ALEXANDRA PAVLOVNA


"A neki szépült Budára
Nádorispányunk számára
Egy áloét hoztak volt:
De alig lett virágzása,
Mint
az áloék szokása,
Ő is azonnal meghót."

(Csokonai: A palatinusné halálára)

1798. augusztus 23-án Ferenc császár Badenből sürgősen magához szólította a nádort. A főherceget - aki immár elmúlt 22 éves - meg akarták házasítani. Ha Ausztria nem akart elhagyatva küzdeni Napóleon ellen, a megoldás "súlypontját" Oroszországban kellett keresnie. Ott pedig I. Pál cár szeszélyeit kellett legyőzni.

"A napóleoni időkben a Habsburg Birodalom és Oroszország viszonya sűrűn, olykor esztendőnként változott. 1795-ben Pál cár még Ausztriával és Poroszországgal közösen hajtotta végre Lengyelország harmadik felosztását, de távol tartotta magát a forradalmi Franciaország elleni osztrák-porosz-angol koalíciótól. Amikor rádöbbent, hogy a távoli forradalom eseményei az ő trónját is megingathatják, 1798-ban kilépett addigi semlegességéből és csatlakozott e három hatalom szövetségéhez.

Ennek jegyében egy évvel később, 1799 februárjában I. Ferenc császár-király és öccse, József főherceg leánykérőbe ment I. Pál cárhoz. Még ugyanebben az esztendőben Szuvorovnak - annak a Szuvorovnak, akit Pál cár éppen az udvarában tartózkodó József nádor személyes kérésére állított csapatai élére - vezérlete alatt orosz expedíciós sereg harcolt Felső-Olaszországban és Svájcban Ausztria szövetségeseként Franciaország ellen.

Ebben a rövid történelmi közjátékban - hiszen I. Pál cár hamarosan, éppen az osztrák állam- és hadvezetés önzése, a Szuvorov vezérlete alatt harcoló sereg irányában tanúsított sértő és méltánytalan magatartása miatt kilépett a koalícióból (hogy aztán utóda ismét visszalépjen abba) - szükségesnek mutatkozott a Romanov-Habsburg szövetség ünnepélyes megpecsétlése és egyben demonstrálása. Ezt a célt szolgálta Ferenc császár-király öccsének, József nádornak és Pál cár lányának, Alexandra Pavlovna nagyhercegnőnek politikai megfontolásból tervezett, végül is igen harmonikusnak bizonyult, tragikusan rövid tartalmú házassága, melynek csak a cár-lány halála vetett véget." (Tardy Lajos).

,,1798-ban - éppen, mikor Itáliában és Bécsben a hangulat a franciák ellen ismét kiélesedett, Pál cár a szenvedély egyoldalúságával annak a rögeszmének élt, hogy engesztelhetetlen gyűlöletet táplált Napóleon ellen, amiért egyiptomi útja alkalmával a máltai lovagokat oly váratlanul megrohanta (1798. december 16-ától ugyanis Pál cár volt a máltai lovagrend nagymestere). Pál cár ingatag jellemét és kiszámíthatatlan szeszélyét Bécsben csak a családi kapcsolat kötelékével vélték ellensúlyozhatónak. A házasságot illetően Károly és József főhercegek jöttek számításba. A nádor azonban egyénileg alkalmasabb volt a kitűzött feladat megoldására. Az ő nyílt, őszinte jelleme, gyengédsége és tapintata alkalmasabb volt I. Pál cár gyanújának eloszlatására, az esetleg felmerült súrlódások elsimítására, mint Károly főherceg zárkózott, pesszimizmusra hajló, kevésbé hajlékony természete. A még csak 15 éves menyasszonyhoz a nádor korban is jobban illett, mint a nálánál 13 évvel idősebb Károly főherceg."

A kiszemelt menyasszony Alexandra Pavlovna, I. Pál (1796-1801-ig) orosz cárnak és feleségének, Zsófia Dorottya (orosz nevén Mária Feodorovna) württembergi hercegnőnek legidősebb lánya, apai ágon II. Katalin cárnő unokája volt. Alexandra 1783. augusztus 21-én - orosz időszámítás szerint 9-én - született Pétervárott. Négy fiútestvére volt: Sándor, aki később (1801-1825-ig) I. Sándor néven cár lett; Konstantin nagyherceg, aki lemondott örökösödési jogáról; Miklós, aki később (1825-1855-ig) szintén cár volt és Mihály nagyherceg. Négy kisebb leánytestvére: Mária, Katalin, Helena és Anna névre hallgatott.

Mária Pavlovna 1804. augusztus 3-án kelt egybe Károly Frigyes koronaherceggel, aki 1828-ban lett nagyherceg. Férje halála után Vilmos Frigyes orániai herceg és koronaörökös felesége lett, akit 1840-ben választottak holland királlyá. Mária 1849-ben ismét megözvegyült és még 10 évet élt egyedül.

Katalin Pavlovna 1788. május 21-én született. Kezét I. Napóleon kérte meg Mária Lujza osztrák hercegnővel kötött házassága előtt. Ezt a házasságot akkori szövetségese, I. Sándor közbenjárása ellenére a cárné ellenezte és meg is hiúsította. Katalin 1809. április 30-án György holstein-oldenburgi herceggel kelt egybe. A herceg 1812-ben bekövetkezett halála után 1816-ban a kormányzó I. Vilmos württembergi király vette feleségül. 1819. január 19-én hunyt el.

Helena Pavlovna nagyhercegnő 1799-ben Frigyes Lajos mecklenburgi-schwerini örökös herceggel kelt egybe, de korán, 1803. szeptember 24-én elhunyt. Anna Pavlovna - aki 1795-ben született - II. Vilmos holland király felesége lett és 1865-ben halt meg.

Alexandra Pavlovnának már 1796-ban királyi korona kínálkozott. A nagyhercegnőt zsenge gyermekkora óta a svéd király hitvesének nevelték. Még II. Katalin cárnőnek volt kedvenc gondolata, hogy ezzel a házassággal nyerje meg a még kiskorú IV. Gusztávot az orosz politikának, és így Svédországot a cári politikai szolgálatába hajtja. 1796-ban szinte kierőszakolta a gyermekkirály látogatását, aki Haga grófja néven érkezett Pétervárra. Kitűzték az eljegyzés napját, az udvar felvonult, amikor az önérzetes IV. Gusztáv a kezét megkötő politikai feltételek miatt - amelyeket a házassági szerződésbe foglaltak - visszalépett, mivel Svédország törvényei az evangélikus vallásra való áttérést követelték meg - ezt pedig az orosz cári udvar utasította vissza.

Ámbár csak decemberben gondoltak arra, hogy a nádor képét jövendőbeli menyasszonya számára lefessék, a nagyhercegnő bizonyára már ismerte a nádor valamelyik képét, és úgy látszik, Pétervárott is vonzódtak feléje. December elején Ferenc császár úgy határozott, hogy öccsét Pétervárra küldi.

A szokásos előjegyezkedések után a főherceg 1799. január 21-én Auersperg herceg táborszernagy, Grünne gróf és Kolonics kamarások kíséretében elindult Pétervárra, ahova "Burgau gróf" álnéven március 2-án - a görögkeleti naptár szerint február 19-én - meg is érkezett.

Pál cár a legnagyobb előzékenységgel fogadta a nádort. A határon Therespolban egy Korzakov nevű törzstiszt, Rosennában Tolsztoj gróf, a cár főszárnysegédje üdvözölte és vette át a további úti diszpozíciókat. A cár, aki időközben ismét az elkedvetlenedés jeleit mutatta Ausztriával szemben, bizalmatlanságát és ferdeségeit levetkőzve, egészen "fölolvadt" a főherceg fogadtatásában.

Már az első bemutatkozás is a legmelegebb formák között zajlott le. Pál cár megölelte vendégét és bemutatta jelen levő fiainak, majd mindjárt a politikára terelte a szót. A cár dolgozószobájából ezután átmentek a cárné lakosztályába, ahol együtt voltak a hercegnők. Az ő kedves környezetükben a nádor még jobban érezte magát. Az ebéd, a délutáni látogatások a cári család egyes tagjainál, az esti táncmulatság és a vacsora a legcsaládiasabb hangulatban folyt le.

Ami a főherceg lelkét legjobban megragadta, kiszemelt menyasszonyának, Alexandra nagyhercegnőnek szelíd bája volt. Alexandra Pavlovna szüleinek féltve őrzött, legkedvesebb kincse volt, akinek ifjú lénye, tartózkodó szerénysége találkozásuk első pillanatától valósággal megigézte a nádornak még lányos ártatlanságú kedélyét. (Domanovszky)

Meglátva Alexandrát, József nádor bátyjának, Ferenc császárnak 1799. február 23-án kelt levelében így emlékezett meg róla: "Nem hálálhatom meg kellőleg Felséged kegyességét, hogy őt jelölte ki számomra élettársul és meg vagyok győződve, hogy e házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van." Majd ugyanő így jellemezte Alexandrát: "Alexandra nagyhercegnő magas, jó termetű, igen szép leány, emellett még okos és tehetséges is."

A diplomaták alig győzték dicsérni a főherceg engedelmességét Ferenc császár iránt. Ők csak engedelmességet láttak abban a tőlük is sürgetett sietségben, amellyel a fejedelmi kérő érzelmeit megnyilvánította. Világpolitikai terveik szövögetésében nem láttak egyéni érzelmeket. A főherceg azonban valóban megszerette Alexandrát. De nem kevésbé szította fel a nádor a cári család legmélyebb érzelmeit is. A harmónia, amely az ifjú lelkek között fonódott, nagy hatással volt a cári párra, mert Alexandra nagyhercegnőt mindketten nagyon szerették. Az elmúlt kínos helyzet - melybe II. Katalin erőszakossága a gyermek nagyhercegnőt juttatta a svéd királlyal - még fokozta szüleinek szeretetét és figyelmét iránta. Minthogy a sors egyiküket sem kényeztette el, annál inkább örültek most leányuk őszinte boldogságának.

A nádor 1799. február 22-én Alexandra nagyhercegnő jelenlétében formálisan megkérte a nagyhercegnő kezét és megnyerte kötendő frigyükhöz a szülők áldását. Az eljegyzéskor Alexandra díszmagyar ruhát viselt. Ez az ünnepélyes esemény az ún. "gyémántkamrában" orosz szertartások szerint ment végbe. A templomi szertartásokat a kazáni érsek végezte, a császári gyóntató és az udvari kápolna sacelláriusa közreműködése mellett; a jegygyűrűket pedig maga a cár váltotta.

Ha a nagy sietség gyanút is keltett volna a cári udvarban, eloszlatta volna azt a nádor palástolatlan meghatottsága és pillanatnyi elérzékenyülése, mely a cárt meggyőzte, hogy itt nem politikai játékról van szó József nádor e pillanattól a pétervári udvar szeretettel övezett tagja lett. A cár néhány nap múlva egy katonai parádé alkalmával - szokatlan közlékenységgel - már a népnek úgy mutatta be az inkognitóban ott tartózkodó főherceget, mint jövendőbeli vejét. Különösen a cárné örült a frigynek, mert neki sok megaláztatásban volt része az udvar részéről. József személye szokatlan derűt és melegséget árasztott a cári udvarban.

A cár közben elidegenedett az osztrákoktól. Ennek egyik oka volt, hogy a bécsi udvar ódzkodott attól, hogy a cárt a máltai rend nagymesteri tisztébe visszahelyezzék. A cár viszont semmi erélyt nem látott az osztrákok Napóleon elleni politikájában, így nem is segítette az osztrákokat a franciák ellen. József nádor közben a cári udvarban több diplomáciai ügyet is elintézett. Megszerezte a cár hozzájárulását, hogy a császár Szuvorovot, a különc tábornokot tegye az Itáliába vezetendő csapat élére. Elérte, hogy Pál cár nem hívta vissza Bécsből Razumovszkij tábornokot - nagykövetét -, akit Ferenc császár igen megszeretett. A cár azt szerette volna, ha József nádor veszi át Károly főherceg helyett az osztrák hadsereg vezetését, ami viszont ellenszenvet váltott ki a bécsi udvarban a nádor iránt.

A nádor március 20-án távozott Pétervárról Bécsbe. Alig érkezett a fővárosba, megindultak az intrikák. Ő maga már előbb is kifejezést adott idegenkedésének azzal a tervvel szemben, hogy Károly főherceg parancsnokságát vegye át. Tudta jól, hogy bátyja népszerű a seregben és hogy mellőzése rossz vért szül ettől az odiózus megoldástól. Thugut báró - a titkosrendőrség volt főnöke - viszont mindent megmozgatott Károly főherceg ellen és Bellegarde altábornaggyal együtt mindenáron meg akarták hiúsítani Károly főherceg haditervét. Ennek alapgondolata az egységes vezetés volt az összes harctereken. Végül is Károly megbuktatása nem sikerült. József nádor értesítette a cárt, hogy tervét nem tudta megvalósítani. Ferenc császár pedig ettől az időtől kezdve a nádor számos kérését nem teljesítette.

József főherceg május 13-án ismét elfoglalta hivatalát Budán és a következő hónapokban az ország kormányzata élén találjuk. Budáról intézi az orosz csapatok átvonulásának ügyeit, az újoncozást, foglalkozik a Sárvíz szabályozásával, a Ferenc-csatorna építésével, de közben készül a házasságra. Sürgeti az uralkodót, hogy nevezzen ki jövendőbelije mellé főudvarmesternőt. Tárgyal a nagyhercegnő kelengyéje elhozatala miatt, és a királyi palota lakosztályait átrendezteti. Közben keserűség töltötte el; érzi, hogy harctéri szolgálatának meghiúsulása után nincs ok, amellyel az orosz udvarból való korai távozását indokolni lehetne. Siettetni kezdi esküvőjének napját, de Ferenc császár az ilyen irányú leveleire semmit sem válaszol.

1799. augusztus 16-án a császárnak írt levelében előadta, hogy Budára érkezése óta immár három hónap telt el, amely idő alatt több ízben felterjesztett és utasításokat kért, de választ és határozatot nem kapott. Mindenekelőtt esküvője időpontjának kitűzését kérte. Augusztus 19-én a császár válaszolt. Bécsbe hívta József főherceget, aki itt tudta meg, hogy esküvője eredeti tervét megváltoztatták, és ismét ki akarják küldeni Pétervárra. A bécsi esküvő gondolatát elvetették.

