, a benne található olvasmányok segítségével
szemlélik és értelmezik az egész történelmet, az ember és Isten közötti
kapcsolatot, illetve az emberi együttélés jelenségeit, ez számukra maga a
törvény. A muszlimok szerint ez a könyv Isten (Allah) szava, amit Gábriel
arkangyallal küldött Mohamednek, aki Allah üzenetének közvetítője az emberek
felé. A Korán szó jelentése "olvasmány", "kinyilatkoztatás"
vagy "prédikáció".
A 7. századtól kezdve a Korán vált a muszlim élet, így a muszlim nevelés és
oktatás alapkövévé is. Széleskörű megismerésével kapcsolatosan nehezítette a
helyzetet az, hogy a próféta által kinyilvánított szövegek lejegyzésére zömmel
csak halála után került sor, hiszen amíg ő és tanítványai éltek, a szóban
történő hagyományozás elsőbbséget élvezett az írásbelivel szemben. A szöveg
részleteit ekkor még pálmalevelekre, sima csontokra, ritkán pergamenre
írták.
A harmadik kalifa, Oszmán volt az, aki 652-ben
elrendelte a kinyilatkoztatásnak tartott és akként továbbhagyományozott
szövegek lejegyzését, és a Korán első teljes, írott változatait szétküldte a
muszlim birodalom valamennyi sarkába. A Korán végleges változatának kialakítása
csak a 10. századra fejeződött be.
áll, amelyek 114 szúrába elrendezetten
találhatóak a szent könyvben. A szúrák elrendezése nem keletkezésük
időrendjében történt, hanem terjedelmük szerint: a Korán elejére kerültek a
hosszabb, végére pedig a rövidebb szakaszok, kivéve a
2. ábra A Korán nyitó szúrája (fátiha)
A szövegelrendezés ezen módja a többnyire kronologikus rendbe fogott bibliai
részek olvasása után szokatlan és nehéz lehet az európai olvasó számára.
Megkönnyíti azonban az eligazodást annak tanulmányozása, hogy melyik szúra
mikor került kinyilatkoztatásra. Megkülönböztethetünk keletkezésük szerint
mekkai és medinai szúrákat. Az előbbi csoportba tartoznak azok a részek,
amelyek Mohamed 612 és 622 közötti életszakaszában hangzottak el, s amelyek
kifejezetten a monoteisztikus vallás megerősítését szolgálták, felelevenítve a
Bibliából ismert történeteket (változataikat). Mohamed a muszlimok szerint
olyan prófétaként lépett fel az arabok között, mint korábban Mózes vagy Jézus
a zsidóság körében, a Korán részletei szerint az ő nyomdokaikban járva:
"(Leküldtük ezt az Írást nektek,) hogy ne mondjátok azt: »Ez az
Írás csupán két (vallási) csoportnak küldetett le előttünk« (...) Vagy
hogy ne mondjátok: »Ha az Írás hozzánk küldetett volna le, mi jobban
követnénk az útmutatást, mint ők.«"
(Korán 6:156-157)
622 után, amikor Mohamed Medinába ment,
ő lett a muszlim közösség feje, a formálódó vallás vezetője. A medinai szúrák
a köz- és magánszféra kapcsán előírt kötelezettségeket, a muszlim életvitel
alapszabályait tartalmazzák. Meg kell azonban jegyezni, hogy a muszlimok
szerint a Korán szúráinak efféle elemzése, csoportosítása nem követendő
módszer, hiszen hitük szerint a szúrákat Allah nyilatkoztatta ki, és nem emberi
"megfontolás" döntette el keletkezésük időpontját. Ezt, illetve
Mohamed szerepét a közvetítésben így írja le a Korán: "Az Igazsággal
küldtük le azt, és az Igazsággal jött le. És csupán örömhírhozó és intő
gyanánt küldtünk el téged. És Korán (ez), amelyet részekre osztottunk, hogy
sietség nélkül hirdesd az embereknek." (Korán 17:105-106)
A muszlim tudós (jogi) testületek szerint a szent könyv szúrái négy alapvető
téma köré összpontosulnak, és ez a tematika lehet a csoportosítás alapja: a
hitvallás, Allah tiszteletének módjai és a hívő kötelezettségei, az erkölcs és
végül az emberek közötti társadalmi érintkezés szabályai.[38]
A Koránt Allah "világos arab nyelven" küldte el teremtményeinek, ám
ezzel kapcsolatosan igencsak megoszlik a tudósok véleménye. A szent könyv
szövegei klasszikus arab nyelven szólalnak meg, helyesebben szólva a beduin
költészetben használt költői koiné került felhasználásra az isteni
kinyilatkoztatás lejegyzésénél. Ez a nyelv, melyet valamennyi arab törzs
megértett, ám egyik sem beszélt, mesterséges nyelvnek tekinthető, mely hosszabb
folyamat során alakult ki.[39] A Korán nyelvének tökéletessége,
szókincse, ritmusa, dallamossága az arabok számára már önmagában is bizonyíték
arra, hogy e szöveget nem alkothatta meg ember, csakis isteni eredetű lehet.
