Kotsis Márk

Sajtó a hypertexten.
Magyar on-line lapok vizsgálata

Bevezető

Ingoványos terepre téved az, aki ma a tömegkommunikáció jövőjét jósolgatja. A néhány évtizede még tiszta határok telekommunikáció, média, játék, munka és tanulás között lassanként elmosódnak. A változások gyorsasága elbizonytalanítja a szakterület kutatóit is, hiszen nem tudni, milyen irányba fordul a fejlődés az elkövetkező időkben.

Néhány irányvonal azonban követhető. Egyre világosabb a számítógépes hálózatok térhódítása. Sokak szerint az Internet a következő mérföldkő azon az úton, melyet a könyvnyomtatás, a sajtó megjelenése, majd a rádiózás és a televíziózás fémjelzett. Ám nem egyszerűen újfajta tájékoztatásról van szó, hiszen először a történelem folyamán az egyén, a fogyasztó is aktív résztvevője az őt érő információs egységek megalkotásának, szerkesztésének.

Alapfogalmunk jelen esetben a hypertext. Egy eszköz, melyet az az igény szült, hogy a történelmi központ- és hierarchiaelvűséget egy dekoncentrált, az információs demokráciát, a szólásszabadságot végtelenségig szavatoló új szerkezet váltsa fel. Az egyént megkötő és passzivitásra kényszerítő lineáris olvasást a csomópontokon, és az ezeket összekötő kapcsolóelemeken alapuló hipertérben való szabad "mozgás" váltja fel. Az elméletnek megvalósult formáját, az Internet grafikus felületét, a World Wide Webet már használhatjuk.

Új távlatok nyílnak a hagyományos írásbeliséget és irányított tájékozódást jelentő sajtó előtt is. Már most megtalálhatók azok a kezdetinek nevezhető próbálkozások, melyek előrevetítik a mai nyomtatott sajtó folytonosságát vagy létjogosultságát a következő évszázadban. A mai lapok szerkesztőiben, de az olvasók többségében sem alakult ki még az a látásmód, amelyre a jövőben szükség lesz. Az információéhség jellemezte világ azonban már most azt mutatja, hogy a jelenlegi lapstruktúrák nem elégségesek az összes fogyasztói réteg igényeinek kielégítésére. A már létező on-line lapok láthatóan arra törekednek, hogy többet adjanak a maximum 200 oldalas hagyományos lapterjedelemnél, de a papíron nem elérhető háttérkutatást és az archívumokból történő informálódást is igyekeznek lehetővé tenni olvasóiknak.

A hypertext fogalmi és történeti ismertetése után bemutatom a digitális kultúra néhány szeletét. Szót ejtek az Internet tájékoztatási és informálódási lehetőségeiről, azok esetleges hátrányairól. Ismertetem azokat az elveket, amelyekre a hypertext mai alkalmazásai épülnek. Mivel az új információszerkezet új gondolkodásmódot, és újfajta "fogyasztási szokásokat" kíván az olvasótól, akit most már sokkal inkább felhasználónak kell neveznünk, szólok azokról a még nem teljesen tisztázódott képességekről, melyekkel a hypertextet használónak rendelkezniük kell, és azokról az igényekről, melyek a felhasználói oldalon születnek. Igyekszem bemutatni azt, hogy az új interakció és a megismerés lehetősége milyen hatalmas motivációt jelent a hipertérben.

Ez után rátérek az írott sajtó és az on-line publikálás, az analóg és digitális információszolgáltatás különbségeire. Megvizsgálom a magyar on-line sajtó helyzetét és eredményeit, hiányosságait. Végül kitérek néhány eshetőségre a jövővel kapcsolatban.

A hálózati kommunikáció még messze nem kiforrott. Az esetleges kritika részemről lehet túlhaladott, ám azt most le kell szögezni, hogy a számítógép közvetítette kommunikáció olyan terület, melyet annak specialistái is óvatos léptekkel járnak körül. A hypertext alig néhány éve került a nyilvánosság kezére, de az Internet segítségével már most kontrollálhatatlan hálóként települ a világra, melyet lehetetlen lebontani. Sokak szerint néhány évtizeden belül sokkal nagyobb változás várható az emberi gondolkodásmódban, ismeret- és információszerzési szokásokban és a "tudásról általunk alkotott képben[1]", mint az írás megjelenésekor.

Olvasható-írható szöveg

Az írásbeliség kezdetei óta tart a szöveg hatalmának időszaka. A linearitás az íráson keresztül már az ókori ember gondolkodásmódját meghatározta. Az olvasó ember aláveti magát a soroknak, az írás irányvonalán halad - a nyugati kultúrában balról jobbra - a szöveg elejétől a végéig. Az olvasás, a nyomtatott írások esetében tehát "sorok kényszerű követésén keresztül irányít bennünket egy lezárt és megváltoztathatatlan végkifejlet felé." Valódi aktivitást nem kíván. Még csak gondolkodnunk sem kell azon, hogy milyen irányba, vagy milyen módon folytassuk a "cselekvést".

A Talmud és a Biblia voltak a ma ismert legkorábbi próbálkozások - ha nem is tudatosan - az úgynevezett hiperelv vagy hypertext-elv alkalmazására. Ennek legegyszerűbb olvasata az, hogy az információs egységek, például könyvoldalak nem csak lineárisan, sorrendben kapcsolódnak egymáshoz. A szerkezet itt megpróbál közelíteni "az emberi gondolkodás, vagy - általánosabban szólva - a kultúra bonyolult, egymásba fonódó, nem lineáris jellegéhez"[2].

Talán nem véletlen az ezen elv alapján íródott lexikonok népszerűsége. Az olvasó itt is tanul, új információhoz jut, ám szemben a tankönyvből való tanulással, itt ő határozza meg a haladás irányát. A számára lényegtelen részeket kikerüli, és csak az általa kiválasztott nyomvonalon találtakat kell befogadnia. Ebben az esetben sokkal inkább az érdekeltség, a motiváció játszik szerepet, mintsem a kötelesség, a kívülről jövő, általunk el nem fogadott érdek. Ezekből következik, hogy a tanulás, megismerés ilyen formája jóval hatékonyabb az általánosan elfogadott, formális oktatási módszereknél[3], hiszen az ember könnyebben fogadja be azt, amit szeret. Az interakció lehetősége tehát növeli a hatékonyságot.

A hypertext kínálta lehetőségek valódi kiaknázását elsőként az elektronikus - monitorra íródott - szöveg megjelenése tette lehetővé. A számítógéppel létrehozott hiperszövegekben szintén megtalálhatók a kapcsolódó szövegekre való hivatkozások, de a kapcsolódó rész elolvasása után vagy közben újabb hivatkozásokra lelhetünk. Nincs főszöveg és annak alárendelt kiegészítés. A kapcsolódó egységek nem is mellérendeltjei, sokkal inkább részei egymásnak. Ha jól megnézzük, így akár több millió külön-külön megszületett írott oldal is alkothat - és bizonyos esetekben alkot is - egy szöveget.

Nincs vezérvonal, a szövegrészek közötti útvonalak hihetetlen mennyiségű - bár véges számú - variációt jelentenek. Itt valójában nem is olvasásról van szó, hanem a szöveg irányításáról. A szöveg interakcióba lép olvasójával. Megszűnik a lineáris befogadó passzivitása, és az olvasmány aktív résztvevőivé kell válnunk. Minden elolvasott rész után választanunk kell, hogy folytatjuk-e az addigiakat, vagy a hivatkozás nyomán új szövegrészbe kezdünk. A hypertexten a részek sokféle elv szerint rakhatók sorba, a felhasználó igénye és útvonalválasztása nyomán.

Az útvonalválasztás már maga is a szöveg szerkesztését jelenti. Az alkotás azonban más formában is lehetséges. A saját dokumentumok bármikor kapcsolhatók a már létezőkhöz. Ehhez elég hivatkozást, linket létrehozni a kívánt helyen. Így saját szellemi termékünk is részévé válik az eredeti textusnak. Ez persze nem mindig tesz egyértelműen jót az eredetinek, bár azt is igen nehéz meghatározni, hogy az Interneten terjesztett szövegek közül mi az eredeti, és mi a másolat.

Landow szerint az olvasás nem más, mint népszavazás, hisz a befogadónak be kell érnie az elfogadás vagy az elutasítás lehetőségével. Ezzel szemben a hypertext szabad választások egész sorát tartalmazza, valamint megteremti a lehetőséget a jelöléshez, a mű létrehozásához. A fogyasztó itt alkotóvá válik. Klasszikus szövegnek nevezi Landow mindazt, amit olvasni lehet, de írni nem. A nyomtatási technikán alapuló klasszikus textust és az elektronikus hypertextet olvasható és írható szövegként különbözteti meg.

A szöveg alatt itt nem a hagyományosan mondatokból álló szerkezetet kell értenünk. A hypertextben szöveget alkothat egy hanganyag, de ugyanígy egy filmrészlet is.

Az ismeretszerzés útvonala

A hypertext, mint rendszer természetesen nem egyszerűen az elv miatt jött létre. A Biblia nem felel meg annak az elvárásnak, hogy akár csak a benne tárolt információ a hiperelv alapján előhívható legyen. Az enciklopédikus művek esetében már sokkal inkább megtalálható az interaktivitás. A tudatos keresés eredményeként akár több útvonalat is választhatunk az olvasáshoz, de az elérhető információ mennyisége igen csekély, ha arra gondolunk, hogy már létezik olyan adattár, amelyen a tárolt mennyiség a végtelenhez közelít. Másrészt az enciklopédia olvasása meglehetősen korlátozott cselekvés, hiszen az utalások a szerkesztő által meghatározott linearitásban rendeződnek. A saját elv vagy érdek szerinti újrarendezés nem lehetséges.

A mára létrejött Internet és annak grafikus felülete a World Wide Web jelentős szerepet játszik az informálódásban és annak formálásában. A hierarchikus szerveződés feladása arra vezetett, hogy ma egy, de lehet, hogy több ezer adatszolgáltató lekapcsolása a rendszerről sem eredményezheti bizonyos információk eltűnését. A jelenben már nem létező eredeti szöveget[4] valószínűleg másolták. Máshol elérhető, elméletileg annyi helyről, ahány tartalomszolgáltató a világhálón van.

A www már létezik és jelenleg ez az egyetlen módszer a hypertext használatának és működésének tanulmányozására, azok számára is, akik nem értenek a számítógép működtetéséhez. Az út idáig nem volt egyértelműen folytonos. Az elv sokakban váltott ki ellenérzéseket, másoknak nem volt eléggé meggyőző a megvalósításból fakadó "haszon".

Vannevar Bush 1945-ben leírta egy információs rendszer alapjait, és "memex"[5] névre keresztelte azt. A mai hypertext minden fontos elvét felhasználta. Technikai lehetőségei azonban korlátozottak voltak, az analóg információrögzítés határai nem tették lehetővé egy ilyen rendszer gyakorlati megvalósítását.

Ted Nelson a hatvanas évek közepén új gondolattal állt elő, mely szerint olyan rendszer szükséges, hogy az emberek által rögzített információk összekapcsolt számítógépek segítségével mindenki számára elérhetővé váljanak.

A Xanadu projekt

A Xanadu már több mint 30 éve tartó informatikai projekt. Nelson fiatal kora óta krónikus figyelemkoncentrálási hiányban szenvedett. E probléma leküzdésére képzelt el egy olyan kompjúterprogramot, amely képes nyomon követni, rögzíteni a gondolkodás és az írás ezernyi, szerteágazó ösvényét. Az összekuszálódott, nem-lineáris írás fogalmát nevezte el aztán hypertextnek.

Ted Nelson 1960-ban fektette le a hypertext legfontosabb elveit, elemeit, amikor olyan "szövegszerkesztő rendszert" kezdett tervezni, fejleszteni, amely a szöveg begépelésén, változtatásán, nyomtatásán túl azt is lehetővé teszi a felhasználónak - szemben a pár évvel később a piacon megjelenő szövegszerkesztőkkel -, hogy oldalról oldalra összehasonlítsa a szöveg különböző változatait, visszaléphessen a megelőző verziók bármelyikére, illetve vázlatszerkesztő üzemmódban dolgozhasson.

A rendszerét ekkor nem-szekvenciális írásnak nevezte. Nelson hypertext kifejezése legelőször 1965-ben hangzott el nyilvánosan. Ekkor vezette be az "összekötött listák" fogalmát, melyek segítségével egy adott szöveg tetszőleges elemét össze lehet kötni bármely más szöveg hasonló vagy kapcsolódó elemével. Az összekötött listákkal kapcsolatot lehetett teremteni kisebb-nagyobb fejezetek, egész oldalak vagy egyes paragrafusok között. Az író, illetve olvasó a különálló dokumentumok kapcsolódásait követve egy teljesen egyedi dokumentumot állíthatott elő.

Nelson kezdettől fogva többet akart egy egyszerű szövegszerkesztőnél. Szabadon akart beszúrni, törölni, illetve mozgatni szavakat és paragrafusokat, de azt is elvárta, hogy a számítógép emlékezzen ezekre a beavatkozásokra, azaz mindig képes legyen bemutatni az addigi döntési útvonalat. Megfogalmazta a "történeti nyomkövetés" funkcióját, amely segítségével a számítógép gyorsan előkeresheti az örökké változó szöveg összes korábbi változatát. Az igazán forradalmi követelmény az volt, amikor Nelson bevezette a szövegrész-összekötés, a link fogalmát. A linkek alkalmazásával a szöveg megszűnt szekvenciálisnak lenni. A link ugyanúgy viselkedik, mint a lábjegyzet, csak - legalábbis elméletileg - más szövegekre hivatkozik.

1967-ben nevezte el saját hypertext-rendszerét Xanadunak. De Nelson ideái még nem igazán voltak megvalósíthatóak - a terv hatalmas memória és számolási igényei miatt.

1974-re technikailag nagy változásokon ment át a komputeripar: megjelentek a helyi hálózatok, melyek természetes környezetet kínáltak Nelson hypertext-rendszere számára.

1989-ben a Xanadu könnyen szerkeszthető dokumentumokból állt. A szövegek, dokumentumok bármely részéből és részébe lehetséges volt a kapcsolódás. Bárki létrehozhatott ilyen hivatkozásokat, még akkor is, ha nem ő hozta létre magát a dokumentumot. A szövegrészek tetszőleges módon idézhetők voltak más helyeken anélkül, hogy másolni, ismételni kellett volna azokat. Ez utóbbi lehetőség volt a Xanadu központi kategóriája: a transclusion. Ez tette a Xanadut - legalábbis potenciálisan - kereskedelmileg hasznosíthatóvá. Ha bárki idézni akart egy dokumentumrészletet, elég volt csak "virtuálisan" beágyazni azt saját dokumentumába. A transclusion alkalmazásával nem történt tényleges másolás, csak egy hivatkozást helyeztek el az eredeti dokumentumban. A Xanadu azonban nem volt képes a dokumentumok változatait kezelni, nem lehetett jól méretezni, nem voltak multimédia és titkosítási képességei, és teljesítménye gyenge volt.

Az újrakezdéskor az egyetemes demokratikus könyvtár felépítésén túl arra is képessé akarták tenni a Xanadut, hogy a racionális viták és döntés-előkészítési folyamatok lebonyolításának eszköze is lehessen egyben. Az elektronikus térben zajló nyilvános vitákban szembenálló nézetek, kijelentések ugyanolyan módon kapcsolódhatnak egymáshoz az eredeti szövegekre, állításokra történő hivatkozások segítségével, ahogy az "elektronikus könyvtár"-elképzelésében ezt megvalósítani szándékoztak. A modell ígéretesnek tűnt - általános, absztrakt szinten. A felhasználói szintre, az ott jelentkező problémákra azonban kevés figyelmet fordítottak.

Ugyanebben a szakaszban derült ki, hogy a tervezők nem tudják pontosan meghatározni, ki és milyen lehet a Xanadu tipikus felhasználója. Minden igény kielégítését fontosnak tartották. "A Xanadu-technológia annyira radikálisan új, hogy nem lehet pontosan meghatározni a jövőbeli felhasználási formákat, igényeket" - vallották.

1991 végére a finanszírozó anyagi válságba került, és kénytelen volt megszüntetni a Xanadu további támogatását - a vezetés szerint - 6 hónappal a projekt teljes befejezése előtt. Ez jelentette a Xanadu bukását.

Ebben az időszakban játszott kulcsszerepet Rob Jellinghaus, aki felvetette, hogy a Xanadu egyik alapfeltételezése, miszerint az egyik fő cél a "felejtés megszüntetése" nem feltétlen elfogadható, mivel "néha jó felejteni". A Jellinghaus által felvetett problémák megvalósítására már nem maradt lehetőség. Nem volt pénz a folytatáshoz. 1994 a Xanadu története lezárult.

Talán végérvényesen, hiszen ebben az időben az Internet, a Worldwide Web hihetetlen méretű növekedésnek indult, a Xanadu elképzeléseit részben megvalósítva. Tim Bernes-Lee kidolgozta a WWW hypertext alapjait, Marc Andreessen megírta a Mosaic programot és felhasználói felületet.

A Xanadu egyik fő tervezője egy későbbi beszélgetés során még érvelt az Internet, a WWW ellenében mondván, hogy az Interneten nincs meg a transclusion lehetősége, azaz nem lehet más dokumentumokban linkeket létrehozni, csak sajátban, nincs mód a hivatkozások nyomon követésére, nagy a redundancia és a zűrzavar. Azt azonban elismerte, hogy a Xanadu célkitűzéseit már csak a Web továbbfejlesztésével lehet megvalósítani.

A megvalósult...

A számítógépek fejlődésével megteremtődött annak a lehetősége, hogy a hatvanas években megfelelő programokkal már kommunikáció jöhetett létre két vagy több gép között. A hetvenes évek elején megindult informatikai forradalom során a számítógép eljutott a munkahelyekre, az egyetemekre majd az otthonokba. Ekkorra az amerikai és skandináv egyetemi és tudóstársadalom is azon fáradozott, hogy tudományos céllal működőképes kommunikációs hálózat épüljön ki. A külön-külön fejlesztett hálózatok összekapcsolódása révén azután létrejött egy akkor hatalmasnak számító hálózat, melyen adatok, üzleti és tudományos információk cserélhettek gazdát.

A nyolcvanas években azonban hiába jelentek meg az olcsó személyi számítógépek, a hálózat - melynek ekkor már Internet volt a neve - komputerzsonglőrök, szakemberek és fanatisták kincse volt, akik képesek voltak megtanulni a C nyelvet[6], és kezelni tudták a Unixot[7]. Egészen 1993-ig az átlagember e-mail[8] használaton és MUD[9]-barangoláson kívül nem volt részese a hálózati kommunikációnak.

A robbanást a WWW projekt jelentette. Egységes kommunikációs platform jött létre. Az Internet végre GUI[10]-t kapott, amely Mosaic néven egy böngésző programot adott a felhasználók kezébe. Másrészt létrejött egy egységes nyelv, amellyel elkezdődött a Nelson által is megjósolt Egységes Adatstruktúra Kora. Mára az Internetet közel százmillió user[11] használja, s bár sokan a nyugati világ játékszerének tartják, bizonyos, hogy szerepe lesz a harmadik világ országainak felzárkóztatásában.

A hálózatba kötött gépek egyenrangúsága, heterarchikus szerveződése szavatolja az Internet központ nélküliségét és szabadságát. Tulajdonképpen minden felhasználó létrehozhat egy saját helyszínt, site-ot, amely információkat, szöveget, képet és természetesen linkeket tartalmaz. A hypertext lehetőséget ad arra, hogy az egyik honlapon olvasni kezdett szöveget linkek követésével a sokadik honlapon fejezzük be.

Az olvasó változik

Az új típusú szöveg új típusú olvasót is kíván. A befogadás célja a hálózatokon történő informálódás során is ugyanaz, mint a hagyományos szövegek esetén. Azt azonban, hogy mi motiválja az olvasót a hálózat használata közben, mi alapján ítél, hogyan végzi a cselekvést, vagy mekkora előzetes ismeret kell ahhoz, hogy a szöveget kezelni és érteni tudja, érdemes megvizsgálni a hypertext mentén.

A desktop színei, formái és jelei lényeges szempontok. Stephen J. Guastello felméréseiből kiderül, hogy a szöveg és a grafikus jelzések kombinációja könnyebb megértést tesz lehetővé, mint ha csak grafikus jeleket látunk magunk előtt. Tehát nem elég a sok helyütt megtalálható látványos és szellemes thumbnail[12] méretű piktogrammok használata. A felhasználónak mindig tisztában kell lennie azzal, hogy a választott útvonal milyen cél felé viszi.

A gyorsaság, sajnos, nem erénye az Internetnek, a CD-ROM-ok gyorsaságának mindössze töredéke. A világhálózat nem is ezzel hódít, hiszen míg egy diszken "mindössze" néhány könyvespolcnyi dokumentum tárolható, addig az Internetre felrakott információ mennyiségét még csak megbecsülni sem lehet.