Pétervárról közben rossz hírek érkeztek; a cár hangulatának megváltozásáról számoltak be. Az ellentétek elsimítása ügyében a nádornak minden ellenkezése ellenére szeptember 22-én újra útra kellett kelnie. Pétervárott csak néhány nappal előbb értesültek érkezéséről, ezért újra inkognitóban kellett utaznia. A cári család ebben az időben a Pétervártól mintegy 45 km-nyire fekvő Gacsinán tartózkodott. Lázas sietséggel indult meg a munka, hogy ott a nádor részére külön lakosztályt rendezzenek be. Igaz ugyan, hogy az osztrák-orosz kapcsolatok folyamatosan romlottak, de ezek alig hatottak a cári család életére. Futárt küldtek a nádor elé azzal az üzenettel, hogy egyenesen Gacsinában várják. Pál cár József nádorral megkülönböztetett szeretettel bánt, de a vele együtt érkezett württembergi herceget és Dietrichstein grófot nem fogadta.

Bécsből - még a nádor indulása előtt - azt az utasítást küldték a nádornak Ludwig Cobenzl gróffal, hogy a görögös rítusú esküvői szertartást előzze meg a római katolikus szertartás, pedig nagyon jól tudták, hogy Alexandra nagyhercegnőnek a svéd királlyal tervezett házasságát milyen durva módon borította fel az orosz udvar makacssága a felekezeti kérdésben. Bécsben még ennél is továbbmentek: azt kívánták, hogy római katolikus szertartás szerint a Habsburg Monarchia egy főpapja adja össze a jegyeseket. Erre a célra a lembergi érseket szemelték ki. Bécs ezzel akarta a nádor házasságát meghiúsítani.

Az esküvőre a nádor - a cárné testvére, Ferdinánd württembergi herceg, a fentebb már említett Burgau gróf, Kolonics kamarás, valamint Amadé gróf (egy lovassági kapitány) és hat magyar testőr kíséretében - október 15-én érkezett meg. Alexandráról József főherceg ezt írta: "...Arám megnőtt, szebb lett, engem bizonyosan boldoggá fog tenni."

Az esküvő napját 1799. október 30-ra tűzték ki. Az a bizalmas őszinteség, amellyel a nádor és a cárné egymás iránt viseltettek, arra indította a főherceget, hogy hat nappal az esküvő előtt megvallja a cárnénak, hogy a császár utasítása értelmében a katolikus rítus szerint csak az örökös tartományok valamely főpapja adhatja őket össze. A tényt nem merték elmondani a cárnak. Futárokat indítottak a lembergi érsek elé, hogy megérkezését siettessék; október 26-án meg is érkezett. A cár azt is rossz néven vette, hogy József nádor az esküvő elhalasztása mellett volt, így Cobenzl gróf nem merte tovább erőltetni, hogy a katolikus rítusú esketést a görög-keleti szertartás elé tegyék. Cobenzl révén a nádor is elfogadta az orosz udvar ceremóniatervét azzal a kikötéssel, hogy a cár kötelezvényt ad, amelyben elismeri ezen a téren a viszonosság elvét. Ehhez a cár hozzá is járult.

Az esküvő előtti nap a nádor előzetes bejelentés nélkül bement a cárhoz és - fél órát - igen hasznosan politikáról beszélgettek.

A nász napján - 1799. október 30-án - a cár Szent András-renddel ékesítette fel a nádort, amelyet bevett szokás szerint a cári család minden tagja viselt. Panin pedig tárgyalásokat kezdett Cobenzllel a két ország politikai viszonyának megjavításáról. Bécs nem ismerte el, hogy Oroszország Ausztriát igen nehéz helyzetében segítette, sőt állandóan szemrehányásokat tett neki. Ennek eredményeként egyre ridegebb lett a nádorhoz, bár Józsefnek többször is kijelentette, hogy őrá személyesen nem haragszik. Cobenzl követtel szemben viszont éreztette neheztelését. Mindezek ellenére Gacsinán, a cári kastély kápolnájában megtartották a fényes esküvőt. Az ünnepélyen a cári család, a miniszterek, az udvari személyzet, valamint a küldöttek és a követek voltak jelen. Az esküvőt először a cári kápolnában görögkeleti szertartás szerint, azután pedig a lovagteremben - az ez alkalomra készített és fölszentelt oltár előtt - a Ferenc császár által megbízott lembergi érsek, Kitki Kajetán a római katolikus szertartás szerint tartotta meg. "Gacsinán ünnepélyes udvari ebéd, este táncvigalom és több napon át tartó örömünnep volt" - írták a korabeli lapok.

A házassági szerződés főbb pontjai a következők voltak: "Mi, II. Ferenc, Isten kegyelméből római császár... magyar király stb. Jelen sorok által váljék köztudomásúvá, hogy a mi őszinte barátunk és szövetségesünk: Őfelsége a minden oroszok cárja, elfogadta József királyi főherceg, magyar nádor, a mi kedves öcsénk által hozzá intézett óhajtásunkat, hogy a minden oroszok cárjának, a nevezett felségnek leányával: Alexandra Pavlovna nagyhercegnő ő császári fenségével házassági kötelékre lépjen. Nagy megnyugvásunkra szolgál úgy rangja, mint személyes tulajdonságaival kiváló hercegnővel való frigyre lépés, mert ez egyesülésből mind a két szerető hitestársra boldogság áramlik, nem is szólva arról, hogy ez az új kötelék még csak megszilárdítja azt a kapcsolatot, mely udvaraink és államaink között már eddig is fennállott."

A II. pont így szól: "Őfelsége a minden oroszok cárja nagyon kedves leányának, Alexandra Pavlovnának e házasság alkalmából egymillió rubelnyi hozományt utalványoz, mint azt az orosz birodalom alaptörvényei a cár minden leánya számára megállapítják."

IV. pont: "József nádor kir. főherceg őfensége kötelezi magát, hogy Alexandra Pavlovna nagyhercegnő őfenségének, jövendő feleségének a házassági ünnepség után való nap ötvenezer forintnyi összeget tesz le; ennek az összegnek 5 százalékos kamatnyi jövedelmét egészen a tőkeösszeg lefizetéséig szerződésszerűen biztosítja leendő feleségének."

A házassági szerződés felett hosszú tárgyalás fejlődött ki. A cár ugyanis csak 500 000 rubelt fizetett ki a nádornak, a másik 500 000 rubel 5%-os kamatait a hitves kapta Pétervárról. Ezenkívül a cár évente 80 000 rubelt küldött leányának. Ennek ellenében Ferenc király is kötelezte magát, hogy "Wiederlagscapital" címén 500 000 forintot tesz le, melynek 5%-át szintén a nádor felesége kapja. Ezenkívül a fiatalasszony "Morgengabe" címén 50 000 forintot és "tűpénz" címen évenként 30 000 forintot kap.

A megállapodás értelmében a hozomány felét Alexandra halála után férje egész életében megkapta. Ezen összeg folyósítását csak a francia-osztrák háború ideje alatt szüneteltették, amikor Ausztria Oroszország ellen hadat viselt, de a béke megkötése után tovább folyósították.

Magáról a "mátkahozományról" is pontos adataink vannak. A főbb tételek a következők: 29 nagy- és 600 kisbriliáns ékszer, 7 db rubinköves ékszer, 2249 kis- és 493 nagygyöngyös ékszer, valamint még több drágakő, 92 db ezüsttálca, 19 db aranytál, valamint nagy számú ezüsttál és evőeszköz. Pontosan felsorolják a porcelán-, a kristály- és az üvegedényeket, sőt a csillárokat és a lámpákat is. A leltár 36 posztó, "sok selyem, velour és egyéb" ruhát sorol fel, továbbá 2 orosz és 2 nemzeti női öltözetet, 12 tucat inget meg a többi fehérneműt szám szerint.

Az ifjú pár 1799 végén utazott el Gacsináról. Elutazás előtt a templomba mentek; a cár alig akarta elengedni lányát.

Hosszú és fárasztó út után 1800. január 2-án (Lestyán szerint 5-én) érkezett az ifjú pár Bécsbe, ahol Alexandra Pavlovnát kitüntető szívélyességgel és ünnepélyességgel fogadták. Négy héten át bálokat, hangversenyeket és színházi előadásokat rendeztek tiszteletére.

Az újságok január 7-től naponta beszámoltak a nádor és felesége tiszteletére rendezett mulatságokról. Mind közül legfényesebb a schönbrunni udvari bál volt, ahol "a dámák majd közönségesen fejér köntösökben jelentek meg, többnyire drága patyolat, s az úgy nevezett krepp (finom fejér fátyol) ruhákban, mellyekbe ezüst fonalak, s virágok igen kellemetesen voltak szőve. A ruhák szélei többnyire ezüst, s kedvesen ragyogó bojtokkal (Frantzen) voltak fel-ékesítve." A Magyar Hírmondó fentebbi január 14-i tudósításához hasonlóan írt a Magyar Kurir is. A cikkek egyöntetűen megállapították, hogy a jelenvolt hölgyek közül, bájával és kedvességével kimagaslott a "felséges termetű" Alexandra.

Egy hónapos bécsi tartózkodás után a nádor és felesége hazaindult Budára. Útjuk Csun községen - "Sandorf vagy Zandorf, melly Moson vármegyében fekszik, a Duna jobb partján, két mérföldnyire Posonon alul", magyarázta január 31-i számában a Magyar Hírmondó - és a Komárom megyei Ácson keresztül vezetett Esztergomba. Első állomáshelyükön Szapáry József kamarás, Ácson Eszterházy János gróf vendégei voltak. Esztergomban Sándor grófnál szálltak meg, ahonnét másnap korán indultak, hogy délre Budára érkezzenek. A környező falvak lakossága jókor felsorakozott az út két oldalán és órákon át türelmesen várta a nádori pár érkezését.

Buda városának hivatalos fogadóbizottsága - Pest és Óbuda képviselőinek, a nemesi bandériumoknak, a polgárőrségnek, a vármegyei huszárok díszegységeinek, a Jász-Kun kerületek és Pest megye küldötteinek társaságában, a különböző vallású főpapokkal egyetemben - Óbuda határában várta a főhercegi párt. A rövid üdvözlő beszédek az "ország házában" (ma a Magyar Tudományos Akadémia várbeli, Országház utcai palotája) indult az immár népes menet, hogy ott újabb lelkesült beszédeket hallgasson. Újabb üdvözlések következtek a budai városháza előtt, majd huszárok sorfala között a nádor és hitvese behajtatott a palotába.

A három város - Buda, Óbuda és Pest - rég várt, szeretett rokonként üdvözölte az idegen hercegnőt; Virág Benedek zengzetes verset írt tiszteletére:

"Jer hamar! régen ki-terült karokkal
Vár Hazánk József! kebelébe vissza:
Jer szerentsénk Fija! ritka kintsü

Hertzegi Jázon!

És Te! fenséges szeretet Leánya!
A kinek szívét örömünk ajánlja,
Légy Alexandránk, s olaj-ággal ékes

Béke-galambunk!

Oh, ditső Mátyás palotája! hosszas
Árvaságodnak szomorú ruháját
Vesd le már! látod: közelít szerentséd

Büszke reménye."

Február 2-án, a házaspár érkeztének másnapján - miután "el végeztetvén Nádor Ispányné Ő Csász. Herczegsége a maga kápolnájában az Isteni-tiszteletet" - Alexandra elé vonultak bemutatkozásra az udvarmesteri hivatal tagjai és ezzel a hivatalos ceremóniák véget is értek.

Az ifjú pár a királyi palotában a részükre átalakított lakosztályban lakott. A következő egy év Alexandra számára az örömök forrása lehetett - írta életrajzírója, Ortenburg Henrik. Ortenburg több mint egy emberöltővel később - 1860-ban - írta könyvét, s mivel nemcsak azokat az újságokat nézte át, amelyeket nekünk is módunkban volt elolvasni, hanem beszélhetett még azokkal, akik Alexandrát látták és ismerték, leírását többé-kevésbé hitelesnek kell elfogadnunk.

A nádori udvarban egymást követték az Alexandra kedvéért és általa rendezett lovasjátékok, hangversenyek, bálok, vadászatok, margitszigeti szüreti mulatságok és a Buda környéki sétakocsikázások. Egy ilyen séta alkalmával ismerte és szerette meg Alexandra Ürömöt, amelyet József nádor meg is vásárolt számára és ahová nyaralókastélyt terveztek. Ide - amikor előrehaladt terhessége miatt nyilvánosan kevesebbet szerepelt - többször és szívesen kilátogatott.

Alexandra igen jószívű volt mindenkivel szemben. Így pl. mikor a pesti küldöttség nem tudott visszamenni a jégzajlás miatt - a hajóhidat szét kellett szedni -, Alexandra elrendelte, hogy költségén mindenkit gazdagon szállásoljanak el, míg a visszatérés baj nélkül megoldható. Feljegyezték róla, hogy a tót lakossággal nemegyszer orosz-szlovák nyelven beszélgetett.

A nádor hosszú ideig csak mérsékelten foglalkozott közügyekkel. A Várban egymást követték a fényes ünnepségek, amelyeken Alexandra legtöbbször magyaros ruhában jelent meg. A nagy zenei műveltségű fiatal nádornénak hamar megtetszett a pattogó ritmusú magyar zene és tánc. Ez a zene akkor még nem volt szokásos a Várban, de Alexandra kérésére egyre gyakrabban játszották.

A vidám természetű nádorné hamar megszerette új hazáját és közvetlensége, őszintesége miatt őt is mindenki megkedvelte. A köznép "magyar királynéként" emlegette. A bécsi udvar ezt nem nézte jó szemmel. Bécsben járván Alexandrának igen sok megaláztatásban volt része. Így pl.: már második bécsi tartózkodásuk idején nem a Hofburgban vagy a Schönbrunnban kaptak szállást, hanem az utóbbinak egy távoleső "kertészlakában" szállásolták el őket. Különösen Ferenc császár neje, Terézia és Thugut báró, a titkosrendőrség volt főnöke tett meg mindent, hogy Alexandra életét megkeserítsék.

