A NÁDORI KRIPTA TÖBBI LAKÓJA


Ha nem antropológusok, hanem szépírók vagy legalábbis történészek lennénk, és ha csak egy kis érzék lenne bennünk mondanivalónk "kereksége" iránt, akkor most István főherceg nádorral befejeznénk a nádori kripta leírását. Mivel a sírboltban a Habsburgok magyarországi ágának még néhány főhercege alussza örök álmát, őket is meg kell említenünk. Személyük a magyar történelemben ugyan nem volt jelentős, agnoszkálásukat mégis ugyanúgy elvégeztük, mint a fent leírtakét. A kriptában eltemetett személyeknek - József Károly főherceget kivéve - hazánkban már semmiféle történeti szerepük nem volt és nem is lehetett Vörös Károly szavaival élve, valóban "bármely budapesti köztemető 'jobb' családi sírboltjaiban tucatjaival lehetne találni náluk történetileg sokkalta jelentősebb személyeket."

Időrendi sorrendben a következő személyeket temették még - az említetteken kívül - a nádori kriptába:

Mária Dorottya Vilma, József nádor harmadik felesége. Élete utolsó éveit zömében Alcsúton töltötte. Valaha jelentős szerepet játszott a nádor életében és azon keresztül a magyar társadalomban. 1855-ben azonban már csak rövid tudósítás jelent meg a Vasárnapi Újságban, amely szerint Mária Dorottya leányával, a brabanti hercegnővel január 3-án megérkezett a fővárosba, s még aznap megtekintették a Nemzeti Színház előadását.

Betegségéről semmit sem írtak, már csak halálhírét közölték 1855. március 30-án a következő szöveggel: "Meghalt főhercegi özvegy József nádorné asszony ő fensége, Mária Dorothea Pesten; eltemettetett Budán férje mellé."

A Pesti Napló szerint "oly nagy volt az elhunyt halotti kísérete, hogy a két testvérváros, melyekkel közölt jótéteményei a megdicsőült főhercegnőnek fölszámíthatatlanok, a nagy veszteséghez méltóan volt képviselve a szomorú lakosok sokasága által. A két város meg akará mutatni, hogy ki életében ezrek által szeretteték, halálában ezrek gyásza és szomorúsága lőn."

A főhercegasszony temetése 1855. április 4-én volt; legrészletesebben a Vasárnapi Újság tudósít róla. A ravatal megtekintésére a fővárosiak április 2-án és 3-án mehettek, a temetési szertartás 4-én volt. "Délután 3/4 1 órakor lépett be a protestáns mindkét felekezetbeli papság és énekkar. A magas halott a budai várpalota egyik földszinti termében nyugvék bíborral bevont koporsóban. A falak fekete függönyeit württembergi királyi címerek díszítették, a fej felöl egyszerű fehér kereszttel.

Az egyháziak után azonnal megjelent ő csász. kir. fensége Hildegarde a többi jelen volt főhercegasszonyokkal; azután Albrecht, Lajos, József, Miksa és Ferdinánd ő csász. kir. fenségeik érkeztek, s a koporsó jobb oldala mellé állottak. A koporsó vége felöl az összes papi kísérettel Bauhoffer budai, Lang és Székács pesti evang. lelkészek állának; ugyane három egyházfiu volt jelen a kiszenvedett fenséges asszony halálos ágya mellett, kimúlása órájában, mely alkalommal Székács buzgó magyar imát mondott az elszenderült fölött. A főnemesség és katonai testület a gyászoló fenséges család közelében jobbról és balról s egyéb részeiben a teremnek von állomást...

A halotti beszédet ismét karének követte. Ezután elindult a temetési kíséret. A koporsót a testvérváros köztiszteletben álló polgárai vitték a várpalota hosszában s a meghajlott katonai lobogók közben a vártéren körül, innen a főhercegi sírbolt ajtajához térve. Itt Lang senior úr mondott igen szívreható búcsúáldást az üdvezültre, kinek földi maradványai ft. Scholz udvari prépost úr áldásai közben foglalák el az örök nyugalom helyét ama két kedvese közelében, kik több év óta nyugosznak egymás mellett. Béke hamvaikra, áldás emlékére!"

Halála után Mária Dorottya testét az akkori boncolás szabályai szerint felnyitották, de nem balzsamozták be. A 70-es években Mária Dorottya szarkofágján a főlapokat félretolták, a Hermina Dorottyáéhoz hasonló hatalmas vörösréz koporsó tetejét felfeszítették, a benne levő tölgyfakoporsót pedig feltörték. Ennek ellenére a csontváz - a fogaktól és apróbb csontoktól eltekintve - többé-kevésbé megmaradt; helyenként a bőr a csontra száradt.

Mária Dorottya Vilma halotti ruhája vászonszövésű, tisztaselyem bélésű, alul csak vágott selyembársonyból készült. Színe most sötét zöldes-barna, apró fekete foltokból eredeti színére lehet következtetni. A szoknyáján kétoldalt derekától az aljáig hímzett niaréselyem masnik díszítik. A ruha nyakán egy sorban, alján két sorban atlaszselyem fodor látható. Könyökig érő bő ujja szintén atlaszselyem pánttal van összefogva. Koporsójában féltenyérnyi fekete strucctoll darab volt, feltehetően a ruha tartozékaként. A kriptában szinte egyedülállóan drága aranyrojtos koporsódíszítés a két oldalon épen megmaradt.

Mária a württembergi hercegi család alpi-nordikus jellegeit örökölte. Életbeni testmagassága 167,5 cm volt, ami abban a korban is magasnak számított. Testalkata a halál bekövetkezésekor közepesen erős volt. Mária Dorottya betegségéről és kezeléséről semmiféle adatunk nincs. A halotti anyakönyvben halálokként paralysis cerebri, illetve "Zersetzung des Gehirns" kórjelzés szerepel.

"Vizsgálataink alkalmával - írja az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyv - a gerinc idült elfajulásos elváltozása (spondylarthrosis) volt megállapítható, ez azonban a halál okát nem magyarázza. A korát is figyelembe véve (58 éves) a halotti anyakönyvben feltüntetett halálokot - mint természetes okú halált - nincs miért kétségbe vonnunk. Az agybénulást (paralysis cerebri) okozhatta bármely olyan eredetű agyi folyamat, amely a központi idegrendszer lágyulásával (elbomlás - Zersetzung) járt."

Erzsébet Klementina Klotild József Károlynak és Klotildnak volt első gyermeke. 1865. március 18-án született és 1866. január 7-én halt meg. Holttestét nem balzsamozták be. Amikor a sírkápolnába behatoltunk, szarkofágjának kőfedelét már eltávolították, az azon álló kis márványszobor fejét letörték és elvitték, a vörösréz és cinkoporsót kinyitották. Részben a koporsóban, részben annak környékén sikerült csontjainak jelentős részét összeszedni; koponyája - éppúgy, mint márványszobrának feje - hiányzott. A csontok megfelelnek egy közel 10 hónapos csecsemő csontjainak. Rajtuk semmiféle alaki fejlődési rendellenesség vagy kóros elváltozás nem volt megfigyelhető.

