Bangha Béla S. J. (1880-1940)

Bangha Béla
A jezsuita páter a harcos katolicizmus vezéralakja. Érdemeket szerzett a Mária Kongregációk szervezésében és a budapesti katolikus hitélet megélénkítésében. Sokoldalú sajtószervező munkássága (sajtóapostolkodása) eredményeként jelent meg 1912-től 1944-ig a Magyar Kultúra című folyóirat. 1918-ban ő szervezte meg a Központi Sajtóvállalatot, a katolikus lapkiadás részvénytársaságát. Ez adta ki a reggeli Nemzeti Ujságot és a déli Új Nemzedéket. Az 1930-as évek elején jelent meg az általa szerkesztett négykötetes Katolikus Lexikon. Munkáit 30 kötetben adták ki. Apologetikus működése, amelynek keretét főként az Actio Catholica adta, Budapest rekrisztianizálásának szolgálatában állt.

GJ