1800 júniusában Alexandra másállapotba került; a terhesség elején semmi panasza nem volt. 1801. március 8-án reggel 8 órakor leánygyermeket hozott a világra. Az újszülött kislány pár órával a szülés után meghalt.

E boldog és fiatal élet kettétörése megrendítette mindazokat, akik személyesen vagy hallomásból ismerték a nádornét. A korszak négy, friss híreket közlő lapja - a Magyar Kurir, a Magyar Hírmondó, a Pressburger Zeitung és a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung - hasonlóan írta le az eseményeket. Itt részleteiben a Magyar Hírmondót idézzük. A részletek a lap 1801. március 10-i (20.), március 17-i (22.), március 20-i (23.), március 31-i (26.) és május 19-i (40.) számából valók.

Böjtmás havának tizedik napján írta a lap az első szomorú hírt: "Tegnap délután érkezett ide (Bécsbe) egy kurir Budáról azzal a hírrel, hogy Nádorispányné Ő Cs. Hertzegsége mártziusnak 7 dikén, éjtszaka egy Hertzeg Kis-Asszonyt hozott a világra, de a melly egy óra múlva meg halálozott, Ő Cs. és Kir. Hertzegségeknek nagy szívbéli fájdalmakra. Maga Ő Császári Hertzegsége minden veszedelmen kívül vagyon."

Március 17-én "az az örvendetes tudósítás érkezett ide (Bécsbe) Budáról, hogy Nádorispányné Ő császári Hertzegségének egészsége olly sokáig kinai és az édes magzatjának véletlen halálából eredett nagy szívbéli fájdalmai között is napról napra erősödik. A kisded Hertzeg Kis-Asszonynak temetése igen fényes és pompás volt. Születése esik nem Mártziusnak 7-dik, hanem 8-dik napjára: mivel éjfél után egy fertálykor négyre jött a világra."

Matricula Defunctorum ab anno 1787-1843. - Vaskos kötet a vízivárosi Plébániahivatal - egykori kapucinus - anyakönyvi hivatalában. Első kötetének 74. lapján a bejegyzés: Serenissima Principessa PAULINA, Archi Ducis Austriae ac Palatini Hungaricae Filia (1801. március 9.) - a mindössze egy órát élt kicsi leányt már holtan keresztelték a Paulina névre, a keresztelés és a temetés tényét a kapucinus atyák együtt rögzítették - a halotti anyakönyvben.

Paulina temetéséről március 17-én tudósított a Magyar Hírmondó. "A márt. 8-dikán reggeli 5 órakor e világból ki múlt kisded fő Hertzeg asszonyotskát, ezüst matériájú drága ruhákba takargatva, arannyal ki varrott Veres bársony mennyezet (Baldachin) alatt levő hasonló készületű asztalon, egy ezüst párnára ki tették; hogy mindenki láthassa. Szüntelen két gyászba öltözött asszonyság ült a halott mellett; míg temetni nem vitték. E pedig mártius 9-dikén estve felé ment véghez, temérdek méltóságoknak jelen létekben, s igen nagy pompával."

A fiatal anyát gyermeke halála nagyon megrendítette és "egészségi állapota napról napra rosszabbodott." Az orvosi jelentések szerint Alexandrának már a szülés előtt két nappal "lázas tünetei" voltak. Rosszulléte a következő napokban sem szűnt meg. A beteg anyát négy orvos is kezelte: két osztrák háziorvosa: Eberlinger és Zeller, valamint két konzultáns magyar orvos: Donhoffer Vincze József "tüdőgyógyász" és Glosius Sámuel pesti főorvos. Március 10-én az orvosok konzíliumot tartottak és "gasztrikus ideglázat" állapítottak meg. A beteg állapota a következő napokban rohamosan romlott, úgyhogy március 12-től tífusz ellen kezelték. Ez az állapot egész napon át tartott, mígnem 16-án reggel "csöndben kilehelte lelkét."

Az orvosok ellentmondó diagnózisa szerint "a beteg reumás gasztrikus idegláza március 6-án kezdődött, mely a gyermekágyban szenvedett izgalmak és aggodalom, néhány diétahiba, a kevés testmozgás és a szülés lassú lefolyása következtében állott be. Ehhez 10-én még tejláz is járult." (Alcsúti főhercegi levéltár. Exhibita ad rem meam domesticam spectantia. A. 1799-1804. 1801. nov. 1. Domanovszky Sándor I. p. 254).

A hír ólomlábakon járt; mire a tudósítás Paulina haláláról Budáról Bécsbe érkezett, s kinyomtatva napvilágot látott, addigra a korábban egészségesnek mondott Alexandra is elhunyt, 1801. március 16-án. Március 17-én maga a nádor is Bécsbe utazott, "ő hozta a gyászos hírt, nem bírván a halottas palotában maradni."

Örömhír helyett gyászhír ment Pétervárra is. Nyolc napon belül kettő is. De leányának halálhíre már nem találta életben a zsarnok apát. Március 22-ről 23-ra virradó éjszaka az önkény ellen fellázadt magas rangú tisztek - nem lehetetlen, hogy a cár fiának tudtával - hálószobájában rövid küzdelem után megfojtották I. Pál cárt.

Amikor Mária cárnét a gyilkosságról értesíteni akarták, az álmából felriadva azt hitte, hogy leánya halálhírét hozzák. A szerencsétlen anya később ugyanegy levélben köszönte meg Ferenc császár részvétét férje és leánya halála fölött. "Midőn a hírt vivő testőr, Králitz István, az orosz határra érkezett, egy orosz futárral találkozott, ki Budára az orosz czár mart. 24-én történt halálának hírét vitte" - írták a napilapok.

Ferenc császár "bizonyos változtatásokkal" hat hétig tartó udvari gyászt rendelt el. A változtatásokra a hercegnő görögkeleti vallása adott okot. Arra az időre, míg a hercegnőt születéséhez illő nagy pompával eltemethetik - vagy míg megszületik Bécsben a döntés, hová temethetik - az "úgynevezett Palatinális kertek egyik épületjébe tétetődött le a Test."

Alexandra szülésének körülményeiről az újságok nem írtak, betegségének minden valószínűség szerinti lefolyását e kötet más részén találja az olvasó. "Minekutánna márt. 16 dikán reggel hatod fél órakor ki múlt a világból; tehát Ő Cs. Hgsége hólt testét, háló szobájában előre lett papi meg áldattatása után, 9 órakor a vólt audientziás szobájába vitték által egész tsendességgel, és ott egy veres bársonnyal bé terített asztalra helyeztették; melly felett menyezet (Baldachin) vala ki terjesztve. A hólt test körül az orosz valláshoz alkalmaztatott sok képeken kívül, 12 égő viasz gyertyát raktak el; és az Ő Cs. Hgsége szolgálatjában vólttak, s a Korona őrző Királyi Gárda közzül szüntelen négyen strásáltak. Délutáni 4 órakor a pesti universitásbeli fő orvosok a hólt testet meg vizsgálván... Az audientziás szobából az Ő Cs. Hgsége néhai udvari orosz kápolnájába vitték mindenek láttára; mellynek falai egészen bé voltak fekete posztóval húzva, s az Ő Cs. Hgsége tzimerei sok helyen benne fel aggatva. Ennek közepin feküdt, fekete bársony mennyezet alatt, ezüst matériából való hosszú ruhába fel öltöztetve a hólt test, egy három gráditsnyi magasságú fekete posztóval bé vont alkotmányon. A feje alatt ezüst matériából készült párna volt; a melly megé még 3 veres párnát raktak; és azok arany rojtokkal, az orosz császári koronával, az ausztriai fő hertzegi söveggel, s az Ő Cs. Hgsége Rend pántlikáival ékeskedtek. Az egész gyászos alkotvány körül vólt rakva ezüst gyertya tartókban égő, viasz gyertyákkal ; és a hólt test mellett, egymást fel váltva strásáltak szakadatlanul az udvari szolgálatban lévők, s nyóltzan a királyi korona őrző Gárda közzül. Márt. 19-dikének reggeli 9 órájától fogva, 21-dikének reggeli 9 órájáig ebben a helyzetben maradt a test; s ezen idő alatt mind a dámák: mind a cs. k. kamarás urak sürüen meg jelentek ottan fekete ruhákban, egymást fel tserélve dél előtt 9 órától fogva 12-ig, s dél után 3-tól 6-ig. Azon kívül a szokott liturgiákat minden reggeli 10 órakor véghez vitte Ő Cs. Hgsége gyóntató attya fő tiszt. Zomborszky (helyesen Szamborszkij), tanult és sok idegen nyelveket értő úr. Mindennek szabad volt ki s bé járni a kápolnába; de még is, a nép tolongásának el kerülése végett, katonaság állott a bé menetelnek mindenik oldalán."

A cikkben említett orosz kápolnát külön a pravoszláv vallású Alexandra számára építették, a nagyhercegnővel együtt Budára érkezett gyóntatója, Andrej Szamborszkij szentelte fel 1800. április 6-án. A felszentelés tényét több forrás - többek között Sebestyén Ede írása a Tanulmányok Budapest múltjából 7. kötetének 155. lapján - említi, arról azonban, hogy ez a kis kápolna hol, a palota mely részén állt, semmi ismerettel nem rendelkezünk. Arra, hogy különálló épület lett volna, még utalást sem találtunk - írja Rákóczy Rozália. A temetési előkészületek leírásából következtettünk arra, hogy a nádornéi lakosztály egyik szobáját rendezték be kápolnának. Építésze, berendezője talán éppen az a Heppe Szaniszló volt, aki már korábban is dolgozott Budán, átalakítási munkákat végzett a királyi palotán.

Kövessük Alexandra Pavlovna "halotti el takaríttatásának pompás czeremóniáját" a Magyar Hírmondóval. Március 21-én "reggeli 9 órakor össze gyűltek a cs. k. udvari mester, a fő udvari mesterné, a palotás dámák, a három valóságos szolgálatban lévő kamarás urak, és az egész udvar, a fő hertzegi audientziális szobába; s onnan által menvén a kápolnába, jelen voltak a liturgián, és a hólt testnek papi áldattatásán. Mellynek vége lévén, onnan ki indultak illy renddel: két fő hertzegi kammerdinerek vitték néhai Nádorispánné Ő Cs. Hgsége szívét és belső részeit, két edényben; azután mentek minden fő hgi lajblokájok, vadászok, s huszárok; ezeket követték a belső szoba leányok, (Kammerdienerinnen) a kik után vitték a hólt testet 4 ajtón állók és szoba füjtők; hanem a halottra terített szőnyegről le függő arany bojtokat 6 cs. k. kamarás urak fogták a kezekbe, s vitték. Kiken kívül a koporsó mellett még 8 lajblokáj ment, égő fáklyát vivén a kezébe, és ő velek egygyütt huszonnégyen a Korona Őrző Királyi Gárda közzül. - Ezeket követte a fő papság, a fő udvari mester egy fáklyával, a fő udvari mesterné a palotás dámákkal, és mind azok, akik jelen vóltak a halotti tisztességen."

A menet a kápolnából gyalog tartott a mai Oroszlános udvaron keresztül a Rácváros (Tabán) felé levezető út torkolatáig, ahol díszhintóra téve a koporsót s két urnát, a gyászmenet is kocsikon folytatta útját. A mai Szarvas térre az Új kapunak is nevezett Várkapun (das neue oder Burg Thor) át az egykori Palota úton jutottak - szinte ugyanott, ahol ma gyalogszerrel jövünk a Ferdinánd kapun át a Semmelweis-házig a Budapesti Történeti Múzeum külső kapujától - innét útjukat a hajóhíd feljárója előtt elkanyarodva - a Várkert Kioszk délnyugati sarkánál - a "rátzok főutcáján" (Döbrentei tér - Gellért rkp.) majd a mai Budafoki úton át (alte Strasse nach Promontor) folytatták a Nádorispáni kertbe.

"Mivel az orosz vallásnak czeremóniái szerént 6 hétig kell ottan liturgiákat tartani, a hol a hólt test állott; azért, hogy ezen áhitatosságok most is a szerént végbe mehessenek; a Nádorispányi kertben lévő egy épület e végre fel készíttetett, falai fekete posztóval bé vonattak, és annak a hólt test fekvésére rendelt egy szobája cs. k. tzimerekkel ékesíttetet, s a fenn tisztelt gyóntató atya (Szamborszkij) által szép görög kápolnává formáltatván, fel is szenteltetett."

A nádori kert épületei 1926-ban még álltak. Adataink az 1760-as évektől kezdődően vannak az akkor Waldel-nek nevezett, tulajdonképpeni mezőgazdasági területről. Kertek s kaszálók voltak, amelyeket élősövény vett körül. Egynémely gazdasági épület, s rövid pihenésre alkalmas nyári lak állt itt. A területet - amely akkor 88 hold nagyságú volt, s egy kis Duna-sziget is tartozott hozzá - 1799-ben ajándékozta akkori tulajdonosa, Batthyány József hercegprímás (hitbizományként) József nádornak, s mindenkori követőinek a nádori székben. A nádori tisztség megszűntével a királyi kincstár tulajdonába ment át. Ennyit közöl röviden Rokken Ferenc, aki még látta a Nádorkertet, tanúja volt a mai Budafoki út, Hengermalom utca, Duna és a vasúti töltés között elterülő rétek és kis erdők fokozatos beépülésének, a régi házak eltűnésének.

Ez a kert - amely igazán, sem előkelő, sem fényes nem volt, csak csendes és mindentől távol eső - lett hat hétre Alexandra nyughelye. Itt tartott naponta liturgiát tisztelendő Szamborszkij úr, s naponta zarándokolt az épülethez Pest és Buda lakossága; a népnek a Magyar Hírmondó szerint nagy oka lett a siránkozásra, mert "Ő Császári Hertzegségében el vesztette nagy lelkű jó-tévőjét, ki egy esztendő alatt, a mióta t. i. Budán lakott, hatvan ezer forintot osztogatott ki a szűkölködők között". (Az összeállítást Rákóczy Rozália készítette.)

Hat hét múltával - május 12-én - "dél fele hozatott el, a boldog emlékezetű Nádorispányné Ő Császári Hertzegsége hólt teste a Nádorispányi kertből, végbe menvén ott először az orosz vallásnak az ilyen szomorú alkalmatosságnál tartani szokott ceremóniái; és által vitetett a tiszt kapuczinusokhoz a Vizivárosba (ma: Fő utca 20 sz.) az Ő Császári Hertzegsége hólt teste számára készült kriptához, s ott a t. kaputzinusoknak által adatott a végképpen való letételre."