Sok "fogyasztót" maga a hierarchia hiánya vonz, vagyis az hogy a hypertexten úgy állítja össze a megismerni kívánt anyagot, hogy semmilyen előre meghatározott "tantervet" nem kell követnie. A pedagógusok jelentős része ezért nem is ért teljesen egyet az Internet oktató szerepével. A saját érdekből és saját módszerrel való tanulás esetén a tanár kiszorul a képletből[13].

A hatékony hypertextes olvasáshoz még egy fontos tényező járul. Az olvasó csak akkor érez indíttatást az eszköz használatára, ha azt kezelni is tudja. A World Wide Web megjelenésével jelentősen leegyszerűsödött a hálózati kommunikáció. A hypertext olvasása és írása azonban olyan képességet feltételez, mint a dönteni és szervezni tudás. A gyakorlatlan felhasználó "elmehet a sűrűbe", vagyis a linkek mentén olyan szövegrészeket is elér, melyek nem fontosak számára, visszatalálni pedig - el kell ismerni a WWW-nek ezt a hátrányát - nem könnyű. Azt a képességet, mely a hálózati kommunikáláshoz, a hypertext hatékony és tudatos használatához szükséges "információs írástudásnak" nevezzük.

E képességgel azok bírnak, akik "munkájuk végzéséhez fel vannak vértezve az információs erőforrások alkalmazásának ismeretével, s akik megtanulták az információs megoldások széles skálájának technikáit és készségeit, amivel problémáikat képesek megoldani". Olyan tudást jelent ez, amely "még nagyobb teljesítményű készségek birtoklásához"[14] vezet.

Az új olvasói szokások új igényeket szülnek. Már most szükséges a hypertextes irodalom ismérveinek meghatározása. A szépirodalom és a tudományos munkák mellett azonban a legfontosabb az írott sajtó átalakulása, és az ezt sürgető igényekre való felkészülés.

Milyen az on-line lap?

Mára minden magára valamit is adó tömegtájékoztatási szervezet, médium csatlakozott a világhálóhoz. A csatlakozás oka az, hogy az Internet segítségével kiterjeszthetik a média határait. Ez a bővülés, változás legszembeötlőbben a nyomtatott sajtó digitalizálódásakor figyelhető meg.

A hagyományos vagy nyomtatott sajtó olyan új eszközökkel élhet, melyekkel behozható a televíziózás által fél évszázad alatt megszerzett lemaradás. Az írott szöveg linearitásának megszűnése olyan új tájékoztatási formát szül, ahol egy néhány soros hír nyomán bepillanthatunk a történés előzményeibe, háttér-információkat szerezhetünk annak jogi, személyi és egyéb körülményeiről. Mindezt úgy, hogy nem kell több napig sajtóarchívumokat és jogtárakat bújnunk. A megjelenő információkat nem kell bekezdéseken keresztül folytatott utalásokkal hitelesítenünk, hiszen a közölt kijelentések, kérésre akár hang- vagy videoanyag formájában is megismerhetők.

Hogyan is épüljön fel az on-line újság? Ez a kérdés csak általánosságban válaszolható meg. A mai igényekhez mérten már létezik majdnem tökéletes on-line lap, de az arculatot, a stílust és a szerkezeti felépítést itt is - akár csak a nyomtatott sajtó esetében - minden szerkesztőnek magának kell meghatározni.

Az elektronikus újság megjelenítése olyan, hogy az Interneten általános home-page egy, a lap köré épülő rendszert alkot. Az újság csak egy - de a legfontosabb - része a hálószemnek. Maga a home-page tartalmazza a kiadóról szóló információkat, más, a kiadónál megjelenő újságokat, reklámot, közérdekű, az on-line laptól független információkat vagy bármit, de fontos, hogy ezeket soha ne szerkesszék magába az újság testébe.

Az on-line lapnak jóval többet kell nyújtania, mint nyomtatott társainak. Ennek ellenére meg kell őriznie néhány fontos alapelvet a lapszerkesztés hagyományos tárházából. Az első ilyen a rovatrendszer. Az olvasó - még akkor is, ha profi a hypertextben - könnyebben tájékozódik, ha a szövegek tematikus elrendezésben találhatók. A lap tematikai felépítése szabadon választató, de lényeges, hogy a címlapon ezt már jól átláthatóan, világosan megjelenítsék.

A címlap ebben az esetben sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint a hagyományos újságoknál. Itt kell valamilyen formában feltüntetni mindazt, amit a lap tartalmaz. A legfontosabb cikkek - merthogy az újságcikk itt is alapegység - megjelennek az első oldalon, de sosem teljes terjedelmükben. A headline és a lead kifejezetten címlapműfajjá válik, hiszen csak ezek szerepelnek egy on-line lap "első oldalán". Minden headline linkelve van a hozzá tartozó cikkhez.

Elindulhatunk úgy, hogy rovatot választunk. A rovatban az összes idetartozó cikk megjelenik, ám itt is csak a leadig juthatunk el, további olvasáshoz egy klikkelésre van szükség. A rovatok felsorolásakor fontos, hogy a címlapon is jól láthatóan elkülönüljenek a hírt és a véleményt tartalmazó egységek.

Az on-line lap esetében fontos, hogy mindig tudjuk, hol járunk, tehát a képernyőn jelezni kell, hogy mely rovat mely része olvasható éppen. Ez azért is fontos, mivel a hypertextes utalások nem csak headline és cikk között élnek.

A hiperelv alapján íródott újságcikk nem egyszerűen a néhány gépelt oldalnyi szövegből áll. A szövegtestben is szükséges a linkek elhelyezése.

Az olvasó nem mindig tájékozott teljes körűen. Ha az éppen olvasott információt nem érti, nem látja, mi miért történik, szükség van a háttér-információk megjelenítésére. A háttér-információk megjelenítéséhez linkeket kell alkalmaznunk. A fogalommagyarázatokhoz a hálózaton elérhető vagy az on-line lap által készített fogalomtár, értelmező gyűjtemény felel meg a legjobban. Az adatok megértéséhez táblázatokat, grafikonokat és statisztikai adatokat tartalmazó adatbázisra való utalás a legjobb módszer. Az interjúkat hang vagy videó formájában kell elérhetővé tenni.

Az on-line lapok vizsgálatakor fontos kritérium az archív anyagok rendszerezettsége és elérhetősége. Az archívumok elérését nem csak linkeken keresztül, hanem közvetlenül is lehetővé kell tenni. Az ehhez szükséges közvetlen kapcsolatot már a lap címoldalán fel kell tüntetni. A dokumentumtárakban való keresés lehet tematikus és kronologikus. A már létező on-line lapoknál sok esetben ezt még saját keresőrendszerrel is kibővítik. Az archívumokban található cikkek valamikor frissek voltak, tehát úgy készültek, hogy már tartalmazták a fent említett linkgyűjteményt, vagyis az archívumon belül is megtalálhatók a kapcsolatok és útvonalak.

Az archív anyagok közé nem csak a már megjelent cikkeket soroljuk. Külön kell tárolnunk a meg nem jelent képeket, képsorozatokat, amelyek mind az olvasottak kiegészítését szolgálják. Előhívható kell, hogy legyen a statisztikai és egyéb adatok gyűjteménye. Törvénytár, video- és hanggyűjtemény. Hangsúlyozom, hogy nem szükséges ezek létrehozása minden egyes on-line lap esetén. Az egyszer már létrehozott és folyamatosan bővített adatárakat több lap is használhatja, hiszen az Interneten elérhető hivatkozásra bármilyen számú link készíthető, bárhonnan.

A hagyományos lapokban is fontos szerepet tölt be az olvasói véleményezés ismertetése. Az új lehetőségek megengedik, hogy az on-line lap tartalmi részétől elkülönítve, de azzal összefüggésben hírcsoport alapú olvasói fórumot hozzunk létre. A lap vezetése dönt a hírcsoportok tematikai felépítéséről, és a megjelenő cikkekben esetleg utalásokat is készíthet a "vélemény rovathoz".

Megszűnik a periodikus megkülönböztetés. Az Interneten megjelenő információk frissítését nem lehet intervallumokhoz kötni. Megszűnik a napi- és hetilap fogalma. A New York Times példáját felhozva, az on-line változatot átlagosan tízpercenként frissítik. Az időben kötetlen megjelenés eltünteti az újságok folyamatos hátrányát a televízióval és a rádióval szemben. Sőt, az elektronikus újság frissebb jelleget kap, hiszen nem kell megvárnia az előre meghatározott műsoridőt.

Az új felhasználó segítésére létre kell hozni egy, az on-line kiadvány használatával kapcsolatos bemutatót. Ez az egyszerű FAQ[15]-tól a hypertextes tájékoztatón át, a megfelelő helyen kérésre megnyíló ablakrendszerű útmutatásig sokféle lehet. Mindezt nemcsak azért, hogy a hypertexten esetleg tájékozatlan olvasó könnyebben igazodjon el, hanem azért is, hogy a különböző újságok szerkezeti és tartalmi teljesítményével tisztában lévő user a lehető legnagyobb szabadsággal és hatékonysággal "lapozza fel" a kiadványt.

A felsoroltakon kívül természetesen rengeteg olyan szolgáltatás lehet az újsághoz kapcsolva, amellyel ma még nem számolhatunk, az irántuk való igények még nem alakultak ki. Mindenesetre fontos, hogy ezek ne épüljenek be a tartalomba, hanem attól különválva a home-page felületén kapjanak helyet.

Elmondható tehát, hogy tartalmától függetlenül az on-line lap szerkezete és olvasási technikája újszerű. Előfordulhat, hogy a ma néhány másodperc alatt átfutott mínuszos hír a hálózaton többórányi ismeretszerzési lehetőséget nyújt. Az időfelhasználás és az elmélyedés mértéke az olvasó szabad akarata szerint alakul, hiszen ha úgy dönt, a mai módszerekkel is olvashat, vagyis a számára fontos cikkeket néhány perc alatt átfutja és távozik a hálózatról. Az on-line lap feladta nem az lesz, hogy maximum néhányszor tíz oldalba sűrítse a történéseket, hanem az, hogy információk millióit kínálva térben és időben megadja a lehetőséget az olvasónak a totális tájékoztatás megszerzéséhez.

Ehhez persze új típusú szerkesztő is kell, aki továbbviszi a mai újságíró minden feladatát, és vegyíti a hypertextet ismerő és írni képes ember - de nem feltétlenül számítógépes zseni - tudásával. A mai on-line szerkesztők, sajnos, sokszor csak addig értik szakmájukat, amíg a szöveget egy lineárisan felépített szerkezetben a hálózatra teszik. Az elektronikus újság szerkesztői lesznek azok a nyomvonalvágók, akik a Bush-féle elképzelést megvalósítják, és rendezett utakat kínálnak a nyilvánosság dzsungelében.

Magyar lapok vizsgálata

Az on-line lap említett ismérveinek többségét felhasználva megvizsgálhatók a jelenleg már az Interneten olvasható elektronikus újságok.

Mi a helyzet a magyar országos terjesztésű napilapok elektronikus változataival? E kérdés megválaszolásához vizsgáltam meg négy magyar napilap és két hetilap on-line változatát. A Magyar Nemzet[16], a Magyar Hírlap[17], a Népszabadság[18] és a Népszava[19] mellett a HVG[20] és a Magyar Narancs[21] jól tükrözik a magyar elektronikus lapkiadás jelenlegi pozitívumait és hibáit.

A honlap

Jellemző az a szervezési elv a vizsgált lapokra - kivéve a Magyar Nemzetet -, hogy a lap a kiadói home-page része. A honlapon általában kiadói információk, valamint az egyéb laptársak szerepelnek.

A Hírlap esetében különös módon a honlap része az archívum. Itt kapott helyet a máshol egyébként hiányolt apróhirdetés. Egyedi a REUTERS-emblémával jelölt linkje, és ugyanitt található a levelezési rovat is. A home-page tartalmaz továbbá egy fotógyűjteményt, amely nem archívum, sokkal inkább aktuális sajtófotó-sorozatok gyűjteménye, alkotók szerinti vagy tematikus elrendezésben.

A Népszabadság honlapja angol nyelvű verzióval kecsegtet, de csak a használat nyelve változik az English feliratra kattintva, a tartalom továbbra is magyarul szól. A hasznos, de sajnos, nem teljes használati útmutató mellett aktuális esemény- és programnaptár kapott itt helyet. Külön csak elektronikus változatban jelenik meg a Népszabi On-line, amely a lap ifjúsághoz szóló testvérpárja, és annál érdekes módon hypertextes szempontból jobban szerkesztett.

A napilapok közül a VICO honlap a legjobban felépített és legtöbb lehetőséget nyújtó. A főszereplő Népszava mellett a "Stand" feliratra klikkelve megtalálhatjuk a kiadó egyéb kiadványait, a Vasárnapi Híreket vagy Színes RTV-t. A "Posta" címszó alatt a Népszava szerkesztőség összes tagjának küldhetünk e-mailt, a "Képtárban" pedig tematikus fotógyűjteményt találunk. A "Plussz" tényleges többlet a laptársakhoz képest. Hypertextes felépítéssel találunk itt bőséges információt olyan aktuális témákról, mint a nyugdíjválasztás, bűnesetek, közvélemény-kutatások vagy Bős-Nagymaros ügye. A "Dobbantók" egy linkgyűjtemény, mely rengeteg témában ad elérési útvonalakat.

A legszebb magyar kiadói honlap a HVG Rt. műve. Itt az újság részben kilép a honlapra, hiszen a heti címlapfotót itt helyezték el, linkelve a belül található címlapsztorira. A "Webvilág" a WWW használatát megkönnyítő linkeket tartalmaz. A "Miegymás" a nyereményjátékok, programajánlatok, térképek és jogtár gyűjteménye. A karrier és továbbtanulási tanácsadás és a használati segédlet nagyon könnyen kezelhető és érthető. A honlapon kapott helyet az archívum és a képtár.

A Magyar Narancs home-page-e a lap történetét bemutató hypertexten kívül a heti tartalomjegyzéket vonultatja fel, valamint egy a posztmodern és az Internet köré szerkesztett linkgyűjteményt. Az archívumon túl ez a honlap kifejezetten a hetilapon alapul.

A lap

A vizsgált lapok mindegyike a nyomtatott változat szerinti rovatbeosztást követi. A rovatok közvetlen elérése a HVG kivételével egyértelmű.

 A napilapok szinte azonos módszerrel, a hagyományos lapszerkesztési elveket elhagyva újszerű módszert alkalmaztak a címlapok megalkotásakor. A címlapokon a rovatok hivatkozásai és az első oldalas anyagok szerepelnek. A címlapra került cikkek soha nem teljes terjedelmükben jelennek meg. A headline, és esetenként a lead itt a főszereplő. Ezekre klikkelve jutunk el a teljes cikkekhez.

Az újságcikkek teljesen megegyeznek az analóg lapban találhatókkal. Egyik vizsgált lapban sem található tartalmi hivatkozás a cikkeken belül. A linkek kizárólag a headline és a body közti kapcsolatra vonatkoznak. A rovatokon belül is csak a leadig jutunk, a teljes cikkhez klikkelni kell, ami áttekinthetővé és könnyen kezelhetővé teszi az újságokat, de ha az aktuális cikk tartalmáról többet szeretnénk megtudni, sajnos önálló kutatásba kell kezdenünk.

A véleményoldalak a nyomtatott lap mintájára külön rovatként jelennek meg. Itt a Magyar Nemzet jelent kivételt, ahol is a "Nézőpont" rovat a laptesten kívülre került, hasonlóan a mellékletekhez. A publicisztika ezen kívül, sajnos, sehol nem különböztethető meg más rovatok tartalmától. Sem a tipográfia, sem a rovatrendszerből való kiemelés nem jelzi az olvasó számára, hogy nem a hír szentsége sérül éppen, hanem valamely publicista véleményez egy közéleti kérdést.

A mellékletek nem a lapok részei, sőt, a Népszabadság esetében minden melléklet külön, rovatok nélküli kiadványt alkot. Mindegyik lap esetében a hagyományos mellékleteket találjuk az on-line verzióban is, de a Magyar Nemzet on-line gondoskodott Közelkép című tematikus sorozatról, aktuális témákban.

A tipográfiai megoldások változóak. A betűtípusok az eredeti újságokat követik. A Magyar Hírlap egyedi módon a címlap tartalmát két hasábra tördeli. Csak a teljes cikkeknél - de ott minden esetben - található meg a hagyományos cím, felcím elosztás. Kevés a grafikus elem. Mivel az írások ritkán érintkeznek, nem szükséges a léniák használata. A Hírlap hasábos címlapján viszont zavaró a leadek "összefolyása". Furcsa módon kevés a kép és a grafika. Bár szinte mindegyik laphoz csatoltak fotótárat, a Népszava és a HVG kivételével a tartalmi szövegeket nem illusztrálják. Ez igen komoly hiányosság azt figyelembe véve, hogy az elektronikus kiadványok alapvető jellemzője a képes kiegészítés.

Mindent összevetve a vizsgált on-line lapokról elmondható, hogy néhány logikus technikai részleten túl az eredeti lap "digitalizált" változatát kínálják a világhálón. Sem a tartalom, sem a cikkek felépítése nem mutat újat az analóg kiadáshoz képest. Még csak az sem mondható el, hogy a nyomtatott újságból kiszorult, de amúgy értékes anyagok megjelenésével többlet mutatkozna az elektronikus változatokban.

Az archívum

A lapokhoz kapcsolódó archívumok színes képet mutatnak. Néhol a laptest részeként, néhol attól teljesen elkülönülve találhatók a korábban megjelent anyagok. Különbség van az archivált lapszámok időbeli visszakereshetőségében.

A legszűkebb spektrumot a Magyar Hírlap adja. Mindössze egy hétre visszamenőleg kereshetünk a korábbi megjelenésekből, napi lebontásban. A Magyar Nemzet tárkapacitása egy éves "időutazást" enged a múltba. Hasznos, bár kissé nehezen kezelhető a tematikus és kronologikus módszert is ajánló keresőrendszer. A Népszabadság két éves - akkor indult az on-line verzió - múltat mutat be havi, majd lapszámonkénti bontásban. Egyedi az a képesség, hogy a két év termése szerzőnkénti bontásban is lehívható. A HVG négyhónapnyi összes munkája megtekinthető, a korábbi lapszámokból pedig a legfontosabbnak vélt cikkek válogatása jelenti a teljes archívumot. Pozitívum a HVG esetében a külön fotó- és portrégyűjtemény, valamint a világ országainak adatait felsoroló egység. A Magyar Narancs ez évi számaiból csak előfizetéssel válogathatunk, ingyenes és teljes viszont az előző évi összes megjelenés megtekintése. A Népszava nagy hibája az archívum hiánya. Ez a szolgáltatás az egyik legalapvetőbb az on-line újságkiadás megszervezésekor.

Hypertext

A hiperelv alkalmazása nem jellemző a magyarországi elektronikus újságokra. A szövegekben - kivétel a HVG - nem találunk linkeket. A cikkekhez nincs háttér-információ, nincs magyarázó kiegészítés, de még az előzmények megismerését szolgáló archív linkek is hiányoznak. A Népszabadság szerző szerinti archív gyűjteménye a cikk végén található írói névre klikkelve is elérhető, ezen kívül azonban csak a headline és cikk közötti szegényes hivatkozásokat találjuk.

Szinte mindegyik kiadvány felvillantja a hypertextet, jelezvén, hogy tudják, miről van szó. Ez, mint említettem, sohasem a laptesteken belül mutatkozik meg. A Népszava és a HVG is kínál egy a nyugdíjválasztással kapcsolatos "különszámot". Itt példaértékűen szerkesztették meg a hypertextet. Rengeteg a beágyazott hivatkozás fogalmi magyarázatokra, számítási eljárásokra és egyéb kiegészítőkre.

A szükséges plusz

Minden vizsgált kiadvány kínál olyan szolgáltatásokat, melyek a hagyományos sajtóban nem valósíthatók meg. Ezek közül a leggyakoribb az Interneten található legfontosabb helyekre utaló linkgyűjtemény. Majd minden kiadvány honlapja tartalmaz ilyet, teljeskörűnek azonban csak a Népszava gyűjteménye tekinthető. Elérési utakat találhatunk itt a különböző sajtóorgánumokhoz, hírügynökségekhez, tudományos és közigazgatási intézményekhez, valamint a hálózati kommunikációval foglalkozó helyszínekhez.

