pozitivizmus, evolucionizmus

Darwin, Charles
A 19. század első felében keletkezett filozófiai irányzat, amely szerint a tudomány feladata pusztán a jelenségek leírása, regisztrálása és rendszerezése, de nem a magyarázata, mivel érzékeink úgysem képesek a belső összefüggések és törvényszerűségek megismerésére. Alapját Auguste Comte (1798-1857) dolgozta ki. A tudósoktól és az ipar vezetőitől várta a haladást és a rendet egyaránt biztosító, teljes ésszerűség alapján szervezett és irányított társadalom létrehozását. Ez egyben azt is jelentette, hogy kétségbe vonta a tradicionális vallások és filozófiák világmagyarázó képességét. Tanítása szerint az emberi szellem három fejlődési állapoton megy át: a teológiain, a metafizikain, s végül eljut a pozitív állapotba. Itt a jelenségek kapcsolatait figyeljük meg, de csak a tények megismerésére szorítkozhatunk. A tudományokat két csoportba, elvont (azaz az egyetemes törvényekkel foglalkozó) és konkrét (azaz a valóságos tényekkel foglalkozó) tudományokra osztotta. Ez utóbbiak az egyetemes törvények szerint alakulnak.

A 19. század második felében uralkodóvá vált a társadalom fejlődését (evolucionizmust) a tudomány fejlődésétől váró pozitivista elképzelés, melynek második hullámára nagy hatást gyakorolt Charles Darwin (1809-1882) angol természettudós evolúcióelmélete, amely szerint az élővilágban a fajok fennmaradása a természetes kiválasztódással, a létért folytatott küzdelemben mutatott előnyökkel, jobb alkalmazkodási képességgel magyarázható. A Huszadik Század szerkesztői azt a Herbert Spencer (1820-1903) angol filozófust kérték fel, hogy köszöntőt írjon a lap első számának élére, aki az evolúció elvét következetesen próbálta kiterjeszteni és érvényesíteni a pszichológia, a szociológia és az etika területén.

CsT-VA