Alexandra megmaradt ruháiból egyházi öltözékeket varrtak, értékes ásványgyűjteményét férje 8 év múlva az Eötvös Loránd Tudományegyetem akkori elődjének ajándékozta, hogy ezzel is segítse a közoktatást. Volt a később elkészült ürömi pravoszláv sírkápolnában az egyházi ruhák között egy alsó és felső misézőruha, egy ezüstszövetű ezüsthímzésű és aranycsipkés epatarchil, melyek a hercegnő ruháiból készültek, egy lábszőnyeg fehér atlaszból arany hímzéssel és rojtokkal, mely szőnyeg az esküvőnél használtatott, és egy, a hercegnő saját kezével arannyal és selyemmel hímzett kis kendő.

Bár a Magyar Hírmondó "végképpen való letételről" írt, mégsem a kapucinusok kriptája lett Alexandra végső nyughelye. Ortenburgtól - Alexandra életrajzírójától - tudjuk, hogy a hercegnő mennyire szerette Ürömöt, kívánsága volt, hogy ott is temessék el. A nádor röviddel felesége halála után itáliai utazásra indult, onnét visszatérve - miután Szapáry gróf főudvarmester kiszemelte az épület helyét - megindíttatta az ürömi sírkápolna építtetését. A kápolna alapkövét 1802 tavaszán tették le Ivan Matvejevics Muravjov-Aposztol pétervári diplomata jelenlétében és kb. egy év alatt elkészült a kápolna klasszicizáló stílusban. Az építész és tervező feltehetően Heppe Szaniszló volt. A korabeli lapok - bár nem írták pontosan, hogy ő tervezte volna - mindenesetre Heppe nevét említették a kápolnával kapcsolatban.

A kápolna 1803-ra készen lett. Szeptember 12-én (mások szerint augusztus 20-án) szentelte fel Afanaszjevics Andrej Szamborszkij esperes. Berendezték a paplakot, a kántori lakást és minden előkészületet megtettek arra, hogy a "meg boldogultnak hideg tetemei" mielőbb végleges nyughelyére kerüljenek. Részletes tudósítást közölt az ünnepélyes szertartásról a Magyar Kurir 33. száma. "Palatinusunk ő kir. Fő Hertzegsége elfelejthetetlen életpárjának Alexandra Paulowna, Orosz Nagy Hertzeg Asszonynak hólt teste, ilyen czeremóniákkal tétetett bé a múlt hónap 30-dikán a Budától nem messze épült Ürömi kápolnába: A T. Kaputzinus Atyák Budán a magok klastromjukban összegyülekezvén, a holt test a T. Gvardján által az orosz papságnak általadatott s a fő hertzegi udvarnokok által a halottas szekérhez vitetett. A szekér előtt és körülötte Württenberg Regementje béli dragonyosok; utánna pedig a boldogultnak hajdani gyóntató papja T. Zámborszky András úr és egy orosz görög pap; az után udv. fő mester gr. Szapáry úr ő Excja, cs. kir. kamarás és a K. Helytartó Táblánál lévő tanátsos gr. Nádasdy, s cs. k. tanátsos és fő építő igazgató Heppe urak mentek, a kik mindnyájan egy 6 lovas hintóban ülvén, kísérték bizonyos számú hertzegi udvarnokokkal együtt Üröm felé a halottas szekeret. A helység határához érkezvén, itten fákjákkal fogadták az összegyülekezett lakosok a kísérőket, s a hólt testet a szekérről levétetvén, a hertzegi komornyikok által a kápolnába vitetett, a hol a szokott liturgiáknak elvégződése után, megszenteltetett, s a kriptába, nyugvó helyére lebocsáttatott."

Afanaszjevics Andrej Szamborszkij (1732-1815) esperest 1799-ben nevezték ki Alexandra udvari lelkészének. Alexandrával együtt érkezett Pétervárról és hozta magával a szükséges egyházi ruhákat, eszközöket és könyveket. Nagy műveltséggel rendelkezett; 16 évet töltött Angliában, hogy tanulmányozza a szigetország mezőgazdaságát. Kitűnően beszélt angolul, és brit feleséggel tért haza, a szabadelvű eszmék híveként. Magyarországon haladó személyekkel állt kapcsolatban, többek között Tessedik Sámuellel, aki önéletrajzában megemlékezik "Zámborszky András"-ról, "Nádorné őfenséges, Alexandra Pavlovna gyóntatójáról." Szamborszkij ötévi magyarországi tartózkodását követően írta meg emlékiratait. Ezekben rokonszenvvel emlegeti a magyarokat, és megértéssel beszél "Ausztriából való elszakadásra irányuló törekvéseiről." Feltételezhető, hogy Szamborszkij kapcsolatban állt Görög Demeterrel - a magyar irodalom kiváló szervezőjével, az első magyar nyelvű hírlap szerkesztőjével, a Magyar Hírmondó kiadójával -, akinek bizonyára ő hívta fel a figyelmét a Pétervárról érkezett és Budáról a császári városba tartó pétervári vendégre, Ivan Matvejevics Muravjov-Aposztol diplomatára. Szamborszkij kiadatlan feljegyzéseiből tudjuk, hogy Muravjov jelenlétében történt az ürömi kápolna alapkőletétele.

A Pétervárról érkezett diplomata kellemes tapasztalatokat szerzett Magyarországon. Idézzük a Magyar Hírmondó cikkének zárósorait: "Nem győzi eleget dicsérni Magyar Országnak kellemetességeit s főképpen Buda várának kies és szép kilátású fekvését. Nagyon magasztalja egész útjában a Lakosok által személyéhez mutatott ritka emberséget." (Várady-Sternberg János).

Andrej Szamborszkij addig maradt Magyarországon, amíg Oroszországból az ürömi kápolna őrzésére utóda, Nyikoláj Musovszkij meg nem érkezett.

Alexandra Pavlovnát orosz származása miatt már életében bizonyos misztikum lengte körül; halálával ez még fokozódott. Sírja - a környéken addig szokatlan módon - különálló épületben volt, ahol meghatározott rend szerint orosz nyelvű liturgiákat tartottak, fejedelmi rokonai látogatták - 1814-ben írta a Magyar Kurir Honnyi levelek, tudósítások és egyebek cím alatt: "József nádor és Sándor cár, Alexandra bátyja, Budáról Bécsbe tartván út közben megállapodtak Ürömben a boldogult Alexandra Pavlovna orosz Nagy Hertzeg Asszonynak mauzoleumánál s ott a görög szertartás szerint a lyturgiát megtartván érzékenyen vettek bucsut a boldogultnak hideg tetemeitől."

Pétervárról szentképek, kegytárgyak érkeztek, különös jeleket tartalmazó arany-bőr kötéses könyvekkel telt meg a paplak. Nem kell csodálnunk tehát, ha nagy képzelőerőről tanúskodó írások jelentek meg Ürömről.

"A kápolna sötét épülete meghatja az embert. Belseje, mint a görög egyházaké, igen díszes. Van sok gazdag miseruhája, melyek arannyal s drága kövekkel gazdagon vannak kirakva. Az urvacsoraedények is művésziek. Az evangélium pedig igen nagy kincs magában véve is; drága kövekkel ékesített képecskék díszesítik a vert aranyból készítettett táblákat. A sírbolti lejárat a kápolnából nyílik; a sírbolt elég világos és téres, ennek közepén, az állvány fölött nyújtózkodó rézkoporsóba zárt, gazdagon aranyozott fakoporsóban nyugszik a holttetem. E sírbolt minden hét esztendőben egyszer mindenki számára nyitva áll, midőn a pazarlásig gazdag öltönyökbe burkolt holttetem is látható." Luppa Péter cikke 1860-ban jelent meg a Vasárnapi Újságban röviddel Ortenburg Henrik már idézett könyve után; s e cikkből kiderül, hogy írója nem járt Ürömben, de félreértve Ortenburg közlését, miszerint valahányszor új pópa érkezik Pétervárról elődje halálát követően, felnyitják a koporsót, hogy az új pap is láthassa, rendben van-e minden (a könyv megjelenéséig hat pópa teljesített már szolgálatot, s nem sokkal előbb érkezett a hetedik). E közlés adott lehetőséget Luppának arra, hogy leírja: minden hét esztendőben egyszer nyitva áll a sírbolt.

Ürömben József nádornak kis villája volt, ide költözött ki Alexandra szülése előtt szűkebb környezetével. "1801. március 16-án azután a nagyhercegnő elköltözött az árnyékvilágból, a gyermekágyi láz ölte meg... Hazai földben nyugszik mert a terület, ahol el van temetve orosz cári birtok, egy darab a végtelen orosz rónából. III. Sándor orosz cár vette meg ezt az ingatlant, amely telekkönyvileg még ma is a Romanov család tulajdona... A szerencsétlen Alexandrának a szegény magyar földön cári pompát, fejedelmi gazdagságot teremtettek... békében pihen a magyar földben, de orosz területen a Romanovok ideszakadt, tragikus sarjadéka. Keleti boltívek alatt, márványoszlopok, bíbortakarók között alussza örök álmát."

Nem kegyeletsértés - lássuk a cikkhez tartozó valóságot. Üröm 1781-ig a budai klarissza apácák birtoka volt, II. József rendelete nyomán a feloszlatott egyházi rendek javainak gondját viselő Vallásalap birtokába került. József nádor 1800-ban vásárolta. Az első telekkönyvi bejegyzés a régi ürömi telekkönyvekben 1867. november 5-én kelt. Az ingatlanokra vonatkozó tulajdoni bejegyzés: a 14.141 számú hagyatékátadó végzés szerint az ingatlan tulajdonosa teljes egészében József főherceg. A következő bejegyzés a tulajdoni lapon 1906. április 15. Mindkét ingatlan József Ágost főherceg (a nádor dédunokája) tulajdona. (A tulajdonképpeni lapon a továbbiakban változás 1945-ig nincs, akkor a helybéli termelőszövetkezet veszi gondjaiba, míg 1953-ban átveszi az Orosz Görögkeleti Egyház Lendvai utcai temploma.)

Az idézett cikk azonban arra késztetett, hogy ne elégedjünk meg a tulajdoni lap adataival, bár az már kétségtelenül bebizonyította, hogy a Pesti Napló újságírója valamilyen módon adatokat szerzett a telekkönyvi bejegyzésekről, de hiányosakat. A birtoklapnak az a kitétele vezette félre, hogy orosz kápolnaként említették az ingatlant. Néhány lappal odébb, a telekkönyv teherlapján figyelemre méltó adatokat találtunk. "Kelt 1912. február 22-én 5474 sz. a. A zálogjog Hatmilliónyolcszázötvennyolcezer korona... kölcsöntőke, ennek félévenként fizetendő 4 és 1/2%-os kamatai és a lejárt és nem fizetett félévi részlet 3% (később javítva) 5% késedelmi kamatok, Húszezer korona költségbiztosíték erejéig és a kötelezvényekben és a hitelező bank alapszabályaiban foglalt... kiváltságos jogok és feltételek erejéig az A 1-5. valamint az A 7. (stb.) sorszám alatt felvett ingatlanra és annak tartozékaira az osztrák-magyar bank javára bekebeleztetik." Ezt a kölcsönszerződést a pénzügyi viszonyokhoz alkalmazkodva 1945-ig még kétszer megerősítik. Alexandra Pavlovna, a "Romanovok ideszakadt tragikus sarjadéka" egy minden tartozékaival együtt elzálogosított sírkápolnában pihent. (Rákóczy Rozália)

Az ürömi Szent Alexandra vértanúról elnevezett pravoszláv kápolna a mai Üröm község középső részén a domb tetején egy kert közepén áll. A kápolna kétféle homokkőből épült, egyes részei vörös márvánnyal díszítettek. Alaprajza téglalap; szélessége 7,6 méter, hossza 9,5 méter. A kápolnának három keskeny ablaka és egy ajtaja van a nyugati oldalon. A tetőzet rézzel borított; tornya keskeny, vékony és hosszú. A padozat vöröses szürke. A kápolnában négy elrekesztett helyiség van; kettő az oltár közelében, a harmadik a főajtóval szemben a templomi edények, szerek és az áldozóasztal helyéül szolgál, a negyedik a sírbolt bejárata. Csaknem a kápolna közepén van az ikonosztáz. A bejárat mellett József főherceg és Alexandra Pavlovna rézmetszetű arcképei függnek, fölöttük az orosz és latin nyelvű feliratos halotti címer. A kápolna bejáratától jobbra egy csigalépcsőn lehet a sírboltba jutni, amely kupolás boltozatú. Tetején akkora nyílás van másodlagosan befalazva, amelyen Alexandra Pavlovna hatalmas rézkoporsóját eresztették le. A koporsó a sírbolt közepén háromlépcsős magaslaton áll piros posztó takaróval letakarva (e helyett valaha karmazsin bársony volt). A fej felőli oldalon, két magas állványon aranyszegélyű piros párnán, aranyozott fából készült orosz és magyar korona fekszik.

A sírboltnak a bejárattal szembeni oldalán a helyiség tengelyében hatalmas fakereszt áll, amelynek hátoldalán ószláv nyelven a következő felirat olvasható: "A Szentséges, Örökkévaló, Oszthatatlan Szentháromság nevében Őfelsége I. Sándor egész Oroszország istenfélő cárjának jószándékából és Őfensége József Magyarország nádorának jóakaratú fogadalmából és forró szeretetéből emeltetett ez a Szent Kereszt örökké szeretett feleségének, Alexandra Pavlovna császári fenség orosz nagyhercegnő emlékére, hogy ebben a Szent József és Alexandra császárnő vértanúk tiszteletére szentelt orosz görögkeleti templomban nyugodjék Őfenségének teste örökké. Ezt a szent szertartást 1801. június 20-án Szamborszkij Andrej esperes végezte Muravjev Iván Matvejevics lovag kamarás őkegyelmessége, az orosz cárnak a bécsi udvarnál akkreditált nagykövetének jelenlétében. Az első alapkövet keresztényi egyetértésben és szeretetben kegyelmes Muravjev nagykövet, valamint gróf Szapáry főudvarmester és Szamborszkij Andrej esperes orosz császári udvari lelkész jelenlétében a főfal alatt elhelyezték. A szent Keresztet és a templomot felújítás és díszítés után 1838. december 6-án I. Miklós cár őfelsége névnapja alkalmából mégegyszer megszentelte Amfilokisz szerzetes pap."

