{4-731.} V.

Mik tehát ennek az egész helyzetnek az adottságai összefoglalóan? Szabadulásom után lett egy békés, nem vezető értelmiségi foglalkozásom, ennek alapján van egy szerény nyugdíjam, amit módomban van szerény alkalmi munkákkal időnként, bár nem mindig, kiegészíteni. Feleségem is ugyanebben a helyzetben van. Gyermekeim tisztességes foglalkozást űznek, saját lábukra álltak, családot alapítottak, gyermekeik vannak. Szereplésre, szervezkedésre, feltűnésre igényem nincs, az a tartalék, az a zsák, ahonnan a polgári bátorság időnként váratlanul kiugrik egy emberből, bennem kiadósan összezsugorodott már. A hatalommal való kötözködéshez sem kedvem, sem energiám, hacsak azt nem érzem, hogy a közlési lehetőség terén való teljes sarokba szoríttatás erre nem kényszerít. Ez pedig nem kis probléma, mert szinte magamat is meglepett, mennyire felgyűlt bennem az írnivaló most, két és fél évvel 70-ik életévem előtt. Eredeti szakmám, az állam- és jogelmélet mellett magyar történelem, európai történelem, kultúrtörténet, még pár apró irodalmi téma is van ezek között az írnivalók között, van köztük friss gondolat, van 30 évesnél régibb kézirat. Az államelméleti és szociológiai témák, ha nem is jelentőségben, de mennyiségben kisebbségben vannak közöttük.

Mindezek napvilágra hozatala lényegében az egyetlen valamirevaló cél hátralévő életem számára. Kérdés, mik ennek az eshetőségei mindama buktatók között, melyek egy hozzám hasonló helyzetben lévő ember közlési kísérletének az útjában állnak. Ha teljesen ártalmatlan, politikától, ideológiától mentes, irodalomra vagy régmúltra néző témákhoz fordulok, akkor is ki vagyok téve az állami könyvkiadás vagy állami lapszerkesztés óvatos, hátbiztosító vagy barátságtalan magatartásának, mely végül is sorozatos változtatási javaslatokban (melyek elől sohasem zárkóztam el, ha egy kicsit is helytállónak éreztem őket!), vagy időhúzásban, vagy {4-732.} végleges elfektetésben vihetik zsákutcába közlési kívánságaimat. Amint azt a Németh Lászlóról szóló megemlékezésem körüli huzavona is bizonyítja. Ha a téma már szociológiai vagy államelméleti vonatkozást tartalmaz, még nehezebbé teszi a helyzetet az a nehezen megcáfolható kifogás, hogy hogyan lehet ilyen témákat a marxi ideológia vagy akárcsak frazeológia teljes mellőzésével tárgyalni. Tovább fokozódnak aztán a nehézségek, ha a téma csak távolról is súrolja a politikát vagy ideológiát, még ha nem is célja valamilyen tételes állásfoglalás kifejtése. Ha pedig kifejezett ideológiai vagy politikai állásfoglalásokról van szó, mégoly elméleti és elvi szinten is – nekem a lényeges mondanivalóim úgyszólván mind ilyenek –, akkor beáll a teljes lehetetlenülés. Igaz, hogy elhangzott olyan félhivatalos állásfoglalás is, hogy rendszerünk szívesen vitázik korrekt vitapartnerekkel, de mitől válik egy vitapartner korrektté? Bizonyosan nincs akadálya, hogy valaki hitet tegyen hitbeli vagy vallásos meggyőződése vagy istenhite felől, s erről akár vitázhat is, hiszen mindkét oldal tudja, hogy egy-egy ilyen vitát aligha fog tömeges „áttérés” követni akár egyik, akár másik oldalon. De tán még annak sem volna, azt hiszem, akadálya, hogy kifejezetten konzervatív, arisztokratikus, sőt reakciós nézetek is nyilvánosságot kapjanak valamilyen vita keretében, hiszen ezeknek még csak komoly tömegháttere sincsen. De mi legyen az olyan ideológiai vagy politikai témafelvetésekkel – merem remélni, hogy az enyémek ilyenek volnának –, melyeknek haladó, demokratikus és radikális voltához aligha férhet kétség, de ugyanakkor alkalmasak arra, hogy felfedjék a hivatalos álláspontnak azokat az ellentmondásait, melyeket nagyon is érez az az értelmiségi ifjúság, melynek a hivatalos ideológiával szemben való elégtelen érdeklődése miatt úgyis annyi komoly panasz merül fel? Nyilvánvaló, hogy egy ilyenféle vitának az eszmei kizárólagosság adott rendszerében nem sok jövője van.

Mindez nem ok arra, hogy teljesen lehetetlennek vagy járhatatlannak {4-733.} ítéljem akár az itthoni publikálás, akár az itthon erre szolgáló csatornák igénybevételével való külföldi publikálás útját. Olyan esetben azonban, amikor ez az út reménytelenül göröngyösnek vagy végeláthatatlannak bizonyul, vagy be is zárul, teljesen nem zárhatom ki a közvetlen külföldi publikációval való próbálkozást sem, ennek minden esetleges kockázatával, ha nem akarom hátralévő, Isten tudja mily rövid vagy mily hosszú életemet teljesen hiábavalóvá tenni.