Kéri Katalin: Mi a neveléstörténet? (JPTE Tanárképző Intézet, Pécs, 1997.)
IV. NEVELÉSTÖRTÉNETI KUTATÁSOK
4. A neveléstörténet forrásai


A neveléstörténész - kutatómunkája történeti jellegénél fogva - olyan jelenségek leírására és interpretálására vállalkozik, amelyek saját lététől távoli térben és időben léteztek. A történeti, neveléstörténeti kutatómunka ezért elsődlegesen azon források feltárására és azok értelmezésére irányul, amelyek itt és most léteznek és közvetítenek információkat a múltról.[104] E közvetítő eszközök segítségével a kutatónak képzeletben kell helyreállítania azt, amit tanulmányozni, megismerni, interpretálni akar.[105] (A posztmodern több képviselője is úgy véli, hogy mivel a történelem objektív rekonstruálása nem lehetséges, a "történészek által létrehozott alkotások "szövegekként" jelennek meg".[106] White Metahistory-jában, amelyben a XIX. századi történészekről ír, ezért irodalmi kategóriákkal jellemzi az egyes történetírói irányzatokat.[107] Mások szerint is az irodalom, azon belül is a regény műfaja felé mutat a történetírás.)[108]

A./ A források lelőhelyei

A különböző források legfontosabb lelőhelyei az országos és helyi, egyházi és világi levéltárak,[109] a könyv- és dokumentumtárak, a hang- és filmtárak és a múzeumok, és újabban az Interneten át elérhető virtuális tárolóhelyek. (lásd: 2. melléklet)

Az országos és helyi, egyházi, állami és magánlevéltárakban sok millió - nagyrészt máig feltáratlan - egyedi iratot őriznek, melyek többsége az eseményekkel egy időben keletkezett. Ebben az intézménytípusban nincs lehetőség személyes kölcsönzésre, mivel az egyedi iratok pótolhatatlanok. A levéltári kutatómunka engedélyhez kötött (a kutatóterem vezetőjétől vagy az intézmény igazgatójától kell kérni), és megfelelő felkészültséget kíván a kutatótól. Érdemes akkor felkeresni a kutatáshoz szükséges forrásokat tartalmazó levéltárat, ha a kutató a könyvészeti forrásokat már átnézte.[110] Az 1861 előtti magyar nevelés történetének kutatásához szükség van a latin illetve a német nyelv ismeretére, külföldi levéltárakban való kutatásokhoz pedig értelemszerűen az azon a területen és a vizsgált korszakban használt nyelv olvasási szintű tudására. A levéltári kutatásokhoz különböző segédletek állnak rendelkezésre, mint amilyenek a fondjegyzékek, a repertóriumok és a lajstromok, illetve az Országos Levéltár által készített ismertető leltárak.[111] A nagyobb nemzetközi és magyar levéltárak iratainak egy részét az utóbbi időben mikrofilmre viszik illetve számítógéppel rögzítik. Ez egyrészt az állomány védelmét szolgálja, másrészt megkönnyíti a kutatók forrásgyűjtését és forrásfeldolgozását.

A könyvtárak a neveléstörténeti kutatások szintén nagyon fontos színterei.[112] Nem csupán nyomtatott könyveket (elsődleges és másodlagos forrás is lehet) őriznek ebben az intézménytípusban, hanem esetenként kéziratos anyagokat, hang- és filmanyagot, és újabban számítógépen rögzített információkat is. A magyarországi könyvtárak közül legjelentősebbek az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, az Országgyűlési Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, de regionális kutatás esetében fontos lehet az egyes megyei könyvtárak helytörténeti-honismereti gyűjteménye.

A világ legnagyobb könyvtára a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, amelynek katalógusrendszerét Internet-hálózaton át elérhetjük - csakúgy, mint több más magyar és nemzetközi könyvtárét - és ez jelentősen megkönnyíti az egyes kutatásokhoz szükséges források bibliográfiájának összeállítását és lelőhelyük kiderítését.[113] Magyarországon létezik olyan virtuális könyvtár is (Magyar Elektronikus Könyvtár) ahol nem csupán címeket, hanem magukat a műveket is olvashatjuk. (lásd: 2. melléklet)

A múzeumokban elsősorban tárgyi emlékeket, az anyagi és szellemi kultúra dokumentumait találjuk.[114] A múzeumok gyűjtőkörüket tekintve nagyon sokfélék lehetnek, beszélhetünk történelmi, néprajzi, szépművészeti, iparművészeti, mezőgazdasági, sőt pedagógiai múzeumokról is. A magyar neveléstörténet kutatásához például jó kiindulópont lehet az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban őrzött anyagok áttekintése (Budapest V., Honvéd u. 19.),[115] de sok más múzeum emlékeit is felhasználhatjuk neveléstörténeti vizsgálódásainkhoz a festményektől a taneszközökig. Újabban több magyar és nemzetközi múzeum anyagából készült válogatás megtekinthető a számítógépes világhálón át is.

