alleluja, sequentia, antifonále, graduále, gregorián, liturgia, zsolozsma

Jézus feltámadása
társadalmi hierarchia
énekesek
garamszentbenedeki antifonálé 1.
garamszentbenedeki antifonálé 2.
egyházi kórus
alleluja

Héber kifejezés: Dicsérjétek az Istent! Hagyománytiszteletből megőrződött benne az ősi nyelv. Válaszos ének (szólista és kórus), a katolikus misében az evangélium felolvasása előtt hangzik fel. Húsvéti időben - az ujjongás kifejeződéseképpen - más műfajok végére is függelékként, vagy rövid felkiáltásként rákapcsolódhat. Zenei arculatát tekintve díszes, melizmatikus (hajlításokkal ékített) dallam. Szent Ágoston jellemzése szerint ahol a szó hatalma véget ér, a szív kezd énekelni.

MJ


sequentia

A római miseliturgiában az Alleluja után előadott éneket jelöl, amely tétel kezdetben az Alleluja-refrén hajlításokkal ékes zárószakaszának - az ún. jubilusnak - a kibővítéséből született. Első, "klasszikus" korszakát (840-től) Notker Balbulus neve fémjelzi. A notkeri típusú sequentia sajátossága a haladó ismétlés elve: változó hosszúságú dallamilag azonos verspárok egymáshoz kapcsolása, amiket gyakran egy egyes verssor vezet be és zár le. A korai sequentia általában szillabikus elrendezésű (minden hangra egy szótag jut). Az első korszak jelentős központja a limoges-i St. Martial kolostor és a svájci St. Gallen. A sequentia-költészet pontos és kiművelt teológiai gondolkodást egyesített a magasszintű és sokszor merész költői, zenei nyelvvel.

Az új stílusú sequentia központi alakja (a "klasszikus" kor után kb. kétszáz évvel) Szentviktori Ádám párizsi ágostonos kanonok. Ekkorra a sequentia Allelujával való kapcsolata teljesen megszűnt, az asszonánc helyébe a rímes, hangsúlyos verselés lépett, s a nagyívű, kitárulkozó dallamok is más, újfajta ízlést tükröznek. Ennek a szentviktori költői-zenei stílusnak erős hatása mérhető le nálunk a magyar szentek zsolozsmáiban. A középkor végére a sequentia-repertoár több százra duzzadt, amelyben egy általános és mindenütt használt alapkészleten túl jelentős szerep jutott a helyi szentek énekeinek is. A 16. századi tridenti zsinat szinte valamennyi sequentiát radikálisan kiiktatta a liturgiából, csupán négyet hagyva meg a teljes egyházi év számára: Victimae paschali laudes, Veni Sancte Spiritus, Lauda Sion, Dies irae; később engedélyezték még a Stabat Matert is.

MJ


antifonále

A zsolozsma énektételeit tartalmazó kóruskönyv.

MJ


graduále

1. A mise olvasmányát követő díszes gregorián énektétel. 2. A mise énektételeit tartalmazó kóruskönyv.

MJ


gregorián

Az ezredfordulónak még egyetlen magasrendű műzenéje. Gyökerei visszanyúlnak az időszámításunk kezdete körüli kor mediterrán zenekultúrájába. Végleges alakját valószínűleg három fázisban végrehajtott rendező-szerkesztő munkának köszönheti: a 4. század második felében; a 7. század elején a nevet adó Gergely pápa indítására; a 8. században, Nagy Károly birodalmának művelt papjai által. Ősi dallamfordulatokat idéz, a szituációkhoz, szokásokhoz alkalmazkodó műfajokat kristályosít ki, de változékonyságában is egységes zenei nyelvre törekszik.

MJ


liturgia (görög, latin)

Eredeti jelentése szerint "közös mű" (leiton ergon), a hívő közösség istent dicsőítő tette: szava és cselekedete együtt. Jogi értelemben a liturgia a hivatalosan elrendelt istentiszteletek összességét jelenti. A katolikusoknál a miseszertartáson kívül a zsolozsma gyakorlatát is magában foglalja, beleértve természetesen a liturgikus szövegeket hordozó dallamokat is, mivel "a szent szövegeket kísérő dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és a teljességhez tartozó része" (II. Vatikáni Zsinat, Liturgikus Konstitúció, 112. pont).

MJ


zsolozsma

A római rítus szerint a nappal és éjszaka teljes folyamatát megszentelő énekes imádság-sorozat. A még zsidó előképekre visszamenő, napszakokhoz kapcsolt imaórák Szent Benedek korára (530 körül) már megállapodott rendet mutatnak. Eszerint a hórák: matutinum, laudes, prima, tertia, sexta, nona, vesperás és completorium. Közülük legfontosabbak a hajnali laudes és az alkonyati vesperás (utóbbi népies elnevezése szerint: vecsernye). A zsolozsma törzsanyagát a zsoltárok alkotják; ezeket egészítik ki a keretének funkciójú antifonák, a recitált olvasmányok és az azokra ráfelelő responzóriumok. A verses himnuszok a nagy imaórák (laudes, vesperás és completorium) közepén az újszövetségi canticum előtt szerepelnek, míg a kis hóráknak az elején hangzanak el. Mind a szerzeteseknél, mind a székesegyházi-plébániai gyakorlatban a középkor végéig a közösen énekelt kórusima volt az általános; az egyénileg, némán olvasott Breviarium (12-13. századi római indíttatásra) csak az újabb korban terjedt el.

MJ