Az arabok a Korán nyelvéről azt tartják, hogy a legszebb nyelv a világon,
hiszen Allah ezen a nyelven szólott az emberiséghez. Ezt a vélekedést
alátámasztandó, az arab tudósok már a 7. századtól kezdve folyamatosan
bizonygatták nyelvük nyelvészeti és stilisztikai fölényét más nyelvekkel
szemben, amely egyben vallásuk felsőbbrendűségét is jelentette
számukra.[40] Ez több zsidó és keresztény szerzőt arra
ösztönzött, hogy saját nyelvének szépségét méltassa. (A zsidó Mózes ben Ezrá
(kb. 1055-1135) például a Biblia héber nyelvű szövegeinek esztétikai értékét
emelte ki, a katalán nyelv nagyszerűségét bizonyítandó pedig a mallorcai tudós,
Raimundus Lullus (1232-1316) írt imádságoskönyvet "Llibre
d'oracions" címmel.[41]) A Korán nehezen
értelmezhető, prózában megírt költemény, muszlim és nem muszlim tudósok szerint
is lefordíthatatlan a maga teljességében, mert bármily kitűnő fordítást is
készítsen valaki, sohasem lesz képes visszaadni a szúrák eredeti nyelvezetét,
stílusát és hangzását. A világ muszlimjai ezért minden (többnyire nem arab
nyelvű) országban eredetiben tanulmányozzák szent könyvüket és arab nyelven
imádkoznak, ettől soha nem térhetnek el.
A Hagyományok
Az iszlámban tehát vitathatatlanul a Korán a vallás, a muszlim életvitel
alapja, annak minden sora követendő és megkérdőjelezhetetlen a hívők számára.
Ugyanakkor kiemelendő, hogy nem ez az egyetlen törvény, mert a mindennapi
vallásos életvitel Koránban le nem írt, nem szabályozott mozzanatai is
útmutatásra szorulnak. Mohamed személyes életvitele és elhangzott gondolatai,
véleménye ezért az iszlámban különös jelentőséggel bír.
