BEVEZETÉS
A középkori muszlim világ színes és változatos, európai szemmel nézve mesésnek
és misztikusnak tűnő civilizációja évszázadok óta a kutatók érdeklődésének
középpontjában áll. Ennek az Indiától Andalúziáig[1] ívelő
óriási birodalomnak a 7 és 15. század közé tehető ("középkori")
története máig sem teljesen feltárt. Különösen sok titok és homály lengi körül
a korabeli muszlim nők életének, mindennapjainak históriáját.
Az iszlám országainak női lakóiról a 19. század végéig főként olyan írott és
ikonografikus források maradtak ránk, amelyeket férfiak hoztak létre. Emiatt
a jogi, irodalmi, orvosi szövegekben és útirajzokban olvasható, nőkről
készült leírások, illetve az őket ábrázoló képzőművészeti alkotások azt a
gondolkodás- és látásmódot tükrözik, amely a férfiak sajátja volt. Maguk a
középkori muszlim nők csak kevés műben fejtették ki gondolataikat -
hasonlóan az akkori Európa keresztény asszonyaihoz -, és verseiknek,
dalaiknak jelentős része Andalúzia területén került lejegyzésre, így azok az
iszlám birodalom keleti felének nőiről nem, vagy csak áttételesen és elvétve
tartalmaznak információkat. A középkori muszlim nők valódi világának fényei és
árnyai így tehát férfi kortársaik prizmáján áthatolva vetítődnek elénk,
torzításoktól sem mentesen. A nőtörténeti kutatómunka végeredménye így aligha
lehet más, mint a vizsgált századokban élt férfiak nőkről, női életmódról
szóló gondolatainak és leírásainak szintézise.
A középkori muszlim nőtörténet feltárása kapcsán szükséges néhány további
fontos problémát kiemelni. Elsőként azt, hogy a számos kultúra
jellegzetességeit egybeolvasztó, óriási, ám politikailag sohasem egységes
muszlim birodalomban mindig jellemző volt a vallásos tanításoktól
többé-kevésbé eltérő életvitel. Időszakoktól, területektől, sőt személyektől
és vallásmagyarázó iskoláktól is függött, hogy hogyan teljesültek az iszlám
eszméi a napi gyakorlatban. Következésképpen a muszlim nőtörténet sem
szűkíthető az iszlám vallás tanításainak értelmezésére, hanem magában foglalja
a hétköznapok valóságának komplex feltárását is. Nem igaz az a sokat
hangoztatott vélekedés, hogy az iszlám világa csupán a férfiaké. Sokkal
inkább arról van szó, hogy életvitelüknél, szerepeiknél fogva a muszlim nők
kevésbé láthatóak a külső szemlélő számára, jóllehet, igen színes és
változatos életet éltek és élnek ma is. A magánszféra vizsgálata, a
mikrotörténelem kutatására vonatkozó feltárások, valamint a nők társadalmi
reprezentációjának és identitásának kutatása szükséges ahhoz, hogy világuk
feltáruljon.
Kiemelendő továbbá, hogy a mindennapi élet jelenségeit és struktúráit illető
különbségek miatt nem lehetséges átfogó értelemben "muszlim" nőkről
beszélni, hanem mindenütt, ahol lehet, jelölni kell a területenként,
korszakonként és társadalmi hovatartozástól függően tapasztalható eltéréseket.
Végezetül lényeges aláhúzni, hogy nőtörténet önmagában nem létezik, mert a nők
és férfiak, idősek és gyerekek históriája csak együttesen, összefüggéseiben
vizsgálható, a múlt lehető legteljesebb és leghitelesebb feltárása jegyében.
Ez a tanulmány nem vállalkozhat másra és többre, mint arra, hogy változatos
források segítségével elrepítsen egy távoli korszakba, a vizsgálódások
előterébe állítva a nőt, ám nem kiszakítva őt korabeli környezetéből és
kortársai közül.