is az idő martalékává lesz. A gyermekkori oktatás nem képes felkészíteni egy életre a társadalom tagjait. A legnemesebb értelmiségi tradíciók kell, hogy általánossá váljanak. A bölcsőtől a sírig tartó önképzés elve kell, hogy meghatározó legyen egy élethosszan tartó képzési, átképzési rendszerben. Az élethosszan tartó képzésben meghatározó szerep jut az egyénnek. Ha nem is kell teljesen mindenkinek klasszikus értelmiségivé válni, bár valami ilyesmiről szól a történet, de feltétlenül elkerülhetetlen az önálló információfeldolgozás, a szelektálás, a koncentrálás és az autonóm problémamegoldás képességének előtérbe kerülése. Hiszen nem lehetséges a hagyományos eszközök segítségével egy egész társadalom folyamatos képzése. A képzés döntő része az új technika adta lehetőségek keretei között kell, hogy folyjon. A számítógépes, multimédiás távoktatások formájában.

A tér

A háló a teret egyszerre végtelen kicsire összezsugorítja és kitágítja. A hálón megszűnik a távolság az idővel együtt. Már repülőre se kell szállnunk, nemhogy hajóra az óceán átszeléséhez. Egyszerre kutakodhatunk London, Párizs, Washington híres könyvtárainak katalógusában, sőt lassan egyre több könyvet tudunk azonnal a képernyőnkre vinni. De képtárakba és koncerttermekbe is eljuthatunk napok helyett a másodperc tört része alatt, vagy a kamera szemén keresztül figyelhetjük, hogy éppen mi történik a Bourbon Streeten, vagy éppen mit csinál a Mars expedíció kisautója. De átléphetünk a valós térből a fantázia végtelen terébe is, eljuthatunk a Gyűrűk Urához Tolkien Középföldjén. A világ legtávolabbi pontján lévő ismerőseinkkel másodpercek alatt levelet válthatunk, írásban beszélgethetünk, közösen írhatunk cikket vagy tanulmányt. Ha az általunk végzett munka jellege (a szellemi munkák jelentős része ilyen, és részarányuk folyamatosan nő) engedi, akár otthon ülve is végezhetjük a munkánkat, hiszen pillanatok alatt képesek vagyunk az írott, hang- vagy képi anyagot eljuttatni tovább kialakítható formában munkahelyünkre még akkor is, ha az egy másik kontinensen van. Nem kell munkavállalási engedély, nincs vízum ügyintézés, és hasonló bürokratikus kellemetlenkedések. A nem különösen anyagi beruházás igényes szellemi termelés, az információáramlás számára megszűnt a tér, és megszűntek a határok. Persze ettől még a Ferenciek tere nem lesz olyan se pro, se kontra, mint a Quartiér Latine. Az új technológia megjelenése nem csak elvesz a máshol lenni élményéből. Éppen, hogy hozzásegít a valódi jelentőség megéléséhez azzal, hogy az utazás funkcionális szerepét lecsökkenti[13].

A legújabb műholdas adatátvitel, a harmadik generációs mobiltelefon megszünteti a tér eddig eldugott részeit. Az amazoniai wayana indián faluból éppen olyan jól lehet majd információt továbbítani és venni, mint az Empire State Building 32. emeletéről. Sőt, az ígéretek[14] szerint az adatátvitel 200-szorosára gyorsul, ami tökéletes és azonnal mozgókép átvitelt tesz lehetővé. Természetesen ez felveti az eddig a földrajzilag nehezen megközelíthető helyeken élő kultúrák felgyorsuló akulturálódásának veszélyét éppen úgy, mint az eddig még a természettől meg nem "hódított" területek további pusztításának felgyorsulását.

A földgolyót, a legkisebb rejtett zugát is beleértve, hamarosan tényleg egy hatalmas világfaluvá sikerül összezsugorítani a mobiltelefon, a számítógép, a televíziós és videotechnológia összeházasodása révén.

A kultúra

Az Internet egy újabb vívmánya az euro-amerikai kultúrkör hihetetlen integráló képességének. Soha olyan multikulturális eszköz még nem volt a világon, mint az Internet. De ez az eszköz a maga toleráns multikulturalizmusával együtt is egy radikális és kikerülhetetlen beavatkozás más kultúrákba. Hiszen az alapgondolatát és az egész kulturális és kommunikációs keretét az euro-amerikai gondolkodás adja. Használata a tartalmi pluralizmus ellenére egy más szinten az eszköz, az internetes nyelv szintjén uniformizál. Tudjuk Shapir és Whorf kutatásai óta, hogy a nyelv sokkal több, mint eszköz, szemléletmód, kultúra. Ez a beavatkozás különösen igaz akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az internetes információáradat kibocsátása éppen olyan igazságtalanul aránytalan a világban, mint az anyagi javak birtoklása. A közepesen fejlett országok, mint hazánk is, le vannak maradva az internetes mutatókat figyelve, de a fejlődő országok néha még alig kapcsolódtak be a hálóba. És bár a fejlődő országok nagy tömegei szempontjából belátható időn belül a kérdés teljesen érdektelen, hiszen alapvető megélhetési gondokkal kell küszködniük, mégis elgondolkoztatók hogy az Internet még jobban el fogja szakítani kulturálisan a harmadik világbeli felső középosztály és az elit értékrendjét, kultúráját a harmadik világ tömegeinek kultúrájától. Az Internetről szeretnénk azt hinni, hogy értéksemleges, miközben ez még annyira sem igaz rá, mint egy McDonalds hamburgerre. Az átalakító hatása kivédhetetlen. A felmerülő kérdés ebben az esetben az, hogy tudjuk-e majd használni a negatív hatás ellensúlyozására is az Internetben rejlő lehetőséget.

A gazdaság

Ha pillantást vetünk a múlt századi térképekre, azt láthatjuk, hogy a nagy egyesülési folyamatokat, a nemzetállamok kialakulását (pl. Németország), a nemzetgazdaságok kialakulását megelőzi és kíséri egy nagyon fontos jelenség: a vasútvonalak kiépülése. Még jóval az 1871-ben, a versaillesi trónteremben történteket megelőzően az 1848-as forradalmi időszak körül kiépül a Berlin központú vasúthálózat, amely szorosan Poroszországhoz köti a kis német fejedelemségeket. De szintén elég szemünkkel a térképen a sínpárokat követnünk Észak-Amerikában az Egyesült Államok múlt századi történetéhez. A kontinenseken kialakuló nagy gazdasági egységek, a nemzetgazdaságok története szorosan összefonódik a vasúthálózatok történetével.

Ha egy kitüntetett eseménnyel szeretnénk jelölni a modern világgazdaság kialakulását, az egyik kézenfekvő esemény az éppen mostanában a filmvásznon újra megelevenedő Titanic katasztrófa. A hatalmas teher- és utasszállító hajójáratok menetrendszerű forgalmának megindulása a világtengereken végleg egymáshoz láncolta a kontinenseket az I. világháború előestéjén. A 19. század során létrejött nemzeti nagyvállalatok megnyithatták kirendeltségeiket a többi kontinens országaiban is.

A rendszeres repülőjáratok beindulása tovább gyorsította a folyamatot, és a multinacionális vállalatokból létrejöttek a transznacionális vállalatok.

Az Internet megjelenése még tovább fokozza a gazdaság nemzetköziesedési folyamatát. A vállalat intranet hálózatok segítségével a legkülönbözőbb helyeken működő egységei az adott vállalatnak folyamatosan képesek összedolgozni. A folyamatos kommunikáció lehetősége növeli a hatékonyságot, és csökkenti a fölösleges költségeket. A döntésekhez szükséges idő az utazás feleslegessé válásával hihetetlenül lerövidül.

Természetesen ennek a jelenségnek nem csak előnyei lehetnek, hiszen egy válsághelyzetben is gyorsabban fut végig a folyamat, kevesebb időt hagyva az ellenlépések megtételére. Nem véletlen, hogy a nagy tőzsdéken, ahol az érzékenység a legmagasabb fokú, újra kellett gondolni az automatikus számítógépes adás-vétel vezérlés kérdését, hiszen egy hibás információ katasztrófához vezethet.

Ahogy nem lehet figyelmen kívül hagyni Hirschnek a fogyasztói társadalom árudömpingje kapcsán tett észrevételeinek ide érthető interpretációját. A fogyasztói társadalom árudömpingjében való kiigazodás egyre több időt igényel. A korlátlan információáramlás - előnyei mellett - egyre kezelhetetlenebbé válik. A nyereség, ami a kezdetben a gyors információszerzésből származott, hamarosan odavész az információ tengerében való bolyongás közepette.

Mégis, az Internetnek a gazdasági dimenzióban bekövetkező hatásait vizsgálva a legjelentősebb változás, amire figyelmet kell fordítanunk, a teljes szerkezet- és hierarchikus átalakítás. Az új technológia nemcsak behatol mindenhova, de a gazdaságon, mint rendszeren belül is áthelyezi a hangsúlyokat. A huszadik század első hetven évét a centrumországokban az ipari termelés dominálta. A hetvenes-nyolcvanas évektől megkezdődik egy radikális szerkezetátalakítási folyamat a szolgáltatás javára. Ennek a szerkezetátalakítási folyamatnak a technológiájává lesz a számítógép, és fő árucikkévé az információ. E kettőnek az összekapcsolása az Internet. Hogy ez pontosan mit is jelent, ennek illusztrálására álljon itt egy táblázat, ami azt mutatja, hogy kik voltak a leggazdagabbak az Egyesült Államokban 1918-ban, és kik 1997-ben.

1918
Név Vagyon forrása Milliárd US $
John D. Rockefeller olaj 12,8
H. C. Frick acél 2,4
Andrew Carnegie acél 2,1
George F. Baker bank 1,6
William Rockefeller olaj 1,6
Edward Harkness olaj 1,3
J. Ogden Armur húscsomagolás 1,3
Henry Ford autó 1,1
William K. Vanderbilt vasútépítés 1,1
Edward H. R. Green örökség 1,1

1997
Név Vagyon forrása Milliárd US $
William Gates computer 36,4
Walton család örökség 27,6
Warren Buffett örökség 23,2
Paul Allen computer 14,1
Haas család kiskereskedelem 12,3
Mars család cukorka és háziállat eledel 12
If. Samuel Newhouse
és Donald Newhouse
média 9
Cargill család szemes termék 8,8
Steven Ballmer computer 7,5
John Kluge média 7,2
Forrás: Newsweek 1997. augusztus 11., 42. oldal (Forbes nyomán)

Jól látható már ebből is az a hatalmas átrendeződés, ami a gazdasági szerkezetben bekövetkezett az elmúlt időszakban. De ha még jobban megvizsgáljuk a kérdést, azt láthatjuk, hogy a mai újgazdagok négy nagy csoportja; a cyber (Internet), a tőzsde, az újvállalkozók és a menedzsment vagyonosok között van azért egy jelentős és igen beszédes különbség az Internetesek javára: az életkor. Michael Dell a levelezőrendszerek nagy mágusa még csak 33 éves, de már több mint 4 milliárd dollárt kaszált össze. A szakma nagy öregje, a Sun Microsystem tulajdonosa, Scot McNealy 43 éves. A két "legszakadtabb" csapatban a Yahoo! internetes keresőrendszer "apukái", a csak fejenként 191 millió dollár fölött diszponáló 29 éves Jerry Jang és a 32 éves David Filo. És természetesen a "királyról", III. William (Bill) Gatesről sem felejthetjük el, hogy 42 éves. Ők már a húszas éveikben a csúcsra értek. Míg a többi szakmában szorgos 20-30 évi munkával lehetett összeszedni azt a néhány százmilliót vagy néhány tízmilliárd dollárt. Az Internet dinamikájára tényleg érvényes a robbanás kifejezés. Töredék idő elegendő egy jó ötlettel az élre törni. És érvényes a forradalom is, hiszen ezek a kölykök, hipp-hopp, letaszították a trónról a hagyományos elitet.

A hatalom

Természetesen ez a siker igen csábító. Különösen akkor, ha olyan hihetetlen pénzeszközök birtokában van valaki, mint ezek a fiatalok. Hiszen az általuk irányított és jelentős részben tulajdonolt vállalatok éves költségvetése sokszorosa a magyar állami költségvetésnek. Közép-Kelet-Európa kormányfőinek aláírása* jó, ha annyit ér, mint egy főosztályvezetői a Microsoftnál.

*Ennek illusztrálására sajnos nem állnak rendelkezésre a kurrens adatok, de egy, a transznacionális vállalatok előretörésének korai szakaszából való, 1968-as összehasonlító költségvetési tábla álljon itt szemléltetés végett.

Ország/Vállalat Éves költségvetés
milliárd US dollárban
USA 95,2
UK 15,2
General Motors 9,6
Olaszország 8,6
Japán 7,1
Kanada 7,0
Standard Oil 5,9
Ford 5,9
Shell 5,9
Svédország 3,6
General Electric 3,5
Hollandia 3,4
Chrysler 3,1
IBM 2,9
Mobil Oil 2,6
Belgium 2,5
Unilever 2,3
British Petroleum 2,1
Ausztrália 2,0
Forrás: Merle, Marcel (1987): Sociology of international relations,
New York, Berg Publishers 331. oldal

Bill Gates és társai a lehetőség birtokában mindent megtesznek a befolyás további növelésének érdekében. A befolyás növelésének két fő iránya lehetséges.

Az első a többi stratégiai ágazat kulcscégeinek felvásárlása, különösen, ha ezek valamilyen módon még integrálhatóak is a rendszerbe. A Microsoft érdekeltségei ma már nem csak a szoftver gyártására, de nem is csak a számítógép elektronikára, vagy az internetes szolgáltatásra terjednek ki. Bill Gates már jó ideje igyekszik a média területére is behatolni a legkülönbözőbb eszközökkel. A Microsoft azzal a Walt Disneyvel kötött exkluzív szerződést, amely három éve az addigi legnagyobb cégfelvásárlás keretében szerezte meg az ABC TV társaságot.

A másik meg-megújuló kísérlet a piaci kulcsmonopólium megszerzése által kikényszeríteni újabb és újabb területeken az egyeduralmat. A kulcsmonopólium megszerzése gyakorlatilag kész tény a Microsoft esetében. A PC-k operációs rendszerének a piacán már alig rúg más labdába, a WIN’95 mindent letarolt. A kérdés csak az, hogy az ebből fakadó további lehetőségeket ki tudja, illetve engedik-e kiaknázni a Microsoftnak. Azaz árukapcsolás segítségével meghódíthat-e újabb területeket? Most úgy tűnik, hogy a trösztellenes törvény segítségével az Internet-piacon vissza tudják szorítani egy időre, de nem kérdés, hogy adandó alkalommal és óvatosabban újra kezdődik minden elölről, hiszen ő bírja a kulcsot ahhoz a paradigmatikus eszközhöz, ami az elkövetkező években mint rendszer integrálja magába a legkülönbözőbb szolgáltatásokat. Nagyon nehéz elkülöníteni, és természetesen ezzel érvelnek Gates ügyvédei, az innovációt és a gazdasági eszközökkel kikényszerített előnyszerződést ennek a terméknek az esetében. Itt nem olyan egyszerű a helyzet, mint a hagyományos ipari termékeknél. Itt nem lehet olyan könnyen eldönteni a trösztellenes törvény megsértését, mint ha mosóporok kereskedelméről lenne például szó. De a tét sem ugyanaz. Hiszen itt a társadalom legfontosabb eszközéről, az információról van szó. És ha valaki az információközvetítő rendszer elemeinek ilyen vagy olyan monopóliumát szerzi meg, egy idő után nem biztos, hogy csak a gazdasági előnyök kiaknázására fogja ezt használni. Hiszen felrémlik újra a rémálom, az 1984-ben és a Szép új világban megírt rettenet, az információs rendszer segítségével történő ellenőrzése a társadalomnak. Egyre többen vetik fel, hogy a 21. században egy új fragmentálódás következik be, egy eddig ismeretlen identitást képző csoportelv mentén. Ez az új identifikáló erő már nem a vallás vagy a nemzet lesz, hanem a vállalathoz tartozás. A világ teljesen a multinacionális vállalatok irányítása alá kerülhet egyes szerzők szerint. Úgy vélik, az államot kellene megerősíteni, hogy ellensúlyozni tudja a multinacionális vállalatok befolyásának veszélyes növekedését. Természetesen a veszély nem közvetlen, de igen csak el kell rajta gondolkodni, hogy egy újabb szintjére ugorva az emberi társadalom, kultúra és technika történetének a nyereségek és a veszteségek, a lehetőségek és veszélyek már megint egyensúlyban vannak. Hogy mit hozunk ki belőle, az már megint csak a mi emberi döntéseinken múlik. Ugyanúgy, ahogy nem az atomenergiával, vagy az alkohol létével van baj. A kérdés mindig ugyanaz, hogyan fogunk élni az újabb eszközzel, és hogyan próbáljuk megakadályozni, hogy ne is lehessen vele visszaélni.


  1. Wallerstein, Immanuel (1983): A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest, Gondolat Könyvkiadó
  2. Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1984
  3. Einstein, Albert: A speciális és általános relativitás elmélete. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1963
  4. Burke, Kenneth: A grammar of motives. Berkley, University of California Press, 1945
  5. Innis, Harold A.: The bias of communication. Toronto, University of Toronto Press, 1951
  6. Hall, Edward T.: Rejtett dimenziók. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1969
  7. Strate, Lance: A kiberidő megtapasztalása: A számítógéphasználat mint tevékenység és esemény. In: Replika 19-20., 1995
  8. A rendszerváltást követően egy ilyen időérzékelési változás a nyomtatott információban is bekövetkezett. Míg az "átkosban" egy-egy igazi csemege hosszú hónapokig tudta az olvasó közönséget lázban tartani, és fél évvel, a kiadást követően is az újdonság élményét adni, addig a kilencvenes évek nyomtatott termék áradatában a nyomtatott szöveg amortizációja felgyorsult. A nyomtatott szöveg fogyasztási cikké lett, amit semmi nem mutat jobban, mint a leárazott új könyveket árusító könyvesboltok típusának megjelenése és folyamatos szaporodása.
  9. Bourdieu, Pierre: Gazdasági gyakorlat és idő. Az algériai parasztok időkezelési attitűdje. In: Gellériné Lázár Márta: Időben élni. Akadémia Kiadó, Budapest, 1990
  10. Eliade, Mircea: A szent és a profán. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1987
  11. Leach, E. R. Sir: Two essays concerning the symbolic representation of time. In: Rethinking Antropology. The Athlone Press, London, 1961
  12. Claude Lévi-Strauss: Szomorú Trópusok. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1973
  13. Ennek egy igen érdekes aspektusára világít rá napjaink leghíresebb antropológusa, Clifford Geertz: "Ott lenni, itt írni" című írásában, mely még az Internet elterjedése előtt jelent meg az USA című folyóirat 1989-1991 közötti számainak egyikében.
  14. Computers&communications ’98. In: Newsweek, 1998. március 23.


Valdinger Gábor

Az Internet szellemisége

Intro

Az Internet világa ma már egy külön szubkultúrát alkot, amely internacionális és éppoly tarka, mint maga a háló. A cyberworld saját kultúrája - benne zenével, irodalommal - ma már önálló életet él; "kitermelte" saját művészeit, alkotóit is.

A médium, mely számtalan hívet, rajongót toborzott maga köré, diadalmenetének rövid - azt hiszem nyugodtan, mondhatjuk -, kezdeti szakaszában, sőt nemcsak híveket, hiszen már most is akadnak Internet-függők, akik szinte narkómánként, megszállottként viselkednek, és vallásos hittel viseltetnek a "szent" NET iránt.

Ideje, hogy megismerkedjünk e nagyszerű számítógépes hálózat csodáival, amik egyszerre csábítók és lenyűgözők, de emellett roppant veszélyesek is lehetnek, és valami hasonlóra is használhatók, mint amire például Hitler használta a propagandát akár személyesen beszédekben, akár a médián (rádión) keresztül. Gondoljunk Khomeini Ajatollah és a kazettás magnó győzelmére Iránban! Vagy Orson Welles H. G. Wells: Világok harca című művéből adaptált hangjátékára a rádióban! Ugyanilyen tömeghisztériát érhet el egy jól irányzott akció a Web-en. Ennek futurisztikus példája lehet a Panther Modernek akciója a Sense/Net Piramis ellen.

Végül álljon itt egy idézet Douglas Adamstől, a cyberkultúra egyik kultikus írójától önmagam és az olvasó bátorítására. Az idézet a könyvbéli Galaxis Útikalauz borítóján díszelgett eredetileg, és így szól:

"NE ESS PÁNIKBA!"

 

I. Az Internet kulturális és ideológiai háttere

A számítógépek térhódításának kezdetét a 1970-es, 1980-as évekre tehetjük, azonban az identitás és ideológiai háttér, amely meghatározta a számítógépes kultúrát és a manapság egyre terjedő Internet-kultúrát, körülbelül az 1960-as évek végén kezdett kialakulni.

A New Age a számítógép és az Internet kultúrája. Hol máshol is alakulhatott volna ki, mint a számítástechnika "Mekkájában" az Egyesült Államokban, Kaliforniában, San Franciscóban.

Az új hit San Francisco bohém kulturális életéből és a Silicon Valley-i csúcstechnika házasságából született. Nagyon érdekes, ahogyan összeolvad benne a hippi mozgalom szabad szelleme és az amerikai "menedzsertípusok", a yuppiek vállalkozói buzgalma. A kettő egyesüléséből születik meg a kaliforniai ideológia.

Ki gondolta volna ezt 1969-ben, mikor is május 15-én Ronald Reagan kormányzó elrendelte, hogy felfegyverzett rendőrök rajtaüssenek a hippi tiltakozókon, akik elfoglalták a kaliforniai Berkley Egyetemmel szomszédos People’s Parkot. Az akció során egy embert agyonlőttek, másik százhuszonnyolcat pedig kórházba szállítottak.

Azon a napon úgy tűnt, hogy a "rendes" világ és az ellenkultúra kibékíthetetlenül szembekerült egymással. A barikádok egyik oldalán Reagan kormányzó és követői a szabad magánvállalkozásokért szálltak síkra, és a vietnámi háborút támogatták.

A másikon oldalon a hippik a társadalmi forradalmat éltették, és tiltakoztak a háború további folytatása ellen. A People’s Park-i rajtaütés évében úgy tűnt, hogy Amerika jövőjéről kialakult két ellentétes elképzelés között csak erőszakos konfliktus dönthet.

A hatvanas években a kaliforniai-öböl radikálisai a világszerte újjáéledő új baloldali mozgalmak politikai arculatát és kulturális stílusát hirdették. Szembe helyezkedtek a háború utáni korszak szűk látókörű politikájával, és kampányt indítottak a militarizmus, a rasszizmus, a szexuális megkülönböztetés, a homoszexuálisok társadalomból való kirekesztése, az esztelen fogyasztás és a környezetszennyezés ellen. Egy kollektív, demokratikus struktúrát építettek ki, amely a jövő liberális társadalmának modelljéül szolgálhat. A kaliforniai Új Bal a politikai küzdelmet kulturális lázadással egyesítette. A hippiknek eszük ágában sem volt megfelelni a társadalmi normáknak. Nyíltan visszautasították a "rendes" világot: ezt hirdette laza öltözködésük, hangos zenéjük, szexuális szabadosságuk és a szórakozásból szívott drogok. A radikális hippik társadalmi értelemben liberálisak voltak. A demokráciát, a toleranciát és az önmegvalósítást és a társadalmi igazságot hirdették.

A sci-fi regényekben ökotópiáról álmodtak: egy olyan Kaliforniáról, ahol nincsenek autók, az ipari termelés nem okoz ökológiai károkat, ahol a szexuális kapcsolatokban egyenlő férfi és nő, a mindennapi élet pedig közösségekben folyik. Voltak, akik úgy vélték, mindezt úgy lehet megvalósítani, ha visszautasítják a tudományos fejlődést, és visszatérnek a természethez.

Mások éppen ellenkezőleg azt hitték, hogy a technikai haladás óhatatlanul társadalmi ténnyé teszi majd a liberális elveket. Marshall McLuhan elméletének hatására ezek a technománok úgy gondolták, hogy a média a számítástechnika és a telekommunikáció összeolvadásából megszületik majd az elektronikus agora — az a virtuális tér, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, és nem lesz többé cenzúra. McLuhan üzenete valóban radikálisnak számított: a nagy üzlet és a nagy kormány hatalmát hirtelen elsöprik majd a technika új eredményei, melyek már puszta létükkel is erősebbé teszik az egyént.

"Elektronikus média... eltöröljük a tér dimenzióját ... Az elektromosság segítségével a világ bármely pontjáról olyan kapcsolatot létesíthetünk egymás között, mintha mindannyian egy kis faluban élnénk Ez a kapcsolat mély, nem színezik szerepek és hatalmi viszonyok... A párbeszéd felváltja a prédikációt."

Furcsa, hogy éppen ez a két teljesen ellenkező és egymással szemben álló szemlélet olvadt egybe és alkot önálló kultúrát, hiszen teljesen más világnézetet és hozzáállást, attitűdöt feltételeznek. Az Internet lehetőségeire azonban egyszerre eszmélt rá mindkét réteg. Az ellentétek egybeolvadását az új információs technikák felszabadító-erejébe vetett hit segítette elő.

A XX. század végére elkövetkezett, amit már oly régóta jósolnak: a média, a számítógép és a telekommunikáció hipermédiává alakul. A technika különböző formáit egyazon szabályrendszerbe foglalva valami olyat hoz létre, ami több mint alkotórészeinek összessége. Ha a korlátlan mennyiségű információ bármely formában történő előállításának és befogadásának lehetősége kiegészül a globális telefonhálózatok elérhetőségével, a munka és pihenés mai formái alapvetően átalakulnak. Új iparágak születnek, melyek elsöprik az esélyes tőzsdei cikkeket. (Talán ennek előhírnöke lenne az 1997-es év tőzsdekrachjainak sora?) Ilyen mélyreható társadalmi változások alapjaiban változtathatják meg világnézetünket.

Ebben a kritikus helyzetben az Egyesült Államok nyugati partján egy írókból, adatkalózokból, tőkésekből és avantgárd művészekből álló csoport megalkotott egy heterogén hitet a közelgő információs korszakhoz. Ez az új hit pedig nem más, mint a kaliforniai ideológia.

A kaliforniai ideológia népszerűségét épp tanainak homályos volta magyarázza. Két teljesen különböző ideológiát von össze, formál eggyé. Egyesíti az Új Bal technománjainak utópisztikus vágyait az Új Jobb piaci szemléletével. Míg az Új Bal a társadalmi liberalizmus híve, addig az Új Jobb a gazdasági liberalizmust helyezi előtérbe. Így egyesül a hippi szabadszellem és a yuppie vállalkozói buzgalom. A digitális utópiában mindenki szabad hippi és gazdag yuppie egyszerre. Nem meglepő, hogy ezt az optimista jövőképet USA-szerte lelkesen követték komputerőrültek, adatkalózkodó diákok, társadalmi aktivisták, találékony kapitalisták, irányzatoskodó tudósok, futurista bürokraták és az opportunista politikusok.

Európa is igyekezett lemásolni az amerikai divatot. Miközben egy EU-jelentés azt javasolja, hogy igyekezzünk követni a kaliforniai szabadpiaci modellt, mikor az információs szupersztrádát megépítjük, avantgárd művészek és tudósok a nyugati parti extrópia kultuszának "poszthumán filozófusait" másolják. Alternatíva hiányában a kaliforniai ideológia győzedelmeskedni látszik.

A kaliforniai ideológia kialakulásában és elterjedésében nagyban közrejátszott az a jelenség, amelyet a virtuális osztály felemelkedésének nevezünk. Ez az úgynevezett virtuális osztály tulajdonképpen a technika fejlődése által kitermelt munkásarisztokrácia, egy mérnökökből, tudósokból, számítógépes szakemberekből, videojáték-fejlesztőkből és kommunikációs szakemberekből álló műszaki értelmiség.

Az utóbbi néhány évtizedben a közösségi médiaaktivisták úttörőmunkája nagyrészt a csúcstechnológiából és a médiaiparból nyerte erejét. Az e szektorban tevékenykedő vállalatok a munka nagy részét gépesíthetik ugyan, de továbbra is kulcsszerepet játszanak majd azok az emberek, akik kutatómunkájukkal új termékeket állítanak elő, legyen az csip, szoftver vagy tévéműsor. Az ő munkájuk nem végezhető futószalagon, nem is gépesíthető, a vállalatigazgatók meghatározott időre szerződést kötnek velük. A média, a számítógépipar és a telekommunikációs iparágak kulcsemberei egyaránt élvezik a piac előnyeit és bizonytalanságát. Egyrészt általában jól fizetik a munkájukat, és nagyfokú önállóságot élveznek a munkatempóban és az elhelyezkedésben. Ennek eredményeképpen a hippik és a társadalomba beilleszkedett emberek között mára már nincs nagy különbség. Másfelől viszont ezeknek az embereknek a szerződése csak meghatározott időre szól, azon túl nincs garancia a foglalkoztatásukra. Mára a virtuális osztály nem rendelkezik a hippik szabadidejével, ezért a munkájában látja az önmegvalósítás egyetlen esélyét. Így a munka és szabadidő fogalma és mennyisége átértékelődik, átalakul. A munkaidő fokozatosan átalakul szabadidővé, és a szabadidő, mivel ezek az emberek élvezettel végzik a feladatukat, egyre inkább beleolvad a munkaidőbe.

A kaliforniai ideológia segítségével megérthetjük azt a valóságot, melyben a csúcstechnika szakemberei élnek. Egyfelől kivételes helyzetet élveznek mint alkalmazottak. Másfelől ők az örökösei a közösségi médiaaktivisták radikális eszméinek. A kaliforniai ideológia épp ezért egyszerre tükrözi a piacgazdaság szabályait és a hippi kézművesség szabadságát. Ezt a bizarr egyveleget kizárólag a technikai determinizmusba vetett, már-már egyetemes hit teszi lehetővé.

A kaliforniai ideológia titka talán abban rejlik, hogy egyszerre elfogadja az Új Bal és az Új Jobb nézeteit is, és nem kritizálja azokat. Ez azért érdekes, mert a két oldal meglehetősen eltérő nézeteket vall. Mégis a kettő együttese egyszerre van jelen. Míg az előbbi az elektronikus agoráért küzd, addig az utóbbi az elektronikus piactér megteremtéséért fáradozik. Jelenleg az Internet kettőssége is ebből adódik, hiszen nem dőlt még el, melyik fél javára mozdul el a mérleg nyelve. A jelenlegi virtuális közösség e két irányzat képviselőinek vegyes elegye.

Az Új Bal szellemisége érződik az Internet-használók nagyvállalat-ellenes magatartásában. Vezetőjük, "gurujuk", Howard Rheingold szerint az ellenkultúra fellendítői által képviselt értékek határozzák meg az új információs technikák fejlődését. Következésképp a közösségi aktivisták használják majd a hipermédiát, hogy a csúcstechnika "ajándék gazdagságával" helyettesítsék a nagyvállalati kapitalizmust és a nagy kormányt. A BBS-ek (Bulletin Board System, "elektronikus faliújság"), az online hálózati konferenciák, IRC beszélgetések a résztvevők önkéntes információ- és eszmecseréjére épülnek. Rheingold szerint a virtuális osztály tagjai a társadalmi felszabadítás élharcosai.

"Épülhet az információs szupersztráda akármekkora gazdasági és politikai energiákkal, az elektronikus agora győzedelmeskedni fog a nagyvállalatok és a bürokrácia fölött."

Velük szembehelyezkedve, az Új Jobb oldal, az elektronikus piactér lelkes hívei támogatják Newt Gingrich, a képviselőház jobboldali republikánus vezetőjének és közeli tanácsadóinak, Toffleréknek nézeteit. Gingrich és társai kinyilvánították lelkesedésüket az új technikák nyújtotta liberális lehetőségek iránt. Ők is McLuhan determinizmusát hangoztatják, de nem feltétlenül az elektronikus agora hívei. Azt állítják, hogy a média, a komputer és a telekommunikáció összeolvadásából egy elektronikus piactér jön majd létre.

"A cybertérben... a technika fejlődése következtében a piacok sorban átalakulnak majd "természetes monopóliumból" olyan piaccá, ahol a verseny alapszabály."

A két fél véleménye még egy fontos kérdésben tér el egymástól, ez pedig az egyén szabadságának kérdése.

Az Új Bal és az Új Jobb ellentétes elképzelései az egyéni szabadságról egyaránt az amerikai köztársaság korai éveihez nyúlnak vissza. Megfeledkeznek azonban arról a mélységes ellentmondásról, mely az ősi amerikai álomban rejlik, hogy ti. az emberek ebben az időszakban csak mások szenvedései árán boldogultak. Sehonnan sem világlik ez ki olyan tisztán, mint a kaliforniai ideológia fő szentjeként tisztelt Thomas Jefferson életéből.

Jefferson a demokráciáért és a szabadságért emelt szót a Függetlenségi nyilatkozatban. Jeffersonnak ekkor kétszáz rabszolgája volt. Politikusként síkra szállt az amerikaiak azon jogáért, hogy Európától függetlenül dönthessenek saját sorsukról. Ám ugyanaz a Jefferson, aki szót emelt a kistermelők és üzletemberek érdekében, rabszolgái munkájából élt. Természetes emberi jogának hitte, hogy más embereket birtokoljon magántulajdonként. A jeffersoni demokráciában a fehér emberek szabadsága a feketék rabszolgaságára épült.

A virtuális osztály tagjai is "a fehér amerikai férfiak" közül kerülnek ki, így a jeffersoni példa ma is hatásosan érzékelteti, hogy ezek a rétegek inkább támogatnak egy olyan embert (Gingrich), aki a szociális támogatások (melyet főleg a feketék és egyéb szegény rétegek kapnak) megnyirbálásának terhére támogatja az új információs technikákat.

Érdekes, hogy akár az Új Bal, akár az Új Jobb irányából figyeljük a dolgokat, mindkettő az új "jeffersoni demokráciát" tűzi ki maga elé, és mindkettő felől haladva ugyanoda jutunk.

Azonban a nyugati parton igen erős jobbratolódást figyelhetünk meg. A faji megkülönböztetés központi szerepet játszik a politikában, így nem csoda, hogy az 1994-es republikánus győzelem óta a kaliforniai ideológia jobboldali szárnya van felemelkedőben.

Ha a kaliforniai életstílust és a nyugati part gazdaságát vesszük figyelembe, ennek egyfajta lenyomata a kaliforniai ideológia. Az állam fontos szerepet játszik benne, és mégis ki akarja szorítani az államot.

Ha a nyugati part gazdaságát vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a kormány nagymértékű támogatásával fejlődött azzá, ami ma is, tehát egy magas életszínvonalat biztosító gazdasággá. Ugyanekkor mindig is jelen volt a bohémkultúra, a szörfösök, a new age, a drogok, az egészséges étkezés, a természetszeretet és környezetvédelem. Ezek a jelenségek viszont általában nem kedvelik az állam "oltalmazó karjait".

Ugyanígy, ha az Internet történetét vizsgáljuk, itt is hasonló tényekkel szembesülhetünk. Hiába szidja az Új Bal az amerikai szövetségi kormányt, mégis a Háló létrejötte és az ezt követő húsz év fejlődése nekik köszönhető és a rettegett "védelmi programnak". A hadsereg és az egyetemek rengeteg pénzt költöttek a Háló infrastruktúrájának kiépítésére az adófizetők dollárjaiból.

Azonban emellett nem egy dolgot lelkes amatőrök találtak fel. Így például a MUD-ot olyan diákok, akik fantáziajátékot akartak játszani számítógépeken.

Az állam ugyanúgy jelen van, és segítséget nyújt az Internet fejlődéséhez, mint ahogyan segítséget nyújtott a nyugati parti iparnak is. A háló viselkedésén leképeződik a kaliforniai életmód és szemlélet az állam jótékony segítő szándékával keveredve. Hiszen a bohém életvitel mellett a kaliforniai vállalatok nem a szabadpiacra dolgoztak, hanem állami terv szerint, és a bőséges állami támogatásoknak sem voltak híján. A nyugati parti ipartelepek nagy része a hadiiparnak szállított és így jutott jelentős bevételekhez.

Az Internet kialakulása is a hadiiparnak köszönhető, és a Net is az állam szorgalmazásával lehetett azzá, ami.

Az állam elfogadja a kaliforniai ideológiát. A politikusok azonban, mint Gingrich, az Új Jobb eszméit érzik közelebb magukhoz, ezért most ez az irányzat erősödött meg jelentősen. Félő, hogy ez azt a látszatot kelti, hogy az elektronikus piactér majd megoldja az égető társadalmi és gazdasági kérdéseket. Ezért mondja a Wired magazin egyik szerzője azt, hogy Gingrich "barátjuk és ellenségük egy személyben". Támogatja az Internet fejlesztését, de olyasmit vár tőle, ami nem teljesíthető, és amire nem lenne célszerű felhasználni.

Érdekes kettősség, mely az egész témakörön átvonul. A kormány tehát támogatja az Internet-programot, de ezáltal elvonja a pénzt a szociális támogatásoktól. De azért vonja el a pénzt a szociális támogatásoktól, mert az Internet és általa az elektronikus piactér kifejlődésében látja a megoldást a társadalmi és gazdasági problémákra.

Szabályozni szeretné az Internetet, sőt, a virtuális osztály tagjai is ezt szeretnék, de csak olyan mértékben, hogy ez az ő valós vagy vélt jogaikat, lehetőségeiket ne, vagy csak nagyon kis mértékben érintse, sértse. Azonban ez a virtuális osztály éppen az a rétege az amerikai társadalomnak, akiket legkevésbé érint a szociális támogatások csökkentése, tehát ők mindenképpen a kormány mellett állnak. Azonban, mivel a szociális támogatásra szoruló rétegek nem rendelkeznek megfelelő arányú és mértékű online kapcsolattal, ezért a szakadék még tovább fog mélyülni ahelyett, hogy a Net megoldaná a gondokat.

Ahogyan a science fiction sztoriknak elengedhetetlen velejárója a számítógép, melyek a művekben sokszor önálló gondolkodásra is képesek, úgy a számítógépes kultúra és az Internet-kultúra szerves része a tudományos fantasztikum (az első internetes levelezőlista, még az ARPANET-en az SF Lovers volt).

Az Internet-kultúrában a sci-fi egy újabb ága teremti meg az irodalmi hátteret, ez pedig a cyberpunk.

A cyberpunk szerzők egy olyan világot alkottak meg, amely elég sötét képet fest az emberiség jövőjéről. A városok túlnépesedettek, a bűnözési hullám az egekig szökött, az utcákat szegények és hajléktalanok árasztják el. Senki nem törődik a másikkal, és elsődleges cél a meggazdagodás. Az erkölcsi normák elvesztik értelmüket. Drogok, szex és erőszak uralják a Földet.

Egy fejlett számítógépes hálózat alakul ki, ez a mátrix. A jövő felhasználói virtuális környezetben agyhullámaik segítségével adják ki parancsaikat a gépeknek. Egy új réteg alakul ki, ők a konzolcowboyok, akik a különböző adatbázisok feltörésével szerzett információkkal kereskednek. Ennek megakadályozására kifejlesztenek egy védelmi rendszert, amely JÉG névre hallgat. Ezen kívül a nagyon értékes adatbázisokat mesterséges intelligenciák is védik. Ezek különféle logikai csapdákat állítanak a behatolóknak.

Ebből a rövid környezetrajzból kiderül, hogy a mai Internet akár a mátrix őse is lehet, és a hackerek a konzolzsokék megfelelői. Ezek után nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna, miért is lett a cyberpunk az Internet-kultúra irodalmi háttere.

Olyannyira háttere, hogy például kifejezésmódja is hasonlít az ottanira, sőt rengeteg szó és kifejezés a cyberpunk regényekben bukkan fel először. Például a rengeteget használt fel- és letölteni (up- és download) is innen került át a Net nyelvezetébe.

A cyberpunk irodalom igazából két ember nevéhez fűződik. Ők Bruce Sterling és William Gibson. Mindketten Hugo- és Nebula-díjas írók.