Általában központi szerepet kapnak a tőzsdemutatók és az egyéb gazdasági és pénzügyi információt tartalmazó "oldalak". Ugyancsak többletszolgáltatásként kell értékelnünk az olvasók véleményét kikérő és megjelentető hálózati fórumokat. Az általános eljárás az e-mail küldésének lehetővé tétele, de már létező példák bizonyítják, hogy van ennél hatékonyabb módszer is. Míg a Magyar Hírlap esetében egységesen csak a lapnak küldhető elektronikus levél, addig a Népszabadság és a Népszava minden szerzőjének külön postafiókot biztosítanak. A Magyar Nemzet is fogad olvasói leveleket a hálózaton keresztül, ám emellett létrehoztak egy hírcsoport-alapon működő vitafórumot, melyre 6-7 megadott témában küldhető vélemény. A résztvevők egymás írásait is vitathatják.

A Népszabadság és a HVG segítséget nyújt az on-line verzió használatához. Máshol ez hiányosság, már csak azért is, mert a tapasztalatlan felhasználó nem látja át, hogy hol tart éppen, és mit kell tennie azért, hogy a kívánt szolgáltatásokhoz hozzáférjen.

A vizsgált kiadványok heti- és napilapra való szétbontása éppen az on-line lapkiadás frissítési módszerei miatt nem történt meg. A négy napilapot huszonnégy óránként frissítik. Bár a hetilapoknál a megjelenés-közeli frissítés jellemző, a HVG és a Magyar Narancs esetében is bármikor aktuális információval bővülhet a tartalom. A HVG és a Népszava tőzsdemutatója folyamatosan követi a BUX-index változását. Mindez egyértelműen az elektronikus újságok bármikori frissítése felé mutat.

Az ÚJságírás

A Magyarországon szerkesztett Internetes lapokról elmondható, hogy szerkesztőik érzik a változás, az újdonság iránti igényt. Az új lehetőségek kihasználása, és a sajtó feladatainak kitágulása ki kell, hogy termelje az új szakembergárdát. A hypertext alkalmazása nem jellemző a vizsgált kiadványokra, és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az újságírók többsége nem ért a hálózati kommunikációhoz, másrészt a lapok informatikai szakemberei nem végeznek írói munkát. Szükséges tehát a két szakma valamilyen szintű fuzionálása, de legalábbis a cikkíró és a hypertext-szerkesztő a mainál jóval szorosabb együttműködése.

Az on-line újságírás hibái és hiányosságai könnyen kiküszöbölhetők. Bizonyos, hogy hamarosan megszületik a hypertexten való megjelenés igénye az írói oldalon. Ha egy magyar napilap belefogna a hiperelv alkalmazásába - kiépítené az archív linkeket, létrehozná a hálózati tájékoztatásban fontos fogalomtárakat, és megteremtené mindazt, ami a leírtak szerint szükséges az on-line lapkiadásban - kis ideig ugyan nehézségekbe ütközne, de a rendszer felépülte után csak azt a napi rutinmunkát kellene elvégezni, amely alig jelent több terhet a cikkek megírásánál és tördelésénél.

Végezetül

A hírszolgáltatásban továbbra is szükség lesz majd írott szövegekre, éppen ezért lehet óriási szerepe az on-line sajtónak. Ám az is előfordulhat, hogy az on-line média olyan rendszerré változik, melyben nem csak téma, de megjelenés szempontjából is szabadon válogathat az olvasó a különböző linkcsoportokból, attól függően, hogy írott szövegre, hangra vagy mozgóképre van szüksége.

A média hármasa hamarosan - néhány évtizeden belül - hatalmas változáson fog keresztülmenni. A számítógép és a televízió kombinációja már létezik, vagyis on-line lapokat olvashatunk a "dobozban". A multimédia abba az irányba fejlődik, hogy a hagyományos nyomtatott sajtó belesimul az Internet olvasztótégelyébe, amely már tíz év múlva sem a mai képet mutatja majd.

Felhasznált irodalom


  1. Szakadát István: Ex. In: Educatio 1997/4. pp. 645-656.
  2. Czeizer Zoltán: Játék és tanulás az Interneten. In: Educatio 1997/4. pp. 615-619.
  3. Ivan Illich 1971-ben megjelent A társadalom iskolátlanítása című könyvében úgy fogalmaz, hogy a tanulást az intézményesített oktatás formális és hierarchikus keretei közé szorítva csak elfojtani lehet, hiszen a tanulás olyan folyamat, amely más munka vagy szórakozás komponenseként jelentkezik. Illich elítéli a formális oktatást, és helyette az autonóm önnevelés és önképzés formáit ajánlja. Mára a radikális nézetek részben megvalósulni látszanak az Internet használatával (lásd Sulinet). - Czeizer Zoltán így fogalmaz: "Van, aki kizárólag az elektronikus könyvtárak adatbankjait használja, van, aki virtuális múzeumokban bolyong, és olyan is akad, aki izgalmas, élő szerepjátékba bonyolódik a hálózat más felhasználóival. Mindeközben döbbenetes hatékonysággal tanulnak."
  4. A továbbiakban szövegnek nevezem a hypertexten elérhető információt, ám ez adatstruktúra, táblázat kép, videó, hang és egyéb formát is jelenthet.
  5. A nevet a MEMory EXpander - vagyis memóriabővítő - kifejezés rövidítéséből képezte Bush.
  6. Számítógépes programnyelv
  7. Sokrétű és ingyenes hálózati operációs rendszer, melynek kezelése sok előismeretet kíván. Az otthoni átlagfelhasználók a Microsoft DOS rendszerének használatát sokkal könnyebben tanulják meg, ám ez nem képes hálózati rendszerek kezelésére.
  8. Elektronikus posta. A hálózaton elküldött levél jellegű üzenetek együttese. Minden felhasználója saját postacímmel (postaládával) rendelkezik. Újabban helyettesíti a telefonon lebonyolított beszélgetéseket is.
  9. MUD: Multi User Dungeon (Sokfelhasználós Várbörtön) A hetvenes években jöttek létre az első MUD-ok szerepjátékok hálózati megvalósítására. A hálózati kommunikáció egyik legkorábbi formája. Ma már konferencia, kutató és oktató jellegű MUD-ok is léteznek. Jellemzőjük a tisztán szöveges real-time (valós idejű) interakció. A MUD-ok a szövegalapú virtuális világok legmarkánsabb képviselői.
  10. Grafikus felhasználói felület. A Xerox cég által a hetvenes években fejlesztett projekt, melyet alkotói nem szabadalmaztattak. Az Apple Macintosh OS és a Microsoft Windows a nyolcvanas évek végén felhasználták, s ebből máig tartó szabadalmi perek kezdődtek. A GUI célja, az egyszerű használhatóság. Rendkívül sikeres eszköz.
  11. Felhasználó. Minden a hálózatba bejelentkező személy userként van nyilvántartva bejelentkezési (login) címmel és névvel.
  12. Thumbnail: hüvelykujjköröm. A kis méretű, hivatkozással ellátott grafikus elemek neve.
  13. Lásd az Olvasható-írható szöveg című részt.
  14. Z. Karvalics László: Az információs írástudástól az Internetig. In: Educatio 1997/4. pp. 681-698.
  15. Frequently Asked Questions (a legtöbbször feltett kérdések) Olyan lista, mely minden, a felhasználók által a használatra feltett kérdésre tartalmaz válaszokat.
  16. www.magyarnemzet.hu
  17. www.mhirlap.hu
  18. www.nepszabadsag.hu
  19. www.nepszava.hu
  20. www.hvg.hu
  21. www.net.hu/narancs


Bozsonyi Károly

Az Internet műszaki és társadalmi struktúrája,
jelenlegi és jövőbeni üzleti alkalmazásai

A következő tanulmányban az Internet kialakulásáról, műszaki felépítéséről, szervezeteiről és társadalmi beágyazódásáról, valamint a világháló nyújtotta üzleti lehetőségekről lesz szó.

Az Internet kialakulása és műszaki felépítése

Számítógépes hálózatokról azóta beszélhetünk, hogy két számítógépet először összekötöttek a világon. Ez az igény két okból merült fel, egyrészt, hogy egyesítsék két vagy több számítógép erőforrásait, másrészt, hogy megosszák köztük az információkat. Ahogy a számítógépipar meglehetősen gyorsan és viszonylag olcsón kezdte a computereket piacra dobni, elsősorban az oktatási szférában, az egyetemeken, később a kutatói szférában is, úgynevezett lokális hálózatokat (LAN) alakítottak ki.

Egy adott, területileg lokalizált helyen található computereket kötöttek össze egymással, és így különböző filozófiájú, különböző műszaki és szoftveres megoldásokkal kialakított lokális hálózatok jöttek létre. Ezekben a hálózatokban azonban volt egy közös elem, mégpedig az, hogy úgy kapcsolódtak össze a számítógépek, mintha telefonkészülékek lettek volna, azaz egy vonalon csak egy kommunikáció folyhatott egy időben. Ezek a lokális hálózatok voltak azok, amik a későbbi nagy számítógépes hálózatok alapjait képezték kétféle szempontból is.

Egyrészt úgy jöttek létre a nagy országos hálózatok először az USA-ban, hogy több lokális hálózatot kötöttek össze egységgé. Másrészt pedig azok a műszaki megoldások, amelyek a lokális hálózatok üzemeltetését biztosították, kisebb-nagyobb módosításokkal átvihetők voltak a nagy távolságú számítógépes hálózatokba is. (WAN). A hálózatok tömege alakult ki az 1960-as évektől kezdődően az Amerikai Egyesült Államok számtalan városában. Gyakorlatilag egy-egy nagy egyetemen, egy-egy jelentős kutatóhely környezetében kialakult számítógép-hálózatokat kapcsoltak össze egy, egész Amerikát átszövő hálózattá.

Az igazán hatékony országos hálózat kialakításának azonban, még hiányzott a műszaki feltétele, ugyanis mint említettük, ekkor a számítógépek gyakorlatilag telefonkészülékek módjára egy erősen hierarchikus struktúra szerint voltak összekapcsolva. Ez a hierarchia azonban korlátokat szabott a kommunikációnak, és igen sebezhető volt a szó katonai értelmében.

Ezért 1969-től az Amerikai Egyesült Államok kormánya az 1957-ben alapított ARPA (Advance Research Project Agency) égisze alatt elindított egy jelentős katonai programot, amit ARPANET-nek neveztek. Ne feledjük, hogy ez az időszak még a hidegháború kora, igen komoly a szovjet-amerikai, illetve a NATO és a VSZ közti szembenállás. Az ARPA kutatói arra a kérdésre keresték a választ, hogy egy feltételezett jól lokalizált (az Egyesült Államok kommunikációs csomópontjait részben elpusztító) szovjet atomcsapás után, mi módon lehetne mégis biztosítani, hogy az amerikai hadsereg, illetve az amerikai államigazgatás szervezetei kommunikálni tudjanak egymással.

Ezt a problémát a telefonhálózatok filozófiájával működő - úgynevezett vonalkapcsolt technológiával nem lehet megoldani. Hiszen a kommunikációt természetesen nem lehet fenntartani, ha a hierarchikus csomópontokban lévő nagy kapcsolóközpontok valamilyen műszaki meghibásodás miatt megszűnnek működni.

A kutatók a fent vázolt nehézség kiküszöbölésére fejlesztették ki az ún. csomagkapcsolt információcserét. Ennek az a lényege, hogy az információt, amit egyik pontból el akarunk küldeni egy másikig, rövid meghatározott, szabványos hosszúságú információdarabkákra bontjuk (csomagok), majd minden csomaghoz hozzáragasztunk még egy plusz információt, ami a rendeltetési helyet kódolja. Így már semmiféle problémát nem okoz, ha egy nagy kommunikációs hálózatban bármelyik csomópontot megszüntetjük, hiszen maga az információs darabka tudja (tartalmazza), hogy hova tart. Ennek következtében az információ csomag az információs háló minden egyes csomópontján döntési helyzetbe kerül, hogy merre folytassa útját. Valójában persze az információt továbbító computer, amit úgy hívnak, hogy router (útválasztó), dönti el, hogy milyen irányba továbbítsa az adott információcsomagot. Ily módon, ha valahol egy-két kommunikációs csomópontot kibombáztak is, az információs csomagok, akár többször körbejárva Amerikát, de eljuthatnak a címzetthez, majd ott összerakva őket, előállítható a feladott üzenet. Az ARPANET, a csomagkapcsolt számítógépes hálózat filozófiája lett az a műszaki értelemben vett alap, amire ráépülhettek a nagy számítógépes hálózatok.

Az 1970-es évektől kezdődően ebbe a kezdeti stádiumban lévő hálózatba, amibe kezdetben csak az amerikai egyetemek, illetve a hadsereg és a kormányhivatalok voltak bekapcsolva, bekapcsolódhattak különböző cégek és magánfelhasználók is. Ez a körülmény egy új problémát vetett fel. Olyan műszaki megoldást kellett találni, ami a nagyon különböző lokális strukturájú, eltérő szoftverezettségű computerek szabványos kommunikációját támogatja. Különböző operációs rendszerrel felszerelt computereknek kellett tudni információt cserélni. Ez a nehézség váltotta ki azt, hogy megszületett az első hálózati protokoll.

Protokollnak nevezzük a számítógépes hálózatokban azokat a műszaki, illetve szoftveres szabványokat, amik lehetővé teszik, hogy platform függetlenül, tehát konkrét operációs rendszertől függetlenül is információkat lehessen közvetíteni. Ennek a protokollnak a megjelenése volt az egyik olyan momentum, ami az Internet viharos terjedését elindította. Hiszen attól fogva, hogy volt egy hálózati szabvány, gyakorlatilag bármilyen fajta computer műszakilag alkalmassá tehetővé vált a hálóra csatlakozásra.

Az Internet, mint fogalom a 80-as években bukkant fel először, mint az Internetwork szó rövidítése. Az Internetwork azt jelentette, hogy nagyon nagy sávszélességű, nagy kapacitású információs csatornákkal először Amerika-szerte, majd világszerte különböző kisebb hálózatokat kapcsoltak össze. Ezzel az Internet világhálóvá vált. Leginkább metahálónak lehetne nevezni, hiszen számítógépes hálózatok hálózata mindenfajta megkötés nélkül. Ma már több tízezer hálózat csatlakozik az Internetre. Az Internetre csatlakozó számítógépek számát több millióra teszik.

A 90-es évek újabb áttörést jelentettek az Internet fejlődésében, mégpedig teljesen váratlan irányban. Ez a változás az Internet felhasználhatósági körét, az Internetet használó emberek társadalmi rétegződését is nagy mértékben átstrukturálta. A 80-as évek Internetje műszakilag alapvetően az alfanumerikus információcserére volt kiképezve. Karaktereket lehetett nagy hatékonysággal a hálózaton küldeni, e-mailezés és különböző textformátumú adatbázisok lekérdezése volt egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A képek, a hang küldése vagy megoldatlan volt, vagy komoly nehézségekbe ütközött. A 90-es években a World Wide Web megjelenése gyakorlatilag kinyitotta az Internet kapuit a széles nagyközönség előtt. Korábban nem lehetett látványos dolgokat csinálni az Interneten, ráadásul az Interneten való mozgás valami fajta számítástechnikai ismeretet is (UNIX) feltételezett. A World Wide Web megjelenése hasonló méretű forradalomnak tekinthető, mint a grafikus munkafelületek megjelenése az operációs rendszerekben.

Ahogy egy Windows vagy Macintosh alapú rendszer üzemeltetése nem feltételez olyan szintű számítógépes előképzettséget sem, mint a DOS üzemeltetése, ugyanúgy az Internetre való csatlakozás során ma már meg lehet feledkezni a különböző UNIX parancsokról, elég valamelyik grafikus böngésző programot (Browser) valamelyest ismerni. Valamennyi kereskedelmi forgalomban kapható, böngésző program betöltésével egy grafikus munkafelület áll a felhasználó rendelkezésére. Ezáltal minden hálózati előképzettség nélküli emberek is használhatják az Internetet. Fogadhatnak és küldhetnek szöveget, hangot, képet, mozgóképet, valós időben beszélgethetnek barátaikkal és idegenekkel, vásárolhatnak, banki műveleteket végezhetnek, játszhatnak, gyónhatnak, tanulhatnak, üzletet köthetnek, etc...

Az Internet szervezete

Ha valaki megkérdezné, hogy hol található az Internet, akkor azt lehetne felelni, hogy mindenütt és sehol. Hiszen a világon nem lehet találni sehol egy kábeldarabot, sem egy számítógépet, amire az ember rámutathatna, hogy ez az Internet-világhálónak egy darabkája. Ugyanakkor miden egyes telefonvonal vagy GSM csatorna alkalmas arra, hogy egy modemmel megtámogatott PC segítségével az őt használó személy rákapcsolódjon az Internetre, a kapcsolat időtartamára mind a felhasznált csatorna, mind a számítógép az Internet részeként létezik, s ha megszüntetjük a kapcsolatot, megszűnnek az Internet részei lenni.

Az Internetnek semmifajta hierarchikus szervezete, vezetési struktúrája nincs. Nincsenek részvényesei, nincs vezérigazgatója, nincs jogi képviselője, nincsenek főnökök és nincsenek beosztottak. Nem létezik egyetlen országban sem az Internet Corp. Ltd.

Az Internet működőképességét az biztosítja, hogy műszakilag hierarchikus és moduláris szerkezetű felépítményről van szó, azaz minden egyes alrendszerének valamilyen kompatibilitási feltételeknek kell eleget tennie. Ezek az alrendszerek szerveződnek össze a nagy világhálóvá.

Az Internetet szabályozó önszabályzó testületek teljesen hatalom nélküli, kormányzaton kívüli és kormányoktól független önkéntesekből állnak. Az egyik ilyen testület az Internet Society, melynek tagjai közül kerülnek ki az Internet Architecture Board szakértői. (IAB). Az IAB nem más, mint az Internet szabványügyi hivatala. Itt műszaki és szoftveres szakemberek tömörülnek önkéntes módon, akik célul tűzték ki, hogy a globális kommunikáció műszaki feltételeit megteremtsék. Az IAB fogad el ajánlásokat az Internet-protokollra (IP) vonatkozóan, vagy a különböző, magasabb szintű hálózati nyelvek szabványos leírását (pl. HTML) és a különböző böngésző és Internet-felhasználói programok szabványosítását illetően. Ennek a testületnek a munkáját segíti az Internet Engineering Task Force (IETF) szervezet, amelynek bárki tagja lehet. Az IETF tagjai szintén független szakértők, az Internet működésével kapcsolatos ötleteiket juttatják el az IAB-hoz, valamint az IAB felkérésére konkrét műszaki megoldásokat dolgoznak ki, pl. amikor a World Wide Web elterjedésével kapcsolatban probléma merült fel a meglehetősen csekély sávszélességek miatt. (Amikor csak alfanumerikus adatokat kell átvinni, sokkal kisebb információátadási kapacitás is biztosítani tudja a kielégítő információ-áramlást. A képek információtartalma azonban sokszorosa a szövegének, ennek következtében egységnyi idő alatt sokkal több információ áramlik, amikor kép is megy a hálón.)

Ezekhez az Internetet reguláló nemzetközi szervezetekhez csatlakoznak még minden országból bizonyos nemzeti szervezetek. Ezeknek a nemzeti szervezeteknek azonban pusztán adminisztratív feladatuk van. Pl. kiosztják a domain neveket, vagy az ezekhez kapcsolódó Internet Protokoll címeket. Egy adatszolgáltató számítógépet csak úgy lehet megtalálni, ha ennek a gépnek van egy egyértelműen és pontosan definiált címe. Ezt a címet nevezik domain névnek. Hogy ne fordulhasson elő az, hogy két ugyanolyan domain névvel ellátott számítógép üzemeljen a világhálón, ezért országonként egy-egy testület adminisztrálja ezt. A domain név különböző hosszúságú karakterláncokból és pontokból áll, a végén egy rövidítéssel. A magyarországi Internet-címek .hu-ra végződnek, ez Magyarország rövidítése az Interneten.

A domain nevek kiosztása hazánkban kezdetben úgy történt, hogy a SZÁMALK-nak volt egy ilyen osztálya, ahová be lehetett menni domain nevet kérni, és az igénylő egy minimális regisztrációs díj befizetése után rövidesen meg is kapta azt. Egy széles sajtó- visszhangot is felverő botrány után azonban a SZÁMALK ezt a koordinációs szerepét felfüggesztette. Pillanatnyilag a legnagyobb Internet-szolgáltatók (Internet Provider) által létrehozott testület ellenőrzi és adminisztrálja a domain-név osztást. Az Internet Providerek pedig a számukra biztosított domain név és IP címtartomány alapján a hozzájuk csatlakozó végfelhasználók IP címeit határozzák meg.