1809-ben, a franciák betörése idején József nádor Alexandra Pavlovna koporsóját, féltve a háborús veszélyektől, újra a budai Várba vitette, ahol a már említett kápolnában őrizték, majd a veszély elmúltával újra visszaszállították Ürömbe. Az ürömi kápolna lelkészét, énekesét, valamint gondnokát még e század elejéig is a cári udvar fizette. 1883. július 28-án (az ónaptár szerint) fejeződött be a II. Sándor cár által elrendelt kápolnafelújítás, Alexandra Pavlovna születésének 100. évfordulója alkalmából. Ekkor állították fel az új és szép ikonosztázt benne, ismeretlen festőművésztől származó ikonokkal.

Az ürömi sírkápolna berendezése már csak részben eredeti, nagyobb része a XIX. század második feléből származik, az orosz cári udvar ajándékaként került a kápolnába. Kegytárgyai közül értékes a két selyemhímzésű - már említett - halotti címer 1801-ből, egy XVIII. századi ezüstkeretes ikon, valamint a Szent Katalint ábrázoló ikon, amely 1783-ból származik és Alexandra nagyanyjától, II. Katalin cárnőtől kapta a keresztelőjén. Tekintettel arra, hogy az ürömi sírkápolnában egyházi szertartásokat csak esetenként végeznek, önálló parókiája ma már nincs; a budapesti Lendvai utcai pravoszláv egyházközség filiája, így kegytárgyainak jelentős részét a Lendvai utcában őrzik.

Az orosz pap rezidenciája a mai római katolikus plébánia épülete volt. Ugyanis Alexandra Pavlovna emlékének őrzése nem szorítkozott a templom és a kripta felépítésére és fenntartására. A Romanovok alapítványt létesítettek, amelynek kamataiból mindenkor egy papnak, egy kántornak, illetve alszerpapnak és néhány (4) egyházi énekesnek Ürömben kell laknia az egyházi szolgálat ellátása végett. A pap - olykor préposti rangban - olyan magas jövedelmet élvezett, hogy - mint A. I. Turgenyev leírja - nagyobb ünnepek alkalmával pénzt szórt a tömeg közé.

Nem messze az énekesek házától - a templomtól északkeletre - áll a kápolnaőr háza; e csendes tisztséget rendesen a főhercegi ház valamely régi, idős szolgájára bízták, fizetését a hercegi pénztárból kapta, amely nemcsak a kápolnán, hanem a lelkészi, az énekesi és az őrháznál előforduló igazításokat - javításokat - is fedezte.

"Mintegy kárpótlásul a nagyhercegnő magányosan s oly távol azoktól, kik nyelvét beszélik és hitét vallják - írta Ortenburg Henrik - ne nyugodjék; a kápolnát kerítő kert déli része temetőül szolgál az orosz lelkész és énekesek, valamint hozzájok tartozóiknak, a fák között sírkövek és keresztek emelkednek, nyughelyeiket jelölve és bár idegen földben, de legalább császárjuk (cárjuk) leányának közelében. Közöttük két lelkész sírja van ugyanis Amfiloké (Amphilochius-é), ki 14 évig szolgált a kápolnában és Sudakovics Vazul orosz udvari lelkészé, ki hivatala elfoglalása után hatodik hónapra 1849-ben halt meg, továbbá hat énekes sírja, kik majd mindnyájan igen fiatalon, 25-28 éves korukban, nagyobbára tüdőbajokban haltak meg.

Az első temetési szertartás a templomkertben, mely a temetőben görög vallás szerint tartatott, a kápolna második lelkésze, Nyikoláj Musovszkij felesége halála alkalmával történt, ezen lelkész később Miklós orosz cárnak és nejének gyóntatója lőn, s 1848-ban Sz. Pétervárban halt meg."

A templomtól néhány lépésnyire állt az orosz templomi kórus tagjainak lakóháza. Ennek az épületnek egy részében kapott elhelyezést csaknem másfél évszázadon át a "budai orosz misszió könyvtára." A könyvtár állománya - melynek alapjait Alexandra Pavlovna személyi bibliotékája vetette meg - az idők folyamán több mint 3700 kötetre szaporodott. Főleg az első pap, Andrej Afanaszjevics Szamborszkij rövid működése idején gyarapodott a könyvtár, de az egymást váltogató későbbi lelkészek alatt is rendszeresen érkeztek a pétervári udvarból újabb művek, melyek időtálló, szolid bőrkötésein az aranyozott Romanov-címeres superexlibrisek jelzik, hogy azok valamikor a cári udvar tulajdonát képezték. (Tardy Lajos)

Az első világháború után, az orosz misszió megszűntével (1919-ben) az egész könyvtárt átszállították a piliscsabai erdőhivatalba. A felszabadulást megelőző harcok során a nagy értékű könyvtár - nem egészen száz ószláv, orosz és szerb nyelvű könyv kivételével - elpusztult. A megmaradt könyveket 1951. febr. 22-én találta meg M. D. Tolmacsev; ezek részben a Lendvai utcai pravoszláv lelkészségen, részben a miskolci görögkeleti templomban vannak.

Két évvel a templom elkészülte után, 1804-ben néhány hétig Pest-Budán tartózkodott Alexandr Ivanovics Turgenyev, a későbbi író és történész, de itt járt Fjodor Nikolájevics Glinka, a dekabrista mozgalom egyik megalapítója is 1805-ben és 1806-ban. 1812-ben itt járt Vladimir Bogdanovics Bronyevszkij fiatal tengerésztiszt, Puskin hajdani barátja, aki útinaplójában leírta, hogy "Alexandra Pavlovna olyan mágikus név az őt annyira tisztelő magyarok előtt, hogy még a németek sem mernek rosszat beszélni róla a hazafiak előtt."

1814-ben Sándor cár, Frigyes Vilmos porosz király és Ferenc császár együttesen tekintették meg az ürömi síremléket. 1815-ben Alexandra Pavlovna húga, Katalin, a későbbi württembergi királyné látogatott Budáról Ürömbe, hogy "az érckoporsót megszemlélje s könnyeivel megáztassa" (Honnyi levelek 36. nov. 18). A későbbi látogatók között ott volt 1822-ben Pjotr Ivanovics Keppen, az orosz polihisztor, 1842-ben Izmail Ivanovics Szreznyevszkij, a kiváló moszkvai szlavista és sokan mások.

"Daczára a kápolnában felhalmozott drága tárgyaknak, még eddig semmi lopási kísérlet sem történt, oka ennek nem annyiban abban rejlik, mintha a kincsekhez hozzáférni igen nehéz volna, hanem inkább abban, hogy irtóznak az annyira tisztelt nagyherczegnő sírját megtámadni" - írja Ortenburg Henrik 1860-ban.

A következőkben Tardy Lajos ez alkalomra írt munkájából idézünk.

,Alexandra korai halála, valamint az Ausztria és Oroszország közötti barátság ezzel egyidejű teljes megromlása adott okot és alkalmat éppúgy a beavatott magasállású kortársak, mint az ügyek intézésétől és ismeretétől távolálló tömegek számára, hogy az érthetetlennek látszó haláleset mögött az orvosi jelentésekbe foglalt kórleírásokon túlmenő indokokat és tényeket keressenek.

Vagyis a közvélemény sem Magyarországon, sem Oroszországban nem érte be a kevéssé meggyőzően ható orvosi jelentésekkel és a tragikus eset mögött más rugókat sejtett és keresett. Ezeket a feltevéseket, gyanúkat az egykorú és valamivel későbbi orosz források felhasználásával bizonyos mértékig rekonstruálhatjuk.

Alexandra Pavlovna házassága másfél esztendeig sem tartott. Ez a csonka másfél esztendő azonban - bár a politikainak tervezett frigyből valódi, boldog házasság vált - a világpolitikai események, s ezen belül az orosz-osztrák viszony gyors változása folytán rendkívül súlyos lelki megpróbáltatások formájában hatott mind Alexandra Pavlovnára, mind a vele szolidaritást vállaló férjére, a nádorra.

Ellentétben az eljegyzés meghitt, családias hangulatával, a gacsinai esküvő már a demonstrált elidegenedés, a neheztelés kimért, hideg udvariassága jegyében ment végbe. A cárlány budai esztendeje alatt azonban a két dinasztia közötti elhidegedést az orosz-osztrák szövetség felbomlása, a háttérbe vonult, de az eseményeket Pozsonyból változatlanul szövő-fonó Thugut Ferenc báró - nemrég még államminiszter - politikája szinte az elviselhetetlenségig fokozta. A politikailag gyökértelenné, egyben a bécsi udvar szemében megbízhatatlanná vált Alexandra Pavlovna életét a kicsinyes tűszúrások, bürokratikus intézkedések méltán elkeserítették és a személyi adottságokban is gazdag, érzékeny fiatal asszonyt férje sem tudta mindig megvédeni, mivel a hadiesemények elszólították hitvese mellől. Magyarországi népszerűsége - erről a korabeli sajtó is tanúskodik - valóságos volt s nem csupán az orosz aulikusok képzeletében élt; jótékonysága, közvetlensége, művészetpártolása, szerénységgel ötvözött öntudata megnyerte mind a lakosság széles köreit, mind a vezető magyar köröket. Mindez valóban nem öregbítette a bécsi udvar - elsősorban az események irányításába örökösen beavatkozó, nápolyi születésű Terézia császárné és a már említett Thugut báró - iránta táplált érzelmeit, hanem csak tovább fokozta az eredetileg is fennállt gyanakvást. Váratlan halála hatalmas hullámokat vert Oroszországban is, ahol - ellentétben atyjával, a zsarnoki hajlamú, kiszámíthatatlan Pál cárral - közszeretetnek örvendett.

A vezető orosz államférfiak gyanakvása, ellenszenve Ausztriával szemben Pál orosz cár halála (mely időben csaknem egybeesett Alexandra Pavlovna halálával) után is megmaradt s mindinkább elterjedt a közönség körében is. E gyanakvás, ellenszenv egyik forrása az a bánásmód volt, amelyet Bécs a franciák ellen harcoló Szuvorov és nagyszerű serege iránt tanúsított. A másik: az Alexandra Pavlovna természetes halálával kapcsolatosan mélyen meggyökerezett kétely volt. E kételyeket legerősebben - de nem egyedül - Andrej Afanaszjevics Szamborszkij lelkész hangoztatta."

"...A politikai ábrándok kergetői nem is késlekedtek olyan híreszteléseket terjeszteni, melyek a nép iránta érzett mérhetetlen odaadásán és szeretetén alapultak. Ezek az indokolatlan szóbeszédek elkeserítették a nagyhercegnőt, azonban őszinte viselkedésével szét tudta oszlatni a szimatoló udvar alaptalan gyanakodását, de nem tudta lehűteni a megigézett nemzetet. Életének utolsó napjaiban a nép szeretete egészen a fanatizmusig fokozódott. Eleinte senki sem akarta elhinni, de a bánat és kétségbeesés kiváltotta jajveszékelés, a harangok komor kongása, az udvari személyzet gyászos arckifejezése mozgásba hozta a népet, melynek soraiban mindmáig elpusztíthatatlanul él a halál okairól elterjedt valótlan nézet" - írta Vlagyimir Bronyevszkij Utazás Magyarországon, 1810-ben megjelent munkájában.

Majd így folytatja Tardy: "Azóta több mint másfél évszázad pergett le, és a legcsekélyebb ésszerű oka sincs annak, hogy a függöny továbbra is leeresztve maradjon. A történettudományt csakis az igazság szeretete vezérelheti, és nem feszélyezheti a hamis illendőség érzése. Szamborszkij feljegyzései teljes mértékben megérdemli, hogy közismertté váljon, mind fontos hivatalos dokumentum, és mint hitelt érdemlő szemtanú tanúságtétele.

Andrej Szamborszkij budai feljegyzései között a következők állnak: "...Alexandra reggeli fél hat órakor elnyújtott sóhajjal visszaadta lelkét Teremtőjének. E pillanatban valamennyi jelenlevő elnémult, hogy nyomban utána jajveszékelésben és zokogásban törjön ki. A nádor a halálos ágy mellett összeesett; eszméletlen állapotban vitték ki a szobából. Mihelyt magához tért, nyomban Bécsbe utazott, majd onnan, hogy enyhítsen mérhetetlen fájdalmán, felkereste az ereklyéket őrző templomokat és kegyhelyeket. Egy idő múlva az orvosok végrehajtották a boncolást s egyikük - mintha ez volna a legfontosabb titok - tudomásomra hozta, hogy a nagyhercegnő tüdején már a romlás jelei mutatkoznak. Ezt a körülményt azonban az orvosi zárójelentés elhallgatta. Különböző személyek más és más okoknak tulajdonították őfensége halálát; jómagam azonban nem merészelem megerősíteni a tényállást, amelyet nem ismerek.

Egy olyan időpontban, amikor nem folyt a templomban istentisztelet és senki sem tartózkodott ott rajtam kívül, belépett egy magas állású, római katolikus vallású, becsületes, hazáját féltve szerető személyiség. Térdre ereszkedett a magyar nádornénak koporsója előtt és suttogó hangon ezeket mondotta: "Ebben a koporsóban nyugszik a mi magyar királyságunk minden reménysége, minden terve! Ezekből a tömör szavakból bárki megértheti a nemeslelkű, becsületes és bátor magyarok szívből jövő kívánságát s ezeknek a közakarata alapján kinyilvánítom a szent igazságot itt, Isten hajlékában. Kérve kérlek e koporsó színe előtt, hogy szigorú titoktartás mellett tudósítsd cárodat mindarról, amit itt mondtam. Az isteni igazságszolgáltatás rendelése ezt az uralkodót jelölte ki arra, hogy védelmezője legyen az elnyomott Magyarországnak..."