Gibson főműve a Neurománc (eredeti cím: Neuromancer), mely később trilógiává egészült ki és a cyberpunk irodalom alapműve. A kötet főhőse Case, egy lecsúszott konzolcowboy, akinek egy napon Armitage, a titokzatos megbízó egy nagyon veszélyes küldetést ajánl. A mű nagy része a virtuális valóságban, a mátrixon játszódik. Case segítője egy Dixie nevű tapasztalt cowboy, akiből csak egy agykártya maradt, tehát csak a mátrixban létezik, egyébként halott.

Bruce Sterling, aki tagja az EFF-nek is (az EFF-ről még szó lesz a későbbiekben), számos nem szépirodalmi művel is gazdagította a Net irodalmat. Ezek közé tartozik például a Hacker Crackdown is.

Az Internet-irodalom nagyon fontos műve még a Douglas Adams által írt Galaxis Útikalauz Stopposoknak (eredeti címe: The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy) című sci-fi regény, mely nem sorolható be a cyberpunk gyűjtőnév alá, mégis roppant népszerű és kultikus státuszt vívott ki magának. Ebben a könyvben, mely egyébként sziporkázó humorral írja le Ford Prefect és a többi szereplő galaktikus kalandjait, a Föld eredetére szolgáló magyarázat az, hogy a bolygó nem más, mint egy galaktikus számítógép, mely a Nagy Kérdést hivatott megtalálni, miután egy előző számítógép már megtalálta a választ a Nagy Kérdésre. (Az Útikalauz mintájára elkészült a Hitchhiker's Guide to the Internet is, mely egy kézikönyv az Internet használatához.)

Kicsit még visszakanyarodnék a cyberpunkhoz egy film erejéig. Ez pedig Ridley Scott Szárnyas fejvadász (eredeti cím: Blade Runner) című remekműve, melyhez Vangelis szerezte a zenét. Remekül ábrázolja a cyberpunkok elképzelte jövőt.

Az Internet irodalmi hátteréhez még egy stílusirányzat tartozik. Ez pedig az úgynevezett "gonzo újságírás" és ennek nagymestere Hunter S. Thompson. Műve a Félelem és reszketés Las Vegasban; a Galaxis Útikalauz mellett az Internet másik nagy népszerűségnek örvendő műve. Számos Web oldal címében megtalálhatjuk a Félelem és reszketés (fear and loathing) szavakat.

A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek kábítószer-élvező és -hirdető forradalmárai is átnyergeltek a digitális revolúció ünneplésére, hangoztatva, hogy ez többet tett az emberi tudat tágításáért, mint bármely eddigi kábítószer (hiszen a komputer is drog, állítják egyre többen), legyen az a hetvenes évek LSD-je vagy a nyolcvanas évek kokainja. Két sokat idézett és a hálón jelenlévő (ma már csak a gondolataik, hiszen mindkét művész elhunyt) alkotó Timothy Leary és William S. Burroughs, akik a drogokról erre a legális digitális narkotikumra tértek át, illetve ezt is felvették a használt szerek sorába.

Az Internet kulturális és ideológiai háttere azonban nem csak szépirodalmi és filozófiai eszméket tartalmaz, hanem a vallásból is merít. Nem csak egy vallási irányzatot követ, hanem a világvallások egyes érdekességei tükröződnek a háló jellemzőiben. A gibsoni mátrixot a voodoo istenségek uralják, a jelenlegi Net-et még nem sajátította ki magának egyik vallás sem.

Az Internet, mint egy újabb lehetőség a közös kollektív tudat építésére, a 21. században felzárkózhat a vallás szintjére. (A cybertérben is testetlenül vagyunk jelen, pusztán szellemi mivoltunkban, és a vallás is a lélek építését célozza meg, másodlagossá degradálva a fizikai létet.) Tulajdonságaira és viselkedésére ráhúzhatjuk a nagy világvallások jellemzőinek keverékét.

Kultúrantropológusok és vallástörténészek, akik egyben a világhálót is tanulmányozzák, felismerni véltek bizonyos jegyeket, melyekben a Net és a világvallások tulajdonságainak egyfajta keveréke hasonlít egymásra.

Bár alapvetően a keresztény, iszlám és buddhista jegyek a legmegfigyelhetőbbek (nem beszélve a gibsoni mátrix voodoo isteneiről), Heiko Idensen például a zsidó vallás szent könyvét, a Tórát hozza kapcsolatba a hipertexttel. Állítása szerint a Tóra külalakja hasonló a hipertext elrendezéséhez, "ugyanolyan sűrű szövésűek és különböző módon szedett betűk utalnak az értelmezések és kommentárok összefonódott rétegeire. A misztikus Kabbala újracsoportosítja ezeket az elemeket, tele van kódokkal, számjegyekkel és az Írás dekonstruált részeivel."

Az Internet hasonló szerepet tölthet vagy már tölt be életünkben, mint az előző korok embereinek életében a vallás. Egyes szubkultúrákban nagyon fontos a kollektív tudatállapot és a közös örömérzet, extázis megteremtése, kiváltása: egy-egy zenekar rajongótábora alkothat ilyen szubkultúrát (a "fan" szó is a latin "fanticus" szóból származik, mely eredetileg a misztériumkultuszok beavatottjait jelölte). A kollektív tudatállapot megteremtésére kiválóan alkalmas lehet az Internet, sőt talán még alkalmasabb is, mint az eddigi lehetőségek, hiszen itt tényleg megszűnik a fizikai lét, és pusztán a szellem van jelen az egymással való érintkezés során.

A kollektív képzelet, a tudat módosítására eddig szolgáló (egyes vallási kultúrákban az istennel való kommunikálást elősegítő) tudatmódosító szerek, hallucinogén drogok és a hippimozgalom, a pszichedelia elektromos gitárjai mellé új eszközök sorakoztak fel. A VRML és a MUD, melyek segítségével digitális hasonmásokat kreálhatunk, és ezekkel "közlekedhetünk" a térben.

A Hua-Yen filozófia központi szervezőképe Indrának - a Védák ősi Égistenének - a hálója. Indra hálója a kapcsolatok végtelen láncolata, egy nagyszerű web. A többszörösség kiterjedt hálójának minden csomópontjában, minden kereszteződési pontjában egy ékszer található, és mindegyik ékszer az összes többi ékszert, a network minden másik csomópontját tükrözi.

Peter Lamborn Wilson egyik esszéjében ez áll: "Egyes nézetek szerint a cybertér az üdvözülés helye, ahol megszabadulunk nyomorult, rothadó testünktől,... és a tiszta adatok angyali szférájába lényegülünk, ahol letölthetjük a tudatot, és sose halunk meg. Aki olvasott William Gibsont, az érti, miről beszélek: ott a hacker a szó szoros értelmében rá van kötve a számítógépre - a teste elrohad, de cyberperszónája halhatatlan."

Azonban a vallás nemcsak néhány jellemzőjében egyezik a hálóval, hanem ennél szorosabb kapcsolatban áll vele. (Itt most a vallás minden mai vallási irányzat gyűjtőfogalma.) A modern kor vallása fel is használja saját céljaira a világhálót.

Nemrégiben óriási vihart kavart a Heaven’s Gate nevű szekta tagjainak tömeges öngyilkossága. Mint kiderült, ez a szekta tagjait nagyrészt az Interneten keresztül toborozta, és foglalkozásukból, illetve végzettségükből adódóan főleg számítógéppel kapcsolatban állók léptek be.

A keresztény vallás központja, a Vatikán is lehetőséget látott az Internetben, hiszen ezen keresztül is elérhetők. (Ahogyan a legtöbb vallási csoportosulás, szekta is. A legtöbb vallás szent írásai fent vannak a weben.)

Azonban vannak, akik még ennél is tovább mennek. Az L. Ron Hubbard alapította Scientológia Egyház Peter Lamborn Wilson szerint például még az állami ellenőrzésnél is rosszabb hatással lenne, hiszen teljesen diktatórikus uralmuk alá hajtanák a Netet. Aggodalma nem légből kapott, hiszen a Scientológia Egyháznak egyszer már volt összetűzése az internetes társadalommal.

A Scientológia Egyház ekkor "keresztesháborút" indított az Internet-közösség ellen.

1995. augusztus 12-én az amerikai hatóságok a Scientológia Egyház jogászainak jelenlétében lefoglalta Arnaldo Lerma (Arlington, Virginia), egykori szektatag számítógépét, modemét és mágneslemezeit. Előző év februárjában volt két hasonló eset: elkobozták egy másik volt sciento, Dennis Erlich (Glendale, Kalifornia) "cyber-kelléktárát", és az Interpol bevonásával egy névtelen levelező kilétének elárulására kényszerítették a finnországi anon.penet.fi anonymous remailer (névtelen levelezést lehetővé tevő szerver) üzemeltetőjét, Johan Helsingiust. Augusztus 22-én további két házkutatást tartottak a szektával szemben igen kritikus hangvételű FACTnet (Los Angeles, Kalifornia) üzemeltetőinél. A szektával szemben szintén kritikus hangvételű alt.religion.scientology levelezői is hasonló incidensekről számoltak be. (Például Tom Klemesrud (Los Angeles, Kalifornia), a Netcom Internet-szolgáltató rendszeradminisztrátora, aki többszöri felszólításra sem volt hajlandó megszüntetni Dennis Erlich elektronikus postaládáját, egy nap a munka után hazatérve vérrel fellocsolva találta a lakását.)

A szekta jogászai az ilyen akciókat a "Fishman Vallomás" néven elhíresült irat online terjedésével indokolták.

Steve Fishman, aki pszichológiai gondokkal küszködött, és hosszú ideig a szekta tagja volt, 1991-ben eskü alatt vallotta, hogy a szekta arra utasította, hogy végezzen pszichiáterével. Állítását alátámasztva felolvasott a szekta titkos tanításaiból, melyet mindaddig a szekta teljes titokban tartott. Fishman börtönbe került, ahol különzárkát kapott, miután cellatársánál egy kést és scientológiai tanításokat találtak, ráadásul a cellatárs azt vallotta, hogy a szekta kihozta volna a börtönből, ha végez az árulóval. A jegyzőkönyv egy másolata nyilvánosságra került, és azóta futótűzként terjed az Interneten. Az amerikaiak zároltatták a dokumentumot, de ez felbukkant Hollandiában az xs4all szerverén. Ekkor itt is razzia, de addigra már több másolat is kering hálószerte. (Például Magyarországon is: http://caesar.elte.hu/kozhely.)

A szekta Európába küldte egyik magándetektívjét, Eugene Ingramot (akit a The Net magazin szerint azért rúgtak ki a Los Angeles-i rendőrségtől, mert információkat adott el kábítószerkereskedőknek.) Később a Time magazin egyik újságíróját is zaklatta, aki megírta a Fishman esetet, egyébként a szekta több mint hárommillió dollár értékben adott fel hirdetéseket a cikk ellen a médiában. A detektív megszerezte az xs4all Internet-szolgáltató ügyvezetőjének, Felipe Rodrigueznek és "tettestársainak", Karin Spaink szabadúszó újságírónak és Peter Mante, egy, az amerikai konzulátuson dolgozó számítógép programozó elektronikus levelezésének másolatát. Közben holland hackerek telepakolták Amszterdam szervereit a Fishman vallomás egy különlegesen kis betűvel szedett változatával, a bíróságon pedig megindult a per. A felperes 1995. december 14-én visszalépett, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem lehetett bizonyítani, hogy a holland lapokon elhelyezett dokumentumok azonosak az Operation Thetan (a sciento tanok "Bibliája") kurzusok anyagával. Azóta a szekta taktikát váltott és tagadja, hogy ezek az anyagok lennének a valódi tanok.

Nem sokkal később a kaliforniai bíróság másodfokon elejti a vádat a Netcom Internet-szolgáltató ellen, rámutatva, hogy egy Internet-szolgáltató technikailag sem képes ellenőrizni azt, hogy egy felhasználó elkövet-e törvénysértéseket vagy nem.

Azonban január 10-én egy New York-i bíróság elítél egy felhasználót, aki felrakta a Fishman dokumentumot a honlapjára. Az anon.penet.fi-t ismeretlen helyre költöztették, tartva a zaklatásoktól. A Fishman Vallomás egy pekingi szerveren tűnik fel, ahonnan hamarosan eltávolítják, arra hivatkozva, hogy az általa generált forgalom leterheli Kína egyetlen hatvannégy kilobites Internet-vonalát. Magyarországon a vallomás a KözHely egyesület lapján díszeleg. A szekta magyar tagjai többször is tiltakoztak az ELTE Számítógéphálózati Központjánál. A Scientológia Egyház is kiadta saját verzióját, melyben Fishmant őrültként tünteti fel, és részletesen elemzi az amszterdami összeesküvést. A nyilatkozat végén vastag betűs konklúzió: "Az egyház továbbra is az emberi lélek totális szabadságán munkálkodik, ami pedig az Internetet illeti, a jövőben is őrködni kíván a hálózat etikus felhasználása felett."

II. Az anonimitás az információs sztrádán

Az Internet alapjában véve éppen attól olyan népszerű, hogy meglehetősen tág teret ad az egyénnek, egyéniségnek. Olyan rendszer, melynek előnye a decentralizáltság, és viszonylagos rendszertelenség, anarchia jellemzi. Ebből adódóan (jelenleg még) sikerült elkerülnie, hogy valamiféle - a hálózat teljes egészét irányítása alá vonó - ellenőrző szerv karmaiba kerüljön. (Érdekes módon a legtöbben belülről várják ezt az ellenőrző szervet, de valószínű, hogy az kívülről teszi majd rá a kezét. Peter Lamborn Wilson egyik elmélete éppen erre utal. "A Netnek elkötelezett legkitűnőbb elmék a kriptográfiával és PGP-vel vannak elfoglalva, és azt tanulmányozzák, melyek azok a mechanizmusok, amik megvédik a Netet a Neten belüli hatalomátvételtől. Csakhogy a veszély nem innen leselkedik. Előbb-utóbb valaki rá fog jönni erre, és jobb, ha mi leszünk azok, mert ha nem, akkor az AT&T lesz az a 600 tévécsatornájával és a 100 home shopping hálózatával. Ennél már csak az lehet veszélyesebb, ha az elefántléptű, bakancsos kormányok vagy a Scientológia Egyház jön rá előbb." Egyes részei már ellenőrzöttek; az USA-ban az AT&T telefon- és telekommunikációs társaság próbálja rátenni a kezét a hálózatra (eddig még sikertelenül, de most már előkészületben van a Web TV). Ma azonban még a háló szinte tisztán ellenőrzés nélküli rendszer, melyben gyakorlatilag bárki megkötések nélkül szabadon tevékenykedhet és létezhet. Ha egyeseknek úgy tetszik, akár névtelenül. Tehát tulajdonképpen itt nem is az engedélyen van a hangsúly, hiszen valójában nincs is igazán illetékes, aki ebben a kérdésben tenni tud valamit. Az igazi kérdés, hogy miért anonim a nagy többség a hálón? Nos, ez igen összetett kérdés.

Az egyik ok, amivel érvelni szoktak, hogy ha mindenhez személyre szóló azonosítót kellene adni, amit a Net-en csinálunk, akkor az nagyban kihatna a virtuális életterünkön kívülre, azaz a valós életünkre is. Például sokan nem mernék közzétenni véleményüket egyes levelezőlistákon, attól való félelmükben, hogy a közvetlen környezetükben tartózkodók esetleg olyan dolgokat tudnak meg róluk, melyet velük nem szívesen osztana meg az illető. Vagy ami még rosszabb, azáltal, hogy a levelezőlistán valamit közzétett, az államhatalmi szerveknek szolgáltatott magáról információkat, amik alapján esetleg felelősségre is lehetne vonni. Itt olyan érzékeny témákra gondolok, mint például a kábítószer-használat, nemi erőszak és más hasonlók. (Le kell szögeznem, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy mondjuk, aki nemi erőszakot követett el, azt ne vonják felelősségre.) Nem szabad azonban megengedni azt, hogy megvalósulhasson a "gondolatbűn" orwelli elképzelése, tehát ne fordulhasson az elő, hogy valaki esetleg nemi erőszakról fantáziálgat egy levelezőlistán, és másnap elmegyógyintézetbe zárják, mert a karhatalom illetékesei figyelték a lista levelezését.

Steve Cisler szerint azonban ezeket az anonim levelezési listákat azok kezdték el használni, akik a flame war-t magasabb fokon akarták űzni. Így fordulhatott elő, hogy volt olyan áldozat, aki elvesztette az állását. A megvádolt áldozatok hiába biztosak az elkövető személyében, nem tudják ezt bizonyítani, mert az anonim levelező szolgáltatást használ.

Azt kell mondanom, hogy az anonimitás az Interneten egyszerre kényszer és lehetőség is. Kényszer, mert nincs, aki szabályozza, és ha a többieket nem szabályozzák, akkor én miért szabályozzam magam, így én is használom ezt. Lehetőség, mert az anonimitás által olyan gondolatokat is el merek mondani, melyeket egyébként nem mondhatnék el, ezáltal szabadabb vagyok.

A hamis személyazonossággal való visszaélés módjai az Interneten is nagyjából ugyanazok, mint az élet más területein, azonban itt valamivel könnyebb hamis adatokkal "élni", elég csak arra gondolni, hogy itt (még) nem lehet összehasonlítani a személyi igazolvány képét az illető vonásaival, és az aláírását sem lehet leellenőrizni.

Mint már írtam, hamis személyazonosságot sokféle okból vehetnek fel a hálón. Alapjában véve azonban két részre különíthetjük az okokat.

Az egyik oldalhoz azok tartoznak, akik egyszerűen a hálón nem saját "igazi" személyiségüket akarják megmutatni, hanem egyfajta szerepet játszanak. Elrejtőznek egy felvett név mögé, és álarc mögül cselekszenek. Esetleg nemi identitásukat akarják megváltoztatni, és ehhez használnak új személyazonosságot. Őket nyugodtan besorolhatjuk azok közé, akik szeretnék anonimitásukat megőrizni, csak emellett saját karakterüket is meg szeretnék változtatni, és ezzel az új személyiséggel élik virtuális életüket.

Olyanok ők, mint akik az egész Internetes jelenlétükre kiterjesztenének egy MUD-os karaktert. Igen, a MUD és a hagyományos szerepjátékokat játszók felnagyított változatai ők. A szerepjátékban is felvállal az ember egy karaktert, amely lehet, hogy hasonlít rá, de az is előfordulhat, hogy teljesen különbözik a valós személyiségétől. Sőt, ha megunja, akár le is cserélheti, és felvehet egy másik karaktert új tulajdonságokkal. Esetleg a kettőt vagy többet együtt is viheti további, mindig az adott, soron következő karakter jellemébe élve bele magát.

Azokat, akik a Net-en több személyiséget keltenek életre, vagy nemi identitásukat ellenkezőjére változtatják, multiplex személyiségeknek nevezzük.

A nyugati kultúrában igen elterjedtek a duális mechanizmusok, azaz a 0/1 rendszerek. Az életben számos példát találhatunk rá. Ilyeneket, mint férfi/nő, igaz/hamis, értelmes/értelmetlen. De a számítástechnika alapja, a kettes számrendszer a legegyszerűbb duális konstrukció.

A valós életben leginkább az Egyesült Államokban észrevehető az egyre túlzsúfoltabb életvitel miatt kialakuló szemlélet, hogy az embernek a munkája legyen a hobbija, és ezáltal a munkaidő és szabadidő fogalma keveredjen. Életünkben többféle szerepet játszunk, sőt egy nap is többféle szerepet alakítunk, és ez a "sokféle vagyok" egyszerre szolgálja kizsákmányolható, többszörös foglalkoztatásunkat és a még több szabadidő szimulációját. Amerikai szociológusok Madonnát tartják korunk munkamodellje előfutárának, mint több énnel rendelkező médiaszemélyiséget. A multiplex személyiséget Madonna és az amerikai médiakutató Donna Haraway a fekete kultúrából fejlesztette tovább, ahol a hibriddé és multiplexszé válás az előítéletektől való megszabadulást jelenti. Sandy Stone szavaival: az identitás a pusztán bezárva levést jelenti. Tehát legyen rengeteg identitásunk, vagy inkább szüntessük is meg ezt és váljunk valami egészen mássá.

