AZ ÁLLAMHATALMAK ELVÁLASZTÁSA EGYKOR ÉS MOST

1. Arisztotelész: Politika. (Ford. Szabó Miklós.) Bp., 1969. 1297b–1298a.

2. Bibó pontatlanul interpretálja Arisztotelészt, aki ugyan a Nikomachosi etikában a törvényhozást azonosítja az általánossal, de a különös kategóriáját itt nem használja. Egyesnek a törvénypótló népgyűlési határozatot tekinti. L. Arisztotelész: Nikomachosi etika. (Ford. Steiger Kornél.) Bp., 1971. 1135/a, 1137/b. 136. és 146. l.

3. L. Platón: Az állam c. munkáját.

4. Sztoikusok – görög és római filozófiai irányzat képviselői. A sztoikus filozófia megalapítója kitioni Zénon (kb. i. e. 336–264), a legismertebb sztoikus filozófusok rómaiak (Seneca, Marcus Aurelius) voltak. A görög és római sztoicizmus akkor keletkezett, amikor „az egyén visszahúzódott önmagába, s itt kereste a helyest és erkölcsöst, amely már eltűnt az általános életből” (Hegel).

{2-872.} 5. Nagy Sándor (i. e. 356–323) – Macedónia királya, aki – többek között – megszüntette az athéni városállamot. – Arisztotelész valóban nem foglalkozik Nagy Sándor birodalomalapításával, de hozzá kell tenni, hogy munkáinak csak kb. egynegyede maradt ránk.

6. Bűnbeesés – a keresztény vallás egyik alapfogalma. Azáltal, hogy Ádám és Éva az Úr tilalma ellenére ettek a jó és rossz tudásának fájáról (l. Mózes I. könyve, 2. rész, 16. és 3. rész, 1–22.), elkövették az ősbűnt, amelynek következménye a rosszra való hajlam, amely mindenkire átöröklődik, s amelytől – Ágoston tanítása szerint – csak az isteni kegyelem szabadíthat meg. – L. De Civitate Dei, XIV. könyv. A mai katolikus felfogásra l. Rahner, Karl–Vorgrimler, Herbert: Teológiai kisszótár. Szent István Társulat. Bp., 1980. 171–174.

7. L. Ferrero, Giuliano: A világhódító Róma. Bp., 1914. 272–283.

8. Szent Tamás (1225–1274) tanítása szerint „ami ellentmond a természetjognak, azt az emberi tételezés nem teheti jogossá”. Kifejti továbbá, hogy a hatalom jogtalan bitorlójával szemben az alattvalók nincsenek engedelmességre kötelezve, sőt a jogos, törvényes, de zsarnok uralkodóval szemben is megilleti a népet az ellenállás joga. – L. Summa Theologiae 2. II. 57.2.; 2. II. 60.5.; 2. II. 42. 2 ad 3.

9. A 17. században az ún. monarchomachok, a monarchia ellen küzdő spanyol, skót és főként francia írók (pl. H. Hotman) dolgozták ki azt a tant, hogy a zsarnokká vált királyt meg szabad ölni.

10. Kálvin János (1509–1564) szerint ugyanis a magánember a gyalázatos és elnyomó uralkodás ellen nem kelhet fel, a „fejedelmi önkény ellensúlyozására” csupán a „népből alakított felsőbbségek”-nek van joguk lépéseket tenni. L. Kálvin János Institutiója. Bp., 1936. 323–325.

11. Utalás arra, hogy I. Károly (1600–1649) angol királyt egy 150 tagú bíróság mint zsarnokot, árulót, gyilkost és a nép ellenségét fővesztésre ítélte, s 1649. január 30-án kivégezték.

{2-873.} 12. L. Hobbes, Thomas: Leviathan, vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma. Bp., 1970. 150–159.

13. Dicsőséges forradalom – az angol parlament Stuart II. Jakabot (1685–1688) lemondatta a trónról, és Orániai Vilmost (1689–1702) hívta segítségül Hollandiából, aki 1688 decemberében bevonult Londonba. 1689 februárjában feleségével, Stuart II. Máriával (1689–1694) együtt királlyá koronázták. Ezen eseményeket nevezik az angolok dicsőséges forradalomnak. 1689. febr. 12-én bocsátotta ki a parlament a Declaration of Rightst (Jogok Deklarációját), amely rögzíti a parlament adómegajánlási jogát, a miniszteri felelősséget, a bírói függetlenséget, s megszünteti a király jogát a törvények hatályának felfüggesztésére. Ettől kezdve beszélhetünk alkotmányos monarchiáról.