N. Sztelleckijnek ennél később, 1896-ban megjelent Szamborszkij-monográfiája is az udvari lelkész önéletrajzi jellegű feljegyzésein alapul. Ezekben a következőket olvassuk: "Alexandra Pavlovna éppen bécsi tartózkodása idején fedezte fel, hogy anyai örömök elé néz. A terhes asszonyok általában erősen megkívánják a változatos étkezést. A nádort a franciák támadó hadműveletei teljesen elvonták hitvese közelségéből, mert a magyar sereg szervezésével volt elfoglalva, de megparancsolta főudvarmesterének, hogy Alexandra Pavlovna nagyhercegnőt lássa el a kedvére való legjobb ételekkel. A főudvarmester az osztrák politika hűséges kiszolgálója - azonban a maga részéről csak arra szorítkozott, hogy utasította a nádori udvar élelmezési tisztjét - ez utóbbi pedig, csak saját hasznát tartva szeme előtt -, a nagyhercegnőnek olyan ételeket szolgáltatott fel, amelyek élvezhetetleneknek bizonyultak. Ebben a helyzetben Alexandra Pavlovna Szamborszkij atyához fordult. Így például egy alkalommal a nagyhercegnőnek friss hal fogyasztására támadt kedve. Szamborszkij azon nyomban a piacra sietett, élőhalat vásárolt s azt frissvízű tartályban maga hozta meg a nádor nejének, akit már ennek látása is örömmel töltött el. Szamborszkij leánya, Anna Andrejevna a nádorné ízlése szerint készítette el a halat és végre valahára a terhes asszony kedvére jóllakhatott. "Ilyképpen ezúttal nekem volt szerencsém betölteni az élelmezési tiszt szerepét, míg leányom lelkesen végezte a szakácsnő teendőit" - mondta Szamborszkij.

Alexandra halála után Szamborszkij elkeseredett küzdelmet vívott annak érdekében, hogy - az udvar kívánsága ellenére - a nádornét ne a kapucinusok budai kriptájába helyezzék örök nyugalomra, "lévén az egy jelentéktelen üreg a kapucinusok temploma alatt, melyben arról a térről nyílt a lejárat, ahol a kofák fokhagymát, zöldséget és főzelékféléket árusítottak s amit nem tudtak eladni, azt ebben a pincében őrizték, miáltal ott kibírhatatlan szag terjengett". Végül is Alexandra Pavlovna földi maradványait a főherceg egy közel fekvő jószágán, alkalmi célra felszentelt épületben helyezték el a pravoszláv egyház által előírt hatheti gyászliturgiák tartamára. "A nemzeti gyász itt oly mértékben mutatkozott meg - írja Szamborszkij -, hogy amikor a lezárt koporsót reáhelyezték az ideiglenes templom emelvényére, az összegyűlt hatalmas tömeg zokogása miatt csak nagysokára lehetett megkezdeni a szertartást."

A hat hét lejártával - ismét csak ideiglenesen - mégis a kapucinusok templomának kriptájába került az Alexandra Pavlovna hamvait magában rejtő koporsó. A nádori főudvarmester hivatalosan közölte Szamborszkijjal, hogy "a nép zúgolódik amiért Ő legmagasabb fensége mindmáig nem jutott végső nyugalomhoz; ezért szükségesnek mutatkozik, hogy mintegy rangrejtve, éjnek idején, mindennemű pompa mellőzésével menjen végbe e szomorú szertartás." Szamborszkij erre közölte: az ilyképp tervezett inkognitó-temetés nem volna méltó az elhunyt személyiségéhez és rangjához, akiről az egész világ tudja, hogy az elhunyt orosz cár leánya és az ez idő szerint uralkodó orosz császár testvérhúga.

Az orosz udvar energikus fellépésétől okkal tartó osztrák illetékesek erre beleegyeztek abba, hogy a koporsót a nappali órákban, az elhunyt rangjához illő pompával szállítsák át a kapucinus-templom sírboltjába - ahol mindaddig nyugodni fog, amíg az ürömi sírtemplom el nem készül.

Szamborszkij kilátogatott a végleges nyughelyül kijelölt Ürömre és megállapította, hogy "ez a fővárostól elég távolfekvő, eldugott falu nem alkalmas arra, hogy itt leljen végső hajlékra Alexandra Pavlovna." Ám a sírtemplom és a bebalzsamozott holttestet magába fogadó kripta végül mégis ide került.

Szamborszkij Alexandra Pavlovna halálát követően még éveken át, 1804-ig élt a magyar fővárosban, illetve - a templom és a kripta elkészülte után - az ürömi pravoszláv paplakban. De Szamborszkijnak fenntartásai voltak az új templommal kapcsolatosan; szerinte nem az orosz udvarhoz előzetesen benyújtott terv szerint építették fel, hanem, mint a sír fölé emelt gúlát, mely belül olyannyira szűk, hogy a cár által küldött ikonosztáz bele sem fér és az oltár előtt liturgiát végző pap nem tud szabadon mozogni az oltárasztal körül. S tették - úgymond - mindezt abból a megfontolásból, hogy miután a koporsót a kapucinusok kriptájából ide átszállították, be fogják zárni a templomot és beszüntetik a (pravoszláv) istentiszteletet, s ilyképpen véget vethetnek annak az odaadó hűségnek, amellyel a templomban ájtatoskodni járók a nádor néhai hitvese iránt viseltetnek. De Szamborszkij szilárd magatartása nem volt hiábavaló; miután maga a nádor is részt vett a sírtemplom felszentelésén, többé nem lehetett akadálya a nyilvános ájtatosságoknak.

Alexandra Pavlovna váratlan budavári elhalálozásának oroszországi visszhangját G. R. Gyerzsávin (1743-1816) egy ódájának, valamint ahhoz fűzött saját kezű megjegyzésének ismertetése adja vissza a legkifejezőbben. Gyerzsávin általában mint az orosz irodalom egyik kiemelkedő költője él tudatunkban s kevéssé ismeretes, hogy korának vezető orosz államférfiai sorába is tartozott. 1793-ban már titkos tanácsos és államtitkár, Alexandra Pavlovna budai tartózkodásának esztendejében, 1800-ban birodalmi kincstárnok, 1802-ben pedig igazságügy-miniszter - akihez a legkényesebb értesülések is befutottak.

Gyerzsávin két ízben megénekelte Alexandra Pavlovnát; először 1799-ben a házasságkötés alkalmából, másodszor pedig 1806-ban, felidézve a cárleány tragikus halálát követő évek súlyosan elmarasztaló orosz közvéleményét, - de beleszövi a Szamborszkijtól kapott titkos közlés lényegét is.

Az utóbbi ódáját 1806-ban írta, tehát akkor, amikor Oroszország Napóleon elleni hadviselésében kénytelen volt nélkülözni a Habsburg-birodalom segítését és ezért nem kellett figyelemmel lennie az osztrákok érzékenységére. A költemény - költői értéke mellett - erősen politikai tartalmú is: alig tompított kemény támadás a bécsi Habsburg-politika ellen, mely - úgymond - nemcsak az orosz birodalomnak az ellensége, de elnyomója Magyarországnak is, márpedig mind a Gyerzsávin által lelkesen méltatott magyaroknak, mind pedig a velük együtt élő szerbeknek, románoknak és más ortodox hitűeknek is.

Gavril Romanovics Gyerzsávin - már Pál cár idejében is az orosz birodalom vezetői közé, Sándor cár uralmának első éveiben pedig az uralkodó legközelebbi környezetéhez tartozott. Szamborszkij, a budai csonka másfél esztendő szemtanúja, a cár volt nevelője, a Romanovok bizalmasa, beavatottja volt, inkább diplomata, mint pap. Ismerték egymás tulajdonságait, közléseik értékét. Ennek ellenére a kialakult kép még mindig homályos, bár az nem kétséges, hogyha az esetleges mérgezés tényét csak utalás támasztja is alá, a nádor nejével szemben tanúsított eljárás a császárné, Thugut és az udvari személyzet részéről, a legalábbis gondatlanul összeállított "diéta", a helytelen étrend és a gyenge orvosi ellátás is aláásta a fiatal teremtés életerejét éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szüksége lett volna. A boncolásról, illetve annak eredményéről kiszivároghatott adat ismét inkább a mérgezés lehetősége felé billenti a mérleget az orvosi tudományban nem jártasok számára - írja Tardy Lajos.

"A történelem - különösen e korszakának - egyik legszomorúbb tanulsága az - írja Vörös Károly történész egyik kiadatlan kéziratában -, hogy a zsarnokság, a diktatúra, az abszolutizmus (nevezzük akár hogyan) bármely típusa minden fokon deformálja alkalmazottainak lelkületét, akik hovatovább nemcsak az egész környező világot a hatalom szempontjából kezdik látni, de a végén az így látottakat akkor is elhiszik, ha ez nem is így van. Ez a magatartás tükröződik Szamborszkijnál is, azzal a különbséggel, hogy Ő - buzgó és ambiciózus közhivatalnokként - mindent megtesz, hogy a saját érdemeit (részben a hercegnő személye körüli szolgálatban, részint a cár méltóságának megőrzésében) kellően - néha már komikusan is - (és ilyenként néha a XVI-XVII. századi török történetírókra is emlékeztetve) - kidomborítsa, ennek érdekében mindenki mást meggyanúsítva, leszólva, (annál is könnyebben, mivel pontosan tudja, hogy mindaz, amit mond, ellenőrizhetetlen). Ezt azután jól egészítik ki részint Gyerzsávin, részint Lemanszkij a napi politikájától ihletett kommentárjai."

Az ürömi sírkápolna átvészelte a két világháborút. Ikonokat és más értékeket elvittek ugyan, a külső vörösréz koporsó zárját felfeszítették és a belső díszes tölgyfakoporsó fej felőli részét is megbontották, de a tetemhez nem nyúltak.

A történelmi háttér ismeretében és a budavári nádori sírbolt halottainak hitelesítése során merült fel az igény, hogy az ürömi pravoszláv kápolna kriptájában nyugvó Alexandra Pavlovna holttestét is azonosítsuk az ürömi kápolna tervezett műemléki helyreállítása előtt. Alexandra Pavlovna tetemének vizsgálatával célunk az volt, hogy a nagyhercegnő halála után eltelt mintegy 176 év után természettudományos módszerekkel megpróbáljuk halála okát hitelesen rekonstruálni és a "mérgezés" gyanúját alátámasztani vagy megcáfolni.

Munkacsoportunk 1977. november 25-én teljes létszámban megjelent a kápolna előtt. Hideg volt, és bizony mindannyiunkban feszültség élt, vajon mit találunk a sírboltban. 10 órára beszéltük meg a gyülekezőt; már jóval a megbeszélt idő előtt mindnyájan ott voltunk. A helyszínt a szokásos módon rögzítettük. Az ürömi kripta felnyitásakor immár az Országos Igazságügyi Orvosszakértői Intézet és az Országos Igazságügyi Vegyészeti Intézet szakembereivel együtt dolgoztunk. Jelen volt még Kalinyin Ivanovics Vaszlav szovjet kultúrattasé, Babinetz Joachim pravoszláv esperes, az ürömi kápolna gondviselője, akiben jó munkatársat és igaz barátot leltünk, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai, fényképészek, technikusok és sokan mások.

A kriptában nem volt világítás. Erre számítva telepes lámpákat, zseblámpákat és gyertyákat hoztunk. A kriptának igen magasan csak két szellőző ablaka van, így természetes fény mellett alig lehet látni valamit. A terem közepén állt három lépcsőn a hatalmas rézkoporsó posztóval letakarva, mellette állványon a cári és a magyar korona, mögötte a már említett hatalmas fakereszt - úgy, mint azt a múlt században leírták és lerajzolták.

Fél tizenegy lehetett, amikor a fémkoporsóról leemeltük a takarót. Mivel a fémzárat már korábban felfeszítették, a koporsó tetejét könnyedén felnyitottuk és oldalt hajtottuk. Benne nagy brokát kereszttel letakart tölgyfa koporsó feküdt, melyet kiemeltünk és a földre helyeztünk az emelvény mellé. A tölgyfa koporsó fej felőli részét felfeszítették; így bizonyosak voltunk, hogy azt már kifosztották. Mivel a koporsó kulcsai már nem voltak meg, mesterember nyitotta ki a zárakat. Rövidesen felnyitottuk a koporsó fedelét.

Kevés drámai pillanat adódik a mi szakmánkban, de ez az volt. Minden lámpánk fényét a koporsó belseje felé irányítottuk. Mindannyiunkon pillanatnyi döbbenet, részvét és megbánás vett erőt. Bár a sírrablók valóban többször felfeszítették a koporsót, a felnyitásig mégsem jutottak el soha - nyílván megzavarták őket munkájukban.

A sír érintetlen volt. Ott feküdt előttünk a még nem egészen 18 éves nő ezüsttől és aranytól csillogó ruhában, temetési keresztjével, gyűrűivel. Az arany és ezüst csodálatos ötvözése következtében ruhája úgy csillogott, mintha ma temették volna el; keze olyan ép volt, mintha élne. Fejét kissé oldalra hajtva pihent, mintha aludna. Csak az arca nem maradt meg olyan épségben mint a többi testrésze. Valószínűleg úgy jártak a balzsamozással, mint Tutanhamonnál; az arcot akarták a legjobban konzerválni, ezért azt kezelték a legjobban. Ez a konzerváló anyag azonban meghaladta az optimális mennyiséget. Ennek ellenére Alexandra arca szép, bájos és fiatalos volt, haja rövidre vágott. A hatalmas tölgyfakoporsó belsejét ruhája maradékaival tapétázták ki; alsó részét pedig a kb. 3 méter hosszú uszályos halotti ruha töltötte ki, amelynek nyaki részén és alsó szélein 110, váltakozó mintájú arany-ezüst ötvözetből készített fémbojt lógott, széleit végig fémszálból készült szegély borította.

