KISLEXIKON
A KÖZÉPKORI MUSZLIM
CIVILIZÁCIÓ TANULMÁNYOZÁSÁHOZ
Összeállítja: Kéri Katalin
(kerikata@ajk.pte.hu - http://nostromo.pte.hu/~carry)
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
Z
cAbbászidák
muszlim uralkodói dinasztia, mely 750 és 1258 között volt hatalmon Irakban, s
amely magát a próféta nagybátyjától, Abbásztól származtatta. Az
cAbbászidák az
Omajjádákat követték, és az előző dinasztia
arab monopóliumával szemben az újonnan muszlim hitre tért népeket is bevonták
a hatalom gyakorlásába és a birodalom igazgatásába. Uralkodásukat a
kereskedelem, a városi élet és a kultúra, az oktatásügy fejlődése és virágzása
jellemezte. A muszlim közösség különböző származású tagjai asszimilálódtak, és
létrejött így a muszlim társadalom. Nem sikerült azonban kialakítani az új
társadalom működéséhez a megfelelő politikai intézményrendszert, és ez olyan
törést okozott, amely végül instabilitáshoz vezetett. 1258 és 1517 között a
dinasztia egyik elmenekült tagjának leszármazottai lettek Kairóban a
kalifák, akik azonban a mameluk szultánok ellenőrzése alatt álltak.
cabd
szolgáló. Ezt a kifejezést köznapi értelemben és vallásos vonatkozásban
("Isten szolgálója") is használták. Többes számú alakja az előbbi
esetben cabíd, az utóbbi esetben cibád.
adhan
imára hívás. A müezzin a minaret tornyából szólítja imára a hívőket. A
szunniták körében hét imára hívó formula ismeretes: 1. Alláhu akbar (Isten
a legnagyobb) 2. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csakis
Allah 3. És
Mohamed
az ő küldötte 4. Jöjjetek imára 5. Jöjjetek a boldogságra (az üdvözülésre) 6.
Nincs más isten, csakis
Allah 7. (a reggeli ima esetén) Az ima jobb, mint az
álom. A
siíták az 5. és 6. formula közé betoldottak egyet: "Jöjjetek
minden munkák legkiválóbbikára". Ezt kétszer ismétlik meg, ugyanúgy, mint
azt, hogy "Tanúsítom, hogy
cAlí
Allah barátja".
cadzsam
barbárok, külföldiek, perzsák megnevezésére szolgáló kifejezés az arabban. Ez
a szó jelöli azokat az embereket, akiknek az arabok számára érthetetlen a
beszédje. Az arabok számára a görögökhöz hasonlóan a perzsák számítottak
"barbárnak". Az adzsam szót az arab antonímájaként használták.
cadzsanijja
nem arab nyelvű, de arab betűkkel készült írás. Ezzel a szóval jelölték az
Ibériai-félszigeten élő muszlimok az északi keresztények nyelveit.
ahl al-dimmí
A muszlimok területén élő, velük szerződést kötött személyek összefoglaló neve
(dimma). A bíróságokon helyzetük hasonlított a rabszolgákéhoz vagy a muszlim
nőkéhez: tanúságtételük felét érte, mint egy szabad muszlim férfié. A
közéletben elméletileg nem vehettek részt, mert az a muszlimok számára
fenntartott jog volt. Adminisztratív, politikai és katonai posztokat nem
foglalhattak el, felvonulásaik és vallásos összejöveteleik korlátozottak
voltak.
ahl al-kitáb
a "könyv népe": keresztényekre, szabeusokra és zsidókra vonatkozó
muszlim megnevezés, azoknak a hívőknek az összefoglaló neve, akik
egyistenhívők, és kinyilatkoztatott könyvek (Tóra, Evangéliumok, Ószövetség)
követői. A muszlimok terjeszkedése során olykor a mazdaistákat, a hindukat és
a buddhistákat is e csoportba sorolták. Más (politeista) vallások követőihez
képest a muszlimok kedvezőben bántak a ahl al-kitábhoz tartozó emberekkel,
ám jogi értelemben sohasem tekintették őket magukkal egyenlőeknek.
ája
al-ája (jel, csoda). A Korán szúráit alkotó bekezdések vagy szakaszok
neve, melyek hossza változó. Számuk meghaladja a 6230-at.
Ajubbidák
a kurd származású Szaláh al-Dín ben Ajjúb (Szaladin) által alapított
dinasztia, mely 1169-től a 13. század közepéig uralkodott Egyiptomban,
Szíriában, Jemenben és Felső-Mezopotámiában, ahol egyes tagjai még a 14-15.
században is hatalmon voltak. Az Ajubbidák a szunnitizmus hívei voltak,
uralmuk elején kurd, török és arab harcosokat vezettek szent háborúra, és
jelentős győzelmeket arattak a keresztények felett. Szaladin utódai békésebb
kapcsolatokat tartottak fenn európaiakkal, aminek egyik jele volt az, amikor
al-Kámil Jeruzsálemet átadta II. Frigyesnek. A dinasztia ezt követően
fénykorát élte, nagy gazdasági sikereik voltak, ők ellenőrizték a Közel-Kelet
térségét. Al-Kámil halála (1238) után családi viszálykodás kezdődött a
hatalomért, és a dinasztia által korábban létrehozott, mamelukokból álló
elithadsereg vette át a hatalmat a legfontosabb területek felett.
akhirah
az Utolsó Ítélet napja.
alapfokú tananyag
Az alapiskolákban a Korán olvasását, az arab írást és a szövegek memorizálását
tanították.
calím
tanult ember, főként a muszlim jog és vallástudomány ismerőjét nevezik így. A
kifejezés többes számú alakja: culemá.
Alláh
Isten, az egyedüli Istenség, a Teremtő, az Utolsó Ítélet napjának Ura
megnevezése az iszlámban. Alláh végtelen hatalmába és tudásába, az isteni
törvényekbe vetett hit alapvető része a muszlim vallásnak. Az iszlám tanításai
szerint Alláh nem közömbös a világ dolgaival szemben, tudását és hatalmát
minden időben gyakorolja. Az alábbi szúra-részlet jól érzékelteti Isten és
ember felelősségét a világ iránt: "Bármi jó ér téged, az Allahtól van, és
bármi rossz ér, az saját magadtól van."
(Korán 4:79)
A muszlimok szerint az ember szabadsága és hatalma véges, egyedül az isteni
erő az, melynek kiterjedése korlátlan.
Almohádák (al-Muwahhidún)
muszlim uralkodói dinasztia, mely az Ibn Túmart vezette
vallásos reform-mozgalomból született. A reformerek Allah egységét
hirdették. Az Almohádák 1146 és 1269 között uralkodtak Maghrebben, majd
Andalúziában, és egészen Líbiáig terjesztették ki fennhatóságukat. A dinasztia
első képviselői a Magas-Atlasz vidékéről származtak, és
berberek voltak.
Nyugaton az Almohádák fénykorában virágzottak a művészetek, fejlődtek a
települések és a tudományok, a maghrebi népesség egyesítette az arab és a
berber kulturális eredmények színe-javát. Ez a kulturális egység még a
dinasztia bukását is túlélte. A hanyatlás negyedik kalifájuk idején kezdődött,
a birodalom különböző területein újabb dinasztiák vették át a hatalmat.
Almorávidák (al-Murábitún)
berber dinasztia, mely a muszlim vallás szigorításának
igényével fellépő mozgalomból növekedett ki; első követői a szaharai nomádok
közül kerültek ki, akik 1056-1147 között Kelet-Maghrebben uralkodtak, majd
később Andalúziában is. Uralkodásuk alatt mindvégig szerették volna egy
nagyobb politikai egység részét képezni, így elismerték a bagdadi Abbászida
kalifákat, cserében a dinasztia vezető személyiségei használták a
"muszlimok emírje" címet.
amálí
Az iskolákban a diákok által, tanári diktálás (imlá) alapján rögzített
szöveg, amelyet lejegyzés után a tanár hitelesített, és ezt tanítványának
később így jogában állt felhasználni saját oktatói munkája során. Ezeket a
kéziratokat az iszlám első századaiban nevezték amálínak, és nagy tudományos
értékkel bírtak, tanítóik Mohamed próféta követőinek láncolatába kerültek.
amszár
a miszr szó többes számú alakja: katonai táborok, melyeket az arab
katonai seregek számára létesítettek az első muszlim hódítások idején, s
amelyek sok esetben önálló városokká fejlődtek.
Andalúsz, al-
földrajzi kifejezés, mellyel a középkorban az Ibériai-félsziget muszlim
fennhatóság alatt álló részeit illették az iszlám világában. Ez a név a
vandálok nevéből alakult ki (al-andalis). Velük ellentétben a
félszigeten élő keresztények a teljes területre vonatkozóan használták a
Spania vagy Hispania elnevezést.
andalúziaiak
al-Andalúsz lakossága, amely különböző népek keveredéséből alakult ki a
középkorban: hispániaiak,
berberek,
arabok, szlávok
(szaqáliba) és kevés
szudáni, akiket különböző időszakokban hoztak az Ibériai-félszigetre.
angyal
A Koránban több utalás történik
Allah angyalaira, akiknek a tisztán
szellemi létezésében való hit a muszlim vallás egyik alaptanítása. Az iszlám
szerint számos, érzékszerveinkkel fel nem fogható angyal létezik, és
mindegyiknek meghatározott feladata van. Nincs részük viszont
Allah
istenségében, teljesen tőle függenek, az ő akaratának alárendeltek, utasításai
szerint igazgatják a világegyetemet. A muszlim felfogás fontos része, hogy az
angyalokat nem tartják jogosultnak az emberekért való közbenjárás elvégzésére,
így nem imádkoznak hozzájuk és nem kérik a segítségüket.
anszár, al-
a próféta védelmezői, segítői, a medinaiak.
arab írás
Az arab írás a délnyugati sémi írások csoportjába tartozó, jobbról balra haladó
írás. Bár már a keresztény időszámítás kezdete előtti századokban is létezett
az ún. dél-arab (musznad vagy "alátámasztott" írás), a később
kialakult és máig használatos arab írás nem ebből, hanem az arámi írások közé
tartozó nabati (nabateus) írásból fejlődött ki. Kialakulása hosszabb folyamat
volt, valamikor a 3. század közepe és 6. század vége között történt, több
lépcsőben. Az első, számosabb mennyiségben fennmaradt arab írások az iszlám
születésének századából, a 7. századból valók. Az akkoriban használt írásjegyek
együttese azonban nem volt képes hűen visszaadni az arab beszédhangokat, így
további mássalhangzókkal bővítették a betűkészletet, és - valószínűleg
szír hatásra - használatba hozták a diakritikus jeleket (pontok és rövid
vonások a betűk alatt, illetve felett). Az arab írás formálódása ezt követően
is hosszú időn át tartott, éppen ezért Mohamed életében és halálát követően a
Korán szövegét biztonságképpen szóban is továbbhagyományozták, és emellett
készültek - eleinte különböző és egymás mellett létező - írott
szövegváltozatok is. A harmadik kalifa, Oszmán idejében egy általa felállított
bizottság foglalkozott a végleges és hiteles változat kialakításával. Az
arab írás fejlődése szempontjából nem csupán ez a munka, hanem az a
közigazgatási reformsorozat is döntő volt, amelynek az elrendelése az omajjáda
cAbd al-Malik kalifa uralkodásának idején (685-687) történt, akinek
birodalmában az addig jobbára görög nyelvű ügyintézés helyét mindenütt az arab
vette át, ezért fontos lett a jól olvasható, egyértelmű íráskép. A 8. század
második felében nagyjából már létezett a ma is használatos jelölési rendszer,
jóllehet, a betűk sorrendje az ábécén belül csak ezt követően, a 9. század
elejére rögzült. (Az első nyelvtani szótárak nem a ma ismert sorrendben
rendezték el a betűket, hanem - valószínűleg a szanszkrit ábécé
mintájára - hangképzési helyük szerint állították sorrendbe azokat,
torokhangoktól az ajakhangokig.) Az iszlám terjedése nyomán minden meghódított
területen az arab írás lett az uralkodó, ami azonban gyakran kiegészült az
írásjegy-készletet az adott ország nyelvéhez igazító néhány betűvel.
arab nyelv
Az arab nyelv a sémi nyelvcsalád délnyugati ágához tartozik. Amikor arab
nyelvről beszélünk, hangsúlyoznunk kell a különbséget az írott nyelv és a
beszélt nyelvjárások között, mely különbség jellemző volt már a középkorban
is, és mind a mai napig fennáll. Mohamed fellépésének idején belső Arábia
beduin törzsei csak egyetlen művészeti ággal foglalkoztak: a szóban
hagyományozott költészettel. Ezek tekinthetők a klasszikus arab nyelv első
(szóbeli) emlékeinek, amely nyelv a Korán szövegének rögzítése nyomán az írott
(irodalmi) arabban őrződött meg. Ez, a klasszikus arab nyelv vált a
középkorban a vallásos tanítások, tudományos értekezések és irodalmi művek
nyelvévé (ma ezt használják továbbá az arab nyelvű tömegtájékoztatási eszközök
munkájában, illetve különböző ünnepélyes alkalmakkor is). A beszélt arab
nyelvjárások nem az irodalmi arabból alakultak ki, hanem a klasszikus arabbal
egyidős régi nyelvjárásokból. A beszélt köznyelv írásbeli használata nem
terjedt el, így az arab nyelv tulajdonképpen "kettészakadt":
rögzített, pontos szabályokon nyugvó irodalmi, illetve földrajzi
területenként, időszakonként változó nyelvjárások alkották (alkotják).
arab
Az arab szerzők által írott krónikákban az arab terminus szinte mindig nomádot
vagy beduint jelöl. Már Mohamed és kortársai számára is az arab ebben az
értelemben használatos szó volt, a Koránban is így fordul elő. Soha nem
használták az arab elnevezést a mekkaiakra, a medinaiakra vagy más
városlakókra. Írásban különbség van az
carab és az a
crab
között, ez utóbbi jelölte a
beduinokat, az előbbi pedig tágabb értelmű.
Manapság az arab kifejezés annyira kiterjedt értelemben használatos, hogy már
nem is korlátozódik az Arab-félsziget lakóinak megnevezésére. Mindazokra
használják, akik felvették az arab nyelvet. Észak-Afrika országait például
igen jelentős számban
berberek lakják, akiket gyakran hívnak araboknak,
vagy például Szomália az Arab Liga tagja, jóllehet, sem nyelvi, sem etnikai
értelemben véve nem arab, Szudánt is gyakran nevezik "arab
országnak", bár lakóinak kb. fele se nem arab, se nem arab nyelvű, de még
csak nem is muszlim.
ascarita iskola
A 9. században a muctazila iskola helyét és szerepét átvették
Abú l-Haszán al-Ascarí (874-935) és követői, akik a vallástudományt az ortodox
tudósok által elismert és tanulmányozott tudományággá tették. Az irányzat
névadója, a baszrai tudós eleinte a mu
cataliziták közé tartozott,
al-Dzsubbá'í tanítványa volt. Az előző iskola tanításain
alapuló nézeteik szerint az isteni akarat abszolút, tagadták az ember
szabadságát. A 10. századtól gyakorlatilag napjainkig létező, az iszlám
világának számos oktatási intézményében is jelenlévő vallási iskola tanításait
gyakorta "vallási fatalizmus"-ként foglalják össze a vallásfilozófia
kutatói. Al-As
carí a bigott vallásosság helyére állította az
érvelő, vitatkozó megközelítési módot, beépítve a görög dialektika módszereit.
A nagy vallásjogi irányzatok közül a sáfíiták és a malikiták (különösen ez
utóbbiak a 12. században) valójában al-As
carí tanainak követői és
alkalmazói voltak. Az irányzat tanításait a vallásmagyarázó iskola vezetőjének
halála után foglalták össze,
Kitáb al-irszád címmel.
aszháb
Mohamed követői, általánosságban minden muszlim, aki ismerte őt (kb. 12.000
regisztrált név létezik, de ez a szám akár 120.000 is lehet). Az ő
tanúságtételeik adják a
szunna alapját.
aszmá'n l-huszná
Az Istenség, Allah legszebb nevei, melyekben a muszlimok szerint kifejezésre
jutnak legfőbb attribútumai. A hívők 99 nevét ismerik
Allahnak, e nevek egy
része azonban vitákra ad okot az iszlám egyes irányzatai között.
caszr
délutáni ima.
asztrolábium
fontos csillagászati műszer, melyet a középkori muszlimok jelentős mértékben
fejlesztettek, így alkalmassá vált a fokmagasság mérésére és a nap óráinak
meghatározására. A gyűrű segítségével felfüggeszthető, kör alakú műszer egy
központi tengely körül forgatható, több korongból álló szerkezet volt, amelyek
közül a forgó rész (ankabút) jelenítette meg a nyugalomban lévő Föld
körüli állócsillagok égboltját, míg az alidad nevű egyenes vonalzó a
sinus-, cosinus-, tangens- és cotangens-szögek meghatározására szolgált.