Betegségéről; illetve haláláról még hírlapi adat sem áll rendelkezésünkre. A halotti anyakönyvi feljegyzések szerint halálának oka angina membrana (helyesen: membranacea) - hätige Bräune megbetegedés. E kórismén az álhártyás torokgyulladás értendő. Haranghy professzor szerint az álhártyás garatgyulladás legtöbbször a torokdiftéria következménye, de ez önmagában nem bizonyítja, hogy a fertőzést a diftéria kórokozója idézte elő. Álhártyás gyulladás más okból is kialakulhat, pl. égés-forrázás, savak-lúgok hatása következtében, továbbá fertőző betegségek, különösen a vörheny és influenza folyamán. A diftéria régebben igen elterjedt és nagy halálozással járó fertőző betegség volt.

"A vizsgálat során - írja az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyv - a nagykutacs kissé tágultabb volt, de a csontos vázon kóros elváltozást nem találtunk. A számított testmagasság 93,89 cm, és ez korának megfelelő fejlettség. A leletből a halálok nem állapítható meg, de erőszakos halál nem bizonyítható. A halotti anyakönyvbe bejegyzett kórisme - akár a torokgyík, akár más fertőző betegséghez társuló álhártyás torokgyulladás - a természetes okú halált kellőképpen magyarázza."

László Fülöp, József nádor unokája, József Károly és Klotild ötödik gyermeke. 1875. július 16-án született Alcsúton. Gyermekkorának nagy részét a kastélyban töltötte. Katonai pályát választott; a honvédségnél részesült elméleti és gyakorlati oktatásban. 18 éves korában már hadnagy, híres arról, hogy "pompás lövő" volt. "László főherceg odavitte Rifléjét, golyóra tölt, nyugodtan céloz, s a lövés után kalimpálva hull le átlőtt mellel a madarak királya" (Vasárnapi Újság, 1895.). Sem politikai, sem társadalmi szerepe nem volt jelentős. Népszerűsége a korabeli lapok szerint igen nagy volt, ő "a Palatinus Jóska fia, a Palatinus Laci."

Első önálló vadászatára - és élete utolsó útjára - apja kisjenői uradalmába indult. 1895. szeptember elsején érkezett az Arad megyei kastélyba, s mindjárt másnap - hétfői napon - macskára és őzbakra ment vadászni. Kétcsövű fegyvere sörétre és golyóra volt töltve. "A királyi herceg rálőtt egy vadmacskára fegyverének seréttel töltött csövéből, míg a golyó töltött cső sárkánya fel volt húzva" - írta a Magyarország aradi tudósítója szeptember 4-én. "A kir. herceg látva, hogy a macska vergődik, hátra bocsátva fegyverét, egyenest a vad felé tartott, amikor a kakas beleakadt egy faágba, a fegyver elsült és a golyó belefúródott a kir. herceg jobb lábának felső részébe, felülről lefelé haladó irányban." Idáig valamennyi lap tudósítása megegyezik. (A robbanó golyó csak később szerepelt a hírekben.)

A továbbiak a Magyarország "saját tudósítójának" értesülései: "A kir. herceg zsebében összehajtogatott zsebkendő azonban a golyó hatását enyhítette, úgy hogy az átfúrva a kendőt s az alsónadrágot, nem hatolhatott nagyon mélyen a lábszárba. A kir. herceg, bár nehezen, de maga ment kifelé a sűrűből és kísérete csak ekkor látta elrémülve a szerencsétlenséget."

Valami oka lehetett annak, hogy kisebbnek ítélték meg a sebesülést és a sajtót is így tájékoztatták. Minden valószínűség szerint a kíséret tagjai igyekeztek csökkenteni annak súlyát, hogy magára hagyták az ifjú főherceget.

A beteget Kisjenőre szállították - miután a helyszínen elsősegélyben részesítette dr. Garay udvari orvos és dr. Vékony Albert kisjenői járási orvos -, majd táviratoztak a szülőkért és elküldtek Aradra dr. Parecz Gyula közkórházi főorvosért. Kedd reggel dr. Vass kíséretében a Kisjenőre érkezett dr. Parecz konstatálta, hogy az ifjú főherceg lábtörést szenvedett - amikor a meglőtt és roncsolt lábára rá akart állni -, kimosta a sebet és kemény kötésbe tette a lábat. Estére megérkeztek a szülők és dr. Janny Miklós, az Erzsébet Kórház (a budai vöröskereszt egyleti kórház, mai Sportkórház) főorvosa. Úgy döntöttek, hogy a beteg szállítható, bár nagy fájdalmai voltak, dr. Parecz már korábban is morfiuminjekciókkal enyhítette azokat. A Keleti pályaudvarról Aradra küldték a magyar királyi államvasutak egészségügyi kocsiját, amelyet azután az aradi személyvonathoz csatoltak három szalonkocsival együtt. A vonat 10 perc késéssel futott be a Keleti pályaudvarra szeptember 4-én, reggel 6 óra 20 perckor. A vöröskeresztes kocsit, amelybe átszálltak a szülők és a kíséret is, a bécsi gyorshoz kapcsolták, a sebesült ezzel a szerelvénnyel Kelenföldig ment, ahonnét külön mozdony húzta a Déli pályaudvarra. Itt hordágyra téve a beteget a menet gyalog folytatta útját az Alkotás úton, Mozdony utcán, Győri úton át az Erzsébet Kórházig, a vöröskereszt egyleti kórházig (A mai Sportkórház hátsó kapuja, Győri út 15.).

Az első kötözést, amikor a sebet kitisztították és eltávolították a csontszilánkokat és egyéb szennyeződéseket, Janny Miklós igazgató főorvos végezte Rapcsák Lajos, Liebermann Leó és Rimely Sándor orvosok segédletével. Az újságok szerint a sebet még jó néhányszor kitisztították, újabb csontszilánkokat szedtek ki, hogy ezek által induljon meg a csontképződés. "Sebláz nincs, a főherceg étvágya jó", sérülése "inkább fájdalmas, mint veszélyes" - vélte a Magyarország tudósítója szeptember 5-én.

A hivatalos lap - Budapesti Közlöny - szeptember 5-én kommünikét adott ki a balesetről. A főherceg "egy általa meglőtt vadmacska üldözése közben, saját fegyverének véletlen elsülésétől, jobb lábának felső combján lőseb sérülést szenvedett." A szeptember 5-i - hatodikán megjelent - hivatalos jelentés így szólt: "A gyógyulás kb. 3 hónapot vehet igénybe, mely idő alatt orvosi jelentést nem adnak ki, hanem a gyógyulásról esetenkénti közléseket tesznek közzé."

A sajtó gyanút fogott. "E kommünikéből kitűnik a kir. herceg súlyos állapota" - állapította meg a Magyarország. Az újságírók ostrom alá vették a kórházat, de be nem jutott senki. Így az újságok megteltek találgatásokkal. "A királyi herceg állapota azáltal súlyosbodott, hogy ráállt a meglőtt lábára, és széttört a combcsont. Libits mint szemtanú állítja ezt. A seb roncsolt lőtt seb, a golyó hátul a combcsont nagy tomporánál hatolt be kívülről s alulról lefelé és fölfelé haladt s mintegy 5-6 centiméternyi csonthiányt (defectust) okozott." Így a Magyarország szeptember 6-án.

A Vasárnapi Újság: "A baj súlyos, de az orvosok az eddigi állapot alapján remélik, hogy az ifjú, s különben nagyon edzett szervezetű főherceg teljesen fel fog gyógyulni; e gyógyulás azonban hosszú ideig is elhúzódhat. Egyelőre úgy sejtik, hogy nem igen fogja katonai pályáját folytathatni, mert jobb lába, a meggyöngülésen kívül, alkalmasint rövidebb lesz valamivel a balnál."

