A magyar nép művészete · / · I. Kötet - A KALOTASZEGI MAGYAR NÉP MŰVÉSZETE

Ház


 
Nyárszói szobarészlet. (XIII. tb.)


 
Nyárszói ház. (XIII. tb.)


 
Jákó-telke faluból.

Vasárnap délután, Magyarókerekén, kitelepedtünk a szérüskertbe, a vén ács, Szűcs András Öreg szérüskertjébe, a szilvafa alá s ő mesélte, mint építettek házat a régi világban, amikor még jobbágy volt a paraszt, amikor még nem tették utcafelül az ablakot, ne leselkedhessék be az ispán, hogy nyomban úrmunkájára zavarja azt, aki odahaza rostokolt.

... Hát csak annyi, hogy biz' urat szógáltunk mi régen, nem magunkat. A régi ember fakilincshez volt szokva, az ajtóra nem tettünk bélést, az ablakra meg csak döglött juh-böndőt, kilyuggattuk s megvolt. Hogy a ház ? Megválasztották néki a helyet, nem tették utca felül, hanem bétették egy hajitásnyira az utcától, a kert derekába. Ördögös helytől féltek. A Tericáéké ma is úgy van, nem utcasorra. Hozzáfogás előtt szóltunk a jó embereknek, segítsenek; másnak nem. Hatóságnak semmi szava belé. Fát, segítséggel, kalákával, meghoztuk a Havasról; az oláh vágott hatvan fát hat véka buzáért; a kalákának járt egy vacsora s pálinka. A vacsora? Egy kis tészta-leves, borsós tokány, savanyu étel egressel, aféle jó füstölt hús tejfölösen, meg friss sütésű kenyér. Az ételt felszólotta valami rendes tudós ember, mondván, mire gyülekeztek, kinek a segedelmire, ilyenformán:

Isten áld meg életünket,
Bocsásd meg sok bűneinket,
Szenteld meg eledelünket,
Fiadért hallgass meg minket.

Az emberek fönnállva hallgatták. No, most szabad az étel! Részt vevének minden tálból s a végén a megválasztott szószólló mondta a gazda nevében:

Áldásidért szent Ur Isten,
Melyvel táplálsz az életben.
Neved légyön dicséretben,
Most és mindörökké Ámen.
Ki mit vett ezen eledelekből,
Adja Isten kedves jó egészségire
És köszönjük, hogy nem sajnálták
Fáradságukat, eljöttek segitségre.

Aztán, míg a szőllő el nem pusztult, borra mentek a falusi korcsmároshoz, aki az uraság borát mérte, mert itt zsidó nem volt akkor még. Nyolc kupa volt egy veder, megittak nehány vedret; két garas járt egy kupáért. Főd iccével, afajta hólyag csuporral ittuk.

Fát, mondám, hatvanat hordtak egy házhoz. Fűrész nem volt, hát fejszével neki s elrótták, ügyesen, gerezdbe. A faluban Peti Palinak vót csak fűrésze, ő hozzá jártak deckát vágatni, ő csinált fakó kereket is, meg egy-egy rongyos koporsót.

Küvet se tettek alája s lerakták a talpfákat. Kamara esett utca felül, ablak a kertnek, hogy ne lássa az ispán, mit dolgozik a jobbágy. A fákat (gerendákat) mind kieresztettük a szegelleten, nem csaptuk le falmentin. A talpat nem fecskefarokra róttuk, mint ma, hanem gerezdre (a) mindig az alsót. (Fecskefarkot nem is lehet, csak négyszögletes fára). A többi fa gömbölyű maradt, héjját se nyúztuk le. Forgattuk a fát, vékonyt vastagra raktunk és megest, különben felment vón' vagy alatt maradt volna. (A gerenda vékony végére a másik gerenda vastag végét, és viszont). Igy lett meg sorra: tornác talp, ajtótalp, hátulsó talp, kamaratalp, pitvarajtótalp, házajtótalp és az első ablak talpa (b). A boronafa adta ki a falat (c); rakták egy öl, vagy egy öl és egy sukk magasságra. A küszöböt kiadták a talpfák. Jó hatalmas tölgyfák kerültek még akkor a Havasról. Ablaknak s ajtónak sasfákat raktak; a talpfába sast csak az ajtónak róttunk. A sas- lyukba bétettük a sas makkját, ami megvolt vagy három coll. A sas vésésibe (csatornaszerüleg a sas egyik oldalán) raktuk a behegyezett gömbölyü boronákat, tiz tizenkét darabot raktunk egy oldalba (d). Ablakszemődök már kitelt a hosszú boronából, a könyöklő is kitelt, amibe a béhegyezett kis sasok adták a két ablaksast. A béhegyezett sasokat olyik ember be is fúrta és kőrisfa-szeggel szegezte be. A boronákat fenyűfából vagy bikkfából szerettük. Az ajtószemöldök fölött még két rend hosszú boronával megkerültük az egész épületet. Régen volt fa bőven, nem kellett cédula, nem igen tódtak, de ha tódtak, a' vót a boronatódás: két erős faszeggel eresztették össze, úgy, hogy még az alsó hosszú boronába is ment szög, jó egy sukkos (e). A tornác?... Hát négy-öt lábfa, egyformán elosztva, úgy, hogy lábfa a bejáró ajtó iránt ne legyen. A lábfákra ment, felül, egy lábfagerenda, ügyesen megkézvonózva, megszegelletezve.

De még a házon munka van. A borona tetejébe jött a mestergerenda, a ház közepin végig, jó öt öles; ha nem vót elegendő hosszú gerendánk, tódtuk, de csak falközön (f). Mer' e' mán gerenda volt, megfaragva fejszével, négy szegelletre megsimítva kézvonóval. Erre raktuk, keresztbe, a folyógerendákat, szalmásházon ritkásabban, csak vagy hatot; most félölenkint szokás, mer' a decka most két öles. Nem mondtam még: a folyógerendák kimentek a lábfagerendára (g). A folyógerendák fölébe, az oldalfalakra, meg az első falra, meg a hátulsó falra, jött egy sor koszorugerenda, akit megtódni nem volt szabad sohase. Igy lett két hosszú koszorúfa, meg két kurta koszorúfa, összeróva négy végin, bészegezve a gerezdbe is, négy szöggel. Most fészket csináltunk a koszorújába, úgy, hogy a szarufa álla a fészekbe üljön; a szarufa vége meg van ügyesítve (h). A szarufa három-négy öles, olyan magasra mégyen föl, mint amilyen széles a ház tornáccal együtt. Egy bokor (pár) szarufa két szarufából vagyon, összeköti üket a kakasüllő. Öt öles házra öt bokor jár, minden ölre egy. A két szarufa egybetámasztott felső végit összevésik, egyik a villa, másik a nyelv, erre mifelénk úgy mondják: koca meg bak. A kakasüllő a szarubokor felső fertály részébe van róva (i).

A munka java, amikor a szarufákat húzzuk föl. A ház farától egy ölre, befele állítjuk az első bokor szarufát s ódalkötéssel marasztjuk meg. A ház farára jő a középső hegyes szarufa, a kicsi kakasüllőbe, aki félölre kinyúlik a szarufa csúcsa fölött; a ház farának két sarkára húzunk, nékitámasztva a kis kakasüllőnek, két szegelletszarufát, - a középső hegyes szarufa és a két szegellet-szarufa közé jő még egy-egy farszarufa, ezek is a kicsi kakasüllőre támaszkodnak (j). Eppeg így megyen a munka a ház másik farán is. Aztán beléceljük, egy-egy léc közibe eltér a lábunk, térdig; legalulra faragott lécet szegezünk, a legtetőre is jut ilyen léc. Az alsó léc a gyakatartóléc, mer' aztán meggyakázzuk kereken a ház körül, két-két hüvelyknyire; a gyakákat a koszorú gerenda alá eresztgetjük (k). Aztán béfödjük. Merekével adogatnak föl jó bodros, összekapaszkodó borsószalmát, az jő alulra, meg is gázoljuk böcsületesen, aztán arra a búzaszalma. Béfödés után póznát teszünk rá, hogy a szél le ne hordja, károgót, mert arra pihennek a varjak (l).

Már most bé is van födve, de se padlásolva nincsen, se tapasztva.

Hát bépadlásoljuk: a folyógerendákra lapítjuk a deckát. Mert régen a deckát is csak fejszével csináltuk, mind csupa fejszével. Hasítottuk. A régi decka ma megjárja pallónak a patakon, amikor szénát hordunk haza. Erős jószág volt... A padlás tetejit bétapasztják. Sárt, lágy sárt nyomnak, megkeverik szalmával is. A borona-fákba vésővel hasadást csinálnak, abba osztég pockokat (kis ékek fából) vernek, megpockolják a házat. A sár meg van már tapodva, törekkel (apró szalmás pelyva), azt csapják a tapasztó emberek, mostanában cigányok. Jól oda kell verni a sarat, kűvül kezdve, - bévül a házban csak akkor, amikor kűvül megszárad. Aztán simítják, simítózsende (zsendely) élivel; aztán, amikor jól megszáradva meghasadozott a sár, akkor megsikárolják lóganéval összetapodott sárgafőddel. Kézzel sikárolják, tenyérrel, az asszonyok. Fehér agyagot, olyan kékesgyöngy szinű fehér agyagot oláhnék hordanak le a hegyből, Bocsból s adják pityókáér', törökbuzáér, akkorákat, mint egy cipó, - avval fehérítjük a házfalat, söprűvel. Mer' vót fene, meszelő, a régi világba!... A bocsi cipót megtörik, cseberbe, aztán elkeverik, míg olyan lesz, mint a mész, aztán verik, seprüvel, a ház ódalához.

Hogy mibe került?... Manapság, szegény ember négy-öt esztendeig épít egy kétszázötven pengős házat. Nem hogy tempóznék véle, de csak akkor nyúlhat hozzá, amikor elád egy-egy kis malacot, vagy egy kicsi szénát. Hogy régen, miből álltuk?... Kiszámítsuk. Vagy negyven kézinapszám rámegyen. A födéshez is kell, teszem, husz-huszonöt ember. Tapasztásra rámegyen nyolc napszám, sikállásra vagy négy; a beverést, körülbelől egy nap egy asszony maga megteszi. Az ácsnapszám ma egy pöngő, az összerovás megvan hát harminc-negyven pöngő, de akkor egy öt öles házat négy ezüst pengő forintér' vállalt föl egy ács. Igaz, adott mellé egy napszámost is a gazda, meg maga is segített, meg ételt is adott. Tizbül kiállottuk minden bajunkat. Igaz, akkor egy tehén tiz-tizenöt pengő volt, egy véka pityóka négy garas; egy rosz huszas volt egy férfinapszám, mert hogy egy rosz forint (váltó forint, 80 fillér mai értékben) három rosz huszasból állott ki.

Mikor elvégeztük, adtak egy áldomást. Oláhéknál a pap csinál e' kicsi könyörgést, amikor belémennek a házba.

Amint összeróttuk a talpat, egy piculát tett alája Jószeg Veszelika, meg hét gerezd fokhagymát, - de el is égett, a háza! Nem vettem észre, hogy magyar ilyet tett vón'! Az egy Péter Bandi Pali, 48 után...

A csűr? Az is csak ilyenformán, mindenféle módon. (85).


 
A kalotaszegi csűr tipusa. (85)


 

Talpat leteszik, felrójják gerezdbe a boronákat, olyan magasra, hogy az ember eltérjen alatta, egyenesen állva, a marhája körül. Keresztgerendákat is teszünk rája, jó vastagot, hogy a gabonát megbirja a csűrpadláson. Ujra ró tovább, egy ölnyi nincs éppen, de jó öt sukkot, - mikor ezt eléri, akkor állít túl afelül harmadfél ölre vagy egy másik pajtát, s így lesz egész a csűr; vagy csak talpat állít s lábfákat rá, olyan magasra, mint az egész pajta, héjjával (hiú, padlás) együtt, e' meg a félcsűr. Félcsűrön a lábfakötéses lábfára jön a vállgerenda. A vállgerendára, úgy, hogy átnyulik az ólhéjja (pajtahéjja, a pajta padlása) fölé, jön négy vastag koszorúgerenda úgy, hogy a két hosszú koszorúgerenda keresztülmegyen a csűr földje (a csűr nyitott része) s az ólhéjja fölött. A pajtaablak, a marhaetető, a csűr földjére nyilik. Egy böcsületes egész csűr megvan, hosszában, hat öles; a félcsűr négy-öt öles, ebbül a pajta legalább másfél öl a szélességiben. A tető pedig olyan magas, amilyen hosszú a csűr. A pajta kieresztett gerendáin áll a szekérszerszám, a gereblye, villa, meg mi egyéb. A gyaka alatt van az eszterha, (eresz, kieresztés) háznál csöpögőnek mondják.

A szalmatető?... Az a finom, csak! Házon elszolgál száz-százötven esztendeig, tartja a füst, fejszével se győzzük szétvagdosni, amikor bontunk, Csűrön is eltart, de csak negyven-ötven esztendőt, mer' hogy a csűrhéjjában nincs füst, aki aszalja.


 
Zsobok faluból.

Így oktatott bennünket Magyaró Kerekén a vén ács, Szűcs András Öreg.

Munkatársunk, az építőművész, Medgyaszay Istán kivallatta Mákón a vidék legügyesebb ácsmesterét, Pete Ferkő földmívest. Ez már újabb módi épitkezés. (86).


 

 
A boronás faház épitésének módja. (86)

...Hát elsőben is, azon kezdem, akinek kicsi a módja. Az pince nélkül épít: pitart s házat amibe laknak, meg kamrát; a ház elibe tornácot, hogy esőben künn üldögélhessünk, meg nyárba künn hálhassunk.

A munka azzal kezdődik, hogy lerakjuk a talpgerendákat; jó erőset keresünk, tölgyfából, szegletesre ácsoljuk; mindenik fal alá gyün egy-egy, ahogyan a fal éppeg van. Ezeket már most összevágjuk ott, ahun összetanálkoznak. Akkor már látni, milyen nagy lesz a ház, a pitar, meg a többi. Ezekre a talpfákra rakjuk a falat, boronákból. A boronákat fiatalabb fából válogatják, mer' gyöngébbek is lehetnek; nem is ácsoljuk szegletesre, megmaradnak ahogy vannak, gömbölyüek. Ilyet rakunk a talpfára, egyiket a másikára fel, addig, míg azt nem gondoljuk, hogy, no most már elég is lesz. A felső, utolsó boronafára gyün a padlás.


 
Tamás Péter Bolha épülő háza Magyarókerekén. (87)

Igen, de hogy állanak meg az egymásra fektetett boronafák? Ippeg azt akartam mondani, hogy a szegelleten összevágják, de nem úgy nímet módra, hogy csak a szegelletig hagyják, hanem úgy, hogy mindenik fa túl ér a másikán: egyik békapaszkodik a másik vágásába, annak a vágásába megest a felette való. Úgy mondjuk ezt, instállom, hogy keresztbe rójjuk. Ha minden falat így csinálnánk, ugyan megjárnók, mer' nem volna se ablak, se ajtó a házon. Azér' ott, ahonnat ajtó lészen, kétoldalt ajtófélfát vagy úgy is mondják, hogy sast álligatunk. Ennek a sasnak két végire csapot hagyunk, a talpgerendába meg bevéssük a csaplyukat, oszt abba béültetjük a két ajtófélfát; a két félfára meg ültetjük rá az ajtó szemöldökfáját. Addig van felfele az ajtó. Mámost, hogy a boronafák az ajtófélfátul el ne szabadúljanak, az ajtófélfát hosszában bevéssük, oszt a vésetibe bésasoljuk a boronafákat. Így aztán jól bészorúl a boronafa lecsapott vége és olyan akurátus, hogy meg se mozgathassuk. Az ablakoknál csakis ilyenformán megy, csakhogy az ablakfélfát nem a talpgerendába csapoljuk bé, hanem várunk, amíg annyi boronafát rakunk, hogy már gondoljuk, no ez elég magos is lesz könyöklőnek. Ezt a felső boronafát az ablak helyén oszt megácsoljuk, hogy az ablak bélése jól bétanáljon; vésünk rá kétfelül csaplyukat, az ablakfélfát béültetjük, oszt rakjuk tovább a boronafákat. Ahonnat ablak van, oda mámost nem kell olyan bosszú boronafa, hanem csak a darabjából veszünk és megest bésasoljuk az ablakfélfa vésetébe; ha meg elértük a félfa felső csapját, bé ültetjük a boronafát. Ez az ablak szemöldökfája is. Mikor mán elég magasan vagyunk, rátesszük az utolsó gerendát külül, környöskörül a falakra. Ezzel oszt meg is van.


 
Szilvaaszaló Damoson. (89)

- De bátyó, a leppentyüs lyukat a Kisó macskájának (kis csapóajtós nyílás) mikor vágták ki?


 
A kemence padkáján, B.-Hunyadon. (90)

- Mikor? Igaz-a, ezt el is feledtem. Hát akkor, amikor fektetjük a boronákat. De a leppentőt utóbb akasztjuk bé.


 
Csorgó a forrás fölött, Mákón. (91)

- Aztán, még egyet. Azokat a gerendákat, ugy-e bár, nem teszik le csak úgy a fűre? Azt mondja el bátyó, amint legislegelül kezdik, amikor még csak a házhely van meg?


 
B.-Hunyadon. (92)

- Elmondom én azt is jó szívvel, csak előbb tömjem meg a pipámat. Jóképű kicsi pipa ez, - forgatja, szemléli - már nem vónék el nélküle. Hát, hogy tovább mondjam a mondókámat, elsőben is azon kezdem... hogy is no?... Hát ahogy mondá, hogy ippeg csak a házhely van meg. Hát ezt má mi úgy szoktuk, hogy körülszemléljük az egész telket. Hol leszen jó helye a csűrnek? A gabonásnak? Hogy ne kellessék kapaszkodni a szekérrel, ha takarodáskor hozzák haza a gabnát, szalmát, szénát s mi egymást. Ha nem nagyon kapaszkodó a telek, legügyesebb mégis az utca felé építeni a házat, de olyanformán, hogy közbül legyen még a kis kert. Mikor már most kiszemeltük a házhelyet: meglépjük, hogy elég tágas legyen a bentájék, a szegelletjire cöveket verünk, oszt kisinorozzuk. Akkor mán gyühetnek az emberek, áshatnak. A kő falnak egy lábnyira kiássuk a földet, oszt rakjuk bé a követ a helyibe, sárral. Akinek nagy a módja, az mészbe, meg porondba (homok) rakatja, egyelesen (keverve). Így falazunk tovább, egészen addig, amíg gondoljuk, hogy no most már elég is lesz. Ha menedékes a házhely többet rakunk, ha igenyes, csak úgy derékig. Az egyik szegeletre, úgy könnyü (alkalmas) helyt, odafalazzuk a katlant is szilvaíznek. (A szilva lekvárt hivják Erdélyben szilvaíznek.) Azután rakunk lépcsőt a pitarajtó elé. Mikor már ez mind megvan, szépen elegyengetjük a fal tetejit, külül s bévül bévakoljuk, csak úgy a hézagokat, aztán felűtetjük rá a talpgerendákat, ezekre meg felűtetjük a boronafákat, egyiket a másikára fel, addig, míg azt nem gondoljuk, hogy no most mán elég is lesz. Így rakjuk a falat.


 
A kemence padkáján, bonya (nagyanya) az unokáival (B.-Hunyad). (93)

- Jól van jól, bátyám, ezt elmagyarázta, meg is értettem, hanem másvalamit szeretnék tudni. Azokat a lejtős gerendákat, amire a zsuppot vagy zsendelyt rakják, azt szarufának hijják. Sok iskolát jártam, de azért máig se tudom, mért hijják a szarufát szarufának, mikor az nem szaru, hanem fa?

- Hm, - mosolygott az ács, csak úgy a bajusza alá s megcsóválta tisztes ősz fejét. - Öreg rendü ember vagyok, de ilyet még nem kérdtek tűlem se. Mos mán látom, hogy csak olyan városi ács a tekéntetes úrfi. Hát ügyeljen, mondjam el ezt is. Ott hagytuk el, hogy a kész falra sárgerendát rakunk külül, környöskörül. Ezt meg azér híjják sárgerendának, mert ezt a fedélgerendát még bétapasztjuk sárral, a többit mán nem. Hát erre a sárgerendára rójjuk a folyógerendát, aki átfeküszik a tulsó falra is, oszt a padlást tartja. Azér' bé is deckázzuk föjül, meg bé is tapasztjuk, de csak utóbb. A ház ezzel meg is van. Most gyün a fedél. Elsőben is, környöskörül, a külülső falak arányában, koszorut rakunk. A koszorúfákat ügyesen befészkeljük a szarufáknak. Zsupp alá meredekebbek a szaruk, zsendely alá lankásabbak, mert télviz idején a hó meg se akad ott. Az olyan pár szarut, aki egyik falról a tulsóra ér és magába is megáll, egy bokor szarunak mondjuk. Ezeknek a vége a tető gerincén túl kinyulik, úgy állanak ott sorjába, mint a fehérmarha szarva. Hát lássa, úrfi, ezér mondjuk, hogy szarvazzuk a házat, ezér hijjuk a szarufát szarufának!... Azontúl van még falszaru, a szegelleten; meg fattyúszaru, aki csak ehez szegeződik, csak darabja, csak a rövidje. A szarvakat fejül, ahun keresztbe vannak, összevésik, az alsó végüket pedig lekerekítik, ha nincs ippeg nagy dologidő, a kupás vésüvel vagy a fülessel ki is cifráljuk, oszt az egészet lécezik meg, oszt ezt zsendelyezik be. Hej, amikor még legény vótam, - és elmerült az öreg tekintete az üszkös parázsba, - akkor vigan ment az ilyes. Akkor kalákába dógoztunk.


 
Pihenés (B.-Hunyad). (94)

- Hát az hogy volt?

- Akkor jobbak vótak az emberek. Az élet is könnyebb vót. Ha falubéli legényember menyecskét hozott a házhoz, oszt hogy jobban megtérjenek, új hajlékot akart építeni: elment a menyecske vagy egyik huga, megjárta a falubéli nyámságot (rokonságot), hogy gyüjjenek segélni, házat építeni. Megmondták, hogy szeredán, vagy akkor, amikor, oszt összegyüttek. Hordták a küvet, a fát, rakták a falat, ácsoltak, faragtak, oszt hogy esteledett, gyülőre hivá üket a menyecske az apai házhoz, estebédre. Dalloztunk, táncoltunk, másnap újrakezdtük. De más világ is vót az akkor! Fiatal házas vótam, azt tartották, ügyes legény vótam, meg a menyecske is szép piros vót, mint a nyiló rózsa. Ügyes fehér nép vót mindig. Olyan szaporán adogatta a merekével a zsuppot, amikor ezt a fészkünket raktuk, hogy alig hogy győztem a tetőre szórni? No lelkem, Katókám, igaz-e vagy se?


 
Vince Ferkő háza, Damoson. (95)


 
A ketesdi tiszteletes csűrje s kútja. (96)


 
Tornácos ház, Damoson. (97)


 
Lőrinc Pál házatelke, Magyar-Valkón. (98) 1. A két megkülönödött fiú háza. 2. A csűr, és pajták. 3. A gabonás, és pajta. 4. Ösztörű. 5. Veteményes. 6. Két félszomszéd, balra van még az öregek háza.

- Hogy igaz-e, mán hogy ne vóna igaz, úgy emlékszem, mintha most látnám - éled föl az ángyó. - Nem is vót akkoriba olyan ács, mint kend! Most is látom, hogy villogott a szalu a kezében, akivel azokat a karókat, a gyakákat hegyezte! Hogy verte bé üket, milyen szaporán haladt a munka a keze alatt, egy szempillantás alatt környül vót verve véle az egész koszorú. Oszt a Bot Kelemen Ferkó, meg a Gyurka kománk felment kenddel a tetőre, igazgatták a zsuppot, a fehérnép meg adogatta, ki merekével, ki hosszú vellával. Csakugyan hogy arra gondoltam, hogy rakjuk a fészkünket. Alig tölt belé egy óra, felhánytuk a sok zsuppot. Kendtek meg tapodták, verték, oszt hogy a két póznát is (felkötötték a gerincre, hogy a szél meg ne bolygassa a munkánkat - úgy tetszik, mintha most látnám - felült Andris bátyó «a legöregebbik», a tetőre és ott ivott áldomást az új házra, a bennlakókra meg a ki s bémenőkre... Hej, de nagy idő haladt el azóta!

- El a' - sóhajt az öreg. - Hogy vége vót a kalákának, haza ment a nyámság. Akkor kezdődött csak az aprólékos munka, a bentájék (belső része a háznak). Elsőben is bétapasztottuk a házat külül belül. A boronafák nem tartják a sarat, hát léceket szegezünk azok ódalára úgy keresztbe, félen (ferdén) menőt. Bétapasztottuk a padlás deckáit is fejül, hogy fogja a meleget, meg hogy ne zakatoljon, ha jár valaki a hiuban, amikor törökbuzát, fuszujkát, meg más egyebet takarítunk bé. Itt tartjuk a szalonnát, a kolbászt is, hadd füstölődjék. Mer mi felénk nincsenek kémények, csak úgy a hiuba, a fedél alá, száll a füst a kemencékből, megjárja jól a hiú felső részit, oszt a zsupp között, a füstlyukakon kitakarodik. Azután megtapasztottuk a pitart, meg az elsőház fődjét is; bészegeztük bendővel, marhahólyaggal az ablakokat, csak úgy félfához, alul-fejül meg a boronafához, azontúl még meglyuggattuk árral a bendőt, hogy kiláthassunk. Akkoriba nem vót még mifelénk üveg. Manapság rakják bé a kész ablakokat, csak nyitogatni kell. Azér ha eltörik az ablakszem, nem veszünk újat, mer azért Kolozsvárra kell bémenni, hanem ahány darabba törik, annyi új bordát teszünk az ablakszárnyra, oszt azokkal közrefogjuk az üvegcserepeket. Az ajtót úgy csinátuk, hogy a vizifürésztől hoztunk deckákat, faszeggel összeszegeztük, oszt úgy akasztottuk bé. Ide a pitarba dufla ajtót tettünk s ez az innenső deckábul van, a külülfelül való csak léces. Úgy híjjuk, hogy cserint, olyik helyt cserény. Ez csak attul jó, hogy ha főznek, oszt erőssen meleg van, ki lehessen nyittani, de az aprójószág ne gyühessen bé. Mer akad olyan gúnár, aki olyan kiváncsi az eleség után, hogy kicsipkedi a kenyeret az asztalfiábul, ha nem veszik észre. Ugy-a! No mikor ez mán mind megvót, akkor csinálódott a kemence.


 
A legrégibb ház, Sárvásáron. (99)


 
Néhai Bálint Están elhagyott háza s csűre Damoson. (100)


 
A) Kolozsi István házatelke, Ketesden, 1842-ből. a) Törökbúza föld; b) káposztás, rózsapityókás kert; c) gyümölcsös; d) pityókaverem; e) kalangya; f) ösztörű; g) legelő; h) veteményes és virágos kert; i) csűr; j) kecskepajta; k) disznópajta; l) udvar; m) kút, a szomszédnak is szolgál; n) kis kert; o) hátsó ház; p) füstház, itt járnak a hiuba; r) tornác; s) első ház. (101)


 
B) Az öreg Miklós Kata háza, «pár száz éves, amióta a falu áll», Magyaró-Kerekén. a) Veteményes; b) út a csűrös kertbe; c) ösztörű; d) méhszin; e) eresz; f) a koma háza; g) kamara; h) pitar «úri módon», nyári konyha «hágóval», a hiuban meg «langfogóval»; i) kemence; j) vízpad; k) bölcső; l) ágy; m) asztal; n) szék, kispad; o) pad; p) padláda; r) ágy, a tornácon; s) kiskert, virágos; t) kút.

Elsőben is alapítottunk tűszelyt (tűzhelyt) kőbül, osztán kijebb tűszelyfát tettünk két oldalt, ahogy itt van e, a szegeletjit összeróttuk, alája meg lábat faragtam. Az ilyen kemence, úgy mint itt is, elfogja a fél pitart, azér az alaptyát sem raktuk telistele, hanem a közit földdel tömtük meg, erre meg jó fajta kalotai kőbül kemence-boltot raktunk. Ez a falrakás ezzel a tüszelyfával, akin most ülök e, szinest van, hogy itt bécsusztassuk a cipókat. Ezt a kemencét e - és jól megböködte a boglyaformát, annak bizonyságául, hogy még erősen áll - ezt én fontam sövénybül, megtapasztottam pejvás sárral külül belül, de száját is hagytam, ahun a kenyeret vetik bé. Itt a szája előttjit, ahun az anyjuk az estebédet főzte, ezt meg szabad kemencének híjjuk. A tűz fölé, erre a vasrámára, plakten (platten) vasat tettem, oszt a sütőt kályhafiókkal (csempével) körül építettem. Ebbe sütik ünnepnapkor, meg ha egyéb vigasság vagyon a házba, a fonottas kalácsot, a bélest, a mézeslepényt, meg tudj' isten mi mindenféle fehérnépnek való eleséget... Hát mit is hagytam el még, no? Hát amint mondám, bétapasztottunk mindent külül belül, alant, meg föjül a hiuba, oszt a menyecske néki kapott, oszt meszetelte ki csinosan, hogy olyan vót az egész ház, mint a patyolat; tul meg a padmalyt, a fal tövit és a tornác födjit vörös agyaggal békente, oszt meg is vót az egész.


 
Daróc faluból.


 
Vizlevezető egy daróci kőkerítésen. (102)

Így magyarázta meg a házépítést a két tapasztalt öreg ács, - már most járjuk a falut, mit látunk a magunk szemével? S látjuk, érezzük, megértjük a magyar nép lelkét, háza külső képén is. Amilyen értelmes, amilyen józan és őszinte, olyan az alkotása: nem hazudik a falusi ház. Harmonikus minden részében, míg idegen elemek betolakodása meg nem rontja összhangzatos voltát. Amit a primitiv ember készít, az természetesen, szükségszerüen folyik a szándék sugallta érzésből, keze ügyességéből, a rendelkezésére álló anyagból és eszközökből. Ez magyarázza azt, hogy a parasztmunka szerkezete és díszei között rendesen megvan a szerves összefüggés; ott diszít, ahol diszíteni erőltetés nélkül lehet, ahol diszítésre önként kinálkozik az alkalom. Az idegen elemekkel azonban nem igen bír a tanulatlan művész, mihelyt utánoz, elveszti a talajt lába alól, az idegen elemmel szemben tehetetlen, kritikátlan. Figyeljük meg csak a vidéki városi házakat: mennyi meg nem értett, esetlenül másolt építési forma, milyen otromba, bántó ellenmondásai az anyagnak és diszítésének a célnak, az illető motivum rendeltetésének mily csúnya félreértése! Malterrel, gipszszel, stukkóval hazudnak követ s e kőanyagból termelt diszítést - és hogy rikít az ilyen hazugság! Igy hazudik maga a diszítés is, - mert hisz az olyan dísz, amelynek szerkezeti alapja nincsen, legföljebb csak üres, tehát léha cicoma. És most képzeljük el, hogy ezek a kisvárosi hazugságok kikerülnek a még primitivebb falura!... Micsoda rombolás, mily métely!


 
Kőkerítés Albert Márton Patac háza előtt, Körösfőn. (103)

Ott van mindjárt a városi mintára szegezett kerítés. Mennyivel szebb akár az egyszerű gyepü-kerítés is! Mennyivel szebb, amit a maga egyszerű eszközeivel készít: faoszlopokra faragott fejü faszegekkel erősített deszkákból, amelyen látható, kifejezett, sőt mindjárt diszítés az összetartó erő is, holott az eldugott, nem látható drótszeggel tákolt kerítés amahhoz képest semmit mondó, művészietlen. Kalotaszegen van mindenféle kerítés. (92. 93. 94. 95.) Fás vidéken fából, a kőbányás Zsobok vidékén kőből s vegyesen; jellemző, hogy az eső ellen alkalmazott keritéstető, e hasznossági elem, mily dekorativ változatokra nyújt módot. Érdekes, bár nem tipikus, a vízlevezető ablak, amelyet egy-egy helyt kőkerítésen alkalmaznak, az oldalos helyen lefutó esővíz levezetésére (96).


 
Korpos Márton Róka kőkerítése, Zsobokon. (104)


 
Bálint Kelemen házatelke, Magyar-Valkón. (105) a) Csűrös kert; b) öreg csűr; c) sátor, takarmánynak; d) ól; e) pajta; f) uj csür; g) belső udvar; h) veteményes; i) gabonás; j) eresz; k) kis téka, tejföl, meg téjnek; l) öreg ház; m) kamara; n) uj ház; o) kamara; ő) sikátor, hágóval a hiúba; p) eresz; q) külső udvar; r) galambbúgos kapú; s) pad; t) kis kert.

A kerítés mögött a telek tágas, jobbára hosszukás. Nem úgy mint régen, ma már közel a kapuhoz, oldalt áll a ház; a ház végiben a gabonás, az ólak s a telek végiben szembe a kapuval, a csűr. Ha a telek kaptatós, meredek, első sorban arra ügyelnek, hogy «takarás»-kor kényelmesen eljuthasson a szekér a csűr alá, így tehát a telek alsó végébe, a völgybe kerül a kapu, meg a csűr (98.) Ez azonban kivételes. Rendesen a csűr választja el az udvart a kerttől, elsőbben is a csűröskerttől, ahol a széna, meg a szalma áll ösztörübe vagy kalangyába rakva, a gazda módja szerint; a csűröskertben szárad a kender s a törek, a kender hehelést is, amiről lesz még szó, itt végzik. A csűröskert sövénynyel van bekerítve az aprómarha elöl. Ezután következik a gyümölcsös, amely néha egyenest kivezet az egész háznépet tápláló fertály földecskére.

A régi öregeknek más rendjük volt: külső udvaruk is volt, meg belső is. Ilyen régi módi (107) a Bálint Bandikó András házatelke, 1763-ból; bőteleknek hívják, meg is van vagy ezerhatszáz öl; kaptatós telek ez is, a csűrt tehát a telek lábjába építették, közel a kapuhoz. Az utca felé kőfal tartja a töltést, hogy a ház meg a csűr egyenes helyt legyen. A kőfal előtt víz csurog az árokban, rajta hid: ez vezet a kapuhoz. Így jutunk a külső udvarba. Jobbra a csür, balra a ház, de csak háttal, egy kis leső ablakkal, hogy az utcaajtón ki s béjárót szemmel tarthassák.