Bajt al-cilm (a Tudomány Háza)
Kairói tudományos kutatóközpont, melyet a fatimida
al-Hakim kalifa építtetett 1005-ben.
bajt al-harám
szentély, imahely, a vallásos rítus gyakorlásának színhelye. (mecset)
Bajt al-Hikma (a Bölcsesség Háza)
al-Ma'mún kalifa által a 9. században
alapított bagdadi tudományos kutatóintézet, mely a gondishapúri iskola
mintájára szerveződött. Az intézmény jelentős fordítóközpont is volt.
bajtulláh
"Isten háza"; mecset.
barakat
szentség, isteni kegy.
beduinok
törzsi szervezetben élő, pásztorkodással foglalkozó, arab eredetű nomádok.
beludzsok
törzsekbe szerveződött iráni nomádok, akik nem hódoltak meg az araboknak.
berberek
Az egyiptomi Szíva oázistól az Atlanti-óceánig húzódó észak-afrikai partvidék
sokféle nyelvjárást beszélő, számos törzsre tagolódó bennszülött lakossága.
biszmilá
Ez a betűszó az "irgalmas és könyörületes Alláh nevében" formula
kezdete, ez nyitja a Korán szövegét. Valamennyi
szúra elején ez olvasható,
ezt minden muszlimnak valamennyi imádság elején ki kell ejtenie, és kísérője
ez a mindennapok különböző cselekedeteinek: például az evés megkezdésekor,
állat leölésekor stb. is mondják.
bűn
A bűnről szóló fontos tanítás - mely az igen pozitív muszlim
gyermekszemléletnek is alapja -, hogy mindenki ártatlan lényként
születik, és csakis a saját cselekedeteiért és gondolataiért felelős, tehát
senkinek sem kell mások vétkei miatt bűnhődnie (beleértve az első emberpárt
is). Az iszlámban tehát nem létezik az eredendő bűn fogalma.
csador
"sátor", fátyol, amit az iráni nők viselnek.
dabirisztán
muszlim alapfokú iskola elnevezése Perzsiában. (maktab, kuttáb, mahdar)
dawah
az iszlám üzenetének terjesztése.
dár al-harb
elvben minden olyan terület, amely nem tartozik az iszlám földjéhez
(dár al-iszlám).
Dár al-Hikma
a Tudás Palotája, melyet 1005-ben al-Hákim szervezett meg Kairóban, ami
tulajdonképpen egy 600.000 kötetes könyvtár volt, és számos bolt, épület,
vendéglő, raktár és ház tartozott ehhez az intézményhez. Egy idő után ez lett
helyszíne az iszmaílita tanok átadásának, számos külföldi utazó is tanult
ebben a képzési központban.
dár al-iszlám
az a terület, ahol az iszlám jogrendszere van érvényben.
dervís
a szúfík közös elnevezése, tekintet nélkül arra, hogy melyik muszlim
vallási irányzathoz tartoznak, bár főként a vándorló szúfíkat nevezték így,
akik nem tartoztak az általánosan elfogadott rendek közé.
diákok fegyelmezése
A muszlim alapfokú iskolákban (maktab, mahdar, kuttáb, dabirisztán)
a legkülönbözőbb módszerekkel történt a diákok fegyelmezése, akár
gyermekenként is változott, hogy milyen rendreutasítást alkalmazott a tanító.
Egyes diákoknak elegendő volt szemöldökráncolással jelezni, hogy viselkedésüket
a tanító helyteleníti. Másokat megdorgáltak, és nem volt ismeretlen a testi
fenyítés sem. A botot és a palavesszőt azonban nem csupán a testi büntetés
eszközeként, hanem a bátorság kialakítása végett is forgatták a tanítók, hogy
a diákok megtanulják elviselni az efféle próbatételeket. Tilos volt viszont az
arcra és a fejre mérni ütéseket, és azt is tiltották, hogy a tanító haragból,
hirtelen felindultságból ütlegelje tanítványait. Több forrás is tanúsítja,
hogy a tíz évnél ifjabb gyermekeket nem volt szabad az iskolában megverni,
vagy ha mégis, akkor a nagyobbacska fiúknál kevesebb, legfeljebb három ütést
kaphattak, általában a talpukra.
diákok jutalmazása
Az iskolákban a tanítók igyekeztek megjutalmazni a legjobban teljesítő,
legszorgalmasabb és legügyesebb diákokat. Nem csupán a rossz cselekedetek és a
lustaság büntetése (diákok fegyelmezése), hanem a jó tettek és a
helyes magaviselet elismerése is hozzátartozott a gyerekek mindennapjaihoz.
Ezzel kapcsolatosan többféle módszert is ismertek az egykori tanárok és
szülők, és azzal is pontosan tisztában voltak, hogy a dicséret és jutalom
milyen fontos bátorító erő a diákok életében, és ezért milyen hasznos további
előmenetelük szempontjából. Széles körben alkalmazták a versenyeztetés
módszerét, ami egyébként magának a muszlim tudományos életnek is állandó
velejárója volt. A diákok többsége már gyermekkorában hozzászokott ahhoz a
szemlélethez, hogy minél többet tud valaki és minél szorgalmasabb, annál több
elismerésre számíthat a közösség részéről.
dikka
az a dobogó, amelyről a mecset müezzinje elismétli és felerősítve
tovább adja az
imám szavait a gyülekezet tagjainak.
dimma
Védelmi megállapodás, melyet a muszlimok kötöttek a "könyv népeivel"
(ahl al-kitáb). A megállapodás értelmében a muszlim fennhatóságú
területen élő, egyistenhívő nem muszlimok kisebb megszorításokkal megtarthatták
szokásaikat, muszlim részről pártfogás és védelem alá kerültek javaikkal
egyetemben (ahl al-dimmí). Cserében adófizetésre kötelezték őket
(dzsizjá), és az általuk birtokolt földterületekért is fizetniük
kellett bizonyos "hozzájárulást" (kharadzs).
dínár
a középkori iszlám világában használt aranypénz. A legrégebbi dínárokat az
Omajjádák alatt verték, bizánci mintára.
cAbd al-Málik 699-es
pénzreformja teremtette meg a 96-98 százaléknyi aranyat tartalmazó,
változatlan súlyú, szabványos, feliratos dínár típust, mely komolyabb
minőségrontás nélkül a 11. századig fennmaradt.
dirhem
a középkori iszlám világában használt ezüstpénz, mely már a vallás
kialakulásától kezdve forgalomban volt.
díwán
perzsa szó, mely a közigazgatási hivatalok együttesét jelöli. Külön díwánja
volt a pénzügyi, katonai, politikai ügyeknek; és ez a kifejezés jelzi
különböző dolgok (például dalok, költemények) együttesét, gyűjteményét is.
Minden díwánnak volt saját oklevéltára, ám ezek közül csak kevés őrződött meg.
dzsahilijja, -al
a "tudatlanság kora' kifejezés tulajdonképpen az iszlám előtti
időkre utal, amikor az arabok még nem ismerték a kinyilatkoztatást.
dzsámi
a nagymecset megnevezése a Fátimidák korától. Előtte
minbarnak,
mazsdzsidnak hívták. Ez az a helyszín, ahol a pénteki
khutbát
elmondják.
dzsannah
Paradicsom, mennyország.
Dzsibríl
Gábriel arkangyal arab neve. Mohamed negyven éves kora körül egy Mekka
környékén lévő barlangba vonult elmélkedni, ahol - szokásához híven -
eltöltött néhány napot. A muszlim források szerint ezalatt
Mohamednek
látomásai voltak: Dzsibríl arkangyal buzdította őt
Allah nevében az
igehirdetésre, mégpedig három ízben, a
Korán 96. szúrájának soraival.
dzsihád
az iszlámban fontos közösségi követelmény erőfeszítéseket tenni a muszlim
tanítások védelme és terjesztése érdekében. Az erre utaló, a Koránban
gyakran szereplő kifejezés a dzsihád, amit Nyugaton tévesen fordítanak
"szent háborúnak", mivel ez az irodalmi arab nyelvből vett kifejezés
konkrét és átvitt értelemben vett "erőfeszítést" jelent, míg a
háború arabul
harb. Az iszlám szerint valamennyi muszlim számára a
legszebb és legnemesebb cél az iszlám törvényeinek elterjesztése és
megerősítése az egész világon. A hagyományok szerint
Mohamed több ízben
hangsúlyozta, hogy a fizikai erőfeszítéseknél, harcoknál (kis dzsihád)
sokkalta fontosabb és értékesebb a belső, lelki küzdelem (nagy dzsihád), s
azt is erősítette, hogy a háború csak védekező jellegű lehet, ebből
következően igazságos.
dzsizjá
fejadó, amit a muszlim területeken élő, velük szerződésre lépő lakosok
fizettek (dimma)
emír
az emír, vagy arabul: amír címet a kiemelkedő katonai parancsnokoknak
adományozták.
fajr
kora hajnali ima
faqíh
a vallástörvény (fiqh) emberei, akik leginkább magánjogi kérdésekkel
foglalkoztak.
Fátiha
a Korán nyitó
szúrája, mely a muszlim imádságok központi eleme.
Fátimidák
térítő munkát végző iszmáelita ellenkalifátus Észak-Afrikában (909-1170),
melynek tagjai
cAlítól és
Mohamed leányától, Fatimától
származtatták magukat. A
Fátimidák a művészetek és az építészet támogatói
voltak, főként Egyiptomban.
fatwa
a muftí vagy a
madrasza legfőbb jogtudósainak hivatalos állásfoglalása
valamely kérdésben, például peres ügyben.
fiqh
vallástörvény
fitna
viszály, csábítás, rendetlenség, az iszlámot magát veszélybe sodró
polgárháború. Nagy fitna (al-fitna al-kubrá) volt az, az iszlám
közösségén, az ummán belül keletkezett első szakadás, mely a 7.
században cAlí hatalomra kerülése után alakult ki.
fordítóiskolák
A 8-12. században, miután rögzült az arab irodalmi nyelv (arab nyelv),
Keleten és Nyugaton több neves fordítóiskola is működött, ahol legnagyobbrészt
arabra fordították a görög csillagászati, matematikai, orvosi és földrajzi
tudományos irodalmat, és számos új, a korabeli muszlim tudományosság nóvumnak
számító eredményeit is felvonultató kötet született. A 9. században
al-Ma'mún uralkodása alatt különösen szárnyra kaptak a fordítói
munkák, s az általa létesített bagdadi "Bölcsesség Háza" (Bajt al-Hikma) kiemelt helyszínévé vált az effajta tevékenységnek. A 8-9.
században főleg szír nyelvről készültek fordítások a görög művekről. Mivel a
szír nyelv széles körben ismert volt (például Irakban), könnyűszerrel lehetett
olyan embereket találni, akik a szír és arab nyelvet egyaránt ismerték. Az
arab nyelvre történő fordítások készítőinek eleinte az volt a legnagyobb
problémájuk, hogy saját nyelvükön csak elvétve léteztek tudományos tárgyú
művek, és így valóságos úttörő munkát kellett végezniük annak érdekében, hogy
a szükséges szókincset megteremtsék. Miután megjelentek az első arab nyelvű
könyvek, a tudományos nyelv fokozatosan és folyamatosan fejlődött. Ez lehetővé
tette a korábbi (számos görög kifejezést változatlan formában hagyó, ezért
zavaros és érthetetlen) fordítások felülvizsgálatát és korrigálását. A
fordítómunka ezen időszakában, főként a 10-11. században vették ki részüket a
feladatokból a dél-itáliai és spanyolországi muszlimok, zsidók és
keresztények, akik gyakran egymás mellett, sőt együtt dolgoztak tudományos
műhelyeikben, illetve fordítóiskoláikban.
fundúq
szállás, fogadó. Ide érkeztek azok a vidéki kereskedők, akik a városban
kívánták eladni portékájukat. Ezek az épületek szolgáltak elárusító-helyként
is.
Gábriel arkangyal (Dzsibríl)
gyermekjátékok
Nagyon kevés forrásrészlet vall arról, hogy mit vagy mivel játszadoztak a
középkorban a muszlim családok gyermekei. A kislányok babáztak, apró
edényekkel játszottak, a fiúk labdáztak, homokból építkeztek, papír- és
agyagfigurákkal szórakoztak.
gyermekszemlélet
Az iszlám középkori világában nagy értéknek számított a gyermek. Megölését
bűnnek tartották. Az egyes családokban sok gyermek nevelkedett, és létezésük
még a családi vagyonnál is értékesebb volt. A Korán elítélően ír a gyermek-
(leány)gyilkosságokról. Ha egy muszlim nő ikreket szült, arról úgy tartották a
középkorban, hogy
Allah kegyeltje. Jutalomnak vélték az ikerpárt, és úgy
vélték, akkor születik egyszerre több gyermek, ha a szülők mindegyike nagyon
erősen és egyszerre vágyakozik kisgyermek után.
(törvényes gyermek)
haddzs
mekkai zarándoklat, melyet minden muszlimnak, aki testileg-lelkileg ép,
legalább egyszer az életben meg kell tennie.
hadísz
elbeszélés, hír, hagyomány: e fogalom alatt értjük azokat a közléseket,
elbeszéléseket, amelyek főként a vallási, de akár egyéb, például történeti
tárgykörből véve, eleinte szóban, majd lejegyezve adtak tovább a muszlimok. A
hadísz minden esetben egy, a régi muszlim közösségben érvényben lévő
hagyományt örökít meg (szunna). A hadíszok Mohameddel, a
próféta
cselekedeteivel és mondásaival kapcsolatos rövid történetek, anekdoták,
melyeket azok hagyományoztak tovább, akik személyesen ismerték őt. A
hadísz-gyűjtemények az iszlám terjedésének első időszakában jelentős számúak
voltak, és úgy terjedtek, hogy minden történet esetében megjelölték a
továbbhagyományozó(k) nevét
(isznád, szilszila, matn). A későbbi
időszakban egyes tudósok rendszerezték a korábban összegyűjtött hadíszokat, és
hat jelentős, perzsa tudósok által szerkesztett gyűjtemény alakult ki.
Al-Bukharí (megh. 870) egymaga mintegy 60.000 hadíszt tanulmányozott át, és
közülük kb. 7000-t talált hitelesnek. Az al-Muszlim nevű tudós (megh. 875)
gyűjteménye is fontos a muszlimok számára, szinte a
Koránnal egyenértékű a
jelentősége. Kiemelkedő továbbá Ibn Madzsá (megh. 886), Abú Dáwúd (megh. 888),
at-Tirmidí (megh. 892) és an-Naszá
cí (megh. 915) hadísz-gyűjteménye,
bár ezekkel kapcsolatosan megjegyzendő, hogy saját korukban nem kanonizálták
őket. Ez a hat könyv csak a 11-12. század fordulójától alkotott egy együttest
(al-kutub asz-szittá), és vált a
Koránnal együtt a tradicionális
muszlim jog alapjává. Természetesen a muszlimok mindig hangsúlyozták, hogy a
hadíszok nem isteni kinyilatkoztatások, hanem prófétikus (
Mohamednek
tulajdonítható), ezért emberi mondások és tettek leírásai. Mindez, a
hadíszokkal kapcsolatos információ a
szunniták véleményét tükrözi. A
síiták azonban nem így gondolkodnak, a
hadísz kifejezés helyett az
ahbárt (kijelentések, információk) használják. Tagadják az előbb
említett hat könyv érvényességét, és kialakították a saját gyűjteményeiket,
melyeket a "három Mohamed" állított össze, négy könyvben: Muhammad
b. Ja
cqúb al-Kulayní (megh. 939), Muhammad b.
cAlí
al-Bábújja (megh. 991) és Muhammad b. al-Haszan at-Tuszí (megh. 1067. Vannak
még további, a
síiták szerint említést érdemlő gyűjtemények is, köztük
modernek. Ezekben nem csupán
Mohamed próféta cselekedetei és mondásai
szerepelnek, hanem
imámjainak megfogalmazott gondolatai is.
hakím
kimagasló tudású, számos tudományhoz értő, polihisztornak tekinthető orvos
neve.
halál utáni élet
A halál utáni életbe vetett hitet a muszlimok az emberi élet legfontosabb és
legmeghatározóbb tényezőjének tartják, melynek elfogadása vagy tagadása
meghatározza az emberek egész életmódját és viselkedését. Véleményük szerint
ha valaki ebben nem hisz, akkor csakis az evilági sikert tartja szem előtt,
ebből következően pedig cselekedeteit és gondolatait másként irányítja,
olyasmit cselekszik, amitől előnyöket remél, és nem óvja meg semmi a rossz
cselekedetektől és a tanulás mellőzésétől, mindezzel azonban csak rövid és
múlandó dicsőséget ér el.
halal
törvényes, engedélyezett.
halqá
A kifejezés azt jelöli, hogy a muszlim iskolákban a diákok és a tanórákon
résztvevő egyéb személyek körben vagy félkörben helyezkedtek el a tanár körül.