Hagyomány alatt értjük egyrészt azokat a közléseket, elbeszéléseket
(hadísz), amelyeket főként a vallási, de akár egyéb, például történeti
tárgykörből véve, szóban adtak tovább a muszlimok. Meg kell különböztetnünk
azokat a szokásokat (szunna), amelyek a régi muszlim közösségben
érvényben voltak, "tekintet nélkül arra, hogy létezik-e rá nézve szóbeli
úton közölt hagyomány vagy sem. ... a dolog természetéből következik, hogy egy
hadíszba foglalt norma szunnának számít; az azonban nem szükséges,
hogy a szunnára mindig megfeleljen egy hadísz, amely azt szentesíti. Könnyen
előfordulhat, hogy egy hadísz tartalma ellentmond a
szunnának..."[42] Valamennyi hadísz két részből áll:
azoknak a személyeknek a felsorolásával kezdődik, akik szóban egymásnak
továbbadták a megőrzött szöveget, vagyis az átadói lánc (szilszila)
tagjainak nevei szerepelnek első helyen (isznád), s ezt követi maga a
szöveg (matn). Például: "Abú Darr al-Gifari és Abú cAbd
ar-Rahman Macad b. Dzsabaltól: Így szólott Allah követe: »Bízzál Allahban,
bárhol tartózkodsz is, ha rosszat követsz el, kövess el utána nyomban jó
cselekedetet, hogy amazt eltörölje, és bánj az emberekkel szép
módon.«"[43]
A prófétának - vagy közvetlen és hű követőinek - tulajdonított
hagyományok összegyűjtését és egyeztetését halála után kezdték el azok az
emberek, akik őt ismerték, életében gyakran vele voltak, szem- és fültanúként
megtapasztalhatták, mit tesz különböző esetekben, viták alkalmával, otthonában
vagy köztereken. Goldziher azonban kiemelte, hogy korántsem áll az a
feltételezés, hogy Mohamed halálát követően a muszlim közösség tagjai a szunna,
illetve a hadíszok szerint éltek volna. Ez legfeljebb a legrégebbi és igen
vallásos medinai hívők között volt így. Történetileg vizsgálva a hadíszok
összegyűjtésének és értékelésének folyamatát kitetszik, hogy az Omajjáda
uralkodók igen kevés gondot fordítottak a vallási életvitelre és annak
közösségen belül való kialakítására. Az iszlám szempontjából az igazi vallásos
kor II. Omar (uralk. 717-720) kalifával kezdődött csak el és az
Abbászida korszakban virágzott fel.[44] (Ez annak is
köszönhető, hogy ez utóbbiak uralkodása alatt a muszlim birodalomban központi
helyre kerülő, saját vallási hagyományokkal rendelkező művelt perzsák
(mawálí) hitük elemeit átfordították az iszlám tanításaira, vallásos
lelkületüket és ismereteiket is felhasználták az iszlám megerősítésére. A
folyamat eredményeként az Omajjádák "királyi" méltóságával
ellentétben az Abbászida uralkodók "vallási vezető" mivolta vált
hangsúlyossá.)[45] Ekkor az eleinte szóban, majd - ahogyan
az idő telt - írásban hagyományozott hadísz-gyűjtemény óriásira
növekedett, több tízezer hadíszt gyűjtött és őrzött meg Mohamed követőinek és
tanítványaiknak mintegy 14.000 fős láncolata, akik között százas nagyságrendben
nők is voltak. A hagyományok gyűjtői és értékelői közül kiemelkedett a 9.
századi al-Bukharí, aki mintegy 600.000 Mohamednek tulajdonított mondást
és cselekedetet gyűjtött össze, melyek közül azonban csak valamivel több, mint
hétezret talált hitelesnek. Időszakonként és területenként is változott tehát
az iszlám születését követő körülbelül két-háromszáz évben a hadíszok
mennyisége és tartalma, és a muszlim fennhatóság alá került idegen területek
iszlámra áttérő lakosait éppúgy meg kellett tanítani a vallás előírásaira és a
hívők számára előírt életvitelre, mint magukat az arabokat. Az alább
bemutatandó vallásjogi iskolák képviselői sokat fáradoztak azon, hogy a
hadíszokat összevessék és összeegyeztessék a Korán tartalmával, illetve azon,
hogy az ellentmondásokat kiküszöböljék és a szövegeket értelmezzék. A közép-
és felsőfokú iskolák tananyagának a Korán-szövegek tanulmányozása mellett
mindig is nagyon jelentős részét alkották a hagyományok, ezekre épült fel
magának a klasszikus muszlim vallásjognak a rendszere is.
Az iszlám vallás alaptanításai
"Nincs más Isten, csak Allah (lá iláha illá-lláh), és Mohamed az ő
küldötte (wa Muhammad raszulu-lláh)." Ez a kijelentés az iszlám
vallás alapvető tanítása, vagyis az Allah (Isten) egyedüliségében és
oszthatatlanságában való hit és Mohamed prófétaságának
elfogadása.[46] Ezt a kijelentést, a muszlimok credóját
sahádá-nak nevezik, és ha valaki magáévá teszi ezt a kijelentést, akkor
az iszlám közösségének tagjává válik. A Korán fentebb idézett első, nyitó
szúrája is erről szól, illetve a muszlimok Allah iránti odaadó magatartásáról.
