II. A KÖRNYEZETVÉDELEM ALAPJAI




3. A termelés környezeti problémái

Az emberiségnek történelme során (bizonyos háborús periódusokat leszámítva) az volt a célja, hogy javítsa életfeltételeit és jólétét. Szolgálatába állította a tudományok eredményeit - mindenekelőtt a természettudományokét - és ezáltal egyre hatékonyabban alakította át környezetét saját céljainak megfelelően. Az ember a Föld felületét borító talajnak, levegőnek és víznek egy viszonylag vékony rétegében és rétegéből él és ez szolgál élőhelyül a Földön élő mintegy két millió állat- és növényfajnak is. Az életfeltételeket biztosító élettelen környezet a benne és vele kölcsönhatásban lévő élő szervezetekkel együtt alkotja a bioszférát. A bioszféra regenerálódó képessége sokáig kimeríthetetlennek tűnt és az iparosodás, a mezőgazdaság korszerűsödése, az urbanizáció stb. az emberek tömörülését eredményezték, és egy másik szférát, a technoszférát hozták létre, amelynek a bioszférára gyakorolt hatásai gyakran döntőbbek, drasztikusabbak, mint a természeti erők okozta hatások. Az ember fokozódó szükségleteinek kielégítésére jelenleg már több energiát von el környezetétől, mint amennyi a fennálló egyensúly megbontása nélkül lehetséges lenne. Az emberiség lélekszámának kb. 35 évenkénti megduplázódása (ami a jobb életkörülményeknek, a csecsemőhalandóság csökkenésének, a járványok legyőzésének stb. köszönhető) és a meglévő népesség életszínvonalának emelése iránti igény miatti hatalmas fogyasztás látszólag kibékíthetetlen ellentmondást szül az ember és a természet gazdálkodó tevékenysége között. Az egyes területek túlnépesedése miatti élelemhiány csak a mezőgazdasági termelés kemizációjával küzdhető le, ez viszont feltételezi az ipari termelés fokozását stb. Míg a növények évmilliókon keresztül összegyűjtötték a Nap sugárzó energiáját, ami különböző átalakulásokon keresztül a fosszilis energiahordozókban elraktározódott számunkra, ill. a geokémiai átalakulások elősegítették egyes elemeknek az ásványokban való koncentrálását, gazdaságossá téve ezáltal a kibányászásukat és felhasználásukat, addig napjainkban - sokszor pazarlóan - az energiahordozókat és ásványi nyersanyagokat a fogyasztással szétszórjuk a környezetbe. Miután a hulladékok újrakoncentrálása igen energiaigényes, a műszaki fejlettség jelenlegi színvonalán több nyersanyagból hiány jelentkezett.

A termelés és a fogyasztás gyakran olyan melléktermékek képződésével jár, amelyek a természet számára idegenek, emészthetetlenek és ezáltal zavarokat, a természet denaturálódását okozzák.

Az ún. "környezeti válság" igazán az utóbbi 20-25 évben tudatosult, ekkorra ismerte fel a tudomány ennek globális, az egész Földre kiterjedő voltát. Kiderült, hogy az olyan korlátlan mennyiségben rendelkezésre állónak tekintett erőforrások, mint a levegő vagy a víz megfelelő minőségben nagyon is korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre.

A kutatási eredmények alapján, az ellentmondások feloldására kínált alternatívák általában nem túl kedvezőek (pl. zérónövekedés), esetenként túlságosan pesszimisták, vagy ideológiai alapállásuk elfogadhatatlan. Tény azonban, hogy nagyrészt ezek figyelemfelkeltő hatására kezd kialakulni világméretekben a Föld megóvását célzó, az ökológiai törvényeket figyelembe vevő környezethasznosítási szemlélet.

A jegyzet keretében nincs mód sem az ökológiai (az élőlények egymás közötti és az élettelen környezettel való kölcsönhatásait vizsgáló tudomány) törvényszerűségek, sem az ún. világmodellek behatóbb tárgyalására. A tankönyv következő néhány fejezetében a bioszféra egyes alkotó elemeinek a termelő tevékenység hatására bekövetkező kedvezőtlen változásaira koncentrálunk.