Az Internet társadalmi beágyazottsága

Mint már említettük, a grafikus böngésző programok és a World Wide Web megjelenése, majd elterjedése jelentősen átstrukturálta azt a társadalmi közeget, melyben az Internet megszületett, majd kezdetben fejlődött. A világháló történetének kezdeti szakaszában az internetezők majdnem kivétel nélkül az akadémiai szférából kerültek ki. Iskolázottság és életkor tekintetében szinte teljesen homogén csoportot alkotva, sajátos szubkultúrát hoztak létre maguknak. A szubkultúrának saját viselkedési szabályai (netikett), saját nyelve (alfanumerikus piktogramok az érzelmi állapotok e-mailben való elküldésére, pl. öröm :-) szomorúság :-( szigor :- | etc.) alakult ki az évek során.

A nem professzinális felhasználók számára is használható hálózati technológiák elterjedésével az Internet társadalmi beágyazódása kiszélesedett. A homogenitás megszűnt, bár továbbra is maradtak jól szegmentálható csoportok. Ugyanakkor az Internetet felhasználók köre továbbra is minden országban szignifikánsan eltér a populáció átlagától. Az eltérés jellege az életkor, a nem, az iskolai végzettség és a jövedelem mentén határozható meg. Az eddig ismert adatok tükrében kivétel nélkül minden országra igaz, hogy a rendszeres Internet-használók körében arányaiban több a fiatal, a férfi, a magasan iskolázott, a magasabb jövedelmi csoportba tartozó, mint a teljes népességben.

Az Internetező társadalom fő szegmensei a következők:

Egy másik szegmentációs szempont szerint

Az Internet társadalma a 90-es évek végére szubkultúrából szuperkultúrává vált. Szuperkultúra, hiszen különböző nyelvű, vallású, életkorú, kultúrájú emberek között létesít kapcsolatot a szó intellektuális értelmében is. Szuperkultúra abban az értelemben is, hogy a kultúra minden szegmensét képes megjeleníteni és közvetíteni.

Az Internetben rejlő üzleti lehetőségek

Az Internet üzleti alkalmazásait két nagy csoportba oszthatjuk, az egyik a business to business alkalmazásoké, a másik a nagyközönség számára biztosított szolgáltatásoké. Ez utóbbi is tovább bontható két lényegesen különböző tevékenységre, úgy mint az Internet-hozzáférés fizikai biztosítása (Internet Provider), és minden egyéb, ettől eltérő szolgáltatás.

A meglehetősen szerteágazó üzleti lehetőségeket az alábbi táblázatban foglaljuk össze:

Az Internet üzleti lehetőségei

Business to business alkalmazások

Szolgáltatások a nagyközönség számára

Vállalati Intranet

On-line üzleti partnerközvetítő rendszerek

Fizikai Internet-hozzáférés biztosítása (Internet Provider)

Tartalomszolgáltatás

 

On-line kereskedelem

On-line pénzügyi és banki szolgáltatások

Business to business alkalmazások

Az Internet egyik legelső üzleti alkalmazási lehetőségének az tűnt, amikor a 80-as évektől kezdődően Amerika-szerte megjelentek a hatalmas üzletipartner-közvetítő hálózatok. Ennek az volt a lényege, hogy bizonyos összeg befizetése után egy adott cég a tevékenységét, termékeit, szolgáltatásait egy központi helyen található központi számítógép adatbázisába elhelyezhette, ugyanakkor jogot kapott arra, hogy üzleti partnerek után ebben az adatbázisban kereséseket folytasson. Az adatbázisnak volt egy automatikus indexelő rendszere, képes volt arra, hogy összepárosítson igényeket. Ez igen virágzó üzletágnak indult, és nagyon jól működött, évről évre jelentős növekedést mutatva, a 90-es évek elejéig.

Közben a hálózati technológiák teljesen más irányba fordultak. Az a hálózati filozófia, amelyre ezek az üzleti kommunikációs és üzletpartner-közvetítő rendszerek alapultak, az volt, hogy valahol van egy központi szerver, ami összeszívja az információkat. Ezen a szerveren meg kell nézni, hogy mit árulnak, mit akarnak venni, és ennek megfelelően megtalálni a partnert.

A 90-es évek közepétől a hálózati technológiáknak a lokális megoldások felé történő elmozdulása lerombolta ezen cégek piaci lehetőségeit. A lokális hálózati technológiák elterjedésének az volt az oka, hogy egyre több nagyvállalatnál kezdtek el egyre több computert használni. Így megnőtt az igény arra, hogy ezeket a computereket valamilyen integrált vállalati információs rendszerbe összekapcsolják. Ez a dolog csak addig oldható meg egyszerűen, amíg olyan vállalatról van szó, amelynek egy telephelye van, és viszonylag kis számú, különböző típusú computerrel rendelkezik, amiket egy lokális számítógép hálózatba össze lehet kapcsolni.

Merőben új problémát jelentett az, amikor olyan cégek léptek fel integrált információs rendszerek kialakítása iránti igényükkel, amelyeknek sok telephelyük volt, esetleg térben nagyon távol elhelyezve egymástól. A multinacionális vállalatok a világ különböző pontjain lévő lerakataik, telephelyeik, leányvállalataik közötti kommunikációt szerették volna még tökéletesebbé tenni.

Erre az igényre az egyik lehetséges megoldás az lett volna, hogy a vállalat minden egyes telephelyét egy saját maga által biztosított fizikai információs vonalon összeköti egymással. Nem szükséges részletezni, hogy ez milyen költséges dolog.

A költségek szempontjából is optimális megoldást az Intranet hozta meg. Az Intranet tulajdonképpen Internet-erőforrásokat alkalmazó és felhasználó, de zárt körű hálózat. Az Interneten lévő információforrások gyakorlatilag korlátozás nélkül bárki számára elérhetők.

Egy vállalati Intranet azonban olyan szoftveres titokvédelemmel van ellátva, hogy oda nem jelentkezhet be bárki. A vállalati Intranet telefonvonalas (dial up) vagy bérelt vonali kapcsolatot létesít egy hozzá térben közel eső Internet providerrel, majd azt a kommunikációs protokollt, amit a cég használ belső ügyeinek áramoltatására, megfelelő szoftveres titokvédelemmel látja el. Ennek következtében megoldható az, hogy a budapesti központban hálózatra táplált információk bármelyik pillanatban bármelyik országos alközpontban olvashatók. Azt is meg lehet tenni, hogy az Intranetben különböző szintű hozzáférési jogokat definiálunk, megengedjük pl. azt, hogy egy területi képviselő megnézhesse az összes alárendelt megyében folyó információforgalmat, de már az országos központra ne legyen rálátása.

Bizonyos, a cég tevékenységével kapcsolatos információkat teljes mértékben nyilvánosságra is hozhatunk.

Szolgáltatások a nagyközönség számára

A fizikai Internet-kapcsolat biztosítását végző cégeket Internet Provider-nek nevezik. Az Internethez csatlakozni kétféleképpen lehet a szó technikai értelmében. Az egyik lehetőség az, hogy a felhasználó állandó fizikai összeköttetést létesít egy olyan számítógéppel, amely már az Internet világhálóra valamilyen módon rácsatlakozott. Ez az összeköttetés az egyetemek körében, pl. Budapesten egy optikai kábellel van megoldva. Van, ahol koaxális kábelekkel, vagy mikrohullámú rádiókapcsolattal biztosítják az összeköttetést, de bármifajta szabványos műszaki megoldás elképzelhető. A másik lehetőség, ha a felhasználónak nincs a nap huszonnégy órájában szüksége az Internetre, akkor egy telefonvonal és egy modem segítségével bejelentkezhet a saját számítógépéről egy olyan számítógépre, amely már az Internettel össze van kapcsolva. Azt a céget, amelynek a számítógépe már össze van kötve az Internettel, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy mások bérelt vonalon, vagy modemen keresztül csatlakozzanak a szerveréhez, Internet providernek nevezik. A provider bizonyos díjat kér a kapcsolat lehetőségért. A díj általában a hálózaton tartózkodás időtartamával és/vagy a letöltött információ mennyiségével van kapcsolatban. Az Internet provider biztosít IP címet a hozzá becsatlakozónak. Általában szoktak adni e-mail címet is, ha ezt a felhasználó kéri.

Az Internet üzleti alkalmazásainak másik nagy szelete a tartalomszolgáltatás. Ezen belül először az on-line médiában rejlő lehetőségeket tekintjük át.

A World Wide Web felhasználásával úgy érhetnek el nagyobb ismertséget a cégek termékeik és szolgáltatásaik számára, hogy kialakítanak egy saját Internet-oldalt, amit úgy hívunk, hogy home page. Itt minden olyan információt felhalmozhatnak, ami szerintük a nagyközönség érdeklődésére számot tart. Új termékeket mutathatnak be fényképpel, mozgóképpel, hangeffekttel.

Arra is lehetőség van, hogy a home page-üket felkereső látogatóktól különböző információkat gyűjtsenek össze. Ennek több elterjedt módszere is van az Interneten. Egyik módja, hogy a látogató az Interneten egy kérdőívet tölthet ki, és valamilyen módon motiválják arra, hogy ezeket kitöltsék, pl. bizonyos rendszerességgel jutalmakat sorsolnak ki közöttük. Minden egyes kitöltött kérdőív a cég piackutatási munkájában jelentős hasznot hoz.

A probléma az, hogy a figyelmet hogyan irányítsa önmagára egy vállalat. Bármelyik cégre gondolunk is, elenyésző a valószínűsége annak, hogy egy látogató véletlenül belép a honlapjukra. Az Internet üzleti alkalmazásainak ma talán legnagyobb volumenű része, az Internetes hirdetések piaca. (1996-ban az USA-ban ez a piac négy milliárd dolláros bevételt jelentett.) Olyan tartalmat kell előállítani, ami sok embert érdekel, amit naponta vagy hetente sokan megnéznek. A nagy látogatottságot elérő site-ok jelentős bevételhez juthatnak más cégek reklámozásával. A tartalomszolgáltatás számtalan különböző formája figyelhető meg az Interneten.

Ma még messze a legnagyobb látogatottságnak - és ezzel a legnagyobb jövedelmet jelentő - örvendő tartalomszolgáltatási lehetőség az ún. keresőgépek üzemeltetése. Minden keresőgép mögött egy nagy teljesítményű computer áll. Ez egy napra kész adatbázist tartalmaz az Interneten található információk egészéről, vagy az anfirmációk valamilyen jól definiált csoportjáról. A keresőgépek kétféle módon frissítik adatbázisaikat. Az egyik lehetőség, hogy az adatbázist tartalmazó szerver folyamatosan hívogatja az Interneten található web-servereket és felderíti a tartalmukat. Másik lehetőség, hogy az a tartalom-szolgáltató, aki szeretne bekerülni abba a strukturált katalógusba, amit a keresőgép jelent, regisztrációs díj ellenében e-mailben elküldi, hogy mi az Internet-címe, domain neve, és milyen típusú témakörökbe sorolható be az általa szolgáltatott tartalom. A legnépszerűbb kereső gépek manapság az Alta Vista, a Lycos és a Yahoo, a magyar nyelvű honlapok közötti keresést a Heuréka könnyíti meg. A Yahoo szerverét naponta több millióan keresik fel.

A további lehetőségek az internetes tartalomszolgáltatásban sokféleképpen csoportosíthatók.

Vannak olyan Internet-szolgáltatók, akik a hagyományos média árnyékában működnek. Ezt egészítik ki internetes támogatással. Például az internetes mutációval rendelkező lapok esetén, amit az újságban elolvashatunk, azt az Interneten is megtalálhatjuk, esetleg némi kiegészítéssel.

A nyomtatásban megjelenő lapok internetes mutációit kétfajta filozófiával szokták készíteni. Vannak olyan lapok, amelyeknek az internetes változatára nem lehet korlátozás nélkül belépni, hanem ugyanúgy előfizetési díjat kell fizetni, mint ahogy a nyomtatott változatért. Az előfizető kap egy belépési kódot, és csak ennek ellenében juthat el az internetes sajtótermékhez.

A másik eset, hogy az Internetet csak mint reklámhordozót hasznosítják, ekkor általában nem kerül fel teljes egészében az Internetre az újság nyomtatott tartalma, csak szemelvényeket, rövidített változatot közölnek. Annak reményében teszik ezt, hogy ha valaki beleolvas, felkelti a lap iránti érdeklődést, és megveszi az újságot.

Ugyanígy műsortámogatásként ma már az elektronikus sajtó műsorai mögött is szerte a világon működnek internetes megoldások, Magyarországon is több olyan tv-műsort lehet látni, ahol a műsor elhangzása előtt vagy után megadják a műsor Internet-címét. A műsorok honlapja többnyire előzeteseket szokott tartalmazni a későbbi műsorokról, ill. archívum jelleggel működik, tehát régebben elhangzott vagy adásba ment információkat lehet visszakeresni.

A rádióadásokkal kapcsolatban is van internetes támogatás, a Real Audio nevű rendszer lehetővé teszi, hogy valós időben közvetítsünk és hallgathassunk rádióadást az Interneten. Jelenleg ezeknek az adásoknak a minősége még nem éri el a hifi színvonalat, sokkal inkább a középhullámú frekvenciasávban hallható, enyhén zörejes rádióadásokra jellemző minőségűek.

Van azonban néhány olyan eset, amikor a Real Audio alkalmazása előnyös lehet. Mivel hazánkban is különböző törvényi előírások határozzák meg a rádióadók adóterületét, az ORTT és Frekvenciatanács által meghatározott, adott sugárzási területeken kell minden egyes rádióadónak gazdálkodnia. Az Internet viszont nem broadcasting jellegű műsorszórást valósít meg, hiszen kábelen megy az adás, ezért semmiféle frekvenciatörvény hatálya alá nem tartozik. Lehetővé válik, hogy bármely helyi rádió egy nem túl drága szoftver segítségével elérhetővé váljon a világ bármely pontjáról az Internetre csatlakozó nagyközönség számára. Ugyanígy a különböző archív műsorok is megtarthatók az Interneten, és ebből az archívumból visszamenőleg különböző dolgokat hallgathat az érdeklődő.

Az internetes médialehetőségek következő nagy csoportja a direkt Internet-média, tehát azok a tartalomszolgáltatók, akik kimondottan és kizárólag az Internetre készültek, az Internet adta lehetőségeket akarják maximálisan kihasználni.

A direkt internetes tartalomszolgáltatás és internetes médialehetőségek közül legnagyobb jövője talán az on-line magazinoknak van. Az on-line magazin egy, csak és kizárólag az Interneten jelentkező, semmiféle más médiában meg nem található, nyomtatott formában elő nem állított virtuális magazin. A jó magazin tartalmánál és megjelenésénél fogva az olvasóknak egy jól meghatározott körét képes napról napra a monitorok elé csábítani. Ezekben az on-line magazinokban szép számmal lehet találni hirdetéseket is.

Magyarországon a legismertebb on-line magazin az Internetto, ami már évek óta működik. Ezen kívül jó néhány próbálkozás tűnt föl és halt el, hosszabb-rövidebb idő alatt.

Az on-line magazinok viszonylag rövid életciklusával kapcsolatban mindenképpen azt kell megemlíteni, hogy sajnos, ma még a magyar internetezők társadalma átlagos demográfiai összetételét tekintve nem olyan célcsoport, amit a legtőkeerősebb hirdetők céloznának meg maguknak. Ráadásul létszámuk sem vetekedhet a hagyományos médiaközönség adataival. Hazánkban az Internet-felhasználók zöme még az egyetemi, akadémiai szférából kerül ki, hallgató, oktató vagy kutató. Nálunk is többségben vannak a férfiak, zömében fiatalok. Ez a réteg az, ami piacpolitikai szempontból, sajnos, nem érdekes, hiszen ők a legkevésbé befolyásolhatók a reklámokkal és marketing kampányokkal. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy a magyar Internet-felhasználó közösség nagyon nehéz célcsoport a marketing szemszögéből. Ennek következtében Magyarországon az Internet-üzletben megjelenő marketing bevételek és ilyen típusú pénzek meglehetősen szerényen mozognak.

Az Internet nyújtotta médialehetőségek közül mást nem is lehet megemlíteni magyarországi viszonylatban.

Különböző külföldi tartalomszolgáltatók nem magazin jelleggel, hanem valamilyen érdekes téma apropóján hoznak létre olyan tartalomforrást, amit az emberek nagy számmal látogatnak meg, pl. a legtöbb Hollywood-i filmsztárnak van saját home page-e, ahol le lehet tölteni az aláírását, legutóbbi fényképeit, intrikákat, önéletrajzi adatokat, stb.

Az Internet az egyetlen olyan hirdetési lehetőség, ahol megvalósítható, hogy a hirdető ne statisztikusan költse el a pénzét, hanem determinisztikusan. Erre a megoldásra még szintén nincs példa, de műszakilag megvalósítható lenne az Interneten. Ha valaki napilapban hirdet, ezért nagy pénzt fizet ki. A hirdetési tarifa arányos a lap példányszámával. Arról azonban, hogy hányan látták a hirdetését, senki nem rendelkezik információval. Ezzel szemben az Internet, mivel az egész egy számítógépen zajló folyamat, lehetővé teszi, hogy egy on-line magazinba belépő minden látogatót regisztráljon, sőt azt is regisztrálja, hogy hány olvasó nézett rá egy adott reklámanyagra. Ezért megoldható, hogy ne úgy határozzák meg a marketing költségeit, hogy hány hétig tartja fönn a reklámját a tartalomforrás tulajdonosa, hanem arra kötnek szerződést, hogy pl. 10 ezer látogatót biztosítanak számára. A számítógép számolja, hogy eddig hányan néztek bele a reklámanyagba, és amikor elérte a szerződésben kifizetett és meghatározott létszámot, akkor lekerül a hirdetés a helyéről.

Nem kimondottan média, de szintén az internetes üzletbe tartoznak a különböző on-line adatbázisok. Sok olyan adatforrás van, amelyről adatokat lehet lekérni, és ezért bizonyos pénzt, előfizetési díjat, vagy a letöltött adatok megabyte-ban kifejezett mennyisége utáni díjat, esetleg a letöltött recordok darabszáma utáni díjat kell fizetni a felhasználónak. Ilyen on-line adatbázisok Magyarországon még nem nagyon terjedtek el, de ez a jövőben az Internet üzleti alkalmazásainak az egyik legprosperálóbb ága lesz.

A legnagyobb pénz természetesen az Interneten is a direkt kereskedésben lenne. Azaz, hogy árukat, szolgáltatásokat közvetlenül számítógép segítségével vásárolhassanak meg az erre kíváncsi emberek. Ez még nem kiforrott, de sok működő megoldás van.

Virtuális áruházak szerte a világon magyar és külföldi hálózatokban is elérhetők. Készülhet háromdimenziós szimulációval is, de néha egyszerűen egy áru és árlista készül szövegszerkesztő formátumban, és erről válogathat a vevő termékeket vagy szolgáltatásokat, amit e-mail formájában lehet megrendelni. A legnagyobb probléma a fizetés, az elektronikus úton történő pénzcsere. Ez máig megoldatlan, néha postai utánvéttel történik a fizetés, néha a telefontársasággal kötött szerződés alapján a szolgáltatás ellenértékét ráterhelik a vevő telefonszámlájára, néha hitelkártyával fizethetünk.

Ahol árut szállítanak ki, ott többnyire az Internet csak egy árubemutató, megrendelőlap elküldésének a kereteit biztosítja. Az árut postán szállítják ki, a fizetés pénzben történik. Az elektronikus pénzmozgás egy területen megoldódni látszik, amely jelentős lökést adhat az Internet kereskedelmi alkalmazhatóságának. Egyre több bank hoz létre különböző elektronikus "home banking" rendszereket. Ezzel otthonról egy PC-s terminál segítségével bankszámlaműveleteket lehet elvégezni.

Összefoglalás

Napjainkban az Internet adta legjelentősebb üzleti lehetőségek az alábbiak:

A jövő tendenciáit figyelembe véve úgy látszik, hogy annak következtében, hogy a böngészőprogramok elterjedése bárki számára elérhetővé teszi az Internetet, a világhálót, hasonlóan a számítógép iparhoz, ahol a hardver gyártás kezdeti piaci előnyét a szoftver ipar napjainkra beérte, ugyanígy a hálózati megoldások piacán a jövő a tartalomszolgáltatóké. Azok a cégek, amelyek nagy érdeklődésre számot tartó tartalmat tudnak szolgáltatni, pl. egy nagyon olvasott, jó on-line magazint, azoknak jó piaci lehetőségeik lesznek.

Mivel mindenféle hálózati kereskedelmi tevékenység mindaddig helyben topog, amíg az elektronikus-digitális pénzmozgást valakik meg nem valósítják, az első biztonságos és átfogó pénzügyi szolgáltatás bevezetői is jelentős profitra számíthatnak.


Czeizer Zoltán

A másodlagos szóbeliség térnyerése az Interneten

1982-ben Walter Ong megjelentette Orality and Literacy (Szóbeliség és írásbeliség) című művét. A korszakalkotó írásmű az ún. Torontói Iskola kommunikációelméleti eredményeit összegzi és építi tovább. A szerző tehát annak a befolyásos szellemi áramlatnak a vonzáskörében mozog, amelyet Harold Innis, Marshall McLuhan, Eric Havelock vagy Elizabeth Eisenstein neveivel fémjelezhetünk. Ezekben a kutatókban az a közös, hogy a civilizáció folyamatát, a különböző korok társadalmainak különböző kommunikációs szokásaival igyekeznek magyarázni. Mindannyiójuk munkásságában meghatározó szerepet játszik annak a fordulatnak a vizsgálata, amelyet az írás és később a nyomtatás elterjedése hozott a korabeli társadalmak kultúrájában. A szóbeliség viszonyai között élő közösségek ennek a fordulatnak a hatására kezdtek újfajta módon gondolkodni önmagukról és az őket körülvevő világról. "Csak az írás létrejöttével válik lehetségessé a mondottnak tartós rögzítése s különböző szövegek összehasonlítása.(...) Így áll elő a kognitív szubjektum ama távolsága saját mentális tartalmaitól, ama szellemi tér, melyben fogalmiság és reflexió először kibontakozhatnak. Kialakul az ellentmondás és a koherencia eszméje, formát ölt a kritikai-racionális gondolkodás. Csak az írásbeliség megjelenésével válik el egymástól legenda és tény, mítosz és tudás."[1] Mindez akkor válik különösen izgalmassá, amikor felfedezzük, hogy napjainkban az elektronika térnyerése révén ugyanennek a folyamatnak a részleges visszafordulása zajlik. Az írásbeliségről a telefon, rádió, televízió és más elektronikus technológiák által hordozott új szóbeliségre való áttérésnek nap mint nap szem- és fültanúi lehetünk. Walter Ong ezt az új szóbeliséget nevezte könyvében másodlagos szóbeliségnek. Azért másodlagos, mert ez a szóbeliség immár állandó jelleggel írott és nyomtatott szövegekre támaszkodik, rájuk hivatkozik, és belőlük merít. Eme kettősség fokozottan erős jelenléte tapasztalható a kommunikációs technológia legújabb médiumán, az Interneten. A következőkben erre az egyetlen médiára szűkítve igyekszem bemutatni, hogy az írás és a szóbeliség sajátosságai miként ötvöződnek a net-en.

Az orális kultúrájú társadalmak

A szóbeli vagy retorikus kultúrájú társadalmak tagjai egészen máshogy érzékelték a környezetüket, mint ahogyan az írásbeli és főként a nyomtatásra épülő kultúra tagjai érzékelik. Az írásbeliség előtt nem egyszerűen nem volt írás, hanem mást jelentettek a szavak. Az írást - és főleg a nyomtatást - nem ismerő társadalmak szóbelisége olyan gondolkodási sémákat alakított ki, amelyeket mi, a tipográfiai logikán nevelkedettek gyakran alig-alig vagyunk képesek követni. Néhány évtizede az iskolázott világ újra ráébredt az elsődleges szóbeliség létezésére, valamint arra, hogy a szóbeliségre, illetőleg az írásbeliségre épülő kultúrák mélységesen különböznek egymástól.

Az írást még nem ismerő társadalmak számára, kizárólag a beszélt nyelv jelentette azt a kommunikációs közeget, amelynek révén a közösségi és kulturális viszonyok artikulálódhattak. Az ilyen társadalmak tagjai Ong kifejezésével élve az elsődleges szóbeliség viszonyai között éltek. Az elsődleges szóbeliség viszonyai között az ismeretek nincsenek leírva, sőt ennek még a lehetősége sem létezik. Soha senki nem tud utánanézni semminek, mert ez a fogalom, hogy utánanézni, a szóbeliség kultúrájában nem létezik. A tudás nem tárgyiasul könyv formájában, hanem az elhangzás pillanatában megsemmisül. A világról szerzett ismeretek megőrzése a folytonos újrakimondással valósul meg. Tudni annyit jelent, mint ismételni, az ismételt felidézéshez viszont emlékezetes formába kell önteni a fontos gondolatokat. Erre szolgálnak azok az emlékezettechnikai (mnemonikus) formulák, amelyek keresztül-kasul átszövik az elsődleges szóbeliség beszélt világát. Ilyen emlékezettechnikai formulák a jelzős szerkezetek, a párhuzamos mondatsémák (refrének), a rímek stb. Milman Parry - aki rámutatott, hogy a homéroszi eposzoknál nem az a fontos, hogy ki írta őket, hanem az, hogy ezek a szóbeliség viszonyai között keletkeztek, és csak utólag lettek lejegyezve - számtalan helyen hívja fel figyelmünket az olyan, több tucatszor ismétlődő ritmizált frázisokra, mint amilyen a "leleményes Odüsszeusz", a "rózsaujjú hajnal" vagy a "szent falu Trója".

Minden érzékelés időbe ágyazott, de a hang egyszerűen elválaszthatatlan a jelen időtől. Ha megállítjuk a mozgóképet, és kimerevítünk egy filmkockát, akkor egy darab állóképet kapunk, de ha a hang futását állítjuk meg, akkor "állóhang" helyett csak a csend marad. Ahogy Ong írja: "Sound exists only when it is going out of existence" (Ong 1982: 32). A hangot nem lehet elvonatkoztatni a jelen időtől. A szavak pedig, minthogy a hang kelti életre őket, mindig jelen idejű cselekvést jelentenek. A szavakat cselekedték, nem pedig jelölték. A szó ily módon mindig esemény (volt), nem pedig leírt dolog.

A nyomtatásra épülő kultúra

A nyomtatás elterjedésével a hangzó szavak tárgyakká, térbelileg megformált látvánnyá váltak, amelyek immár nem kötődtek a beszélőhöz, hanem könyvek formájában tárgyiasult gondolatokká lettek. A régi szellemi világban a hallás volt a meghatározó és nem a látvány. A hallás dominanciája még sokáig - a kéziratos kultúrán át a korai nyomtatásos kultúráig - változatlanul megmaradt. A változást az úgynevezett néma olvasási fordulat (silent reading) hozta. Eleinte - ahogy sok középkorkutató beszámol róla - az írást ismerő szerzetesek csakis hangosan tudtak olvasni, tehát még akkor is hangosan olvastak, ha magukban voltak. Az olvasást nem vizuális, hanem hallgatói folyamatként élték meg. A betűk hangokat jelentettek, nem pedig látványt. A kézzel írt kódexekben az írásjelek egyébként is rendkívül szabálytalanok voltak, hiszen nemigen létezett szabvány, illetve sok-sok, egymástól független szabványcsíra létezett. Így tehát a hangzás alapján állapították meg, hol kell szünetet tartani, vagy hol fejeződik be a mondat. A nyomtatás fokozatos elterjedésével azonban ez a hagyomány lassan eltűnt. A nyomtatott szöveget a kézzel írottal szemben könnyebb volt olvasni, mert egységesebb rendszer szerint készült. Azért alakulhatott ki a néma és folyamatos olvasás, mert nem volt már szükség a hangzás szerinti értelmezésre. A nyomtatás, nem pedig az írás volt az, ami ténylegesen tárgyiasította a szavakat és ezen keresztül a gondolkodást. A nyomtatásnál a szavak olyan, előre elkészített egységekből készülnek, amelyek létezésükben megelőzik a szót, amelyet alkotnak. A nyomtatás tehát a betűk egyformaságával, a szavak látványának sematikus voltával, a szöveg vizuális egységekbe szerkesztettségével azt sugallja, hogy a szavak maguk is tárgyak vagy dolgok, és nem csak megjelenésük az a nyomtatott szövegben. Az alfabetikus betűnyomtatásnál a szavakat külön-külön öntött betűkből állították össze, ezáltal a szót pszichológiailag is mélyen beágyazták az ipari fejlődés kultúrájába, hiszen éppúgy készítették el, "gyártották le", mint bármely más iparcikket (McLuhan a futószalag kifejezést használja). A nyomdai folyamat teljesen egyforma tárgyakat hozott létre, amelyek helyettesíthető és pótolható részekből álltak. A szóbeli kultúrájú világban az elbeszélő minden alkalommal másként mondta el ugyanazt a történetet. Nem a tárgyszerűség, hanem a beszéd öröme volt a fontos számára. A hallgatók pedig közbeszóltak, bekiabáltak, azaz részeseivé váltak az eseménynek. A nyomtatott szöveg ezzel szemben a lezártság érzését kelti. A nyomtatás azt reprezentálja, hogy egy szerző a végső formába önti a szavait. A már elkészült, kinyomtatott könyvbe nem lehet belebeszélni. Nem lehet hozzátenni, és nem lehet elvenni belőle; nem lehet részt venni benne, és nem lehet megváltoztatni azt, csupán követni lehet a szerző által sorról sorra előírt gondolatfolyamot. A "halott" sorok vizuális dominanciája azonban egyre inkább megtörni látszik az elektronikus tömegkommunikációs eszközök térnyerésének következtében. Napjainkban egyre nagyobb jelentősségre tesznek szert a hangot adó, elektronikus médiumok. A televízió, a rádió és a telefon révén az elektronikus technológia elvezet bennünket a másodlagos szóbeliség korába. Az információk óriási hányadát immár nem nyomtatott, hanem beszélt szövegekből nyerjük. "Az új szóbeliség feltűnő hasonlóságokat mutat a régivel: részvételi misztikájában, a közösségi érzés fokozásában, a jelen pillanatra történő összpontosításában s még az állandó fordulatok használatában is [...], de lényegét tekintve ez akartabb és tudatosabb szóbeliség, mely állandó jelleggel az írás és nyomtatás használatára alapozódik." (Ong 1982: 136).

Szóbeliség és írásbeliség a hálózaton

Nyíri Kristóf Hagyomány és társadalmi kommunikáció című tanulmányában arra hívja fel a figyelmünket, hogy az Interneten történő hálózati kommunikáció során összekeverednek a beszélt és az írott nyelv sajátosságai. Ő azt mondja, hogy: "a networking alapvető formája az e-mail (elektronikus levél), és lenyűgöző az a megfigyelés, hogy az e-mail üzenetek stílusa milyen közel áll a beszélt nyelv stílusához. Az e-mail szövegek hemzsegnek a hibásan induló, inkoherens mondatoktól.(...) A hálózat gyorsasága, a kommunikációs helyzet nyomása a mérlegelő, reflektáló fogalmazás ellenében hat."[2]

Úgy tűnik tehát, hogy az e-mail-ezés esetében - a beszédhez hasonlóan - sokkal lényegesebb a spontaneitás, a jelenidejű helyzethez kötöttség, mint az - írás (és főként a nyomtatott könyv) sajátosságaként ismert - egységes, történeti és logikai koherencia. Az elektronikus levél a hagyományos levéllel szemben nem napok vagy hetek alatt ér oda a címzetthez, hanem a küldés pillanatában. Minden hiba, amelyet az írás közben elkövetünk egyetlen mozdulattal korrigálható, és ez azt jelenti, hogy az e-mail szinte bátorít a spontán kreativitásra. "A szövegszerkesztőn fogalmazott szöveget igen kis fáradtsággal átírhatjuk, szerkeszthetjük, formattálhatjuk, és újra formattálhatjuk, kinyomtathatjuk, sőt publikálhatjuk is. A szövegszerkesztőn könnyű az írás mind abban az értelemben, hogy megengedi a provizórikusat, a vázlatot, a kísérletet, mind pedig abban az értelemben, hogy lehetővé teszi már meglévő szövegek könnyűszerrel való felhasználását - saját szövegeinkét vagy mások által írt szövegekét, utóbbiakat erőfeszítés nélkül ötvözve az előbbiekkel."[3] Ez a könnyed technika a fogalmazás könnyedségét a beszéd könnyedségéhez teszi hasonlatossá. A szóbeliségre emlékeztet az is, ahogyan az e-mail elveszik az időben, nem tárgyiasul, nem kerül kinyomtatásra, azaz - mint a hangnak - nem marad nyoma sehol. "A szövegszerkesztőben tárolt szövegek nem viselik magukon történelmük bélyegeit, kortalanok, nincsen önálló időbeli létezésük. És mivel folyamatos újraírásnak vannak kitéve nemcsak jelentésük, de formájuk is korlátozott objektivitású." Richard Dimler szerint a szövegszerkesztő használója számára a nyelv "inkább dinamikus, mint statikus, inkább képlékeny, mint fixált, inkább lágy, mint kemény, inkább rugalmas, mint merev. Ezáltal úgy látszik, mintha a nyelv sohasem érne el valamilyen végső állapotot."[4], Vagy ahogyan Michael Heim írja Electric Language című könyvében "digitális közegben a fogalmazás közvetlensége a beszéd közvetlenségéhez hasonlatos. A szövegszerkesztés visszahoz valamit az orális diskurzus közvetlen áradásából." Természetesen ezek a változások legérzékletesebben azokon az írott szövegen alapuló (text based), de ugyanakkor egyidejű (real-time) - tehát rögtönzött - kommunikációs fórumokon figyelhetőek meg, amelyek a közelmúltban olyan döbbenetes gyorsasággal indultak szaporodásnak, és amelyek (mint a chat room-ok vagy a MUD-ok) minden bizonnyal a hálózati kommunikáció legizgalmasabb formái.

Felhasznált irodalom


  1. Nyíri Kristóf: Hagyomány és társadalmi kommunikáció. In: Replika 1993 november.
  2. Nyíri Kristóf: Hagyomány és társadalmi kommunikáció. In: Replika 11-12.
  3. Uo.
  4. Uo.


Czeizer Zoltán

Szerepjáték a cyberspace[1]-ben

Előszó

Dolgozatomban olyan összefüggéseket fogok vizsgálni, amelyek a tudás decentralizációjával állnak kapcsolatban. Ezeknek az összefüggéseknek a feltárásához a legideálisabb terepet azok a nyelvi játékok nyújtják, amelyek a mai tizenévesek érintkezéseihez szolgálnak alapul. Az ő diskurzusaik sokszor már nem a hagyományos - face to face - nyelvi közegben zajlanak, hanem a számítógépes hálózat virtuális játszótereinek egyikén. Nyelvük, tudásuk, személyiségük a hálózat folyamatosan változó információ-tengerében nem épülhet egyetlen biztos pont, vagy egyetlen szociális helyzet köré. Számukra a biztonság éppen a középpont cserélhetőségéből származik. Identitásuk a vallás vagy a nemzet helyett sokkal inkább a játékhoz köthető, és mint ilyen, maga is gyorsan változó. A környezethez fűződő viszonyt a kibertérben egyfajta játékos attitűd jellemzi, amely nem is az igazodásra és nem is a kizsákmányolásra, hanem a kölcsönhatásra épül. "A számítógéppel közvetített kommunikáció nagyon sok játékra és kísérletezésre kínál lehetőséget a különböző szerepekkel, személyiségekkel és egyéniségekkel."[2] Ezekben a játékokban a nyelvi környezet alakulása visszahat a játékos identitására, de nem a kényszer, hanem a csábítás eszközeivel. A legcsábítóbb szerepeket a Multi User Dungeons rendszerei kínálják. A MUD a szövegalapú hálózati szerepjátékok legelterjedtebb típusa, amely egyszerre több - más-más földrajzi helyről becsatlakozó - játékosnak nyújt közös kalandozásaikhoz virtuális terepet. A következőkben igyekszem felvázolni a MUD kialakulásának és szellemtörténeti beágyazottságának néhány aspektusát, különös tekintettel az identitás és a nyelvi környezet kapcsolatára.

A decentralizált szöveg: a hypertext

A hypertext olyan elektronikus monitorra íródott szöveg, amelyet nemcsak egy irányban lehet olvasni. Tulajdonképpen nem is olvasni kell - ha az olvasás passzív befogadót feltételez -, hanem irányítani. Minden elolvasott szövegrész után ki kell választani a következő elolvasni kívánt szövegrészt, mert a szövegrészek többféle logika alapján is sorbarakhatók. Az olvasó hagyományos nyomtatott szövegolvasással szemben élő, interaktív kapcsolatba kerül a monitoron megjelenő írással. Itt minden reagálás azonnali változást okoz magában a szövegben. A szöveg tehát nem érinthetetlen tabu, mint a nyomtatott könyv esetében, hanem tetszőleges szempontok alapján felülírható "lágy felület". A hypertextben az olvasás nem egyetlen lineáris szál megértésének kényszerét jelenti, hanem a szálak összefüggéseire való rácsodálkozás lehetőségét. Nincs centrum, ahová mindenképp el kéne jutni, és nincs logika, amelyet mindenképpen követni kellene. A hypertext annak a szellemtörténeti korszaknak a terméke, amely elveszítette a Statikus Középpont tekintélyébe vetett bizalmát. A Statikus Középpontra épülő metafizikai látásmóddal szemben megjelenik a metaforikus modell. A metaforikus szemlélet mindent a nyelv birodalmába utal, mert eleve tagadja, hogy az átnevezésnek tekintett új igazságok a nyelven kívül bármiféle "eredeti" és állandó létezőhöz volnának köthetők. A metafizikus és a metaforikus megismerés különbsége tehát úgy foglalható össze, hogy amíg az előbbi a nyelven kívülre helyezi a megismerés tárgyát, addig az utóbbi a nyelvben és a nyelv által történőkként tekinti azt. A metaforának nincs eredetije, mert "a metafora ki-nem-mondottja az elhasznált metafora [...] A metafora elhasználódása a fogalom felváltásában rejtezik. [...] Amiben Hegel értelemmegújítást, ott Derrida csak a metafora elhasználódását és a metaforikus eredet elrejtése által történő idealizációt látja [...] Ezt Nietzsche is megfogalmazta: Az igazságok illúziók, amelyekről elfelejtődött, hogy milyenek is, metaforák, amelyek elhasználódtak, és érzékileg erőtlenné váltak.[3]

A metaforikus szemlélet arra ösztönöz bennünket, hogy a szöveget ne Szent Írásként féljük, hanem inkább használjuk. A hypertextben a legfőbb tekintély - vagy centrum - maga a felhasználó. A szöveg használatának legizgalmasabb formája a hypertexttel való játék. Mindenki, aki nem fél diskurzusba bocsátkozni a szöveggel, eljut erre a szintre, de csak kevesen ismerik azokat a speciális hypertexteket, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerre több játékos is mozoghasson "bennük". Ilyenkor a játékos szemszögéből a többi használó úgy jelenik meg, mint a szöveg részeit képező objektumok. Ezekben a hypertextekben tehát - és a MUD-ok is ilyenek - a játékosok csupán virtuálisan, a szöveg kiterjesztéseként vannak jelen.

A fantasy szerepjáték [4] és az új szóbeliség

Az egyszempontú logocentrikus világkép számos alkalommal pusztító eredményűnek bizonyult. Ilyenek voltak a nacionalizmusok, a specializált szaktudományok (melyek speciális eredményeik mellett környezetüket pusztították), vagy a kizsákmányolás stratégiájú ökonómiák. Ma egyre inkább tudatosodik, hogy mivel a valóság nem egyszempontú, ezért a valóság egyszempontú leírása soha nem lehet teljes.

A logocentrikus világkép összeomlása a század elején néhány embert arra ösztönzött, hogy a hivatalos történelem helyett fantáziájuk világában építsenek fiktív történelmeket. Ezek a privát mitológiák diszkurzív környezetbe kerülve leváltak alkotóikról és önálló életre keltek. Ilyenkor a fikció már nem a hatalom legitimációját, hanem csak a játék örömét szolgálta. Idővel azonban a játék öröme keresettebb árucikk lett, mint a hivatalos ideológiák, és ettől a pillanattól kezdve eldönthetetlenné vált, hogy melyik a "valóságos". A fantasy szerepjáték népszerűségének az volt a titka, hogy létezése játékosok tevékeny részvételére épült. A résztvevők valódi kölcsön-

hatásba kerültek világuk fejlődésével, mert az alaptörténetet csupán mintának tekintették, amelyet egy asztal körül társalogva közösen szőttek tovább. A játékosok felvették az adott világ lehetséges szerepeinek egyikét, és kezdetét vette a játék. A történelemkönyv nyelvtankönyvek sokaságává változott, amelyek mindegyike más-más világok szabályait tartalmazza. Az írás pedig, amely - az Igazság hordozójaként - évszázadokon át a beszéd fölé rendelt forma volt, mostanra a fantasy világában a diskurzus játékszerévé változott. A fantasy szerepjátékban a szóbeliség és az írásbeliség sajátosságai összekeverednek egymással. A résztvevők állandó interaktív viszonyban állnak a játék történéseit koordináló mesélővel, és bár a mesélőt írott szabálykönyvek kötik, a sztori alakulását tekintve a hangsúly mégis a játékosok között zajló diskurzuson van. Ha egy szabálykönyv nem el- és megbeszélhető, akkor csupán írott szöveg marad. Hiába van precízen megszerkesztve, hiába logikus a karakterek viszonyrendszere, hiába tökéletesek a paraméterek, ha nem a szóbeliség viszonyaira épül, akkor nem játsszák. A fantasy szerepjáték varázsa ugyanis a szóbeliség részvételi misztikájából árad. Ez a szóbeliség természetesen nem ugyanaz, mint az alfabetikus írást nem ismerő társadalmak szóbelisége volt - hiszen számos helyen felhasználja a nyomtatott szövegeket -, de nem is az elmúlt évszázadok írásának alárendelt szóbelisége. Talán egy új szóbeliségnek nevezhetnénk, amely az írás használatára alapozódik, és nem pedig a szolgálatára. Ahogyan Walter Ong fogalmaz: "Az új szóbeliség feltűnő hasonlóságokat mutat a régivel: részvételi misztikájában, a közösségi érzés fokozásában, a jelen pillanatra történő összpontosításában, még az állandó fordulatok használatában is [...], de lényegét tekintve ez akartabb és tudatosabb szóbeliség, mely állandó jelleggel az írás és nyomtatás használatára alapozódik."[5]

A legnépszerűbb fantáziavilágnak a Tolkien regényére[6] épülő D&D (Dungeons and Dragons) bizonyult, amelyet 1979-ben egy számítógépes program segítségével a hálózatra is felvittek. Ily módon a más-más földrajzi helyről egyidőben bejelentkező játékosok olyan közös területen tudnak társalogni, amelyet egy számítógépes program, azaz egy többfelhasználós hypertext működtet. Ha egy játékos közlendőjét a monitorra írja, akkor az - a speciális parancsoktól eltekintve - a rendszerben levő többi játékos monitorán is megjelenik. Ez a kommunikációs forma tehát egyesíti magában a levelezés diszkrét tulajdonságait a beszéd közvetlenségével, miközben jónéhány párhuzamot mutat az új szóbeliség részvételi misztikájával is. Ezek után talán nem meglepő, hogy a szerepjáték hálózati formájának megjelenése emberek ezreit tette az "írott beszélgetések" rabjaivá.

