Szent Korona, koronaeszme, Szentkorona-eszme, organikus tan

Szent Korona 3.
Szent Korona 4.
Szent Korona

A legfontosabb magyar koronázási jelvény, amely két részből áll: alsó része az ún. görög korona, amit I. Géza király VII. Dukasz Mihály bizánci császártól kapott; felső része az ún. latin korona. A két rész összeállítása mai formájában valószínűleg III. Béla uralkodása alatt történhetett meg.

TI


koronaeszme

A középkori ember nem rendelkezett az állam elvont fogalmával, ezért közérthető képpel pótolta a fogalmat. A király személyének és a személytelen hatalmat kifejező szimbólumnak egymástól fokozatosan történt eltávolodásával született meg az állam absztrakt fogalma. A 13. században Angliában és Franciaországban tűnt fel az a felfogás, mely a királyi hatalom legfontosabb jelképét, a koronát a királyi hatalomtól el nem idegeníthető javak tulajdonosának tekintette. A királyi hatalom tisztességének fenntartását szolgáló ingatlanok ily módon a korona jogát képezték, melyek sértetlen megőrzésére és visszaszerzésére a királynak trónraléptekor esküt kellett tennie. Magyarországon a 13. század óta beszéltek a korona, a 13. század közepe óta a Szentkorona iránti hűségről, a koronának tett szolgálatokról, a korona becsületéről és tisztességéről. 1381-ben a torinói békében a korona, mely a királyságot képviseli, nemzetközi szerződésben szerepelt szerződő félként. 1401-ben Zsigmond király fogsága idején a királyi tanács a koronát tekintette az államhatalom megtestesítőjének, amelynek felhatalmazásából az ország ügyeit intézték. A korábbi királyi kancellár ekkor a 'Szentkorona kancellárjaként' nevezte magát, s az országnagyok megvésették a 'Szentkorona pecsétjét'. Zsigmond kiszabadulása után a király személye egyre inkább háttérbe szorult a koronával szemben, mely a mindennapi életben is gyakran megnyilvánult: tanúkihallgatásoknál a megkérdezetteket megeskették 'a király és szentkoronája iránti hűségükre'. Albert király 1439. évi törvényében az ország lakosait már nem a király, hanem 'Magyarország Szentkoronája alattvalóinak' nevezték.

SzK


Szentkorona-eszme

A korona-eszme és az organikus államtan Magyarországon először Werbőczy István Hármaskönyvében kapcsolódott össze sajátos formában. Az 'una et eadem libertas' tételének bizonyítására Werbőczy felelevenítette Kézai Simon hun-elméletét, mely szerint a hatalmat a nemesek közössége, testülete ruházta az uralkodóra. Werbőczy szerint a legfontosabb királyi jogokat, a nemesítést és a birtokadományozást ruházták a nemesek a szentkorona joghatóságára, s ezek csak a koronázással kerülhettek a király tulajdonába. Eszerint a felfogás szerint a nemesek a Szentkorona tagjaiként elszakíthatatlan és kölcsönös kapcsolatban vannak egymással és a királlyal: ők ruházzák a hatalmat a királyra, s a király teszi őket nemessé. Tehát minden nemes egyformán tagja a Szentkoronának és csak az ő akaratából megkoronázott uralkodónak van alávetve. A rendeknek hatalomátruházó szerepét ugyan már 1440-ben hangsúlyozták, de csak a Hármaskönyv fogalmazta meg tömören a tant: minden nemes tagja a Szentkoronának.

SzK


organikus tan

Alapvetően az újszövetségi Szentíráson, azon belül Szent Pál apostol tanításán alapuló, de antik gyökerekre is visszanyúló tan, mely az államot emberi szervezetként értelmezi. Szent Pál az egyházat korporatív (= testületi) intézményként fogja fel, eszerint az egyház Krisztus titokzatos teste ('corpus mysticum Christi'), melynek a tagjai ('membra') a hívők, akik az egységes testet alkotják, feje pedig maga Krisztus. A középkori gondolkodók ezt a felfogást az államra is átvitték. Felfogásuk szerint minden ország önálló test, melynek tagjai vannak (az országlakosok, vagyis a politikai jogokkal bíró birtokosok). Az organikus tannak az államra való alkalmazása a 13. századi Angliában indult el, s a 15. században Európa-szerte elterjedt. Magyarországon a 15. században a királyi tanács értelmezte önmagát testnek, majd a század közepén az országgyűlésen megjelent nemesek tekintették magukat testnek, akik az egész test képviseletében hoznak az országot érintő döntéseket. Hunyadi János nemesítő okleveleiben vált általánossá az a kép, miszerint a kormányzó a nemesítetteket az ország tagjainak sorába emelte. Az organikus tannak nagy szerepe volt az elvont állam-fogalom kialakulásában.

SzK