Dohnányi Ernő (1877-1960)

Dohnányi Ernő 1.
Dohnányi Ernő 2.
Zeneszerző, zongoraművész, karmester. Gyermekkorától komponált, s már szülővárosában, Pozsonyban sokoldalú (hegedű, zongora, orgona) és gondos zenei képzésben részesült. 1894-1897 között végezte el a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés (Hans Koessler) és zongora (Thomán István) szakát, majd d'Albert-nél képezte tovább magát. Hamarosan Európa több zenei centrumában (Berlinben, Londonban) bemutatkozhatott. 1900-ban turnézott első ízben Amerikában. 1905-től a berlini Zeneakadémia tanára. Az első világháború kezdetét követően hazatér, s 1916-tól a budapesti Zeneakadémián tanít, 1919-ben igazgatójává nevezik ki, majd a Filharmóniai Társaság elnök-karnagya lesz. A Tanácsköztársaság alatt (Kodállyal és Bartókkal) tagja a zenei direktóriumnak. A proletárdiktatúra bukása után felfüggesztik állásából. Helyét a Zeneakadémia igazgatói székében Hubay Jenő foglalja el. Dohnányi hazatérésétől fogva meghatározó jelentőségű a koncerttevékenysége, s mind zongoraművészként, mind karmesterként hangversenyezik. Kiemelkedő jelentőségű volt 1920-ban tartott sorozata, melyen Beethoven összes zongoraművét játszotta. Számtalan budapesti fellépése mellett rendszeresen - s nagy sikerrel - turnézik az Egyesült Államokban. 1922-ben mutatják be A vajda tornya című operáját. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára Ünnepi nyitányt komponál (1923); a díszhangverseny fölkért zeneszerzői Dohnányi mellett Bartók és Kodály. 1924-ben írja Ruralia hungarica címmel legfontosabb népdalokat földolgozó kompozícióját. 1928-tól a Zeneakadémia zongora- és zeneszerzés művészképzőjét vezeti. 1931-től a Rádió zenei osztályának igazgatója, 1934-től a Zeneakadémia főigazgatója. 1941-től kezdve, mikor már nem tud kellőképpen szembehelyezkedni a zenei életben is érvényesülő jobbratolódásnak, sorra lemond pozícióiról. 1944 novemberében elhagyta Magyarországot. A háború után a hazai sajtóban háborús bűnösnek nyilvánították. Hiába tisztázták hivatalosan a vád alól, nehézségei támadtak az újjáéledő európai koncertéletbe való beilleszkedéssel. Előbb Angliában turnézott, majd Argentínában tanított (1948). 1949-től az Egyesült Államokban élt; tanított, mesterkurzusokat tartott és szinte haláláig koncertezett. New York-ban hunyt el.

VL