Általában sokat beszélünk az ipar, különösen az alapanyag-termelő nehézvegyiparok, az energetikai ipar, az építőanyag-iparok környezetszennyező hatásairól. A következőkben ezen ágazatok súlyos környezetszennyezését hangsúlyozva, didaktikai okokból a kevésbé kézenfekvő környezeti ártalmakkal foglalkozunk behatóbban.


3.1 Környezetvédelmi alapfogalmak

A környezetvédelemben elszennyeződésnek tekintjük különféle anyagok, ill. energiák gyorsabb ütemű behatolását a bioszférába, mint ahogyan azt a bioszféra ellensúlyozni, feldolgozni képes.

A bioszférának egy kisebb, meghatározott klímaviszonyokkal, talajadottságokkal, életközösséggel stb. rendelkező részét ökoszisztémának nevezzük. Az ökoszisztémák nyitottak, környezetükkel "anyagcserét" bonyolítanak le, lehetnek mesterségesek is. A környezeti problémákat általában egy adott ökoszisztémához kötve vizsgáljuk. Az ökoszisztéma a biotópból (ez az ún. élőhely a maga abiotikus hatásaival: talaj, víz, levegő, klíma stb.) és a biotópon életfeltételeket találó életközösségből, az ún. biocönózisból áll.

Ábra 3-1.[1] A tápláléklánc az ökoszisztémában (Az asszimilációval megkötött energia hasznosul az ökoszisztémában. Az átmenetkor az elfogyasztott tápanyag csak körülbelül 10 %-a hasznosul, ezért az ember rövidíteni igyekszik a táplálékláncot a mesterséges (mezőgazdasági) ökoszisztémákban.)

Az ökoszisztéma szerkezete sokféleképpen vizsgálható, számunkra egyik legfontosabb az ökoszisztémában uralkodó tápláléklánc (Ábra 3-1), ill. az ökoszisztéma fajtagazdagsága, mégpedig azért, mert minél nagyobb a biocönózisban a fajok és fajták száma, az úgynevezett biodiverzitás, annál stabilabb az adott ökoszisztéma, jobb a regenerálódó képessége is.

A környezetvédelemben a szennyező anyagok kibocsátását emissziónak nevezzük. Például egy vegyipari üzem által időegység alatt a környezetbe bocsátott káros anyagok mennyisége az illető üzem emissziója. Az emisszió mértékegysége ennek megfelelően tömeg/időegység, pl. kg/óra. Ökológiai hatásait tekintve fontosabb az ökoszisztéma szempontjából az oda bejutó emissziók hatására kialakuló szennyezőanyag koncentráció, amit immissziónak nevezünk. A környezet minőségét az immisszió jellemzi, az immissziót koncentrációegységekben fejezzük ki, ilyenek lehetnek a g/m3 vagy a ppm, illetve a ppb. Ez utóbbiak az egy millió illetve az egy milliárd részből a kérdéses alkotó előfordulását jelenti. Az immisszió nagysága nem számítható az emissziók mechanikus összegezésével. A környezetbe kijutó szennyező anyagok a környezeti elemekkel kölcsönhatásba lépnek. A szennyező anyag által kiváltott hatások nemcsak a szennyező anyagtól, hanem a kibocsátás módjától, a környezetben lejátszódó folyamatok sorától is függnek. Egy légszennyező emisszió hatása például klimatikus tényezők egész sorától függ, amelyek befolyásolják a szennyező anyagok terjedését, az úgynevezett transzmissziót.

Hasonló a helyzet a vízszennyezés esetén is. Az a szennyezés, ami áradáskor semmilyen problémát sem okoz a folyóban, katasztrófát okozhat alacsony vízállásnál stb. Mindez arra figyelmeztet, hogy a szennyezés nem vizsgálható önmagában, mindig figyelembe kell venni a befogadó környezetben uralkodó viszonyokat is

Ábra 3-2[2] A környezetszennyezés mechanizmusa


Lábjegyzetek:

[1] Forrás: Moser-Pálmai: A környezetvédelem alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest 1984. 36. oldal

[2] Forrás: National Environmental Policy Plan, SDU-Gravenhage 1989 p.85.




Tartalom