háziasítás, szőlőművelés-bortermelés, távolsági kereskedelem
háziasítás (latin domesticatio)
Az állatok háziasításával már a honfoglaló magyarok is foglalkoztak, akiknek állatai - csontjaik tanúsága szerint - eltértek az itt élők állatállományának csontjaitól. A honfoglalást követően egyre elterjedtebbé vált a sertés-, a baromfi- és főként a szarvasmarhatartás. A házak mellett tartottak kutyát, macskát. Továbbra is az egyik legfontosabb háziállat volt a ló, melynek húsát azonban az egyház tiltása miatt egyre kevesebben fogyasztották. A ridegtartás helyébe az istállózó állattartás lépett, ezt mutatják a fellelt állatcsontok növekvő méretei.
Felhasznált irodalom:
Bartosiewicz László ( Takács István: Állattartás. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 38-39.
SGY
szőlőművelés - bortermelés
Valószínűleg a római hódítás előtt már folyt szőlőművelés a Kárpát-medencében. A honfoglalók- és az Árpád-kori magyarság körében is folytattak szőlőművelést. Az ilyen foglalkozást űzőket vinitornak nevezték. Döntő változást hoztak a magyarországi szőlőművelés területén a 12-13. században hazánkba érkező latinok, akik már fejlettebb technológiát alkalmaztak. A 13-14. században az egyik legkelendőbb magyar exportcikk a bor lett. Királyaink a 13. századtól kiváltságokkal támogatták a városok bortermelését és kereskedelmét. A középkori Magyarország legismertebb, legjobb minőségű, Európában is kedvelt itala a szerémségi bor volt.
Felhasznált irodalom:
Égető Melinda: Szőlőművelés és borászat. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 656.
SGY
távolsági kereskedelem
A magyarok távolsági (külföldi) kereskedelmi tevékenységére először a 960-as évekre vonatkozó adatok utalnak, ekkor a prágai és bulgáriai vásárokon fordultak meg, s a rabszolga-, ón- és prémkereskedelemben vettek részt, illetve lovat és ezüstöt adtak el. A 12. századtól a magyar kereskedők főként állatot (elsősorban lovat), később sót szállítottak külföldre. Ezen árucikkek mellett a 13. század elejéig még gabonát, gyümölcsöt, fát, fakészítményeket, bőrt, szűcsárut, mézet, halat, viaszt és fémeket exportáltak.
Magyarország ekkor katonai felszereléseket, kézműipari termékeket és luxuscikkeket importált. A 13. században Velencéből, Csehországból, Lengyelországból, Franciaországból, a német- és osztrák területekről érkeztek ide kereskedők. Ez az amúgy is kiterjedt kereskedelmi tevékenység a 14-15. században tovább bővült Firenzével, Havasalfölddel, moldvai kereskedőkkel. Királyaink kiváltságokkal, árumegállító jogokkal, más esetben zárlattal ösztönözték, illetve védték a magyarok távolsági kereskedelmét.
Felhasznált irodalom:
Teke Zsuzsa: Külkereskedelem. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 388-389.
SGY |
|