Vissza a tartalomjegyzékre

NYELVTÖRTÉNET

AZ ÓMAGYAR KOR
A KOR NYELVI RENDSZERE



AZ ÓMAGYAR KOR

A kor nyelvi jellemzése

Az Anjou-ház és Zsigmond király uralmának ideje a magyar nyelv története szempontjából az ómagyar kor derekának, középső szakaszának tekinthető. A magyarság önálló életében megindult és az Árpád-korban szélesebb körűvé vált hang- és alaktani változások erre az időre kiteljesednek és megszilárdulnak. Az anyagi műveltség terjedésével párhuzamosan halad a szellemi művelődés is. A szókincs gazdagodik. Megnő az iskolák száma, s ezekben nemcsak egyházi, hanem világi személyek is tanulnak.

Terjed az írásbeliség. Egyre többen látogatják a külföldi iskolákat, mint pl. a párizsi, páduai, bolognai, prágai, bécsi, krakkói egyetemet. Hazánkban is létesülnek egyetemek: Pécsett 1367-ben, Óbudán 1389-ben. A művelődés szélesebb körűvé válása elősegíti a nyelv további fejlődését is, s ez egyre alkalmasabbá válik a mondanivaló mind pontosabb, árnyaltabb kifejezésére.

A királyi kancelláriában és az oklevél-kiállító hivatalokban készülő oklevelek száma ekkor már ezrekre rúg. A bennük található magyar szórványadatok főként a kor szókincsére, hang- és alaktani viszonyaira nézve adnak felvilágosítást. A 14. század végétől kezdve pedig már nagyobb terjedelmű írásművek is készülnek, amelyek gazdag anyagot szolgáltatnak a kor nyelvállapotának, fejlettségének megismeréséhez. Ezek a nyelvemlékek részint egyházi, részint világi tárgyú írások.

Egyházi tárgyú nyelvemlékek

Az egyházi tárgyú nyelvemlékek többségükben kódexek. Legrégibb kódexünk az Assziszi Szent Ferenc legendáit tartalmazó Jókai-kódex. Ez az első kézzel írott, teljesen magyar nyelvű könyvünk, amely egy 1372 után latinból fordított kódexnek 1448 körül készített másolata. Az eredeti szöveget obszerváns ferences szerzetesek fordították le latinul nem tudó klarissza apácák vagy óbudai beginák számára. Az eredeti fordítás elveszett, csak másolata maradt fenn. A másolat Óbudán (esetleg Gyöngyösön) készülhetett.

A Jókai-kódex szövege több latin forrásból merít. Legnagyobb része az "Actus Beati Francisci et sociorum eius" ('Szent Ferencnek és társainak élete') című, 14. századi legendagyűjteményből való. Ez a forrás főként Szent Ferencnek Krisztushoz való hasonlatosságát mutatja be. Elbeszéli Szent Ferenc negyvennapi böjtjét, Alverna hegyén való ájtatoskodását; elmondja, hogyan nyerte el Krisztus öt sebét, hogyan alapította meg a ferences szerzetet.

Kedves epizódokat, csodákat is említ: hogyan "fordólt meg" (azaz: tért meg) Szent Ferenc kérésére Gubbióban egy "fene" ('vad') farkas, hogyan prédikált a szent "húgainak, madaracskáknak". A Szent Ferenc erényeit: szegénységét, alázatosságát, buzgóságát felsoroló részleteket a "Speculum perfectionis" ('A tökéletesség tükre') című legendagyűjteményből merítették a fordítók. Ezenkívül felhasználták még Szent Bonaventurának Szent Ferencről írott életrajzát is.

A Jókai-kódex helyesírása mellékjel nélküli: a kancelláriai helyesírás gyakorlatát követi. Nyelve erősen régies: a másolás a korabelinél jóval korábbi nyelvállapotot mutat. Helyesírása pl. egyes szavakban nem tükrözi a magánhangzók nyíltabbá válását: így pl. (mai helyesírással): husszú 'hosszú', társot, lossan 'lassan', magamot, fiadot. A mássalhangzók változásai közül nem jelöli az mt > nt hasonulást (pl. himt, romt, cimterem 'cinterem'), sem a -val/-vel rag hasonulását: malasztval, járásval, sebességvel stb. Sok, azóta elavult szót használ: pl. álojt 'vél', ösztövérít 'fogyaszt, soványít', késál 'küzd', leuzát 'botrány'.