Alexandra Pavlovna öltözete - anyagát tekintve - ezüstszállal átszőtt fehér selyem halotti ruha, mely elöl a lábfejig ért, hátul, pedig olyan hosszú, hogy a ravatal takarójául szolgált - kb. 3 méter hosszú lehetett. Igen jó állapotban maradt meg. A ruha nyakán és az alján fémezüst csíkokból készült 5-6 cm hosszú rojtok lógtak. A textília ezüstszövése a testet borító részeken megsérült, az uszályrészen eredeti fényében csillogott. A halott feje alatt szintén ruhája anyagából készült párna volt, négy sarkán súlyos ezüst bojtokkal. A hercegnő lábán bőrtalpú, pántlikás selyemből készített halotti cipő, amelyet selyemszalaggal rögzítettek a lábszárra, összekulcsolt kezei között halotti feszület volt. Jobb kezének második és negyedik ujján 1-1 vékony aranygyűrű. Homlokán a hajdani főkötőt összefogó selyemzsinór selyemrózsákkal. Valamikor - a második világháború előtt - Alexandra születésnapján a kriptában mondott istentisztelet alkalmából felnyitották a koporsó tetejét; ekkor még fején fémből készült halotti korona volt - ez azóta elkallódott. Lábán hosszú szárú, mintás selyemharisnya volt; nyilván pétervári hozományának egy darabja. Felső részében piros keresztszemekkel varrt monogramm volt hímezve: A. P. 1. 3. jelzéssel.

Nagy dilemma elé kerültünk. Eredetileg - arra számítva, hogy a koporsót és a holttestet megbolygatták - úgy gondoltuk, hogy a szakértők mintát vesznek és ezután a koporsót visszazárjuk. Most gyorsan kellett dönteni arról, hogy mit tegyünk. Mindenesetre elkészítettük a jegyzőkönyvet a koporsó felnyitásáról. Rövid megbeszélés után arra az elhatározásra jutottunk, hogy a szükséges engedélyek birtokában Alexandra Pavlovnát a vizsgálatok idejére beszállítjuk az MTA Régészeti Intézetébe.

A falu lakossága - akik ismeretlenül is őrizték a hercegnőt - gyanakvó pillantásokat vetettek felénk, és amint később megtudtuk, mindnyájunk gépkocsijának a rendszámát felírták, hogy községük "lakója" nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön.

Az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben dolgozó kollégáink bementek a városba, hogy nagyobb gépkocsit küldjenek ki a szállításhoz.

Egyedül maradtunk Alexandrával és Babinetz Joachimmal a kriptában. A gépkocsi megérkezéséig előkészítettük Alexandra könnyű testét az útra. A kb. 8 kg súlyú testet kiemeltük a fakoporsóból, gondosan becsomagoltuk, majd ékszereit és párnáját külön elhelyeztük. Amíg a gépkocsi megérkezett, visszatettük koporsóját a fémkoporsóba és elolvastuk a koporsó tetejére latin nyelven írt rövid szöveget:

ALEXANDRA PAVLOVNA
az orosz cár lánya,
József osztrák főherceg és Magyarország nádorának felesége.
Született Pétervárott 1783. augusztus 9-én
Meghalt Budán 1801. március 16-án

Gépkocsinkkal gyorsan beértünk a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetébe, ahol Alexandra testét a laboratórium asztalára helyeztük. A fémrestaurátor szakemberek aranyozott ezüst feszületét átvették felújításra, más fémtárgyait vizsgálatra Makai Ágnes fémszakértőnek adtuk át. Halotti "lurex" ruháját Nagy Judit textilrestaurátorunk jelenlétében vettük le. Vizsgálataink ideje alatt Nagy Judit a ruhát szakszerűen kitisztította, felpuhította és dokumentálta. A lábán levő halotti cipőt is felpuhították és kitisztították.

Alexandra ruhája olyan feltűnően csillogott, hogy még a részletesebb fémvizsgálatok előtt kíváncsiak voltunk kémiai összetételére. Nyáry István, a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársa volt szíves a ruhának egy testtől távoli fémflitteréből és egy testközeli ruharészből vett fémszálból tömegspektrográfiás vizsgálatot végezni. A nyomelemvizsgálat a következő eredményt adta:

A ruhát díszítő flitter összetétele a testtávoli részből:
réz 0,60%
arany 0,02%
ólom 0,04%
ezüst 99,44%

a ruhaszövetbe szőtt fémszál összetétele:
réz 0,20%
arany 0,02%
ólom 0,04%
ezüst 99,74%
bróm 0,001 %

Ismerve Alexandra Pavlovna halálának előzményeit és a politikai hátteret, megfigyeléseinket az átlagosnál is pontosabban rögzítettük. A holttest egészében megtartott, a törzs kissé balra hajlott, a felkarok enyhén kifelé hajlítottak, az alkarok a mellkason keresztbefektetett helyzetben rögzültek. Az alsó végtagok kinyújtottak, a lábak ún. "hulla állásban" vannak. A kültakaró csaknem mindenütt összefüggően megtartott, barnás-szürkészöld színű, az alkarokon és a lábszárakon élénk vörös foltok ismerhetők fel.

Az igazságügyi orvosszakértők véleményét röviden a következőkben foglalhatjuk össze: a koponyát a konzerválás alkalmával a homlok-hajasfejbőr vonala fölött harántul vezetett körkörös fűrészeléssel felnyitották. A hajas fejbőr nagyrészt elporladt, csupán a bal halántéktájon találtunk 2-3 cm hosszú, szőkés, finomszálú hajmaradványt, töpörödött lágyrész maradványába ágyazva. Helyenként még a nyakszirttájékon és a fejtetőn is észleltünk ilyen összeszáradt lágyrészmaradványokat. A szemöldök, szempillaszőrzet gyakorlatilag hiányzott. A koponya űrterében zöldes, porlékony, részben növényi szálmaradványokat is tartalmazó, malterszerű, igen aromás szagú idegen anyag volt. A koponyatető külső-belső lemezén kórosat nem észleltünk.

A végtagokon és a törzsön a bőr és az izomzat pergamenszerűen kiszáradt és felszínét barnás, földszerű anyag fedte. A kezeken a körmök részlegesen, a lábujjakon a körmök teljesen hiányoztak. A mellkason és a hason felül gallérmetszésben kezdődő, majd a szegycsont markolatáig, a szeméremdombig, majd a gátig húzódó boncolási metszés összevarrt nyoma volt látható, amelyhez az elülső felső csípőtövisek között harántirányú metszésvonal is csatlakozott. A szegycsontot a bordák porcos részeivel együtt eltávolították és kiemelték. A mellkasi és hasi szervek, a külső- és belső nemi szervek nem voltak helyükön. A testüregeket, valamint a kismedencét malterszerű, sárgászöld növényi szálakkal kevert, igen aromás illatú - a koponya üregében találthoz hasonló - anyag töltötte ki. Ezt kiürítve láthatóvá vált, hogy a töpörödött kismedencei izmok felszínét 1-2 mm vastag, kissé viaszszerű pirosas színű idegen anyag fedi.

A röntgenvizsgálat azt mutatta, hogy a kismedencében erős sugárfogó anyag helyezkedik el. A medence nyílirányú röntgenfelvételén a pozitív Risser-tüneten kívül azt látni, hogy az életkori adottságokkal összefüggően a symphysealis ízfelszínek szabálytalanok és a symphysealis-rés az átlagosnál nagyobb. A háti gerinc nyílirányú felvétele minimális jobbra convex scoliosist jelzett. A térdízületekben a meniscusok feltűnő módon igen élesen és intenzív árnyékkal ábrázolódtak. A bal oldali térdízület medialis meniscusán folytonosság-megszakítás (sérülés maradványa?) látható.

A nádorné kezelőorvosainak hiteles dokumentumait az orvosszakértők sem tudták megszerezni - azok vagy már régebben, de feltehetően 1945-ben Alcsúton elpusztultak.

A következőkben az igazságügyi szakvéleményből idézünk: "Alexandra Pavlovna súlyos, a nagyvérköri szervekbe is szóródott gümőkóros megbetegedésben szenvedett (tuberculosis miliaris pulmonum, hepatis et lienis). Melléklet volt a gerinc kisebb fokú kóros görbülete juvenilis scoliosis minoris gradus).

Régebben a tuberculosis nagy elterjedtsége miatt már a csecsemő- vagy gyermekkorban kezdődött, és a fiatalkori halálozás óriási mértékű volt. Hollán Zsuzsa hivatkozik "A Rókus Kórház története" című munkájában arra, hogy "több év betegforgalmi kimutatását átvizsgálva azt találták, hogy kiugróan magas a tüdővészben elhaltak száma, kb. az összhalálozás 24-30 százaléka.

Ha gümőkóros baktériumok kerülnek a vérbe, a szóródás oly mértékű lehet, hogy a folyamat gyorsan generalizálódik. Nincs olyan szerv, illetve szövet, amelyben a gümőkór elő ne fordulna, de az egyéb szervek tuberculosisa mindig csak követi a tüdő megbetegedését. Más megbetegedések vagy a szervezetet ért megterhelések a meglevő folyamat előrehaladását nagymértékben gyorsíthatják, a megnyugodott folyamatot pedig fellobbanthatják.

Alexandra Pavlovna esetében a halál okára kellő - és természetes okú - magyarázatot ad az észlelt súlyos, s valószínűleg a terhesség alatti szórás következtében kialakult generalizált gümőkór. A korabeli közleményekben leírt klinikai tüneteket a bonctani lelet magyarázza. Mérgezésre utaló eltérés sem makroszkópos vizsgálattal nem volt kimutatható, s a toxikológiai vizsgálat eredménye is negatív volt. A ruházatból kimutatott minimális bróm therápiás, nyugtató adag is lehetett, de az sem biztos, hogy a holttestből származik, ugyanis felhasználhatták a ruha anyagának készítéséhez vagy a mumifikálásnál is. A holttest felszínének helyenkénti vörös színe a holttest konzerválásakor keletkezett, amit megerősít az is, hogy azonos színű anyaggal volt bevonva a testüregek felszíne is."

Alexandra halála után belső szerveit és szívét külön urnákba helyezték a Habsburgok temetkezési szokásainak megfelelően és ezek az urnák - mint írtuk - 1838-ban a nádori sírboltba kerültek. A sírbolt átalakítása után kész metszeten ott látjuk a szerveket tartalmazó urnákat József nádor két felesége és Sándor főherceg hatalmas rézkoporsóinak végénél. Amikor a kriptát felbontottuk, csak két urna volt meg 1-1 márvány szobortalapzaton. Az egyik József nádor szarkofágjának déli végénél, a másik, második felesége szarkofágjának lábánál. Kézenfekvő volt a megmaradt két urnát a fenti személyekhez kötni és feltételezni azt, hogy a többi nagy urnát és a szíveket tartalmazó ezüst urnákat a kripta kifosztói elvitték.

A két dupla - belül cin, kívül réz - urna felnyitására 1978. január 9-én került sor az orvosszakértők jelenlétében. A Hermina Mária szarkofágja végénél levő "nagy" rézurnát a sírrablók oldalról éles szerszámmal beütötték, aminek következtében jelentős mennyiségű illóolaj kifolyt belőle. Az olaj mindent átható nehéz illata tette számunkra jellegzetessé a kripta levegőjét.

Az urnák szakszerű felnyitása után a nehéz illóolajok szaga olyan átható volt, hogy nemcsak a mi ruhadarabjainkat járta át, hanem a Magyar Nemzeti Galéria folyosóit is. Este többen rosszul lettünk a belélegzett - számunkra idegen - illatszerek töménységétől. A kisebbik, középső urnában idősebb férfi belső szervei voltak - amint az orvosszakértők egyértelműen megállapították, az József nádoré volt. A szervek olajban, illatos rozmaring ágak között úsztak. A másik, "nagyobbik" urnából fiatal nő belső szervei kerültek ki az olaj- és fürészporszerű fűszernövények keverékéből. A nádori sírboltban összesen 4 nő halt meg fiatalon: Hermina Mária, Józ nádor leánya. Ő nem jöhetett számításba, mert olyan módszerrel balzsamozták, hogy belső szervei nagyrészt bennmaradtak; belsejét a nyakán vágott nyíláson keresztül töltötték ki mumifikáló anyaggal. A fiatal Klotildot egyáltalán nem mumifikálták, így maradt a választás Hermina Mária, József nádor második és Alexandra Pavlovna, József nádor első felesége között. Először alak szerint próbáltuk az urnákat azonosítani a korabeli metszetek alapján. A kérdést azonban a belső szervekből elvégezhető vércsoportvizsgálatok döntötték el. A második, "nagyobb" urna belső szerveinek vércsoportjellege megegyezett Alexandra Pavlovna izomszöveteiből vett mi vércsoportjellegével.

Így már biztos támpontunk volt Alexandra Pavlovna halálokának megállapításához. Orvosszakértő kollégáink nem igazolták a "brómmérgezést", hiszen ez sem lázzal nem jár, sem olyan belső elváltozással, amely a belső szerveken akár makroszkóposan, akár mikroszkóposan kimutatható volna. Az urnában talált szervek szövettani vizsgálata is igazolta Alexandra Pavlovna halálokát, a terhesség alatt kialakult generalizált gümőkórt.

Az antropológiai vizsgálat során négyszáz adatot vettünk fel. Ezek részletezése aligha tarthat közérdeklődésre számot, így csak a lényeget közöljük. Termetét - tekintetbe véve azt is, hogy a test tengelyében kis mértékben ferdült - 165,1 cm-ben határoztuk meg. A termet gracilis, kecses. A has bőre a szülés utáni kitágult állapotban maradt. Alexandra nemcsak vércsoportjellegeit örökölte a Romanov-háztól, hanem más testi jellegeinek nagy részét is. Típusa enyhén mongolidnak mondható. Feje rövid, kerek, orrgyöke széles, járomívei oldalt kiállóak voltak, arci jellege kifejezett fogmedri előreállást - alveolaris prognathiát - mutatott. Felső metszőfogai lapát alakúak voltak; fogai makrodontok, a fogsorok normális záródásúak. A jobb felső első és második metszőfog között közepes mértékű szuvasodás (caries) látható; a bal alsó második metszőfogán és a jobb alsó első őrlőfogán nyaki szuvasodás. A bal felső második metszőfog koronája letört, ezt fémszálakkal a mellette levőkhöz erősítették. A fogak romlása valószínűleg a terhesség alatt történt, mert a szuvas fogakat nem kezelték (tömték be), a letörött fogkoronát is csak ideiglenesen erősítették a mellette levőkhöz. Fogain paradontosis nyomait találtuk.

