szimbolizmus (görög, szümbolon, ismertetőjel)

Jelenés
Szegény halász
Eredetileg a 19. század második felében jelentkező francia költői irányzat elnevezése (főbb képviselői: Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, Mallarmé), melyet később terjesztettek ki a festészetre, a színházra és a táncra. Bár a jelkép nagyon fontos a szimbolista alkotásban, használata nem korlátozódik csupán erre az irányzatra - jóval egyetemesebb eszköze a költészetnek. Ami a szimbolista versben új: a jelkép válik a mű központi szervező elvévé, s így a szöveg köznapi nyelvre nem fordítható gazdag jelentéstartalmat sugall. A szimbolista költő nem megnevezni akarja a dolgokat, hiszen amiről beszélni akar, nem is nevezhető meg - a vers sejtetni kíván, bőven élve a nyelv asszociációs, hangulati elemeivel. Jean Moréas 1886-ban Párizsban tette közzé a szimbolizmus manifesztumát. E szerint elsősorban tartalmi kategória; a szimbolista kép önmagán túlmutató, többértelmű jelentés hordozója. A szimbolista művészek vonzódtak a romantikában már megjelent különös témák, egyéni lelki állapotok iránt. A különböző műfajok egységesítésére, zenei hatásokra törekedtek. A képzőművészet terén első képviselői az angol preraffaeliták, valamint a francia Gustave Moreau (1826-1898), Pierre Puvis de Chavannes (1824-1898), majd a Pont-Aven-i iskola: Paul Gauguin (1848-1903) és Émile Bernard (1868-1941), Odilon Redon (1840-1916). E stílus ismert alkotója a norvég Edvard Munch (1863-1944), a belga Fernand Khnopff (1858-1921) és a svájci Ferdinand Hodler (1853-1918).

GK-VA