A multiplex személyiség egy betegség, melyet sokáig összetévesztettek vagy egy kalap alá vettek a skizofréniával. Oka a gyerekkori erőszakoskodás által kiváltott súlyos traumatikus pszichózis. Nőknél alakul ki, férfiaknál nagyon ritka, de előfordulhat.

Az Internetes multiplex személyiségek egyszerűen csak menekülnek a realitástól. Az identitások közti váltás vágyát használja ki a szabadidőipar, a MUD-ok, és az IRC-s szexcsatornákon anyákat és lányaikat alakítók is általában középkorú fehér férfiak. Egyszerűen kikapcsolódnak azáltal, hogy nemet váltanak, vagy így élik ki látens transzvesztivitásukat.

Nőknél még egy oka lehet a nemi identitás megváltoztatásának. Ez pedig a nemkívánatos küldemények elkerülése. Ezért jelennek meg gyakran férfiként vagy nemtelenként a hálózaton. Esetleg azért, mert még mindig jobban odafigyel a társadalom a férfiak mondanivalójára, gondolataira.

A Vito identitás alatt egy nagyon izgalmas multiplex személyiséget találunk, az "online terroristát". Az amerikai Prodigy hálózat találta ki a Free Starter Kids terjesztési stratégiát. A Vito álnév mögött meghúzódó személy ezeknek az ingyenes diszkeknek az ezreit szerezte meg, ezáltal újabb és újabb személyiségeket, illetve online identitásokat hozva létre, előszeretettel kombinálva ezeket a Molly, Diesel és Mollydog jelszavakkal. Egy vizsgálat során a Prodigy megállapította, hogy Vito egyedül a Diesel jelszó használatával több, mint ötven nem létező hitelkártyát talált ki, és ezekkel fizetve a hálózat nőnemű tagjait obszcén tartalmú levelekkel bombázta. Vito a hamis hitelkártyákkal több ezer óra ingyen online időt használt el, ezért a Prodigy nyomozásba kezdett. A szálak egy bizonyos dr. Johnsonhoz vezettek, aki Mollynak nevezte a szukáját, és egy VITOLAW rendszámú diesel kocsit hajtott. Ítélet ez ideig nem született. Vito szövevényes multiplicitásának bonyolultsága miatt eddig nem volt mód egyértelmű bizonyításra. Vito morális érveket szolgáltatott ahhoz a követeléshez, hogy a szubjektum még az éteri "CyberSpace"-ben is felelősségre vonható legyen.

III. Kék szalag mozgalom az elektronikus szólásszabadságért: az Electronic Frontier Foundation

Az Electronic Frontier Foundation (a továbbiakban EFF) a cyber-jogokért küzdő non-profit szervezet; legnagyobb támogatói Mitch Kapor, a Lotus Software milliárdos tulajdonosa, az EFF egyik alapítója, John Perry Barlow, a Graetful Dead egykori szövegírója, volt hippi, egykori farmer, az EFF társalapítója, és Steven Wozniak, az Apple cég egyik alapítója. A szervezet célja (Kapor meghatározása szerint) a jeffersoni demokrácia eszméinek megvalósítása a cybertérben: garantálni, hogy minden polgár egyenlő joggal juthasson fel az Internetre, és ott is megőrizhesse az őt megillető emberi jogokat. Mindezeket azonban a jelek szerint nem sikerült, nem is sikerülhet maradéktalanul megvalósítania.

Az EFF 1990-ben egy az FBI által John Perry Barlow-nál tett látogatás után jött létre. A Barlow elleni vád szerint Barlow feltehetően tagja a NuProméteusz Ligának (info terroristák szervezete), akik ellopták és terjesztették a Macintosh ROM-ok forráskódját. Miután az ügynökök távoztak, Barlow elhelyezett a WELL-en (San Franciscó-i BBS, elektronikus "faliújság") egy üzenetet a történtekről. Miután megtudta, hogy Mitch Kaport, akinek a birtokában volt egy a keresett diskek közül, is felkereste az FBI, találkozóra invitálta a Lotus programcsalád megalkotóját. Ezen találkozón jött létre az EFF. Ők ketten arra a következtetésre jutottak, hogy a kormány az elektronikus társadalom jogait porba tiporja, és ezzel megsérti a Bill of Rights-t. Felkerestek egy híres New York-i ügyvédi irodát, a Rabinowitz, Boudin, Standard, Krinsky és Liebrmann-t, akik már sok perben védelmezték a szabadságjogokat a kormány ellen sikeresen. A következő napon egy trió, név szerint Acid Phreak, Phiber Optik és Scorpion felkereste az ügyvédi irodát és elmesélték a történetüket egy fiatal ügyvédnek, Terry Gross-nak. Az ügyből botrány kerekedett, és az újságok ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg: "A Lotus alapító hackereket véd!" Ez volt az első per, melyben az EFF kiállt a cyber-jogokért és a Netizenekért (szójáték az Internet és a citizen, azaz polgár szavakból)

Ezután következett 1994-ben Steve Jackson és cégének ügye. A Steve Jackson Games forgalomba hozott egy Cyberpunk nevű szerepjátékot, melyről a hatóságok azt állították, hogy hálózati bűnözésre bíztat. Ezt a pert megnyerték, és sikerült azt is elérni, hogy a nyomozati szervek nem olvashatják el az elektronikus leveleket ügyészségi felhatalmazás nélkül. Ezt a rendelkezést belevették az FBI’s Digital Telephony Bill törvénybe.

Azóta az EFF minden formában fellép a kormány túlkapásai ellen, mely sértheti az elektronikus és Internet-társadalom jogait.

A már említett eredményeken kívül az EFF hosszú sikerlistával rendelkezik eddigi tevékenységének időtartama alatt. Elérték, hogy az egészségügyben elektronikusan nyilvántartott adatok titkosak maradjanak. Tilos a betegek adatait kiszolgáltatni, illetve bármilyen formában nyilvánosságra hozni.

Sikeresen léptek fel a Clipper Chip bevezetése ellen, mely az állam számára olvasási jogot adott volna az egyébként titkos e-mailekre.

Védelmezik a szólásszabadságot az Interneten; elindították a Blue Ribbon for Free Online Speech (kék szalag az "online" szólásszabadságért és a cenzúra ellen) kampányt, melyhez bárki csatlakozhat a honlapján elhelyezett kis kék szalag ábrával és egy az EFF-nek visszaküldött kérdőívvel. Ezzel főleg a Scientológia Egyház szólásszabadság ellenes törekvéseit hiúsították meg.

Támogatják a titkosítás elleni törvény eltörlését. Szeretnék megkönnyíteni a kriptográfiai módszerek exportját és elérni azt, hogy a kriptográfia ne minősüljön haditechnikának, ezáltal az országon kívüli továbbadása ne legyen államellenes cselekmény, illetve kémkedés (mint Phil Zimmermann és a PGP program ügye). Küzdenek az elektronikus információ cenzúrája ellen.

Az EFF és a hozzá hasonló elektronikus szabadságjogokkal foglalkozó szervezetek rengeteg pozitív változást vihetnek végbe a Net világában. Elérhetik, hogy a kormányok és a multinacionális vállalatok ne sajátíthassák ki az információs világhálót. Az információs háború tovább tart ugyan, de a végkimenetel kétséges.

Outro

Az Internet világa meglehetősen tarka és szabados kultúra. Sok olyan, a valós világban etikátlannak tűnő dolgot tapasztalhatunk, mely elsőre bántó lehet, de gondoljunk arra, hogy a szokások és etikai erkölcsi szabályok mennyit és mennyiszer változtak az emberi kultúra fejlődésének különböző szakaszai során.

A Net kultúra alapjait már lefektették, nekünk és a felhasználók következő generációjának kell továbbvinnie és fejlesztenie ezt a kultúrát. Az ideológiai alap marad, de újabb irányzatok, ágak fejlődhetnek ki belőle. Bízom benne, hogy megvalósul az elektronikus agora, de ugyanígy vele együtt az elektronikus piactér is.

Ezeknek azonban velejárói a dolgozatban tárgyalt problémák. Az elektronikus agora velejárója a befolyásolás, a propaganda. Az elektronikus piactéré a bűnözés. Persze nem lehet ilyen élesen elválasztani a két fél hátrányait, hiszen mindegyik negatívumai fellelhetők lesznek a másikban is, és mindkettejüknek meg kell birkóznia az anonimitás problémáival.

Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy az Internet-kultúra első alapszakasza lezárult. Kialakult egy sajátságos ideológiai rendszer, mely köré szerveződhet egy újfajta kulturális megközelítést hozó, újfajta embertípust megalkotó önálló virtuális rendszer. A technikai eszközök folyamatos és rohamos fejlődése előbb-utóbb létrehozza azokat a feltételeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy csak a tudat és a kreativitás szabjon határt a továbbfejlődésnek és a szinte tökéletes virtuális világ létrejöttének. (A tökéletes világ csak technikailag tökéletes, azaz negatívumok lesznek, csak a kivitelezhetőség lesz határtalan.)

Az ember természetéből fakadóan a fent ismertetett problémák valamilyen formában mindig jelen lesznek a cybertérben, hacsak be nem tör ide is valamiféle diktatórikus hatalom, mely átveszi az irányítást. De mivel a háló két legfőbb tulajdonsága a decentralizáltság és az anarchia, ezért nem valószínű, hogy ez megvalósulhat. Illetve az EFF és hasonló szervezetek éppen azért alakultak, hogy ezt megakadályozzák.

Sajnos, ma erre még szinte semmilyen megoldás vagy azt elősegítő terv nem született, így ez az Internet-felhasználók következő, új nemzedékére vár majd.

Felhasznált irodalom


Bodoky Tamás

New Age az Interneten

Szólásszabadság: szabad információáramlás, privátszféra és cenzúra

A nyugati világban eddig minden olyan, a szabad információáramlás és az elektronikus privátszféra korlátozására irányuló kísérlet megbukott, amely a számítógépes hálózatokon folyó kommunikációt a tradicionális médiára érvényes szabályok közé próbálta szorítani. A hatóságok beavatkozása csak a civil szféra minden eddiginél hatékonyabb önszerveződési folyamatainak beindításában bizonyult sikeresnek, a PGP (Pretty Good Privacy) a katonai szintű titkosítás lehetőségével látta el a hálózatok polgárait, de megvalósíthatatlannak bizonyult a Clipper projekt a titkosított kommunikáció államilag ellenőrizhetővé tételére. Az amerikai legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította az új amerikai médiatörvénynek a digitális médium cenzúrázását lehetővé tévő passzusait. A copyright-sértésekből és a médiummal való másfajta visszaélésekből kifolyólag hetente ismétlődő botrányok következtében a szakemberek az információval kapcsolatos jogelvek és a törvényi szabályozás gyökeres átalakítását, az információs társadalom elvárásaihoz alakítását sürgetik.

Miért szabadabb az új médium? A történet nem is olyan régen, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kezdődött az Egyesült Államokban. (Részletesebben Theodore Roszak meséli el Az információ kultusza című, a számítógépek folklórjáról és a gondolkodás igaz művészetéről írott, nagy vihart kavart munkájában). A világ számítástechnikai piacának kétharmadát akkor az IBM uralta, és noha a technológiai szint már lehetővé tette volna a kisméretű, olcsó mikroszámítógép piacra dobását, a cég technokrata vezetése nem látott fantáziát a dologban. Az első személyi számítógépeket olyan zugszámítógépesek építették, akik a technikai kihíváson túl a demokrácia próbakövének tartották a számítástechnika kijuttatását a civil szférába. A San Francisco egyik ipari negyedében élő festő műtermében felállított Első Közhasznú számítógépközpont (Resource One) alapítói így érveltek: "Az elérhető információk mennyiségét és tartalmát központi intézmények - a sajtó, tévé, rádió, hírügynökségek, kormányhivatalok, iskolák és egyetemek - határozzák meg. (...) Az információ áramlását felülről lefelé irányítják, ezzel elszigeteltségben tartanak minket. A számítástechnikát a kormány, és azok, akiket képvisel, ezidáig arra használták, hogy adatokat tároljanak és keressenek vissza emberek tömegeiről... Ezért meggyőződésünk, hogy az információáramlás ellenőrzése létfontosságú kérdés." Community Memory néven kis számítógépterminálokat állítottak fel az egyetemen és környékén, amelyeket összekötötték a központi gép adatbankjával, és bárki ingyenesen használhatta a rendszert.

Ezután egyre-másra alakultak a gerillaszámítógépesek klubjai, az első mikroszámítógépeket olyan cégek dobták piacra, mint a Kentucky Fried Computer vagy a Homebrew Computer Club. Ebből az ellenkultúrás környezetből nőttek ki hirtelen olyan óriások is, mint az Apple, a Microsoft vagy a Lotus. A mikroszámítógép iránti hatalmas érdeklődést érzékelteti, hogy az Apple az 1976-os kétszázezerről öt év alatt egymilliárd dollár fölé növelte évi forgalmát. A reklámszlogen így szólt: "A demokrácia elvének alkalmazása a technikában - egy ember, egy komputer", sőt "az információ egyenlőséget teremt, felszámolja a hierarchiát". Az IBM késve és nehézkesen reagált, az Apple, a Microsoft és a többiek stílusa az idők során viszont túlságosan is hasonlóvá vált a "Nagy Kék Testvér" (az IBM jelképe a kék rózsa) filozófiájához.

Az új technológiának köszönhetően exponenciálisan nőni kezdett a felhalmozott információtömeg, amely azonban gyorsan exformációvá, vagyis kezelhetetlenné, hozzáférhetetlenné, így hasznosíthatatlanná vált. Az információhoz való hozzáférés lehetővé tételére a megoldást a számítógéphálózatok jelentik, amelyek egymással is kapcsolódva szuperhálózatokat hoznak létre. Al Gore, Az Egyesült Államok alelnöke híre kongresszusi felszólalásában (A világfalu infrastruktúrája) rámutatott, hogy míg régen a közlekedés, az utak és kikötők kapacitása döntötte el egy ország gazdasági versenyképességét, ma az információ továbbításának és feldolgozásának a sebessége játssza ezt a szerepet. Sürgette a nagyteljesítményű adatsztrádák (Information Highway) kiépítését, és az azóta eltelt idő (félévente megkettőződik az Internet szuperhálózatába kötött számítógépek száma) mindenben igazolta őt. A pár évtized alatt a semmiből kinőtt legfontosabb iparág pedig merőben új szabályozási formákat igényel.

1990 májusában a két évig tartó Sundevil fedőnevű akció befejezéseként az FBI huszonhét egyidejű házkutatás során negyven számítógéprendszert foglalt le. Magyarországon ugyanez 1994-ben zajlott le kicsiben, amikor razziát tartottak néhány gyanús Bulletin Board (a nyilvános telefonhálózaton keresztül elérhető számítógép) üzemeltetőjénél és a Petőfi Csarnok bolhapiacán. Az akciók elsősorban az általuk bűnözőknek ítélt zugszámítógépesek ellen irányulnak, akik esetenként nem teljesen legális módszerekkel jutnak fel számítógéphálózatokra, adatbázisokra, globális szubkultúrájuk íratlan szabályai pedig nem mindenütt egyeznek a tételes jogszabályokkal. John P. Barlow, az Electronic Frontiers Foundation (EFF) egyik alapítója így fogalmazott: "A kibernetika világa ma még olyan határvidék, ahol néhány olyan őshonos műszaki szakember és számítógép-punk portyázik, aki hajlandó elviselni mindazt a kényelmetlenséget, amit a kezdetleges számítógépcsatolók, a nem kompatíbilis kommunikációs előírások, a tulajdonjogi akadályok, a kulturális és jogi többértelműség, valamint a használható térképek és szóképek teljes hiánya okoz."

A hatóságok fellépése nyugaton elemi erejű felháborodást váltott ki a hivatásos számítógépesek körében, szerintük alkotmányos jogaikat több ízben nyilvánosan sárbatiporták. Megalapították tehát az EFF-et, amely az elektronikus polgári szabadságjogok védelmét tűzte ki célul. Mitchell Kapor, egy másik alapító így érvelt a Polgári Szabadságjogok a Kibervilágban című tanulmányában: "Ami a számítógépes hirdető-értesítő és konferenciarendszereken, mint például a Bulletin Boardokon, vagy az Interneten mint vita- és információcsere-fórumokon folyik, az a leghatározottabban belefoglaltatik az amerikai alkotmány a szólás és társulás szabadságát védő első kiegészítésbe. Sőt, ezek a rendszerek hamarosan széles körű közszolgálati információs eszközökké növik ki magukat."

Az információ szabad áramlását különféle kritériumok szerint korlátozni kívánók legmeggyőzőbb érve a személyiségi jogokkal kapcsolatos. A polgárokról különféle adatbázisokban ma már hatalmas tömegű információ halmozódhat fel, és az eddig szeparáltan működő rendőrségi, adóhivatali, társadalombiztosítási adatbázisok, digitális telefon-központok, hitelkártyás vásárlások és a többi adatbázis a számítógéphálózatokon keresztül átjárhatóvá válnak. Ennek következtében felvirágzik az információlopás és az információkereskedelem, amely a csomagküldő és marketingcégek körében már valóban tettenérhető. Ugyanakkor az amerikai Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint szerzői jogvédelem alá adatok nem tartozhatnak. A számítógépek szabadon végigfésülhetik az adatokat, és mindaddig, amíg nem másolják le azok pontos felépítését vagy megjelenítését, nem sértik meg az összeállítói-szerzői jogot sem, amely az adatbázisok védelmének törvényi alapját képezi. A személyiségi jogok védelme ennek ellenére megoldható volna, de a végrehajtására kötelezett hatóságok ellenérdeke nyilvánvaló. Egyszerűen nem volna szabad ugyanazt az azonosítót használni az egyes személyek azonosítására a különféle adatbázisokban - ez volt az oka a hazai személyi szám következetlenül végrehajtott eltörlésének is -, illetve nem volna szabad a polgárokról hozzájárulásuk nélkül adatokat tárolni és továbbítani.

Az adatvédelemmel kapcsolatos álszent kormányzati magatartást jól példázza a PGP-ügyként elhíresült eset. Az elektronikus posta nyilvános kulcsú titkosításáról van szó, amelyet az RSA algoritmust használó szoftverekkel lehet megoldani. Az algoritmus lehetővé teszi, hogy a levelet csak a címzett dekódolhassa, így gyakorlatilag is hamisíthatatlanná és ellenőrizhetetlenné válik az elektronikus információforgalom. Az egyik ilyen program a Philip Zimmermann által kidolgozott Pretty Good Privacy (PGP), amelyet készítője szabadon hozzáférhetővé tett az Interneten, ezzel szándékosan keresztülhúzva az amerikai kormány tervét egy államilag visszafejthető nemzeti titkosítási szabványról. Ugyanez a technológia ma már az Internet kommercializálódásának katalizátoraként funkcionál, ugyanis lehetővé teszi a biztonságos pénzforgalmat a nyilvános hálózaton.

A szabad információáramlás és az elektronikus privátszféra korlátozása nagyságrendekkel súlyosabb következményekkel járhat a korlátozás hiányából eredő visszaéléseknél. Vilem Flusser Bevezetés a fotográfia egy lehetséges filozófiájába című munkájában így fogalmaz: "A hatalom átkerült a tárgyak tulajdonosától a programozó és a kezelő kezébe. A szimbólumokkal való játék hatalmi játékká vált. (...) A hatalomnak ez az átirányulása a dologiról a szimbolikusra a tulajdonképpeni ismertetőjele annak, amit mi információs társadalomnak és posztindusztriális imperializmusnak nevezünk." Amennyiben az információhoz való hozzáférés nem az egyén és a társadalom információs önrendelkezésének alapján történik, a minden eddiginél hatékonyabb digitális médium könnyen orwelli vagy gibsoni antiutópiák létrejöttének katalizátorává válhat.

A szólásszabadságról szóló vita különösen éles Németországban, ahol a kérdést jóval konzervatívabb módon kezelik, mint az USA-ban. A német állam a kínaihoz hasonlóan felelősnek tartja az Internet-szolgáltatókat az infrastruktúrájukon terjesztett információk tartalmáért, és több esetben gyakorolta már vétójogát: 1995-ben a CompuServe német szerverein elérhetetlenné tettek több mint 200, pornográfnak vagy fasisztának minősülő Internet-levelezőfórumot, 1996-ban minden szolgáltatót Ernst Zuendel torontói illetékességű holocaust-tagadó hálózati kiadványának, ugyanakkor a szélsőbaloldali oldalak is szolgáltatók XS4all holland szolgáltató teljes web-anyagának kiszűrésére kényszerítettek, 1997-ben pedig a német államügyészség beperelte a reformkommunista PDS huszonöt éves alelnöknőjét, Angela Marquard ugyanis hálózati homepage-én hyperlinket (mutatót) helyezett el a "terroristagyanús" Radikal magazin web-oldalaira.

A sok botrányt okozó XS4all amszterdami Internet-szolgáltatónak liberális elképzelései vannak az új technológiáról, Rop Gonggrijp, az egyik alapító így nyilatkozott annak idején: "Dühített minket, hogy országunkban az Internet egy-két nagy szervezet monopóliuma volt, és ezek elzárkóztak attól, hogy privát használatra Internet-kapcsolatot bocsássanak a rendelkezésünkre. A hatóságok nagyon veszélyes orgánumnak tartották a Hackticet, mert olyan, általuk nem tolerált politikai ideákat, mint az anarchizmus, kombinált az információtechnológia mély és alapos ismeretével. Több esetben lelepleztük a telefontársaság, sőt a kormány hazugságait."

Az XS4all a cenzúrával kapcsolatban a számos konfliktus ellenére következetesen elutasító állásponton van. 1995. szeptember 5-én razziát tartott géptermükben a holland rendőrség, mert nem voltak hajlandók, és azóta sem távolították el szervereikről a Fishman-vallomásnak nevezett dokumentumot, amelynek terjesztése miatt a Szcientológia Egyház az Interpol bevonásával két éve több amerikai és európai szervert is lefoglaltatott. A razziát követően pert is indítottak a szcientológusok az XS4all és még tizenegy, szolidaritásból a kifogásolt dokumentumot "tükröző", vagyis saját szerverén publikáló holland szolgáltató és magánszemély ellen. Az XS4all álláspontja azóta sem változott: az Internet-szolgáltató nem tehető felelőssé a felhasználók akcióiért, és a szólásszabadság védelme érdekében kizárólag bírósági végzés alapján hajlandó beavatkozni ügyfelei tevékenységébe.

Az XS4all legújabb ellenfele nem más, mint a szcientológiával is hadilábon álló német állam, amely elhatározta: az Interneten, legalábbis Németországban is elérhető részén rendet csinál. Amíg az illetékes minisztérium által kidolgozott távol-keleti ízű cenzúratörvény-javaslatok átfutnak a Bundestagon, precedens-teremtés szándékával beperelték a CompuServe német leányvállalatának vezetőjét (a vád ellene gyermekpornó terjesztésében való bűnrészesség), és egyre erősebb nyomást gyakorolnak az országban tevékenykedő szolgáltatókra. Ennek eredményeképpen a német akadémiai hálózat, a Deutsche Forschungnetz (DFN) a német egyetemi és kutatási szféra (több mint 400 egyetem és kutatóintézet) számára elérhetetlenné tette az XS4all teljes web-anyagát, több mint 6000 kiadványt, közte például a belgrádi B92 rádió élő Internet-közvetítését is.

Az XS4all és a német hatóságok között fél éve húzózó vita tárgyát képezi a Radikal című, baloldali autonómok által szerkesztett fanzine online kiadványa. A német államügyészség terrorizmussal vádolja a Radikalt, amelynek szerkesztőinél nemrégiben házkutatást is tartottak, miközben cikkei Internet-szerte olvashatók a http://www.xs4all.nl/~radikal/ címen. Miután az XS4all nem engedett elveiből, a DFN figyelmeztetést kapott a - Radikal online-ra saját web-oldalain mutatót elhelyező Angela Marquard PDS-kádert is perbe fogó - német államügyészségtől, hogy az oldalak szolgáltatásával "terroristákat támogat". Felipe Rodriguez, az XS4all ügyvezetője a DFN elnökének küldött levelében rámutat: a cenzúrapárti lépés csak a radikal népszerűségét növeli, hiszen ahogyan az a Fishman-vallomás esetében is történt, máris több mint 40 tükörterületen, vagyis másik szolgáltató szerverén olvasható a tiltott anyag. "Az Internet cenzúrázása a legtöbb esetben kontraproduktívnak bizonyul: sok felhasználó saját web-területén tükrözni és terjeszteni kezdi a tiltott információt" - érvel Rodriguez, hozzátéve, hogy az XS4all csak egy holland bíróság utasítására hajlandó eltávolítani a Radikal web-oldalait, még akkor is, ha azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. A Radikal szerkesztői további tükörterületek létrehozására buzdítják a hálózat polgárait, hiszen ha a DFN minden érintett szolgáltatót filterezni kezd, hamarosan csupán a világ többi részétől izolált, német belső hálózatként működhet majd.

Magyarországon egyelőre nincsen komolyan vehető Internet-cenzúra, tudomásom szerint csupán az Ateizmus honlapot és a Genyó Szívó Disztroly online kiadását távolíttatták el egyetemi szerverekről önjelölt helyi cenzorok, valamint az itt is felbukkant Fishman-vallomást az egyház emberei. Ugyanakkor ma Magyarországon nincs egyetlen olyan szolgáltató sem, amely vállalna egy komolyabb botrányt, ha bevételkieséssel fenyegető vagy politikai nyomás alá kerül.

Számítógépkalózok: demokraták, anarchisták, terroristák és cyberzsaruk

Idealista lázadók vagy tolvajok és terroristák? A kérdésre nehéz válaszolni, az igazsághoz talán akkor járunk a legközelebb, ha azt mondjuk: is. Nem kétséges, hogy a számítógépes betörések, a szoftverlopás, az ipari és katonai kémkedés óriási károkat okoz. Ugyanakkor a média által felkapott híres-hírhedt számítógépkalózok általában nem tolvajok vagy vandál pusztítók: csupán sportból és a digitális underground utópisztikus elképzelései által vezérelve éltek vissza a számítógéphálózatok nyújtotta lehetőségekkel. A profik nyom nélkül dolgoznak, csak riasztó statisztikák és prosperáló adatvédelmi cégek jelzik létezésüket.

Bármilyen furcsán hangozzék, a számítógépkalózok története jóval az első számítógép előtt kezdődött, bár abban a tekintetben megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mikor. Bruce Sterling, a "Hackers crackdown" című dokumentumregény szerzője 1876-ot említi, ugyanis ekkor találta fel Alexander Graham Bell a telefont, és mint John Perry Barlow - az EFF (Electronic Frontiers Foundation, vagyis Elektronikus Határszélek Alapítvány) amerikai "elektronikus polgárjogi" szervezet egyik alapítója - híres definíciójából is kiderül, "a kibernetikus tér az, ahol telefonálás közben vagy". A távközlési technológia első kalózai, legalábbis Sterling szerint, azok a távírdászok voltak, akiket 1878-ban rúgott ki Bell, mert visszaéltek berendezéseivel.

A modern amerikai szlengben ugyanakkor a "számítógépkalóz" szinonimájaként használt "hacker" kifejezés a bostoni MIT-ről (Massachusets Institute of Technology), a világ leghíresebb műegyeteméről származik. Az MIT kollégistáinak a múlt századból eredő tradíciója a "hacking", amely egyesek szerint eredetileg csupán annyit jelentett, hogy "tanulás helyett ökörködni". Az első "hackerek" tehát csínytevő diákok voltak, akik műszaki tudásukat például a labirintusszerű épületben rendezett zárfeltörő versenyeken, valamint tanár- és polgárpukkasztó akciókkal bizonyították. A telefonrendszer megjelenése ideális terepet kínált a "hacking" számára: aki értette a működését, ingyenes távhívások lebonyolításával és egyéb trükkökkel szerezhetett magának hírnevet diáktársai előtt. Ezért van az, hogy bár a számítógépkalózokat az amerikai általában hackernek nevezi, ez önmagában nem pejoratív kifejezés, csak az illető képességeire és érdeklődésére utal. A csúcstechnikával "üzletszerűen" visszaélő adat- és szoftvertolvajokat, valamint ipari kémeket a szigorúbb cracker megjelöléssel illetik, és külön kifejezés született a telefonbetyárokra is, ők a phreakerek.

Egy másik megközelítés szerint egészen a középkorra nyúlik vissza a számítógépkalóz tradíció. Peter Lambort Wilson, alias Hakim Bey, az író és iszlámkutató, aki a hálózaton óriási hírnévre tett szert (Bruce Sterlinghez hasonlóan elektronikus formában közkézre adta műveit - az Interneten szabadon hozzáférhetők és másolhatók) egyenesen a XVI. századi berber partvidék muzulmán kalózait említi Kalóz Utópiák című könyvében, amely párhuzamot von a "renegádók" független kalóz-kisköztársaságainak lázadása, társadalmon-kívülisége és szabadságvágya, valamint a modern elektronikus világ kalózai, és az általuk "lakott" fórumokon épülő "virtuális közösségek" között. Ha Wilsonhoz hasonlóan szellemtörténeti párhuzamokat keresünk, mindenképpen meg kell még említeni a hatvanas évek ellenkulturális mozgalmait is, amelyek nagy hatást gyakoroltak a következő évtizedekben kibontakozó "elektronikus ellenkultúrára": a kormány vagy a multinacionális vállalatok számítógéprendszereibe behatoló kalózok gyakran ideológiailag motiváltak, nem annyira az értékesíthető információk megszerzése, mint a gyűlölt hatalmi struktúrák nevetségessé tétele a cél.

Az 1996-ban elhunyt Timothy Learytől származó elhíresült mondás, mely szerint "a PC a kilencvenes évek LSD-je", jelzi, hogy a Woodstock-jelenség hatott a számítógépes szubkultúrára, így kapott politikai színezetet az addig tisztán technikai, pusztán a problémamegoldás kedvéért űzött játék. Theodore Roszak Az információ kultuszáról írott könyvében felidézi a hatvanas-hetvenes évek fordulóján előállt helyzetet, amikor a világ számítástechnikai piacának túlnyomó részét az IBM uralta, amely nem volt érdekelt a személyi számítógép kifejlesztésében: "De a hatvanas években feltűnt egy újabb számítógépes nemzedék, főleg a nyugati parton, a háborúellenes mozgalmak táján. Ezek voltak a radikális gerilla- vagy zugszámítógépesek, akik a komputert olyan drámaian új szemszögből nézték, amelyet az a Big Blue (vagyis az IMB) és hűbéresei révén soha nem nyert volna." - állapítja meg Roszak. A személyi számítógép tehát tulajdonképpen a hackereknek köszönhető: az Apple, a Microsoft és a Lotus óriáscégeket egyaránt olyan "buherátorok" alapították, akik a San Francisco-i Resource One, vagyis az Első Közhasznú Számítógép-központ létrehozóihoz hasonlóan gondolkodtak: "Az elérhető információk mennyiségét és tartalmát központi intézmények - a sajtó, tévé, rádió, hírügynökségek, kormányhivatalok, iskolák és egyetemek - határozzák meg. (...) Az információ áramlását felülről lefelé irányítják, ezzel elszigeteltségben tartanak minket. A számítástechnikát a kormány, és azok, akiket képvisel, ezidáig arra használták, hogy adatokat tároljanak és keressenek vissza emberek tömegeiről... Ezért meggyőződésünk, hogy az információáramlás ellenőrzése létfontosságú kérdés."

A korai számítógépkalózok anarchista, balos, establishment-ellenes attitűdje tehát ideológiai kihívást is jelentett az amerikai hatóságok és a kormány számára. Az amerikai kongresszus 1986-ban hozott először törvényeket a számítógépes bűnözés ellen és az elektronikus kommunikáció titkossága védelmében, és az FBI hamarosan nyomozni kezdett az új szubkultúra után. 1990. május 8-án a "Sundevil" fedőnevű akció keretében Amerika tizenkét nagyvárosában százötven ügynök huszonhét egyidejű házkutatás során csap le olyan zugszámítógépesekre, akik a hatóság szerint több százmillió dolláros kárt okoztak a telefontársaságoknak és a szoftveriparnak. Lefoglaltak negyven Bulletin Boardot, vagyis telefonon, modemmel megközelíthető, elektronikus hirdetőtáblaként működő számítógépet is. A hatóságok meglátása szerint "földalatti csoportok alakultak, amelyek a bűncselekményeikkel kapcsolatos információkat elektronikus üzenőrendszereken keresztül osztják meg". A szubkultúra a már említett EFF létrehozásával válaszolt a kihívásra, amely fő céljának az "elektronikus polgárjogok" védelmét tűzi ki.

A mozgalom, akárcsak az Internet maga, hamar átlépett az Egyesült Államok határain. Rop Gongrijjp, aki ma az egyik legnagyobb amszterdami Internet-szolgáltató, az XS4all (Access for all, vagy hozzáférés mindenkinek) egyik tulajdonosa, így emlékezik: "...elkezdtük hívogatni az egyetemi nagygépeket. Akkoriban még nagyon könnyű volt betörni ezekbe a gépekbe... 1988-ban felvettük a kapcsolatot a hamburgi Chaos Computer Clubbal. Akkoriban már politikai mozgalmakban is részt vettem, főleg a fegyverkezési verseny ellen tiltakoztunk. Tőlük tanultuk meg, hogy hogyan lehet egy politikai, civil mozgalom hatékonyságát az információtechnológia, a számítógéphálózatok segítségével igazán feljavítani. Az általam alapított Hacktic magazin, és az XS4all köré egész szubkultúra szerveződött, és ma már, ha teszem azt, a telefontársaság mond valamit, az újságírók hozzánk jönnek megtudni, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Több esetben lelepleztük a telefontársaság, sőt a kormány hazugságait."

Gongrijjp az eurohackereknek szóló lapot, a holland nyelvű Hackticet a New York-ban megjelenő "2600" magazin sikerén felbuzdulva adta ki. A 2600 magazin címe arra a frekvenciára utal, amely korábban hozzáférést biztosított az AT&T telefonrendszereihez, így egy egyszerű blue-box (kék doboz, amely a telefonszámokat jelentő frekvenciapárok eljátszásával különböző trükkökre ad lehetőséget) segítségével távhívásokat lehetett bonyolítani. Az 1984-ben indult 2600 kiadója, Eric Corley az Emanuel Goldstein álnevet használja, George Orvell 1984 című regényének ellenzéki figurája után. A hackerkiadványok tanácsokat és részletes műszaki leírásokat adnak a telefon- és számítógéphálózatok feltöréséhez, és ezt a véleményszabadság sérthetetlensége miatt büntetlenül meg is tehetik, előfizetői táboruk ugyanakkor legalább felerészben olyan számítógép-biztonsági szakértőkből és hatósági emberekből áll, akik lépést szeretnének tartani az egyre rafináltabb betörési módszerekkel. Corley még a kongresszus egyik meghallgatásán is kifejtette, hogy a hackerek - ellentétben a fehérgalléros bűnözőkkel és a külföldi kémekkel - nem a profit reményében, hanem "a szellemi szabadság kitágításáért" követik el akcióikat.

Ilyen idealista figura Kevin Mitnick is, a leghíresebb hacker, aki több mint két éve ül vizsgálati fogságban, miután 1994 karácsonyán betört Tsutomu Shimomura, az USA egyik legelismertebb adatvédelmi szakértőjének otthoni számítógéprendszerébe, mire az bosszúból segített az FBI-nak elkapni a kalózt. Mitnick mitikus figura a digitális underground köreiben, több alkalommal volt büntetve számítógépes visszaélésekért, sőt, egyszer számítógép-elvonókúrára is kötelezték, a terápiás intézetből azonban megszökött, és több évre eltűnt a hatóságok szeme elől, csupán újabb és újabb akcióiról érkeztek hírek az Interneten. A tömegmédia alvilági figuraként mutatja be, ennek azonban ellentmond, hogy sosem sikerült bizonyítani, hogy anyagi hasznot húzott volna akcióiból. Az őt rendőrkézre juttató hibát 1994 karácsonyán követte le.

Tsutomu Shimomura, az USA egyik vezető adatvédelmi szakértője, a San Diego Supercomputer Center üdvöskéje éppen szokásos évi síszabadságát töltötte a Sierra Nevadában, amikor munkatársai elképesztő hírt adtak a tudtára. 1994. december 25-én az Interneten át valaki behatolt a tengerparti házában működő számítógéprendszerbe, kipakolta a legújabb adatbiztonsági programjait, tréfás hangüzenetet hagyott a merevlemezen és távozott. Az ismeretlen hacker az Interneten alkalmazott unix operációs rendszer egy olyan biztonsági hiányosságát használta ki, amelynek elméleti lehetőségét egy másik híres számítógépbetyár, Robert t. Morris, az Internet Worm hálózati pszeudo-vírus kiagyalója már 1985-ben felvetette. A sors iróniája, hogy az első nyomot január végén egy Számítógépek, Szabadság és Privátszféra elnevezésű alapítvány Internet postafiókjában találták, ahová az információszabadság még mindig névtelen bajnoka felmásolta a Shimomurától lopott adatvédelmi dokumentációt. Az alapítvány nem értékelte a gesztust, azonnal értesítették a hatóságokat. Nem telt el 24 óra, és Shimomura az e célra készített speciális megfigyelő- program segítségével már laptopja képernyőjén követte nyomon az alapítvány Internet-ellátójánál, a kaliforniai Berkeley Whole Eart Electronic Link (Well) szerverén történt újabb behatolást. Az elkövető profizmusa, stílusa és módszerei egyaránt az évek óta illegalitásban tevékenykedő Mitnickre terelték a gyanút.

Mitnick élettörténete egy folytatásos digitális ámokfutás. A lapok címoldalaira először 1982-ben került, amikor bejutott az Amerikai Légvédelem egyik szuperkomputerébe. Tizenhét évesen egy telefonfülkéből feltörte a Pacific Bell számítógéprendszerét, több telefonszámlát lenullázott, és ellopott mintegy 200 ezer dollár értékű adatot. Hat hónapot kapott egy nevelőintézetben, próbaidővel szabadult, de azonnal törölte az ügy részleteit a rendőrség adatbázisából, megsemmisítette a bíró bankszámláját egy bankban, majd Izraelbe menekült. Amikor a dolog elfelejtődött, visszatért az Államokba, de nemsokára ismét hallatott magáról. Mindig igyekezett megsemmisíteni minden személyére utaló adatot, de 1988-ban (ekkor 25 éves volt) több hiábavaló kísérlet után sikerült rábizonyítani, hogy 4 millió dollár értékű kárt okozott az egyik vezető amerikai számítógépgyár, a Digital Equipment Corporation (DEC) adatbázisaiban biztonsági szoftverek és titkos kódok eltulajdonításával. A tárgyalás során az ügyész rámutatott: "Ez az ember nagyon, nagyon veszélyes, a saját és a társadalom érdekében távol kell tartanunk minden számítógéptől", a börtönben még telefonközelbe sem engedték. Ügyvédje bizonyította, hogy kliense számítógép-függőségben szenved, így egy éves börtönbüntetés után próbaidőre bocsátották, és egy Los Angeles-i terápiás intézetben helyezték el. Szabadulása után rögtön megsértette a próbaidő feltételeit, és 1992 óta eltűnt a hatóságok szeme elől. A cybertérben időről időre felbukkan azóta is, többek között FBI-kódokkal behatolt több állami adatbázisba, és nagy rádiótelefon-gyártó cégektől, mint például a Motorola, NEC, Nokia pedig rendszeresen elemelte az operációs szoftvereket.

