antik források, középlatin, litterae

Cicero
Arisztotelész 1.
antik források

A humanizmus korai szakaszában az ókori görög-latin források felfedezése meghatározó jelentőségű volt. Ez nem azt jelenti, hogy korábban ezek ismeretlenek voltak. A ránk maradt ókori irodalomnak kb. 90 %-a karoling kori másolatokban és a 11-12. századi kódexekben őrződött meg, melyek az egymástól elszigetelt monostorok könyvtáraiban rejtőztek, vagy gyakoroltak szűk körű hatást. A humanisták érdeme, hogy a kódexeket felkutatták, szövegüket számos másolatban terjesztették, majd a könyvnyomtatás felfedezése után a sajtó útján is publikálták. Munkásságuk nyomán globális ismeretanyag alakult ki az ókori kultúráról, és ez ösztönzője, táplálója volt az újnak.

PK


középlatin

Az ókorban használt latin nyelv szerves továbbfejlődése, melyet a humanista szerzők neveztek el 'media Latinitas'-nak (középlatinságnak). A 15. századi antik stílusnormákat szem előtt tartó humanisták alapvetően a Merovingok korának romlott, népnyelvi elemekkel rendkívüli mértékben feldúsult latinságát értették alatta, s a saját korukat közvetlenül megelőző nyelvtörténeti korszakot a Karoling-kor nyelvtisztító tudósainak tevékenységétől fogva 'infima Latinitas'-nak (újlatinságnak) tekintették. Valójában a Karoling-kortól a 12. századig terjedő kort a nyelvi tisztaság feletti őrködés jellemzi, amikor is szabályként követték azt az elvet, hogy csak azokat a latin szavakat és kifejezéseket szabad használni, melyekkel maguk az ókori szerzők is éltek. Ezt követte a skolasztikus latinság kora, amikor az az elv vált uralkodóvá, hogy a latin képzési szabályok figyelembevételével létrehozott szavak is használhatók, s ezáltal nagy mennyiségű újonnan képzett latin kifejezés, jórészt filozófiai és jogi műszavak keletkeztek. A középkori latin nyelv alapja a kései latinitás, mely a beszélt nyelv (vulgáris latin) és az iskolás latinság kiegyenlítődésének a terméke erősen retorizált formában. A középlatin ennél fogva sokkal kevésbé bővelkedik igeneves szerkezetekben, mint antik előzménye, innét az a közhit, miszerint könnyebben érthető. Megértéséhez ezzel szemben speciális szótárakra van szükség, mivel a kereszténység és a Biblia révén számos hebraizmus és grécizmus került a középlatinba, s emellett számos szónak és kifejezésnek az antik jelentését is megváltoztatták (pl. fides = hűség, a középkorban 'hit'). Mivel a hosszúság-rövidség szerepét a hangsúly vette át, megváltoztak az antik stíluskövetelmények, a költészetben a hangsúlyos strófák nyertek teret, prózában a 12. század végéig a rímes mondatzáródások, a 12. századtól a ritmikus próza hódított. A középlatin szervesen továbbfejlődő beszélt nyelv volt, melyet igen sokan értettek, s bár viszonylag kevesen használtak az egymás közötti érintkezésben, mégis szerves kapcsolatban maradt a művelt irodalmi és a beszélt nyelv rétege ezáltal. Amikor a humanisták a latin nyelvhelyességet az antik latinság normáinak követésében határozták meg, éppen a beszélt latinságot hozták lehetetlen helyzetbe, elszakították az irodalom nyelvi eszményeitől s ezáltal vált a latin mai fogalmaink szerint is holt nyelvvé.

SzK


litterae (latin: irodalom)

A humanizmus idején nem csupán az ún. szépirodalmat jelentette, mint ma, hanem fogalmába minden tudomány, így a természettudományok, sőt a ma obskúrusnak tekintett tudományok (pl. asztrológia, kiromantia=tenyérjóslás) is beletartoztak.

PK