A Multi User Dungeons születése

A MUD egy élőben folyó hálózati szerepjáték, "melyben az ember felvesz egy személyiséget és belép egy alternatív valóságba a billentyűzetén keresztül. Miközben felfedezed ezt a másik világot, néhány egyszerű parancs ismételgetésével (mint például "nézz", "menj", "vedd fel"), összetalálkozol a program más használóival, akik barátságos beszélgetésbe elegyedhetnek veled, vagy kérik a segítségedet valaminek a felkutatásában, vagy éppen ki akarnak nyírni téged minden látható ok nélkül."[7]

Sok ezren töltenek napi 8-10 órát ebben az Interneten[8] keresztül elérhető fantáziavilágban, ahol építenek, rombolnak, beszélgetnek és szexelnek, miközben otthonaikban ülnek a komputerek célállomásain a világ minden táján.

Az első MUD, egy C for Unix-ban írt objektum orientált komputerprogram 1979-ben született. Alkotói, Richard Barte és Roy Trubishaw a D&D fantáziavilágot egy népszerű komputeres szókörnyezettel olvasztották össze. Ebből fejlődtek azután tovább az úgynevezett második generációs MUD-ok, amelyek Tolkien fantáziabirodalma helyett más-más metaforákat (pl. Star Trek galaxisok) használtak világuk felépítéséhez. Ezekre következtek a harmadik, negyedik és ma már az ötödik generációs MUD-ok, amelyek között olyan tudományos közösségek is találhatók, mint a Media

MOO, ami a MIT's Media Laboratory virtuális verziója. "Ahogy a MUD fejlődött, a rendszeroperátorok fokozatosan rájöttek arra, hogy a számítógép olyan dimenziókat tárt fel, amilyeneket a táblás játék (fantasy) soha nem tudott volna. A szörnyekkel való harcok helyett a játékosok megtanultak egy komputer által létrehozott környezetet használni, amelynek révén képesekké váltak arra, hogy távoli helyekről egyszerre többen egy sajátos kommunikációs kapcsolatba lépjenek egymással."[9] (Young)

Az első magyar nyelvű MUD 1995. szeptemberében jelent meg Elveszett Világ néven a Budapesti Műszaki Egyetem Schönherz Zoltán Kollégiumának Unicorn nevű szerverén. George Reese bocsátotta az adminisztrátorok (Czimbalmos Árpád és Tamási György) rendelkezésére az általa készített D&D alapú felhasználói szoftvert. Azóta olyan népszerűvé vált ez a világ, hogy - néhány költözés (szervercsere) után - manapság már némi szerencse is kell a zsúfolt rendszerbe való bejutáshoz.

A MUD gyakorlata

Jelenleg több száz MUD létezik, amelyek az Interneten keresztül bárki számára elérhetők. Ha tehát a MUD-ok kommunikációs tulajdonságait kívánjuk vizsgálni, akkor érdemes legalább az egyiket (illusztrációként) működés közben is megtekinteni. Ez nélkülözhetetlen a MUD-ok nyelvi sajátosságainak és a játékosok mobil identitásának megértéséhez. A következőkben tehát azokat a standard lépéseket fogom szemléltetni, amelyekkel egy újonnan érkezett játékos találkozik az Elveszett Világ nevű magyar nyelvű MUD-on.

Ha a telnettel felhívjuk a következő lokációt:

MUD.MATAV.HU

akkor a következő szöveg fogad minket:

Gép:Isten hozott az Elveszett Világban kalandozó! Írd be a neved:
Játékos:Harlekin
Gép:Biztos, hogy ezen a néven akarsz játszani? (i/n)
Játékos:i
Gép:Válassz egy jelszót (legalább öt karakter)!
Játékos:natas
Gép:Gépeld be újra a jelszót!
Játékos:natas
Gép:Milyen nemű akarsz lenni (férfi vagy nő)?
Játékos:férfi
Gép:Biztonsági okokból az Elveszett Világban megköveteljük az érvényes email cím megadását a "felhasználó@szerver" formában. Csak az adminisztrátorok férhetnek hozzá ehhez az információhoz. Kérjük ezért, hogy add meg rendesen, mert ha esetleg ellenőrizzük, és nincs meg, akkor kitiltunk a játékból.
Játékos:harlekin@mail.datanet.hu
Gép:Ha gondolod, add meg az igazi nevedet is (nem kötelező).
Játékos:Czeizer Zoltán
Gép:Jelenleg épp egy tér és idő nélküli szingularitásban találod magad. A valóság láthatatlan és anyagtalan. A teremtés aktusa folyamatban van. Ösztöneid megérzik a lehetséges fajok listáját, amit gondolatban el is olvashatsz. Amint választasz közülük, megkezded kalandjaidat az Elveszett Világban! Írd be: olvas lista, hogy megtudd a választható fajok listáját.
Játékos:olvas lista
Gép:A következő fajok közül választhatsz az Elveszett Világban:
ogargnomnimfasurranó
tündeklingontörpefél-tünde
szatíróriásfél-orkember
tündérfélszerzethobbitork
Csak férfiak lehetnek szatírok, és csak nők lehetnek nimfák. A választ ‘faj' mindörökre a választott faj tagjává tesz téged. Írd be súgó ‘faj', ha további információt akarsz kapni.
Kommentár:Mielőtt választanánk, nézzük meg előbb a tündék tulajdonságait.
Játékos:súgó tünde
Gép:Elveszett Világ faj leírás: tünde
Karok száma: 2
Lábak száma: 2
Ujjak száma egy kézen: 5
Különleges végtag: nincs.
Éjszakai látás: kiváló.
Nyelv: Eltherian
Genetikai jellemzők: A tündék az univerzum legbölcsebb népei közé tartoznak. Nagyobb gyengeségek nélküli, magas intelligenciájú lények, mindenhol megbecsülés övezi őket, akárhol is járnak. A legtöbb faj feltétlenül vonzónak találja őket.
Fizikai jellemzők: A tündék zöld szemű, valamivel 2 méter alatti, emberszerű teremtmények, hegyes füllel és sötét, leomló hajjal. Vannak csoportjaik, amelyeknek barna vagy sötétzöld a bőrük, és van egy csoport, amelynek világoskék, de az ilyen tündék rendkívül ritkák.
Leginkább választott osztály: pap.
Kommentár:Ha a tündékről szóló információk elnyerték tetszésünket, akkor most már bátran válasszuk ki ezt a fajt.
Játékos:választ tünde
Gép:Újra generálod a tulajdonságaidat, most elteleportállak a falu főterére. Az Elveszett Világ fővárosának főterén állsz egy hatalmas kereszteződésben, mely a piac közepe is. A városon keresztül vezető kelet-nyugati karavánutat itt metszi a másik, észak-déli út. Bármerre indulsz is el, ha sokáig abban az irányban haladsz, akkor kijutsz a városból. Ha érdekel, mit árulnak a kofák, nézz az asztalra! A piac tipikus illatát érzed az orrodban. A kofák hatalmas ricsajjal árulják termékeiket. A következő nyolc irányba mehetsz: észak-nyugat, nyugat, észak, dél-kelet, észak-kelet, kelet, dél, dél-nyugat.
Kommentár:Mielőtt bármerre is elindulnánk, érdemes a súgó parancsok utasítással lehívni a parancsok listáját, mert a MUD-okon ezek az interaktív együttműködés eszközei.
Játékos:súgó parancsok
Gép:
adáldozatokaliasansibátorság
becenévbeszélbeszélgetchfncls
csapatdátumdicséreteldobéletrajz
érzésfákfelhasználókfelkelfelkészül
felveszfingerfixfeladokhelye
hibahistoryhonnaniszikjelszó
képzettségekképességekkérdezelkérdezkiált
kikkivédkörbenézkörny.b.követ
leírleltárlevélmászikmenekülés
mentmondmudlistamudötletnapló
néznyelveknyelvtudásragozásötlet
pénzpihenpontsúgórkik
sebzéssnoopablestátusztestsuttog
szedszínhelyektávolunansitömör
tulajdonságoktypounaliasvilágvégeüzen
válaszolvarázslatokverzió
Gép:rendőr érkezik
Kommentár:A parancsok tanulmányozása közben egy rendőr érkezett.
Gép:Rendőr körbejár téged és vizsgálódó pillantásokat vet rád. A rendőr mondja: jobb lesz, ha odébbállsz.
Kommentár:Induljunk el tehát dél felé.
Játékos:d
Gép:A piac déli részén vagy, amelyet nappali világosság áraszt el. A piacon kofák árulják termékeiket hatalmas ricsaj közepette. A következő nyolc irányba mehetsz: észak-nyugat, nyugat, észak, dél-kelet, észak-kelet, kelet, dél, dél-nyugat.
Gép:Egy óriási üvöltés rázza meg az Elveszett Világot! A Styracosaurus utolsó leheletével azt kiabálja: Sogun MEGÖLTÉL!!! Arrrrgggggg
Gép:Temera valamit kiabál Kendrall nyelven. Tomcatsaurus azt kiáltja: hehe, úgy kell neked styraco.
Játékos:d
Gép:A piactérről délre állsz, mind keleti, mind nyugati irányban csak egyszerű kispolgári házak láthatók. Az egyik ház aljában egy lépcső vezet le, valószínűleg a pincébe. A következő hét irányba mehetsz: észak-nyugat, nyugat, észak, kelet, észak-kelet, le és dél.
Játékos:le
Gép:Egy kis dohos elhagyatott pince. A pince egyik sarkában buzogányokat látsz csomóba dobálva. Elég értéktelennek tűnnek. Van ott még néhány értéktelen kacat is. Az egyetlen lehetséges kijárat a fel.
Játékos:felvesz kard
Gép:Lenyúlsz a halomba és felveszel belőle egy viszonylag jó állapotban levő kardot. Felveszel szunyogkard.
Lolita érkezik
Játékos:beszél: szia Lolita
Gép:Azt mondod: szia Lolita
Gép:Lolita rád néz.
Gép:Lolita mondja: Halihó Harlekin. Mit csinálsz?
Játékos:beszél: Vasat gyűjtök. Ha nincs még fegyvered, itt találsz.
Gép:Azt mondod: Vasat gyűjtök. Ha nincs még fegyvered, itt találsz.
Gép:Lolita mondja: Nekem már van, de sietnem kell, mert a barátaim harcra készülnek a Szent Jakab téren. Ha van kedved, tarts velem. A Déli Bekötőúton hamar odaérünk.
Játékos:beszél: Rendben. Mehetünk.
Gép:Azt mondod: Rendben. Mehetünk.

A MUD nyelvtana

Mint az előzőekből talán már kiderült, a MUD-ok egy olyan kommunikációs technikára épülnek, amely valahol az írott és a beszélt nyelv között lebeg. A játékosok egyidőben vannak jelen, mint a beszédnél, de nem láthatják, és nem is hallhatják egymást. Csupán a leírt szavak közvetítenek közöttük. Ezekben a világokban még sokkal jobban összekeverednek a beszéd és az írás jellegzetességei, mint a fantasy szerepjáték face to face változatában. Ráadásul az írott szabálykönyvet amelyre a fantasy épül a MUD-okon egy hypertext, azaz egy számítógépes program helyettesíti. A szövegkörnyezet, amelyet ez a hypertext biztosít, néhány kódutasítás vagy parancs - lásd az előző fejezetben - ismeretében mindenki által használható és alakítható. Ezek a parancsok egy rendkívül egyszerű és igen intuitív programozási elven alapulnak, amely Objektum Orientált Programozásként ismert. A tizenhárom létező MUD operációs rendszer közül mindegyik Objektum Orientált alapú. A parancsok - ahogy az előző fejezetben már látható volt - utalnak a valós világban lévő fizikai megfelelőjükre, pontosabban annak metaforájaként funkcionálnak. Ez azt jelenti, hogy a játékosoknak folyamatosan metaforákban kell gondolkodniuk, mert - ha más nem is - a programnyelv használata biztosan felidézi, hogy a cselekvés csupán szimbolikus jellegű. Ha például beírom, hogy öl Karibosz, akkor az öl parancs begépelése rákényszerít arra, hogy egy pillanatra kilépjek a történésből, és önkéntelenül eszembe juttatja, hogy itt azért nem arról az ölésről van szó. Ez a kettős perspektíva vagy metaforikus látásmód - amely az írás és a beszéd keveredése révén nem engedi a történésbe való teljes beleveszést - megtanít bennünket arra, hogy egy bizonyos távolságot tartsunk a jelentéstől. Ez azért fontos, mert önmagunk "jelentését" is megtanuljuk iróniával szemlélni.

A biztonság nélküli játék

Az, ahogyan identifikáljuk önmagunkat, meghatározza azt, amit identitásnak tekintünk. Ezért ha valaki tudásának zömét egy hálózatra kapcsolt számítógépről nyeri, akkor ez kétségtelenül másfajta identitást fog eredményezni, mintha ismereteit, mondjuk, könyvekből szerezné. "A szövegszerkesztő használata írásbeliség előtti és tipografikus gondolati minták ötvöződését jelenti"[10], stílusa ezért lenyűgözően közel áll a beszélt nyelv stílusához. "Digitális közegben a fogalmazás közvetlensége a beszéd közvetlenségéhez hasonlatos."[11] A muderek identitását olyan "írott beszélgetések" formálják, amelyek a képernyőről való eltűnésük után - a beszédhez hasonlóan - legtöbbször megsemmisülnek. Nem kerülnek kinyomtatásra, mert nem az a céljuk, hogy előírjanak. Nem válnak a törvény kőtábláivá, és nem jelölik ki a tudás centrumát. A tudás fragmentálódása azonban a személyiség fragmentálódásához vezet, amely ettől fogva már nem egyetlen pontnak és nem egyetlen időnek rendelődik alá. Ha konzekvensek akarnánk lenni, akkor ettől a pillanattól kezdve nem is beszélhetnénk identitásról, mert a változó centrum óhatatlanul megszünteti azt a befelé irányuló logikai koherenciát, amelyet ez a fogalom feltételez. Itt térnék vissza az on-line kommunikáció azon tulajdonságára, amely a beszédhez teszi hasonlatossá. A beszéd ugyanis nem igényli azt a szigorú logikai koherenciát, amelyet a lineáris gondolkodás az írás terén ezidáig megkövetelt. Ahogyan Foucault fogalmaz: "a beszélek a gondolkodom visszájaként funkcionál. Ez utóbbi az Énnek és létezésének kétségbevonhatatlan bizonyosságához vezetett; az előbbi ellenben hátrál, szétszóródik, eltörli ezt a létezést, és csupán üres helyét hagyja kirajzolódni. Még a filozófiánál is jóval tágasabb az a tradíció, amely azt hirdette, hogy a gondolat elgondolása a legmélyebb bensőség irányába vezet. A beszéd beszélése [...] ama kívülség felé irányul, amelyben eltűnik a beszélő alany."[12]

Ez a kifelé orientált attitűd figyelhető meg a hálózati szerepjátékok résztvevőinek "írott beszélgetéseiben" is. Stratégiájuk nem szerveződik egy centrum vagy egy biztos pont köré, hanem a valamivel találkozásra, a valamivé válásra, az elkülönböződésre, mint folyamatra irányul. Játékuk ezért biztonság nélküli játék, amely a véletlen és a szükségszerű interferenciáján alapul. A játékosok önmagukra nem úgy tekintenek, mint egy történet - vagy történelem - végpontjára, hanem mint differenciára e között a végpont és a játékban való jelenlét - mint kiindulópont - között. Persze "a játéknak a történelemmel való feszültsége a játéknak a jelenléttel való feszültsége is [...] A játék mindig a távollét és a jelenlét játéka"[13], illetve egyfajta kölcsönhatás, amely a kettő között feszül.

A muderek játékának nyelvtana olyan kommunikációs technikára épül, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egyszerre két látószögből figyelhessék az eseményeket. Egyrészt a játékban jelenlévő karakter szemszögéből, másrészt a karaktert távolról irányító játékos szemszögéből. Ez a kettős perspektíva eredményezi, hogy a játékos nem veszik bele a jelenlét állandóságának önközpontú illúziójába, hanem a centrum hiányát fiktív középpontokkal helyettesíti. A fiktív centrumok kijelölésével újra és újra differenciát teremt önmaga és a kihelyezett centrum, azaz a karakter között. Ez a differencia a MUD diszkurzív szövegkörnyezetébe helyezve elindít egy biztonság nélküli játékot, amely immár a játékos személyiségére is visszahat. Ettől a pillanattól fogva a játék ugrás az ismeretlenbe, a kimondhatatlanba, a nem-énbe.

