dekrétum, hiteleshely, kancellária, nádori cikkelyek, szokásjog
dekrétum (latin: határozat, döntvény)
A középkori magyar latinságban a mai értelemben vett törvény és rendelet neve. Kezdetben az uralkodó alkotta tanácsával együtt, a rendi állam kialakulásával a király és az országgyűlés egyetértő akaratnyilvánítása. Bármilyen ügyben születhetett, a középkori jogelvek szerint azonban nem lehetett ellentétben sem az isteni törvényekkel - melyek a keresztény hit alaptanításait jelentették -, sem a szokásjoggal. A dekrétum idővel szokásjoggá is válhatott. Csak hosszú folyamat részeként rögződött, hogy mely dekrétum kiadásához kell az országgyűlés hozzájárulása - legtöbbször az állami egyenes adó ügye tartozott ide; Magyarországon azonban még Hunyadi Mátyás alatt is született az országgyűlés nélkül adókivetésről dekrétum -, és az országgyűlés által elfogadott szövegen az uralkodó mily mértékben változtathat. A dekrétumok kezdetben összefüggő szövegezésűek, tagolásuk sokszor későbbi beosztás eredménye. Legtöbbször az uralkodók bocsájtották ki, Magyarországon kihirdetésüket a vármegyék és városok hatósága végezte, szövegeiket csak a 16. század második felében kezdték összegyűjteni.
TI
hiteleshely
A magyar közhitelű írásbeliség egyik szerve: káptalanok és konventek alkották, melyek részben természetes vagy jogi személyek megkeresésére, részben hatósági megbízásra közhitelű oklevelet állítottak ki. A hiteleshelyi tevékenység a 13. században alakult ki és 1874-ig állt fenn. Kialakulásukban nagy szerepet játszott, hogy az istenítéletek eredményeit már korábban is a káptalanok foglalták írásba, így más, közhitelűséget igénylő cselekményekhez is őket kérték fel, mivel az addig e célra alkalmazott poroszlók nem tudtak írni. A hiteleshely, illetve kiküldött embere és a hiteleshelyi oklevél tanúbizonyság lett. Ilyen működött a székes- és társaskáptalanok mellett, több bencés, premontrei és keresztes konventben. E tevékenységhez a 13. század végétől elengedhetetlen volt a hiteles pecsét megléte, ha ezt a király bevonta, megszűnt a hiteleshely. 1351 és 1353 között nagy reformra került sor, felülvizsgálták a pecsétjeiket, és számos kisebb konvent hiteleshelyi működését megszüntették. A káptalanok tevékenységét az olvasókanonok irányította; a 14. században már nemcsak egyházi, hanem világi alkalmazottak is dolgoztak ott. Egy-egy hiteleshely meghatározott területen fejthette csak ki külső parancsra végzett tevékenységét. A középkorban három országos hatáskörű hiteleshely volt: a budai káptalan, a fehérvári káptalan és az ottani keresztes (johannita) konvent.
TI
kancellária
Jogi és igazgatási ügyekben való írásmunkára szakosodott személyek köre, amely szervezetté állt össze. A rendelkezés írásba foglalásán túl itt végzik a hitelesítést. A középkor végétől minden országban megnőtt az államigazgatásban betöltött szerepe.
TI
nádori cikkelyek
Az 1485-ben kidolgozott és 1486-ban kihirdetett Nagyobb dekrétum függelékeként fennmaradt, 12 cikkelyből álló törvényszöveg, amely először sorolta fel a nádor jogait teljes terjedelmében. A felsorolás alapja a szokásjog, némelyik cikkely már több évszázados gyakorlatot rögzített. A király magszakadásakor ő hívja össze a királyválasztó országgyűlést, ő adja le az első szavazatot. A kiskorú király gyámja és az ország főkapitánya. Az országlakosok közti, a király és az ország közti ügyekben ő ítél és közvetít. A király helyett a külföldi követekkel tárgyal, a királyi adományozásnak történő ellentmondás ügyében ítél, birtok- és hatalmaskodási ügyekben idéz és ítél; a király utáni legfőbb bíró. A külföldön tartózkodó király helytartója, a kunok és Dalmácia bírája.
TI
szokásjog
A társadalmi együttélés spontán kialakult szokásai, melyek be nem tartását a társadalom bünteti. Kezdetben íratlan, de ha írásba foglalják, ez sem változtat jellegén. A szokásjog lényege, hogy régi és jó, azaz olyan régóta létezik, hogy mindenki természetesnek tartja, használata bevált. A szokásjog kellő idővel magába olvaszthatja a dekrétumot s a kiváltságot is. A szokásjogot az idők során törvénybe is foglalhatják.
TI |
|