A muszlimok hite szerint az általuk vallott egyetlen és igaz istenség, Allah,
az egész világmindenség ura, és ez a hit teszi az iszlám vallást igazi
világvallássá, népek és országok felett átívelő univerzális gondolattá. A
muszlimok Allahba vetett hite olyan kohéziós erő, amely az általuk isteni
kinyilatkoztatásnak tartott Koránon nyugszik, mely könyv minden egyes szava
szent és megkérdőjelezhetetlen számukra.
Az egy és oszthatatlan Istenben való hit mellett a muszlim vallás másik
alaptanítása a feltétlen hit Allah küldötteiben, a prófétákban. A muszlimok
szerint Mohamed előtt már számos próféta élt a világ különböző helyszínein,
akiket Isten azért választott ki, hogy hirdessék kinyilatkoztatásait és
tanítsák az emberiséget. A Koránban 25 prófétáról esik szó, ám közöttük öt
olyan volt, akiket az iszlám világában máig kiemelt tisztelet övez: Noé,
Ábrahám, Mózes, Jézus és természetesen az arab próféta, Mohamed, akit a
muszlimok utolsónak hisznek. (Lásd: Korán 21. szúra: A próféták)
A muszlimok elismerik azokat a kinyilatkoztatásokat, szent iratokat is,
amelyeket a próféták közvetítettek az embereknek: a Tóra, a zsoltárok, az
Evangéliumok és természetesen maga a Korán tartozik ide, ám ezen írások közül
csak a legutóbbit tartják teljes, hiteles, változtatások nélkül megőrzött
szövegnek.
A Koránban több utalás történik Allah angyalaira, akiknek a tisztán szellemi
létezésében való hit szintén a muszlim vallás alaptanítása. Az iszlám szerint
számos, érzékszerveinkkel fel nem fogható angyal létezik, és mindegyiknek
meghatározott feladata van. Nincs részük viszont Allah istenségében, teljesen
tőle függenek, az ő akaratának alárendeltek, utasításai szerint igazgatják a
világegyetemet. A muszlim felfogás fontos része, hogy az angyalokat nem tartják
jogosultnak az emberekért való közbenjárás elvégzésére, így nem imádkoznak
hozzájuk és nem kérik a segítségüket.[47]
Vallják továbbá az iszlám követői az utolsó ítélet napjának eljövetelét, amikor
majd mindenki megítéltetik cselekedetei és gondolatai alapján, s értékei
szerint a mennyországba vagy a pokolba kerül. (Mohamed már legelső mekkai
prédikációi során is beszélt erről a kérdésről.) Ez a tanítás ösztönöz az
erkölcsös életvitelre, segít elviselni a nehézségeket.
Az Allah végtelen hatalmába és tudásába, az isteni törvényekbe vetett hit is
része a muszlim vallásnak. Az iszlám tanításai szerint Allah nem közömbös a
világ dolgaival szemben, tudását és hatalmát minden időben gyakorolja. Az
alábbi szúra-részlet jól érzékelteti Isten és ember felelősségét a világ iránt:
"Bármi jó ér téged, az Allahtól van, és bármi rossz ér, az saját magadtól
van." (Korán 4:79) A muszlimok szerint az ember
szabadsága és hatalma véges, egyedül az isteni erő az, melynek kiterjedése
korlátlan. Fontos tanítás azonban az az iszlámban, hogy az ember lehetőségein
belül felelős sorsa alakulásáért, terveivel és cselekedeteivel hozzá kell
járulnia a teremtett világ javításához. A muszlimok szerint az isteni
teremtésnek értelme van, az életnek pedig az ember anyagi létén túlmutató,
magasabbrendű célja. Ez nem más, mint Allah imádása, csodálatos művének
megismerése és élvezete. Az emberi lények az iszlám szerint az összes ismert