Az ismétlőtanárok, illetve a magasrangú látogatók a tanárhoz legközelebb eső
helyeket foglalták el. A tanár rendes, mindennap jelenlévő diákjai ültek
legelől; mögöttük azok helyezkedtek el félkörívben, akik frissen csatlakoztak
a tanulókörhöz. A diákok mindig hagytak helyet (általában hátul) az alkalmi
látogatóknak, akik pillanatnyi érdeklődésüktől vezérelve tértek be az
iskolába, illetve távolabbi helyszínekről érkezve megszakították útjukat
néhány napra vagy órára.
hanafita iskola
A négy jogi iskola közül az iszlámban elsőként alakult ki a
hanafita iskola.
Abú Hanifa (697-767) munkássága nyomán, aki Kúfában és
Bagdadban tevékenykedett, a történelemnek egy igencsak viharos korszakában.
Szívélyes, ékesszóló és igen tudós ember hírében állott, aki először
selyem-kereskedőként dolgozott Kúfában. Ezt követően ment Bagdadba, ahol
bölcsességéről, okos jogi döntéseiről, erényességéről és érdemeiről legendákat
zengtek. Számos tanítványa volt, akik gondolatait és hírét messze földre
elvitték. Nem hagyta magát a hatalmasságok által befolyásolni, döntéseit a
lehető legkörültekintőbb vizsgálódás és igen szilárd jogi tudás birtokában
hozta meg. Nem elégedett meg a vallásos források felhasználásával, hanem
- a nomád Arábia gyakorlatából merítve ötletét - bevezette a jogban
az analógia fogalmát azokra az esetekre nézve, amikor a
Korán és a
hadíszok
nem nyújtanak útmutatást. Tanítványai könyveket állítottak össze tanításai és
döntései kapcsán. Rendszerét átvették Törökországban, Indiában és
Közép-Ázsiában.
hanbalita iskola
A negyedik vallásjogi iskolát Ahmad Ibn Hanbal (780-855) alapította,
aki al-Sáficí tanítványa volt, de tanárától teljesen elfordult. A
hanbalita iskola létrejöttétől fogva harcolt kora racionalizmusa ellen, s
teljes mértékben ragaszkodott a Korán minden egyes betűjéhez. Mintegy
harmincezer olyan
hadíszt gyűjtött össze, amelyekre alapozta jogi
véleményét. Fő műve az
Al-Musznád címet viseli. A hanbalita iskola
folytatói között találjuk a középkorban
Ibn Tajmíját (meghalt 1326-ban)
és később
Muhammad Ibn cAbd al-Wahhábot (1703-1787), és ezen
iskola törvényei uralkodnak ma is Szaúd-Arábiában.
hangszerek
A muszlim zeneiskolákban nagy hangsúlyt fordítottak a hangszeres képzésre.
Készítettek qánún-t (a zongora őse) és megépítették az orgona elődjét.
Ismerték továbbá a lantot, a citerát, a hárfát és más pengetősöket, használtak
bariton fuvolát, sípokat és egyéb fúvósokat, és számtalan dobfajta is
muzsikált a kezeik alatt. (zenei képzés)
harám
törvénytelen, tilos.
hárem
a lakóépületek, sátrak azon része, ahol a nők és a gyermekek élnek.
hidzsáb
"eltakarás"; fátyol.
Hidzsáz
Az Arab-félsziget északnyugati része a Vörös-tenger partján, mely magában
foglalja Mekka és Medina szent városokat is.
hidzsra
egyik helyről a másikra menni, elvonulni; Mohamed 622. július 16-án Mekkából
Medinába ment, ez a muszlim időszámítás kezdete.
idzsáza
Az ismeretek továbbadására jogosító bizonyítvány, melyet a madraszákban
szóbeli vizsga nyomán adományoztak, amely során - hasonlóan a mai doktori
védésekhez - a jelöltnek eredeti téziseket kellett felállítania, és
azokat tudományos vitában megvédeni. Eltérően a későbbi, európai egyetemeken
adományozott fokozatoktól, az iszlám világában semmiféle bizonyítvánnyal nem
érezhette tanulmányait lezártnak egy diák. Inkább ellenkezőleg, az idzsáza
elnyerése után gyakorta még intenzívebb és kiterjedtebb tanulmányok
következtek, hogy az egyén olyan kitűntető címeket nyerjen el, mint például
"a vitatkozás lovagja"
(fárisz al-munázara), a "bírák
bírája"
(qádi'l-qudát), a "tudósok tudósa"
(cálim al-culamá'), a "jogtudósok
legkiválóbbja"
(faqíh al-fuqahá') stb. Az idzsáza
adományozásával egy tanár tulajdonképpen azt ismerte el, hogy a dokumentumot
elnyerő diákja teljesen elsajátította az általa tanított könyvet (tananyagot),
és képessé vált annak tanítására. E dokumentumnak több egyszerű és részletes
változata alakult ki, legteljesebb formájában feltüntették a diák és tanár
pontos nevét, a vizsga helyszínét és időpontját, a diák elért eredményeivel,
szorgalmával kapcsolatos megjegyzéseket, a megtanult könyv szerzőjét, címét,
esetleg fontosabb adatait (például azt, hogy másolat-e vagy eredeti kézirata
alkotójának), végezetül pedig azt, hogy kik voltak a bizonyítvány
tulajdonosának diáktársai.
(idzsáza cámma, idzsázat al-tadrísz)
idzsázat al-tadrísz
engedély a tanításra, az oktatói munkához szükséges bizonyítvány neve. Ez a
kifejezés a klasszikus arabban része volt csupán a wa'l-iftá'
fogalmának, ami annyit tett: engedély jogi vélemény kibocsátására. (idzsáza)
idzsáza cámma
Olyan bizonyítvány, melyben a tanár azt engedélyezte valamely diákjának, hogy
az általa írott könyvet tanítsa. (idzsáza)
iftár
könnyű étel, melyet a muszlimok böjtkor, napnyugta után fogyasztanak.
ihszán
Allah jó cselekedetekkel való szolgálata.
imádkozás
Az iszlám alappilléreihez hozzátartozik a valamennyi muszlimra nézve kötelező
napi ötszöri ima (szalát), előírások szerint és rituális
tisztálkodással kiegészítve. Az ima legfőbb fajtái a 1. kötelező imák: napi öt
imádság és péntek déli istentisztelet (a férfiaknak kötelező!); 2. a
kötelességen felüli imák: az istentiszteletet kísérő ima és a nagy ünnepeken
végzett imák; 3. szabadon választott imák. A napi ötszöri imádság időpontja
kötött, és mindig megmosdva, tiszta ruhában, tiszta talajon, Mekka felé
fordulva kell azokat elvégezni: kora reggeli ima (szalát al-fadzsr)
hajnal után, de még napfelkelte előtt; déli ima (szalát al-zuhr),
melyet akkor kell elkezdeni, amikor a Nap hanyatlani kezd a zenitről. Mikor a
nap éppen delelőn van, muszlimok számára tilos az imádkozás. A délutáni ima
(szalát al-caszr) a déli ima után, még naplemente előtt;
napnyugtakor mondott ima (szalát al-maghrib); esti imádság
(szalát al-ciszá') az alkonyattól éjfélig tartó
időszakban.
imám
az ima vezetője; muszlim kalifa.
imámiták
a síita irányzaton belül működő jogi iskola, amely elveti a
dzsihádot.
imán
hit, vallás.
imlá
diktálás, annak az oktatási módszernek a megnevezése, amikor a tanár felolvas
a saját jegyzeteiből és könyveiből, a diákok pedig lejegyezik azt. A diktálás
módszerét maga a klasszikus arab nyelv tette szükségessé, amely a diákok
számára részben idegenül hangzott. A diktálás útján rögzített szöveg sokkal
jelentősebb volt a tanulás eredményessége szempontjából, mint egy adott, már
leírt szöveg egyszerű másolása. Az írott, csak mássalhangzókból álló szöveg
ugyanis "élettelen" volt, azt éppen a hangsúlyos és kifejező
felolvasás töltötte meg élettel és tette érthetővé. A klasszikus arab szavakat
csakis az tudta helyesen megtanulni, aki hallotta azok kiejtését is.
iqtá
nem örökölhető hűbérbirtok a középkori iszlámban.
írástanítás
Az írástanítás Keleten általában arra specializálódott tanár vezetésével
folyt. Minden egyes betűt külön, nagy gonddal tanultak. Így az ottani
területeken kiváló kalligráfusok nevelődtek. Az al-andalúszi iskolákban az
írástanításra általában kevesebb időt és gondot fordítottak. Leggyakrabban
egész szavak, mondatok másolásával vezették be a gyerekeket az írás
gyakorlatába, így az egyes betűk szép megformálására kevésbé figyeltek. Bár
al-Andalúszban kevesebb volt a kiemelkedő írásművész, mint Keleten, többen
voltak azok, akik jobban tudtak írni, hiszen a nyelvtani szabályokat is
tanulták az írás-gyakorlással párhuzamosan.
íróeszközök
Az írásművészet szempontjából nem csupán a papír minősége és színe számított,
hanem fontos volt az íróeszközök milyensége és a kalligráfus felkészültsége,
beleértve még a helyes ülésmódot és testtartást is. Az írótoll (kalam)
kemény, kihegyezett nád volt, lehetőleg Babilónia árterületeiről való. Az
al-Qurtubí nevű szerző szerint (10. század) háromféle toll van: az első
toll Allah tolla, a második az angyaloké, a harmadik pedig az embereké. A
kalligráfusok tollaikat tolltartókban tartották, amikben kések, tintatartók,
késélesítők, hegyezők, ollók és vonalzók, írópapírok is voltak. Az írás másik
elengedhetetlenül fontos kelléke volt a tinta, amelynek szintén több változata
ismeretes volt a muszlim világ írásmű- és könyvkészítői között
(tintakészítés). Egy-egy kalligráfusnak a tolltartó mellett
elengedhetetlen munkaeszköze volt a tintatartó, amely készülhetett rézből,
cserépből vagy porcelánból, és mindig ott lógott az írnok övén.
iskolai szünetek
A muszlim diákok szinte minden héten kaptak szünetet: csütörtök délután és
pénteken. Természetesen az ünnepnapokon is otthon maradhattak, és a forró
évszak heteiben is.
iszlám
engedelmesség, alávetettség (Istennek).
ciszhá
késő esti ima.
iszmáeliták
síita csoport, amely a 765-ben meghalt hatodik imám, Dzsa
cfar
al-Szádik fiát, Iszmáelt tekinti Messiásnak.
isznád
A hadíszokban a hagyományozói lánc (szilszila) tagjainak nevei
szerepelnek első helyen, ezt a hadíszrészt jelöli az isznád kifejezés.
isztiszhán
a méltányosság egyetemes elve, mely a jognak a bírák egyéni értelmezésén
nyugvó tartalmában nyilvánul meg, főként a hanafitáknál.
isztiszláh
az a fajta, főként a málikíták által kedvelt jogértelmezés, amelynek
indoklása a muszlim társadalom alapvető érdekeire hivatkozva történik.
íwán
nyitott előcsarnok, rendszerint egy csúcsíves, dongaboltozatú kupolás terem.
jogi iskolák
A jogi iskolák működésének legfőbb színterei a madraszák voltak. Az
iskolák diákjai megismerték és megtanulták értelmezni a legfontosabb jogi
előírásokat, a muszlim életvitel gyakorlati szabályait. Az étkezés,
öltözködés, családjog, örökösödési rend, a bűncselekmények elkövetőinek
megbüntetése és más területek alkották a jogi tanulmányok alapját. A
jogtudomány tanulása az egyik legfáradtságosabb, legnehezebb és
leghosszadalmasabb tevékenysége volt a muszlim diákoknak. A vallás legfőbb
forrásainak beható ismerete mellett ez megkívánta az arab nyelv kiváló
ismeretét és szabatos használatát, az érvelési technikák elsajátítását, az
egyes vitás jogi kérdésekhez kapcsolódó esetleírások és lehetséges megoldási
módok tanulmányozását, és nem utolsósorban mérhetetlen szorgalmat és kitartást
követelt a növendékektől. A jogi tanulmányokat számos könyv segítette, melyek
lehetővé tették az összevető vizsgálódást is. A könnyebb eligazodás és az
egyszerűbb tanulás érdekében a
hadíszokhoz hasonlóan a jogi tudnivalókat
is csoportosították a korabeli szerzők.
kába-kő
a muszlimok szent tárgya Mekkában, a zarándoklatok egyik fő célpontja.
kádi
főleg vallási kérdésekben illetékes muszlim bíró.
kafir
hitetlen.
kajszarijja
az értékes árucikkek (finom kelmék, ékszerek, fűszerek) árusítására és
raktározására szolgáló, lezárható piac.
kalam
írótoll (íróeszközök).
kalám
kalám: toll (írószerszám).
kalifa
az arab nyelvben a khalífa szó jelentése: helyettes, örökös, utód,
tulajdonképpen a muszlim közösség legfőbb vezetőjét (imámját) nevezték így. Az
Omajjádák idején a kalifát világi fejedelemnek tekintették, az
cAbbászidák alatt azonban hangsúlyozták szellemi
fensőbbrendűségüket, bár az isteni reveláció sosem járt együtt e címmel,
hiszen a kinyilatkoztatás
Mohameddel befejeződött.
kalifátus
muszlim állam.
kátib
a középkori művelt hivatalnokréteghez tartozó írnokok, különböző tisztviselők,
titkárok megnevezése.
kegyes adomány
a muszlim iskolák alapítása gyakran kegyes adományon (waqf)
nyugodott. Ennek a típusú vallási alapítványnak kiemelkedő szerepe volt a
középkorban, mert a nem örökölhető hűbérbirtokkal (iqtá) szemben
ennek esetében a vagyon, maga az ingatlan az alapító saját tulajdonát képezte.