B./ A források csoportjai és típusai

A forrás (régebbi magyar nevén kútfő, latinul fontes) mindenképpen a történeti kutatások legfőbb eszköze, és forrásnak tekinthető minden, az utókorra maradt olyan emlék, amely tükröz valamit az elmúlt korszakok történelméről.[116] Miként a történészek, úgy a neveléstörténettel foglalkozók is megkülönböztetnek elsődleges (primer) és másodlagos (szekunder) forrásokat. Ezek között az a lényegi különbség, hogy míg az előbbieket a vizsgált történelmi folyamatok, események résztvevői (szemtanúi) hagyományozták a későbbi nemzedékekre, addig a másodlagos források szerzője nem volt közvetlen megfigyelő, az informátor és a jelenség (esemény) között távolság húzódik, e források közvetve, utólagosan tudósítanak, valakinek az elsődleges forrásokon nyugvó véleményét (ítéletét) tükrözik.

Az elsődleges és másodlagos forráscsoportokon belül három forrástípust lehet elkülöníteni:
  1. írásos emlékek
  2. tárgyi emlékek
  3. íratlan, szellemi hagyományok illetve szóbeli emlékek.

C./ Elsődleges források

A neveléstörténet főbb forrásait is csoportosíthatjuk a klasszikus felosztás szerint. Az elsődleges, írásos források közül jelentőségüket tekintve kiemelkednek a pedagógiai, filozófiai gondolkodók művei. Számtalan példát sorolhatnánk erre vonatkozóan, Platon és Arisztotelész egyes műveitől kezdve századunk gondolkodóiig. E művek tükrözik leginkább egyes korok és földrajzi helyszínek pedagógiai eszményeit, kevésbé szólnak azonban az oktatási intézményekről és a nevelési valóságról. A nevelés eszményeire, a mester és tanítvány viszonyára és a nevelés különböző színtereire vonatkozóan haszonnal forgatható források az egyes népek vallásos iratai. A Bhagavad Gíta, a Biblia, a Talmud, a Korán és más gyűjteményes munkák több neveléstörténeti adattal is szolgálnak, és különösen sokatmondóak a műveltségeszmény és gyermekszemlélet vonatkozásában.

A pedagógiai tárgyú kutatások szempontjából érdeklődésre tarthatnak számot a régi történeti évkönyvek és krónikák is, mert e források lapjairól elénk tárulnak az iskolaalapításokkal, a tudás átadásának folyamatával kapcsolatos adatok, és képet szerezhetünk egy-egy korabeli társadalomról az életmóddal, kormányzással kapcsolatosan.

Jelentős, és az oktatáspolitika, a nevelési valóság megismerése szempontjából nélkülözhetetlen írásos források a jogalkotás ránk maradt szövegei. A sumer törvényektől napjaink számos alkotmányszövegéig számos vizsgálható forrás tartozik ide, például a Su King szövegrészei Kínából, Manu törvényei Indiából, Lükurgosz törvényei vagy a római 12 táblás törvények, Nagy Károly Kapituláréi, iskolai perek anyaga, és a modernkori társadalmak kiterjedt oktatásügyi törvénykezése (pl. az 1868-as XXXVIII. törvénycikk Magyarországon), szerződések és végrendeletek említhetőek meg többek között. Az oktatáspolitika, a tanügyi adminisztráció egyéb forrásokból is megismerhető. Az országgyűlési naplók, a képviselői beszédek, a tanfelügyelői és miniszteri jelentések, beszámolók jól tükrözik a kor nevelési törekvéseit és valóságát.

Elsődleges forrásként használhatóak számos esetben azok az iskolai anyagok (bizonyítványok, füzetek, iskolai értesítők illetve évkönyvek,[117] órarendek, tantervek,[118]vizsgafeljegyzések, naplók, jelentések, tankönyvek,[119]füzetek, jegyzőkönyvek stb.), amelyek valamely pedagógiai kérdést érintik, az oktatás-nevelés elméletével vagy gyakorlatával összefüggésben keletkeztek.

