hospes, udvarnok, jobbágy
hospes (latin vendég)
Az Árpád-korban a földműves- és kézművesfoglalkozást egyaránt űző szabad idegenek - de nem feltétlenül idegen nemzetiségűek - társadalmi csoportja. Az idegen egyrészt kiváltságolt, másrészt más védelme alatt állt. Kiváltságként kapott hospesjoguk rögzítette előjogaikat. Kisebb részük a városi polgárságba, nagyobik részük a jobbágyságba olvadt.
TI
udvarnok (szláv dvor: udvar)
A királyi udvartartás ellátására rendelt népek neve Magyarországon. Az udvarnokok egy-egy nagyobb udvarház ellátására voltak állítva, ahol a többnyire úton levő királyi udvar felélte a terményeket. Vezetőjük eredetileg a nádor, aki amikor gazdasági funkcióit elveszítette, akkor is az udvarnokok bírájaként működött. Szolgaállapotúak voltak, tízes és százas rendszerbe voltak beosztva. Szervezetükre csak a természeti gazdálkodás körülményei között volt szükség. A 14. században jórészt jobbágyokká lettek.
TI
jobbágy
Magyarországon a 13. század közepétől a földesúri uralom alatt álló szabad parasztok neve. A magyar jog szerint a földjüket csak használatba kapták uruktól; a munkaeszközeik, az irtásföldek és a szőlők saját tulajdonukat képezték. Kisebb jogvitáikban földesuruk joghatósága, az úriszék alá tartoztak. A földesúrnak különböző adót fizettek, melyet az urbárium rögzített. A jobbágy-paraszt kifejezések Európában nem egymás megfelelői, Magyarországon azonban a kései középkorban megközelítőleg ugyanazt jelentették. Anyagilag-jogilag eltérő helyzetű rétegek tartoztak ide. A zsellérek és a mezővárosi polgárok is jobbágynak számítottak.
TI |
|