 
Vince György Ebes kúpszegezett utcaajtaja és kerítése, Damoson. (106)


 
Csupos utcaajtó, leveles kapu és deszkakerítés. Magyar-Valkón. (108)

A csűr maga egy tágas üres szin, földje ki van tapasztva vagy padolva, mert errefelé nem a szérün nyomtatnak, hanem a csűrben (K). A valóságos csűrhöz számít még két oldalt a pajta, a bivalynak, meg fehér marhának. Van egy-faros, meg két-faros pajta, (fél vagy egész) ahogy állanak benne a marhák, a szerint. Ezen a régi telken ügyes még a külső udvar végében az erősen kiugró eresz vendégszekereknek, meg egyéb alkalmatosságnak (n). A csűr mellett jutunk a tágas belső udvarra. Van itt minden, ami a földmives embernek kell, még a szekér vendégoldalának felkötéséhez való füzfavesszőt is megnevelik itt az átfutó patakban, hogy azért se kellessék a szomszédba menni. A belső kaputól jobbra eső kerekes szinnel (m) szemben áll a kézi gabonás (f), mellette a malacól, tovább, a telek felső végében, a nagyobb gabonás, tornácán a sörmény (az örlő, kézimalom, 301.) meg cefrének a hordó, tovább a pince, bornak, pityókának, meg egyéb veteménynek (e). Ennek is jól kiugró eresze van, hogy nyárba az ajtó előtt árnyékot fogjon. Itt van a bodon kut is (d). Balra a négy szegelletre épített méhszin (e), tovább a káposztás kert (h), külön bekertelve, azután a gyümölcsös (a).

Legügyesebb mégis csak a ház. A szabad oszlopos tornác az egész alkotmány közepe. Innen lépünk a valóságos «házba», a lakószobába. Az utca felé eső szögletben a sarokra állított asztal, falmentin a padládákkal; a szemközti sarokban a cserepes kemence. A kemence elülső része szabad, ha nem sütnek, a tűz is szabadon ég rajta, csak épen hogy áthuzza a kemence a füstöt. A szabad tüzhely egyik végében van a «plakten», a karikás vaslap; a tüzhely vagy «tüszely», jól előre nyúlik, kiszélesedik a kemence körül, hogy télen odaülhessenek, beszélgetni, a tűz köré (padka). A harmadik szögletben van az inkább parádénak való «vetett ágy», utána a háló ágy; jut néha a kemence mellé is ágy, vagy legalább is egy bölcső. Szék egy-kettő ha van a házban: csak az emberek, (meglett, házas férfi) meg a legények ülnek rajt', a menyecskék nem igen, a leányoknak meg épenséggel nem való. Az ajtó mellett van még a vízpad a «kártyá»-nak, (faedény 250) közbe a falmentén egy pár láda; az asztal fölött, a sarokban a téka.


 
Bálint Bandikó András házatelke, Magyar-Valkón. (107) Zsellértelek 1763-ból; «bőtelek», 1600  öl; a) gyümölcsös, följebb legelő; b) káposztás kert; c) méhszin; d) bodonkút; e) pince, pityókának, meg bornak; f) gabonás; g) kád, abban áll a cefrének való szilva; h) sörmény; i) malac ól; k) csűr, kétoldalt pajtával a bihalynak; l) csűrös kert, a végiben füzes; m) kerekes szin; n) eresz a vendégkocsiknak; o) komara; p) Bálint Bandikó András háza; r) tornác; s) hombár; t) töltés pad; u) kis kert, virágos; v) külső udvar.


 
Marcikó Gyuri telkéről, Magyar-Valkón. (109) 1. Tornác, a pitarból tekintve, kis vízpad az ajtó mellett; 2. galambbugos kutágas; 3. deszkából való karfa.


 
Uj ház, Ketesden. (110)

A «házból» ritkán nyilik egyéb helyiség, hamarább a tornácról, külön. A legegyszerűbb házban is van még egy kamra, ha kettő, akkor az egyik szalonnás, a másik «csak amolyan elegyes». Künn a tornácon áll a szuszéng, meg a hombár, gúnyának, gabnának és mi egy s másnak. A ház végében van a «kis kert», az utca fele. A tornác árnyékos ivei alá futnak föl futóka virágok, ott nyílik a piros szegfű, ott virít a mályva, a karfán cserépben az «engem nefelejts». A tornácról látni a galambbugos kutágast is.

Ha együtt marad három-négy nemzedék - apa, fiak és unokák, nem ritkán velük a szépapa is, - kibővül a ház is. (111) Elsőben is a nagyobbik fiu különködik el, amikor menyecskét hoz a házhoz. Külön «házat» csinálnak a fiataloknak, de csakarra a tornácra, az öregekére. Ilyenkor az öregek az első házat rendesen átadják a fiataloknak, ők meg a tornác végében, a tágas gabonást alakítják át háznak s abban laknak.


 
A ház (szoba) berendezése Kalotaszegen.

A legtöbb ház ilyen elrendezésü; van még a telken nyári konyha is, (129) amiben csak egy sütőkemence, szabad tüzhely van, fölötte «langfogóval,» hogy a nyárára való kolbászt, sonkát abban füstöljék meg.


 
a) Fás szin; b) az első ház gabonása; c) a hátsó ház gabonása; d) hátsó ház, Varga István háza; e) füstház; f) tornác, kétfele kerítve; g) első ház, Varga Feri és Varga Feri Jó háza; h) kamora; i) kis kert, virágos; k) fa hely; l) disznó pajta; m) kamora; n) uccaajtó; o) kapu.
 

 
Megsokasodott «csalárd» (család) és Bokor István háza, B.-Hunyadon. (111)
 
a) Hátulsó ház; b) sütőház; c) első ház; d) tornác, alatta pincelejáró; e) hombár.


 
Bálint Palkó Pál háza, Zentelkén. (112)
 
a) eresz; b c) sütőkemence és üst a füstházban; d) pad; d e) padláda; e) asztal; f) ágy; g) ágy a tornácon; h) kemence; i) szalonnás; k) rácsos tornác; l) lépcső.


 
Balázs Gyárfás «kűháza» Bácsott. (112)
 
a) a ház; b) a szuszinkja; c) a sütője; cz) a «spór»ja (takaréktűzhely; d) hágó a hiuba; e) Balázs Samu háza; f) pincelejáró; g) langfogó; h) Márton Kecel Marci «boronás» háza; i) hátsóház; k) szuszink; l) vízpad; m) ól; n) favágó; o) cserepes virág; p) töltés, («nyárba kiülünk rája gondókonni.»)


 
Bogártelke falu.

Igen ügyesen kitoldott ház a Vörös Márton és János háza (113). Hogy férjhez ment testvérhugukkal együtt maradhassanak, az új házaspárnak is szorítottak helyet, még pedig az utca felül. Amikor a harmadik nemzedék, az unoka is nősül már, akkor különködnek el teljesen; a szülők s nagyszülők maradnak az öreg házban, az unoka épít magának ujat a telek másik oldalán, talán szebbet is, mint az öreg ház. Ilyen az öreg Lőrinc Pál háza (114), aki fönt lakik a gyümölcsös mellett, - házas fiai, György meg István, lent vannak, közel a kapuhoz meg a csürhöz, mert ott a dolguk. A Kolozsvárhoz közelebb eső vidéken a boronás házak közé mind sűrűbben vegyül már a kőház is; mint például a Balázs Samu, meg Balázs Gyárfás háza (112); kőből épített nagy ablakokkal, városi módra. A két végén egy-egy ház, közbül a nyári tüzelővel, a füstölő kamrával. Hosszu, szép tornácuk van, lejáró is a pincébe, de azért mégis csak szebb a szemben lévő öreg boronás ház, sok apró muskátlis ablakával, előtte a paddal, amire kiülnek az öregek «gondolkodni».

Általában, a kalotaszegi udvar meglehetősen tágas, kivéve Bánffy-Hunyadon, ahol bizony erősen városiasodik már az udvar is. Jellemző a kövezett, mint ők mondják a «kirakott udvar» s tipikus a kőlépcsőföljárás a tornácra. (115)

Az udvaron s összes épületein, legszembetünőbb, - a legrégiebbeken is, - a gyakorlatias jelleg; a gazdasági épületek formája hagyományosan régi, a különbség alig egyébb, mint az, hogy a régebbiek zsuppal vannak födve, az ujabbak zsendelylyel, cseréppel.


 
Három család háza («trunkus telek» B.-Hunyadon. (113) a) Vörös Márton háza; b) kamarája, hágóval a pincébe; c) kemencéje; d) füstház; e) tornác, alatti a lépcső a pincébe; f) Vörös János háza; g) Kuruc István sógor háza.)

Egy zentelki udvaron (122) sajátságos beosztású félszert találtunk; a hiú ereszszerűleg ugrik ki az épület végén s vakolva van az istálló. Az aprómarhának a ház végibe ragasztanak ólat, vagy külön cölöpre kerül a tyúkól. (123. 124. 125. 126.) Nevezetes része az udvarnak a kút, amely ha ágas, hol galambduc kerül az ágasára, hol meg tulipántos, vagy egyéb diszítés; sekélyebb kút fölé ágast nem emelnek, csak úgy, hosszú rudra erősített vederrel merik a vizet. (128)

Amilyen egyszerű s mégis elmés az a merő veder, olyan leleményes, olyan furfangos a nép számtalan kis holmija, ahogy ők mondják «kieszelése». Például a nyári konyha, meg az aszaló, ahol a gyümölcsöt aszalják télire, (89); az elmés szerkezetű szélmutató, az eresz alá dugott kacattartó, az egérfogó, a vályú, a seprű; se szeri, se száma a kilincs készségnek, - rugós a szobaajtóra, egyszerűbb az ólra; elmés az «ajtólakasztó» - hát az elromlott zár rugóját hogy helyettesítik faabroncscsal! (130-140)


 
Lőrinc Pál házatelkéről, Magyar-Valkón. (114) 1. Az öregek házatornáca a kis unokával; 2. a gabonás tornáca; 3. az uj ház tornáca, meg az uj ház télen bélelt ablaka; 4. az ablakfél metszete.

A fölületes szemlélő mindezt olyan egyformának látja, éppen mint a falu összes házát. Pedig dehogy egyforma, - külön karaktere van minden holminak, aminthogy külön-külön jelleget találunk az egyes házakon is, ha figyelmesebben vesszük szemügyre.

A házak külső képe kivált a tornác s a tető különfélesége folytán változik. Legáltalánosabb az az egyszerű házforma, amelyet kétereszesnek nevezhetünk: a tető két vége túlér a ház homlokán, a változatosan diszített oromfalon; a fal szintjében lévő és felnyúló deszkák ki vannak lyuggatva, a kiálló ereszszel színest meg «rostélyos» vagy pedig erősen ki van cifrázva, a fedél mentén és az alsó eresznél háromszöglet szerint deszkák vannak szögezve. Aki ügyesebb vagy akinek több volt az érkezése, leveles kacskaringókat, galambot, meg virágot fürészelt ki rókafarkú fürészivel a deckákból és úgy szegezte azokat föl. Az újabb házak oromfala előtt (145-6) még könnyű karfát is találunk. (Lehet, hogy régebben az eresz alá helyezett galambbug miatt kellett, de valószinűbb, hogy az éretlen városi befolyás hatása már ez). Az oromfal deszkáiról ritkán hiányzik az évszám. Ha nem magyar valláson vannak a benlakók, azaz, ha nem ev. reformátusok, hanem görög keletiek vagy róm. katolikusok, keresztet vágnak a deszkába. A ház külső diszítéséről szólunk még részletesebben.

Néha, az udvar felé, középen kiszélesedik a tornác s a fölibe eresztett fióktető éppen olyan függőleges oromban végződik, mint a ház teteje - és galambbug (148) is kerül az eresz alá.

A tető tagolás a gazdagabb a bogárhátú tetőnél. A gerinc vége le van csapva (konty tető) s lent, az eresz megkerüli a ház végét is. Ez a régebbi forma. Máskülönben a deszkás oromfal itt is éppen úgy ki van vagdosva cifrára. Hogy a legrégibb rendű tetőt se hagyjuk el, felvettük Máté János Jánoska házát, Ketesden. Zsuppos a teteje, mind a négy oldalra egyaránt hajlik s kémény sincsen rajta, ott megyen ki a füst, ahol nyilást talál. (150)


 
Sztána faluból.

Hogy mennyi gyakorlatias találékonysággal eszelik ki építkezésüket: tekintsünk meg egy kis mákói házat (151). A bogárhátú tető elülső kis eresze, meg a házhosszanti fedél, össze ér az utcaajtó fedelével. Hisz közel estek egymáshoz, csak az eresz szarufáit kell egy keveset meghosszabbítani s mindjárt be is fedhetik véle az utcaajtót is. Ez az a csudálatos valami, az a bájos naivitás, ami nyomban megkapja a városi unott kedvű embert. Természetes, egészséges és mégis eredetien festői. Az erősen hímes utcaajtó kijebb áll a ház végétől. Agyagból rakott pad van a fal mentén, éppen a kapu szintjéig. A fehérre meszelt falon igen jó helyt áll az a két kis ablak is. Szándék-e vagy véletlen, de magasságuk aránya a házpadtól meg a bogárhátú tető ereszétől olyan szerencsés, hogy a különben is igen művészi csoportosítást szinte tökéletessé teszi. A ház külső képén, ismételjük, változtat a tető különböző alakulása és a tornác. A régi öreg házak előtt nem is volt tornác. A pitar fala beljebb állott az eresz alatt, mint a ház fala és a kamra fala, - így több hely jutott, hogy esőben állongáljanak alatta, vagy hogy egyet-mást künn tarthassanak, levegősebb helyen. Későbben építették a ház hosszában a tornácot az udvar felé. Innen be lehet tekinteni az egész udvart, a gazda vagy egyik legény fia künn is hál nyárban a hombár mellett. Itt a gabonás szuszénk, itt tartják rakásba hányva ősszel a törökbúzát, a répát, meg a pityókát is addig, amíg el nem takaríthatják. A törökbúzát meghántják, a javát, szépit meg felaggatják a tornác mentén az eresz alá, magnak. A tornác végében van a téjpóc (tejpolc) is. Magasan és külön lóg le a folyó gerendáról, hogy a macska ne veszedelmezzen, mert a tejet teszik oda keseredni (megaludni).


 
A kalotaszegi «kirakott» udvar tipusa (B.-Hunyad). (115)


 
Régi ház udvara, Magyarókerekén. (117)

Az ilyen egyenes tornác mindhárom oldala szabad, lábfatartói - oszlopai - igen sokféleképpen vannak megfaragva s a karfa kivágásaival sok ötletre szolgáltatnak módot a diszítőnek. (153-5) Van rostélyos karfa (157), van teli deckás, meg cifrázott, van kivágott és van falazott is, olyan, hogy a zsendelylyel lefedett fal fölött éppen hogy kiér még a decka (158).


 
Udvar B.-Hunyadon. (116)

A lábfatartó vagy négyszegletes, vagy pedig élei le vannak simítva, fölfelé erősebben. Van egészen gömbölyű, hasas oszlop is. Ez a gömbölyű tagja, a láb, hol hosszú s a karfától elér a lábfáig, mint az előbbeni rostélyos tornácnál, hol meg rövidebb, csak az oszlop alsó feléig ér, sőt még annál is kurtább. Meglepő, hogy Bánffy-Hunyadtól haladva Kolozsvár felé, az oszlopnak ez a gömbölyű része mind rövidebb lesz; már Darócon és környékén csak a feléig ér (161), Bácsott már egészen rövid, de még mindig helyes (162). Igen ügyesek a nyeregfák is a vízszintes lábfa és az oszlop között; az a rendeltetésük, hogy a lábfa jobban elosztva, hosszabb darabon vegye át az oszlop alátámasztását. És ezt a szerepét, csodálatosan finom érzékkel, bele is vitték a nyeregfa körvonalaiba. Amint az oszloptól jobbra-balra homorúan ki van vágva, azután meg zömök formákban elvégződik: bámulatos szabatossággal fejezi ki azt a rugalmas ellenállást, amelyet a vízszintes lábfatartó gerenda behajlása ellen fejt ki. E formaőszinteség szempontjából legsikerültebb talán a daróci és szucsáki tornác nyeregfája, (161. 164.) kevésbé vallja be rendeltetését az esztánai. Ahol nincsen nyeregfa, ott «kötéssel» van az oszlop a lábfához erősítve. Ily módon kapjuk meg az átmenetet a függőleges oszlopból a vízszintes lábfához. Az ívek nyomottak, kerülékesek, de mindig finom vonalúak. (164) A kötés rendeltetése különben még az is, hogy az egész faalkotmányt megkösse, esetleges oldalt való elmozdulásban megakadályozza. A karfa fölött szabad a tornác, (156) egy kis rács ha van, hogy a tyúk ne reppenjen föl. Egészen az ereszig zárt a tornác akkor, ha egyik vége az utcára szolgál, mint Petre János házánál, ahol a karfa fölött rostély van. Itt tekintenek ki, ha valaki bekivánkozik az utcaajtón. Az utcaajtó a ház hoszanti irányában van a lépcső miatt, a kapu meg keresztbe. Ez által is igen helyes és festői a megoldás. Az ablakokon domborodó farács.


 
A legrégibb csűr s udvar, Magyarókerekén, Péter Pál Palkó portája. (118)

Van szegelletre menő, van kiugró tornác is, sőt a leggazdagabb elrendezés szerint körül tornácos, vagy ahogy ők mondják, kereken tornácos ház is van.

Körültornácos az olyan ház, amelyiknek három oldala is tornácos. Ritkán fordul elő, inkább csak a teljesen szabadon álló háznál, ahol a szomszéd felé eső oldal marad csak tornác nélkül.


 
Daróci udvar. (119)


 
Bogártelki udvar. (120)


 
Régi udvar, B.-Hunyadon. (121)


 
Félszer (ujabb módi) Zentelkén. (122)


 
Tyukól a ház végiben, Nagy-Almáson. (123)


 
Bogártelke faluból


 
Hímes kutágas és tyukól, Nyárszón. (124)


 
Egy gyerővásárhelyi udvaron. (127)


 
Nyári konyha, Sárvásárott. (129)


 
Hímes és galambducos kutágas, Magyar-Valkón. (125)


 
Tulipános kutágas, Darócon. (126)

Szegelletre menő tornáca van Bálint Palkó Pál házának, Zentelkén (165). A tornác végig halad a ház hosszában és fordul előre. A fa mögött, a végiben van a szalonnás kamara, a ház hosszabbik oldalán meg, a karfától kijebb, áll a póc s bé van lécelve, egészen fel, az ereszig; elül, a bejárónál pedig, ajtaja van: afféle levegős kamra. A tornác tulajdonképpen kettős, alatta is van egy sor, a pince előtt, hogy árnyékot fogjon, meg legyen, hogy hová rakják el a fát. Ügyes az eresz alatt lógó kivésett fatörzs, amely az esővizet gyűjti a lépcső mellé, a cseberbe.

Végül, van még egy módja a tornác elhelyezésének, amilyent Magyar-Gyerő-Monostoron, egy érdekes régi kúrján találtunk. Nem egészen népies már, de közelebb áll a falusi építkezéshez. Az udvar felé kiugró épületrész közepén van a pincelejárás, erős tölgyajtóval elzárva; két oldalt vezet föl a pitar lépcsője és mindkettő félfedeles tornácban végződik. (166)


 
Péter Hosszú Pista szélmutatója, Magyarókerekén. (130)

E tornácok feltöltött földdel, kőből rakott alapon nyugodnak. Ha menedékes a házhely, jó magasan - kukra - állanak; akad olyan is, hogy éppen csak kiemelkedik egy keveset az udvar földjéből.

Sok mindenre jó a kiugró tornác, mint a valkói kántor házán, mely különben körül tornácos is. (167) Az alsó sorban van a pince, a kamra, meg a nyári konyha, a felsőben a ház, a pitar s ha kell, hát még egy ház. Ha már most a pince falával egyszint állítanák a tornác oszlopait, úgy a felső háznak sokkal kisebb volna a belterjessége, pedig éppen fordítva kell annak lennie, - tehát a pince lehetne kisebb. Úgy segítenek ezen, hogy a pince feletti padolás folyó gerendáit kieresztik a falon túl s arra állítják föl a tornác oszlopait, lábfatartóit. (168) Bepadolják, karfát szegeznek rá s járhatnak körül a szegelleteken, nézhetik az utcát is. És még másról is jó ez így! Ha a pince fala nem kőből épült, hanem vályogból vagy földből van verve, akkor jó, ha az eső nem veri, ha megvédi az időjárás ellen a kiugró padolás.

A ház külső képéhez tartozik még a telek bekertelése. Ebben is nagy a változatosság, aszerint, amint kőben szegényebb vagy bővebb a vidék. Az egészen nyers, fejszével hasogatott palánktól a teli, a lyuggatott, a cifra decka és lécpalánkig, sok mindenféle fajtája van ennek, aszerint, kinek milyen a módja. A kőben bővebb vidéken egészen teli kőfallal kertelik be a házhelyet, felül kis zsendelytetőt adnak rá, vagy ágas-bogas, tüskés galylyal rakják be. Így Esztánán, meg Vistán. Leghelyesebbek a felemás bekertelések: alul kő, fejül léc vagy decka. Itt ismét megnyilatkozik a nép nemes arányérzéke. A zsoboki nagyobb kövekből összerakott falba beállítgatják a kerítés oszlopfáit s befalazzák félig, felső fele meg kiáll magára s ehez szegezik a léces kerítést. A léces kerítés könnyebb, kisebbszerű, hiszen az anyaga, a fa is gyöngébb. Ez hát sokkal alacsonyabbra, igénytelenebbre van tartva, mint a magas vaskos kőfal. Egypár a tetejébe oda vetett galy megadja a módját is. A kis utcaajtók, meg a velük egybekötött kapuk - a szekereknek - ezek is sok leleményességgel ügyességgel vannak a többihez építve vagy odaállítva. Majd mindeniken ott a kis eresz, a félkörös vagy laposabb köríves szemöldökfán, ez meg a himes ajtófélfán, amiről sok a mondanivalónk még. Itt csak két különös utcaajtóról emlékezzünk meg ezek kivételek.


 
Vizmerő sajtár (Nyárszó). (128)


 
Kacattartó a házvégiben, Magyar-Bikalon. (131)


 
Nyárszói egérfogó. (132)


 
Nagyalmási vályú («fogós»). (133)


 
Szérű seprő, nyirfából, Kis-Petriben. (134)


 
Tasnádi István tulogdi kilincs-készsége a pincén, Kis-Petriben. (135)


 
Vaskilincsek, Tamás János zsidó házán, Magyarókerekén. (136)


 
Kilincskészség, rugóval, egy nagy-almási szobaajtón. (137)


 
Berec Bandi Márton önműködő ajtó «bakasztó»-ja Sztánán. (138) (A kinyitásnál lábával lenyomja, visszahull s nyitva tartja az ajtót.)


 
Elromlott zár rugóját helyettesítő készség, Sztánán. (139)


 
Nyárszói ólajtó. (140)


 
Albert János Jankó új háza, Bogártelkén. (141)


 
Új ház, Darócon. (142)


 
Péter András Paszula, égett ember új háza. (Jákótelke). (143)

Egyik a zsoboki (169). A küszöb, az ajtófél, a szemöldök - mind kőből van, simán, egyszerűen, amint illik is a monumentális anyaghoz ha mellette könnyebb anyag is van, a fából való ajtószárny. Bezzeg ez csupa tagozás, apró, kicsi kockás az eleje, csak éppen hogy a váza, a kerete sima, mert ez a szerkezethez tartozik. Látja az ember azt is, hogy áll a kis eresz a szemöldök kövön, hogy van odaerősítve. Talán csavarokkal? Dehogy is. Az a keresztben álló két kis kötőgerenda, tölgyfából csinosan kifaragva, olyan akkurátosan van a kő szemöldök gerenda horonyába belészabva és beleékelve, hogy nem mozdúl se jobbra, se balra, ha még úgy fúj is a szél. Erre a két kis gerendára vannak azután rászegezve a kis szarúfák, szóval az egész eresz. Az ajtószárny forgópántja természetesen csavarral van átkötve a kő ajtófélen. Így a kapuzábén is. Egyszerű, világos, természetes az egész kis alkotmány és csodálatos, mennyivel előkelőbb, mint a mi városi bérházaink elcsépelt, idegen sallangos kapui. A maga nemében ilyen műremek egy vistai utcaajtó is. (170) Mennyire szépen, tisztán van ez is összeépítve és az összeépítés természetéből s formáiból milyen őszinteséggel alakul ki a diszítése! Egy szempillantás alatt láthatjuk s megértjük, hogy építenők fel. Elsőben is pár nagyobb kőből alapot rakunk alája; azután a felső köveket megnagyoljuk, összeillesztjük, hogy jól feküdjék fel rája a küszöbfa, meg a két keresztben álló talpfa; emezeket össze is csapoljuk. A talpfa csaplyukaiba béültetjük az egybekötött ajtót. Jó, hogy vastagabb alúl, jobban megáll. Fölfelé már ügyetlen, esetlen volna, ha ilyen vastag maradna, hát, ott van alúl a cifrázatja, tömött, gazdag, keleties formáival s azon túl karcsúbban halad fölfelé. Hogy egészen erősen álljon, sast - talpkötőt - teszünk eléje és mögéje, zömök, erős, vaskos darabot és odaszegezzük tölgyfa szegekkel. Oldalt sem dülhet, meg se mozdúlhat, mert a szemöldökfa csapja jól belenyúlik kétoldalt a félfába, be van szegelve, - de leginkább megfogják a kötők. A két ferde kötő cifra vége épp olyanképpen ki is van vésve a szemöldök - meg félfából s bele van szorítva, verve. Az ív fele, a közepe, hímes s amint az ív vonalán ott van az a bog rajta, olyan, mintha egy pillangó ülne a szemöldökfa szegelletében s nézne lefele, be az ajtóra. Az ajtószárny, sima deszkából, három hevederre van szegezve, - a három sor, cifrázott fejű faszeg egyszersmind a diszítés. A szem megnyugszik e sima felületen s csak annál több figyelem jut a hímes kapufélfának, az ugynevezett kapuzábénak. Semmi fölösleges nincsen és nem hiányzik semmi, - remek a maga nemében.


 

 
Korpos György Pál háza, Körösfőn. (144)


 
Nagy-almási új ház. (145)


 
Kis Lőrinc ezermester háza, Ketesden. (146)

Általában, a kalotaszegi magyar pazarul diszíti háza külsejét, s a legszegényebbnél is ritkán marad parasztja a tetőnek, az oromfalnak, illetve a ház homlokának, az ablaknak, a tornácnak, - de diszítésében leggazdagabb a nagy és a kis kapu, ahogy ők mondják, a leveles kapu és az utcaajtó.

Az alapjában fából épült kalotaszegi ház oromfala, az úgynevezett tűzfal is fából van, deszkából. A deszkázásba formás kivágásokat fürészelnek, részint, hogy a konyha nyilt tűzhelyéről a hiuba tóduló füst ott kijuthasson (mert kémény nincs), részint, hogy világosság szürődhessék be a padlásra. E kettős szükség révén termett azután az oromfal diszítés, amiben kétféleképp járnak el: a deszkák fúgáit szélesítik ki dekorativ elemmé, a diszítő nyilásnak egyik fele az egyik deszkából, másik a szomszédos másik deszkából kerül ki s ez a helyesebb eljárás, mert így a deszka erősebb marad, - de vannak falvak, ahol a deszka közepéből vágják ki a formákat. Az első esetben szélesebb, nagyobb motivumokat alkalmaznak; az utóbbi esetben - mert, ők is gondolnak a deszka tartósságával, - szűkebb, keskenyebb lesz a díszesen vágott nyilás. Jut azonban még egyéb diszítés is a ház homlokára. A tető csúcsvégződésén egy vízszintes, két alsó részén pedig függélyes osztással háromszögű mezőket szerkesztenek (173 d.), ezeket bedeszkázzák s a deszkázást formás kifürészeléssel diszítik. Jellemzi harmónia érzésüket, hogy míg az oromfalon negativ formákat alkalmaznak, e mezőkre rendesen pozitiv formák kerülnek. A csúcsnál lévő mezőt a felező vonallal két részre szokták osztani; a tetőt beszegő deszka felső szélét ritmikusan ismétlődő kimetszésekkel diszítik s e csipkés motivumot megismétlik a belső szélen s az alsón is. Egy bikali ház homlokán a csúcs alatt félkör vonal metszi le a két alsó mezőt s ezek alatt még két kisebb kör van kitöltve figurális diszítéssel. A háromszögű mezők diszítésének népies jellege nem megbízható, számos idegen, svejcies forma akad közöttük; az elterjedt lombfürészelési minták, a nép kezén forgó városi képes árjegyzékek sok idegen motivumot csempésznek a faluba. Ilyen idegen formával van kitöltve a 174. ábrán fent a középső háromszög s a felső középső és a tőle jobbra eső is.


 
Gáspár István, daróci földmives, magaépitett háza. (147)


 
Galambos tornác, Jegenyén; alatta a pince. (148)

Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a háromszög belső csúcsából kiinduló szárakon ülő levelek és virágok képezik a leggyakrabban ismétlődő ornamentumot; a házhomlok diszítés egyszerűbb és ismétlődő formái közé tartozik: a szívalakú kimetszés, a rózsácska, a csillag, a körkimetszés, a hullámvonal. Akad számos igazán művészi csoportosítás és beosztás: üde, csipkeszerűen könnyed annak a bikali háznak a homloka (173) amelyen a fúgákat kifürészelték, de jut kivágás a deszkák közepére is, úgy hogy egyben igenleges és nemleges formák képződnek.


 
Márton András kurátor háza, Damoson. (149)


 
Máté János Jánoska harangozó régi módi háza, Ketesden. (150)


 
Ujabb ház, eresz alá épitett utcaajtóval, Mákón. (151)

A ház peremszegő deszkáit egyenes és görbe vonalak összetételeiből szerkesztett formákkal diszítik; a 176. 177. ábrákon láthatjuk e különféle, fogrovásszerű diszítéseket; a 178 ábrán van egy sikerült csúcsdiszítés is.


 
Kovács János háza, Bogártelkén, föstött és figurálisan himes utcaajtóval és kapuval. (152)

Sajátos diszítésre találunk a zsindelyes háztetőn is; a tetőgerinc két végén - néhol csak az utcára tekintő végén - ott kapjuk a «református cserepet», a bádogkakast, vagy a fából faragott, gombon ülő tulipánt, ami a legmagyarosabb s a legelterjedtebb. (179).

A tornác kerítésének diszítése hasonlít a ház homlokának diszítéséhez. A függélyesen elhelyezett deszkalapokat s a lapok közeit fürészelik ki egyszerű szív és más, rendesen hegyesedő formákban, leginkább tulipánosan (181). Említettük már azt a sárvásári tornácajtót, amelynek oszlopát emberfővel diszítették; megjegyezzük, hogy az efajta diszítés csak elvétve fordul elő s mindig nagyon kezdetleges. (182). Diszítik a tornácról a konyhába nyiló ajtót is, amely elé cserényt, illetve verőcét alkalmaznak. (183). Az ajtóra, a világítás végett, inkább nemleges formákat alkalmaznak. Ha a tornáckerítés deszkái nincsenek mintásan fürészelve, úgy sárgásbarnára szokták bemázolni s fekete föstékkel «tigriselik».


 
Tornác szegellet, fölfalazott karfával, Vistán. (158)


 
Eresz- és karfa részletek, Bácsott; rácsos ablak Jákótelkén. (153)

Különösebb kiképzésű ablakra nem igen akadunk; rendesen a ház utcára tekintő oldalán van s falait ugyan kifestik kígyózó vonalra rakott, gyorgyinát, rózsát, szegfűt ábrázoló diszítéssel, vagy pedig egyszerűen bemázolják miniummal pirosra, vagy kékre, zöldre, téglavörösre, - de nagyobb változatosságra az ablakdiszítésben nem lelünk. Akad, elvétve egy oromdísz az ablak fölött, vagy némi diszítés a keresztfán.

Érdekesebbek az ablakrácsok (185). Meleg nyári időben leszedik az üveges, (hajdan bendő hólyagos, lantornás) ablakszárnyat s finom lécből, vesszőből csinnal és szeszélylyel font rácsot alkalmaznak az ablaknyilásra, hogy a baromfi a szobába ne tolakodjék. Ezt, a rácsot egy-egy helyt cinoberpirosra vagy kékre mázolják. A második ábrán logikus főre vall, hogy a rács legutolsó pálcikája, mint nem szerkezeti, hanem tisztán diszítő rész, esztergálva van.


 

 
Gyurka János házaeleje Zsobokon; különböző karfák, maga a földmíves gazda csinálta. (154)

A kalotaszegi magyarságot jellemző diszítő kedv és képesség valósággal tobzódik az utcaajtókon. Itt nyilatkozik meg művészetük, olykor monumentálisan. Az utcaajtóról bízvást következtethetünk a belső berendezés csinosabb voltára is. Ahol díszes, ahol himes a kapu, ott rendesen helyes a szoba is; ott a fogason s a tálasokon lesz bőven győri kancsó s győri tál, díszesen ki van pingálva a téka, a láda, a padláda, meg a «komarás asztal» (248.), ott lelünk varrottasokat a rúdon, varrottas a lepedőhajtás, a párnacsup, meg az «ágyfűtől való», ott himes az osztováta, a kis szék s akad a mestergerendán himes súlyok, vetélő, vászonfeszítő és himes kapatisztító.


 
Petre János háza, Magyar-Valkón, csinosan állított utcaajtóval. (156)


 
Kalló Bandiék tornác oszlopa, tulipános vágással, Magyar-Gyerővásárhelyt. (155)


 
A kurátor háza tornáca, M.-Valkón; más házból való cserény (rácsos ajtó) és karfa, Magyar-Valkón. (157)


 
Házrészletek Magyar-Valkóról. (160) 1. Tornáclábfa tartó (oszlop). 2. Bálványfa. 3. Ágyfűtül való fa. 4. Tök a tetőn.


 
Hosszú János háza, Sztánán. (159) «Erősen szép» tornác, himes lábfával, meg eresz gerendával; himes utcaajtó.


 
Tornác szegellett, Darócon. Tornác Szucsákon. (161)

Gonddal, szeretettel készíti és faragja, vagy faragtatja kis kapuját a kalotaszegi nép még ma is, hajdan pedig, majd egy porta elül se hiányzott a himes utcaajtó. Lehet, mert akkor könnyebb volt még az élet; mentegetőznek, hogy a régi világban idő is olcsóbban jutott a faricskálásra... Igaz, cserfa, tölgyfa is bővebben volt, még akkor, - ma már nagy ára van az alkalmatos fának, nem telik rá, csak a jobb módunak, a szegény ember ma már beéri leveles kapuval, csupasz kapuzábéval.


 
Tornác, Bácsott. (162)

A kis kapun (amit ők következetesen ucc'ajtónak hívnak) az emberek kilincselnek, a széttárható díszes «zábéra» akasztott nagy kapun, a «leveles kapun» (mert deszkalevelekből, lécekből készül) a szekér jár be az udvarra, de mivelhogy ennek a kitárása kissé körülményesebb, ha nem szekérrel érkeznek, a jószág is a kis kapun kerül haza.

A kis kapu nyilása embernagysághoz van szabva: két hatalmas gerendából a két ajtófélfa, ezeken nyugszik, illetve ezekbe van róva elmésen a szemöldökfa s a szemöldökfára csúpos vagy gerinces tetőfedél van rakva, hogy naptól, esőtől védje valamelyest a kiskaput. Egy-egy helyt galambduc is kerül a tetőfedél alá, a székely búgos kapu kicsinyitett mintájára. A kiskapu aljában van a küszöbgerenda. «H» alakban, két más rövidebb gerenda is eresztékbe van róva, hogy egyenesen álló helyzetben tartsák a küszöbgerendába ékelt ajtófélfákat s így a kapuszárnyat is; idővel, amikor a fa megkorhad s a csapágyak tágulnak, ráklábra kerülnek az ajtófélfák, - kis gyámokkal vagy kis derékszögű, esetleg háromszögű ékekkel támogatják meg, elfödve így gyakran a diszítést is. Mert a két ajtófélfa rendesen díszes, ahogy ők mondják: «himes», - de jut diszítés a szemöldökfára s az ajtó szilárdságát biztosító gyámfákra is; himes a kapuzábé is. Olykor az alsó gerendák felső lapját is diszítik. (172 b). Az építtető neve, az építés dátuma, olykor valami jámbor mondás, a szemöldökfán szokott lenni, megesik azonban, hogy kerül az ajtófélfára is.


 
Magyar gyerőmonostori tornác. (163)

Az ajtófélfák alsó végén vagy párkányosan vagy pálcikákkal vagy egyéb ornamentummal jelzik a lábat, illetve az alapot, hogy föléje adják az oszloptörzset, rajta két egymástól ugyan különböző, de rendesen részarányos diszítéssel, amely diszítés - a gyámfák (kötőgerendák) közvetítésével - átmegyen a szemöldökfára is (173 b), befejeződvén a szemöldökfa közepének diszítésében. Bizonyos diszítő szerep jut, még pedig magának a szerkezetnek e célra való érvényesítése és fölhasználása révén, azoknak a gyámfáknak is, amelyek az ajtófélfákat kötik össze, helyes vonalakba s szögekbe róva, a szemöldökfával (174-175 b). Van rá eset, hogy az egész utcaajtó diszítése csak ilyen szerkezetbeli s éppen ezeken találtunk bizonyos komoly monumentalitást.

Magát a diszítést vizsgálván, kétféle osztályozásra nyilnék alkalmunk: mértanira és szabadabb ornamentikaira, - bár, mint már említettük, elvétve figurális diszítés is akad a kis kapukon; Bogártelkén, egy utcaajtó két félfáján zsandár és baka áll, egy másik ajtón, szintén Bogártelkén, kalotaszegi asszony és férfi; Inaktelkén is van ilyen, még pedig színes. A kétféle diszítési mód keverten is előfordul, sőt a mértani formák összhatását, kedvezően lágyítja a közéjük rótt kevéske vonal- vagy virágdísz, összekötvén a különben nagyon is mereven elkülönített rózsácskákat (176 b).

A mértani formák a körből s a kör osztásából kerülnek ki; kisebb szerep jut a négyszögnek és osztásának, - a négyszög inkább egyébb diszítés keretbefogására szolgál. A mértani formák közé sorozhatnók azt a vonalas diszítést is, amely a (177 b) ajtón látható, - inkább csak térkitöltő szerepe van s fába karcolt vékonyka vonal lévén, így képen sikerültebb, még a valóságban erőtlen, elmosódó.


 
Kis-Petri faluból.

A körből alakítják a rózsácskákat s a csillagformákat, több-kevesebb részre osztván a kört, részint sugaraival, részint saját köríveivel; de ha gazdagabb kiképzésű a rózsácska, a kört rendesen a természetes hat részre osztják. Tagadhatatlan, bizonyos formák gyakran ismétlődnek a primitív faragó kés alatt s legjellemzőbbek a könnyen faragható, csúcsban végződő, mélyítve vésett formációk. Dombor faragású a szabadabb virág - tulipán - s levéldísz; domborúan faragják a homorú ívecskékkel csonkított négyszögű mezőket (táblákat) is (179 b). A kör osztásából származó ékítményeket megkapjuk az apró holmin is, az orsó nehezítő karikókon pazar változatosságban, a sulykokon, a kapatisztítókon. Legtöbbször ismétlődik az a rózsácska, amely a (180 b) utcaajtón látható: a hat részre osztott körbe hatsugarú csillagot vésnek, úgy, hogy az ismert hat körlencse képezi a sugarakat; a sugarak végződését új körlencse köti össze s a lencsék között lévő részt a konturok mentén kivésik, úgy, hogy a három metszés egy csúcsban találkozik. Hasonlóan ki van vésve a csillagban lévő s az azon kívül eső összes lencsék belső területe is, de valamennyinek a közepén meghagynak egy-egy hidacskát. A mély bemetszések szép árnyékrajzot adnak napsütéskor. A kisebb köröket kevesebb bemetszés diszíti s az egész kicsinyeknek csak bevésett sugarak jutnak. E nagyságuk szerint különbözően diszített csillagok és rózsácskák a legkülönfélébb csoportosításban kerülnek egymás mellé és egymás alá. Két-két egymás fölött lévő négy rózsácska közé, például, két kisebbet tesznek egymás mellé s a megmaradt kisebb körökbe még kisebb köröket vésnek (180 b) - négy kisebb közé vésnek egy nagyobbat, kettesével egymás alá, csillagot rózsácskával vegyesen (177 b). Hogy a diszítést összefoglalják s a szabadon maradt tér is himes legyen, indaszerű vonalat vésnek közéjük (181-182 b). Ez az összefoglalás olykor maga is széles diszítéssel válik (183 b), olykor pedig egyszerű vonalban vésett tulipán vagy valami kis virág ül az indákon. Egy zsoboki utcaajtó csupa részarányosan csoportosított, kivájt körlencsével van diszítve s a köztük maradt sima térre apró félköröket vájtak (185 b), hornyolták. Általában, a kalotaszegiek kedvtelve használnak ki minden diszíthető terecskét s így olykor bizony túlrakott a munkájuk; ugyanezt tapasztaljuk gyönyörű, elmés és eredeti munkájuk, az írás után való varrottason is, ahol túlgazdagságukban noha teljesen összefolynak a diszítő elemek. Ez a túlrakottság az egyszerű ember ízlésének a gyöngéje: mennél egyszerűbb valami, annál kevésbé kedveli s a gazdag fogalmát nem ritkán összetéveszti a szép fogalmával. De viszont: «Volo ubertatem in juventute...» Az utcaajtókra is jut az ízlés eme hibájából. Valóságos ráadás a keresztvonal, vagy egyéb keresztezett egyenes és ilyen ráadás-motivum az a gótikus halhólyag forma (186.), amit ott helyez el, ahol az egymás mellett futó indák nem töltötték ki teljesen a simán maradt teret. Egy-egy ujabban készült utcaajtón csupa érintkező diszítések vannak, semmi parasztja nem marad a két ajtófélfának; ugyancsak e kis kapu mellett, Zsobokon, a nagy kapu zábéján bálványfej is van, bévül pedig, a kis ajtó fölött, citera, úgy, hogy minden ajtónyitásra megszólal.


 
Sztánai házrészletek. (164)


 
Nagy-Petri faluból.


 
Bálint Palkó Pál háza, Zentelkén. (165)


 
A kántor háza, Magyar-Valkón, utca felé eső tornáccal. (167)


 
Régi kúrja, Magyar Gyerőmonostoron. (166)


 
Ágoston Marci János háza, kő utcaajtóval, Sztánán. (168)


 

 

 

 

 

 

 

 
Kalotaszegi utcaajtók Damosról, Zsobokról, egy kapuzábé Nyárszón s egy székelyes kapu Magyarvalkón. (XIV. tb.)


 
Utcaajtó kőből és tölgyfából, Zsobokon. (169)

Az egyes diszítő motivumok szegélyezve vannak, leggyakrabban egymás mellé vagy egymás alá sorozott négyszögekkel, meghúzott keresztező átlókkal s az átlók közé vésett kis tetraeder-alakkal (187.); olykor a négyszög párhuzamos vonalakkal van osztva, például a (188.) ábrán két tulipánsort választ el egymástól a váltakozó négyszögdísz motivum. Van egyéb fűzött vagy egymás alá helyezett kis idom is, például az, amelynek két függélyes oldala egyenes, felsője domboru, alsója homoru; ezt a vésett formát szívesen alkalmazzák boton, kapa s kasza nyélen is. Szeretik a csúcsaikkal érintkező négyszögeket s a vonalacskákkal osztott félköröket.


 
Egy vistai utcaajtó. (170)


 

 

 
(171)


 
Nagy-almási fedéldiszitések. (172)


 

 

 

 

 
Házhomloka. (173) a) Bábonyban; b), c) Magyar-Bikalon; d) Ketesden; e) Zsobokon.


 
Fedéldiszek, Magyaró-Kerekén, Zsobokon és Ketesden. (174)


 
(175)


 
B.-hunyadi és zsoboki tornácdiszitések. (176)


 
B.-hunyadi, ketesdi, zsoboki és magyarókereki lécszegélyek. (177)


 
Zsobok. (178)


 
Házcsupok, B.-Hunyad, Zsobok, Magyarókereke. (179)


 
Nyárszó. (180)


 
Zsoboki tornácdiszitések. (181)

A kis kapuk másik csoportja a virágdiszítéses, elvétve némi figurális elemmel vegyesen. A mértani diszítés azonban ezekről sem hiányzik teljesen, ha egyebütt nem, találunk a szegélyeken s még gyakrabban az ajtófélfa alján. Az ilyen kis kapukon részint homoru, részint domboru a vésett diszítés. A domborut - a teknikai feldolgozás természetéhez híven - vaskos, erőteljesebb formák jellemzik; a homoru forma inkább vonalas, vékony s a szélesebb hatást vonalszaporítás révén érik el. A domboru formák nem igen gazdagok motivumokban: ismétlődnek az egyes ágból induló tulipánok, levelek s kacsok. Legegyszerűbb ebből a fajtából a Ketesden ismétlődő tipus (189.): az ajtófélfa alsó részének közepére vésett különös alakú edényből indul a domboru egyenes inda, amelyen, jobboldalt s baloldalt, tulipán és levél váltakozik; az inda, kisérve a kis ajtó formáját, átvonul a szemöldökfára is. Egy nyárszói kis ajtón (173b.) az inda hullámvonalasan kúszik fölfelé s egyszerű levelek, kacsok, virágfélék vannak rajta, madár is ül az ágon, sőt egy kezdetlegesen ábrázolt emberi alak is látható, baltával kezében, a jobboldali ajtófélfán. Egy még a mult század elején hatalmas tölgytömbökből faragott csupos fedelű sztánai utcaajtón (179b.) is ott a levél és a tulipán, de metszett csúcsú négyszögek is vannak az ajtófélfákra faragva s mintegy bolthajtásszerűleg diszítik a félkörben végződő ajtónyilást. Hasonló, négyszögekből összetett diszítés választja el néha (188.) a hullámos ágon ülő, váltakozó tulipándíszt, amelyet a már ismert kis háromszög motivummal is megtoldanak. Ritkább az a diszítés, amit egy mákói kis kapun találtunk (191.): egy-egy karikákba fonódott kígyó van domboruan a félfákra faragva, - az egyik kígyó szájában virág, a másiknak a fején pedig valami sasféle. Ehez a fajtához sorozhatjuk azt a másfélszázados, elég épen megmaradt kaput is, amely a nagy-kapusi cinterem bejárását őrzi s amelyről a temetők kapcsán lesz szó. (432.)


 
Balázs Márt. bálványfája, Sárvásárott. (182)


 
Cserény, Antal János magyarbikali konyhaajtaján. (183)


 
Cserény. (pitvar rácsos ajtaja) (184) M. Bikal; M.-Gyerővásárhely.


 

 

 

 

 

 
Ablakrácsok. (185) 1. Magyar-Valkó; 2., 9. Magyaró-Kereke; 3. Sárvásár, vörösre föstve; 4., 5. Körösfő; 6. Daróc; 7. Magyar-falkó, kékre föstve; 8. Bogártelke, 10., 11., 12. Zsobok.


 
Vityiló bejárás, Magyar-Bikalon.


 
Paraszt ember kapurajza.


 
Kis Lőrinc ezermester utcaajtaja, Ketesden. (172 b)


 
Farnosi utcaajtó, nagy-petrii mintára. (174 b)


 
Utcaajtó 1822-ből, Nyárszón. (173 b) Zsuppal födve, domború himzéssel.


 
Balázs József utcaajtaja, Jegenyén. (176 b)

A vonalas diszitésű kis kapukon is találkozunk az edényből induló vagy szabadon álló hullámvonalas ággal, amelynek homoru oldalára kerül a levél és virágdísz; ebből a fajtából a legegyszerűbbet, lecsüngő tulipánokkal, Sárvásárott találtuk (192.); apró levelekkel, különös virágokkal van cifrázva a ketesdi ezermester kis kapuja (172 b); edényből nő ki az ág, tömött levél-, virág- és szőlőfürt diszítéssel, azon a magyarbikali kis kapun, amelyet maga a gazda, Kudor András faragott, tisztán, gondosan, sok eredetiséggel, alul s fölül rózsácskát is vésve a kiugró fölületekre (193.). Magyar ember munkája, Ignác Ferencé, a román templom bejárásának elhanyagolt ajtaja, Nagy-Petriben (194.), - diszítésnek kettős kereszt is került a virág fölé, igaz, minden összefüggés nélkül.


 
Kovács István Gyurka utcaajtaja, Sárvásárott. (175 b)


 
Mihály András Pál régi utcaajtaja, Körösfőn.

Szép és érdekes egy daróci kapu (186): több, egymással párhuzamosan kanyarodó s följebb-följebb mind kevesbedő száron ülnek a tulipánok; jó masszásan hat az egész s nem zavar a már említett gótikus eredetű halhólyag diszítés sem; vaskos levél és tulipán motivum van domboruan faragva, alatta rózsácskával, az alsó részre. Lényegében ehez hasonlít a (197-8.) ajtó és zábéi is. Eltérő diszítés van egy (199.) ajtón: két sorban fölfutó hullámvonalon egy levél s kacs, a vonal mentén pontok, tulipán s egy mélyen vésett levélforma közepén kiemelkedő ponttal; az ajtó mellett álló zábén a szárat kígyó helyettesíti, különben a diszítés hasonló.

Szokatlan a gyerővásárhelyi ajtón lévő kezdetleges diszítés (201.), ilyenféle a (202.) is.

Van még egy igen érdekes fajtája a kis kapunak: faragott diszítés nincsen rajtuk, de a szerkezet maga van hangsúlyozva, olyan erősen, hogy hatásuk valóban monumentális. Két damosi utcaajtón (203-4.) a hatalmas faszegeket használták föl diszítésnek. Van olyan is, amelyet csak domboruan faragott szegély diszít (207.); egy nagy-kapusi utcaajtón (209.) a kettős kötél formára faragott szegély közé apró virágdiszítést is «himeztek». Szóval, diszítés van még a legegyszerűbb utcaajtón is, ha egyéb nem, jelzik a félfákon a lábat (211.).


 
Kis-Kapus faluból.


 
Nagy-Kapus faluból.

Leveles kapu (210.) ritka ház elől hiányzik, bár újabban, szórványosan, az ujonnan építkező nagyobb falvakban kettétárható kapu is akad.

A leveles kapu két végére jut egy-egy kapufélfa, a kapuzábé, a melynek feje csigavonalszerűen faragott diszítésben végződik; maga a kapuszárny rendesen öt, olykor hat, egymástól három-négy ujjnyi távolságra vízszintesen helyezett deszkalevélből van szerkesztve, úgy hogy a leveleket a kapuszárny közepén egy függélyesen állított léc, illetve oszlop fogja össze, amelyből még négy rézsutosan helyezett léc nyúlik le a legalsó levél alsó széleig. A középléc felső végén van a gombfa, a kalotaszegi diszítés e gyakran ismétlődő, jellegzetes formája: gömb, a gömbön csillag s a csillagon tulipán, - a három közül el-el is marad egy vagy kettő (212-213-214.). Ezt a gombfát megkapjuk a ház tetején, az utcaajtó csupján, megkapjuk a temetőben, meg a gazdasági eszközökön, a járomszegtől elkezdve a kis mogyorótörőig.


 
Kulcsár Márton utcaajtaja, Magyarókerekén. (177 b)


 
Bálint János százesztendős utcaajtaja, Sztánán. (179 b)


 
Bálint András Andris utcaajtaja, Kalota-Szent-Királyt. (182 b) A szabadságharc idején leégtek a hímes utcaajtók, azóta itt ujat a helybeliek nem csinálnak, ezt a körösfői Korpos György faragta, «jó barátságból.»


 
Szénási István utcaajtaja, Zsobokon. (180 b)


 
Antal István utcaajtaja, Körösfőn. (181 b)


 
Antal György utcaajtaja, Körösfőn. (183 b)

A kis kapun maga a nyilás, fölül vagy egyenes, vagy íves, nyomottabb vagy magasodóbb félkörű, olykor vízszintesen álló körhenger alakú pálcatag diszítéssel;* az ajtószárny néha minden diszítés nélkül összerótt deszkákból áll, néha összefutó irányú a deszkázás, - van azonban gazdagabb tagozásu s az ilyenen diszít a szegezés is. Elvétve, ritkább lécezésű ajtószárnyra is akadhatunk. A kis kapu födele, itt-ott, ereszesen nyúlik előre s ilyenkor az ereszt egy-egy oszlop tartja; ilyen Sztánán a cinterembejárás ajtaja (431.) s Nagy-Petriben a román templomé, amit magyar ember csinált. (194.)


 
Jakab Márton Gazsi utcaajtaja, Darócon. (186)


 
Bánffy-hunyadi utcaajtó. (187)


 
Bódizs István, égett ember utcaajtaja, Jákótelkén.
(Az ajtózábé megmaradt a nagy tűzből.)


 
Kis Márton Ruzsa utcaajtaja, Zsobokon. (185 b)


 
Nagy-almási utcaajtó. (188)

A kis kapu rendesen három-négy sor csipkés fazsendelylyel van födve, olykor - ez a régibb módi - gömbölyűre, csúposan, a csücskin gombfával (179.) Ilyen már kevés van, még Zentelkén akad a legtöbb. A régi kapukon és szegényebb porta előtt, zsindely helyett zsuppfödésre is találunk.

Említettük már, hogy nehány galambbúgos székely nagy kapu is (215. XIV. tb.) tévedt Kalotaszegre, de inkább a legazdálkodott s elhanyagolt néhai uri portákon találunk ilyet.

Foglalkozzunk részletesebben a ház belső berendezésével. Vegyük a legegyszerűbbet, például Zentelkén, Benki Luki Istvánékét, ahol jó régiesen meg van még a pitar, a szoba s a kamara, vagyis a szalonnás, amelynek ajtóretesze a «vakzár», a «komarabot», a szobából záródik s menten észreveheti az asszony, hazáratlanul feledte künt a szalonnást.


 
A Ketesden ismétlődő utcaajtó tipus, domboru faragással. (189.)

A pitar nincs bepadlásolva, de hogy a tűzhelyről a láng föl ne csapjon a hiuba, a tűzhely fölé fenyőboronafák vannak boltozatosan összeróva s ezek képezik a «langfogót»-t. A boronafák tapasztva is vannak. A tűzhely mellső része s a tüzelőhely környéke barnábbra van mázolva, hogy a füstrakódás ne csúfítsa. A padláson, a tűzhely előtt vonul végig a mestergerenda, be a házba, illetve a szobába. A sommásabb konyha holmi künt lóg a pitarban; itt a mosószék s a háromlábú szapullószék is.


 
Mákói utcaajtó. (191)


 
Magyar-valkói utcaajtó. (190)


 
A sárvásári tanitó utcaajtaja. (192)


 
Kudor Pál András utcaajtaja, M.-Bikalon. (193)


 
Az oláh templom bejárása Nagy-Petriben. (194)
Magyar fölirással, 1855-ből; annak a magyar faragó földmívesnek a munkája, akitől a farnosiak is tanultak.


 
Pál János Mihók utcaajtaja, a szabadságharc idejéből, Zsobokon. (195)


 
Kovács János utcaajtaja, kőből, Zsobokon. (196)


 
Tamás Márton kapuzábéja, Nagykapuson. (198)


 
Tamás Márton utcaajtaja, Nagy-Kapuson. (197)


 
Imre András Bódis, jákótelki égett ember kapuzábéjának maradványa 1848-ból. (198)

Bent a házban, az utcára tekintő ablak alatt, szembe a bejáróajtóval, ott az első pad, amelynek folytatása, sarok fordulóval, a bal pad, a ház udvar felé eső fala mentén; a vendéget, akit meg akarnak becsülni, oda ültetik. A pad földbe ásott sason és cölöpökön áll. Itt az asztal. A bejáróajtótól jobbra, sarokban, a kemence; a kemence eleje «plattenes» - a kemence mellett a «pucik-pad» (gyerek alszik a pucikban). A harmadik sarokban, a kemence és az első pad között: az ágy; az ágy előtt két, módosabb helyen négy «egyes szék», olykor karosszék (a támlás padot nevezik széknek, maga a szék «egyes szék»). A bejáróajtótól balra a negyedik sarokban, a keskeny «vízpad». Az ágy végiben az esztováta, a szövőszék. Az első pad és bal pad sarokérintkezése fölött az «öveges téka», - módosabb helyen jut, az ágy mellé is «fali téka». A padok fölött a fogas és tálas; «első és bal fogas», teli kancsóval s ott a keretes kis tükör is. A bejáróajtótól jobbra: fogas és polc a főzőedényeknek s «fazokak»-nak. A mestergerendára van erősítve, «bakasztó»-val, «járom»-mal, a «hosszú póc», - ott áll a gyújtó (hogy a gyerek hozzá ne jusson), ott a beretva, biblia, tükör s mi egyéb megbecsülni való apróholmi, nyáron az ablak is odakerül a mestergerendára, mert itt nem sarkos az ablak, csak úgy faszeggel van az ablakbélésbe erősítve. A mestergerendába van verve a «fonalrángató» erős faszeg», szapulás után azon rángatják a fonalat, hogy fodrából kinyúljék; vannak ott apróbb faszegek is, kukoricakötni; ott a «vetőkaró tartó» is, abba jő a vetőkaró tengelye (a vetőkarón vagy hatvan-nyolcvan sing fonál fér meg s onnan szedik le láncba, úgy megyen az esztovátára). Az ágy rendesen 130 cm magas, úgy, hogy alatta 70-75 cm magas az ür s ott elfér a láda vagy a kihúzható «karikáságy» a gyereknek, az ágy végiben meg a szuszénk; jellemző: az ágyba úgy feküsznek, hogy szembe kapják az ablakot, mert jó látni, hogy mi történik odakünt. Az ágy fölött, körül a sarokban s el a kemencéig, a «rúd»; ünnepen legalább egy «rúd fenn lóg», módosabb helyen pedig minden üres falra jut «rakott rúd», - mert a sok szép varrottast odarakták ki hajdan s rakják ma is még, ahol maradt. De azt mondja Benki Luki Istvánné, hogy nincs már a faluban varrottas, - «kiszedték mán piacra, a koporsóból is».


 
Sárvásári utcaajtó. (202)


 
Oláh (Togyerics Simon) ház utcaajtaja és leveles kapuja, Damoson. (204)


 
Régi utcaajtó Damoson. (203)


 
Borbély György Kefe utcaajtaja, Nagy-Almáson. (205)


 
Kócsár Andris utcaajtaja, M.-Gyerő-Vásárhelyt. (201)


 
Nagyszilágyi Kis János Bandi utcaajtaja, Bogártelkén. (199)


 
Sinkó János utcaajtaja, M.-Gyerőmonostoron. (200)


 
Elekes Kálmán utcaajtaja, Bogártelkén. (207)


 
Galambbúgos utcaajtó, Zsobokon. (208)


 
Szilágyi Márton utcaajtaja, Nagy-Kapuson. (209)
Az ott tipikus, kötélmintára faragott ivezéssel.


 

 
(210) (211) Leveles kapu és utcaajtó Ketesden. A legegyszerűbbek közül.


 

 
Nagy-almási utcaajtó tipus. (206)


 

 

 
(212)

A butorzat, mint látjuk, nem sok s nem igen változatos: asztal, pad, padláda vagy fakanapé, fiasláda, szék, ágy, láda, szekrény, fogas, tálas. Formában legváltozatosabb a szék s diszítésében is sok az eredetiség, bár a városi formákat is utánozzák; diszítik a támlás padot is. Tipikus régi formája van Kalotaszegen az asztalnak s az úgynevezett «komarás asztal»-nak; szerkezetileg is elmés. A ládák többnyire föstve vannak, a menyasszony kapja s a régi ládák közt, a negyvenes évekből, remek diszítésü példányok akadnak még. Általában, míg künt, a szabadban, teljes világításban álló holmi diszítése vésett s faragott, - a butor diszítése inkább föstött s ez jobban is érvényesül a gyérebb világítású szobában. Föstött diszítés kerül a székre, padokra, ládára, a polcra, a tékákra s egy-egy helyt az ágyra is; az ágyon inkább a varrottas a dísz, maga a varrottas-hajtásos lepedő, a párnák varrottas csúpja s a szintén kivarrott úgynevezett «ágyfűtöl való». Föstik a kis széket is, de több a faragott; szerelmes legény ajándéka, aki maga vesződött véle; ezt viszi magával a leányzó a fonóba is. Elmés, díszes holmi volt a régi világban az asztal fölé lógó, fából faragott gyertyatartó, - ma már a padláson hentereg, ahol még tűzre nem került, kiszorította a fotogén (petroleum) lámpa; ezek között is volt föstött, de inkább faragással diszítették s helyesen, mert az égő gyertya világításában jól látszott rajtuk a himzés, a faragás; különben is, egészséges érzékkel szinezésük rendesen a kifaragott részt hangsúlyozza.


 

 

 

 

 

 
Gombok a leveles kapun, Zsobokon. (213)


 

 

 

 

 
Gombok a leveles kapun, B.-Hunyadon és Zsobokon. (214)

Becsesebb apró holmiját, gunyáját (a fehérneműt) s ruháit ládában őrzi a kalotaszegi. A gabonás láda, a fedéllel nyíló szuszink inkább havasi oláh munka, vásári portéka, nincsen föstve, faragott diszítése is nagyon sommás; szegényebb háznál a gunya is ilyen szuszinkba kerül. A láda kisebb; módosabb háznál - már ekkor az ágy végében - kettő, három is áll egymáson.

Nézzük már most egyenként a paraszt-butor szerkezetét és diszítési módját.

A kalotaszegi szék (240-43) háta rendesen egyetlen darab deszkából készül; szerkezetileg a hátnak az a föladata, hogy támaszul szolgáljon az ülésnél, tehát jó szélesnek s laposnak kell lennie a váll magasságában és erősen be kell ékelni a szék ülőkéjébe, hogy meg ne kotyogósodjék, - a deszka tehát rendesen megmaradt egész szélességében a beékelésnél s a váll magasságában is; a diszítő bemetszésekkel azonban mégis bizonyos karcsú formát adnak az egésznek. A székhát néha hegedűalakra van vágva a profil két domboru vonala közé iktatott homoru bemetszésekkel, de olykor, kis legömbölyítéssel, megtartják a négyszögletes alapformát is; vannak barokkosan asszimetrikus formák, majd félkör vagy több körrész képezi a székhát felső részét. Általában, az egyenesekkel itt-ott elválasztott domborodó és homoru vonalakból kombinálják szép természetes motivumaikat. Nem akarjuk azt állítani, hogy e székformák tipikusan magyarok, van ilyen a németnek, a franciának, a svejcinek s általános a szék hátán az a szív- vagy egyéb formájú kimetszés is, ahová a kéz négy ujja befér, a szék odébb emelése végett; gyakran találkozunk székháton is a református cseréppel, az urnából s vázából kinövő virágdiszítéssel, vésnek ilyet az ülőrészre is, ágon váltakozó levelet, tulipánt, rózsát. A szék ülőkéje kevésbé alkalmas a változatos alakításra, nem is igen diszítik, csak egy kis elgömbölyítéssel vagy sarklemetszéssel, peremét hullámos rovátkolással a deszka szélességében. A székláb ritkán esztergályozott (az esztergapad is ellensége a népművészetnek s hogy a városi hatás általában mennyit ront a népies butoron, annak elijesztő példájával találkozunk, - ilyen korcs a ketesdi ezermester kasztenje (244) is), amelyen felül ott vannak az idegen formák, míg alsó berendezése a rácsos vízpad tiszta kalotaszegi; többnyire nyolcszögletű, vagy pedig meg van hagyva, némi simitással, a maga természetes gömbölyűségében.


 
Kis Petribe tévedt székely kapu. (215)


 
Magyar-Valkó faluból.


 
Nyárszói festett díszítésű padláda (a padláda eleje) és asztal; az asztallap. (217)


 
Nyárszói festett díszítésű padláda (a padláda hátulja) s a «kamarás asztal»; az asztallap. (216)


 
Festett díszítésű, nyárszói szegletpad. (218)


 

 

 
Festett díszítésű, nyárszói fali tékák a), c) és egy b) szeglettéka. (219)


 
(220)


 
Festett díszítésű fogas és tálas, Nyárszóról. (221)


 

 
Kis fogasok (Nyárszó). (222)

A kalotaszegi berendezés elengedhetetlen darabja a (245) pad; a magasra vetett ágyat meg se igen bontják, - csak télvíz idején, - inkább a padon hálnak; régente az újabb módi szekrényt (kaszten) is a padláda helyettesítette. Mindig falmentén van állítva. Háta vagy egész deszka s ilyenkor föstött dísz van rajta, vagy csak a támaszkodásra alkalmas magasságban van egy hátléc, amelyet az ülőkével kis oszlopocskák, vagy hátlécek kötnek össze ballusztrádszerűleg; a hátlécek formája váltakozó, keskenyebb és szélesebb lapok sorakoznak; a szélesebb gyakran tulipánformára van vágva. Diszítésükről szólunk a föstött butor során.

Szerkezetében egyszerű, célnak megfelelően szép a kalotaszegi asztal (246). Két talpba van két széles deszkaláb beróva s ezeken fekszik az asztallap, alatt az asztalfia, a fiók; a lábakat széles, erős lécek kötik össze s csapokkal vannak megerősítve; a talpakon léc van keresztül fektetve, «lábitó»-nak. «Komarás» az asztal, ha a két láb közé, az asztalfiók alá, kis ajtós szekrényke van helyezve (247-8). A régi asztalok nem voltak föstve, ma már a jobbmódúak díszítik asztalukat is, nem mindig szerencsés izléssel (249).


 
Kis tükör, Damosról. (224)


 
Festett díszítésű menyezetgerendára akasztott polc, «bakasztó», Nyárszóról. (225)


 
Festett díszítésű bölcső, Nyárszóról. (226)


 

 
(227)


 
(228)


 
(229)


 
(230) Festett díszítésű karosszékek és két guzsalyos szék. (Nyárszó.)

Kis padon, a vízpadon (251) áll, korsóban, cseberben, facsuporban («kártya») az ivóvíz (250); a vízpadon néha korlát is van, hogy a kicsi gyerek magára ne ránthassa a vizet. Jellegzetesen kalotaszegi butordarab (252-5) a téka: falon függő, polcos, fiókos, ajtós kis szekrény, amely néha tálassal van kombinálva. Legszokásosabb formája a sarokba készített «szegellettéka», amelynek homloklapja két falat érint. Díszítésükről a föstött butorok kapcsán szólunk s ugyanott a menyasszonyi ládákról is.

Elmaradhatatlan kis butordarab, - hisz még leánykorában kapta az asszony s meg nem válnék tőle öreg bonya korában sem, - a hímes vagy föstött, de mindig szeretettel díszített «kicsi szék» (256). Ezen remekel a szerelmes legény! Néha fiók is van a kicsi széken s himes nemcsak a négy lába, de még az ülőke alsó lapja is. A négyzetes ülőke lapját hibátlan térbeosztással díszítik, jelezve a középrészt, a négy sarkot s a tengelyeket; középre rendesen nagyobb rózsácska, nemzeti címer vagy tulipán jut, a sarkokra kisebb, - középről, a tengelyek mentén, szintén tulipán indul, ágakkal körűlvéve. Érdekes példányt találtunk Körösfőn, 1876 BA fölírással; hangsúlyozva van a közép- s a négy sarok, a többi rész pedig apró rovátkolással van díszítve, tarkítva keretezett ólomrózsácskákkal; érdekes az a kis szék is, amelynek ülőkéje valaha valami kékfestő nyomó mintája lehetett, mert az ülőke mindkét lapján régi eredetű faragás van, még pedig olyan, amelyen a rajz nemleges része, a háttér van kivésve, - a himes deszka megtetszett valamelyik kalotaszegi magyarnak s négy lábat dugván beléje, kész volt a kicsi szék.


 

 

 

 

 
Himes székek támlái és ülőkéi. (Körösfő.) (231)

Egy-egy faluban találunk olyan földmívesre, aki az esztendő felében, szinte mesterségszerűen, butorkészítéssel foglalkozik s bizonyos stilust ád az egész vidék holmijának. Ilyenek, például Nyárszón, az öreg molnár, Barta Sámuel tanítványa, a fiatal Viskán Laci, ilyen, Körösfőn, Péntek Gyugyi György; Viskán a föstött butor mestere, Péntek himes asztalkákat és székeket készít, ládikókat, tálcákat, sötétre politirozott alapba vésett, kissé kemény, tirolias ornamentációval, amelyen meglátszik az állami fafaragó iskola sablonos, tucatoktatásának a hatása (257). Hogy mily keveset törődtek azokban az iskolákban a magyar elemekkel! Faragó szobrász Magyar-Gyerő-Monostoron, Bertha, apró, színesre föstött kalotaszegi leány- s legényszobrai, e siralmasan gyári munkák, el vannak terjedve országszerte; kár, hogy a különben tehetséges ember teljesen e tucatmunkára adta magát. Mennyivel becsesebb a bogártelki, daróci, a zsoboki faragó földmívesek dolga! Egy-egy népét szerető s megértő pap, így például a magyar-valkói fiatal tiszteletes, Miháltz Ákos, maga jár jó példával hívei előtt: butora javarészét maga készíti, maga díszíti jó régi népies motivumokkal (258).


 
Magyarbikali himes bölcső. (235)


 
Vince Ferke János himes «ágyfű»-je, Damoson. (233)


 
Csukószék, M.-Bikalról. (A városi módi hatása; a faragott díszítés népies.) (232)


 
Himes kalotaszegi ágyfűk. (234)

«Butoruk főérdeme - írja munkatársunk, Kriesch Aladár, - a legnagyobb minden egyébnél, hogy szépségük szerkezetükben rejlik, nincs rajtuk fölösleges; de föladatukat, kötelességüket hiven betöltik s mindamellett mennyi leleményesség, a vonalaknak milyen gazdag harmóniája!» Ugyanez a leleményesség, a harmónia ösztönszerű érvényesitése jellemzi művészetüket, amikor föstenek, szineznek. «A teli, viruló szinekbe való belemerülés jellemzi általánosságban is Kalotaszeg művészetét; diadalmas zászlóként lobogó ismertető jele ez különben, minden élő, igaz művészetnek.» Szinezik, föstik az asztalt a széket, a ládát, ágyat, fogast, tálast, kis székeket, a fonó kereket, guzsalyt, a sulykot, gazdasági eszközeiket, a jármot, gazdagon a kapuzábékat s az utcaajtókat.


 

 

 

 

 
Festett díszítésű szék: Mákóról, Magyar-Bikalról és Vistáról. Festett díszítésű fonókerék, Mákóról. (XV. tb. a.)


 

 

 
Festett díszítésű kanáltartó Mákóról. Festett díszítésű fogas, Mákóról és Magyar-Bikalról. Festett díszítésű szék Magyar-Gyerő-Monostorról és Mérából. (XV. tb. b.)


 

 

 

 

 
Festett díszítésű falitéka, B.-Hunyadról. Festett díszítésű «öveges», Mákóról és Magyarókerekéről. Festett díszítésű láda B.-Hunyadról. (XV. tb. c.)

Ime néhány példa a föstött holmi közül:

A széket szeretik kék alapszínnel bevonni s erre föstik a díszt, piros, zöld, sárga, fekete s fehér színben. Legtöbbször csak a szék hátát diszítik így s ha néha az ülőkére is jut diszítés, az csakhamar lekopik onnan, bizonyítva, hogy oda bizony föstött diszítés nem való. A székhát aljának közepéről, a szokásos cserépből, vázából indul fölfelé a leveleket s virágokat hordó inda, kétfelé válván a szívalaku székhátkivágás körül; a székhát tetején tulipánokban végződik. Egy (XV. tb.) vistai, asszimetrikus formáju, némileg barokkos szék közepén vörös a rózsácska, két oldalt fehér s ezek fölött van a szokásos virágcserép, a melyből vörös és zöld levelek hajlanak lefelé, az inda két széles zöld levél közt fölfelé halad s a hát közepét kissé nagyra szabott vörös rózsa foglalja el; belőle lehajló két ág tölti ki mellette a megmaradt helyet s fehér szárnyu, fekete-vörös-vonalas, fehér pettyes galamb áll rajta, elfoglalva az asszimetrikus bevégződő részt, mely fogásra alkalmassá teszi, pótolva így a hiányzó szivalaku kivágást. Ilyenforma egy mákói (XV. tb.) szék felső része is, - megvan ugyan a szivalaku kimetszés, de az ujjak számára nem ád helyet az a benyuló rész, ami a sziv felső bemélyedésének mintegy továbbképzése; rojtos, piros zsinórral megkötött, zöld szárból piros és fehér tulipánok s vörös szegély kiséri az erősen bemetszett körvonalakat. Hasonlóan, rojtos zsinórosan kezdődik egy szintén mákói (XV. tb.) szék, amelynek formája annyiban tér el a szokásostól, hogy hátának alsó része rövid s konturájának bevájt két oldalrésze elnyult és fent két csücske van, közepén pedig szivalakkal végződik; a szár s vele két piros gyöngyvirág megkerüli a nagy szivalaku kivágást; a három felső motivum mindegyikét piros tulipán tölti ki.


 
Tulipános láda oldalának diszítése, Zsobokról. (Ruzsa Andris.) (236)

Egy bikali szék (XV. tb.) hátának felső köralaku részét rózsakoszoruk foglalják el a kis sziv-kimetszés körül; e koszoruk alatt nagy piros-sárga tulipán, lejebb, vékony száron, középből kinöve, két szivalakú virág helyezkedik el.

Még jobban érvényesül a hát köralakja egy monostori széken (XV. tb.): a diszítésre szánt mező sárga, a vörös cserépből kiinduló sűrű leveles indák a szivkivágást veszik körül s végükön három vörös tulipán van. Nagyon különös, szokatlan alakja van (XV. tb.) egy mérai széknek; háta valószinűleg a tulipánalak továbbképzése; széles vonalu a tulipán két oldalkonturája s fölül visszakunkorodva, köralaku nyilásokat képez; e között az ollóra emlékeztető két rész között van a tulipán belső, szintén széles vonalu középvonala, változatos konturjával s fölül a két oldallal összekötve; a szék alapszine vörös, fekete erezettel, világos vörös konturokkal.

Gyakori a színes fonókerék is. Kivált Mákón készül az ilyesmi (XV. tb.); egyes részeit, különböző szinűre mázolják, csak a szélesebb tagokon van némi disz, például felfutó inda, két oldalt bogyókkal.

A tálason a fogak szerint tagolódik a diszítés; a fogak közé eső rész van kitöltve rózsácskákkal egy (XV. tb.) bikali kék tálason, a rózsácskákat levélfüzér köti össze s két végén lefelé forduló tulipánnal végződik. A fölötte lévő mákói kék tálason hullámosan halad a levélfüzér a fogak fölött, alatta gyöngyvirág, tulipán tölti ki a köröket és az a különös, Mákót jellemző, lefelé fordított virágalakzat. Egy mákói kék kanáltartó lapját a kanáltarló rés tagolja, a diszítésre szánt mező közepén vörös tulipán áll s onnan erednek, jobbra-balra el, a hullámosan menő szárak s rajtuk gyöngyvirágok, rózsák, tulipánok. (XV. tb.)


 

 
Nyárszói festett diszítésű ládák. (237)


 

 
Régi föstött diszítésű ládák (B.-Hunyad; Körösfő.) (238)

Nagyon gazdag diszítésü egy vásárhelyi (XVI. tb.) polc; kissé különös módon fekvő piros cserépből nő ki a fekete, vastag, hullámos szár, a szár alatt és fölött rózsa, bogyó, tulipán, szegfű s levelek sorakoznak sűrűn egymás mellé, egészen betöltve a teret; az alapszin sárgás-zöld, a különben hosszu polcon, kifejező az erőteljes sötés inda, az egyirányba való kiterjedést hangsulyozván.


 
Körösfői székek. (239)


 

 

 

 

 
Székek. (240) 1., 6. Sárvásár; 2., 7. B.-Hunyad; 3., 8. M.-Valkó; 4., 9. Sztána; 9., 10. Ketesd.


 
Daróci festett diszítésű szék. Kis János Malmosnál. (241) Kék alapon piros-fehér-zöld minta.

A ládának három látható oldalát s tetejét, a födelét diszítik, de jut diszítés a tető belső részére is. Leggazdagabb diszítés a láda elülső, hossz oldalára kerül, mivel ez az oldal látszik legjobban, egyszerűbb a tető dísze s még kevesebb kerül a két kisebb oldalra. A hosszu oldalon és a tetőn a középvonaltól jobbra és balra, rendesen két négyzetes mezőt alapoznak más színnel, e mezőkbe jő a fődísz, a megmaradt részen inkább keretezés, vagy térkitöltésü szerepe van a dísznek.

Kissé cifra, elaprózott szinfoltu egy hunyadi (XVI. tb.) kék láda dísze; valószinüleg csak aféle vásári holmi, mint fölirása is mutatja: «Készült 1893-ba, Birja békével e ládát a míg él a kijé». (Külön megrendelésre készült ládán a tulajdonos neve a födél belső lapján van.) Az elülső oldal két négyzetes sárga mezején kehely-formából nőnek ki a szárak, lenyulnak lefelé a sarokba; a sarkokat kitöltő fehér s vörös tulipán három ága fölfelé tör, kék s fehér rózsákkal, szekfűvel; a leveles középágat nagy kék rózsa fejezi be. Túlságosan cifra e ládán minden diszítés; magán a kehelyalakú edényen is virágok vannak; a kulcslyuk alatt is rózsa, összeköttetésben a kulcslyuk-vasalás virágával; a láda két oldalsó részén levelek s cifra rózsák, két szélén, a láda lábaira is lenyúlva, szintén levelekkel tarkázott, cifra rózsák.


 

 

 

 

 

 
(242)


 

 

 

 

 

 
(243) Zsoboki szék- és padhátak.


 

 

 

 
Padok. 1. M.-Valkó; 2., 3. Sárvásár; 4. Ketesd. (245)


 
Fabojtos asztal. Daróczon. (249)


 
Kis Lőrinc ezermester pohárszéke. Ketesden. (244)

Sikerültebb, izlésesebb, szinben is kellemesebb ennél egy sárvásári láda (XVI. tb.) a sötét, alapra föstött tömörebb vörös dísz bizonyos nyugodt jelleget ád az egésznek. A szokásos virágcserép nem hiányzik erről sem; a cserépből jó vastag leveles szár nő elé s terjedelmes négylevelü rózsa van a szár végén; a két cserép peremén, vékonyka zöld indán, rózsák piros karikákból s a kulcslyuk alatt, szintén rózsából kinövő ágon, bogyók, a láda két szélén sárga-piros fonatos rózsából tulipánok nőnek föl.


 
Asztal. Kőrösfőről. (246)


 
Péter István Vigyáz «kamarás-asztal»-a. M.-Valkón. (247)
(Az asztallap kalánfából, - jávorfából).


 
Kamarás-asztal. M.-Gyerőmonostorról. (248)


 

 
Sótartók M.-Bikalról s N.-Almásról; vizes kártya Magyarókerekéről. (250)


 

 

 

 

 

 

 

 

 
Vízpadok. (251) 1. Magyarókereke 2. Gyerővásárhely; 3. Nyárszó; 4. Sárvásár, bévül kenyértartó; 5. Zentelke, tojástartóval; 6., 8., 9. Kis-Petri; 7. Kalota-Szent-Király, födéltartóval.

Az idő is diszített azon a szépen fakult hunyadi ládán (XVI. tb.), amelynek sötétbarna az eleje s a teteje, sárga a két négyzetes mező s a sárga mezőben fekete cserépből fekete száron két fekete levél hajt ki, kisebb-nagyobb vörös rózsákkal. (Nem lehetetlen, hogy sötét zöld volt egykor az, ami ma fekete); a mezőket, vörös-fekete-sárga szegély veszi körül s hullámos indákon fekete-sárga keskeny levélkék töltik ki a többi teret; a szögletekbe vörös-fehér tulipánok nyúlnak le.

Régi butordarab az a bánffy-hunyadi láda is (XV. tb.), amelynek elején kékesszürke alapon sárga négyzetes mezőben piros kehelyalakból nő ki a négy, félig vörös, félig fehér tulipán, a négy sarokba illeszkedve: középen nagy vörös, két oldalt fehér, összetett rózsa-alakzat van; a kulcslyuk alatt és a láda két szélén piros, fehér s fekete levélcsomók; teteje az előbbihez hasonló; a belső sarkokból kinyuló száron, tulipán és rózsa tölti ki a szegleteket; a láda oldalán nagy összetett rózsa van, körülötte levélkoszoru s kisebb csillagrózsák.

A téka alapszine rendesen sötét s világos a rá föstött disz; a hosszu keskeny ajtóra és a téka két széles szegélyére külön dísz jő. Az ajtó maga, két vagy három részre osztva, kisebb mezőkké lesz, ahova ismétlődő motivumok kerülnek (XV. tb.). A két szegélyen felfutó szárakról, rendesen igen tömötten, tulipán, rózsák és levelek nőnek ki, betöltve egészen a tért; a felső részre néha kivágott diszítés kerül, hogy világosság jusson a szekrényke belsejébe is. Egy mákói kék téka (XV. tb.) felső része tálasszerű; ajtaján rojtos zsinórral összefűzött szárakon vannak a virágok, középen a tipikus mákói, sajátságosan lecsüngő fehér virág, két oldalt piros tulipán s két apróvirágos ág; a téka két oldalán, kunkorodó vörös száron, nagy dupla tulipán.


 
Fali téka. Körösfőről. (252)

A két föstött kis szék Nyárszóról való, újabb holmi (XVI. tb.) mind a kettő. Becsesebb a gyerő-monostori régibb kis szék (XVI. tb.): sötétkék alapon, sikerült nagy rózsából, a négy sarok felé, ágak nyúlnak s végükön tulipán; az oldalak közepén a mákói lecsüngő virág; a többi teret kisebb rózsák és pontok töltik be; kis fiók is van a székecskén, nyilván a varróeszköz számára; a fölirás («1884. Kató Ferkő Erzsóké») is bizonyítja, hogy ajándékholmi.

A szines sulyok ritkább, - hisz nem is való föstött diszítés a mosófára. De azért akad (XVI. tb.), egy-egy szerelmes legény készít ilyet emlékbe, kipingálva a sulyok «himes» diszítését, pirosra, kékre, sárgára, hogy annál emlékezetesebb legyen.

Annál gyakoribb a szines járom (XVI. tb.) amivel kivált Damos látja el Kalotaszeget.

Élénk, összhangzatos szinezést találunk a kapuzábékon s utcaajtókon (XVI. tb.) főleg Sárvásárt és Zsobok vidékén, de egyebütt is, például Nyárszón, Körösfőn. Nem mázolják be az egészet, a szinezés csak a vésett diszítés, a «him» hangsulyozására szorítkozik s így a disz szembetünőbb, távolabbról is látható. Alig négy-öt szint alkalmaznak: vörös, kék, zöld, sárga, itt-ott fehér s fekete; kevert, tört szineket alig használ a nép, úgyis megfakítja az idő s akkor lesz még szebb. Lám, az új butor, ha föstött, kiabáló és kemény a mi szemünknek, olyan nyersen kerülnek egymás mellé a szűz szinek, - a nép így szereti, erőteljes, egészséges idegrendszerük megkivánja a határozottat, a teljesen, nyersen akár brutálisan őszintét s nem leli kedvét a határozatlan, a félénk, az elmosódó jellegűben. Nem hangulat kell ő nékik, - ami kék, az legyen kék mint az ég azurja, a zöld olyan mint a smaragdos pázsit, a piros pedig harsadjon, mint a sárga kalásztengerben virító pipacs. Nézzük csak a zsoboki utcaajtókat (XIV. tb.) vagy a damosiakat! A gazdagon szinezett táblás diszítésű damosi kapun zöld a tábla, kék a kör s vörös vagy fehér a dísz. De azért valóságos keleti ügyesség nyilvánul színcsoportosításukban: a csillagok két-két sugarát egy szinben tartják s így őrzik meg a csillagmotivum jellegét, így érik el, hogy a csillagforma nem folyik össze a távolból néző szem előtt sem. A csillagjelleget hangsulyozzák azok a fehér foltocskák is, amelyeket a csillagsugarak vége pöttyent a kör mentén; ilyen izléses takarékossággal alkalmazott fehérrel emelik ki a csillagközéppontot is.


 
Lukács István Berkó ,Öveges'-e, Zentelkén. (253)


 
Festett díszítésű ,szegellet téka', Ketesden. (254) (Kék alapon fehér diszítés.)


 
Vincze Peti Jánosné ,kaszten'-je, M.-Valkón. (255)


 

 
Kalotaszegi himes kis székek. (256) (Ötszörös kisebbítés.)


 

 

 

 

 

 
Miháltz Ákos, magyar-valkói tiszteletes tékájának s ládájának föstött díszítései; régi példák után föstötte ő maga. (258)


 

 

 

 

 

 
Festett díszítésű polc, Magyar-Gyerő Vásárhelyről; láda, B.-Hunyadról, Sárvásárról; «öveges», Mákóról. (XVI. tb. a.)


 
Festett díszítésű kis székek, Nyárszóról. Himes és festett sulyok, Körösfőről. (XVI. tb. b.)


 

 

 
Damosi festett díszítésű jármok. Festett díszítésű kis szék Magyar-Gyerő Monostorról. (XVI. tb. c.)


 
Egy daróci himes ládikó; egy nyárszói föstött díszitésű régi ládikó; modern faragású ládikó és tálca. (257) (Péntek Gyugyi György faragása, Körősfőről).

Önkéntelenül csúszott ki az imént pennánk alól: «keleti ügyesség»... A kairói arab muzeumban s a keleti temetőkben járva, meg-megállottunk magunk is: lám milyen magyaros ez vagy amaz a diszítés, azon a cserépen, azon a síremléken, vonalaiban, szinében, egész motivumában!... Hasonló meglepődésre lehet okunk a szláv népek néprajzi gyűjteményeinek vizsgálása közben is, hasonló meglepődések érhetnek a német gyűjtemények vagy a szélső északi népek etnoszának tanulmányozása folyamán, - de megfelel erre a többek közt Kriesch Aladár munkatársunk: hogy Kalotaszeg művészete mennyire magyar őseredetére nézve s mennyire táplálkozott idegen elemekből, az a művészt, aki annak csak jelen organikus és spontán megnyilatkozását látja és érzi, csak másodsorban érdekelheti. Ez, úgy hiszem, soha teljesen tisztázható kérdés nem lesz s így az etnografusoknak még sok örömteli vitát és küzdelmet igér. Mert hisz tudományos kutatásunkban a harcteret Erdélyből bátran áttehetjük Ázsiába s nyugodtan kérdhetjük, vajjon hány árjáktól vett impresszióval és művészi szimbolummal telítve jöhettek már ide is magyarjaink? De épp oly nyugodtan meg is fordíthatjuk a tételt s kereshetjük az árják, az indogermánok művészetében a turániak már Ázsiából áthozott befolyását. Ez tehát igen érdekes fülemüle-perré fejlődhetik, amelybe mi járatlan művészek világért sem akarnánk beleszólani. Itt áll előttünk a tény, a kalotaszegi művészet ragyogó ténye. Egy minden izében kiforrott, harmonikus művészet, amely mégis lényegében egész határozott különbségeket mutat fel az őt körülvevő népfajokéval szemben. Hogy ezek voltak-e ő reája hatással - valamint ő is amazokra? Valószinű, sőt bizonyos. De hát egy nép nyelve is, nem táplálkozik-e az őt körülvevő népek nyelvéből? Azért mégis mindent saját törvényei szerint átformál. És vajjon egy nép művészete nem azonos-e a nép nyelvével, csakhogy éppen más anyagon keresztül beszél s közvetíti fogalmait és érzéseit? Vajjon nem az-e egy nép művészetében a stilus, ami nyelvében élő szó és mondatkonstruáló törvény? Vagyis az az eleven erő, amely által minden kívülről jövő megnyilatkozást a maga képére, felfogására alakít át? Lényeges-e ilyen körülmények között egy adott művészi stilusban az idegen elemeket keresni, midőn maga a stilus mindent beolvasztó erejével önmagában bizonyítja saját létezését? Miért nem kétkedünk a magyar nyelv létezésében? Mert ezt mindnyájan értjük és érezzük. De a magyar nép másik, alaki beszédjétől, parasztos művészetének stilusától bizony messze estünk. Ezt kevesen értjük, kevesen érezzük.


 
Nagy-Almás.


 
Bábony falu.


 
Inaktelke falu utcája.


 

 

 

 

 

 

 
Kalántartók. (259) 1. Batiz Bandi Ferenc kalántartója a mestergerendán, Magyar-Gyerő-Vásárhelyt; 2. 4. Balás Ferenc Mátyásé, Sárvásárt; 3. Tál és kalántartó, Magyar-Gyerő-Monostorról; 5. Szőke Istváné, Sztánán; 6. Szűcs Pistáé, Magyaró-Kerekén; 7. Benki-Luki István kalántartója és «öveges»-e, Zentelkén; 8. Varga Mihók föstött kalántartója Nagy-Almáson; 9. Bogdán Istvánné, Magyar-Gyerő-Monostoron.


 
Nyárszói habaró. Fenyőgalyból. (260)

 

 

 

 

 

 
1. Himes járomszeg, Nagy-Almásról; 2., 3., 4., 5. Himes ostornyelek, Damosról; 6., 7. Csüllő, sőllő, Jegenyéről; 8., 9. Sotartók, Nyárszóról; 10. Kilincskészség, Nagy-Almásról; 11. Gyujtótartó, Darócról; 12. Iskátulya, Nyárszóról; 13. Vaskilincs, Sárvásárról; 14. Kis fiók, Magyar-Bikalról. (261)

Itt kerítünk sort a diszített apró holmira is, amelyek bennünket nem néprajzi, de művészi szempontból érdekelnek.

A szoba falán s a mestergerenda oldalán vannak a cifra kanáltartók (259), különféle megoldásban. Néha csak egyszerű léc a kanáltartó, megfelelő lyukakkal, nyilásokkal a kanál nyelének; van azután áttört ornamentikájú s van föstött diszítésű is; utánozzák a jászol fölé akasztott széna-lajtorja formáját is, amelynek díszítése a szerkezet pálcikáiból kerül ki.


 
Nyárszói gyújtótartó. (263)


 
Csizmatakarító a jegenyei templom előtt. A bérmáló úton járó püspök tiszteletére csinálták 1903-ban. (264)


 

 

 
Kalotaszegi sótartók. (262) (Négyszeres kissebbítés.)

Az apró holmi kieszelésében s díszítésében kifogyhatatlan a nép elméssége; resü idejében faricskál a földmíves, egy-egy jeles hajlású ág, egy-egy fagöcs szolgáltat ideát munkájához. Így készülnek a sótartók, szelencék, kis ládák, kacattartók, a játékszerek. A jegenyei templom előtt láttunk egy furcsa holmit, - hát ez mi?... A csizmáról azon takarítják le a sarat, - mert amikor a püspök itt járt, sáros idő volt s nem illett volna bekeverni a templomot. (260-64).

Említettük már a régi gyertyatartókat. (265-66) Különös alakú holmi, első pillantásra alig tudja az ember, hogy micsoda, - inkább íjjnak tartaná. Vékony faragott léc, amelynek közepe tájára a tulajdonképpeni gyertyatartó karja van erősítve és pedig, vagy a kar megy a lécen keresztül, vagy megfordítva; a karok vége kiszélesedik és gyertyavastagságú lyukkal van áttörve, ide helyezik be a gyertyát, amit félköralakban meghajlított egy vagy két faabroncs tart egyenes helyzetben, aszerint, amint kétkarú vagy négykarú a gyertyatartó; e rugó a léc alsó végén megy keresztül s beléér a kar gyertyanyilásába, oda szorítva a belédugott gyertyát. A gyertyatartón leginkább a középső függő rész van diszítve; szokott alakja négyszögű hasáb, melynek éleit rövidebben vagy hosszabban bemetszik és vagy a bemetszéseket festik be különféle színűre, vagy magát a lécet s ez esetben a bemetszés nyomán látszik a fa természetes színe; néha egész hosszában is lesimítják az éleket s így nyolcoldalú hasábot kapnak, közbül csillagidomokat is formálva; e díszítést megismétlik a gyertyatartó karjain is. Különös esztergapadon romlott formát mutat egyik példány: a lécen karok helyett korong van s ezen nyugszanak a fakupaalakú gyertyatartók. (266)


 

 
Gyertyatartók és kincses szuszék. a) Damosról, b) Sárvásárról, c) Bánffy-Hunyadról, d) Kincses szuszék, Sárvásárról. (265) (Négyszeres kissebbítés.)

A szeretettel díszített apró holmi közé tartozik, valóságos ékszere a kalotaszegi fehérnépnek, a vőlegényétől, kedvesétől kapott vászonfeszítő, vetélő, orsófogó, a cifra mosósulyok, a kézi mángorló, a díszes guzsaly és a himes rokka, a szépséges kis kapatisztító.


 

 

 

 
Gyertyatartók. 1-6. Magyar-Bikalról. 7. Darócról. 8. Damosról. 9-10. Nyárszóról. 11. Magyar-Gyerő-Monostorról. (266) (Körülbelül nyolcszoros kissebbítés.)

A vászonfeszítőnek a szövőszéken, az esztovátán (268) veszi hasznát a leány- és asszonynép, ezzel feszíti ki a már megszőtt, de még föl nem tekert vásznat s a szövőszálakat. A vászonfeszítő két villásan egymásba szoruló részből áll, egyik fele a villa s ennek ágai közé csúszik a másik fele úgy, hogy tetszésszerint hosszabbítható. A feszítő két végén szögecskék vannak, azok nyomulnak kifeszítéskor a vászonba. A diszíthető mező keskeny rajtuk, de éppen alkalmas valami folyó láncdíszítésre s ezt meg is cselekszi a díszítő, ritka dekorativ érzéssel alkalmazkodva a díszítendő tér arányaihoz; ahol a szerkezet megbontása nélkül szélesíthet a szerszámon, ott szélesíti és a díszítésen is aszerint módosít. Néhány sikerült példányt mutatunk be itt. Hasonlóan bánnak a vetélővel, vagy mint ők mondják, a sikkantyúval. Az orsófogó szinte lantalakú, de sajnos, ez a holmi már megyen ki a szokásból, egy-egy régi példány még akad, elvétve. (267-272)


 
Himes tekerők. (267) (Kétszeres kissebbítés.)

Helyes holmi a sulyok, a mosófa is, amivel a kut mellett, patakparton télvíz idején is mezítláb, paskolják a mosásba került gúnyát. (273-74). Lapátalakú, rendeltetése szerint súlyos és jól kézbeillő, marokra fogható; a nyele síma, gömbölyded s a nyelén nincs is díszítés, csak kivételesen, csak a nem használatra, inkább emlékbe készült példányokon és jellemző, hogy éppen az ilyeneken, a díszítés nem olyan ügyes, nem olyan magyaros, mint a többieken. Hogy mennyire helyes, tárgyhoz, célhoz, anyaghoz alkalmazkodó a díszítő érzés e népben, azt láthatjuk, összehasonlítván a sulykokat a kapatisztítókkal. (275-76-77). Nagyjából hasonlít egymáshoz a két lapátformájú holmi, de mivel használat alkalmával az egyiket marokra kell fogni, míg a másikat csak az ujjak közt tartják, ezt tekintetbe veszik a díszítés alkalmával, ezért síma a sulyok nyele, viszont himes a kapatisztítóé; a diszítésének elhelyezése és iránya is alkalmazkodik a tárgy jellegéhez: az övre akasztva hordott kapatisztítónál fölül van, látszik a nyél, tehát ezt is díszítik és eszerint, - a marokra fogott sulyoknál a lapátrész esik fölül, csak az látszik és a marok alatt a nyél vége, ezt fejezi ki a nyélből fölfelé induló virágdísz vagy az országcímer elhelyezésének iránya s ezt a nyél diszített vége.


 
Himes esztovata (szövőszék), Körösfőről. (268)


 

 

 

 

 
a) Csü. b) Vetélő. c) Vászonfeszítő. d) Négy nyüstű csiga. e) Feszítő esztovátán. f) A csiga alkalmazása az esztovátán. g) Lábító az esztovátán. h) Feszítő az esztovátán. (269) (B.-Hunyad.)


 

 
Kalotaszegi himes vászonfeszítők. (270) (Körülbelül felenagyság.)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Kalotaszegi himes vetélők. (271) (Körülbelül felenagyság.)


 

 

 

 

 

 
Orsótartók és serítő. 1. Kis-Petriből. 2. Jegenyéről. 3. Nagy-Almásról. 4. Magyar-Valkóról. 5. Sztánáról. 6. Serítő. Bogártelkéről (272) (Háromszoros kissebbítés.)


 
Türe faluból.

A díszítési centrum a sulykokon, - a kapatisztítókon is - a lapát közepére esik s ezt hangsúlyozzák csillaggal, rózsácskákkal; e középpont köré sugarasan helyezkedik, az átlók s tengelyek irányában, a többi ornamentum. A sulyoklapát jobb- s baloldalát egyenes vonal határolja, míg a felső- és alsó rész többnyire íves, vagy legalább is tompaszöget képez a két félrész, úgy, mint a kapatisztítóknál, de a sulykokon nem megy át kunkorodó száracskákba. A lapát felső oldalának kiképzése hasonlít az alsó oldal kiképzéséhez, de a középvonal, mintegy a nyélnek folytatásaképp, kis gombbal vagy tulipánvonallal van jelezve, eltérőleg a kapatisztítók díszítésétől, ahol ez az inkább alsónak mondható oldal rendesen egész egyenes vonalú. A sulykok s a kapatisztítók is, rendesen mindkét oldalukon különbözőleg vannak diszítve. A diszítési motivumok hasonlítanak az utcaajtókon alkalmazott motivumokhoz, finom kicsinyítésben; legtöbbször a körosztásából származó csillagok jól véshető formái ismétlődnek. Jellemzően pontos, tiszta faragásuak dicsekedhetnék velük akármely ügyes műfaragó, pedig súlyos kezű parasztlegények munkája valamennyi. Olykor a faragó neve s a faragás dátuma is ott a sulyok élén és ott a leányzó neve is, aki ajándékba kapta. Akadunk olyanokra, amelyeket ugyan egészen föd a díszítés, de az átlók és tengelyek mentén egy-egy nagyobb rózsácska vagy egyéb virág hangsúlyozásával ügyesen, valóságos műízléssel van osztva a tér: naivul buja, szinte telhetetlen díszítési kedvet látunk egyes példányokon. A mélyebb és sekélyebb ornamentumok ízléses váltakozásának példája 1. ábra, - kezdetlegesebb a 3., 5., 9., 12. Több a mértani díszítés, ritkább a tisztán virágdíszes; mindkét oldalán egyforma, például: a 18. Van vegyesen díszített is. A nyél végződése, mint már említettük, gomb, vagy virág; a gombon gyakori a rózsácska. Egy-egy sulyok nyele sípban végződik, hogy sípszóval jelt adhasson az asszony, ha teszem hazulról meleg vízre, vagy egyéb segítségre van szüksége.


 
Türe faluból.


 
Kalotaszegi himes sulykok. (273) (Körülbelül hatszoros kissebbités.)


 
Kalotaszegi himes sulykok. (274) (Körülbelül hatszoros kissebbités.)


 
Himes kapatisztítók. (275) (Körülbelül felenagyság.)


 
Himes kapatisztítók. (276) (Körülbelül felenagyság.)


 
Himes kapatisztítók. (277) (Körülbelül felenagyság.)


 
Lapicka (kézi mángorló), M.-Valkóról. (278) (Háromszoros kissebbités.)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Zsoboki karikók. (279) (Eredeti nagyság.)

Külön szólunk egyik legeredetibb kalotaszegi kis holmiról, a kapatisztítóról. (275-76-77). Apró kis lapátocskák ezek, a surcra, a kötényre akasztva hordja, a köténydarázsolás fölött a fehérnép, amikor mezei munkára megyen kapával, - az ásóra, kapára ragadt földet és sarat ezzel kotorja le, munkaközben. A használati eszközből azonban, éppen mint, az orsónehezítő karikóból, amiről ezután lesz szó, apránkint valóságos dísztárgy, ékszer, szerelmi emlék lett, ezt is inkább a szerelmes legény faragja s kedveskedik véle választottjának. Látszik is a munkán a szeretet, hogy a legjavát, legszebbjét adja rajta annak, ami tőle telik. Hát tud is, telik is! Mily gazdag változatosság formai gondolatokban, formaérzékben. És jellemző a népművészet elhagyatottságára, hogy e remek kis holmit eddig jóformán senki sem ismerte, csak éppen a nép, aki nem parádézott vele. A falvakban maga a pap sem tudta, amikor megmutattuk néki, hogy mire való kicsi jószág lehet az. Egyszerű formájában (275) ismeretes szerszám ez más vidékeken is, de Kalotaszeg kellett hozzá, hogy ilyen díszes holmi legyen belőle; a kis lapát is, a nyele is díszes, még pedig mindkét felén másmilyen, - dísztelen alig akad Kalotaszegen. Pedig nemcsak cifraság ez, használják munkára, amint azt kopott, csorbult, azon földes példányaink bizonyítják.

Az egészben nyolc-tíz centiméter hosszú szerszám lapátjának éle ferdén van lefaragva, hogy a sár eltávolítására alkalmas legyen; rövidke nyele van, a fogásra szükséges hosszaságban. Egy darabból készül a lapát és a nyele is, az utóbbit gombbal vagy lyukkal látják el, hogy zsinegre fűzve hordhassák. A kapatisztítók faragást biró, tömött puha fából készülnek rendesen, csak elvétve csinálják vasból. (275). A sok közül csak egy-kettő (276) van föstve. Ólombeöntésű dísz van némelyiken, bizonyosan hogy súlyosabb is legyen; az egyik vasból levőnek (275) a nyele csavart, lapátja félkörű, a másikon egyszerű pont és karikadísz. Rendes alakja a hosszabb vagy rövidebb négyszög; egyenes vonalú a négyszög három oldala; legalsó vonala, a lapát éle, föltétlenül egyenes, a két oldala is, bár néha görbe vonal határolja, de a nyéllel érintkező oldal (a legegyszerűbb dísznélkülieket kivéve) mindig két kis ívecskéből áll, mely a nyél felé kunkorod kis szarvacskákban végződik. Nagyjából, az egész bizonyos nyílalakot ölt ez által, jól kifejezve használatának célját, de másrészt, az egyszerű ívecskék támaszul is szolgálnak az ujjaknak. A nyíl, legtöbbször, közepe felé fogásra alkalmas módon vagy megvastagodik, vagy köralakú gombot visel; ilyen gomb van a nyél felső végén is, hogy zsinegre fűzhető, vagy megköthető legyen. E célra gyakran át is van lyukasztva ez a rész, vagy maga a dísz képez ily lyukat. Az egyenes nyilformájú mellett, néha az ívalakú is előfordul. A lapátrész közepét rendesen valami rózsácska hangsúlyozza, vagy a négy csúcs van kiemelve ilyenfélével, vagy pedig egyesítve van mind a kettő. E rózsácska köré, mely lehet áttört is, csoportosul a többi dísz, egészen kitöltve a teret. Ritkábban indul ki virág a nyélből vagy más dísz; elvétve a szerszám hosszát hangsúlyozó vonalas is előfordul. A rózsácska négy-hat-nyolcszögű csillagalak, teljesen azonos a kapukon látottakkal; a középső díszt könnyen véshető apró háromszögek veszik körül, áthúzódva a nyélre is. Néha nincs is egyéb dísz, olykor rózsácskák is vannak vagy pedig a nyél szélesbített középrészét foglalja el ilyen; vannak áttört nyelűek, de némelyik már a túlzásig ki van cifrázva s hasznavehetetlen volta ront szépségén. Egy-egy példányon évszámra is bukkanunk.