Február 9-én egy másik Internet-szolgáltató, a San Jose székhelyű Netcom illetékesei felfedezték, hogy valaki mintegy 20 ezer felhasználójuk hitelkártyaszámát vitte el. Ez súlyos könnyelműség volt Mitnick részéről, mert a Netcom dial-up, vagyis telefonvonalon elérhető szolgáltatást biztosít, a támadás is telefonon keresztül érte, így kitalálható, hogy ez volt a hacker kiindulópontja, az a bázis, ahol a telefonhálózaton keresztül csatlakozott az Internet számítógép-világhálózatra. Shimomura és stábja áthelyezte székhelyét a Netcom-hoz, gyakorlatilag nem volt más dolguk, mint ellenőrizni minden egyes bejövő hívást a telefontársaságok adatbázisaiban. Hamarosan rájöttek, hogy a hacker egy fiktív rádiótelefonról dolgozik, hívásait két megpiszkált adatbázisú lokális központ egyaránt a másiknak tulajdonította. Shimomura és az FBI a helyszínen munka közben bemérték, és február 16-án hajnalban elfogták Mitnicket. Az amerikai sajtó egyre növekvő érdeklődéssel figyelte az ügyet, amely a Masters of Deception fedőnevű hacker társaság óta a legfelkapottabb cyber-szenzáció. A New York Times folyamatosan tudósított az ügyről, hasábjain Shimomura posztmodern hérosszá magasztosult.

Az Internetet komolyan megosztotta az ügy, egyesek elmarasztalják Mitnicket a hacker etika megsértése miatt, a legkomolyabb érv az Internet alapvetően kölcsönös bizalomra, és nem high-tech adatvédelemre épülő struktúrájának megkérdőjelezését rója fel a megszállott crackernek. A jelenség komolyan hátráltathatja az Internet utóbbi időben egyre inkább tettenérhető kommercializálódását, ez viszont már inkább dicséret az egyre halványuló non-profit jelleget támogatók részéről. A mátrix eredendően anarchista tulajdonságait kedvelő komputer-underground körökben pedig napról-napra terebélyesedik a Condor fedőnevű cyberpunk mítosza. Az a tény, hogy Mitnick nem próbált meggazdagodni akciói révén, és hogy a SUN Microsystems, nyílt számítógépes rendszerek gyártója és hálózati szoftverek fejlesztője biztonság-tesztelési szempontból egyenesen hasznosnak tartja az efféle betöréseket, egyaránt megkérdőjelezi a deviáns zsenit börtönbe juttató jogrendszer helytállóságát.

Természetesen nem minden számítógépkalóz célja a radikális társadalomkritika: az Internet ipari kémkedésre, szoftverlopásra vagy titkos nemzetbiztonsági, katonai információk megszerzésére használó profik azonban névtelenül és zajtalanul dolgoznak, nem kerülnek az újságok címlapjaira. A CIA igazgatója, John Deutch az amerikai kongresszus előtt tartott beszédében nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy az ország egyre nagyobb veszélynek van kitéve a számítógéphálózatokon keresztül. A kémfőnök szerint ellenséges országok és terroristák információs támadásokra készülnek az Egyesült Államok ellen.

A CIA nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek súlycsoportjába sorolja a számítógépes támadásokat, és egy "elektronikus Perl Harbor" megelőzésére a CIA, a Pentagon és az NSA (az amerikai nemzetbiztonsági hivatal) külön szervezet létrehozását sürgeti. A BBC egyik riportja precedenssel is szolgált: a rádió szerint holland számítógépkalózok az Öböl-háború idején amerikai hadititkokat, köztük a csapatmozgásokra és a rakétaállásokra vonatkozó információkat loptak amerikai katonai számítógéphálózatokról, és ezeket megvételre ajánlották fel Iraknak. Az 1991-es háború néhány hete alatt 34 betörést regisztrált a Pentagon rendszere, melynek során a Sivatagi Vihar fedőnevű akció titkos dokumentumait töltötték le az Interneten keresztül ismeretlenek.

Néhány hónapja horvát középiskolások szolgáltak szenzációval: a Pentagon adatvédelmi rendszerén átjutva hozzájutottak az Anderson nukleáris támaszpont és egy műholdakkal foglalkozó katonai kutatóintézet titkos anyagaihoz. Ugyanakkor maga a CIA is gyanúba keveredett: az Európa Parlament brit távközlési szakemberek segítségét kérte, mert szerintük amerikai hírszerzők az Interneten keresztül titkos dokumentumokhoz jutottak, és ezek birtokában előnyösebb pozícióba került az USA a tavalyi GATT tárgyalások során.

A személy ellen irányuló információs támadás klasszikus példái, amikor a számítógépkalóz feltöri elektronikus postaládánkat, ellopja hitelkártyaszámunkat, a számlánkra mobiltelefonál vagy hálózati identitásunkat eltulajdonítva a nevünkben levelezik - ezekkel a módszerekkel teljesen ellehetetlenítheti, akár fizikailag is megsemmisítheti ellenfelét. Amerikában volt már példa arra is, hogy rendőri védelem alá helyeztek, és új személyazonossággal láttak el valakit, akinek a nevében fajgyűlöletet szító, névvel, címmel, telefonszámmal ellátott elektronikus leveleket postázott rosszakarója kisebbségi Internet-levelezőfórumokra. A cég vagy állam ellen indított támadás leggyakoribb módszerei a kémkedés vagy a dezinformáció elektronikus formái. Az ipari kémek új generációja az Interneten dolgozik: betör a vállalati intranetre, jelszavak után szimatoló programot telepít, így hamarosan birtokába jutnak a legféltettebben őrzött adatok. Védettebb helyeken belső ember a támadó: az Egyesült Államokban jelenleg több olyan per is folyik, amelynek vádlottja egy cég alkalmazottjaként információkat (nem feltétlenül konkrétumokat, esetleg csak bizonyos dokumentumokhoz vagy adatbázisokhoz való hozzáférés mikéntjét, jelszavait) szolgáltattak ki a konkurenciának.

A klasszikus hálózati betörésen kívül számos high-tech eszköz is segítheti a támadót: ilyen például a titkosszolgálatok által is használt Van Eck szkenner, amely a monitorsugárzásból távolról rekonstruálja a képet, vagy a nagy energiájú elektromágneses ágyú, amely minden mikroprocesszort tönkretesz egy bizonyos körzeten belül. Ne feledkezzünk meg a speciális röntgen- és infravörös kamerákkal minden falon átlátó kémműholdakról sem, ezekből bőven üzemeltet az Egyesült Államok, amely az ilyen műholdak kilövésére alkalmas lézerfegyvert is kifejlesztett. Az infoháború fenyegetését a fejlett társadalmak nagyon komolyan veszik: Louis Freeh, az FBI igazgatója a tavasszal hosszú felszólalásban próbálta meggyőzni a Kongresszust arról, hogy szükség van egy védelmi rendszer felállítására. Freeh szerint jelenleg egy ellenséges állam tucatnyi szakembere néhány óra leforgása alatt százmilliárd dolláros nagyságrendű kárt tudna okozni országának.

A védekezés jóval keményebb dió: az agresszor ugyanis általában él azokkal a módszerekkel, amelyekkel a célpont nem, vagy nem elég hatékonyan. A számítógép-hálózaton keresztül indított támadás mindig anonim, rendszerint titkosított csatornák igénybevételével történik, így szinte lehetetlen kideríteni a támadó földrajzi helyzetét vagy személyazonosságát. Az informatikai rendszerek védelmével foglalkozó specialisták vagy a kifejezetten az efféle támadások elleni védekezésre kiképzett cyberzsaruk akkor jó szakemberek, ha maguk is képesek volnának a támadásra: hackerből lesz a legjobb rendszergazda, mondják az Interneten.

Az egyre szaporodó visszaélések "reklámozásában" a hatóságok és a szoftvergyártók mellett az adatbiztonsággal foglalkozó cégek a legérdekeltebbek. Idézet egy hálózatbiztonsági szolgáltatásokat kínáló hazai kft. weboldalairól: "Nagy általánosságban háromféle támadóval kell számolnunk. Külső betörők, bennfentes, belső munkatársak és a szervezett, profi bűnszövetkezetek. Egyes vélemények szerint a betörések túlnyomó többségében (70-90%) belső ember is közreműködik." A betörések megakadályozására szoftveres védelmet, titkosító-programokat és speciális hardvert, úgynevezett "tűzfalat" kínálnak, amely hermetikusan elszigeteli az alhálózatot az Internet többi részétől. A betöréseket azonban nem lehet megakadályozni, legfeljebb megnehezíteni, hiszen minden védelmi módszernek van "Achilles-sarka", amelyet a támadók előbb-utóbb meg is találnak.

Egész iparág épül erre a versenyfutásra, ez pedig azt jelzi, hogy az Internet és a számítógéphálózatok nyílt, a kölcsönös bizalomra alapuló korszaka véget ért, és megkezdődött a verseny az anarchista és utópisztikus ideológiai örökségtől egyre inkább függetlenedő, profi számítógépkalózok és az adatvédelmi, hálózatbiztonsági szolgáltatásokat kínáló profi szakemberek és cégek között. A két csoport között pedig nincs is akkora különbség, mint gondolnánk, hiszen a rablóból lesz a legjobb pandúr, ahogyan azt a Legion of Doom hacker-társaság példája is illusztrálja: miután bűnösnek találtattak a Bell South telefonrendszerével történt visszaélésekben, sikeres vállalatot alapítottak ComSec Data Security néven, és jó pénzért a számítógépes betolakodók ellen védik klienseiket.

Kriptográfia: titkosítás, állambiztonság, globális piac és online kereskedelem

A tavalyi évben az Internet véglegesen a kommercializálódás útjára lépett. A huszonhét éves rendszer anarchista korszaka lezárult, de a digitális forradalom az eddiginél jóval hatékonyabban felforgathatja a világot libertariánus alapon.

A decentralizált világhálózat közösségének anarchoid attitűdje mélyen a rendszer filozófiájában gyökerezik, azonban ez a meglehetősen belterjes szubkultúra mostanáig csak elméletben kínált alternatívát a működő társadalmi modelleknek. A világfalu mítoszát legfeljebb kampányfogásként vette komolyan néhány amerikai politikus, az Internet pedig a médiának szolgáltatott tápot némi csámcsogásra, ha egy-egy unatkozó tizenéves bitprofi beszabadult valami katonai hálózatba, vagy adatokat lopott a multiktól. A hollywoodi dramaturgián túlmutató elemeket matematikusok hozták a történetbe, amikor a második világháború óta a titkosszolgálatok fennhatósága alá tartozó kriptográfiát, az adatok titkosításának tudományát az egyre növekvő piaci igény hatására kijuttatták a civilszférába. A kilencvenes évek közepére adott volt ugyanis egy világot átfogó információs rendszer, a hálózatok hálózata, az üzleti alkalmazásokat csak a rajta egyre gyorsuló sebességgel és mennyiségben átáramló adatok biztonságának kérdésessége akadályozta.

Az Internet kommercializálódását óriási népszerűsége, a rendszerbe kapcsolódó számítógépek számának az elmúlt években való exponenciális növekedése idézte elő, a kereskedelmi alkalmazások pedig további növekedésre adnak lehetőséget, tehát öngerjesztő folyamatról van szó. Az évek során a technológiai robbanás lehetővé tette az eredetileg szakembereknek szánt médium jóval szélesebb körű alkalmazását, egyre-másra jöttek létre az online-szolgáltató cégek, a gerinchálózatokat, tehát magát a szupersztrádát privatizálni kezdték, az Internetet az állam fokozatosan átengedi a magánszférának. Az első húsz év elteltével a rendszerbe kapcsolt gépek száma százharmincezer volt, az azóta eltelt öt év alatt ez egyre gyorsuló ütemben több mint kilencmillióra növekedett. A folyamat gyökeresen átalakította a hálózat arculatát, csak a TCP/IP, vagyis a gépek kommunikációjának ábécéjét képező hálózati protokoll maradt a közös nevező.

A felhasználók száma elérte azt a kritikus tömeget, amely már piacot jelent, a cégek pedig felismerték, hogy az Internet, mint reklámhordozó is alternatívát jelent a hagyományos médiának. A nyilvános kulcsú kriptográfia (lásd később) megjelenésével már semmi nem akadályozhatja a lokális piacok egyetlen globális, értelemszerűen információs piacban való összeolvadását. Ezen a világméretű tőzsdén az állam szerepe a gazdasági folyamatok alakulásában egyre csekélyebb, az elektronikus pénz, vagyis az anonim készpénz digitális megfelelője nagyobb lépés lehet az állam fogalmának átértelmezése felé, mint a demokrácia volt a feudalizmus után. A világhálózat és az általa implikált jelenségek már nem értelmezhetőek a működő demokráciák évszázadok során kialakult játékszabályai szerint, számos téren paradigmaváltásra lesz szükség, és ennek gazdasági, politikai és kulturális következményei ma még beláthatatlanok. A globális elektronikus piac kialakulásához ma már csupán megbízható és elterjedt kriptográfiai rendszerekre van szükség.

Az amerikai hadsereg rádiósai a második világháborúban a navahó indián törzsből verbuválódtak, mert a hadban álló felek közül más nem ismerhette a navahó nyelvet. Az ellenség számos akkor ismert kriptográfiai, vagyis titkosítási kulcsot kipróbált a rádióüzenetek dekódolására, sikertelenül. Napjainkban az Interneten több szempontból is kulcskérdéssé vált a megfelelő szintű titkosítás: a nyilvános hálózaton csak kódolt formában továbbíthatjuk a bizalmas információt, e nélkül nem képzelhető el a jövő nagy ígéretének tartott online kereskedelem. A kriptográfiai technológiák terjedése ugyanakkor sértheti a világhatalmak, elsősorban az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit.

A kriptográfia az ősidők óta állami monopólium, módszerei a digitális médium megjelenése előtt ritkán kerültek ki a civil szférába. Az Egyesült Államok exporttörvényei a kriptográfiai technológiát nemzetbiztonsági fontosságúnak minősítik, és a kriptográfiai rendszerek fejlesztőit kötelezik arra, hogy termékeiket a szövetségi hatóságoknál regisztráltassák. A privát, vagyis kódolt telefonvonalakat kínáló telefontársaságok kötelesek olyan kiskaput beépíteni a rendszerbe, amely által a hatóságok számára lehallgathatóvá válik a kódolt vonalon folyó kommunikáció. A nemzet biztonsága fölött őrködő szervezetek, az NSA, az FBI és a CIA, valamint a Clinton-adminisztráció ennek az elvnek a kiterjesztését szorgalmazza a számítógépes világhálózatra, ez az évek óta heves viták tárgyát képező Escrowed Encryption Standard, népszerű nevén a Clipper Chip projekt. Az Interneten számos lehetőség van az információ kódolt továbbítására, és több módszer olyan szintű titkosítást biztosít, amely a ma legkorszerűbb számítógépekkel sem törhető fel. Az új, nemzetközi kommunikációs csatorna tehát kicsúszni látszik az állam fennhatósága alól, szabad terepet biztosítva a bűnözők, kémek, terroristák és más illegális tevékenységet folytató csoportok számára - így érvelnek a Clipper Chip elképzelésének megalkotói.

A kriptográfia legkorszerűbbnek számító válfaja az úgynevezett nyilvános kulcsú kriptográfia, amely kiküszöböli az összes eddigi titkosítási rendszer klasszikus gyengeségét, az üzenetek megfejtéséhez szükséges kulcs eljuttatását a másik félhez. A prímszámokon alapuló "public key", vagyis nyilvános kulcsú szisztémák lényege az, hogy mindenkinek két azonosító van a birtokában: a nyilvános kulcs kódolt üzenetek küldését, a titkos kulcs pedig a kapott üzenetek dekódolását teszi lehetővé. Tekintsük a titkosító módszereket széfeknek. Hagyományos algoritmusok esetében van egy kulcs, amelynek birtokában ki tudjuk nyitni a széfet. A kulcs másolható, és a másolattal is ki lehet nyitni a széfet. Úgy működtek a titkosító rendszerek egészen 1976-ig, amikor Whitfield Diffie és Martin Hellman felfedezte a nyilvános kulcsú kriptográfiát. Ebben a rendszerben minden széfhez két kulcs jár: az egyik a nyilvános kulcs, amiről mindenkinek lehet másolata, a másik a privát kulcs, amit a széf tulajdonosa megtart magának. Ha az egyik kulccsal bezárjuk a széfet, akkor csak a másikkal lehet kinyitni. Ilyen módon akárki bezárhat egy üzenetet a széfbe a nyilvános kulccsal, amit csak a széf tulajdonosa tud kinyitni a privát kulccsal, illetve a széf tulajdonosa bezárhat egy üzenetet a privát kulcsával, és mindenki, aki a nyilvános kulccsal kinyitja azt, biztos lehet abban, hogy valóban a széf tulajdonosa hagyta az üzenetet a széfben.

A nyilvános kulcsú titkosítás során tehát nincsen szükség bizalmas információk előzetes cseréjére. Az Internet világában óriási szükség van erre a módszerre, hiszen a nyílt rendszerek működésmechanizmusa számos visszaélésre ad módot: a kommunikációs csatorna decentralizált és nyitott, az azon oda-vissza áramló információkhoz gyakorlatilag bárki hozzáférhet és manipulálhatja azokat, tehát megfelelő szintű kriptográfia alkalmazása nélkül semmiféle információ nem tekinthető hitelesnek. Ez a tény lehetetlenné teszi a privátszférához való jog érvényesülését az elektronikus világban, és a legnagyobb korlátja az online világ kommercializálódásának is: addig nem lehetséges üzleti tevékenység folytatása az Interneten, amíg a résztvevő felek nem győződhetnek meg arról, hogy a hálózaton forgalmazott bizalmas információk (például megrendelések, üzleti levelezés) nem kerülnek illetéktelen kezekbe, tartalmuk nem változik meg a nyilvános hálózaton való áthaladáskor, illetve amíg kétséget kizáróan nem tudják igazolni a saját és partnereik személyazonosságát. A nyilvános kulcsú kriptográfia megoldást kínál erre a problémára, a legnagyobb szoftvercégek használják olyan biztonságos alkalmazások kifejlesztéséhez, amelyek kódolt kommunikációt, digitális aláírást, sőt, elektronikus pénzmozgatást tesznek lehetővé a nyilvános hálózaton.

Az USA-ban a titkosítás tudományát a kilencvenes évek elejéig az amerikai nemzetbiztonsági szervezet, az NSA (National Security Agency) birtokolta, és az általa kibocsátott titkosítási szabvány, a Digital Encryption Standard szerint kódolt dokumentumokat könnyedén meg tudta fejteni szuperszámítógépei segítségével. A növekvő piaci igény miatt azonban több cég is elkezdett foglalkozni a kriptográfiával, például az RSA Data Security. A felfedezőiről (Rivest, Shamir és Adleman) RSA algoritmusnak elnevezett algoritmus egy a nyilvános kulcsú titkosítás elvére épülő szisztémák közül, azonban olyan megbízhatónak bizonyult, hogy például a Netscape is ezt választotta a Navigator web-böngésző program biztonsági funkcióinak ellátására. A böngészőprogram mégsem kínál teljes biztonságot, hiszen a nyilvános kulcsú rendszerekben a titkosítás mértéke a kulcs hosszával arányos, az amerikai törvények pedig csak olyan hosszúságú kulcsok használatát teszik lehetővé legálisan, amelyeket az NSA (tehát bárki más is, aki rendelkezik a megfelelő számítógépkapacitással) vissza tud fejteni. A számítógépes világ azonban egyre élesebben tiltakozik a kriptográfiával kapcsolatos állami megszorítások ellen: 1991-ben egy Philip Zimmerman nevű programozó olyan, az RSA algoritmusra épülő programot készített, amely az elektronikus posta (e-mail) gyakorlatilag feltörhetetlen titkosítását teszi lehetővé. A PGP (Pretty Good Privacy, vagyis Egészen Tisztességes Titkosítás) fantázianevet viselő programot ingyenesen hozzáférhetővé tette az Interneten, ahol az aztán villámgyorsan elterjedt az Egyesült Államok határain kívül is. Az amerikai hatóságok egy évekig húzódó perben fegyvercsempészettel vádolták a programozót, ugyanis a kriptográfiai rendszerek exportja igen súlyos megítélés alá esik, azonban az Internet ex-lex, vagyis jogilag szabályozatlan volta meglehetősen bonyolulttá tette az esetet. A PGP-ügy nagy vihart kavart, számítógépes körökben divattá vált az elektronikus levél hitelességét igazoló PGP-aláírás megadása minden e-mail végén, az amerikai kormányzat pedig kidolgozta a kriptográfiára vonatkozó elképzeléseit.

