JEGYZETEK

[1] A régi szép időkben, amikor a még meg nem rendült, s a főként a római katolikus egyház által képviselt keresztény hit virágkorát élte, Isten könnyen megjelölhette kiválasztottjait. Önmagától értetődő volt, hogy minden uralkodó, kicsi és nagy, Isten kegyelméből uralkodott, hacsak nem exkommunikálták; még a nemesség is az anyaszentegyház áldására alapozta előjogait. A protestantizmus, ami jellege ellenére alaposan hozzájárult a hit szétzúzásához, ebben a vonatkozásban nem kezdte ki a keresztény tant, hanem Szent Pál apostollal ezt mondta: "Minden uralom Istentől való." Sőt, miközben azt hirdette, hogy közvetlenül Istentől jön, és nincs szüksége az egyház közvetítő szerepére, megerősítette az uralkodó autoritását; sőt az egyházat alárendelte az uralkodónak. Amióta azonban az elmúlt évszázad a polgári forradalommal halálos csapást mért a hitre, és összezúzott minden, e hitre épült intézményt, azóta az autoritás tana ugyancsak üggyel-bajjal próbálkozik újra megszilárdulni az emberek tudatában. A mai uralkodók is "Isten kegyelméből" való uralkodónak nevezik magukat, ezeket az egykor életszerű, hatalmas és tényleges jelentést hordozó szavakat azonban ma már a művelt osztályok, de még a nép közül is sokan régi, elcsépelt frázisnak tartják, ami alapjában véve nem jelent semmit. III. Napóleon megpróbálta újjáéleszteni, amikor kiegészítette az "és a nép akaratából" frázissal, ez viszont érvényteleníti vagy magát, vagy a másik frázist; vagy pedig azt jelenti, hogy mindazt, amit a nép akar, Isten is akarja. Akkor pedig már csak azt kell tudni, hogy mit akar a nép, és mely szerv fejezi ki a leghűbben ezt az akaratot. A radikális demokraták úgy képzelik, hogy az általános választójog alapján választott népképviselet a legalkalmasabb erre. Mások, a még radikálisabbak, kiegészítik ezt a fontosabb törvények azonnali népszavazásra bocsátásának szükségességével. Mindenki, konzervatívok, liberálisok, radikálisok és radikális szélsőségek egyetértenek abban a pontban, hogy a népet kormányozni kell, akár úgy, hogy a nép maga választja vezetőit és urait, akár úgy, hogy rákényszerítik őket, a népnek kellenek a vezetők és az urak. Mivel nincs intelligenciája, el kell tűrnie, hogy a mindenkori vezetők vezessék. Amíg az elmúlt évszázadok során az autoritást naivan Isten nevében követelték, addig ma doktrineren az intelligencia nevében teszik ugyanezt; ma már nem egy becsmérelt egyház papjai tartanak igényt a hatalomra. S mindezt akkor, amikor ez az intelligencia csődöt mond. Mert a művelt és tudós emberek, akiket általában művelt osztályoknak neveznek, még soha nem voltak erkölcsileg ilyen züllöttek, ilyen gyávák, ilyen önzőek és ilyen meggyőződés nélküliek, mint napjainkban. Gyávaságuk miatt minden tudományuk ellenére buták maradtak, és semmi máshoz nem értenek, csak a meglévő megtartásához, és ostobán azt hiszik, hogy a történelem menetét fenntarthatják brutális erőszakkal és katonai diktatúrával, azzal a katonai diktatúrával, amelyiknek ma gyalázatos módon maguk is alá vannak vetve.

Mint ahogyan az egyház és a papok, az intelligencia és az isteni autoritás képviselői mindig is összefognak a tömegek gazdasági kizsákmányolására - ez volt bukásuk fő okozója -, úgy az intelligencia és az emberi autoritás képviselői, az állam, a tudós testületek és a művelt osztályok ma éppolyan kegyetlenséggel és kíméletlen kizsákmányolással fognak össze, hogy fenntartsák végső erkölcsi erejüket, végső presztízsüket. Úgy érzik, hogy saját lelkiismeretük kárhozata leleplezte őket, és a megérdemelt megvetés elől szervezett és fegyveres önkény kegyetlen indoklásába menekülnek. Ez a három iszonyatra - a bürokráciára, rendőrségre és állandó hadseregre - épített szervezet alkotja ma az államot, a kiváltságos osztályok kizsákmányolóinak és doktriner intelligenciájának látható testét.

E rothadó és halódó intelligenciával szemben a nép tömegeiben új, ifjú és erőteljes, jövőbe mutató, életteli intelligencia van kialakulóban, mely tudományosan nem fejlődött még ki, de amely az új tudományt meg fogja szabadítani a metafizika és a teológia minden ostobaságától. Ennek az intelligenciának nem lesznek védett professzorai, prófétái és papjai, mindenkiben világítani fog, és nem épít új egyházat, nem alapít új államot, szétzúzza az isteni és emberi autoritás vészterhes és átkozott elvének utolsó nyomait, visszaadja mindenkinek teljes szabadságát, megvalósítja az emberi nem egyenlőségét, szolidaritását és testvériségét.