A sulyok mintájára készül a lapicka, (278) a kézi mángorló fa, - lapátja jóval hosszabb szabású, rendeltetése szerint sokkal súlyosabb a sulyoknál s alsó oldala, mely a gúnyát mángorolja, természetesen, síma. Felső lapja, ahol a gazdag díszítés van, kissé domború, így formásabb és súlyosabb. A hosszukás lapátalak formájához jól megértetten alkalmazkodik a himes díszítés; a hosszúkás alak középponti kiképzésre alkalmas nem lévén, a nyélből nő elé a díszítés: az indaszerű szár, amelyen, két oldalt, levelek, virágok, csillagmotivumok ülnek, betöltvén szint' az egész fölületet; a díszítés mögé mintegy háttérrel szolgál az apró háromszögvéset; a nyél vége kiszélesedő szívforma, két oldalán a szokásos csillaggal.

Kedves kis holmija a kalotaszegi fehérnépnek az orsónehezítő «karikó» is, (279-283) amit az orsó aljára illesztenek a fonás megkezdésekor, amikor nem lévén még elég fonál az orsópálcikán, az orsó magában nem elég súlyos a pörgetésre. Az orsóra illeszthetés végett van a karikán az áttört lyuk s ha gömbalakú, ha buzogányformájú, a bemélyedő nyilás. A karikó rendes alakja az aránylag nem vastag korong, amelyből kereket, csillagot formálnak; vannak hengerkeszerűek, vannak teljes gömbök s vannak díszes buzogányfej-formájúak. Készül fából, márványból, kőből, alabástromból s öntik ólomból is, (285) fából készült öntő mintába.


 
Vista faluból.


 

 

 

 

 

 

 

 

 
Zsoboki karikók (ólom és alabástrom). (280) (Körülbelül felenagyság.)

Az Egeres-menti falvakban és Zsobok vidékén, ahol alabástromot s márványt bányásznak, remek kőpéldányokat találtunk, valóságos ékszer, olyan csinosak, ügyesek. Csudálatos, hogy e kis holmi alakjának kieszelésében, a csekélyke fölület díszítésében mennyi az elmésség, az ízlés, az ötvöshöz méltó díszítési érzék. Legegyszerűbbek az öntött példányok s nincs is rajtuk nagy változatosság. Annál változatosabb a fából faragott karikó. Köralakja mintegy magától kinálkozik a rózsácskadísz kialakítására s valóban, mindazok a rózsácskaformák, amelyeket kapukon, kapatisztítókon, sulykokon láttunk, mind meg vannak a karikókon is, sőt sokkal nagyobb a változatosság. Új meg új megoldását eszelik ki a kör kitöltésének, természetesen mindig mértani formákkal; a tárgy kicsinysége alig engedne meg a rendelkezésükre álló egyszerű faragó eszközökkel egyéb szabadabb díszt. A fából készült karikók csak alacsony, keskeny hengeralakúak, ritkán áttört kerékformák. A kőkarikók legnagyobb része szintén ilyen s ez esetben ugyanolyan a dísz rajtuk, mint a fakarikón, de a kő anyagának megfelelőleg vastagabb henger oldalfelülete is díszítve van, olykor írással s évszámmal. A kör középpontjából, az orsólyukból sugarasan kiinduló csillagalak mellett kisebb csillagidomokat és rózsácskákat helyeznek a lyuk köré, gondosan kitöltve minden megmaradt helyecskét kisebb-nagyobb háromszöggel. Míg a kő és fakarikóknál jellemző a vésett homorú rajz: az ólomból öntötteknél domború a rajz s ez természetes is, mert nemleges alakját, az öntő mintáját faragják ki. Az egyszerű, megfordított alakok mellett sokszor a teknikának jól megfelelő formákat találunk, ami ismét csak a kalotaszegiek helyes ízlésére és pompás formaérzékére vall.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Bogártelki karikók (alabástrom, ólom, fa). (281) (Körülbelül felenagyság.)


 

 

 

 

 

 
Daróci karikók (alabástrom, ólom, fa). (282) (Körülbelül felenagyság.)


 

 

 

 

 

 

 

 

 
Daróci, bogártelki s egyéb kalotaszegi karikók (alabástrom, ólom, fa). (283) (Körülbelül felenagyság.)


 

 

 

 

 

 
Himes mogyorótörők (Körösfő, Ketesd, Mákó, Nyárszó) csavarrajáró diótörő (Ketesd) almapotyoló (Kis-Petri.) (284) (Körülbelül felenagyság.)


 
Zsótárfogók (Kis-Petri.) - karikaöntő minta (Zsobok.) - faragó bicska (B.-Hunyad.) - cirkalom (M. Gy.-Monostor.) - fürész (B.-Hunyad.) - kantahordó fa (B.-Hunyad.) (285)

A szépen diszített apró holmi közé tartozik, ennek az ékszert nem viselő gazdag ízlésű népnek fényűzése még a himes diótörő, mogyorótörő, az almapotyoló, a templomban használt zsótárszorító (284-285). A mogyorótörők díszes példányait mutatjuk be itt, olyikon rajt van a temetői fejfák csillaggombja is. Furfangosabb kitalálás az a csavarra járó diótörő, amelyet a ketesdi ezermester eszelt ki: a házikóba szorított diót a csavarral roppintja össze; de milyen ügyes annak a házikónak a díszítése, milyen formás, milyen újjak közé illő a csavar fogantyúja is. Aféle kis almacsép az almapotyoló, - inkább gyermekszerszám ez, a nehezen érő savanyú almát potyolják puhára, levesesre a kis nyélen csuklóra járó gömbalakú hadaróval. Díszes, ismétlődő tulipánalakokból formált villa a zsótárszorító, - ma már nem igen használnak ilyesmit, a régi világból valók ezek a Kis-Petriben lelt példányok is.


 
B.-hunyadi talyiga. (291)


 
Himes fejsze. (285)


 
Mákói szekéroldal vasalás. (288)


 
«Lyukas fa», csirkeitató. (286)


 
Bivalyszekérre való saraglya, abból az időből, amikor még vasut nem járt; Miklós Mártonnál, Nyárszón. (289)


 
Himes készség. - himes járomfő. - himes kocsi lajtorja, B.-Hunyadról. (290)


 
Járom, B.-Hunyadról. (292)

Külön szóljunk a gazdasági eszközökről, mert diszíti a kalotaszegi magyar, hogyne díszítené, az ő kedves kenyérkereső szerszámait.


 
Méra falu.

Alig akad eszköz a gazdaságban, ami ha gyakran kézben jár, faragott, himes, vagy föstött ne lenne. Ezzel becsüli meg a maga holmiját, szeretetét így mutatja. Himes a faragó szerszám nyele, a fűrész fogantyútól a szekercenyélig, a kaszanyél s a kaszakőtartó, himes a kapanyél, himes a járom, az ostornyél, himes a szekér fája, de még a vasára is jut cifra (288) Tudni kell, hogy a kalotaszegi földmíves, ha csak lehet, összes gazdasági eszközeit maga cselekszi télidején, a nyáron eltett szerszámfából. Legnevezetesebb szerszáma ehez a «kézvonó», két fafogantyúval ellátott ivesen hajlított éles vas, amivel a kézvonószékbe lábítóval maga elé szorított nyers fát simítja; ilyen kézvonóval vájja a kis teknőt is. Nevezetes szerszámja a «furu», a csaperesztő-, a légyszegeresztő- és gereblyeszegeresztő furu (ilyennel készül a «lyukas fa», (286) a csirkeitató). Munkálkodik már gyermekkorában, akkor végzi a fonási munkát; gyerekmunka volt hajdan a «kerekkas», a venyigéből font, «küllül-belül» sárral tapasztott kosár, amiben a gabonát tartották; gyermek fonja ma is a juhlászát, a lészát; a legénynép ügyesen bánik a fürészszel (amelynek négy részét rámának, köznek, csattolónak és fognak nevezik) s a hornyolóvassal, a kis horgas favésővel, amivel egy-egy gyönyörűen rajzol a fába.

Hogy szekerük (287-90) díszes, az természetes. A szekér vasrészeire, a marokvasas rúdfűre, a hatlóra, a fojtóvasra (ami a simejt fogja le a tengelyhez) a kovács kalapál cifraságot; a farészeket, a hosszú vagy kurta lajtorjafákat, a lajtorjafogakat (a hét zápot), de még a kerékküllőket is, maga a gazda vési csillagosan, tulipánosan cifrára.


 
A szekér. (287)

Díszes a járom, himes vagy föstött, de gyakran jár együtt a két mód: ki is föstik a faragott díszt pirosra, kékre, zöldre, nemzeti színűre. (292-93) A járom ornamentumai között legszokásosabb a magyar címer, két galamb között s ilyenkor a többi rész, az egész «készség» (a járom felső része), a bélfák és a két járomszeg (261.) is, holdacskákkal, rózsácskákkal, ágas, tulipános motivumokkal van borítva; a bélfákra edényből felfutó ágon virágot, gyümölcsöt s tulipánt vésnek. A készségre kerül a faragó neve és a dátum s két végén fejfamotivumok vannak. Egy-egy jármon, például a damosi Vince Ferkő munkáján, megmarad a fa természetes színében a himes rész s a többi kékre van mázolva (294).


 
1., 2. Kaszakőtartó, Körösfőről, az 1. zöld alapra faragva. 3. kaszakőtartó, Jegenyéről. 4. damosi járom, világoskék alapon piros fehér zöld föstéssel a faragáson. 5., 6. himes kaszanyelek Magyar-Gyerő-Vásárhelyről. (293)


 
Föstött és himes jármok, Damosról. (294)

A gereblyék közt, - a fehérnép holmija s ezzel is a szerelmes legény kedveskedik választottjának, - sok a himes (295-96); a díszítés szabad, csillag, rózsácska a gereblyefogak fölött s végig hornyolva a többi, föl a nyélen is, mintegy középig, hogy a kézbe kerülő rész síma maradjon. A kaszanyélre apró homorú, félholdszerű bemetszések kerülnek, így a kaszakőtartóra is, amelyet néha színeznek is, zöldre, kékre (293). A csép, motolla, kapanyél, ostornyél (261) s bot is himes, olykor föstött, helyes beosztással; a «strázsabot», amit a falu soros éjjeli őre hord, gondosan van díszítve, ez is faricskál rajta, amaz is, amig «példa» lesz belőle. (296, 297, 298) A vízhordó-, a kantahordó fák közt, amivel a leány megyen kutra, sok ügyes példány akad (285, 296).

A könnyű, puhafából készült fapoharakra, (299) az úgynevezett pásztorkalánra is jut a díszből. Fogásra és tarisznyához függesztésre alkalmas fülük szokott lenni, a fül néha egész nyéllé növekszik s az ilyen pohár már inkább kanálalakú. E két részt díszíti a pásztor unalmában egyszerű motivumokkal; a fogantyú állatfejben is végződik, leggyakrabban azonban kis háromszögek, pontok, körök, vonalak, kis virág s a sűrűn előforduló kigyó kerülnek díszül a pásztorpoharakra.


 
Himes gereblye, Gyerő-Monostorról. (295)

Térjünk át a házban található cserépholmira. Egy értelmes faragó ember, Istók Pista Szemes, bikali főldmíves szedegette elé a füstös mestergerendáról, sok noszogatás után a «míveket», a miket a télen cselekedett. Mert csak télen nyúlhat a faragó késhez, a «nyiszoró»-hoz, - amikor a bihaly dolgától jut hozzá érkezése. Volt ott sok holmi: sulyok, csüllő, serítő, borotvás iskátula, sikkantyú, kis tükör, készen vagy megkezdve, - hát ez mi? kérdem, egy félig himzett iharfa táblácskára mutatva. A fatáblára valami mácsonyavirág forma volt vájva, olyan stilizáló érzéssel, a tér dekorativ kitöltésének annyi ösztönszerű ízlésre valló gazdagságával, olyan gyönyörű arányosan, hogy elosodálkoztunk rajta.

- Ez? Hát csempe nyomtató, Topónak - válaszolt Istók Pisti Szemes. - Az a gaz, amit ráfaragtam, az künt terem a gyepű alatt. Mondok, valami haszna kerüljön... Mer' hogy olyan formás, az aszály pusztítaná el!

Így lesz a mácsonyából diszítő motivum. Arra is megtanított Istók Pisti Szemes, hogy mi az a csempe? A csempét «kályhá»-nak hívják Kalotaszegen, a «kályha» pedig «kályhafiókot» jelent s ilyen kályhafiókokból rakja össze furfangosan kemencéjét a kalotaszegi magyar, beföstvén a cseréplapok eresztékjeit miniumos pirosra, vagy kékre, vagy zöldre, - de inkább pirosra, mert a piros, az a kedves színe ennek a derűs lelkű népnek.


 
Kalotaszegi himes holmi. (296) (Damos, B.-Hunyad, M.-Bikal, Körösfő, Damos.) (Strázsabot, kantahordó, guzsaly, csép, vetőkaró.)

- Ki az a Topó?

- A Nagy János Topó? Fazekas... osztán! (Az «osztán» csudálkozást jelent, hogy annyit se tud az urifajta.)

- Hol lakik?

- Hogy hol? Hunyadon lakott annak a hetvenhetedik bopája is (bopa: nagyapa, bonya: nagyanya), mer' hogy fazekas volt az egész nyámság (rokonság) örökké.

Egy reggel, Hunyadon, betelepedtem Topóhoz. Mintha hazaérkeznék itt az ember, minden házba s alig hogy szóba ereszkedett a háznépével, mintha mindig ismerte volna őket.

Csurgott az ég, a házban erősen félhomály volt. Mert külön műhely nincsen, arra nem telik; a kis ház egyetlen szobájában, az utcasorra nyíló ablak előtt, az «első padon», a ház oldalfalába vágott, tenyérnyi «tekintőlyuk» mellett ült Topó mester s előtte a «korong». Keze alá, munkájához, a tekintőlyukon át adódik bé a világosság. Felesége, formás derekú eladó leánya és az inasa is ott dolgozott véle.


 
1., 2. himes strázsabot. 3. himes guzsaly. 4. himes csép. 5. himes vetőkaró. (Damos, Körösfő.) (297)

- No, gazd' uram, meg akarom tanulni a mesterséget én is, - mondék, helyet foglalván a «balpadon», az inas korongja mellett. És akarom forgatni a korongot, - zökken egyet-egyet, de bíz az nem forog.

- Hm! - bólint Topó, egyet sunyítván, - mer' hogy az a paripa nem mindenkit ismér! Nem töri az magán a cipellős úrfit.

Hát levetjük a cipellőt. Csakugyan: ahogy mezítláb támaszkodtam a koronglábítóhoz s meztelen lábbal lökdöstem a korongaljat, nyomban engedelmeskedett az ősegyszerű masina és forgott a korongtál helyesen. Topó elémcsapta a korongtálra a marék agyagot s nézte egy darabig kedvtelve, mint kínlódom vele; aztán megsajnált:

- No! abból se lészen ma csatlós kancsó, elhiszem, - és oktatott türelmesen, jósággal, a fazekas tudományra. Ezalatt leánya «írta» a tálakat «szalú»-val, felesége a sörményen (örlő) a gelétet örményezte.

- Az a', - kezdte, mialatt ügyes újjai nyomán szédítő gyorsan formálódott a síkos agyag s mutatta, mit csináljak, - persze hogy a' vót, agyaggal mocskolódék az egész nemzetségem. Vélem az esett, hogy apám elhótt, mielőtt engem ráoktatott volna. Az öreg Miklós Ferenc keze alá kerültem... Szerettem, biztos, hogy szeretem ezt a lucskos mesterséget. Ha apád az vót, mondok, légy té is az, ne vesszen a mesterség... Miklós Ferenc gazdám eleénte kicsig ütögeté az újjamat, de Isten azér' áldja meg. Másként lettem vón' tekergő. Aszondják, egy tűt aki tud csinálni az is jó!

- Hány éves kigyelmed, Topó? - Köszönöm, egészséges vagyok. - De mégis?

- Hászen, én csak ötvenkettő.

- Meddig tanult kigyelmed Miklós Ferencnél?

- A tanulás öt esztendő. Aztán akinek ha addig nincs esze, mehet a vízzel verset. Apám ebbe a helybe lakott, iparkodék biz'én ide magam is. Biz az, úrfi, lelkem! száz esztendeje is mult, hogy az a verem ott az ágy mellett a sarokban s itt löcsölik vízzel benne az agyagot! Az ajtó mellett meg a sörmény. Bo-bonyám (szépanya) sörlésközben ahajt szoptatta apámat. Most is csak azon a lyukon köpik egyet-egyet a kű.


 
Damosi strázsa, a strázsabottal. (298)

Künt zuhant valami. Az inas matatott a hiúban, lepotyantott egy csempét.

- Egy kályha lecsepege a hiuból, - mondotta nyugodtan Topó, és feleségéhez: - Mán kettő e héten! Ha még egy, a gyereket megtaslizod.

Kértem, mondaná el, legelejétől kezdve, hogy lesz a fazék? - A fazék?

És minden irányítgatás nélkül, apróra, így tanított:

- Már mi csak a határunkból való agyaggal dógozunk. A Hados ódala a mi jogunkban van. Az ember szekeret kerít, hárman-négyen bémegyünk a fődbe s kihányjuk fődszinire. Isten ügyel, hogy nyakunkba ne szakadjék a főd, mer' a bíz' ott nyomná az embert, pedig még előbb kontyoló alá szeretném adni a jányomat.


 
Topó és az inasa, B.-Hunyadon. (300)


 
Topóné a sörmény mellett, B.-Hunyadon. (301)


 

 

 

 

 

 
Földmives- és pásztor ivókészség. (299) 1. Magyaró-Kereke. 2., 3., 5. Magyar-Bikal. 4. Ketesd. 6., 7., 8. Körösfő. 9., 10. Nagy-Almás.


 
Szarkalábas, kis-babós, nagy-babós, koszorús, buzafűs, tulipántos, súnyoros diszítésű edény, B.-Hunyadról.


 
B.-hunyadi új edények. (303)


 
A fazekas szerszámai. (304) 1. Butyóka, amivel fölverik az agyagot a verőszékre. 2. Szelő, amivel vékony forgácsokban leszelik az agyagot, hogy a kavicsok előkerüljenek belőle; könnyű kéz kell hozzá, többnyire az asszony csinálja. 3. Agyagrögök. 4-5. Fakés, amivel az agyagot alakitják a padon; zsendelylapát, amivel a kész nyers edényt a szárító polczra helyezik. 6-7. Ecset s a festék csurrantó tülök.


 
B.-hunyadi új tálak. (305)


 

 

 

 

 
Hogy készül a fazék? (302) 1. Összatapsolja az agyagot. 2. Húzza föl. 3. Lenyomja. 4. Lyukasztja. 5., 6., 7. Csűbe húzza. 8. Fogja a szájat. 9. Húzza föl megest. 10., 11. Szájjat csücsörít. 12. Fakéssel kerekíti. 13. 14. Hasat csinál. 15. Csinálja ismég, a szája szélit. 16. Fenekszegélyt kerít neki. 17. Feneket bévül takarítja kézzel. 18. Most csinálja készre a szájat körömmel meg csipővel (bőrdarabka). 19. Levágja a padról dróttal. 20. Leveszi készen. (302)


 
1. Agyagtaposás. Agyagverőszék a butyókával. 2. Agyagterités. 3. Agyagrögözés. 4. A fazekas korong. 5. Égető kemence. (306)

Itthon a fődet béhányjuk verembe, oda né, az ágy mellé. Kis-kapával összevagdaljuk, béáztatjuk, Mikor beázik, beverjük a tőkén, butyókával; aztán szelővel leszeljük. Így lesz a forgács. Az a', lucskos mesterség e'! Lám a forgácsot megest csak áztatjuk, majd letakarjuk zsákkal s megtapodjuk háromszor. Most gyűn a padra. Itt begyurjuk háromszor. Aztán szabjuk, amennyi köll belőle egy fazakhoz.

Mán itt a markomban!... Verem belőle a szelet kifele, a tenyeremben, - most csapom a korongra!... Ehun e! Most csücsörítem... most húzom csőbe... vájom a fakéssel, hogy szélesedjék... mind csak szélesítem... Megvan!... Húzok néki egy degyeget az újjommal, hogy így kerüljék elé a szájja, . . Most fakéssel húzom föl utána újból .. . csinálunk néki hasát... Most fenékszeget vetünk néki... gömbölyítjük a kast szaporán... Eztán kifogjuk csípni a csípőbőrrel... közbe lehetne az embernek pipálni is, de az agyagtól elnehezedik a pipa... Aztán simítunk... Így... Már most csak megjegyezzük... az újjambögyivel öt karikát a nyakára, egyet a hasára... Lám!... Már most csak levágjuk a korongról a dróttal... Avval osztán kész van a csupor.

És gyöngéden, mintha pihés fecskefiókát emelne ki fészkéből, serény újjai közt emelte át az asztalra a még puha edényt (302).

- Tovább is van még, úrfi lelkem. Hacsak ennyi vón'! E' majd aztán, ha szikkad, kap fület. Egyet, mer' csupor, kettőt, ha rátó (amiben a mezőre hordják az ételt) lenne. Aztán még kicsit ha beszikkad, fehér főddel beöntjük. Fődet, a fehéret, Révről hozzák. Abból készül a lugmelegítő, abból a vízmerő fehér kanta is. A csuprot csak kűlül öntjük bé fehér főddel, bévül csak a szájjánál. Aztán, ha egyszer kiszárad, bérakjuk a csűrben, kemencébe, péntek reggel. Ha megégett, más reggel kiszedjük. Mert a kemencében kétfelül ég a tűz, kilenc-tíz óra formáig, akkor utóbb béfojtjuk és hülni hagyjuk. Úgy! Reggel szedjük ki, szombat reggel. Akkor sorba rakjuk s bévül, egyszer, megöntjük sárga mázzal.


 
Régi kalotaszegi edények. (Sárvásár, Nyárszó.) (307)


 

 

 
B.-hunyadi új edény. (309)


 
Kancsók a mult század közepéről. (Nyárszó.) (308)

A sárga mázat? Az a sárga gelét. Nagy-Bányáról hozzák, az asszony vesződik véle a sörményen, amíg liszt lesz belőle. Ha a sárga egyszer megvan bévül, a szájjat zöld mázzal kenjük.

A zöld máz? Hát úrfi lelkem, az úgy van, hogy megveszünk egy-egy mihaszna rézüstöt a cigány kolompártól, megégetjük, megtörjük, megszitáljuk és az is az asszony dolga a sörményen. Mán most gelét, egy kicsi szitált porond s a vizes rézliszt, összekeverem, az a zöld máz. Mint az eperfa levele!


 
Szucsák faluból.

Hogy a sörmény?! Az drága kő. Afajta hosszú fekete darócos oláh hozza Páncsicsóról (értsd: Páncélcsehiből, Szolnok-Dobokából). Minden esztendőben két-három versben felvágjuk a követ rovátosan a kővágóval, szép sorjába, egy irányba.

No, de a csupor! Még egy csöpp munka esik véle is! Az, hogy mikor a szájja már zöld, megcsíkozzuk a hasát is, végig zölddel, húzunk közibe egy-egy feketét is, fekete borostyánliszttel: újra bétesszük kemencébe, - vasárnapra parádéban a csupor! Mer' mán kész. Cifra, úgy-e, úrfi? Az urak munkája nem ilyen ceremóniás? Hej, csak könnyű annak, akinek két bőr van a kezén!

- Micsoda két bőr?

- Hát a keztyű... Az én dógom a csupor. Van olyan is, akit megírunk. Azt béöntjük vörös föstékkel, mihelyt kiszárad; a leány írja rá a barkaságot fehér főddel, a szalúból. Aztán kiégetjük zsengélve, aztán béöntjük fehér gelétmázzal (aranysalak), visszatesszük kemencébe ütet újra, égni, két napra s kész. Mehet vásárra. Mi csak itt járunk hetipiacra, meg olykor Feketehalomra. Egy nap, ha jól megpöködöm a markom, elkészül vagy ötven darab; abból eltörik a kemencében, vagy romlik husz is. Gelétre, bikkfára, mer csak annak a szene (parázs) igazán jó, a' nem ád sok hamut, mind köll a pénz, - de hát egy pöngőt mégis csak megkeresünk így naponta. Abból rámhúztak jövödelemadót hat pengőt, taksadíjjal iparjogba két pengőt. Fizetek. Nem jó szívvel, de meg köll fizetni. Ami marad, abból élünk. Csakis ebbül! Ebbül bizony, mert nékünk künlévő nincs semmi. Más, vet-arat, abból jut nékünk is picula csuporér'!


 
Méra faluból.

Szeretik, amit a jányom ír! Tud ő szarkalábast, kis babósat, nagy babósat, csillagosat, koszorúsat, tulipántost, búzafűst, eresztett sinyórost, szőlőfürtöst, minden csudát. (303, 305, 309) Ami a szalúból telik. Hanem egyre megy a'! Azér' a gelét kilója mégis csak harminc krajcár marad, a porcellánfődet se adja Csoma, a bótos, tizenötön alul. Nekünk meg csak az az egy pengő, akihez négyen vagyunk szájjal.

Így beszélt Topó, de azért mosolygott hozzá hamiskásan. És mosolygott a leánya is. Az asszony is, mintha dúdolt volna, mialatt a padlás folyógerendájába horgolt sörménybotját forgatta. Talán éppen azt az ezeresztendős verset dalolta, amit Szent-Gellért püspök hallott a kézimalmot forgató leányzó szájából? Mert nem igaz, nem mulik az idő! Itt száz év előtt is így volt és így lesz, ha egy kicsit vigyázunk Topóékra. A magunk, a magyarságunk érdekében.

- Hát télen?

- Télen? Agyagot inkább őszszel hozunk, két-három szekérrel. Télbe nem esik jól ez a mesterség, itt lucskolódni. Télen? Megyek az udvarba, vágok fát, vakarom a bihalyt, béjövök, eszek, ha ád az asszony, palacsintát, rétest. Ha az nincs, hagymát. Sokszor meg, ha jól megpirongat az asszony, nem eszek semmit, hanem iszok e' kis pálinkát s haladok el. Hébe-hóba dógozunk. Meg a kitekintőn nézem a menyecskéket is, mikor jőnek a kútra.


 
B.-hunyadi vőfély kulacs. (311) (Zöld máz.)


 
B.-hunyadi tojástartó. (310) (Zöld máz.) (Tizszeres kissebbítés.)

Rászólt a felesége:

- Elhallgat kigyelmed!... Hogy a jánya előtt nem sül ki a szeme az ilyen embernek!

Ezt tanultuk Nagy János Topónál s így magyarázta a mesterségit ő. Már most hozzátehetjük - s ez munkatársunk, a jeles szakértő Gróo István vélekedése is a következők folyamán, - hogy bizony az az agyagművesség, ami ma is éldegél Kalotaszegen, úgy teknika, mint diszítő művészet dolgában bizony elsatnyult; kevesen foglalkoznak vele, mindössze nehány Topó fajta fazekas mester készít olcsó piaci edényt. A piacra szánt holmit pedig a népes készíti azzal a gonddal, azzal a szeretettel, amivel a maga holmiját. A korongozott edények diszítése szegényes, egyoldalú, színtelen, csak fehérrel cifra a barnás edényen s ritka a barnával diszített fehér edény. De van azért még szép munka is Kalotaszegen: a csempék; ezeket régi jó mustrák után nyomják ma is.

A fazekas mesterség maga a legérdekesebb falusi mesterségek közül való (306).

A bányából hazahordott agyagot a fazekas elteríti az udvaron, jó sokat egyszerre, mert porhanyóbb lesz az agyag, ha soká áll; javítja a fagy is. Amikor arra kerül a sor, hogy munkába vegyék, gondosan megtisztogatják csigától, kövecskétől; különösen a csigahéj és a mészkődarabkák veszedelmei a fazekasnak. Az ilyen észre nem vett, benne maradt darabok oltott mésszé égnek ki a kemencében, az ujonnan készült edényt ugyan nem bántják azonnal, a munka épnek látszik, - de a legelső nedvesebb napon megszívják magukat vízzel s kipattantják az edény oldalát. Ahonnan pedig lepattan az engobe réteg és a máz, ott átszivárog a víz is. Olyan helyt, ahol sok ilyen meszes edény áll egy rakáson, egy-egy borusabb napon állandó a percegés. Ezért ül neki a fazekas a nyers agyagnak és két kézre fogva görbe kését, vékony szeleteket vág az agyagból, hogy megtisztítsa. Erre való szerszámja a szelő. Következik az agyag meggyúrása. A kövecskétől, csigától, ágacskától megtisztított agyag felkerül a verőszékre (butyókával verik fel), de hogy formálhatóbb legyen, előbb jól meg kell gyúrni. A bánffy-hunyadi fazekas lábbal tapodja az agyagot; a rakásnak, amit a földre terít, előbb a szélét tapossa, úgy halad beljebb, a rakás közepe felé; azután asztalon gyúrja tovább, úgy, mint a tésztát. Neki feszíti tenyerét, öklét s lapos lepénynyé túrja szerte az agyagot, majd összehengeríti s addig sodorja, amíg hosszúra nem nyúlik, akár a fonatos kalács tésztája; akkor aztán összehajtja kétrét vagy négyrét s újra kezdi a sodrást. Amikor már jó egyenletes az agyag, aszerint, hogy mekkora edényt akar készíteni, kiméri, kiporciózza az egészet, csak úgy szemmérték után, de elég pontosan. Mert ha egyszer beléfog, jóideig ugyanazt az edény fajtát csinálja; ha váltogatná, nem menne a munka oly szaporán.


 
Kancsódíszítések a mult század elejéről. (Magyarókereke, B.-Hunyad, Zsobok.) (313)


 
Régi edények Kalotaszegről. (XVII. tb. a.)


 
Régi edények Kalotaszegről. (XVII. tb.)


 

 
«Győri kancsó» díszítése. (Gyarmathy Zsigmondné gyűjteményéből, B.-Hunyadról); «győri kancsó» díszítése, Magyarókerekéről. (314)


 

 
Tányérok a mult század elejéről (B.-Hunyad.) (315)


 

 
Kancsódíszítések (M.-Bikal, Zsobok) a mult század közepéről. (316)

Koronghoz ül, bal lábát, amire támaszkodik s mely a tartást adja, felteszi az arra való lécre (a lábítóra) és jobb lábával hajtani kezdi a korongot; innen nyul az agyag után, azt még egyszer szerte szaggatja s jól összetapsolja, mielőtt a korongra tenné.

Nagyon ügyes, gyakorlott embernek kell lennie a korongosnak és sok időbe telik, míg belétanul ebbe a mesterségbe. Mert vannak nehéz fogásai, hogy jól és gyorsan menjen a munka. (302) Első törekvése, hogy az agyagtömeg pontosan a korong közepére, a tengely vonalába jusson; ügyes kézzel csapja kellő helyére s azután két tenyerével befogva az agyagot, szinte ránehezkedik az agyagra (2-3), a korongot meg, közben, erősen hajtja. Érzi a forgáson, mikor válik keze alatt az agyag olyan meredek kis dombbá, mely aztán egészen centrális helyzetű. Azután belémélyeszti jobb hüvelykujját erősebben a balt kevésbé és lyukasztja (4.). Ezt a lyukat tágítva öblösíti, nyújtja felfelé a falát, «csűbehúzza», lassan vigyázva, hogy az edény fala egyenletesen vékonyodjék. (5., 6., 7.) Igen kell vigyázni a sebesen pergő, lágy jószágra, hogy szerte ne fusson. A szájnál mindig valamivel vastagabbra fogja az agyagot (8.), mert ott szakad ki legkönnyebben; többi részét bátrabban húzza föl (9.). A munka további menete azután ez: szájat csücsörít (10-11.), fakéssel kerekíti (12.), hasat csinál (13-14.), csinálja ismét a szája szélit (15.), fenékszeget kerít neki (16.), fenekét bévül takarítja, olyan háromszegletű, de nem hegyes fakéssel, aminek közepébe hüvelykujját dugja a lyukba s úgy forgatja (17.), végkép megadja a szája formáját körömmel, vagy egy bőrdarabkával, amelynek csípő a neve (19.). Ha azután a munka eddig sikerült, ha nem «srófos», ha elegendő erős a feneke, levágja a korongról vékony zsineggel vagy dróttal, ráállítja a zsendelylapátra és szikkadni teszi, csak úgy fületlenül. Csak amikor megszikkad valamennyire, akkor veszi le és körömmel bevagdalván, megvizezvén azt a helyet, ahová a fület illeszteni kivánja, a fület tapasztja hozzá. Amikor a nyers edény elég száraz, következik a leöntés (focskolás, engobálás). Finom agyagréteggel, festett iszappal öntik le a szikkadt agyagot s ez a színes iszapréteg ád színt és simaságot az edénynek. Bánffy-Hunyadon a leöntés agyagjának festőanyaga a barnakő (manganhiperoxid) s az ilyennel leöntött edény, ha sikerül az égetés, szép fényes barnásfekete lesz. A fehér agyag engobe is divatos náluk. A fekete edényt fehérrel cifrázzák, a fehéret feketével. Manapság egyetlen diszítő szerszámjuk a festékcsurrantótülök (304.), a gurgulyának egy fajtája, a «szalu». Ökörszarvnak a vége ez, amelynek csúcsát kifurják és lúdtollából vágott csapot illesztenek beléje. Ha fekete edényt akarnak cifrázni, a tülökbe fehér festéket (agyagot) öntenek s ezt csurgatják belőle, úgy, hogy mindenféle mustra keletkezzék. Ha meg fehér edényt díszítenek, fekete barnaköves festék kerül a tülökbe. Sebesen jár a cifrázó keze, mert a tülökből folyton csöpög a festék s nincs idő «irásközben» a tétovázásra. A cifrázás kis kerek pettyeit is a tülökből cseppentik; a nagyobb pettyeket pedig úgy csinálja a fazekas, hogy egy ujját a festékbe mártja s úgy cseppent az edényre, helyes kerek petty marad az ujja nyomán. Ecsettel már alig cifráznak Bánffy-Hunyadon; a kaparás, vágás (sgrafitto) pedig soha nem is volt divatban. A cifrázott edény ismét szárad s pihen egy ideig, csak a teljesen száraz munkát rakják a kemencébe, hogy először is kizsengéljék.