14. L. Locke, John: Two Treaties of Civil Government (Két értekezés a polgári kormányzatról). Kritikai kiadás. Bev. és jegyzet: Peter Laslett. Cambridge, 1960. Az államhatalmak megosztásáról szóló részek a második értekezés 95. és 159. szakaszában találhatók. 348–392.

15. L. Montesquieu: A törvények szelleme. Bp., 1962. I. kötet. 313–325.

16. L. Alkotmányok. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete Jogösszehasonlító Osztályának Kiadványai. (Szerk. dr. Pulay Gábor.) Bp., 1972. 7–34.

17. Constant, Benjamin (1767–1830) – francia író, liberális politikus. A regulatív hatalommal kapcsolatos nézeteit egy alkotmánytervezetben fejtette ki. L. Réflexions sur les constitutions (Elmélkedések az alkotmányokról). Paris, 1814.

18. XVIII. Lajos (ur. 1814–1824) – francia király. 1814. jún. 4-én kiadta az Alkotmányos Chartát, a Bourbon-restauráció alkotmányát, amely Franciaországot alkotmányos monarchiává alakította át angol mintára, kétkamarás parlamentáris rendszer és a miniszteri felelősség bevezetésével. A király nevezte ki a minisztereket, a felsőház tagjait, szentesítette a törvényeket, s jogában állt az alsóházat összehívni vagy feloszlatni. A választójogot az alkotmány magas cenzushoz kötötte. Az állam- és hivatalszervezeten, {2-874.} a jogrenden, az adóztatáson, az egyház és állam viszonyán nem változtatott. Megszüntette a kötelező katonai szolgálatot. Biztosította az emberi és a polgári szabadságjogokat, a törvény előtti egyenlőséget, a közterhek egyenlő viselését, s ennyiben is megőrizte a forradalom vívmányait.

19. Rousseau szerint a főhatalom oszthatatlan, mert „az akarat vagy általános, vagy nem az; vagy az egész népnek, vagy csak egy részének akarata. Az első esetben kinyilvánított akarat a főhatalom gyakorlása, s törvényt teremt. A második esetben csupán különös akarat vagy a közhivatal gyakorlása; legföljebb rendeletet hoz.” Kárhoztatja azt, aki „egész művészetét latba veti, hogy megfossza a népet minden jogtól, és minden jogot a királyokra ruházzon”. A törvényhozó hatalom „a népet illeti meg, és csakis a népet illetheti meg”. A fejedelem és az elöljárók a főhatalom egyszerű tisztségviselői, akik végrehajtják a törvényeket. – L. Értekezések és filozófiai levelek. Bp., 1978. 491., 492., 511., 512.

20. Konvent – 1792-től 1795-ig fennálló francia választott népképviseleti szerv. Működése alatt, 1792. szept. 25-én eltörölte a monarchiát, és kikiáltotta a köztársaságot; 1793. jan. 20-án XVI. Lajost halálra ítélte, s másnap kivégezték; 1793. márc. 10-én felállította a forradalmi törvényszéket; eltörölte a keresztény időszámítást; a vallás helyett bevezette az Ész kultuszát. Ez volt a jakobinus terror időszaka is (1793–94).

21. Concha Győző (1846–1933) – jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja. Korának legnagyobb tekintélyű politikai teoretikusa. Mérsékelten konzervatív és élesen szocializmusellenes tanokat hirdetett. A hatalmi ágak elválasztásáról l. Concha Gy.: Politika. I. kötet. Alkotmánytan. Bp., 1907. 285–305.

22. Bibó valószínűleg Eötvösnek arra a nézetére utal, mely szerint a kommunizmus nem állhat fenn abszolutizmus nélkül. – L. Eötvös J.: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Bp., 1981. I. kötet. Első rész. XI. fejezet. 389–398. Eötvös nézeteit a hatalmi ágak megoszlásáról l. Második rész, harmadik könyv, VII. fejezet; uo. II. k., 145–156.

{2-875.} 23. Szovjet alkotmány – az 1936-os szovjet alkotmány. L. A Szovjetunió szövetségi alkotmányai. (Szerk. dr. Kovács István.) Bp., 1982. 201–224.