Felhasznált irodalom


  1. kiber (görög): irányítani, space (angol): tér vagy űr, cyberspace: információs tér, mesterséges tér, virtuális tér stb., William Gibson definíciójával élve "konszenzuális hallucináció".
  2. Lancestrate: A kiberidő megtapasztalása. A számítógéphasználat mint tevékenység és esemény. In: Replika, 1995/19-20, 222.
  3. Ricoeur Paul: Metafora és filozófia-diskurzus. In: Szöveg és interpretáció, Szerk.: Bacsó Béla, Cserépfalvi, é.n., 71.
  4. A fantasy szerepjáték "az egyik legszórakoztatóbb játékforma, amit valaha kitaláltak. A szerepjáték-őrület Amerikából indult ki, ahol a játék kezdetben egyetemisták hobbija volt. A hetvenes évek elején jelentek meg először nyomtatásban egységes szabálygyűjtemények; azóta a szerepjáték az egész világon elterjedt.
    A játékban általában 2-7 játékos és egy játékvezető vesz részt (ez utóbbi neve mesélő vagy játékmester). A játék a mesélő és a játékosok közti "párbeszédből" áll. Minden játékosnak van egy karaktere, ami (aki) tulajdonképpen egy képzelt világ képzelt lakója: lehet harcos, varázsló, tolvaj, de sok minden más is, a játék típusától függően. A mesélő feladata, hogy elhelyezze a játékosok karaktereit egy - általában kitalált - világban: például elmondja nekik, hogy karaktereik Brí városának kocsmájában ülnek. Ezután a játékosok akaratuk szerint irányíthatják a karaktereket a mesélővel való kommunikáció során. Mondhatják például, hogy "megkérdezem a kocsmárostól, ki az a félszemű a szomszéd asztalnál", vagy "mikor a csuklyás fickó kimegy, utána lopakodom", vagy "szóba elegyedem a helyiekkel, hogy mik a legfrissebb hírek"; a mesélő pedig ennek megfelelően válaszol: elmondja, mit felel a kocsmáros; mit lát a karakter, mialatt követi az idegent; milyen híreket hall a kíváncsiskodó karakter a helybeliektől, stb.
    A játék célja mindig valamilyen feladat végrehajtása a karakterek irányításával, például megölni egy veszélyes szörnyeteget, kijutni egy labirintusból, megszerezni egy varázslatos tárgyat vagy növényt - a lehetőségek végtelenek. A játéknak ez a története a mese, ami nagyon hasonlít egy kalandregény vagy film történetéhez.
    A szerepjátékok szabályrendszereinek lényege mindig a valóság elemeinek (a harc, a mágia, a karakterek képességei) minél pontosabb szimulálása, általában kockadobások felhasználásával." A Holdtölte fantasy és szerepjáték magazin 1995/7. számából kölcsönzött definíció.
  5. Walter Ongtól Nyíri Kristóf idézi, Hagyomány és társadalmi kommunikáció. In: Replika, 1993/11-12., 290.
  6. Tolkien: A Gyűrűk Ura.
  7. Gaffin Adam: Nagy Internet kalauz mindenkinek, I.I.F., Bp., 1994., 142.
  8. Az Internet egymással összekötött számítógépek hálózata, amelyhez egy telefonvonal segítségével szinte bárki csatlakozhat. Egy kommunikációs közeg, amelyben a résztvevők számára lehetővé válik mindenféle ismeretanyag és információ kicserélése. Kialakulásáról Gács Lajos így ír: "A hálózat története a hetvenes évek legelején kezdődik, amikor az amerikai védelmi minisztérium (DoD) felkérésére kifejlesztették az ARPANET hálózatot, amely földrajzilag távol levő számítógépeket és hálózatokat redundáns módon kötött össze. A kutatók elsősorban azt vizsgálták, hogyan érhetők el az egyes gépeken levő információk távoli gépekről, míg a hálózatot vagy annak egyes gépeit ért esetleges nukleáris támadás esetén is. A fejlesztők a hálózat kiépítése során új technológiai elveket dolgoztak ki. Korábban az egymással kommunikáló számítógépeket telefonvonalon keresztül közvetlenül kötötték össze, és a gépek ezen keresztül adták át az információt egymás számára. Az új - bátran forradalminak nevezhető - elvek szerint a számítógépek a közlendő információkat kisebb részekre, ún. csomagokra bontották, és ezeket a másik számítógép számára külön-külön küldték el. Ezek a csomagok akár több számítógépen keresztül is eljuthattak a célállomásra, s így lehetővé vált az egymással közvetlenül össze nem kötött számítógépek közötti adatcsere is. [...] Hamar kialakult a hálózaton az elektronikus levelezés, a levelek több címzetthez való eljuttatásának igénye, s így a levelezési lista. Ezt nem sokkal követte az információ csere új formájának kialakulása, a hírcsoportok megjelenése, ami az elmúlt évekig szinte az Internet szinonimájává vált. Ezek a technikák vezettek a mai Internet kialakulásához, és máig őrzik a kezdetek nyomait.
  9. Young Jeffrey: Textuality in cyberspace: MUD's and Written Experience. In: Replika 1995/17-18.
  10. Michael Heimet idézi Nyíri Kristóf. In: Szövegszerkesztővel gondolkodva.
  11. Michael Heimet idézi Nyíri Kristóf. In: Szövegszerkesztővel gondolkodva.
  12. Foucault Michel: A kívülség gondolata. In: Athenaeum
  13. Jacques Derridát idézi Orbán Jolán. In: Derrida írás-fordulata. Jelenkor, Pécs, 1994, 121-122.


Tarr Dániel

Az Internet Mítosz

"Kezdetben nem volt semmi. Az abszolút semmi tátongott az ürességben. Én legalábbis így tudom. Aztán a létező unatkozni kezdett a Káoszban, ahol még nem volt semmi, és létrejött a világ. A semmi összezsugorodott, majd összepréselt energiaként szétrobbant, és hatalmas erők törtek elő a semmiből - a végtelen tér és idő töltötte ki a feketeséget. A láthatatlan erők anyaggá sűrűsödtek, és a teret csillagrendszerek és bolygóhalmazok kezdték kitölteni. Így jött létre a tejútrendszer, és benne a mi naprendszerünk is. Aztán az oktalanul keringő anyagok rájöttek, hogy jobb formába rendeződni, és megszülettek a bolygók; megszületett a Föld is, a mi bolygónk. Minden ment a maga útján. Először mindenféle furcsa lények mászkáltak a földön, hatalmas, hosszú nyakú és éles fogú hüllők, de aztán amikor ez a forma már nem tudott tovább élni, inkább továbbfejlődött, és létrejöttek az emberek. Meztelenek voltak még, csak később tanultak meg baseball-sapkát és 501-est hordani. A világot szörnyű csend és rémes tisztaság borította, és a borzalmas állatok is szabadon éltek. Az emberek hamburger és bagel helyett búzát és húst ettek. Ez volt az egyetlen táplálékuk. Elégedetlenek voltak, úgy hiszem. Az emberek borzasztó egyszerűségük folytán építkeztek, hadakoztak, jártak-keltek a világban, mert még nem volt technika. Mindent úgy kellett megcsinálniuk, hogy a testükkel mozdulatokat tettek. Azt hiszem, nem tudták, mit kéne tenni. Én legalábbis így tudom.

Aztán néhány ember elkezdett gondolkozni, és már nem járt-kelt a világban, hanem házakat, utcákat meg ilyesmiket épített. Egyre többen éltek így, míg megszülettek a városok. Hosszú idő telt el így. Aztán az okos emberek egyre több dolgot találtak ki, hogy jó legyen városban lakni: kitalálták a televíziót, a telefont, az autót és a gyorséttermet. Minden a maga útján haladt. Megszületett a tudomány és a technika. De az embereknek még mindig túl sokat kellett járniuk-kelniük a világban, és továbbra is mindent eszközökkel kellett megcsinálniuk, a testük mozgatásával. Aztán a technika még egy csomó mindent kitalált: a világító cipőt, a polárszűrős napszemüveget, a dolbi-sztereó-mozit és a pizza-házhozszállítást. Az embereknek így már sokkal jobb dolguk volt, csak hát még mindig minden olyan lassan és egyszerűen ment. Az emberek még mindig nem tudták, mit kell tenniük, de úgy látszott, elégedettek. Nem sokkal később a tudósok kitalálták, hogyan lesz minden sokkal egyszerűbb: megcsinálták a Computert. Így kezdődött a dolog, úgy hiszem. Várni kellett, hogy az emberek befejezzék az atombombához kapcsolódó játékot, de aztán már mindenki vehetett Computert. Az emberek boldogok voltak. Akkor lett vége az azelőttnek, és kezdődött az ezután. Én legalábbis így tudom.

Az emberek imádták a Computert. Már nem kellett mindent a testükkel csinálni. Később megcsinálták az AT-t, majd az Amstradot, a Commodoret, míg végre megjelentek az első PC-k. Nem tudom, mennyi ideig tartott az egész. Az emberek rajongtak az igazi okos Pckért, és az otthonok megteltek velük. Egyre több mindenre használták a Computert. Már nem kellett több papír és ceruza. De a tudósok még jobban segíteni akartak, és az új PC-k már helyettesítették a televíziót, a magnót és a telefont - mindent megcsinált a PC. Végre egyszerűsödni kezdett a világ. Aztán terminálok nyíltak, és a PC-k elkezdtek egymással beszélgetni. Hatalmas hálózat fonta körbe a Földet. Megszületett az Internet. Az élet attól fogva ilyen. Mindenki a PC-ken keresztül találkozik. Már nincs szükség térre és időre. Már nem kell járni-kelni a világban, és nem kell mindent a testünkkel csinálni. Már nem kell elmennünk dolgozni, és nem kell elmenni bevásárolni sem. Ezért élünk ilyen jól még ma is. És ettől fogva egyre többet fogunk tudni. Aztán át fogjuk költöztetni saját személyiségünket az Internet logikai adatbázisába, a Cyberspacebe. Nem lesz többet szükség a testünkre, és a végtelenségig fogunk élni. Én legalábbis így tudom."

Az Internet mítosz igen összetett téma. Forrását tekintve sem homogén, hiszen el kell különítenünk azt a két önálló réteget, melyből táplálkozik. Így azt mondhatjuk, hogy külön kell tárgyalnunk a "Külső Internet Mítoszt", melyet azok formálnak, akiknek nincs személyes Internet tapasztalatuk, és külön kell tárgyalnunk a "Belső Internet Mítoszt", melyet azok formálnak, akik maguk is aktív felhasználói a rendszernek. Mi több, fel kell tárnunk azokat a tágabb összefüggéseket, melyek specifikusan erre a mítoszra igazak.

Az Internet Mítosz szerkezete és általános jellemzői

Az Internet Mítosz szerkezetét tekintve komplex mítosz, vagyis inkább mitológia, hiszen számos kisebb-nagyobb önálló mítoszt használ fel saját mitikus rendszerének megalkotására. Így kapcsolódik a "Technika Mítoszához", a "Tudomány Mítoszához", a "Modernitás Mítoszához" és az "USA Mítoszához", melyek mind az adott rendszer abszolút értékét, és minden mással szembeni prioritását hirdetik. Ezekhez a mítoszokhoz nemcsak kapcsolódik, hanem magába is építi azokat, mintegy álmítoszokként használva őket.

Komplex mítosz abból a szempontból is, hogy forrását tekintve is kétrétű: egyrészt külső mítosz, melyet azok terjesztenek, akiknek nincs személyes Internet-tapasztalatuk. (Ez tömegkulturális hatást jelent, bár itt is elkülöníthető két alsóbb kategória; a politikai, uralmi érdekrendszer által terjesztett külső mítosz, és a nem közvetlenül az érdekhatalom által indukált külső mítosz. [Lásd ott.]) Másrészt belső mítosz, melyet azok terjesztenek, akik maguk is aktív felhasználói a rendszernek. (Ez inkább szubkulturális, spontán jellegű hatást jelent, mely azonban szintúgy szétválasztható érdekindukált és nem érdekindukált mítoszokra. [Lásd ott.]) Továbbá mindkét mítosz két alfaja tovább bontható pozitív mítoszokra, - olyan mítoszokra, melyek a mítosz továbbélését és terjedését segítik - és negatív mítoszokra - olyan mítoszokra, melyek a mítosz halálát és leszűkülését célozzák. Tehát a mítosz alakulását külső, ‘mesterséges' faktorok is befolyásolják, hiszen bizonyos politikailag is elkötelezett monopóliumok, a tömegkulturális médiákon keresztül, konkrét marketing-projektekkel segítik vagy gátolják a mítosz (és így a rendszer) terjedését.

INTERNET MÍTOSZ

Külső

Érdekindukált

Pozitív
Negatív

Nem érdekindukált

Pozitív
Negatív

BELSŐ

Érdekindukált

Pozitív
Negatív

Nem érdekindukált

Pozitív
Negatív

Az Internet Mítosz klasszikus mítosz, hiszen hordozza azokat a kulturális elemeket, melyet egy klasszikus mítosznak hordoznia kell. Például megjelennek benne tabuk. Jó példák erre az ún. "hacker perek", melyek folytonosan arról szólnak, hogy "számítógépes bűnözők" ilyen-olyan okoknál fogva bíróság elé, mi több börtönbe kerültek. Ez azt sugallja, hogy az Interneten szörnyű titkok is találhatóak, melyeknek nem szabad a közelükbe menni, mert lecsap rád az "Internet-rendőrség"[1].

A mítosz fontos elemei a hozzá kapcsolódó rítusok. Jó példa erre a beavatási rítus, vagyis hogy hogyan lép be valaki a rendszerbe. Például: Ha már megszerezte a megfelelő technikát, mondjuk egy "Intel P-100Mhz-es, 8MB EDO RAM-os alaplapot, egy 1.3 GB HDD-os winchestert, továbbá minimum S3 Trio 64V+ + 2 MB VGA videokártyát, melyhez hozzárakott még egy 1.44 MB FDD külső drive-ot, minimum egy SB 16 PNP hangkártyát 120 W hangfallal, egy minimum 28800 belső GVC faxmodemet Internet Phonekit-tel, és van egy minimum 8x Sony IDE CD-ROM-ja és egy 14" SVGA color GVC monitora, továbbá még arra is odafigyelt, hogy a boltban ne csapják be, és az alaplapja PCI lokálbuszos és IntelTriton chipsettes legyen, Flash Bios opcióval és EIDE kontrollerrel, legalább 256Kb-1MB külső burst cache-el"[2], akkor máris indulhat a beavatás: az ember elmegy, hogy e-mail kódot szerezzen valamelyik nagyobb servertől (Internet-szolgáltató cégtől), melyből legalább tíz található Magyarországon[3]. Persze nem mindegy, mennyi pénzt szánunk a dologra, mert a Net provider-ek bizony drágán mérik a usage-ot (felhasználási idő) és bíz csak igen korlátozott web-link-et (hálózati kapcsolat) biztosítanak. Ha kiálljuk a próbát és bemutatjuk a megfelelő pénzáldozatot, akkor megkapjuk beavatási nevünket (pl.: dtarr@osiris.elte.hu), s így már büszkén érezhetjük magunkat egy új közösség tagjának, igazi beavatásaink azonban csak most kezdődnek... [Lásd: "életfoma változások" később.]

Az Internet Mítosz klasszikus mítoszjellegéből adódik, hogy funkcióját tekintve is összetett; egy torzult világképet sugallva, (1) egy új világrendet hoz létre: "Az új világban mindenki a PC-je segítségével az Interneten keresztül fogja bonyolítani az ügyleteit, így aki nem akar lemaradni, aki modern, up-to-date ember kíván lenni, annak muszáj internetezni. Az igazán modern ember mindent az Interneten csinál." Mivel klasszikus mítoszként funkcionál, ebből természetesen az is adódik, hogy (2) társadalmi szervezőereje van; kisebb-nagyobb társadalmi csoportokat szervez, akik egy almítosz köré szerveződve, felhasználhatják a rendszer nyújtotta lehetőségeket, és kisebb világokat hozhatnak létre. (Pl. a "Virtual University" tagjai, a "Vietnam Web Vets" tagjai, stb.)[4] Ez a társadalmi összetartozás bár abból a szempontból tagolt, hogy mindenki az adott almítosz szerint találkozik, de abból a szempontból azonban globális, hogy ezt mindenki az Interneten keresztül teszi, így elkötelezett tagja a rendszernek. Ez azt a funkciót erősíti, mely (3) az adott mítikus hatalmat - az Internetet - legitimizálja és emeli abszolút értékre. Az aktív felhasználók közül senki nem kérdőjelezi meg a rendszer hasznosságát, vagy funkcióját. Mint ilyen (4) pszichológiai funkciói is vannak, hiszen az egyéni életre és a társadalmi tudatra is olyan hatásokat gyakorol, melyek döntő módon tudják befolyásolni a világ alakulását [Lásd "életforma változások" később].

Az Internet Mítosz továbbá centrális mítosz, vagyis saját mitologikus világában központi helyet foglal el - a világ összes jelenségét saját fontosságának tükrében értékeli és osztályozza. Mi több, abszolút mítosz, vagyis mitológiáját azonosítja az abszolút valósággal - a világ összes jelenségét a saját rendszerén belül értelmezi, és rendeli maga alá. Centrális mítosz jellegéből következik, hogy ez a rendszer a világ központi lényege és mozgatórugója. Abszolút mítosz jellegéből következik, hogy ez a rendszer képezi a világot átható rendszerek hierarchiájának csúcsát, és ez áll legközelebb a valósághoz.

Az Internet Mítosz teljességét tekintve megváltás mítosz, vagyis saját mitológiája arra irányul, hogy a világot olyan módon formálja át, melyet abszolút pozitívnak (megváltásnak) gondol. "Ha mindenki részesévé válik az Internet kínálta lehetőségeknek, és aktív felhasználója lesz a rendszernek, akkor bekövetkezik az "információs forradalom", és eljön a világbéke." A megváltás mítosz természetesen a pozitív mítoszokra jellemző, így azt is mondhatjuk, hogy ezek vannak túlsúlyban a negatívokkal szemben, de az is igaz, hogy még a negatív mítoszok is véglegesnek tekintik az Internet mítoszát - fenntartják annak abszolút jellegét - és így egy "eszkatológikus megváltást" hirdetnek.

Az Internet Mítosz továbbá terjedő mítosz, így bír bizonyos történetiséggel és lokális jellegzetességekkel. Alakulását tekintve már most kettévált, a fent említett két fajtára. Élőformái megtalálhatóak mindkét fajtájánál; mind a külső-, mind a belső mítoszoknál [Lásd ott]. Lokális jellegzetességei összefüggnek a mítosz fajtájának kialakulásával. Például az USA-ban sokkal több külső, negatív mítosz figyelhető meg, mint Európában. Minél kevesebb az aktív felhasználó, annál több a külső, pozitív mítosz - természetesen ez összefügg az adott térségben folytatott reklámtevékenységgel. (Magyarországon például kizárólag a pozitív mítoszok terjedtek el.) Lokális jellegzetesség továbbá az is, hogy milyen (lokális) civilizációs elemek jelennek meg a mítoszban. Az USA-ban született mítoszok fontos eleme például a szabadság és egyenlőség eszméje, míg az Európában született mítoszok fontos eleme az individualizmus és a deviancia [Lásd később]. Ez természetesen az adott, lokális "valóság" megjelenése a mítoszban. A terjedő mítosz eredményeképpen nem kizárt, hogy hamarosan globális mítosszá válik, s mint ilyen, kész ideológiává válik.

Összegezve: az Internet Mítosz klasszikus-, abszolút-, centrális-, komplex-, terjedő-, megváltás-mítosz, mely nemsokára ideológiává, és így meghatározó életformává válhat.

Internet-élet a gyakorlatban. Az Internet-ideológia

A kialakulóban lévő, globálissá válható új életforma a mítosz fent említett jellegzetességeiből adódik, és a régi életforma teljes megbálozását jelentheti. (Ennek a reális voltát nem tudom felmérni, további szociológiai kutatást igényelne.) Ha az ember átesett a beavatási rítuson, és egy adott hálózatba belépést kapott, természetesen aktív felhasználóvá válik. A rendszer aktív felhasználása a fent kifejtett pszichológiai funkcióinál fogva az ember egész gondolkodását átformálhatja. Alternatívát ad az adott ember életének teljes megváltoztatására, oly formán, hogy átalakítja az adott személyiségét. Hiszen egy virtuális világban bárki bármi lehet. Az utolsó kisdiákból is válhat macsó cyberpunk. Nem mindegy például, hogy egy cybercafe-ban "Józsika" vagy "Sexy Devil" néven jelenek meg. Mi több a mítosz meg is kívánja éltetőitől, hogy változtassák is meg személyiségüket, és váljanak a rendszer építő tagjaivá. "Az Internet csak akkor válhat globális rendszerré, ha mindenki kiveszi részét annak építésében." Ez viszont egy csomó mindennel jár:

Nem lehet arctalan felhasználóként létezni, hanem prominens alakjává kell válni az Internet világának; "Szörfözni kell a Hálózaton" (You must Surf the Net) és profi cyberpunkká kell válni, aki tudatja a világgal, hogy jelen van a World Wide Webben. Ezt a mítosz úgy generálja, hogy egy állandóan megnyilvánuló, öngenerált hierarchiát állít fel, melyet az aktív felhasználók terjesztenek. Ez úgy nyilvánul meg, hogy egy adott felhasználó milyen jellegzetességekkel tudja magára felhívni a figyelmet. Például: egy interaktív chat-ben, ahol akár 150-en is beszélgethetnek egyszerre, be tud-e rakni egy scannelt képet magáról, hogy felhívja magára a figyelmet. Az a szörfös, aki nem csak a közvetlen, adott rendszerprogram adottságait tudja kihasználni, hierarchiában azok felé kerül, akik csak az adott rendszerprogramon belül tudnak mozogni. Ez persze gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy adott software (program) megszerzésével az ember bizonyos fix rendszer-programokhoz tud kapcsolódni, így azok részesévé tud válni. Például: Ahhoz, hogy egy html graphics file-okat tartalmazó rendszerhez hozzá tudjak férni, meg kell szereznem a html kezelőprogramot, melyet, ha ügyes vagyok, meg is találok valamelyik címen, és ha az adott server éppen operál, és a gépem és az általam használt server kompatibilis, akkor le is tudok tölteni magamnak. Ez azonban még csak fél siker, hiszen a legtöbb program tömörítetten tárolt, így meg kell szereznem azt a kitömörítő programot, mellyel az adott softwaret aktívvá tudom tenni. Ezt újra meg kell találnom valahol, újra le kell töltenem, alkalmaznom az előző programon, és akkor máris látni fogom azokat a képeket, melyeket az általam elérni kívánt rendszerprogram használ, így aktív felhasználója tudok lenni annak a rendszernek. A rendszer túl dinamikus fejlődése arra kényszerít mindenkit, hogy softwaretárját legalább félévente teljesen lecserélje.