 

 
Magyarókerekei kancsók a múlt század elejéről. (317)


 
Mákó faluból.

A bánffy-hunyadiak tapasztott kemencéje nyilt katlankemence. Kerek, felül nyilt, fala domborodik, felfelé szükül s fölül, a pereme, kissé kihajló. Legalul, egymással általellenbe, két nyílás szolgál a tüzelésre. (306)

A zsengéléshez nem szükséges olyan vigyázva rakni be a munkát, mint a második égetéshez, nem kell attól félni, hogy az edényeket összetapasztja a megolvadó máz. De azért gondosan rakja a fazekas, kisebb edényt a nagyobba, hogy mennél több férjen a kemencébe, mert költséges a tüzelés. Az első, a szárító tűz lassú, majd szítják addig, amíg elég keményre ég az agyag. Az égetés idejét a kemence nagyságához szabják. A jól kiégett mázatlan cserépnek olyannak kell lennie, hogy a hegyes kés ne igen fogja.

Végin jön, de nem utolsó dolog, az edény megmázolása és a máz kiégetése. A fazekasmáz egyszerű ólommáz. Főalkotórésze az ólomgelét; ehez vesznek körülbelül félannyi súlyú kvarczot (kavicsot, békasót), igen kevés borokalcitot és kaolint. Mindezt, hogy egyenletes legyen, gondosan, lassan megőrlik kézimalmon, őrlés közben vízzel föleresztve s ha a lecsurgó máz nem elég finom, ha még szemcséit érezni az ujjak közt, át «örményezik» még egyszer. Ez hosszú, időemésztő, fáradságos munka s a fazekasok legfőbb vágya, hogy valami tökéletesebb őrlőszerszámot szerezhessenek be. Vastagon megmázolva kerül az edény másodszor a kemencébe. Most már igen vigyázva rakják, nehogy összetapadjanak, amikor a tűzben megolvad a máz. Amikor megtelik a kemence, tetejét megrakják cserépdarabokkal, mert azok áteresztik ugyan a levegőt, de a meleget valamennyire mégis megmarasztják. Az égetéshez is érteni kell. Némely kemence oldalán kis üveges kukucsáló lyuk van, azon ügyeli a mester, megolvadt-e eléggé a tűzben a máz s eszerint igazítja a tüzet. Csak jóval a tűz elalvása után, a kissé már kihült kemencéből szedik azután ki az edényt.


 
Magyarókereke faluból.

A bánffy-hunyadi korongolt edények (309) ornamentikája, mint már említettük, nem gazdag, kevés motivummal írják. Diszítő formáik nagyobb része geometrikus. A legékesebb tálat, például, középen egyetlen tőből kinövő három nagy kelyhes tulipán, néhány kisebb inda és virág diszíti (a.). A nagy kelyhek szélét pettyek veszik körül s az indákat tüskeforma, szaluval csöppentett diszítés borítja. Ennek egyszerűsített változata az, amelynek közepét egyetlen virág foglalja el (mintha letépték volna) s a csonkaságért kárpótol a félköríves, kunkorodó vonallal töltött gyűrűs fríz, mely a tálon körülfut (b.). Csinálnak Bánffy-Hunyadon olyan tálat is, amelyeknek közepét fenyügaly- (csetenye) forma diszítés tölti ki, vagy úgy, hogy egymás mellett (c.) állanak a galyak, vagy egy középpontból ágaznak négyfelé (d.). Az ilyen csetenyés diszítést úgyszólván megteremti maga a szalu; varrásban, faragásban nem is fordul elő ilyen motívum. Így teremnek a tálon körülfutó körök és hullámos vonalak is, - csak oda kell tartani a csurgatót a korongon pergő edényre s ha ügyel a fazekas, a folyton ömlő kis tülök nyomán szabályos vonal keletkezik. A kört s a hullámvonalat szeretik; akad azonban egyenes vonalakból szerkesztett sakktáblaszerű diszítés is (e.), amelyen minden második mezőt kipontoznak; van olyan, amelyen egy nagy csigavonal alkotja a diszítés magvát, ebből küllők erednek, közben nagyobb és kisebb pontokkal (f.). A tányér peremén, mint a legtöbbön, itt is hullámvonal fut végig. Arra is van példa, hogy a tál közepére meghajlított vesszőt rajzolnak (g.) s erre bogyókat; olykor a tányér egész fenekét egyetlen sűrűen sodrott csigás vonal foglalja el. A födőket is egészen úgy diszítik, mint a tálakat.


 
Kalotaszegi kemence. (318)

A fazekak diszítésében is találunk egynehány típust. Kedves cifrájuk, például, a félkörives fríz; a félköröket pettyek, megkunkorodó vonalak (h.) és fenyügalyforma figurák élénkítik; megvastagított, hullámvonalas indával is szívesen díszítik a fazekat (i. j.). Azokat a sajátságos alakú, ételhordásra készült fazekakat («rátó»), amelyeknek fogantyúját a perem diametrális pontjairól áthajló íves abroncsféle képezi, rendesen függőleges osztású ornamentika díszíti; mintha dongákra szelnék a felületet a pontsorok s az így kapott mezőkbe illeszkedik a fenyügalyacska, vagy valami színes virág (k. l.). Eredeti kalotaszegi fazekasmunka a vőfélykulacs és a tojástartó. (310-11). A vőfélykulacsot hat egymásra helyezett kis kulacs, illetve hordócska képezi, amelyek azonban közlekednek egymással, ugy van készítve, hogy szíjra akasztva hordhassák. Testvére ennek elmésség és újság dolgában, a fantasztikus koronának épített tojástartó; alsó része széles abroncs, ezen áll két egymást derékszögben metsző ív, úgy az alsó tartó rész, mint az ívek, meg vannak rakva kisebb csészékkel és madáralakokkal. Mindkettőt zöld máz borítja, írott cifrázás nincs rajtuk.


 
Lukács Márton faragó kályha csempéje, B.-Hunyadon. (319)

A kalotaszegi fogasok és tálasok legfőbb, legbecsesebbnek tartott ékessége azonban nem a kalotaszegi edény, hanem azok a régibb színes, ónzománcos edények, amelyeket ők győri kancsóknak, győri edénynek hivnak; kivitelük csinosabb, színesebbek, rajzosabbak, hogyne kedvelnék! E győri kancsók a kereskedelem révén jutottak Kalotaszegre s nem lehetetlen, hogy az első példányok éppen győri műhelyekből kerültek a vásárokra, bár az sem lehetetlen, hogy a régi gyerővásárhelyi műhelyek is gyártottak ilyesmit s a győri elnevezés a gyerői elnevezésből származik; a nép ma széltében azt tartja, hogy elsülyedt már az a bánya, ahonnan e kancsók agyagját ásták. Annyi bizonyos, hogy hasonló holmival, a mult század közepe táján, még telve volt az egész Felvidék és a Dunántul. Legjobban megbecsülték Kalotaszegen s itt maradt belőlük legtöbb. Annak a virágzó agyagiparnak a termékei ezek, amit a céhbeli, ónzománchoz értő fazekasok míveltek az egész Felvidéken, kezdve Pozsonytól egész Sárospatakig. Kevesebb került Kalotaszegre azokból az erdélyi szász kancsókból, amelyek teknika és rajztudás dolgában felette állván az előbbieknek, könnyen felismerhetők.

Az agyagipari tevékenység, mely a kalotaszegi házakat is ellátta parádés cserépedénnyel, a XVIII. század elején már igen élénk; sokat nemesített rajtok a Habánok bevándorlott törzsének tudása, de ornamentika dolgában teljesen helyi jellegű, népies ízű maradt mindvégig. A XVIII. század hetvenes és nyolcvanas éveire esik e fazekasság fénykora. Ornamentikája dús, az egész edényt elborítja, de eredeti, nem érzik rajta túlságosan a barokk hatás; a rajz gondos, elég finom, egyenletes, bár nem oly tökéletes, mint az első habán fazekasok munkáján. A XIX. század elején azonban - úgy látszik, a külföldi gyárak versenyének hatása alatt, amely kiszorította fazekasaink munkáit az úri házakból, - erősen hanyatlik a teknika, sőt az ornamentika is módosul, silányodik. Az ónzománc már nem oly fehér, hanem fakó s likacsos; a rajzon látszik, hogy sebbel-lobbal van odavetve, de maguk az ornamentális formák népiesebbek, eredetiebbek lesznek. Még a XVIII. század második felének diszítményeiben sok a közösség a morva és cseh fazekasmunkák ornamentikájával, de a következő században már megszakad ez a kötelék. Látszik, hogy a céhbeli fazekas nem vándorol el messzire, hanem otthon tanul, kevesebbet tud ugyan, de cifrája eredetibb lesz s inkább a népies szűr és subahimzések felé húz. A mult század közepéig haldoklik nálunk ez a teknika, végre is elpusztul, hogy helyet adjon az engobbal dolgozó fazekasságnak. Innen datálódik agyagiparunk elparasztosodása. Azok a képeink, amelyek ilyen Kalotaszegen talált győri kancsókról készültek, módot nyújtanak, hogy az ónzománcos fazekasság fejlődésének fokait megfigyeljük, már amennyiben ez a módosulás az ornamentikán is meglátszik. Színes táblánkon (XVII. tb.) például, mellképpel díszített szász kancsó van; a szász fazekas munkája a XVIII. század második felében igen gondos, - ornamentikája nem népies, de a rokokó figurákat ép úgy, mint a szenteket, elég jól rajzolja meg. Szász ember munkájának látszik még ugyanezen a lapon két kancsó amelyek az arcképesnél valamivel később készülhettek. A többi edény azon a lapon, magyarországi készítés; háromnak kiterített rajza 1780 tájáról való és jó mutató azokból a gonddal, szeretettel cifrázott edényekből, amelyek abban a korban kapósak voltak; a felület beosztása elég szigorú mind a három darabon, vízszintes ővek futnak körül a kancsó testén s ezek az abroncsok, ha keskenyek, egészen geometrikusak, ha szélesebbek, egyszersmind szabadabbak is; napraforgó rózsája, levélfüzér- vagy hullámvonal alakú figurákat adnak. A kancsó hasán maradt legszélesebb övbe jönnek a legjelentékenyebb díszítések. Színes lapunk e három kiborításain a díszítéseket, edényből kinövő bokor, vagy egyes nagyobb letépett virágok képezik, erősen körülhatárolt mezőben, - de van szabadabb kitöltés is. Így egy Gyarmathy Zsigmondné gyűjteményéből való kancsón (314), két ővben egymás fölött, tornyos házakat, jegenyéket s a jegenyében óriás madarakat látunk. Divatos a kockás minta is a XVIII. század vége felé (XVII. tb.). Ékesek a mesterségkancsók, olyanok amelyen egy-egy mesterség szerszámai vannak megrajzolva. Legkedvesebb állatja ez időben fazekasainknak a szarvas (313); a madár és a nyul később lesz divatossá (317) s az a két kancsó, amelyeket ezek az állatok díszítenek, már a hanyatlás korából, a XIX. század legelejéről való.


 

 

 
a) b) c) Kis Lőrinc ezermester kályhacsempéi, Ketesden. (319) (A csempék körülbelül háromszoros kissebbitésben.)


 
Kályhacsempe Kis-Petriből. (320)


 
Bálint János kályhacsempéje, Sztánán. (321)


 
Kályhacsempe Bogártelkéről. (321)


 

 

 
Magyar Gyerő Monostor. (322)


 
M.-Valkó.


 
Mákó. (323) Undi Mariska gyüjtése.


 
Inaktelke.


 
M.-Valkó.


 
Mákó. (324)


 
M.-Valkó.


 
M.-Valkó.


 
M.-Gy.-Monostor. (325) Undi Mariska gyüjtése.


 
M.-Valkó.

A lassú hanyatlással az ornamentika módosulását követhetjük tányérjaink rajzain (XVII. tb.). A két külön álló tányér 1800 tájáról való (315) s egykorú velük a színes lap két tányérja. A színes lap másik két tányérja 1830 felé készülhetett s díszítésük már igen messze áll a József császár korabeliektől. Apróbb, pávatollra emlékeztető szálak nőnek ki sűrűn a szárból, a rózsa, vagy margitvirág újabb, apró leveles ágat hajt s a nagy rózsából fakadó hajtások ágain kisebb virágok ülnek, egészen a mi népies ornamentikánk felfogása szerint. Sűrű levéllel benőtt hullámos menetű indák is divatosak, olyanok, amilyent szűcseink szoktak kivarrni; a szines lap egy kancsóján meg épenséggel ki vannak rajzolva a nagy rózsákban a himzett szálak vonalai. E korból, az ónzománcos fazekasság haldoklásának korából való a színes lap négy kancsója. Szövegábráink között, kiborításban, látható két M.-Bikalról és két Zsobokról való kancsó; köztük legrégibb a sárgazománcos zsoboki (1810-20 tájáról), (312. 316).

Bezzeg más a kalotaszegi agyagművesség gyöngyének, a kályhacsempéknek diszítése! Annak a gazdagságnak, eredetiségnek, annak diszítő erőnek láttára, igaz gyönyörűséget érezhetünk.


 
Bács faluból.


 
Kenderáztatók. (326)


 
Kendertörés. (327)


 
Kendertörő (Nyárszó). (328)


 
Kendertiló (Ketesd). (331)


 
Tilolás. (329)


 
Tilolás. (330)

A régi erdélyi kályhacsempékből a kolozsvári Erdélyi Muzeumnak, Budapesten az Iparművészeti Muzeumnak igen becses példányai vannak, de a kalotaszegi kályhák, bár atyafiságban állanak vélük, sokkalta becsesebbek számunkra, mint azok, mert motivumaik eredetében magyarabbak. A XVII. és a XVIII. századbeli városi kályhásmesterek munkáján, minden magyarságuk mellett, érezzük a renaissance és a barokk hatást, hol gyengébben, hol erősebben, - a kalotaszegi csempék diszítése tiszta, zavartalan megnyilatkozása a népies felfogásnak és képzeleterőnek. E csempék régiek, vagy legalább is régi, egy-két száz éves minták utánzatai. A régi minták utánzása sohsem történt s nem történik némi módosítás nélkül. A lágy hársfa, amibe a csempék cifrájának viszáját faragják, megengedi könnyen a változtatást s a faragó ember, ha egyebet nem változtat nagyapái mintáin, hát megtoldja a saját esztendeje számával; bizonyos, hogy az idők folyamán másolás közben történt apróbb változtatás magán a diszítésen is. A régi városi, céhbéli kályhások munkája befolyással volt a kalotaszegi fazekasokra is, mint ahogy viszont a céhbeli mesterek népiesen magyaros felfogása érvényesült a renaissance és a barokk-stilus korában. Ami idegen stilusbéli elemet átvett a XVII. és következő századok folyamán a kalotaszegi kályhadíszítés, azt a minták utánzói, vagy mondjuk inkább szaporítói s megújítói szépen kiküszöbölték onnan, úgy, hogy most alig ismerünk rajtuk idegen stilus hatásának nyomaira. Felötlőbb az, hogy idegen teknika díszítő elemeit keverték a cifrázásba; legtermészetesebb, hogy olyan vésett, geometrikus tagolású rózsákra is akadunk, amilyent az utcaajtó félfáira is vésnek, mert hisz a kályhacsempe mustráját is vésik; sok a régi varrottasi motívum is. Akad, itt-ott, egy-egy kellően meg nem értett renaissance elem is, például kagylóforma (amely apránkint szekfűvé vált), olyan oszloppár szélről mely a barokkban ívet tartott, már egész népies elváltoztatással. Legszokásosabb díszítés az egy tőből eredő hatalmas bokor, amelynek lombjai s virágai, több-kevesebb szabadsággal, olykor egész szigorú tengelyes szimmetriával töltik be a csempe hosszúkás négyszögű mezejét. Hogy ez az ideális lombozat mennyire változó, mennyire különböző művészi jelleg dolgában, azt a rajzokból is látni, pedig ezek nem mutatják a domborodást. Egyiken, amit gyerőmonostori Debreczeni János gondolt ki s Undi Mariska fedezett föl, laza, vékony indák nőnek ki egy edényből s a gyöngéd, hajladozó ágak rózsái, tulipánjai, gyöngyvirágjai is könnyűek, oly finomak (322/2), hogy még aki nem hivatásos ornamentikus is, át kell, hogy érezze ennek az ideális virágzatnak az üdeségét. Másutt (319 c.) egy jókora kosár az ornamentális szerkezet súlypontja s ebből nőnek ki a laza virágos és leveles ágak, amelyek között csak egy, a középső virág (a régi erdélyi himzésekről ismerős) erőteljesebb s ez végzi be, fölfelé a kompoziciót. Páros tömegelosztást, mondhatni két súlypontot látunk a 323. ábra 3. rajzán, melyen a befoglaló idom elliptikus, a díszítés töve szívforma s ebből ered a két nagy rózsa. Néhol az edény, amelyből a bokor kinő, aránytalanul kicsiny, mint egy Mákóról való csempén (324/2) pedig a belőle eredő hatalmas kehely, mely uralkodik az egész mezőben s mintegy második tövét képezi a többi kinövő ágnak és virágnak, igen súlyos. Hogy elvész alatta a két kis madár! Ez a díszítés különben, különös, szokatlan felépítésének ellenére vagy talán épp ezért, egyike a legbájosabbaknak. Éppenséggel nem organikus egy Magyar Valkóról való kályhacsempe ornamentikája (324/3): tövét hatalmas virágkehely képezné, de a kehely kicsiny edényt fog körül s ebből erednek a keresztforma merev szárak, amelyek igen régi, XVII. századi szabású virágokat hordanak; úgy látszik, ez esetben két különböző csempedíszítésnek nem sikerült összeházasításával van dolgunk. Azok közül, amelyeknek elosztása hossztengelyes, említsünk meg még kettőt; az egyiknek (323/1) középső virágja a XVI. század legelejének díszítményeivel rokon, a másiknak (325/3) egész felépítése, sőt motivumai is a gótikára emlékeztetnek. Mindkettő Magyar-Valkóról való. Történeti nevezetességű az a csempe, amelyet ugyancsak Undi Mariska talált és rajzolt le Gyerőmonostoron (321/1); mintáját, Debreczeni Pál, Debreczeni Pál, a «Kiovi csata» szerzőjének, Debreczeni Mártonnak testvére gondolta ki. Érdekes benne, mint ölt a kehely, melyből a bokor ered, virágformát. Centrálisan arányos minta, tehát olyan, amelyik alulról s felülről egyaránt nézhető, kevés van Kalotaszegen. Egyet mutatunk be ilyent. (324/1) ugyancsak egy igen régi formájút; rajza a XVI. század elejéről eredhet, abból a korból, amikor Erdélyben a haldokló gótika ornamentikája keveredni kezd a magyar népies elemekkel, aminthogy ez a dályai templom festett menyezetén és az őralljaboldogfalvi templom ablakbélletein is látszik.


 
Tiloló asszonyok, Körösfőn. (332)

A férfiember dolgával s a közösen végzett munkával foglalkoztunk eddig, - szóljunk most arról, ami javarészt a fehérnép munkája, amit a nők végeznek. (326-351.)

Szabó Pali Püspök felesége, Léti Annus asszony oktatott bennünket Magyar-Bikalon, mint készül az a pompás vászon, a kalotaszegi híres fodorvászon, amire «írás-után» varr a fehérnép. Beszélt Annus asszony szaporán s eközben még szaporábban kapkodta egyik «fűkender»-t a másik után a «hehelő»-re.

...Hogy van-e munkánk véle? Elhiszem! Kilencvenkilenc munkája vagyon a kendernek, drágám!

- Épen kilencvenkilenc?

Jórészt. Mert mán a főd is! Válogatni kell azt. Csak az a helyes néki, aki torha, jó puha, meg egyenes, az az ügyes kenderes főd. Azt oszt' télbe marhaganéval jó vastagon megganézzák az emberek, márciusba megugarolják, májusba keverik újból, megszántják mag alá, elvetik s beléboronálják. Mer' minden rendes háznak szokott lenni kenderes fődje, olyan egy vékárul vetett, de soknak csak félvékás. Hogy mennyi terem? Egy vékáról megterem négy kalangya, egy kalangya pedig huszonnyolc fű. Hogy mennyi vászon telik belőle? Telik vastag is, meg vékony is, vagy száz sing; egy sing négy fertály, éppeg négy arasz, mert mi csak úgy mérjük. A vastag vászon? A' négy nyüstös, a vékony csak kettő.


 
Tilolás. (334)


 
Tilolás. (333)


 
Tilolás. (335)


 
«Fű» összefogás. (336)


 

 
Ecselés. (337)


 
Hehel (Ketesd). (338)


 
Hehelés. (339)


 
Fonás a guzsalyról fonókerékre. (344)


 
Motollálás. (346)


 
Fonás guzsalyon. (342)


 
Hehelő asszony, egy «fű» kenderrel, M.-Bikalon. (340)


 
Kendertépés, Körösfőn. (341)


 
Fonókerék s guzsaly (M.-Bikal). (345)


 
Guzsalyfonás orsóval, Körösfőn. (343)

Jó. A mag hát künn van, a fődbe. Ha esőt ád a jó Atya, akkor lesz szép a kender. Nem gyomlálunk. A mag tizenhárom hétig ül a fődben. Aratástájt lesz csak véle dógunk: akkor nyűjjük ki a virágost, rá három hétre (szeptember) meg, nyűjjük a magoskendert. E mán asszonymunka, ebbe az ember nem elegyedik. A nyűvés? Három markot nyüvünk egy fűbe békötjük s odaállogatjuk csomóba,- ott «megüvödik» s negyednapra kiterítjük, ott a fődjin. Ott is marad, amíg megszárad. Akkor szekérre teszik s hazahozzák az emberek; itthon a csürhe leteszik s elcsépelik. A magot is még az emberek szórják föl. Az asszonyok újból felkötözik, tizennégy fűbe egy-egy csomót s kirakjuk üket az ereszhéjjára, telelni. Tavaszszal, Szent György nap után, elvisszük a tóba, eláztatjuk. Ha tó nincs, - mer' nékünk sincs, - ahol vizet kapunk, oda, a réten a göbölydékekbe, ahol a hóvíz megmaradt. Kövekkel lenyomjuk. Ázik vagy két hétig. Aztán kivetjük, szétterítjük s megszárad. Itthon elcsapjuk, tillóval. Elcsapás után megheheljük; először levevődik róla a jobbik szösz, a tövi szösz (abból kerül az osztovátára a nyújtó-szál), aztán a hegyi szösz, ami a behelen megmarad (abból adják a beverő szálat), - ehun e', ami a karomon marad föltekerve, e' pedig a fűkender. Eztán letesszük a pincébe, hogy pihenjen. Amint és az eső, akkor ecseljük, - tövirül jön a pátyaszösz, fejirül az ecselszösz. Hogy miért akkor, amikor és az eső? Mer' akkor nem kopik úgy, nem fullasztja a szegény asszonyt annyira.


 
Csüllés a vetőkaróról. (348)


 
Vetőkaró. (347)


 
Tekerés. (350)


 
Varrás. (351)
 

 
(B.-hunyad). Az esztováta mellett. (351)

Hogy aztán? Van még véle munka, van, aranyom úrfi, elég. Fűkendert, hét fűt, feltépünk egy guzsalyra, aztán azt fonjuk «nyújtani» orsóval, vagy guzsalyról a kerekre (a rokkára), ha akinek a keze fárad. Így készül a vékony fonál. Annak a sárga fodorvászonnak, akit úgy szeret az úrfi, annak, édes, ilyen vékony fonál a nyújtószála is, meg a verőszála is. A fonalat aztán felmatoláljuk az orsóról a matolára. Mikor tíz pászma egy darab (negyven «íge» egy pászma; egy íge négy szál), levesszük a matolláról s vetjük rá a többit.

Mikor minden asszony elvégzi, lesz a szapulás. Ki milyen ügyes gazdasszony, de mán Szent Pál nap után nem soká hagyhatjuk. A szapulóba kereken, jó lucskosan, belérázzuk, husz-harmincat, egy szapulóba, - béterítjük lepedővel, a «hammassal», ráteszünk két véka rostált cserfahamut s egy nap mind szapuljuk, főzzük, öntjük, mellőle egy asszony soká nem mehet. Tüzesített kővel forraljuk éjfélig is. Megforgatjuk, ha fótos, úgy pállózzuk (párában melegítés) újra, hajnalig is. Egy nap s éjjel asszonynak nyugodalma nincsen, hogy fekete ne maradjon. Régente, még reggel egyszer kirázták s kezdték újból. No!... Mikor fehér, kimossuk tiszta hideg vízben a kútnál; itt, Bikalon, ki van erre nevezve a Fűzkut, ott mossuk, - kicsavarjuk, kirángatjuk, spárgára, itthon az udvaron, kiteregetjük. Megszárad, mikor milyen idő van, két nap alatt is, három nap alatt is, akkor kirángatjuk. Szegény asszony! csoda, hogy meg van a lelke!... Feltesszük a tekerőre s a tekerőről gombolyégba szedjük, osztég a nyújtót megvetjük a vetőkaróra s leszedjük, - most kerül az esztovátára...

Így a munka a szöszszel is, akiből a verőszál lesz. De a szöszt nem lehet kerekkel fonni, csak orsóval.

Hogy mitől lesz fodros a vászon, amikor lekerül az esztovátáról?... Az asszony munkájától, csak. A mi verejtékünktől, úrfi aranyom! Belényomjuk a vásznat egy csöbör vízbe s verjük a kis székhez, szaporán, sokáig. Ha jó súlyosan fontuk az orsóval, girengyezik (göröngyösödik), mogfodrodik, - a' lesz a fodorvászon. Mert, hej, szép is a'! Koporsómban is jobban pihenek meg, elhiszem, ha a' lesz párna a fejem alatt...

Erre a szépséges fodorvászonra került hajdan - kerül még ma is, de már ritkábban, - a varrás, az írás után való varrás. Mert ez a szép, ez a művészi, nem pedig az az emésztő tucatmunka, ami «kalotaszegi varrottas» néven kerül ma piacra s ami kenyérkeresetnek kenyérkereset, de a művészetnek semmi köze hozzá.


 
Egeres faluból.


 

 

 
Irás. (352)


 

 

 
Irás. (353)


 

 
Irás. (354)


 

 
Irás. (355)


 

 

 

 
Irás. (356)


 

 
Irás. (357)


 

 
Irás. (358)


 

 

 
Irás. (359)


 

 
Irás. (360)


 

 

 

 

 

 
Irás. (361) Mejjrevalóhoz s dulandlé sarokhoz.


 
Egeres falu.

«Beszéljek a kalotaszegi varrottasról is? - írja munkatársunk, Kriesch Aladár. Arról a szegény varrottasról, mely a legelevenebb intőpéldája annak, hogy mint tűnik el a semmiségbe a művészet géniusza, amint valami dolog tisztán pénzért, kereskedelmi célokra készül! Mi az a mai, világoskék vagy rózsaszín selyembe hímzett, idegenbe olcsó pénzért készülő terítő ahhoz az őserejű, régi varrottashoz képest, amit pusztán csak a maguk örömére, ünnepjeik és köznapjaik szebbé tételére készítettek! Emitt a teknikák alkalmazkodása az élet szükségletéhez, a feladathoz s a virágként mindenfelé fakadó motivumok tengernyi sokasága.* Amott egyetlenegy teknikának az unalomig való ismétlése két-három elsorvadt motivummal».

A régi kalotaszegi varrottas nagyjából háromféle volt: 1) Az írás után varrott, - melynek öltése rendkívül egyszerű és érdekes. Ez úgy készült, hogy minden egyéb próbálgatás nélkül - koromlébe mártott lúd - vagy sastollal felrajzolták a diszítményt (352-360) s utána kivarrták. (363) Most már nagy ritka öreg asszony ért az írásához. 2) A szálán varrott, - midőn minden előrajzolás nélkül, a vászon szálait olvasva öltöttek s használták az e teknikánál dívó összes öltéseket, úgymint pl. a keresztöltést, száröltést, stb. (362, 378) 3) A vagdalásos, - amidőn a vászonból, közzel-közzel belévágva, szálait kihúzkodták s az ornamentet helyenként fonállal kitöltötték, körülszegték. (380. 381)

Eme harmadikból fejlődött aztán a modern kalotaszegi varrottas, amely fölött most apraja-nagyja naphosszat görnyed, pár garast keresve s elmúló művészetük morzsáit széjjelszórva a világ minden tája felé.

Az írásos és szálán varrott mindig színes volt, fehéres vásznon színes fonal. A vagdalásos régebben soha szines nem volt, szürke alapon fehér fonállal dolgoztak.

Ma már, nehány gyakrabban ismétlődő mintát leszámítva, nagyon bajos az egyes minták elnevezését megállapítani; számtalan régi minta divatját multa, a legszebbeket nem is igen varrják ma már s aki varrja, elnevezését az sem ismeri, hisz régente is, az elnevezés faluk szerint változott, sőt egyazon faluban három-négyféle ugyanannak a formának az elnevezése. Faluról falura gondosan nyomoztuk s gyűjtöttük a már-már végképp pusztuló régi mintákat, - munkatársunk, Juhász Árpád is sokat vesződött az elnevezések kutatásával, amiben segítségére volt Edvi Illés Aladár munkatársunk is. Magával a formakincscsel szakszerűen eddig kevesen foglalkoztak, nagyobb gyűjtemény csak egy jelent meg (Pentsy-Szentgyörgyi: Kalotaszegi Varottas Album), ennek is csak az első kötete, amiből hiányzik éppen az igazán művészi, az írás után való varrottas ismertetése; lehet, a második kötetben készültek véle foglalkozni. A megjelent gyüjtemény elmélete hemzseg a tévedésektől s alaptévedése, hogy a varrottasokat a nép az uri osztálytól vette át... Kutatásaink folyamán számtalanszor meggyőződtünk, hogy ez az elmélet meg nem állhat. Föltéve, hogy az erdélyi fejedelmi udvarokból került minták után dolgozott a nép, - mi bizonyítja, hogy e mintákat az uri osztály eszelte ki s nem éppen népies hagyomány juttatta föl a kastélyba? Ellene mond a nép konzervativ természete, nem egykönnyen vesz át a nép valamit s ha vesz, kevés abban a köszönet; ami nem az ő lelkének talaján fakadt, az satnya marad, az nem tud fejlődni, annak nincs gyökere, - már pedig, milyen gazdagság volt itt valaha éppen varrottasokban! Okoskodásunkat igazolják azok a félig, vagy rosszul értett formák, amelyekkel ma már lépten-nyomon találkozunk s amelyek a modern teknika révén kaptak lábra. Ne kételkedjünk: azok a régi varrottasok a nép művészi érezésének ép s egészséges alkotásai, - bár közkincse Kalotaszegnek, mindenki a magáénak tartotta s tartja még ma is, változtat rajta, hozzá ád, elvesz belőle, új kombinációkat próbál, sőt ugyanazt a mintát néha annyira elváltoztatja, hogy csak nagy figyelemmel akadhatunk az eredeti rokonságra. Kívülről tudták a mintákat a régiek; még most is akadnak, akik ismernek sokat s ha jó kedvük van, csakis ilyenkor, csodálatos könnyűséggel és olyan kéz gyakorlattal vetik vászonra, papirosra, hogy a gyakorlott rajzolót is bámulatba ejtik (352-360).


 
Szálánvarrott, szedettes. (362)


 
Irás után varrott, Jákótelkéről; látszik az irott s még ki nem varrott rész. (363)

Más sora van a modern, többnyire sárga vagy halvány rózsaszín, vagy világos kék selyemmel varrott kézi munkának! Azon bezzeg nem változtatnak, nem is igen alkalmas rá az a szabályos, mértanilag, szemekre kiszámított minta; ezt bizony, valamint a jobbmódúaknál divatos horgolt vánkosbetéteket, kétségkívül az uraktól tanulta el a nép, - de nem is fejlődésképes ez, az ő kezűkön halott marad, nem nékik való, ki is rí a falusi szoba környezetéből, ha ugyan maradt még valami igazán népies abban a szobában. De hát ez a nép az uraktól tanulta volna a kapuk faragását, hímes kapatisztítóit, a súlykot, a színes jármot!? Vagy csak éppen a varrottasoknál szorult volna másra, ott ne tudta volna megtalálni forma nyelven azt a mondandóját, amelylyel egyéb holmiján oly szépen beszél hozzánk!

Mindig a nép volt a művészetek anyja, teremtője, nevelője Homérosztól kezdve minden művésznek; és a néphez tér vissza ismét minden művészet új anyagért, ha a néptől kapott régit már agyon csépelte. Ez a természetes folyamat; a nép a természettel folyton érintkezésben áll s a természetnek képekben, formákban gazdag tüneményei, jelenségei folyton hatnak rá, gazdagítják képzeletvilágát, megtermékenyítik s be is vetik gondolkozásuk talaját a művészi érzék magjával, amikből oly szép virágok teremnek; sokszor tapasztalhatja, például a városi ember, ha megfigyelő képességet tud vinni magával a városból, hogy nyelve, az a tanult nyelv, milyen csinált papirvirág a nép nyelvének élő virágaihoz képest.

De szükség van ilyen ép megfigyelő képességre a nép művészetének méltatásánál is. A varrottas, kivált a tömött mintájú írás után készült, valósággal összefolyik eleinte szemünk előtt, de megismerkedvén, megbarátkozván vele, mintegy érezzük, látjuk kisugározni belőle a ráfordított munkát, kedvet és szeretetet. Mert valóban kedvvel, szeretettel készülnek, vagyis inkább készültek e régi varrottasok, nem pénzért megrendelésre másoknak, hanem maguknak varrták, diszítvén vele magukat és hajlékukat.

A leggyakoribb diszített fehérnemű Kalotaszegen, a kis kendő, a nászkendő, a nagyobb kendők, a törülközők, a rúdra valók, meg a párnahaj (párnacsúpnak is nevezik) vége.

A kis kendők hosszú, másfél méter keskeny (35-40 cm.) fodorvászonból készülnek s két végükön 30-40 cm. hosszú, egyforma vagy néha különböző diszítéssel, és pedig oly módon, hogy keskeny diszített szegély van a két végén, melytől a tulajdonképpeni nagy díszt egy kis keskeny üresen hagyott hézag választja el; lehet keskenyebb, lehet szélesebb a szegély, meg a hézag is, de úgyszólván egyetlen kis kendőn se hiányzik ez a tagozás. Hasonló a nagy kendők vagy törülközők beosztása is, - hasonlóan hosszúkásak, de kétszer-háromszor szélesebbek, nagyobbak.