A menhelyek, iskolák, árvaházak, kórházak alapítására és fenntartására tett
adomány örökös fennmaradását törvényesen hitelesített okiratok
(waqfijja) szavatolták, amelyeket külön levéltárakban őriztek, és
amelyek apró részletességgel meghatározták az alapítvány szabályait és
kereteit, az alapítványi kötelezettségeket és a várható jövedelem
nagyságát.
khádim
szolgálók, akik a tanárok és gazdag diákok munkáját nagyban segítették, és
akik nem ritkán a szegényebb tanulók közül kerültek ki.
khán
karavánszeráj, az utazó kereskedők szálláshelye; a törököknél ez a szó
uralkodót jelölt.
kharadzs
a muszlim területek nem muszlim lakói által a földterületek használata fejében
fizetett összeg. (dimma)
kharidzsiták
a 7. századi vallási vitákban és harcokban 3. utat járó "kivonulók",
akik sem a szunnitákkal, sem a siítákkal nem vállaltak közösséget. Közülük
került ki 661-ben az a férfi, aki a kúfai mecset előtt meggyilkolta
cAlít.
khatíb
azok a személyek, akik a pénteki szentbeszédet (khutbá) tartották.
khil'a
a megbecsülés díszruhája, amit középkori uralkodók adományoztak jóindulatuk
jeléül emíreknek és követeknek.
khizanát
kincsestár.
khutba
péntek délutáni szentbeszéd, melyet a települések nagymecsetjében tartanak.
koiné
Ez az a költői nyelv, amelyen a Korán megfogalmazást nyert. A koiné a
beduin költészet nyelve volt, melyet valamennyi arab törzs megértett, ám egyik
sem beszélt; tulajdonképpen mesterséges nyelvnek tekinthető, mely hosszabb
folyamat során alakult ki. Az arabok a
Korán nyelvéről azt tartják, hogy a
legszebb nyelv a világon, hiszen
Allah ezen a nyelven szólott az
emberiséghez. Számukra szent könyvük nyelvének tökéletessége, szókincse,
ritmusa, dallamossága már önmagában is bizonyíték arra, hogy e szöveget nem
alkothatta meg ember, csakis isteni eredetű lehet. A
Korán nehezen
értelmezhető, prózában megírt költemény, muszlim és nem muszlim tudósok
szerint is lefordíthatatlan a maga teljességében, mert bármily kitűnő
fordítást is készítsen valaki, sohasem lesz képes visszaadni a
szúrák
eredeti nyelvezetét, stílusát és hangzását. A világ muszlimjai ezért minden
(többnyire nem arab nyelvű) országban eredetiben tanulmányozzák szent
könyvüket és arab nyelven imádkoznak, ettől soha nem térhetnek el.
könyvárusítás
A 9. században, az cAbbászidák uralkodásának elején jelentek
meg az első könyvesboltok a bagdadi bazárban. E század végére már száz fölött
volt a könyvkereskedők száma csak ebben a városban. A papír
(papírkészítés) elterjedésével kialakult egy külön szakma, a
warráq mestersége, aki egy személyben volt könyv- és
papírkereskedő, sőt, akár könyvmásoló és író is. Legtöbb idejét ez a férfiú a
bazár porától távol eső kis boltjában (esetleg a mecsethez illesztett kis
bódéban) töltötte, ahol vendégül látott másolókat és vevőket, és ahol az
árusításon és másoláson kívül tudományos viták is folytak a művelt tudósok és
tanítványaik között. Több középkori városban külön helyet foglalt el a
könyvárusok piaca
(szúq al-warráqín).
könyvek ára
A könyvek árának alakulása koronként és helyszínenként természetesen
változott, és nagyon sok függött attól is, hogy milyen volt egy-egy mű iránti
kereslet, hogy mennyire volt ritka vagy kivételesen szép kivitelezésű egy
könyv. Emelte egy adott kötet árát az, ha maga a szerző készítette, hiszen ő
azonnal ellenőrizni is tudta a szöveget. Számított, hogy milyen anyagra és
milyen színű, minőségű tintával írták. Nagyon jelentős volt, hogy a
könyvmásoló mennyire volt a kalligráfia mestere, alkalmazott-e érdekes,
művészi értékű díszítéseket a könyv elkészítése során. Egyes esetekben a munka
gyorsaságát is meg kellett fizetni. A 9. századi Bukharában például 50 és 1000
dínár között mozgott a könyvek ára, amely adat önmagában is mutatja a
rendkívüli eltéréseket. (könyvárusítás, könyvek szeretete)
könyvek szeretete
Az iszlám világában a Korán első példányai voltak a legelső könyvek. A
tudás utáni vágy és a könyvek szeretete azonban nem az iszlámmal jelent meg, a
muszlimok körében csak kiteljesedett az, ami már korábban is jellemezte a
fentebb már említett, jelentős fordítómunkát végző szír, perzsa és más
tudományos központokat. A muszlimok olyan szeretettel szóltak a könyvekről,
mint testvéreikről vagy barátaikról.
könyvtár
A középkori muszlim világban számos, kiválóan szervezett és gazdag állománnyal
bíró magán- és nyilvános könyvtár szerveződött. A könyvtár vagy a mecseten
belül volt vagy az uralkodói palotában, ez utóbbi legszebb, legtágasabb
termében. Ha külön helyiség(ek)ben tartották a könyveket, akkor azok raktárak
és olvasótermek is voltak egyben, sőt, tudományos viták lefolytatására
szolgáló termek. Minden helyiség gazdagon és kényelmesen berendezett volt. Az
ajtórések függönnyel záródtak, a bejárati ajtót különösen nehéz függöny
takarta, hogy ne jöjjön be kintről a hideg (vagy a meleg). A padlón
szőnyegeket vagy gyékényt helyeztek el, ezeken ülhettek keleti módon,
keresztbe tett lábakkal a tanulással foglalatoskodók, az olvasók vagy másolók.
A falakat általában egyszerűen lemeszelték, és a falnak támasztva tartották a
fából készült szekrényeket vagy ládákat. Az értékes könyveket (pl. a Korán
egy-egy remekbe szabott példányát) kiemelték a helyükről, és speciális
vitrinekben állították ki. Minden szekrényhez vagy ládához tartozott egy
katalóguslap, amelyre rávezették, hogy milyen könyvek találhatóak benne. A
katalógust a polcok vagy ládák oldalára ragasztották. A nagyobb könyvtárakban
rendezőelvként próbálták figyelembe venni a könyvek témáját, és egy helyre
tették az azonos tudományághoz vagy ugyanahhoz a szerzőhöz tartozó műveket. Ez
azonban kicsit nehézkes volt mindenütt, mert a könyvek sokféle mérete
bonyolította az ésszerű pakolást. Külön rekeszekben, fekvő helyzetben
gyűjtötték például a nagyobb méretű köteteket. A szekrények és polcok
elrendezésénél azt is figyelembe vették, hogy a tudományok hierarchiáját
alapul véve melyik mű a fontosabb. Mindig a legértékesebb művek voltak felül.
Így például a
Korán mindig legfelül volt, és csakis alatta helyezkedhettek
el a
hadísz-szövegek, azok alatt pedig más művek. A könyvtárakban nem
csupán helyben való olvasásra, illetve könyvmásolásra nyílott lehetőség, hanem
könyvkölcsönzésre is. Alapszabály volt azonban, hogy csak akkor kölcsönözhet
valaki könyvet, ha ezzel más olvasókat nem károsít meg.
Korán-tanítás módszere
A tanár előolvasta a Koránból vett szöveget, a gyerekek utánamondták
kórusban, azután pedig egyenként. A tanulótermek hangosak voltak a szövegek
kántálásától, a diákok kissé előre hajlongva ismételgették a ritmikailag
szervezett szövegegységeket. Az olvasás is kórusban folyt, amíg az egyes
tanulók biztonságot nem szereztek a betűk felismerését és összekapcsolását
illetően. Némelyik tanár megpróbálta rávezetni a diákjait arra, hogy
hozzászokjanak a csendes tanuláshoz, ahhoz, hogy a szövegeket magukban
mondogassák. Ennek érdekében megpróbálták a diákokat rávenni arra, hogy
ajkaikat ne mozgassák; voltak iskolák, ahol a gyerekeknek szövegtanulás közben
vizet kellett tartaniuk a szájukban.
Korán
A Korán (Qurán) arab szó, jelentése "olvasmány",
"kinyilatkoztatás" vagy "prédikáció". A mű Mohamed
negyvenéves korától fogva átélt látomásainak isteni ihletként való
kinyilatkoztatásait tartalmazza. A Korán az iszlám törvénykönyve, minden hit
és tudás ebből fakad a hívők számára. A benne található olvasmányok
segítségével szemlélik és értelmezik az egész történelmet, az ember és Isten
közötti kapcsolatot, illetve az emberi együttélés jelenségeit. A
próféta által
kinyilvánított szövegek lejegyzésére zömmel csak halála után került sor,
hiszen amíg ő és tanítványai éltek, a szóban történő hagyományozás elsőbbséget
élvezett az írásbelivel szemben. A szöveg részleteit ekkor még pálmalevelekre,
sima csontokra, ritkán pergamenre írták. A harmadik kalifa, Oszmán volt az,
aki 652-ben elrendelte a kinyilatkoztatásnak tartott és akként
továbbhagyományozott szövegek lejegyzését, és a Korán első teljes, írott
változatait szétküldte a muszlim birodalom valamennyi sarkába. A Korán végleges
változatának kialakítása csak a 10. századra fejeződött be. A Korán 6226
verssorból
(ája) áll, amelyek 114 szúrába elrendezetten találhatóak a
szent könyvben. A szúrák elrendezése nem keletkezésük időrendjében történt,
hanem terjedelmük szerint: a Korán elejére kerültek a hosszabb, végére pedig a
rövidebb szakaszok, kivéve a
Fátiha című nyitó szakaszt, mely a
muszlim imádkozás központi eleme. A Korán alapja a beduin költészetben
használt emelkedett nyelv, a
koiné.
kórház
A középkori muszlim világ területén nagy gondot fordítottak a közegészségügyre
és a betegségek gyógyítására. Csodálatos eredményeket produkált az
orvostudomány, számos kiválóan szervezett és felszerelt kórház, magánrendelő,
patika és fürdő működött, elsősorban a nagyvárosokban. Abban az időben, amikor
a keresztény Európában ismeretlen volt a kórház, az iszlám világában már
széles körben elterjedt volt a gyógyításnak ezen központja, mely oktatási
funkciókat is ellátott és különböző típusai léteztek. Az intézmény középkori
arab megnevezése (márisztán) a perzsa "bímárisztán"
szóból eredeztethető, mely annyit tesz: a betegség helye (bímár:
betegség, sztán: hely). Létesítettek általános, a városok területén
belül elhelyezett kórházakat, valamint teveháton utaztatott "mozgó"
kórházakat, amelyek akár a legkisebb településekre is eljuttatták az orvosi
segítséget, illetve az úton levők rendelkezésére álltak. Voltak emellett hadi
kórházak a muszlim katonák számára, sőt hadifoglyoknak létesítettek is.
Léteztek továbbá olyan "elsősegély-helyek", amelyek a főbb
gyülekezési helyszíneken várták a rászorulókat (mecset, piac, fürdő). A
muszlim kórházakban már a 9-10. századtól kezdve elkülönítették a betegeket,
nemük és betegségük fajtája szerint is, teljesen hasonlóan a mai kórházak
osztályaihoz. Ez az "orvostanhallgatóknak" lehetővé tette az egyes
betegségekre vonatkozó tünetek és gyógymódok pontosabb megismerését és
könnyebb megtanulását. A kórházak bárki előtt nyitva álltak, szegény és
gazdag, helyi lakos vagy idegen, közember vagy előkelő nemesúr is kérhetett
segítséget, ha rászorult. A betegek az idő alatt, amíg kórházban voltak,
minden élelmet és gyógyszert teljesen ingyen kaptak. A kórházakon belül
működtek gyógyszertárak, és a kórház mindenkori igazgatójának személyes
felelőssége volt felügyelni az elkészített gyógyszerek minőségére és
gondoskodni a kifogyott gyógyszerek pótlásáról. Sok kórházhoz olyan botanikus
kert is tartozott, ahol a szükséges növények egy részét az alkalmazottak maguk
termelték meg. Minden kórház teljes működését egy, a kórházügyekkel megbízott
állami tisztviselő felügyelte.
körülmetélés
Az iszlám világának egyes területein szokásos volt a fiúk (esetenként a
lányok) körülmetélése. E művelet elvégzésére általában a kisgyermekkor végén,
7-8 éves korban (esetleg később) került sor. A fiúk körülmetélése napján a
gazdag családok nagy ünnepségeket rendeztek. A középkor folyamán a muszlim
birodalom valamennyi részében szokássá vált, hogy ezen bankettek alkalmából a
tehetős apák saját fiúgyermekükkel hasonló korú szegény fiúkat is
összegyűjtöttek, és a gyerekeken egyszerre végezték el a műveletet. A lakoma
költségeit ilyenkor teljes egészében a gazdag atya fizette, kegyességével
emlékezetessé téve számos fiú és család számára a muszlim férfiak életének
első jelentős eseményét.
kúfí
A legkorábbi Korán-példányok és muszlim emlékek feliratainál használt írás.
Nevét az iraki Kúfa városáról kapta, mely fontos tudományos központ volt. A
kúfí írás betűi jellegzetesen szögletes formájúak, melyek díszítésre is
alkalmasak.
kurszí
a mecsetben a Koránt tartó pulpitus neve.
kuttáb
muszlim alapfokú iskola arab elnevezése, mely az írás tevékenységére utal.
(maktab, mahdar, dabirisztán)
lánynevelés
A középkori iszlámban a lányok is részesülhettek tudományos képzésben, a
háremben lévő tanítónők vagy az őket függöny mögül oktató tanítók által. A
muszlim családokban a lányok is elsajátították a vallás alapjait,
megismerkedtek a
Korán szövegeivel. Édesanyjuktól és a nőrokonoktól
megtanulták a helyes viselkedés szabályait, az öltözködés és szépségápolás
fortélyait, és bevezetést nyertek a házi munkák és a csecsemőgondozás, illetve
a gyermeknevelés teendőibe is. Az iszlám tanításainak valódiságát alátámasztó,
a tanítványi láncolatokat leíró életrajzi lexikonok adatai között több nagy
tudású, a vallás- és egyéb tudományokban is jeleskedő nő biográfiáját
lelhetjük fel. Több helyszínen a középkori muszlim nők a Korán-értelmező
olvasmányokon, vallástudományon, jogi ismereteken és gyógyászaton kívül
olyasmiket is tanultak, amiknek a gyakorlati életben is hasznát vették.
Például költészetet, grammatikát, éneklést, zenét és szépírást, amelyek
ismerete biztosította számukra a munkavállalás lehetőségét is. Az
cAbbászida kalifátus korában különösen fontosnak tartották a
rableányok nevelését, akiket kislány koruktól kezdve gazdag és művelt férfiak
szórakoztatására készítettek elő, megtanították őket arra, hogy a tudományokat
és művészeteket illetően leendő uruk méltó (beszélgető)partnerei legyenek.
madrasza
A madrasza a mecsetben (maszdzsid) működő jogi iskola és a khán
elnevezésű, diákszállásként szolgáló intézmény nyomán formálódott ki, és a 11.
századtól indult igazi fejlődésnek. Az iskolatípus neve az "olvas",
"tanul" (darasza) szóból alakult ki, a madrasza többes számú
alakja: madárisz. Noha a madrasza a mecsettől függetlenül jött
létre, gyakran voltak átfedések a két intézmény működésében, a madraszák
megjelenése nem vetett véget a fejlődéstörténetileg "elődnek"
tekinthető mecset-khán iskolák működésének sem. A legtöbb madrasza
tulajdonképpen nem volt más, mint egy tanár és 20-30 diák közös
munkálkodásának helyszíne, a hanafita, hanbalita, sáfííta vagy
málikita
irányzat szellemében. A madraszák többsége tehát "szakosított" volt,
vagyis csak egy meghatározott vallásjogi iskolához
(madzhab) tartozó
tanulók számára tartották fenn őket. Léteztek ún. "kétszeres" és
"háromszoros" madraszák is, melyeken belül több jogi iskola is
működött, két vagy három tanárral, akiknek a diákjai egymástól elkülönülten
tanultak. A madraszák gyakran lakószobákat is magukban foglaltak, ahol a
messziről jött tanulók, illetve a tanárok éltek. A diákszobák lakói
nemzetenként ún.
riwák-okba rendeződtek, és valamennyi ilyen egységnek
volt egy sejkje.
madrasza nahwijjá
1207-ben Bagdadban létrehozott iskola, mely kifejezetten az arab nyelv
magasszintű tanulmányozására szerveződött.
madzhab
vallásjogi iskola. A szunnita iszlámban négy főbb madzhab létezik: a
sáfiita, a
hanafita, a
málikita és a
hanbalita; a
síitáknál
pedig az
imámita és az
iszmáelita.
madzsálisz
magántanulók csoportja a középkori iszlám világban, akik tudósok vagy
mecénásaik házában gyűltek össze, hogy teológiai, jogi vagy orvosi
tanulmányokat folytassanak.
madzslisz
tudományos társalgás (udvari szalonok).
maghrib
az alkonyi ima elnevezése; a szó tulajdonképpen azt jelenti, hogy Nyugat.
mahdar
muszlim alapfokú iskola elnevezése Córdobában. (maktab, kuttáb,
dabirisztán)
majdán
nyílt térség, városi tér.
makszúra
a mecseteken belüli elkülönített terület, mely az uralkodót vagy az imámot
védelmezte támadás esetén.
maktab
muszlim alapfokú iskola arab elnevezése, mely az írás helyszínére utal.