A templom helyett még az egyház szót használja; a puszta szónak még nem ismeri főnévi 'pusztaság' jelentését, helyette a kietlen áll ugyanebben a jelentésben. Feltűnő viszont a sok tudatos szóalkotással, képzéssel és összetétellel alakult szó: kedveletes 'kedves', jelenségbeli 'magán, egyéni', községbeli 'közös', átkoztattak 'elkárhozottak', hogyhana 'mintha'. A kódex mondatainak felépítése erősen latinos. A latin szöveget sokszor ügyetlenül szóról-szóra fordítja, s ennek nemcsak az értelmét, hanem minden viszonyító eszközét, szórendjét, szenvedő igehasználatát, egyeztetéseit is követi.

Első magyar bibliafordításunk a Huszita Biblia. Ez a huszita mozgalom egyetlen magyar nyelvű terméke. A Bibliát (vagy legalábbis annak legnagyobb részét) két szerémségi világi pap: Pécsi Tamás kamonci oltáros pap és Újlaki Bálint mester belcsényi plébános fordította le. Mind a ketten a prágai egyetemen tanultak 1399-1411 között, és ott megismerkedve Husz János tanaival, maguk is huszitává lettek. A bibliafordítást 1416 körül kezdhették meg és 1441 előtt fejezhették be. Husz tanaival együtt a mellékjeleket használó huszita helyesírást is átvették és fordításukban alkalmazták.

A fordítást a katolikus tanítástól eltérő szellemben készítették. Ennek jellegzetes példája, hogy a spiritus sanctus 'Szentlélek' kifejezést az eretneknek tartott szent szellet szókapcsolattal fordították le. Az eretnekségük miatt őket üldöző ferences inkvizítorok elől Tamás pap 1439-ben sok hívével együtt Moldvába menekült, de üldözőik ott is utolérték és a bibliafordítást elkobozták. Az elkobzott fordítást azonban - szerencsére - nem semmisítették meg, hanem később maguk is felhasználták. Az eredeti fordítás a 15. század folyamán mégis elpusztult, szövege csak másolatokban őrződött meg. A Huszita Biblia szövegét őrző kódexek a következők:

A bibliafordítás legrégebben másolt kódexe a Bécsi-kódex, amely 1450 körül készülhetett az eredetiről. Az Ószövetség egyes kisebb könyveit tartalmazza: Rut, Judit, Eszter, a Makkabeusok, Báruk, Dániel és a tizenkét kisebb próféta könyvét. Az egyes könyvek sorrendje nem követi a Vulgata sorrendjét. A kódex három kéz írása. Legnagyobb része a második kéztől származik. A másolók sok íráshibát vétenek, de híven követik a huszita helyesírás jelöléseit. A nyílt és zárt e hang jelölése ebben a kódexben a legkövetkezetesebb.

Az időrendben másodikként másolt kézirat a Müncheni-kódex. Tartalma az Újszövetség négy evangéliuma. Az evangéliumok elé kötött hártyaíven egy tizenkét lapos magyar kalendárium van, az ünnepek és a szentek nevével és egy naptárkerékkel. Ennek segítségével minden évre meg lehetett szerkeszteni az az évi naptárt. A kódex naptárkereke az 1416 és 1435 közötti évsorra érvényes; ez mutatja, hogy a bibliafordítást 1416 után kezdhették el.

A Müncheni-kódexet három kéz másolta. A másolás nem olyan következetes a helyesírásban (különösen az e hangok jelölésében), mint a Bécsi-kódex. A legnagyobb rész másolója János evangéliumának befejező mondata után odaírta nevét és a másolás befejezésének helyét és idejét. Eszerint a másoló Henzsel Imre fia, Németi György volt; munkáját a moldvai Tatros városában fejezte be 1466-ban. Neve, a Németi, arra utalhat, hogy szász nemzetiségű családból származhatott.

