kiváltságos egyház, annaták, dézsmabérlet

IV. Sixtus
tizedfizetés
II. Gyula
kiváltságos egyház

A különböző egyházi intézmények a királyi kormányzati rendszerrel szemben adózási és saját népeik feletti bíráskodási kiváltságokkal rendelkezhettek, ezt hívták mentességnek, immunitas-nak. Egyházjogi értelemben is birtokolhattak kiváltságokat, ez azt jelentette, hogy az illetékes megyéspüspök joghatósága alól kivéve közvetlenül az esztergomi érsek, vagy egyenesen maga a pápa alá tartoztak. Ez utóbbit hívták exemptio-nak. A kiváltságos egyházaknak (nem számítva ide a székesfehérvári társaskáptalan és a pannonhalmi bencés monostor közvetlen pápai fennhatóságát) két csoportja létezett a középkorban. Az egyikbe a korai uralkodói magánbirtokokon létesült királyi kápolnák tartoztak, amelyek a királyi alapítás és királyi földesúri birtoklás révén kivétettek a megyéspüspök joghatósága alól, papjuk, a király káplánja pedig megkapta a teljes tizedjövedelmet. A 15. század második felében az erdélyi szászok szebeni és brassói dékánságának (plébánosok önkéntes testülete) egyházaival együtt mintegy 70 kiváltságos plébániát tartottak nyilván. A kiváltságos egyházak másik (az előbbinél népesebb) csoportjának kiváltságai későbbi eredetűek. Ezek megmaradtak a megyéspüspök joghatósága alatt, de kivétettek a főesperes joghatósága alól, azaz mentesültek a főesperesnek fizetendő járulékoktól.

RGy


annaták

A pápai jövedelmek egyik fajtája a későközépkorban, amelyet az új egyházi javadalmasnak hivatalba lépésekor kellett fizetni. Alapja az a régi hűbéri szokás volt, mely szerint a javadalom első évi jövedelme az adományozót illette (innen a neve, a latin "annualis", "évi" szóból). A magyar királyok I. Károlytól kezdve korlátozták beszolgáltatását, a 15. századi reformzsinatok az eltörlésére törekedtek. Ennek ellenére a 15. század végére a pápák felemelték az összegeket. I. Ferdinánd formálisan is elérte a magyarországi főpapok felmentését az annaták fizetése alól.

RGy


dézsmabérlet

Az egyházi tized beszedésének sajátos formája a 15. századtól. Mivel a tized behajtását nagy és nehézkes apparátus működtetésével lehetett csak elvégezni, az egyházi tizedtulajdonos (püspök, káptalan, monostor) a neki terményekben járó, még be nem szedett adót vállakozóknak adta, akik ezért a bérleti szerződésben meghatározott összeget tartoztak fizetni. Ezáltal a bérbeadónak nem kellett a behajtás és kezelés költségeit viselnie, továbbá készpénzben és gyorsabban jutott a jövedelmekhez, mintha maga szedte és értékesítette volna. A dézsmabérlet gyakorlata széleskörű alkalmazása ellenére elvben törvénytelen volt, a törvényekben időnként fel is léptek ellene (1481:8.). A Jagelló-korban a nemesség részéről az egyházat több támadás érte a tized miatt. Az 1525. évi tavaszi rákosi országgyűlés (48. t.c.) felfüggesztette a dézsmafizetést, a törvény végrehajtását Szalkai prímás akadályozta meg.

RGy