Más fajta a párnahaj ornamentuma, amelyet sokszor egyenes vonallal vagy valamely dísz tengelyével, illetve középvonalával két szimmetrikus részre osztott díszítés képez. Magát a lényeges díszt, mely jobbra és balra újra szimmetrikus, (tehát az egésznek két, keresztben álló szimmetralis tengelye van, amitől a nevét is kapja a varrottas) egyenes vonal keríti kétfelől, s erre következik a szegély dísze, mely folyton változik és külön önálló formájú; a szimmetrikus két részre osztó vonal a vánkosról levéve éppen a szélére esik, úgy, hogy csak az egyik fele látszik a dísznek, a másik a túlsó oldalra kerül (legnagyobbrészt így is vannak bemutatva e könyvben). Az írás utáni varrottas szabadon van rajzolva; szabályos merev részarányosságot egyen se találunk, de éppen ez a szabadság különbözteti meg minden gyári és gyári módon készített kézimunkától; akad azonban olyan is, mint például a kapusi forma, amelyen csak a szegély és csak a jobb- és baloldali rész szimmetrikus. A varrásra használt fonál, ahogy ők nevezik, a fejtő színe rendesen vörös, vagy kék, van fekete s elvétve akad zöld is: mosás után szépen fakul a vörös és a kék.

Hasonló tagozásúak a lepedők is; tulajdonképp ágyterítők ezek s az ágy oldalára lecsüngő rész, a «hajtás» van szélesen (30-40 cm.) kivarrva. Maga a vászon nem elég széles terítőnek, tehát kettőt, hármat toldanak össze, szintén házi készítésű csomózott csipkével, mint ők mondják, recével (379); újabban már bolti csipkét használnak. A terítőnek azt a részét, amely az ágy tetejére kerül, vagdalásos rózsákkal, csillagokkal diszítik, kivált a gyerőmonostoriak.

Hasonló, de méreteiben kisebb az úgynevezett ágyfűtől-való.

Szép az abrosz is, amelynek sajátságos külön diszítési módja van, s ezt az ornamentumot más varrottason is alkalmazzák, abroszformának nevezve: körformát betöltő, elszórt nagyobb-kisebb diszek ezek s a toldások kiemelése széles fogazatos varrással vagy csipkével történik. Még ide tartoznak a női ingek gallérjai, vállfüi s oldalvarratai is.

Formai szempontból vizsgálva a varrottasokat, legfontosabb a formai alapgondolat, amely mintegy váza az egész diszítésnek. Ezt a rendesen egyszerű, vonalakkal kifejezhető alakot ruházzák fel a varrási teknikának megfelelő szerkezeti és formai elemekkel s változatokkal, olykor annyira dúsan, hogy maga az alapgondolat, a váz, csak figyelmes vizsgálat után ismerhető fel; vannak oly sűrűen bevarrottak, hogy így, képen, be sem mutathatjuk, bár eredetiben, minden túltömöttségük mellett is, elég jól hatnak. Maga a formai alapgondolat nem túlságosan sok, de feldolgozása annál változatosabb; úgyszólván fel van használva minden lehetőség, amit a varrottasok különben egyszerű varrási teknikája nyújt.

A kis és nagy kendők fő motívumai képviselik az egyik leggyakoribb alakot s mint mellékdíszek, szegélyek, előfordulnak lepedőkön, párnacsupokon is.

Leggyakrabban az egy tövön nőtt öt-virágos motivum ismétlődik; ismerős alakítás ez a magyar népművészetben egyebütt is, előfordul kapukon, butoron, gazdasági eszközökön, elő a szűrökön is. A kendő szélességének közepéből indul ki a szár, tetején van az egyik virág, mellette két oldalt vagy kissé lejebb egy-egy virág s legalul ismét kettő. Magából a tőből indulhatnak a mellékvirágok, átlósan, vagy pedig a szárból, valamivel följebb; az alsók pedig a tőből vagy cserépből felfelé fakadnak vagy lefelé hajlanak, kunkorodott száron. Rendesen öt virág van e száron, de előfordulhat hét is, amikor újabb két száron ülő virág van beiktatva a közepén. Többnyire egy-egy ilyen virágzat képezi, vagy kettő egymás mellett, úgy az írás utáni, mint a szál utáni varrottasok egyetlen alapmotivumát; alattuk kis szegély, hézag s a szélén ismét szegély. E forma pompásan belé illik a hosszú, keskeny kendőkbe, jól hangsúlyozván a felfelé menő irányt. A párnacsupoknál már többféle a formai alapgondolat. Két - olykor csak egy - részarányos tengely körül helyezkedik el e dísz, a párna élét a vonal képezi, amely alatt és amely fölött a duzzadóra tömött vánkoson látható a varrás. E szimmetrális egy pontjában, mint egy négyzet közepében, átlók kereszteződnek, akár egyszerű egyenes vonallal kifejezve, vagy néha csak alig vehető ki e vonal a reá halmozott formák sokasága miatt; ez az úgynevezett «selyemkeszkenő forma». Ritkább a «kapusi forma»; ennél nem a középvonalból, hanem az egyik szélsőből indul egy virág a másik vonalig terjedő nyulványokkal s mellettük ferdén felfelé haladó széles vonal; egy-egy ilyen motivum mellé, megfordítva, sorakozik egy másik vagy több is. A «pápaszemes» vagy «jármos» valóban szemüvegre emlékeztet hullámvonalával és ebbe helyezett virág díszével, - a középvonal alatt és fölött egymásfelé fordított alakzatok vannak. Ilyen forma a «hintókerekes» is. Az «abroszformánál» egy csigavonalú vagy köralakú száron nőnek ki a virágok, befelé és kifelé, - az első esetben egy nagyobb virággal végződnek a középen, ha pedig körbe van fogva a szár, a diszítés közepét külön álló rózsa foglalja el. Virágból és levélből váltakozva, párhuzamos, függélyesen álló, külön felismerhető oszlopok adják a «dorombos» formát. Van sok egyéb elnevezésű, de a formai gondolat alapjában csakilyen.


 
Régi kalotaszegi csomózott receminták. (379)

Az írás utáni varrottas öltésformája a «sinyór», mely, mint neve mutatja, a zsinór fonását tünteti föl: a két, felülről befelé menő szálak közepütt hegyes szögben találkoznak; ugyanennek az öltésnek szélesebb fajtája, amikor középen még egy keresztben fekvő rövid szál is látszik, - az írás utáni varrottasok javarészén ilyen az öltés. Egyszerű, párhuzamos, egymás mellé simuló öltéseket is használnak, ezek alkalmasak különösen a szélesebb formák és közök kitöltésére. Beszegésre, toldások összevarrására valami különös, fogazatos, fürészes varrásmódjuk van, hogy ezzel is szélesebbé, gazdagabbá tegyék e vékony diszítési elemet.

Szerkezetileg is nagy a szerepe az egyszerű sinyóröltésű vonalnak; ez tünteti fel gyakran a formai alapgondolatot, ez adja a virágszárakat, s a virágokat befoglaló körvonalakat; egyenes mivoltában mint elválasztó rész szerepel; a szegélyeknek ez képezi alapját s ugyancsak a fődísznek is; egyenes vonalak közé kerül a párnacsupok, az ágyfűtől valók, valamint a lepedők főornamentuma is.

A diszítési elemek magából a tehnikai, a varrási módokból könnyen adódó egyszerű alakulásokat mutatnak; nyugodt s kellően síkhatású az egész kézimunka, az erősen stilizált növényi részek s virágok kifejlett, helyes szépérzékre vallanak. Soha a varrási teknika határait túl nem lépik s amit csinálnak, az könnyen, mintegy játszva folyik munkájuk természetes jellegéből; ismerik jól a maguk egyszerű eszközeit s derüs kedvük, szépet áhító lelkük látszik meg munkájukon, - aminthogy meglátszik a városi nők kézimunkáján, a hajszálvarrásokon, a tűfestéseken az unalom, a görnyedő fáradság, a karaktertelen nemzetközi mintákba posványosodott stílus érzéketlenség.

Térjünk vissza a legművésziebb, az írás utáni varrottas elemzéséhez.

Az egyenes szárból vagy konturból kiinduló és oda újra visszatérő zsinór kisebb-nagyobb láncokat, csipkéket, zeg-zugokat képez, ha pedig az oda- és visszatérő rész egymás mellé szorul, kis leveleket, kinyúló nyelvecskéket formál, amelyek hosszúra elnyulva, bizonyos konturák közti részt egészen betöltve, annak sujtásszerű hatást kölcsönöznek. Van olyan alakítás, hogy a sinyór a szárból indul ki, de nem tér vissza, hanem bekunkorodva, csigaszerűen végződik; az ilyet horgasnak nevezik. Előfordul a sinyórnak kis köröcskévé alakulása, amit «tyúkszem»-nek neveznek; ilyesmivel a tömör ornamentikát kedvelő kalotaszegiek a hézagokat, a varrás közt maradt közöket töltik ki. Egészen telivarott kis pontokat is használnak ilyen célra, de egyszersmind konturák körül is alkalmazzák finom csipkézetnek, sőt a nagyobb tyúkszem köré is elhelyezik. Ugyanily szerepe van annak a kérdőjel (?) kacskaringónak, amire sok varrottason rá találhatunk. Az egymásmellé fektetett párhuzamos öltések sora a konturák közti tér masszás kitöltésének egy másik módja. Ilyen öltésekből nagyobb pontokat és karikákat is képeznek.

Az írás utáni varrottasok diszítése rendesen növényi formák stilizálása.

Szár, virág, levél, kacs, gyümölcs, - ezek a főbb motívumok, ehhez járul még itt-ott az ismert cserép, amiből a virág kinő s előfordul a pávaszem, a csillag, a «lapicka», - ez utóbbi csak egy elszegletesedett rózsaalak külső hasonlóságától vette nevét, amint a «tyúkszem» elnevezés is így került a növényi nevek közé a sinyórból alkotott apró karikából közepén maradt kis lyuk miatt.

A virágok közül a rózsa, félrózsa, tulipán, a bimbó, majoranna, a gyöngyvirág, -gyümölcsök közül, a mák s a körte az, amit a leggyakrabban stilizálnak.

Hogy ez említett elemekből mint szerkesztik meg a formákat s mikép változtatják, ez legtanulságosabb része a varrottasoknak. A vékony, sovány alapformákból mint lesz ennek szinte a fölismerhetlenségig tömött s gazdag kialakítása, a gömbölyű növényi részek miként lesznek sarkos, négyszegletes alakúvá, miként hangsúlyozzák itt az indát, a szárt, amott pedig a virágot, a levelet, mint hangsúlyozzák a szerkezetet vagy a formai alapgondolatot vagy mint nyomják el más motivumokkal: mindezekre szép példákkal szolgál az írás utáni varrottas.

Ismételjük, legelterjedtebb az a forma, amit «öt virágos»-nak lehetne nevezni, a kalotaszegiek «félágú»-nak, «rózsás»-nak is nevezik, hiányzik azonban olyan összefoglaló elnevezés, amely e határozott formát jól kifejezné. Kis és nagy kendők vannak ezzel diszítve, párnacsupokon s lepedőkön is előfordul. Igaz, hogy nem mindig öt virág van rajta, akad, gyakran még a szárakon, s elszórva az üres közökön is virág, - de mégis határozottan felismerhető öt főbb s a többinél nagyobb virágalak.*

Összehasonlítva sok ilyen varrottast, bizonyos változatok tipikus ismétlődése új felosztásra ád alkalmat. Több ily csoportot találunk, bár lesznek olyanok is, amelyek vagy teljesen egyéniek, vagy nagyon ritkák, annyira, hogy egy második egészen hasonlóra már nem akadunk.

Az első ilyen csoportba lehetne osztani azokat, amelyeknél a két alsó virág szára fölfelé indulva csigásan vissza kunkorodik s e csigavonal zárja magába a két alsó virágot (I. 15). Egy nagy nyárszói törülköző dísze ez; a már említett elválasztó egyenes vonal közepén kis kacskaringós vonal van, fölötte egy ívvel elzárt részben csillag; e csillag felett indul ki a középső és a két oldalág, végükön nagy rózsával; a csillag mellől a két csigavonal nő ki. E csigavonalon jól felismerhető az az egyik jellemző mód, amivel a vékony szárakat kiszélesítik: kis csigavonalak s hasonló nagyságú levelek váltakozva simulnak itt szorosan egymáshoz, mintegy a növényi szárak levelét és kacsait utánozva; a virág, amiben e csigavonal végződik, tulajdonkép körbe helyezett s «majorannás»-nak nevezett elem; ugyanez az elem képezi, egymásnak szembe fordítva, a szokásos szegély alsó és felső részét. Gyakran megismétlődik ez a majoránna; bizonyos szögben kiinduló két kis levélből áll, melynek nyilásába egy szögalakban meghajtott egész kis sinyór-darabka van szögével felfelé beillesztve; többnyire más elemekkel van gazdagítva ez az egyszerű kis virágalakzat, jelen esetben a szegély felső részén az egymás mellé sorakozók közé, kis háromszögecske tölti ki a megmaradt közt, lent pedig, a majoránna alatt, két csigavonal van, - ez az, amit «majoránna-horgassal» néven ismernek. A felső virág szárain csak egy-egy levélke és csiga van (az egész varrottas a kevésbé tömöttekhez tartozik), a szárak végén pedig virágok; a négyszög vagy levél felé közeledő konturvonalak külsején csipkeszerűen csatlakozik a sinyór, belül a dupla középvonallal két részre osztott teret vízszintesen fekvő és egymáshoz simuló levelek töltik ki, paszomántszerűleg. A virágok, fölül, az ismert majoránna-motívummal végződnek, mintegy a gyümölcs (alma vagy körte) virágos végét stilizálva; a középső virág alján a két levél és «horgas», a rózsa csészéjére emlékeztetnek; a két oldalvirág alatt két kis csillag a túlsoknak tartott hézagot tölti be s baloldalt még tyúkszem is van; a középső és baloldali közt lévő kérdőjel-forma kacskaringó, felfelé törekvő nyúlványával, szintén csak hézagtöltő, - a baloldali virág, ugyanis, alul hegyesebben esvén ki, nagyobb tér maradt s ezt sokalta aki varrta. Jegyezzük meg különben, hogy a varrottas készítése mindig bizonyos tömöttséggel indul meg s készítője ezt az arányt igyekszik betartani mindvégig; ezért használja e kis töltelékeket, mert, mint említettük, e varrottasok rajzát minden méregetés, törülés, javítás nélkül, koromlével egyszerre írják a vászonra s nem csoda, ha nem teljesen pontos; ilyen utólagos kis pótlásokkal érik el a kivánt egyensúlyt s valóban első pillanatra fel sem tünik, például e varrottason, ez a kis rajzhiba.

Hosszasabban foglalkoztunk e példánynyal, de néhánynak ily részletes taglalása a többit is könnyen érthetővé, áttekinthetővé teszi s megértjük csakhamar a legzsufoltabbakat is.

A III. 9. magyarbikali kendőn kevés változtatással ugyanezt látjuk, - már az I. 2, damosi törülközőn a három felső virág végződésen két-három «majoránna» van egymás fölött s így e virágzat alakja az ananászra emlékeztet; baloldalt, a felső részen, ismét tértöltő szerep jut a majoránnának, de formáját újítják a fölfelé kunkorodó horgasok; ezzel az ollóformájú alakkal gyakran találkozunk még.

A I. 5. kalota-szt.-királyi varrottason ismét más formájú kitöltését látjuk a nagy virágoknak, a körvonalon belül párhuzamos öltésekkel van kitöltve, úgy, hogy magát a tömeget két keskeny hézag választja ketté; a középső virág három mezőre van osztva, épúgy kitöltve, szintén hézaggal tagozva; a két alsó virág közepén kis üres kör van hagyva. Az eddig említett hézagtöltőkhöz újabb alak járul: balról lent egymásra rakott levelek.

A I. 6. varrottas két felső oldalának virágjai a konturával párhuzamosan vannak kitöltve. Hasonló a I. 16. nagy törülköző fél rajza s mégis, a ritkásan tartott virágok szinte másmilyennek tüntetik föl. A I. 11. középrózsájában két csillagalak van; az oldalvirágok elnyúltak, tojásdad alakúak, száraikon pedig egy-egy dupla majoránna ül, horgassal.

A daróci III. 15. kis kendő virágai négyszögletű edényféléből indulnak ki, amelyen négy majoránna van; a középrózsa belső elválasztó vonala két sinyórból s köztük párhuzamos öltéssel készített fogasos varrásból áll, felső két oldalán két-két majoránna; az oldalsó virágok keskeny levélalakúak, belső részük vonalakkal s pontokkal van kitöltve; az alsó csigákon levő virágzat közepén csillag s körülötte hézagos levelek. Éppen ilyen, csak kissé tömöttebb, a I. 13.

A I. 14-en a két alsó virág belseje csillag, köröskörül majoránnákkal, fönt pedig sujtásos kitöltésű rózsákat látunk. A zentelkei I. 14. varrottason hálósan diszített edényből nőnek ki a virágok; a középső virág közepének kicsiny hézagában keresztvonalat látunk, a két alsó s két oldalsó közepe üres; a szegély majoránnái két tömött csigát képeznek. Egészen tömött a I. 4.; két oldalsó virágából indul ki a majoránnás virág szára. Zentelkén leltük a III. 3.-at is; két oldalsó virágának közepén rózsaalakot látunk. A XIII. 1. oldalvirága szilvamagalakú, körül csipkeszerű sinyór, fönt majoranna horgassal (képünkön a varrottasnak csak az egyik fele látszik; hasonló a III. 7., I. 12., XIII. 11., XIII 5., de azért mindeniken van némi változat).

A I. 3. zentelkei nagy törülközőn két alakzat kerül egymás mellé s érdekesek az aránybéli változatok, amelyek világosan mutatják, hogy a tér egyenletes betöltése volt a cél s ezt különféle járulékokkal el is érték. Egészen eltérő külső alakulása van a III. 8.-nak: az alsó tömött két csigából emelkedik magasra, keskenyen, a két oldalvirág, négy sor sinyórral bélelve. A I. 7.-nél aprók a felső virágok, de meg leljük bennök mégis a jellegzetes elemeket; a vezető szerep két csigavonalé. Egy inaktelki (III. 2.) kis kendőn a három egymás mellé helyezett virágformának oldalvirága dupla majoránna; egy zentelkei kendő (I. 10.) oldalvirágának közepén fekvő keresztet látunk s az így képzett négy mezőcskében egy-egy tyúkszemet. Elnyúlik a csigavonal szára a III. 14.-en, úgy, hogy még egy csillagalak elfér a rendes alsó virág mellé; e szárak fölött két rövidebb szár van mint térkitöltő, folytatásában pedig, két oldalt, egy-egy majoránnás rózsa; ez az átmeneti alakítás a nyolc virágos alakhoz. Kis ablakszerű formából nőnek ki a virágok egy zsoboki (I. 1.) varrottason; hosszú, keskeny levélalakú az oldalvirág, vaskos majoránnákkal. Egy magyarvalkói varrottason (III. 13.) rácsozva van a virágcserép s a középvirág belső része is.

Nagyon ritkás varrású a (I. 8.) kendő; közép- és két alsó virága majoránna, oldalsó virágai keskenyek; viszont, mennyire túltömött a I. 9., - középső virága hozzásimuló keskeny mellékvirággal, erősen kidomborodó töltelék van a felső virágok belsejében, ami a különben tömött diszítést némileg érthetőbbé teszi.

Az eddigiektől különbözik az ötvirágos alakzatúak egy másik csoportja annyiban hogy az alsó virágok nincsenek mintegy csigavonalba begöngyölgetve, mint ezt idáig láttuk, hanem a tőből egyenesen nőnek ki vagy pedig lefelé csüngenek.

A II. 12. és II. 13. zsoboki és magyarvalkói varrottas mutatja ezt a különbséget; az alsó virágok tojásdad alakúak, bévül párhuzamos öltésekkel kitöltve s ugyanígy varrott nagy pontok vannak körülöttök; e kettő teljesen hasonlít egymáshoz, csak a szegélyük különböző.

Különös a diszítés a XIII. 12.-en, de ez is a majoranna változata, két lecsüngő alsó virággal. A II. 20. zsoboki varrottason a hosszú két oldalszárból csüng le a két alsó rózsa; a II. 6. alsó virága egészen az alapvonalra fekszik lecsüngő felső részével s két oldalt hullámvonal tölti ki a megmaradt teret. Alulról kunkorodik föl egy damosi varrottas (II. 11.) csillagalakú alsó virága, a szárakon levélerezetszerűen befelé összefutó öltésekkel, hegyesedő véggel. Széles vaskos formái vannak a II. 19.-nek; a II. 5. magyarbikali varrottason a középvirág komplikált, többszörös virágzattá lesz; a II. 18. zsoboki varrottas keskeny oldalvirágjai alatt csillagalak is ül a száron s az alsó virágok száraiból az előbbiekhez hasonlók nőnek ki; a szegély felső részén mákformákkal találkozunk. Nagy csigavonalai vannak az oldalvirágnak a XII. 14.-en s az alsó diszítés csillag. Tömött, vaskos formákat látunk a XII. 10-en; középvirága mellől nagy horgasvonal nő ki; az oldalsók fölé vízszintesen fekszenek az alsók. E csoporthoz tartoznak még azok az alakítások is, amelyeknek alsó virágai kifejezetten majoránnák, nagyok, vízszintesek (III. 4., III. 5., III. 19., III. 12., III. 11., XII. 8.) vagy lecsüngők (III. 18., III. 17., XII. 19.); további változata e csoportnak a III. 16. s a kissé tömött III. 6. A III. 10. két oldalvirága rácsos, hosszú, lecsüngő szára van az alsó virágnak s rózsákkal vannak kitöltve az üresen maradt közök; a 364. ábra három felső virágának szárába csillagok vannak szorítva.

E csoportba sorozhatjuk még azokat a varrottasokat is, amelyek hasonlítanak ugyan az elébb ismertetettekhez, de a két oldalvirág a két leveles szár oldalából nő ki, nem pedig végéből; ilyeneket leltünk Zsobokon (II. 3., II. 10.), Nyárszón (II. 17.), Zentelkén (II. 15.) és Magyar-Bikalon (II. 2., XII. 4.). Ugyancsak egy bikali kendőn (II. 4.) két-két csillag van az alsó száron s ebből lefelé kis ágacska kanyarodik az alsóbb alá. E két újabb virágalak valószinűleg csak térkitöltő volt s a szár folytatásába jutván, bevonták magába a szerkezetbe, épúgy, mint azt azon a kalota-szt.-királyi varrottason (II. 8.) látjuk, ahol az oldalvirágok szárai alatt lévő csillag jutott ilyen helyzetbe.

Különösek a II. 7. 365. 366. bikali varrottasok: a három felső virág nagy mákalakú, az alsók majorannák csigavonalban vannak, - az oldalsókból, a szerkezetbe nem is illesztve, két-két többszörösen ismétlődő majoranna nő ki.

Magyar-valkói a II. 16. melyen a főszár egymásra helyezett apró karikákból áll, erre rózsa következik és föléje ismét egy nagy rózsa; kétoldalt s lennt, nagy mákok vannak lefelé fordítva. Egy bikali (II. 1.), egy szentkirályi (II. 9.), s egy zentelkei (II. 14.) varrottason a főszár kimaradt és a felső virágok vízszintes vonalon ülnek, - nyilván csak az előbbiek változatai.

Az eddig ismertetett varrottasok díszítésének bizonyos egyöntetű jelleget adott az ötös fővirág, - egy újabb, harmadik csoportba sorozhatjuk azokat, amelyeken ötnél több a fővirág. Azzal is megszaporodik egygyel az ötös szám, hogy már a kiindulás pontjában levő kis virágzat- vagy edényféle lesz határozottan virágalakúvá (IV. 9.) s ezt feltünően tapasztalhatjuk egy magyar-gyerővásárhelyi varrottason (IV. 19.): egy pontból sugarasan nő ki a hat virág; a IV. 9. különösen szép, gondos munkájú példány, csomózott szélcsipkével. Az utóbbihoz hasonló a kissé sovány IV. 13. érdekesen központi megszerkesztésével a diszítésnek.

Sok varrottasnál a főszárból három oldalszár nő ki, amelyek közül többnyire a két középső vízszintes irányú s a felsők fölfelé, az alsók lefelé kunkorodnak. Ilyen például a IV. 13., - szép ritkás varrásu, két középső virágja mák; hasonló, bár kissé fölületesebb munka egy zentelkei (V. 13.), s kisebb eltérésekkel hasonlókat leltünk Szentkirályott (IV. 5. V. 11. V. 2.).

Szép s új alakításokat mutat a XIII. 2.; a tűnek mintegy gumója gömbölyűaljú edényfélében van, az egyenes szár közepe mákalakú virágon halad keresztül s fent nagy rózsában végződik, a hosszúkás oldalbimbók hullámosan vannak két sor sinyórral bekerítve, az oldalsó középbimbók mintegy virágcsészébe vannak foglalva s félig kinyílt bimbóhoz hasonlítanak, míg a felsők egészen zártak; az alsó rózsák is szokatlan formájúak; hullámvonal tölti ki a teret oldalt s a szegély alsó része apró csészés, rózsákból áll. Egy mákói (IV. 8.) varrottas fő középvirága kicsiny, jelentéktelen s két oldalt, középen, körtealakú, mácsonyaszerű ornamentum van kiemelve, széles, tömött, domború belsővel. Kissé zavaros egy zsoboki (IV. 3.) varrottas; csillagtőből párhuzamos vonalak indulnak ki, közük hullámvonallal vannak betöltve, - fönt tölcséresen szélesül ki, különös virágot alkot, úgy, hogy az egész hosszúkás virágzathoz hasonlít; oldalából két-két széles száron, nehezen kivehetőleg, túlhalmozott tulipán nő elé. Egyszerű a IV. 14., - kis virágban végződő, széles szárak képezik díszét. Szintén túlhalmozott a XII. 18.; fönt is, oldalvást is, tulipán van rajta; alul rózsák, a szegély felső része ismét tulipános; különben hasonlít a IV. 9-hez, kissé tömöttebb s főtörzse meg van vastagítva.


 

 

 
(364) (365) (366) Irás után varrott minták (Magyar-Bikal).

Az első csoportba sorozhatnók a IV. 1-et, de az alsó csigavonalas virág fölé a törzs közepéből kiinduló oldalvirág szárából, vízszintesen, még egy rózsa is nő ki, beilleszkedve a megmaradt közbe. A IV. 10. nagy törülköző, különös terjedelmes tulipánjával, kerékre emlékeztető oldalvirágaival, lecsüngő alsó rózsáival szintén ide tartozik, - épígy a IV. 6. is.

Tömött nagyvirágú a XII. 12., - kicsiny a törzs tetején levő majoránna, oldalt, egymás alatt nagy tulipán van lent széles száron kis csillagok. Egészen középpontos kialakulás a XII. 12. neve: «ágatlan virág lapickával», középen köralakban körülvevő majoránnák s csillagok teszik még nagyobbá, ebből indul szét, sugarasan, a sok szár; fölfelé s lefelé, egy-egy rövid száron, négyszögletes virágalak; két szár tartja a két oldalsó szintén négyszögletes virágot, a szegletekbe, középről, tulipánok, majoránnák nyulnak ki. Ez és a következők kétszer megismétlik ornamentumukat, - párnacsúpok, ágyfűtől valók és lepedőhajtások. Ilyen a 367., gömbölyű rózsáival. A magyar-gyerő-vásárhelyi IV. 18., szintén «lapickás», alatta párhuzamos szárak haladnak el oldalt s végükre cifra tulipán jut, - lent két elmetszett lapicka s benne virág. A IV. 15. is ehez hasonló, sok szárral; a felső lapicka és tulipán közé, ismét virág van szorosan beillesztve.

A IV. 17., V. 4., V. 8, varrottasok hasonlítanak egymáshoz; a hosszan elnyuló oldalvirágok jó nagyok; a varrottas alsó fele a képen le van metszve, de ha tükörben nézzük, megkapjuk az összhatást. A IV. 17-en tömött a varrás, a fekvő oldalvirágok négyszögletesek.

Ritkásan van tartva a V. 10. lepedő «ágatlan rózsa» nevű dísze, nagy oldalsó rózsákkal; hasonló a V. 3., de tömöttebb; a V. 6. lapickás, az oldallapickák levélerezetesek; kissé zavaros a varrottas a sok apró virág és a sok vékony ág miatt; a V. 9. és V. 12. masszásabbal és érthetőbbek is. E csoport igen gazdag, sikerült példái a magyarókerekei V. 2. V. 7. V. 5. V. 1. amelyeken az eddigi formai elemek változatai föltalálhatók. Masszás megoldású a IV. 4. V. 14.; ez utóbbi sűrűn tartott varrottason csak annyi hézag van hagyva, amennyi a tömegek külön választására szükséges. Középponti elrendezésű a IV. 11. párnacsúp dísze; egy nagy komplikált majoránna a középvirág, mellette az alapvonalból nő ki a nagy oldalrózsa s úgyanannak szárából az alsó mák; ez ismétlődik az elválasztó vonal alatt; hasonló 368 és 369. de az elrendezés nem egészen középponti, az elválasztó vonal alatt a szegély van nagy lefelé csüngő rózsákból.

A 370. IV. 12. IV. 7. egyenes, szegletes alakítások, sűrűn bevarrva nehezen kivehető rajzzal; különösen a IV. 7. elszórt közeivel valósággal szövethez hasonlít.

Szabadabb, egyénibb s a szokottól eltérő alakításokat mutatunk be a bikali VI. 14. és VI. 7. varrottasokon; tömött majoránnasorból indul ki, mereven, a VI. 14-en az egyetlen sinyórból álló törzs s belőle nagy, merev, vízszintesen álló hosszúkás rózsák, «körték» nőnek ki; fölül majoránna; ehez hasonlít a VI. 7., de inkább levélfűzér, mint virág az, ami két oldalt van rajta. A törzsnek nagy köralakú kiszélesedését mutatja a nyárszói 371 példány; rózsa van a vaskos kör belsejében, külső részéből, fönt és lent, két kis levélszerű forma nő elé, a felső közt kis csenevész majoránna tölti ki. Hasonló a kalotaszentkirályi VI. 3. példány, de fölül három virágzattal, lennt horgassal, a kör belsejében majoránnával. Ilyen megoldású, de gazdagabb, a daróci V. 15. példány; a nagy kör könnyebb s csipkés, csak a belseje tömött, körül majoránnák, csigák, levelek s fönt három majoránnás virágzat. Némileg hasonló ugyan, de sokban eltér e kettőtől a kalotaszentkirályi VI. 18. varrás, - túlgazdagon van díszítve s a formai alapgondolat nehezen ismerhető föl rajta; két vonal indul ki az alapvonal közepéről, csigásan görbülve, két oldalt majoránnás rózsában végződik; középen egy csipkésen kitöltött tojásdad alak a tő kezdete s egy másik, kisebb, tojásdad alak köti össze a nagy csipkés körrel, amely körül majoránnák vannak, fölötte pedig nagy virág fejezi be a törzset; a csigavonalból, két oldalt, az előbbihez hasonló alakítású törzs nő ki s két oldalt kisebb virágok nyúlnak elé belőle, egészen betöltve a teret. Ezekhez hasonló a XII. 2., - a törzs kezdete rózsa, ebből nő ki a nagy kör s mellőle, hozzá símulva az alsó ívoldal virágokat hordó vastag szár, felső részén nagy majoránnával. Kissé soványabb de hasonló megoldású a XIII. 7. A VI. 1-esnél a törzsből kehelyszerűleg szétválik a két oldal virágszára s benne foglal helyet a nagy tulipán; a törzs mellett kisebb csillagok vannak. Érdekes a magyarókerekei 372., melynél az öt virágzat annyira megnövekszik, hogy egymással érintkezve teljesen betölti a teret: - a XII. 17-nél a két alsó csillag kiemelése jellemző, vékony szárakon van a két kis oldalrózsa s a nagy középvirág, alatta vízszintes csipkézett vonal; hasonló csipkézett vonal van a magyar-bikali VI. 5. varrottason is, a vonal alatt az alsó virágot magában fogadó csigavonalú szár s fölötte a két oldalmajoránnát viselő vastag szár; a szár közepéből nő ki a középvirág. A csigavonalas csoporthoz tartozik a VI. 2. is, - maga a vonal csipkézett, a virágok nagy tömött horgasokkal vannak kivarrva. Ezekhez tartozna a kalota-szentkirályi 373. is, mely érthetlen szerkezetével és izléstelen, durványos megoldásával igazi korcspéldány a szép varrottasok között. A sok melléktulipánnal terhelt nyárszói VI. 19-en is csigavonalba vannak elhelyezve az alsó virágok, a fő- és oldalszárak közét nagy tulipánok töltik ki. Különösen a daróci VI. 6. tömöttsége miatt alig kivehető vízszintes levélfűzér nyugszik a szegély alapvonalán s belőle négy hosszúkás, egész végig egyforma vastag virág nőtt ki, köztük keskeny, vékony hézag. Szokatlan alakítás a XIII. 6., homályos szerkezettel.


 

 

 

 

 
(367) (368) (369) (370) (371) Irás után varrott minták.

Valamennyi eddig bemutatott példány között a leggazdagabb, talán legegyénibb a VI. 16.; kis rózsából nő ki a két hosszú nagy oldalvirág s a két alsó virág; a középső nagy virágmajoránnának a tovább képzése; alul, két oldalt, a két nagy rózsa csak térkitöltő s nincs szervi összeköttetésben a többivel; hasonló szerepük van a mellettük lévő szokatlan háromszögű alakzatoknak is; a nagy gazdagságnak megfelelőleg a szegély felső része is nagy rózsákból áll, kissé elnyomva a szegély alsó keskeny; majoránnás részét.

Egészen szabad, könnyed, nem részarányos, nagyon ritka megoldása az öt virágzatnak a VI. 4.; kis horgassal nő ki az alapvonalból, ívalakban, a főszár, belőle lent egy leveles ágacskás virág tör elé, mellőle egy másik szár, amelyen kerek rózsa ül s ennek szárából egy másik virág szára indul és keresztezi a fő szárat, amelynek végén majoránnaféle ornamentumot látunk; lent térkitöltő rózsák, oldalt horgasos hullámvonal. A szárak keresztezése oly motivum, amely egyedül csak ezen a varrottason fordul elő.

