Kende Péter: A Szabad Nép szerkesztőségében

A tájékoztatás előzményeként azt kell elmondani, hogy semmit nem tudtunk arról, hogy valami készül. Arról nem volt tájékoztató, hogy magyar pártküldöttség ment ki Moszkvába. Ezzel szemben azután, hogy a központi vezetőségi határozat megszületett, bizalmasan tájékoztatták a párt belső aktíváját. Hogy ez mit jelentett egy megyei pártbizottságon vagy mit jelentett egy minisztériumban, azt nem tudom megmondani, de azt tudom, hogy a Szabad Nép szerkesztőségében ez azt jelentette, hogy a főszerkesztő összehívta a szerkesztőbizottságot és azokat az embereket, akiket - mondjuk így - a szerkesztőség magjának tekintett. Ez lehetett úgy tíz-tizenöt ember, köztük voltam én is. És felolvasta nekünk a neki átadott központi vezetőségi határozatot. Tehát én a saját fülemmel hallottam a teljes dokumentumot 1953. június végén. Ez a szöveg mellbevágó volt. Úgy kezdődött, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Rákosi Mátyással az élen az elmúlt években súlyos hibákat követett el. Ez valami olyasmi volt, mintha egy nagyon vallásos embert behív a pap és hivatalosan közli vele, hogy az Úristenről kiderült, hogy néhány napot engedély nélkül a pokolban töltött. Az kétségtelen, hogy ez a pártiromány frenetikus hatást tett a jelenlévőkre. Ugyanakkor tájékoztattak arról is, hogy egy delegáció Moszkvában volt, és hogy annak kik voltak a tagjai, továbbá hogy milyen személyi változások lesznek a Központi Vezetőségben, illetőleg a Politikai Bizottságban. És ezek annyira megbolygatták az embereket, hogy teljesen magánjellegű diskurzusok kezdődtek a szerkesztőség vezető tagjai között. Ez természetesen nagyon nagy változást jelentett, a többség számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy sok minden másképp van.

Ez az esemény kétségkívül megindított egy belpolitikai gondolkodást, mert hiszen nem lehetett megtiltani azoknak, akik ilyen tájékoztatást kaptak, hogy elkezdjenek arról gondolkodni és beszélgetni, hogy mi van ennek a hátterében, hogy kell ezt értékelni, milyen következtetéseket kell ebből levonni. És ezek a következtetések ebben az esetben nem voltak olyan sematikusak és mechanikusak, mint minden addigi párthatározat esetében. Az addigi párthatározatoknak az volt a lényegük, hogy fokozni kell a harcot, javítani kell a munkát, még magasabb szintre kell emelni ezt meg azt. Itt most egy egész más dologról volt szó. Ez egy tabula rasát teremtett, mert itt a kommunista párttól azt követelték, hogy tökéletesen vizsgálja felül az eddigi vonalát. Ebben a helyzetben a Szabad Nép szerkesztősége is két vagy több részre szakadt. Voltak akik számára ez egy érthetetlen, nyugtalanító, megmagyarázhatatlan és lelkük mélyén nem is igazolható bunkóütés volt, míg mások - és most elsősorban magamra gondolok - számára ez egy ha nem is várható, de nem egészen meglepő folytatása volt annak a desztalinizációnak, amelynek a jövetelét én már előbb láttam; először külpolitikai jeleken, másodszor szubjektíve átéltem, és amelynek ez már csak a harmadik lépése volt. Azt gondoltam magamban, hogy ez jó dolog, mert itt akkor most felszabadulunk, ez akkor most valamilyen üdítő változást jelent.


(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 84. számú interjú, készült 1987-ben.)

Kende Péter (1927), újságíró, politológus, szociológus, egyetemi tanár. 1947-től a Szabad Nép munkatársa, 1949-től külpolitikai szerkesztője. 1955-ben állásából elbocsátották. 1956-ban a Magyar Szabadság, majd az illegális Október Huszonharmadika egyik szerkesztője. 1957-ben Párizsba emigrált. 1959-1964 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet főmunkatársa, 1962-1988 között a párizsi Irodalmi Újság cikkírója. 1978-1991 között a Magyar Füzetek alapító szerkesztője. 1989-től az 1956-os Intézet társelnöke, 1993 óta az MTA külső tagja.