Az 1993-ban született Escrowed Encryption Standard, népszerű nevén a Clipper projekt alapelve az, hogy az állam olyan, az eddigieknél jóval erősebb nyilvános kulcsú rendszert bocsát ki a civil szférába, amelybe azonban be van építve a lehallgathatóságot biztosító kiskapu: az algoritmust a hét lakat alatt őrzött Clipper chipben tárolnák. A rendszert minden telefonba, faxba és a számítógépes kommunikációba is beépítik, míg a többi kriptográfiai rendszer tiltva marad, így megoldódna a polgári világ egyre növekvő igénye a biztonságos titkosításra, de az állam továbbra is ellenőrizhetné a digitális médiumon folyó kommunikációt.

Az első törvénytervezet készítői nem számoltak azzal a szabadságpárti, libertariánus attitűddel, amelyet a nemzetközi számítógépes hálózatok közössége képvisel. Az amerikai alkotmány Negyedik Kiegészítése deklarálja az állampolgárok privátszférához való jogát, és számos elektronikus polgárjogi szervezet szerint ez a digitális médiumra is vonatkozik. John Perry Barlow, az Electronic Frontiers Foundation (Elektronikus Határszélek Alapítvány, az elektronikus polgárjogokért küzdő civil szervezet és nagy számítástechnikai cégek által támogatott washingtoni lobbicsoport) egyik alapítója egyenesen a telekommunikáció Boszniájának nevezte a Clinton adminisztráció kriptográfia-politikáját a legnagyobb amerikai Internet-magazin, a Wired hasábjain. Eric Hughes, a független kriptográfiai szakértőket tömörítő cypherpunk Internetes levelezőlista alapítója, a cypherpunk mozgalom egyik vezetője azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Clipper számára elfogadhatatlan, mert az anonimitás tiltása a hálózaton totalitárius rendszerekhez vezethet, hiszen az elektronikus világban az egyén minden cselekedetének nyoma marad, és ezzel máris sokan visszaélnek. Jelenleg nagy marketingcégek próbálnak eddig rejtett összefüggésekre bukkanni a felhalmozódott adattömegben a polgárok vásárlási szokásairól, de semmi garancia nincs arra, hogy az állam nem fog visszaélni a digitális médium óriási hatékonyságával, hiszen a módszerre már szakkifejezés is született: "data-mining", vagyis adatbányászat.

A nyilvános kulcsú titkosítás tette lehetővé az elektronikus pénz létrejöttét is. Számos cég (például a DigiCash, a CyberCash vagy a VeriSign) kibocsátott digitális készpénzt: ez olyan anonim elektronikus fizetőeszköz, amely lehetővé teszi a tisztán információ alapú pénzforgalmat. A felhasználó bankszámlát nyit a kibocsátónál, ekkor kap egy olyan programot, amely egy RSA-kódolt adatsorral fizet az eladónak, amelyet az a kibocsátónál valódi pénzre vált. A rendszer fejlettebb, mint a hálózaton ma leginkább elterjedt hitelkártyás fizetési módszer, hiszen a digitális készpénz anonim, tehát kizárja az "adatbányászat" lehetőségét. Problémát okoz, hogy a különböző kisebb-nagyobb cégek eltérő szabványokkal jelentkeznek, míg a hitelkártyaipar nagyágyúi (köztük a MasterCard, a Visa, az IBM és a Microsoft) megegyeztek egy új szabványban, amely a SET (Secure Electronic Transactions, vagyis biztonságos elektronikus tranzakciók) nevet kapta, és nyilvános kulcsú titkosítást használ az online hitelkártyaműveletek biztonságossá tételére. A Microsoft bejelentette, hogy az online tranzakciókat autentikáló digitális aláírást fog beépíteni a Windowsba, az IBM és az RSA Data Security pedig együttműködési szerződést kötött hálózati titkosítási rendszerek fejlesztésére. Az IBM tervei szerint kriptográfiai rendszerek széles skáláját dobja piacra, a SecureWay elnevezésű termékcsalád az Internet-szolgáltatók, -vállalatok és egyéni felhasználók biztonsági igényeit fogja kielégíteni.

A kriptográfiai technológiák felértékelődését a szoftveriparban az okozza, hogy az elmúlt néhány évben óriási mértékben megnövekedett az Internet gazdasági jelentősége: a Forrester Research piackutató cég felmérése szerint az Interneten bonyolított tranzakciók összes pénzforgalma már 1995-ben 350 millió dollár volt, és 2000-re a legmértéktartóbb források is több tízmilliárd dollárt prognosztizálnak. Amerikai számítógép- és szoftvergyártó cégek vezetői (köztük Bill Gates a Microsoft-tól, Larry Ellison az Oracle-től és Robert Frankenberg a Novell-től) levelet intéztek a Kongresszushoz, arra buzdítva a testületet, hogy enyhítsen a kriptográfiai technológiák alkalmazásának törvényi korlátain. Érvelésük szerint ezek a törvények hátrányosan hatnak az amerikai gazdaságra, ugyanis más országokban nincsenek olyan korlátozások, amelyek megkötik a programozók kezét. Az RSA Data Security kiskaput talált: japán leányvállalatuk, az RSA Nihon olyan új technológiát dolgozott ki, amely 1024 bites kulcsot tartalmaz, vagyis gyakorlatilag feltörhetetlen. Nemzetbiztonsági okokból az Egyesült Államokban a 40 bitnél hosszabb kulcsú kriptográfiai technológiák exportjának tilalma még mindig érvényben van, mivel azonban az új technológiát Japánban fejlesztették ki, az egész világon legálisan árusítani lehet majd. A Netscape időközben külön engedélyt kapott a Navigator belföldi változatának erősebb (128 bites kulccsal ellátott) titkosítással való ellátására, míg külföldiek csak 40 bites kulccsal ellátott böngészőprogramot vásárolhatnak.

A Clinton-adminisztráció stratégiája az, hogy enyhíti a kriptográfiai technológiára vonatkozó exportmegszorításokat, ha a kifejlesztő cég az állam rendelkezésére bocsátja a dekódoláshoz szükséges kulcsokat. A magas rangú állami tisztviselők, valamint az FBI és a CIA illetékesei által benyújtott törvényjavaslat szerint a 40 bitnél hosszabb kulccsal ellátott technológiák exportja is lehetségessé válna, ha a cégek engedélyt kérnek és kiszolgáltatják a kulcsokat az államnak. A törvényjavaslat nem aratott osztatlan tetszést az érintettek körében, ugyanis a kriptográfiai technológia exportját az is éppen eléggé megnehezíti, ha a külföldi vevő kénytelen azzal számolni, hogy az Egyesült Államok hatóságai hozzáférhetnek titkos adataihoz. A szoftveripar képviselői szerint a korlátozások 60 milliárd dolláros bevételkiesést eredményezhetnek a következő néhány évben. A kriptográfia szelleme azonban kiszabadult a palackból: a világhálózat által katalizált paradigmaváltás egy globális információs piac létrejöttének és az államhatalom gyengülésének irányába mutat.

Böngészőháború: operációs rendszerek, szabadverseny és monopólium

Az első böngészőprogramot a svájci CERN kutatóintézet egy angol munkatársa fejlesztette ki csillagászok számára, hogy megkönnyítse a grafikus információk elérését az Interneten. Akkor még senki nem sejtette, hogy az elképzelés akkora változásokat indít el a világhálózaton, hogy egy, a semmiből két év alatt kinőtt szoftvercég, a Netscape komolyan veszélyeztetheti a Microsoft vezető pozícióját a személyi számítógépekhez készült szoftverek piacán.

Az Internet első huszonegynéhány évében, 1969-től a kilencvenes évek elejéig az alacsonyabb adatátviteli kapacitás csupán szöveg továbbítását tette lehetővé kivárható időn belül. A modemek és gerinchálózatok adatátviteli sebességének növekedése és a multimédia PC-k megjelenése azonban megteremtette a lehetőséget és az igényt az Internet grafikus felülete, a World Wide Web létrejöttéhez, amely extrém módon sikeresnek bizonyult. A hypertextre alapuló web olyan világméretű adatbázissá nőtte ki magát, amelyben szinte minden dokumentum össze van kötve valamilyen módon a többivel. A web-oldalakon szavakra vagy ábrákra elhelyezett mutatók egy egérkattintással további oldalakra mutatnak, teljesen mindegy, hogy azok a világ melyik szerverén helyezkedhetnek el fizikailag. A web a szöveges információkon túl grafikát, sőt animációt, hangzó anyagot és videót is tartalmazhat, és az így felépített oldalakat az úgynevezett böngészőprogramokkal jeleníthetjük meg a számítógép monitorán.

A böngészőprogram nem egy alkalmazás a sok közül, hanem olyan rendszer, amely a számítógépes világ hálózatosodásának következtében a közelebbi-távolabbi jövőben operációs rendszerré nőheti ki magát. Az IBM kompatibilis PC-k világában jelenleg a Windows operációs rendszerek dominanciája jellemző (ez az úgynevezett wintel platform, az operációs rendszert gyártó Microsoft és a processzort gyártó Intel nevének összevonásából), és a Microsoft sokáig nem ismerte fel az Internet jelentőségét. A szoftveróriás késlekedése lehetőséget teremtett néhány tehetséges programozónak, hogy megírják az első igazán sikeres böngészőprogramot. A Microsoft a Netscape sikere láttán hamar magához tért, és gőzerővel fejleszteni kezdte saját böngészőprogramját, és a Windows 95-tel egyszerre, 1995 augusztusában megjelentette az Internet Explorert. Az Internet Explorerből alig több mint egy év alatt háromszor bocsátottak ki teljesen ingyen friss, az előzőnél jobb változatot, míg a csekély összegbe kerülő Navigator szintén sokat javult. Ma a Netscape Navigator és a Microsoft Internet Explorer között már nincsen különösebb minőségi különbség, a két cég versengése viszont szinte lesöpörte a piacról a többi böngészőprogramot.

Két évvel ezelőtt még hat, nagyjából azonos funkciókkal ellátott böngészőprogram közül választhatott az, aki az akkor születő World Wide Weben akart körülnézni. A programok egy részét tudományos intézmények fejlesztették, ilyen például az NCSA Mosaic, amelyet három éve Marc Andreesen, egy akkor 22 éves egyetemista fejlesztett ki órabérben. A program sikerén felbuzdulva egyetemi oktatójával céget alapított, a Netscape Communications Corporation 1995 tavaszán megjelent a tőzsdén, és kétmilliárd dollár értékben adott el részvényeket a becsült 14 dollár helyett 50 dolláros árfolyamon. Marc Andreesen többszörös dollármilliomossá, a cég pedig minden idők leggyorsabban fejlődő szoftvervállalatává vált: 1995-ben 20 millió példányt adtak el a Navigator-ból, s ezzel a piac 75 százalékát szerezték meg, ráadásul a cég bevételének 80 százaléka az Internet legperspektivikusabb szeletéből, a vállalatokon belüli intranetes szférából származott. Az 1996-os NetCom kiállításon tartott beszédében James Barksdale, a Netscape elnöke kifejtette, hogy az íróasztal-központú számítástechnikát (utalva ezzel a Microsoftra), a hálózat-központú váltja fel, s az új alkalmazások felhasználói felülete a HTML, Java és JavaScript technológiára épülő Netscape Navigator lehet.

Az Internet robbanásszerű fejlődésének hátterében az áll, hogy nincsenek előre meghatározott szabványok, hanem a népszerű megoldások de facto szabvánnyá válnak. Így történt ez a Barksdale által említett HTML (Hypertext Markup Language), a web-oldalakat leíró nyelv esetében is, amelyet a Microsoft eleinte nem fogadott el, és egy ettől eltérő nyelvet kívánt bevezetni BBML (Blackbird Markup Language) néven, a terv azonban a HTML dominanciája miatt nem valósulhatott meg. Így járt a Microsoft online-szolgáltató cége, a Microsoft Network is, amelyen a hozzáadott tartalom a szolgáltatás indulásakor még nem volt elérhető az Internetről, később azonban a weben is megjelent. Jelen pillanatban a web-oldalakon elhelyezett interaktív grafikus elemeket leíró nyelvekkel kapcsolatban folyik a piaci harc: a Sun Microsystems által kifejlesztett, a Netscape által is támogatott Java verseng a Microsoft később színre lépett ActiveX technológiájával.

A Netscape előbb az Interneten használatos Unix operációs rendszerre készült el, és csak később hozták létre a személyi számítógépen, Windows, sőt az IBM által kifejlesztett OS/2 operációs rendszeren is futó változatot. A Microsoft böngészőprogramja, az Internet Explorer első verziója Windowshoz készült, de később forgalomba hozták az Internet Explorer Unix változatát is. A szokatlan fejlesztéssel a Microsoft a Netscape Navigator platformfüggetlenségével kíván versenyre kelni. A jövőben a cég egyforma tulajdonságokkal szeretné kibocsátani az Explorer Windows, Mac és Unix alatt futó alváltozatait, beleértve az ActiveX és Java támogatást is.

A két versengő cég a nagy hálózati szolgáltatókat is megpróbálta megnyerni böngészőprogramjának, hiszen az esetenként több milliós előfizetői táborral rendelkező szolgáltatók választása nagy hatással lehet a piaci részesedés alakulására. 1996 márciusában a CompuServe és az America Online, az Egyesült Államok első és második számú online szolgáltatója (összesen 10 milliós felhasználói táborral) szerződést kötött a Netscape-pel a Navigator felhasználásáról, majd néhány hét múlva átpártoltak az Explorerhez, miután a Microsoft megígérte, hogy a Windows 95 felhasználói felületén megjeleníti a szolgáltatók eléréséhez szükséges ikont. A Microsoft ezzel a lépésével az operációs rendszerek piacán érvényesülő dominanciáját használta fel böngészőprogramjának terjesztésére. Mindkét cég a 3.0 verzió kibocsátásával egyidőben szerződést kötött vezető tartalomszolgáltatókkal, és több száz dollár értékű információt ígért ingyen azoknak, akik az ő böngészőprogramját választják. 1996 áprilisában a Netscape olyan megállapodást kötött 5 nagy internetes keresőszolgálattal (Yahoo!, Excite, Infoseek, Lycos, Magellan), amelynek értelmében a napi 50-100 millió eléréssel a hálózat legforgalmasabb WWW oldalának bizonyuló Netscape címlapról mind az öt keresőt el lehet majd érni - a Netscape évi plusz 700 millió felhasználót garantál a keresőknek.

A Microsoft és a Netscape sokféle eszközt ragad meg a másik lejáratására marketinghadjárata során: a Microsoft a PC piacon fennálló monopolhelyzete évek óta szenátusi vizsgálat tárgyát képezi a piaci verseny tisztaságára igen kényes Egyesült Államokban, a Netscape illetékesei szerint egyenesen a hálózat szabadságát fenyegeti a szoftveróriás Internet-stratégiája. 1996 augusztusában a Netscape feljelentette a Microsoftot az amerikai Igazságügyi Minisztériumnál, az 1995-ben a kormánnyal kötött antitröszt-egyezmény felrúgásával vádolva vetélytársát. Az 1995-ös megállapodás tartalmazta többek között a Microsoft-nak ama ígéretét, hogy nem használja majd fel az operációs rendszerek piacán birtokolt vezető pozícióját arra, hogy más területeken is előnyre tegyen szert. A Netscape - saját nyomozásának eredményeként - például azzal vádolta a Microsoft-ot, hogy minden egyes olyan PC-gyártónak, mely előretelepített Windows 95 operációs rendszerrel szállítja gépeit, 3 dollár árengedményt ad, amennyiben a gyártó vállalta, hogy az Internet Explorer mellé nem tesz fel más böngészőt is - pl. a Netscape Navigator-t -, azaz, ha a gyártók egyenlő feltétellel akarják a böngészőket kínálni, évente összesen kb. 100 millió dollárnyi különkiadás elé néznek. Hasonlóképpen 5 dollár engedményt kaptak nemzetközi telekommunikációs vállalatok minden Explorer-re cserélt Navigator után - állítja a Netscape. Egy további pont szerint a Microsoft felajánlotta nagy Internet-szolgáltatóknak, hogy "kivásárolja" korábbi, Netscape-pel kötött szerződésüket, ha abbahagyják a Navigator terjesztését, külföldi szolgáltatóknak pedig több százezer dollárt fizetett ki marketingköltség címén hasonló lépésekért. Később kiderült, hogy a Microsoft a Windows NT Workstation-t mesterségesen "lebutította", hogy az ne legyen alkalmas Web-szerver funkció ellátására, a Windows NT Server ugyanis 800 dollárral többe kerül. Az NT Workstation-ben korlátozva van a létesíthető Internet-kapcsolatok száma, így nem futtatható rajta a Netscape Server, amellyel együtt is olcsóbb volna, mint a Windows NT Server. A Microsoft tehát minden eszközzel megpróbálja háttérbe szorítani vetélytársát.

A rivális böngészőprogramok 3.0 verziói nagyjából egyszerre, 1996 nyarán jelentek meg. A böngészőprogramok piaci részesedése pontosan nem mérhető, azonban az érintettek és független cégek is rendszeresen vizsgálják a piaci helyzetet különféle mintavételi módszerekkel. A Zona Research 1996. szeptember 19-én nyilvánosságra hozott jelentése szerint a Netscape Navigator akkor még biztosan tartja vezető pozícióját: a web-területek 91 százaléka a Navigatort (is), 28 százalékuk az Internet Explorert (is) felajánlja letöltésre, a Navigatort a felhasználók 81.5, az Explorer pedig 9.8 százaléka használja. Ez az arány 1997 őszére gyökeresen megváltozott: az Internet Explorer 40 százalékra növelte piaci részesedését, míg a Netscape Navigator részesedése 58 százalékra csökkent. A Dataquest piackutató cég előrejelzése szerint 1998 második negyedévében az Internet Explorer átveszi a vezetést. 1997 októberében a Netscape és a Microsofttal szintén szembenálló Oracle és Sun felmelegítették az antitrösztvádakat, az igazságügyminisztérium ismét vádat emelt: "A Microsoft törvénytelenül használja ki a Windows egyeduralmát monopóliuma megvédésére és kiterjesztésére" - jelentette ki Janet Reno, az Egyesült Államok igazságügyminisztere, és napi egymillió dolláros bírságot javasolt, amennyiben a szoftveróriás nem választja külön a Windows operációs rendszert és az Internet Explorer böngészőprogramot.

Október 20-án az amerikai versenyhivatal vizsgálatot indított a Microsoft ellen azoknak a szerződéseknek az ügyében, amelyeket a cég a gépeiket Windows operációs rendszerrel árusító nagy PC-gyártókkal kötött. A Microsoft ugyanis a Windows-licensz feltételévé tette az Internet Explorer böngészőprogram telepítését, és amikor az egyik nagy gyártó, a Compaq inkább a Netscape böngészőjét telepítette volna, egyik napról a másikra megvonták tőle a Windows telepítésének jogát. Ezeknek a szerződéseknek van egy titkos kitétele is, amely megtiltja a gyártóknak, hogy a Microsoft tudta nélkül működjenek együtt a hatóságokkal az ilyen és ehhez hasonló perekben. "A Microsoft szerződései a zsarolás ismérveitől sem mentesek" - nyilatkozta az egyik erős számítástechnikai lobbi főembere. Kínos vádak ezek, ugyanis a szoftveróriás az 1995-ös antitrösztper során egy olyan megegyezéssel kerülte el a feldarabolást, amely megtiltja, hogy versenyellenes licenszfeltételeket diktáljon a gyártóknak, például, hogy más termékeit a Windows-licensz feltételeként jelölje meg. Bill Gates, a Microsoft főembere a szoftveripar belügyeibe való durva állami beavatkozásként értékelte a minisztérium lépését, szerinte az Internet Explorer nem külön termék, hanem a Windows szerves része. Az "integrált szoftvertermékekre" vonatkozóan ugyanis kiskaput tartalmaz az 1995-ös megállapodás.