létező között a legmagasabb szintű teremtmények, ezért kötelességük megismerni
és megóvni Allah világát. Az ember tehát nem csupán egy születésre és halálra
kárhoztatott lény, hanem fontos szerepe van a hatalmas isteni tervek
beteljesítésében. A muszlimok szerint valójában minden egyes ember muszlimként
születik a világra, vagyis Isten akarata szerint, bűn nélkül és felruházva
azzal a képességgel, hogy Allahnak engedelmeskedjen, tehát kettős értelemben
szabad: mentes a bűntől és szabadságában áll eldönteni, követi-e az egy és igaz
isten tanításait. Ebből következik az iszlám vallás azon alaptanítása, hogy a
hívő muszlimnak saját magának kell üdvözülésén fáradoznia élete végéig, ezt
pedig csak akkor tudja megtenni, ha Allahba vetett hite mindennapi
cselekedeteiben és gondolataiban is megnyilvánul. A bűnről szóló fontos
tanítás - mely az igen pozitív muszlim gyermekszemléletnek is alapja
-, hogy mindenki ártatlan lényként születik, és csakis a saját
cselekedeteiért és gondolataiért felelős, tehát senkinek sem kell mások vétkei
miatt bűnhődnie (beleértve az első emberpárt is). Az iszlámban tehát nem
létezik az eredendő bűn fogalma. Ebből következik, hogy bár a muszlimok hisznek
Jézus prófétálásában, nem fogadják el azt a keresztény tanítást, hogy ő
váltotta meg bűneiktől az embereket. Az iszlám szerint tehát mindenkinek
magának kell lelki épülésén és üdvözülésén fáradoznia, és senki sem járhat
közben Allahnál embertársai érdekében, az embereknek nem tulajdonítanak
ilyenfajta, közvetítői szerepet. Valamennyi embernek egyéni utat kell járnia
az erkölcsi tökéletesedés és tanulás érdekében, amely során - ez az
iszlámban nagyon fontos - a közösség tagjai természetesen segítik. (A
muszlim tanítások nem felejtkeztek meg azokról az emberekről sem, akik úgy
élik életüket, hogy nem találkoztak az iszlámmal. A velük kapcsolatos muszlim
álláspont az, hogy nem büntethetőek olyasmi miatt, amit nem tudnak, tehát nem
felelősek azért, ha nem a kinyilatkoztatások szerint élnek. A felelősség inkább
a muszlimokat terheli, ha nem tettek meg mindent ezeknek az embereknek a
tanításáért, felvilágosításáért, ha életvitelükkel nem mutattak vonzó és
követendő példát. Senkire sem szabad azonban ráerőltetni a muszlim hitet, mert
az csak szabad választás után lehet igazán szilárd.
Az iszlám tehát biztosítja a vallási szabadságot.)
A muszlim tanítások részletesen kifejtik azt, hogy senki nem élhet példamutató,
hithű életet, ha kétségek gyötrik vallásával kapcsolatosan. Ezért a folyamatos
tanulásra, keresésre és kérdezésre buzdít a Korán több részlete is, és a hit
megerősítésének fontos eszköze az iszlámban - a szent írások
tanulmányozása mellett - az Isten által teremtett világ minél alaposabb
megismerése. Az embernek maximálisan használnia kell értelmét, képességeit,
egész élete során kutatnia kell az igazságot. Megjegyzendő, hogy az iszlámban
a racionális megközelítés mellett elfogadott a lelki-szellemi megközelítés is.
(Az alaptanítások ezen összekapcsolódása jelenti a kulcsot a muszlim nevelés-,
művelődés- és tudománytörténet jelenségeinek és eredményeinek a megértéséhez,
és a muszlimok körében oly nagyra értékelt tudás és tanulás kiemelésének
is ez a magyarázata.)
