Kéri Katalin: Mi a neveléstörténet? (JPTE Tanárképző Intézet, Pécs, 1997.)
II. GONDOLATOK A TÖRTÉNELEMRŐL
6. Mi a művelődéstörténet?


Napjainkban fokozott érdeklődés fordul a művelődéstörténet felé. (Az UNESCO által közzétett adat szerint a 60-as évek második és a 70-es évek első felében a történeti kiadványoknak mintegy 37%-a művelődéstörténeti tárgyú volt.)[41] Nem könnyű azonban meghatározni, hogy tulajdonképpen mit is értünk e fogalom alatt. Miként Mészáros István írja, a művelődéstörténet sokféleképpen definiálható, nem fogalmazódott meg azonban egy általánosan elfogadott művelődéstörténet-fogalom.[42] A művelődéstörténet századelőn írt meghatározása ma is elfogadható, ám bővítésre és magyarázatra szorul: eszerint a művelődéstörténet az emberiség társadalmi és szellemi fejlődésének története szemben a tisztán politikai történettel.[43]

A művelődéstörténeti irány már Voltaire-nél is jelentkezett, ám az efféle történeti kutatások elindítását az angol romantika egyik legjelentősebb képviselőjének, Macaulay-nak a nevéhez köthetjük, aki tiltakozott a történelem széttördelése ellen, és egyszerre akart írni gazdaságról, társadalomról, kultúráról.[44]

A művelődéstörténet tárgyköréről Németh G. Béla 1986-ban azt mondta, hogy "a művelődéstörténet olyan általános történettudomány, amely a történetiség tisztázásának és tudatosításának eszközeivel az élet minden mozzanatára kiterjed. A művelődéstörténet mind tárgyában, mind módszereiben, mind szakággá különíthetőségében a legvitatottabb diszciplínák egyike. Vannak, akik létezését és szükségét is tagadják; viszont vannak, akik az emberről való, a széles tömegeket átfogó történeti érzék és szemlélet egyik legfőbb alakítójának és tudatosítójának fogják föl."[45]

A művelődéstörténet a magyarországi történeti kutatásoknak is egyik meghatározó iránya már a XIX. század végétől, és számos nagy összefoglalás született az utóbbi évszázadban nyelvünkön is, amelyek felölelték az egyetemes és magyar művelődéstörténet különböző területeit, a szellemi és anyagi kultúrát: az életmódra, viseletre, oktatásra, szórakozásra vonatkozó forrásokat éppúgy gyűjtötték és elemezték, mint a hadtörténet vagy az agrártörténet köréből valóakat.[46]

A művelődéstörténetnek sajátos és jelentős területeként fogták fel a neveléstörténetet többen is az első neveléstörténészek közül, és ma is ez az általánosan elfogadott nézet. Ennek kutatásokban való érvényesítése azonban nem mindig könnyű feladat. Napjainkban - az iskolatörténet és művelődéstörténet kapcsolatát vizsgálva - a magyar kutatók közül Mészáros István úgy definiálta a művelődéstörténetet, mint "a legfőbb művelődési javak őrzésének, gyarapításának, kutatásának és továbbadásának története."[47]

A művelődési javak alábbi három területét írta le:
  • "a filozófiai-vallási-ideológiai elmélet és gyakorlat területe,
  • a tudományok elméletének és gyakorlatának területe,
  • a művészetek elméletének és gyakorlatának területe."[48]
Egy-egy korszak művelődéstörténetének tárgyával kapcsolatosan kiemelte, hogy az nem más, mint "a művelődési javak e három nagy területén végbemenő alakulás-fejlődés fő vonulatának ábrázolása, az egyes területek között szintézist létrehozva, a közös gyökereket és kölcsönhatásokat feltárva."[49] Véleményét megismételve nyomatékosan hangsúlyozhatjuk, hogy a művelődési javak egy adott korszak kezdetén tapasztalható állapota és a korszak folyamán végbement változásaik feltárása mellett nagyon fontos átadásuk, terjesztésük (terjedésük), megőrzésük folyamatának vizsgálata. És ennél a pontnál ismerhetjük fel a neveléstörténet jelentőségét és művelődéstörténeten belül elfoglalt helyének fontosságát. Az intézményes és nem intézményes nevelés és oktatás ugyanis a művelődéstörténet keretei között vizsgált művelődési javak átörökítésének - és így az emberiség kultúrájának - folyamatában alapvető jelentőségű. A művelődéstörténetnek tehát fontos területe, szerves része a neveléstörténet, nélküle nem érthetőek meg a történelmi folyamatok.