Így az Internet aktív felhasználása az első fázisában abból áll, hogy bizonyos softwareket halmozok fel a saját gépemen, hogy bizonyos nagyobb rendszerprogramokat használni tudjak. Az új rendszer aktív tagjává válva új távlatok nyílnak, és ezáltal újabb elvárások is. A hierarchikus lépcsőn való mozgás tehát annak tükrében értelmezhető, hogy ki milyen rendszerprogramokhoz tud kapcsolódni, és tud ott minél nagyobb szervezőerővel megjelenni. Például: A következő elvárt hierarchikus lépcsőfok, hogy a felhasználó Home Page-t csináljon magának, vagyis egy olyan personal web site-ot (hálózaton belüli személyes helyet), melyre felviszi saját, fontosnak tartott személyes információit, és ezzel szerepel a cyberspaceben. Ez persze rengeteg munkával jár, hiszen meg kell szerezni a megfelelő programokat, helyet kell szerezni valamelyik állandó on-line service-től, stb. Az ezt követő hierarchikus lépcsőfok, ha valaki nem csak Home Page-t csinál, hanem un. domain-t alakít ki, vagyis egy olyan kisebb, belső hálózatot, mely több site-ot fog össze, és szervez rendszerbe. Ezek komplett, önálló rendszerek, melyek nem ritkán saját softwaret igényelnek. Például: Ha beütöm azt a Netscape Navigator 3.0 indexébe, hogy http://www.cybertown.com, akkor máris a Cybertown menüjénél találom magam, ahonnan tovább tudok menni az általa összefogott site-okra. Mondjuk, ha a városból elérhető real-time, virtual labirintusban akarok mászkálni mint egy Terminátor, akkor viszont meg kell szereznem azokat a futtatni tudó segédprogramokat, amelyek viszont már pénzbe kerülnek.

A domainek már persze üzleti vállalkozások is, hiszen a legtöbb domainbe már csak pénzért lehet bejutni. Jó példa erre a Playboy.com domain, melynek van egy reklámrésze, mely szabadon használható, de persze az "igazi" dolgok már csak a tagságival beléphető ajtók mögött találhatóak. Ez arra is megoldás, hogy bizonyos hozzáférési lehetőségek ellenőrizhetővé váljanak (pl. gyerekek ne nézhessenek szexképeket). Ez elméletileg működne, de a rendszer olyan hatalmas lett, hogy nem ellenőrizhető, így gyakorlatilag minden megtalálható valahol máshol.

Aki egy adott rendszerprogramhoz nemcsak kapcsolódni tud, hanem meg is tudja változtatni azt, az a hierarchia csúcsára kerül - hackerré válik. A hacker tehát egy bizonyos programrendszer szakértője (pl. unix-hacker), aki bizonyos cracker tulajdonságokkal is rendelkezik, vagyis hogy egy adott program korlátait és védelmi rendszerét meg tudja törni. Mivel a hierarchia az alapján alakul, hogy ki hova jut el - kinek milyen siteokra és domainekre terjed ki a személyes hatása, és milyen siteokról és domainekről érhető el viszont. Így a hackerek állnak a hierarchia csúcsán, mivel nincsenek számukra olyan domainek, melyekben ne tudnának megjelenni. Eljutni azonban nem könnyű hozzájuk, hiszen saját sitejaikat akár le is védhetik, így tényleg csak azok jutnak be a hacker-kávézókba, akik be tudnak törni oda. Ők a rendszer istenei.

Mit jelent ez a gyakorlati élet szempontjából? Azt, hogy a mítosz átveszi a gyakorlati élet funkcióit. Helyettesítheti a társas életet, a fizikai világban történő mozgást és gyarapodást, a vallásos viselkedést, stb., mivel ezeket mind egy látszólagos térben teszi meg. Mivel a rendszer tökéletesen tükrözi a társadalom szerkezetét és hierarchiáját, így teljesen valósághűnek tűnik. Mivel azonban az emberek bele vannak kényszerítve egy hétköznapi életbe is, az aktív felhasználás komoly nehézségeket okoz. A legtöbb ember nappal a hétköznapi munkáját végzi, s így éjszaka használja a rendszert.[5] Ez életmódjának megváltozásával jár, hiszen a társas érintkezés háttérbe szorul, csakúgy, mint a gyakorlati élet bizonyos technikai aspektusai. Sok fiatal használ amfetamint, hogy bírja a nappali munkát és az éjszakai szörfölést[6]. Ez tovább fokozza azt a természetesen kialakuló skizofréniát, mely abból fakad, hogy két teljesen külön világ elvárásainak próbál megfelelni. Például: reggeltől estig dolgozik, mint János, a vállalkozó, éjszaka pedig ő Mr.Beautiful, aki a Cybertown night-clubjában real-time chat-et folytat valamilyen hasonló illúzióval. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a rendszer lassúsága miatt egyszerre több web-page-t használnak, mely tovább osztja a figyelmet. A mértéktelen felhasználás végeredménye lehet az un. Internet-függőség, mely a szenvedélybetegségek egyik új fajtája, és mely mára már ismert betegség az USA-ban.

Internet-élet az elméletben. Az Internet Mítosz

Az Internet Mítosz létezését a tartalmi és kifejtési sík közti különbségnek köszönheti. Míg a rendszer nem más, mint számítógépek egymáshoz kötött sokasága, melyek között értékes vagy értéktelen információ áramlik, a modern számítástechnika és kommunikációs technika lehetővé tette, hogy ez az információ olyan formában jelenjen meg, mely tökéletes illúzió. A számítógépek közti kommunikáció és információáramlás felgyorsulásával az információkat úgy lehet rendezni, hogy olyan formában jelenik meg az emberek számára, mely a valós világ jellegzetességeivel bír. Kihasználva a reklámpszichológia, játékpszichológia és üzletpszichológia már ismert fogásait, az információkat úgy rendezik, hogy a megjelenő illúzió, a képernyő korlátait leszámítva, a valós világhoz váljon minél hasonlóbbá. Így a cél az egyes siteok "széppé tevése" képek, hangok, mozgó formák segítségével; mi több, a végső cél, a domainek átalakítása egy három- dimenziós virtuális valósággá, mely ma már csak technikai korlátokkal bír, hiszen léteznek ilyen multimédiás játékok és technikák. Például: a Cybertown "tartalomjegyzéke" most még úgy néz ki, hogy egy rajzolt város különböző házaira klikkelve ott találjuk magunkat egy házban, (melyből további opciókkal találkozunk,) de az innen elérhető Spacegate már egy tökéletesen megrajzolt (ray-tracelt) 2Ds virtuális tér, s a tervezők szerint nemsokára már 3Ds Virtuális Valóságként mozoghatunk majd a Cybertown házai közt, melynek lakásaiban az egyes emberek most még Home Page-ként hordozott információi lesznek elérhetőek. A legvégső cél a Cyberspace megteremtése.

A Külső Internet Mítosz

A Külső Internet Mítosz legfőbb meghatározó eleme, hogy az információáramlás kizárólag egy külső, meghatározott médián keresztül; különböző újságokon, filmeken és indirekt médiákon (reklám, stb.) keresztül folyik. Az adott csatornákon való információ- áramlás egy - a külső mítoszokra jellemző - sajátos távolságot hoz létre. A legfőbb mítoszépítő elem a jelenségtől való távolságtartás, absztrakt térbe való helyezés, és egy utalás szintű tudás tükröztetése. (Például: "Sterling az egyik legnagyobb mainstream cyberpunk író, aki volt olyan nagylelkű, hogy ingyen hozzáférhető electronic freeware-t csinált könyvéből. ftp://www.lysator.liu.se/etext/hacker/"). Ezáltal a mítosz eltávolít és homályossá tesz.

A külső mítosz legfontosabb építőeleme a különböző multimédiás rendszerek szándékos összemosása. Így egy azonos jelenségként kezeli az Internetet, az e-mailt, a multimédiás játékokat (Computer Games), a Virtual Reality (VR) rendszereket, a Szex-CD-ROM-okat, a komputerizált filmeket, stb. Mivel ezeket egy közös jelenségnek állítja be, valótlan világképet sugall. Az egyes médiák, mint például a televízió és a film, döntően meghatározóak a mítosz ilyen jellegű formálásában, hiszen vizuális hordozóként legdöntőbb mértékben befolyásolják a világról alkotott képünket. Például: A különböző olyan filmek, mint például a "Zaklatás" vagy "A hálózat", olyan Cyberspace világot villantanak fel, ahol az emberek különböző Virtual Reality eszközök segítségével virtuálisan mozognak egy háromdimenziós látszat-valóságban. Hasonló képet sugároznak olyan reklámok is, mint például a Kit-Kat VR reklámja (1996), ahol már a Cyberspaceben "élő" látszatfigura válik egy pillanatra fizikailag valóságossá, és hasonló képet sugallt a Nike cipő cyberreklámja (1996), ahol az emberek egy hatalmas computerbe táplálva "személyiség mátrixukat" feladják fizikai testüket.

A külső abszolút, pozitív mítosz a Cyberspace Mítosz, vagyis hogy létezik egy Virtuális Valóság, mely azonos az Internet-hálózattal. Történetiségét tekintve ez a mítosz a nyolcvanas évek sci-fi irodalma és filmjei által kialakított integrált számítógéphálózat szemléletéből fakad, mely két jól elkülöníthető forrásból származik: az egyik a filmekben szereplő számítógépekkel vezérelt globális katonai hatalom zárt világa, és a számítógép cyborgként, intelligens lényként való ábrázolása. Itt jelennek meg az archetipikus figurák: hackerek, crackerek, cyberpunkok, mesterséges intelligenciák, cyborgok, robotok és androidok. Az ember belépett a számítógép világába, a gép pedig tudatára ébredt a külső világnak. Ez az elképzelés továbbra is igen jelentős a tömegfilmben és a tömegmédiákban. Jó példák erre az olyan tömegfilmek, mint a Terminátor (1984) - az elpusztíthatatlan robotember, vagy A Függetlenség Napja (1996) - ahol a számítógép-vírus győzi le a Földet lerohanó UFO-kat.

A másik igen jelentős hatás William Gibson Neuromancer (1984) című munkája, aki megalkotja a Cyberspace ideológiát. Ő alkotja meg a cyberpunk antihős alakját, a crackert, és az ő agyában születik meg az a gigantikus számítógép-hálózat, a cyberspace, melybe az emberek egy "konszenzuális tömeg-hallucináció" révén lépnek be. A cybertérnek saját dinamikája és törvényei vannak, ahol az emberek fizikai testét átalakítják, beépített érzékelőkkel, feltuningolt idegrendszerrel látják el. De nemcsak a fizikai test opcionális, hanem a személyiség is az. A pszichoaktív drogok csak a kezdet. A hősök, Case, aki tetszés szerint kapcsolódhat Molly idegrendszerébe, és közvetlenül érzékeli azt, amit Molly lát vagy tesz. (Ez a gondolat köszön vissza Az Ítélet Napja ("Strange Days" 1996) című tömegfilmben is.) Dixie Flatline egy halott elmentett elméje, már csak a cybertérben létezik. Armitage, a valamikori katona ezzel szemben csak egy emberi héj, személyiségét Wintermute, a mesterséges intelligencia foglalta el. A neuromanceri jövőben minden földi jelenet ködös, vad nagyvárosi helyszíneken játszódik, éjszaka. A zárt világ győzelme a zöld világ felett a kapitalizmus expanziójához kapcsolódik. Ha minden opcionális, a test, az érzékelés, a kultúra, sőt maga a valóság is, akkor minden eladó is. A nemzetállamok szerepét transznacionális társaságok veszik át, és szinte minden szereplő mögött a "biz" (business) a hajtóerő[7].

A Cyberspace valóban létezik, azonban (legalábbis egyelőre) nem az Interneten, hanem a különböző számítógépes játékokban. A "Cyber" külön műfaj lett a különböző típusú játékok között. Jó példa ezekre például néhány olyan játék, mint a Bloodnet, Cyberia I-II., Cyber Judas, Cyber Speed, Cyberwar, Cyberbikes, Hell, stb[8]. Ezek a játékok Gibson világát idézik akár háromdimenziós terekben is, de tudtommal Virtual Reality Cyber-Game még nem látott napvilágot. Idetartoznak az interaktív szexprogramok és pornóarchívumok is, melyek azonban szintúgy a CD-ROM-ok világába tartoznak, és melyet gyakran hibásan hoznak összefüggésbe az Internettel, pedig ott az egyre erősödő cenzúra miatt szinte nem is található semmi ilyesmi.

Külső negatív mítosz például az Internet-rendőrség és a hacker/cracker perek. Jó példa erre például az a babona, hogy "ha a Windows ‘95 alól használod a Netscape Navigatort (vagyis az Internetet), akkor az teljes információt küld arról a Microsoftnak a saját gépeden lévő programok legális helyzetéről"[9]. Természetesen, akik megsértik az abszolút rendszert, azokat elítélik és börtönbe zárják.

Összefoglalva a Külső Internet Mítoszt, azt mondhatjuk, hogy létét az Internet konkrét rendszerétől való távolságtartásának köszönheti. Közvetlen tapasztalat és pontos technikai ismeretek hiányában egy homályos és pontatlan valóságképet állít fel, mely azonban abszolút jelleggel bír.

A Belső Internet Mítosz

A Belső Internet Mítosz legfőbb meghatározó eleme, hogy az információáramlás kizárólag egy belső, meghatározott médián keresztül, az Interneten belül folyik. Az adott csatornán való információáramlás egy - a belső mítoszokra jellemző - sajátos mítikus nyelvet hoz létre. A legfőbb mítoszépítő elem a jelenségből alkotott sajátos nyelv. Mivel ezt a nyelvet csak olyanok értik, akik az adott rendszeren belül mozognak, ezáltal az általuk leírt világ eltávolító és homályos.

A belső mítosz legfontosabb építőeleme a már létező kommunikációs rendszerek szándékos homályosítása egy adott nyelv segítségével. Így homogén rendszernek tekinti azokat az egymástól független rendszereket, mint az Internetet, az e-mailt, a World Wide Webet (WWW), a Gophert, a Newsgroupokat, és az FTP site-okat, stb. Mivel ezeket egy átfogó jelenségnek állítja be, valótlan világképet sugall. Ami azonban legitimizálhatja ezt az elképzelést, hogy egyes hackerek és cyberpunkok mindent elkövetnek ennek a homogenitásnak a technikai megvalósítására. Ez azonban még kezdeti stádiumban van. Az egyes fanatikus, Cyberspace-rajongók döntően meghatározzák a mítosz ilyen jellegű alakulását, hiszen saját odaszántságukkal, technikai felkészültségükkel, és terjeszkedő dominanciájukkal tényleges szervezőerőként, döntő mértékben befolyásolják a világról alkotott képünket. Például: A különböző olyan cyberpunk írók, mint például Bruce Sterling, jelentős hatást gyakorolnak az Internettel kapcsolatos belső mítoszra[10]. Továbbá jelentős, aktív szervezőhatással bírnak azok a hacker információk, melyek például az alt.2600 newsgroup köré szerveződnek. Itt levelezik a híres Emmanuel Goldstein és a hírhedt cracker, Phiber Optik is, aki nemrégiben került szabadlábra kirótt börtönbüntetése után. A "2600" című New York-i illetőségű hackerperiodika tele van használható trükkökkel, minden rendszervédelemmel foglalkozó cég járatja[11].

A belső abszolút, pozitív mítosz itt is a Cyberspace Mítosz, vagyis hogy a Virtuális Valóság megvalósítható és azonossá tehető az Internet-hálózattal. Történetiségét tekintve ez a mítosz a nyolcvanas évek sci-fi irodalmából, elsősorban William Gibson "Neuromancer" (1984) című munkájából táplálkozik, az ő Cyberspace ideológiáját veszi át. A cyberpunkok szerint Gibson gigantikus számítógép-hálózata, a cyberspace világa megvalósítható. A cybertérnek saját dinamikát és törvényeket kell kialakítani, ahová az emberek fizikai testét le lehet másolni, úgy, hogy a személyes információit (lásd jelenlegi Home Page-k) elmentjük egy adott mesterséges intelligenciával ellátott egységbe, "személyiség mátrixszá" alakítjuk. Az Internet világa átalakítható háromdimenziós virtuális valósággá. Az ember beléphet a számítógép világába.

Ennek a mítosznak a létét erősíti az általuk használt mítikus nyelvezet, mely elsődleges funkciója a konkrét teendők elhomályosítása[12]. Hiszen senki nem tudja pontosan, hogyan kéne Cyberspacet csinálni. Mivel az Internet rendszere egy nem konkrét, absztrakt térben működik - hatalmas, egymással nem mindig kapcsolatban levő, végtelen alrendszerek rendszere - önmagában is áttekinthetetlen, így homályos. Az egyes tájékozódásra szolgáló Net search-deviceok és search enginek sem elegendőek ahhoz, hogy megmondják, mi van a hálózaton. A központi kérdés tehát az, hogy van-e, és ha van, hol van a Cyberspace, és kik számára elérhető?

Belső negatív mítosz az, mely azt állítja, hogy nincs Cyberspace, és mint azt például Clifford Stoll állítja a The Cuckoo's Egg című munkájában, hogy amikor belépsz a cybertérbe "egy nemlétező univerzumba lépsz be... egy semmiből álló feloldható anyagba." Hasonló véleményen van jónéhány olyan könyv szerzője, aki többévi aktív Internet-használat után fordult szembe a rendszerrel. Például: J. C. Herz, a Surfing on the Internet című könyv szerzője szintúgy azt gondolja, hogy az Internet értéktelen információhalmazok rendezetlen káosza. Russell Baker szerint "a modern világ nem akar több információhoz jutni". Stephen L. Talbott, a The Future Does Not Compute című könyv szerzője félve figyelmeztet azokra a folyamatokra, hogy "a társadalomban mindent a Netre és a computerizált technológiára kezdenek átültetni...és ez a folyamat kezd kicsúszni az irányításunk alól." Továbbá Bill Henderson egy anti-drót mozgalmat indított New York államban Lead Pencil Club néven, amely elveti a modern technikát, főleg az e-mailt és a faxot. Jelszavuk: "Hová sietsz?"[13]

Összefoglalva a Belső Internet Mítoszt, azt mondhatjuk, hogy léte az Internet konkrét rendszerének továbbgondolását jelenti, melyet egy mítikus nyelv éltet. A közvetlen tapasztalat és pontos technikai ismeretek tükrében egy összefüggő, de konkrét program hiányában itt is homályos és pontatlan valóságképet állít fel, mely azonban egy definit célra irányul, s mint ilyen, abszolút jelleggel bír. Mivel az Internet rendszere áttekinthetetlenül nagy, minden lehetséges - a kérdés inkább úgy tehető fel, hogy van-e, és ha van, hol van a Cyberspace, és kik számára elérhető?

Felhasznált irodalom


  1. Lásd: Magyar Narancs - Cyberia rovata. [1995/02/23 26.old. & 1996/10/10 11.old., stb.]
  2. Paramétereket lásd: ASPECT 1997/1 katalógus [hardware@aspect.datanet.hu]
  3. Ezek: CompuServe Hungary (CompuServe Inc.), Datanet (Sprint), Ediport (AT&T), EUnet Hungary (MTA SZTAKI), IBM Hungary (IBM Corp.), Internet Kft., ISYS (Unipalm Pipex), Matáv, Pronet (Pronet USA). Lásd: HVG - Internet melléklet. (64.old.) [1996/02/17].
  4. Lásd: Tarr Dániel - 'Nam on the Net. [ELTE BTK Angol szak szem. dolg., 1996].
  5. A "Netezést" különböző rituális cselekedetek jellemzik, például bizonyos tárgyak (toll, papír, lemezek, stb.) elhelyezése a számítógép körül. Könnyű ruha felvétele és kényelmes testi helyzet kialakítása. Étel és ital elhelyezése a számítógép közvetlen közelében, stb. Ezek mind azt célozzák, hogy minimálisra csökkentsék a fizikai térhez kötött cselekvést, és ezzel időt nyerjenek a "szörföléshez"...
  6. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a felhasználók döntő többsége 20-30 év közötti fiatal férfi. Lásd: HVG - Internet melléklet. (61. old.) [1996/02/17].
  7. Lásd: Magyar Narancs - Jégkunyhófehérke. In: Gép+Narancs rovat (22-23. old.) [1996. szept. 5.].
  8. Lásd: PC CD KoBak CD ajánlata [1996. szept. 30.]
  9. A szerző gyűjtése. Két gimnazista fiú beszélgetésében hangzott el 1997. január 22-én.
  10. Lásd: Bruce Sterling - The Hacker Crackdown - [http://www.lysator.liu.se/etexts/hacker/].
  11. Lásd: Site: ftp://eff.org/c.u.d.; E-mail: 2600@well.sf.cs.us
  12. A hacker-szleng és az Internet belső nyelvével kapcsolatosan lásd: The New Hacker's Dictionary [1993, MIT Press], vagy a ftp://prep.ai.mit.edu/pub/gnu/jarg300.txt.gz siteot.
  13. Lásd: Joshua Quittner: Back to the Real World. In: TIME (pp.42-43.) [April,17,1995].


Előző   Kezdőlap