Az iszlám alappillérei, a hívők kötelezettségei
E vallás legfőbb alappillére az a fentebb már bemutatott hittétel, hogy nincs
más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája. Ennek elfogadása után a
muszlim hívőknek különböző kötelezettségeik vannak, melyek két nagyobb
csoportra oszthatók: elkerülni a rossz cselekedeteket és gondolatokat (még
akkor is, ha senki nem látja, hiszen Allah előtt semmi nem láthatatlan),
illetve jó cselekedetekkel szolgálni Istent (ihszán). Ehhez
hozzátartozik a valamennyi muszlimra nézve kötelező napi ötszöri ima
(szalát), előírások szerint és rituális tisztálkodással kiegészítve. Az
ima legfőbb fajtái 1. a kötelező imák: napi öt imádság és péntek déli
istentisztelet (a férfiaknak kötelező!); 2. a kötelességen felüli imák: az
istentiszteletet kísérő ima és a nagy ünnepeken végzett imák; 3. szabadon
választott imák.
A napi ötszöri imádság időpontja kötött, és mindig megmosdva, tiszta ruhában,
tiszta talajon, Mekka felé fordulva kell azokat elvégezni: kora reggeli ima
(szalát al-fadzsr) hajnal után, de még napfelkelte előtt; déli ima
(szalát al-zuhr), melyet akkor kell elkezdeni, amikor a Nap hanyatlani
kezd a zenitről. Mikor a nap éppen delelőn van, muszlimok számára tilos az
imádkozás. A délutáni ima (szalát al-caszr) a déli ima után,
még naplemente előtt; napnyugtakor mondott ima (szalát al-maghrib);
esti imádság (szalát al-ciszá') az alkonyattól éjfélig
tartó időszakban.
Fő kötelesség továbbá a vallási adó vagy szegényadó (zakát) fizetése,
hogy a rászorulók (akikről részletesen ír a Korán) mindig részesülhessenek
támogatásban. Az iszlám alappillére még a muszlimok szent hónapjának, a 9.
holdhónapnak, a ramadán-nak az illő megtartása (napkeltétől napnyugtáig
böjt, tartózkodás a házasélettől és élvezeti szerektől, gyakori ima), a
szaúm. Végül pedig fontos, hogy minden muszlim legalább egyszer az
életben elzarándokoljon (haddzs) Mekkába, a szent városba, ha erre van
lehetősége, s ha ennek minden feltétele adott.[48]
Ezen, az egyénekre vonatkozó előírásokon kívül az iszlámban fontos közösségi
követelmény erőfeszítéseket tenni a muszlim tanítások védelme és terjesztése
érdekében. Az erre utaló, a Koránban gyakran szereplő kifejezés a
dzsihád, amit Nyugaton teljesen tévesen fordítanak "szent
háborúnak", mivel ez az irodalmi arab nyelvből vett kifejezés
"erőfeszítést" jelent, míg a háború arabul harb. Az iszlám
szerint valamennyi muszlim számára a legszebb és legnemesebb cél az iszlám
törvényeinek elterjesztése és megerősítése az egész világon. (Kétségtelen,
hogy a történelem során az Allah nevében folytatott, bármilyen körülmények
között is kívánatos "erőfeszítések" gyakran eredményeztek fegyveres
konfliktusokat, hadi összecsapásokat.) Mohamed több ízben hangsúlyozta, hogy a
fizikai erőfeszítéseknél (harcoknál) sokkallta fontosabb és értékesebb a belső,
lelki küzdelem, s azt is erősítette, hogy a háború csak védekező jellegu lehet.
A preventív vagy tiltó jellegű előírások az iszlám világában főként a hívők
viselkedési és étkezési szokásaira, szórakozási formáira, gazdasági
tevékenységére irányulnak. Közismerten tiltott például muszlimok számára a
sertéshús, illetve ragadozó állatok (tigris, farkas, sólyom, keselyű stb.)
húsának fogyasztása, illetve olyan élőlény élelemként való felhasználása,
melyet nem megfelelő módon vágtak le (például nem folyatták ki a vérét).
Muszlimok számára tiltott az alkoholfogyasztás és más, toxikus anyagok
élvezete. Tilos az illetlen, szerénytelen, csábító viselkedés, a dicsekvés és a
kihívó öltözködés. Igen kemény megítélés alá esik az iszlámban a házasságon
kívül fenntartott szexuális kapcsolat. Tilos továbbá a szerencsejáték, a
nyerészkedés. Tiltott dolog kölcsönadott pénz után kamatot kérni, mely alapelv
máig jellemzi a muszlim bankok működését.