Mire ezek a tudósítások kikerültek a nyomdából, a főherceg már halott volt. "...felöltöztették egyenruhájába s ott terítették ki a kórház egyszerű halottas ágyán. Fehér lepelt borítottak rá, s Dobner főhadnagy, a herceg katonai oktatóinak egyike állt mellé s olykor fölemelte a lepelt, hogy látni lehessen a halottat, ki nem változott el. Az ifjú, egészséges arcot a szenvedések még nem bírták feldúlni. Nyugodt volt... A kórházban rögtönzött ravatalhoz csak keveseket bocsátottak. A holttest gyorsan föloszlásnak indult s ezért már e hó 6-ikán délután koporsóba helyeztetvén leólmozták s az érckoporsó fedelét is rátették." (Vasárnapi Újság) A főherceg 6-án délelőtt, 10 óra 47 perckor halt meg.

Az újságok egyre ellentmondóbb híreket közöltek. A Nemzet 1895. szeptember 6-i (esti) száma arról írt, hogy László délelőtt háromnegyed 11 óra tájban, vérmérgezés következtében halt meg. E tudósítás szerint a golyó "fölülről lefelé hatolt". Előző este "heveny csontvelőlobban üszkösödés lépett fel a lágy részeken rapide terjedő jelleggel." A Magyarország című napilap szeptember 7-i számában az orvosi vélemény szerint a sebet nagyon erős robbanógolyó okozta. "Bőrvizenyő lépett fel (empysema), majd vérmérgezés, végül szívszélhüdés." A Vasárnapi Újság szerint "a golyó a főherceg lábában a comb felöli tövébe fúródott, a robbanó golyó a csontot érve explodált, szétroncsolta a csontot."

A további eseményekről először a Nemzet szeptember 7-i számából értesülünk. "A halott főherceget hadnagyi díszegyenruhájába öltöztették..." Ez az újság "arcának rettenetes fehérségéről" ír. Ugyanakkor egy másik tudósítás szerint "az üszkösödés olyan erős volt, hogy László teljesen megfeketedett, orrán-száján folyt a vér, ezért este a koporsót le kellett ólmozni." Az utóbbi állítást nem támasztja alá a halott főhercegről készült fényképfelvétel.

A bővebb korabeli sajtótallózást azért közöljük, mert egyrészt a politikai életben már valóban jelentéktelen szerepet betöltő főherceg halála körül is mennyi az ellentmondás és mennyi a pontatlanság, azaz mennyire nem lehet a korabeli sajtót bármiféle forrásnak tekinteni. A másik ok az, hogy egy jelentéktelen, de mégiscsak "magyarországi Habsburg-ági leszármazott" halála mennyi balsejtelmet és gyanút tartalmaz.

Még a halál napján, 1895. szeptember 6-án délután megérkezett a bécsi főudvarmesteri hivatal értesítése, amely szerint László "magyar területen fog örök nyugalomra helyeztetni, még pedig minden valószínűség szerint a budavári Zsigmond kápolnában" - írta a Magyarország szeptember 7-én. És jól értesült forrásból közölte, hogy a királyi herceg állapota kezdettől aggasztó volt. A kezelőorvosok nem voltak tisztában azzal, hogy e balesetnek mi lehet következménye. A helyzet komolyságát eltitkolták, sőt a beteg lázát is letagadták.

László halála a nekrológokban komoly politikai okfejtésekre adott alkalmat. "Nem gondoltunk arra, hogy a pragmatikai szankciókból levezetett örökösödési elvek értelmében valamikor a közeli belátható jövőben József nádor ivadékain ragyogjon Szent István koronája, ha már a végzet elszólította annak legméltóbb, nagyokra hivatott örökösét. Tudtuk, hogy csak messze sorban, a 26-ik helyen állnak József kir. herceg leszármazói az uralkodásra hivatott ágak rendjében, habár egy bölcs, előrelátó családi politika kereste az összeköttetést, mellyel házasság útján közelebb hozza őket az uralkodó ághoz" - kesergett a Magyarország szeptember 8-án, nem titkolva ellenszenvét Ferenc Ferdinánd trónörökössel szemben s fenntartásait a császári unoka, Auguszta irányában. (Rákóczy Rozália összeállítása)

Az előkészületek szigorú előírások szerint folytak. A temetést 1895. szeptember 11-re tűzték ki. A holttestet a papságtól kísérve szeptember 10-én vitték át a ravatalos szobából a várkápolnába. "A kitétel" - zárt koporsóban - "szerdán, szeptember 11-én reggeli 8 órakor kezdődik... A templom feketével van bevonva... Az oltárokon fekete szövetek, melyeken az elhunyt címerei láthatók... A gyászágyon ki vannak állítva a bársonyvánkoson a hercegi korona, a főhercegi kalap, a csákó karddal, aztán az elhunyt rendjelei." Szó szerint ugyanezeket közölte szeptember 11-én a Pester Lloyd is, amelyeket a Pesti Hírlap írt.

A Magyarország 1895. szeptember 15-i számában megjelent egy cikk Pázmándy István tollából, aki erőteljes támadást intézett dr. Janny ellen. Leírja, hogy őt is érte hasonló baleset, s őt úgy kezelték, hogy minél kevesebbet mozgatták, sebét rendszeresen kitisztították és teljesen meggyógyult. Kétségbe vonja a kórházi kezelés helyességét, és nem érti, miért nem hívták Lászlóhoz dr. Kovács orvostanárt, aki Európa-hírű szaktekintély a lősebeknél. Annál is inkább érthetetlen, mivel dr. Kovács József ebben az időpontban naponta járt az Erzsébet Kórházba (a vöröskereszt egylet kórházába). Megvádolja dr. Jannyt azzal, hogy Lászlót, amikor rosszra fordult állapota (5-ről 6-ra virradó éjszaka) otthagyta és a svábhegyi villájában tartózkodott.

László édesapjának, József Károlynak nem tetszettek a fia haláláról szóló ellentmondó vélemények, ezért 1895. novemberében részletes vizsgálatot rendelt el az álgyai erdőben. Az összes jelenlévőket személyesen kihallgatta és igyekezett rekonstruálni az eseményeket. A szemtanúk az eseményeket utólag egészen másként mondták el, mint annak előtte. Jelentkezett már olyan "fültanú" is, aki hallotta, amikor László azt mondta: "jaj, meglőttem magamat!"

Thewrewk István László főhercegről könyvet szándékozott írni. Tanácsért és adatokért József főherceghez fordult, aki a következő levélben válaszolt a Balatonkenesén időző írónak: "Kedves Thewrewk Uram! Szándékolt életrajzírására felejthetetlen szeretett Lászlómról legjobban szerezhet adatokat Libits Adolf igazgatómtól, Himmel alezredestől, Dobner főhadnagytól az utóbbi időkből, az előbbiekből Holdházy püspöktől, Malatin bencés tanártól és Köppel plébánostól, aki valahol Sopron vagy Vasmegyében van most.

Ami a végzetes vadászati szerencsétlenséget illeti és a végórákat, ne tessék sietni, mert a hírlapokban mind hiányosan és elferdítve jelent meg, de ezeket összeállítjuk magunk a jelenvoltakkal és ha készen lesz, megküldöm. Kisjenőről is egyébként bejelentendik a jelenvoltak mindazt, a mit észleltek. Isten Önnel." - közölte a Vasárnapi Újság.