Az Apor-kódex több különböző eredetű és tartalmú kéziratból állt össze. Lehet, hogy többszöri másolás eredménye, erre mutat számos betűhibája és szótévesztése. Másolói valószínűleg már katolikus szerzetesek voltak. Csak az ószövetségi zsoltárokat tartalmazó, 1490 körül készült része származik a Huszita Bibliából. Ez a rész két kéz munkája. A többi részt négy kéz másolta. Ezek már a 16. századból valók, s katolikus szellemű fordításokat tartalmaznak. 1500 körül készülhetett az úgynevezett "három jeles szolgáltatás", amely három Mária-ünnep szertartásrendjét mondja el. Az 1510 körül keletkezett részben középkori himnuszok, ószövetségi imádságok vannak. 1515 körül másolhatták a Jézus kínszenvedését leíró részletet.

A Huszita Biblia három kódexét tartalma és nyelve, kifejezésmódja is szorosan összefűzi. A bibliafordítás eredeti nyelvállapotát a Bécsi-kódex őrizhette meg, a másik két kódexbe a másolók belevitték saját nyelvjárásukat. A fordítóknak számos nehézséggel kellett megküzdeniük, hogy a Biblia kultúrájának gazdagságát magyar nyelven kifejezésről-kifejezésre visszaadhassák. Munkájuk során elsősorban a hazai kereszténység gyakorlatában már használt bibliai, egyházi nyelvi elemek, a misékből ismert magyar nyelvű szemelvények lehettek segítségükre, de sokat merítettek a népi nyelvkincsből is. Ismerhették a német és cseh bibliafordításokat, s szóhasználatukra ezek is hatással lehettek.

Szóképzés, összetétel, régi szavak felújítása révén több mint kétszáz új szót is alkottak. Sok különleges, azóta elavult szavuk van, pl. álnalkodat 'csel', címerlet 'cím', ragadozat 'préda', villamodat 'hajnal', levált 'farizeus', hirvadat 'halványság', monnó 'mindkettő', holval 'reggel'. Nyelvükre jellemzők a határozószók és névmások nyomósított formái; pl. míglen, mikoron, netalántál 'talán', önnön bennük, minenmagunk. Ugyanígy jellemző egyes sajátos kötőszavaik következetes használata; pl. monnal 'mint', és úgy 'tehát', mint, miként, miképpen.

Mondataikban feltűnően gyakran fordulnak elő egyes, később elavuló igealakok, mint pl. az -nd jeles jövő idő (látand, üldözend, meghaland). Mondataik felépítése, az igemódok és igeidők egyeztetése sokszor mutat latin hatást. A nyelvi darabosságok, latinosságok ellenére mégis elmondható, hogy a Huszita Biblia fordítói megteremtették a 15. század irodalmi nyelvét.

Az egyházi tárgyú nyelvemlékek között említhető még a "Marosvásárhelyi sorok és Marosvásárhelyi glosszák" néven ismert rövid emlék is. Ezt a marosvásárhelyi Koncz-kódexben fedezték fel. Ismeretlen fordítója 1410 körül készítette. Tartalma az Ószövetség egyik könyvének, az ún. Királyok könyvéből való fordítás. Szövegében több hiba, félreértés van. Nyelvét az ajakkerekítés nélküli kiejtést jelölő magánhangzók jellemzik; pl. melléled 'mellőled', midén 'midőn', kelket 'kölyket', tivis 'tövis'. Az emlék fordítója a bibliai szöveg mellé négy rövid glosszát (összesen 11 szót) is írt.

Ugyancsak egyházi jellegű a Laskai sorok néven ismert, 1433-ból való kis emlék. Ez egy latin nyelvű kódex öt sornyi magyar szövege. Szerzője Laskói Demeter bencés szerzetes. Az emlék verses könyörgés a kenyér színe alatt jelen lévő Krisztushoz, egy ugyancsak versben írt latin könyörgésnek költői szépségű fordítása. Nyelvét a zártabb magánhangzók (i, ü) használata jellemzi. Helyesírása a kancelláriai helyesírásra emlékeztet.

Világi tárgyú emlékek

A korszak világi tárgyú nyelvemlékei csaknem mind latin-magyar szójegyzékek. Ezek tulajdonképpen korabeli szótárak. A latin nyelvtanulás megkönnyítésére készültek, s az iskolai oktatásban, valamint a kancelláriákban használhatták őket. Bennük a latin szavak fogalomkörök szerint vannak csoportosítva; a magyar jelentések a latin szavak fölé vannak írva. Szójegyzékeink a középkori magyar szókincs, szóképzés és szavaink jelentéstörténete szempontjából rendkívül értékesek. Legrégibb szótáraink is ezekből fejlődtek ki.

Legkorábbi latin-magyar szójegyzékünk a Königsbergi szójegyzék, amely 1380 körül készülhetett. Talán a királyi kancelláriában használták. Latin szavainak száma 159, de csak száz szó kapott magyar értelmezést. Két deák munkája, akik valószínűleg német anyanyelvűek voltak. A szójegyzék rokonsági szavakat, az érzékek, jó és rossz tulajdonságok, indulatok, betegségek megnevezéseit, ruhaneműk, eszközök, fegyverek neveit tartalmazza.

A Besztercei, a Schlägli és a Soproni szójegyzék egyetlen közös eredetre vezethető vissza. Mindegyik szójegyzék több elveszett másolat közvetítésével készült. Az eredeti szójegyzéket 1380-1390 között készíthették. Mintája egy bajor-osztrák földön keletkezett latin-német szójegyzék latin anyaga lehetett.

A Besztercei szójegyzéket 1395 körül másolta egy vándortanító, Tótországi György. A szójegyzék valószínűleg városi iskolában használt tankönyv lehetett. 1316 magyar szót tartalmaz, 21 fogalomkör szerint csoportosítva. Sok olyan szót is felsorol, ami mára már kihalt; pl. hort 'agár', pikonhog 'egy fajta sisak', pakocsa 'csúfolódás', kotorgárt 'pajzs', higy 'fülönfüggő', egyveng 'testvér'. Szavainak nagy része még a mainál zártabb magánhangzót mutat; pl. iszop 'iszap', sum 'som', lopus 'lapos'. Művelődéstörténeti érdekessége, hogy bár részletes leírást ad a Zsigmond korabeli fegyverekről, a tűzifegyverek neveit nem ismerteti.

A Schlägli szójegyzék 1405 körül készült, másolója ismeretlen. A szójegyzék 2140 magyar szót tartalmaz; ezek 32 fogalomkört ölelnek fel. Szavai között már olyanok is találhatók, amelyek a szellemi művelődés körébe tartoznak; pl. elme, értelem, szándék, ok. Az irodalmi műveltség körébe tartozó szavai még pl. a hangszernevek (kürt, síp, gajd 'egy fajta fúvós hangszer', hegedű, lant) és a mulattatók foglalkozásnevei (kürtös, igric 'énekmondó', dobos) is. Kihalt szavak itt is előfordulnak, pl. verő 'kalapács', kőláb 'oszlop', álltetem 'állkapocs'. Néhány szavában a mainál zártabb magánhangzó jelentkezik; pl.: harum 'három', habus 'habos', orrus 'orros'.

A Soproni szójegyzék egy nagyobb szójegyzék töredéke lehet. Csupán öt fogalmi csoportot ölel fel, 217 szót tartalmaz. 1435 körül másolták. Gyakorlatlan, hibás írása arra utal, hogy másolója tanuló lehetett. Az emlék jóval kisebb ugyan, mint a Besztercei és a Schlägli szójegyzék, de tartalmaz olyan szavakat is, amelyek nincsenek meg a korábbi nagyobb szójegyzékekben.

Egy jász-latin szójegyzékben található az 1422 után készült Jász szójegyzék. Összesen 6 (esetleg 8) magyar szó van benne. Ezek étel- és italnevek, főzéshez szükséges dolgok megnevezései, pl. vaj, árpa, fú 'vadkacsa'.

A szójegyzékekhez hasonló típusú szószedet a Rotenburgi János deák magyar nyelvmestere néven ismert emlék. Szavai német anyanyelvű ember feljegyzései. A deák 1418-1422 között egy 1418-ban írt latin nyelvű tankönyv lapjára felírta a számára legszükségesebb magyar szavakat és kifejezéseket, így pl. a rokonságneveket, a táplálkozás, mosás, ruházkodás, a mindennapi élet szókincséhez tartozó megnevezéseket. Sőt, feljegyzett néhány obszcén kifejezést is. A nyelvmester mondattöredékeket, rövid mondatokat is tartalmaz, pl. "tied-e ez ?", "adj te bort!"; "hová mégy?"; "neked szólok".

A világi tárgyú nyelvemlékek között rövidebb-hosszabb glosszákat is találunk. A Mondseei glosszák elnevezést viselő 3 szavas glosszát ("ravasz 'róka' átkozta szél") az 1390 körüli években írták a felső-ausztriai mondseei apátság legendákat tartalmazó kódexébe. Egy Esztergomból Bécsbe került iskoláskönyvben találhatók az 1423 körüli időből való Bécsi glosszák. A glosszákat négy személy írta. Egyikük, mint neve elárulja, Bélai Jakab német anyanyelvű diák volt, aki a magyar nyelvet együtt tanulhatta a latinnal. A legterjedelmesebb glosszagyűjtemény a Schlägli glosszák. Ez 130 szót tartalmaz; 1430 körül másolhatták abba a latin kódexbe, amelyhez a Schlägli szójegyzék volt hozzákötve. A glosszák többsége főnév: növény- és állatnév.

A KOR NYELVI RENDSZERE

A szókészlet

A kor nyelvemlékei mind a szókészlet, mind a nyelvtani rendszer alakulása terén a nyelv gazdagodásáról, erőteljes fejlődéséről tanúskodnak. A szókincs magvát továbbra is az ősi örökség szavai: az uráli, finnugor, illetve ugor korból hagyományozódott szavak alkotják. Élnek a korai, honfoglalás előtti török és egyéb jövevényszavak is. Mindezekből képzés és összetétel útján ebben az időben is számos új szó keletkezik. Ebből a korból adatolható pl. a képzett szavak közül a szól, remél, szerez, habozik, forgács, szerzet. Az összetett szavak közül pl. a szerszám, timsó, szűkszerű 'szűk', társzekér jelentkezik. Eleven a belső szóteremtés is; pl. rí, óhajt, köp, hurut 'köhög', üvölt, ah, no, rendül, háborodik.

A belső keletkezésű szavak körében nemcsak a fő szófajok (igék és névszók), hanem az egyéb szófajok is fejlődést mutatnak. A határozott névelő, amelynek kialakulása a korai ómagyar korban kezdődött el, ebben az időben már határozottabban elkülönül a főnévi mutató névmástól, névelői szerepe megszilárdul. Ekkor indul meg az egy számnévnek határozatlan névelővé való fejlődése is. A személyes névmások körében megszaporodnak a nyomósító szerepű ön, ten, tennen, minnen 'mi' formák. Bővül a kötőszók és módosítószók, a határozószók és az igekötők tartománya is.

A más népekkel való sűrű érintkezések következtében megnő a kultúra, a vallás, a mindennapi élet különböző területeire, a növény- és állatvilágra, a gazdasági életre vonatkozó jövevényszavak száma is. Latinból való átvételek pl. cédrus, cinterem, legenda, fundál, július. Olasz jövevényszavak pl. a lándzsa, egres, mandula, dézsma, füge, korcsolya. A franciából vehettük át pl. a paraj, lakat, tárgy, címer, kilincs szavunkat. Németből való pl. a bognár, erkély, csűr, font, hóhér, kalmár, lant, példa. Szláv eredetű pl. a gabona, jászol, ige, pecsét, kapca, galagonya, póráz, lencse, kár, parancsol. Átvettünk ebben az időben néhány szót a ruménból (pl. ficsúr) és a kunból is (kalauz).

A tulajdonnevek körében is változás indul meg. A személynevek a korai ómagyar korban még egyeleműek voltak. Részben a korábbi világi névadáson alapultak (pl. Fekete, Szőke, Szár 'kopasz'), részben egyházi eredetű, a keresztségben kapott nevekként jelölték viselőjüket (pl. János, Iván, Benedek, Mihály). A 14. században megkezdődik a kételemű nevek használata is. A birtokviszonyok alakulása ugyanis szükségessé tette a birtoktulajdonosok nevének pontos megkülönböztetését. Az egyelemű személynévhez társuló megkülönböztető névelem kezdetben latinos formában, a dictus 'mondott, nevezett', vagy filius 'fia' szóval kapcsolódott a keresztnévhez.

Példák a nevekre a Magyar Oklevél-szótárból: Antonius dictus Kerekes 'Kerekesnek nevezett Antal'; Petrus dictus Fekete 'Feketének mondott Péter'; Ladislaum filium Petew 'Pető fiát, Lászlót'. A dictus elem később el is maradt a névből: Jakobus Oregh 'Öreg Jakab'; Georgii Kun 'Kún György'. Az apára való utalás is gyakran már magyar elemmel, a fia szóval történik; pl.: Pálfiajános; Demeter fia István. A későbbiekben a név megkülönböztető eleme öröklődő családnévvé vált; pl. (helynevekben): Egrimihályháza; Varjujánosháza. Az alacsonyabb néposztályokban a családnév csak a 16-17. században alakult ki.

A helynévadásban csökken a helynévképzővel alkotott (-d, -s, -i képzős) nevek aránya. Megnő viszont az összetett nevek száma. Ezek egyik jellemző formája a helységnek a templom védőszentjéről való elnevezése: Szentjános, Szentimre, Szentanna. Egy másik gyakori helynévadási szokás a népnévi előtagú helyneveket hozta létre: Magyarfalu, Németfalu, Oroszmező.

A nyelvtani rendszer

A nyelvtani rendszer fejlődése az ős- és a korai ómagyar korban megkezdett irányban folytatódik tovább. A legfontosabb hangváltozások, amelyek a nyelvet hangzósabbá s a maihoz hasonlóbbá tették (mint pl. a magánhangzók nyíltabbá válása, a kettőshangzók egyszerűsödése, a mássalhangzók hasonulása), erre az időre már befejeződtek vagy befejeződésükhöz közelednek. Az eredeti hangállapotot azonban a helyesírás még sokáig őrzi.

A hangváltozások és az ezzel együtt járó különböző hangkiegyenlítődésre irányuló folyamatok következtében változások indulnak meg a szótövekben is. Az alsó nyelvállású tővégi magánhangzó (a, e), majd később a középső nyelvállású o, ö elszakad a tőtől és a toldalék részévé válik. Megindul a mai tőtípusok teljes rendszerének kialakulása; létrejönnek az egy- és többalakú tövek, a v-s tövek különböző változatai (pl. bokor: bokrot; mező: mezeje; sző: szövök; ló: lova; keserű: keserves).

Az alaktani rendszer eszközállománya kibővül. Az igeképzők körében a korábban használt egyszerű képzők mellett megjelennek a különféle összetett képzők és képzőbokrok is, mint pl.: -ng, -sít, -doz/-dez/-döz, -dokol/-dekel/-dököl, -aszt/-eszt, -asztal/-esztel, -aml/-eml, -lkodik/-lködik. Feltűnően nagy az -andó/-endő, -ván/-vén képzős igenevek száma. A névszóképzők között jelentkezik az -ós/-ős, -atos/-etes, -cska/-cske, -dad/-ded, -lat/-let, -ságos/-séges, -ságú/-ségű, -zat/-zet, a nő szóból alakult -né. Az -é birtokjel -i helynévképzővé válik.

A sorszámneveken megjelenik a kiemelő -ik jel (pl. harmadik). Az igeragozásban valamennyi igemódot és igeidőt használják. A múltban végbement cselekvés, történés kifejezésére különösen gyakori az elbeszélő múlt (mene, láta) és az összetett folyamatos múlt (megy vala). A tartós állapot leírására használják igealak helyett a -va/-ve, -ván/-vén, -atta/-ette képzős igenevet is. Sőt, ezeket személyjelekkel is ellátják; pl. Bécsi-kódex: nézvéjek 'ők nézték'; Müncheni-kódex: aluvánk 'aludtunk'; Bécsi-kódex: elmenettem 'elmentem', lakattam 'laktam'; Müncheni-kódex: evezettek, 'eveztek'.

A jövő idő kifejezése már nemcsak jelen idejű igealakkal történik, hanem az -nd jeles és a fog segédigével szerkesztett formával is. Az igék idő- és módhasználatában erős latin hatás mutatkozik: az alárendelt mondatok igei állítmánya a magyaros nyelvhasználatnak megfelelő kijelentő, illetve felszólító mód helyett sokszor feltételes módban áll; pl. Bécsi-kódex: "midőn a király víg volna"; Jókai-kódex: "parancsolá, hogy semmit ne szólna".

A névszóragozás a ragok számának növekedését mutatja. Ekkor jelentkezik először a -szor/-szer/-ször; ebben az időben válik raggá a kéj, kény szóból a -ként, valamint a kor főnév ragos alakjaiból a -kor rag. Új rag a -nként, -nkéd, a -stul/-stül, a -lan/-len is. A névszójelezésben a birtok többségét jelölő -i mellett megjelenik az -ai/-ei, majd a -jai/-jei is. A főnévi birtokos jelzős szerkezetekben a birtokos többsége gyakran kifejeződik a birtokszón is; pl. embereknek házuk.

A kor mondatrendszere változatos volt. A szövegemlékekben minden mondattípust megtalálunk. A egyszerű mondatok sorában a leggyakoribb mondatfajta a kijelentő mondat, de a kérdés, felkiáltás, óhajtás különféle kifejezésformái is jelentkeznek. Pl. Bécsi-kódex: "Avajha eladattatnánk"; Müncheni-kódex: "Jaj tinektek", "Ne akarj félned". A mondatokat vagy elválasztó írásjel nélkül, vagy ponttal, illetve vesszővel elválasztva tagolják. A kérdőjelet és felkiáltójelet még nem ismerik. A mondat állítmányaként gyakran fordul elő igenév is; pl. Jókai-kódex: "ő vala jövendő"; Müncheni-kódex: "Valának evők és ivók", "valának csudálkodók".

Az alany és az állítmány számbeli egyeztetése sokszor a latin egyeztetés mintáját követi: a mennyiségjelzős vagy gyűjtőnévi alany után többes számú állítmány áll; pl. Müncheni-kódex: "hallák a két tanítvány"; "a gyülekezet egybe gyülekezének". A mondatokban az igét és az igenevet - mint azelőtt is - tárggyal és különböző határozókkal bővítették. A szabad határozók tárháza bővül, s megnő az elvont viszonyokat kifejező kötött határozók száma is.

A főnév bővítményei közül a minőségjelző gyakran főnévi szófajú (anyagnév, színnév, rokonságot, foglalkozást jelölő) szó. Ez a helyzet elősegítette a főnévi-melléknévi kettős szófajúság kialakulását. A melléknévi igenévi jelzők körében ekkor jelentkezik először a beálló melléknévi igenév: hallandó 'hallásra alkalmas' fülek, keresendő, szeretendő alázatosság, tisztelendő fiú. Gyakori jelzőként a határozóval bővülő való igenév is; Jókai-kódex: "Szent sebekről való csuda"; Besztercei szójegyzék: "mívesnek való étek".

A mennyiségjelzős szó latin hatásra sokszor többes számban áll; pl. harminc napok, két latrok. A birtokos jelzős szerkezetekben megszaporodik a birokviszonyt erősebben hangsúlyozó -nak/-nek ragos birtokos jelzők száma: Izraelnek fiai, Szamaritánusoknak városai.

Az értelmező jelző aránylag ritka. Szerepe elsősorban a hangulatfestés és a jelzett szó pontosabb, körülírással való meghatározása.

A melléknév bővítése általános. Bővítménye mindig határozó; ez már gyakran kötött szerkesztésmódú, s különféle elvont jelentéstani viszonyokat fejez ki. A számnév és a határozószó bővítése aránylag ritkán fordul elő.

Az összetett mondatoknak jobbára valamennyi ma is használatos alá- és mellérendelő típusa előfordul. Ez is igazolja, hogy a kor nyelve már alkalmas a legkülönfélébb jelentésbeli és logikai viszonyok kifejezésére. A mellékmondatok igemód- és időegyeztetésében viszont még erős a latin hatás. A latin nyelvtől való elszakadás csak a következő nyelvtörténeti korszakban indul meg.


Vissza az oldal elejére