Az évek múltával fogytak a szemtanúk, az idegen asszony körül sűrűsödött a homály - s ez napjainkig tart. A Vasárnapi Újság 1913-ban közölt egy arcképet Alexandra Pavlovnáról. A képhez cikk nem tartozott, festőjét nem említették, sem azt, hol és mikor készült. A kép aláírása mindössze arról tudósít, hogy e kép másolatát küldte el József főherceg Pétervárra, a Romanov-ház (300 éves) jubileumára. A képről 1954-ben Bedő Rudolf írt. A festmény 1923-ban került a nyilvánosság elé, amikor Lajos Viktor főherceg gyűjteményeit árverezték. 1954-től budapesti magángyűjtő birtokában van. Mi módon került az egyenesági örököstől Lajos Viktorhoz, és hogy jelenleg ki a boldog tulajdonosa, azt nem sikerült kideríteni. (Bedő Rudolf, aki segíthetett volna, időközben váratlanul elhunyt.)

Alexandra Pavlovna legismertebb ábrázolása az, amelyet Flor festménye, majd J. Kreutzinger festménye után Johann Neidl készített. Amikor Alexandra Pavlovna embertani feldolgozását elkezdtük, felvetődött annak a lehetősége, hogy Johann Neidl ábrázolása nem Alexandrát, hanem édesanyját, Mária Feodorovna, württembergi hercegnőt vagy egyik testvérét, leginkább Helena Pavlovnát ábrázolják. Erre a megállapításra úgy jutottunk, hogy Alexandra valódi arca nem hasonlít a Magyarországon ismert metszethez. Alexandra 1803-as ürömi ravatali képét - amelyen ugyancsak eltérést láttunk valódi arca és a metszeten levő között - szintén Johann Neidl készítette emlékezet alapján.

A probléma megoldásához hozzásegítettek részben a leningrádi cári palotában, részben Gacsinán, Pavlovszkban, Braunschweigben és Eutinban levő Alexandra Pavlovna-ábrázolások, részben pedig az a tanulmány, amelyet a fent említett Bedő Rudolf írt a Művészettörténeti Értesítőben Alexandra Pavlovna ábrázolásairól. A Magyarországon legismertebb arcképeknél lényegesen élethűbbek és Alexandra valódi arcát ábrázolják azok, amelyeket Elisabeth Vigée Lebrun (1775-1842) készített Pétervárott 1796 és 1801 közötti ott-tartózkodása idején. 1796-ban festett egy képet Alexandráról és a húgáról, Helenáról. Erről a képről Vigée Lebrun így írt: "...A hercegnők 13-14 évesek lehettek, arcuk angyali volt, bár egymástól erősen különbözött... Alexandra Pavlovna az idősebbik, görög jellegű szépség volt." Vigée Alexandrában a mongolid jellegeket ismerte fel és vélte "görög jellegű"-nek, Helenát pedig azért ítélte tőle különbözőnek, mert Helena édesanyjának "württembergi" jellegeit örökölte (ez a kép ma a gacsinai cári kastélyban van).

Alexandráról más festők is készítettek képet. Az idősebb Johann Baptist Lampi (1751-1830) aki 1791-1797 között volt Pétervárott, az ifjabb Johann Baptist Lampi (1775-1837), aki 1795-1805 között élt Pétervárott és Vlagyimir Lukics Borikovszkij (1757-1825) metszete után I. A. Szelivanov. Dimitrij Grigorjevics Levickij (1735-1822) a hercegnőt 8 éves korában örökítette meg Pétervárott. Az olasz-osztrák származású két J. B. Lampi, az orosz származású L. Borikovszkij, D. G. Grigorjevics és a francia Vigée Lebrun képei nemcsak stílusban hasonlítanak egymásra, hanem az ábrázolt Alexandra is mindegyik képen azonos.

Johann Neidl osztrák metszetkészítőnek Flor festménye alapján készült metszetét úgy magyaráztuk meg, hogy a metsző 1799-ben Alexandrából tudatosan egy "Habsburgot" ábrázolt. Az ábrázolás kérdésében a döntő fordulatot az hozta, hogy Papp János munkatársunk Krasznahorka várában megtalálta az ún. "Neidl-féle" metszettel teljesen azonos olajfestményt, amely gróf Andrássy Józsefnét, szintén egy Alexandrát ábrázolt. Nem tudni, mikor és miért helyettesítették a cárlány képét Andrássy grófné képével - talán az Alexandra név miatt, vagy mert Alexandra nem volt elég "Habsburg"-kinézésű - ma már nem dönthető el. Mindenesetre Ortenburg Henrik 1860-ban megjelent Alexandra Pavlovna életrajzában már ezt a metszetet láthatjuk.

1923-ban "Alexandra Pavlovnának" egy ismeretlen festő által készített képe került elő egy budapesti magángyűjteményből, amely kép Pétervárott készült. A 14-15 éves Alexandrán a Szent András kereszt és nagyanyja, Katalin cárnő ovális miniatűr képe függött, és ez a kép teljesen megfelel a vizsgálatok során felállított embertani ismérveknek. Talán ez a kép tekinthető biztosan hiteles Alexandra-ábrázolásnak. A kép eredetijének azóta nyoma veszett.

A vizsgálatok befejezése után került sor a visszatemetésre. Hunyadi Károlyt idézzük. "1978. január 16-án reggel háromnegyed 9-kor indultunk Ürömbe Kiszely István lakásáról. Alexandra Pavlovnát vittük vissza nyughelyére. Előző este szakszerűen becsomagoltuk a tetemet, amelyet belehelyeztünk a Honvédelmi Minisztérium szolgálati gépkocsijába. Amikor megérkeztünk a kápolnához, ott már a MAFILM stábja, Sára Sándor operatőr vezetésével - megfelelő engedéllyel - javában készülődött a filmezésre. Gyüre János lakatos hozzákezdett a vörösréz koporsó rendbe hozásához. Közben a filmesek is berendezkedtek a kriptában a világítással.

Megérkezett Joachim Babinetz atya és a szovjet nagykövetség megbízottja. Hervai Judit textilrestaurátor és Juhász Etelka a fakoporsót kitisztították és az aranyszövésű bélést a koporsó belső felületére visszaragasztották. Miután ezzel elkészültek, lehoztuk a kriptába Alexandra Pavlovnát és kibontottuk a csomagolást. Visszahelyeztük a koporsóba, ujjára felhúztuk a gyűrűket, nyakába tettük a pravoszláv keresztelő keresztecskét és kezébe tettük halotti feszületét. Ruháját eligazítottuk. Minden újra a helyén volt úgy, ahogy mi őt megtaláltuk. A behelyezés módját ellenőriztük a felvételi fényképeken. Közben megérkezett a magyarországi pravoszláv egyház vezetője és kezdetét vette a szertartás. Megkapó volt mindnyájunk számára az orosz nyelvű egyházi énekek szépsége. Előzőleg már 10-20-an - idősebb asszonyok - gyűltek össze pravoszláv szokás szerint, égő gyertyát tartva együtt énekeltek a szertartást végző pópákkal.

A szertartás befejezése után fehér tüllel letakartuk a hercegnőt és a koporsó fedelét lecsuktuk. Alexandra bal lábfejénél elhelyeztük az előírás szerinti kis üvegcsőben azt az utókornak szánt, írógéppel írt írást, amely a néhány héttel korábbi felnyitásról, a vizsgálatokról és a visszahelyezésről szól. A szertartást követően a résztvevők eltávoztak, csupán Babinetz Joachim pápa, Kiszely István, Hankó Ildikó és a gondnoknő maradt velünk.

Megkezdődött a koporsó lezárása. Először a teljesen ép tölgyfa koporsót szögezte le Gyüre János, majd hozzákezdett a vörösréz koporsó leforrasztásához. Ez a munka sok időt vett igénybe. Nehezen sikerült a leforrasztást megnyugtatóan elvégezni. Munkánkat délután fél háromkor fejeztük be.

Békés pihenést, örök nyugalmat kívánva búcsúztunk Alexandra Pavlovnától. Azt kívántuk, hogy az üvegcsőben elhelyezett írást ne ismerje meg senki. Ha ez a kívánságunk teljesül, akkor Alexandra Pavlovnát soha senki nem fogja többé háborgatni. Megnyugodva, a végtisztesség megadásának tudatában indultunk vissza Budapestre."

A nádori kripta rendbetétele közben helyet készítettünk Alexandra Pavlovna számára a budavári nádori kripta egyik üres szarkofágjában, gondolva arra, hogy Ürömben mégiscsak őrizetlenül és elhanyagolt körülmények között hagytuk a tetemet. Az ürömi hivatalos szervek sem fordítottak rá gondot - nem tudni, hogy tudatlanságból-e vagy nemtörődömségből. Mindenesetre tudat alatt az élt bennünk: egyszer talán adódik alkalom arra, hogy férje mellé kerülhessen, bár Alexandra végakarata szerint nem a nádori kriptát választotta magának sírhelyül. Ez a szükségmegoldás egyelőre csak terv maradt.

Az ürömi sírkápolna ablakai hiányoztak, a lépcsők között kinőtt az ecetfa. Bár a tölgyfa koporsót erősen lecsavaroztuk, az elhagyott, gondozatlan környezetben minden akadály nélkül dolgozhattak a betörők, ugyanis "Alexandra Pavlovna ürömi kriptáját 1981. április 26-án feltehetően reggel 3 és 4 óra között ismeretlen tettes - vagy tettesek - kifosztották. Halotti keresztjét, gyűrűit, valamint a mumifikált tetem két alkarját letörték és elvitték" - olvashattuk a napi sajtóban.

1981. április 26-án reggel - immár a Pest Megyei Rendőrkapitányság nyomozóival és vezetőivel - újra rögzítettük a helyszínt, ez esetben kizárólag kriminalisztikai okból. Ettől kezdve együtt dolgoztunk a nyomozókkal - Horváth Andrással és Kovács Mihállyal -, akik lelkiismeretes munkájának, valamint a belügyminiszter által kiadott kiemelt nyomozási parancsnak köszönhetően néhány nap múlva kézre kerültek a fiatal betörők. Sikerült a szakembereknek az elvitt ruhadarabokat, ékszereket és karokat visszaszerezni, azokat újra restaurálni és újfent helyreállítani az eredeti állapotot.

1981. május 13-án vettük ki - talán utoljára - koporsójából Alexandra Pavlovnát és átszállítottuk a budai Vár nádori kriptájába, ahol a számára szükségből fenntartott szarkofágba újra eltemettük abban a reményben, hogy nem fogják többé háborgatni. Igaz ugyan, hogy az Országos Műemlék Felügyelőségnek ez ellen is volt - a sajtóban is megjelent - kifogása, de mivel az íráson, a terveken és a helytelenítéseken kívül semmit nem tettek az ügy előmozdítása érdekében, vállalva az ódiumot is, Alexandra Pavlovna tetemét feltehetően biztonságban hagytuk a nádori kriptában. A Várberuházó Vállalat készségesen két darabból álló vastag "márványlapot" (süttői mészkőlapot) faragtatott a felül nyitott szarkofág tetejére.


Paulina (vagy Paula)

Alexandra Pavlovna 1801. március 8-án, kora reggel leánygyermeket szült. Az orvosi jelentések szerint a gyermek "igen gyenge volt," és születése után néhány órával meghalt. Nagyapja után Paula (Paulina) névre keresztelték. Halála után ezüstös fémmel átszőtt anyaggal bélelt tölgyfa koporsóba helyezték, fejét fémszövésű párnára fektették. Hosszú halotti ruhácskája fehér tiszta selyemből készült. Elől a "teil"-részekből szabott, a rakás kezdeténél fehér atlaszselyem masni díszíti, melynek két szabad vége a ruha hosszáig ér. A fakoporsóra kívülről brokátból készült keresztet erősítettek, majd az egész koporsót kétkulcsos zárral nyitható rézkoporsóba helyezték, amelyen latin nyelven a következő felirat olvasható:

"Paulina, József osztrák főherceg, Magyarország nádora és Alexandra Pavlovnának az orosz cár leányának gyermeke élete első és utolsó napján 1801. március 8-án Budán lakott."

A nagyhercegnő kicsi leánykája 1838-ig pihent a kapucinusok budai templomában. Koporsóját anyja külön urnájával és a szívét tartalmazó ezüst szelencéjével együtt május 24-én szállították teljes csendben a budai Zsigmond-kápolna alatti nádori sírboltba.

Paulina síremlékét 1978 decemberében nyitottuk fel. A síremlék tetejéről származó rézből készült párnát és a hercegi koronát a Budapesti Történeti Múzeum kiscelli raktárában találta meg Zolnay László, ahová ismeretlen úton került néhány évvel ezelőtt. A figurális kiképzésű síremlék rövidebb oldalát vízszintes helyzetben kiemeltük, miközben magát a síremléket emelővel megemeltük. A koporsót bizottság jelenlétében lakásunkon nyitottuk fel. A kis Paulina holttestét nem balzsamozták be, így csak a csontok metrikus és kémiai vizsgálatát tudtuk elvégezni. Paulina csontjainak mérete megfelelt egy kihordott, jól fejlett újszülött csontméretének, egyáltalán nem mondható "igen gyengének".

A csontokon alaki elváltozásoknak nyoma nincs, kivéve azt, hogy az ékcsont (os sphaenoidaeum) a test többi csontjaihoz viszonyítva kicsi. A csontok kémiai összetétele Paulina életkorának megfelelő arányú, elcsontosodási anomália nem mutatható ki. A fejen a kutacskák nagysága normális, a hosszúcsontok vég- és középrészének találkozási helyén a csontfelszín barázdáltsága normálisnak mondható.

"Paulina születéskori állapotáról orvosi leleteket nem tudtunk találni - írja az igazságügyi orvostani jegyzőkönyv. - Vizsgálataink során a csontokon fejlődési rendellenességet vagy veleszületett betegséget nem észleltünk. A csöves csontokból számított testhossz (51,49 cm) érett, kihordott újszülöttre vall. A bonclelet alapján így a halálok nem határozható meg, de az anya megelőzően részletezett betegsége a méhen belüli életben olyan mérvű hypoxia (oxigénhiány) létrehozására is alkalmas volt, amely megmagyarázhatja az újszülött rövid idő alatt bekövetkezett halálát.

Figyelemmel az újsághírre, hogy a születést hosszú vajúdás előzte meg, lehetséges, hogy a kisded halálát a »szülési megviseltség« okozta. Az újszülött halála tehát mindenképpen természetes fokú folyamat következménye volt, a mérgezés tényét el kell vetnünk" - ahogy azt a toxikológiai vizsgálatok is kizárták.




Hátra Kezdőlap Előre