Az életrajz soha sem jelent meg, csak egy rövid kivonata látott napvilágot László főherceg életéből címmel magyarul és németül 1896-ban. A baleset körülményeit továbbra is homály fedi. Rendelkezésünkre áll ugyan egy 134 lapos gyűjtemény, amely újságkivágatokat tartalmaz László főherceg haláláról. A világsajtót azonban a párizsi Havas hírügynökség tájékoztatta, a cikkek tartalma megegyezik a magyar lapokéval.

Amikor a nádori kriptába behatoltunk, a László Fülöp kőszarkofágjának tetején levő fehér márványszobrot a sírrablók feltételezhetően feszítővel a fal mellé mozgatták. A görögös jellegű fémkoporsó tetejét teljes hosszában felfeszítették. László testének maradványai a koporsó és a kőszarkofág lapjai közötti részben, a földön voltak. Ruhát alig találtunk a test mellett. Bár a holttestet nem balzsamozták vagy konzerválták, a kripta állandó száraz levegője és hőmérséklete következtében a vastagabb izomkötegek és a bőrrészek kiszáradtak és helyenként megmaradtak.

László Fülöp halotti ruhájából legjobban a derekáig bújtatott gombolású fehér katonai ing maradt meg. Elején fehér puplinbetét volt. Ruhájának többi része elszakadt, szétporladt; néhány paszomántöredék és rézgomb tanúskodik hajdani formájáról. A rajta levő kabát fehér atlaszselyemből készült.

A holttest töredékes maradványait összeszedtük és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének laboratóriumában vizsgáltuk meg. A ballábon az izomkötegek térdig ép állapotban voltak, jobb lábán elkeskenyedtek. Első pillanatra úgy néztek ki, mintha jobb lábát amputálták volna és a megmaradt lágy részt felvarrandó lebenynek hagyták volna meg. Később azonban meggyőződtünk arról, hogy a csontvéget nem egyenesítették le, az összes szilánkot sem távolították el. Hiába illesztettük össze a meglevő szilánkokat, a jobb combcsontból mintegy 6-7 cm-es rész hiányzott. Nyilvánvalóan azok a darabok hiányoztak, amelyek részére édesanyja, Klotild "ezüst" ereklyetartót készíttetett egy műötvössel. A "robbanó golyóról" szóló tudósítások már makroszkóposan, a felszínes vizsgálat során sem igazolódtak, mert a megmaradt izomkötegek között fémszilánkot nem találtunk.

László Fülöp nagyatyja, József nádor testi jellegeit örökölte; a fenno-nordikus típushoz tartozott. Anatómiai variációi zömében azonosak voltak József nádoréval. Termetét az egyes testrészekből számítva 174,2 cm-nek határoztuk. Erőteljes testalkatú volt. A csontokon az izomtapadási felszínek erősek, különösen a vállizmok jól fejlettek. A felkar felső harmadában görbült. A sípcsontokon a foramen nutritium - éppúgy, mint József nádornál - szokatlanul hosszú.

László főherceg halálának okát a halotti anyakönyv vérmérgezésben jelöli meg. Kezeléséről orvosi adataink nincsenek, a hírlapi tudósítások pontatlanul ugyan, de némi kórfolyamatot közölnek. A következőkben az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyvből idézünk: "Vizsgálatunkkor a combcsont lövési sérülésein kívül a vázcsontokon más kóros eltérés nem volt. A spontán mumifikálódott lágyrészekben apró csontfragmentumok helyezkedtek el. László halálának okát - a combcsont röntgenképe és a korabeli tudósítások alapján - általános vérfertőződéssel (sepsis), illetve üszkösödés okozta keringés-összeomlással magyarázhatjuk.

A combcsont lövési sérüléseinek többsége igen erősen szilánkos. Böhler szerint e szilánkosodási zóna gyakran 20 cm kiterjedésű is lehet. Lászlónál a szilánkosodás 14 cm-re terjedt ki. Mivel a lágyrészek elpusztultak - részben spontán mumifikálódtak - más anatómiai képlet sérülését nem észlelhettük.

A combcsont lövési sérülését a traumatológia általában fertőzöttnek tekinti. Korábban J. Vidal 75%-ban, Böhler 83%-ban, Franz éppenséggel 90%-ban észlelt fertőzést a combcsont lövési sérülései után. A fertőzés rendkívül veszélyes volt, mert pl. a krími háborúban - 1854-56-ban - az ilyen sérültek 86,6%-a halt meg ennek következtében. Az első világháború kezdetén még mindig 80%-ig emelkedett az ilyen halálozás, és később csökkent csak 42%-ra. Tehát az 1800-as évek végén nem tartozott a ritkaságok közé a combcsont lövési sérülésének fertőzéses szövődménye, de még az sem, ha halálos következménnyel járt.

A hírlapi jelentésekből megállapítható, hogy Lászlónál a sérülés szövődményeként eves-üszkös gyulladás lépett fel. Ilyen folyamat vagy súlyosan szennyezett sérülésekből, vagy a legyengült emberek fertőzött sérüléseiből alakul ki. Az eves-üszkös gyulladás - akár nagymérvű fertőzés, akár a rossz szervezeti visszahatás okozza - rendkívül súlyos folyamat; ilyenkor a kórokozó által termelt nagy mennyiségű mérgező anyag felszívódása általános vérfertőződést vagy általános eves gennyvérűséget idéz elő.

A traumatológiai tapasztalatok szerint a legtöbb combcsontlövéses sérült kivérzett és általános idegrázkódtatás (sokkhatás) állapotában van. Ezek a szövődmények a szervezet ellenállóképességét nagymértékben gyengítik. Bár László esetében ilyen klinikai adataink nincsenek, a kórlefolyás szempontjából azonban ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, sőt azt is számításba kell vennünk, hogy László - a hírek szerint - hosszabb ideig a sérülés helyén feküdt és szakszerű elsősegélynyújtásra azonnal nem kerülhetett sor. De még a baleset helyéről való elszállíttatás körülményei is ronthatták László állapotát. A szilánkos combcsonttöréses sérült mozgatása ugyanis (a test felemelése miatt a törés helyén és lefelé a végtag megtörik) részben nagy fájdalmat okoz, részben a heveny sokkhatás következményeit befolyásolja.

Az orvosi ellátásról elmondhatjuk, hogy a mai kezelési elvek alapján sem kifogásolható az, hogy az elsősegélyt nyújtó orvos morfint adott a sérültnek. E szer ugyanis csillapította a fájdalmat, s ezzel közvetve még az esetleges sokk leküzdésében is segíthetett. Szükség volt a sérült végtag kötözésére, illetve megfelelő szállítókötés felhelyezésére is, bár ennek mibenlétéről pontos adataink nincsenek. A sebkimetszést műtéti körülmények között nem hibáztathatjuk, ezért indokolt az is, hogy a sérültet kórházban látták el. A sérülés helyét figyelembe véve csak kiízesítés alapján ezt a következtetést vonták le, hogy az nem tartható meg. Mivel részletes orvosi adataink nincsenek, ma már nem lehet abban állást foglalni, hogy Lászlónál a sérült végtagot azonnal el kellett-e távolítani vagy sem.

A mai traumatológiai ellátás szabályai szerint az már hiba volt, hogy a csontszilánkokat eltávolították. Ezzel ugyanis olyan csontanyaghiányt okoztak, amely a csontheg kialakulását akadályozta. Korunk álláspontja az, hogy a fertőzést nem a csontszilánkok idézik elő, hanem a fellépő fertőző gócok elégtelen feltárása, illetve az elégtelen rögzítés. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ha az összes csontszilánkot eltávolították, olyan nagy hézagok keletkeztek a csontok között, hogy a végtag majdnem egy bőrtokon függött, és az ilyen végtagot már nem lehet használhatóvá tenni. Böhler hivatkozik arra, hogy az 1. világháborúban a franciák a combcsont lövési sérüléseinél az összes csontszilánkot eltávolították és ezért a hátországi kórházban 37 786 combcsontlövési sérült 28,8%-ánál másodlagos csonkolást kellett végezni a végtag teljes használhatatlansága miatt.

A hírekből nem tudjuk, hogy Lászlónál miként kezelték a sérülést, a végtagot hogyan, milyen mértékben helyezték nyugalomba. A sajtóhírekből azonban arra következtethetünk, hogy a rosszindulatú, gyulladásos folyamat óráról órára rohamosan továbbhaladt. A modern traumatológiai tapasztalatok is azt mutatják, hogy az ilyen sebesüléseket még a végtag eltávolításával sem lehet megmenteni, és a sérültek minden orvosi segítség ellenére rendszerint napokon belül meghalnak.

Tehát a Magyarország hasábjain fölrótt hibás orvosi kezelés és a halál között az okozati összefüggést nem tudjuk alátámasztani. Ha azonban az igaz volt, hogy dr. Janny Gyula az igen súlyos állapotú sérültet a halált megelőző időszakban magára hagyta - bár érdemi segítségre még a mai ismereteink szerint sem volt lehetősége -, ez a magatartás etikailag kifogásolható.

Ahhoz, hogy a kommünikében vadászbalesetnek minősített lövési sérülést elemezhessük, meg kell határozni a lőirányt is. Ehhez pedig figyelembe kellett venni, hogy a mumifikálódott lágyrészlebeny hátulsó felszínén a bőr ép volt, illetve a csontfragmentumok a combcsont töréséhez képest mediálisan (belül) helyezkedtek el. Ezért valószínűsíthetjük, hogy a lövés jobboldalról, sőt elölről is érhette a combot. Mivel a lágyrészek között fémes anyag nem volt, ezért nem sörétes vagy robbanófejes lövedék okozta a sérülést; egyébként is a szilánkos darabos csonttörés golyós lövedék következménye. László lövési sérülése létrejöhetett a korabeli tudósításokban leírt módon, akár véletlen baleset kapcsán is, de a baleset mechanizmusát egyértelműen csak a fegyver ismeretében lehetne megállapítani."

Gizella Auguszta Mária, József Károly unokája, József Ágost és Auguszta leánya volt. Kistapolcsányban született 1897. július 5-én és 1901. március 30-án halt meg Voloscában. (Rijekától délre a Kvarnerói-öböl partján, ma Volosko.) Betegségéről nem írtak a lapok, minden valószínűség szerint influenzában halt meg; a halála körüli időben telve voltak a lapok az influenzáról szóló hírekkel. Részletesen a "Családi lap", a Vasárnapi Újság írt a halálesetről és temetésről. "A voloszkai Auguszta villában április elsején délután szentelték be a halottat... A koporsót a ravatalon négy remek koszorú díszítette, mely a margitszigeti kertészetben készült. Valamennyi koszorúszalag vörös és fehér, tehát a Habsburg-család színe.

Reggel a koporsót Fiuméba szállították, s innen különvonaton Budapestre hozták. A koporsó április 2-án este 10 órakor érkezett Budapestre a déli vasút pályaudvarába, ahol gróf Apponyi Lajos udvarnagy várta. Semmi hivatalos ünnepély nem volt... A fehér érckoporsót néhány percre letették a váróterem közepén, Kanter udvari plébános beszentelte, aztán a hatfogatos halottaskocsira helyezték. Lovasok és lámpásvivők kísérték föl a várba... A koporsót a kocsiról udvari szolgák vitték a templom közepén felállított ravatalra. Ott újra beszentelték, s csöndben levitték a sírboltba, ahol újabb beszentelés után az udvarnagy átadta a holttestet a templom lelkészének, mire a gyászolók szétoszlottak és a sírboltot bezárták."

A kőszarkofág tetejére Sennyei Károly szobrász készített fénykép után fehér márványból szobrot Gizelláról.

A még nem is egészen 4 éves kislány sírját a nádori kripta sírrablói kifosztották, csontjait szétdobálták. A koponya épen maradt meg, a hosszúcsontokat a B-terem legkülönbözőbb részeiből szedtük össze. Csontjai nagyság és fejlettség tekintetében megfelelnek életkorának, azon alaki és kémiai vizsgálattal semmiféle kóros elváltozás nem mutatható ki.

Gizella betegségéről, illetve halálának körülményeiről még hírlapi adataink sincsenek. Halotti anyakönyvi adatok sem voltak beszerezhetők. A gyermek 4 éves korában halt meg. "Vizsgálatunk alkalmával - írja az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyv - a koponyacsontok belső felszínén igen kifejezett agytekervény-lenyomatokat észleltünk és ennek alapján az idült agynyomás feltételezhető, amely akár haláloki tényezőként is szóba jöhet, akár bármely interkurrens megbetegedés súlyosabb lefolyását elősegítheti. Az erőszakos halálokot semmi sem bizonyítja.

Klotild Mária Rajnera József Károly és Klotild legfiatalabb lánya volt. 1884. május 8-án (9-én?) Fiuméban (Rijekán) született és 1903. december 14-én Alcsúton halt meg.

1904. január 3-án közlemény jelent meg: "Most az elhunyt főhercegnő családjához közelálló forrásból az elhunytra vonatkozó következő adatokat közlik velünk: Alcsúth, karácsony hetében. Klotild Mária Rajnéria főhercegnő 1884. május 9-ikén született Fiuméban, mint József főherceg és Klotild főhercegnő hetedik gyermeke. Gyermekéveit és mondhatni egész életét Alcsúthon töltötte testvéreinek társaságában, nevelőnőjének, Holdházy Mária kisasszony, jelenleg főhercegi társalgónőnek és fenséges szüleinek céltudatos szeretetteljes nevelése alatt.

A fiatal főhercegnő testileg és szellemileg szépen fejlődött... A tudományokban bő ismereteket szerzett... Szerette a természetet. A nyilvánosságban, a világban nem szerepelt. Egyszer jelent meg nyilvánosan, egyszer és utoljára, akkor, midőn édesatyja ez év tavaszán születésének 70-ik évfordulóját ünnepelte a Margitszigeten. Akkor megfázott s azóta betegeskedett; a nedves, esős időjárás megtámadta, megölte.

A nyár folyamán magához tért, az őszt pedig orvosi tanácsra családja körében a Tátrában töltötte, honnan látszólag egészségesen tért vissza. Novemberben lázas tünetek lepték meg, s december elején ágyba dőlt. A szerető anya, a szerető nővérek hiába ápolták önfeláldozással, szép lelkét magához vette az úr; december 14-ikén elhunyt, mindazok fájdalmára, akik ismerték." (Vasárnapi Újság. A cikk írója S. S. - valószínű Sávoly Sámuel hírlapíróval azonos.)

Pergessük vissza az eseményeket; a korábbi közlemények ellenkeznek a "közelálló forrás" adataival.

A főhercegnő temetése 1903. december 18-án volt, teljes udvari pompával, az egész család, valamint a király jelenlétében. A látogatók számára csak 18-án reggel nyitották meg a fekete lepellel bevont Szt. István (Zsigmond) kápolnát. A zárt koporsót kétlépcsős, alacsony, aranyszövettel borított ravatalra helyezték; a ravatal mellett királyi korona, hercegi kalap, egy pár fehér kesztyű és legyező s az elhunyt kitüntetései feküdtek egy-egy párnán. A délutáni - már a nyilvánosság kizárásával lefolyt - egyházi szertartás után az udvari inasok vitték a koporsót a kriptába. A szertartás utolsó mozzanataként Fejérváry Géza, helyettes főudvarmester a koporsó ezüst kulcsát átadta a királyi vártemplom plébánosának - írták a december 19-i és 20-i napilapok és a Vasárnapi Újság.

Olvassuk ismét a Vasárnapi Újságot. "Gyermekkorától fogva törékeny, beteges szervezetű volt, mindig nagyon kellett rá vigyázni; tüdeje már régebb idő óta meg volt támadva, s ezért sokat tartózkodott szüleivel az Adria partvidékén. A nyilvánosság előtt keveset szerepelt, a budapesti közönség azonban gyakran láthatta, mikor jótékonysági vagy egyéb ünnepélyeken szüleivel megjelent... (Ezen ismertetés ellentmondónak tűnik az 1904. január 3-iki közleménnyel.) A tél beálltával baja mind súlyosabb lett, erős láz kezdte gyötörni... december 10-én hurutos tüdőgyulladása volt, melyhez később mellhártyagyulladás is járult. A december 12-én újból Alcsúthra hívott Kéthly tanár kénytelen volt kijelenteni, hogy a beteg állapota válságosra fordult. Másnap 14-ikén reggelre a főhercegnő elhunyt. Dr. Kéthly Károly egyetemi tanár a főhercegnő betegségéről a következőket hozta nyilvánosságra: A fiatal hercegnő betegsége valószínűleg meghűlés következtében hirtelen támadt. Hurutos tüdőgyulladás állott be s másnap már az udvari orvost, Czyzewsky Gyulát hivatták... A hurutos gyulladás nem tágított... három nap múlva újabb komplikációt állapíthattunk meg, ugyanis a baloldali mellhártyalob és szívburoklob társultak a tüdőgyulladáshoz. De a legodaadóbb ápolás és orvosi kezelés sem voltak képesek a katasztrófát meggátolni. A halál legközelebbi oka szívszélhűdés volt."

Klotild december 15-én déltől 17-én reggelig feküdt az alcsúti kápolnában készített ravatalon. A koporsót 17-én reggel zárták le és még aznap Budára hozták.

"Néhai József cs. és kir. főherceg a tulajdonát képező Margitszigeten szt. Margit tiszteletére egy szép góth stílű kápolnát építtetett. A kápolna, amely 80 000 koronában elkészült, a főhercegi család magántulajdonát képezi". A levél 1907. június 9-én kelt. A József Károly által elkezdett kápolnaépítkezést özvegye, Klotild fejeztette be. Az új kápolna képe megjelent a Vasárnapi Újság június 30-i számában. A kép aláírása mindössze ennyi: A Klotild Mária főhercegnő emlékére emelt kápolna a Margitszigeten. Ma már a kápolnának csak az 1927-ben öntött kis harangja van a margitszigeti Szt. Mihály-kápolna birtokában. Az épület a második világháború folyamán annyira megrongálódott, hogy le kellett bontani.

Egykori helyén ma Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emelt kis oltár áll. Akik ismerik a szigetet, régóta ott sétálgató idős emberek, mondják, hogy ott állt Boldog Margit kápolnája s nem messze ettől a László-kápolna. Klotild-kápolnáról nem tudtak. Végül egy 1911-ben kiadott postai képeslevelezőlap segített. Ugyanazt a kápolnát, amelyet József építtetett Boldog Margit tiszteletére, ugyanazt, amelyet a Vasárnapi Újság a Klotild emlékére emeltnek mondott, jelölte így: a László főherceg emlékére épített kápolna a Margitszigeten. Napjainkra már feledésbe merült a fiatalon elhunyt két főhercegi gyermek, elfelejtődött a sziget egykori tulajdonosa is.

A kripta megnyitásakor Klotild horganykoporsóját a felirat nélküli szarkofágban találtuk meg kifosztott állapotában. A csontváz jelentős részét megtaláltuk, a koponya hiányzott. Visszatemetéskor maradványait a középső nagy, kettős szarkofágba tettük vissza édesanyja és édesapja mellé, hisz a nyitott szarkofágban nem láttuk biztosítva nyugalmát. A kripta egyenletes és száraz levegője következtében nagyobb bőrfelületek is épen maradtak, így pl. az egész hasi tájék a nyaktól az alhas végéig. Csontozata vékony volt.

A halotti anyakönyvben halálokként tüdővizenyőt jelöltek meg. Vizsgálati leleteink alapján a halál okát illetően nem tudtunk nyilatkozni. A csigolya-elváltozások felvetik a fiatalkori scoliosis gyanúját, ez azonban haláloki tényezőként nem értékelhető. A csöves csontokból számított testmagasság 167 cm körüli -, Klotild főhercegnő az átlagosnál magasabb termetű volt.

József Károly Lajos lovassági tábornok, a "cigányos József", József nádor harmadik feleségétől, Mária Dorottyától származó fia volt. 1833. március 2-án született Pozsonyban és 1905. június 13-án, 72 éves korában Fiuméban (Rijekában) halt meg. Fiatal éveit főleg az alcsúti kastélyban töltötte, majd egyre többet foglalkozott a katonai tudományokkal. Az 1848-as forradalmi eseményeket követően anyjával, Mária Dorottyával Schönbrunnba távozott.

Már 12 évesen a "nádor-huszárok" közé került, majd a dragonyosokhoz ment át. Mind későbbi életrajzírói, mind a kortárs sajtótudósítók egyöntetűen 1845-ben jelölik meg katonai pályájának kezdetét, amikor mint hadapród lépett be a 12. Palatinus-huszárezredhez. Ezt cáfolja az évenként megjelent hivatalos tiszti névjegyzék, amelyben mint az uralkodó család tagja szerepelt ugyan, de 1848-ig cím és rang nélkül. A sematizmus szerint 1848-ban kezdődött katonai szolgálata az I. Ferenc József nevét viselő 3. galíciai dragonyosezredbe őrnagyként. Katonai pályafutása ettől kezdve töretlen, 1868-ban ő lett a magyar királyi honvédség első főparancsnoka. Magyarországra 1866-ban költözött újra, az alcsúti uradalmat azonban teljes egészében csak 1867-ben, István halála után vehette át. Önálló birtokai nem voltak Magyarországon; apjuk halála után István és József közösen örökölték az alcsúti, ürömi és piliscsabai uradalmakat. Bánkútot és Kisjenőt, amely István magánbirtoka volt, végrendeletileg kapta bátyja halála után.

1860-ban tábornok Olaszországban, 1866-ban a porosz háborúban altábornaggyá nevezik ki, a koronázási menetben altábornagyi ruhában kíséri Ferenc Józsefet. 1868-ban nevezik ki a honvédsereg főparancsnokává, 1874-ben a hadgyakorlaton kitünteti Ferenc József és ettől kezdve mint "lovassági tábornok" szerepel. 1864. május 12-én feleségül vette Klotild szász-koburg-gothai hercegnőt, Lajos Fülöp francia király unokáját.

Első gyermekük, Erzsébet 10 hónapos korában, László fiuk 20 éves korában, Klotild lányuk pedig 19 éves korában halt meg. Lányuk, Mária Dorottya 1896-ban orleansi Fülöp herceg felesége, Margit Klementina pedig 1890-ben Thurn und Taxis Albert herceg felesége lett. Magyarországon a "magyar Habsburg" ágat József Ágost vitte tovább, aki 1893-ban a bajor Augusztát, Ferenc József unokáját vette el és ezzel újra egyesült az osztrák és a magyar Habsburg ág. (Auguszta 1964-ben Regensburgban halt meg.)

József Károly a múlt század második fele magyar társadalmának ismert személyisége volt. Katona volt, de politikával sohasem foglalkozott. Büszke volt "főtűzoltó" címére. József főherceg életét és tevékenységét részletes, képes riportsorozatban, különkiadásban közölte a Vasárnapi Lapok 1897. augusztus 8-án megjelent 19. száma. E cikkek felsorolták a főherceg erényeit és érdemeit, nem feledkezve meg a tudományos tevékenységéről sem. 1885. és 1894. között öt könyve jelent meg. Két, cigányokkal foglalkozó művéért a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Botanikai munkásságát pedig a kolozsvári egyetem doktori címmel ismerte el.

Mivel a főváros közelsége ezt lehetővé tette, Alcsúton tartotta meg társadalmi rendezvényeit is. Itt fogadta a Kertészeti Főiskola (egyetem) képviselőit és itt rendezte nagyszabású tűzoltóünnepélyeit is. Ezekről az eseményekről a képeslapok részletes, képes tudósításokat közöltek. József főherceg és népes családja kimeríthetetlennek tűnő forrás volt a lapok számára. A Vasárnapi Újság 1892-ben teljes karácsonyi számát szentelte József főhercegnek és cigány barátainak.

A család ideje legnagyobb részét Budán vagy Alcsúton töltötte, a nyári hónapokban azonban leköltöztek Fiuméba, a főhercegi Villa Giuseppe nevű kastélyba.

Ferenc József a IX. statisztikai kongresszus elnökévé nevezte ki. Az ősrégészeti és embertani kongresszuson kiállított tárgyaival vett részt. A régiségek iránti szeretetét Rómer Flóristól tanulta, aki tanítója volt. Egész életén át sokat foglalkozott a cigánykérdéssel. Tanulmányozta nyelvüket, igyekezett őket letelepíteni. Göbölyjáráson falut építtetett a cigányok számára. Tudományos munkái között ott szerepel a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent mintegy 641 oldalas cigány nyelvtan (Romano csibakero sziklariben), és elkészült négy kötetnyi cigány-magyar összehasonlító szótára (Romano ugrikábo alamangéro libro), amelynek a kézirata még József Károly életében elveszett.

Élete utolsó éveiben mind több időt töltött az egészségére kedvezőbb éghajlatú tengerparton. Utolsó útja is ide vezetett 1904. decemberében. Az egész éjszaka tartó vonatozás azonban kimerítette; Fiuméba már betegen érkezett. A Vasárnapi Újság forrásokra hivatkozva írta, hogy a főherceg rendkívül rossz állapotban van, de betegsége az aggkor következménye.

Orvosa, dr. Kiszelják naponta kétszer, reggel és délután jelentést adott a beteg állapotáról. Január 10. táján már "aggasztó" híreket közölt: "a főherceg nem fogad el ételt, ereje fogytán van." Legsúlyosabb január 12-i állapota volt, e szerint "az apathia fokozódik, táplálkozása még inkább csökkent." A főherceg öntudata elborult, csak időnként tért magához, akkor is csak zavaros tekintettel nézett maga köré s nem ismerte meg a körülötte lévőket. Az első megnyugtató jelentést január 19-én adta dr. Kiszelják, e szerint "A fenség erőállapotában a nap folyamán könnyű javulás mutatkozott. Szívműködése és táplálkozása kielégítő." Az utolsó orvosi jelentést január 29-én adták. "József főherceg betegségében örvendetes fordulat állott be, a javulás annyira haladt, hogy ezentúl orvosi jelentéseket nem is adnak ki."

József 72. születésnapját is Fiuméban ünnepelte; az újságok azt írták, hogy még mindig gyengélkedik, de túl van a veszélyen. Márciustól júniusig újabb híradás nem is érkezett Fiuméból Június 14-én már halálhírét hozták a lapok.

József Károly halálának körülményeit jól ismerjük, pontos orvosi jelentések állnak rendelkezésünkre. A közönség számára erről a Vasárnapi Újság 1905. június 15-i száma tudósít. "Hónapok óta tartott küzdelme a halállal... Az utóbbi években sokat betegeskedett. Betegsége: ütőér-elmeszesedés. Januárban hirtelen válságosra fordult állapota, jobboldali szélhűdés érte. A hónap második felében javult egy kissé állapota, úgyhogy hivatalos orvosi jelentés kiadását is mellőzték... Kevéssel Pünkösd előtt állapota rosszra fordult, a beteg ereje szemlátomást fogyott, többnyire eszméletlen volt. Pünkösd hétfőjén este, mintha jobban lett volna, elaludt s a családtagok nyugovóra tértek. Reggel 4 órakor riasztották fel őket azzal a hírrel, hogy a beteg nagyon rosszul van. Klotild főhercegnő és leányai a betegágyhoz siettek, oda hívatták dr. Kiszelják házi orvosát is, aki próbálta élesztgetni, injekciókat adott neki, de minden hasztalan volt. A főherceg reggel 6 óra 25 perckor szívbénulás következtében kiszenvedett..." A halálok a halotti anyakönyvi bejegyzésben: "agyvérzés, érelmeszesedés".

Fiuméban, a Villa Giuseppe kápolnájában június 16-án estig állt a ravatal. 17-én reggel indultak a koporsóval Budapestre, még aznap este be is futott a vonat a Déli pályaudvarra. Innét hatlovas gyászkocsi vitte a fővárosiak sorfala között a vári palotába. 18-án ravatalozták fel a Zsigmond-kápolnában. Temetése június 19-én ment végbe, Ferenc József király és Ferenc Ferdinánd trónörökös jelenlétében, a legnagyobb, de zártkörű udvari pompával. A palota területére és a kápolnába csak meghívóval lehetett belépni. A temetésen megjelent az alsóház, a felsőház és képviseltette magát majdnem minden európai uralkodóház. "Azután megkondult a harangszó, nyolc udvari szolga vállára vette a koporsót, hogy a kápolna udvarán át a sírboltba vigyék."

A kripta felnyitásakor József Károly koporsóját a fedő nélküli üres koporsóban a fiatal Klotild koporsója fölött találtuk meg. Testét nem balzsamozták; a száraz levegő hatására az összeszáradt bőrrészek egyes testrészeket még összetartottak. Különösebb azonosítási munkára nem volt szükség; József Károly embertani és igazságügyi orvosszakértői vizsgálata elsősorban genetikai jelentőségű.

József Károly életbeni termete 177 cm volt; típus szerint többé-kevésbé a nordikus csoportba sorolható; bár embertani típusának kialakításában főleg sötétebb hajának és szélesebb, kissé görbült orrának alakja az alpi és dinári jellegeket is felvillantja. A fogai - a jobb oldali alsó 2-es és 3-as fogakat kivéve - még életében kihullottak, fogmedri részük felszívódott. A fogak helyett használt aranybetétes protézist a sírrablók elvitték. A vázcsontok izomtapadási helyei érdesek, a csontokon sorvadásnak vagy felszívódásnak semmi nyoma nincs. József Károly halotti ruhái közül jól megmaradt a durva szövésű, egyenes nyakú katonai ing és az ezüst sújtás-zsinórral díszített katonai vászonborítású zakó, amelynek nyaki bélése piros volt. A paszománydarabok foszladozó, porladó állapotban vannak. Hosszú szárú vastag bőrcipője jól megmaradt. Mellén valaha fabetétes ezüst feszület volt, amelyet a sírrablók elvittek.

