főkegyúri jog, királyi tetszvényjog

Konstanz
Zsigmond pecsétje 2
Zsigmond 4
főkegyúri jog

A magyar királynak az apostoli királyság eszméjén alapuló, a főpapi székek betöltéséhez fűződő joga, a kegyúri jog országos megfelelője. A pápaság hivatalosan soha nem ismerte el, mert az egyházi jog szerint a püspök a székeskáptalan választásából és a pápa megerősítéséből nyerte el méltóságát. A király is rendelkezett törvényes eszközökkel, amelyek révén befolyásolhatta a királyi tanácsi tagsággal járó megyéspüspökségek személyi összetételét. Az egyház elismerte a király ajánlási jogát a káptalan számára, valamint a választás eredményével kapcsolatban hozzájárulási, beleegyezési jogát. Végül a pápához való felterjesztés kapcsán a királynak módjában volt megválasztatott jelöltjét bemutatni, támogatását kérni a római kúriánál. A magyar királyok főkegyúri jogát Zsigmond király a konstanzi zsinaton szerette volna elismertetni. A bíborosok az 1417. szeptember 19-én kiadott ún. "konstanzi bullában" ígéretet tettek arra, hogy a leendő pápák azt a személyt nevezik ki magyar egyházi javadalomba, akit a király ajánl, akiért kérvényt ad be. Ez nem a zsinat által kiadott, a főkegyúri jogot kánonjogilag elismerő kiváltságlevél volt tehát, hanem csak a bíborosok kötelezettségeit tartalmazó ígérvény. Ezért a pápák a későbbiekben nem tekintették érvényes egyházi jogforrásnak, sőt többször a kánonjoggal ellentétesnek mondották, a magyar közvélemény és az uralkodói gyakorlat azonban a 15. században ennek szellemében járt el. A bíborosok által a királynak tett engedmények okát a "bulla" azzal magyarázza, hogy Magyarország a hívők pajzsa és bevehetetlen fala, amely lényegében a későbbi "Magyarország a kereszténység védőbástyája" cím első előfordulása.

RGY


királyi tetszvényjog (placetum regium)

A királynak az a joga, amely szerint az egyházi rendeletek kihirdetését és végrehajtását előzetes uralkodói jóváhagyástól teszi függővé. Magyarországon Zsigmond 1404-es határozata vezette be, amelyben elrendelte: azokat az egyházi javadalmakat, amelyeket korábban pápák, pápai követek és főpapok adományoztak, ezentúl csak a király hatalma alapján és az ő hozzájárulásával lehet elnyerni. Érvénytelennek nyilvánította azokat az ítéletleveleket, amelyeket a pápa, a bíborosok vagy szentszéki tisztségviselők adnak ki. Aki pedig külön királyi engedély nélkül ilyet elfogad, kihirdet vagy végrehajt, arra a dekrétum súlyos büntetést: javadalom-, jószág- és fővesztést rendel. A rendelet egyébként a kánoni jog szerint törvénytelen, mivel a Szentszék jogait ruházta az uralkodó önmagára.

RGY