(kuttáb, mahdar, dabirisztán)
málikita iskola
A málikita iskolát Málik Ibn Anász (715-795) hozta létre Medinában, aki
olyan ájtatosan élt, hogy ezzel mindenkit ámulatba ejtett. Igen népszerű tudós
volt, részt vett politikai természetű vitákban is. "Al-Muwatta"
című műve az első átfogó muszlim jogi munka. A Korán és a
hadíszok pontos
betartása mellett szerinte figyelembe kell venni a közösség megegyezésén
alapuló jogi döntéseket is. Ez volt az egyetlen olyan vallásjogi iskola,
melyet Észak-Afrika és Andalúzia területén is elismertek.
mamelukok
két, felszabadított rabszolgákból lett dinasztia. A mamlúk szó azt jelentette
eredetileg, hogy valaki által birtokolt fehér rabszolga. Egyiptomban és
Szíriában uralkodtak, a Bahri mamelukok 1250 és 1382 között, a Burdzsi (vagy
Cserkesz) mamelukok pedig 1382 és 1517 között.
marisztán (perzsa arab)
(tan)kórház, ahol a középkori muzulmán orvosok és diákjaik tudományos
megfigyeléseket végeztek.
marszad
obszervatórium, ahol a középkori muszlim tudósok, illetve a tanárok és diákok
matematikai és csillagászati megfigyeléseket végeztek.
masrik
A keleti kalifátus országai; a szó eredeti jelentése: Kelet.
maszdzsid
mecset; imahely. A szó eredeti jelentése: az imádkozás, a földre borulás
helye.
maszháb
tanár a középkori iszlám madraszákban és más felsőfokú iskolákban.
maszhád
az a hely, ahol egy vértanú meghalt, főként a síita kegyhelyeket nevezték
így.
matn
A hadíszokban a hagyományozói lánc
(szilszila) tagjainak nevei
szerepelnek első helyen, ezt a
hadíszrészt (isznád) követi maga az
egykori mondásokat, történetet elbeszélő szöveg, melynek megnevezése a matn
kifejezés.
máturidíta iskola
A szamarkandi al-Máturídí (meghalt 944-ben) és követői - akik
sohasem tudtak más vallástudományi iskolák szerepéhez hasonlót betölteni
- a "megváltás bizonyosságát" tanították, a kinyilatkoztatás és
az értelem között megpróbáltak még közelebbi kapcsolatot teremteni, mint az
előző irányzat hívei. Egy máturidíta ezt mondhatja: "Igazán hívő
vagyok", míg egy as
cárita így fogalmazna ugyanerről: "Hívő
vagyok, ha Isten is úgy akarja".
mawálí
Az cAbbászidák uralkodása alatt a muszlim birodalomban központi
helyre kerülő, saját vallási hagyományokkal rendelkező művelt perzsák
csoportjának megnevezése, akik hitük elemeit átfordították az iszlám
tanításaira, vallásos lelkületüket és ismereteiket is felhasználták az iszlám
megerősítésére.
mecset
A mecsetalapítás szokása több szálra vezethető vissza a muszlimok körében. Az
araboknak az iszlám előtti időkben is voltak már "szent házaik"
(bajt al-harám), ahová gyakorta elzarándokoltak, és ott gyakorolták
vallásos rítusaikat. Ezen régi vallásos építmények mellett bizonyára
befolyásolta Mohamed követőit az a tény is, hogy a környezetükben élő zsidók
és keresztények is templomokat és kolostorokat emeltek, s ezek a helyszínek
vallásgyakorlásuk szempontjából kiemelkedő jelentőségűek voltak. A muszlimok
körében maga
Mohamed volt az első mecsetalapító, és az első muszlim
gyülekezési helyek nyomán az iszlám világában mindenütt gombamód nőttek ki a
földből az újabb és újabb, szebbnél szebb és hatalmas, illetve teljesen
egyszerű, aprócska mecsetek. Ezek nem csupán vallási központok voltak, ahol
péntekenként imára gyűltek össze a muszlimok, hanem politikai centrumként, az
igazságszolgáltatás helyszíneként is szolgáltak, és oktatási funkciók is
kötődtek hozzájuk.
mecsetiskola
A mecsetek, különösen a gigantikus méretűek, több szempontból is ideális
helyszínnek bizonyultak a tanításhoz. Egyrészt amiatt, mert a pénteki közös
imát kivéve épületük általában gyéren látogatott volt, ugyanakkor mindenki
számára jól megközelíthető helyen állott. A mecsetek falai, tetőszerkezete
óvták a látogatókat a melegtől és a hidegtől, belső terük többféle lehetőséget
kínált a (tanuló)csoportok elkülönülésére. A mecsetek méretéből fakadó
jelentős befogadóképesség kifejezetten ösztönözte oktatási színhelyként való
felhasználásukat. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezen építmények
esztétikai és lelki értelemben is hatást gyakoroltak a betérőkre. A mecsetek
oktatásban betöltött kiemelkedő szerepe a középkor során elsősorban a közép-
és felsőfokú képzéshez köthető. Bár vannak források, amelyek a mecsetekben
folyó alapszintű oktatásról szólnak, a
Korán szövegeivel való ismerkedés,
az írás-olvasás tanulása gyakran nem ezen intézmények falai között folyt. A
mecsetiskolában nem voltak tantermek, egyik vagy másik oszlopcsarnok-rész,
épületsarok vagy udvar-szöglet szolgált oktatási térként.
medinat al-nabí
"a próféta városa", röviden Medina. A város eredeti neve Jászrib, és
csak
Mohamed miatt kapta ezt az elnevezést.
mihráb
Mekka irányát (qibla) jelző falbemélyedés a mecsetben. Az
iránnyal ellentétben maga a mihráb nem szent, de minden mecsetnek ez a
központja.
minaret
magas, vékony torony, ahonnan naponta ötször felhangzik a muszlimokat imára
szólító kiáltás. A minaret a mecset lényeges részlete, és az idők során
szokássá vált minarettel kiegészíteni egyéb építményeket is. A kifejezés az
arab nár (tűz) szóból származtatható, így valószínű, hogy az iszlám
előtti korban jeladásra használt tűztornyoktól ered.
minbar
szószék a mecsetben, ahonnan a pénteki szentbeszédet, a
khutbát
elmondják.
miszr
(t. sz.: amszár) a muszlim hódítások időszakában, az elfoglalt területeken
létesített katonai táborhelyek.
Mohamed (helyesen: Mohammad)
a muszlimok szerint Mohamed volt az a férfi, aki Allah
kinyilatkoztatásait közvetítette az araboknak. Mohamed 570 körül született, a
kereskedelemben és Mekka felvirágoztatásában fontos szerepet játszó Qurajs
törzs egyik elszegényedett mellékágából. Az iszlám vallás születése szorosan és
szervesen összefügg Mohamed személyével, akit a muszlimok utolsó
prófétájának, a "próféták pecsétjének"
tartanak. Mohamed élettörténetének legfőbb forrása maga a
Korán
és a
hadíszok. Küzdelmes és sanyarú gyermekkora volt, azt
követően tevehajcsár lett, és élete csak akkor fordult jobbra, amikor 25 évesen
feleségül vette a Qurajs törzs Aszad nemzetségéből származó 40 éves gazdag
özvegyasszonyt, Khadídzsát. A főként szíriai kereskedelemben érdekelt nő
vállalkozásait Mohamed sikeresen vezette, feleségétől 7 gyermeke született, akik
közül azonban csak négy lány maradt életben (köztük Fátima,
cAlí
későbbi felesége is). Egyes feltevések szerint útjai során Mohamed gyakran
találkozott vallásos személyekkel, zarándokokkal és szerzetesekkel. A
próféta, miként maga az
arabság
is, hosszú időn keresztül élt különböző vallású népek mellett, ismerte és
tisztelte például a
Koránban a "könyv népének"
(ahl al-kitáb) nevezett zsidókat és
keresztényeket. Mohamed ismeretei hatására magába forduló, sokat meditáló
emberré vált, és egyre intenzívebben foglalkozott vallásos kérdésekkel.
Negyven éves kora körül egy Mekka környékén lévő barlangba vonult elmélkedni,
ahol - szokásához híven - eltöltött néhány napot. A muszlim források
szerint ezalatt Mohamednek látomásai voltak: Gábriel
(Dzsibríl) arkangyal buzdította őt
Allah
nevében az igehirdetésre, mégpedig három ízben, a
Korán
96. szúrájának soraival, Mohamed ezt követően otthonába tért, és felesége,
Khadídzsa, valamint egyik unokatestvére is megerősítették abbéli hitében, hogy
isteni kinyilatkoztatásban volt része.
Ezt követően a próféta egészen haláláig folyamatosan átélt hasonló élményeket,
és mind több és több alkalommal mondta el a számára kinyilatkoztatott
szövegeket Mekka lakóinak, akik kezdetben megmosolyogták és kigúnyolták. (Az
első kinyilatkoztatás után érzett prófétai elhivatottság
(nubuwwa) és a
nyilvános igehirdetés
(riszála) között a
muszlimok különbséget tesznek. 12 év is eltelt azonban s Mohamednek nem akadt
számottevő követője a mekkaiak között, és azt vetették szemére a városi
előkelők, hogy tanításai nagyban eltérnek az ősök szokásaitól, értékeitől.
619-ben meghalt Mohamed felesége, Khadídzsa, és felnevelője, nagybátyja,
Abú Tálib, aki ugyan nem tért át a muszlim vallásra, de unokaöccse
legfőbb támogatói közé tartozott. A próféta helyzetét végképp megnehezítette
az, hogy a mekkaiak egész nemzetségével megszakították a kapcsolatot, jóllehet
rokonai nem fogadták el tanításait.
Mohamednek így új támogatókra volt szüksége, akiket 620 körül meg is talált az
egymással viszálykodó medinaiak között. (Medina városának eredeti neve
Jászrib, és csak később, éppen Mohamed miatt kapta a "Próféta városa"
(medinat al-nabí) nevet.) 622-ben Mohamed
átköltözött (tehát nem menekült) Medinába híveivel együtt, és ezt a
mindenképpen kényszerű átvonulást nevezik
hidzsrának
az iszlámban, ami a muszlim időszámítás kezdete (622. július 16.). Ezt
követően haláláig mintegy hetven kisebb-nagyobb csatát vívtak a muszlimok,
egyrészt a mekkaiakkal, másrészt különböző
arab törzsekkel
és csoportokkal, és kereskedői karavánokon ütöttek rajta. 624-ben a badri
csatában a
próféta néhány száz követőjével
győzedelmeskedett mintegy ezer mekkai előkelőn. E győzelem hírét a vesztes
cuhudi ütközet (625) sem feledtette, és végül 630-ban Mohamed
híveivel Mekkát is elnyerte.
A
Kába szentélyét Mohamed és követői megtisztították a
bálványoktól, és megtartották az iszlám vallás szent zarándokhelyének. Mohamed
életének utolsó éveire a korábban ellenségeskedő, Qurajs törzshöz tartozó
előkelők közül kerültek ki a
próféta legharcosabb
védelmezői.
Mohamed visszatért Medinába, és még megérte, hogy több
arab
törzs küldöttei keresték fel, hogy bejelentsék csatlakozásukat az iszlámhoz.
Ezekkel a törzsekkel szerződéseket kötött, amelyek tulajdonképpen körvonalazták
egy muszlim társadalom és állam szervezetét. (Behódolási szerződéseket kötött
továbbá egyes zsidó és keresztény közösségekkel is, hasonlóan, mint később
követői más, nem muszlim népekkel.) Sikerein felbuzdulva 629-ben felhívásokat
intézett a bizánci császárhoz, a perzsa királyhoz és más fejedelmekhez, mert
szerette volna elismertetni velük, hogy ő
Allah, az
egyetlen igaz istenség küldötte, ám ez az igyekezete nem hozott eredményt. Az
iszlám horizontja tehát már Mohamed életében túlnőtt Arábián, bár ez akkor még
nem valóságos, pusztán virtuális terjeszkedés volt. Az
arabság
körében ugyanakkor a
próféta még életében
megtapasztalhatta annak a vallásos, szellemi értelemben vett egységnek a
kialakulását, mely az iszlám követőit nyelvüktől, földrajzi helyzetüktől és
vagyoni hátterüktől függetlenül máig egybefogja. A
próféta
a nagy erkölcsi és gazdasági siker ellenére haláláig (632) egyszerű körülmények
között élt. Az általa közvetített isteni kinyilatkoztatások minden addigi
ismeretnél fontosabb hatást gyakoroltak az
arab törzsek
gondolkodására, hiszen hitük szerint saját nyelvükön szóltak hozzájuk
Allah szavai. Ez a hatás természetesen fokozatosan
bontakozott ki és terjedt el; Mohamed halálakor azonban az iszlám körvonalai
már világosan kirajzolódtak.
moriszkók
Először a granadai királyság azon muszlim lakóit nevezték így, akiket az
1501-es Albaicín-i felkelés után köteleztek arra, hogy felvegyék a keresztény
hitet. Később más spanyol királyságokban is megfigyelhető volt ez, vagyis a
mudéhárok megkeresztelkedése kényszer hatására.
mórok
A szó eredeti alakja, melyet valószínűleg a főníciaiak használtak először és
a rómaiak is átvettek, a maurus volt. Ezt - a Mauritániából való és a
berber emberek megnevezésére szolgáló kifejezést - vették át a
hispániaiak, és ezzel a szóval illettek minden arabot, perzsát és berbert, aki
Európa földjére lépett. Gyakran e szót a "muszlim" szinonimájaként
is használták, pejoratív jelentéstartalommal, függetlenül a megnevezett
személy vagy népcsoport nemzetiségi hovatartozásától.
mozarabok
Azokat a keresztényeket nevezték mozaraboknak, akik a középkori al-Andalúsz
(Spanyolország) területén éltek, de nem lettek muszlimokká. Saját vezetőjük
volt (comes), s templomaikban szabadon gyakorolhatták gót rítusokon alapuló
vallásukat. A keresztény és muszlim világ közötti kulturális közvetítő
szerepük jelentős volt.
mucaddib
házitanító.
mucallim
az alapiskolák (kuttáb, maktáb, dabirisztán, mahdar) tanárainak
megnevezése.
mucárid (muqábil)
mudéhárok
Azokat a spanyolországi muszlimokat nevezték így, akik a katolikus királyok
rekonkvisztája (1492) után is megmaradhattak lakóhelyükön a középkori
al-Andalúszban, és szerződésben rögzített kötelezettségeik voltak (például
adófizetés).
mucíd
a szövegek ismétlését, begyakorlását segítő tanerő volt a nagyobb madraszákban,
aki egyidejűleg egy kisebb iskolában vezető jogtanár is lehetett.
Mucizijja
Az első fontos indiai muszlim felsőoktatási központ, mely Dihlíben nyílt meg a
13. század elején, s melyet valószínűleg az 1211-1236 között uralkodó
Iltutmis alapított.
muctazila iskola
A baszrai eredetű muctazila iskola a görög filozófiai racionalizmus
módszereit használta fel teológiai kérdések kifejtéséhez. Véleményük szerint a
Koránt az értelem segítségével meg kell tisztítani a köréje rakódott
antropomorf és leegyszerűsítő elképzelésektől. Tanaik főbb pontjai az alábbiak
voltak: a szilárd egyistenhitbe vetett bizonyosságuk; ők
Allahot teljes
mértékben spirituális lényként tételezték, minden anyagi fölött álló
transzcendenciaként. A neki tulajdonított jelzőkről (attribútumokról) azt
gondolták, hogy azok túlságosan emberi kifejezések, így az Istenre nézve nem
használhatóak. A
Koránról úgy tartották, hogy
Allah teremtő munkájának utolsó
eredménye, és nem eleve teremtett valami, miként az Isten. (Ez a nézet
különösen sok vitát váltott ki az ortodox tudósok körében.) Mivel náluk az
értelem mint az igazság kritériuma jelent meg, nem fogadták el a hagyományokat
és azok átadásának módját, sem az idzsmát, vagyis a közösségi konszenzust.
Tagadták a "bűnt elkövető hívő" létét, szerintük aki bűnt követ el,
nem igazi muszlim, átmenet hívő és nem hívő között nincs. A jó elrendezése és
a rossz tiltása, valamint az attól való tartózkodás szerintük minden
muszlimnak kötelessége. A mu
ctaziliták, bár racionalisták voltak,
toleránsak nem. Tanításaik és intézkedéseik népszerűtlennek bizonyultak,
működésük legszélsőségesebb eredményeként 827-ben bevezették a
mihna
intézményét, mely az inkvizícióhoz hasonlítható ítélőszék volt, és sok,
hagyományosan gondolkodó tudóst vontak felelősségre. Végül 848-ban ők maguk is
ezen intézmény áldozataivá lettek, amikor
al-Mutawwakkil (uralk.
