Arisztokrácia, maiores

A honfoglalás kori társadalom szerkezetének vázlata
ARISZTOKRÁCIA

A régi nomád nemzetségfők és a bevándorolt nyugati lovagok utódainak összeolvadásából alakult ki a társadalom legfelső rétege. A király kíséretéhez tartoztak, de nem voltak hűbéri függőségben. A nemzetségfők szállásterületeiken megtartották korábbi hatalmukat, ahol a nemzetség bírái, katonai és vallási vezetői voltak. Géza nagyfejedelem uralkodása alatt érkeztek az országba nyugati lovagok, betelepülésük egészen a 12. század végéig tartott. Utódaik beházasodtak a magyar családokba és asszimilálódtak. A jövevények átadták a magyaroknak a nehéz páncélos lovasság harcmodorát. Az összeolvadást elősegítette a királyi kíséretben, a királyi tanácsban, az egyházi és világi igazgatási szervezet kiépítésében játszott szerepük.

MAIORES

Latin eredetű szó, jelentése nagyobbak, idősebbek, öregek. Az államalapítástól az 1160-as évek elejéig használták a világi főurak (arisztokrácia) jelölésére.