A sajtótermékek anyagának feltárása és elemzése ugyan speciális módszertani problémákat vet fel, de tagadhatatlan, hogy az elmúlt jó 200 év egyetemes és magyar neveléstörténete csak ezen források felkutatásával és szisztematikus elemzésével válik teljessé. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy csak megszorításokkal használhatjuk őket elsődleges forrásként. Jó szolgálatot tesznek például egyes adatok kontrollálásakor (évszámok, nevek, aprólékosabb adatok), neves személyiségek nyilatkozatait illetően.[120] Az oktatáspolitika, a korszak uralkodó nevelési eszményei, a gyermekek életmódja, a gyermekszemlélet, az iskolák működésével kapcsolatos számos információ is meríthető a korabeli újságokból és folyóiratokból. Ezek esetében azonban már nagyobb körültekintésre van szükség egy-egy cikk tartalmának értelmezése és elemzése során, hiszen az egyes írások gyakorta nem a közvélemény gondolatait tükrözik, hanem csupán az újságíróét, egy olvasóét vagy valamely érdekcsoport tagjaiét. Magyarországon különösen a dualizmus korától kezdve szélesedett ki a pedagógiai lapok kiadása. Több lap csak rövid időn át működött (pl. a Néptanoda, a Tanügyi Kalauz, a Katholikus Iskola, a Tanügyi Füzetek stb.), más újságok és folyóiratok egész korszakokon átíveltek és jelentős kortörténeti adalékokkal szolgálnak (pl. a Néptanítók Lapja, a Magyar Paedagogia, a Nemzeti Nőnevelés, A Gyermek stb.).[121]

Az újabb történeti kutatások a korábbi szokásoktól eltérően jelentős mértékben építenek a kvantitatív jellegű forrásokra.[122] A XIX. századtól kiteljesedő és rendszeressé váló népességösszeírások, az iskolák ellenőrzése, az analfabétizmus vizsgálata során készült kimutatások, schematismusok, a történeti statisztika és demográfia körébe tartozó táblázatok, grafikonok, diagramok jelentős támpontot jelentenek a neveléstörténész számára.[123]

Az ókori népek esetében különösen, de a későbbi korok vonatkozásában is sokat elárulnak gyerekekről, gyereknevelésről a mitológiai történetek, legendák. Egy-egy mitikus vagy isteni személy felnövekedése - eltekintve a csodás elemektől - az adott kor gyermeknevelési szokásait vetíti elénk. A gyermeket (magzatot) védelmező isteni, félisteni személyek léte vagy hiánya is sokat elárul a gyermekszemléletről.

Nem pusztán kultúrtörténeti adalék a nevek vizsgálata. A néprajzi, nyelvészeti kutatások eredményei - egy-egy korszak bemutatása tükrében - szintén vallomást tehetnek a kor gyermekképéről. Kinek lehet kérdéses, hogy abban a sumer közösségben, ahol a gyermek neve "Apja a tetőig ugrott" (mármint örömében, hogy utódja született...) vagy "Napisten kedveltje", a gyereket szeretettel várták?[124] A sort ez esetben is hosszan folytathatnánk, felhasználva a magyar nép története során létezett névadási szokásokról szóló kutatások eredményeit is.[125]

Sajátos csoportját alkotják a neveléstörténeti forrásoknak a - mindezidáig csak kevéssé feltárt és értelmezett - visszaemlékezések, önéletírások, naplók, amelyek (általában) szerzőjük gyerekkorát mutatják be, s így mind az iskolai, mind pedig a családi nevelés színtereiről szólnak. E művek nem tudományos igénnyel megírtak, hanem személyes tapasztalatokat és élményeket tükröznek. Augustinus, Erasmus, Ibn Khaldún, Bethlen Miklós, Goethe, Unamuno, Sarah Bernhardt, Canetti és még sok-sok száz szerző műveire utalhatnánk e forrásokról szólva.

Eddig nemigen estek vizsgálódás alá azok a levelek sem, melyek gyerekkorról, iskolarendszerről sokat mondanak, a sumer városállamok idejétől fogva századunkig. Nagy haszonnal forgathatóak például a római szerzők által írott tetemes mennyiségű levelek, többek között Cicero és ifjabb Plinius tollából.

Az írott források között fontos adalékokat rejtenek még az útleírások, valamint az orvosi szakkönyvek és kisgyerekápolási munkák.[126] Ez utóbbiak különösen a múlt század 2. felétől kezdve kerültek jelentősebb számban Magyarországon is kiadásra.

A neveléstörténész irodalmi alkotások között is rábukkanhat keresett tárgyára. Itt nem csupán a széles körben forgatott és idézett művekre gondolunk, mint például Rabelais, Montaigne, Rousseau vagy Pestalozzi művei, és nem is az úgynevezett "nevelési regényekre" (mint pl. Keller Zöld Henrikje), hanem versekre, novellákra is, melyek agyagtáblákon, papirusztekercseken, kőre vagy papírra írva maradtak ránk. Csak válogatni kell, a választék szinte beláthatatlan mennyiségű.

A tárgyi emlékek szintén nagyon jelentős, ám csak kevéssé kutatott forrásai a nevelés történetének, pedig az írásos források kiegészítéseként, azok értelmezését segítve jól használhatóak a múlt rekonstruálásához. E forrásokhoz tartoznak például azok az építészeti alkotások, amelyek a korabeli oktatási intézmények nyomokban, romokban vagy többé-kevésbé épségben maradt épületei. Az ókori Mezopotámia területén feltárt Tábla házának nyomai, az ókori görög gymnaszionok romjai, egyes középkori egyetemek, arab medreszék ma is teljes pompájában látható épületei mind-mind e csoportba sorolhatóak. Kutatások tárgya lehet e régi iskolák berendezési tárgyainak és az egykori taneszközöknek a vizsgálata.

Ebbe a csoportba tartoznak a piktografikus alkotások, azok a metszetek, festmények és rajzok, amelyek a nevelés pillanatait, az iskolai hétköznapokat, a gyermekeket (diákokat) örökítették meg. A gyermekszemlélet történeti alakulásának vizsgálatához e forráscsoport kutatása elengedhetetlen.

Számos egyéb, tárgyi emlék is vall a korabeli gyerekek életéről, neveléséről. Így például a divattörténet kutatási eredményei, az egykori ábrázolások és a ránk maradt ruhadarabok.[127] Másrészt a gyermekjátékok, az egyiptomi mozgatható állkapcsú krokodiltól a magyar népéletben is ismert "zúgattyúig". (A gyerekjátékokról írásos források is szólnak, pl.: Pollux i. sz. 2. században keletkezett, etimológiai tárgyú műve[128]vagy Vives latin nyelvkönyvének részletei.)[129] A néprajzi és régészeti kutatások segíthetnek feltárni azt is, hogy milyen gyerekbútorokat, gyerekápolással és neveléssel összefüggő tárgyakat használtak régebbi korok emberei.

A szóbeli források alkotják a forrástípusok 3. csoportját, és ezen emlékek - jóllehet, bennük a személyes nézőpont tükröződik - más forrásokkal kiegészítve fontosak. Az iskolai dolgozókkal, diákokkal, iskolafenntartókkal, politikusokkal, tankönyvírókkal készített film- és hangfelvételek elemzése és más forrásokkal való összevetése nagyon jelentős adalék századunk, és különösen közelmúltunk neveléstörténetének megismeréséhez. E riportok, beszélgetések elkészítése, rögzítése is nagyon fontos feladat, hiszen így értékes forrásanyagot őrizhetünk meg a jövő történészei számára.

A neveléstörténet szóbeli forrásai közé sorolhatóak a néprajz körébe tartozó azon szövegek is, amelyek szájról-szájra terjednek. Népdalok, a népköltészet számos alkotása hoz hírt régebbi korok gyereknevelési mozzanatairól, gyerekszemléletéről (pl. bölcsődalok, mesék, kiszámoló mondókák, varázsló-formulák stb.).

D./ Másodlagos források

A másodlagos források - bár értékük szerzőjük tudása, látásmódja alapján alakul ki, és ezért korlátozott, sőt olykor vitatható - szintén nélkülözhetetlenek mindenféle történeti kutatómunka során. A források egyértelmű besorolását bonyolítja, hogy egyes iratok egyik szempontból lehetnek elsődleges, egy másik szempont szerint pedig másodlagos források. Egy Magyarország történetéről írott kézikönyvet például másodlagos forrásnak tekinthetünk, ha a középkori pécsi egyetem történetének a kutatása során használjuk fel. Ugyanakkor elsődleges forrássá válik, ha például azt vizsgáljuk, hogy hogyan nyilvánult meg a magyarországi történeti kézikönyvekben a nacionalizmus.

Másodlagos neveléstörténeti forrásnak tekinthető a legtöbb pedagógiai, neveléstörténeti kézikönyv, enciklopédia, lexikon.[130] Ide sorolható nélkülözhetetlen kutatási segédletek a bibliográfiák, amelyek korszak, régió vagy téma szerint összefoglalják az alapvető elsődleges és/vagy másodlagos forrásokat.[131] A kézikönyvek mellékletei és az egyes folyóiratok repertóriumai bőségesen tartalmaznak tematikus bibliográfiákat.

Másodlagos forrásnak tekinthetőek a válogatott (rövidített formában közzétett) szövegeket tartalmazó gyűjtemények, olvasókönyvek[132] is abból a szempontból, hogy szerkesztőjük sajátos látásmódját tükrözik. A szemelvénygyűjtemények elsősorban a neveléstörténet tanítása és nem kutatása során használhatóak.

Speciális források a neveléstörténet tanításához és kutatásához készített képgyűjtemények, fogalomtárak, atlaszok, időrendi táblázatok és egyéb segédletek.[133]

A neveléstörténet megismeréséhez ma már nélkülözhetetlenek a szakfolyóiratok, amelyek a diszciplína kutatásával kapcsolatos eredményeket és kételyeket tükrözik. (lásd: 1. melléklet)