842-861) kegyeit elveszítették.
mudarrisz
a jog tanára a madraszákban.
mufíd (mucíd)
mufti
a vallástudomány tanára a madraszákban.
muhaddisz
a hagyományok magyarázója.
muhádzsirún
a Mohameddel Medinába érkező medinai emigránsok.
muhtaszib
a közrendre és a gazdasági életre felügyelő (például a piacok életét szemmel
tartó és javítgató) személy.
mumlí
az iskolákban szöveget diktáló személy neve (imlá).
munazarát
tudományos viták a középkori muszlim tanárok és diákok körében.
muqábil
az eredeti és másolt szövegek egybevetői.
muqri'
a Korán-olvasást irányító tanár megnevezése.
muruvva
az iszlám előtti idők legfőbb erkölcsi értéke az arabok körében. A kifejezés
magában foglalta a bátorság, a férfiasság, a nagylelkűség és a vendégszeretet
fogalmát.
muszahhih
a kézirat-másolatok javítói.
muszallá
szabadtéri imahely a 14-15. századi Perzsiában, ahol a muszlim év két nagy
ünnepén a városok egész lakossága részt vett a pénteki imákon.
muszlim emberkép
Fontos tanítás az iszlámban az, hogy az ember lehetőségein belül felelős sorsa
alakulásáért, terveivel és cselekedeteivel hozzá kell járulnia a teremtett
világ javításához. A muszlimok szerint az isteni teremtésnek értelme van, az
emberi életnek pedig az anyagi léten túlmutató, magasabbrendű célja. Ez nem
más, mint Allah imádása, csodálatos művének megismerése és élvezete. Az
emberi lények az iszlám szerint az összes ismert létező között a legmagasabb
szintű teremtmények, ezért kötelességük megismerni és megóvni
Allah
világát. Az ember tehát nem csupán egy születésre és halálra kárhoztatott
lény, hanem fontos szerepe van a hatalmas isteni tervek beteljesítésében. A
muszlimok szerint valójában minden egyes ember muszlimként születik a világra,
vagyis Isten akarata szerint, bűn nélkül és felruházva azzal a képességgel,
hogy
Allahnak engedelmeskedjen, tehát kettős értelemben szabad: mentes a
bűntől és szabadságában áll eldönteni, követi-e az egy és igaz Isten
tanításait. Ebből következik az iszlám vallás azon alaptanítása, hogy a hívő
muszlimnak saját magának kell üdvözülésén fáradoznia élete végéig, ezt pedig
csak akkor tudja megtenni, ha
Allahba vetett hite mindennapi
cselekedeteiben és gondolataiban is megnyilvánul. Valamennyi embernek egyéni
utat kell járnia az erkölcsi tökéletesedés és tanulás érdekében, amely során
- ez az iszlámban nagyon fontos - a közösség tagjai természetesen
segítik. A muszlim ember az örökkévalóság és a mindenség távlataiban mozog,
nem hisz a relatív erkölcsben, nem a világi mérce szerint mér, hanem az isteni
törvényekhez igazodik, minduntalan azoknak akar megfelelni. A muszlim emberkép
olyan hívőt állít a közösség tagjai elé ideálként, aki magát mindenben aláveti
Allahnak, aki teljesíti a fentebb kifejtett kötelezettségeket, és minden
pillanatában törekszik a jóra, még akkor is, ha az nem hoz számára evilági
hasznot.
muszlim világkép
A muszlimok világképére jellemző, hogy földi és földöntúli világot tételeznek.
Allah, a világegyetemen uralkodó, mindent teremtő és átfogó hatalmas
Istenség a legfőbb számukra, a világot szerintük egy mindenek felett álló
törvény igazgatja. Tökéletes,
Allah által létrehozott és működtetett
rendszernek tartják tehát magát a természetet, az univerzum minden jelenségét
és objektumát. Tagadják, hogy mindez véletlenszerűen létrejött, kaotikus
halmaz volna csupán, és azt is, hogy magától jött létre vagy hogy valaha
befejeződhet.
muszlim
Alláh engedelmes szolgája, az iszlám vallás követője.
musztamlí
az iskolákban a szöveg diktálását végző személy segítője (mumlí, imlá).
musztanlí
a muhaddisz segítője, aki a lediktált
hadíszokat gyakoroltatta a
diákokkal.
Musztanszirijja
1227-ben alapított bagdadi madrasza, melyet al-Musztanszír kalifa
építtetett fel a Tigris folyó bal partján; az építkezés 1234-ben fejeződött
be. A Musztanszirijja rövid időn belül számos tudomány tanításának felsőfokú
központjává vált. Az iskola 4 nagy épületből állt, amelyekben tantermek és
lakószobák, valamint konyha, fürdők, raktárak és kórház tartoztak az
intézményhez. Jelentőségét alapterületének méretei is mutatják: 106 x 48 méter
volt. Helyet kapott benne valamennyi vallásjogi iskola, összesen 308 diákkal.
Mindegyik vallásjogi irányzatnak volt egy-egy külön előadóterme, ahol 62-62
tanulót tanítottak, valamint további ösztöndíjasokat a
Korán, a
hadíszok és az
orvostudomány tanulmányozására. A Musztanszirijjában oktatott tananyag
felölelte továbbá az alábbi tudományágakat: matematikát, nyelveket,
gyógyszerészetet, csillagászatot és más természettudományokat. Az iskolába
pályázat útján lehetett bekerülni, és elvégzése után a tanulókra a
legragyogóbb pályák vártak (például bírói, követi vagy vezíri állás). Az
1258-as mongol invázió során az iskolát részben lerombolták, ám a hódítók
újjászervezték. A középkori muszlim utazók virágzó oktatásról tudósítanak a
Musztanszirijja kapcsán.
mutatabbib
a képzettség nélküli, csak tapasztalataikra hagyatkozó, orvoslással foglalkozó
személyek neve.
müezzin
arabul: mu'addzin, az a tisztségviselő a mecsetben, akinek
feladata, hogy naponta ötször imára szólítsa a hívőket.
nácib
másodrendű, segéd-jogtanár, akit a mudarrisz alkalmazott a madraszákban.
nahwí
az arab grammatika és irodalom tanára a madraszákban.
naqába
tanárok szakmai egyesülete.
nászikh
kéziratmásolók megnevezése.
négy jogi iskola (hanafita, málikita, sáfíita, hanbalita)
nem muszlimok megítélése
Az iszlám tanításai szerint minden ember a világon muszlimnak születik. A
emberek között azonban nagyon sok olyan van, aki úgy éli le az életét, hogy
nem találkozik az iszlámmal. A velük kapcsolatos muszlim álláspont az, hogy
nem büntethetőek olyasmi miatt, amit nem tudnak, tehát nem felelősek azért, ha
nem a kinyilatkoztatások szerint élnek. A felelősség inkább a muszlimokat
terheli, ha nem tettek meg mindent ezeknek az embereknek a tanításáért,
felvilágosításáért, ha életvitelükkel nem mutattak vonzó és követendő példát.
Az iszlám szerint azonban senkire sem szabad ráerőltetni a muszlim hitet, mert
az csak szabad választás után lehet igazán szilárd. Az iszlám tehát biztosítja
a vallási szabadságot.
névadás
A gyermekek születéskor saját nevet kaptak, melyet a szülők választottak. A
fiúk közül sokan viselték a Mohamed,
cAli, Omar, Ahmed vagy Haszan
nevet, kislányok pedig gyakran kapták a
próféta valamely nőrokonának nevét:
Ámina, Khadídzsa,
cÁisa, Fátima, Zajnab. Az iszlám társadalmaiban
is nagyban befolyásolta a névválasztást a divat, a családi vagy helyi
szokások. A nevek sokasága mindenki számára ismerős jelentéssel bíró kifejezés
volt: például Lajla ("éjszaka") vagy Abdulláh ("
Allah
szolgája"). A gyermekek általában valamilyen becenevet is kaptak
(kunja), és sokszor ezt a nevüket használták, nehogy a valódi név
rontást hozzon rájuk. A családi nevek már az iszlám előtti időkben is
léteztek, használatuk azonban csak a 10. századtól vált általánossá. A lányok
esetében ez gyakran azt jelentette, hogy személynevükhöz hozzátették a
"valakinek a lánya"
(bint) kifejezést, megnevezve az apját; a
fiúknál pedig a "valakinek a fia" előtag vagy szóvégződés szerepelt
(arab területeken
ibn vagy
abú, Kelet-Iránban az
-án,
párszi földön pedig a
-waihi végződés). A családnév gyakran a gyermek
egyik ősének foglalkozására utalt (például:
Zajját, vagyis
olajkereskedő), és magában foglalhatta annak a városnak vagy országnak a nevét
is, ahonnan a személy származott (például:
al-Bagdadi, vagyis Bagdadból
való). Ragadvány- és gúnynevek is bőséges számban előfordultak az iszlám
történelme során, külső vagy belső sajátosságok, testi hibák vagy jellembeli
tulajdonságok jelenthették ezek alapját (például:
al-Rasíd: kiváló,
Rukn al-Daula: a birodalom oszlopa stb).
(gyermekszemlélet)
Nizámijja (arab)
1065-ben Nizám al-Mulk kulturális miniszter által Bagdadban alapított
medresze, mely 1067-ben nyitotta meg kapuit. Az iskola négyszög alapú,
kolosszális méretű oktatási és tudományos központ volt. Tartozott hozzá egy
kert, számos előadóterem, könyvtár, boltok, raktárak, konyha és fürdő. A
tudósok részére magán-lakrészeket alakítottak ki benne. A tanárok kinevezése
miniszteri kinevezés alapján történt. Székfoglaló beszédük általában magas
méltóságok jelenlétében hangzott el, és a tanárjelöltek a kalifa előtt,
nyilvános vitán is számot adtak tudásukról. Az intézmény, mely hosszú időn
keresztül az iszlám világ egyik legkiemelkedőbb oktatási központja volt, a 15.
század végéig fennállt.
nubuwwa
Mohamed prófétai elhivatottsága, amit az első kinyilatkoztatás után érzett. A
nubuwwa különbözik a tulajdonképpeni nyilvános igehirdetéstől, melynek a neve
riszála.
Núrijja al-Kubrá
Núr al-Dín ibn Zendzsí által, a 12. századi Damaszkuszban alapított felsőfokú
madrasza neve. Az alapító nem csak az iskolát működtette, hanem a
fenntartás költségeinek fedezése mellett a diákoknak és tanároknak
ösztöndíjakat is folyósított, egyes maghrebi diákok például évi 500 dínár
jövedelmet is élveztek. Két lisztesmalom, hét gyümölcsöskert, földbirtok,
fürdők, két bolt is tartozott a madraszához.
Omajjádák
Két muszlim uralkodói dinasztiát ismer ezen a néven a történelem. Az első
(661-750) Damaszkusz központtal uralkodott, és nevéhez fűződött az iszlám
hódításainak első jelentős hulláma, az Ibériai félszigettől egészen Indiáig. A
dinasztia uralkodásának kezdeti időszakában a központi kérdést az jelentette,
hogy hogyan lehet egységes muszlim közösséggé kovácsolni az
arab törzseket, és hogyan lehet kiépíteni a muszlim állam
működtetéséhez szükséges intézményrendszert. A második szakasz fő problémájává
az vált, hogy miként lehet megtartani az
arab dominanciát
az egyre univerzálisabbá váló iszlámon belül, hogy hogyan lehet megkülönböztetni
a hívőket a nem muszlimoktól. A dinasztia végül nem tudott megbirkózni a
birodalomépítés hatalmas feladataival, és helyét Keleten átvette az
cAbbaszida dinasztia. Az Omajjádák egyik
hercege azonban nyugatra menekült, és Córdobában uralomra került (756-1031);
előbb
emírek, majd
kalifák váltak
a dinasztia európai leszármazottaiból. Uralkodásuk
al-Andalúsz legragyogóbb fénykorát hozta el.
orvosi vizsgák
A különböző, konkrét vagy átvitt értelemben "orvosi iskolának"
nevezett képzési helyszínen tanuló orvos-jelölteknek tanulmányaik végeztével
egyes területeken vagy korszakokban orvosi vizsgát kellett tenniük ahhoz, hogy
képzettségükről tanúsítványt szerezzenek, jóllehet, ez nem volt korántsem
annyira általános, mint a jogot tanulók körében (idzsáza). A
záróvizsga elméleti és gyakorlati részből állt. A diák először írásbeli
értekezést készített saját jegyzetei és tudós orvosok könyveinek
felhasználásával. Ez a dolgozat alapvetően kétféle lehetett: az orvosjelölt
benyújthatott egy traktátust saját megfigyelései alapján valamely orvosi
témáról, illetve lehetősége volt arra is, hogy bármely elődje orvostudományi
művéhez kommentárt vagy jegyzeteket írjon. Ha tanárai elfogadták értekezését,
akkor szóbeli próbatétel következett: több orvos jelenlétében különböző
kérdéseket kapott a jelölt, amelyekre ott helyben, azonnal kellett felelnie.
Ha egészében sikeres volt a vizsga, akkor megkapta bizonyítványát.
orvosképzés
A fontos oktatási feladatokat is ellátó kórházakban az
"orvostanhallgatók" elméletben és gyakorlatban is felkészülhettek
leendő pályájukra. Diákéveik alatt megismerték az orvosi (kórházi munka)
valamennyi fázisát, fokozatosan eljutva az egyszerű feladatok elvégzésétől a
nehéz, komoly elméleti tudást és szakértelmet kívánó gyógyítási műveletekig.
Neves orvosok köré csoportosulva megismerkedhettek mestereik hosszú évtizedek
alatt felgyülemlett orvosi tapasztalataival, kiegészítve ezeket napi
gyakorlati vizsgálódásokkal és vitákkal. A vezető orvos-tanárok mindegyike
törekedett arra, hogy tudása legjavát nyújtsa, és hogy olyan oktatási
módszereket alakítson ki, amelyek eltérnek más iskolák, tudós testületek
metódusaitól. Ennek köszönhetően jól felismerhetően elkülönült egymástól a
különböző helyszíneken és korszakokban működő iskolák tananyaga és
módszertana, az alkalmazott gyógyászati eljárások és gyógyanyagok készítése.
Sok orvos azért állított össze könyve(ke)t jegyzeteiből, fordításaiból, hogy
így adja tovább tudását diákjainak. Az orvosok tanítványaik számára gyakran
tartottak elméleti jellegű előadásokat, és ezen kurzusaik után mindig
figyelmet fordítottak arra, hogy diákjaik előadásokon készített jegyzeteit
ellenőrizzék, javítsák, hogy valóban a helyes tudás hagyományozódjon a
fiatalabb nemzedékre. Az orvosképzésben is követték azt, a középkori muszlim
felsőoktatás keretei között legjobbnak tartott előadási módszert, hogy a
tanári felolvasást a témához kapcsolódó magyarázat, illetve vita követte. A
tanítványoknak tehát minden esetben tág teret biztosítottak a kérdezésre,
véleményük kifejtésére, tudásuk tesztelésére és összevetésére, továbbá nagy
jelentőséget tulajdonítottak az egyéni (tanulói) öntevékenységnek,
kísérletezésnek, tapasztalatszerzésnek és felfedezéseknek. A betegségekről
hallott ismereteket így kiegészítette a betegség közvetlen megfigyelése,
jegyzetek készítése, a betegség összehasonlítása más kórokkal, korábbi
ismeretek állandó kritikai vizsgálata és korrigálása stb. A kórházakban az
orvosok vizit után megbeszéléseket tartottak, itt és az operációk során is
jelen lehettek a diákok, csakúgy, mint a kórházba érkező betegek felvételénél.
Az orvosképzéssel kapcsolatosan megemlítendő érdekesség, hogy az előadásokat
gyakran nyelvészek is látogatták, akiknek az volt a feladatuk, hogy
javítgassák a más nyelvekről átfordított szövegeket, hogy segítsék a
szövegértelmezést, és jó kiejtésre ösztönözzenek.
palotai nevelés
Az iszlámban a vagyonos emberek (uralkodók, magasrangú állami hivatalnokok)
palotáiban és díszes házaiban már a 7-8. századtól kibontakozott az ún.
