Neoacquistica Commissio (latin, Újszerzeményi Bizottság)

A török elleni visszafoglaló háború idején 1690-ben hozták létre Bécsben az Udvar Kamara részeként. Miután ugyanis Magyarországot császári sereg foglalta vissza, a visszavett területekkel az udvar úgymond a fegyver jogán maga rendelkezett. Ez azt jelentette, hogy azokat egykori magyar földesuraiknak csak abban az esetben adta vissza, ha régi birtokjogukat igazolni tudták és ha lefizették az úgynevezett fegyverváltságot (jus armorum). Ez a birtok becsült értékének mintegy 10 %-a volt, amelyet fizetniük kellett mind a régi földesuraknak, mind azoknak a birtokosoknak, akik a visszafoglalt területeken királyi adományokat kaptak. Ilyenek ugyanis szép számmal voltak, hiszen I. Lipót király jelentős területeket adományozott a háborúban részt vett hadvezéreknek, hadiszállítóknak, hivatalnokoknak és idegen főuraknak is, elsősorban másként ki nem fizethető kölcsöneik fejében.

PG