
Wigner Jenő 1902. november 17-én született Budapesten. A híres
Fasori Evangélikus Gimnáziumba adta, ahová annak idején ő maga is
járt. Wigner 1920-ban érettségizett és a budapesti Műegyetemre
iratkozott be. Rátz László matematika- és Mikola Sándor
fizikatanárainak lenyűgöző középiskolai előadásai után csalódott az
egyetemi oktatásban. Tanulmányait a berlini Technische Hochschule
hallgatójaként folytatatta. Részt vett a Berlini Egyetem híres
fizikai szemináriumain, itt ismerhette meg Einsteint, Planckot, von
Lauét és a modern fizika többi meghatározó személyiségét. 1925-ben
vegyészmérnöki diplomát szerzett. Polányi Mihály témavezető
irányításával készítette el a "Molekulák képződése és szétesése"
című doktori disszertációját és eredményeit mesterével együtt
publikálta a Zeitschrift für Physikben.
Berlinben találkozott az atomfizika másik magyar géniuszával,
Szilárd Leóval, akihez azután egész életét végig kísérő szoros
barátság fűzte. Wigner másik közeli barátja, a 20. század legnagyobb
matematikusának tartott Fasori diáktárs, Neumann János volt.
Pályáját itthon kezdte meg: 1925-ben hazatért Budapestre és
beletörődve apja akaratába, ő is a bőrgyárban kezdett dolgozni
(másfél évig dolgozott a Mauthner Bőrgyárban), de egyre jobban
érezte az élénk tudományos élet színterét jelentő Berlin hiányát.
Olvasta a Zeitschrift für Physikben a fizikusok: Werner Heisenberg,
Max Born, Pascal Jordan és mások tanulmányait, amelyekkel
"megszülték" a kvantummechanikát és ő sem akart kimaradni a fizika
forradalmából.
Érthető volt tehát, hogy amikor Polányi Mihály közbenjárására
meghívást kapott a berlini Kaiser Wilhelm (Vilmos Császár)
Intézetbe, nem tudott ellenállni a csábító ajánlatnak, noha a
fizetés igen alacsony volt. Főnöke, Polányi Mihály arra kérte, hogy
derítse ki, hogy az atomok miért tartózkodnak szívesebben a
kristályok szimmetriasíkjaiban, ill. szimmetriapontjaiban. Ezzel a
problémával foglalkozva ő értette meg elsőként, hogy a négydimenziós
téridő szimmetriái a kvantummechanikában központi szerepet
játszanak. Ez a felismerés vezette Wignert a csoportelmélet
megalkotásához, amely azóta is nélkülözhetetlen eszköze az elméleti
fizikának. Az elvi alapok tisztázásában Neumann János is
közreműködött, végül Wigner 1931-ben jelentette meg könyv formájában
Csoportelméleti módszer a kvantummechanikában címmel. Tudományos
körökben a könyv igen nagy visszhangot váltott ki és csakhamar
bestsellerré vált (magyar fordítása csak 1979-ben jelent meg).
A csoportelmélet lényegében a geometriai szimmetriákon túlmutató, a
fizikai történéseket (pl. elemi részecskék közötti átalakulások)
leíró törvényszerűségek általános alapjait feltáró matematikai
módszer.
Ez idő tájt azonban a tudományosság európai fővárosának számító
Berlin a német politika nyomasztó hatására kezdett elnéptelenedni. A
kor jelentős tudósai sorra áthelyezték székhelyüket Amerikába.
Wignert Neumann Jánossal együtt meghívták a princetoni egyetemre.
Ekkor még nagyon kevesen foglalkoztak a világon kvantummechanikával,
a meghívás hátterében tehát valószínűleg az állt, hogy az ottani
kollégákat megismertessék az új fizikával. Princetonban Wignert
meglátogatta húga, Manci, aki megismerkedik a világhírű
atomfizikussal, Dirac-kal (1933-ban kapja meg a Nobel-díjat) és
1937-ben feleségül is megy hozzá.