"palotai nevelés" (az Omajjáda,
cAbbászida,
Fátimida dinasztia
alatt). Az előkelő atyák fiaik mellé azok 5-6, másutt 7-8 éves korában tanítót
fogadtak. Az alapszintű ismeretek mellett fontos tananyag volt az előkelő
(uralkodói) családokban az illendő viselkedés, a művelt világ elvárásainak
megismerése, a szép, kifinomult beszéd és vitakészség, a költészet ismerete és
művelése, történelmi, etikai tanulmányok, a test edzése és ápolása, s
természetesen a kormányzati teendőkre történő felkészülés.
papír színe
Az iszlám középkori világában a papír színének is szimbolikus jelentősége
volt, csakúgy, mint az egyes ruhadaraboknak. A kék szín a gyászt fejezte ki, a
piros és a rózsaszínű az öröm és a hatalom szimbólumai voltak. Csak a
legmagasabb méltóságok viselői írhattak ilyen színű papírra, illetve a
kalifákhoz intézett folyamodványok kerülhettek ezekre. A sárga színű -
sáfránnyal megfestett - papírokra Córdobában a művelt és előkelő hölgyek
írták leveleiket.
papírkészítés
A muszlimok a 8. század során ismerkedtek meg a kínai papírkészítés titkával.
Bár a papírgyártást már a 2. században feltalálta egy Ts'ai Lun
nevű kínai mandarin, 600 évig sikerült titokban tartani ezen íráshordozó anyag
készítésének folyamatát. A muszlimok 751-ben, Szamarkand városát elfoglalva,
az ott ejtett hadifoglyoktól tanulták el a papírgyártást. Még ugyanebben az
évszázadban Bagdadban is létesítettek papírmalmokat, és Hárún al-Rasíd bagdadi
kalifa vezírje, bizonyos
Dzsacfar a 8. században a
hivatalokban is kötelezővé tette a papír használatát a pergamen helyett. (A
papír elterjedése és olcsósága nagyban hozzájárult magának a hivatali
szervezetnek a kiépüléséhez.) Más muszlim városokban szintén papírmalmok
létesültek, és a selyemhez hasonló vékonyságú, viszonylag olcsón és könnyen
előállítható papír világhódító útjára indult. A papírhasználat terjedését
valószínűleg az is elősegítette, hogy az erre az anyagra írott Korán-szövegekbe
nem lehetett belejavítani, mivel az meglátszott (szemben a pergamenről
kivakart, kimetszett és megmásított szövegekkel). Az arabok különböző
újításokat kísérleteztek ki a papírkészítés során, és pontos középkori
leírások maradtak fenn a technológiát illetően.
próféták
Az egy és oszthatatlan Istenben való hit megvallása (saháda) mellett a
muszlim vallás másik alaptanítása a feltétlen hit Allah küldötteiben, a
prófétákban. A muszlimok szerint
Mohamed előtt már számos próféta élt a
világ különböző helyszínein, akiket Isten azért választott ki, hogy hirdessék
kinyilatkoztatásait és tanítsák az emberiséget. A
Koránban 25 prófétáról
esik szó, ám közöttük öt olyan volt, akiket az iszlám világában máig kiemelt
tisztelet övez: Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és természetesen az arab próféta,
Mohamed, akit a muszlimok utolsónak hisznek. A
Korán 21. szúrája A próféták
címet viseli.
qári' al-kurszí
népies szónokok.
qárúra
henger formájú tartó, amelyben a középkori muszlim diákok hordták az iskolában
tanulmányozandó kéziratokat.
qibla
az az irány, amerre imádkozás közben arcukkal fordulnak a muszlimok: a mekkai
Kába kő felé
qirá'a
a szép olvasás, a helyes hanglejtés tudománya. A muszlim iskolákban - ha
a megtanulandó szöveg a diákok számára könnyen beszerezhető volt -
idősebb, szépen olvasó növendékek olvasták elő a szöveget, e módszer neve a
qirá'a.
rakcat
az imádkozásokhoz előírt mozdulatok, illetve "meghajlások" sorozata.
Ramadán
a muszlim kalendárium szerinti 9. holdhónap, a nagyböjt időszaka. Ebben az
időszakban napkeltétől napnyugtáig a muszlimok számára tilos az evés, ivás
(kivéve a gyengék, öregek, betegek, terhes vagy szoptatós anyák, gyerekek és
úton lévők), tartózkodniuk kell a dohányzástól és a házasélettől. A hívőknek a
böjti napok folyamán többször is imádkozniuk kell, és napnyugtától napkeltéig
megtörhetik a böjtöt.
ribát
a kifejezés szó szerinti jelentése: az a hely, ahová a lovakat bekötik.
Először azokat a bódékat nevezték így, ahol a muszlim katonák megszálltak,
majd Iránban a vidéki karavánszerájok neve lett, végül pedig Egyiptomban és
Szíriában a jeruzsálemi zarándokok számára létesített menhelyeket hívták így,
illetve az árváknak és özvegyeknek emelt házakat.
riszála
Mohamed az első kinyilatkoztatás után prófétai elhivatottságot érzett
(nubuwwa), ám csak bizonyos tépelődés után kezdett a nyilvános
prófétáláshoz, melynek a megnevezése ez a kifejezés.
riwák
a diákszállások lakóinak nemzetenként való elkülönülése. (madrasza)
sáfíita iskola
A sáfíita iskola alapítója al-Sáficí (767/?/-820) volt, ifjan
Málik Ibn Anász (málikita iskola) tanítványa. Tanulmányait befejezve
mesterétől szellemileg és térbelileg is eltávolodott, és Bagdadban dolgozta ki
a közmegegyezés (idzsmá') koncepcióját, és személyes véleménynek
is helyt adott jogi ügyekben. Idős korában mind gyakrabban hangsúlyozta a
Korán és a hagyományok jelentőségét. Egyiptomban (ahol élete utolsó öt
évét töltötte), Szíriában, Dél-Indiában, Malajziában és Indonéziában fogadták
el leginkább rendszerét. Az általa összeállított terjedelmes törvénykönyv
Kitáb al-Umm címmel jelent meg.
saháda
hitvallás, a muszlimok számára az iszlám alapvető tanítása: "Nincs más
Isten, csak Allah (lá iláha illá-lláh), és
Mohamed az ő küldötte
(wa Muhammad raszulu-lláh)." Ha valaki megvallja ezt a
kijelentést, az iszlám közösségének tagjává válik.
sahinsah
perzsa uralkodói cím, jelentése: királyok királya.
Sáhnáme
"Királyok könyve", az iráni Firdauszí nagyszabású irodalmi alkotása
a perzsa történelemről.
sarí'a
isteni törvény az iszlámban.
síita
azoknak az iszlámon belüli csoportoknak az összefoglaló elnevezése, akik a
hagyományos, szunnita véleménnyel szemben kitartanak amellett, hogy
cAlí törvényes leszármazottja
Mohamednek, így ő a
kalifa.
Kezdetben Irakban alakultak ki e csoportok, és Iránnal való szoros
kapcsolatukat a Szafavidák 16. századi győzelme alapozta meg.
sportok
A muszlimok nagyon kedvelték a különböző sportjátékokat, például a
dzserid nevű harci játékot, amely során lovasok vívtak meg egymással,
illetve a lovaspólót. Külön erre a célra épített versenypályákon játszottak,
és mindig lelkes nézősereg bíztatta a játékosokat. Voltak nyitott és zárt
stadionok, külön küzdőtereket építettek a lovasversenyek, az íjász-küzdelmek,
a futóbajnokságok és a birkózók számára, még a falvakban is. A muszlim orvosok
úgy vélték, a fiatal fiúknak különösen jót tesz a birkózás, ezért a görög
gymnaszionokra emlékeztető, szászánida eredetű, frahangisztán nevű
létesítményekben edzettek a nap szinte bármely szakában.
suhúd
a jogi eljárások szabályosságát felügyelő tanúk.
surta
a bűnözők üldözését és a bírói döntések végrehajtását végző, kormányzók alá
tartozó személyek a középkorban.
suúbijja
nemzeti érzés, mely az iszlám korai időszakában különbséget tett származás és
vallási hovatartozás között. A suúbijja Perzsiában volt a legerősebb, ahol a
9. századtól egyre fokozottabban a perzsa lett a kancellária és az irodalom
nyelve, az arab nyelv használata pedig a
Koránra és a vallástudományra
korlátozódott.
szabíl
szökőkút, friss vizű nyilvános kút.
szákija
horizontális vízkerék, amelyet bivaly vagy szamár hajtott. Egy vagy több
vertikális vízkerékkel összekapcsolva alkalmazták, hogy a vizet elég magasra
emelje a kellő nyomás elérése érdekében. Valószínűleg egyiptomi találmány;
ugyanezen az elven működtek az olajütők és cukormalmok is.
szakképzés
Azok a muszlim fiatalok, akik egy-egy szakma valamely mestere mellé kerültek,
az európai inasokhoz hasonlóan gyakorlatban sajátították el a szakma
fortélyait. Eleinte a könnyű, majd egyre nehezebb munkafogásokkal ismerkedtek,
míg végül - több évnyi tanulás után - maguk is képessé váltak önálló
tevékenykedésre.
szalát
imádság. Az iszlám öt alappillére közül az egyik.
szamr
érdekességek megbeszélése (udvari szalonok).
szaum
böjt.
szilszila
hagyományozói láncolat az iszlámban. Valamennyi hadísz két részből áll:
azoknak a személyeknek a felsorolásával kezdődik, akik szóban egymásnak
továbbadták a megőrzött szöveget, vagyis a szilszila tagjainak nevei
szerepelnek első helyen
(isznád), s ezt követi maga a szöveg
(matn).
szoptatás
Az iszlám világában fontosnak tartották, hogy a kisgyermeket édesanyja tejével
táplálja és hogy az első években ő nevelje. A kívánatos szoptatási idő a Korán
szerint két év, amit még akkor is igyekeztek betartani, ha időközben a gyermek
szülei elváltak.
(Korán 2:233) Ha az anya nem tudta
újszülött gyermekét szoptatni, akkor dajkát fogadtak mellé, vagy valamely
rokonhoz adták.
(gyermekszemlélet)
szultán
politikai rang, jelentése: egy terület független uralkodója. Az elnevezés a
11. századtól ismert, akkor adományozták az cAbbászidák a
nagyszeldzsukoknak.
szunna
hagyomány: azokat a szokásokat nevezzük így, amelyek a régi muszlim
közösségben érvényben voltak, tekintet nélkül arra, hogy azokat hadíszba
foglalták-e, vagy sem. Ha valamire vonatkozóan a
Korán nem ad eligazítást,
a szunna jelenti a muszlimok számára a segítséget. Olykor - helytelenül
- a szunna kifejezést a
hadísz szóval szinonimaként használják, pedig a
két fogalom nem feltétlenül jelenti ugyanazt. A szunna kapcsán hangsúlyozandó,
hogy minden további nélkül elképzelhető, hogy nem létezik rá nézve szóbeli
úton közölt hagyomány, nem ismertek a továbbhagyományozói, csak maga a szokás
van érvényben.
szunnita
az iszlám ortodox irányzata; tanait a Koránra és a
hadíszokra, továbbá
a
négy jogi iskola tanításaira alapozza.
szúfí
a szó eredeti jelentése az arabban gyapjú, gyapjas, mely a gyapjúcsuhával is
kifejezett aszkétikus életre utal; átvitt értelemben a szúfí misztikus vagy
aszkétikus szerzetesrendek elnevezése.
szúfizmus
Miszticizmus az iszlámban, mely az isteni szférával való közvetlen kapcsolatra
törekszik. Ennek során azonban a hívőnek eleget kell tennie a vallásjog
(kalám) előírásainak.
szúq al-warráqín
könyvesek piaca. (könyvárusítás, warráq)
szúra
A Korán fejezetei. 114 szúrából áll a muszlimok szent könyve, melyek nem
logikai vagy kronológiai rendben követik egymást, hanem - az első szúra
kivételével - hosszúság szerint kerültek elrendezésre. A
Korán elején
találhatóak a leghosszabb részek, a vége felé pedig a legrövidebbek.
Megkönnyíti azonban az eligazodást annak tanulmányozása, hogy melyik szúra
mikor került kinyilatkoztatásra. Megkülönböztethetünk keletkezésük szerint
mekkai és medinai szúrákat. Az előbbi csoportba tartoznak azok a részek,
amelyek
Mohamed 612 és 622 közötti életszakaszában hangzottak el, s amelyek
kifejezetten a monoteisztikus vallás megerősítését szolgálták, felelevenítve a
Bibliából ismert történeteket (változataikat). 622 után, amikor
Mohamed
Medinába ment
(hidzsra), ő lett a muszlim közösség feje, a formálódó
vallás vezetője. A medinai szúrák a köz- és magánszféra kapcsán előírt
kötelezettségeket, a muszlim életvitel alapszabályait tartalmazzák. Meg kell
azonban jegyezni, hogy a muszlimok szerint a
Korán szúráinak efféle elemzése,
csoportosítása nem követendő módszer, hiszen hitük szerint a szúrákat
Allah
nyilatkoztatta ki, és nem emberi "megfontolás" döntette el
keletkezésük időpontját.
szülés utáni szertartások
A születést követően a gyermeket többször is lemosták, utoljára virágokkal
felfőzött vízben, és a bábaasszony tüzet rakott a bölcső közelében, és a kettő
között három napon és éjen át senki sem mehetett át. Hittek a tűz
"démonűző" szerepében, többek között ezzel próbálták védeni az anyát
és gyermekét. Más, egészségvédő szertartásokat is végeztek: tömjént égettek, a
bölcső fölé talizmánt akasztottak (például üveggyöngyökkel körberakott,
kiszárított birkaszemet), és a gyermek szemét körülhúzták egy kuhl nevű
antimon-tartalmú szemfestékkel. (gyermekszemlélet)
tabíb
megfelelő képzettséggel bíró orvos neve.
taclíqa
Azoknak a köteteknek a neve, melyeket tanulmányaik ideje alatt a madraszák
joghallgatói a tanári előadások alapján készített jegyzeteikből és más írások
kivonatolása alapján állítottak össze, s amelyeket később mindennapi munkájuk,
illetve saját tanári pályájuk során használtak. Akár egy tucatnyi kötetet is
kitett egy-egy, szinte az egész élet során szerkesztett ilyen mű.
tadsvid
a Korán felolvasási módja.
tafszír
a Korán szövegének magyarázata, amely kifejezetten a
Mohamednek
tulajdonított hagyományokon
(hadísz) alapul.
tajlaszán
a bagdadi Nizámijja tanárainak fejére csavart és csuklyaszerűen
elrendezett, kék színű ruhadarab.
tálib
diák, tanuló.
tananyag a madraszákban
A tananyag a madraszákban az alábbi módon szerveződött: I. csoport: arab nyelv
(al-lugha al-carabijja), a nyelvtan (al-nahw), a
retorika (al-balágha vagy al-baján), az irodalom
(al-adab), a Korán-olvasás (al-qirá'át), a Korán
szövegeinek magyarázata
(al-tafszír), a hagyományok
(al-hadísz),
a jog
(al-fiqh), a jog forrásai és alapelvei
(uszúl al-fiqh),
vallástudomány (
at-tauhíd, al-kalám vagy
uszúl al-dín). II.
csoport: matematika
(al-rijádiját), az örökösödési jog
(al-fará'id) és a logika
(al-mantiq).
tanár
A legelső muszlim közösségeken belül tulajdonképpen minden művelt ember
tanárnak számított, azok a hívők, akik szóban - esetleg írásban -
folyamatosan tanították hittestvéreiket. A muszlim diákok eleinte egyáltalán
nem könyvekből, hanem tudós emberek elmondásai alapján nyerték képzésüket.
Később, az újonnan meghódított népekhez nagy számban kellett tudósokat és
vallásmagyarázókat küldeni, akik folyamatosan és fáradhatatlanul terjesztették
az iszlám tanításait. Az ő állásuk azonban még nem nevezhető valódi tanári
állásnak, a seregekkel együtt mozogva csak a főbb központokba jutottak el,
hogy előmozdítsák a muszlim vallás megismerését. A tanári szakma kialakulása
természetes módon kapcsolódott az iskolahálózat kiépítéséhez. Az uralkodók és
jómódú muszlimok által létrehozott alsó- és középfokú iskolákban, valamint a
legmagasabb szintű oktatási-tudományos intézményekben a kegyes adományozók
különböző szintű tanári állásokat létesítettek. Ez annyit tett, hogy az
alapító (vagy a diákok szülei) szabályos időközönként vagy meghatározott
feladat elvégzése után a tanítást végző személynek fizetséget adtak.
