Gyöngyösi Miklós 1929. augusztus 8-án született
budapesti munkáscsaládban.
Szüleit 1943-ban egy bombatámadásban elvesztette. Az
elemi után két évig polgáriba járt,
majd ezt abbahagyva vízvezeték-szerelő szakmát
szerzett; rövid ideig szakmájában dolgozott. 1951-ben közveszélyes
munkakerülés vádjával került bíróság
elé, ahol lopásért és sikkasztásért
három hónap börtönbüntetésre ítélték.
Büntetését Pálhalmán töltötte,
ugyanazon év karácsonyán szabadult. A következő
évben több ügyben indítottak eljárást
ellene, végül összbüntetésként hat év
három hónapra ítélte a Budapesti Megyei Bíróság,
de a következő év nyarán már feltételesen
szabadult. Nemsokára azonban újból elítélték.
1956. október 29-én szabadult Ormospusztáról,
Budapestre utazott, és csatlakozott a Landler Jenő utca 44.
számú házban lévő felkelőcsoporthoz.
A november 4-e utáni harcokban kitűnt bátorságával,
hamarosan ő lett az egység parancsnoka. A kilátástalanná
váló fegyveres küzdelmet november 8-án szüntették
be. Ezt követően bekapcsolódott a politikai ellenállásba:
részt vett röpcédulák, illetve az Élünk
című illegális lap készítésében.
A bírósági ítélet szerint 1956.
november 18-án meggyilkoltak egy ismeretlen férfit, akit ÁVH-snak
véltek. Társával éppen egy stencilgépet
szállított, amikor a szovjet katonák 1956. december
5-én letartóztatták őket. Első fokon a Fővárosi
Bíróság különtanácsa az ún. Tóth
Ilona-perben gyilkosság és izgatás vádjával
halálra ítélte 1957. április 8-án. Ezt
a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság
Népbírósági Tanácsa jogerőre
emelte, miközben az első fokú ítélet minősítését
izgatásról szervezkedésben való részvételre
súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték.