Gyöngyösi Miklós 1929. augusztus 8-án született budapesti munkáscsaládban. Szüleit 1943-ban egy bombatámadásban elvesztette. Az elemi után két évig polgáriba járt, majd ezt abbahagyva vízvezeték-szerelő szakmát szerzett; rövid ideig szakmájában dolgozott. 1951-ben közveszélyes munkakerülés vádjával került bíróság elé, ahol lopásért és sikkasztásért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Büntetését Pálhalmán töltötte, ugyanazon év karácsonyán szabadult. A következő évben több ügyben indítottak eljárást ellene, végül összbüntetésként hat év három hónapra ítélte a Budapesti Megyei Bíróság, de a következő év nyarán már feltételesen szabadult. Nemsokára azonban újból elítélték. 1956. október 29-én szabadult Ormospusztáról, Budapestre utazott, és csatlakozott a Landler Jenő utca 44. számú házban lévő felkelőcsoporthoz. A november 4-e utáni harcokban kitűnt bátorságával, hamarosan ő lett az egység parancsnoka. A kilátástalanná váló fegyveres küzdelmet november 8-án szüntették be. Ezt követően bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében. A bírósági ítélet szerint 1956. november 18-án meggyilkoltak egy ismeretlen férfit, akit ÁVH-snak véltek. Társával éppen egy stencilgépet szállított, amikor a szovjet katonák 1956. december 5-én letartóztatták őket. Első fokon a Fővárosi Bíróság különtanácsa az ún. Tóth Ilona-perben gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélte 1957. április 8-án. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte, miközben az első fokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték.