nacionalizmus

A nemzeti közösséget a közélet és a politika legfőbb keretének tekintő, mai formájában a 18. század végén keletkezett eszme. A közösség tartalmát és jellegét illetően a nacionalizmusnak több válfaja létezik. Egyik fő típusa a nyelvi-etnikai nacionalizmus, amely a nemzeti közösség határait az egy nyelvet beszélő, közös kultúrájú emberek körénél vonja meg (nyelvi-kulturális nemzetfogalom). A másik fő típus, az állampolgári nacionalizmus vagy politikai nemzetfogalom az egy állami közösségben, azonos államhatárokon belül élő népesség egészét nyelvre való tekintet nélkül tekinti a közösség részének. Mindkét nemzetfogalomnak van felvilágosodásban gyökerező liberális, illetve konzervatív, romantikus alapja és irányzata. A polgári nemzetfogalom születése előtt a nemzet szó alatt a történetileg kialakult államkeretben a kiváltságosok körét, a politikai részvétel jogával felruházott rendeket értették, és a rendi nemzet pozícióját az uralkodóval szembeállítva, a kiváltság nélküliektől elkülönítve határozták meg. A felvilágosodás nyomán a francia forradalom fogalmazta meg a polgári nemzet elképzelését, mely szerint a nemzet a közös és egyenlő szabadságban részesedő, a népfelség elve alapján hatalomhoz jutott nép egészét jelenti. A nyelvi-kulturális nemzetfogalom kialakulását a felvilágosodás művelődési programja segítette elő, mely szerint a szellemi javakban való részesedés lehetőségét a nép számára az anyanyelvű kultúra segíti elő. A kulturális nacionalizmus konzervatív irányzata a felvilágosodás utáni romantika művészeti ízlésének eredménye, amely a múltból következő szerves fejlődés gondolatával a nemzet hagyományos kulturális egységének gondolatát szülte. A nacionalizmus így mind a liberalizmusnak, mind a konzervatív gondolkodásnak szolgáltathatott érveket, és mindkét politikai irányzathoz kapcsolódhatott.

DT