Gatesnek égető szüksége van a böngészőprogram-dominanciára: a hálózatosodó számítástechnika logikája azt diktálja, hogy elmosódjon a határ az asztalunkon zümmögő és a távoli számítógépek között, és a böngészőprogram - illetve amivé fejlődik - lehet a jövő számítógépének operációs rendszere. A jövő számítógépe pedig integrálni fogja a számítógép, a telefon és a televízió funkcióit, vagyis a böngészőprogram gyártója nagy befolyást nyer a telekommunikációs és a médiapiacon is. Ez a trend eljelentéktelenítheti a Windowst - hacsak nem integrálja a böngészőprogramot. "A Windows néhány éven belül nem lesz több, mint néhány kissé hibás eszközmeghajtó program gyűjteménye" - nyilatkozta Marc Andreesen. A Netscape saját taktikáját fordította a Microsoft ellen: böngészőprogramját gyorsan fejleszti, és villámgyorsan terjeszti az Interneten. A Microsoft eleinte nem vette komolyan a fenyegetést, kivárt, illetve "hardverszinten", saját hálózattal akarta felváltani az Internetet. Elkésett - talán csak egy évvel, az Internet-láz, a TCP/IP hálózatba csatlakozó gépek számának exponenciális növekedése meghiúsította terveit. Bár a Microsoft Network elérte az egymillió előfizetőt, a többi nagy online szolgáltatóval együtt (America Online, CompuServe) a kompatibilitás megőrzésének érdekében internetesíteni kellett - ott pedig a Netscape böngészőprogramja volt az egyeduralkodó a böngészőháború előtt. Gates mégis milliárdokat fektet be azokon a piacokon, amelyeket a böngészőprogram által biztosított fölény birtokában hódíthat meg igazán: bevásárolta magát a televízióra helyezhető web-böngésző dobozokat gyártó WebTV-be, a Comcast kábeltévétársaságba, a globális műholdas hálózatot kiépítő Teledesic-be, a hollywoodi filmekhez effekteket gyártó DreamWorksbe. Egyre-másra vásárolja meg híres múzeumok és gyűjtemények anyagának digitális terjesztési jogát, mindez a Slate online magazinnal és az NBC-vel közös MSNBC-vel kiegészülve egy komoly multimédiabirodalom alapkőletételét sejteti.

Ami a jövőt illeti, a Microsoft ingyenes böngészőprogramja még az antitrösztper elvesztése esetén is tovább fogja növelni piaci részesedését, hiszen a többi termékén nagy profitot termelő szoftveróriás megengedheti magának, hogy óriási összegeket fektessen az ingyenes Internet Explorer fejlesztésébe, és az operációs rendszerek piacán fennálló dominanciáját más módszerekkel is felhasználhatja annak további terjesztéséhez. Ugyanakkor Marc Andreessen bejelentette, hogy vállalata a Microsoft "hazai pályáján", a személyi számítógépek piacán is felveszi a harcot a szoftveróriás ellen. A Navigator Communicator kódnevű változata az Internet Explorer 4.0-hoz hasonlóan képes arra, hogy különféle operációs rendszerekbe beépülve a Navigator funkcióit rendszerszintű szolgáltatássá tegye. Szakértők szerint az Explorer 4.0 éppen azzal a képességével tudhat a Navigator elé kerülni, hogy a rendszer részévé válva elmossa a különbséget a böngésző és állománykezelő, a távoli és a helyi adatok között. A Netscape ellenlépése azonban megfordíthatja a kockát, hiszen az Explorer csupán a Windows95/NT rendszerekbe lesz beépítve, míg a Netscape mind a 16, jelenleg támogatott platformjára ígéri a hasonló lehetőségek kiterjesztését.

Szkeptikusok szerint, ha a böngészőháború elmérgesedik, az inkompatibilis szabványok miatt előfordulhat, hogy bizonyos oldalak csak az Internet Explorerrel, mások pedig csak a Navigatorral láthatóak majd. Ez azonban nem valószínű: mindkét félnek érdeke a kompatibilitás megőrzése, hiszen ellenkező esetben kizárnák magukat a piac egy részéről.

New Age az Interneten: szekták, ufó-hívők, neoprimitívek és pszichedelikus guruk

1997. március 26-án San Diego közelében, egy luxusvillában holtan találták a Heaven's Gate (A Mennyország Kapuja) újkeresztény szekta 39 tagját. A csoport vezetője, a magát Jézus Krisztus reinkarnációjának tartó egykori zenetanár, Marshall H. Applewhite a hetvenes évek óta hirdette, hogy a Föld nemsokára reciklálásra kerül, de a kiválasztottak őt követve még időben leléphetnek egy földön kívüli űrhajón, és új életet kezdhetnek egy másik bolygón, a "humán evolúciós szint fölött". Mint az a hátrahagyott videokazettáról kiderül, a magát számítógépes munkákkal, web-dizájnnal (http://www.heavensgate.com/; http://www.highersource.com) fenntartó, tanait az Interneten terjesztő, egyébként alkohol-, drog- és szexmentes életmódot folytató, Star Trek-mániás csoport altató és vodka segítségével kollektív, rituális öngyilkosságot követett el annak biztos tudatában, hogy a Hale-Bopp üstökös és a mögötte rejtőző ufó a jel arra, hogy "kilépjenek földi porhüvelyükből", avagy "levegyék a virtuális sisakot", ahogyan a boldogan készülődő tagok fogalmaztak.

Az már most sejthető, hogy az "internetes szekták" gyorsan felzárkóznak majd a bombarecept és a gyerekpornó mögé az új médium mumusai között. Persze itt sem az Internet a közös nevező, de a világvége eljövetelét hirdető szekták ókori, középkori mítoszokból, ezoterikus tanításokból, asztrológiából, ufológiából és egy-egy karizmatikus, megalomániás, paranoid skizofrén vezetőből mixelt elegye valóban fogékony közegre talál a hálózaton, ahol a hatvanas években indult újtudat-mozgalom féktelen burjánzásnak indult az infokultusszal kereszteződve: gépzene, dizájner drogok, háromdimenziós akciójátékok és virtuális szerelem, a pszichedélia és a kibernetikus tér határvidékeiről nézve a "Galaxis útikalauz" című kultuszkönyv által megénekelt Prostatikus Vogon Jeltz és a pángalaktikus autópálya-koncesszió már hihetőbb, mint az FBI magyarázata a wacói barakktűzre, az öngyilkosság pedig adekvát reakció, puszta kilépést jelent egy unalmassá és céltalanná vált programból.

Ráadásul nyakunkon a harmadik millennium, a körvonalazódó korszakváltás mozaikdarabkái lassan apokaliptikus körképpé állnak össze, amely a neten már ma megtekinthető. Az ellenőrizhetetlen hatalmi struktúrák, információkontroll, ökológiai, társadalmi, technológiai és pszichológiai katasztrófák rémképének hatására fokozódó eszképizmus kultuszai: technosámánista neoprimitívek, természetgyógyász ufófigyelő hálózatok, anyakönyveket digitalizáló mormonok, emlékek közt szelektáló szcientológus mérnök-szerzetesek, a Nap Templomának önégető kisközösségei, Jonestown, Waco és Rancho Santa Fe.

Az ufóvadászok is megjelentek az Interneten: a háló amerikai területein tömegesen, magyarul egyelőre csak Oláh András, aki nem kevesebbet állít, mint hogy "a roswelli UFO-ban magyarul beszélő ufonauták utaztak vélt rokonaikhoz, akik lelőtték őket", és ez még csak a kezdet. Oláh a sumér-magyar kontinuitás lelkes híve, web-oldalain (http://dragon.klte.hu/~olaha/mars/) megtudhatjuk, hogy az egyiptomiak, az irokézek, sőt maga Zeusz is magyar volt, ami egyáltalán nem meglepő annak ismeretében, hogy "nem csak baktérium volt a Marson", hanem őseink építették a Mars művulkánjait is. Eszmerendszerének sarokköve a "NASA-reti Jézus, a Messiás, aki faját időmentes űrutazással egy másik bolygóra telepíti, menekülve egy galaktikus katasztrófa elől. Aki anélkül hagyja el a napját, hogy indoka lenne rá, az elköveti az űrhagyati (bibliai: eredeti, eredendő) bűnt, melyet a magyar ember NEM KÖVETETT el. (...) A mongol faj Napja például felrobbant, így jogos volt a Földre jövetelük." - Oláh eszmerendszere posztmodern, irracionális, asszociációktól hemzsegő keverék, de a földönkívüliekre építi, és az Interneten terjeszti teológiáját számos ezoterikus irányzat, New Age egyház és közösség egyaránt. A Szcientológia Egyház tanítása szerint minden embert évmilliókkal ezelőtt meggyilkolt földönkívüliek szellemei (Body Thetan) tartanak megszállva, és az egyház által alkalmazott pszeudotudományos rítusok ezeknek a szellemeknek a kiűzésére irányulnak, hogy a hívő elérje a tiszta (clear) állapotot. A szcientológiánál jóval szélsőségesebb Nap Temploma önégető kisközösségek laza, soknemzetiségű füzérének tagjai meg vannak győződve arról, hogy a tűzhalál által a Szíriuszon új életet kezdhetnek. Az egymással torzsalkodó magyar végítélet-szekták apokalipszis-képében is közös vonás, hogy egy földönkívüli invázió simán belefér. Így van ezzel a Hit Gyülekezete, Jehova Tanúi vagy a Messiás 1997-es eljövetelét hirdető Új Babylon egyház egyaránt.

Az érem másik oldala a Rousseau-i értelemben vett kivonulóké: az ausztráliai Új-Dél-Wales esőerdőiben ökoutópiát gründolnak a nagyvárosi undergroundból verbuválódott újprimitívek hordái. Délelőttönként vadászat és gyűjtögetés, esténként tábortűzzel egybekötött rituális acid partyk, a törzseket vezető sámánok napelemes laptopokról műholdon át lövik fel az Internetre a poszthippi ideológiát.

Körülbelül tízezer ökogerilla választotta a Nimbin-hegység világörökség részét képező dzsungeleit a nagyvárosok depresszív aszfaltrengetege után. Az ausztrál bennszülöttek valaha kultikus helyként tartották számon a hegységet, de a dzsungel nagy részét letarolták a buldózerek, megépült pár vízerőmű, egész csomó ritka állat és növényfaj kihalt. A hatvanas évek óta egyre többen kritizálják ezt a gyakorlatot, az ausztrál hippik nem éppen erőszakmentes gerillaakciójának Terina Creeknél annak idején még a Rolling Stone is címlapot szentelt. Mai utódaik megőrizték a harci szellemet, csupán a zene változott, inkább techno mint rock and roll. Kommunáik gyümölcs- és zöldségkereskedelemmel teremtik elő a szükséges anyagiakat, az ökopunkok tolldíszt hordanak, tetoválják és festik magukat, rítusaikat amerikai indián, hindu, kelta, jamaicai rasta és persze ausztrál bennszülött elemek tarkítják, némi cyberpunkkal felturbózva. Józan életűek, alkoholt például egyáltalán nem isznak, azonban meditációhoz, Rousseau és Thoreau műveinek tanulmányozásához marihuána, varázsgombák, LSD és ecstasy fogyasztása természetesen megengedett. Tudattágításra gyakran nyílik alkalom, a törzsi ünnepeken rave partykat tartanak, a lézert, stroboszkópot és a sound systemet hordozható generátorok látják el árammal.

Akcióik messze túlmutatnak a polgári engedetlenségnek a Greenpeace által népszerűsített formáin, ők cukrot adalékolnak a vadászterületeikre tévedő buldózerek benzinébe, és speciális módszerekkel preparálják az irtások szélén álló fákat: a kéreg alá rejtett fémdarabokba ütközve a láncfűrész szétszakad, kezelőjéből pedig, ha túléli, szemenként kell kioperálni a láncot. Egy végsőkig elszánt aktivista hét hónapot töltött egy fán a Kurandu völgyön áthaladó Intercity vasút leendő nyomvonalán, a fa alatt csoportosuló támogatóival rádiótelefonon tartotta a kapcsolatot. Végül az ausztrál MTV munkatársainak álcázott rendőrök hozták le sztárinterjú helyett marihuána birtoklás vádjával. Az újprimitívek a maradék dzsungel közepén sincsenek egyedül: a Nimbinbeli törzsek az egyre izmosodó Cairns-i, Tasmániai, Goa kolóniákkal az Interneten keresztül tartják a kapcsolatot csakúgy, mint az Internet-terminálok mögül figyelő szimpatizánsaikkal szerte a világon.

Ezeknek a szubkultúráknak nem tetszik L. Ron Hubbard megalomániája és a szekták totalitárius szelleme: helyettük olyan gurukat tisztelnek, mint az LSD-től a számítógépek és az Internet felé forduló Dr. Timothy Leary, vagy az agykísérletei, beszélő delfinei, koincidenciaelmélete és a humán biokomputer programozásáról és metaprogramozásáról írott könyvéről elhíresült Dr. John C. Lilly.

A hatvanas évek amerikai hippimozgalmából kinőtt, az Interneten kultikus státuszt élvező újtudatosok - William Borroughs, Aldous Huxley, Timothy Leary, Albert Hoffmann vagy Terrence McKenna - az irodalom, a tudomány és a pszcihedélia határvidékein fogant életművét egész sor kibukott tudós életműve egészíti ki, az ígéretesen induló tudományos karriert általában valamiféle súlyos gyermekkori lelki karambol utóhatásaként huzamosabb időn keresztül szedett tudatmódosító szer tereli át egy másik dimenzióba. Nem történt ez másként az 1918-as születésű doktor Lilly esetében sem, aki már négy éves korában látomáson esik át egy katolikus templomban, hatévesen súlyos betegségből kifolyólag halálközeli élményben van része, felső tagozatban éterrel kísérletezik. A katolicizmustól az első maszturbáció után elfordul, mert az egyház nem tolerálja a szexet isteni extázisként értelmező elméletét. A középiskolában Einstein juniornak csúfolt fiú kiemelkedően tehetségesnek bizonyul, és mikor bátyja műhiba következtében meghal, elhatározza, hogy orvos lesz.

Az egyetemen önmagán és kísérleti állatokon végrehajtott agykísérleteivel válik hírhedtté, a kortexbe vezetett elektródákkal az öröm és a fájdalomközpontok működését kutatja, első publikációjában a multiplex realitásról alkotott hipotézisét fejtegeti. Az általa felfedezett, a külvilágtól hermetikusan elszigetelt izolációs tankban hallucinogénekkel kísérletezik, és részt vesz a CIA-nek a megváltozott tudatállapotokat tanulmányozó kísérlet-sorozatában is. Eredményeit később felhasználják a drogokkal és agyba implantált elektródákkal irányítható, apró bombát vagy atombombát hordozó állatok létrehozására irányuló katonai programban, ekkor szembefordul megbízóival, és mozgalmat indít az elektródás vagy lobotómiával járó agykísérletek megszüntetéséért.

Delfinkísérletekbe kezd, 1959-ben saját kutatóintézetet alapít, és a fajok közötti kommunikációt kutatja. Beszélni tanítja delfineit, feltérképezi agyuk területeit. Ember és delfin című könyve tudományos körökben elutasításra talál, ekkor a pszichoanalízis és a keleti miszticizmus felé fordul, és egy chilei gnosztikus közösségben él egy darabig. 1973-ban története alapján A delfin napja címmel hollywoodi film készül, a torzításokért beperli a producereket, akik kutatóintézetének juttatott adománnyal rendezik le az ügyet.

Rendszeres fejfájásai miatt hónapokig ketamint szed, a szer hatása alatt földönkívüli lényekkel találkozik, és rájön, hogy ők felelősek a koincidenciajelenségekért, valamint az ember és a főemlősök (emberszabású majmok, cetfélék) a többi fajhoz képest meglepően fejlett agyát is ők hozták létre és juttatták vissza a bolygóra. Gyakori megérzései és rendkívüli empátiás képessége miatt néhányan varázslónak, mások bolondnak tartják. Hallucinogének (LSD és ketamin) hatása alatt telepatikus kapcsolatot épít ki delfineivel. A ketaminnal kapcsolatos tapasztalatait The Scientist című könyvében összegzi, amelyből szintén film készült (Altered States). A tudományos életből régen száműzött, az újtudat-mozgalomban azonban kultikus státuszt kivívott doktor jelenleg a humán biokomputer számítógépes szimulációjával és tengeralatti delfin-telefonok felállításának ötletével foglalkozik.

Dr. Lilly-nél is ismertebb név Timothy Learyé: az egykori pszichológiaprofesszor a hatvanas években kezdett el hallucinogén drogokkal foglalkozni, és hamarosan a pszichedelikus mozgalom élére állt. A hippikorszak elmúltával a kibernetikus világ megszállottjává vált, munkássága az alternatív kultúra nagy ideológusainak sorába emeli - és bár lehetősége lett volna rá, soha nem próbált szektát alapítani.

Dr. Leary ígéretesen kezdődő tudományos karriert cserélt el a hallucinogén drogok, majd a virtuális valóság kínálta világmegváltás prófétájának szerepére. Első, The Interpersonal Diagnosis of Personality címet viselő pszichológiai szakkönyve (1957) elnyerte az Amerikai Pszichológiai Társaságtól az év könyve kitüntetést, és a benne leírtakat ma is széles körben alkalmazzák a klinikai pszichológia területén. 1960-ban egy mexikói vakáció során megismerkedett a hallucinogén Psylocibe gombával, amelyet egy helyi sámántól kapott. Az élmény hatására tanszékén különböző hallucinogén drogokkal kezdett kísérletezni, először psylocibinnel, peyote-tal és meszkalinnal, később LSD-vel is. Kísérletei hamarosan hírhedtté váltak, miután az ellenkultúra olyan prominensei, mint Aldous Huxley, Arthur Koestler és Allen Ginsberg is részt vettek a szeánszokon. Ugyanezek a nevek bukkannak fel, ha a kilencvenes évek New Age kultuszait tanulmányozzuk az Interneten. Leary a hallucinogének által kiváltott misztikus élményt tanulmányozva gyakorlatilag korlátlan mennyiségben osztogatta a drogot, és egyre vadabbakat nyilatkozott. A Harvardról való eltávolítása után (1963) a pszichedelikus mozgalom élére áll, híres szlogene, a "turn on, tune in, drop out" a polgári társadalom elvárásait elutasító és a korlátlan szabadságeszményt hallucinogén szerek által kiváltott miszticizmussal kombináló hippi-kommunák (például Haight Ashbury) jelszavává válik. Mexikóban pszichedelikus kutatóközpontot alapít, de a hatóságok hamarosan kiutasítják. 1965-ös indiai útja során áttér a hindu vallásra, hazatérve a BBC kamerájába mondja hogy "tizenöt éven belül ez egy LSD ország lesz, és a Legfelsőbb Bíróság marihuánát fog szívni". 1970-ben harminchét évi börtönbüntetésre ítéli egy kaliforniai bíróság kábítószercsempészetért. A börtönből még ebben az évben megszökik, Svájcban találkozik Dr. Albert Hoffmannal, az LSD felfedezőjével - Hoffmann önéletrajza és az LSD-szintézis mikéntje egyaránt megtalálható a hálózaton.

Leary Svájcból Afganisztánba megy, de a CIA Kabulban elfogja. 1975-ben amnesztiát kap, szabadulása után a számítógépek felé fordul az érdeklődése, programokat ír, és a virtuális valóságról, a "cyberspace"-ről esszézik. Az alternatív kultúra emblematikus figurája, a hatvanas években többek között William S. Burroughs-zal, John Lennon-nal, Jimmy Hendrix-szel, a kilencvenesekben William Gibson-nal (a Neuromancer című cyberpunk biblia szerzője), és J. P. Barlow-val (az Electronic Frontiers Foundation, az elektronikus polgárjogokért küzdő civil szervezet egyik alapítója) dolgozott együtt. Majd két tucat könyve és számtalan cikke jelent meg, a hatvanas éveket a Flashbacks-ben (1983) összegezi, a kibernetikus világ metafizikájáról a Chaos & Cyberculture-ben (1994) értekezik. Filozófiai munkái rendkívül népszerűek az Interneten, ahová, tudatosan készülve a fizikai halálra maga is felköltözött: virtuális birodalma a http://leary.com/ címen található. Leary halála és hamvainak űrbetemetése óta az ezoterikus tanításairól ismert iszlamistát, Peter Lamborn Wilsont (alias Hakim Bey) tartják a legjelentősebb New Age gurunak az Interneten.

Felhasznált irodalom


Kezdőlap   Következő