báró, kincstartó, bán, vajda, geréb, despota, alispán
báró (ófelnémet baro = szabad)
Magyarországon az egész középkor folyamán az ország főtisztségviselőit jelentette. Eredetileg ide értették a megyésispánokat, tágabb értelemben a püspököket is. Nagy Lajos uralkodásától kezdve azonban csak a nádort, az erdélyi vajdát, az országbírót, a szlavón, a dalmát-horvát, a macsói, a szörényi bánt, a tárnok-, ajtónálló-, asztalnok-, pohárnok- és lovászmestert, a pozsonyi és a temesi ispánt a 15. század közepétől. A tisztségeket a király adományozta annyi időre, amennyire akarta. Örökössé nem váltak, azonban a 15. századtól először a velük járó nagyságos címzés, később a báró név örökletessé lett. Az egyszerű nemestől a bárót az különböztette meg, hogy saját zászlója alatt vonult hadba, esküje tíz nemesével ért fel, ellene azonban száz nemessel együtt kellett esküdni, az özvegyének pedig száz márka hitbér járt.
TI
kincstartó
A 14. századtól Magyarország legfőbb pénzügyi tisztviselője. I. Károly idején bukkant fel először mint az akkor még a pénzügyekért felelős tárnokmester alárendeltje, majd 1377-től kezdve már önálló tisztségviselő. Mivel a királyi kamara Hunyadi Mátyás reformjaiig nem volt egységes szervezet, ezért sok esetben csak elvileg volt a legfőbb pénzügyi vezető, az egyes kamarák csak lazán függtek tőle. A pénzverés, a nemesércbányászat, a vámok, a sóügyek, az adó kivetése, az uralkodók hitelügyletei mind a hatáskörébe tartoztak. 1377 után ugyan bárónak címezték, de nem számított az ország "igazi bárói" közé.
TI
bán (német: Bann = hatalom, tilalom)
A középkori Magyarország déli határainál fekvő különkormányzati egységek, bánságok élén álló tisztségviselők, akik részben a bárók közé is számítottak. A báni méltóság még az önálló horvát királyságban alakult ki, ott - akárcsak Magyarországon - a bánokat a királyok nevezték ki. Területükön a király nevében katonai, bírói, igazgatási hatalmat gyakoroltak, az adót is ők szedték be. A 13. sázad közepétől egy évszázadon át a szlavón bánok a király nevében pénzt is verettek, a megyésispánokat is ők állították. Az első magyar uralom alatti bán a 12. században tűnik fel mint a dalmát-horvát területek elöljárója. Gyakran a szomszédos magyar megyék ispánjai is voltak. Igazi báróknak a szlavón és dalmát-horvát - e két tisztség csak 1476-tól egyesült véglegesen -, a macsói és a szörényi bánok számítottak, de a néhány évig fennálló bolgár báni tisztség viselője is közéjük tartozott. A 15. század második felében kinevezett jajcai, szreberniki, nándorfehérvári és horvát bánok ezzel szemben egyszerű katonai parancsnokok voltak. A tisztséget a 14-15. században néha ketten is viselték, helyetteseik az albánok voltak.
TI
vajda (szláv: vojevod, hadvezér)
Egész Erdély élén álló országos tisztségviselő, báró. Hatalma kiterjedt a kezdetben egységes Szolnok megyére is, melynek ispáni tisztét 1426-ig viselte, azonban Erdélyben sokszor csak a hét vármegyére; a szászok és a székelyek a 15. század második feléig kívül estek a vajda joghatóságán, 1461-től azonban véglegesen egyesült a vajdai és a székely ispáni tisztség. Katonai, bíráskodási és közigazgatási jogkörrel rendelkezett. Az vajdákat a király nevezte ki - ha Erdély a hercegek vagy az ifjabb király uralma alá tartozott, akkor ők - többnyire nem erdélyi családokból. A vajda helyettesét (az alvajdát) a familiárisai közül nevezte ki.
TI
geréb (német Gräve, Graf = ispán)
Az erdélyi szászok betelepedésekor a telepítés vezetője. Családjukban öröklődött joguk a bíráskodásra; később lovagi életmódot folytató réteggé váltak. A 14-15. században jelentős részük elköltözött a Szászföldről és beolvadtak a magyar nemességbe.
TI
despota (görög: deszpotész = úr)
A bizánci udvari hierarchiában először Béla herceg, a későbbi III. Béla magyar király részére adományozott cím. 1402-1453 között a szerb uralkodók címe, de Szerbia bukása után a szerb uralkodócsalád Magyarországon élő leszármazottai is viselték.
TI
alispán
A megyésispán helyettese, a vármegye rangban utána következő tisztségviselője, az ispán familiárisa. A megyétől általában távol lévő ispán helyett ő elnökölt sedrián. Az alispánok száma nem volt meghatározott, egy megyében általában egy vagy kettő lehetett, de néhol többen is voltak. Csak az 1486-os törvény kötelezte az ispánokat arra, hogy megyebéli és tekintélyes nemest válasszanak maguk mellé alispánnak. A tisztség a középkorban nem a megyei nemesség által "alulról" választott tisztviselő a "felülről" kijelölt ispánnal szemben!
TI |
|