vendég, hospes- és költözési jog, libertinus, udvarház

vendég (hospes)

Eredetileg a 11-12. században a társadalom felső, vagyonos rétegéhez tartozó előkelő, aki hazáját elhagyva letelepülő vendégként érkezett Magyarországra, hogy a király udvarában katonai és egyéb szolgálataival szerezzen birtokot. A 12. század második felétől fogva így nevezték azokat a paraszti vendégtelepeseket is, akik kisebb-nagyobb jogi és gazdasági kedvezmények reményében települtek meg az ország kevésbé lakott vidékein, s főleg Észak-Franciaországból, Bajor-, Sváb- és Szászországból, valamint Itáliából érkeztek Magyarországra, s többnyire egy tömbben települtek le. A 13. században vendégnek nevezték már azokat a parasztokat is, akik korábbi urukat kedvezmények érdekében elhagyva más birtokos földjeire települtek.

SzK

hospesjogok

A hospesek személyes kiváltságai közé tartozott az ingó és ingatlan vagyon szerzésének, a javak elidegenítésének, illetve az örökösök javára való hátrahagyásának a joga, örökös nem léte esetén pedig a végrendelkezés szabadsága. A művelt föld után a hospes pontosan és kedvezményesen megszabott adókkal és szolgáltatásokkal tartozott, ezek közül azonban a robotteher rendszerint hiányzott. Maga a hospesközösség korlátozott önkormányzattal rendelkezett: a hospesek által maguk közül választott bíró ítélkezett (a mai polgári pereknek megfelelő) ún. kisebb ügyek-ben, míg (a büntető pereket felölelő) ún. nagyobb ügyek megítélése a területileg illetékes királyi tisztségviselő (pl. a megyésispán) jogkörébe tartozott. A hospesközösséget gyakran megillette a vásártartás, valamint a plébánosválasztás joga, továbbá részleges vagy teljes vámmentesség. A 13. század végére kiformálódó jobbágyparaszti szabadság a hospesjogok számos elemét foglalta magában. Az átlagos hospesjogok királyi kiváltságolás révén történő bővítésével fejlődtek ki a középkori magyar városi jog különböző változatai.

ZSA

költözési jog

A lakóhely és a földesúr megváltoztatásának szabadsága, mely a közszabadság minimumának tekinthető. A 13-14. század fordulója körüli évekből való királyi tanácsi határozat - mely az 1298. évi törvényekhez csatolva maradt fenn - a nemesi birtokokon élő parasztok vagy jobbágyok költözési jogát ismerte el, a királyi és egyházi birtokok szolgálónépeire ekkor még kiterjedt az archaikus tulajdoni függés köteléke. A költözés előtt szükséges volt a földesúr engedélyének megszerzése, valamint az esedékes földesúri adónak, továbbá meghatározott nagyságú költözési illetéknek a lerovása.

ZSA

libertinus

Sajátos helyzetű szolgafajta elnevezése. Magyar megfelelőjeként régebben a "szabados" kifejezést alkalmazták, mely a modern szakirodalomban ebben az értelemben már nem használatos. A libertinus a 12-13. század folyamán a világi (magán)birtok népeinek jellegzetes típusa, királyi és egyházi birtokokon csak elvétve szerepel. Jogállását tekintve szolga; a servusként emlegetett szolgáktól az különbözteti meg, hogy önállóan termelő paraszti gazdasággal rendelkezik, érvényes házasságot köthet, s elismerik önmegváltási jogát. Földesúri terheire a terményhányad és a munkakötelezettség egyaránt jellemző, az utóbbi azonban a servusoktól eltérően megszabott mértékű volt, s idővel háttérbe szorult. A 13. század végére többségük - megváltás vagy felszabadítás révén - a személyileg szabad jobbágyparasztság soraiba emelkedett.

ZSA

udvarház (latin curia, curtis)

Többjelentésű kifejezés: 1. A királyi birtokon a 11-12. században a király udvartartását ellátó szolgálónépek munkájára alapuló allodium központja, a királyi megbízott állandó szálláshelye. 2. A világi birtok (praedium, allodium) birtokközpontja. a 11-13. század első feléig. 3. A nagybirtok birtokközpontjában kőből épült palatiumok, várak. 4. A kisbirtok birtokközpontja, rezidencia. 5. Jobbágytelek illetve annak belsősége, a 14. század első harmadában az adóztatás egysége.

Szovák Kornél nyomán

Korai Magyar Történeti Lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 695.

SGY