E legutóbbi és a következők, nagyon elütők, mondhatni idegenszerűleg hatnak a többi varrottas mellett, egyik-másik emlékeztet székely varratosakra, - a csipkézett akantusos levelek idegen befolyásra mutatnak s egészben oly ritkásan vannak tartva, hogy ez által is kirínak a többiek közül. Ilyen a zentelkei VI. 12. példány, egy nagy törülköző dísze, rózsából nő ki a középszár, csipkés, szokatlan levelekkel, horgasos majoránákkal s fent nagy rózsa; különös a két oldalvirág szárán levő ágazat; a virág alatt az alsó rózsák alulról fölfelé kunkorodó száron csüngnek. Ehez hasonló a VI. 11.; a kidolgozás kissé hanyagabb, - két oldalt térkitöltő egyenes leveles száron álló mákkal. Ilyenféle a VI. 13. nagy törülköző varrása; ez különben egészen székelyes, nincs is sinyórral varrva, de vannak kalotaszegi elemek is rajta. A VI. 17. nagy törülköző ritkás díszén a virágok már díszesebb füles vázából nőnek elé, középen nagy tulipán van, két oldalt különös rózsák; az alsó virágok hiányzanak s helyüket két kétfejű sas foglalja el; e motivum elég gyakori Kalotaszegen, különösen a templomok mennyezetén, de kancsókon s kályhacsempéken is. A VI. 8. egészen elüt a kalotaszegi formáktól; a csipkés levelek idegenszerűek, virágai a varrottasokon nem fordulnak elő, csak az egésznek elrendezésében marad meg valami kalotaszegi jelleg. Kezdetleges, sovány alakítás a VI. 9. végig egyforma részei nagy szegénységre vallanak, erős ellentétben a varrottasokon szokott díszítéssel. Még soványabb, még ügyetlenebb a XII. 13.; annyira felületes, hogy inkább ecsettel odacsapkodottnak, mint himzettnek látszik. Hasonló a XII. 1. ágyfűtől valónak szegélye; maga a dísz egy rózsából mint tőből indul ki, vékony száron van a széles ívbe foglalt rózsa vagyis inkább mák; a tőből két oldalra nő ki az oldalszáron három kis virág s azután a visszafelé kunkorodva, nagy rózsában végződik; alulról is össze van kötve e virág a tővel; két, a középső elemhez hasonló virágzat van jobbról s balról. Ágyfűtől való a XII. 3. is; nagy tulipán van lent a középen, aljából nő ki a különös hoszszúkás virágzat s belőle, oldalt, fölfelé s lefelé egy-egy mák; a középvirág ismétlődik jobbról-balról s a XII. 13. már látott egyszerű motivumok formálják a szegélyt; - ehez hasonlít, kissé elütő szegélylyel, a XII. 5. A VI. 10. ágyfűtől való formai alapgondolata egy hullámvonal («fojó»-nak nevezik e vonalat) s belőle tulipán és egyéb alakú virágzatok nőnek ki váltakozva fölfelé, lefelé pedig fordítva; a szegélyen mák van. E nehány vékonyvonalú varrottasnak formailag rokona a VII. 6. «fojó tulipántos»; főmotivuma, a tulipán világosan van tartva, de a mellékrózsák masszások; a hullámvonal domború felén van a tulipán fölfelé és lefelé fordítva; homorú felében ritka majoránna. A hullámvonal gazdagabb kialakítása látható a «kapusi formában». A VII. 5. lepedőhajtás kissé egyszerűen kidolgozott ornamentumán jól felismerhető a «kapusi forma» lényege. Az egyenes vonalok közé szorított díszen hullámvonal, az egyenes által képezett trapezalakú mezőben ennek a keskenyebb részéből fejlődik ki a virágzat, betöltve a teret, itt szegletes keretben levő rózsa van s e keret, fölül, nehezen felismerhető majoránnában végződik; a megmaradt helyet hullámvonalból kinövő rózsák és horgasok töltik ki; a szegély alul is, felül is, hármas ágú virág, köztük majoránna; magán a lepedőn meg nagy fehér rózsák vannak, és szinte empiros hatású ez a díszítés.


 

 

 

 
(372) (373) (374) (375) Irás után varrott minták.

A hullámvonal rendesen nem oly egyszerű, mint ezen a példányon, hanem különféle, már ismert módon, vastagabbá fejlesztve, két különálló egyenes, vagy csak kevéssé meghajtott vonalból áll, amelyek ferdén állva s csigavonalakban végződve érintkeznek egymással. E csigavonalak érintkezése pontjából nő ki a nagy komplikált virág, amelynek rendesen majoránnákból képzett három nyúlványa, fölfelé kiszélesedve, tölti be a teret; ilyen a VII. 2. párnacsúp, ahol két rózsa is van egymás fölött, s rajtuk két nagy majoránna, oldalt pedig két virágból képezett nyúlvány nő ki s fölnyulik a felső vonalig; az egész, megfordítva, lefelé ismétlődik; tömött, különálló négyszögeket képező, ötös virágzatok képezik az alsó és felső szegély díszét. Hasonló a XIII. 9. párnacsúp, de kissé ritkább, egyszerűbb rózsával. A VII. 11. 3. 9. 4. 8. 10. párnacsúpok díszének túlsó fele nem látszik (az előbbi kettő fel van fejtve és szétterítve); lefelé mindig a szomszéd motivum fele kerül mindegyik alá. Egymáshoz többé-kevésbé hasonlók ezek, csak a VII. 10. tér el némileg a többitől. A XII. 6. kiterítve, egész mivoltában megmutatja a VII. 1. és VII. 7. párnacsúp díszét is; ezeken láncból áll a hullámvonal, s nem nagy rózsából indulnak ki az ágak, amelyek a tért betöltik.

Egy nyárszói (VIII. 2.) kiterített párnacsúp dísze mintegy átmenet a középponti formából a «pápaszemes» vagy «jármos» mintához; ilyenféle a VIII. 5. is. A láncos hullámvonalnak csak egyik oldalán nő ki egy kis majoránna s a nagy, élén álló négyszög közepét egy közömbös rózsa foglalja el, jelezve az egész dísz középvonalát, tengelyét; ugyanilyen rózsák vannak a két egymásfelé keskenyebb véggel fordított trapézekben is; a XII. 11. XIII. 3. már felismerhetőbb módon «jármas»; a hullámvonalnak a tengelytől számított domború és homorú része nincs egyenlően betöltve; a megkeskenyedő homorú részbe, jól beillő, fölfelé szélesedő majoránnaalak jut, a domborúakba, részben összefüggve a hullámvonallal s körrel bekerítve, rózsaalak; vagy egész külön állva (X. 8. X. 10.) vagy ritka rózsás (VIII. 9. és X. 9.) ritkábban előforduló szegéllyel. Az inaktelki X. 12. tömött varrottasban csak két elem van: egy rózsa és egy majoránna, köztük a hullám - a két szimmetrikus részt erősen hangsúlyozott díszített tengely választja el. A hullámvonal a többieken három részből álló tagozatokban szakad meg. Még jobban felismerhető ez az alakítás a körösfői «Tamás Erzsóké» felirású párnacsúpokon (VIII. 1. VIII. 3.) míg egy zentelkei (X. 1.) varrottason a hullámvonal domború részei visszakunkorodva végződnek rózsákban, s ez a tipikusan jellemző formája a «pápaszemes»-nek, - a szegély dísze csak bizonyos változata az «ötvirágú» dísznek, az alsó virágok egyszerű alakja az előbbeni kettőnél kissé gazdagabb kiképzésű. A VIII. 11. és VIII. 7. ritkább rózsáival és a tömött VIII. 4. az egyszerűbb pápaszemesekhez tartozik széles szegéllyel. A X. 5. magyar-gyerő-vásárhelyi párnacsúp is az egyszerűbbek közé tartozik e csoportban. A szintén magyar-gyerő-vásárhelyi VIII. 6. és X. 4. párnacsúpokon hiányzik a szegély s ezt helyettesíti az egyes motivumok fölé varrott rózsák sora; ehez hasonló a VIII. 8. de tömöttebb és gazdagabb. A magyar-bikali X. 11. párnacsúp szintén szegélytelen, a szegélyt a szegletesen megtört hullámvonal homorú részéből kinövő virágzat kiemelkedő és összeérő ágai pótolják; a bekunkorodó csigavonalból különös ágszerű toldalék borúl az ágakra. A X. 6. varrottason toldalékos ágról majoránna csüng le egyik oldalán, a másikon csipkés levél. A X. 7.-en egészen fölfelé igyekvő ág nyúlik ki a magasra kiszökő rózsa mellé. A VIII. 10. szinte a kivehetetlenségig gazdag alakulása e formának; a X. 3. egyszerűbb, de ide tartozó. A VIII. 10. szokatlan forma e csoportban, - a rendesen erősen kiképzett tengelyvonal hiányzik, az alsó rész alárendelt kiegészítése része lett a felső virággá alakított hullámvonalnak.

A «pápaszemes» formával rokon a «selyemkeszkenős»: két egymás felé fordított hullámvonal ágai meghosszabbítva kereszteződnek, - e két kereszteződő átlós vonal és a középpont kidomborítása s a tengely elhagyása jellemzi e formát, amelyet egyszerű alakjában a XIII. 4. példány mutat be. Az átlók láncszerű továbbképzése s a középnek négy majoránnával való hangsúlyozása látszik a IX. 8. párnacsúpon, épúgy a IX. 4.-en; tömött példányai ennek az alakításnak a IX. 3. 14. 12. és 15.; az átlók közei rózsákkal vannak kitöltve, maguk az átlók virágalakban végződnek. Szép példányok a IX. 5. és XII. 7. átlátszó tiszta szerkezettel s jól elosztott pontokkal.

Mint már említettük, van a varrottasoknak egy «abroszformá»-nak nevezett csoportja, így nevezik, mert kiváltképp abroszra alkalmazták, de előfordul párnacsúpokon is. Formai alapgondolatuk egy csigavonal, amely magába zár egy rózsaféle virágot s ugyanilyen öt-hat virág nő ki belőle, az egész pedig köralakúan zárt s külön álló díszítményt képez; jól kivehető példánya ennek az alakításnak a negyedrészében ábrázolt XI. 7. abrosz; ismétlődő, elszórt kisebb rózsák és ágas virágzaton váltakoznak a fődísszel. Nagyon egyszerű, szegényes a XI. 8. közepütt nagyobb virág van s körül kisebb a XI. 7. abroszon; a kalotaszentkirályi XI. 5. abroszra körvonalon vannak varrva a tömött rózsák vagy inkább körték, belül csillag a dísze. Párnacsúp a XIII. 8. abroszforma, különös szegélylyel. Hasonló a X. 11. és 374. abrosz dísze, s a jákótelki régi XI. 3. párnacsúp. Jól kivehető ez az ornamentum a zentelkei varrottason is, ritka hármasvirágzatú szegélylyel, hasonlóan a XII. 16. párnacsúpon; a kalolaszentkirályi (XI. 10.) magyar-gyerő-vásárhelyi (XI. 4. XI. 9. XI. 1.) és zentelkei (XI. 2.) példányokon olyan tömött a varrás, hogy a minta szinte belévész; a XII. 9-en a formai alapgondolat érthetőbb, bár elég tömött ennek a varrása is.

Egyik ritkábban előforduló minta az úgynevezett «dorombos». Eme elnevezésében homályos eredetű dísz elemei: egy majoránna vagy rózsa, körülkerítve s fölül szokott módon kisebb majoránnaszerű bevégzéssel, mellette hosszú «körte»-alak, - e kettő váltakozik egymással oszlopszerűen, ami a tengely alatt lévő másik szimmetrikus rész révén még feltünőbb: tömöttebbek, s ritkábbak, egymástól vagy jobban el vannak különítve vagy pedig egymásba olvadva képezik az oszlopszerű ismétlődő díszt. Jól kivehető ez az alakítás a IX. 8. párnacsúpon, szintúgy a IX. 11-en, ahol a rózsa mellett inkább levélfűzérnek, «cserelevélnek» megfelelő alakzat foglal helyet. Kis változattal ismétlődik ez a XI. 7. 13. és IX. 1. párnacsúpokon; a IX. 1-en széles szegély is van. A IX. 9-en gazdagabb a minta de viszont kevésbé kivehető az oszlopos elrendezés; a 375. szintén ide tartozik, bár a tengely alatti rész nem azonos a felső részszel, - a cserelevél ugyanis alul kétfelé válik s háromszögletű teret képeznek a szétvált részek; a köztük levő tér egyszerűbb elemekkel van kitöltve. Új alakítás a XIII. 10. és IX. 2., - félholdalakú mezőkben kerékre emlékeztető körbe foglalt rózsák s oldalt, rajta majoránnák; vastag a tengely s a tengely alatt ismétlődik ez az elem.

Szóljunk a szál után, amint ők mondják, a szálánvarrottakról, a szedettesekről. A gazdagságról, ami az irásutáni varrottast jellemzi, lemondhatunk. A varrás, illetve a díszítés, alkalmazkodik a varrás módjához.*


 
Egeres faluból.


 

 

 

 

 

 
Szálán varrott (szedettes) minták. (378)

A keresztöltés természetéhez képest, amivel e varrottasok készülnek, szegletesek a formák; a vízszintes, a függélyes és a negyvenötfokos irányban való kiterjedés a túlnyomó s e három iránynak folytonos ismétlődése bizonyos egyhangu formaalakulást okoz és ez jellemzi a szál után varrottast. Stilizált növényi formák mellett az egyenes vonalú mértani alakítások is szerepelnek, sőt magukat a virág- s növényi formákat is, gyakran egész mértani motivumokká változtatja az erős, a kénytelen stilizálás. Varrási módjuk az általánosan ösmert keresztöltés, mely a vászonhoz aránylag vastag szál alkalmazása által sűrűvé lesz és némileg a sinyórhoz hasonlóvá. Ezzel töltik ki a formákat úgy, hogy csak a vékony negyvenötfokú szárakon és a kis pontokon látszik meg jól a keresztöltés.

Maga a teknika befolyásolja a formai gondolatot és a díszítési elemeket, amelyek közül sok magából a tehnikából folyik; mindamellett gyakran tapasztalhatjuk a törekvést, hogy az irás utáni varrottas formáját mintegy e kötöttebb tehnika nyelvébe vigyék át. Ily módon is, kis és nagy törülközőket, lepedőt, abroszt, ágyfűtől valót, párnacsúpot díszítenek leginkább; a szín szintén vörös, kék, fekete, néha fehér. De bizony, ma már ezt a szép munkát se mívelik, régi holmi az mind, amit bemutatunk, a leány hordja piacra anyja, néhai öreganyja munkáját. Más a divat, ezt már nem is kedvelik.

Formailag e varrottasok tekintélyes része, épp úgy mint az írás utániak, egyetlen ágból kinövő öt virágzatos mintával van díszítve. Lehet a virág több is, levelek, levélfűzérek, kisebb virágok is kerülhetnek közéjük - de a jellemző ág a rajta levő virágokkal megmarad; rózsa, tulipán, majoránna, mák, különféle levél, szár, makkoly, többé-kevésbé stilizálva, adják a formai elemeket, akadnak négy- és sokszögek, hullámvonal, sőt itt-ott madarak is. A legegyszerűbb alakításuak közül való a bábonyi XIV. 21. - öt egyforma virág van a szárakon s üresen hagyott terecskék sora adja a vonalat a virágok tagozásához, érthetőbbé tévén azokat; az üresen maradt helyeknek, e nemleges formáknak, különben nagy szerepük jut a szál után varrottaknál, nemcsak mint szétválasztó, de mint díszítő elemnek is. Már valamivel gazdagabb a XIV. 16. és XIV. 8. inaktelki kis kendők mintája, a szárakon kisebb-nagyobb levelek is vannak. A XIV. 9. «kerekes tulipán»-nak nevezett példányon a nemleges formák könnyűvé teszik a díszt, tömöttebb a XIV. 24. bikali «szegfűs», lefelé fordított, madaras szegéllyel; a zentelkei XIV. 14. kis kendőn, valamint a XIV. 10-en tömött masszás formájú, míg a XIV. 15-ön a «szegfűs ág» ritka csipkeszerű megoldás, két különös tömöttebb levéllel; a XIV. 4. nyárszói példányon hat egyforma rózsa van, a hatodik a törzsön tör keresztül; a nagyalmási XIV. 11. «maklyos» dísze kisebb alakban megismétlődik a szegélyen is. Erősen stilizált alakítás a XIV. 5. 19. 6. 13. - a három utolsó, valószinűleg az írás utáni majoránnás minta utánzása; ilyen a XIV. 2. párnacsúp és a XIV. 3. is, amelyen élére állított négyszöggé szélesedett ki a szár, belül virággal. A XIV. 12. példányon váltakozik a levélfűzér és virág, sok lecsüngő virág is van rajta. A nagyon régi (1752-ből való) XIV. 22. párnacsúp ritkás díszén szintén levelek vannak a virágzatok mellett. A «mákos»-nak nevezett XIV. 7. példánynak törzse ferdén áll az alapvonalra s több ilyen motivum ismétlődése adja ki az egész ornamentumot.

Az ágas virágos dísz mellett vannak, mint az írás utáni varrottasoknál, egyéb formai alapgondolatú díszek is; ilyenek a (XVI. 10.) «fojó», (XV. 4.) a «körte», (XV. 7. és 6.) a «patkós» párnacsúpok, amelyeknek váza a hullámvonal, stilizálva.

Az írás utáni varrottasok «selyemkeszkenős» mintájának szintén megtaláljuk itt is a párját, meg a «rózsabimbós»-t (XVI. 7.), a «vitorlás»-t vagy «szarufás»-t (XVI. 15.), meg a «pünkösdirózsás»-t (XVI. 6.) s ilyen a XV. 14. XVI. 6. és 13., XV, 1. 3. 11. 12. 13. 14., XVI. 3. és 1-8-ig valamennyi: egy központból kiinduló átlók és átmérő vonalak megoldásai.

Hatszögekből képzett alakok, amelyekben rózsák s csillagok vannak, adják motivumait a XV. 10. XV. 2. és 378. és XV. 9. párnacsúpoknak; a XV. 16. és XV. 8. abroszokon az írás utáni «abroszforma» változik át központi sugaras alakítássá.

Vegyes alak a «mákos» (XVI. 2.) szokatlan a XV. 5. úgyszintén a «pávadíszes» XV. 15 és XV. 18. A XV. 17. a szőttes, nagyon egyszerűsített formákkal.

A XVII. és XVIII. táblákon mutatjuk be a még szokásos mintákat.

A 352-360. ábrákon mutattuk be a kalotaszegi asszonyok írását; a 361. ábra két felső rajza «mejjrevaló» minta s a két alsó dulandlé sarok; az elnevezéseket maguk az asszonyok írták a rajzok alá.

A 379. ábrán néhány szép régi csomózott recemintát mutatunk be, amilyenekkel régente a lepedőket toldották össze; a 380. és 381. ábrákon régi és újabb vagdalásos minták vannak.

A rece nem régi eredetű, de például Gyerő-Monostoron nagyon el van terjedve és pedig nemcsak inggallérkötésekre, hanem rúdravalókon és párnahéjjakra is használják. A recét (a hálóját) lencérnával «kötik» és azután «tőttik», - mint Monostort mondják, - «miszerrel», gyöngébb cérnával; a nagyobb recét teljesen miszerből kötik s tőttik. A kötéseken alkalmazott gyakoribb receelnevezések: körmös rózsás, inos (inas), kerek gerezdes; a kerek gerezdesnek öt motivuma van: rózsa, cserelevél, másféle rózsa, gerezd, rózsa és tulipán. Kézelőre alkalmazzák, Körösfőn, a szép «butykós»-at.

Térjünk vissza, néhány szóval, a varrottas harmadik, manapság egész Kalotaszegen legelterjedtebb formájához, a vagdalásos- vagy fehéreshez. Elnevezése, említettük, onnan ered, hogy kis ollóval arányosan kivagdalják a vásznat, a szálakat kihúzzák s a lyukat körülvarrják. A «fehéres» elnevezésnek nyilván az a magyarázata, hogy többnyire fehérnéműn alkalmazták a varrásnak ezt a módját, még pedig - régente - csak fehérrel. Hajdan, vagdalásos varrással díszítették a férfiingen az ingújjat, - de ez már divatját múlta, ma már nem viselik, az elnevezéseket azonban, még tudják az öregek. Edvi-Illés Aladár munkatársunk gyűjtötte Zentelkén a következő «fehéres» ingújjminta elnevezéseket: nagy könyökös, nagy paripás, kis paripás, nagy rózsás, félen rózsás, szembe rózsás, foglalós, öt máku, három máku, két máku, egy máku, gatyás bokrétás, cifra bokrétás szénvonós, fecskefarkas, macskanyomos, asztallábas kis rózsával, félen töltéses barack, maggal, rostélyos félen töltéssel, nagy abrudi, kis abrudi, Pál Bandiné formája, alattomos. Ime, csak egy faluban, még tudnak ma ennyiről, - holnap már hírmondója se lesz! Egyetlen ilyen kézelőmintán pedig, például a «nagy könyökös»-mintán, a következő részeket nevezik meg: fog, karima, sujta, akasztalat, cérnázás, töltés, bimbó, inasfog, csipafog, hányás, fél macskanyom, szénvonó, könyök.

Szép volt a vagdalásos varrás a sárgásszürke fodor vászon-lepedőkön; láttunk is még ilyet, de csak kettőt, Körösfőn, Korpos György Páléknál. De hogy mivé nem nyomorodott ez a szép ősi munka, amióta piaci árucikk lett belőle, amióta urimunkára biztatta a népet a városi kereslet s a falusi szükség! Mert ma bizony ezt a varrást készíti a kalotaszegi nép, lélek nélkül, kedv nélkül, a nevét se ismerve az egyes mintáknak, amiket szintén elnyomorít a tudáskodó városi beavatkozás. Szerencse, hogy míg Gyarmathy Zsigmondné foglalkozik az ősi mintákkal s némileg irányítja a népet, bár ő is sok elemet kölcsönöz a kastély művészetéből s kevesebb ügyet vet a népies jellegre. A varrogató falvak egynehány banális, munkaemésztő, gyilkosan unalmas mintát ismételgetnek, nem adva belé (amit különben ez a varrási mód meg sem enged) azokat az egyéni változtatásokat, azokat a művésziesen naiv eltéréseket és véletlenségeket, amelyek az írás után való varratosnak annyi zamatos eredetiséget kölcsönöznek. A gyönyörű fodorvászon helyét lassankint elfoglalja a sokkal silányabb lenvászon s a fejtő, a cérna helyett selymet húznak a tűbe, lehetetlenül színes selymet, sárga, kék, rózsaszinű s rikító piros selymet, - mert az jó az uraknak!... Akárha gombolós lakkcipőt húzna piros csizma helyett a muszuj alá a kalotaszegi leányzó.

Jellemző különben, hogy ez a holmi csak piacra készül, az úgynevezett «iparosasszony» bódorog vele országszerte, - nincs Kalotaszegen ház, ahol ilyesmi volna kiakasztva rúdra vagy ágyra terítve, pedig posványosodik már a nép ízlése is.

Itt, a varrottasok kapcsán emlékezzünk meg arról a változatos, sokféle varrási módról is, amivel a női ingek gallérjai, kézelői és az ingújjak kötései (az a varrás, amivel összekötik az ingújjat képező vászon két szélét) készülnek. A recéről már szólottunk; mellette talán legszebb a Bogártelkén divatos «pókos» kötés, amelyen, fölülről lefelé, következők az elnevezések: szinelés, békaláb, elhányás, pók; a békalábat egyszer elhányják, kétszer beszinelik, egyszer összehúzzák.


 
Régi kalotaszegi «vagdalásos» minták. (380)


 
Darázsolás. (XVIII. tb.) 1. Horgas, Kőrösfőről; 2. Rózsás, - leszedve, kockázva, darázsolva B.-Hunyadról; 3. Kétfelől fecskefarkas, közbül nagy foglalós, Mákóról; 4. Összefordított foglalós, Mákóról; 5. Asztallábos, gyászosan, Mákóról; 6. Tulipántos, Bogártelkéről; 7. Jármos, B.-Hunyadról; 8. Négy rózsás, B.-Hunyadról; 9. Szélin rózsás, közbül kis foglalós, Mákóról; 10. Tulipántos, Mákóról; 11. Kétfelül kis rózsa, Mákóról.


 

 

 

 
Régi s ujabb kalotaszegi «vagdalásos» minták. (381)

Ide tartozik még Kalotaszegnek egy sajátságos díszítővarrása, a kötényeken alkalmazott, úgynevezett «darázsolás». (XVIII. tb.) Ezt legtöbb helyütt hárászszal (pamut), de az inkább városiaskodó Hunyadon selyemmel is varrják, ami tagadhatatlanul szép, mintha csupa gyöngyszemet fűztek volna korcba. Megértjük a darázsolás készítési módját (a XVIII. tábláról) lapról, ahol a varrás három fázisát láthatjuk: ráncba szedik, mint ők mondják, leszedik a kötényt, azután hosszában mindegyik ráncát kétszer átöltik hárászszal; miután ezt végig az egészen elvégezték, következik a kockázás, kockákra való beosztása az egésznek, és végül a kockák kitöltése, a «tőttés» (mint a recénél a hálószemek kitöltése), a tulajdonképpeni darázsolás. Teknikájában, a darázsolás legváltozatosabb mintáira Mákón találtunk, de vannak ügyes minták Bogártelkén, Zsobokon, Bánffy-Hunyadon is. Az elnevezések kölönbözőek nagyon, egyazon mintának falvak szerint más és más elnevezését kapjuk. Zsobokon: mákos, soros, lajtornyás, macskanyomos, asztallábas, egenyes, barackmagos, madaras, Szalainé-forma, két rózsás, négy rózsájú, cifra rózsás, kis rózsás, loptás (labda) rózsás keresztes, mézespogácsás, kulacsos, korniceres, foglalós, kigyós, csillagos, fékenmenős, nagy foglalós; Mákón: kétfelül kis rózsás, közbül barackmagos, új módi, szőllőgerezdes, nagy rózsás, sok rózsás, kétfelül kis foglalós, közbül pápaszemes, szélin kis rózsás, közbül nagy foglalós egyeles (elegyesen) asztallábbal, asztallábas, szíves új módi, tulipántos, szélin rózsás, közbül kis foglalós, barackmagos nagy rózsával, kétfelül kis rózsa, közbül horgas rózsa, kétfelül fecskefarkos, közbül nagy foglalós, összefordított foglalós; Bánffy-Hunyadon: jármos, nagy rózsás; Körösfőn: horgas. Bogártelkén láttuk egyikét a legszebbeknek, a tulipántost. (XVIII. tb.)


 
Pókos kötés (Bogártelke).


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
I. tábla. 1. Zsobok. - 2. Damos. - 3-4. Zentelke. - 5. Kalota-Szt.-Király. - 6. Ketesd. - 7-9. B.-Hunyad. - 10-12. Zentelke. - 13-15. M.-Bikal. - 16. Daróc.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
II. tábla. 1-2. M.-Bikal. 3. Zsobok. - 4-5. M.-Bikal. - 6-7. B.-Hunyad. - 8-9. Kalota-Szt.-Király. - 10. Zsobok. - 11. Damos. - 12-13. Zsobok. - 14-15. Zentelke. - 16. M.-Valkó. - 17-19. Nyárszó. - 20. Zsobok.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
III. tábla. 1. Zentelke. - 2. Inaktelke. 3-5. Zentelke. - 6. Zsobok. - 7-8. Zentelke. - 9. M.-Valkó. - 10-11. B.-Hunyad. - 12-13. Jákótelke. - 14. K.-Szt.-Király. - 15-16. Daróc. - 17-19. M.-Valkó.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
IV. tábla. 1-2. Kalota-Szt.-Király. 3-4. Zsobok. - 5-6. K.-Szt.-Király. -7. Daróc. - 8. Mákó. - 9-10. M.-Bikal. - 11-12. Inaktelke. - 13-15. Zentelke. -16-17. M.-Gyerő-Vásárhely. - 18-19. Bánffy-Hunyad.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
V. tábla. 1-3. Magyarókereke. 4-5. B.-Hunyad. - 6. Zsobok. -7. Magyarókereke. - 8-9. Sztána. - 10. Nagy-Petri. - 11-12. K.-Szt.-Király. - 13-14. Zentelke.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
VI. tábla. 1-3. Kalota-Szt.-Király. 4-5. M.-Bikal. -6. Daróc. - 7-8. M.-Bikal. - 9-10. Daróc. - 11-13. Zentelke. - 14. M.-Bikal. - 15. Daróc. - 16-17. M.-Bikal. - 18. K.-Szt.-Király. - 19. Nyárszó.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
VII. tábla. 1. Nyárszó. - 2-3. Sárvásár. - 4-5. M.-Bikal. - 6. Zentelke. - 7-8. Kis-Petri. - 9-10. M.-Bikal. - 11. Bogártelke.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
VIII. tábla. 1. Körösfő. - 2. Nyárszó. - 3-5. Körösfő. - 6-7. M.-Gyerő-Vásárhely. - 8. M.-Bikal. - 9. Sztána. - 10-11. Zentelke.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
IX. tábla. 1. M.-Bikal. - 2. Ketesd. - 3. M.-Valkó. - 4-5. Zentelke. - 6. Mákó. - 7-9. Inaktelke. - 10-11. M.-Bikal. - 12-13. Zentelke. - 14-15. K.-Szt.-Király.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
X. tábla. 1-3. Zentelke. - 4-6. M.-Bikal. - 7-8. Nyárszó. - 9-10. Zentelke. - 11. B.-Hunyad. - 12. Inaktelke. - 13. M.-Bikal.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
XI. tábla. 1. M.-Gyerő-Vásárhely. - 2. Zentelke. - 3. Jákótelke. - 4. M.-Gyerő-Vásárhely. - 5-6. K.-Szt.-Király. - 7-8. Mákó. - 9. M.-Gyerő-Vásárhely. - 10-11. Szt.-Király. - 12. B.-Hunyad.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
XII. tábla. 1-3. M.-Gyerő-Monostor. - 1-5. M.-Bikal. - 6-7. Körösfő. - 8-9. Mákó. - 10. B.-Hunyad. - 11-12. Körösfő. - 13-16. Nyárszó.


 
XIII. tábla. 1-2. Körösfő. - 3-5. Magyarókereke. - 6. Zentelke. - 7-8. M.-Bikal. - 9. Daróc. - 10-12. M.-Gyerő-Monostor.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
XIV. tábla. 1-2. Körösfő. - 3-4. Nyárszó. - 5. Zentelke. - 6. Nagy-Almás. - 7. Kis-Petri. - 8-10. Inaktelke. - 11-12. Nagy-Almás. - 13-15. Zentelke. - 16-18. Inaktelke. - 19-20. Nyárszó. - 21. Bábony. - 22-23. B. Hunyad. - 24-25. M.-Bikal.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
XV. tábla. 1-2. Zentelke. - 3-6. B.-Hunyad. - 7. M.-Bikal. - 8. Zentelke. - 9. K.-Szt.-Király. - 10-11. Inaktelke. - 12-13. B.-Hunyad. - 14-15. M.-Bikal. - 16-18. Nyárszó.

XVI. tábla. 1. Bogártelke. - 2. Daróc. - 3-5. Kis-Petri. - 6-7. B.-Hunyad. - 8-9. M.-Bikal. - 10-12. Zentelke. - 13. B.-Hunyad. - 14-16. Nyárszó.


 

 

 

 

 

 
XVII. tábla. 1-2. B.-Hunyad. - 3-4. Zentelke. - 5. K.-Szt.-Király. - 6. Magyarókereke. - 7-9. Jákótelke. - 10-14. M.-Bikal. - 15-16. Inaktelke.


 

 

 

 

 

 

 
XVIII. tábla. 1-2. B.-Hunyad. - 3-4. Nyárszó. - 5-7. M.-Bikal. 8-9. Zentelke. - 10. Mákó. - 11-12. Körösfő. - 13-14. K.-Szt.-Király.

 


* E diszítés eredetét érdekesen magyarázza, a székely kapukon, Huszka József (Székely Ház): «... A kapuív síma vonalát a lelógó csigák mellett még többnyire vízszintesen álló körhenger alakú pálcatagok is élénkítik, nagy ritkán szerves összefüggésbe hozva a kaput borító növényi diszítményekket... e pálcikák nem ornamentális eredetűek, hanem valódi szerkezeti alakok. Jelen alkalmazásukban ugyan semmi szerkezeti hasznuk nincs, de azért nagyon valószinűnek látszik konstruktiv eredetük, kivált ha szemügyre vesszük az egyedüli analogiát, a Bombay-vidéki indiai sziklatemplomok kapuíveit... az élő-szikla formái faszerkezetet utánoznak. A bhajai kolostor ívei és a karlii templom façadívei, meg a kocsisátor gyékénynyel vagy ponyvával leborított favázának íves nyilása között oly szembeszökő a hasonlóság, hogy a karlii homlokzatban egy nomád kocsitábor megörökítését látni nem képzelődés.»

* Írás után varrott minták nevei: rózsás sujtásos, félrózsás majoránnával, Valkai forma, söprűs, szegfűs, majoránnás, ágfél majoránnával, tulipántos folyó, rózsás folyó, félfolyó, dorombos, kapusi forma, almásos, körtés, táblás forma, féltarajos, kocsikerekes, taréjos horgassal, félágú, poharas, gyócsiny forma, majoránna folyó karikával, gyöngyvirágos, abroszforma, csillagos tulipánnal, selyemkeszkenőforma, körmös, ecetfás, jegenyés, gerezdes, stb. Szálán varrottak nevei: cifrakockás, szénvonós, kockás ág, fedeles, hegyes tulipán, fonott, kis szarúfás, bordás, patkós, ritkaság, kis bimbó, kis fonott, körtvés, szegfűs, nagyágas tulipán, kézelős, pillangós, lószemű, rózsás, mákos, barackmagos, farkasnyom, stb. Vagdalásosak (vagyis áttörtek) nevei: paripás, három mákú, törökös, abrudi, kisfoglalás, kisbokrétás, könyökös, leveles mák, stb.

* Az itt bemutatott varrottasokat, könnyebb áttekinthetés végett tizennyolc táblán (I-XVIII) csoportosítottuk, - a XVI. sz. tábla, csak fél tábla, - külön számozva (1, 2, 3, stb.) minden tábla egyes ábráit; szöveg közben az utalás e számozás szerint történik. Azokat a varrottasokat, amelyeket e tizennyolc táblán elhelyezni nem lehetett, rendes ábraszámozásunk sorrendjében, külön képeken mutatjuk be.

* A minták elnevezései, ahogy ma még összegyűjthető: makkos, heges csillag, kockás ág, jegenyés, rózsabimbós, mákos, szegfűs, szarufás, kis szarufás, fogasos, csereleveles, rózsás, színes, ágas tulipán, ablakos, szarvas, rózsaágas (különösen ágyfűtölvalókra alkalmazzák), nagy tulipános, fonottas (párnahéjjakon) stb.