A 72 éves korában elhunyt József Károly igazságügyi orvosszakértői vizsgálata során súlyos degeneratív gerinc- és idült csípőizületi bántalom boncjeleit észlelhettük, amelyekkel a főherceg mozgásszervi panaszai kellően magyarázhatók. Egyéb megbetegedés nem volt igazolható, így a halálok sem identifikálható. Erőszakos halálra utaló makroszkópos vagy toxikológiai elváltozást nem találtunk.

Mátyás József, József Károly unokája, József nádor dédunokája, Gizella Auguszta testvére volt. 1904. június 27-én született Kistapolcsányban és 15 hónapos korában, 1905. október 7-én - szülei távollétében - ugyanott halt meg. Halálának oka a halotti anyakönyvi bejegyzés szerint: "heveny bélbénulás" volt.

"Október 9-ikén a kis-tapolcsányi kastély kápolnájában ravatalra helyezték, beszentelték és délután különvonatra helyezték... A kis halott október 10-ikén érkezett Budapestre a déli vasút pályaudvarába, hol megillető egyházi és udvari szertartással fogadták, azután fáklya fényénél fölvitték a halottat Budavárába, ép oly csendben, mint Fiume mellett 1901. tavaszán elhunyt kis nénjét, Gizella főhercegnőt. E mellé tették a kis herceg összeforrasztott koporsóját. A megrendült szülők a spanyol etiquette parancsa szerint a második gyermekük halálát befejező szertartásban sem vettek részt." A gyermek temetésén az udvari szolgálattevőkön kívül senki sem volt jelen, a szűkebb család is csak a gyászmisén vett részt - a Vasárnapi Újság tudósítása szerint "megkopott a hajdani nagy temetések fénye".

A nádori kripta B-termében, a C-terem bejárata mellé helyezték kőszarkofágját, Gizelláéval szimmetrikusan jobb oldalt (a nyugati oldalon). A kripta kifosztása után csontmaradványait összeszedtük; koponyacsontok, bordák, csigolyák és hosszúcsontok maradtak meg. Koporsójában alig felismerhető szénné égett ruhadarabok voltak csupán. Feltehetően fehér vászoning volt rajta. A nyakán tüll-díszítésű fehér ingecskének csak a foszlányai maradtak meg.

Mátyás egyéves korában halt meg. A csontvázmaradványokon kóros elváltozás nyoma nem volt kimutatható. Számított testmagassága 101,1 cm - tehát a gyermek koránál jóval magasabb volt. Vizsgálataink alapján a halálok nem állapítható meg; erőszakos halál nem bizonyítható. A heveny bélbénulásnak sok oka ismert, de mivel a kisded betegségének tünetei nem állnak rendelkezésünkre, a kóri tényezőket nem fejtegetjük.

A nádori kripta utolsó halottja József Károly főherceg felesége, Klotild Mária Adél volt, aki 22 évvel élte túl férjét. 1846. július 8-án született Neuillyben. József Károly főherceggel 1864. május 12-én kötött házasságot; apja, Ágost szász-koburgi-gothai herceg volt. Klotild 1927. június 3-án hunyt el Alcsúton.

A József Károllyal való házasságából hét gyermeke született. Erzsébet 1865. március 18-án Linzben született, majd alig egyéves korában, 1866. január 7-én halt meg Budán. Mária Dorottya Amália Alcsúton született 1867. június 14-én (férje Philippe orleans-i herceg, francia trónkövetelő volt) és meghalt ugyancsak Alcsúton 1932-ben. Alcsúton született Margit Klementina Mária 1870. július 6-án (férje Thurn und Thaxis Albert nagyherceg, Erzsébet királyné nővérének fia volt), meghalt Regensburgban 1955-ben. Ugyancsak Alcsúton született a két fiú is: József Ágost 1872. augusztus 9-én (felesége Auguszta bajor hercegnő, Ferenc József unokája) és a tragikus baleset következtében 21 éves korában elhunyt László Fülöp 1875. július 16-án. Erzsébet Henrika, a hatodik gyermek 1883. március 9-én született Alcsúton és Regensburgban halt meg 1958-ban. A legfiatalabb lány, Klotild Mária Rainera Amália volt, aki 1884. május 9-én született Fiuméban és 1903. december 14-én halt meg Alcsúton.

Klotild Mária fehér márványszobrával díszített kőszarkofágja közös férjével, József Károllyal. Halálának oka a halotti anyakönyvi bejegyzés szerint: tüdővizenyő. Termetét 163 cm-ben határoztuk meg; teste még idős korában is korpulens volt. Halála után bebalzsamozták, bár e tökéletlen eljárás nem óvta meg testét - különösen a fejet - a romlástól. A kripta felnyitásakor koporsóját kifosztották.

Halotti ruhája fehér tisztaselyemmel bélelt fekete csipkeruha volt. A csipke és a bélés között fehér muszlint találtunk. Derekát mindkét oldalon elöl 3-3 halcsont merevítette. A ruha nyakán rézdíszítés, alatta fekete gyöngykivarrás látható. A szoknyarész derekától az aljáig fekete flitteren apró fekete gyöngyhímzés húzódik. Könyökig érő bő ujját muszlin fodorral fogták össze. A ruha felső része elöl kapcsokkal záródott. A gyöngydíszítés mentén és a ruha két oldalán hosszában fehér muszlinfodor húzódott. A csipke itt-ott szétszakadt, de nagyobb része összefüggő. Cipője, harisnyája nem került elő.

Klotild típusa a mediterrán csoportba sorolható. A koponyavarratok teljes hosszukban elcsontosodtak, fogai kihullása következtében az állkapocs idős kori sorvadást mutat. Az egész holttest hullaviaszos állapotú. Viszonylag magas kort ért meg, 81 éves korában hunyt el. Egészségi állapotáról, illetve halálának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal. A halotti anyakönyvi bejegyzések sem kerültek elő. A holttest állapota miatt halálának oka nem állapítható meg.

József Ágos és Auguszta gyermekei között említettük már a nádori kripta középső helyiségében eltemetett Gizellát és Mátyást. József Ferenc (aki 1895-ben született) 1957-ben Carcavelos-ban halt meg; felesége, Anna szász királyleány volt (1903-1976 München). Zsófia Klementina (aki 1899-ben született) 1978-ban Innsbruckban halt meg. Az 1901-ben született László Luitpold 1946-ban Budapesten halt meg; az óbudai temetőben temették el. A hatodik gyermek 1909-ben született: Magdolna.

A nádori család egyes tagjairól értékes szóbeli és írásbeli felvilágosítást Odeschalchi Sándor hercegtől kaptunk; köszönjük segítségét.

Ezzel be is zárulhat a nádori kripta ajtaja. A sírjukból barbár módon előrángatott holtak történelmünk egy kis szakaszának szereplői voltak. Könyvünk annyiban rendhagyó, hogy nem az életükből próbáltuk megérteni a halálukat, hanem fordítva: halálukból az életüket. Cselekedeteik sokféleképpen ítélhetők meg. Egy valami közös volt bennük - esendő emberek voltak. Requiescant in pace!




Hátra Kezdőlap Előre