Meghatározták az oktatás tartalmát, megegyeztek a főbb módszerekről, és
természetbeni juttatásokkal is próbálták a tanárt az iskolában megtartani. Az
oktatás különböző szintjein tehát eltérő felkészültségű és műveltségű emberek
tanítottak, akik szülőföldjük tanítómesterein kívül általában keleti tudósok
iskoláit is felkeresték - ha máskor nem, mekkai zarándoklatuk során. Az
alap-, közép- és felső szint tanárai feladatkörük tekintetében és
megnevezésükben is különböztek egymástól. (mucaddib,
mucallim, mudarrisz, mufti, nácib, mucíd,
mufíd, muhaddisz, muqri', musztanlí, nahwí, wáciz)
tanári öltözék
a középkori tanárok törekedtek rá, hogy öltözetük mindig tiszta legyen és az
iszlám előírásainak megfelelő. Sokan közülük a fehér színű ruhát részesítették
előnyben, így emlékezvén Mohamed prófétára. Egyes iskolák tanárai
egyenruha-szerű öltözetet viseltek, például a bagdadi
Nizámijja oktatói
fekete-tengerészkék összeállítást.
(uhbá, tarha, tajlaszán)
tanulás
A muszlim tanítások részletesen kifejtik azt, hogy senki nem élhet
példamutató, hithű életet, ha kétségek gyötrik vallásával kapcsolatosan. Ezért
a folyamatos tanulásra, keresésre és kérdezésre buzdít a Korán több
részlete is, és a hit megerősítésének fontos eszköze az iszlámban - a
szent írások tanulmányozása mellett - az
Allah által teremtett világ
minél alaposabb megismerése. Az embernek maximálisan használnia kell értelmét,
képességeit, egész élete során kutatnia kell az igazságot. Megjegyzendő, hogy
az iszlámban a racionális megközelítés mellett elfogadott a lelki-szellemi
megközelítés is
(szúfizmus).
tanulási módszerek
Az eredményes memorizálás nagy mennyiségű szöveg esetében elképzelhetetlen
lett volna segédletek nélkül. A diákok (és tanárok) legfőbb segédeszközeit
azok a könyvek jelentették, melyekben úgy foglalták össze egyes tudományok,
tudományágak "lényegét", hogy megkönnyítsék a memorizálást. Olyan
sajátos didaktikai irodalom jött így létre az arabok körében, mely ugyan az
ókortól napjainkig minden népnél fellelhető, de amelynek az iszlám világában
tapasztalható változatossága és elterjedtsége egészen sajátos. A könnyebb
megtanulhatóság érdekében az arab szerzők irodalmi formákban írták meg
tudományos mondandójukat. Az aforizma-gyűjtemények, az ókori és muszlim
szerzők műveiről készült kivonatok, szinopszisok, a katekizmus-szerű
összefoglalások, a fa-formát utánzó (ágrajz) alakú táblázatok és a didaktikus
tanköltemények az oktatás minden szintjét áthatották. A memória élénkítésére
különböző "csodaszereket" is használtak, gyógyitalokat és
gyógynövényeket.
tanulmányi utazás
A muszlim vallás kialakulásának kezdeti időszakában a tanulmányi utazásoknak
határozott és pontos céljuk volt. Mohamed próféta követőinek első
generációja kiemelkedően fontosnak tartotta azoknak a cselekedetekben és
mondásokban megnyilvánuló gondolatoknak az összegyűjtését, amelyek autentikus
átadására a
próféta halála után csakis az életében vele kapcsolatban álló, a
hitbeli tanításokat tőle halló személyek voltak képesek. Az első muszlim
diákok (leggyakrabban felnőtt korú férfiak) tehát óriási szorgalommal
gyűjtögették az iszlám vallásával összefüggő tudáselemeket. Gyakran jelentős
távolságokat tettek meg, teveháton vagy gyalogosan, és a cél érdekében sokszor
még az alapvető kényelemről is lemondtak a tudás nyomában járó zarándokok.
Általánosan tapasztalható jelenség volt az, hogy az újonnan meghódított
területekről azokra a helyszínekre utaztak, ahol egykor
Mohamed járt és
tanított, illetve felkeresték élete legfontosabb színhelyeit. Az utazók
mozgása elsősorban Nyugatról Keletre irányuló volt, például az Andalúzia
területén élő muszlim (és nem muszlim!) tudósok, diákok córdobai
tanulmányaikat gyakorta megfejelték mekkai, medinai, s egyéb, iraki, egyiptomi
helyszíneken tett ismeretszerzéssel. Ebben az időben a Földközi-tengeren
közlekedő hajók a kereskedők mellett a peregrinus diákokat is szállították. A
tanulmányi utazások az iszlám kialakulásának kezdetén nagyban hozzájárultak az
új vallás gyors terjedéséhez, a muszlim tanítások kikristályosodásához és
megszilárdulásához. A tanulmányi utazások másik típusát azok az utazások
jelentették az iszlám első négyszáz évében, amelyek fő célja más népek
tudományos eredményeinek, írott emlékeinek összegyűjtése volt. Amikor aztán a
9-10. században kezdett széles körben intézményesültté válni az oktatás, a
területenként és korszakonként igen változatos képet mutató iskolák is
egycsapásra az utazgató diákok fontos célpontjaivá váltak. Tanulók és neves
tudósok vándoroltak városról városra, országról országra, gyakran eljutva a
muszlim világon túlra is (ázsiai és európai iskolákba). Egyes tanároknak,
illetve iskoláknak, könyvtáraknak, (tan)kórházaknak olyan jó hírük volt, hogy
nagy vonzerőt gyakoroltak a távolabb élőkre. A diákokkal együtt fontos
gondolatok és könyvek kerültek át egyik helyről a másikra, s ez a folyamat az
iszlám világának minden pontján segítette a tudományok fejlődését. Különösen
kedvelt úticél volt Bagdad és Kairó, de a tudást kereső ifjak és idősebbek
(akik között esetenként nők is akadtak!) képesek voltak a legeldugottabb falut
is felkeresni, ha legalább egy nagy tudású ember élt ott. A hosszú utat
megtett diákok gyakran szoros kapcsolatba kerültek az őket fogadó
tudós-tanárokkal és diáktársaikkal. Azok az utazók, akik nem ritkán több száz
kilométert tettek meg, hogy egy-egy híres tanárhoz eljussanak, mindenütt
hasonlóképpen élvezhették vagyonos vagy teljesen egyszerű körülmények között
élő emberek vendégszeretetét és támogatását. A tágas karavánszerájok és több
emeletes vendégfogadók sokszor ingyen is befogadták a vándorokat, a tanulmányi
célból utazók pedig különösen kedvező fogadtatásra számíthattak. A tudás
megszerzésén fáradozókra ugyanis mindenütt úgy tekintettek, mint jövendőbeli
tanárokra, akik a muszlim vallás és tudományosság őrzői, átmentői.
tarha
a bagdadi Nizámijja tanárainak fejére tekert kék sál.
tauhid
az egyistenhit, a monoteizmus megvallása.
testi nevelés
A középkori muszlim források közül csak igen kis számú szól a gyermekek testi
neveléséről. Ránkmaradt azonban néhány, jeles emberek fiaikhoz írt tanácsait
tartalmazó szövegrészlet, melyek mutatják, hogy a fizikai erőnlétnek, az
edzettségnek nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezekben szerepel, hogy
mennyire fontosnak tartották az úszni tudást és a lovaglást. Az iszlám
birodalmának számos helyszínén megtanulták továbbá a vadászat csínját-bínját,
ügyesen tudtak lovat ugratni és fegyverekkel bánni.
tiltott dolgok
A preventív vagy tiltó jellegű előírások az iszlám világában főként a hívők
viselkedési és étkezési szokásaira, szórakozási formáira, gazdasági
tevékenységére irányulnak. Tilos például muszlimok számára a sertéshús,
illetve ragadozó állatok (tigris, farkas, sólyom, keselyű stb.) húsának
fogyasztása, illetve olyan élőlény élelemként való felhasználása, melyet nem
megfelelő módon vágtak le (például nem folyatták ki a vérét). Muszlimok
számára tiltott az alkoholfogyasztás és más, toxikus anyagok élvezete. Tilos
az illetlen, szerénytelen, csábító viselkedés, a dicsekvés és a kihívó
öltözködés. Igen kemény megítélés alá esik az iszlámban a házasságon kívül
fenntartott szexuális kapcsolat. Tilos továbbá a szerencsejáték, a
nyerészkedés, és kölcsönadott pénz után kamatot kérni.
tintakészítés
A madad nevű tintát mézzel és gumival elkevert koromból készítették,
míg a hibr a fák oldalán található, rovarpetéket tartalmazó
gubacsokból, makkokból, tamariszkusz bogyókból készült. A tintakészítés során
használtak még tojásfehérjét, birkagyapjút és homokot is, mint
adalékanyagokat, valamint színezékeket a sárga, vörös, arany, ezüst, kék, zöld
és egyéb színű tinták előállításához.
tiráz
a finom kelmék elkészítésére szolgáló muszlim állami szövödék neve. A
tirázokban készült textíliákba beleszőtték az uralkodó nevét, ami azért volt
fontos, mert ezeket az anyagokat elsősorban díszruhák és egyenruhák varrásakor
használták fel. (khil'a)
törvényes gyermek
Az iszlámban elsősorban a hagyományokon nyugvó volt a törvényi szabályozás
arra vonatkozóan, hogy a megszületett gyermek törvényes-e vagy sem. A
hadíszokból következően a világra jött csecsemő mindenképpen az anya férjéhez
tartozó volt. Bár az apának jogában állt megtagadni az apaságot, ilyen esetben
bizonyítania kellett felesége házasságtörését. Az anya személyét illetően a
szülésnél segédkezők voltak a tanúk.
(gyermekszemlélet)
udvari szalonok
A művelt emberek házai csakis akkor szolgálhattak oktatási-művelődési
helyszínként, ha azt a házigazda megengedte. Azoknak a diákoknak és
tudósoknak, akik ily módon bebocsátást nyertek, feltétlenül alkalmazkodniuk
kellett a háziak szokásaihoz, illedelmesen és csendesen kellett viselkedniük.
Azokon a helyszíneken, ahol nem voltak mecsetek és iskolák, a magánházak
váltak az oktatás és művelődés fő helyszíneivé. Számos művelt muszlim
férfiúról és hölgyről maradt fenn az, hogy saját otthonát rendszeresen
felhasználta tudományos beszélgetések, irodalmi estek megrendezésére. Az
cAbbászidák uralkodása idején például, külföldi mintára
megszaporodtak a palotákban rendezett irodalmi szalonok, a kalifák egymást
túlszárnyalva rendeztek összejöveteleket tudós férfiúknak, sőt ez a szellemi
pezsgés érezhető volt a
háremek világában is, ahol természetesen csakis
nők találkozhattak.
uhbá
a bagdadi Nizámijja tanárainak fekete köpenye.
culema
muszlim tudós testület (calím).
umma
muszlim nemzet vagy vallásos közösség.
cumrah
(kis) zarándoklat.
urf
szokásjog.
utolsó ítélet napja
az iszlám követői hisznek az utolsó ítélet napjának eljövetelében, amikor majd
mindenki megítéltetik cselekedetei és gondolatai alapján, s értékei szerint a
mennyországba vagy a pokolba kerül. (Mohamed már legelső mekkai prédikációi
során is beszélt erről a kérdésről.) Ez a tanítás ösztönöz az erkölcsös
életvitelre, segít elviselni a nehézségeket.
vallástudományi iskolák (muctazila iskola, ascarita
iskola, máturidíta iskola)
vezír
első miniszter, miniszterelnök (arabul: vazír) az cAbbászidák
alatt, a szeldzsukok, mongolok és oszmánok idejében pedig de facto az
uralkodó helyettesei.
wáciz
azok a tanárok, akik a hitszónoklás művészetére, szép, míves és tartalmas
beszédre tanították növendékeiket.
waqf
kegyes adomány, örökre szólóan átengedett földtulajdon vagy más ingatlan.
waqfijja
kegyes adományokról szóló, azokat hitelesítő és azok részleteit tartalmazó
okiratok a középkorban.
warráq
Könyv- és papírkereskedők megnevezése, akik sokszor írók
és kézirat- vagy könyvmásolók is voltak.
(könyvárusítás, szúq al-warráqín)
wasijja
Annak a középkori szokásnak a megnevezése, mikor egy-egy neves tanár halála
közeledtével vagy egy nagyobb utazás előtt legjobb diákjának átadta jegyzeteit
(például a hadíszokból feljegyzett szövegeket), és a tanítványt megbízta az
ismeretek továbbadásával.
wigháda
A diák jogot nyert valamely szöveg közvetítésére, ha meglelte az adott
ismeretanyag legutolsó közvetítőjének kéziratát. A vallásmagyarázók azonban
ezt nem fogadták el hiteles közvetítésnek, hiszen éppen a hadísz
valóságtartalmát igazoló személy vagy bizonyítvány hiányzott e folyamatból.
zakát
Fő vallásos kötelesség a muszlimok számára a vallási adó vagy szegényadó
fizetése, hogy a rászorulók (akikről részletesen ír a Korán) mindig
részesülhessenek támogatásban.
záwija (perzsa)
Perzsiában így nevezték a madraszát. Észak-Afrikában is alapítottak ilyen nevű
intézményeket a középkor során. Jelölhet a szó továbbá khánt, menhelyet
(ribát) is.
zenei képzés
zenei képzésben a muszlim férfiak és nők sokasága is részesült. Az iszlám
kialakulásának kezdetén főként Medina emelkedett ki, mint a zeneoktatás
fővárosa. Az arab, perzsa, török, indiai muzsikától, Nyugaton pedig a berber
és ibériai népzenétől átitatott, görög gyökerekbe is kapaszkodó muszlim
zeneművészet képes volt csodálatos egységgé ötvözni a számos hatást. A
zenei képzés felölelte a zeneelmélet, valamint az éneklés és hangszeres játék
tanulását is. Keleten és Nyugaton is kiváló zeneiskolák szerveződtek.
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
Z
Felhasznált irodalom
-
Coulson, N. J. (1964): A History of Islamic Law. Edinburgh, Edinburgh
University Press.
-
Entralgo, Pedro Lain (ed., 1972): Historia universal de la medicina. III. Edad
Media. Salvat Ed., Barcelona.
-
Escolar, H. (1987): Historia de las bibliotecas. Fundación G. S. R., Madrid.
-
Glassé, Cyril (1991): Dictionnaire encyclopedique de l'Islam. Bordas,
Paris.
-
Grandin, Nicole - Gaborieau, Marc (1997): Madrasa - la transmission
du savoir dans le monde musulman. Ed. Arguments, Paris.
-
Hammudah, Abdulati (1995): Fókuszban az iszlám
ALUAKF Iszlám Alapítvány, Miskolc.
Kuhne Brabant, Rosa (1985): Algunos aspectos de la literatura didáctica entre
los medicos arabes. In: Actas de las II. Jornadas de Cultura arabe e islamica
1980. Instituto Hispano-Arabe de Cultura, Madrid.
Mawdudi, Szayyid Abu-l-A'lá (é. n.): Az iszlám alapelvei. Világnézet és
élet az iszlámban. Magyar Iszlám Jótékonysági Alapítvány, Budapest.
Mazahéri, Aly (1989): A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a
13. századig. Európa, Budapest.
Nakosteen, Mehdi (1964): History of Islamic Western Education A. D. 800-1350.
University of Colorado Press, Boulder.
Robinson, Francis (1996): Az iszlám világ atlasza. Helikon - Magyar
Könyvklub, Budapest.
Rogers, Michael (1987): A hódító iszlám. Helikon, Budapest.
Salgado, Felipe Maíllo (1996): Vocabulario de Historia árabe e islámica. Akal
Ed., Madrid.
Santoni, Eric (1997): El islam. Acento Ed., Madrid.
Shalaby, Ahmad (1954): History of Muslim Education. Dar al-Kashshaff, Beirut.