Donáth Ferenc 1913. szeptember 5-én született Jászárokszálláson, apja, ügyvéd volt. 1930-ban Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be. 1932-től bekapcsolódott az egyetemen működő kommunista diákmozgalomba, majd 1934-ben belépett az illegális KMP-be. 1937-ben részt vett a Márciusi Front szervezésében, közvetlen kapcsolatba került a KMP Külföldi Bizottságával, 1939-ben pedig jelen volt a Nemzeti Parasztpárt megalakulását kimondó makói összejövetelen. 1940 tavaszán Ujhelyi Szilárddal együtt hosszabb időre őrizetbe vették. Szabadulását követően munkaszolgálatra hívták be, azonban tüdővérzése miatt 1942 tavaszán leszerelték. Tagja lett a Békepárt, majd a kommunista párt vezetőségének. 1945 elején rövid ideig a Szabadság című lap munkatársa volt, majd februártól a Nagy Imre vezetése alatt álló földreform-előkészítő bizottság tagjaként dolgozott. Később az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyetteseként a földreform végrehajtását irányította. A Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, az MKP KV tagja lett. 1948 januárjában a kommunista párt központi vezetőségének titkárságára helyezték. 1951. február 15-én letartóztatták, és zárt tárgyaláson 15 évi börtönre ítélték. 1954 júliusában szabadult. 1956 tavaszáig nem vett részt az értelmiségi reformkezdeményezésekben. A Közgazdaság-tudományi Intézet igazgatóhelyetteseként csak 1956 késő tavaszától lett ismét aktív közszereplő. 1956. október 23-án éjszaka - távollétében - az MDP Központ Vezetőségének titkárává választották, azonban október 24-én Losonczy Gézával együtt lemondott, mert nem értett egyet a Gerő-féle értékeléssel és politikával. November elsején az alakuló MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának a tagja lett. November 4-én a jugoszláv követségre menekült, majd őt is Romániába internálták. 1958 júniusában, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként 12 év börtönre ítélték, 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult. Szabadulását követően a közélettől visszavonultan élt, agrártörténeti és agrárgazdasági kérdésekkel foglalkozott. Ekkor készült el alapvető munkája a földreformról, s emellett számos kisebb-nagyobb tanulmányt publikált. 1977-ben az elsők között írta alá a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, elvállalta a Bibó-emlékkönyv szerkesztő bizottságának elnöki tisztét, támogatta a független sajtó megteremtése érdekében tett erőfeszítéseket, s döntő fontosságú szerepe volt a különböző szellemi és politikai irányok mentén szerveződő ellenzéki és rendszerkritikus értelmiségi csoportok közötti párbeszéd megteremtésében, a politikai együttműködés lehetőségeinek fenntartásában. Ennek az integráló szerepnek a Monori Találkozó megvalósulása volt a legsikeresebb pontja. 1986-ban halt meg Budapesten.